Mi ejthet rabul Szicíliában: a maffia, az Etna vagy valami más is? A maffia – siracusai informátorom szerint - már régóta a múlté, az Etna pedig szél kergette esőfelhőbe rejtőzött előlünk. Mi a sziget keleti részén Catania tágabb környezetét jártuk be.
Cataniának nincs óvárosa, Catania az óváros. Az idelátogató, vagy a háta közepére sem kívánja többé, vagy beleszeret. Középút aligha lehet. Itt született Vincenzo Bellini.
Kiemelkedő nevezetességről nem beszélhetünk, mert az igazi látnivaló maga a város. A jelene egyben a múltja is. Az épületeket itt nem felújítják, hanem renoválják: . A kicserélt nyílászárók korhűen beleolvadnak a homlokzatba. A régi járdák keskenyek, a kapubejáróknál belesimulnak az utcaszintbe. A három méter széles sikátorban az egymással szemben lévő lakások erkélyei szinte összeérnek. Száradó ruhák az utca fölött, az erkélyeken, de még a kapu előtt is. Vajon milyen fehérneműt visel a háziasszony?
A házak építőanyagának egy része a lávakő, köszönhető a várostól látástávolságban lévő tűzhányónak. A közművek gyakran a falakon kívül futnak, a különböző termékek egy blokkban várnak bekötésre. Az egyik mellékutcában két olyan emberrel is találkoztunk, akik teli vizesvödörrel tartottak hazafelé. Másfajta érdekesség a Via Garibaldi utca végén lévő látványos kapu, melynek neve: Porta Ferdinandea. A három emelet magas építményt szobrok és óra díszítik.
A szemét az utcán hever, összegyűjtve vagy szél hátán lavírozva, de lelakatolt műanyag kukákkal is találkozni. A szemetes autó errefelé leginkább egy kisebb méretű zárható tetejű teherautó, melynek rakterébe a kukások kézzel hajigálják bele a szemeteszsákokat, a dobozba összegyűjtött lomot meg miegymást. A lakótelepi házak előtt legördíthető tetejű fémkuka, mellette rendezetten egybehordott száz teli szemeteszsák. Pozitív példára is találtunk. A frekventáltabb helyeken a járda szélében műanyag hulladékgyűjtők sorakoztak.
A főbb útvonalaktól eltekintve kicsinyke boltok várják a vásárlókat: itt akár ötven százalékkal is többet fizethetünk a portékáért, mint az üzletláncokban. Meghatározó kereskedelmi attrakció a két piac. A főtér mellett utcákon át nyúlóan reggeltől kora délutánig zöldség- és halpiac zsibong. A legnépesebb kereskedőhad szombatonként sorakozik fel. Az árak itt is kissé drágábbak, mint a szupermarketekben. Itt a halárusok a leghangosabbak: halkóstoló 5 euró, osztriga kóstoló 3 euró. Néhány száz méterrel távolabb található a hatalmas kiterjedésű zsibvásár. Fél eurótól hat euróig kínálja portékáit a turkáló szekció. De akadnak vadiúj cuccok is. Első számú árudömping a ruházat és a cipő, konyhai apróságok sora, de pl. a „huszonöt” karátos aranyóra választéksor is vevőért kiált. Két kitelepült gyorsvarroda emelte a színvonalat. Szót érdemel a mindkét piacra érvényes zárás módja. Két óra körül gyorsan összepakolnak az árusok a dobozos autóikba, ahová még az összecsukható pultok is bekerülnek. Volt piac, nincs piac. Még egy érdekesség a témához: a Deco élelmiszerüzletben mosdó üzemel.
A régebbi olasz filmekből kiindulva gondolhatnánk, hangosak a szicíliaiak. Ez nincs így. Szegény emberek laknak errefelé, de erőn felül adnak magukra. A nők ápoltak, és a férfiak is kitesznek magukért. Divatszín a fekete. Csupa harsogó, nevető, jókedvű lurkóval találkoztunk. De nem mehetünk el szó nélkül a hajléktalanok mellett. Az egyik forgalmas úton belefutottunk egy árkád alatt felvert tanyába, mely nagyon-nagyon lehangoló volt. Kéregetnek, de nem erőszakosak. Sok erőteljesnek látszó fiatal is akad közöttük.
