Egri vár lőporfüstje (2021)


Egy irodalmi előadásra szóló meghívás kapcsán kerültem Egerbe, utána pedig fakultatív program keretében a várba. Éppen a fegyverbemutatóra érkeztem meg. A puska fülsiketítő csattanása hármas visszhangot eredményezett, és erre fellelkesedve gondoltam az érdekes hanghatás bemutatására. Második alkalommal a visszhangot nem, csupán a durranást sikerült rögzíteni, de miközben komótosan elpakoltam a hangrögzítés eszközeit, a következő lövés hatalmas detonációt eredményezett. Emiatt másfél hónap múlva ismét útra keltem. Ekkor már a mikrofonra való szélvédővel, és az erős hang csökkentésére alkalmas kiegészítőkkel. A detonációt nem sikerült tetten érni. Egyszer sem sikerült azt a hangot rögzíteni, amiért odautaztam. Miért? Ennek több oka is van. A várudvarban a lövéseket nem ugyanarról a helyről adták le a kései puskás emberek, ezért a mikrofon elhelyezését sem lehetett előre megtervezni, valamint a hallgatóközönség létszáma és elhelyezkedése is alkalomszerű volt. Ennek következtében részeredményekről lehet beszélni, de még így is jól jártam. Hang szempontjából a visszhang vagy a detonáció kurriózum, de nem képes kellően érzékeltetni a lövés hangerejét, az erőtől duzzadó emberi hang viszont tökéletes kontraszt mindenki számára. A bemutatót tartó személy erőteljes hangon kommunikál, mely után eldörren a lövés; a két hang közötti különbség hihetetlenül nagy, 50 decibel. A felvétel hatékony visszahallgatásához nagyobb teljesítményű hangfalakra van szükség a halk kontraszthang miatt. A következő lőfegyverek hangját rögzítettem: arkebúz puska, szakállas puska, falkony ágyú. Az első hangfelvételről tíz méternél nem távolabbról az arkebúz lövése hallható, melynek kontrasztja kiabáló férfi.



Mielőtt felemelt fővel belépnénk az 1261 körül emelt egri vár évek óta megújuló területére, lépjünk vissza ezer évet. A puska a kézi tűzfegyverek csoportjába tartozó lőfegyver. Megjelenése a Lőpor feltalálásához köthető. Rajzok bizonyítják, hogy a szénből, salétromból és kénből álló, hevesen égő keveréket a kínaiak a 11. század elején már ismerték, és tűzijáték céljára használták. Egyesek szerint Marco Polo hozta magával Európába. Más források szerint a francia Roger Bacon ferences szerzetes, vagy a freiburgi Berthold Schwarz találta fel (és kapta utóbbitól a „feketelőpor” nevet). A lőpor és az első kézi lőfegyverek Európában a 13. és 14. században kezdtek elterjedni, az egyik legkorábbi ránk maradt lelet az úgynevezett tannenbergi puska. Működési elvük egyszerű volt, egyik végén zárt cső, közelében kis nyílással a gyújtáshoz. A csőbe a lőport a nyitott végén betöltötték, és fölé helyezték a lövedéket, mely akkor kőből, vagy könnyen formálható fémből készült. A lövedéket a lőpor égésekor keletkező gáz nyomása repítette ki a csőből. A csövet a tartás és a célzás megkönnyítésére farúdhoz ( tusa) rögzítették. Az egyre nagyobb méretű és súlyú csöveket később állványra, kerekekre szerelték, így alakultak ki az első ágyúk. Ha a mozgékonyság és a könnyebb kezelhetőség volt a cél, a cső, és a tusa is rövidült. Az 56 cm (22 coll) alatti hosszúságú puskák neve karabély. A második hangfelvételen az épület felé néző mikrofon mögött tíz méterre dörren el az arkebúz, melynek kontrasztja halk zsongás.

Jelen és múlt. Az Egri vár felkent vitézei a főszezoni időszakban minden nap 15 óra 52 perckor egy díszlövést adnak le, ezzel emlékezve meg az 1552-es dicső győzelemről, midőn Dobó István vezetésével a mintegy kétezer várvédő megállította az Oszmán birodalom terjeszkedését a keresztény Európában. A díszlövést egy 16. századi szakállas puskával adják le. A korszak legnagyobb tűzerejű kézi lőfegyverei az Egri csillagokból is jól ismert ún. szakállas puskák voltak. Nevüket a cső alsó felére aplikált szakállszerű csőnyúlványról kapták, amelyek a fegyver erőteljes visszarúgását voltak hivatottak csökkenteni. Tüzeléskor ezt a fal vagy lőrés peremébe kellett akasztani, nehogy a visszalökőerő eltörje a lövész vállát. A 16–17. század szakállasai 20–25 mm átmérőjű ólomgolyók kilövésére voltak alkalmasak. Hosszuk 1,5–2 m között, súlyuk pedig 15–20 kg között változott. Ezek az impozáns méretű fegyverek a korszak várháborúinak nélkülözhetetlen eszközei voltak. Száz méter távolságban akár három embert is leteríthettek egy-egy lövéssel. A kor bármelyik mellvértjét könnyen átütötték a golyóbisok. A muskétásokra nem kis veszedelmet jelentett a magukkal hordott puskapor. A harmadik hangfelvételről a szakállas puska dörrenése hallható, melynek kontrasztja kiabáló férfi.

A MAGYAR SEREG
Az 1552. szeptember9-október 17-e között 38 napig tartó egri vár ostromának mustrája. A vár élelmiszerkészlete fél évre volt elegendő. A harcok megkezdése előtt 83 fegyveres és 50 fegyvertelen személy szökött el a várból. A várban összesen 1094 fő kiképzett katona teljesített szolgálatot, ebből 11 pattantyús volt, valamint 824 fő önkéntes szolgált. Négy nagyágyú volt, de egyik sem tartozott a kor színvonalán álló valóban nagy ágyútípusokhoz (pl. Kartaun, Singerin) közé. A legnagyobb öbű a Perényi vaságyú volt. Csöve 40 mázsás volt és 14 kg-os vasgolyókat lőtt ki. A második volt a Béka rézágyú, amit még Frangepán Ferenc püspök öntetett. 6,2 kg-os vasgolyók jártak bele. A harmadik a Baba vaságyú volt. 2.25 kg-os lövedék járt hozzá. A negyedik a "nagyobb falkony" rézágyú volt. Mozsárpattantyúk. Három volt belőle. Rövid, de nagy öbű csövükből majdnem függőlegesen "vetették" kőgolyó – lövedéküket a közelebbi célpontokra. (4 kg-os lövedék járt bele.). Falkony, tarack, falkonéta, sugárágyú: 18-20 db volt belőlük. Lövedékeik 0.5-2 kg-osak voltak. Ezek nem várvédelmi célokra készültek, hanem csatákhoz. Érdemes tudni: az ágyúgolyó súlyának a fele mennyiségű lőporra volt szükség az ágyú hatékony használatához. Kanócos puska 93 db. Ez már elavult fegyvernek számított akkoriban. Kovaköves puska kerekes gyújtószerkezettel (német puska): 194 volt belőle. A működési elve ugyanaz volt mindkettőnek, de a lőpor begyújtásában különböztek egymástól. Célzó berendezéssel voltak ellátva. Szakállas puskák 343 volt belőlük (hozzá mintegy 17 000 lövedékkel). Egy, vagy két ember használta súlya és mérete miatt. A cső elejénél egy kampónyúlvány ("szakáll") állt lefelé, ennélfogva meg lehetett akasztani a lőállásban, vagy a tartórúdban, amit vele együtt hordtak. A fegyver az ágyú és a kézi lőfegyver között átmenetet képez. A tartórúdja kecskeláb, vagy ágas volt. Elsősorban várvédő fegyverként alkalmazták olyan helyeken (tornyok, ablakok, lőrések), ahova az ágyúkat nem tudták felvinni. Dupla szakállas puskák: 2 db volt belőle. Kétszer olyan hosszú csöve volt, 2 és 2,5 m-es és öbe is nagyobb volt. Ezt nevezték szakállas ágyúnak. Seregbontó: Ez a várbeli mesteremberek találmánya volt. Szakállas puskákat – akár 28 db-ot –, egy erős keretre egymástól 5-10 centiméterre rögzítettek fel és szerkesztettek össze úgy, hogy közel egyszerre süljenek el. Kerekeket szereltek rá, és húzórúddal látták el, hogy könnyebben lehessen mozgatni. Jó találat esetén egyszerre 10-12 harcos is harcképtelenné vált. A támadókban pánikhatást váltott ki a sereg sorait megtizedelő hadigép lövéssorozata. Minimum 5 db volt belőle. Lőporból és lövedékekből nagy készletek voltak. A mozsarak kőgolyóit a helyszínen faragták ki előzőleg. Az 1551. évi leltár adatai szerint a bombákhoz 191, a faltörőkhöz 1276, a seregbontókhoz és szakállasokhoz 17400 golyó volt. Puskapor 780 kg, az ágyúkhoz 1639 kg, azonkívűl volt még mintegy 16 tonna por, a hordókban salétrom és kén. A puskaport helyben