A háziasítás a régészeti leletek tanúsága szerint mintegy 4-6 ezer évvel ezelőtt ment végbe, a tyúk, a lúd és a teve háziasításával kb. egy időben. Már a Biblia név szerint említi a galambot mint áldozati állatot (Mózes III. könyve, I. 14.)
Az asszírok és a szíriaiak szent állatként vitték magukkal (i. e. 430-354) Athénbe. A hinduk a szerelem istenét, Kámadévát ábrázolták galamb alakjában. A görögök révén jut el a korabeli Rómába, s a keresztény vallásban is szerephez jut: a Szentlélek galamb alakot ölt. Általános Szimbólumként az európai kultúrában a béke és a boldogság jelképe. Arisztotelész Az állatok története c. munkájában is oldalakat szentel a galamboknak, s számos fajtát említ.
Már az ókorban megfigyelték a galambok rendkívüli tájékozódóképességét, és elkezdték gyors üzenettovábbításra használni ezeket a madarakat. Hírvivőként már Salamon király (i. e. 1000) is alkalmazta a mai posták elődeit. A Távíró feltalálásáig ez volt a leggyorsabb „postázási” mód.
Napjainkban továbbra is sokan foglalkoznak postagalambok, ún. röpgalambok versenyeztetésével és tenyésztésével. A versenyek során a madaraknak több száz kilométeres távot kell megtenniük otthonuk felé, s képesek több mint 10 órát, 45 km/h átlagsebesség felett folyamatosan repülni.
Rengeteg fajtát tenyésztettek ki, ezek egy része extenzív tartásra alkalmas. A kifejlett állatok maguk megkeresik a mezőn a táplálékukat: strasszer, posta, mezei, parlagi, lengyel hiúz, kóburgi pacsirta. Mások csak intenzív tartás mellett hozzák a kiemelkedő teljesítményeket. Ezek az intenzív fajták évente 12-14 fiókát nevelnek fel. A választáskori, 30 napos fiókák, mint a King (királygalamb), a texán, az óriás posta vagy a corneau elérhetik az 55-65 dekagrammot. Más házigalamb-fajtákat sport céljára (pergők, posták, különféle röpgalambok) tartanak, és vannak, amelyeket csupán díszgalambnak. E fajták mesterséges rendezése során általában 10 fajtacsoportot állítanak fel: alakgalambok, begyes galambok, dobos galambok, keringő galambok, kört csattogó galambok, orrdudoros galambok, sirályka galambok, színes v. mezei galambok, tollszerkezetes galambok, tyúkgalambok.
Keresztezését a szirti galambbal nem tekinthetjük fajhibridizációnak, hiszen a C. livia valamennyi házigalamb fajtának a közös őse. Viszont több vadon élő galambfajjal ismertek a hibridjei: kék galambbal (Columba oenas), pikkelyesnyakú galambbal (Patagioenas speciosa), picazuro-galambbal (Patagioenas picazuro), hógalambbal (Columba leuconota), örvös galambbal (Columba palumbus), vöröses gerlével (Streptopelia tranquebarica), keleti gerlével (Streptopelia orientalis), kacagó gerlével (Streptopelia risoria) és pirosszemű gerlével (Streptopelia semitorquata).
A testhez viszonyított kicsiny v. nagy fej a nyakon ül. Jellemző része a homlok, amely lehet:
lapos, keskeny és egyenes vonalban emelkedő (berlini hosszúcsőrű),
egyenes vonalban meredeken emelkedő (budapesti rövidcsőrű),
meredek, ívben domborodó (almond keringő),
alacsony (bácskai keringő),
magas (turbit) v.
széles (keleti sirálykák).
A fejtető leggyakrabban enyhe ívben domborodó, de előfordul egyenes vonalú fejtető is, sőt, például a szarka keringőnél horpadt vonalú. A tarkó általában szabályos ívben lekerekített. Viszont a bécsi rövidcsőrűnél követelmény a szögletes tarkó. A berlini hosszúcsőrűnél pedig elvárás a tompított hegyben kifutó
tarkó. A fej oldalnézetből lehet:
négyszögletes (budapesti, rövidcsőrű),
trapéz alakú (budapesti magasröptű deres),
a csőr irányába nyújtott háromszög alakú (berlini hosszúcsőrű keringő),
kör alakú (sirálykák),
ellipszis alakú (turbit sirályka).
A fej felülről nézve lehet
kör alakú (sirályka),
négyzet alakú (budapesti díszgólyás),
körte alakú (szarka keringő),
ellipszis alakú (antwerpeni díszposta).
