a palesztin izraeli háború következtében, puskaporos térség felé indultunk. Az emberiség történetét ismerve, vérzivatar vérzivatart követ. Jordánia területe kiemelkedő történelmi hely az egymástól eltérő vallások egymásnak feszülése szempontjából. Nem egyszerű a helyzet Jordániában. Az ország lakosságának harminc százaléka palesztin. Szögesdróttal határolt sátorvárosokban 1,2 millió szír menekült él. Az eredeti útvonaltól eltérően, Izrael elkerülésével Kairó irányából Akaba felett elhaladva szálltunk le Ammanba.
Az ország jelentős részét végignézhettük a busz ablaka mögül. A sivár tájakon rendszertelenül felbukkanó Házakat kettő-három méter magas kőkerítés határolta körbe. Az országút mellett számos pár négyzetméter alapterületű kuckó-jellegű iparos műhely pl. gumi javító várta a kuncsaftokat. Gyakran került látóterünkbe műanyag zsákokból vagy papírkartomból felhúzott lakósátor. A köztisztaság felejthető.
Jerash (ókori neve: Gerasza) a fővárostól Ammántól harmincöt kilométerre északra várt ránk. A települést szemita népek alapították az i. e. 4. században, de a legrégebbi leletek i. e. 2500-ból származnak. A római Pompeius i. e. 63-ban korlátozottan visszaadta a település függetlenségét. Napjainkban is látható épületeinek jelentős része ebből a korból származik. Az építkezéseket a szíriai és a nabateus városokkal folytatott kereskedelem hasznából finanszírozták. Hadrianus császár 130 körül meglátogatta a települést, és ez az esemény újabb monumentális épületek létrejöttét eredményezte. Ekkoriban 20 ezren lakhatták. A bizánci uralom alatt az 5. és a 6. században számos római kori Templomot lebontottak, vagy átalakítottak, helyükre keresztény templomok kerültek. Később a Perzsa Szászánidák (614-ben) majd az Arabok (638-ban) foglalták el. A csatározások során Gerasza épületei súlyosan megrongálódtak, a pusztítást a sorozatos Földrengések fokozták. Lakott területe az eredeti méretéhez képest negyedére zsugorodott.
A Haddriánusz kapu boltíve alatt áthaladva körsétára indultunk. Petra után a második leglátogatottabb történelmi hely. A Zeusz templom a papi megalománia ékes bizonyítéka. A száztízszer százötven méter alapterületű szentéj nem készült el soha sem. Hatalmas, 175 cm átmérőjű, több elemből összerakott oszlopok garmadája, és az épületegyüttes egy része megvalósult ugyan, de a későbbiekben a félkész templom kézműves céhek telephelyévé vált. A Zeusz templom a córdobai nagymecset alapterületével megegyezik, mely évszázadokon át épülve elkészült. A két legépebb állapotban fennmaradt ókori római településrom Marokkóban és Jordániában találhatók. A jordániairól meséljenek a fotók.
található az ókori Gadara romterülete. Az evangéliumok szerint Jézus többször megfordult e vidéken. Egy alkalommal két démontól megszállt embert gyógyított meg — ördögűzés — majd a démonokat disznókba küldte, és az egész konda a meredek parton át a tóba rohant, és a vízbe fulladt. Ezután a városlakók távozásra kérték őt a környékről.
Amman lakosainak száma meghaladja a 4 milliót. A főváros területét i. e. 8500-ban lakták. Az első írásos dokumentumok i. e. 1200-ban Rabbath-Ammon néven említik, mint az Ammonita királyság fővárosát. Fénykorát Traianus római császár idején Philadelphia néven élte, amikor Arabia provincia része volt. Ebből a korból megmaradt a fórum és a színház. A 8. században az Abbászida Kalifátus része lett.
A citadellát mindenképpen érdemes felkeresni. A hatalmas területen feltárt épületmaradványok közel tízezer évről tanúskodnak. A múzeum párját ritkító. Láthatunk itt 10 ezer éves szoborfigurát, 6 ezer éves emberkoponyát, melyen három egymáshoz közeli helyen érmenagyságú lyukat fúrtak a kor felkent gyógyítói — talán egy elmeháborodott embert azon át akartak a démonjaitól megszabadítani — aki túlélte a beavatkozást, mivel a lyukak hártyásodni kezdtek, de véglegesen nem forrtak be. Csecsemők fejének hosszúkás alakúra torzításával itt is próbálkoztak, mint a Föld időben és térben számos más helyén.