készítették salétromból és kénből. A faszenet pedig a vár kialkudott bérért égettette. A vár tüzérségének köréhez tartoztak a lőporkészítők, akik a lőport a vár két nagy szárazmalmában őrölték meg, vagy erre a célra készített hatalmas mozsarakban. A lőport hordókban tárolták (a törökök bőrzacskóban, tömlőkben). Tüzes szerszámok. Az egriek erre a célra agyagedényeket és tűz és robbanásveszélyes anyagokat halmoztak fel. Ezekből készültek a következők: tüzes nyíl, tüzes labda, tüzes koszorú, tüzes kalács, tüzes furkó, tüzes csupor, tüzes fazék, tüzes lapta, tüzes dárda, nyárs, gyújtópalack, stb. Tüzes labda: egy ököl nagyságú agyag golyó belsejét megtömték lőporral, kénnel és szurokkal és meggyújtott kanóccal dobták a törökök sorai közé. Ezt nevezték kispuskának. Lehetett fokozni a hatást, ha nagyobb cserépedénybe többet is beleraktak és azt dobták az ostromlókra. Tüzes koszorú és tüzes kalács: kenderkócot szurokkal, faggyúval, gyantával átitatták és a koszorú, vagy kalács megformálása során belsejüket 1-3 kg lőporral, gyújtóporral és kénnel töltötték meg, gyakran kócot is tettek bele, majd tarackfűvel, vagy szurokba áztatott zsineggel szorosan összekötözték. Kanóccal lángra lobbantották, majd dárdára akasztva nagy ívben hajították a rohamozókra. (Labdavezető fakesztyűvel is dobták.) E fegyverek égést, roncsolást és pánikot, megtorpanást, félelmet idéztek elő. A számadáskönyvek szerint az ostrom alatt ezekhez 10 mázsa faggyút és 20 mázsa salétromot használtak fel. Készült olyan, amely az ellenség közé vetve azonnal, és olyan, amely a hosszabb kanóca miatt csak egy bizonyos idő elmúltával robbant. Az ostromot megelőző utolsó napokban készült el a legtöbb tüzes szerszám. Dobó István elegendő mennyiségben szerzett be salétromot, faggyút, ónt, gondoskodott gerendákról, vastag karókról, vesszőről, nyersbőrkészletről is. Ezek a falak javításánál és a tűzoltásnál nélkülözhetetlenek voltak. De volt elég hányólapát, csákány, vágókapa elég a javításokhoz. Kézifegyverek: dárda, lándzsa 1300 db volt közös. Egyéni fegyverek: szablya, kard, buzogány, fokos balta, balta, csákány, harci bárd, kopja, számszeríj, pallos, gerely, íj Közvetlen testi védelem: a harcosok – legalábbis egy részük – sisakot, mell- és karvértet, bőrrel bevont pajzsot használt. Érdemes tudni: a várvédők fegyverzete és öltözéke pénztárca függő is volt. A szerény ágyúparkból a külső várba legfeljebb 1-2 falkonétára és egy mozsárra futotta. Dobó István azért sem tett nagy, vagy közepes ágyút a külső várba, mert számolt azzal, hogy az elesik és akkor az alagúton és a csapóhídon nem tudják gyorsan átmenteni a belső várba az ágyúkat. Ezért oda inkább a szakállasok zömét helyezte el. A külső vár tüzérségi védelmét a Szentély bástyáról és a Töltésről, valamint a Keleti ágyúdombról biztosították. A falak veszélyes ellenséges megközelítését a bástyákon elhelyezett lövegek oldalazó tüzelésével hárították el. A külső várat félkörívben övező domboldal tüzelését is a Szentély bástyáról oldották meg, itt helyezték el a nagy űrméretű ágyúk többségét. Dobó István óvatos is volt. Az ágyútelepeket golyófogó sánccal vették körül, hogy megvédje az ágyúkat (és a tüzéreket is) az ellenséges tüzérségi találatoktól. Egy-egy ágyú elvesztése súlyos veszteség lett volna, javításra ilyenkor nem lehetett gondolni. A védelemre ágyúkasokat, vagy homokkal töltött zsákrakásokat használtak. Ügyelt arra, hogy az ágyúkat úgy állítsa be – főleg az északi és a keleti oldalra lövőket –, hogy a szomszédos telepek ágyúi egy-egy ágyú használhatatlanná válása esetén megsegíthessék egymást. A tűzvezetés ügyes és hathatós volt. Az erőd védművein mindenütt jelen voltak a puskások és a seregbontók. A negyedik hangfelvételről a mikrofon mögött lévő arkebúz lövése hallható, kontrasztja a mikrofonba csapódó szél.


A TÖRÖK SEREG
Hadim Ali budai pasa serege maximum 15-16 ezer fős volt. Ahmed pasa és Szokollu Mohamed pasák serege lecsökkent Temesvár óta, ugyanis az elfoglalt hatalmas terület megszállására erőket kellett visszatartani. Ők hozzávetőleg 60 ezer emberrel rendelkeztek. Összességében az egyesült sereg létszáma kb. 75 ezer fősre tehető (máshol 150 ezer főről szólnak a híradások). A TÖRÖK SEREG ÖSSZETÉTELE: 1. Állandó állami zsoldos hadsereg és alakulatok 2. Hűbéres alakulatok 3. Irreguláris fegyveres és nem fegyveres erők Nézzük meg közelebbről az első csoportot! Ők alkották a haderő gerincét. Három fegyvernemből és több fegyvertelen alakulatból álltak, melyek így oszlottak további csoportokra: a) Fegyveres haderők. Gyalogság: Janicsárok; Szolakok (szervezetileg a janicsárokhoz tartoztak, de mégis külön csoportnak számíthatók); Pejkek; Desbedzsik; Kundakcsik; Jaszaulok (lovasként is részt vettek a hadjáratokban, de mégis a gyalogsághoz számították őket.). Lovasság: Igen jelentős erőt képviselt. Négy alakulata volt; mindegyik más-más színű zászlóval vonult a hadseregben. (Mivel közülük kettő még két külön csapatra oszlott, ezért szokás hat alakulatról beszélni a zsoldos lovassággal kapcsolatban.) Összlétszámuk 1605-ben 30 ezer fő volt. Szpáhik; Szilahdárok; Ulufedzsik; Gurebák. Tüzérség (Topcsik). b) Nem fegyveres haderők. Müteferrikák; Csausok; Kapudsik; Kapudsi basik, Hadimok; Dogandzsilarok; Csakirdzsik; Sahindzsik; Atmandzsadzsik; Bosztandzsik; Top arabadzsilarik; Tüfenkcsik (itt puskakészítők); Szaracsok; Szejisz és Szerahurok; Mehterek; Csadirdzsik; Szabók; Szakácsok; Kovácsok; Nyil- és puskapalack csinálók. 2. Most ismerkedjünk meg a hűbéresek alakulataival! Ők két fő csoportra oszthatók. a) Hűbéres Szpáhik. b) Kumburadzsik. 3. Irreguláris erők. a) Az irreguláris fegyveres erők. Csak háború alkalmával verődtek össze a birodalom minden részéből. A szultán felhívására szerveződtek sereggé általában a nincstelen, lecsúszott rétegekből származó emberekből. Két típusuk volt: Az egyik kapott zsoldot a háború ideje alatt, míg a másik nem. A zsold nélküliek engedélyezetten a rablott prédából tartották fenn magukat és így akár meg is gazdagodhattak. A többieknek a rablott holmit be kellett szolgáltatni a szultáni kincstár javára (az alacsony zsold miatt ezt a szabályt szinte mindenki megszegte, és saját zsebre is dolgoztak). A háború után a szultán elbocsátotta az irreguláris zsoldosokat. Csoportosításuk. Irreguláris gyalogság: Aszabok (belőlük sokan zsoldos Aszabokká váltak); Gyalogos Szaridsza; Lagumdzsik; Martaloszok; Aszabok. Irreguláris lovasság: Akindzsik; Csetedzsik; Lovas Szaridszák; Szegbán lovasok; Gönüllük; Müszellemek; Delik; Beslik. b) Irreguláris nem fegyveres erők. A sereget több ezer fős kiszolgáló és ellátó személyzet duzzasztotta fel. Segítségük hozzájárult, hogy a harcosok magasabb teljesítményt nyújtsanak: Dervisek, Rabszolgakereskedők, Kereskedők, Szállítók, Út- és hídépítők, Szolgák, Rabszolgák, Parasztok. A TÖRÖK GYALOGSÁG FEGYVERZETE: Lőfegyverek: Puska, nyíl. Közelharc fegyverek: Kard, handzsár, jatagán, szablya, tőr, csatabárd, buzogány, lándzsa, dárda, kopja. Handzsár: arab eredetű ívelt pengéjű, rövid, kardszerű fegyver. Hasonlót már az egyiptomi katonák fegyverzetében is felfedezhetünk. Jatagán: török-tatár eredetű fegyver, 60-80 centiméter hosszú, egyélű, kétszer enyhén hajlított pengével. A markolata fából, elefántcsontból, ezüstből készült. Tokjával együtt övükbe dugva hordták a harcosok. Védőeszközök: kerek, általában könnyű, fonott, állatbőrrel bevont pajzs, sisak, sodronying. Az ötödik hangfelvételről negyven méterről a falkony ágyú hangja hallható, kontrasztja beszélgető emberek és a szél mikrofont dübörögtető hangja.
