Aki Peruban az inkák nyomán haladva egy több évtizedes rózsaszín vágyálom beteljesedését kergeti, csalódni fog. Aki nyitottan áll az úthoz, és előzetesen belelapoz a történelmi krónikákba, megelégedetten távozhat. Mivel egy hatalmas kiterjedésű országot járunk be, belefeledkezve a dicsőséges inka évszázadokba, ezért a tőlem megszokottnál átfogóbb, mélyebb tartalmú úti beszámolót készítettem.
Limától 300 km-re északra található Caral régészeti terület, ahol 10 ezer évvel ezelőtti kultúra nyomait fedezték fel. Az itt talált egyik lapos piramis egyedülálló módon uralkodói sírhelyet rejt magában. A fővárosban három 1800-1300 éves lapos agyagpiramis árulkodik a limai parti kultúráról. Jellemzői: kerámia, szőttes, kiégetett agyagtégla. A napot és az esőt imádták. Bár Peru nyugati területe égi áldásban szegény, de az időnként előforduló özönvíz mennyiségű csapadék " ellene régen az eső isten kiengesztelésére, láma és gyermekáldozatokat mutattak be " a legnagyobb ellensége a régészeti leleteknek. Manapság már úgy vélekednek a szakemberek, hogy Dél-Amerika Polinézia felöl is benépesülhetett, és Afrika irányából is jöhettek.
Francisco Pizarro González spanyol konkvisztádor a 16. század elején ugyanazon a félszigeten léphetett a mai Lima területére, mint mi utasok a repülőgépből. Véres hódításával hozzájárult Peru későbbi létre jöttéhez, mi pedig felkerestük a jelentősebb helyeket. Pizarro tudományosan hitelesített koponyáját a limai Szent János katedrálisban lehet megtekinteni. Idő előtt kellett jobblétre szenderülnie az írástudatlan disznópásztornak, mert legjobb barátját és harcostársát álnokul meggyilkoltatta. Apjuk haláláért gyermekeik vettek elégtételt.
A hideg óceáni Humboldt-áramlásnak és a kontinentális időjárásnak köszönhetően, a levegő egész éven át telített párával, de annyira nem, hogy csapadék formájában kicsapódhasson. A nappali csillag sugarai csak ritkán törhetnek át rajta. A tíz milliós főváros nyomornegyedek halmazából tevődik össze, leszámítva az óceánparti sáv egy részét, a belvárost. Bár kívülről itt európai színvonalúak a házak, a lakóparkok, de információm szerint, a jómódú feleségek leginkább a slamposságban versenyeznek egymással, ezért a lakásokban a bejárónők ellenére is, nagyobb a bűz és a piszok, mintsem kellene. A külváros lepukkant. Vakolatlan házak, ékítetlen ablakszemek, gyermekkel kolduló halandók. A tömegközlekedési buszok ajtói, vagy csukhatók, vagy nem, de az utasok mindig hering módjára préselődnek egymáshoz. Létezik a metróbusz is, külön sávban nagyobb távolságokra gyorsan juthat el. A közúti forgalom európai ember számára kaotikus, de a helyiek gond nélkül kiismerik magukat benne. Az évezredforduló táján a járművet a vevőnek jogosítvány nélkül is átadták. Más érdekességük is van a peruiaknak. Errefelé a zenés tüntetés a jellemző.
A Csendes-óceán partján hozták létre a Szerelem parkot. Funkcióját nappal, és éjszaka is betölti. A délelőtt zenére tornázók közé beállt Kati, hogy a hangfelvétel kedvéért, a kis csoport útját pár percre megakassza. Szép virágágyások, mozaikcsempés ábrázolás, van itt minden. Az éjszakai lehetőségekről annyit, hogy a csalódottak itt is megtalálták az utolsó ugrásra megfelelő helyet.
Peru politikai élete viharos. A megbuktatott miniszterelnökök a főváros közelében lévő börtönszigeten luxus körülmények között folytathatják az életüket. A náluk kevésbé befolyásos földi halandók szörfözéssel ütik agyon az időt.
A Főtér itt is elegáns, Bazilika, pálmafák, térkő, szökőkút. Valamennyivel távolabbról remek rálátás nyílik a hegyek színes apró házaira, melyek ablakaiból mélyen ülő sóvár szemek lesik a jólétet. A szegényeket régen a Ferences rendiek temették el. Ma a rend temploma alatt lévő katakombában 20 ezer koponyát őriznek, mely a palermóival egyetemben, a Föld két legnagyobb ilyen helye.
A zenés őrségváltásra várakoztunk a főtéren, amikor az egyik őrszem megkérdezte a nemzetiségemet. Mikor megmondtam, rám vigyorogva felelte: Cicciolina. Cuscóban bárt neveztek el róla.
A gasztronómiáról ritkán szoktam megemlékezni. Peru ínyencsége a sült tengerimalac, mely íztelen, és gondolkodás nélkül kihagyható. Viszont mindenkinek a figyelmébe ajánlom az óriási szemű főtt kukoricát. Az italok tekintetében az alkoholtartalmú piszkoszauert (csak Lima egyik vendéglőjében fogyasztottunk valóban kifogástalan minőségűt), és a kukoricából erjesztéssel készített nem alkoholtartalmú csicsamorádát ajánlom. A szállodák svédasztalos ételkínálata bőséges, minősége jó. Palackozott vizet kell fogyasztani. A vendéglők árfekvése megfelel a hazaiaknak. Zárjuk stílszerűen Limát, úgy mint ahogyan itt záróra után teszik a boltosok: lehúzom a Lima teljes homlokzatát lefedő, magában kis ajtót rejtő biztonsági rácsozatot.
3. nap
Limából Arequipába a jelentős távolság miatt légi úton érkeztünk meg. Hat 5000-6000 méter magas andoki vulkáni kúp ékíti a környezetet. A 2200 méter magasan lévő város vízfolyásának neve kecsuául hideg patak. A nappal és az éjszaka hőmérséklete között jelentős az eltérés. Meleg, száraz klímájú térség. Mezőgazdasági terület. Az öntözésnek is köszönhetően, egyes növényekből évente kétszer is betakaríthatnak. Perun belül a láma, guanako, vikunya, alpaka tenyésztés központja. Legértékesebb a bébi alpaka szőrzete (első nyírás), belőle egy sál, akár ezer dollárba is kerülhet, melyet kézi fa szövőkeretben készítenek el. A négylábúakat ridegtartásban tartják, nyíráskor több száz ember segítségével kötelek közé karámba terelik az állatokat, nyírással megszabadítják szőrzetüktől, majd ismét szabadon engedik őket.
A várost 1540-ben alapították az ibériai hódítók. Azóta erős a spanyol befolyás. Arequipa a templomok városa. Első ilyen intézménye a Szent János kápolna, mely az őslakosok tűzzel-vassal történő hittérítésének első helyévé vált. A 17. században kb. 1200 fekete rabszolga is lakta a területet. A különböző népcsoportok keveredése elkerülhetetlenné vált. A környék össznépessége 25 ezer főt tehetett ki akkoriban.
