Usguli (2024)


Hogy ki miért utazik a Kaukázus hegyekkel-völgyekkel szabdalt Szvanétia tartomány székhelyére, Mestiába, embere válogatja. A nyáron is havas hegyekre néző, harsogó füvű szálláson, az egyik szobát éven át, egy fiatal belorusz hölgy foglalta le, aki hazájából a jobb élet reményében érkezett ide. Mi a városi sílift felső végállomásánál tett tavalyi elhatározásunknak megfelelően kerültünk ide. Mivel másodszorra is legnagyobb megelégedettségünkre jártunk a Kaukázusban, ezért először az idevaló eljutásról, utána a régi emlékekről, majd ezt követően a jelen eseményeiről emlékezem meg. Nem egyszerű feladat hazánkból Kutaiszin át ebbe a falu nagyságú városba megérkezni (220-242 kilométer), netán Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott településére Usguliba eljutni (266-288 kilométer) �" 2014-ben az Usgulinál magasabban fekvő, Tushetiben található Bochorna falu egyetlen lakója lakcímkártyát kapott. Aki mégis kedvet kapna hozzá, a következőképpen teheti. Kutaiszi légikikötőjébe hajnalban landol a magyar fapados. A reptér csarnokában megválthatja a kutaiszibe �" vagy például Tbiliszibe, Batumiba �" induló marsrutka jegyét. Vele kényelmesen és olcsón eljuthat a nagyváros buszpályaudvarára. A terminál hátsó frontjáról, a pénztár elől, 8 óra 30 perckor és másfél órával később, naponta összesen két járat indul Mestiába. A közel negyed napon át tartó utazás Zugdidiig sík területen történik, majd onnantól a vadregényes Kaukázusban kanyarogva folytatódik. Na, itt már elkerekedik az ember képe. Nem csak a makkegészséges zöld környezet láttán, amelyet fenyők és lombos fák uralnak, hanem a természeti erők tájátalakító képességén is. Országút vezet felfelé. Ha bármiféle okból járhatatlanná válik, akkor annyi. Márpedig folyamatosan tesz ezért a természet. Az aszfaltcsík mellett szinte mindvégig ott zúg, hömpölyög a hegyekből lefutó zabolázatlan folyam. Erős sodrása lévén, folyamatosan mossa a meder mindkét szélét. Ennek következtében, a kétsávos országút felőli oldalát napi szinten védeni kell: leszakadt útszélek, kidőlt és mélybe zuhanó villanyoszlopok árulkodnak a sikerességről. A meredekebb szakaszoknál az aszfaltot vasbetongerendák váltják, de még azok állandóságát is kikezdte a természet. A másik veszélyt a mállékony palahegyek folyamatos omlása jelenti. Utunk során nem csak az egyes útszakaszok megerősítése miatt volt egy-egy sáv lezárva, hanem a hegyomladékok miatt is. Intenzív esőzés után, a hegygerincről az országútra érkező sárlavina, és hozadékai a fő veszélyforrások. Télen megérkezik a havazás, és bizony van olyan része Szvanétia tartománynak, ahol 5 méter vastagra is meghízik a hótakaró. Ezzel nem bitorolja a Kaukázus leghavasabb címét, mert az 7 méter. Amennyiben bajmentesen sikerül marsrutkával Mestiába megérkezni, a délutáni időpont miatt már csak 8-10 személyes taxival lehet eljutni, az onnan 46 kilométerre lévő Usguliba (fejenként 17 euró). Menetrend szerinti járat csak 10 órakor indul. Máskülönben is, érdemes Mestiában pár napot időzni. Nem csak földrajzi vonatkozásban ismert a Kaukázus, hanem az irodalomból is, Bertolt Brecht Kaukázusi krétakör című drámája alapján. A Kaukázus hegyrendszer a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között terül el. Európa délkeleti földrajzi határának tekinthető. Két különálló hegység alkotja: a Nagy-Kaukázus, és a Kis-Kaukázus. Az 1100 kilométer hosszú és 160 kilométer széles terület, négy és félszer nagyobb hazánknál. A régión több ország osztozik: Oroszország, Georgia, Azerbajdzsán, �-rményország, Törökország, Irán. A Nagy-Kaukázus Szocsi közeléből indul ki kelet – délkelet felé, és az azerbajdzsáni fővárosnál, Bakunál ér véget. A Kis-Kaukázus párhuzamosan halad vele, átlagosan 100 kilométerre délebbre. A régió legmagasabb csúcsa, egyben Európáé is, az Oroszországhoz tartozó Elbrusz (5642 méter). A második legmagasabb orom a georgiai Skhara (5201). Kalandozásunk során rálátásunk nyílik a legmagasabb ormokra. Az 1350-1500 méter magasan lévő völgyben, a 3000 méternél magasabb havas hegyek között megbúvó Mestiában időzünk. Szeptember eleje ellenére árnyékban tavaszi meleg, a napra kilépve, hamisítatlan forró nyári hangulat: komolyan kell védekezni a leégés ellen. Pár tíz éve, az internet világa előtt, jelentéktelen porfészek lehetett a település. A magánszervezésű turizmus beindulása nagyot lendített az itt élő szvánok életén: a világ 5 kontinenséről érkeznek ide a bakancsos turisták, de jelentős a szervezett csoportok száma is. Többnyire a japánok jeleskednek benne. Itt minden a turizmusról szól. Mindenhol szállás épül, még ott is, ahol egy-kettő már tönkrement. Több helyütt látható félbemaradt építkezés. Tavalyhoz képest valamicskét fejlődött az élelmiszert árusító marketek száma, de a választék feltünően foghíjas. Az élelmiszer kereskedők szakmaisága pedig messzemenően felejthető. Az viszont nem, hogy akárhányszor vásárolt a feleségem, mindig át akarták verni: a leárazott ár helyett az eredetit ütötték be a pénztárgépbe, darabszámra többet számoltak, és így tovább. A „Mestia főutcáján a 4 sertés halad libasorban” utcakép dobta fel a hangulatunkat.


