A kardszarvú antilop a tülkösszarvúak családján és a lóantilopformák alcsaládján belül a négy Oryx-faj egyike. A német természettudós, Lorenz Oken 1816-ban írta le először; ő akkor az Oryx algazel nevet adta az állatnak; azonban azóta az antilopot többször is átnevezték: Oryx tao, Oryx leucoryx, Oryx damma, Oryx dammah, Oryx bezoarticus és Oryx ensicornis.
1826-ban Philipp Jakob Cretzschmar német Orvos és ornitológus az Oryx ammah névvel illette az állatot. Egy évvel később átnevezték Orys leucoryx-ra, azonban ez a megnevezés már az arab bejza szinonimája volt, melyet akkoriban Oryx beatrix tudományos névvel illettek. Emiatt azt a nevet elhagyták, és újra visszaadták az Oken által adott nevet, az Oryx algazel-t.
Több mint száz évre rá, 1951-ben, Sir John Ellerman és Terence Morrison-Scott brit természettudósok észrevették, hogy az Oryx algazel megnevezés nem helyénvaló. Végül, 1956 januárjában a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Trust for Zoological Nomenclature) elfogadta az Oryx dammah megnevezést a kardszarvú antilop hivatalos tudományos neveként. Azóta nem lett átnevezve, bár egyes kiadott írások helytelenül O. gazella tao-ként nevezték meg.
A mai tudományos neve Oryx dammah. A nem szintű név, azaz az Oryx
Ógörög eredetű: ???? (orux) = „egy gazella” vagy „egy antilop” (eredetileg: „csákány”).
A fajneve, a dammah, vagy a latin: damma = „ Dámvad ” vagy „antilop” szavakból származik, vagy pedig az arab nyelvből, ahol a dammar szó „juhot” jelent.
A magyar nevét, azaz a „kardszarvú antilop” megnevezést a nagy szarváról kapta; a végén hátrahajló szarv a szablyára, handzsárra emlékeztet.
Az angol nyelvben a scimitar-horned oryx „handzsárszarvú orixot” jelent.
A kardszarvú antilopnak 58 kromoszómapárja van. Van egy nagy szubmetacentrikus (submetacentric) autoszomális párja és 27 akrocentrikus (acrocentric) autoszomális párja. Az X-kromoszóma a legnagyobb, míg az Y-kromoszóma a legkisebb akrocentrikus kromoszómák.
E faj első molekuláris vizsgálata alatt - melyet 2007-ben adtak ki -, több európai, észak-amerikai és egyéb fogságban tartott állományok genetikai sokféleségét kutatták. A vizsgálatból a mitokondriális DNS haplotípusok alapján a kutatók megtudták, hogy a kardszarvú antilop a rokonaitól körülbelül 2,7-2,1 millió évvel ezelőtt - a pliocén kor végén - vált el, azaz alakult külön fajjá. Ugyanebből a kutatásból megtudták, hogy 1,2-0,5 millió évvel ezelőtt kezdett elszaporodni.
Egy más kutatás keretében, mely a genetikai különbséget volt hivatott megismerni a különböző Oryx-fajok és Alfajok között - O. gazella, O. b. beisa, O. b. callotis, O. dammah és O. leucoryx, a karotípust használta fel. Az Oryx-ok karotípusát összehasonlították a szarvasmarháéval.
Minden karotípusban az autoszomális párok száma 58 volt. Az X és Y-kromoszómák meg lettek őrizve mind az öt állatnál.
Ez a fehér antilop korábban a Szaharát alkotó sivatagok, félsivatagok és száraz füves puszták lakója volt. A fő előfordulási területe Észak-Afrika középső részén, egy keskeny sávban Nigertől Csádig tartott. Eme területen kívül a Szahara más peremvidékein, például a Száhil öv egyes részein is megélt. Csak ott fordult elő, ahol az éves csapadék legalább 75-150 milliméter volt. 1936-ban, Csád füves pusztáin 10 000 fős csordát is láttak. Az 1970-es évek közepéig a kardszarvú antilop világszintű állományának a 95%-a Csádban élt.
A kardszarvú antilop marmagassága körülbelül 100-130 centiméter. A bika testtömege 140-210 kilogramm, míg a tehéné 91-140 kilogramm.
A fejtől a faroktőig 140-240 centiméter hosszú. A farok további 45-60 centiméter. A farok a szarvasmarha farkához hasonlóan, hosszú szálas bojtban végződik. A fajon belül jelen van a nemi kétalakúság, habár ez csak a méretkülönbségben - a bika nagyobb a tehénnél - nyilvánul meg; színezetre és szarvra egyformák.
