Albánia számunkra a váratlan meglepetés erejével hatott. A 20. század közepéig félfeudális viszonyok uralkodtak az országban, a második világégés után a sztálini felfogáson alapuló kommunizmus élte dicstelen virágkorát és csak pár évtizede lélegezhettek fel az albán emberek. Érdekes világgá vált számunkra a Kelet-Balkán. Nem titok, visszavágyunk Albániába és felfedezésre várnak az újonnan megalakult országok. Itthon átgondolva tervezgettük az érdeklődésünknek megfelelő további úti célokat. Közben vágtuk a soron következő centit, és várakozással telve indultunk Észak-Macedónia fővárosába, Szkopjéba. Csak a legvégén ne lett volna az a bizonyos malőr...
A történelem erősen viharvert térsége a Balkán. Az ókori népvándorlások során az errefelé megforduló vagy itt letelepedő népeknek békés évtizedek alig-alig jutottak. A gyengébbeket az erősebbek könyörtelenül leigázták, őket pedig behódolásra kényszerítették a náluk is kardcsörtetőbbek. -ldöklések végeláthatatlan sora egészen Vukovár szívszorító tragédiájáig.
Előzetesen annyit az alábbi összegzéshez, hogy a történészek Nagy Sándort a mai Görögországban élő makedónok ősének tartják, míg az Észak-Macedóniában élő macedónokat a bolgárokkal rokonítják. Korántsem biztos, hogy ezt a nézetet osztják a macedónok.
A Balkán több kiemelkedő jelentőségű személyiséget adott az emberiség történetének. Itt van Nagy Sándor példája. Apja, II. Fülöp makedón király modernizált hadserege élén meghódította szinte az egész Balkánt, ám ekkor egyik testőre sérelemből i. e. 336-ban meggyilkolta. Halála után fia, az akkor alig húsz esztendős Sándor követte őt a trónon: az esetleges trónkövetelők közül többeket elevenen máglyán megégettetett. Apja nem csak a hadtudományokra készítette fel a fiát, hanem tizenhárom éves korától uralkodásának kezdetéig tanítója volt a híres görög filozófus, Arisztotelész. Okította őt: orvostudományra, filozófiára, földrajzra, etikára, vallásismeretre, logikára és művészetre.
A fiatal uralkodó két év alatt kemény kézzel megszilárdította hatalmát az ingataggá váló Balkánon. Az ókorban hadra fogott emberek álló- és tűrőképessége elképesztő lehetett: egy alkalommal az ötszáz km-s távolságot tizenhárom nap alatt gyalogoltatta le katonáival Nagy Sándor. Az embert próbáló menetelés után kőkemény csatában diadalmaskodtak. Nem ült meg a babérjain. Máris a „világ” akkori ura, a Perzsa birodalom ellen fordult: az ellenfél számbeli erejéhez képest, csekély létszámú serege élén indult útnak, mely közel ötvenezer főt tett ki (makedón, görög, trák, illír harcosok).
Három pozitívumot írnak Nagy Sándor javára: apja révén modernizált hadsereg állt rendelkezésére; kimagasló tehetségű hadvezér volt (talán minden idők legzseniálisabbja); a döntő lovas ütközetet mindig ő vezette, bátorsága nem ismert határokat. Néhány év alatt, egészen Tádzsikisztánig és Afganisztánig hatolt előre. Ment volna Kelet-Indiába is, de katonái fáradtságra hivatkozva megtagadták a további harcot (pl. a sivatagban egy nap alatt hetvenöt km-t kellett gyalogolniuk).
Sándor ekkor, bár vonakodva, visszatért Perzsiába.
A görög és a perzsa kultúrát szerette volna ötvözni és a területet közös királyságba szervezni, melynek ő lett volna az uralkodója. Hadseregébe sok ezer perzsát vont be. Szuzában tízezer macedón és görög katona tízezer perzsa hajadonnal kötött házasságot, ő pedig feleségül vette Dareiosz lányát. Így akarta a makedón-görög és perzsa ellentétet feloldani.
