Ez volt az első tudományosan leírt ausztráliai papagájféleség.
Indonéziában, Pápua Új-Guinea déli részén és Ausztráliában honos. Ausztráliában a nyugati, keleti és északi populációi elszigeteltek. Tasmániába betelepítették.
Alfajai:
Ahogy John Gould leírta 1843-ban:
C. s. sanguinea
C. s. normantoni
C. s. transfreta
C. s. gymnopis
Ez a legkisebb kakadu: testhossza 36-40 centiméter, Szárnyának fesztávolsága 56 centiméter. Csőre 3 centiméteres, a farka 14 centiméter, testtömege 370–630 gramm, átlagosan 525 gramm. Más adatok szerint a testtömeg 480 és 800 gramm között változik.
A tojó és a hím nagyon hasonlítanak egymásra, a hímek kicsit nagyobbak. A tojó szemgyűrűje keskenyebb (Romhányi).
Tollazata és széles, rövid tollakból álló bóbitája fehér. A bóbita a fejtető meghosszabbodott tollaiból áll. Külső kormánytollainak alapja és belső zászlója sárga. Kantárján, fején, nyakán, begyén, hátán a tollak lazacszínűek; a fejtetőn, a kantár-és toroktájékon vannak feketés tollai is. Egyes alfajok feje, nyaka és melle halvány rózsaszín vagy narancssárga. Az írisze sötétbarna. Nevét a szeme körüli széles, szürkéskék, csupasz gyűrűről kapta.
Csőre szaruszínű és kicsi. A fiatal egyedeknél a felső csőrkáva rövidebb, a szem alatti bőr szürkés, a szemgyűrű halványkék. Hasonlít az ormányos kakadura és a Pastinator-kakadura. Az előbbitől azért könnyű megkülönböztetni, mert nincs narancssárga torokcsíkja.
A normantoni alfaj egyedei kisebbek, mint a törzsváltozat; szárny- és faroktollaik enyhén barnásak.
A gymnopis alfaj kék szemgyűrűi sötétebbek, alsó fülfedője sárgás.
Hangja három szótagú, gurgulázó körr-ör-rap...körr-ör-rap, aminek a végére erősen felviszi a hangot. Ha a madár izgatott, akkor nyersen rikácsol. Magas, visító hívóhangja nagyon hasonlít a sárgabóbitás kakaduéra. A nagy csapatok egyszerre visítoznak, így a hang kilométerekre elhallatszik. Játék közben nagyon hangos, körberepül, csőre és lába fel-le billegtetésével mutogatja magát.
Bár állandó vízforrásra szorulnak, sokféle élőhelyen megtalálhatók a parti erdőktől egészen a száraz és félszáraz vidékekig előfordul. Úgy tartják, hogy fontos szerepet játszottak a kontinens első felfedezőinek életében, mert ők vezették el a pionírokat a vízforrásokhoz. Megtalálható a füves területeken, a szántóföldeken, a fás szavannákon, a mangroveerdőkben, a galériaerdőkben és a keménylombú erdőkben.
A városi élethez is alkalmazkodott, így a nagyobb városok környékén is megtelepül. A partvidékeken visszavadult populációi élnek.
Lapos szárnycsapásokkal, gyorsan repül. Röptét gyakran rövid siklás szakítja meg, és az így a galambok repülésére hasonlít.
A természetben több ezres csapatokba áll össze. Ezek a csapatok befogadnak több más madárfajt, köztük a sárgabóbitás kakadukat, pirosfarkú gyászkakadukat, és rózsás kakadukat is. Fán alszanak, és korán reggel onnan szállnak le táplálkozni, és csak késő este térnek vissza. A csapatok gyakran kilométereket repülnek a táplálkozóhelyekre és a sivatagos vidékeken naponta kétszer az itatókhoz. Első útjuk az itatóhoz vezet, majd ivás után vonulnak tovább enni. A földön evő rajok egyfelé haladnak. A raj végéről és a közepéről néha felröppennek, hogy a menet elejére szálljanak le. A legmelegebb időben árnyékba vonulnak, az árnyékot adó bokrot vagy fát azonban lecsupaszítják. Délután ismét esznek, majd újra elrepülnek az itatóhoz, mielőtt nyugovóra térnének. Egyik legfeltűnőbb tevékenysége a játék — ilyenkor a hátára fordulva felfelé álló lábakkal gallyakat forgat.
