Hazánk számottevő állatkertjeinek első körbejárásának utolsó állomására érkeztünk, Pécsre. Az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket. A zivataros időjárás ellenére mindegyik kifutót többször is felkerestük.
Egykor Mexikótól északra - némi túlzással élve - több volt a bölény, mint a fűszál. Ezek az állatok biztosították az indiánok számára, nem csak az élelmet, hanem tárgyi eszközöket is, mert jóformán minden egyes porcikájából készítettek valamit. A tájon megjelenő európai ember földéhsége az indiánokkal konfliktushelyzetet eredményezett, ezért nem csak az őshonos emberek kiirtásának kezdtek neki, hanem a bölényekének is: utazás közben még a vonatokról is lövöldöztek rájuk. Idővel annyira megcsappant a behemót jószág száma, hogy alig pár százat számolhattak össze belőlük a fél kontinensnyi területen. Ekkor rezervátumokba összeterelték az „utolsó négylábú mohikánokat” és a háborítatlan, természetes környezetben újra elkezdtek szaporodni.
Talán kevesen ismerik a tűzrókát: bundájának színéről kaphatta a nevét. Egy mosolygásra okot adó felvétel következik.
A magyar nyelvtan egyik sajátossága a „házi” jelzővel ellátott állatok nevének írásmódja. Egybe írjuk azokat, melyeket elfogyasztunk: házikecske, házisertés. A többit külön írjuk, például: házi papagáj, házi légy.
Rossz napot foghatott ki a sárgabóbitás kakadu. Hangja, mint egy „útszéli madárkáé” vagy egy az előző napi eszeveszett rikácsolástól berekedt torkú tollasé. Talán senki nem teszi szóvá a későbbiekben, hogy csak tíz másodpercig hallhatta őt.
Hangját tekintve egyik kedvencem a gyűrűsfarkú maki. Olyannyira kedves hangocskát képes hallatni, amely rendre levesz a lábamról. Viszont nem adja olyan könnyen. Halkan szólal meg a kifutó magasában. Erős környezeti zajterhelés mellett az emberi fül magasságából ilyenkor alig hallható. Az eset orvoslása érdekében az állatkerti hanggyűjtés során a mikrofont akár három méter magasra is fel kell emelni.
Ez a szlogen is könnyen ismerős lehet: „Vegyen mosómedvét”! De ne üljünk fel mindenféle csábításnak. Az eredeti hangfelvétel kapcsán viszont eszembe ötlött, hogy a nandu hangját kivágjam a felvételből, mely által még jobban hallhatóvá vált a főszereplő.
Zivatar után a barna medve kifutójánál.
Egy rugós esernyő kinyitásával sikerült az addig egyszer megszólaló tarvarjúkat felszállásra késztetni: „Valami van, de nem az igazi”.
A következő állatot nem lehet „palira” venni: el is tettük az esernyőt. Akinek kedvére való az éteri vagy sejtelmes hangok világa, azoknak feltétlenül figyelmébe ajánlom a bengáli tigrisek meglehetősen halk morgását: ráadásul a ketrec leghátsó traktusában hasaltak.
Nem az állat szempontjából firtatva a dolgot, azt érdemes tudni a nanduról, hogy nagyon közelről hallgatva hangjával alaposan megnyomorgatja a dobhártyát. Nem a nem létező fülrepesztő hangerejére kell gondolni, hanem a benne rejlő mély hangtartományra.
Az ormányos medve hangját sem egyszerű feladat rögzíteni. A nanduval szöges ellentétben, magas halk hangot bocsájt ki. Szabadtéri kifutóban tömeges látogatóktól körülvéve, a kerítéstől távol tanyázó állatok esetében, kár a gőzért. A közreadott felvételen jól hallható az esernyőt kopogtató eső csepegése, de az is, hogy eközben az állatok védett helyen lakmároznak.
Kutyakedvelők figyelmébe: létezik prérikutya is! Ezt az „ebet” séta előtt nem kell pórázra tenni. Ezen túlmenően érdemes tudni róla, hogy:
„A prérikutyáknak figyelemre méltó társasélete van. Föld alatti városaik óriási méretűek lehetnek, szigorú törvényekkel és "polgármesterekkel". Telepeik területe több tíz ezer km2. Számuk egyedül Texas államban több milliárd. Területük illathatárokkal részekre van osztva. Minden résznek "polgármestere" van, három-hat nősténnyel és 30-40 kölyökkel. Földalatti üregeik lakókamrára, illemhelyre, éléstárra, menekülési helyre (kisebb veszély esetére) és vészkijáratra
vannak felosztva. Tilos belépni egymás területeire. Csupán a kölyköknek engedik meg, hogy átlépjék a határt. Ha vad játékaik közben a határon túlra tévednek, sötétedésig engedik őket ott maradni. Szívesen kényeztetik kölykeiket. Az idősebbek tiszteletet tanúsítanak egymás iránt. Mikor ketten találkoznak, meghajolnak, mint az illedelmes japánok. Két nőstény vagy egy hím meg egy nőstény átöleli és orrukat összedugva "megcsókolja" egymást. Két hím azonban agresszív, amikor
találkozik. Ellenségeik miatt mindig állítanak őrt, amely figyelmeztető jelet ad, ha veszély közeledik. A prérikutyák riadója úgy hangzik, mint a kutyaugatás. A prémvadászok, akik először találkoztak e mókusszerű állatokkal, ezért nevezték el őket prérikutyának.
