A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban.
Alfajai:
(Fringilla coelebs coelebs) –
Európától Libanonig.
Madeira-pinty (Fringilla coelebs madeirensis) –
Madeira.
Fringilla coelebs africana –
Marokkó.
Fringilla coelebs tintillon vagy Fringilla coelebs canariensis –
Kanári-szigetek.
hierro-szigeti erdei pinty (Fringilla coelebs ombriosa) –
El Hierro szigete.
palmai erdei pinty (Fringilla coelebs palmae) –
Las Palmas.
Morelet erdei pintye (Fringilla coelebs moreleti) –
Azori-szigetek.
szardíniai erdei pinty (Fringilla coelebs sarda) –
Szardínia.
krími erdei pinty (Fringilla coelebs solomkoi) –
Krím félsziget.
afrikai pinty (Fringilla coelebs spodiogenys) –
Tunézia.
kaszpi erdei pinty (Fringilla coelebs transcaspica) –
a Kaszpi-tenger vidéke.
iráni erdei pinty (Fringilla coelebs alexandrovi) –
Észak-Irán.
Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában él. Erdőkben, ligetekben és gyümölcsösökben található. Fellelhető mindenütt, ahol legalább néhány fa koronája védelmet nyújthat számára. Betelepítették Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és az Egyesült Államok területére.
Magyarországon rendszeres fészkelő, az északkelet-európai állomány egy része itt tölti a telet, míg az itteni állomány a mediterrán térség nyugati részén telel.
Testhossza 14–16 centiméter, farka 63–68 mm, csüdje 17–19 mm. Szárnyfesztávolsága 24–29 centiméter, a hím testtömege 20-29 gramm, a tojó kisebb, 18-27 gramm közötti. Csőre 13–14 milliméteres.
Díszes, nagyon szépen éneklő madarunk; jókedvében pink-pink-nek hangzó hangokat, röptében pjü-pjü kiáltásokat hallat. A hím revirt jelző, ún. esőhívó hangja egyénileg nagyon eltérő. Változatos futamokból áll, amelyekben a szakemberek szigorú szabályokat mutattak ki.
A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke.
Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik. Viszonylag könnyen tartható.
A szakemberek a madarakat strófáik, a „verésük” szerint osztályozzák; minden jellegzetes strófának megvan a maga neve. Az rdei pinty verése februárban kezdődik és júliusig tart – ezt januárban a beszéd, a „dichtolás” előzi meg.
A 19–20. század fordulóján komoly hagyományai voltak a pintyek énekversenyeinek. A jó verésű hímeket felhasználták a – szomszédos kalitkában nevelt – fiatalok tanítására, és nagy értékként becsülték meg őket. Manapság ezzel a módszerrel próbálnak elterjeszteni néhány, háttérbe szorult dallamot (amit már csak nagyon kevés hím énekel), és próbálkoznak egyes, kihalt dallamok újratanításával is – az erdei pinty öröklött hangutánzó képessége ugyanis jelentős, decsak a sajátos faji énekéhez illeszkedő dallamokat tanulja el.
Lomb- és tűlevelű erdőkben, ártéri ligeterdőkben, parkokban, gyümölcsösökben, erdősávokban, fasorokban fészkel. Évente 2-3-szor költ, és ilyenkor 12–13
napig kotlik – egyszerre 4–6 tojáson. A barnásvörös rajzolatú tojás alapszíne kékesszürke. Fészkét előszeretettel álcázza zuzmóval vagy pókhálóval. Az
első fészekalj áprilisban, az utolsó június végén röpül ki.
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekszik. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján
nem fenyegetett fajként szerepel. Magyarországon védettséget élvez, természetvédelmi értéke 25 000 forint, az állománya mérsékelten növekszik.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381771 Mai látogatók száma: 770