Az őslakosoknak az egy isten hitre kellett áttérniük. A keresztnek, mint szimbólumnak az elfogadását, azért volt viszonylag könnyű elérniük a spanyoloknak, mert az indiánok fejlett csillagászati ismereteik révén képben voltak az égi kereszttel. Igaz, a kézzel fogható inka kereszt kissé más volt, de középpontjában a nap állt. A templomon kívüli keresztet jellemzően a természetre, az életre utalva, zöldre festették. Ez egyben a „várakozás” hitét is segítette. A templomok külső díszítésében idővel megjelentek a helyi motívumok is, mint például a puma. Ugyanez megfigyelhető a liturgikus festményeken is, ahol például az utolsó vacsora alkalmával, az asztalon helyi gyümölcs és paradicsom mellett tengeri malac is látható. Az indián gyerekeket spanyol képzőművészek megtanították rajzolni és festeni. Vele elősegítve az őslakosok általi ábrázolás számukra alapvetően fontos feladatát. Dél-Amerika szerte az indiánok tisztelték a Föld anyát. A hittérítés során a spanyolok nemes egyszerűséggel őt Szűz Máriával helyettesítették be. Bár kissé morbidnak tűnhet, de az evangelizációt elősegítette, felgyorsította, hogy a hódításkor meglévő 10 millió indián létszám az esztelen mészárlás következtében rohamos gyorsasággal megtizelődhetett. A templomi oltáron, a festményeken az arany továbbra is ott díszlik, mely ellen, nem emeltek kifogást, sem az aranyimádó spanyolok, sem a napimádó indiánok. Ebben összhang volt közöttük.
A spanyolok a területen uralkodó kellemes klíma miatt építették ide a települést. A városnézés során megnéztük a 17. században emelt katedrálist, az elegáns Plaza de Armas teret, ahol pálmafák, kertek, szökőkutak és egy barokk stílusban épült 17. századi jezsuita templom található. Udvarában korunk autentikus utcazenésze emelte a hangulatot.
Magánprogram keretében előbb a gleccserbe fagyott inka lány, Juanita felkeresésére indultunk. A főtér egyik mellékutcájában található múzeumban nem lehet fotózni. Mivel az inkák a napistent imádták, ezért évente legfeljebb ötszáz gyermekáldozatot mutattak be istenük kiengesztelésére. Erre csak nagy baj esetén került sor: rossz időjárás, éhínség stb. Peru területe ma 1,1 millió km2, mely az inkák idején 2 millió km2 lehetett. Erről a hatalmas térségből szedték össze azokat a 4-14 éves lányokat és fiúkat, akiket fényes ünnepség közepette összeadtak a főpapok, majd az ifjú házasokat egymástól elválasztva, áldozati helyeikre kísértek, ahol őket, élve, elkábítva, vagy megölve eltemettek. Sírjukba minden földi jó is került, nehogy nélkülözniük kelljen a hosszú égi úton.
Az első gyermekáldozatra 1995. szeptemberében találtak Arequipa körzetében, az Ampato vulkán mellett. A 6000 méter magas hófedte hegy sziklaüregében egy jó állapotban mumifikálódott 14 éves kislányt (asszonyt) fedeztek fel. Magassága 140 cm, testsúlya 40 kg, és szűz állapotú. 1440-1450 között áldozhatták fel, jómódú család gyermeke lehetett. Ő lett Juanita. A múzeumban testét egymásba helyezett hármas mélyhűtött üvegtárló rejti. A legbelső kalitkában hanyatt fekszik, lábai hasához felhúzott állapotban, mely sejtetni engedi, ülő pózban hantolhatták el. Arcának vonásai jól kivehetők, első négy fogacskája felhúzott szája széle miatt látható. Ruházata is ellenállt az évszázadoknak. Teste olyan jól konzerválódott, hogy vérmintát is vehettek belőle, béltartalmából utolsó étkezéseire következtethettek. Hajszála is fontos támpont lett a genetikai vizsgálatok során. Üvegkoporsójának belső hőmérséklete -19,5 Celsius fok, a páratartalom 80%-os. Azóta több gyermekáldozatra is rátaláltak, jellemzően 5-6700 méter magasságban.
Kedves Juanita, ha nem is juthattál el az égiekhez, de nekünk legalább megmaradtál!
Nem kevésbé érdekes a főtéren lévő Szent Katalin kolostor története. Ez már a keresztények bűne. Élt a városban egy asszonyság, aki úgy gondolta, apácazárdát nyit, és ebből fog busásan megélni. Jómódú özvegyeket, és gazdag családok leánygyermekeit fogadta a kolostor falai közé. Aki ide egyszer betette a lábát, nem mehetett ki többé, és semmilyen formában nem tarthatott kapcsolatot a külvilággal. Amolyan szent rabok voltak. Odabent vidám élet zajlott. Szólt a zene, érkeztek a férfi vendégek, emiatt néhányszor az a bizonyos gólya is megfordult a műintézményben. Száz éven át üzemelhetett az örömtanya, tehát volt, aki megörökölte. Híre eljutott egészen a Vatikánig, ahol megszületett a megtisztulásra szóló pápai dörgedelem. Ma néhány apáca lakja a hatalmas kiterjedésű kolostort, és a belépőjegyekből működtetik az épületegyüttest.
Késő délután városnézésre adtuk a fejünket, a feleségemmel. Hétköznap lévén a sétálóutca telis tele volt hömpölygő helyi erővel, turistával. Az utca két oldalán attrakciók sora. Még a koldus is zenei produkcióval rukkolt elő. A pantalló bolt zenés reklámja is üdítő színfolt volt. Táncosok is hevítették az egyre hűlő levegőt. Szó szerint értve, életre szóló élményt jelentett a másfél órás korzózás.
4. nap
Az Andok hegyláncain keresztül Punóba tartunk, a perui folklór, Titicaca-tó parti fővárosába. Az inka legenda szerint a tóból léptek elő az inka császárság titokzatos alapítói: Manco Cápac és Mama Ocllo. Hajókirándulásra indulunk a totora nádból készült Uros-szigetekhez. Ám, addig 300 km vár ránk, mely közben néha kinézhetünk a busz ablakán, vagy további ismereteket szívhatunk magunkba.
Az út első fele a gyanútlan utazó számára óriási csalódást jelenthet. A világ legszárazabb sivatagának északi végében, az Atacama sivatag perui részét szeljük át. Chile északi részétől 100-150 km-re haladunk. Kétoldalt csupasz kőhegyek, közel és távol növénynek nyoma sincs. Ez is az Andok, tökéletes ellentéte az amazonasi zöldtenger Andoknak. Elvétve megpillanthatunk egy-egy még kalyibának sem nevezhető lakot. Itt akár családok is élhetnek, vagy helyesebben mondva, egyik napról a másikra céltalanul tengődnek. Ennek kapcsán essen pár szó a perui oktatásról.
