VADLÓ



A vadló Eurázsia mérsékelt égövi területein őshonos páratlanujjú patás állat. Egyik alfaja a közép-ázsiai Sztyeppéken élő, fűevő, 124–145 cm marmagasságú
Przsevalszkij-ló, a mongóliai Góbi-sivatagban. Ma már csak 250 példányra becsült állománya él, Kínában pedig jelenleg is tart a visszatelepítésük. Másik alfaja, a kelet-európai sztyeppéken őshonos tarpán, amely mára kihalt.
A Háziló a tarpán háziasított változata. Állatkertekben több ősi jellegű háziló Fajta keresztezésével „visszatenyésztették” a tarpánt, vagyis egy ahhoz nagyon hasonló fajtát hoztak létre.
A világ sok részén – pl. Észak-Amerika, Afrika, Európa, Ausztrália stb. – élnek házilovak elszabadult példányaitól származó, elvadult állományok, a köznyelv őket is gyakran „vadló”-nak nevezi. Az észak-amerikai elvadult lovak „musztáng” néven ismertek.
A híres francia és spanyol kőkori barlangrajzok tanúsága szerint Európában jelentős számban fordultak elő vadlovak. A rajzok készítői rendkívül hitelesen ábrázolták az állatokat, a legfontosabb testarányok, a színek, a jellemző mozdulatok jól felismerhetőek. A barlangok felfedezése idején ilyen élő lovakat senki sem ismert, így a tudósok az európai vadlovat mint régóta kihalt állatfajt sorolták be a rendszertanba.
1873-ban aztán mindenki nagy meglepetésére Poljakov, a szentpétervári múzeum zoológusa egy, az éppen akkor hozzá eljuttatott bőr alapján, mint jelenleg is élő fajt írta le a vadlovat. Ami különlegessé teszi a dolgot az az, hogy az „új” vadlovak kísértetiesen hasonlítottak a kőkorszakiakhoz, olyannyira, hogy azokkal egy fajba tartozóknak ismerték el őket annak ellenére, hogy élőhelyük több ezer kilométerre Európától Belső Ázsiában volt. Felfedezőjük után Przewalski-lónak keresztelték el a rendszertan szabályai szerint.
A vadló csontleleteit Európában számos helyen, így Magyarországon is megtalálták és ma már tudjuk, hogy a füves területekre jellemző fauna részeként viszonylag nagy számban fordultak itt elő. A Kárpát-medence legjelentősebb lelőhelyei mind a Tiszai Alföldről kerültek elő (Tisza meder, Berettyóújfalu-Herpály, Dévaványa, Tiszadada, Polgár, Kisköre, Tiszaigar), a legfiatalabbak korát a szakemberek időszámítás előtt 2000-3000 évesre becsülik. A Kárpát-medencében kipusztulásuk oka valószínűleg az itt megjelenő és környezetére egyre nagyobb hatást gyakorló emberi népesség térhódítása volt.
A Hortobágyi Nemzeti Park 2500 hektáros körbekerített területén mintegy kettőszáz-kettőszázötven vadló él, őstulkok társaságában. A pusztában található növényzetet fogyasztják, és a lekerített területen átfolyó erecskéből oltják szomjukat. Télen, ha szükségét érzik, behúzódhatnak a fák sűrűje közé. Színük sárgásfehér, sörényük felálló.
Mint oly sok állatfajtára jellemző, a magányosan élő hímivarú vadlovak igyekeznek az újszülött kiscsikókat minél hamarabb elpusztítani, hogy utána párosodhassanak az anyaállattal: ám, ilyenkor a kanca vehemensen, hátsó lábbal erőteljes rúgásokkal védi csikója életét, aközben hangos nyerítésére a távolban lévő apaállat segítségére siet.

(A természet maga a csoda.)
Összes látogatók száma: 381137 Mai látogatók száma: 136