Június végén harmadmagammal felkerekedtünk és öt napra elszállásoltuk magunkat a régóta bevált sarudi panziók egyikében. Mit érdemes tudni erről a - Tisza, Tisza-tó, Hortobágy - tájegységről?
egykor vérbeli „magyar” folyónak számított a Tisza; országhatáron belül eredt és országhatáron belül ömlött a Dunába. Számtalan kanyarulat lassította folyását, áradáskor pedig tengerré változtatta a síkot. Veszélyessége évszázadoktól függetlenül másban is tetten érhető: „Ki a Tisza vizét issza, nem jön onnan többé vissza”.
A Tisza-tó mai területe az 1960-as évekig igen változatos képet mutatott: puhafás ligeterdők, galériaerdők váltakoztak üde fás legelőkkel és kaszálókkal, holtágakkal, morotvákkal, ill. nagy kiterjedésű gyümölcsösökkel, szántókkal. 1968-ban elkezdődtek a mesterséges tó munkálatai. 1973-ban indult el a feltöltés első szakasza, hét évvel később a második. Az 1990-es évekre elnyerte a mai formáját; növény- és állatfajokban változatos és gazdag vízi világ alakulhatott ki rajta napjainkra. Tudni érdemes: az eredeti elképzelés szerint, a tó vízmagassága a mainál másfél méterrel magasabbra volt betervezve, melynek megvalósulása esetén az összes sziget víz alá kerülne; kétségessé vált a gátak ilyen mértékű víznyomás bíró képessége.
A történelmi Tisza keleti partján ligetes sztyeppék jellemezték az Alföldet. A 19. század vízrendezéseivel - folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása - szabályozása a legeltető állattartással, az erdők kivágásával, felégetésével alakították ki a hortobágyi pusztát, melyek hatása a keleti sztyeppék hangulatát idézik.
Számomra is az újdonság erejével hatott anno, hogy csak 1966 óta létezik az önálló Hortobágy település; azelőtt Debrecenhez illetve Balmazújvároshoz tartozott közigazgatásilag. Tudni érdemes továbbá, hogy 1699-ben épült meg a „Hortobágyi csárda”, és 1833-ban adták át a „Hortobágyi Kilenclyukú hidat”, melyet Közép-Európa leghosszabb közúti kőhídjának tartanak.
Mezőgazdák zuhatag kútja Mátán.
Térjünk vissza a szálláshoz az első hangfelvételért. A sarudi panzió erkélyéről, ahogyan hajnali öt órát üt a templom harangja; a kopogó hang a nem rég elállt eső utóhatása az ereszcsatornában.
Szél lengte be a tájat, ennek ellenére kenut béreltünk. Ügyeskedtünk, ahogy tőlünk tellett; a kenu orrával úgy fúrtuk bele magunkat három méter mélyen a nádas rejtekébe, hogy szemből támadhasson a szél. Ilyen ideális feltételek mellett kiváló nádsusogás és szélben trillázó madár felvétel rögzíthető.
Nem tartott sokáig a próbálkozás. A kikötőtől mindössze négy-öt kilométerre távolodtunk el: megfordulva leginkább a hátunkba támadó élénk szél hajtotta a vízijárművet. A tavat illusztráló következő felvétel már a partról készült.
Következő alkalommal Tiszafüredről motorcsónakkal vágtunk neki a százharminc centiméter átlagmélységű tónak; legmélyebb része tizenhét méter. Nádasokkal szegélyezett lagúnában csorogtunk a „szőke” folyam felé, de egy dalos kedvű madárka világhálóra kerülése érdekében szinte mindjárt leállítottuk a motort.
Mielőtt kikanyarodhattunk volna a Tiszára...
Közel három kilométer hosszan haladtunk az élő-Tiszán déli irányba, majd az egyik öblítő csatornán bekanyarodtunk a Tisza-tó nyugati medencéjébe. -sszesen százhuszonhét négyzetkilométer a vízfelület nagysága. Több kisebb-nagyobb szigeten is ott hagyhatjuk a lábnyomunkat; az egyiken rátalálhatunk egy réges-régen elnéptelenedett falu emlékére, Óhalásziéra.
Amikor első alkalommal jártam arra, ujjnyi vastagságú fakezdemények alig áthatolható dzsungelén áttörve kellett megtenni, a víz szélétől mintegy háromszáz méterre lévő kopjafáig tartó utat; most kényelmesen járható csapáson jutottunk el odáig, és a tőszomszédságában magasodó kilátóig.
Tíz éve lehet annak, hogy az addig mért második legnagyobb dunai vízállás idején kenutúrát szerveztem Bajától a Gemenci erdőn át Bajáig tartóan. Két társam csak ámult és bámult a törzsükkel gyakran teljesen vízben álló famatuzsálemek láttán, de a turistapihenők sem úszták meg szárazon.
A tó egyik szegletében erősen kísértett a szép emlékű múlt. Kocsánytalan tölgyes közepette haladhattunk; a vízből kiálló fatuskókon madarak gubbasztottak. A vízi romantika megérintette a páromat. Leállítottuk a halkan járó hajómotort és evezőt ragadtunk.