Kapzsiság tekintetében nem maradnak el tőlük a magánfuvarozók sem: amúgy is eléggé sunyi az ábrázatuk. Három fő attrakcióhoz kínálják szolgáltatásukat: a város felett 600 méterrel magasodó Krisztus kereszthez, és onnan tovább a 2700 méteren lévő Kuruldi-tavakhoz; a Chaladi gleccserhez; Usguliba. Mindhárom hely elérése lehetséges fizikai erőbedobással, de nem mindenki húz lábára bakancsot, hátára zsákot. A kényelemért fizetni kell. Megfigyeltük, a magánfuvarozóknál érdeklődő utazók jelentős számban, a bemondott összegre rálegyintve, továbbmentek. Ám ezek a negatívumok ne vegyék kedvét senkinek se, mert a természeti környezet mindenért kárpótol. Mivel tavaly a Kuruldi-tavakhoz, és a Chaladi gleccserhez is bakancsosan érkeztünk meg Katival, ezért röviden az odáig tartó eljutásról. A tavakhoz a városka főutcájából a piros turistajelzésen kell elindulni. A buszvégállomástól �" a belföldi menetrend szerinti utazásokra létrehozott repülőtér felé �" pár száz méterre balra egy mellékutcában kezdődik. A 2,9 kilométerre lévő és 600 méterrel magasabban elhelyezkedő kilátóig, valamint a keresztig, jelzett, de úttalan rengetegen át lehet eljutni. Onnan további 4,5 kilométert követően, és újabb 600 métert kapaszkodva, végig nyílt terepen, megérkezünk a tavakhoz: legelésző szabadtartású szarvasmarhák, valamint lovak lesznek társaink, a havas hegyek lebilincselő látványvilága mellett. Mestiából a keresztig a marsrutkák kerülő útvonalán is el lehet jutni (12 kilométer). Ez esetben szintén a repülőtér felé kell tartani, a híd után balra, a művelésből kivont bányán áthaladva kell gyalogolni. Oda-vissza 33 kilométer. Pirkadatkor indulva érdemes próbálkozni, nem könnyű. A városközpontból a Chaladi gleccser felé a repülőtéren túl kell haladni, az úttól balra lévő gleccserfolyót kell követni, majd az aszfaltút földútba megy át. 12 kilométert követően megérkezünk a dróthuzal felfüggesztésű hídhoz: idáig közlekednek a terepjárók. Innentől kezdve csak gyalogosan, többnyire szikláról sziklára mászva érhető el a sziklatorok. Mestiából Usguliba pedig kijelölt turistaútvonalon 3-4 nap alatt lehet célt érni. Utóbbi esetében két okból is a fordított irányú utat választottuk: az előre kiszámíthatatlan terepviszonyok miatt, és a bármikor előfordulható, akár napokon át tartó heves esőzések miatt. Erről majd a maga idején mesélek. A város Usguli felé eső szélében található a Zuruldi sílift, amellyel egy átszállást követően, 2348 méter magasba lehet utazni: télen 4 sípályát alakítanak ki odafent. Előző évben tiszta időben, ezúttal, kezdetkor a hegycsúcsok többségét szürke fellegek fedték. Tavalyhoz képest idén már nem kaptunk szabadjegyet (egy út 17 euró). A sífelvonó közeléből, az országúttól jobbra, meredek turistaút vezet felfelé: 6,1 kilométer, 850 méter szint. Csak óvatosan a jelzett csapásokkal. Az indulási pontnál semmi nem jelezte, hogy a sífelvonó átszállási pontjánál, Hatsvalinál, körülbelül az út felénél, ez az ösvény le van zárva: a természeti erők tájátalakító képessége miatt. Ugyanez az eset fordult elő a sífelvonó felső végállomásánál is, ahol a Tsvirmin át Usguliba tartó turistautat fakerítéssel totál eltorlaszolták. Két hátizsákos is megkerülte, hogy órák múltán visszakulloghassanak. Félútig beülős a sílift, utána kabinos. Parádés a felvonó alatt, a látóhatárig elnyúló zöld lombtenger. Ezúttal egyre tömörebb felhőtakaró tódult a hegyek fölé, majd egyre lejjebb ereszkedett. Tavaly szikrázó napsütés, idén felhőparádé: új arcát ismerhettük meg a Kaukázusnak. Aztán tessék, megnyíltak az égi csapok. A többiekkel együtt mi is bemenekültünk a kávézóba. Órák múltán kidugtuk a fejünket. Innen turistaúton terveztünk visszatérni, de az intenzív eső miatt nem mertük bevállalni. Másnapra fordult az időjárási kocka. A sílift alsó végállomása mellett belesétáltunk a tájba. A pár faházból álló üdülőtelep némileg elbizonytalanított minket. Szerencsére fiatal pár érkezett utánunk. Négyesben folytattuk az utat. Kilométer hosszú csapást követően szilárd burkolatú útra kanyarodtunk. De mielőtt továbbmennénk rajta, Essen szó az érdekesnek tekinthető kaukázusi medvetalpról, melynek kisebb ligete mellett elhaladtunk: „2-5 méter magasra nő meg a kaukázusi medvetalp. A szár átmérője 3-10 centiméter. Az egy-két méter széles levelek páratlanul szárnyaltak, mély bemetszések vannak rajtuk. Késő tavasztól nyár végéig, egyszer virágzik. A magvak ősszel érnek meg, egy növény több 100 ezer termést hozhat. Erősen invazív faj, az összes többi növényt kiszorítja az adott területről. A zellerfélékre jellemzően furokumarinokat tartalmaz, de a többi növényhez képest sokkal nagyobb mennyiségben. Ez az anyag azon felül, hogy rákkeltő, a bőrt erősen fényérzékennyé teszi. Ehhez a növény puszta megérintése is elegendő, a finom szőröknek köszönhetően. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, és 16-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta. Ezek helyén feketés, lilás bőrelszíneződések, hegek maradnak vissza. Szembekerülve átmeneti, vagy akár végleges vakságot okoz. Az így kialakult bőrbetegség, hosszú évekre védtelenné teszi a bőrt a napsugarakkal szemben. Ha a növény a bőrünkhöz ér, szappanos vízzel alaposan mossuk le az érintett területet, és forduljunk orvoshoz. A növény igazi túlélőművész: ha kivágják, azonnal újrahajt, és 4–6 hét alatt gyakorlatilag teljesen regenerálódik. Ezt mélyre nyúló karógyökerei teszik lehetővé. A gyökerek kiásásán kívül hatásos a bennük tárolt tápanyagkészlet rendszeres vágással történő kimerítése. Ha egy nagy, nehéz kőlapot helyezünk a gyökér fölé, az két éven belül elpusztul. A magvak 7-15 évig csíraképesek maradnak.”