Harminckét ország anyanyelve a spanyol. A világ legnagyobb közössége anyanyelvi szinten. Nincs tankötelezettség. Az első hat osztályt a legtöbben elvégzik. A rákövetkező újabb hat évfolyamról sokan lemorzsolódnak. Leginkább a világvége helyen lakó gyermekek maradnak ki az oktatásból. Az Amazonas vidékén a diákokat a közösség csónakon szállítja az iskolába (alapoktatás, vallási oktatás, természettudomány). Perui utazásunk során feltűnő volt, hogy az óvodák és iskolák külsőre kifogástalan állapotúak voltak, és a közösségi épületek is. Létezik állami egyetem, de egyre több a különböző szintű magánoktatási intézmény is. Az ilyen és ehhez hasonló vidékeken élő kecsuák túlnyomó része aluliskolázott, tudatlan, szakképzetlen. A kitörés számukra szinte lehetetlen. Az 1940-es években sokan elmentek Limába és környékére gazdag családokhoz szolgálni, ételért és lakhatásért. Munkájukért fizetést nem kértek. A baj a családalapítással kezdődött, mert nem volt hol lakniuk. Ebből jelentős feszültségek keletkeztek. Így kezdődött el az indiánok városokba áramlása, ezzel egyidőben a kisebb települések elnéptelenedése.
Mindeközben a környezet arculata jelentősen megváltozott, mert már kaktuszok ékítik a kőtájat. Ennek következtében a kalyibák száma megduplázódott. Mellettük kiterített száradó ruhákat figyelhetünk meg. A távolban sárga aljnövényzet dobja fel a tájat. Az útszélén továbbra is tompa tekintetű emberek téblábolnak. Spanyol szokást követve a reggelijüket házon kívül fogyasztják el a helyiek. Az útszéli Laci konyha kapcsán nem kell nagy dologra gondolni. Négykerekű kézikocsi, rajta lábasban kávé, netán valami harapni való, a hevenyészett lóca és az asztal a körítés. Filmbe illő jelenet, de itt ez a valóság. Az itt élő embereknek ez jelenti a közösségi életet. Gyermek megléte esetén a költségek miatt inkább otthon falatoznak.
Feltűnik az Arequipa-Puno-Cusco vasútvonal. Arequipából javarészt élelmiszert szállítanak, a hegyekből jellemzően ásványi érceket. Hetente egy alkalommal közlekedik turistavonat. A tömegközlekedés helyi családok, közösségek összefogásán alapszik. Olyan buszt vásárolnak, melyre telik pénzükből. Az elöljáróságtól zónákra kapnak engedélyt személyszállításra. Időközben megérkeztünk az út feléhez. Az aszfaltcsík mellett megjelent egy vízfolyás, arrébb tó, melyben pelikánok tanyáznak. A táj szép lassan kizöldült. A távolban és közelben Láma és vikunya csordák legelnek. Lefékezett a busz, fent vagyunk a platón, 4528 méter magasan. A járgány mellett állok, fejemben a magasság miatt bizonytalanságot érzek. Nem mozdulok el.
Az életre kelt táj magával hozza az egyre népesebb falvakat, melyekben kalyibában laknak a falubeliek. Új színfolt a vélhetően állami finanszírozású színes egyen budi. A köztisztaságra mindenhol ügyelni kell. A szétdobált szemét ellen még nem találták meg az ellenszert. Állítsuk párhuzamba az itteni szegények lehetőségét, a spanyol hódítókéval. Pizarro és társai jellemzően szegény nincstelen, vagy a törvény elöl menekülő gazemberek voltak. Ide a jólét reményében keltek útra. Az új világ felfedezéséhez pápai áldás is kellett. Megkapták. Utódaik a perui indiánoknál jóval magasabb életszínvonalon élnek a nagyvárosokban, jellemzően a partvidéki sávban.
Frissen átadott egérúton érkezünk a Titicaca tóhoz, elkerülve Puno belvárosának csúcsforgalmát.
Kishajóval indulunk tovább az inka mitológia hegyekkel körbevett bölcsőjéhez, mely 220 km hosszú és 75 km széles.
Hiedelemviláguk szerint a ma Bolíviához tartozó vízfelület egyik sziklájából keltek életre az inka ősök (az inka uralkodói cím volt, mint pl. király, császár). Alapvetően ekkor eldőlt a még alig-alig létező birodalom sorsa , mert az uralkodói családon belüli szaporodás törvénybe iktatott szabálya szerint, a fiúnak a lánytestvérét kellett feleségül vennie, ez pedig a vérfertőzés miatt, az uralkodói család fokozatos degenerálódásához vezetett volna. Ezt a lehetőséget végül is megjelenésükkel a spanyolok lőtték ki.
A véreskezű hódítók elöl az indiánok a Titicaca tóra menekültek, ahol mentsvárra találtak. A vízi életmód fokozatosan alakult ki. Mivel a házigazda mezítlábasan fogadott minket, ezért én is követtem a példáját. A napsütötte totora nád nem volt hideg annak ellenére sem, hogy a többiek felöltözve kissé fáztak körülöttem. Késő délutánra járt az idő, éjszaka fagy.
Hallgassuk meg az Uros-szigeten elhangzott beszélgetés két részletét.
Ma már nem eszik olyan forrón a kását, mint egykor. Manapság mintegy kétezren laknak úszó szigeteken, melyek ténylegesen nem úsznak, mert totoranádból készített kötéllel alul rögzítve vannak, tehát lebegnek. Ahol vendégül láttak minket, húszan laktak. Az államtól akkor kapnak anyagi támogatást, ha a családból néhányan folyamatosan ott tartózkodnak. A többiek estére a szárazföldre vonulhatnak szállásra. Ez a továbblépés első mozzanata. A szigeten lévők arcáról sok mindent nem lehetett leolvasni. Ez is egy világvége hely Peruban. Aki legyint egyet a turista folklór kapcsán, nincs igaza. Olyan autentikus környezet ez, ahol évszázadokon át a maival szinte teljesen megegyező körülmények között nőttek fel generációk. Halásztak, vadásztak, ettek, ittak, szaporodtak, és köszönték szépen, jól érezték magukat. Ők még ma is a természet népei. Szigeteik negyven évig bírják. A szüleiket idővel elhagyják a fiatalok, és ha maradnak, új szigetet építenek maguknak. Sokat elárul róluk, hogy porontyaiknak békaporontyból készítenek levest, mert hitük szerint, az jótékony hatással van a baba agyi fejlődésére.
5. nap
Az inkák szerinti "világ köldökébe", Cuzcóba tartunk. A 350 km hosszú, végig völgyben futó út során, most is sok mindenre lesz időnk. Latin-Amerika egyik legjelentősebb, 250 ezres csempészvárosa, Hujaka közelében haladunk el. Közel a bolív határ, a túloldalon élők Dél-Amerika legszegényebb népe. Nem véletlenül virágzik itt a csempészet. Ami mozdítható, és fizetőképes kereslet mutatkozik rá, az van. Az egyszerűbb helyi lakosok bögrecsárda minőségű étel-ital kínálattal állnak a kamionosok rendelkezésére. Punoval szemben kapott repülőteret a város. Talán emiatt kerültek fasírtba. Az itteniek alkalmanként erősen korlátozzák a punoi emberek reptérre való kijutását. Erős erre a bányászat. A végtelenségig kizsigerelik a kemény fizikai munkát végző embereket, akik a szakszervezettől jobban tartanak, mint az őket rabszolgasorsban tartó bányatulajdonosoktól. Az alig pénz több a semminél.