Főleg gyümölcsöket, magokat eszik; vad és termesztett növényeket egyaránt. Az állati eredetű eledelt sem veti meg. Ausztrália gabonaföldjein kártevőnek számít. Többnyire a földön, alkalmanként a fákon gyűjti táplálékát. Ha a földön eszik, sokszor kisebb lyukakat ás, így különösen a hasa lesz földes.
A termesztett növények mellett egy elszaporodott gyomnövény, az Emex australia magvait is szívesen eszi, emiatt Ausztrália északnyugati részein védett. Városokban rendszeresen táplálkozik a sövényeken.
Ausztrália belsejében nomád életet él, csak a költés idejére telepszik le. A partvidéken és közelében élő egyedek állandó lakók. Létszáma többek között a Wheatbelt régióban gyarapodott gyorsan. Az újonnan meghódított területekről leginkább a Pastinator-kakadut szorítja ki.
Egy 1980-ban Sandringham közelében megfigyelt raj méretét több mint 6000 egyedre becsülték. Amikor leszálltak enni, egy teljes négyzetkilométert foglaltak el. Egy 1980-as években megfigyelt raj több mint 32 ezer egyedből állt, egy, az 1970-es években megfigyelt 60-70 ezer madarat számlált. Az alvófákat megrongálták, mivel pihenés közben csipegették a leveleket.
Az Ausztrália papagájait tanulmányozó Joseph M. Forshaw szerint a rajok növekedését a mezőgazdaság által kínált táplálékbőség okozza. Rendszerint májustól októberig van bőven fűmag, amit a nagy nomád rajok ki is használnak. Több részre szakadnak, hogy ezt a táplálékot jobban kihasználhassák. Ezek a kisebb rajok néhány száz egyedből állnak. Ahol egész évben Cirokot termesztenek, ott az éves ritmus kimarad, és a rajok egész évben rájárnak a termésre.
Várható élettartama 40 év.
Monogám természetű, a párba állás életre szól. Májustól októberig szaporodik, és északon előbb kezd költeni, mint délen. A költési idő nagyon változó, az éghajlattól is függ. A költés idejére a párok kiválnak a rajból. Az udvarlás egyszerű: a hím felmeresztett bóbitával és lelapított kormánytollakkal pózol a tojó előtt és hajlongva hívogatja.
Faodúban, annak hiányában sziklaüregben vagy termeszvárban fészkel. A költőfák többnyire folyó vagy más víznyerőhely mellett állnak. Igyekszik minél magasabban levő odút választani.
Fészkelési ideje mintegy 1,5 hónap. A tojó 1,5-2 nap alatt 2-5 fehér Tojást rak, és azokon párjával felváltva 21-24 napig kotlik. A fiókákat is együtt etetik. A kismadarak 45-50 nap múlva repülnek ki, és utána a szülők még hat hétig etetik őket.
Az inka kakaduéhoz hasonlít az a szokása, hogy időnként a rózsás kakadu fészkébe rakja tojásait. A rózsás kakadut a fészkéről elzavarja, de annak tojásait a sajátjaikkal együtt kikölti, fiókáit felneveli.
Robusztussága miatt a fogságot jól tűri: a londoni állatkertben már 1907-ben költött. A San Diegó-i állatkertben egy szülőpár 1933 és 1966 között több mint 50 fiókát nevelt fel.
Az 1960-as években bevezetett exporttilalom miatt Ausztrálián kívül viszonylag ritka. Tágas röpdében érzi jól magát, ahol a röpdét határoló vasrácsra fel tud mászni. Agresszív természete miatt más kakadufajokkal együtt nem tartható.
Könnyen szelídíthető, ezért szívesen tartják fogságban. Egy rossz tulajdonsága van, hogy nagyon hangos. A szavakat könnyen megtanulja, egyesek szerint ez a legjobban beszélő kakadu. Ha szorgalmasan tanítják, jelentős szókincset gyűjthet, és emiatt Ausztráliában gyakran tartják röpdében. A gazdájához nagyon tud ragaszkodni. A hideget jól bírja; fagymentes helyen átteleltethető. Szeret a földön kapirgálni, ezért a bélférgek veszélyeztetik.
(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381794 Mai látogatók száma: 793
