London (2024)


Fél évvel korábbi utunk során szembesültünk azzal, hogy Londonban a British Museum és a National Gallery ingyen látogatható. Mindkét gyűjtemény felfedezésére egy-két röpke óra jutott. A British museumbeli látogatás alkalmával például a látványos, teljes épségű szíriai leletegyüttes teljesen lenyűgözte a feleségemet. Ekkor megfogalmazódott bennünk a londoni kulturális út igénye, a city felfedezésével párosítva


Az emberiség kulturális kincseit bemutató múzeumtól sétatávolságban foglaltunk szállást. Ugyanilyen közel az St. Pancras. Hogy egyes országokban milyen jelentősen eltérhetnek egymástól a hasonló funkciójú középületek, erre kiváló példa lehet ez a közlekedési csomópont. Átlagos belvárosi utcarészletben helyezkedik el. Külsőre alig tér el környezetétől. A szállodával egybeépített soktornyos pályaudvar palotára emlékeztet. A vörös klinkertéglás épület arabos jegyeket visel magán. Az ablakok fölött vörös és fehér díszítőkövek: a córdobai nagymecsetet juttatta eszünkbe. A nem széles utca túloldalán a kevésbé látványos, sárga klinkertéglás King’s Cross. Mindkét helyen feltűnően sok a fekete kisegítőszemélyzet. A vágányokhoz időre, a menetjegy felmutatását követően lehet eljutni. Az St. Pancras csarnokának teteje félköríves üvegborítású. Ide érkeznek az Európából a csalagúton keresztül közlekedő járatok is:Amszterdam, Brüsszel, Párizs. Az eurostar szerelvényt a csarnokban 2 méter magas plexifal zárja el. Látványos az utasvárója: kanapé asztallal, rajta dekoratív lámpa. Az utazásra várakozó gyerekek figyelmének lekötésére zöld tornyos mesekastély. Mindegyik toronyban lámpa világít. A szem magasságában lévő kis ablakokon át be lehet kukucskálni a varázslatba. Mesefilmeket is vetítenek számukra. A Harry Potter kötetben a kilenc és háromnegyedik, negyedik dimenzióban lévő vágányról Oxfordba induló vonat állomása, a King’s Cross. Kevésbé mesébe illő utcai látvány az angol feliratú táblával �" magyar vagyok �" kolduló férfiak és nők. Egyiküket meg akartam szólítani, hogy mire gyűjt, de lebeszélt róla a feleségem. November első felében, a szállásunkhoz közeli park vízzel teli szökőkutas medencéjében mezítlábas térdnadrágos kamasz tapicskolt. Iskoláskorú gyerekek a füvön térdzokniban és térdig érő nadrágban rúgták a bőrt. Tőlük tisztes távolságban szürke mókusok kószáltak a zöldben, mígnem egyikük a padra teremve nézelődött.