Visszatérve a kétsávos országúthoz. Kétoldalt végig fenyőerdő határolja az egyre feljebb törő nyomvonalat. Eleinte, jobbra lent a mélyben, a fák takarásában Mestia. Vastag sodronykötélpár ügyel a közlekedők biztonságára. A magasban a beülős sílift drótkötélpályája keresztezi az utat. Jobbra lefelé és balra felfelé is egy-egy jelzetlen csapás incselkedik velünk. Lefelé menet favágók elhagyott munkakörnyezetében, és sárga kalapú, valamint rókaszínű gombák társaságában találtuk magunkat, de onnan tovább, csak visszafelé. A másik ösvény hegynek felfelé vezetett. Nem is ösvény volt az, hanem teherautó által kijárt erdei út. Bizakodtunk, de hiábavalóan tettük. Magánterületre érkeztünk:faszállításra alkalmas éltes korú Kamaz típusú teherautó, és egy modern terepjáró volt a gépjárműkínálat a dús fenyőerdőben, ahol középkorú férfi fát hasogatott. Nem jártunk sikerrel itt sem. Kéthetes itt tartózkodásunk ideje alatt sikerült megérteni, hogy errefelé nem ismert a turistautak összefüggő hálózata. De ha akad is egy-egy belőle, sosem lehet előre tudni, végig lehet-e haladni rajta. Az autók által kevésbé járt út mellett több félbemaradt szállástorzó, de akadt kulcsra zárható is. Tavalyi tapasztalatunk alapján nemhogy mérgelődtünk volna az aszfaltcsík miatt, hanem kimondottan örültünk neki. Általa kényelmesen túrázhattunk, fittyet hányva az esőnek is. A sífelvonó átszállóhelyének közelében kulturált, de guggolós illemhely. Nem csábított belépésre minket. A két felvonó között elhagyatott szálloda, de a rét túlsó végében már épült az újabb. Igazán itt érzett rá a Kaukázusra, Kati. Csak állt, és nézett körbe-körbe. Láthatta a Mestiából a Kuruldi-tavakhoz induló piros turistaösvény meredekségét, és távolra kiválóan látó szemével (ebből a szempontból simán elmehetne mozdonyvezetőnek) észlelte a rajta felkapaszkodó bakancsosokat. Felmérhette a korlát nélküli kilátóig, és a mellette magasodó keresztig tartó erdő meredekségét, amely körülbelül velünk egy szintben érhetett véget. Az egyszerű, de tiszta kávézó is mutatta magát. Nem szólva a tavakhoz nyílt hegyoldalban tartó terepjárókról, amelyek ablakain meg-megcsillant a napfény. Egyre csak hitetlenkedett rajta, hogy mi ezen az útvonalon képesek voltunk felkapaszkodni, és igaz, hosszabb úton, de visszatérni Mestiába (25 kilométer, 1200 méter szint). Nekem az emléke is bőven elegendőnek bizonyult. Megfordult a fejünkben, hogy innen azon a turistaúton felmenjünk a sífelvonó végállomásáig, amelyet előző nap az eső miatt lefelé nem mertünk bevállalni, de könnyen letettünk róla az élményturizmus jegyében. A Mestiából Usguliba tartó marsrutka menetjegye tavaly óta megduplázódott (13 euró). A Mestiából Kutaiszibe tartó út tapasztalata alapján, a helyiek a külföldiek által fizetett összeg negyedéért utazhatnak vele. Ennek betudhatóan megemelték tarifájukat a taxisok is (16 euró). A jó előre megváltott menetjegy magabiztosságával szálltunk be a 8-10 személyes járgányba. Nem csak a tájat figyelte a feleségem, hanem az útvonal adottságait is, mivel rajta gyalogosan szándékoztunk visszatérni. Ebből a szempontból egy fontos momentum adódott, amelyről a netes térképről értesültünk már, hogy a félútnak számító Bogresi település előtt hegy magasodik. Mestia irányából lankás, Usguli felől kőkemény meredek az országút. Ezt jó erősen a fejünkbe véstük, mert visszafelé teljes menetfelszereléssel, és ivóvízzel felmálházva fogunk gyalogolni. A táj az autó sebességével arányosan elsuhant mellettünk, és az apró ablakszemek sem engedtek szélesebb rálátást. Tavaly még nem, de idénre teljes hosszában elkészült az aszfaltcsík: a felső végében két helyen a vízátfolyások miatt maradt a földút. Európa legmagasabban lévő állandóan lakott településén vagyunk. Tengerszint feletti magassága 2060-2200 méter. Egyesek vitatják ugyan, mondván, ez már Közép-Ázsia, de a szlogen kitalálója megpezsdítette a társadalmilag lényegében középkori viszonyok között élő emberek életcélját. Szerény lehetőségeikhez képest megpróbálnak élni vele. 70 család lakhatja Usgulit. A modernebb településrész indult látványosabb fejlődésnek, mert már csak egy-két régi, beszakadt tetejű házikó emlékeztet a pár évtizeddel ezelőtti múltra. Zsáktelepülésről van szó. A pék lehúzta a redőnyt, a market csak nyalánkságokat kínál. Ebből következik, hogy a helyiek őseiket követve önfenntartásra rendezkedtek be, és ezt a mai napig tartják, tartaniuk kell. Viszont a házaknál egyre több a kávézó, vendéglő. A központi étteremnek számító Stumari vendéglőben a kötelező borravaló mértéke 20 százalék. Más különcség is ránk mosolygott. A Cinema hálózat termében minden nap délután ötször vetítették a Dede című grúz filmet. A mozi a múlt századig tartó középkori, férficentrikus világot ábrázolja. Rajtunk turistákon kívül már megérkezett az üzleti szellem is. Mivel a turisták többsége bakancsos, és Mestiából Usguliba 3-4 nap alatt szoktak felérni, ezért a napi élelmen túl más étek aligha férhet bele a hátizsákokba. Ennek megfelelően, a házi koszt ára európai színvonalú. Csalóka a róluk a netre kitett fotó, mert a négy főre terített asztalon lehet mondjuk 20 étellel terített tányér, de az négy részre oszlik. A fejadagok pedig nem túrázókra lett kitalálva, hanem inkább tévé előtt ücsörgőkre. Nem csak a régi házak újulnak meg, hanem teljesen új szállások is épülnek, láthatóan európai színvonalon. A kevesebb pénzből kevesebbre telik, így a kerítések és a teraszok többsége toldozott, foltozott. Járdát ne keressen senki se, csak földút létezik. Az utak gazdagon tehénszarosak, mint georgia általunk megismert térségeiben mindenhol. Elképesztően sok a szarvasmarha. �-sszegezve a modernizálódó falurészt, a megújulás mértéke és a régmúlt jelene, fele-fele arányú. Ennek még az udvarokban gyakran látott modern autó sem mond ellent: Ladát vagy Zsigulit ne keressen senki se.