A házigalamb magevő, és mint ilyen, azoknak a sajátosságait mutatja. Oldalt található az arci rész v. pofa, a halánték és a szem. A szem és a csőrtő közötti rész neve zabla v. kantár. Az állkapocscsontokat itt is szaru borítja, így alakul ki a csőr, melynek alakja, színe és nagysága fajtánként rendkívül változatos lehet:
1/a. egyenes (parlagi galamb),
1/b. hajlított (nürnbergi bagdetta),
1/c. vékony (danzingi keringő),
1/d. vastag (német díszposta),
1/e. ár alakú (stralsundi keringő),
1/f. ék alakú (indus);
2/a. a tollazat színével harmonizáló,
2/b. világos tollazat ellenére sötét csőrű v.
2/c. fényes fekete tollazat ellenére világos csőrű;
3/a. hosszú, mint a francia bagdettánál,
3/b. közepes méretű, mint a komáromi bukónál,
3/c. rövid, mint a sirálykáknál.
Valamennyi fajta csőre alkalmas a legapróbb magvak kiválogatására, felvételére, a zsenge növényi hajtások csipegetésére és a növénykezdeményeknek a talajból való kihúzigálására. A galamb a csőr szélén a tapintó idegvégződések segítségével ismerkedik a korábban még nem fogyasztott magvakkal, s dönti el, hogy le fogja nyelni vagy sem. A kémiai ízeknek semmi jelentősége nincs a táplálkozásában. A csőr felső káva közepétől a többé kevésbé elvékonyodó és lefelé hajló hegyéig húzódik a csőrgerinc v. csőrorom. A házigalambnál az alsó csőrkáva valamelyest kisebb a felsőnél, esetleg egyező nagyságú. A felső káva tövének két oldalán helyezkedik el egy-egy orrnyílás. Ezekre viaszhártya v. orr-, ill csőrdudor borul. A viaszhártya nagysága, alakja és színe a fajtára jellemző.
A nyak a fejet köti össze a testtel. Elülső oldalán található az áll, a torok és a begy. Hátulsó oldalán van a tarkó és a nyak éle. Esetenként a fajtára jellemzően van jelentősége a nyakoldalnak is. A nyak hosszúsága, vastagsága, tartása, sőt, esetenként a mozgása is a fajtára jellemző. Hosszú nyaka van például az angol begyesnek, ezzel szemben a dragon nyaka rövid. A parlagi, a mezei és a színes fajták középhosszú nyakúak. Vastag a magyar begyes, vékony a szarka keringő nyaka. A mezei fajtáknál a nyak ált. közepes vastagságú. A pávagalamboké ívben hátra hajló, a keringőké egyenes és függőleges tartású. Az előbbieknél gyakran sajátosság a fej rezgése.
A törzs v. törzs áramvonalas, közelítően hengeres, könnyű, megfelel a repülő életmódnak. Beszélünk a galamb törzsének alsó részéről, ami alatt a begytől a farokig tartó alsó ívet – tehát a mellet, a hasat és a lágyékrészt – kell érteni. A felső v. háti rész értelemszerűen a nyakél tövétől a farokig tart. Felöleli a két szárny között lelhető hátat és derekat. A törzs egyes részeinek hossza, egymáshoz viszonyított aránya szintén a fajtákra jellemző, például a hát lehet:
egyenes, mint a mezei fajtáknál,
domború, mint a spanyol begyeseké v.
homorú, mint a lógó szárnyú, emelt farkú fajtáknál.
A hát síkja is elhelyezkedhet többféleképpen, lehet:
vízszintes (dobosoknál),
enyhén lejtő (keringőkön),
meredeken lejtő (hosszúlábú begyesek).
Ezen túl beszélhetünk széles és keskeny hátról. Utóbbira jó példa a brünni begyes, az előbbire a strasszer. A mell lehet:
széles (king) v. keskeny (angol begyes), ill.
vízszintes (római galamb) v. emelt tartású (hosszúlábú begyeseknél).
A farok a kormánytollak összessége, hozzáértve a farkfedőket és a faroktámasztó tollakat, melyek a farkcsigolyák és a farcsíkcsont alapján elhelyezkedő izmokon, ill. zsírpárnákon ülnek. A kormánytollak száma rendszerint 12, de fajtánként lehet ettől eltérő számú, akár 42 is. Ez, mint ahogyan a tartásuk, úgy a szélességük, az alakjuk és a méretük is függ a fajtajellegtől. Például a farok tartása lehet:
a hát vonalát törésmentes egyenesben követő,
a törzs tengelyével tompaszöget bezáró
v. lógó.
A tyúkgalambok farka kimondottan rövid, viszont a lógószárnyú keringőké hosszú. A danzingi keringők farktollai szélesek, jól záródnak, a bukaresti lógószárnyú keringőnél viszont félig nyitottak. Ezzel szemben a pávagalambnál a kormánytollak tányér alakban helyezkednek el.