Továbbra is nagyszabású hódító tervek foglalkoztatták Sándort – Arábia, Észak-Afrika egészen Gibraltárig és a Római birodalom - mikor is Babilonban váratlanul belázasodott és tíz nap múlva, harminckét évesen elhunyt (szervezetét nem kímélte, nagy ivóként tartották számon). Tizenegy évi csatározásai során egyszer sem szenvedett vereséget.
Mivel életében politikai örökösét nem nevezte meg és akkor még nem volt elfogadott a vér szerinti örökösödés, ezért halála után hadvezérei között megindult a harc az utódlásért. Anyját, feleségeit és gyermekeit hamarosan lemészárolták. A nagy mű a saját hamvába hullott.
Mi lett utána? Évezredek múltán csak 1991-től lett újra országa a macedónoknak.
A repülőtérről a fővárosba tartó Vardar express és a Manora busztársaságok járatai érintik a város központi helyi- távolsági- és nemzetközi buszvégállomását, mely egybe épült a vasúti főpályaudvarral. Innen kanyarodik ki a hatvanas járat a Matka-kanyon bejáratához, és a Vodno-hegy felé tartó huszonötös busz is. A kifüggesztett menetrendek nem mindig vannak köszönőviszonyban a valósággal. Igénybevételükre egy kimustrált, jegypénztárrá átalakított busztorzóban lehet kártya alapú jegyet váltani: ilyen módon vehetők igénybe a helyi járatok is.
A város tömegközlekedését földszintes és Kínában gyártott, pirosra mázolt emeletes buszok bonyolítják le, melyek sűrű hálózatba szerkesztve bolyongják be a közel fél milliós fővárost. A járművek egymás fenekében haladva araszolnak egymás után, fedélzetükön néhány utassal. Az emeletes buszok felső utastere még a csúcsforgalomban is visszhangosan kong, míg a földszinten hering módján passzolódnak egymáshoz a kedves utasok.
Foglaljunk helyet az orosz gyártmányú, viharvert és álló helyzetben fülsértően rezonáló hatvanas járaton. Nem árt előre tudni: a Matka kanyont a Vodno-hegyen emelt hatvanhat méter magas Millenniumi kereszttel a sárga sáv turistajelzés köti össze, mely útvonalat GPS segítségével járhatjuk meg legbiztonságosabban. A buszról leszállva egy épület árkádja alatt balra a patakon áthaladva a kolostor felé kell nekivágni az előbbiekben említett útnak.
A Matka-kanyon gyalogosan és vízen is felfedezhető. Párommal mi a gyalogos verziót részesítettük előnyben. A sziklás hegyoldalba vájt nem túl széles, fel és lelépésre gyakran okot adó köves nyomvonalon lehet oda-vissza haladni. Balra lent az olykor húsz méteres mélységben, a talán tíz méter széles, sziklák közé kényszerített kristálytiszta víz tükrözi az égboltot. A csordogálva elhaladó motorcsónak keltette hullámok, a sziklafalak pingpong hatású játékának köszönhetően, fülbemászó, csobogó hangokat eredményezett. Kenuval is lehet próbálkozni. A viteldíj illetve a bérleti díjak megfizethetők.
Ennél is lenyűgözőbb lehet a szemünk elé táruló lebilincselő látvány. Páromat a táj vadregényessége annyira rabul ejtette, hogy a tízes skálán ő a maximumot adta a Matkára. A piros sávjelzésű turistaúton nem mentünk végig, mert idővel meguntuk a kőről kőre botladozást.
A városból nappal, de este is kiválóan megfigyelhető az olyankor fényárban úszó Millenniumi kereszt. A huszonötös busz felső végállomásától három útvonalon is feljuthatunk az ezerhatvanhárom méter magas oromra. A kényelmes látogatók számára adott a kabinos felvonó, a bakancsosok számára pedig a piros sáv turistajelzés, melyen egy kommentre hivatkozva, negyvenöt perc a menetidő. Mi az aszfaltot választottuk: előző nap délutántól hajnalig szakadt az eső. A ránk váró távolságot nem jelezte tábla.