Az Usguli-Ófaluba palakövekből emelt, ősrégi gyalogos kőhíd vezet be. A 11-12. században létrejött település is a domb aljában helyezkedik el. Felfedezésére keskeny, lépcsőzetes, tehénszaros utcák a lehetőség: nem árt körültekintően lépkedni �" erről a csinoska szandálját döbbenten nézegető fiatal japán lány sokat tudna mesélni. A kis alapterületű, de emeletes palaházakon pirinkó ablakszemek. Csak minimális felújítás látható rajtuk: műanyag ablakok formájában. Parabolaantenna, hűtőszekrény, mosógép a látható modernizálódás további foka. Mindegyik szván-torony ép állapotú. Alapterületük 5 méterszer 5 méter. Lehetnek 2-3 emelet magasak, fölfelé karcsúsodnak. Nem látogatható egyik sem. Az Usguli-Ófalu különlegességét éppen ezek a majdnem minden házhoz tartozó tornyok adják meg, lényegében megőrizve a település ősiségét. Ezek a tornyok ember és háziállat számára, az ellenség, netán a vérbosszú ellen, mentsvárként szolgáltak. Itt valóban a régmúltban érezhettük magunkat. Két lelakatolt görögkeleti kápolna, és egy nagyobbacska templom szolgálta és szolgálja a lélek üdvözítőbékéjét: Lamaria templom. A közeli sziklából feltörő Enguri gleccserfolyó a falu mellett, a köveken megtörve zúg el.