A török sereg vonulásának taktikája. A törököknek még menet közben is biztosítaniuk kellett magukat a meglepetések ellen. A portyázó végbeliek ugyanis a menetelő török sereget állandóan bizonytalanságban – sőt félelemben – tartották. Például ezért nem hagyhattak maguk mögött elfoglalatlan várat sem, azok agresszív támadásai (gerillaharc, vagy partizánharc) miatt. Különösen az éjjeli meglepetéseknek volt nagy eredménye, mert siker esetén egy nagyobb sereget is megzavarhattak, sőt meg is futamíthattak. Ez ellen a menetbiztosítással lehetett védekezni. A főcsapat előtt négy-öt napi járóföldre meneteltettek egy előhadat, az összlétszám egynegyed-egyötöd részét. Ha az elővédet megzavarják, még akkor is érintetlen a főcsapat. Míg az ellenség odaérne a főcsapathoz, annak van ideje felfejlődni a harchoz. Ez a biztosítás az elővéden belül is megfigyelhető volt. Az előhad már csak egy napi járóföldre meneteltette maga előtt az előőrsöt. Ennek a gyakorlati tapasztalatnak megfelelően a török sereg biztosított menetben vonult Eger felé. Az ágyúkat szekereken szállították, málhaszállításra lovakat és teherhordó tevéket használtak. Hadim Ali budai pasa serege volt az előhad. Ő is egy előőrs csapatot küldött előre egynapi járóföldre. Nem volt nagy sereg; Összetételére nézve könnyű fegyverzetű szpáhik, de voltak szép számmal akindzsik is. A fősereg, vagy derékhad néhány napi távolságban maradt el, és oldalról-hátulról állandóan biztosította magát. A derékhadat Ahmed pasa fővezér, az utóhadat pedig Szokollu Mohamed ruméliai beglerbég hadereje képezte. A hátul járó sereg – az utóvéd – a vonuló egységet hátulról biztosította a meglepetésszerű rajtaütés ellen. A hatodik hangfelvételről az arkebúz hallható, kontrasztja csevegő tömeg.

Következtetések alapján 140-143 kisebb nagyobb ágyút állítottak fel a várra irányítva, melyek az egy hónapos ostrom alatt a 30-35 nagyobb ágyúból 6000 darab vasból készült golyót lőttek ki az egri várra. Ez az ágyúgolyó mennyiség több is lehetett volna, ha a törökök nem fogytak volna ki a munícióból a hosszúra nyúlt 1552. évi hadjáratuk során. Ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás olykor napokon át szünetelt. A budai pasa az északi várfalnál állította fel az ágyúit, a déli falnál különösen az Ókapu és Bebek-bástya közötti falszakaszra irányították az ágyúkat. Éjjel a török ágyúsok közelebb és közelebb lopták a távolságot. Így 150-200 méterre kerültek a faltól. Délen állomásozott a másik két vezér. A hetedik hangfelvételről a szakállas durranása hallható, kontrasztja a mikrofont érő szél zaja



Köztudott, hogy a tüzérek idővel lényegében megsüketültek. Hogy ez mennyire igaz lehet, elegendő egy az 1552-ben az egri várban használt bármelyik puska elsütésének személyes megtapasztalása. Ha ehhez hozzávesszük, hogy puskák százai álltak a várvédők rendelkezésére és ha nem is sok, de ágyúból is akadt két tucat, akkor már nincs miért kételkedni az állítás valóságtartama ellen. A várudvarban elsütött puska hangja olyan detonációt eredményezett az egyemeletes épületek u-alakzata miatt, hogy az örömtől kétfelé állt a fülem. A korabeli puskák látványa és hangja, a korhű ruhában történelmi ismereteket nyújtó és fegyverbemutatót tartó szakemberek jelenléte némi képzelőerővel megtámogatva, időutazásra csábíthat. Bátran engedjük át magunkat a veszélytelen időutazásnak, és utána hátha könnyebben fogadjuk el kihívásokkal teli korunkat. Aki nem hiszi, járjon utána! – és egy jó nagyot szippantson bele a felszálló lőporfüstbe. A nyolcadik hangfelvételről negyven méterről az arkebúz dörrenése hallható, kontrasztja kiabáló férfi.

(Hangminőség: 24 bit, 192 kHz.)


AZ EGRI VÁR OSTROMÁNAK HITELES TÖRTÉNETE
EGER: a vár Felső-Magyarország egyik legfőbb oltalmazójának számított, vitézei messze a magyarországi török hódoltság belsejéig portyáztak és hajtották be az adót. A vár kapitánya Dobó István főkapitány és Mekcsei István alkapitány. Dobó István erősen készült egy török ostromra. Várható volt a török támadás, tehát előzőleg a várat nagyon megerősítették. Maga Dobó István is emelt egy új bástyát – ez máig is őrzi nevét – , s különösen a külső várat igyekezett erősíteni, annak meglehetősen előnytelen fekvése, viszont annál nagyobb jelentősége miatt. A külső vár a belső várnál magasabban feküdt, s ha elfoglalták volna, akkor felülről könnyű lett volna szétrombolni a belső várat is. Fal övezte a várost is, de annak katonai jelentősége nem volt. A védelmi láncolatbannagy szerep jutott Egernek. Amikor a török áradat már elért a Felvidék kapujáig, erre terelődött el Budáról kelet felé az úgynevezett "királyi út", amely a későbbiek során is a legbiztonságosabb útvonal maradt Erdély és Pozsony, illetve Bécs között. 1550 óta állandó postavonal volt Bécs és Eger közt. Másfelől az állattenyésztő Alföld és a gazdag bányavárosok között a legrövidebb útvonal Szolnoktól indulva éppen az Eger patak vájta völgyön haladt keresztül. Dobó István a gyenge palánkkal kerített város védelmére nem is gondolt. Sőt éppen a vár védelme érdekében annak közvetlen előterében szükségszerűen „senkiföldjé”-t teremtett azzal, hogy felégette Eger összes épületét, hogy azokban az ostrom során ne nyerhessenek védelmet a támadók. Ennek révén a vár pattantyúsainak a szabadabb kilövés lehetőségét biztosította. Eger férfilakossága – akiket az adóelengedés ellenében való felkelés kötelezettsége érintett – a várba vonult, a többiek pedig elmenekültek. A vész hírére a környező falvak népe is szétfutott, csak néhány jobbágy húzta meg magát a vár falai között. Az egri vártartomány tisztviselőit a püspök nevezte ki, neki tettek esküt, a központi pénzügyi hatóságok csupán ezt ellenőrizték. 1551 elején Mekcsey István a máramarosi sókamara prefektusa lett Dobó István helyettese. Püspöki udvarbíró (provizor) mellett ott találjuk a várban Paksy Barnabás aludvarbírót (viceprovizor), Sukán János számtartót (rationista), Dersy Ferenc püspöki ügyészt, Boldizsárt, a főudvarbíró íródeákját, Imre deákot, a kulcsárt (clavinger), Mihály deákot, a kenyérosztót (distributor libonum). Az udvartartáshoz tartozott még négy káplán, az őrkanonok helyettese, a karnagy, az iskolamester,az orgonista és az apródok. Az uralkodó a vár tisztviselői mellé egy ellenőrt nevezett ki, akinek a feladata, hogy a provizor gazdálkodását figyelje. De volt speciális feladatköre is; ő kezelte az állami jövedelmeket. Nagyszámú iparos – hordócsináló (kádas), kovács, csizmadia, szűcs, mészáros, stb. – talált itt alkalmazást. Mint minden végvárban, itt is volt egy-két szakács, kenyérsütő asszony, majorosasszony. A személyzet száma kb. 70 fő lehetett. A vár kőfalait belül palánkvonulatok erősítették: ezeket az alacsonyabbra vett várfalakhoz építették. A palánk párhuzamos sövénykerítés közé vert agyagból állott. Dobó István arra törekedett, hogy a rozoga falak minél védhetőbbé váljanak ezért az átalakítások során nem tisztelte a paloták és templomok fényét és pompáját. Szántó Imre szerint a várban a Dobó-, a Tömlöc- és a Sándor-bástyán kívül a többi erődítmény földmű volt; palánkbástya és belső földdomb. (Ezt nem erősítik meg más szerzők. A vár építkezésein zömmel olasz és német kőművesmesterek és segédek dolgoztak. Kisebb részben serénykedtek szomszédos Heves megyei városokból és a jelentékeny iparossággal rendelkező felső magyarországi városokból való lakosok. A segédmunkákat – a munka oroszlánrészét – Eger népe és az egész környék lakossága végezte robotmunkával, falvanként beosztva egy-két hétig. Még az asszonyok és gyerekek is hordták a követ, anyagot, földet, vesszőt, vizet. Döngölték és taposták a palánkot és a belső földtöltések, földmagasítások nedves földjét. Rőzsével, vesszővel fonták be a kész palánkok gerendakötéseit, a vesszőfonatot pedig kívülről agyagos sárral csapkodták be vastagon a felgyújtások ellen. A jobbágyok ingyenmunkája biztosította tehát a legnagyobb tömegerőt. Még a török hódoltság jobbágyait is munkára kötelezték, de ők ezt a szolgáltatást inkább pénzben