Néhány évtizede nagy várakozással léptem be a szomszédban lakó hárfaművészhez tanácsért: a velencei gondolások „dalait” keresem hangzóanyagon. Addig-addig töprengett rajta, amíg ráéreztem a kérdés hiábavalóságára.
Velencében turistáskodva napokon keresztül kihegyezett füleket meresztve sétáltam párom oldalán. Nagyreményű tervemet már-már kezdtem feladni. De a soron következő hídra megérkezvén felragyogott az arcom: a házak közül az egysávos lagúna egy hajtűkanyar után megérkezett a híd alá…
Ettől kezdve képbe kerültem az utcazenélés helyi sajátosságával. De akadtak közöttük más stratégiát folytatók is. A sikátorokat kora estétől éjjelig koptató harmonikás egy-egy vendéglő előtt megállva játszik néhány számot, kalapoz és indul tovább. Módszere a hatékonyságon alapulhat. A Szent Márk tér csatorna felöli végében a hömpölygő tömegben egyszemélyes szekcióra leltünk. Amint észrevette kezemben a mikrofont, abbahagyta a melódiát és már ott sem volt. Ebből a momentumból pedig azt a következtetést vontam le magamnak, hogy: errefelé tilos az utcazenélés. Sétáljunk be a tér szíve felé. Az egyik árkádsor alatt megállva az étteremből zene szüremlett ki. Hamar szemet szúrhattam az egyik pincérnek, mert bőszen integetett felém továbbhaladásra bíztatva. A fehér bot felmutatására megenyhült zord szigorúsága. Megérkeztünk a legpatinásabb, több évszázada vendégváró étterem elé. Déltájban egy öreg csóka egy csibével pezsgőzött a teraszon: rajtuk kívül csak a munkájukat végző zenészek voltak jelen. Itt sem díjazták a mikrofonokat különösebben, ezért este már tisztes távolságban álltam meg a hullámzó tömeg takarásában.
Visszatérve a pezsgőző párra vagy micsodára, én az ilyesmit nem díjazom különösebben. Pénzért mindent meg lehet venni ugyan, de vele hozadékul gyakran jár az üresség is. Kissé felfordult a gyomrom tőle, de szerencsére nem kellett orvosért kiáltani. Máskülönben a vízen szirénázva érkezett volna a doktor.
A megkülönböztető jelzést nem használható járművek jóval lassabban haladhatnak a mentőnél. Okát a házfalakat folyamatosan verő és romboló hullámok csitításában vélem feltételezni. Barangolásaink során sikerült ellesni egy csónakkal hazaérkező férfit,, aki a háztömb kapuján beevezve ért révbe. Első pillanatban magával ragadó ez az errefelé mindennapos, de a nem idevalósiaknak romantikába hajló eset, ám jobban belegondolva magam: köszönöm szépen, én ugyan nem kérek belőle!
Másként voltunk ezzel egy békebeli nyugalmat árasztó tér kávézója elé megérkezvén.
Kőtenger közepén sziesztáztunk. A fekete szürcsölgetése közben üde színfoltot jelentett a közelünkben megszólaló madarak csipogása. Kissé megpihenve keltünk útra. Szánkban ott volt még a fekete enyhén kesernyés íze, amikor az utunkba kerülő templomnál megtapasztalhattuk a madarak káros mellékhatását is.
A bábeli hangzavar magától értetődő errefelé. A Rialto környéke árulkodik erről most. Szem- és fültanúi lehettünk egy japán pár vidámságba hajló esküvőjének. A nemzetközi szervezkedésből mi is derekasan kivettük a részünket. Egyik ismerősünk itt szerette volna megkérni párja kezét. Erre javaslatunkra a rialto hídján kerített sort. Lovagiasan féltérdre ereszkedett a mátkája előtt és megtörtént a leánykérés. A hátizsákból előkerült egy üveg olasz bor, már cuppant is ki belőle a dugó. Hamarosan egymásnak koccanhattak a teli üvegpoharak. De nem csak az emberek építgették a jövőjüket szorgalmasan, hanem az egyik közelben lévő ház is teljes belső megújuláson esett át. Az építési törmelék a rakparthoz kikötve várakozó uszály gyomrába került. Eközben a főcsatornán egy német fiatalokból álló nyolcas a számolás ritmusára húzta az evezőt.