A halikarnasszoszi mauzóleum i. e. 353-350 között épült síremlék, Mauszólosz, perzsa királyi helytartó (satrapa) és felesége számára. Szatürosz és Pütheosz görög építészek tervezték. Az ókori világ hét csodájának egyike. Minden nagy síremlék elnevezése Mauzolosz nevére vezethető vissza (mauzóleum). Kária uralkodója volt, Kária pedig i. e. 377–353-ig a Perzsa Birodalom részét képezte. Mauszólosz apját követte a trónon, mint a perzsa király tartományi kormányzója, de uralkodása megkezdése után hamarosan független király lett. Testvérét, Artemisziát vette feleségül, és elhatározta, hogy síremléket készíttet maguknak. Az építés megkezdése után a király meghalt (i. e. 353–350 között). A munkálatok Artemiszia irányítása alatt tovább folytatódtak. Az építkezés befejezését ő sem érte meg. Hamvai aranyurnában férjével együtt a sírkamrába kerültek, amelyet kőoroszlánok őriztek (egyike a British Múzeumban látható). Hírnevét főként méreteinek és szobrainak köszönheti. A 45 méter magas, pódiumon (platformon) álló sírépület görög templomra hasonlított. Piramisszerű tetőzetét harminchat ión oszlop vette körül, tíz-tíz oszlop oldalanként. Az oszlopok – amelyek között szobrok álltak –, egy szilárd cellaszerű blokkot képeztek, amely viselte a hatalmas tető tömegét. Csúcsán márványból faragott négyes fogatban Mauszólosz és Artemiszia foglal helyet. Az egész építmény a zárt udvar közepén lévő, kőből készült platformon állt. Az épülethez vezető lépcsősort kőoroszlánok fogták közre. A külső falakat mintegy háromszáz, isteneket, istennőket, valamint oroszlánokat, legendás szörnyeket ábrázoló, életnagyságú vagy annál nagyobb szobor díszítette. Minden sarokban márványból faragott lovasharcosok őrizték a sírt. A platform felső szakaszán három frízt faragtak ki: a kentaurok és lapidák csatája, az amazonok görögök elleni küzdelme és az amazonok kocsiversenye. Ezeknek a domborműveknek a töredékeit az ásatások tárták fel. Az épület tizenhat századon át állt. Sértetlen maradt, amikor i. e. 334-ben Nagy Sándor bevette a várost, és i. e. I. század közepén a rendszeres kalóztámadások során is. Később földrengések sorozata romba döntötte. A XV. századra már csak a talapzata maradt felismerhető, és amikor a johannita lovagok bevették a várost, akkor a bodrumi erőd (Szent Péter vár) megépítésekor, illetve későbbi megerősítései során, a mauzóleum romjainak köveit is felhasználták – a század végére szinte teljesen széthordták. Az Aktaión halála Tiziano Vecellio festménye. A kép témája a görög mitológiából származik: Artemisz szarvassá változtatta Aktaiónt, a vadászt, akit ezután saját kutyái téptek szét. Tiziano 1559 és 1575 között festhette. A művész 1551 körül ambiciózus vállalkozásba kezdett. Nagy méretű mitológiai képeket vitt vászonra a későbbi spanyol királynak, II. Fülöpnek, amelyek témáit Ovidius Átváltozások című munkája ihletett. Tiziano azzal az elhatározással festett, hogy a versekkel egyenértékű látványt alkot. 1556 és 1559 között elkészítette Aktaión és Artemisz történetének első fejezetét: ezen a képen azt örökítette meg, amikor a vadász meglesi a fürdő istennőt. Az Aktaión halála ennek a festménynek a tulajdonképpeni folytatása. A kép bal oldalát Artemisz uralja, tőle jobbra látható Aktaión az átalakulás pillanatában: teste még emberi, feje már szarvasé. A vadászt kutyái marják. Tiziano a hetvenes éveiben járt, amikor belefogott a képbe, és a nyolcvanas évei közepén még dolgozott rajta. Elképzelhető, hogy a festmény a műtermében volt, amikor 1576-ban meghalt. Az biztos, hogy a kép nem jutott el Spanyolországba. Az vitatott, hogy az itáliai mester befejezte-e a művet vagy nem. A vászonra vitt olajkép 178 centiméterszer 197 centiméter nagyságú. lindow-i férfi néven vált ismertté az a sötétbarna, laposra nyomódott furcsa külsejű, természetes módon mumifikálódott 1. századi holttest, amelyet 1984 augusztusában az angliai Manchester mellett tőzegkitermelés közben, a Lindow lápban találtak. Arccal lefelé, körülbelül 250 centiméter mélyen meztelenül feküdt a lápban. A fej, a felsőtest, karok és a jobb láb darabjai kerültek felszínre. Valószínű, hogy a római császárkor idején lelte halálát. Nullás vércsoportú volt, ami Nagy-Britannia mai társadalmát tekintve kelta eredetre utal. A nyakon lévő kötél olyan erősen összeszorította a nyelő- és légcsövet, hogy a lápvíz egyáltalán nem kerülhetett be a