A vendégek számára fenntartott helyiségek a szálláson makulátlanul tiszták, az ágy kényelmes, a pedánsan kinéző háziasszony szolgálatkész. Ennek ellenére, nem mindennapi élmények sodrában telt el az első éjszaka. Arra ébredtem, hogy rágcsáló motoz, és szaladozik a szobában �" nem látásom okán nem tudtam utánanézni a dolognak. Ám felriadt Kati is, kezébe nyomtam a fejlámpát, de semmi látnivaló. Ekkor leesett az a bizonyos tantusz nálam: a falban mászkálhat a pele vagy egér, netán jobb híján a patkány �" reggel megnéztem a falat, mely nem vályogból vagy kőből épült, hanem farostlap lehetett �" akkor hogyan is van ez? Megnyugodva hajtottam fejemet álomra, nem úgy Kati. A következő ébredést a heves zápor váltotta ki , majd a záporozó jégeső kopogása fokozta. Dallamként megzendült az ég is. Mindezzel semmilyen bajom nem lett volna, csak hát a mai úti cél a gleccserfolyó eredőpontjának felfedezése. A hegyekről aláfolyó ideiglenes vízerek, az utat várhatóan fél lábszárig borító sár, szóval nagyon nem stimmelt az időjárás ilyetén alakulása. Mindezek ellenére napsütéses reggelre ébredhettünk. Előző napi felderítő utunk alapján tisztában voltunk a nehezen járható terepszakaszig tartó úttal. A dombról aláereszkedtünk a völgybe, kerülgetve a szarvasmarhák által telepített bioaknákat. A völgyben északi irányba haladva, balról fák nélküli, de füves hegyek, jobbról fenyves borítja a lankát. Menetiránnyal szemben, túl a völgy végén, valahol a távolban, talán 50 kilométerre, a völgy szélességén jóval túlnyúlóan, havas hegyláncok vonulata. Egyetlen szépséghibájuk, hogy a csúcsokat többnyire szürke fellegek fedik. Így georgia legmagasabb hegye, az 5201 méter magas Shakra sem volt látható mindig teljes pompájában. Mivel a falu és a sziklatorok között kavicsbánya működik, ezért az odáig tartó utat kavics és cement összegyúrása révén, a billencsek számára járhatóvá tették, ezért sárnak, se híre, se hamva. A teherautók viszont kissé bezavartak az idillbe. Semmi baj, félretesszük, mintha itt sem lennének. Túl vagyunk a folyóból kitermelt kövek világán, tekinthetjük érintetlen természetnek a járt környezetet. Tőlünk jobbra hangosan zúg az Enguri, de nem a bővizűsége okán, hanem a köveken megtörő áramlás következtében: jó, ha fél lábszárig érhet a víz. Néhány terepjáró utasokkal zsúfolva halad el mellettünk, majd lovas turisták poroszkálnak tova. Egyikükre sem irigykedtünk, mi két lábon járjuk be az elénk kerülő tájat. Balról egyre több vízbefolyás akasztotta meg lépteinket. Egyiken kőről kőre lépve sikerült átjutni, míg a másikon gázlót kellett keresni. Taposhattunk bokáig érő alkalmi tavacskákban is, nem panaszkodhattunk az állandóságra. A távolban a folyó túlpartján feltűnt, a falutól 8 kilométerre üzemelő vendéglő pontszerű körvonala: nyitva 11-17 óra között. Idáig és nem tovább lehet autóval, nyeregben ülve eljutni. Gyalog bő másfél órába került nekünk: tegyünk valamit az egészségünkért.






Vége a kényelmes gyalogútnak, innentől kezdve kezdődik az igazi túra. Erdőben köves terepen előretörve, leszakadt csapások tövében oldalaztunk. Lapos partszakasz következett. Felmérve a ránk váró terepviszonyokat, úgy határoztam, hogy itt maradok. A terep nehézsége csak fokozódni fog, hadd menjen egyedül Kati. Ez az ő világa, hadd élvezze ki magát a köveken egyedül. Egy laposabb kövön helyet foglaltam az Enguri partján, majd kényelmetlensége okán talpra álltam. Mint később kiderült, a hangosan hömpölygő folyam felett észak felé elnézve, a messzi távolban a havas hegycsúcsok között a Shakra is látható �" pazar látvány. Aki úgy hiszi, hogy idilli lehet egy gleccserfolyó partján állva hallgatózni, azt ki kell ábrándítanom: a csacsogás itt nem hang, hanem erőteljes, a fület bántó zajként jelenik meg. Vártam és vártam, Katira. Nem várt eredménnyel tért vissza hozzám úgy háromnegyed óra elteltével. Mint elmesélte, az ösvény innentől kezdve jelzetlen. Vízmosásokon kell átkelni vagy éppen átgázolni rajta, nagy kövekre kell fel és leugrálni. A nemlétező jelzéseket keresik a turisták. A büfétől a gleccsertorkolatig megadott 2,4 kilométer adat erősen tévesnek tűnik, mert az elválási ponttól kilométernél többet haladt előre Kati, és onnan egy gps tanúsága szerint, további 2 kilométer volt hátra a célig. Bár látótávolságban volt a sziklatoroktól, de mégis visszafordult. Többen is így tettek. Mint elmondta, gyorsan haladt, meg is csúszott, de idővel úgy gondolta, nem ér annyit az egész. Nem hiányzik számára az előtte álló kihívás mindenáron való teljesítése, tisztában van ebbéli képességével. Inkább az élmény, mintsem a kínlódás. Ennek tükrében visszafelé a vendéglőben ketten megittunk egy üveg sört. A szállás felé tartva fekete felhők gyülekeztek a fejünk fölött, és megzendült az ég. A vendégház frissen összeütött tákolt teraszáról nézve, a szürke felhőbe szabálytalan alakú fekete felhő kúszott be, majd fokozatosan feloszlott benne. Itt és Mestiában is, külön program lehet az arra fogékony síkvidéki emberek számára, a felhők mozgalmas világának megfigyelése, tanulmányozása. Páratlan élmény.