váltották meg. Dobó Istvánnak úgy sikerült megerősítenie a várat, hogy az 1564-ben itt járt hadbiztosok dicsérettel emlékeztek meg palánképítményeiről. Az erőd viszonylag jól védhetővé vált. A VÁR LEÍRÁSA: a belső és külsővárat egy mély 35 méter széles árok és a belső vár hatalmas keleti fala választotta el egymástól. Az átjárást egy kb. 30 méter hosszú alagút biztosította. Mindkét végén egy-egy kapu volt (ez ma a Setét-kapu). A bejáratot a belső várba egy felvonóhíd is biztosította, ezért emlegették Emelcsős-kapu néven. A másik oldalon a széles és mély árkot egy teherhíd ívelte át, így lehetett a külső várba jutni. A BELSŐ VÁR volt az erődítmény szíve. A város északról, nyugatról, és délről övezte és alant terült el, mivel egy dombra épült rá az erődítmény. Sziklafalait meredekre faragták – nehéz volt megközelíteni –, falait függőlegesre és magasra építették – nehéz volt megmászni, bevenni. A belső vár kapui és bástyái: -Bejáró kapu (ma: Varkoch kapu): a város felől biztosította a bejárást a várba. (Ez a mai napig is így van.) Felvonóhíddal ellátott kapu volt. Sokszögletű, egyemeletes bástya védte. Lőrései mögül ágyúk tüzelhettek az ellenségre, az emeleten pedig puskás őrség fogadhatta az ostromlókat. A Bejáró-kapu és a Dobó-bástya közt meredek a hegy, előtere mocsaras és az Eger patak is itt folyt keresztül. -Dobó bástya: a város felé nyíló nyugati várfal szögletén, egy meredekre faragott sziklatömbön állt. Szédítő magasságban meredezett a város fölött. A várfalat belül földdel erősítették meg. A nyugati várfalon volt egy kis kapu, amin le lehetett jutni a városba. Ez a kapu jó megközelíthetőséget nyújtott a belső vár belső piacához. Innen nyíltak a vár fő épületei: a Dobó palota, Székesegyház, Püspöki palota, lakóházak, stb. -Föld- és Tömlöc bástya: a vár északnyugati csücskében állottak. A Föld bástya egy gondosan beépített cölöpvázzal merevített, oldalán vesszővel megfont és agyagos sárral betapasztott, 10-12 méter magas földdomb volt. Egy magas földgát kötötte össze a Tömlöc bástyával. Egymás mellé épültek és egymásba nyíltak is. A vár testéből kinyúlva többirányú tüzelési lehetőséget biztosítottak, de egyben rendkívül veszélyesek is voltak a védelem számára, mert teljes tömegükben előreugrottak a vár fallal körülvett együtteséből, és így tüzérségi tűzzel és gyalogsági rohammal egyaránt több irányból is jól és könnyen támadhatta az ellenség. A Föld bástya veszélyességét még az is növelte, hogy kezdetleges megépítettsége valósággal csábította a törököket a támadásra, sőt palánkfala könnyen felgyújtható volt. Feladata leginkább a Tömlöc bástya védelme lett volna, de így inkább a kárára volt. A Tömlöc bástya felszereltsége: egy nagyágyú (ez volt a híres Béka becenevű ágyú), négy mozsár és húsz szakállas ágyú-puska. -A belső vár északi fala: a püspöki palota hátsó vonalában húzódott egy magaslaton. Előtte a város északi része feküdt, de nem túl messze a vártól magas dombok emelkedtek és ezeket csak egy mély ásott árok választotta el a vártól. Innen várták a legerősebb ostromot. Itt erősítették meg a falakat a legerősebben és a legnagyobb ágyúkból négy erre volt telepítve. Ez keskeny várfal volt. Mögötte sövénypalánk védte az északi palotasort. A belső vár északi falával szemben helyezkedett el a Királyszéke nevű magaslat, amely a legveszélyesebb ütegállásnak adott helyet az ostrom során a török félnek. A vártól mindössze 165 méterre van légvonalban. -Sándor bástya: a belső vár északkeleti csücskére építették. Összekötötte a belső és a külső vár illeszkedésénél a várfalat és egyben védte is azt. Lőrésekkel több helyen áttört bástya volt. Keletre és nyugatra is lőhettek innen. Mögötte is sövénypalánk volt. Itt kezdődött a Perényi-időszak magas palánkja a belső vár keleti oldalán az új templomszentélyen keresztül a "szegelet"-ig. -Töltés: ez egy speciális védmű volt, amolyan belső magaslati tüzelőállás. A székesegyház átalakításával hozták létre. Az északi várfalból dél felé leágazva egy 35 méter vastag töltést emeltek. Mindkét oldalán kőfal állt, belsejét feltöltötték, tetejére ágyúállás(-ok) kerültek. A székesegyház apszisának az egyik oldalát kellett ehhez lebontani és a templom főhajóját hagyták csak meg. A töltés nyugati falát képezték ki a megcsonkított székesegyház keleti falának. -Szentély bástya: ezt a székesegyház apszisából (itt volt a szentély) alakították ki. Kiváló, hasznos védmű lett belőle. Az itt felállított ütegek mind az északi, mind a déli várfalat védelmezhették a keleti magaslatokról intézett támadások ellen. Sőt a külső vár elfoglalásának esetén tökéletes nyitott oldalazó tüzérségi tűzzel védhette a várrészeket elválasztó várárkot. A Szentély bástya (és kisebb részben a Töltés) kialakítása során a részben föld alá került templom helyiségeiben katonai raktárakat rendeztek be. A sekrestyében kapott helyet a lőportár. Itt helyezték el az egyik legnagyobb bronzágyút. (Ez volt a híres "Baba" ágyú.) -Székesegyház: két vaskos, erős románkori tornyát átalakították. Sisakjait lebontották és így kiváló tüzelőállásokat nyertek a könnyű lövegek (sugárágyúk) részére. Sőt, mivel ez volt a vár legmagasabb pontja elsőrendű megfigyelőhelyül szolgált a vár és környéke tekintetében. -Szegelet: A belső vár és a külső vár találkozása. Innen nyugatra a Varkocs kapuig nem készült belső palánk, de a templom köveivel megvastagították az alacsonyabbra vett déli várfalat. -Külső piac: A belső vár déli oldalán fekvő nagy terület. Két palánkfallal megerősített ágyúdombot építettek ide. A nyugati ágyúdombhoz egy széles "tapasztott palánk" csatlakozott, amely a puskásoknak szolgált jó tüzelőállásul a nyugati fal és a Dobó bástya védelmére. A KÜLSŐ VÁR szabálytalan négyszög alakú erőd volt. A keleti domboldalra kúszott fel. A lovasok állomásoztak benne, istállók, ólak, fészerek kaptak helyet itt. A vágóállatok is itt voltak. Több ezerről beszélhetünk! A Setét kapu mellett a föld alatti istállókban tartották őket. A mészárszék az árok fala mellett volt. Négy-öt marhát vágtak le a vár népének mindennap. A külső vár különlegessége a belső palánk védelmi rendszere. A falaktól 20-30 méternyire cölöpvázas sövényfonattal megerősített, és földdel feltöltött magasan megépített palánk húzódott. E palánkokra nem lehetett felmenni, céljuk csak az volt, hogy a környező hegyekről ne lehessen belátni a várba. Kellően magas volt. E palánk hét bástyaszerű kiöblösödése, az un. "gyakorbástyák" a katonáknak jó lőállásként is szolgáltak. Valószínűleg a belsejüket feltöltötték földdel, vagy fából körfolyosót ácsoltak a felső részükre. A palánk délen csatlakozott a várárok palánkfalához, északon pedig a Chaby bástyához, mely a várfalhoz kapcsolódott. A külső vár kapui és bástyái: -Ókapu bástya: erről egy "vékony kőtorony" nyúlott a magasba. Az Ókapu tornyon belül is húzódott palánkmű és árok, a fal és a palánk között. Délkelet felé ez a torony volt a legjobb figyelőhely, ahonnan szemmel lehetett tartani a janicsárokat. Innen lehetett Ahmed pasa táborát is legjobban belátni. -Bebek (Bolyky) torony: hengeres sarokbástya volt, amely a vár keleti végét biztosította. Alakja és elhelyezkedése igen kedvezőtlen volt. - Bebek bástya: hengeres sarokbástya volt, amely a vár keleti végét biztosította. Alakja és elhelyezkedése igen kedvezőtlen volt. -Szeglet palota: lőrésekkel többszörösen áttört falu bástya volt. amely az északi fal védelmére épült. A külső vár északnyugati sarkán állt. Keletre nyújtott tüzelési lehetőséget. -Chaby bástya kis védmű volt tüzelőállás nélkül. Összekötötte a belső takaró palánkot a külső vár várfalával. Lezárta a két várfal közti teret nyugat felé. -A külső árok és sánc: A külső várat a rossz védelmi adottságok kiegyensúlyozására mély árok, s az árok külső partján magas sánc övezte. Ez a magas, lejtős oldalú földhányás bizonyos mértékig eltakarta és ezáltal védelmezte a külső várat az ellenség nem kívánatos betekintése, valamint a török puskások belövése és a laposabb röppályájú ágyúlövedékek ellen is.
