Egész Európában, Ázsia és Észak-Amerika jelentős részén elterjedt, a Kárpát-medencében
a leggyakoribb récefaj. A házikacsa őse.
Kóborló egyedei sokfelé eljutnak, így Afrikába, Közép- és Dél-Amerikába is. Az ember is segítette elterjedési területe megnövelését, mivel betelepítette az Egyesült Államok keleti részébe, a Bermuda-szigetekre, Ausztrália, Új-Zéland és Új-Kaledónia területére is. Onnan a faj sokfelé eljutott kóborlásai során, így a Csendes-óceán sok szigetén észlelték már. Ezen felül betelepítették a Francia déli területek több szigetére, így a Kerguelen-szigetekre, továbbá a Falkland-szigetekre és a Macquarie-szigetre is.
Alfajai:
Jelenleg csak két alfaja van, mert a korábban alfajaiként kezelt madarakat mára önálló fajként kezeli a kutatók többsége. Korábban a tőkés réce alfajainak
tartották a következő fajokat:
kormos réce (Anas rubripes)
floridai réce (Anas fulvigula)
mexikói réce (Anas diazi)
Mariana-szigeteki réce (Anas oustaleti)
laysani réce (Anas laysanensis)
hawaii réce (Anas wyvilliana)
Nem minden rendszer fogadja el az összes alfajt önálló fajnak – a Csendes-óceán szigetein élő fajokat többnyire igen, de az észak-amerikai kontinensen
élők közül nem mindegyiket. A kormos récét a legtöbben elfogadják önálló fajnak, de a másik két amerikai változatot sokan továbbra is a tőkés réce alfajainak tekintik.
Ha az összes, fentebb felsorolt alfajt önálló fajoknak tekintjük, úgy a tőkés récének az alábbi két alfaja maradt:
közönséges tőkés réce (Anas platyrhynchos platyrhynchos) - ez az alfaj él a tőkés réce csaknem teljes elterjedési területén,
grönlandi tőkés réce (Anas platyrhynchos conboschas) - kizárólag Grönland déli részén fordul elő.
További külön alfajnak szokták tekinteni a tőkés réce háziasított leszármazottját, a házikacsát. Ez utóbbi minden probléma nélkül keresztezhető a tőkés récével. A városok tavain élő tőkés récék között sokszor feltűnnek háziasított récékkel keresztezett egyedek is.
Testhossza 50-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 81-98 centiméter, testtömege 750-1450 gramm. A tojó mintegy negyedével kisebb és könnyebb, mint a hím.
A gácsér csőre zöldessárga, feje fémesen csillogó zöld, nyakán fehér gallér van, melle gesztenyebarna, oldala és hasa világosszürke. Testének felső része,
a nyak tövétől a hát közepéig, valamint a szárnyai külső felülete barnásszürke, a hát közepétől kezdődően kékesfekete, egészen a farokig, melynek oldalsó
szegélyét a fehér színű kormánytollak alkotják. A farok közepén 3-4 szál fekete, visszahajló, ún. gácsértollat visel. Szárnyai belső oldalai sárgásfehérek.
A fent leírtak csak a hím násztollazatára vonatkoznak, amelyet nagyjából szeptembertől májusig visel. Nyár elején az állat leveti díszes tollait, és a
tojóéhoz hasonló, szerény ruhát ölt. Szárnya és farktollai nagyjából megtartják eredeti színüket, a test többi része azonban szürkésbarna, enyhén rőt alapszínt
ölt, amelyet kisebb-nagyobb foltok díszítenek. Fehér gallérjuk eltűnik, viszont a fejen megjelenik a tojóéhoz hasonló szemcsík és a fekete fejtető. Avatatlan
szemlélő ilyenkor összetévesztheti őket a tojókkal, pedig az itt-ott kiütköző szürke, hasi tollaik, fekete farkuk, feltűnő, fehér farokszegélyük, a nyak
és a test színétől (a nászruházathoz hasonlóan) jól láthatóan elkülönülő mellszínezet, de főleg a színét nem változtató, zöldessárga csőr azonnal elárulja őket.
A tojó kültakarója tipikus rejtőszínezet, amely azt a célt szolgálja, hogy a fészkén ülő madarat elrejtse ellenségei szeme elől. Egész teste barna alapszínű,
amelyet kisebb-nagyobb méretű, szabálytalan alakú fekete pöttyök és foltok tarkítanak. Az apró pöttyök elhelyezkedése a fejen a legsűrűbb, a mellen nagyobbak és ritkásabbak lesznek, majd a test hátsó része felé egyre nagyobb foltokká növekednek, ami főleg a szárnyat nyugalmi helyzetben betakaró, nagy tollakon figyelhető meg. Feje tetején egy, a nyak közepéig lehúzódó fekete sáv, valamint egy szem környéki, szintén fekete, vékony sáv, az ún. szemcsík is található.
Csőre sárgásbarna, kisebb-nagyobb lilásfekete foltokkal. Kormánytollai a tojónak is világosak, de kevésbé feltűnőek, mint a gácséron. Szárnya a híméhez
hasonlóan kívül barnásszürke, belül sárgásfehér, és mindkét nem szárnyának külső részén, középtájon, fémesen csillogó, kék színű szárnytükör van, melyet
két oldalát fehér vonal szegélyezi. Úszóhártyás lábuk egyformán narancssárga.
A kiskacsák alapszíne zöldessárga, hátuk, fejük teteje fekete, anyjukhoz hasonlóan szemcsíkot viselnek, csőrük és lábuk lilásfekete. Ez a színezet remekül
elrejti őket a parti iszapos talajon, nádasban, vízinövények kusza, árnyékos sűrűjében. Pehelytollazatukat körülbelül két hétig tartják meg, majd lassan
elkezdi őket kiverni a toll, először az oldalukon, a szárny alatt, majd a hasukon, utána a hátukon, farkukon, fejükön. Legvégül fejlődik ki a toll a szárnyaikon.
Fiatalkori ruhájuk anyjukénak szinte tökéletes mása. A tojóké ezután már nem is változik túl sokat, csak lábuk és csőrük válik a felnőtt tojókéhoz hasonló
színűvé, a gácséroké azonban szép lassan fakulásnak indul: sötétedni kezd a hátuk, farkuk, mellük, szürkülni oldaluk és hasuk, fejükön megjelennek az első
zöld tollak, majd nyár végére, ősz elejére lezajlik a teljes vedlésük, és felöltik első násztollazatukat, amely ekkor a legszínpompásabb (az idősebb gácsérok
tollazata ugyanis évről évre jobban elveszti fényét).
Tápláléka változatos, főleg magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat fogyaszt. Az állomány egy része áttelel, másik része vonuló. Vadászható vízivad. A legidősebb ismert tőkés réce 29 Évet élt.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381851 Mai látogatók száma: 850