Lendületesen vágtunk neki a hegymenetnek, és egyre távolodtunk a drótkötélpályától, mely hűen jelezte a ránk váró kerülő hosszúságát. A fákat itt is megtámadta a zuzmó. Itt-ott félbemaradt szálloda, elhagyatottnak tűnő katonai telep. Szemből érkezve néhány futó elgyalogolt mellettünk. A piros sáv turistaút több helyen is keresztezte a műutat. Útközben rácsodálkozhattunk esőbeállóra, padokra és asztalokra. A borús ég és a tíz Celsius fok körüli hőmérséklet ellenére, egyre melegebbünk lett. Kétszer is áthaladtunk a drótkötélpálya alatt. Élveztük az erőpróbát. Nyolcvanhárom perc után kissé megizzadtan lecövekelhettünk a keresztnél: a megtett távolságot bő hat km-re saccolom.
A cirka tizennyolc emeletes háznak megfelelő magasságú kereszt belsejében átlátszó cső szolgálja a karbantartók biztonságos közlekedését. Sok látnivalóra nem találtunk a felhők járta tetőn: bezárt vendéglők, tágasabb, piknikezésre is alkalmas térség. Innen turistaút vezetett egy belátható messzeségben lévő orom felé. Lábunk alatt ott hevert a szmogban fürdőző főváros.
Visszaindultunk a tetőről. Pár perc elteltével mintha „valamit” hallottam volna a bal fülemmel. Megálltunk, hogy kielemezzem a nesznek hallható hangocskát. A müezzinek imára hívó énekét azonosítottam be: beszélő órám ekkor delet jelzett.
Szkopje tengerszint feletti magassága hetvenhárom méter. Ebben az esetben ez annyit tett, hogy kilencszáz méterrel magasabbról meghallottuk az imára hívó éneket: a magukban hangszórókat rejtő tornyok tőlünk való légvonalbeli távolságával kapcsolatban nem mernék még becsült számadatot sem megadni. Nekem ez a másnak még említésre sem méltó epizód felbecsülhetetlen jelentőségű élményként szolgált: továbbindulás után az addigiaknál is vidámabban szedtem a lábam. Leérve a buszvégállomáshoz, a kifüggesztett menetrend szerinti 13:40-es járat csak egy órával később indult: idefelé a 09:00-es maradt ki.
Harmadik nap került sor a Macedónia tér és környékének megismerésére, valamint Isztambul után Európa második legnagyobb régi bazárjának felfedezésére. Az első két napban megtett kirándulások alkalmával, a városból más-más irányba kibuszozva, valamennyire megismerhettük a település átfogó arculatát. Tirana után itt is tágasabb zöldellő terek jellemezték a lakóházas környezetet. Az ingatlanok karbantartott állapotúak, eldobott szemét elvétve akadt. Az újonnan felhúzott épületek egy része égbeszökő toronyház, mely megbontja a négy- hat és tízemeletesek sorát. Párom véleménye szerint errefelé összességében jobb állapotúak a házak mint Pesten.
A reptérről a fővárosba induló buszok a Holiday Inn hotelig közlekednek. Ha a Vardar folyó mentén tovább gyalogolunk, hamarosan megérkezünk a Macedónia térre, melynek közelében található a Teréz anya emlékház, mely ingyenesen látogatható. A Béke Nobel-díjat kapott Teréz anya albán szülők gyermekeként Szkopjéban látta meg a napvilágot. Ez a hatalmas tér az ország kirakata. Kevés hely lehet a világon, ahol ekkora területen annyi és olyan kolosszális méretű szoborral találkozhatunk mint itt. Nem könnyű eldönteni, hogy kiállított alkotásokat látunk-e vagy netán óvatlanul betévedtünk egy szoborlerakatba?