A lakóházak alap nélküliek, vakolatlanok, silányak. Szemét, szeméthátán. Számunkra meglepetésként hatott, hogy láma trágyát tüzelőnek árultak az egyik falusi piacon. Kapcsolódik hozzá egy mosolyt fakasztó történet. Valaki régen vásárolt egy angol gőzhajót a Titicaca tóra, hogy felhasználja a turizmusban. Darabokban szállították oda a vízi járművet, majd összeszerelték. Ekkor jutott eszébe az illetőnek, hogy nincs fa, nincs szén. Viszont volt láma trágya. Nagy füstöt nem csapott a gőzös kéménye tőle, hamarosan leállt a vízen korzózás buli. Ma parti hajóként szolgál. Hiába, nagy úr az ész, ha van.
Az út két oldalán kopár hegyek magasodnak, kietlen tájon suhanunk. Előttünk keresztben egy pár éve elkészült híd, melyet soha nem fognak átadni a közúti forgalomnak. Félő, ha leszáll rá egy kondor, összeomlik. Igen csak „sportosak” a kóbor kutyák, és a tehenek. Nincs mit legelniük, ez a legnagyobb bajuk.
Pár kilométerre elhaladtunk egy preinka település (szirusztáni) mellett. Az itteni uralkodó inka hercegnőt vett feleségül, így a két nép között barátság szövődött (kolja kultúra). Jelentős temetkezési hellyé vált a település. A fennsíkon hengeres alakú fejedelmi temetkezési helyeket lehet látni. Az ősöknél a mai ember nem felvilágosultabb. Található ott egy régről való időkapu, aki átlép rajta eljut a jövőbe, tartja a hiedelem, melyben még ma is sokan hisznek. Zarándok és szakrális hely vált belőle.
Lassan megérkezünk Puno és Cusco tartomány határához. Itt található a világ legmagasabban fekvő piaca (4313 m.). De más érdekesség is akad. A közelben két folyam is ered. Az egyik nyugatra tart és a Csendes-óceánba ömlik, míg a másik keletnek, és az Atlanti-óceán a végállomás. Ez az ér az Amazonas vízgyűjtőterületének leghosszabb ága, ezért a brazíliai Manaustól az óceánig tartó Amazonas leghosszabb egybefüggő ága. Buszunk folyamatosan lefelé tart, és az elöl ülők szeme hamarosan hófedte hegyóriások panorámáját csodálhatja hosszasan. Egyre jobban kizöldül a táj, cserjék, lombos fák, és már formás tehenek a környezet. Egyre népesebb falvak követik egymást, az egyik templom előtt hatalmas tömeg, ez a közösségi hely, nincs máshova menni.
A férfiak európai öltözékben láthatók, a nőknek szoknya dukál, mindkettő nem fejében kalap. Az asszonyokon színes szövött anyagból háti tarisznya, melyben lehet, gyerek, áruféle, esetleg kis láma. A női ruhaviselet a szivárvány színeiből tevődik ki, ruházatuk alapján könnyen beazonosítható, hogy ki hova valósi. Amennyiben otthon az asszony az úr, fejére nyúlszőrsapkát húz. Amennyiben egy lánynak két copfja van, hajadon.
-sszesen tizenhárom inka uralkodott, közöttük Pachacutec inka egymagában talán többet lendített a birodalmon, mint az összes többi együtt. Ez ugyan némileg ellentmond az uralkodói örökösödés vérfertőzésen alapuló törvényének.
Raqchi településre érkeztünk, mely múltjával ékesen bizonyítja az egykori birodalom nagyságát. Az inka birodalom 25-40 ezer km keményburkolatú úthálózattal rendelkezett, mely lefedte az egész ország területét. Rajta 6 kilométerenként futárváltó pontok helyezkedtek el, így a hír vagy küldemény, naponta, akár 200-240 km-t is megtehetett. Az ókori római úthálózatnál is hatalmasabb volt, csak az arra jogosultak használhatták, a karbantartásról a helyiek voltak kötelesek gondoskodni. Életkor szerint megszabták egy-egy korosztály feladatát, mely a közösség javára munkavégzést jelentett, az idősekről a közösségnek kellett gondoskodni. Ezt a rendszert tekintik az őskommunizmusnak. Az úthálózaton 2000-2500 terménybeszolgáltatásra és terményelosztásra alkalmas létesítményt építettek. Minden egyes falu a betakarított terményének meghatározott részét köteles volt ide beszolgáltatni. Amennyiben valahol rossz volt a termés, természeti csapás sújtotta a területet, a terményelosztóhoz fordulhattak segítségért az indiánok. Ilyenformán mentette ki a rendszer az önhibájukon kívül bajba került embereket. A terményelosztókat alaposan megtervezték, ott termény vagy áru (gabona, gyümölcs, szövet), nem mehetett tönkre. Ezt biztosította a tökéletesre kivitelezett szellőztető rendszer, az agyagkorsók, és az odafigyelés. Papok irányították a rendszert, egy-egy ilyen helyen kétszázan látták el a feladatot. Annyit hozzá még, az inkák nem ismerték a kereket, a láma teherbíró képessége 20 kg. Volt mit cipekedniük.
Raqhci egy ilyen hely volt, hallgassuk meg az ott készített felvételt, melynek végén a helyi piac hangulatával is megismerkedhetünk.
6. nap
Az inkák számára a „köldök” vagy a „világ közepe” Cusco volt. A 3450 méteren lévő alapváros a lakosokat szolgálta ki.
A 3600 m magasan lévő Saqsaywaman, szakrális helyként és erődként is funkcionált. Ez a terület a főpapok fennhatósága alá tartozott. Miután Pizarro csapata fifikás módon elfogta az inkát, és elfoglalta Cuscot, a fellegvár még hosszú időn át ellenállt a meg-megújuló támadásoknak. 1535 után legközelebb 1945-ben rendezték meg a Napisten ünnepet. Régen nem, de a mai történelmi felvonulások, a főtértől indulva a városon át itt fent a hegyen, a régi erőd területén fejeződnek be. A hatalmas térség lényegében kiesnek tekinthető, kisebb és nagyobb kövek, kör alakú színpad, napkapu és egy 90 tonnás kő a fő látványosság. A Napkapu magasságát úgy határozták meg, hogy a hordszéken ülő inka alatta kényelmesen elférjen. Amikor itt jártunk, az ünnepi játékokra való felkészülés zajlott. Nem a javát kaptuk el.
Némi ereszkedés után Kenqo szakrális központját jártuk be. Az elhunyt inkákat itt zsigerelték ki, majd szakszerűen preparálták őket, hogy a következő Napisten ünnep alkalmával ismét napvilágra kerülhessenek. Bálványok voltak ők, akiktől olykor-olykor közvetítő segítségével engedélyt kértek, pl. házassághoz. A szakszerű kikészítést egy barlangban hajtották végre, mely bejárható. Érdekes, hogy az inka halálát mindaddig nem hozták nyilvánosságra, míg el nem készült az inka múmia.