Amman közelében lévő várkastélyhoz buszoztunk. A város külterületén áthaladva bármit elfogadtak volna az utastársak, csak azt az egyet nem, hogy lerobbanjon a busz. Ám a szegénység nem mindig párosul a gazemberséggel. Egy-két kapualjban feltűnt egy-egy cserép virág, de mellette kupacban magasodott a szemét. A szegénység szívszorító
A viszonylag jó állapotban megmaradt kastélyban 10-15 tonnás kövek voltak egymás mellé és egymásra felrakva, illesztésük mérnöki pontosságú. Kétezer éve ez már simán ment. Ezt az épületet is leginkább a földrengések tették használhatatlanná.
Két sivatagi várkastélyt kerestünk fel. Az első markánsabb kiállású, de romosabb állapotban maradt ránk. Meséljen róla az alábbi hangfelvétel.
Kuszr Amra. A legismertebb sivatagi kastély az országban. A fővárostól 85 kilométerre fekvő Kuszr Amra az iszlám világ egyik legkorábbi építménye, egyike az Omajjád dinasztia uralkodása alatt épült sivatagi palotáknak. A 8. század elején emelt, kívülről egyszerű épület jó állapotban maradt ránk. Quseir Amra freskóit valószínűleg még a II. Jazíd kalifa (720-724) első iszlám emberábrázolást tiltó rendelkezései előtt festették. Az ábrázolások történelmi témákat, mitológiai alakokat, a történetírás múzsáit, fürdőjeleneteket, vadászjeleneteket mutatnak be, valamint azt a hat uralkodót, akiket az omajjád uralkodó valószínűleg legyőzött.
A hely igazi értékét számomra az iszlámban betöltött kulturális szerepe jelentette. Az itt látható freskók voltak az utolsók, melyeken élőlények szerepelhettek. Igazi történelmi pillanat.
A Jordán-árokban található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A Holt-tenger víz tükre 420 méterrel, a tófenék 795 méterrel van a földrajzi tengerszint alatt. A víz színe közelről tisztának mondható, átlátszó, távolról sötétkék. Bár a Holt-tengerbe ömlik a Jordán folyó, vízszintje folyamatosan apad a jelentős mértékű vízkivételtől. Ennek következtében a tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli medence fokozatosan kiszárad. Az északi medence hossza 50 km, maximális szélessége 15 km. A tó vize erősen párolog. Partvidéke kevés kivétellel kopár sivatag.
Északnyugati sarkán található Kumrán régészeti lelőhely, az ókori Esszénusok egyik csoportjának központja. Az 1947-ben felfedezett kumráni tekercsek tették világhíressé. A Holt-tenger északi medencéjének déli csúcsával egy vonalban, a főúttól pár km-re nyugatra találjuk Masszáda erődjét. A Holt tenger délnyugati részén fekszik Szedom (Szodoma) . A 12 km hosszú, 2-3 km széles területen bizarr formájú sótömegeket láthatunk. A népi képzelet ezek között felismerni vélte Lót feleségét is, aki "sóbálvánnyá" változott, mert az angyal parancsa ellenére hátratekintett. Az archeológusok nem találták meg ezeknek a településeknek a helyét.
Azon nem lepődtem meg különösebben, hogy a Holt-tengerben hanyatt fekve nem merültem el a vízben, de máson, igen. Ahogy hátradőltem, a lábamat a sós víz erőnek erejével fellökte. A felszínen maradáshoz, sem kézzel, sem lábbal, nem kellett evickélni. Az egyedi élménymindegyikőnk arcára mosolyt csalt. Naplemente idején a strandőr sípjával ismétlődően jelezte a nyitva tartás végét. Komótosan próbáltam talpra állni, de nem ment. Okára nem gondolva bele, megint tettem úgy, ahogy az imént. Aztán csak rájöttem, a sós víz felhajtóereje a lábra állást is megnehezíti. Ilyenkor érdemes a lábunkat előbb magunk alá húzni, majd függőlegesen rugó módján kinyújtani. Ujjam végét belemártottam a 34%-os sótartalmú vízbe, majd a szám széléhez érintettem: nagyon erősen maró, fájó érzést tapasztaltam. Egy-egy mártózás alkalmával fél óránál tovább nem praktikus a vízben tartózkodni, mert a sós víz kikezdi az ember bőrét. A tóban botorság úszni. A part szélében bárki holt-tengeri sárral bekenheti magát, hogy percekkel később körülményesen megszabadulhasson tőle. Az édes vízzel tusolás elmaradhatatlan része az itteni fürdőzésnek.