Nagy Sándor ágaskodó lovas szobra, mely több méter magas talapzaton nyugszik, egy öt vagy hatemeletes ház magasságáig ér fel. Rátaláltunk az „anyaság” alkotásra is, mely egy szökőkút körbefutó peremén látható. A macedón történelem királyai, bölcsei és nagyjai bronzba lettek öntve vagy fehér márványból vésték ki.
Némelyik szobor padon ülve pózolt, nem egy turistát meghökkentve ezzel, s vele egyben arcára mosolyt csalva. Az embert ábrázoló alkotások méretei többszörösei a valóságosnak. Én úgy gondolom, a tévedés jogát fenntartva, hogy a tér megálmodói ezzel a koncepcióval egyszerre két legyet akartak lecsapni: a hatalmas teret alkotásokkal megtölteni és monumentalitásukkal a világhódító Nagy Sándor géniuszára utalni.
Gyalogos és közúti híd is bőven akad errefelé. Legrégibb hídjuk a Kőhíd, melyet az ezerháromszázas években emeltek eleik. Közelében látható a Művészetek hídja, melynek két korlátján tömérdek szobor sorakozik egymásutánban, egyet pedig a híd közepén kell kerülgetni. A mellette lévő közúti hídon többször is áthaladtunk gyalogosan, a régi bazár felé tartva. Kíváncsiságból leléptem a most sekély vizű folyó szélességét, melyet negyven méterre teszek.
A folyó árterében két fából ácsolt hajó található száraz dokkon, melyek vendéglőnek és szállodahajónak üzemeltetnek. A Kőhíd lábánál egy fürdőruhás nőt ábrázoló szobor akarja magát a vízbe vetni.
Balkán? Jóformán csak negatív értelemben emlegetik mifelénk. Személyes tapasztalataim mást sugallnak. Amikor megérkeztünk a reptér aulájába, két jegyet váltottunk a Manora buszjáratra, utána pedig elballagtunk a zárt ajtókkal várakozó járatig. Miután megérkezett a sofőr és látta kezemben a fehér botot, a mellette álló pénztáros kisasszonnyal visszafizettette az egyik menetjegy árát. A másik nagyon is említésre méltó dolog a buszpályaudvar éttermében esett meg. A helyi specialitásnak számító főétel mellé nem rendeltünk italt. Jócskán falatoztunk már, mikor a fiatal pincér kérés nélkül két vízzel teli poharat tett le elénk az asztalra. Ez is a Balkán!
A jól megválasztott szállás mindenhol aranyat ér. Mi a régi bazár szélében egy motelben kvártélyoztuk el magunkat. Pedánsan tiszta volt a szállás, alkalmazottjai kérésünkre segítségünkre siettek (pl. a közeli Musztafa müezzin imára hívó énekének napi időbeosztása tekintetében), és italautomatából itt ittuk a legfinomabb kapucsínót. Első emeleti szobánk ablakából egy kovácsműhelyre láthattunk rá: sajnos nem készítettem hangfelvételt a mesterember kopácsolásáról.
A szkopjei régi bazár fontos kereskedelmi központ volt már a 13. századtól kezdve az Oszmán birodalomban. Manapság is tetten érhető a több száz éves török építészeti behatás, pl. az égbeszökő müezzinek által. A régi bazárnak van török „negyede” is, a Kale erőd felöli oldalon. A sikátorokban bolyongva albán „fennhatóságra” is találtunk, melyről a „Rruga” feliratú utcatábla árulkodott. Persze akadt „ulica” is belőle, mely a macedónokra utal.
Én a talpammal éreztem rá leginkább a régi bazár ódonságára. Az utcakövek feltűnő nagyvonalúsággal kerülték a vízszintes síkot. Földszintes és egyemeletes, vegyes kiállású házak szegélyezték a java részt gyalogosok és robogók által használt utcákat. Az emeletes házak aljában műhely vagy bolt lett kialakítva, de több helyütt is kihasználatlanul ásítoztak az egykor zajosabb napokat megélt üzlethelyiségek. Bevert ablakú is szomorkodott közöttük. A ruhaboltok elsősorban a moszlim vásárlókra alapozták készleteiket. Smukkot kínáló bolt is dögivel akadt errefelé. Iparosokra is találtunk: kovács, asztalos, lakatos, bádogos. Nem hiányzott a cukrász, bőrös cégtábla sem.
