A dolmányos varjú egyike azoknak a legelső állatoknak, melyeket Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írt le és nevezett meg a „ Systema Naturae ” című enciklopédikus művében. A 18. században kiadott úttörő enciklopédiában, Linné eredetileg a ma is használt nevét, Corvus cornix-ot adta a madárnak. Ezek a megnevezések a latin nyelvből származnak: Corvus = „holló” és cornix = „varjú”. Később, sok évig, a hasonló megjelenésének és életmódjának köszönhetően a kormos varjú alfajának tekintették, Corvus corone cornix név alatt. Skóciában és Észak-Írországban hoodie-nak, azaz „csuklyásnak” nevezik.
Magyarul a dolmányos varjú elnevezés mellett további nevei még: szürke varjú, hamvas varjú, a népnyelv pedig kálomista (=kálvinista) varjúnak is nevezte, mivel nagyobb részben állati eredetű táplálékot fogyaszt. (Szemben a pápista /=katolikus/ varjúval, azaz a vetési varjúval, amely "böjtöl", vagyis nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben eszik állati táplálékot.)
Európa északi és keleti, valamint Ázsia nyugati részén él és két kisebb populációja található a Brit-szigeteken és Észak-Afrikában (Egyiptom).
Nagy számban mezőgazdasági területeken, erdőszélen fordul elő, de a városokban lévő fasorokban és ligetekben is látható, megszokta az emberek közelségét, így Budapesten is megtalálható.
Észak- és Kelet-Európában költ. Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában is előfordul. A Brit-szigetek északi részén, Németországban, Dániában, Észak-Olaszországban és Szibéria egy részén megosztja területét a kormos varjúval.
Ezeken a területeken a két faj ivarképes hibrid állományokat hoz létre, bár ezek a madarak nem olyan jó alkalmazkodók, mint a szülőfajok példányai. Iránban és Oroszország középső részén nem kereszteződik a két varjúfaj.
A Brit-szigeteken, Skóciában és a környező skót szigeteken, valamint Man-szigeten költ a szóban forgó varjú. Írországban is számos költőpár él. Ősszel egyes madarak a Brit-szigetek keleti partjára költöznek. Korábban ezeken a helyeken gyakoribb vendégnek számított.
Magyarországon rendszeresen fészkel. A kormos varjúval rendszeresen kereszteződik és az itt lévő egyedek egy része a kettő hibridje.
Jelenleg négy alfaját ismerik el, korábban őt magát is alfajnak – a kormos varjú alfajának – tekintették. Talán egy ötödik alfaja is létezik, a Corvus cornix sardonius (Trischitta, 1939), de a legtöbb ornitológus ennek állományait szétosztja más három alfaj között: az állomány legnagyobb részét a C. c. sharpii-nak, a korzikait a C. c. cornix-nak, míg a közel-keleti állományt a C. c. pallescens-nak tulajdonítják:
Corvus cornix capellanus (P.L. Sclater, 1877) – Irakban és Iránban él. Testének az a része, mely hamuszürke kéne legyen, nála majdnem fehér, emiatt nagyon eltér a többi alfajtól.
Egyes ornitológusok szerint nem is alfaj, hanem egy külön, önálló varjúfaj.
Corvus cornix cornix Linnaeus, 1758 – a törzsalfaj, mely Írországban, a Brit-szigeteken, főleg Skóciában és Európa legnagyobb részén egészen Korzikáig lelhető fel.
Corvus cornix pallescens (Madarász, 1904) – Törökországban és Egyiptomban fordul elő; világosabb, mint más alfajok; a C. c. capellanus kivételével, melyhez igen hasonlít.
Corvus cornix sharpii (Oates, 1889) – az alfaj taxon nevét, azaz a harmadikat, Richard Bowdler Sharpe angol zoológusról kapta. A Kaukázustól Nyugat-Szibériáig és Iránig található meg; világosabb árnyalatú, mint az európai alfaj.
Genetikai különbség a dolmányos varjú és a kormos varjú között. A dolmányos varjú és a kormos varjú két, nagyon közeli rokonfaj. Feltételezések szerint ez
a területi felosztás a pleisztocén korban lévő eljegesedési ciklusoknak köszönhető. Vagyis az eljegesedés előtt e madarak közös őse e terület nagy részén élt, a jégkorszak beálltával a madár délebbre szorult és az állományok elszigetelődtek egymástól; ennek következtében elkezdett kialakulni a két mai madárfaj. A jégkorszakok között a madarak újból északabbra költöztek, ahol az állományok megint érintkezhettek.
Poelstra és munkatársai feltérképezték mindkét varjúfaj majdnem teljes genomját. A mintákat mindkét fajnak több állományából szerezték be, hogy pontosabb képet kapjanak. Az eredmény igen meglepő, mivel úgy a DNS, mint az RNS szempontjából a két varjú között nincs különbség, mintha egy fajt alkotnának. Kivételt csak a 18. madár kromoszóma képez; ez kevesebb, mint <0,28%-a genomnak, és a dolmányos varjú szürke színéért felelős; emiatt a szürke testrészei nem feketék, mint a kormos varjúnál.
Habár a két varjúfaj ivarképes hibridnek tud életet adni, ami időnként meg is történik az érintkező elterjedési területeknél; a legtöbb esetben azonban a teljesen fekete kormos varjak, csak más kormos varjakkal, míg a szürke dolmányos varjak kizárólag dolmányos varjakkal párosodnak; ez pedig azt jelenti, hogy e madaraknál a külső megjelenés számít a párválasztás során - a hibrid példányok túlszaporodása ilyen módon gátolva van.