Templomból aztán van bőven. Egyikükben teljesen kiakadtam: a gyertyákat egy euróért automata árusította. Eszembe jutott a bibliai történetek egyike, mikor is a kufárokat Jézus kikergette a templomból: hiába, nincs új a nap alatt. Hogy is van ez kedves 21. századi katolikus egyház? Egy másik szentéjben műanyagból készült gyertya formájú lámpasor világított. Ez sem nyerte el a tetszésemet, de ez még hagyján. Este hét után az egyik misén csupán két hívő ült a padsorokban. Ennek a templomnak a tetejére felmászhattunk, onnan remek rálátás nyílt a cataniai házak tetőrengetegére.
Szólni kell az utcácskákat itt-ott megszakító hangulatos terekről. Akár van rajta árnyékot adó fa, akár nincs, koradélután életkortól függetlenül ide gyűlik össze a helyi erő krémje. Márványpadokra ülve beszélgetnek, játszanak valamit vagy csak mustrálják az arra járó idegent. Hangulati elemnek és árnyékadásra is kiváló az emeletnyi magasságban az egymáshoz fűzött szétnyitva kihelyezett színes esernyő-tenger látványa. Speciális járgányából árul itt az olasz Bagaméri, Claudio bácsi.
Három vasútállomáson is megfordultunk és mindegyikre igaz, rendezettek, tiszták. A cataniai főpályaudvaron egy 1915-ből való gőzös tanúskodott az évszázados múltról. A regionális vonat, amellyel utaztunk, túlságosan is be volt hűtve. Itt a kutyákat szájkosár nélkül lehet utaztatni. Azt már régebben is megfigyeltem, hogy a nagysebességű vonatok az állomásokon indokolatlanul sokat várakoznak.
Hogy mennyit kell catania belvárosában várakozni egy- egy kuncsaftra, nem tudom. De azt igen, hogy az örök női iparágat errefelé is űzik, magyar informátorom szerint, többségében a bevándorlók. Kevés utcazenészbe botlottunk, szám szerint háromba: fúvós, dobos és olajos hordóból készített hangszeren játszóval. Csekély számuk meglepett. Kimondottan hiányoltam az olasz hangulatot.
Az ókori színházban a tábla szerint 2014-2020 között zajlik a felújítás, de 2022-ben is zárva találtuk. A Bellíni színházat a véletlen sodorda elibénk, melyhez üveglépcsőházat építettek, és ez tűnt fel nekünk. Catania hírvivőjét másként is megtisztelte a város. A hatalmas kiterjedésű Bellíni kertet minden oldalról autóforgalom jár körbe: ennek hatásáról egy kézzel érintett poros falevél tanúskodott. A kertben virágzó banánfa, virágzata emlékeztetett a papagájvirágra. A fáról aláhullott narancs nagy bánatunkra ehetetlennek bizonyult. A filagóriás részben fekete fiatalok zenét hallgattak. Mások futottak, kerékpároztak, sétáltak. A kert közepén egy óriási lekövezett, széksorokkal telehordott koncerthelyszín. Az aktuális dátumot minden nap élő virágokból kirakják, mely messzebbről is jól látható. A legcsodálatosabb flóra mégis egy meredekebb utcában fogadott minket: a flaszter mindkét oldalán kétméteresnél magasabb leander fa sor húzódott végig. A lombkorona fehér, barackvirág, piros és bordó színű virágzuhatagként csüngött alá: fantasztikusan szép volt!
Catania a Jón-tenger partján él és virul, szicíliai módra. Két strandja is van, de mi csak az egyiket kóstoltuk meg, a központi vasútállomástól északra lévőt. Ez egy amolyan kényszer szülte miniatűr lubickoló: pallókon át lehet lejutni a vízig, a meder telis tele kővel. Június közepén a víz hőmérséklete még csak nyaldosta a húsz Celsius fokot. Itt említem meg érdekességnek, hogy vannak olyan napszakok, amikor a levegő páratartalma 40 százalék alatt van. A központi vasútállomástól délre található a fő strand, de ügyesen elbújt előlünk. Nem úgy a tengerparton nyújtózkodó ipari rozsdaövezet, és az óriási méretű kikötő.