„Valami van, de nem az igazi” - ez a szlogen járt a fejemben a Hortobágyi halastavak felé tartva. Kiszállva az autóból elsőnek a széllel találkoztunk. A keskeny nyomtávú Hortobágy-halastavi kisvasút mentén bő öt kilométer gyalogolás után érkeztünk meg a külső végállomáshoz; Útközben egy-két ide-oda igyekvő természetfotóson kívül másokkal nem találkoztunk.
A tájnak nem emblematikus hangja az ajtónyikorgás, de érdekességnek mindenesetre kiváló; a környezet előnyére válik a felvételnek. A kereszthuzat érdekében egy ablakot nyitva hagytunk a madármegfigyelő házban; a parti fecskék csivitelése mellet a nyári lúd gágogását is fogjuk hallani.
Egyre ritkábban találkozhatunk fecskékkel. Ennek elsődleges itthoni oka a fészkelő helyek drasztikus csökkenésében keresendő. Elnéptelenedtek a termelőszövetkezetek nagyüzemi állattartó telepei. A háztáji porták is többnyire a múlt emlékeivé váltak. A családi házfalhoz tapasztott fecskefészkeket pedig az aláhulló madárürülék miatt sokan leverik vagy meg sem engedik megépíteni.
Az egyik madármegfigyelő házból a hullámzó tavat szerettem volna megörökíteni, de közben egy parti fecske kétszer is fejjel nekirepült a bezárt ablaknak; köszöni szépen, hamar túltette magát rajta.
Továbbálltunk, mégpedig a puszta irányába. Mátán a sorompó előtt parkíroztunk le. A széllel kapcsolatos eddigi helyzet mit sem változott. Mi több, váratlanul el-elpityeregte magát a fejünk felett szétterülő felhő. Első utunk a kanalas-kúthoz vezetett, mely éppen fél lábbal a sírgödör szélében álldogált; véglegesnek látszó használhatatlansága okán. Nem azért mondom, de mire fél óra múlva tovább álltunk a gémes-kutak felé, újra régi dicsőséges, hasznavehető fényében tündökölt a szekérút szélében; mivel erről az esetről egy másik „menetlevélben” megemlékeztem már, ezért ennyit róla most.
A következő hangképet az immáron zuhatag kút mellől készítettem, ahogyan a ménest hazafelé hajtják a csikósok.
Párom zsigerből imád gémes kútból vizet húzni!
A megeredő eső ellenére is indulni kellett volna, mert vártak ránk a Hortobágyi Vadasparkban. A vadlovak miatt a Pentezugba álmodtam magam előzetesen, de a vadasparkban találtuk magunkat. Nyihogásra nem voltak kaphatók a loboncos paripák, de legalább fűbe haraptak; pozitíven is ki lehet jönni az ilyesmiből.
A másik várva-várt esemény az anyagulya hangfelvétel volt. A két autóból négyen szálltunk ki a pusztába. A távolból halk, közeledő kolompszó hallatszott. Az anyaállatokból és borjaikból összetevődő magyar szürke szarvasmarha létszám megközelítette a négyszáz egyedet; évekkel ezelőtt az előző hangtechnikával gyönyörű felvételt készítettem róluk. Mintegy tíz méterrel előttünk, mint egy gyászmenet vonultak el.
Mindenképpen említésre méltó hely, a puszta szélében álló Górés-tanya; a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében áll, és legalább harminc fő elszállásolására alkalmas. Számtalan házi állatfajt tart az itt élő család. Egyben madárkórházat is üzemeltetnek: leginkább ragadozó madarakat figyelhetünk meg a rácsok mögött.
Daruvonulás idején is kifogástalanul megállja helyét ez a természeti környezet: itt készítettem az eddigi legjobb ilyen témájú felvételt. Közelében élénk és harsány vízi világ figyelhető meg, magaslesről: sárgalábú sirályok keringenek a magasban és nyári lúd is hallható lesz.
Mielőtt elhagynánk a Hortobágyot, felkapaszkodunk egy meredek dombocskára, hogy a másik oldalán aláereszkedhessünk az erdőbe; fülest kaptunk első kézből, hogy ott kék vércsére akadhatunk.
Ha már olyan sokat jajveszékeltem a pechről az előzőekben, fellebbentem a fátylat róla, hogy a szerencse mellém pártolt a fák árnyékában. Nem egyszerű feladvány rovarról ablakba kitehető felvételt készíteni. Fortélya lehet ennek a mikrofonra felhúzott szélvédő szivacs. Erre szerencsés esetben rászáll az ízeltlábú, és így néhány centiméter távolságból, ideális hangkép örökíthető meg.
Az április közepétől május végéig tartó időszakot ajánlanám a két táj egyidejűleg történő felkeresésére. A változatos madárvilág ekkor éli leghangosabb időszakát, és a legeltetés is elkezdődik a pusztában ekkorra.
(Hangminőség: 24 bit, 48-96-192 kHz.)