A régi bazár végében üzemel korunk bolhapiaca és a zöldség-gyümölcs árusítók kereskedése. Még az ilyen helyeken is bőven akad lom.
A kávézók teraszán munkaidőben férfiak üldögéltek egymással csevegve. Iskola végeztével moszlim és nem moszlim diáklányok vegyesen kóricáltak az utcácskákon vagy ültek be egy vendéglőbe teázni. A régi bazárban hangos szót vagy szóváltást nem hallottam. Akadtak kéregetők, kisgyerekkel is, nem voltak erőszakosak. A kóbor kutyák is csak diszkréten ugattak.
Albánia óta hobbimmá vált a müezzinek énekének rögzítése. A szállás közelében három is akadt belőlük, távolabb továbbiak hirdették Allah megkérdőjelezhetetlen nagyságát. Hajnalban a környék müezzinjei 05:30-06:00 között egymást váltogatva szólaltak meg. Más napszakokban is, soha nem egy időben: 12, 14, 16 és 18 óra környékén. Az imáról kiérkező moszlimok lábmosás után bújtatták lábaikat a cipőikbe.
Nem feledkeztünk el a történelmi vonatkozású kulturális látnivalókról sem. A Macedónia tér és a régi bazár tőszomszédságában keresendő a 6. században emelt Kale erőd. Villámgyors időrendi áttekintés róla. I. Jusztiniánusz császár építette fel, a Balkánra zúduló szláv törzsek elleni védekezésül. A 17. századi ottomán krónikás mint bevehetetlen erődről írt a város felett őrködő katonai pontról. A 21. század elején kezdődött meg a vár feltárása, mely során elsőre egy templom maradványaira találtak. A folytatódó ásatások során itt lelték meg, az országban elrejtett, eddigi legnagyobb mennyiségű bizánci pénzérmét. Az erőd teljes bejárása időt vesz igénybe, amire utalhat a várfal százhuszonegy méteres hosszúsága. A személyes felfedezésnek legfőbb hozadéka a városra való körkörös rálátás lett.
Pár perces séta után megérkezünk a 14. században emelt Sveti Spas ortodox templomhoz. Mikor felkerestük a fallal körbevett kegyhelyet, éppen pár napos felújításon esett át, melynek híre egy csapásra romokba döntötte a páromat. Miért. A világon három olyan templom található, melynek oltára faragott. Ő pedig nagyon ki volt hegyezve erre. További érdekesség, hogy a templom alja két méterrel a föld alatt található. Miért? Építésének idején Szkopjéban a müezzineknél magasabb építményt nem lehetett emelni, és mivel, bár a müezzinnek tornya magas, de a keresztény templomot dombon húzták fel. Hogy mik vannak?!
Például az is van, hogy ha késő délelőttől kezdődően a régi bazárból szeretnénk a templomot megközelíteni, százegy szemmel kell figyelni. Ugyanis, egy vendéglő asztalaival úgy telepedik ki az utcára, hogy a házfalak között megépített, a templomhoz egyenesen felvezető alig két méter széles lépcsősort, a bámészkodó turista észre sem veszi.
A szállás ablakából hajnali felvételt készíthettem a régi bazárt ébresztő müezzinekről.
Elérkezett a végítélet ideje, pedig ragyogóan sütött a nap, a régi bazárra. Mint a karikacsapás olyan simán ment minden. Arcomon széles mosoly terült szét. Nem csoda, hogy mint a tiszta égből érkező mennykő, úgy hatott rám párom kajánul közölt felfedezése: egy elénk kerülő cégtábla láttán már nem hivatkozhattam vékony pénztárcámra...
