A prágai történet, amelyet az elutazás előtt elmeséltem a feleségemnek, elmúlt negyvenéves. Nekem örökbecsű és egyben rávilágít az utazások kiszámíthatatlanságára, varázsára. Történt az ezerkilencszáznyolcvanas évek legelején. Budapesti sörözés alkalmával baráti körben felvetettem, hogy valamelyik hétvégén munka után kiugorhatnánk Prágába sörözni. Az elképzelést tett követte. A Keleti pályaudvarról a Jugoszlávia felől érkező vonat, pénteken huszonhárom óra helyett, nyolcórás késéssel, szombaton reggel gördült ki. Miértje a Kelet-Európát beterítő szokatlanul intenzív havazásban keresendő. Térképtáskámban piros útlevél, Panoráma útikönyv Prágáról, fényképező, gatya és zokni. Csehszlovákia fővárosa sem úszhatta meg hólepel nélkül. Előzetesen nem foglaltunk szállást. A vasútállomástól egyenesen a CSEDOK irodához tartottunk. Nem lepődtünk meg a szombat délután zárva lévő turisztikai irodán. Tanácstalanul ácsorogtunk az árkád alatt. Középkorú férfi szólított meg minket. Feketén szállást kínált. Megköttetett az alku. Megérkezésünket követően egy órán belül szálláson lehettünk. Szokatlansága, hogy a fürdőszoba a lépcsőházból nyílt. A házigazda a televízió elé invitált minket. Megnézhettük volna a Csehszlovákia-Szovjetunió világbajnoki jégkorongmérkőzést. Talán éppen a döntőt. Mi azonban a cseh irodalomból oly jól ismert, Svejk söröző holléte felől érdeklődtünk. Nem a szomszédban volt, de megtaláltuk. A mellékutcában lévő kulturális szenthely ajtajában tábla, zárt körű rendezvény. Mint megtudhattuk az ajtónállótól, a Davis kupában egyesben aratott győzelmét ünnepelte Ivan Lendl. A következő prágai út alkalmával már fogyaszthattunk a régi miliőjében meghagyott falak között. Ritka finom ételt szervírozott elénk a felszolgáló. Az u Kalicha sörözőtől (a Kehelyhez címzett söröző) a főútvonalra visszatérve, a túloldalon az egyik épület ajtaján nagy gyakorisággal mentek be és jöttek ki a férfiak. A nappali közétkezde estére átalakult sörözővé. A környék közkedvelt ivójának hangulatába fejest ugrottunk. Aki az utolsó kortyot is kihörpintette a korsóból és az asztal szélére tette, a terítést végző felszolgáló kérés nélkül egy újabbat tett eléje. Aki befejezte a folyékony kenyérrel való táplálkozást, az üres korsót maga előtt hagyta. A pincér pedig érkezett a számlával. Gigánkon lendületesen gurult le a kemény habú ital .. Utolsók egyikeként tápászkodtunk fel az asztal mellől. Az utcán a hat korsó sör után előbb fejben össze kellett rakni a szállás felé vezető nyomvonalat. Hazataláltunk. A vasárnap délelőtt már a prágai várban talált minket. A fehér galamb márványszobor előtt azon vitáztunk, hogy giccs-e vagy nem. Az arany mívesek utcája, amely helyesen az alkimisták utcája, az utcaszintbe mélyesztett és ráccsal fedett tömlöcével együtt, érdekes színfolt volt. Az egyik ház szemöldökfa magassága másfél méter. A várfal széléből lenézve feltűnt, hogy az egyik épület ajtaján fiatalok ki és be. Hangulatos söröző, négyszemélyes asztalokkal. Vidám élet pezsgett odabent. A szállástól a várba és így a sörözőbe is, metróval és gyalogosan jutottunk el. Gondoltam, csukott szemmel is ismerem a pályaudvarra visszavezető utat. Ráérős sörözésre intettem a két havert. Elérkezett a tologatott indulás végső pillanata. Útközben kiderült, mégsem vágom a tésztát annyira, mintsem előzetesen gondoltam volna. Eredménye lett, hogy a vonat indulása előtt negyedórával nem azon az állomáson nézegettük a menetrendet, ahonnan negyedóra múlva indulnia kellett volna, hanem attól bő kilométerrel távolabb egy másikon. Mázlink volt. Este tíz körül innen is startolt egy szerelvény Budapestre. Hirtelenjében nagyot változott az időintervallum. Addig még tengernyi az idő. A helyi utasellátóban, poénból három pohár whiskyt rendeltünk. Óra múlva kaptuk meg. A számla kiegyenlítése után még egy korona sem maradt a zsebünkben. Harminc feledhetetlen órát töltöttünk Prágában.