gyomorba, nem károsíthatta annak tartalmát. A férfinek harminc ép foga volt. Állkapocscsontját eltörték; egyik őrlőfoga kitört. Harapáslenyomata alapján a férfi korát huszonöt-harminc évesre becsülték. Az egyenesszálú haj és a szakáll jó állapotban konzerválódott. A kézen megmaradt körmök elemzése megmutatta, hogy néhány héttel a halála előtt egyformára vágták, majd az ujjak vonalában ívesen lekerekítették, és felületüket polírozták. Alapvetően gabonaféléket, búzakorpát, élesztőt és vadzabot, valamint különböző fűszereket fogyasztott. A gyomorban gabonapollent és fagyöngypollent találtak, ami arra utal, hogy márciusban, vagy áprilisban hunyt el. Három különböző módszerrel ölték meg. A koponya hátsófelén talált sérülésnyomok alapján valószínűleg baltával gyors egymásutánban többször fejbe csapták. A nyak körül állatbőrből készült sodort zsinór nyomai láthatók. A 370 milliméter hosszú, 1,5 milliméter széles végein megcsomózott zsinórt szorosan a férfi nyaka köré tekerték, és egy csúszócsomóval addig szorították, amíg a nyaki csigolya el nem tört. A harmadik, szintén halálos sebet késsel ejtették; a karotiszt hatcentiméteres vágással átmetszették. A gyilkosságokra nem jellemző, hogy egyszerre több módszert is alkalmazzanak, ezért a kutatók egy része arra következtetett, hogy rituális gyilkosság áldozata lett a férfi. Egy elképzelés szerint, „sorshúzásos” gyilkosság áldozatává vált, aki az utolsó étkezés alkalmával elfogyasztott, megpörkölt étel képében maga húzta ki a végzetét egy zsákból. Régészek véleménye szerint magas rangú druida volt. Feltételezésük szerint, Beltane ünnepe alkalmával (április 30-ról május 1-jére virradóra), 43-ban a római invázió alkalmából három kelta istennek áldozták fel – ami választ ad az alkalmazott három különböző halálnemre. Elsőként Tarannak, a vihar és mennydörgés istenének – akinek tiszteletére tűzzel és fegyverrel áldoztak, ezért baltacsapásokat mértek a fejére. Másodszor Ezusnak, a vihar istenének – akinek áldozatait megszentelt fákra akasztották, így szenvedte el a fojtást és a nyaktörést. Harmadszorra Teutatesnek felajánlva – akinek szent források, tavak mellett mutattak be áldozatokat – testét a lápba süllyesztették. A lindow-i férfi teste mai módszerekkel az egyik leggondosabban konzervált lápi múmia. Mínusz 19 Celsius fokra szabályzott belső hőmérsékletű speciális tárolóvitrinbe helyezték.












A National Gallery és a British Museum is 10 órától 17 óráig tart nyitva. A képtárba tilos folyadékot bevinni. A Britishben átlátszó adományláda az ötfontos bankók számára, továbbá, gyorsított beléptetési rendszer például a látássérültek számára. A Nemzeti Képtár régóta kinőtte magát. Társintézményei a Tate Galleryk lettek. A fővárosiakon túl két vidéki egységük van, egyikük Liverpoolban. Míg a Trafalgár téren lévő múzeumban gyermekcsoportokkal nem találkoztunk, addig a Britisben, az óvodásoktól a középiskolásokig bezárólag minden nap tucatnyival. A kisiskolások csoportjai nációjukat tekintve négy egyenlő részre oszlottak: feketék, indiaiak, arabok, fehérek. Vezetőik többnyire arcukat nem eltakaró, de fejükön fejkendőt viselő fiatal arab hölgyek voltak európai öltözetben: aki akar, beilleszkedhet az angol társadalomba. Érdekes színfolt volt az egyik indiai kisfiú, akinek fején turbán: ilyen viseletű buszsofőrrel is találkoztunk. A belvárosban az építkezéseken csak fekete férfiak dolgoztak. Az amerikai gyorsétkezde lánc pultjánál a fekete hölgyek között fejkendős arab lányok is szorgoskodtak. Az egység vezetője egy harminc alatti japán nő,, aki fregoliként az összes munkafolyamatba besegített, ha pedig nem volt rá szükség, a külső portálüveget takarította. Az utca másik oldalán a kínai negyed. A boltíves utcabejárókon túl az utcák fölött kihúzott zsinegeken lampionerdő teremt távol-keleti hangulatot, no meg a: az étkezdék, a vendéglők, a szendvicsesek, az éttermek, a „szedd magad” kajáldák egyhangúsága. Ennél jóval többre számítottam. A belváros általunk bejárt részében jól érzékelhető a forgalomcsillapítás: jellemzően kétszer egysávosak az utak, biciklisávval kiegészítve. Bár az itt töltött hat nap alatt nem volt hidegebb 10 Celsius foknál,mégis, a hőérzetünk ennél jóval alacsonyabb volt. A British Museumban értelmetlen mértékben behűtik a tereket, és ugyanez igaz a Luton repülőtér épületére is: évszaktól függetlenül erre érdemes odafigyelni.