Al-Maghtas. Bethámia bibliai keresztelőhely a Jordán folyó keleti partján. Lehet Jézus Keresztelő János általi megkeresztelkedésének eredeti helyszíne. Két fő régészeti területet foglal magában: egy kolostor maradványait az Illés-hegy néven ismert halmon, valamint egy, a folyóhoz közeli területet, ahol templommaradványok és keresztelő tavak, valamint zarándok- és remetelakok találhatók.
A Jordán-folyó felé buszozva elporoltunk a Tábor-hegy mellett, ahol a biblia szerint, Illés próféta tüzes szekerén az égiekhez távozhatott. Pár perccel később a Jordán-folyó mellett sétáltunk Keresztelő János működési helye felé. A folyó helyett egy 5-10 méter széles patakra leltünk, melynek közepén nádszálak magasodtak. A túlpart már Izraelhez tartozik.
Egyszer egy francia fiatalember jópofaságból a túloldalra át akart úszni, de még a partra érkezés előtt, az izraeli határőr köréje sorozatot röpített. A Jordániába rémülten visszaúszó férfit a helyi határőrök letartóztatták, és kizsuppolták az országból. Örökre kitiltották Jordániából.
A keresztelő medence kiszáradt állapotban került elénk. Több méter mélységben láthattuk: ez a terület a tengerszint alatt több, mint 300 méterrel található. A 21. században számos pápa is megfordult itt. A környezet a vízpartnak betudhatóan zöldellt.
3-2. Nébó-hegy. A Holt-tenger északkeleti végének közelében találtunk rá. A 808 méter magas csúcsról a ciszjordániai Jerikó gyakran látható, Jeruzsálem ritkán. A biblia szerint, isten Mózesnek itt mutatta meg az Ígéret Földjét, és A hagyomány szerint a prófétát itt temették el.
Miután a negyven éven át tartó vándorlás közben sokan meghaltak kígyómarásban, a nép könyörögni kezdett az Úrhoz, hogy védje meg őket a mérges kígyóktól. Mózes isten szavára botra tekeredett rézkígyót készíttetett. Akit megmart egy kígyó, de föltekintett erre a hiterősítő ereklyére, esetleg életben maradhatott.
Kíváncsian vártuk, vajon a Nébó-hegy tetejéről mi fog elénk tárulni? Ugyanaz, mintha hátrafordultunk volna. Persze tudhatjuk, évezredek alatt sokat változhatott az időjárás, és vele együtt a környezet is. Itt a hely szellemisége a fontos.
Madaba 70 ezer lakosú város. A terület egykor a Moábi Királyság északi határvidéke volt. Közelében emelkedik a már jól ismert Nébó-hegy.
A Szent György templom híres padlómozaikja, a felújítás és a takarítás hiánya miatt, a rárakódó vastag portól szinte észrevétlen maradt. A város sétálóutcáján a parkolóig visszafelé sétálva maradt időnk nézelődni. Amennyiben felfigyelhettünk egy-egy árcédula számsorára, leggyakrabban megmosolyogtuk. Útközben elénk került egy becsületes képű gyümölcsfacsaró kereskedő, aki nagy számokkal kiírta az árakat: a 2 dl narancslé és a gránátalma ára egy-egy jod (500 Ft) vagy dollár (350 Ft). Sorba álltunk. Az idegenvezető által ajánlott édességboltban olyan árakat tapasztalhattunk, hogy gondolkodás nélkül sarkon fordultunk: a semmi édesség kilós ára 20 ezer Ft. Eljutottunk egy igazi helyi utcába is. Ez a kárpitosok negyede lehetett. A keskeny járdákra kitett felújított, vagy reparálásra váró bútorokat, az úttest felöl gyakran kerülgethettük. Szívesen csatangoltunk volna hosszasabban, de várt ránk a busz.