Az idő múlását ezernégyszáztíz óta jelzi, az óváros téren lévő orjol óraszerkezet hangjátéka. A tizenhetedik század végétől kilenc óra és huszonegy óra között óránként körben elvonulnak előtte az apostolok szobrai.
Nem csak a Dunán, a Moldván is rengeteg víz lefolyt azóta. Az utazásaink alkalmával bevett, előre eltervezett program helyett, nyitott hozzáállással érkeztünk meg a cseh fővárosba. A szálláson indulás előtt egyeztettünk az első célpontról Katival, aztán a véletlen alakította a további napi programot. Nem kellett nézni az órát. Nem kellett sietni sehova sem. Minden úgy volt jó, ahogyan megtörtént. Általa megtapasztalhattuk a „lenni” életérzést. A végén pedig leszűrhettük tanulságnak, nem vesztettünk semmit sem, sőt, egy újfajta életszemlélettel gazdagodtunk.
A változások sorra szembe jöttek: a Vencel téren hűlt helye a hidegkonyhát árusító kedvenc egységnek; a Vencel térbe torkolló jobb kézre eső szűk utcácskában, amelyben a középen robogó villamos és a házak homlokzata között egy-egy méter maradt a gyalogosok számára, hűlt helye a síneknek; az óváros jelentős része már csak emlékezetből ismeri az autóforgalmat; az óváros és a belváros házai és környezete szemlesütve nézné meg a róla negyven éve készült fotókat. Kissé távolabb tekintve: a belváros és az óváros, valamint a prágai vár közötti Moldva szakasz, az egykori kihaltságból igazi vízi paradicsommá nőtte ki magát; a felújított vár viszont alaposan alulmúlta régi önmagát. A skodákat és a sört régóta nem a cseh üzemek ontják, hanem az idetelepült német és más nagytőke vállalatbirodalmai. A korabeli ivókat újak váltották. Egyikük mellett elhaladva, pár percre, mégis átélhettük a szocializmus hős beat korszakát: az Omega együttes Gyöngyhajú lány című száma angolul szűrődött ki az utcára.
Európa legsűrűbb villamos hálózata ma már fonódva szövi be a várost. A fa ablakkeretes járműtől az alacsony padlósig fut minden típus, mely működőképességét tekintve, még nem érett meg a Villamos múzeumra. Aki Prágában hosszabban és kényelmesen szeretne szétnézni, szálljon fel a huszonkettes járatra. Kerek egy órát utazhat vele, háta mögött hagyva több mint ötven megállót. Régen még a ki tudja milyen nevű repülőtérről indulva tartottam haza " ötszáz forint volt a jegy ára " ma már a Vaclav Havel repülőtérről. Prága akkor még nem tartozott az európai városok turisztikai fősodrába. Kétezer-tizenhét óta London, Párizs, Róma és Isztambul után, már az ötödik. Manapság úgy tartjuk, hogy a huszadik század elején élte fénykorát Budapest. Ma száz évvel későbbi időpontra, ugyanezt merném állítani a cseh fővárosról.