A hímek úgy alapítanak telepet, hogy új városrészt ásnak ki, vagy legyőznek egy "polgármestert". De ha nem nyerik el a kutyanép rokonszenvét, az követi legyőzött vezetőjét, a győztes pedig ott marad alattvalók nélkül, és egyedül marad.”
Kinek tűnt fel már a víziló és a bálna közötti hasonlóság? Genetikailag igazolt, hogy a vízi életre visszaszokó vízilóból bálna lett idővel. A szárazföldön maradt rokon pedig nem tanult meg úszni. Amennyiben kilátszanak a vízből, lábukon állnak, ha nem, akkor a fenéken korzóznak: zárható orrnyílásaik révén percekig el vannak levegő nélkül. Erős napsütés hatására bőrükből a hátukra folyadék válik ki, melyet emberi szóhasználattal élve, akár naptejnek is nevezhetnénk. Utódaikat csoportosan nevelik a tehenek, egyben védve őket a krokodilok feneketlen étvágya elöl. Mivel a víziló állkapcsa erősebb a hüllőénél, ezért ő az úr a vizekben, hacsak nem egyedül kell hadakoznia több krokodilus ellen. A Nílusban már régóta nem élnek vízilovak.
Ha nem is éppen a csimpánzból, de egy hozzá rokonítható állatból fejlődhettünk emberré: már akinek ez sikerült. Természetfilmekben érdemes megfigyelni, amint a nőstények növényeket gyűjtenek, és azt is, ahogy a hímek csapatosan vadásznak. Valahogy így tehettek őseink elei is: akinek nem inge, ne vegye magára. Az emberszabású majmokkal egy térben tartózkodva készülhettek a felvételek, melyekből egy összevágott válogatást teszek közzé: az eleje és a vége egy és ugyanaz (területvédő hang), míg középen a majom boldogság hangja ismerhető meg.
A galléros pávián elölről nézve az előnyösebb oldalát mutatja. Visító hangja távolról is könnyen beazonosíthatóvá teszi. Csapatosan él. A hím méltó ellenfele a páviánhúst csemegeként elfogyasztó leopárdnak, de a nősténynek semmilyen esélye nincs vele szemben. A négy részből álló hanganyag utolsó morzsája a párosodás hangja.
Sokak kedvence a kiváló hangutánzó képességgel megáldott jákópapagáj. A madárházban letett mikrofonállványt kitartóan mustrálgatta, ám közben megkukult. Személyes távozásunk után, a következő felvétel készült.
Nézzünk utána a közönséges mókusmajom hangrepertoárjának: hangjuk, madárcsicsergésre emlékeztet. Más-más hangot használnak, ha a talaj felől közeleg a veszély, s más hangot akkor, amikor a levegőből les rájuk a ragadozó.
Imádom a leopárd hangját is: ezúttal egy perzsa leopárdot hallhatunk. Érdemes tudni, hogy a fekete párduc is leopárd. A mély zöngékkel teli morgása és a sikolyszerű „vakkantása” megunhatatlan csemege a számomra. A felvétel elején a villanypásztor kattogása adja az aláfestő ritmust, a második részben pedig egy kevésbé átütő mennydörgés moraja tetézi a mély tónust.
Van úgy, hogy furfang után kell nézni a hangfelvétel érdekében: az első részben egy ilyen figyelhető meg. Egyébként a pávák rögzítés céljából könnyű „zsákmánynak” számítanak. Igaz, volt, ahol két megszólalás között a távolból mértem az időt: akkor cirka fél óra jött ki eredménynek.
A nílusi víziló kapcsán szó esett már a krokodilról: ezúttal a tompaorrú krokodil kerül terítékre. Az állatkert két gondozója felajánlotta, hogy a medencéből kiemelnek egy „kölyök” hüllőt. A méteres krokodiltól azt a hangot ismerhetjük meg, amelyet már a tojásból is hallat, és később is a vízben, mikor segítséget kér a mamájától.
Megérkeztünk barangolásunk utolsó állomására, a kétéltűek házába. Letelepedtünk a nyílméregbéka terráriumához és várakoztunk a felvételre. Néhány tudnivaló vele kapcsolatban: az amerikai bölény kapcsán szóba hoztam az indiánok fehérek általi kiirtását. A puska ellenében nyilakkal vehették fel a küzdelmet. A nyílhegyet jó esetben bekenhették a nyílméregbéka mérgező váladékával, mely után nem kellett sokat szenvednie a tollas végű nyílvesszővel eltalált ellenségnek. De hogyan is tesz szert méregre ez a béka? Mindenféleképpen olyan eledelt kell fogyasztania, mely szervezetében elősegíti a méregképződést pl. hangya, és az a bőrén keresztül kiválik. A nyílméregbékák sokfélék lehetnek. A rettenetes nyílméregbéka mérge tíz ember elpusztításához elegendő vagy húsz ezer egérhez.