Helyi személyes tapasztalatom alapján, a Kaukázus itteni vadvilága igencsak szegényes. Kétféle kisebb testű énekesmadarat, és a hollót azonosítottam be. Mélyebb természettudományi ismeret híján, a fenyők elsavanyítják a talajt, így alattuk az altalaj növénymentes marad. De nem csak fenyvesek, hanem lombos fák is gazdagítják a flórát �" ilyen vidéken nem jártunk hosszasabban. Mindössze egy mókussal hozott össze a sors minket. Az Enguri völgyében és a mezőkön tücsökfélék ciripeltek. Hangjuk hasonló a hazai rokonok hangjához, de azoktól észrevehetően eltér: ritmusban, hangszínben. Az állattartás alapfontosságú gazdálkodási forma errefelé. Lábasjószágok közül tyúk, kacsa és liba a választék. A sertések, a szarvasmarhák és a lovak sok helyütt magukat hajtják ki a legelőre, hogy estére önmaguktól hazatérjenek. Kecskével, juhval és szamárral nem találkoztunk. Kóbor kutyákkal viszont gyakran. A házaknál leginkább keverékeket alkalmaznak házőrzőnek. Egy német juhászra találtunk, annál több kaukázusi juhászkutyára. Ezek nagytestű állatok, félt is tőlük a feleségem. Az állattartás és a hosszú havas telek, a gazdákat rákényszerítik a kaszálókra. Takarmányhoz máshonnan aligha juthatnának. Máskülönben is, tájba illő a szénaboglya. Európai ember számára egyre nagyobb kuriózumnak számít látványa. A jégesővel fűszerezett éjszaka után, a szállásadó férje kaukázusi juhászkutyája kíséretében, lóháton kiügetett a kaszálóra. Ott hosszú bottal vizsgálta a boglyák állapotát. Este visszaérkezve leugrott lováról a férfi, majd szemügyre vette az állat patáit. Este a nő feji a teheneket, reggel 7 órakor pedig kiengedi a lábasjószágokat. A ház mögött kőkád, melybe az Enguri vize csövön érkezik. Lehet benne ruhát mosni, reggeli és ebéd után tányérokat elmosni, kultúrnövényeket öntözni, állatokat itatni �" mint ahogyan már az ókorban is tették az emberek. Utolsó napon a büféig vezető úttal párhuzamosan, a baloldali hegyen felhőtlen sétára indultunk Katival. Régen autóval jártak rajta, de azóta több helyütt is leszakadt az út. A hegyoldalban tehéncsordák legelésztek, lovak nyargalásztak. Kissé távolabb a teheneket lovas férfi hajtotta. A tegnap még bővizű vízátfolyások kiszáradva. Aljnövényzet kövér fű, feljebb elszórtan kisebb ligetes facsoportok. A völgy mélyéből felhallatszott az Enguri moraja. A levegő hőmérséklete kellemes, de a nap túlontúl erősen tűz. Liget árnyékában gondtalanul letelepedtünk. Ezúttal nem a testtelenség érzetével lepett meg a környezetbe való beleolvadás, hanem a teljességgel. Remekül éreztem magam. Eközben az utazásaink során készített, címlapra való fotókról elmélkedtünk. Mint már említettem, távolra kiválóan lát a feleségem. Éppen észak felé fordulva ült. Így megláthatta, hogy a Kaukázus legmagasabb hegyvonulatai fölött kitisztult az ég. Csupasz szépségükben vált láthatóvá a 15 orom. Mire összeszedtük magunkat, ismét szürke fellegek takarták A csúcsokat.




Vajon mekkora a különbség, hogy az előttünk álló utat autóval, vagy gyalog tesszük meg? A válaszom: ég és föld! Autóból nézve olyan, mintha a szemünk előtt gyorsan peregnének a fotók �" vesszük a lapot, de az előző képet már törli is a következő. Aki gyalogosan igyekszik át a tájon, a természet oszthatatlan részévé válik, és ha úgy érzi, hogy valamilyen rendkívülivel találkozott, egy-egy élmény befogadására korlátlan idő áll a rendelkezésére. Ezen túlmenően, a látáson kívül, az összes többi érzékszervével is magába szívhatja a környezet üzeneteit. Ez utóbbi például alapfontosságú a nem látó számára. Mindezekkel azért hozakodtam elő, mert Usguliból Mestiába fogunk tartani Katival. Az utat két éjszakára megszakítjuk Vichnashiban, majd folytatjuk. Usgulitól Vichnashi 13 kilométer, patak mentén, hegyek között az országúton. Eleinte kétoldalt füves hegyek, amelyet fenyves vált. A természeti formák változatosságát az előttünk álló hosszú, szűk és mély kanyon fokozza. A változatosság kedvéért jobb felől a mohás szikláról vízesés zubog alá, és az úttest alatt beleömlik a mindvégig közelünkben kanyargó 220 kilométer hosszú Enguriba. A gleccserfolyó továbbra is sekély, de a kövek folyamatosan megtörik lefelé áramlásának lehetséges maximális sebességét. A Mestiából Usguliba tartó közkedvelt turistaút a zsákfalu előtt 2,7 kilométerre vezet le az országútra. Folyamatosan lefelé haladunk, Pazar az elénk táruló látvány. A flaszteron tömött bundájú kutya hasal. A hegyoldalakban elvétve akad egy-egy ház. Kétesélyes előttünk még, idevalósi-e a blöki, vagy netán az országút éhenkórász vándora? Az utóbbi bizonyosodott be �" számára is az önellátás az életben maradás esélye. Immár hármasban koptattuk az aszfaltot. A folyam hol balra, hol jobbra tartott az országút mellett, netán annak közelében. Néhol majdnem egy szintben velünk, máshol több méterrel lejjebb. Túljártunk a 10. kilométeren is, amikor egymás közelében több helyen is folyt az útépítés, karbantartás. Megélénkült a vízpart is. Gyors folyású hangos folyó az Enguri, a mederből markolóval termelik ki a köveket, majd a billencs rakodóterébe zúdítják, és sebességbe kapcsol a sofőr. Egy kilométerrel a szállás előtt faluhoz érkezünk. Fölösleges nagyban gondolkodni vele kapcsolatban, mindössze pár ház az egész. Viszont van kocsma, vagy valami ilyesféle. A készlet: 4 flakon félliteres kóla, üveg sör, és 10 flakon félliteres ásványvíz. A 80 éves kocsmáros rendesen megkérte a kóla árát. Kifelé tartottunk. Az ivó kerítésének túrabot támasztva. Mestiában vásároltam egy összecsukható kínait belőle, de az első szétnyitáskor, a belső műanyagmenetes része beadta a kulcsot. Mivel a külföldiek gyakran hagynak el ezt, meg azt �" ruhákat és lábbeliket akár szándékosan is például a szállásokon �" ezért a túrabotra rásandított a feleségem �" máris jelezte az öreg, hogy övé a bot. Nehezen találtunk rá a szállásra, mert a település nevét tábla nem jelezte. Az útszéli büfé �" hogy mit árult, ki tudja �" hölgytulajdonosától kértünk, és kaptunk segítséget. Nekem a teljesség olyan mértékét adta ez a bő 3 órás út, hogy eszembe nem jutott a látvány hiánya. Ennek ismeretében kár lenne ecsetelni, hogy milyen módon áradozott az egészről Kati. De itt még nincs vége az élménysorozatnak.






