A mocsári macska elterjedése igen nagy: a Közel-Keleten, Közép-, Dél- és Délnyugat-Ázsiában is előfordul. A Himalájában 2400 méter magasságig is felhatol, ott sűrűbb és hosszabb szőrű a bundája.
A mocsári macska egy erőteljes és viszonylag nagy méretű macskafaj, testhossza meghaladja a 90 centimétert, ebből farka 20-30 centimétert tesz ki. Vállmagassága 30 centiméter. Teste karcsú, emiatt ügyesen a táplálékára lelhet a szűkebb barlangok mélyén is. Mint minden macskának, a gepárd kivételével, neki is visszahúzható karmai vannak, ám mivel ezek nagyon mélyen ágyazódnak bele a lábfejbe, különösen élesek. Hátsó lábán a karom jobban elkopik, mivel csak részben tudja visszahúzni. Szeme élénk zöld színű, bár alfajonként ez is változhat. Ezzel a tökéletes eszközzel nagyon jól lát a sötétben és találja meg zsákmányát. Főleg rágcsálókra vadászik. Szeme, mint minden macskának, visszaveri a fényt, egy különleges anyag, a tapetum lucidum segítségével. Orra érzékenyebb, mint a többi kismacskáé, mivel a hegyvidékeken az erős szélben nagyon nehéz megérezni a zsákmányállatot. Füle minden zajt kiszűr, de mivel élőhelyén óriási viharok is tombolhatnak, képes egy elzárószelep segítségével becsukni füleit. Bundája tehát tökéletesen elrejti, érzékszervei pedig odavezetik a macskát zsákmányához és tipikus ragadozó fogazatával végez vele. A mocsári macska tehát egy tökéletes ragadozó, mely remekül alkalmazkodott a zord és kietlen körülményekhez.
A mocsári macskák életmódját még nagyrészt homály fedi, ám a Kaukázusban élő, gyakran tanulmányozott macskák több választ is adtak a kérdésekre. Mint a legtöbb macska, nappal és éjszaka alszik, csak hajnalban indul el vadászni a kisebb rágcsálókra, madarakra és hüllőkre. Méretének és karcsúságának köszönhetően játszi könnyedséggel mászik fel a fákra, hogy elfogyassza a tojásokat és a fészken ülő anyamadarat. A talajszinten egerekre, pockokra és néha patkányokra vadászik, de nem veti meg a kisnyulat és a gyíkot sem. Gyakorta táplálkozik fiatal állatokkal, mint a nemrég kikelt madárfiókák, kismadarak, sőt menyét- és görénykölyköket is megtámad, ha alkalma nyílik rá. Néha bemerészkedik emberi településekre is, ahol kiscsibéket, tojásokat és baromfiakat ejt el, ám ez nagyon ritka esetnek számít, ugyanis ez a macskafaj kerüli az embert és az általa keltett hangzavart. Inkább erdőkben és folyópartokon szerez magának zsákmányt, csak az ínséges években merészkedik az emberi települések közelébe. Ekkor elhullott állatok tetemeivel is táplálkozik, bár ezt nagyon ritkán teszi, mivel, mint minden macska, a friss húst kedveli.
A hím mocsári macska ivarérettsége elérése után, egy bizonyos időszakban több nősténnyel is párosodik. Tavasz végén és ősz elején keresi fel a tüzelő nőstényeket, melyeknek több héten keresztül udvarol. Ha két hím egy territóriumon belül találkozik, először összemérik erejüket, majd ha megegyezőnek találták egymást, vér nélküli harcba kezdenek, amiben szigorú szabályok vannak: behúzott karommal kell leteperni a másik macskát. A győztes, ha elnyerte párja tetszését, megtermékenyíti és abban a percben távozik. A nőstény több hímmel is közösül a párzási időszakban.
Az anyaállat egy védett sziklamélyedésben hozza világra 3-4 kölykét, melyeket körülbelül 70 nap kihordási idő után hoz a világra. A kölykök, mint minden kismacska vakon születnek, de már szőrösek, szemük kinyílási ideje két hét körüli. A kicsik akár két éven keresztül is anyjukkal maradhatnak, mely ez idő alatt megtanítja nekik az alapvető vadászati fortélyokat.
Ugyan az elmúlt években számuk drámaian lecsökkent, a mocsári macskák nagyon jól tartják magukat és nem váltak veszélyeztetetté. Indiában a bennszülöttek húsukért, az orvvadászok pedig bundájáért vadásszák. A mocsári macskák egy viszonylag nagy és legjobban tanulmányozott populációja a Kaukázusban élő alfaj egyedei, melyek több ezren élnek a hegységben. Szinte mindegyik példányra rádiónyakörvet szereltek, hogy megismerjék titkos életüket, ami még mindig tartogat meglepetéseket. Egy szintén sokat vizsgált alfaj erdőkben él, ezeket egyáltalán nem rádiózzák fel, hanem állatkertekbe szállítják őket és ott figyelik meg viselkedésüket. Az ilyen környezeti hatások általában hatalmas stresszt váltanak ki egy vadon befogott állatból, így fogságban nem szaporodnak.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381638 Mai látogatók száma: 637
