A 2008. év alapvető fontosságú az állathang gyűjtés szempontjából. A dimbes-dombos erdei környezetben megbúvó állatkertben kezdtünk, Miskolcon, ahonnét gazdag terméssel és maradandó emlékekkel térhettünk vissza a fővárosba. Néhány momentum belőle: a rácsozat elé szándékoltan letett teli ételes vödör tartalmáért méltatlankodó barna medve; az ember által nevelt, sétára sajátos vinnyogással inspiráló Tekergő névre hallgató vörös róka; a nagy nehézségek árán megszólaltatott ökörbéka; a kifutóban egymással kommunikáló és erőteljesebben felmorduló bengáli tigris; a farkával mindent felborító és aközben sziszegő pápaszemes kajmán. A róluk készült felvételek mindegyike ma már posztumusznak számít.
Azóta eltelt kilenc esztendő, amely alatt az ország összes vidéki állatkertjét - Gyöngyös kivételével - körbejártuk mikrofonnal. Ránk köszöntött a 2018. év, mi pedig újból megérkeztünk a borsodi megyeszékhelyre.
Alig léptünk be az árnyas kertbe, máris belebotlottunk a csókákba. Csendben gubbasztottak a kalitkában. Próbálkoztunk, ezzel is, meg azzal is, eredménytelenül. De idővel távolról „meghallottam” a gyengéjüket. A kertbe bejáratos szippantós autónak nem bírtak ellenállni. Amint a madarak közelébe érkezet, megszólaltak.
Tőlük nem távol két barna medve rótta a köröket. Egyszer csak pajkos birkózásba kezdtek, hangtalanul. Később pár méterről ideális környezeti háttérzaj mellett sikerült barna úr szuszogását rögzíteni.
Kimondottan megörültem a magyar szürke szarvasmarha jelen létének. Hazánk egyik ikonikus állata. Egyre több helyütt tartják őket jelentős egyedszámban.
A háziállatokat felsorakoztató parasztudvarban egy szép kiállású magyar tarka szarvasmarha is mutatta magát. Szerencsére, mert utoljára tíz évvel ezelőtt Ispánkon a falusi udvarból sikerült rögzíteni az istállóban felbőgő tehenet.
Közelükben pislogtak a kacagójancsik vagy más néven a kookaburrák. Ritkán szólaltak meg az engem folyamatosan palira vevő madarak. Óra segítségével megpróbáltam „kacagásuk” gyakoriságát beazonosítani. De másként esett meg. Utolsó nap reggelén arrafelé keveredtünk, megszólalásuk előtt egy perccel indítottam el a felvételt.
Miközben a kétpúpú teve gurgulázását rögzítettem, nem tudtam elképzelni, hogy: mi lehet az a „csattanó” hang? Később világossá vált előttem: a hím teve levizeli a farkát, amellyel elkezdi csapkodni a hátsó fertályát. Oka lehet ennek, a hímek közötti vetélkedés vagy a nősténynek tett sokat jelentő jelzés.
Az állatkertben szaporodó és felnövekedő állatok hangja, akár a felismerhetetlenségig is eltérhet, a természetes környezetben élő fajtársaiétól. Erre eklatáns példa a közönséges holló. Ketrecüknél mosolyogva hallgatva őket, elismerően bólintottam a hangtörmelékekből összeálló mikro-nyelvjárás hallatán.
A természet egyik legjobban összerakott állata a leopárd: a fekete párduc is hozzájuk sorolódik. Kimondottan kedvelem halk, de nagyon mély hangú hörgő morgását. Egy perzsa leopárd következik most.
Az egyik alföldi túra során találkozhattam néhány házi bivallyal. Komor, fekete hústorony megjelenésük ellenére alapvetően békés jószágoknak számítanak. Legnagyobb példányszámban Délkelet-Ázsiában fordul elő.
Ki ne hallott volna már kecskét mekegni vagy a mesebeli keskeny kőhídon az egymással szembe összetalálkozó kecskékről szóló meséről? Íme a helyi família tagjaival készített riport...