Umm arr Rasas. Rómaikatonai tábor volt, mely az 5. században várossá fejlődött. A Holt-tengertől keletre fekvő régészeti lelőhely területének csak elenyésző részét tárták fel. Maradványai a 3. és a 9. század közé tehetők, római, bizánci és korai iszlám stílusú emlékeket foglalnak magukba, köztük tizenhat templomot és a római kori tábort. A templomok egy részének mozaikpadlója is fennmaradt, köztük legjelentősebb a Szent István-templom díszítése. A padló egy felirat szerint 756-ban készült. A növény és állatmotívumokon kívül, a térség „térképe” is szerepel rajta, palesztin, jordániai, és egyiptomi városok ábrázolásával. A városok között szerepel Madaba és Amman is, ez arra utalhat, hogy Jordániának ez a része eredetileg keresztény terület volt, de ekkorra az omajjádok már meghonosították az iszlám vallást a régióban. A lelőhely jellegzetessége még két torony, amelyek a sztilita aszketikus szerzetesekhez köthetők, akik elzárták magukat a külvilágtól és életük egy részét ilyen oszlopok vagy tornyok tetején élték le.
Egyik útitársunk rózsaborsot szedett a parkoló szélében. Én is megkóstoltam, de míg a többiek ájuldoztak ízletességén, addig én a nagy részétől szájon át gyorsan megszabadultam. Hiába, ahány ember, annyiféle ízlés. A parkolótól a fedett kiállítóhelyig hosszasan kellett gyalogolni. Pár méter magasból lehetett a hat ember által kirakott csempemozaikra rátekinteni: a mellettem álló férfi harmincszor tíz méter nagyságúra saccolta. Az állat, növény és városábrázolások nem földrajztérkép pontosságúak voltak, hanem krónika szerű. A készítők neve meg lett örökítve, hosszú évek kitartó és precíz munkája tárult elénk. A jelen lévők mindegyike elismerően nyilatkozott róla.
Elviccelődtünk a mai Szíria területe felöl ide érkezett oszlopos Szent Simeon szerzetesen. Ha lett volna egy kardos felesége, az bizony egyértelműen megmondta volna neki, hogy mi mást is tehetne a henyélés helyett — szólt valaki, mire érkezett a válasz: lehet, hogy éppen az asszony nyugtalan nyelve elöl menekült az oszlop magasába.
Petrát, a világ egyik leglátványosabb régészeti lelőhelyét a Nabateusok alapították, feltehetően az i. e. 6. században. A félig épített, félig a sziklákba vájt városra, az ősi keleti hagyományok és a görög építészet stílusjegyeinek keveredése jellemző. A terület fontos szerepet játszott az Arábia, Egyiptom és Fönícia közötti kereskedelemben.
I. u. 106-ban a Római Birodalom része lett, a 4. században püspöki székhellyé vált, a 7. században Arab uralom alá került, a 12. században a keresztesek építettek erődöt a területén. Ezután a helyi törzsek hamar megtelepedtek benne, és egészen a 19. századig ismeretlen volt a külvilág számára. Petra legjelentősebb emlékei a sziklába vájt síremlékek, mozgalmas homlokzatokkal, párkányokkal és oromzatokkal. Ezzel éles ellentétben áll a mögöttük kialakított sírkamrák egyszerűsége, melyek négyszög alaprajzú díszítetlen termek. Petra leghíresebb síremléke a „Kincsesház”. Figyelemre méltó még a város bejáratánál és a település másik felében kialakított „Kolostor”, a Korinthoszi-sír, a Selyem-sír, az Urna-sír, a színház, valamint a városba vezető szurdok előtt elhelyezkedő Obeliszkes síremlék is.
Bár egész napos petrai látogatásról szólt a fáma, de belőle három és fél óra lett. Ennek okai: nem Petrában, hanem Akabában szálltunk meg, másrészt, a késéssel érkező repülő miatt a programot átszerkesztette az idegenvezető (az úti beszámoló az eredeti időrendet követi).