A VÁRBELIEKRŐL: 1) Fegyveres haderő a) A vár saját katonái b) A királyi hadsereg c) Vármegyék, városok, földesurak katonái 2) Nem fegyveres haderő a) Szakácsok, kocsmárosok, mészárosok, stb. b) Mesteremberek c) Borbélyok d) Sütőasszonyok e) Menekültek Az egyes típusok részletesebb ismertetése: 1) a) - Zsoldosok: 285 gyalogos, 202 lovas, 11+1 tüzér Nem zsoldosok: 110 gyalogos, 56 lovas. Dobó István tiszteletreméltó érdeme, hogy bízott a parasztok bátor helytállásában és a hivatásosok kiegészítésére fegyverforgatásban jártas jobbágyokat is beállított. Puskával harcoltak. Ezek a mindenre elszánt falusiak önszántukból, zsold nélkül, élelmezésük ellenében vállalták a harcot hazájukért. - Püspöki hűbéres gazdatisztek: tíz ilyen úgynevezett "officialis"-t rendelt az ostrom híre Egerbe, negyvenhat lovaskatonájukkal egyetemben (összesen tehát ötvenhat lovas). A püspök nagybirtokát – magára vállalt kötelezettség fejében – megszerző gazdálkodó. E kötelezettség – hűbér – legtöbbször a katonai szolgálat volt a hűbérúr parancsára. A lovas katonák egy különleges alakulatát alkották. A távolabbi püspöki birtokok gazdatisztjeinek huszárcsapatai belőlük állt össze. Dobó István a várőrség jelesebb katonáit kiküldte egy-egy faluba, akiknek feladatuk volt béke idején a majorság vezetése, a falu szolgáltatásainak beszedése. Lovaskatonáik segítségével – akiket a majorság jövedelméből tartottak fenn – oltalmazták a rájuk bízott falvakat, háború esetén pedig a várkapitány parancsára összes lovasaikkal a várőrséghez csatlakoztak. A tíz officialis Heves megyében 14 községet bírt összesen.] b) - A királyi hadsereg három jól összeszokott, fegyelmezett kisebb alakulata segítette a védelmet. (I) Bornemissza Gergely és kétszázötven fős gyalogoscsapata. (II) Pethő Gáspár és negyven fős lovascsapata. (III) Zoltay István és negyven fős lovascsapata. - A királyi hadsereg kassai főkapitánya két alakulatot is küldött Eger megsegítésére (Serédy György). (I) A Szolnok felmentésére küldött gyalogos katonákból álló csapat. Ők már nem juthattak be a blokád alá vett szolnoki várba, tehát Egerbe vonultak (kétszáztizenhárom fő). (II) Közvetlenül Egerbe küldött kb. kétszáz fős csapat. Ők megijedtek Szolnok elestének hírére és Eger közeléből visszafordultak Kassára, magukra hagyva az egrieket Összesen: 464 fő gyalogos és 82 fő lovas c) - Vármegyék: a szikszói gyűlésen Dobó István nyolc vármegyétől kért katonai segítséget, Ötszáz katonát kért, de csak hat vármegye küldött katonákat kétszáznyolcvanöt fő erejéig Felvidéki városok: Három nagy szabad királyi város és két város összesen egy százegy fős, kis, összevont alakulatot állított ki - Felvidéki bányavárosok: a dúsgazdag városok egyetlen katonát sem adtak. - Felvidéki világi földesurak összesen csupán öt földesúr volt hajlandó kis, csekély számú csapatokat kiállítani. A harcosok létszáma összesen száznegyvenhét fő volt. Hogy milyen csekélyek e számok, jól illusztrálja az az adat, hogy például Serédy György földesúrként 708 ezer hold földbirtok ura volt. A mérhetetlen gazdag felvidéki főurak hosszú sora teljesen érdektelennek mutatkozott. Heves megye birtokosaiban sem csillant meg a hazaszeretet egyetlen szikrája sem. Ők egyetlen katonát sem áldoztak Eger védelmére. Pedig a török had saját birtokaikat és otthonaikat veszélyeztette. Pedig az ország egyik leggazdagabb megyéje volt. - Felvidéki egyházi földesurak: Lásd például Heves megye második legnagyobb birtokosát, az egri vár urát, Oláh Miklós egri püspököt, akinek Szarvaskői váruradalmához 213 porta tartozott. Egy katonát sem küldtek a várnak. - Felvidéki egyházi vezetők: magatartásuk elképesztő. a) A jászói prépost negyvenegy katonát küldött. b) Az Eger melletti "néma barátok" öt katonát Felsőtárkányból. c) Az egri káptalan egyetlen katonát sem küldött saját pénzen!! Dobó István zsoldosként fogadta volna fel őket, de a káptalan szemtelenül magas áron adta volna csak katonáit. (100 gyalogosából 27-et ajánlott fel.) Végül tíz zsoldos lett egri vitéz A többi megszökött. Minden egyházi vezetőt egybevetve ötvenhat főt állítottak ki. A portális katonaság összesen 589 főből állt. A számokat összeadva kiderül, hogy a várbeli fegyveres haderő 1799 fő volt. Nézzük most a nem fegyveres haderőt! 2) a) A várban maximum 55 főnyi mészáros, kocsmáros, szakács, vízhordó, cipóosztó, stb. gondoskodott a védők ellátásáról, és élelmezéséről, kezelte a raktárakat. b) Mesteremberek: Dobó István hívó szavára 38 iparos gyűlt össze a várba: ácsok, lakatosok. kovácsok. molnárok, fegyvermívesek A mesteremberek sorában találjuk azt a hat olasz kőművest és két kőfaragólegényt, akik a török jövetelének hírére nem távoztak el a várból, hanem bent maradtak. Egerből és Nagytályáról, Maklárról, Felnémetről, jöttek bíráik vezetésével. c) Borbélyok: A sebesültek orvosi ellátása a környékről behívott 13 borbélyra várt, akik magukkal hozták szerszámaikat és gyógyszereiket (vasgálic és babérlevél) is. d) Sütőasszonyok: A védők kenyérellátása 14 paraszt sütőasszonyra hárult. e) Menekültek: - Menedéket kapott a falak közt 45 környékbeli asszony és gyermek, meg 2 szegény pap. - Eger környékéről, többnyire bíráik vezetésével a várba vonult 109 fő "paraszti nép" is. Rájuk a védelmi harcot támogató, nélkülözhetetlen munka hárult: ágyúk töltése, lőszerek szállítása, falak kijavítása, lőpormalmi munka, vágóállatok gondozása, katonák lovainak gondozása, mészárosok segítése, stb. Egerből és Nagytályáról 75 fő, Maklárról, Sarudból, Felsőtárkányból, Felnémetről, Tihamérból, Ceglédből 24 fő jött bíráik vezetésével. A számokat összeadva kiderül, hogy a várbeli nem fegyveres haderő összlétszáma 269 fő volt. Végső soron tehát a várban 2068 fő készült a harcra.