A testét borító fehér a szőrzete, a toroktól a mellső lábak közéig vörösesbarnán foltozott. A feje tetején és homlokán, valamint a szemek környékén és az orr fölött, feketés-sötétbarna mintázatok láthatók. A fehér szőrzet visszaveri a tűző Napsütést; míg a színes testrészei a Napégést gátolják meg. A fehér szőrzet a sivatag forróságát is visszaveri.
A borjú mintázat nélküli sárga színű bundával születik; a felnőttre jellemző színezete csak később, körülbelül 3-12 hónapos korában jelenik meg.
Mind a két nemnek van szarva, bár a tehéné karcsúbb. A többi Oryx-tól eltérően, melyeknek egyenes szarvaik vannak, a kardszarvú antilopé a szarv felső felétől kissé hátrahajlik. A 100-120 centiméteres szarv hosszú, vékony és szimmetrikus. A szarv annyira vékony, hogy könnyen eltörhet.
A tehénnek négy emlője van. A nagy, szélesre szétterülő Patája tökéletesen alkalmas a homokos sivatagban való járáshoz.
Amikor még szabadon élt, a kardszarvú antilop társas állat volt; csordái 2-40 főből álltak. A csordákat kifejlett bikák vezették. Az ivóhelyek felkutatásához és az odavezető vándorutakhoz a kisebb csordák akár több ezer fős csapatot is létrehoztak. Az esős évszakban északra, a Szahara belsejébe vándoroltak.
Nappal volt tevékeny. A hűvösebb reggeli és esti órákban fák és bokrok alatt pihent; ezek hiányában mélyedéseket kapart a talajba, ahová befeküdt. A bikák
gyakran megküzdöttek egymással; azonban a küzdések nem tartottak sokáig és nem voltak durvák. Korábban a vadonban oroszlánok (Panthera leo), leopárdok (Panthera pardus), gepárdok (Acinonyx jubatus), hiénakutyák (Lycaon pictus) és hiénafélék (Hyaenidae) vadásztak rá; a borjaikra afrikai farkasok (Canis anthus) és nagytestű sasok támadhattak.
1983-ban fogságban megfigyelték, amint a 8 kardszarvú antilopborjú elkezdett játszani. A megfigyelés szerint a bikaborjak hosszabb ideig játszottak, mint a tehénborjak. A különböző nemű borjak is játszottak egymással. A játéktársat a kor határozta meg, nem pedig a nem vagy a rokonság. Tehát a játéktárs kiválasztását a kor adta méret határozta meg.
A kardszarvú antilop akár 20 évig is élhet.
A Smithsonian Nemzeti Állatkertben (Smithsonian National Zoo) egy tehén 21 éves korában pusztult el; ez igen kiváló eset, mert ennél az antilopfajnál
a tehenek átlagos élettartama csak körülbelül 15 év.
A hatalmas hőséghez és a vízhiányhoz a testfelépítésük is alkalmazkodott. A Szívüktől az agyukig vezető artériák az orrüregük közvetlen környezetében futnak, és a vérük ott akár 3 °C-ot is hűlhet.
Vízbőség idején ürülékükkel és vizeletükkel folyadékot leadva is csökkenthetik a testhőmérsékletüket. Azonban általában éppen a folyadék tartalékolására van szükség, amire a kardszarvú antilop különleges eszközt fejlesztett ki. Nagy forróságban testhőmérsékletét akár 46,5 C-ra is megemelheti, ami azért segít, mert ilyenkor kevesebb vizet kell elpárologtatnia a különbségek kiegyenlítéséhez.
A természetes élőhelyein, azaz a sivatagban, félsivatagban és száraz füves pusztában a kardszarvú antilop cserjék és bokrok leveleivel, perjefélékkel, egyéb lágy szárú növényekkel, pozsgásokkal, termésekkel, gumókkal, Gyökerekkel és gyümölcsökkel táplálkozott.
Akár 9-10 hónapig is kibírja víz nélkül, ha elegendő, nagy nedvességtartalmú táplálékhoz jut. A sivatagi életmódhoz alkalmazkodó Veséi jól visszatartják a vizet, emiatt nem sokat veszít a vizelete által. Az élőhelyén nagy víztartalmú gyümölcsök is vannak, ilyenek a sártök (Citrullus colocynthis) és az Indigofera oblongifolia.
A Capparis decidua levéltelen ágai is sok vizet tartalmaznak. Éjszaka és kora reggel Indigofera colutea növényeket keresett; ezek higroszkóposságos (számos szilárd és folyékony anyag levegőn állva annak nedvességtartalmát megköti, ezáltal felhígul, illetve – szilárd anyag esetén – elfolyósodik, vagy összecsomósodik) tulajdonsággal rendelkeznek; így kielégítve a napi vízmennyiség egy részét. Esőzések után a szívósabb Cymbopogon schoenanthus nevű fű fiatal hajtásaival is táplálkozott, azonban az év más részén ezt általában elkerülte. A főbb táplálékfüvei a következők voltak: Cenchrus biflorus, Panicum laetum és Dactyloctenium aegyptium.