Miután beléptünk a romterületre, 800 méter bevezetőút várt ránk. A magával ragadó, és egyben lebilincselő kanyont emlékeim segítségével magam elé idéztem. A sárgás homokkősziklák néhol 80-100 méter magasan törtek az ég felé, egy helyen — leléptem — három méterre beszűkült. A régi talajszint két méterrel mélyebben lehetett, mely a tájékoztatás szerint, hepehupásan vezetett be a fővárosba. Ahol kiszélesedett a vájat, ott megpihenhettek a karavánok. A homokkőfalak legszélében az alsó kerámia-vízvezetékben az állatoknak szánt ivóvíz csörgedezett, a felette lévőben az emberi fogyasztás céljából érkező: a szándékos mérgezés kiküszöbölése miatt alakult így. A hevesebb csapadék által keletkező vízár miatt, a város felé lejtő utat vízelterelők, gátak, és vízelvezető árkok határolták. Számos barlanglakásra, vagy szenthelyre is ráláthattunk. A kőfalakat több helyen már alig-alig kivehető kőfaragások díszítették. A kanyargós útról elibénk tárult a homokkőfalba belefaragott Kincsesház, melynek homlokzata vörös kőből lett kifaragva. Szépségétől ájuldozott a feleségem. Az épület előtt berberek tevéikkel várakoztak (taxi), mellyel egyben megteremtették a hely korabeli hangulatát is. Innentől maradt egy órácska szabadidő az egyéni felderítő útra. Mi elindultunk a másfél kilométerre lévő Mózes-patak felé, ahol véget ért a régi római út. A poros úton elhaladtunk a színház mellett, a távolban 800 lépcső megmászása után ott lett volna a könyvtár, melyre nem maradt idő. A Hadriánusz kapu boltíves teteje már a régmúlt emléke, viszont berberek római katonának öltözve nevetgéltek előtte. A Mózes-patak kiszáradt medre felett átvezető egyszerű hídon átkelve megérkeztünk a templom elé.
Visszafelé porolva mérgesen füstölgött Kati, hogy csak nyúlfarknyi idő maradt a körbeszimatolásra: a sziklák tetejében számosan mozogtak. Ránéztünk az órára. Negyed óra, esetleg húsz perc. Én maradtam, az asszony nyaka közé kapta a lábát. A lépcsőkön felviharzott a közeli üresen tátongó templomba, melynek alapterülete 60 négyzetméter, belmagassága öt méter lehetett, és alapos átszellemülés után megelégedetten tért vissza hozzám. A Kincstár szélében még adtunk magunknak öt percet nézelődésre, így akadt lencsevégre egy oldalára dőlt tevecsikó. Mivel az idegenvezető egy órában adta meg az innen a parkolóig tartó utat erős tempóban, ezért ehhez az információhoz igazítottuk magunkat. A folyamatosan emelkedő úton kemény tempót diktálva, a távot fél óra alatt magunk mögött tudhattuk. Bementünk a petrai múzeumba, ahol japán filmesek látványos képekkel tárták elénk a város történetét.
Akaba. Muzulmán országokban elsőnek itt tapasztaltam, hogy a müezzim reggeli imára hívó éneke három részletben hangzik fel: 05:27, 05:42 és 06:02-kor (a harmadik fél perc hosszúságút nem rögzítettem).
Jordánia egy keskeny parti sávval kapcsolódik az Akabai-öbölhöz. Akabától 3 km-re húzódik az Izraellel közös országhatár. Mivel tilos a tengerpart kisajátítása, ezért úszó szigeteken luxus apartmanokat alakítottak ki. A települést 150 ezren lakják. Klasszikus belvárosról, vagy nagyvárosról nem beszélhetünk. A központban lévő mecset hátuljában az élelmiszer és a vegyes áru bazár — a déli müezzin imára hívó énekét innen sikerült rögzíteni — a mecsettel szemben a homokos városi strand. A terület és a víz tiszta. Bár mellékhelyiség és néhány napernyő is akad a parton, de szolid kivitelben. A strand szabályára őr vigyáz. Egyik fő élményem innen származik.