Az Intelmek udvarhölgyeknek egy kínai selyemfestmény, amelyet eredetileg Gu Kaizhi alkotásának tulajdonítottak, ám modern kori tudósok szerint ez egy V-VIII században készült másolat, a Gu Kaizhi Jin-dinasztia idején készített eredeti festményről. A kép egy 292-ben Csang Hua által írt vers illusztrációja. Célja Csia Nanfeng császárné dorgálása volt, illetve, hogy útmutatót adjon a császári feleségeknek és ágyasoknak a viselkedési szokásokról. A kínai tekercsfestmények legkorábbi darabjaként tartják számon. A világ leghíresebb kínai festményeként vált ismertté. A tekercsről először a késői Szung-dinasztia idejéről vannak feljegyzések, amikor Szung Huj-cung (uralkodott 1100-1126) császár gyűjteményének egy darabja volt. A századok során több gyűjtő kezén ment át. Végül Csien-lung kínai császár (élt 1711–1799) birtokába került. 1899-ben a bokszerlázadás után a brit indiai hadsereg egy tisztje lefoglalta. A festmény nem teljes. Az eredetileg tizenkét jelenetből hiányzik az első három. A tekercsről készült egy monokróm papírmásolat a teljes tartalommal a Szung-dinasztia idején, amely jelenleg a pekingi Tiltott Városban található. A Nagykövetek ifjabb Hans Holbein festménye. A nagy méretű kettős portrét 1533-ban festette Holbein, második angliai útján. A kép készítésének idején ereje teljében volt a VIII. Henrik angol király udvarából indult politikai vihar. A király úgy döntött, hogy elválik feleségétől, Aragóniai Katalintól, de VII. Kelemen pápa nem járult hozzá ehhez. Ez később a Pápai állammal való szakításhoz és az anglikán egyház megalapításához vezetett, amelynek feje az angol uralkodó lett. A vallási és politikai szakítás a katolikus Európával, nem sokkal a protestantizmus megjelenése után, aggasztotta I. Ferenc francia királyt, aki diplomáciai küldöttséget menesztett Londonba. A kép bal oldalán álló férfi Jean de Dinteville, I. Ferenc követe, aki királyát képviselte VIII. Henrik és Boleyn Anna esküvőjén. A másik férfi Georges de Selve, Lavaur püspöke, aki szintén diplomáciai misszióra érkezett, de annak célja nem ismert. Dinteville tőrének hüvelyén és a könyvön, amelyen de Selve könyököl, latin felirat tudatja, hogy huszonnyolc, illetve huszonnégy évesek. Dinteville nem térhetett haza a királyi házasság után, hanem meg kellett várnia Boleyn Anna koronázását, illetve gyermeke, a későbbi I. Erzsébet angol királynő 1533. szeptemberi születését, mivel utóbbinak I. Ferenc francia király volt a keresztapja. A fennmaradt beszámolók szerint Dinteville nem örült a meghosszabbított tartózkodásnak. Barátja, de Selve 1533 áprilisi érkezése viszont felvidította: barátságuknak és közös angliai tartózkodásuknak állítottak emléket a festménnyel. A képen a két férfit egy polcszerű bútor választja el, amelyre mindketten rákönyökölnek, természetes hatást adva a kompozíciónak. A polc alkalmas arra is, hogy a piktor olyan tárgyakat helyezzen el rajta, amelyek szerinte megjelenítik a modellek érdeklődését, családi helyzetét, elfoglaltságait, vallásos