Az ellátást is nagy gonddal készítették elő: több ezer juh, több mint 400 marha, 140 disznó volt vágásra készen. Kecskék és baromfik is bőséggel. 351000 kg búzát illetve lisztet, 46200 kg árpát és zabot hordtak össze. A pincék mélyén több ezer liter bor pihent, de mivel a szüret elmaradt a katonák vízzel higított bort kaptak. Még füstölt szalonnából is 215 oldal volt. A zsoldoskatonák az élelmiszert pénzért kapták, de a többiek ingyen jutottak hozzá. Ők egy étkezéskor 74,6 deka kenyeret és 26.6 deka húst fogyasztottak el. A kenyerek ekkoriban 56 dekás cipók voltak. A vár élelmiszertartalékai akár félévre is bőven elegendőek lettek volna. Füstölt disznóhús, birka, félmarha, sózott és füstölt hal, savanyított káposzta volt tartósítva. Az ostrom alatt 414 ökör és 2437 bárány fogyott el.
AZ EGRI VÁR KATONASÁGÁNAK SZERVEZETE DOBÓ ISTVÁN KORÁBAN: Várnagyok: Dobó István és Mekcsey István (porkolábok). Alvárnagyok: Az ostrom idején Vitéz Ferenc és Nagy Bertalan (viceporkolábok). Főhadnagyok: Pethő Gáspár, Zoltai István, Figedi János, Bornemissza Gergely. Gyalogság (200 fő). Lovasság (210 fő). Tüzérség (11 fő). I. Század (centuria): Nagy Imre százados. II. Század Nagy Balázs százados. I. Század II. Század Ágyúmesterek (Név szerint): Jakob Brum (Bécsből); Ludwig Endorfer (Innsbruckból); Josef ... mester (Prágából); Cseh János (a Szepességből, Kisbesztercéről); ... György mester (Trencsénből); Szalai Mihály (Pelsőcről); Caspar Singer; Cserney Benedek; Martin Herman. Tizedek: (decuria) 9 főből álltak, vezetőik a tizedesek főlegényi rangban. Zászlótartók: (vexillifer) főlegényi rangban. Dobos (tympanista) főlegényi rangban. Mindkét századnak volt egy-egy. (összesen 20 fő) Huszárcsapatok (200 fő): hadnagyok és lovastisztek, valamint a püspöki hűbéres gazdatisztek (10 fő). Legények (180 fő). Huszárok. A KATONÁK JÖVEDELMEZÉSÉRŐL: Az egri vár várnagyai fejenként 50 forintot kaptak havonta. Ezenkívül lakást és teljes ellátást, sőt búza és borjárandóságot is. (Az utóbbiakat a püspöki birtokok földesúri jövedelmeiből szolgáltatták ki.). A huszárok fejenként 3 forintot kaptak havonta. A püspöki birtokok hűbéres gazdatisztjei (huszárok ezek is) 2 forintot kaptak havonta katonatartási díj néven. A gyalogosok közlegényei havi 2 forintot, a tizedesek (és bizonnyal a kapitányok is 3 forintot kaptak. A tüzérek havi zsoldja beosztástól függően 5-8 forint volt havonta. A várnagyokon kívül a zsoldosok a vártól semminemű élelmezést, ellátást, ruházatot nem kaptak, hanem a "hópénz"-ükből tartották fenn magukat és egzisztenciájukat. Ha valamelyest akadozott a zsoldfizetés kivételesen kaphattak némi gabona és bor "segély"-t, hogy nagyobb legyen a tűrésük.
A VÁRŐRSÉG ELHELYEZKEDÉSE: Dobó István az 1799 fegyveresből csak 1704 embert állított a vártákra. A belső és külső vár védelmére a hadinépet megközelítőleg azonos számban helyezte el. A belső várban 986, a külsőben pedig 717 főt. De a katonáknak csak kevesebb, mint a fele került mindjárt az ostrom kezdetén harcállásba: 830 ember. A többi 872 katonát a vár négy pontjára elosztva négy "álló sereg"-ből álló központi tartalékerőt képeztek. Dobó István nagy fontosságot tulajdonított ezen elhelyezésnek. A belső vár tartalékának élére Mekcsey, a külsőbe pedig Bornemissza Gergely került. Ez a "várta rendölés" azonban csak a harcok intenzív megindulásáig volt érvényben. Dobó István a belső vár védelmét saját, megbízhatóbbnak vélt haderejére építette. Sajnos a helyzet komolyra fordulásával megváltozott a létszám. A viadal kezdetén a harcot már csak 1716 fő vette fel. Ugyanis 83 fő kereket oldott. Ezek szerint a várban lévők összlétszáma is leesett 2068-ról 1985-re. (Tinódi Lantos Sebestyén ezt a számot 1935-re teszi és ez 50 fővel kevesebb. Talán azért, mert a nem fegyveresek közül is elszöktek 50-en.)
Az egri püspöki lovagvár alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz8.jpg A püspöki központ a XIII. század második felében (rajz): http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz9.jpg A vár alaprajza Erstei Hippolit püspöksége idején: http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz10.jpg A vár alaprajza az 1552-ik évi ostrom idején: http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz11.jpg A vár látképe észak felől 1552-ben: http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz13.jpg Eger középkori vára és városfalai a mai településen: http://mars.elte.hu/varak/eger/egeralaprajz5.jpg A fenti rajzok Soós Elemértől származnak. Egy fantáziarajz az 1552-es állapotról a nyugati oldal felől (Kőnig F.)l: http://mars.elte.hu/varak/eger/egerkof1.jpg Miklós János makettje felülnézetből: http://mars.elte.hu/varak/eger/egermakett1.jpg Miklós János makettje az északi oldal felől: http://mars.elte.hu/varak/eger/egermakett2.jpg Az egri vár talán legismertebb ábrázolása egy metszeten, mely az 1552. évi ostrom utáni állapotot mutatja: http://mars.elte.hu/varak/eger/egermet1.jpg Eger 1596. évi ostromáról készült metszet: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index194.html A vár légifotója északnyugati irányból: http://mars.elte.hu/varak/eger/egerlegi03.jpg A vár légifotója déli irányból: http://mars.elte.hu/varak/eger/egerlegi4.jpg A vár légifotója nyugati irányból: http://mars.elte.hu/varak/eger/egerlegi3.jpg A vár légifotója keleti irányból: http://mars.elte.hu/varak/eger/egerlegi12.jpg
A VÁR FEGYVERKÉSZLETE: Négy nagyágyú volt, de egyik sem tartozott a kor színvonalán álló valóban nagy ágyútípusokhoz (pl. Kartaun, Singerin) közé. A legnagyobb öbű a Perényi vaságyú volt. Csöve 40 mázsás volt és 14 kg-os vasgolyókat lőtt ki. A második volt a Béka rézágyú, amit még Frangepán Ferenc püspök öntetett. 