November közepén 25 Celsius fokos vízben fürödhettünk, Katival. De nem csak mi lubickoltunk a középkék vízben. Két alsós korú fiúcska azzal szórakozott, hogy közvetlen közelemben nagy fröcskölve szaladtak el, majd jót kuncogtak magukban. Tőlem pár méterrel arrébb három negyvenes, talpig feketébe beöltözött, fejükön fekete kendőt viselő nő ült a mellig érő vízben. Kedélyesen cseverésztek. Közben megjelent egy kiskamasz lány, olyan tizenkétéves forma. Fürdőruha gyanánt fekete térdig érő cicanadrág, és rövidujjú póló. Sivítozva vágódott közénk az a hétéves csitri, aki egy szál bikini trikóval kombinációban tündökölt. Ő aztán még véletlenül sem tett szájkosarat magára. Ezalatt egy muszlim férfi igyekezett ki a habokból. Szárazra érve felsőtestéről lehúzta a pólót, boka felett érő inget húzott magára, majd egy laza mozdulattal lekapta magáról a fürdőgatyát, és elindult a város felé. Két férfi hangos szóváltás közben hajba kapott, elcsattant egy-két öklös, meg hátba rúgás, majd szép lassan elcsendesedett a tájék. Szőke fehér lányok kétrészes bikiniben érkeztek strandolni. A helyi fiatalemberek nagy szemeket meresztve bámulták a friss húsokat. Az egyik szájtáti arab fiút a város felöl érkező barátnője látványosan hátba csapta, és fejével határozottan jelezte, hogy merre tovább. Tette is a dolgát.
A strand szomorú emlékeként marad meg bennünk, ahogy egy óvodás korú fiúcskakezében egy kismacska farkát fogva, az állatot többször is a földnek csapta. Szülei látták, de nem szóltak. Petrában egy zsibárus kiskamasz ugrott elénk, és erőszakosan akarta portékáját ránk tukmálni. Félretoltuk magunk elől, mire elkezdett handabandázni. Az akabai szállásunk közelében viszont, egy iskolából hazafelé tartó jóarcú kisfiú köszönt ránk illedelmesen.
Itt sikerült az apró kavicsok között visszafolyó víz susogását rögzíteni. Sikerességében elévülhetetlen része lett Katinak, mert a szeles idő ellenem dolgozott, de ő a közelben felfedezett egy felborított csónakot, melynek szélárnyékába leguggolva készült a felvétel.
A szálloda ablakából a járdán hazafelé tartó iskolás lányokra nyílt rálátás: az első hat osztályt a fiúkkal koedukáltan végzik. Kötelező lehet számukra az iskolaköpeny, mely zöld színű, és, vagy térdig ér, vagy bokáig. Mindegyikük fekete nadrágot viselt. A felső ruházatban már lehetett eltérés. A fejkendő fekete, vagy fehér. Csupán két lány nem kötött fejkendőt, és mindössze egy akadt — ő egyedül jött az utcán — aki sportcipőt, farmernadrágot és rövid ujjú pólót viselt. Haját nem fedte kendő. Egy a százból. Az is lehet, hogy nem volt muszlim.
Szállásunk közelében újonnan épült négy emeletnél nem magasabb, szinteltolásos, tetszetős lakóházak nőttek ki a földből. Külsőre minden rendben volt körülöttük, meglepően széles járda kötötte össze őket. Információm szerint, ezekben a házakban többgenerációs lakások találhatók, nagyságuk 90-180 négyzetméter közöttiek.
Elsétáltunk a hotel negyedbe is. A véletlen úgy hozta, hogy épp ott jött rám a szükség. A szállodákon kívül minden vendéglátóhely zárva. Hotel, hotel hátán. Kinéztük az Intercontinental impozáns épületét. Jövetelünk okát megértve, a kapus főnökének kérésünket tolmácsolta, aki betelefonált a szálloda portájára. A feljebbvaló hölgy odakért minket a telefonhoz, és feljogosított minket a továbbhaladásra. A szállodai portaszolgálatot egy nadrágkosztümöt viselő fejkendős, középkorú jordán nő látta el. A hátizsákokat feltettük a görgős továbbítórendszerre, és a biztonsági átvilágítás után visszakaptuk. Szolid kivitelű, de Pazar hallba léphettünk be. Belső vízesés párásította a levegőt. Mikor távoztunk a főépületből, a hölgy megköszönte a jövetelünket. Utólag úgy vélekedtünk, hogy egy világhírű hotellánc nem engedheti meg magának, hogy egy fehér botos ember esetében megtagadjon egy ilyen alapfokú kérést. Az rossz reklámot jelentene a cég számára.
