Taxonómiailag eléggé izolált fajnak tartották, bár az uhufajokkal való közeli rokonságát már régóta tudták a rendszerezők.
A 2002-ben lefolytatott molekulabiológiai vizsgálatok kiderítették, hogy valójában a Bubo nemhez tartozik. A nemen belül legközelebbi rokon fajai az amerikai uhu (Bubo virginianus) és a Magellán-uhu (Bubo magellanicus). Külső megjelenésében az uhufajoktól főleg a fehér Tollazatával és a tollakkal borított csüdjével és lábujjaival különbözik. Ezek a bélyegek a sarkvidéki klímához és élőhelyhez való alkalmazkodás folyamán alakultak ki a fajnál.
A bagolyfélék családjából a hóbagoly él a legészakabbra és az egyetlen faj a családból, amelyik a Tajgaövnél északabbra költ.
Az északi-sarkkör területén költ cirkumpolárisan, Izlandtól és Skandináviától keletre Kelet-Szibériáig,valamint Alaszkában, Kanadában és Grönlandon is. Költőterületének legdélebbi pontja Norvégia magashegységi területein van. 1967 és 1975 között a Shetland-szigeteken is költött.
Elterjedési területén belül olykor jelentős mértékben vándorol, ott költ, ahol kellő mennyiségű táplálékot talál. Elsősorban fő táplálékállatainak, a Lemmingek mennyiségének függvényében fordul elő egy adott területen.
Állandó jelleggel nem vonul, de különösen hideg, hóban gazdag teleken, vagy ha lemmingek populációja a Gradáció után összeomlik délebbre vándorolhat. Elsősorban a fiatal, még párba nem állt madarak elég kóborló természetűek. Időnként előfordulhatnak kóborló egyedei Oroszország középső részén, Közép-Ázsiában, Mandzsúriában vagy az Amerikai Egyesült Államok északi tagállamaiban is. Néha egy-egy egyed Közép-Európában is feltűnik, de sosem maradnak tartósan ennyire délre a költőterületektől.
Gyér növényzetű, nyílt területeken, tundrán, füves, lápos területeken fordul elő, az erdős élőhelyeket többnyire elkerüli.
Magyarországon rendkívül ritka kóborló.
Méretben majdnem eléri az uhu (Bubo bubo) nagyságát. A kifejlett egyedek testhossza 52-70 centiméter, Szárnyfesztávolsága 126-145 centiméter. A tojó egy ötödével nagyobb, mint a hím.
A hím egyedek 52-64 centiméter hosszúak, míg a tojók 60-70 centiméteresek is lehetnek. A testtömeg alakulása is hasonló a két ivarnál. A kifejlett hóbaglyok tömege 0,7-3 kilogramm közötti. A kisebb testű hímek tömege 0,7-2,5 kilogramm, míg a testesebb tojók 0,8-3 kilogramm tömegűek.
A hím tollazata majdnem teljesen fehér. A tojó tollazata fehér, sötéten mintázva, ami jó álca költéskor. A fiókák tollazata szürke színű.
Feje - mint minden bagolyfajé - kerek. Fekete csőrének tövét sűrűn beborítják az apró pehelytollak. Szemei Sárga színűek. Lábait egészen a lábujjakig sűrű, fehér tollazat borítja. Ezzel a tollazattal mintegy hócipőszerűen védi lábait a hideg ellen, miközben a havon ül.
A hóbagoly a költési időszakon kívül nagyon hallgatag madár. A párkeresés során a hímek elég hangosak. Főleg egy hangos, érdes hangzású károgáshoz hasonló, illetve egy mély hangzású "hu" hangot adnak ki, mely a tojókat hívja, és a Revír foglaltságát is jelzi a többi hím egyednek. Ezen Hívóhangot a tundrán több kilométeres távolságból is hallani lehet. A párkeresési időszak alatt a tojó is ad ki olykor károgó jellegű hangot, de ez mindig jóval halkabb, mint a hímek kiáltása.
Ezeken kívül többféle hang is szerepel a hóbagoly hangrepertoárjában. A fiókák sziszegő hangon követelik az ételt a szülőktől. A szülők kotkodácsolásra emlékeztető hangon hívják fel a veszélyre a fiókák figyelmét, és hangos hangon kiáltoznak, ha költés közben zavarják meg őket.
Éjszakai ragadozómadárként elsősorban szürkületkor, de ritkábban nappal is vadászik. Többnyire magányosan él. A szaporodási időben erőteljesen territoriálisak, a területüket a hímek hangjelzéssel és fenyegető testtartással védelmezik vetélytársaikkal szemben. A territórium nagysága a területen fellelhető táplálékmennyiségtől függ. A hóbagoly elterjedési területének nagy részén költözőmadár, télen a hideg északi területekről délebbre vándorol. Természetes ellenségei a rókák, szürke farkasok és a nagy termetű ragadozómadarak.