A végtagok a törzsről erednek. A mellsők a szárnyak, a hátsók a lábak. A szárny a repülés szolgálatában álló különös képződmény. A galamb a szárnyával másodpercenként 5-8 csapásra képes, s ezzel 8-9 méter haladás érhető el. A postagalambok ezt a teljesítményt messze felülmúlják (18–22 m/sec). A szárny vázát csontok, a rugalmas, zárt felületét pedig a tollak alkotják. A repülés szempontjából az ún. evezőtollak a legfontosabbak. Kívülről befelé haladva előbb az elsőrendű, beljebb a másodrendű és végül a harmadrendű evezőket találjuk.
Az utóbbiak válltollak néven is ismertek. Az evezők tövét a szárnyfedők takarják. Nagyság szerint ezek nagy-, közép- és kis szárnyfedők lehetnek. A nagy szárnyfedők száma mindig megegyezik az evezők számával. A szárny mell felé néző alsó szegélyét mellső szárnyélnek nevezzük, ez esetenként a mell tollaival fedett. A szárny elülső hajlása a szárnybúb. A szárny simulhat szorosan a testhez vagy lóghat. Lehet, hosszú vagy rövid, illetve keskeny vagy széles.
A láb a combcsont felső fejével ízesül a törzshöz, s a comb általában nem áll ki látható módon a testből. A konyhanyelv a valódi combot felső combként tartja nyilván. A combhoz csatlakozik a lábszár (sokan ezt vélik a combnak), amely a fajtára jellemzően lehet jól elkülönülő v. a hasi tollazat által fedett. A csüd vékony, de a hossza a lábszár hosszától függően szintén a fajtajelleg szerint alakul. A csüd és a lábszár együttes hossza szerint lehet beszélni:
hosszúlábú (angol begyes),
középhosszú lábú (keleti pergő), v.
rövidlábú (kőrösi keringő) fajtákról.
A két lábszár, ill. a csüdök egymástól való távolsága szerint megkülönböztethetünk Tág, közepesen tág és szűk lábállást.
Szemből nézve a két láb párhuzamos. Ha terpesztett a tartás, akkor X, ha a két láb kifelé hajló, akkor pedig O lábról beszélünk. Amikor a csüd és a lábszár törésmentes vonalban folytatódik, akkor ez hibás, ún. botláb, mert normális esetben egymással tompaszöget kell bezárniuk. Ha ez a szög a kívánatosnál kisebb, akkor ún. rogyott lábbal állunk szemben. A galambok négy ujjából három előre áll. Ritkán előfordul rajtuk úszóhártyára emlékeztető bőrredő, amely hibának számít. Az ujjak a csüdhöz hasonlóan lehetnek tollal fedettek v. simák. A galamb a lábait váltva emelve lépeget, közben a fejével ütemesen bólogat. A járását tipegésnek nevezzük.
A vérmérséklet és az anyagcsere élénk, amiből a nagyobb táplálékigény és a gyorsabb bélműködés adódik. A viszonylag rövidebb tápcsatorna következtében az emésztés hatékonysága csökken, miből adódóan a galambok a táplálásra igényesebbek, mind fehérjét, mind energiát bőven felvesznek. A nyersrostban gazdag, nehezen emészthető magvakat, mint a zab és az árpa nem is szeretik, viszont szívesen fogyasztanak olajos magvakat és hüvelyes szemterméseket. Tekintve, hogy epehólyagjuk nincs, a máj epetermelése folyamatos és jól alkalmazkodik a fogyasztott takarmány emésztésének epeigényéhez. Másik sajátosságuk, hogy hiányzik a páros vakbelük, aminek nincs különösebb hatása az emésztésre, mert a madaraknál a vakbél feladata a veséből kilépő vizelet víztartalmának visszaforgatása a szervezetbe, továbbá a bélsár besűrítése.
A nyelv elszarusodott laphámmal van borítva, s a szerepe jóformán a nyelésre korlátozódik. A házigalambnak az emlősökénél sokkal kevesebb ízlelőbimbója van, legfeljebb 30-50, mint a házityúknak, de azokénál itt 3-5-ször több idegvégződést találunk.
A ragyogó szem által biztosított látása irigylésre méltó. Már 2 m távolságból meglátja a táplálékát, felismeri a legapróbb magvakat is. A szemet szemgyűrű veszi körül, amely nagysága, színe, felülete szintén a fajtára jellemző. A színes galamboknál a szemgyűrű rendszerint keskeny és alig érzékelhető. A keringőké általában kétsoros, a felülete sima. Az orrdudoros fajtáknál a szemgyűrű rendszerint széles, de lehet sima v. bibircses. A szemgyűrű színe többnyire a tollazattal harmonizál:
pergamenszínű, sárga, vörhenyes, piros, kékesszürke vagy palaszürke.