Szerencsére ráakadtunk az Ursini kastélyra, mely manapság a múzeum szerepét tölti be. Belső csarnoka három emelet magasságú, felette két szint. Az i. e. hetedik századtól közel két és fél évezred művészeti hagyatéka került elénk: kisebb-nagyobb márványszobrok, kővázák, kerámiák, fatáblák, faragások, festmények, cserépből készült edények, szarkofág, kő bronz és vasszobrok, padlómozaik. Sokat időztünk a múlt emlékei előtt, melyek közül több is fejbiccentést érdemelt. Az emeleteken vászonra vitt festmények sora, némelyike falméretű. Itt is akadtak hátizsákba kívánkozó darabok. Mindig elgondolkodtat az ókor emberének alkotóképessége és a rá való igénye, de ezek előtt ott voltak még a gízai piramisok, nem is szólva a Törökországban nem is olyan régen felfedezett, i. e. 10-13 ezer évvel emelt, nagy precizítással kivitelezett építmény, mely a csillagos égbolt vizsgálatát is szolgálhatta. A feltételezések szerint, ekkor még vadászó-halászó és gyűjtögető életmódot folytattak eleink. Mindezek tükrében, mennyire nem becsüljük meg a jelenünket, a világegyetemben betöltött egyediségünket.
Ha már a történelmi múltnál tartunk, utazzunk el az északra lévő Taorminába. A vasút a tengerpart mentén kanyarog odáig. A pályaudvar épülete inkább múzeumhoz hasonlít, festett díszes mennyezet, kovácsoltvas cirádás jegykiadó ablakok, és vitrinben kiállított ásatások emlékei az ókorból pl.: kőkorsó, oszlop dísz. A település fő látványossága a Görög színház, mely a vasútállomásnál több mint kétszáz méterrel magasabban található. Ki-ki állóképességének megfelelő módon juthat el odáig: turistaösvényen felkapaszkodva kissé lihegve vagy buszra pattanva, viszont néhány euróval szegényebben. Mindenképpen dicséret illeti a vendéglősöket, mert a kínálatot fotón megjelenítik és az árakat is feltüntetik.
Helyben vagyunk. Taormina alapítói a II. Dionüsziosz alatt véghezvitt naxoszi öldöklés túlélői. A város alapítója Andromakhosz, a történetíró Timeosz apja volt. Ő gyűjtötte össze i. e. 358-ban a naxoszi túlélőket, és a Tauro lejtőjén megalapította Tauromeniont. A város számos háború áldozata lett, sosem volt önálló. Lépjünk beljebb eggyel. A görög színház, a teatro greco eredetileg valóban görög építésű, hellén telepesek emelték a i. e. 3. században, II. Hierón uralkodása idején. A ma látható romok azonban már a római korban, a 2. században újjá- és átépített színház maradványai, ez már alkalmas volt gladiátorjátékok megrendezésére is. Százkilenc méteres átmérőjével ez Szicília második legnagyobb színháza (a siracusai után). 5400 néző befogadására volt alkalmas a félkörívben megépített nézőtér.
Sajnos ma is gyakran használják koncertek, valamint opera-és színielőadások megtartására. Mondom ezt azért fanyalogva, mert az amúgy nagyon jó állapotban fennmaradt műemléket a fémlelátókra fabrikált gyermek méretű műanyag székek, és a hangtechnika jelenléte végtelenül elszomorító, élményromboló látvánnyá silányítja. Nem úgy a kerengőről elénk táruló panoráma: az indigókék tenger a rajta himbálódzó fehér hajókkal, a vad és sziklás hegyek varázsa a rajtuk felhúzott új házakkal, a távolban füstölve égő hegyoldal. Távozásunk idején a színházhoz tíz kerekes székes érkezett, mindenkihez négy segítő tartozott. Ők mindannyian – mint ahogyan mi is – ingyen látogathatják a műemlékeket, múzeumokat.
Elismert festőnk, Csontváry Kosztka Tivadar is több képet festett a városban (például Holdtölte Taorminában, 1901). Itt festette meg híres képét, A taorminai görög színház romjait.
Már kiértünk az ásatások helyéről, mikor észrevettük a hegyoldalban hosszú lépcsősoron felfelé kapaszkodó embereket. Utánuk eredtünk. Odafent egy kisebb templom fogadott minket. Fő érdekessége, hogy mennyezete sziklából van. A templom mögött közvetlenül pedig egy ház, melynek alja szikla. Ez, vagy egy mesterségesen ellentétesen kifaragott szikla, vagy a természet egyik fejcsóválásra okot adó képződménye.