A hóbagoly ragadozó, táplálékát elsősorban kis termetű Rágcsálók (például lemmingek, egerek, patkányok, mókusok és egyebek) alkotják, de elkapja a nagyobb termetű nyulakat is. A nála kisebb termetű madarak sincsenek biztonságban tőle, hiszen a fácánokat, alpesi hófajdokat, récéket, ludakat, sirályokat és énekesmadarakat is elfogyasztja. Alkalmanként halat is zsákmányol, de nem veti meg a dögöt sem. Vadászat során egy nyílt terület legmagasabb pontján várakozik a közelben felbukkanó prédára. Lényegében teljes vadászterületét belátja egy helyben ülve, hiszen fejét 270°-ban képes körbefordítani. A nem emészthető csontokat, szőrt, tollazatot nagyméretű, hengeres Köpet formájában öklendezi vissza.
Egész életre szóló párkapcsolatot alkot. Kétévesen lesz ivarérett, a költési időszak májustól szeptember közepéig tart, a pontos idejét a táplálék bősége határozza meg.
A hím az udvarlás során előbb egy "légi bemutatót" tart, gyakran zsákmánnyal a csőrében vagy a karmai között. Majd a földre leszállva folytatja a násztáncot, melynek végén zsákmányát a nőstény elé helyezi. Ritkán előfordul az is, hogy a zsákmányt repülés közben adja át a tojónak. A hím által foglalt territóriumban a nőstény választja ki a fészek helyét, mely valamilyen kisebb magaslat, dombocska. A nőstény ennek a kis magaslatnak a felszínén kis mélyedést kapar, és ebbe rakja tojásait anélkül, hogy bármivel kibélelné.
A tojó 3-11 sima, csillogóan fehér tojást rak, melyen 32-34 napot ül. A tojó az első tojás lerakása után már ül a tojásokon. A kikelt fiókákról mindkét szülő gondoskodik. Azokban az években, amikor kevés a zsákmányállat, a hóbagoly lemond a költésről, és nem nevel utódokat.
A fiókák körülbelül 25 nap után kezdenek repülni, és 5-7 hetes korukban kezdenek el saját maguk vadászni. Fiókáit agresszívan védi, még az emberre is képes rátámadni a saját revírjén belül.
Szabadon 15 évet él, de fogságban elérte a 28 évet is.
A hóbagoly populációja stabilnak tűnik, a becslések szerint a vadon élő állománya mintegy 290 000 egyedre tehető. Az ember vadászik rá húsáért, valamint Trófeájáért is. A hóbaglyokat gyakran éri baleset az emberi tevékenységekből adódóan: elütik őket, illetve magasfeszültségű vezetékeknek repülnek.
Korábban Kanadában a telelőterületen nagyszámú egyedet lőttek le, elsősorban trófea céljából. Ma ott hivatalosan védett faj, de illegális kilövések kis számban, de olykor ma is előfordulnak. Alaszkában és Kanadában a sűrűbben lakott részeken elég gyakori a tehergépjárművekkel való ütközés. Ez azonban lényeges nem befolyásolja a faj adott régióban élő állományát. Skandináviában egy enyhén fogyatkozó trend figyelhető meg a hóbagoly állományában, ami részben a klímaváltozásra vezethető vissza, részben pedig az élőhelyeken a fokozódó emberi zavarással lehet összefüggésben.
A fajt a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a „nem veszélyeztetett” kategóriába sorolja. A fenti veszélyforrások ellenére elterjedési területe óriási, és még nagyon sok, az ember által alig háborgatott részei vannak, ahol a faj biztonságban élhet.
A hóbaglyok a sarkvidékek élővilágának egyik leggyakoribb képviselői az állatkertekben, mint az egyetlen bagolyfaj, mely az arktikus körülményekhez alkalmazkodott. Az állatkerti ismeretterjesztésben a nappali életmódhoz való alkalmazkodása révén tölt be fontos szerepet, mely a legtöbb bagolyfajtól megkülönbözteti. Az európai állatkertekben az egyik leggyakrabban látható bagolyfaj, Magyarországon is több helyen találkozhatunk vele: így a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, a Nyíregyházi Állatparkban, a Debreceni Állatkertben és a Győri állatkertben is látható.
A hóbagolyról egy utcát neveztek el Budapest XVII. kerületében, a Madárdombon.
Hedvig, Harry Potter baglya egy hóbagoly J. K. Rowling regénysorozatában.
Jules Verne Fekete Indiák című regényében Silfaxot egy megszelídített hóbagoly segítette munkájában.
Québec kanadai tartomány hivatalos madara.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381736 Mai látogatók száma: 735