Az országútról a folyón balra átkeltünk, és megindultunk a kaptatón. A település 10 portából áll, melyből 2 foglalkozik szállásértékesítéssel. Elértük az első házat, és a négylábú társunkat grabancán ragadta a figyelmes házőrző kaukázusi juhászkutya �" ez már csak így szokás kutyáéknál. A vendéglátó háziasszony és köztünk is adódott némi félreértés, mégpedig a fizetendő összeg miatt: valamiért úgy gondolta, hogy két napra kértünk vacsorát, de miután oroszul elmagyaráztam a tényállást, szívélyesen ránk mosolygott. Kifordultunk a konyhából, kültéri falépcső vezetett fel az emeletre. Hogy nem nőnek égig a szvánok, az addigra világossá vált előttem, de, hogy a deszkákon erősen behajlított térdekkel felfelé lépkedve, csak derékban erősen előrehajolva juthassak fel a teraszra, nem gondoltam volna: ez is egy maradandó élmény. De ez még mind semmi. Fent álltunk a teraszon. Nem ájuldozós típus a feleségem, de az eléje táruló látványról azt mondta hebegve-habogva, hogy eddig ilyen szépet nem látott még: csak forgatta a fejét, és egyre csak hüledezett. Szállásunk a völgy legmagasabb pontjára épült. Hátában az északi oldal magas sziklafala. Balra és jobbra is egészen le a folyópartig, fenyőtől telibe zöld hegy magasodik. A falucska házai is jelentős mélységi léptékkel közelítették a folyamot, és a rajta túl lévő aszfaltcsíkot. Ez a két elválaszthatatlan kaukázusi jó barát félkörívet írt a két hegy legszéle elé. Azon túl pedig szintén zöldbe öltözött meredek hegyív, melynek tetejében a Kaukázus legtiszteltebb kolostor épületei láthatók: a magasban nemzeti színű zászlót lobogtatott a szél. Mindezeken túl, mögötte négy hatalmas és zord hegycsúcs tört a kék ég felé. Ha pedig kék az ég, akkor szikrázó a napsütés. Ehhez a naphoz annyit még, hogy az éjszakát a terasz acélsodronyos vaságyán töltöttem megelégedetten.






Másnapra a kolostor meglátogatását terveztük. Usguli felé kanyarodva, Khe faluba tartottunk. Negyed óra az út odáig. Egyetlen országút menti nevezetessége a parányi Szent Borbála kápolna, benne 12. századi freskó. Körülötte zsebkendőnyi temető, 15 fejfával.






A terepjáró mellett harmincas pópa tartózkodott. Megszólítottuk, és a faluhoz tartozó kolostor felől érdeklődtünk tőle. Angolul hozta tudomásunkra, hogy zárva. Ennek ellenére elindultunk a hegy lábához. Felajánlottam Katinak, hogy menjen egyedül, úgy gyorsabb. Bár tisztában volt vele, hogy errefelé, se négylábú medve, se négylábú farkas, de nem létező bátorsága nem jött meg. Egy kilométer meredek következett. Felfelé törve két frissen telepített, kényelmes pad szolgálta a megfáradt lelkek hátsóját. A másodiknál adományperselyt is kihelyeztek a jótékonykodó emberek számára �" az úr majd megsegíti vele a rászorulókat. Odafent felemás sikerrel jártunk. Túljutva a sziklakitüremkedésen, a 10. században alapított kolostor előtt álltunk. Az épület udvarába nyíló fakapu madzaggal volt bezárva. Az udvarba való bejutás a kapusfülkén keresztül vált volna lehetségessé. Igen, lehetségessé, mert bár a belépésre unszoltam Katit, de ő ellent mondott. Alig lehetett belátni a kolostor területére, ahol néhány földszintes épület mutatkozott. Hazatérve ennyit sikerült megtudnom róla: „A 11. századi Kala Szent Cyricus és Szent Julitta templomok Svan Lagurkában, Mestia - Khe faluban találhatók. A település fölé tornyosuló hegy tengerszint feletti magassága 1870 méter. A templom csarnok kialakítású. A középkorban kolostori komplexumként szolgálta az urat. 4. Dávid király idejében, A Szent Ciricus és Szent Julitta templom ikonjait, 1112-ben Theodore királyi festőművész alkotta. A képek témái elsősorban Cyricus és Julitta arc és életképei.” Mit volt mit tenni, sarkon fordultunk. Nagy méretű, tetővel lefedett kormos üst mellett haladtunk el, amely félig volt vízzel. Lefelé menet tűzrakó helyhez tévedtünk �" mindkét hely a nyári zarándoklat eszem-iszom programjára utal.