hitét. A reneszánsz festészetben gyakran kerültek az ilyen képekre hangszerek, könyvek, érmék, virágok. A nagyköveteken megjelenő tárgyak feladata, hogy a két férfi intellektusán túl, tükrözzék a felkavart európai politikai-vallási élet problémáit. A kibontott anamorfózis A felső polcon mérőeszközök láthatók, amelyekkel a csillagok és más égitestek helyzetét határozták meg, a bal szélre egy éggömböt helyezett a festő, kicsit arrébb pedig egy több oldalú napóra látható. A precíz szerkezetek szerepeltetése azt hivatott érzékeltetni, hogy a képen megjelenő férfiak értik a matematikát, és járatosak a tudományokban. Az alsó polcot elsősorban a zenének szentelte a piktor. Középpontjában egy lant áll, tokja a földön, mellette furulyák. A lant húrjainak egyike szakadt, a furulyák közül hiányzik egy, ami azt sugallja, hogy megszűnt a zenei-vallási harmónia. Látható egy matematikai könyv, valamint egy lutheránus zsoltáros könyv is, amelyben a képzőművész szándékosan két olyan éneket mutat, amelyek a hasonló kiadványokban nem egymás után következnek: a Jöjj, Szentlélek! és a Tízparancsolat a keresztény egységet fejezik ki. Az ezen a polcon álló földgömbön Polisy látható, ahol Dinteville kastélya állt, és később a kép is függött. A bal felső sarokban elrejtve feszület. A festmény Holbein különleges technikai tudásának jó példája. Dinteville rózsaszín szaténtunikájának fénye, simasága kontrasztot alkot a férfi köpenyének szegélyén futó dús hiúzprémmel, amelynek szélein Holbein szálanként festette meg a szőrszálakat, megteremtve ezzel az anyag puhaságának képzetét. A tőr hüvelyéről lógó rojtokat először barnával festette meg a művész, majd bekente egy ragadós folyadékkal, amelybe aranyfüstöt illesztett, így hozva létre a ragyogó szálakat. A török terítőn látszanak a csomók, a szélein pedig kiállnak a használattól elkopott szálak. A reneszánsz portrékon gyakran helyeztek el a festők egyfajta emlékeztetőt az élet törékeny mivoltára. A Nagykövetek legszokatlanabb eleme is egy ilyen anamorfózis, amely a kép alsó részén látható. A szemből leginkább egy elnyújtott ellipszisre emlékeztető forma a kép bal oldaláról nézve koponyává alakul. A Rhind-papirusz egy óegyiptomi, számtannal és mértannal foglalkozó papirusztekercs, amelyet Jahmesz (Ahmesz) írnok készített i. e. 1750 táján. Ez a mű az elsőként megismert, ókori egyiptomi matematikával foglalkozó írás. 1858-ban Rhind skót régiségkereskedő Egyiptomban járt, hogy tüdőbetegségét gyógyíttassa. Luxorban megpillantott, majd megvett egy szokatlanul nagy, de sérült papirusztekercset, amelyet Thébában találtak. A hiányzó részt 50 évvel később fedezték fel egy amerikai történelmi gyűjteményben. Az írás bevezetőjében Jahmesz királyi írnok a következőket jegyezte le: „Ezt az iratot a 33. uralkodási évben, az áradás évszak 4. hónapjában (őfelsége Felső-) és Alsó-Egyiptom királya Aauszerré (Apóphis) alatt – aki élettel legyen megáldva – másolták régi iratok alapján. Készíttetett Felső- és Alsó-Egyiptom