A mai világ nem összehasonlítható a negyven évvel ezelőttivel. Az egymást gyors egymásutánban követő robbanásszerű technológiai változások, eddig elképzelhetetlen lehetőséget nyitottak, szinte bárki számára. Legalábbis azoknak, akik képesek valamennyire lépést tartani vele. A fiatalabb generáció zöme valamilyen szinten minden bizonnyal. Ma már nem kell tartania az osztályával külföldön városlátogatáson lévő pedagógusnak, hogy meg lesz-e a tömegben lemaradt diák " okos telefonja segítségével visszatalál a szállásra. A közelmúlttal ellenben, meglepően sok hajléktalan verődött össze, kószált az óvárosban. Többségük ötvenen aluli. A harmincas, szemre egészségesnek tűnő fiatalemberek nem szégyelltek az utca kövezetére letérdepelve, fejüket lehajtva és kezüket imára kulcsolva, piára vagy drogra koldulni. Őket nem sajnáltuk, mi több megvetettük, de a hatvan körüli hölgyet, aki az egyik kerekét valamikor elhagyó nagyobb gurulós bőrönddel és kezében néhány szatyorral rótta az utcákat, igen. Ne feledkezzünk meg a kis és a nagy kamaszokról se. A Nemzeti múzeum mögötti parkban történt. Az egész napos városnézésből a szállás felé tartva, árnyékos padra telepedtünk. Éppen azt szemeltük ki, amely törzshelye lehetett a délutánonként összeverődő fiataloknak. Így a centrumból szemlélődhettünk. Mindvégig kulturáltan viselkedtek. Két lány közrefogott egy fiút és kacérkodó csípőmozdulatokkal maguk között terelgették. Egy lánynak a mackónadrágja lehúzva úgy, hogy alóla kilátszódjon a bugyi korca: a nadrág szára rojtosra taposva. Új idők, új szelek. Mindenki mindenkihez kapcsolódott. Egy-két füstkarikán túl friss levegő. Sör vagy energiaital itt nem kelléke az együttlétnek. Igazán jó érzés volt közöttük lenni. Határozott léptekkel náluk két évvel fiatalabb kölyök érkezett. A társaság közelébe érve jó nagyot köpött, jelezve, hogy ő is oszlopos tagja a csapatnak " a korkülönbségből adódó hátrányokat valahogyan mégis csak le kell küzdeni.
Mindennek meg van az ára. Prágában talán jobban is, mintsem kellene. Minden turisztikai látványosság belépőjeggyel látogatható, legyen: templom, múzeum vagy a prágai vár. Tíz, tizenöt eurót kell leszurkolni. Nem kevés. Közülük kiemelkedik a vár, ahol bár vásárolható összevont belépőjegy huszonkét euróért, de az arany mívesek utcájába még azon túl is jegyet kell váltani. Nem mellesleg, a várnak eme részét bazárrá silányították. Aki szét szeretne nézni itt, hétfőn tegye, mert akkor a vár területére ingyen léphet be. A centrumban nyilvános mosdóból nincs hiány. A kerekesszékkel jelzett helyen is fizetni kell érte. Erősen visszatetsző jelenetnek lehettünk tanúi a várban. A tűző nap elől a nyilvános mosdó árnyékos részében várakozó két fiatal japán lányt a felügyeletet ellátó nő durva kézmozdulattal távozásra intette. Szegények, pedig a távoli szigetországból érkezők aztán tényleg tisztelettudóan viselkednek. A mosdót ingyenesen lehetett használni, ennek ellenére az asztalkán tálka, üresen. Ára van a tömegközlekedésnek is. Félórás, másfél órás és egész napos menetjegy váltható. Hatvanegy-hatvanöt év közötti utasoknak félárú. A hatvanöt év felettiek és a nem látók ingyen vehetik igénybe. Létezik a turisták számára kitalált városnéző villamos. A negyvenkettes járat negyvennégy megállót érint. A teljes áru jegy tizenöt euró, míg a nyugdíjas tíz. A várnál lévő megállóban öten szálltunk fel a körjáratra. Két kalauz teljesített szolgálatot rajta. A következő megállóban mind az öten leszálltunk. Van ez így. A városban többször is megfigyelhettük menet közben. Egyszer mutatkozott fizetőképes kereslet iránta. Alacsonyabb tarifával többet hozna a konyhára. A túlárazás igaz például a templomi belépőkre is. A városnézés másfajta módját eszelték ki a második világháború előtti járműveikkel fuvarozó vállalkozók. Félórás és órás viteldíjjal reklámozzák a szolgáltatást. Volt forgalmuk. Itt találkoztunk először elektromos biciklivel és elektromos rollerrel vonuló, vezetett városnéző csoportokkal. Elsőre frappánsnak tűnt, de a pillanaton belül végsebességre felgyorsuló járművek menetoszlopa balesetveszélyes is lehet. A járműmustrát a légikikötőtől az a-jelű metróig közlekedő ötvenkilences számozású trolival zárom. Aligha tévedek, ha a világ leghosszabb ilyen fajtájú járműveként hivatkozok rá. A három részből álló nyolckerekű jármű hossza huszonnégy méter. Kitettem a piros lámpát, mely hamarosan zöldre vált. Mehetünk. A Moldva közelében a két ház közé beszorult lépcsős sikátor szélessége hetvenöt centiméter. Akárhányszor jártunk arrafelé, sorban álltak előtte a turisták. Jópofa dolog.