Ha már ennyi az előjel, essen pár szó a szvan vacsoráról. Az előzetes netes tájékozódásunk eredménye alapján nem sok jóra számítottunk e téren. Ennek viszont éppen az ellenkezője bizonyosodott be, amiért végül kétszer ültünk asztal mellé estebédre. A sárgaborsó krémleves mindkétszer verhetetlennek bizonyult, a másodiknak felszolgált főtt hús majd sült csirke körettel is derekasan megállták a helyüket, a harmadiknak adott összereszelve tálalt zöldségkompozíció láttán felcsillant Kati szeme. Második nap egy-egy pohár georgiai fehérbor dukált figyelmességnek. Valamiért annyira megkedvelt minket a háziasszony, hogy a korai indulásunk ellenére kikelt az ágyából, és bár nem kértünk reggelit, mégis elénk tett némi harapnivalót. Ha nem is kakas szóra keltünk útra, de a szvánok többsége húzta a lóbőrt még. A nap a völgybe nem sütött be. Kissé fázósan összehúztuk magunkat a málha súlya alatt. 33 kilométer állt előttünk, és több mint 500 méter szint. A hullámzó aszfaltcsíkot követte a folyó, fenyves uralta a tájat. Az álmot nem kellett szeméből kidörzsölnie Katinak, mert az úton velünk szemből előbb népes tehéncsorda érkezett, majd csődör kancájával és csikójával. Kerítéssel körbezárt kaszálók, épülő hidak. Az országút szélében kegyhely. Alaposabb szétnézés után, a dobozkában fiatal férfi arcképe, mellette enni és innivaló. Szokása a szvánoknak, hogy elhunyt szeretteikhez kijárnak lakomázni, és neki is hagynak valamit. Szerelemtorony. A belépő 2 lari, de a népes, vezetett turistacsoport a terepjárók mellől szemlélődött. Idegenvezetőjük szócsövön mesélte a torony legendáját: „Egy szerelmét gyászoló nőnek állít emléket a szerelem-torony. A nő szerelembe esett egy házas férfibe, aki viszonozta volna a vonzalmát, de a házasság itt is egy életre szóló elkötelezettség, úgyhogy a férfi, hogy a vágyait elnyomja, állandóan hosszú vadászatokra indult. Egy ilyen alkalommal leesett a szikláról, és szörnyethalt. Ahol a testét megtalálta a szerelme, ott épült ez a torony, hogy a nő visszavonultan élhessen a haláláig.”






Usguli és Mestia között félúton fekszik Bogreshi. A 30 házból álló településen, emeletes szállás épül. A konténer market viszont végleg bezárt. A rendőrség épületétől kezdődik a hegymenet. A 491 méter szintet nem kívánta egyikünk sem. Stoppoltunk. A terepjáróban harmincas szván pár foglalt helyet. A hegytetőig kértük a fuvart, ott jelezte a sofőr, hogy innentől taxiként üzemel. Megköszöntük az ingyen fuvart, és Kiszálltunk. Vidáman csorogtunk alá. Kétszemélyes platós személygépkocsi fékezett mellettünk. A középkorú pár férfi tagja jelezte, hogy pénz nélkül elfuvaroz minket Mestiába, üljünk fel a rakodótérbe. Megköszöntük, de nem éltünk a lehetőséggel. Folyamatosan panoráma tárult elénk: Zöld hegyek, a messzi távolban egy-két hófoltos hegytető. Útszéli skanzen állított meg minket. Nem a régi bútorokra voltunk kíváncsiak, hanem az áruválasztékra: házi joghurt, kávé és sör. Az italokat favályúban sziklából fakadó vízzel hűtötte a mindenes szván férfi, fenyőággal fedte a nap ellen. Az ebéd mellé elszopogattunk egy üveg sört. Ettünk, ittunk és már mentünk is. A lejtőn felfelé biciklisek érkeztek. A másodiknak tekerő fiatal lányra előbb rámosolyogtam, majd taxinak leintettem �" hangosan felnevetett. A síkra leérve az Enguri helyett másik folyó szegődött mellénk. A növényzet lombjai belelógtak az árba. Megfigyelhettük, hogy miként mossa alá az utat a hegyi folyó. Védekeztek ellene, hasztalan. Pénzért többen is fuvart ajánlottak. A sildes sapkák alá most is odakerültek a szellőkönnyű kendők, az égető napsugarak ellen. A trappolás, a nehéz hátizsák és a koradélutáni nap, folyamatosan szívta az erőnket. Kezdett elegünk lenni. Vörös téglás, szépen kialakított buszmegálló árnyéka adta magát. Ember egy sem volt benne, csak a csordányi szarvasmarha maga után hagyott végterméke �" ezúttal ez jutott nekünk. A változatosság kedvéért, az országúttól a hegyoldalban lévő, és az azoknál is távolabb eső falvakat, útszéli tábla jelezte. Az élő természetet mogyorófák, és hollók gazdagították. Szemből terepkerékpáron kisiskolás fiúcska karikázott, autó követte szorosan, amelyben szülei foglaltak helyet. Távolban, a Mestia fölött lévő kilátót meglátta, Kati. Fellélegeztünk. Miután elfoglaltuk a régi-új szállást, órákra leszakadt az ég.






Másnap elindultunk a Chaladi gleccser felé, hogy a dróthuzal felfüggesztésű hídnál búcsút inthessünk a tavalyi emléknek. Az aszfaltot földút váltotta. A hegyek felől a patak felé az út teljes szélességét vízátfolyás mosta. Az úton kerestünk egy száraz dombocskát, és helyet foglaltunk a leterített pelerinen. A Kuruldi-tavaknak is pát intettünk. A piros turistajelzésen az erdő széléig kapaszkodtunk, és leültünk az árnyékba. Több fiatal is felfelé igyekezett. Nekünk meg van már �" mondtuk elégedetten.






(Hangminőség:. Nem készült hangfelvétel)