6,2 kg-os vasgolyók jártak bele. A harmadik a Baba vaságyú volt. 2.25 kg-os lövedék járt hozzá. A negyedik a "nagyobb falkony" rézágyú volt. Mozsárpattantyúk. Három volt belőle. Rövid, de nagy öbű csövükből majdnem függőlegesen "vetették" kőgolyó – lövedéküket a közelebbi célpontokra. (4 kg-os lövedék járt bele.). Falkony tarack, falkonéta Sugárágyú 18-20 db volt belőlük. Lövedékeik 0,5-2 kg-osak voltak. Ezek nem várvédelmi célokra készültek, hanem csatákhoz. Kanócos puska 93 db. Ez már elavult fegyvernek számított akkoriban. Kovaköves puska kerekes gyújtószerkezettel (német puska): 194 volt belőle. A működési elve ugyanaz volt mindkettőnek, de a lőpor begyújtásában különböztek egymástól. Célzó berendezéssel voltak ellátva. Szakállas puskák 343 volt belőlük (hozzá mintegy 17 000 lövedékkel). Egy, vagy két ember használta súlya és mérete miatt. A cső elejénél egy kampónyúlvány ("szakáll") állt lefelé, ennélfogva meg lehetett akasztani a lőállásban, vagy a tartórúdban, amit vele együtt hordtak. A fegyver az ágyú és a kézi lőfegyver között átmenetet képez. A tartórúdja kecskeláb, vagy ágas volt. Elsősorban várvédő fegyverként alkalmazták olyan helyeken (tornyok, ablakok, lőrések), ahova az ágyúkat nem tudták felvinni. Dupla szakállas puskák: 2 db volt belőle. Kétszer olyan hosszú csöve volt, 2 és 2,5 m-es és öbe is nagyobb volt. Ezt nevezték szakállas ágyúnak. Seregbontó: Ez a várbeli mesteremberek találmánya volt. Szakállas puskákat – akár 28 db-ot –, egy erős keretre egymástól 5-10 centiméterre rögzítettek fel és szerkesztettek össze úgy, hogy közel egyszerre süljenek el. Kerekeket szereltek rá, és húzórúddal látták el, hogy könnyebben lehessen mozgatni. Jó találat esetén egyszerre 10-12 harcos is harcképtelenné vált. A támadókban pánikhatást váltott ki a sereg sorait megtizedelő hadigép lövéssorozata. Minimum 5 db volt belőle. Lőporból és lövedékekből nagy készletek voltak. A mozsarak kőgolyóit a helyszínen faragták ki előzőleg. Az 1551. évi leltár adatai szerint a bombákhoz 191, a faltörőkhöz 1276, a seregbontókhoz és szakállasokhoz 17400 golyó volt. Puskapor 780 kg, az ágyúkhoz 1639 kg, azonkívűl volt még mintegy 16 tonna por, a hordókban salétrom és kén. A puskaport helyben készítették salétromból és kénből. A faszenet pedig a vár kialkudott bérért égettette. A vár tüzérségének köréhez tartoztak a lőporkészítők, akik a lőport a vár két nagy szárazmalmában őrölték meg, vagy erre a célra készített hatalmas mozsarakban. A lőport hordókban tárolták. A törökök bőrzacskóban, tömlőkben. Tüzes szerszámok: Az egriek erre a célra agyagedényeket és tűz és robbanásveszélyes anyagokat halmoztak fel. Ezekből készültek a következők: tüzes nyíl, tüzes labda, tüzes koszorú, tüzes kalács, tüzes furkó, tüzes csupor, tüzes fazék, tüzes lapta, tüzes dárda, nyárs, gyújtópalack, stb. Tüzes labda: egy ököl nagyságú agyag golyó belsejét megtömték lőporral, kénnel és szurokkal és meggyújtott kanóccal dobták a törökök sorai közé. Ezt nevezték kispuskának. Lehetett fokozni a hatást, ha nagyobb cserépedénybe többet is beleraktak és azt dobták az ostromlókra. Tüzes koszorú és tüzes kalács: kenderkócot szurokkal, faggyúval, gyantával átitatták és a koszorú, vagy kalács megformálása során belsejüket 1-3 kg lőporral, gyújtóporral és kénnel töltötték meg, gyakran kócot is tettek bele, majd tarackfűvel, vagy szurokba áztatott zsineggel szorosan összekötözték. Kanóccal lángra lobbantották, majd dárdára akasztva nagy ívben hajították a rohamozókra. (Labdavezető fakesztyűvel is dobták.) E fegyverek égést, roncsolást és pánikot, megtorpanást, félelmet idéztek elő. A számadáskönyvek szerint az ostrom alatt ezekhez 10 mázsa faggyút és 20 mázsa salétromot használtak fel. Készült olyan, amely az ellenség közé vetve azonnal, és olyan, amely a hosszabb kanóca miatt csak egy bizonyos idő elmúltával robbant. Az ostromot megelőző utolsó napokban készült el a legtöbb tüzes szerszám. Dobó István elegendő mennyiségben szerzett be salétromot, faggyút, ónt, gondoskodott gerendákról, vastag karókról, vesszőről, nyersbőrkészletről is. Ezek a falak javításánál és a tűzoltásnál nélkülözhetetlenek voltak. De volt elég hányólapát, csákány, vágókapa elég a javításokhoz. Kézifegyverek: dárda, lándzsa 1300 db volt közös. Egyéni fegyverek: szablya, kard, buzogány, fokos balta, balta, csákány, harci bárd, kopja, számszeríj, pallos, gerely, íj Közvetlen testi védelem: a harcosok – legalábbis egy részük – sisakot, mell- és karvértet, bőrrel bevont pajzsot használt.
A LÖVEGEK ELHELYEZÉSE: A szerény ágyúparkból a külső várba legfeljebb 1-2 falkonétára és egy mozsárra futotta. Dobó István azért sem tett nagy, vagy közepes ágyút a külső várba, mert számolt azzal, hogy az elesik és akkor az alagúton és a csapóhídon nem tudják gyorsan átmenteni a belső várba az ágyúkat. Ezért oda inkább a szakállasok zömét helyezte el. A külső vár tüzérségi védelmét a Szentély bástyáról és a Töltésről, valamint a Keleti ágyúdombról biztosították. A falak veszélyes ellenséges megközelítését a bástyákon elhelyezett lövegek oldalazó tüzelésével hárították el. A külső várat félkörívben övező domboldal tüzelését is a Szentély bástyáról oldották meg, itt helyezték el a nagy űrméretű ágyúk többségét. Dobó István óvatos is volt. Az ágyútelepeket golyófogó sánccal vették körül, hogy megvédje az ágyúkat (és a tüzéreket is) az ellenséges tüzérségi találatoktól. Egy-egy ágyú elvesztése súlyos veszteség lett volna, javításra ilyenkor nem lehetett gondolni. A védelemre ágyúkasokat, vagy homokkal töltött zsákrakásokat használtak. Ügyelt arra, hogy az ágyúkat úgy állítsa be – főleg az északi és a keleti oldalra lövőket –, hogy a szomszédos telepek ágyúi egy-egy ágyú használhatatlanná válása esetén megsegíthessék egymást. A tűzvezetés ügyes és hathatós volt. Az erőd védművein mindenütt jelen voltak a puskások és a seregbontók.
A DOBÓ ISTVÁN ELLENI TÁMADÁSOKRÓL: Dobó István udvarát is igyekezett megfelelő szinten tartani. A bécsi kamara túlzásnak tartotta ezt az igyekvést és felülvizsgálat végett a várkapitány számadásai felkerültek a királyhoz. A kamara sokallta a várban felhasznált bormennyiséget; az engedélyezetten felüli bor árát Dobó Istvánnal fizettette meg. A bécsi vagy pozsonyi útjain vele tartott személyzet nagy számát is kifogásolta. Dobó István irigy ellenfelei feljelentették és emiatt Ferdinánd király leiratot intézett hozzá. Az uralkodó a vagyon kezelését, a felesleges személyek tartását és az eladások-vételek körül tapasztalt hűtlen kezelést vetette szemére és új ellenőr kinevezését rendelte el azzal az utasítással, hogy az nagyobb szigorral járjon el hivatalában. Az ügyet nem vizsgálták ki, Dobó István nem védekezhetett, feje fölött hoztak ítéletet feljelentések miatt. Hogy a pénzügyi elszámolás akkori kiforratlansága és áttekinthetetlensége mellett a kor felfogása szerint hol kezdődött a pazarlás, vagy hanyag vagyonkezelés és hol végződött a legális vagyonszerzés, igen nehéz megállapítani. Dobó István akkori pozíciója, anyagi érdekeltségei elválaszthatatlanná tették a közérdektől.
A TÖRÖK SEREG
Hadim Ali budai pasa serege maximum 15-16 ezer fős volt. Ahmed pasa és Szokollu Mohamed pasák serege lecsökkent Temesvár óta, ugyanis az elfoglalt hatalmas terület megszállására erőket kellett visszatartani. Ők hozzávetőleg 60 ezer emberrel rendelkeztek. Összességében az egyesült sereg létszáma kb. 75 ezer fősre tehető.