Cusco belvárosában található a Naptemplom. Ez volt az inka birodalom vallási központja. Romjára domonkos rendi templom épült. Egy földrengésnek köszönhetően találtak rá az inkák szent helyére. Ma lakóházakkal sűrűn beépített környéken található. Délután 2 órától látogatható, mely némileg meglepő. Sok kisebb-nagyobb termek együtteseként lehet megfogalmazni. Mindegyik isten számára külön-külön szakrális hely szolgált helyéül az irántuk érzett tisztelet lerovására. Az egykori pompa, arany aranyhátán, ma már csak nyomokban érhető tetten. Néhány ember nagyságú arany szobor, arany trónus, a bejárati kapuban a drágakövek helye. Az inka trónusa úgy lett pozícionálva, hogy napforduló napján az első sugarak megvilágítsák a trónust. Itt figyelhettük meg, hogy vajon miért nem omlottak össze az inka épületek földrengéskor? Oldalról nézve a falak nem téglalap alakúak voltak, hanem trapéz alakúak, fölfelé keskenyedtek. A köveket nem az általunk ismert hengeres alakú stiftekkel passzították egymáshoz, hanem gömbformájú kővel. A kövek tökéletes egymáshoz illeszkedését ujjbeggyel leellenőriztem. Néhány indiánok által készített szignó nélküli festményt is megnézhettünk. Hogy valóban kecsuák műalkotásáról van szó, arról a képen kokalevelet rágó indián ábrázolás árulkodott.
Mint ismert, Pizarrót az arany, mint mágnes a vasat vonzotta a mai Peruba. Az inkák számára, sem az arany, sem a drágakő nem jelentett anyagi értéket. Számukra ezek csak a nap és a csillagok jelképes földi mintázatai voltak, szakrális célból. Nem ismerték a pénzt, nem kereskedtek. Mindezek a pechükre váltak.
Estefelé egyik útitársunkkal kiegészülve városnézésre indultunk. A járműforgalom itt is kaotikus, csúcsforgalom idején orrfacsaró a levegő, szinte minden útkereszteződésben sípoló közlekedési rendőr. A zebrán még zöld jelzés esetén sem árt a körültekintő átkelés. Ilyen helyzetben egy busz az orrom előtt robogott át a zebrán. Koldusokból bőven akadt, egyikük babája az utcakövön papírdobozban szundikált. A főút egyik mellékutcájában rátaláltunk a Napisten ünnepre készített, több méter magas guruló bábúkra. Kinézetüket tekintve: indián, medve, patkány, tobzocska, szörny állatok felturbózva. A hömpölygő tömeg részévé váltunk. Kisebb, pálmafás térre érkeztünk. Útitársunk kérésére bementünk a közeli templomba. A padok tele voltak hívekkel. Alighogy helyet foglaltunk, elkezdődött a mise. Hangfelvevőt direkt nem hoztam magammal, pechemre. A latinos mentalitást a zenei rész adta. Könnyed, kissé melódikus hangulatot árasztott. A pap nem fejhangon, hanem normális stílusban misézett. Két meglepő dologra figyeltem fel. Nem volt csengettyűzés, helyette telefonberregésre emlékeztető hang, és sem a mise előtt, sem utána, nem szólalt meg a harang. Az is lehet, hogy a templomnak nem volt harangja. Másnap reggel 6-tól terveztem templomi hangfelvételt, de lemondtam róla.
7. nap
A Szent völgy név a gazdag mezőgazdasági területre utal. Folyócskája az Urubamba, melya Puno és Cusco tartományok határának közelében eredő leghosszabb amazonasi ág folytatódása. A Taray kilátópont több száz méteres magasából lebilincselő kép tárul elénk. A mélyben aprócska falu, megművelt táj, kevésbé széles szent folyó és vörös sziklák látványa. A kilátó fala függőlegesen szakad alá a hihetetlen mélységbe.
A Szent völgyön belül a pisaci terület volt a legtermékenyebb. Itt nem csak termesztettek, hanem a terepviszonyokból adódóan, és az éghajlati változatosságból fakadóan, növényfajtákat nemesítettek. Peru burgonya nagyhatalom, mert a világon meglévő több mint 5 ezer burgonyafajtából 3 ezret ebben az andoki országban kísérleteztek ki. A világ legnagyobb szemű kukoricája is itt terem. A mélyebb völgyekben délszaki gyümölcsök is megélnek, mint pl. a narancs. Pisac régészeti területéről, mely magas hegy tetejében található, A kilátás több, mint mese. Körben a hegyek, lent a falut kettészelő folyó, apró házak, fák, melyek felkúsznak a hegyekre, rálátás a teraszos földművelésre,pazar élmény. Távolabb 10 ezer indián temetője. Itt fent éltek az elöljárók, melyről rekonstruált hétszobás ház árulkodik. Katonai őrpont és élelemraktárként is szolgált a terület. A szubtrópusi Amazonas felöl gyakran érték támadások a pisaci területet. Magas fokú intenzív teraszos földművelés folyt itt, az inka birodalom lefejezése után mindez az enyészet áldozatává vált. Azóta a völgyben a spanyolok által életre kelt egy falu, a hegyen a föld alatt vezetett gazdag vízhozamú folyamot oda irányították. A hatalmas terület közkedvelt a bakancsos turisták körében. Innen nem messze, a függőleges sziklafalhoz rögzített kapszulaszállások várják a kalandra vágyó pénzes vendégeket.
Aláereszkedtünk a hegyről, a faluban vagyunk. 1992-ben még a földről árusítottak a helyiek, ma modern településről beszélhetünk. Számtalan apartman, és hátizsákos turista árulkodik a jelenről. Ám a múlt is tetten érhető. Az utcán régmúlt idők sámánja, kezében füstölő, a füstöt madártollakkal teríti szét a levegőben. Fürgén mozgott, lemaradtunk a fotózásról. A falu végében hatalmas kézműves piac, tengernyi portékával. Hétfő lévén vásárlómentes napjuk volt a kereskedőknek. A kis főtéren pálmafa magasodott. A település egyes részei nagyon romantikusak, mert a házak végében meredek zöld hegy szökött a magasba, fel az ég felé. Karbantartott ingyenes mosdóba tértünk be. A vízöblítés még úgy, ahogy, de működött. A mosdó vízforrása viszont kiapadhatott. Mit tettek? A mosdóba egy vízzel teli műanyag vödröt helyeztek el, kézmosás céljából. Le a kalappal előttük!
Turistaattrakciónak lehetőség nyílt lámatenyészet felkeresésére is, bár ez inkább a körítés volt, a gyapjúárusítás volt a fő cél. Mindenesetre a lámák, vikunyák és alpakák igaziak voltak, erről egyikőjük hiteles köpködős fajtája tett tanubizonyságot. A farmon két kondort is lehetett látni, már akinek éles volt a szeme, mert a madarak moccanatlanul lapultak. Indián zenészek kagylókürttel dobokkal fogadtak és búcsúztattak minket.
8. nap
Leváltunk a csoportról, szabadnapossá tettük magunkat. Erre meg van az igényünk, sőt, egyenesen szükségünk van rá. Három múzeumot terveztünk végiglátogatni. A kőbevésett terv mégis módosult kissé.