Cataniától Siracusa délre esik. Buszra szálltunk. A két város között található az orosz Lukoil olajfinomítója. Az orosz-ukrán háború következményeként könnyen előfordulhat, hogy akár tízezer ember is elveszítheti a munkáját. Siracusa felé, kiégett füves dombok, zöldellő citrom és narancsligetek, jó szárazságtűrő leanderbokrok és kaktuszfák tájképe fogadott. Bár a városba megérkezvén a távolsági buszból láttuk fő régészeti célunkat, de a végállomás a város déli végében kapott helyet a vasútállomás közelében.
. Hosszú gyalogolás után érkeztünk meg a sokat ígérő régészeti lelőhelyhez. Látnivalóit vegyük sorjába, rövid pórázra fogva.
Siracusában élt és alkotott Arkhimédész: a rómaiak ellen vívott egyik háborúban lelte halálát, hetven éven felül. Jelképes sírjának fontosságát dór oszlopoknak kellett volna emelni, helyette a park egyik félre eső szegletében, fémoszlopon semmitmondó fémtábla, az is rossz irányba fordítva. Következett a kőfejtő, ez barlangok egymásutánja, melyekben egykor a rabszolgákat tartották. A bejáratokat rácsokkal zárták le. Kissé távolabb a nagy dirrel-durral beharangozott Dionüsziosz füle barlang várt ránk. Előtte viszont ráakadtunk egy félig-meddig nyitott barlangra, melynek tetejéből páfrány nőtt a föld felé, fentről kisebb vízfolyások zubogtak alá.
Jött az emberi fülre emlékeztető, három emeletnyi magasságú bejáratú barlang. Ez volt a legnagyobb, de odabent semmi különös: akusztikája nem érdemleges.
Megérkeztünk az egykoron 16000 fő befogadására alkalmas színházhoz. Tudtuk róla előre, hogy alig maradt meg belőle valami. Ez stimmelt is, de talán még a taorminai példánál is gyalázatosabb helyzettel találtuk szembe magunkat széksorok, világítástechnikai eszközök, hangfalak tömkelege. Sarkon fordultunk. . Egy aréna két és három lépcsősoros magasságú lelátója hosszan elnyúlva következett, mely előtt komótosan tovaballagtunk. Utolsóként érkeztünk meg a Római anfiteátrumot körbevevő kerítéshez. Az épületet részben a sziklás talajba vájták. A színtér közepén téglalap alakú mélyedés látható, itt voltak a díszlet gépezetei. A romok látványa elegendő volt a képzelet számára, hogy az egykori milliőt kivetítse. Ez volt a lelőhely fő attrakciója, nem véletlenül.
Innen kilométer távolságban Santa Lúcia bazilikája. Egy bizánci kori templom, ami a hagyomány szerint 303-ban, Szent Lúcia mártíromságának helyszínén épült föl. Jelenleg is látható külsejét a 15-16. században kapta. Legősibb részei szépen megmaradtak, például a kapuzat három, félkör alakú apszissal. A templom alatt húzódnak Szent Lúcia katakombái. Előzetes híradás szerint itt tekinthető meg Caravaggio Szent Lúcia temetése című festménye is. Tárlatvezetővel lemehettünk a sziklába vésett katakombába. A változatos nagyságú fülkék üresen vártak ránk. A folyosórészek, melyeket bejártunk, szellősek voltak. A levegőről több légrés gondoskodott. Caravaggio festménye viszont szőrén-szálán eltűnt reméljük, csak előlünk.
Szicília fő büszkesége a manapság és még sokáig aktív Etna. Ki ne szeretne feljutni a tetejébe? Mi is így voltunk ezzel, meg mások is. Vajon hogyan lehet célt érni? A tuti válasz nem is olyan egyszerű.
Először is, Cataniában két euróért két megbízható eldobható túrabotot vásároltunk, mibenlétük hétpecsétes titok. Catania autóbusz végállomásáról a 08:15-kor induló két busszal lehet tömegközlekedéssel eljutni a 40 kilométerre és 1900 méter magasan lévő parkolóig. A jegyet előre is meg lehet váltani a buszvégállomáson üzemelő Cafe Dakri-ban. Lehet még: autóval, vagy szervezett busszal, netán kerékpárral. A busz 10-re ér oda és 16:15-kor indul vissza. A retúrjegy ára tizenkét euró.