E varjaknál tehát nem a legéletrevalóbb példány a legvonzóbb, hanem amelyik a legjobban hasonlít a párkereső madárra; ez pedig új, elszigetelt vérvonalak, később fajok gyors kialakulásához vezethet. Unnikrishnan és Akhila kutatók szerint a közös területeken lévő hibridizáció fő akadályozója - annak ellenére, hogy a két varjú között nincs, vagy alig van alaktani és genetikai különbség - az úgynevezett koinophilia, melynek során a párválasztó példányok, a tőlük minél kevésbé eltérő párt választják.
Hossza 44-52 centiméter, szárnyfesztávolsága 84-100 centiméter, testtömege 540-600 gramm. A Hím egy kicsivel nagyobb a tojónál, de a színezet szempontjából teljesen egyformák. A háta és a testalja hamuszürke, míg feje, torka, szárnyai, farktollai és a combján levő Tollak fényesen fekete színűek. Erős, vaskos csőre és a lábai feketék. A
Szivárványhártyája (iris) sötétbarna színű. Évente csak egyszer vedlik, ősszel, mint a legtöbb varjúfaj. Röpte lassú és erőteljes; szokatlanul egyenes vonalú.
A fióka kikeléskor jóval sötétebb, feketébb, mint szülei. A nagyobb, fiatal madár viszont már világosabb és egyszínűbb, mint szülei; szemei kékes vagy szürkés árnyalatúak; a szája vörös színű.
A jellegzetes szürke-fekete színezetével a dolmányos varjút nemigen lehet összetéveszteni a kormos varjúval, vagy a nála kisebb csókával (Corvus monedula). Azonban a két rokon varjú károgása alig különböztethető meg.
Ez a madárfaj lehet állandó, de kóborló is. A költési szezonon túl, laza állományokban akár 18-20 madár is együtt mozog a város különböző területén, főként nagyobb nyíltabb térségekben (például: sportpályákon) és ott, ahol koncentrált táplálkozási lehetőségek adódnak (például: állatkert területe).
Főleg rovarokat, kisebb emlősöket, madarakat és dögöket eszik, de nem veti meg a növényi eledelt sem. Mindenevő és dögevő viselkedése a kormos varjúéra hasonlít. A rokonához hasonlóan, a dolmányos varjú csőrébe veszi a Puhatestűt vagy a rákot és a magasban elereszti, hogy az a talajra érve széttörjön. A Skótoknak van egy régi megnevezésük az ilyen módon felbontott tengerisünökre, crow's cups, ami magyarul azt jelenti, hogy „varjak csészéi”.
A tengerpartokon a sirályok, kárókatonák és egyéb tengeri madarak tojásait lopkodja; a tojásért a lundák (Fratercula arctica) fészkelőüregébe is bemerészkedik. Kisebb emlősökre és madarakra aktívan vadászik. Előszeretettel fogyaszt dögöt és ember által kidobott hulladékot. Amikor több táplálékhoz jut, mint amit meg tud enni - főleg hús és csonthéjas termés esetében -, akkor a fölöst elrejti; a rejtekhely lehet: esőcsatorna, virágcserép vagy bokor alatti talaj. A húsra rovarok is jöhetnek, emiatt a varjú plusz eleséghez fér. Az egymástól való lopások sem ritkák; ha az egyik varjú táplálékot rejt el, egy másik megfigyelheti és amikor a tulajdonos elrepül, a tolvaj „betör” az éléskamrába.
Mezőgazdasági területekkel határos erdőkben,facsoportokban, mocsaras területek fáin fészkel. A fészek külső vázát ágakból készíti és anyaggal béleli ki. Magyarországon a fészeképítés már március közepétől megindul, a tojásrakás időszaka április eleje. Fészekalja 4-6 tojásból áll, melyen kizárólag a tojó 17-20 napig kotlik; kotlás közben a tojót a hím táplálja. Kikelésükkor a fiókák magatehetetlenek, és szüleik gondoskodására vannak szorulva. A fiókák 4-5 hetes korukig tartózkodnak a fészekben, de a szülők még utána is etetik őket. A fiókák kirepülésének ideje általában május vége, június eleje, a család még sokáig együtt marad.
A dolmányos varjú nagy és éghajlatilag változatos elterjedési területtel rendelkezik, emiatt a költési időszakai térségről térségre változhatnak. A hűvös Oroszország északnyugati részén, a Shetland-szigeteken és a Feröeren, csak május közepétől egészen június közepéig kezd fészkelni, míg a forró éghajlatú Perzsa-öböl térségében már késő februárban nekifog a költésnek. A Brit-szigetek melegebb részein a tojásokat már áprilisban rakja le.
A jól megépített, ágakból készített fészek magas fákra, sziklaperemekre, öreg házakra vagy tartóoszlopokra kerül. Néha a talajra vagy annak közelébe építi fészkét. A fészke igen hasonlít a kormos varjúéra, azonban a tengerparton élő madarak az ágak mellett, algákat, csontokat és drótokat is felhasználnak a fészeképítéshez.
A 4-6 darab, barnán pettyezett kék tojás, 4,3 centiméter x 3 centiméter; tömege 19,8 gramm, ebből 6% a tojáshéj.
A dolmányos varjú természetbeli élettartama 5-10 év - a rokon kormos varjú általában csak négy évet él -; fogságban a legidősebb dolmányos varjú 16 évet és 9 hónapot élt.
A szóban forgó varjúfaj a pettyes kakukk (Clamator glandarius) másodlagos nevelőszülője fiókáinak; ez a kakukkfaj inkább a Szarkát (Pica pica) kedveli. De az olyan helyeken, ahol a szarka hiányzik, mint például Egyiptomban és Izraelben, a dolmányos varjú válik a kedvelt nevelőszülővé.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381694 Mai látogatók száma: 693