Nagy csinnadratta hívta fel a figyelmet magára, a főtéren. A napforduló ideje június 24-e, ekkor volt és van a Napisten ünnep. A megelőző napokon a Cuscoból és a távolabbi tájakról kulturális programokkal érkező zenészeké a főszerep, akik a dísztribün előtt mutatkoznak be. többnapos attrakció.
Az Inka múzeum, egy magángyűjtemény (Historico Regionale) és a Machu Picchu múzeum szerepelt a kulturális programban. Lényegében egy, és ugyanaz. Kezdjük az Inka múzeumban látottakkal.
A magángyűjtemény kapcsán kiemelném, hogy a relikviákat egy inka hercegnő és egy spanyol kapitány közös gyermeke gyűjtötte össze. A múzeum helye az egykori lakhely, mely már önmagába véve is érdekesség. A földszint és az emeleti rész is árkádos, elülső udvarában a háziak laktak, a hátsóban a kiszolgáló személyzet, és a jószágok. Az emeleti terek egységei két-három szobát foglaltak magukban. Az egész épület kőből készült, elkélt a meleg öltözet. Kimondottan hangulatos, romantikus palotáról van szó.
A Machu Picchu múzeumban egyen tréningruhás óvodásokat ismertettek meg őseik múltjával. Velük két kiállítóhelyen is találkoztunk. A két nap múlva esedékessé váló Machu Picchu felkeresése előtt épp jókor jött a mustra. Az üvegtárlókban elhelyezett tárgyak fotózása ritkán sikerült. Ugyanígy jártunk a szent hely felfedezését bemutató fekete-fehér fotók rögzítésekor is. A személyes élmény megvolt, és ez a lényeg.
9. nap
Régen Cuscoból a Machu Picchu lábánál fekvő Aquas Calientesig vonattal lehetett eljutni, napjainkban Cuscoból Ollantaytamboig busszal kell utazni, és ott lehet vasútra váltani. Aki Machu Picchut az inka ösvényen szeretné megközelíteni, annak előre kell szólnia a kalauznak, hogy a vonat megálljon a 88. kilométerkőnél.
Ollantaytambo régészeti terület, ahol a leghíresebb inka hadvezér erődítménye állt. A város neve megegyezik az egykori főparancsnok nevével. Anno, az inka hercegnő láttán nagyot dobbant a hadvezér szíve, és bátor cselekedetre szánta el magát. A róluk szóló mese alapja történelmi tényeken alapszik, melyet kissé kiszínezett a meseköltő.
Ollantaytambo a vizek városa. Gyorsfolyású folyam teremt hűs klímát. A birodalom idején az inkák zsigereit ide szállították, és felajánlották a Vizek istenének. A szakrális hely ma is látogatott. Akad itt egy másféle kisebb érdekesség is. A városba bevezető utca egysávos, az autómozgás jelentős. A problémát úgy oldották meg, hogy a főtéren egy rendőr jelzőtárcsával irányítja a forgalmat, és a bejárat felöl is ez történik. A főtér cukrászdájának emeleti szintjén, a kiülős erkélyen foglaltunk helyet. Az erkély hosszú, de keskeny, aki oda kiül, előtte egy pallószerű pult, és kész. Ez jellemző lehet egész Perura, mert mindenhol ilyen erkéllyel találkoztunk. Egyébként, Pazar rálátás nyílt a hegyekre. A magaslatra lépcsőkön lehetett feljutni, melyen katonai megfigyelőpont működött, de a gabonatárolók miatt is stratégiai helynek számított.
Az itteni vasút története 1930-ban kezdődött. Valaki úgy gondolta, hogy a Machu Picchu turistacsalogató célpont lesz. Korát megelőző elgondolás, de az idő visszaigazolta. Ebből a városból indulnak a diesel vontatású személyszállító szerelvények, a tehervonatok Cusco irányából is begördülhetnek. A személyszállító vagonok három osztályba sorolódnak: nosztalgia, turista, harmadosztály. A kocsik nem modernek, de a turistaosztályú vagon panorámaablakos, sőt, még a tetején is van ablak. Amit viszont furcsálltunk, hogy felszállásig az útlevelet háromszor kellett felmutatni.
Ollantaytól Aquas Calientesig az út megér egy misét. Eleinte kopár hegyek jelentik a tájat, majd a terepviszonyok és a klímaváltozás együttes következményeként, zöldellő hegyek, dús aljnövényzet a kontraszt. Hol szélesebb, hol keskenyebb völgyben vezet végig a sínpár. Az életet biztosító folyam keskeny, de az itt-ott szétszórtan felbukkanó tanyaszerű kukoricaparcellák öntözésére elegendő. Elvétve találkozunk lakóházzal, ilyen helyen a sín mellett várakozó utas leinti a vonatot. A szerelvény mellett gyakran égbeszökő sziklák, ilyenkor jön jól a vagon tetejébe illesztett ablak. A tájat sokféleképpen lehet jellemezni: vad, romantikus, kies, rideg. Hófedte csúcsnak felbukkan a 6000 méter feletti Veronika.
Ahogyan a Titicaca-tó az úszószigettel, az itteni hegyek Aquas Calientessel világvége helynek számítanak. A hegyek tengerében a mini város kiterjedése legfeljebb 1-2 km2 lehet. Ám, milyen óriási különbség van, a két különböző helyen élő emberek lehetőségei között!
A völgy mindkét oldalában meredek, zöld hegyek csúcsosodnak. A központi részen három-ötemeletes hotelek, vendéglők, boltok. Ez a városrész szolgálja ki a turizmust. Nem kevés emberről van szó, mert az inka romvárost naponta 2-5 ezer látogató keresheti fel (a Covid óta visszaesett a forgalom). A turisták egy-két éjszakát töltenek itt. Munka van bőven. Sokan költöztek ide Cuscoból a biztos jövedelem miatt. Ők a hátsó fronton laknak. Az ott üzemelő boltok olcsóbb árfekvésűek. A házak szorosan egymás mellé épültek, de gettó érzés nem fogott el minket. Kikapcsolódásra műfüves futballpálya áll a városlakók rendelkezésére. A gyerekek egyen melegítőben járnak iskolába, a hittanoktatás nem maradhat el.
Épül a kórház is. A termálvizes fürdő bejáratánál sorban álltak a helyiek. Az egyik mellékutcában olcsó vízautomata szolgálja a szegényebbek érdekét, a főtéren a polgármesteri hivatal előtt egész napon át ingyen konyha üzemelt. A patakpart napsütötte oldalán dús, buja növényzet teremt egy kis „előamazonasi” hangulatot. A hotel szobája és a függőleges, zöld hegyoldal között éppen elfért a köveken zubogó patak.
Most két igazi csodáról. Az egysávos utcában, ahol mindkét oldalon a szállodák mellett két személy széles a járda, vajon mi más is közlekedhetne, mint a vonat. A vele párhuzamos utca kétsávos, ott két pár sín van lefektetve. Szűk a hely, a vasút átszeli a várost, ráadásul két „vasútállomása” is van. Éjszaka a településen hangjelzés nélkül halad át a szerelvény, nappal éles figyelmeztető jelzéssel. Olyanról már hallottam, hogy a futballpálya szélében, a pálya és a nézőtér között cammog el a csühös (Szlovákia), de ilyenről még nem.