A szem központi része a szivárványhártya szintén fajtaspecifikus. A közepén helyezkedik el a fekete pupilla vagy szembogár.
Táplálkozáskor a galambok választásában a mag alakjának és felületi látványának van alapvető jelentősége. A galambok a gömbölyű v. ovális és sima felületű magvakat részesítik előnybe. Az árpát csak hosszas szoktatás után fogadják el, a zabot még nehezebben. Viszont hántolva mindkét magféleséget felveszik. A rozstól is idegenkednek. A magvak színe tekintetében nem annyira válogatósak, mint a baromfifélék: nem idegenkednek sem a szürke, sem a szürkésbarna sem a fekete v. tarka magvaktól, így felszedik a bükkönyt és a babot is. A fiókanevelés időszakában különösen kedvelik az apró magvakat, mint a köles, cirok, pohánka, repce, lenmag, bükköny, borsó. Ennek az az oka, hogy etetéskor a begyből az apró magvakat könnyebb felöklendezni.
Említést érdemel, hogy a szemes takarmányok palettájáról bátrabban vesznek, mint a baromfifélék, és kevésbé érzékenyek az antinutritiv hatású anyagokra, mint a csillagfürt és a szegletes lednek alkaloidája v. a bükköny, a repce és a konkoly glikozidái, a bab és a lóbab antitripszin hatású anyagai, valamint
a cirok és a tölgy, ill. a bükk tanninjával szemben. A mag méretével kapcsolatban nincs akadály, mindent el tudnak fogyasztani, ami befér a szájukba. Az örleményeket nem igazán kedvelik, ha nincs választásuk, akkor elfogadják, de sokat pocsékolnak belőle. A dercés takarmányt lágyeleségként fogyasztják, ha azt megnedvesítjük. A granulátumokat is könnyen megszokják.
Táplálékát szinte kizárólag a kultúrnövények és a gyomok szemtermése képezi. A gyomorvizsgálatok tanúsága szerint rovarokat, férgeket a mezőző madarak sem fogyasztanak, de apró csigákat felvesznek, amelyek a zúza funkcióját segítik, és ennek a galamb mészellátásában is jut szerep. Ezen túl növények zsenge hajtásait is igénylik, minek folytán a csapatostúl a friss vetésen megjelenő galambok komoly kárt okozhatnak.
A kicsik – kelésüktől 28-35 napos korukig fiókák, 28-50 napos korukig a későbbi hasznosítás szerint vágófiókák v. 4,5-5 hónapos korukig tenyésznövendékek)
– csipognak, a kifejlett, vagyis ivarérett galambok turbékolnak, dobolnak. A galambok r hangok nélküli hangját pedig búgásnak nevezzük. Az ivarérés általában 4,5-5 hónapos korban következik be, de a galambot 7-8 hónapos kora előtt nem tanácsos tenyésztésbe fogni. Ugyanis ekkorra érhetik el a tenyészérettséget.
A húsa rendkívül értékes állati fehérje (galambhús), a 28-30 napos fiatal állatok már vághatóak. A galambhús a betegek diétás, erősítő étrendjébe illeszthető, ezért a házigalamb számos fajtáját gazdasági állatként tartják.
Védett galambjaink:
Alföldi buga galamb, Alföldi (kőrösi) keringő, Bácskai hosszúcsőrű keringő, Bajai keringő, Budapesti bíbic, Budapesti magasröptű csapos keringő, Budapesti magasröptű keringő, Budapesti rövidcsőrű, Budapesti tollaslábú gólyás, Budapesti tükrös, Ceglédi rövidcsőrű szívhátú, Csepeli magasröptű, hófehér keringő.
Debreceni pergő, Dél-Bácskai keringő, Egri kék keringő, Hódmezővásárhelyi ernyőszemű keringő, Kecskeméti keringő, Kiskunfélegyházi keringő, Kiskunfélegyházi simafejű keringő, Komáromi bukó, Magasröptű magyar deres, Magyar begyes.
Magyar csirkegalamb, Magyar díszposta, Magyar óriás galamb, Magyar szarkakeringő, Makói magasszálló keringő, Miskolci keringő, Monori keringő, Szegedi magasszálló, Székesfehérvári bukó, Szolnoki bagdetta, Szolnoki keringő, Szováti kék.
Magyar pávagalamb - védett galambfajta
A házigalambot tenyésztik röptetésre (postagalamb) és táplálkozási célokra, más Fajtákat díszmadárként tartanak.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381840 Mai látogatók száma: 839