A parkolóból alapvetően kétféleképpen lehet 2900 méter tengerszint feletti magasságig eljutni, ahol véget ér a jelképes autóút. Gyalogosan az első 2,5 km-n hatszáz méter szintet kell leküzdeni (kb. kilencven perc), utána újabb 2,5 km következik, 400 méter szintemelkedéssel. Aki spórolni szeretne erejével, az út első felét kiválthatja a hatszemélyes kabin felvonóval. Az oda-vissza út harminc euró, egy út húsz euró. 2900 méterig mindenki feljuthat, ám tovább csak szervezett úttal, engedéllyel rendelkező túravezetővel mehet. Ennek árát viszont borsosan megkérik: 100 euró. A felvonótól (2500 m) autóval felvisznek 2900 méterig, onnan pedig gyalogolni kell 3400 méter fölé. Ott már vannak kráterek, forró a talaj, gőzök törnek fel, és a kéngőzzel is bőven meggyűlik a baja az embernek. A fizetett út időtartama hat óra, tehát a tömegközlekedés opció lényegében kizárható.
A parkoló és a felvonó végállomásánál is foglalható szállás. Ez jelentősen megkönnyítheti a csúcstámadás sikerességét. Viszont még ekkor sem tuti a vágyálom beteljesedése, mégpedig a kiszámíthatatlan időjárás miatt. A szerencse itt sem nélkülözhető. Az viszont egészen biztos, hogy aki eljut a parkolóig, két krátert is szemrevételezhet. Az egyik minimális erőfeszítéssel körbejárható, a másikhoz rövid, de nagyon meredek kaptatón lehet eljutni. Ez a lehetőség tömegközlekedéssel könnyedén megoldható.
Hogyan jártunk mi? Cataniában szép napos időre ébredtünk, napközben közel harminc fokra lehetett számítani. Útközben már felsejlett előttünk az Etna, mely felhőbe rejtőzött előlünk. A parkolóba megérkezvén eső fogadott minket. Fel voltunk készülve a zord időjárási viszonyokra, és már indultunk is a felvonóhoz. A szeles idő miatt üresen járatták a kabinokat, a jegyet váltókat buszokkal szállították fel a felvonó felső végállomásáig. A járgányokba függőleges létra igénybevételével lehetett beszállni. Odafent még a lentinél is kegyetlenebb arcát mutatta a természet. Erős és viharos szél váltogatta egymást, az eső nem hagyott alább, a hőmérséklet pedig kezdte elérni az öt fokot: kisebb hókupacra is találtunk. Némelyik turista lábán szandál, másokon vékony pulóver. Nem csak ők fordultak vissza hamarosan a menedékház felé, de a ruházatilag rendben lévők közül többen is követték példájukat. A látótávolság folyamatosan változott, két métertől tíz méterig tartott. Többen fel-felköhögtek, melynek oka a szél hozta kéngőz volt. Az egyik turista arról panaszkodott, hogy az ő szemét már régóta csípi a kéngőz. A táj holdbéli, mindenfelé fekete lávafolyások. Olyan, mint Catania: dögunalmas vagy szemgyönyörködtető. Embere válogatja. Feleségem járt már a csúcson, elszántak voltunk. Mindenki a jelképes autóúton haladt, mely csekélyen morzsalékos, vonalát leszúrt karók jelzik. Tempósan haladtunk előre, míg nem az út szélében parkoló terepjáró vezetője figyelmeztetett minket, idáig és nem tovább. Véleményem szerint 2800 méterig jutottunk fel. Értelmetlen lett volna tovább menni, meg veszélyes is: mindig a hegy az erősebb. Lefelé jövet már nem fűtött minket a hegymenet heve, összébb húzódzkodtunk ruháinkban, de Kati fogai még így is vacogtak. Én a tűréshatár peremén ingadoztam a nyári túraing és a kapucnis víztaszító dzseki oltalma alatt: hátizsákomban tartaléknak ott volt még egy UV szűrős póló. Szemből csak ritkán érkeztek turisták. Távolról észrevette a feleségem, hogy Az egyik zugban növényke zöldell. Megálltunk, kattant a fényképező, és uzsgyi tovább. A menedékház most ténylegesen menedékház volt a számunkra is.
Mi ejthet rabul Szicíliában? – tettem fel a kérdést a sorok írása elején. Nos, kinek mi visszhangzik a lelkében?