A száraz évszak beálltával a palesztin akácia (Vachellia raddiana) hüvelyterméseivel, valamint egyéb perjefélékkel, mint például: köles- (Panicum) - főleg duzzadt kölessel (Panicum turgidum) - és Aristida-fajokkal. A Leptadenia-fajok, valamint a Senna italica és a Cornulaca monacantha növények levelei is a száraz évszak táplálékai közé tartoztak.
Ez az antilopfaj cryptosporidiosis-ban szenvedhet, mely betegséget az Apicomplexa törzsbeli Cryptosporidium protozoa élősködő okoz. Egy 2004-es kutatás szerint 155 emlősfajban, köztük a kardszarvú antilopban is megtalálták a Cryptosporidium parvum-ot, illetve ehhez hasonló élősködőket.
2005-ben 100 emlős - beleértve a kardszarvú antilopot is - ürülékében felfedezték a Cryptosporidium nemzetség fajait.
A Szaúd-Arábiabeli rijádi Zoo Garden-ban egy kardszarvú antilop ürülékében új élősködőfaj petetokját fedezték fel; az új élősködő az Eimeria oryxae nevet kapta.
Franciaországban először találtak Streptococcus uberis-t Oryx-fajban. Ez a Kórokozó vegetatív endocarditist okozott az állatnak, mely halálos Szívelégtelenséghez vezetett.
1983-ban egy kutatás keretében megvizsgálták a Vérszérumának kémiai összetevőit. A kutatásban 50 példányból vettek vérmintát; az állatok kora az újszülöttől 13 éves korig terjedt. A kutatók ebből megtudták, hogy az újszülöttektől eltérően a fiatal és felnőtt állatokban nagyobb az eozinofil granulocita szint - ez a fehérvérsejtek egy csoportja, amelyek az immunrendszer részeként elsősorban a paraziták elleni védekezésért felelnek. Tehát a kor előrehaladtával egyre több élősködő támadja meg ezt az antilopot.
Mindkét nemű állat 1,5-2 éves kor között éri el az ivarérettséget. Az ellések többsége március és október között történik meg. Ahol jobbak az életfeltételek, gyakrabban is szaporodhat a kardszarvú antilop. Az állatkertekben a bika főleg ősszel párosodna. A szaporodási időszak alatt a tehén párzási kedve csak 24 órát tart, ha ez idő alatt nem találkozik bikával, akkor kivárja a következő szaporodási időszakot. Tavasszal egy ideig a tehén képtelen a petetermelésre.
A tehén két borja születése között 332 nap is lehet, ami arra utal, hogy évente akár kétszer is szaporodhat.
Udvarláskor a bika és a tehén párhuzamosan állnak egymással, viszont nem egy irányba nézve, hanem ellentétesen. Ezután elkezdenek forgolódni egymás körül, a két állat körbejárja egymást, amíg a tehén készen áll a bika fogadására. Ha a tehén nem áll készen erre, akkor elfut, és a következő forgolódás fordított irányba történik meg.
A vemhes tehén ellés előtt egy héttel elhagyja csordáját és életet ad borjának. Ellés után nemsokára újból párzik.
A vemhesség körülbelül 9 hónapig tart, ennek végén egy 10-15 kilogrammos borjú jön világra. Az ikerellés igen ritka; a megfigyelt eseteknek csak a 0,7%-a ilyen. Az anyaállat a borjával együtt néhány órán belül csatlakozik a csordához.
Amikor szoptatásra kerül sor, a tehén és borja néhány óráig arrább vonul. Az elválasztás a borjú 3,5 hónapos korában kezdődik, és röviddel ezután válik önállóvá.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által kiadott Vörös lista 2000-es adatai szerint a kardszarvú antilop a szabad természetből élőhelyének rombolása és a vadászat miatt teljesen kipusztult.
A Washingtoni egyezmény (CITES) I. függelékében szerepel a faj, azaz a kihalás veszélye fenyegeti. Szerepel továbbá a Vándorló Fajok Konvenciója (CMS) I. függelékében és a CMS száhel–szaharai antilopok megmentéséért kidolgozott cselekvési tervében.
Ennek ellenére a kilátások jók a faj megmentésére, köszönhetően annak, hogy fogságban sok példánya él, és jól szaporodik – Amerikában és a Dél-afrikai Köztársaságban például sportvadászati célból tenyésztik.
Magyarországon csak a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban él egy példány. Az elmúlt években több visszatelepítési kísérlet történt, elsősorban Csádban.