A cölöpökre épített történelmi városban az állandó lakosság száma folyamatosan apad. Méregdrágák az ingatlanok errefelé. Többeket viszont a státuszszimbólum vonzhatott ide távolról. Az egyik nagyobbacska terecskén több idősebb oroszul beszélgető matrónával is összefutottunk, akik életszerűen itt lakhatnak. A város köznapi értelemben véve hétköznapi ember számára nehezen élhető. A Szent Márk tértől kijjebb - még a hadihajó kikötőn is túl - sikátorra emlékeztető környezetben szegényes házikókban élnek a vaporettoval munkába tartók.
Hogy megfordulhatott-e Velencében Paganini mester, csak feltételezhetem. Barangolásaink során rátaláltunk egy hangszermúzeumra,. Ahol koncertek is szerepelnek a programkínálatban
Kevés olyan mobilis lakója lehet kék bolygónknak, aki ne szeretne legalább egyszer ide ellátogatni. Felfestett sárga jelzés irányítja útba a turistát a Szent Márk tér felé. Mi egy olyan hangulatos környezetben lévő vendéglő teraszán foglaltunk helyet ebédidőben, ahol a legdrágább menüt kínálták. Egy Nyíregyházáról származó pincér vette fel a rendelést: otthon már nem tudott kijönni a vékonyka fizetésből. A sors pedig forgandó. A mi szánk íze sem lett másabb az övénél: kritikán aluli mennyiségű és minőségű ételért fizethettünk a végén. Másképpen is tetten érhető volt a svihákság errefelé. Az élelmiszerboltban a biztonsági emberek egy enyves kezű betérőt marasztaltak ideiglenesen, míg a Szent Márk tér kövezetén kinyitott pénztárca hevert elárvultan. Innen nem messzire található a Sóhajok hídja. Az egykori törvénykezés épületét a börtönnel összekötő híd együttese ma már csak a múzeumlátogatókat fogadja, szeretettel. A különböző harangok kondulása is már csak a jelennek szól.
A város teljes kiszolgálása a vízi útvonalakon alapszik, mert autóforgalomnak, de még kerékpárnak sincs hely errefelé. Tűzoltóhajóval nem találkoztunk szerencsére, de mentő- és rendőrségi járművel, igen. Árufuvarozó hajók szállítják ki az élelmiszereket: a szárazföldön molnár kocsit és más effajta alkalmatosságokat használó culágerek is besegítenek.
A városi tömegközlekedés a kompszerű vaporetton alapszik. Váratlan és gyakori közlekedési sztrájkok miatt kissé megbízhatatlan. Ilyen esetekben számíthatunk a vízi taxival is. A tehetősebbek saját motoros csónakkal közlekednek. A nívósabb hotelekbe tartó utasokat, megérkezéskor és kijelentkezés után is, gondolával szállítatják az utazási irodák. A csatorna partján állva sosem lehet unatkozni.
Városlátogatásra ritkán adjuk fejünket a párommal. Mindenesetre, ha igen, arra csak tavasszal vagy ősszel kerülhet sor. A magunkfajta rugalmas bakancsosoknak jó szívvel ajánljuk szállásnak a Velence tőszomszédságában Mestrében lévő kemping karcsú faházait: konyhasarkos is akad közöttük. Helyi buszjárattal mindössze két megálló az út a lagúnák fővárosába.
Négy napon át barangoltunk Velencében. Még ennyi idő sem elegendő a város aprólékos felderítésére. Emlékezetes maradt számomra: az alig egy méter széles sikátor, a csatornára nyíló kávézó járdányi kiülője és a történelmi város térszerkezeti hangulata.
Stílszerűen a helyi tömegközlekedés egyik a tengert is érintő járatával hagyjuk el a várost...