A másik csoda, gyermekarcú. Az esti séta végén a főtéren kötöttünk ki, Katival. Meglepően langyos idő ölelt körbe minket, helyet foglaltunk egy kényelmes padon. A téren áthaladó egyik utca lejtett. Bandázó gyerekek jelentek meg, lehettek 3-9 évesek. A nagyobbak keze ügyében roller, gördeszka. Az utca magasabb végében a tapasztaltabb gyerek a roller elejébe ült,a tökmag utána, lábukat v-alakban előre tartva, megindult a rodeózás. Volt kiabálás, sikítás, ahogy ilyenkor elvárható. A végén, vagy ülve maradtak, vagy felborultak. Utóbbi esetben nagy kárt nem szenvedtek el. Egy-egy karaván két-három járműből állt össze. Futva siettek vissza a rajthoz. Előfordult, hogy a kisebb elől a nagyobb meglógott a járgánnyal, a hoppon maradt ilyenkor heves méltatlankodással utána rohant. Persze, szent volt a béke. Egyik gurulás után a roller kormánya orrba vágta a kisebbet. Elmélyülten dörzsölte fájó nóziját, két körből kihagyta magát, hogy a harmadiknak már ő is a részesévé válhasson. Felemelő élmény volt számunkra az önfeledten játszó gyerekek által kínált örömforrás.
10. nap
A perui út origója a Machu Picchu. Aki elégedetten távozik a közismert helyről, nagy valószínűséggel pozitív emlékei lesznek az andoki országról. Aquas Calientesből, vagy busszal (retúrjegy ára 24 dollár), vagy turistajelzésen haladva teheti meg az odáig vezető poros utat a vándor. A történelmi területre különböző típusú jegyek válthatók. Mindkettőt érdemes előre beszerezni.
Egy-két évtizede még szabadon be lehetett kóborolni a romvárost, ma már az agyonszervezett ipari turizmus dominál. Átlagosnak tekinthető a napi 2-3 ezer turista, a maximális napi látogatói létszám " információm szerint " 5 ezer fő.
1911 július 24-én egy 10 éves kecsua fiúvezette ide az amerikai Hiram Binghamot, akit ma a Machu Picchu felfedezőjeként tartanak számon. Érdemes tudni, évszázadokkal azelőtti dokumentumok tanúskodnak arról, hogy: a Machu Picchu neve egy 1568-as gyarmatosítás korabeli spanyol dokumentumban szerepel, vagy pl. 1782-ben egy spanyol parancsnok ezt a területet megvásárolta magának, később egy német férfi aranybányászatra kért és kapott engedélyt ide. Feltételezik, azért, mert megtalálhatta az inkák aranyát, és a bányászati engedély birtokában az aranyat szabadon kivihette az országból. Hivatalosan 1945-ben nyitották meg a területet a turisták számára.
A panoráma lenyűgöző, égbeszökő zöld hegyek, mély szakadékok. A magasból fogjuk megpillantani a romvárost. A megteendő út végig lépcsős, rendszertelen, kiszámíthatatlan, ezért érdemes folyamatosan a lábunk elé figyelni. Turistabot a területre nem vihető be, nekem, mint nem látónak, megengedték. Anélkül bajban lettem volna. Így sem volt könnyű a lépcsőket fejben összerakni. A távolban lehet megpillantani a Napkaput, melyet a vasút 88. kilométerénél leszállva, onnan két-három nap alatt az inka ösvényen haladva lehet elérni. Míg Cuscotól a romváros tömegközlekedve több, mint 100 km, addig az inka ösvényen csupán 45 km. Mivel az inka lába nem érinthette a földet, ezért végig hordszéken szállították ide. Felvetődött bennem kérdésnek, vajon milyen lehetett a fizikai állapota?
Machu Picchu a feltételezések szerint, uralkodói nyaralóhely lehetett. Ennek megfelelően kiszolgáló személyzet is lakta a területet. Becslések szerint, 2000 állandó lakosa lehetett. 2400 méteren teraszos földművelés folyt, lejjebb az inka város terült el, a legalsó szinten a kézművesek utcái találhatók. A romterületen a falak épek, a házakról hiányzik a tetőzet. Nagy port vert fel, amikor a 2000-es évek elején idelátogatott a spanyol kormányfő, helikopterrel érkezett, emiatt egy régi szakrális követ véglegesen eltávolítottak a területről, hogy a légi jármű leszállhasson. Emiatt hazatérve kapott hideget-meleget a honfitársaktól, de ő minderről nem tehetett. Hogy miért hagyták el a települést az indiánok, bizonyossággal nem tudni. Oka lehetett, akár a spanyolok által behozott fertőző betegségek elterjedése is. Egy biztos, a spanyol hódítók eleinte nem találtak rá Machu Picchura.
Aki megelégszik a kijelölt útvonalon való végighaladással, és a szakszerű idegenvezetéssel, az három óra múlva elégedetten fog távozni. Aki szükségét érezné a környezetbe történő személyes beleolvadásra, időzésre, az valószínűleg csalódottan, vagy kissé csalódottan fog hazatérni.
11. nap
Cusco felé tartva három helyre fogunk betérni:
Moray. Mai szóhasználattal élve Inka Agrárkutató Intézet. Különböző vetőmagok kikisérletezésének a helye, melynek terepe kör alakú teraszos ültetvények. Ma már csak turistacélpont.
Világviszonylatban is kiemelkedő látványosság a salinasi sólepárló. Az egész rendszer kútfője egy sóban gazdag vízforrás. Nyáron fél éven át működik a telep, 4000 sólepárló kád a termelőüzem, egy-egy kádból egy hónap alatt párolog el a víz, a kicsapódó só négy rétegben képződik: gourmann (sóvirág), étkezési (felső réteg), nyaló (középső), gyógyszeripar (legalsó). Perut teljes mértékben ellátja áruval, és exportra is jut. Szövetkezeti formában üzemelteti a település, ötszáz családnak nyújt megélhetést. Valóban érdekes hely.
Chincheros. Betértünk egy kézműves műhelybe, ahol a kecsua asszonyok a mai napig ősi körülmények között készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseket. Napi hat óra a munkaidő, ennyi idő elteltével elfárad a szem. Bár a programleírásban „szegény családok meglátogatása” szerepelt, ennek nem láttuk még a nyomát sem. Viszont pozitívumként fogadtam, hogy a helyi anyuka segítőnek mellém terelte négyéves kislányát, igaz, vele kézen fogva már sokkal nehezebb volt közlekedni. A gesztusért, dicséret jár. A kézi szövés bemutatásakor már a 12 éves nagylány került mellém. Helyet foglaltam a padon, magam mellé kerítettem a kisasszonyt. Folyt a bemutató, szóba került a „bébi” láma szőr. Padtársam felé fordultam, ujjal magamra mutattam, és mosolyogva mondtam, bébi láma. Jóízűen felnevetett a lány. Fordult a kocka. Ujjal rámutattam, és megkérdeztem: bébi láma? Határozottan válaszolta angolul, hogy nem!