Amennyiben Jordániát röviden szeretném összefoglalni: terméketlen köves terület, jellemzően szegénység, szemét szeméthátán, a higiénia nagyfokú hiánya és délszaki meleg. Feleségem szerint, szemkápráztató fiatal nők is teremnek errefelé, mint például az akabai szállásunk éttermének egyik ajtónálló alkalmazottja.
Jordániában beigazolódott, hogy a helyi idegenforgalomban dolgozó emberek semmi munkájáért vastag borravalót adó utazási iroda főbenjáró bűnt követ el, elsősorban ellenünk utasok ellen, akiktől ezt az összeget előzetesen beszedi. Másrészt erősítik azt a hitet a helyiekben, hogy a látszat munkáért is jár a pénz.
Az ország déli részén, közel Szaúd-Arábiához található Vadi Rum, mely egy 740 km2-s sivatagi terület, szurdokokkal, sziklákkal, barlangokkal tagolva. A térség már 12 ezer éve lakott, erről tanúskodnak az eddig 154 régészeti helyszínen feltárt leletek, valamint 25 ezer sziklarajz és felirat. A többnyelvű szövegek a térségben lakó írástudók nagy számáról tanúskodnak. A helyszínen fellelt sziklarajzok jó állapotban maradtak fenn, az időjárási viszonyok nem okoztak bennük komolyabb károsodást. A terület éghajlata nagyjából i. e. 3000-ig csapadékosabb volt, ekkor földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak az itt élő népcsoportok.
Az előre beharangozott dzsipek helyet platós kisteherautók vártak ránk. A raktérben egymással szemben három-három ember ülhetett le. Állítólag mi a jobb járgányokból kaptunk, de a raktér hátsó ajtaját nem lehetett lenyitni, a hátsó sárhányóra fellépve még azt is át kellett lépni. Mindenki teljesítette a tornamutatványt. Első megállónk egy már csak látványelemnek megtartott vasúti pályaudvar volt: gőzös, dízel mozdony, teher és személyvagonok. A környék salétrombányáinak kitermelt anyagát szállították el innen. Turisztikai célból pénzért beizzítják a gőzöst, mely ötszáz métert halad, eközben a dombok mögül a csatazajjal előtörő lovascsapat megtámadja a rémültté vált utasokat. Elkészültek a fotók, gurulhattunk tovább. A következő helyen nem túl magas, de meredek homokdombra izzadhatta fel magát a kihívásra kapható vándor. A dűne természet alakította, érdekes formájú és kinézetű sziklákhoz vezetett fel. Elsőnek az asszony ért oda, hamarosan mellette állhattam. Közelemben a sziklának olyan füle volt, mint amilyen a bögrének. Megfogtam, de a szikla súlya kifogott rajtam. A következő megállóhelyen száz egypúpú várt ránk. Ezúttal bebizonyosodott, hogy a természetben és az állatkertben élő ugyanazon faj tagjainak hangja egymástól jelentősen különbözik: ezt Miskolcon egy szarka esetében tapasztaltuk már. Két tevecsorda két tagja kommunikált egymással. Hangjukat a magyar szürke marháéhoz és a Hortobágyi Nemzeti Park vadaspark területén ridegtartásban tartott őstulkok hangjához tudnám hasonlítani. Utolsónak a naplemente meglesése várt ránk: eközben annak háttal ülve, a teherautó platóján a futócipőmből kitakarítottam a homokot.
Aki a vörös sivatagot gyalogosan szeretné bebarangolni, megteheti. A napi járóföldön belül felállított sátrak összkomfortosak: kényelmes fekhely, meleg-hidegvíz, mosdó, Wi-Fi és síkképernyős tévé. A reggelit és a vacsorát lobogó tűz fölött beduin készíti el. Koponyánként 75 dolcsit kell leszurkolni érte, melyben az étel ára talán nincs is benne.