Röppenjünk át Ausztrália napsütötte földjére. Legpompázatosabb madaruknak a rozellapapagájt tartják. Bemutatkozó megszólalása dícséretes ugyan, bőbeszédűsége kétséges előttem még.
Máshol is találkozhattam már a rejtőzködő életmódot előnyben részesítő kárpáti hiúzzal. Nesztelenül lopózik vadászat közben és nyakszirten harapja az ebédnek valót. Hangját viszont nemigen hallani. De most Miskolcon vagyunk...
A Föld legerősebb macskaféléje a szibériai tigris. Egy nőstény testvérpár képviselte őket itt. A nagymacska-félék erejét a testsúlyuk és a mancsuk átmérőjének nagysága határozza meg elsősorban. A Szibériában élő barna medve is messzire elkerüli őket.
Van guanako és van láma is. Kettőjük között mindössze annyi a különbség, hogy a guanako a vadon élő változat. Hangjuk alapján belőlük egyet-egyet összehasonlítva, eltérést tapasztaltam.
Az európai bölény tekintetében Lengyelország nagyhatalomnak számít a kontinensünkön. Nem csak az Atlanti-óceán túlpartján kerültek végveszélybe ezek az akár egy tonnát is elérő, békés állatok, hanem az „öreg” kontinensen is. Figyeljük meg őket reggelizés közben.
Ezúttal a tőlük megszokottnál jóval visszafogottabban rikácsoltak a csupaszszemű kakadu-k. Javukra legyen írva, hogy az állatkert hangosabb lakói közé tartoznak.
A Dávid-szarvas természetes környezetben élő ősi változata mára kihalt, csak állatkerti példányai léteznek vagy onnan visszatelepített csordái. Fő érdekessége laza ízületéből fakad. Ahogy lépked, úgy recseg-ropog az ízülete. Számára ez azért előnyös, mert a vizenyős vagy lápos terepen laza ízületei miatt könnyebben képes mozogni.
Amennyiben a zenész szakma iránt olthatatlan elkötelezettséget érezne magában az emu, alapból felcsaphatna dobosnak. Ott jártunkkor még erősen kételkedett fenomenális képességében.
Számomra az újdonság erejével hatott a fehér fülesfácán. Hamar kedvencemmé vált az eredetileg Kínában élő madár, mert akárhányszor a közelükben tartózkodtunk, mindig hallatták a mással nem összetéveszthető hangjukat.
Kissé elgondolkodtam a kék-juh kapcsán, de végül a hangrögzítés mellé tettem le a voksomat: birkanyírás idején került sor rá. Otthon utána olvasva lettem hálás érte, mert a kék-juh a szarva miatt különlegesen értékes állatnak számít a vadászok körében: ők ennek aligha örülnek.
A szokásostól eltérő hangot sikerült kicsiholni a mocsári macskából vagy más néven a mocsári hiúzból. Kisebb rásegítéssel a területvédő, fújó hangját lehetett mikrofonvégre kapni.
Régóta fájt a fogam a rénszarvasra, de nem a gasztronómia terén. A sikeres hangrögzítés ezúttal vastagon a szerencse számlájára írandó. Míg a párom elment a mosdóba, én leültem egy padra, éppen a rénszarvas kifutójával szemben. Nekem jobb kézről pár látogató érkezett és miattuk szólalt meg a Svédországban már csak mint háziállat létező agancsos.
Egyik kedvenc állatom a szamár. Itt ázsiai félvad példánya vagy más néven kulán volt bemutatva. Hortobágyon is találkozhattam fajtájával, de az ő hangja jelentősen eltért az itt lévőétől, akinek ordítása olyasmi, mint amilyen a háziszamáré.
Az állatkerti hangvadászatra szánt három napra a meteorológiai előrejelzés özönvíz mennyiségű csapadékot valószínűsített. A második nap kora délutánján lényegében ennyi lett belőle.
Ui.: Az állatkert főbejárata előtt évtizedek óta üzemelő büfében olyan fenséges, csirkehúsból készített gyrost ettem, amelynek kisakkozott ízvilága örökre megmarad a számban. Köret: az ételért teljes árat fizettem.
(Hangminőség: 16 bit, 44,1 kHz és 24 bit, 48-96 kHz.)