Csehül Vltava néven említik a várost átszelő négyszázharminc kilométer hosszú és az Elbába torkolló folyót. A délről észak felé tartó folyam nagyobb vízi járművek számára sekély. Ezt az adottságot kihasználva, a folyó belvárosi szakaszát teljes körűen az idegenforgalom szolgálatába állították a városvezetők. A muzeális korú hajótól a lábbal is hajtható sörhajón át az oldsmobil kinézetű vízi bicikliig előfordul itt mindenféle. Néhány kisebb szigetet kell kerülgetniük. Egyikükre híd vezet be. A rakpart bakjához kikötve vendéglőhajók tucatjai várják a kiszáradt gigájú vendégeket " feltűnően sok a jókedvű, hangoskodó férficsapat. Szerencsére megismerhettük a folyó természetközeli arculatát is, mégpedig a vár felőli oldalon. Hódok úszkáltak a part menti vizekben, majd hopp és máris inaltak a bokrok rejteke alá.
Nincs ismeretem róla, hogy a második világháború harci cselekményei mennyire tizedelték meg a prágai házakat, de nagyon sok régire vagy annak tűnőre találtunk. Egyikükön tábla, miszerint ezerhétszáznyolcban épült. Senki ne higgye, hogy állaga utalt volna éltes korára. Minden ház, mintha tegnap renoválták, festették volna. Egyébként a rendszerváltás után eus pénzből az egész belvárost felújították a városvezetők. Okosan tették. Zöld területből sincs hiány. Emberléptékű, emberarcú település. A lakótelepek a város külső övezeteiben találhatók. A belvárosban magas háznak egyedül a Moldva szélében lévő „táncoló” házat említhetem. Elnevezésére egyedi alakja utal: a hétemeletes irodaház közepe, mint a derékban behúzott ruha. Tetejében kilátópont.
Közelében a Vysehrad városnegyed, sétáljunk oda. Mint ahogyan sejtetni engedi a neve, dombra épült. Várra asszociálva haladtunk a felfelé vezető főútvonalon, melyen villamos csilingelt. A turisták kezükben okos telefonnal tartottak irányt. Ám az egyik mellékutca magasában várra emlékeztető tornyocskákra lett figyelmes Kati. Uccu neki a kaptatónak. Eleinte újszerű, de már megrepedt falú nagyobb ház, talán a földmozgásnak vált áldozatává. A másik oldalon Addiktológiai intézet, mely a legkülönbözőbb függőségi helyzetbe került betegek mentsvára. Felső végében különálló templom. Szemre érdekes ingatlan következett, melyet előzetesen várnak gondolt a feleségem. A tizenkilencedik században klingertéglából épült. A tornyos, faragott díszítésű és lépcsőzetes tetőzettel fedett épület műemlékhatású. A kapubejáró táblája szerint, Gyermek onkológia. A rádöbbenéstől elhűlt Kati. Én viszont emlékeztető jelként fogtam fel, igazodásul az élethez. Visszatérve a főútvonalhoz már nem tévesztettünk irányt. A tíz méter magas zárt várfal nem hagyott kétséget a cél elérése felől. A hatalmas kiterjedésű belső területen, valószínűleg az idők folyamán, megfeketedett kövű tornyos épületek, óriási parkok és rálátás az alatta negyven méterrel hömpölygő Vltavára. Itt tárták fel a kilencedik századra datált, a városalapítóknak tekinthető szláv népcsoport hátramaradt emlékeit. Ők még nem a csehek voltak. Azok röviddel később érkeztek és felülkerekedtek rajtuk.
