Vajon tíz emberből hányan kaphatják fel fejüket a szarvasbőgés kapcsán? Én azon elhanyagolható kisebbség tagjai közé számítom magam, akik a hír hallatán hegyesre meresztik a füleiket.
Aki azt hiszi, hogy mi sem egyszerűbb feladat a szarvasbőgés lefülelésénél, az mellékösvényen csatangol. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy pl. a réten több száz méterre bőg-e tőlünk a bika, de a sűrű erdő rejtekéből felhangzó árulkodó jel sem az igazi, és akkor hol van még a civilizáció hangjaitól, zajaitól mentes környezet?
Aki pedig hangfelvevővel koslat a gerjedelemtől fűtött növényevő után, megküzdhet a terep nehézségeivel - cserkészés - és peches esetben az esővel vagy a széllel is számolni kell. De annak van igazán nagy értéke a magamfajta tevékeny ember szemében, mely nem adta olcsón magát, amiért alaposan meg kellett küzdenie.
Márpedig a fél országot bebarangoltam az áhított felvétel után, mire sikerült rátalálni a borsodi helyre. Itt minden adott, melyre reálisan gondolni lehet: abszolút csendes környezet, relatíve könnyű megközelíteni, garantált eredményesség.
Dél-Magyarországon jellemzően augusztus végén kezdődik a bőgés (pl. Gemenc), az ország északi fertályán pedig szeptember második felében: az esti, éjszakai hideg elősegíti a folyamatot. A háremmel rendelkező bika a többi hímtől óvja a teheneit, és kész megharcolni értük. Az öklelő csata győztese párosodhat a tehenekkel: az agancscsata nem életre-halálra vívódik.
A bőgés ideje alatt a hímek nem táplálkoznak. Amennyiben a bőgés kezdetéig nem voltak képesek megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot magukhoz venni és kemény tél következik, úgy sok állat annyira legyengülhet a tavasz beálltáig, hogy elpusztul.
Szarvasbőgés idején a területet jellemzően csak 9-16 óra között lehet látogatni a vadászat miatt. Napközben útnak indultunk. Az agancsosok ekkor is kiengedik a hangjukat, igaz, csak jelzésértékűen hallhatóak. A környezet erdős, alig akad rajta rét. Mindig a sűrűben rejtőzködnek. Szinte becserkészhetetlenek.
Egy ligetes környezetben elindultunk a bika irányába. Több vízfolyáson is átgázoltunk, de eredménytelen volt az előrenyomulás, mert nem kerülhettünk közelebb a felajzott jószághoz. Visszatértünk a jelzett turistaúthoz. A lapályos részen más irányból kezdeményeztünk. Itt már csak a sűrű és magas susnyás nehezítette utunkat, nem számítva a rejtőző vízfolyásokat: kudarcba fulladtunk ezúttal is.
Napközben kihagyhatatlan program párommal a már ismert táj megunhatatlan bebarangolása. Két turistaút közül ezúttal a rövidebbet választottuk. Letérve a keményburkolatú útról elértük az esti, éjszakai bőgés centrumát. Tovább haladva jobbról a sűrű erdőből száz méterenként, kilométereken át bőgést hallhattunk. Az éjszakai „kard ki-kard” után ide vonultak vissza a hoppon maradt legények: álom-álom, édes álom...