királya Nimaatré (III. Amenemhat) alatt”. Tehát az eredeti irat a középbirodalomban uralkodó fáraó idejében készült. Valószínűleg korábbi ismereteket foglalt össze, így keletkezését többen i. e. 2000 tájára teszik. Királyi írnokként nagy tudású gyakorlati szakember volt, aki urának parancsait teljesítve gazdasági, műszaki, szervezési és számolási feladatokat látott el. Köznapi élettel összefüggő számolási, és geometriai feladatokat írt a tekercsre. A nyolcvanöt példa számolástechnikai ismertetés, egyszerű egyenletek megoldása, terület-, és térfogatszámítási feladat volt. A „tankönyv” ismertette, hogyan lehet kiszámítani a trapéz területét, a számtani és mértani sorozatokat, elsőfokú egyismeretlenes egyenleteket. A papiruszon vannak három, négy és öt egységoldalú háromszögek, de nem lett kimondva, hogy derékszögű háromszögek. Jahmesz bizonyítás nélkül kijelentette, hogy a kilenc egységnyi átmérőjű kör területe egyenlő a nyolc egységnyi oldalú négyzet területével. Ez mai jelöléssel azt jelenti, hogy π(9/2)² = 8². Ez alapján a pí értékére körülbelül 3,16 jön ki, ami jó közelítés (3,14).









A National Gallery mögött folyik a Temze. Bal felé indultunk városnézésre. Feltűnően sokan gyülekeztek kisebb-nagyobb csoportokban. A távolban közlekedési múzeumba való városi buszok parkoltak. Egyikük gőzt eregetett magából. Mint a folyó túloldalán tett látogatásból visszafelé jövet kiderült, látványos utcai felvonulás gyülekezésébe csöppentünk bele. A rendőri biztosítás mellett zajló katonazenés vonulás forgataga: lovas hagyományőrzők; kadétiskolások; cukrászok; korabeli ágyúval masírozó, korhűen öltözött katonák; díszes hintóval hajtató, a múlt évszázadokat megidéző ruhájú utasokkal �" és a jó ég tudja még, hogy kicsodák voltak még. A Temzén át az üveghíd és a zárt vasúti híd előtti átjárón keltünk át: itt 180 méter széles volt a folyam. A túlparton egymástól tisztes távolságban, szombat délután lévén harsogó koncertek. A Tate Modern Museumba tartottunk. Tíz emelet magas, négyszögletes toronyépületbe léptünk be: ez csak az egyik része a komplexumnak, amelynek másik szárnyában lehettek a vászonra vitt remekek. A laikus látogató számára a pénzkidobás tipikus példája ez az épület. Hatalmas belső, lényegében kihasználatlan terek. A betonfalak felülete eldolgozatlan. A közlekedőutak szélessége a látogatók számához képest több mint túlzóak. Kisebb terek az alkotások számára. Egyik ingyenesen látogatható, míg a másik fizetős. A faliképen két egymással szemben lévő vízcsepp látható: egyikben szőrös férfi has, a másikban beazonosíthatatlan valami. A vízcseppek az életre utaltak nálam, de az egész a kakukktojás miatt értelmét veszítette. A következő képen zöld háttér, elől kezét feltartó zöld figura. A világűrből érkező zöld emberkére asszociálva a „ megtaláltakˇ” címet adtam az alkotásnak. A függőleges betonfalsík legaljából térd alól megjelenő nadrágos, zoknis és bőrcipős férfiláb vízszintes helyzetben a járófelületen. Lehet törni a fejet rajta.