Hagyományosan ezen országok területének kisebb-nagyobb részén fordult elő: Algéria, Burkina Faso, Csád, Egyiptom, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nigéria, Szenegál, Szudán, Tunézia és Nyugat-Szahara.
Az északi állománya már a 20. század előtt szinte ki volt halva. A déli állománya is rohamosan csökkenni kezdett, amikor az európaiak letelepedtek a térségben és vadászni kezdtek az antilopokra trófeáik, bőrük és húsuk miatt. A második világháború és az 1960-as években kezdődött csádi polgárháború szintén hozzájárultak az antilop kihalásához; a katonák és az éhes menekülő emberek a húsáért vadászták. Az itatóhelyek elfoglalása az emberek által, valamint az utakon történő elütések és a puskák elterjedése a térségben megpecsételték a vadonban élő állomány létezését.
2001-ben és 2004-ben nagymértékű kutatást és megfigyelést kezdtek Csádban és Nigerben, abban reménykedve, hogy maradék állományokra vagy példányokra bukkannak, azonban ez sikertelennek bizonyult; bár nem hivatalos beszámolók a létezését állították. Becslések szerint 1985-ig 500 példánya élt ebben a két országban, azonban 1988-ra ezekből már csak néhány létezett a vadonban.
Manapság világszintű tenyészprogramok folynak a kardszarvú antilop megmentésére. 2015-ben eme programok keretében körülbelül 1750 példányt tartottak számon; ezek mellett a texasi farmokon 11 ezer és az öböl menti arab államokban 4000 állatról lehet tudni.
Kerítéssel körülvett állományokat hoztak létre néhány tunéziai nemzeti parkban; ezek közül:
1985-ben a Bou-Hedma Nemzeti Parkban,
1999-ben a Sidi Toui Nemzeti Parkban
és ugyanebben az évben az
Oued Dekouk Nemzeti Parkban.
Szintén bekerített állományokat alkottak a következő helyeken:
1995-ben a marokkói Souss-Massa Nemzeti Parkban,
valamint
1998-ban és 1999-ben a szenegáli Ferlo Faunal Reserve-ben,
illetve
Guembeul Natural Reserve-ben.
Jelenleg Csád áll a legjobban a visszatelepítési programmal; az állatokat az Ouadi Rimé-Ouadi Achim Faunal Reserve-be helyezi. Sikerét azonban a Szahara Természetvédelmi Alapnak (Sahara Conservation Fund, SCF) és az Abu-Dzabi-i Környezetvédelmi Szolgálatának (Environment Agency of Abu Dhabi) köszönheti.
Az Ouadi Rimé-Ouadi Achim Faunal Reserve a 78 000 négyzetkilométeres területével - körülbelül akkora, mint Skócia - a világ egyik legnagyobb védett területe. Az első állományt 2016-ban hozták ide; előbb egy bekerített helyen tartották, hogy az állatok szokják meg a környezetet, aztán az esős évszak beálltával szabadon engedték őket. Ez az első állomány 21 példányból állt; 2017-ben ebben a csordában megszületett az első borjú. Ez volt az első borjú, amely szabadon született több mint 20 évnyi kihalás után.
2017. január 21.-én bekerített helyre telepítettek egy második csordát; ez a csorda 6 bikából és 8 tehénből tevődött össze.
Az Ókori Egyiptomban több más antilop mellett a kardszarvú antilopot is háziasították és szelídítették; valószínűleg az isteneknek szánt áldozatokhoz vagy talán csak húsa miatt. Az óegyiptomiak ran-nak nevezték az állatot.
Az Ókori Rómában a gazdagok is tartottak kardszarvú antilopokat a birtokaikon; ezeket az állatokat kutyás vadászatokhoz használták, aztán az elejtett vadat megették. A szaharai-szahíli emberek számára ez volt az egyik legkedveltebb zsákmányantilop. A bőre igen kiváló minőségű; az afrikai Río de Oro királya 1000 darab kardszarvú antilopbőrből készült pajzsot küldött Spanyolországba a középkor idején. Az antilop bőrét kötélkészítéshez és lószerszámokhoz is elhasználták.
Az egyszarvú mitológiája talán egy sebesült, törött szarvú Oryx-faj látványából született. Arisztotelész görög tudós és filozófus, valamint Idősebb Plinius római író, polihisztor, ókori enciklopédista az Oryx-ot tartják az egyszarvú „prototípusának”.
Egyes szögből tényleg úgy néz ki, mintha a kardszarvú antilopnak egy szarva volna. Az állat szarva belül üres; mint minden antilopnak, ennek is állandó a szarva, tehát letörés esetén nem nő vissza. Ilyen módon egy törött szarvú Oryx „egyszarvúként” éli le hátralévő életét.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381769 Mai látogatók száma: 768
