Kassa (2023)


Kassai képeslap.


A pénteki napot a kulturális intézmények közötti mazsolázással töltöttük. A főteret céloztuk meg. Itt található a kassai színház is.


Kelet-szlovákiai múzeum. Több egymástól eltérő címen található egységekben kell gondolkodni. Elsőnek a természeti környezetet, a csillagászatot, és az egyházi relikviákat bemutató tárlatokat néztük végig. A környezet: nyikorgó parketta; szűk, félig nyitott ajtók; besötétített termek gyér megvilágításban; lépésjelzőre beüzemelt helyiségek. Női szemek számára csábító a Brazíliából származó ametiszt. Előny, ha valaki gyerekkel tér be ide, úgy talán maradandóbb lesz a látogatás.






A következő múzeum is többféle tárlatot kínált. A proletárhatalom időszakának(Szovjetunió) kassai és magyarországi plakátjai kerültek közszemlére téve. Néztük-néztük a relikviákat, de egy idő után félbehagyva az egyre inkább érdektelenné váló mustrát, továbbálltunk. A „Kassa aranykincsei” című állandó kiállítás következett. Érdekes a környezet. A keskeny és alacsony bejárati nyílás a felnőtt embert derékban erős meghajlásra készteti. A közlekedőút védelmét két vastag páncélajtó garantálja. A kisebb szobányi teremben, több ezer, különböző európai országokban vert aranypénz mutatja magát, az átlátszó biztonsági üvegfal mögül. A fotózást tábla tiltja. Kipréselődve a helyiségből, az egyik jelentős kincs másolatát (kéménylyukba elrejtett családi ékszerek) itt megtekinthetjük, és fényképet is készíthetünk róla. Három emelet várt ránk még, bírtuk szusszal, és becsületünkre legyen mondva, mindent megtettünk a cél érdekében. Maradandó emléknek innen csupán egy gallyakból font babakocsi raktározódott el bennünk. Viccesnek tekinthető a már pórázra tett, de leölés előtt álló sárkány esete. Az udvaron a 19. századból megmentett, eredeti faházak járhatók körbe.








Löffler Béla múzeum, és Kortárs galéria. Alicante óta kissé félve tőle, de elszántan keressük a kortárs alkotásokat. Ide is azért tértünk be. Ha úgy mondom, bőven volt mit látni, de jóformán nem láttunk semmit sem, nagyjából stimmel a dolog. Viszont annyi hatása mégis csak lett az éves kortárs-szemlélődésnek, hogy valamit elindított a tudattalanomban. Megteremtődött bennem a „Reményik kortárs” ötlet, melynek első remeke összeállt a fejemben. A címét elárulom, mert abból nehéz lenne kikövetkeztetni a műalkotást: kávé szünet.






Rodostó ház, és Miklós-börtön. Az előbbi helyszín nem, az utóbbi viszont szerepelt a kulturális tervünkben. II. Rákóczi Ferenc törökországi száműzetése során egy hajszálpontosan ilyen házban élte le életének utolsó szakaszát. Az eredeti épület több darabját ideszállították, és beépítették az emlékházba. Számomra fejtörést okozott a belső terek kialakítása, mérete, egymáshoz való igazodása, de ez maradjon az én bajom. Az egyik fotón egy 16. század közepére datálható ágyú látható.





Az épülethez szervesen kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a köznép száján hírhedtként megmaradt Miklós hóhér börtöne. Kezdésnek egy nyolc perc hosszúságú video mesél a régmúltról. Utána beléphetünk a hóhér egyszobás, berendezett lakásába, ezt követően alászállhatunk az egykori rabok poklába. Érdekes, hogy több ilyen, és ehhez hasonló műintézményben megfordultam már (KGB múzeum), de innét kedvem támadt mihamarabb kereket oldani. Nem is feltétlenül a kínzóeszközök vagy a börtöncellák embertelensége miatt, de valamiért mégis. Miklós hóhér jól megfizetett alkalmazottja volt a fejedelemnek. Ha valamelyik nap nem volt szükség szaktudására, munkaköri leírásában ott szerepelt a városban talált szemét összeszedése, és a kóbor kutyák begyűjtése is. Kik kerültek börtönbe? Például a kéjelgésen vagy a házastársi hűtlenségen ért, netán alkoholmámorban fetrengő nők. Itt volt a helyük a köztörvényeseknek is. Aki bekerült a tömlöcbe, nem számíthatott sok jóra. Mi hideg téli napon melegen öltözve jártunk odalent, de az isten hidegétől majd’ megvesztünk. Ilyenkor egy-két nap alatt bárki simán megfagyott, vagy éhen pusztult. A nyár szerencsésebb időszak lehetett a rabok számára, de tudatukban mindig ott volt a munkáját hobbiként űző hóhér vérszomjas mosolya. Hogy milyen lehetett Miklós és a fia közti kapcsolat, nem ismert, de a felnőtté váló fiú nem folytatta apja mesterségét.






Sétánk során megérkeztünk Márai Sándor szülőházához. Tovább haladva rátaláltunk köztéri szobrára is.




Szombaton a kültéri látnivalók következtek. A főtér és a környező mellékutcák óvárosi környezete jelentette a fő vadászterületet. A főtér főbb látnivalói: Szent Erzsébet Székesegyház (1906-ban itt lett újra eltemetve II. Rákóczi Ferenc fejedelem); Orbán torony; Szent Mihály kápolna; Zenélő szökőkút; Városfal, Alsó kapu; Címer szobor; Pestis emlékmű; Jakab palota.






Az óváros a saját, ilyen környezethez fűződő emlékeinkhez kapcsolódva mesél régi dicsőségéről. Szégyenfoltjainak eredője a jelenkor.








�-sszeborzolódott szemöldök. Kétszer is előfordult velünk. A barokkban utazó, igazán látványos Szent Erzsébet székesegyházba ingyen lehetett belépni, de a fotózásért ellenértéket kértek a látogatóktól. Ennél is meghökkentőbb, hogy a Rodostó házba a „rokkantaknak” is jegyet kell váltani. A mozgássérülteknek még elméleti esélye sincs az épület felfedezésére, a látássérültek számára pedig érdemben nincs tapintható vagy hallható élmény. Maradnának a siketek, de őket a fogyatékosságuk nem gátolja a szétnézésben. Természetesen egyik esetben sem a 2 euróról van szó, hanem az elvtelenségről.




Utcaképek: Egy helyi erő elmondása szerint, A 2022/2023-as tél leghidegebb napjain róttuk a város utcáit. Itt ered a Hernád folyó, és nem véletlen, hogy ilyen zimankós időben többeknek törzshelye a természet alkotta jégpálya.


Hosszú éveken át hetente többször is megfordultam a budapesti Szimpla kertben. Nos, amikor benéztünk ebbe az udvarba, meglett a kassai „Szimpla kert”.





Tágabb értelembe véve is, igazi csúcsfotó – köszönet Kati éles szemének!


(Hangminőség: nem készült hangfelvétel.)