Az Emmauszi vacsora Caravaggio festménye. A kép egy bibliai történet alapján készült, amely így olvasható Lukács evangéliumában: Jézus két tanítványa elindult Emmauszba. Az úton a feltámadott Jézus közeledett feléjük, de nem ismerték fel. Együtt mentek tovább, majd a tanítványok közös vacsorára invitálták. Jézus elfogadta a meghívást, majd az asztalnál kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük. Caravaggio ezt a pillanatot, a felismerést festette meg. Egyikük éppen felugrani készül hátralökött székéből, a másik pedig hitetlenkedve tárja szét karjait. Jézus mellett a házigazda áll. Jellemző Caravaggio stílusára, hogy a tanítványokat egyszerű dolgozó emberként ábrázolja. Szakállasak, ruhájuk szakadt, míg Jézus hamvas arcú, csigás hajú, vörös tunikás fiatalemberként jelenik meg. Az alakok elhelyezkedése, különösen az egyik tanítvány rövidülésben ábrázolt, kinyújtott karjai, Jézusra irányítják a szemlélő figyelmét. Caravaggio a fény és árnyék kontrasztjával mélyíti el a pillanat drámaiságát. A kép bal oldaláról erős fény vetül Jézusra, megvilágítva arcát és a balján ülő tanítványt. A képet 1601-ben Ciriaco Mattei itáliai nemes, korának kiemelkedő műgyűjtője rendelte meg, azután, hogy Caravaggio híressé vált első nagyobb vallásos témájú munkáját bemutatták: a Mátyás apostolt ábrázoló képét a római San Luigi dei Francesi templom számára készítette. A Lükurgosz-kehely a nanotechnológia első, tapasztalati alapú alkalmazásának tekinthető. Valószínűleg a Római Birodalomban, a IV. században Rómában készült a serleg. Előállításához a modern nanotechnológiához hasonlatos technikát alkalmaztak, amit tapasztalati úton fedezhettek fel. Kiváló állapotából a kutatók arra következtetnek, hogy a készítése óta eltelt idő túlnyomó részét a föld felett tölthette. Valószínűleg templom kincstárában. Mindössze annyi konkrétumot ismerünk előéletéből, hogy az 1800-as évek közepén Lionel de Rotschield báró birtokába került. Állandó kiállításon nem szerepel, de időről időre bemutatják. Utoljára 2012–2013-ban volt látható. A rendkívül finom megmunkálású kupának meglepő optikai tulajdonságai vannak: hátulról megvilágítva jádezöld helyett rubinvörössé válik. Anyaga kettős színű átlátszó üveg. Ha elölről éri a fény, jádezöld színben csillog, áteső fényben izzó vörösen (a király alakja lila lesz). Szokatlan optikai tulajdonságát az okozza, hogy egy kevés kolloid aranyat és ezüstöt tartalmaz. A színváltoztatás titkát csak 1990-ben fejtették meg a kutatók. Mikroszkóp alatt az üveg törött darabjairól kiderült, hogy parányi, 50 nanométer átmérőjű ezüst- és aranyszemcséket kevertek bele. Ez kevesebb, mint az asztali sószem ezredrésze, és már a kvantumpontok mérettartományába esik. A kis mennyiségek miatt a tudósok arra gyanakodtak, hogy az üveg csak véletlenül szennyeződött arany- és ezüstporral. A pohár készítőjének pedig fogalma sem volt arról, hogy ezek a részecskék léteznek vagy bármilyen hatással is lesznek majd a kész termékre. Azóta nagyjából ötven ugyanilyen optikai tulajdonságú pohárszilánkra bukkantak, így mára biztossá vált, hogy az anyagot szándékosan készítették ilyenre. A piros szín annak köszönhető, hogy az aranyszemcsék elnyelik a körülbelül 520 nm hullámhosszú fényt. A lila szín nagyobb szemcsék eredménye. A zöldet a 40 nm-nél nagyobb ezüst szemcsék által okozott fényszóródás kelti. Peremét aranyozott ezüstlevelek díszítik, aranyozott ezüst talpát pedig szőlőlevelek. Ez az ötvösmunka foglalat az akantuszlevelekkel a kehelynél később készült. A mítosz szerint Lükurgosz thrák király seregével megtámadta Dionüszoszt, és az ő Ambrózia nevű bacchánsnőjét. Ambrózia a Földanyához fordult, aki szőlőtőkévé változtatta őt, ő pedig feltekeredett a királyra és foglyul ejtette. A kupa azt a pillanatot mutatja, amikor Lükurgoszt csapdába ejtik a szőlő indái. Látható rajta Dionüszosz is két követőjével, akik kigúnyolják a csapdába esett királyt. A kutatók úgy vélik, hogy Dionüszosznak Lükurgosz feletti győzelmét azért választotta az üvegműves témájául, hogy egy politikai eseményre, Nagy Konstantin Licinius császár felett aratott 324-es győzelmére utaljon vele.