7. nap: 7-1.
Montréal egy keresztes erőd volt, a mai Sobak település szomszédságában. A vár 1115-ben épült I. Balduin jeruzsálemi király parancsára, az első nagyobb szentföldi keresztes erődítménynek, az Araba-völgy keleti peremén, 1382 méter tengerszint feletti magasságban.
Jeruzsálem 1187. októberi elestekor a király leánya Milly Stefánia megváltotta magát a muszlim rabságból, fia viszont fogságba került. Szaladin szultán Kerak és Montréal átadását kérte a fiú szabadon bocsátásának fejében, de egyik erőd helyőrsége sem engedelmeskedett úrnője megadásra felszólító parancsának. Az egyiptomi seregek ezután ostrom alá vették a két erődöt. Jeruzsálem elvesztésével a helyőrségek teljesen magukra maradtak. Védőik éheztek: oly soká kitartottak az ostrommal szemben, hogy a végén már a feleségüket és a gyermekeiket is eladták a szaracénoknak kenyérért cserébe. A védők látása a sóhiánytól katasztrófális mértékben megromlott, de a vár védelmét nem adták fel. Nap nap után arra vártak, hogy isten megsegítse őket. Szaladin több alkalommal pénzt és keresztény területre való békés elvonulást ajánlott nekik, de ők visszautasították. Montréal végül 1189 áprilisában vagy májusában, kétévnyi ostrom után került a szaracénok kezére.
Ez a várrom tényleg rom volt. Legépebben egy négyszögletes sarokbástya maradt meg. A méter magas várfalak legfelsőbb építőköveit csak a gravitáció ereje tartotta a helyükön. A magasból egy sivatagi rókát pillantottak meg az utastársak. A várból rejtett lejáró vezetett egy távoli víznyerőhöz, mely hosszútávon minden gond nélkül kiszolgálta a vár védőit.
Kerak a Szentföldön emelt legnagyobb keresztes várak egyike, mely Al Karakban található. Az építkezés az 1140-es években vette kezdetét. Kerak lett a Jordánon túli területek központja, a nálánál gyengébb Montreal erődjét váltva. Kerak a Jordán folyótól keletre, a Damaszkusz és Egyiptom, valamint Mekka közötti kereskedelmi utak találkozásánál magasodott. A várban fennmaradt keresztes építészet legjelesebb példája az északi falba vájt kétszintes, boltíves védett folyosó, mely istállóként, illetve szállásként funkcionált, valamint a vár lövetése esetén ez nyújtott biztonságos fedezéket a védőknek. 1176-ban Rajnald de Châtillon szerezte meg Kerak erődjét, azzal, hogy nőül vette Nablusi Stephaniet. Kerak várából Rajnald folyamatosan zargatta a vár lábánál áthaladó karavánokat, fosztogatta az úton lévőket, mi több, egyszer seregével Mekka ellen vonult. Szaladint felbőszítette Rajnald harciassága. Támadásaira válaszul, 1183-ban megostromolta Kerakot. A harc IV. Toroni Henfrid és Jeruzsálemi Izabella esküvője idején vette kezdetét, így némi tárgyalás után Szaladin lovagi erényeiről adott tanubizonyságot, azzal, hogy megígérte, ostromgépeivel nem löveti azt a termet, ahol a friss házasok lettek elszállásolva. A megtámadott Kerakot végül IV. Balduin mentette fel. Az 1187-es Hattini csata után 1189-ben Szaladin ismételten megostromolta Kerakot. Ekkor már sikerrel járt, bevette az erődöt. Az elfogott izraeli királyt szabadon engedte, a francia várkapitány fejét pallossal saját kezűleg ütötte le.
(Ezt a várromot a palesztinok tüntetése miatt a turistarendőrség ajánlására nem érintettük.)
Bár elsőnek ezt a skótduda felvételt készítettem Jordániában, mégis ezt hagytam utolsónak. Az első világháború után az angolok rövid ideig megvetették a lábukat, így maradhatott meg sajátos hagyományként a skótduda. Némi áthallással szolgálja a keresztes lovagok emlékét.
