A házi pulyka (Meleagris gallopavo domesticus) a Meleagris gallopavo gallopavo alfajnak domesztikált változata. Taxonómiai besorolása az idők folyamán többször változott, a mai besorolás alapján a házi pulyka a Tyúkalkatúak rendjébe (Galliformes), a Valódi tyúk-félék alrendjébe (Galli), a Fácán-félék családjába (Phasianidae), a Pulyka-félék alcsaládjába (Meleagridinae) és a Meleagris nembe tartozik. Magyarországi fajtái védettek.
A házi pulyka őse az Észak-Amerikában ma is megtalálható vadpulyka vagy Mexikói pulyka, a (Meleagris gallopavo gallopavo).
A pulyka háziasításáról többféle elképzelés látott napvilágot. Az egyik elmélet szerint miután a spanyol konkvisztádorok Amerikát felfedezték, a spanyol papok a kolostorok körüli gazdaságokba vitték a vadpulykát, megszelídítették, majd, mint házi állatokat tenyésztették. Ezeket a háziasított madarakat azután hazaküldték szülőföldjükre és a domesztikáció lényegében Spanyolországban fejeződött be.
Egy másik teória szerint a felfedezők a pulykát már szelídítve találták Közép-Amerikában. Eszerint a háziasítás nagyon magas színvonalú lehetett, mert a spanyol történetírók különböző színű és tollazatú madarakról írtak, amelyek közt még fehér is volt. Mexikóban a lakosság legfontosabb fehérjeforrása volt a pulyka, tartásuk a közép-amerikai nagy kultúrák határain is túlnyúlt és egészen a kertészkedő, vadászó észak-amerikai törzsek területéig hatolt. A pulyka háziasításának időpontja Mexikóban i. e. 500-ra tehető.
Létezik egy harmadik elképzelés is a háziasításra, mégpedig a pulyka öndomesztikációja. Ebben a folyamatban a pulyka viselkedése jelentős szerepet játszik, ezt a 20. századi megfigyelések támasztják alá. A biológusok ezt az elképzelésüket a vadpulyka újratelepítése során végzett kísérletek tapasztalataira és a pulyka életmódjára alapozzák.
Hazánkba török közvetítéssel került a 16. században, és indiai tyúknak hívták. II. Lajos király említi is egyik levelében, amit a Milánói herceg követének írt. A Duna-Tisza közén a magyar parlagi pulyka két színváltozata, a fekete és a fehér terjedt el, de a nagyobb testű és a jobb tollhasznosítású fehér lassan kiszorította a feketét. Dél-Magyarországon és Boszniában pedig a harmadik változat volt kedvelt, a rézpulyka.
A 20. század elején megnőtt az Amerikából újabban behozott és nagyobb testű bronzpulyka szerepe, és kezdte kiszorítani a hagyományos fajtákat. A második világháború után ez a folyamat felgyorsult. A fajtatiszta szaporítás mellett keresztezték a magyar pulykával, amelynek fajtatiszta változatai már csak szórványosan voltak fellelhetők. Az 1970-es évek közepén, a génbanki állományok létrehozásának folyamán sikerült felkutatni fajtatiszta egyedeket. Debrecenben a bronz- és a fekete pulykából, Bugacon a rézpulykából alakítottak ki állományt. Ma a fenntartó tenyésztést a Debreceni Egyetemen és Gödöllőn, a Kisállattenyésztési Kutatóintézetben végzik.
Magyar pulyka. Fekete és fehér színváltozata ismert. A fehér pulyka nagyobb testű, a kakas 6–8 kg, a tojó 5–6 kg súlyú. Tolla is értékes volt, kiváltképp a hónalj alatti „marabutoll”. Évente 30-40 tojást rak. A testsúly növelése érdekében egy időben a mexikói fehér pulykával keresztezték. A fekete változat egyöntetű fekete színű. A kakas 6–7 kg, a tojó 4–5 kg súlyú, évi tojástermelése 25-50 db. Mindkét változatot külterjesen tartják, s húsuk kitűnő minőségű. Edzettek, ellenállóak, elsősorban rovarevőek, de a magvakat is előszeretettel fogyasztják. Ezek is, mint az összes parlagi pulykafajta, éjszakára felrepülnek az ólban elhelyezett ülőrudakra, létrákra.
Rézpulyka. Más elnevezés: indiai tyúk A tojók testtömege kifejlett korban 7 kg, a kakasoké 8–10 kg. Színeloszlása a bronzpulykáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a bronzpulyka sötét színei a rézpulykánál a sötét rézvöröstől a fakóbb rozsdavörösig változhat. A fehér tollsávok ugyanott találhatóak. A láb rózsaszínű, a bőr fehér. A tojó valamivel világosabb árnyalatú. A szakáll - amely mindig fekete - a világosabb toll miatt jobban szembetűnő. A tojásai változóan pettyezettek, súlyuk 70-90 g. A csőr és a köröm világos csontszínű, a fej színe a világos vöröstől a kékig változhat. A szeme sötétbarna. Nagyon jól tartható a szabadban, edzett, ellenálló, az éjszakát kisebb fákon, kerítésen tölti. Húsát és tojását hasznosítjuk, fogyasztjuk. Húsa levesnek, sültnek egyaránt kiváló, combját füstöléssel is tartósítják.
Bronzpulyka. Az amerikai bronzpulyka a legrégebben kitenyésztett pulykafajták egyike. Honosult fajta. A magyar változat a standard bronzpulykánál kisebb testű, köszönhetően a magyar parlagi fajtával történt keresztezésnek. A kakas 6–8 kg, a tojó 5–6 kg súlyú. Évi tojástermelése 50-80 db. A kakas színe nyakától a háta közepéig világos bronzszínű, melle, törzse és szárnyai bronzárnyalatú feketék. Szintén alkalmas külterjes tartásra, edzett, viszonylag jól repül, igénytelen.
A pulyka volt az 1621-ben az Újvilágba érkező telepesek első vadászzsákmányainak egyike, s a hagyomány szerint az első Hálaadásnapi vacsorára sült pulykát készítettek. Az Amerikai Egyesült Államokban ezért elképzelhetetlen ma is egy hálaadásnapi vacsora a hagyományos sült pulyka nélkül.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381842 Mai látogatók száma: 841