Az utcai turistatájékoztató táblák tökéletesek. Az oszlopok hórihorgas embermagasságúak, szélességük 30 centiméter: mindkét oldala közérthetően útba igazít. Egy-egy oldalon két közeli városrészlet térkép látható, alattuk megszámozva a városlátogató számára fontosabb helyek. A szállástól az Oxford Streeten át ilyen segítséggel jutottunk el a Hyde parkhoz. Hatalmas rétek fákkal, de például futópályával nem találkoztunk. A lovasok számára homokföveny. A Serpentine-tó kőhídjáig sétáltunk, ahol kormoránok tanyáztak. Aki nem látogat el ide, nem sokat veszít vele. Csak kedélyes, segítőkész angolokkal találkoztunk. A reptéri biztonsági ellenőrzés előtt első alkalommal itt nem vették el a fehér botot tőlem, az induló járat nevét az angol után a célállomás ország nyelvén is bemondták, lámpával fűtött dohányzó a bagósok számára. Aki mindezek után kedvet kapna belvárosi londoni ingatlan vásárlásához, a következővel számolhat: 350 millió forinttól 1,2 milliárd forintig.






2017-2018-ban készítettem az Angyalföld hangos térképe tartalmat a hangalapú kulturális honlapomra. A kerület mai területének történelmének legrégebbi tárgyi emléke két, kétezer-ötszáz évesnél régebbi, több tárgyból álló leletegyüttes. Ismert volt előttem az egyik aranytárgy ismeretlen módon való British Museumba kerülése. Felkutatásával nem akartam terhelni Katit. Amint portyázása során a második emelet ötvenegyedik számú termébe befordult, szemben találta vele magát. A mai Budapest területének északi részén, a Margitsziget és az Óbudai-sziget találkozásának magasságában a korai vaskorban minden bizonnyal átkelőhely üzemelt a Dunán. A környező vidéket fontos kereskedelmi, és ennek révén hatalmi jelentőséggel ruházta fel. Ennek bizonyítéka a Budapest-Angyalföldről ismert két, preszkíta korra keltezhető aranylelet: az 1892-ben előkerült leletegyüttest kisebb arany és bronz ékszerek alkotják, míg 1925-ben négy egymásba helyezett, ékszerekkel feltöltött, míves aranycsésze került napvilágra. Az edénykék közül ismeretlen módon egy külföldre került, míg a másik három darab a Magyar Nemzeti Múzeum nagy becsben tartott kincse. Tompa Ferenc régész professzor az 1928-as Archeológiai Értesítő 42. számában írt az angyalföldi aranyleletről, és megtalálásáról. A Föveny utca nyugati végénél (ez ma a Keszkenő utca) a megyeri Krausz örökösök tulajdonában levő, Klein Dávid által bérelt homokbányában Antony János napszámos találta. Titokban értékesíteni szerette volna, de meglopták, és így vált a lelet ismertté. A nagy értékű, és hazai viszonylatban egyik legjelentősebb aranylelet kalandos utakon, legvégül a rendőrség segítségével juthatott méltó helyére, a Nemzeti Múzeumba. A lelet darabjai ornamentika és forma szerint egységes kiképzést mutatnak. Valószínű, hogy egy készlethez tartoznak, és halstatti korúak. Mivel ezer szállal kötődök Angyalföldhöz, ezért ez az aranytárgy vált a legfontosabb londoni emlékemmé.




(Hangminőség: nem készült hangfelvétel.)