A teljes óváros bazaltköves. Ezt érdemes jó erősen a fejükbe vésni azoknak a hölgyeknek, akik kedvelik a magas sarkú cipőt. Nem eggyel találkoztunk közülük. Nincs probléma a tisztasággal. Szemetes kordéval vonuló utcatakarító végezte munkáját aprólékosan. Nincs hiány utcabútorból sem. Igaz, a hosszúkás padokon gyakran látni végignyúlt hajléktalant. Nem árt körültekintően ülőhelyet választani. A városnézés végeztével rendszeres programmá vált, a Lidl közelében padra települve nézelődni " közben elszopogattunk egy üveg Pilsner Urquell sört. Kesernyés íz világa a mi íz világunk. Hangosan zenélő és éneklő tucatnyi krisna hívei kompánia verte fel a sétálóutca nyugalmát. Ha már vallás, akkor. A második világháborút követően kétszáz zsidó maradt életben a prágai zsidónegyedben. Közelben frissen festettnek tűnő, bordó, narancssárga és kék színre mázolt zsinagóga " a régi zsidónegyedben több vallási intézményük koncentrálódik. Velük kapcsolatban kiemelendő, hogy más történelmi épületektől eltérően, itt a csehen kívül angolul is olvasható a tájékoztatótábla szövege. Természetesen héberül is. A városi információs táblákon viszont csak helyi nyelven nevesítik a látnivalókat. Nem nagy segítség. Más is feltűnt a feleségemnek. Például az a tizenöt év körüli arab lány, akinek éteri szépsége, szó szerint, elkápráztatta. Lábán fehér sportcipő. Fekete kaftánja alól testhez simuló ugyanolyan színű nadrág látszódott ki. Haját fekete kendő fedte. Átlagos kinézetű édesanyjával és két másik hölggyel együtt ült a padon. Nézelődött-nézelődött, majd az okos telefonja után nyúlt. Az utca közönségét a turisták dominálják. Közöttük feltűnően sok a napkelet országából érkező. Jöttek szervezetten, párt alkotva, de akár egyedül is. Messziről érkeztek és ha már itt vannak, amit lehet megnéznek, dokumentálnak. Ilyenek a japánok. Arab népcsoporthoz tartozók közül is előfordult néhány. Az óvárosban oldsmobilban elől a férfi, hátul, a csak a szemsávján látható asszony. Rend a lelke mindennek. Fekete elvétve akadt. Ketten hajójegyet árultak. Indiainak se híre, se hamva.
A prágai vár hatalmas kertjeivel óriási területen fekszik. A Károly hídtól a Vysehrad városrésztől ellentétes irányban, a második hídtól indulunk gyalogosan. Eleinte lépcsők, majd megérkezünk a metronómhoz. A felfelé kilengő inga a Föld forgását hivatott demonstrálni. Közelében tetszetős tavacska. Zöldellő partján szabadon használható napágyak. Itt három tizennégy év körüli fiú mutatta be vízbe talpast ugró tudományát. A fű egyenletesen levágva mindenhol. Odébb üvegházak vonala. A távolban meglepő látvány. A Szent Vitus székesegyház összes tornya fekete. Mintha leégett volna. Pedig csak az idő hagyta rajta a nyomát. Az egész épület gazdagon díszített szoborral és kőfaragással. A díszítőelemek Gaudit idézik, de korát tekintve, ez a régebbi. A másik figyelemre méltó alkotás a Kolozsvári testvérek által készített, a Sárkányölő Szent György szobor. Másolata Budapesten és Kolozsváron láthatók. A vár távoli sarkában torony sötétlik. Régen az járt rosszabbul, akit ide bekísértek. Kínzóeszközök kiállítótere. Napjainkban viszont az a szerencsésebb, aki a déli harangszó idején a zenés őrségváltás közelében tartózkodik. Tőlünk távol állnak az ilyesféle látványosságok. Mesterkélt, nem életszerű. A vár fölött szabadidőpark. Petrin kilátótorony, közelében nagyobb családi ház méretű elvarázsolt kastély. A Moldvától siklóval is megközelíthető.
A loretói Szűz Mária-templom építése ezerhatszázhuszonhatban kezdődött el és öt évig tartott. Jelentős zarándokhely volt és ma is az. A loretói Santa Casa másolata. Kétszer is jártunk arrafelé. Elsőre hosszas harangjátékát az erős szél miatt nem lehetett rögzíteni. Másodjára mellém pártolt a szerencse.
Egy-egy utazást követően adódik a kérdés: vajon mi nyerte el legjobban a tetszésedet? A válasz és az indoklás szerintem, érdekes tanulmány az utazóról. Valamit csak felfed belőle. A kérdésre adandó válaszon nem kell gondolkodnom. A huszonkettes villamoson a városnéző utazás közben, a zsúfolttá vált járművön az ülőhelyem mellé két hat év körüli kislány került. Szüleik jobbról és balról közrefogták őket. Váratlanul dalra fakadtak. Angyalian tiszta, csengő hangjuk, gyermeki lelkesedésükkel párosulva és keveredve a lelki béke utolérhetetlen bájával, felülmúlhatatlan. A gyermekdalokat egyenesen a fülembe énekelték bele. Emiatt mertem hangjukat angyalian tisztának lefesteni, mert a fülemnél közelebb a mikrofont sem tarthatták volna. Megint jó volt csak úgy lenni.
