Anno:
Pesten és Budán az első omnibuszok 1832-ben kötött pályán indultak el. Menetrend szerint közlekedtek, megállóik nem voltak, le kellett inteni, 8-14 utas szállítására voltak alkalmasak. Később megjelentek az emeletes változatok. Az utolsó járat 1929. november 5-én a Villányi úton gördült végig.
Pesten az első lóvasúti vonalon a menetrendszerű közlekedés 1866. augusztus 1-én indult el. Belső végállomása a Kálvin tér volt, és ki hinné, a külső végállomás épülete még ma is látogatható Angyalföldön, a 3-as metró Városkapu megállója közelében. A menetidő 35 perc volt. A villamosok térnyerése következtében, 1889-ben a margitszigeti járat kivételével, felszámolták.
1887. augusztus 7-én indult el Budapest-Közvágóhíd és Soroksár között az első gőzvontatású budapesti helyiérdekű vasút, mely később kiépült Ráckevéig.
1887. november 28-án megnyílt az első villamos vonal (1000 mm-s), a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Egy évre rá a Baross utcában már 1435 mm-s nyomtávon közlekedtek a villanyosok. 1896-ban a Lehel tértől a városhatáron túl lévő Újpestig járat indult. 1922 után megkezdődött a járműpark megújítása. 1942-től ideiglenesen sínautóbuszok is közlekedtek.
A honfoglalás ezeréves ünnepsége alkalmával megnyílt, az európai kontinensen elsőként, a földalatti vasút. Több mint hetven évet kellett várni a metró megjelenésére.
1915. március 1-én, kísérleti jelleggel, a mai Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út között, az Andrássy úton indult el a buszközlekedés. A két jármű egyike emeletes volt. A 2,8 km-s távolságot 8-10 perc alatt tették meg, a menetjegy ára 14 fillérbe került. A világháború következtében, 1917-ben, üzemeltetési nehézségek miatt, megszűntették a gazdaságos járatot. Az újraindításhoz 1921. szeptember 24-ig kellett várni. -t darab elektromos busszal megindult az 1-es járat. Ezután kelt útjára pl. a 20-as járat a Keleti pályaudvartól a Váci úton lévő Hajógyárig (Gyöngyösi utca).
1970-ben indult el az első troli, a járatok száma a vonal átadásának évéről tanúskodik.
Ma már kevesen tudják, hogy Európa kontinentális országai között Magyarországon szűnt meg utoljára 1941. július 6-án a szigetországokra jellemző baloldali közlekedés.
Személyes anno:
Tömegközlekedési eszközökkel való első emlékeim ovis koromból származnak (1962-65.), mégpedig a Lenin körút és a Rákóczi út révén. A körúton a zárt belső terű UV villamosok száguldoztak. Kuriózumként hétköznap hajnalban a Blaha Lujza tértől a Megyeri csárdáig átszállás nélkül lehetett utazni az egyetlen egy 3a villamossal (kb. 05:10-kor indult), mely a Marx téren rákanyarodott a Váci útra. Ez a járat a belvárosban lakó, de az Angyalföldön, vagy Újpesten dolgozó emberek munkába járását segítette elő.
Trolibuszok tekintetében a duci pótkocsit maga után vontató 75-ös kereklámpás troli idéződik fel bennem. A buszok közül pedig az a 32-es vonalán közlekedő téglatest alakú szóló Ikarusz, melynek vezetőfülkéje a jármű egész szélességét betöltötte, az utastértől elhúzható üvegfal választotta el. Az utastérben a vezetőfülkének háttal, egy a busz teljes szélességét elfoglaló ülés sor húzódott.
További érdekességnek számított a Rákóczi úton csilingelő úrias villamos, a 15-ös vonalán száguldozó „stuka”, a 33-as vonalán zörgő matuzsálem korú villanyos, a 3-as járat „bálna” pótkocsija, és az 55-ös tuja 4-5000-es számozású letekerhető ablakú pótjai. Ezeket a négyjegyű számokat gond nélkül leolvastam ovisként, hogy utána elsősként meggyűljön a bajom a számokkal.
Ne feledkezzünk meg azokról a rémhírterjesztő kalauzokról se, akik időnként felajánlották a gyerekeknek, hogy a kezük ügyében lévő jegylyukasztóval szívesen kilyukasztják a fülüket.
A régi időkről pl. a Váci út jobb oldali járdája mellett lefektetett, már használaton kívül lévő villamos sínek árulkodtak, melyet az 1960-as évek közepén felszedtek. Az új idők szeléről pedig a főútvonal közepén 1952 óta üzemelő pályák tanúskodtak.
Volt szerencsém a 3-as metró vonalán próbaúton közlekedő Ganz-Hunslet szerelvényt homokzsákokkal megpakolva látni, és a 84-es busz vonalán ideiglenesen közlekedő Ikarusz emeletes buszával utazni.
Ilyesmi nem történhetne meg manapság. 1975 táján vagyunk. A 13. kerületben a Kádár utcában felszálltam az 55-ös villamos utolsó kocsijába, menetiránynak háttal leültem. A pót nyitott végében megjelent egy erősen illuminált állapotú férfi. A végállomásról kiinduló szerelvény kisebb-nagyobb kanyarokat téve, ráfordult a Váci útra. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem az ittas férfit, aki kevés figyelmet fordított a kapaszkodásra. Kiindult a villamos az Élmunkás hídnál lévő megállóból. A Lehel téri templomot balról félkörívben kerülte. Tudtam, amikor a motorkocsi rátér a nyílegyenes Váci útra, a villamosvezető teljes kakaót ad a szerelvénynek, mely által a kanyar legvégén az utolsó kocsin nagyot ránt. Valóban így történt. Mikor ez bekövetkezett, a férfi a peronról kirepült a bazaltköves úttestre, melyen hason fekve landolt. Nem érkezett autó. Mire a villamos beállt a következő megállóba, a férfi már feltápászkodott a kövezetről. Imbolygó léptekkel elindult a piac felé, és feltehetőleg ivott egy nagyfröccsöt a szerencséjére.