12. nap
A mai nap fénypontja a Napisten ünnep. A kijelölt Inka a Naptemplomtól felvonul a főtérre, táncosok és zenekarok kíséretében. Az Inti Raymi, az inka birodalom hagyományos vallási szertartása, az Inti isten, a Föld Teremtője (Viracocha) után a második legnagyobb Istent, a Napistent ünnepli. A Napisten (Inti) azért a második legfontosabb Isten, mivel a nap fényével megtermékenyíti az Anyaföldet (Pacha Mama), megteremtve minden élőlény létezését. Mivel a nap segíti elő a jó vagy rossz terméshozamot is, ezért nagyon fontos hely jut neki az isteni rangsorban. Az inkák rendszeresen fohászkodnak hozzá a következő évi jó terméshozamért.
Az alábbi két felvételen részlet hallható a tévéközvetítésből, valamint a vendéglő teraszáról egy ott fogyasztó spanyol családról és a főtér hangulatából.
1945-től datálódik az újkori Napisten ünnep. Azóta a város fölött egykor létezett erőd területén fejeződik be. A látványos és színes felvonulás, az egyszerű, de találó koreográfia, tökéletes. Hangalatos, ráutaló, kifejező zenei aláfestés emeli tovább a hangulatot. Mi a főtér szélében lévő vendéglő emeleti részéből követhettük nyomon az eseményeket. Az egész ünnepséget közvetítette a televízió, így nem csak a vendéglő teraszáról kísérhettük figyelemmel a felvonulást. A monitort és a főtér élő képeit egyaránt lehetett fotózni, és hangfelvételt készíteni.
A következő két hosszabb felvételen a főtér eseményei hallhatóak, az inka főtérre való bevonulása, valamint a jelképes Naptemplomhoz való megérkezése.
Miután lezajlott a főtéri központi ceremónia, előbb az inka hercegnő, majd maga az inka, hordszéken elvonultak a vendéglő erkélye alatt. A társaság hölgytagjainak egyöntetű véleménye szerint, az inka hercegnő szép arcú egyetemista indián lány volt.
A napisten kultuszhoz a gyakorlatban " szerintem " célt tévesztve igazodtak az inkák. Miért? A Napisten lábának érintésével (napsugarak) termővé tette a Földet, az inka uralkodók lába viszont, elméletileg nem taposhatta a pór anyaföldet. Ez a fennkölt nagyság a későbbiekben végzetesen megbosszulta magát. A nagy birodalmat kiépítő inka két fiúgyermeket nemzett. Az ágyastól származó fiára ruházta a hatalmat. Az inka halála után a testvérek között polgárháború tört ki, melyet a megnevezett örökös nyert meg. Az ellene fegyvert fogó féltestvérét börtönbe vettette. Legyengült az ország, ekkor jelent meg kétszázad magával és huszonhét lóval meg puskákkal, Pizarro. A hódító kalandort az inka meghívta Cuscoba,és itt egy óriási baklövést követett el. Odament a spanyolokhoz, akik őt körbevették, és túszul ejtették. Sokkal többen voltak az indián harcosok, de nem mertek nyilazni, nehogy valamelyikük eltalálja az inkát. Az inka elengedéséért Pizarro egy ház belső falán megjelölt magasságig aranyat kért, melynek teljesülése esetén, elengedi az inkát. Eközben az inka megparancsolta, hogy a börtönben lévő féltestvérét végezzék ki. A szoba időközben megtelt aranytárgyakkal, melyet a mai Kubában tömbökbe olvasztottak, és így került a spanyol király tulajdonába. Pizarro kivégeztette az inkát, majd megkezdődött a szakrális inka preparátumok megsemmisítése, vele az egy istenhitre történő erőszakos térítés. A beinduló vérfürdő megtizedelte az indián lakosság létszámát, hiába, inka vezér nélkül maradt a birodalom.
Feleségemmel tenyerünket összedörzsölve készültünk az estére beharangozott zenei kavalkádra, melynek nem várt eredménye lett 21 óráig, amikor is visszaindultunk a szállodába. Az egész belváros felbolydult hangyabolyra emlékeztetett ugyan, de a várt zenei orgiának nem volt nyoma. Mindösszesen egy vonuló bandát és egy fiatalok által verbuválódott kompániát kaphattam mikrofonvégre. Becsapva éreztük magunkat. A hotel felé tartva a főutcán belebotlottunk egy harmonikázó utcazenészbe.
13. nap
Az inkák eredetvilágának egyik fontos szimbóluma a szivárvány volt, melyet a mai napig színes ruhák viselésével megőriztek a kecsua nők. Azóta nagyot fordult a világ, pl. egyre magasabbra tolódnak a hóhatárok. 2013-ban egy német hegymászó az Andokot járta. Túl volt már a kecsuák által lakott utolsó településen, és az egykori hóhatáron is. A fehér lepelnek nyomát sem látta. -tezer méter felett járt, amikor olyan káprázatos látvány tárult a szeme elé, melyet halandó ember el nem képzelhetett addig:a szivárvány színeiben pompáztak a hegyek!
Tervbe vettük Katival, hogy felmegyünk a Vinicunca hegylánchoz tartozó Szivárvány hegyre. Az indulás pontján 4800 méteren voltunk, ahol a kecsuáktól lovakat lehet bérelni, melyekkel 5000 m magasig lehet feljutni (7000 Ft). . Az indiánok települése 4000 méteren lehet, így talán nem meglepő, a lovak kantárszárát fogva felfutottak a lovas végpontig. Információm szerint, a Szivárvány-hegyig 3 km az út hossza.
Bíztunk magunkban, gyalogosan indultunk el. A nyomvonal jól járható. Mélyeket lélegeztünk, kimérten lépkedtünk. Az út feléig minden simán ment. Elsőnek a szám kiszáradását érzékeltem, később a nyelvemét is. Ettől kezdve folyamatosan kortyolgattunk a vízből. Nálunk mindössze egy idősebb házaspárral találkoztunk, a többiek ötven, de inkább negyven év alatti fiatalok voltak. Meredekebbé és kövesebbé vált a csapás. Az út szélében kulturált mosdót lehetett fizetség ellenében igénybe venni. A szájkiszáradás nem maradt abba. Lépteink egyre lassúbbodtak. Gyakran megálltunk pihegni. Erősen éreztük az oxigén hiányát. Megérkeztünk oda, ahol a lovak visszaforduló pontja volt. Ekkor már nagyon fáradtak voltunk. Az igazi meredek viszont itt kezdődött, nem beszélve a rendszertelen lépcsőkről. Mentünk, mert menni kellett. Kati a lábát bírta nehezen emelni, nekem az oxigénhiány okozott problémát. Döntés előtt álltunk. Egyedül indult tovább a feleségem. Fél perc sem telt el, mikor megszólalt: fent vagyok a kilátóponton! Akkor már felfigyelt a mellettem kezdődő fakorlátra, melybe belekapaszkodva hamarosan ott állhattam mellette. Nehezen, nagyon nehezen, de sikerült a csúcsra feljutni. Másfél órába tellett. A csúcsmagasság 5036 méter.
Perui tartózkodásunk teljes ideje alatt hétágra sütött a nap.