A TÖRÖK SEREG ÖSSZETÉTELE: 1. Állandó állami zsoldos hadsereg és alakulatok. 2. Hűbéres alakulatok. 3. Irreguláris fegyveres és nem fegyveres erők. 1 Nézzük meg közelebbről az első csoportot! Ők alkották a haderő gerincét. Három fegyvernemből és több fegyvertelen alakulatból álltak, melyek így oszlottak további csoportokra: a) Fegyveres haderők: Gyalogság: Janicsárok; Szolakok (szervezetileg a janicsárokhoz tartoztak, de mégis külön csoportnak számíthatók); Pejkek; Desbedzsik; Kundakcsik; Jaszaulok (lovasként is részt vettek a hadjáratokban, de mégis a gyalogsághoz számították őket.). Lovasság: Igen jelentős erőt képviselt. Négy alakulata volt; mindegyik más-más színű zászlóval vonult a hadseregben. (Mivel közülük kettő még két külön csapatra oszlott, ezért szokás hat alakulatról beszélni a zsoldos lovassággal kapcsolatban.) Összlétszámuk 1605-ben 30 ezer fő volt. Szpáhik; Szilahdárok; Ulufedzsik; Gurebák. Tüzérség (Topcsik). b) Nem fegyveres haderők: Müteferrikák, Csausok, Kapudsik, Kapudsi basik, Hadimok, Dogandzsilarok, Csakirdzsik, Sahindzsik, Atmandzsadzsik, Bosztandzsik, Top arabadzsilarik, Tüfenkcsik (itt puskakészítők), Szaracsok, Szejisz és Szerahurok, Mehterek, Csadirdzsik, Szabók, Szakácsok, Kovácsok, Nyil- és puskapalack csinálók. 2 Most ismerkedjünk meg a hűbéresek alakulataival! Ők két fő csoportra oszthatók: a) Hűbéres Szpáhik. b) Kumburadzsik. 3 Irreguláris erők: a) Az irreguláris fegyveres erők. Csak háború alkalmával verődtek össze a birodalom minden részéből. A szultán felhívására szerveződtek sereggé, általában a nincstelen, lecsúszott rétegekből származó emberekből. Két típusuk volt: Az egyik kapott zsoldot a háború ideje alatt, míg a másik nem. A zsold nélküliek engedélyezetten a rablott prédából tartották fenn magukat és így akár meg is gazdagodhattak. A többieknek a rablott holmit be kellett szolgáltatni a szultáni kincstár javára (az alacsony zsold miatt ezt a szabályt szinte mindenki megszegte, és saját zsebre [is] dolgoztak). A háború után a szultán elbocsátotta az irreguláris zsoldosokat. Csoportosításuk: Irreguláris gyalogság: Aszabok (belőlük sokan zsoldos Aszabokká váltak), Gyalogos Szaridsza, Lagumdzsik, Martaloszok, Aszabok. Irreguláris lovasság: Akindzsik, Csetedzsik, Lovas Szaridszák, Szegbán lovasok, Gönüllük, Müszellemek, Delik, Beslik. b) Irreguláris nem fegyveres erők: A sereget több ezer fős kiszolgáló és ellátó személyzet duzzasztotta fel. Segítségük hozzájárult, hogy a harcosok magasabb teljesítményt nyújtsanak. Dervisek, Rabszolgakereskedők, Kereskedők, Szállítók, Út- és hídépítők, Szolgák, Rabszolgák, Parasztok stb.
A TÖRÖK GYALOGSÁG FEGYVERZETE: 1) Lőfegyverek: Puska, nyíl. 2) Közelharc fegyverek: Kard, handzsár, jatagán, szablya, tőr, csatabárd, buzogány, lándzsa, dárda, kopja, 3) Védőeszközök: kerek, általában könnyű, fonott, állatbőrrel bevont pajzs, sisak, sodronying.
A TÖRÖK SEREG VONULÁSÁNAK TAKTIKÁJA: A törököknek még menet közben is biztosítaniuk kellett magukat a meglepetések ellen. A portyázó végbeliek ugyanis a menetelő török sereget állandóan bizonytalanságban – sőt félelemben – tartották. Például ezért nem hagyhattak maguk mögött elfoglalatlan várat sem, azok agresszív támadásai (gerillaharc, vagy partizánharc) miatt. Különösen az éjjeli meglepetéseknek volt nagy eredménye, mert siker esetén egy nagyobb sereget is megzavarhattak, sőt meg is futamíthattak. Ez ellen a menetbiztosítással lehetett védekezni. A főcsapat előtt négy-öt napi járóföldre meneteltettek egy előhadat, az összlétszám egynegyed-egyötöd részét. Ha az elővédet megzavarják, még akkor is érintetlen a főcsapat. Míg az ellenség odaérne a főcsapathoz, annak van ideje felfejlődni a harchoz. Ez a biztosítás az elővéden belül is megfigyelhető volt. Az előhad már csak egy napi járóföldre meneteltette maga előtt az előőrsöt. Ennek a gyakorlati tapasztalatnak megfelelően a török sereg biztosított menetben vonult Eger felé. Az ágyúkat szekereken szállították, málhaszállításra lovakat és teherhordó tevéket használtak. Hadim Ali budai pasa serege volt az előhad. Ő is egy előőrs csapatot küldött előre egynapi járóföldre. Nem volt nagy csapat; Összetételére nézve könnyű fegyverzetű szpáhik, de voltak szép számmal akindzsik is. A fősereg, vagy derékhad néhány napi távolságban maradt el, és oldalról-hátulról állandóan biztosította magát. A derékhadat Ahmed pasa fővezér, az utóhadat pedig Szokollu Mohamed ruméliai beglerbég hadereje képezte. A hátul járó sereg – az utóvéd – a vonuló egységet hátulról biztosította a meglepetésszerű rajtaütés ellen.
09. 07. KASSA (Košice): Serédy György, Werner György és Rakovszky György hadibiztosok tájékoztatták Ferdinánd királyt Szolnok elestéről. Azután az egyesült török sereg megindult Eger ellen és a király a legnagyobb sietséggel kezdett gondoskodni Kassa megerősítéséről. Számoltak azzal, hogy Eger is el fog esni, s utána Kassa ostroma fog következni. Hadim Ali budai pasa valószínűleg már arra gondolt, hogy a lengyel határig, vagy tovább is előre viszi a félholdas lobogót. A törökök célja az volt, hogy kettészakítsák az országot, hogy egyesítésről többé sem Erdélyben, sem a királyi Magyarországon ne álmodozhasson senki. A hadbiztosok kérték a királyt, hogy időben küldjön segítséget.
09. 07. EGER: a vár védői megalkuvás nélküli halálra szántsággal várták a nagy leszámolást a gyűlölt ellenséggel. Négy nappal a török előhad Egerbe érkezte előtt Mekcsey így búcsúzkodott húgától: „…egyebet nem írhatok,… hanem mindennap fejünkre várjuk az súlykot, mert immár Szolnokot is megadták az árulók. Immár rajtunk a szer… mert nekem hidd el, hogy ez az én utolsó levelem…”
09. 09. (péntek) (Szántó Imre szerint ez volt az ostrom első napja.) MAKLÁR: a török had előőrse – erős oldalbiztosítás mellett – Füzesabony felől az egri völgyön át közeledett a vár felé, Maklárra érkezett majd ott tábort vert. Az előhad Ali pasával valahol Füzesabony környékén maradt, de később, még a nap folyamán az is megérkezett Maklárra. Kíséretében voltak a csapattestek parancsnokai is: a belgrádi, illiriai, szendrői, székesfehérvári, pécsi, szegedi, hatvani bégek. Figyelték a terepet, hogy csapataikat minél zavartalanabbul tudják elhelyezni. Hadim Ali budai pasa meg is kezdte csapataival a felvonulást. Ahmed pasa a főseregével a valahol Tenk falu körzetében lehetett ekkor. Véráldozat nélkül akarta megszerezni Eger várát, ezért egy levelet küldött Dobó Istvánnak. Ahmed pasa leveléből: "Két hadsereggel jövök, melyek egyike a hatalmas Szulejmán szultán fővezérsége alatt elfoglalva Temesvárt, továbbá hatalmába kerítve Lippát, Csanádot és sok más híres helyet és várat, azt az egész területet, mely a Körös, Maros, Tisza és Duna között széltében és hosszában elterül szerencsésen meghódította, a másik hadsereg pedig, bevéve Veszprémet, Drégelyt, Szécsényt és az Ipoly folyóig elterülő egész vidéket, levágva és megsemmisítve a ti két hadseregeteket, s fegyvereivel Magyarországot iga alá hajtva, emlékezetes győzelmet aratott. Most az a szándékom, hogy egyenesen Egernek tartok. Úgy hallom, hogy ti vagytok a parancsnokai. Ezért felszólítalak benneteket, hogy inkább a hatalmas és igazságos fejedelemnek Szulejmánnak kegyességét, mint fegyvereit tapasztaljátok meg, s adjátok meg Eger várát..." Tinódi Lantos Sebestyén így idézi a levelet: " Oly szabadságban tartalak titeket, Mint régi királyok örökségteket, Mindentől megoltalmazlak titeket, Ezen adom én hitös pecsétemet
Noha engedelmesek nem lésztök, A császárnak haragjában ti lésztök, Ki miá ti fejetöket vesztitök..." " Egyes források szerint a levélre válaszul a falakra két lándzsára egy koporsót függesztettek a védők annak jeléül, hogy elszánták magukat a halálra is.
09. 09. (péntek) 1. nap EGER: Dobó István a levelet felolvastatta a vár teljes népe előtt. Felháborodott és megtiltotta, hogy ezentúl leveleket engedjenek be a várba a törököktől. A levelet hozó "szegén embör"-t vasra verette és tömlöcbe záratta. Az egyik előre kiküldött őrség összecsapott a törökök portyázóival Abony alatt. A három fős csapat négy törököt vágott le, de végül a túlerő győzött. A heves csetepaté az ostrom első ütközete lett. A csapat parancsnoka csak egyedül tért vissza a várba, két társát elfogták. Elmondta, hogy a török seregek már kb. 17 km-re vannak. Dobó István ezután megtiltotta az őrségeknek az összecsapást a törökökkel és mindegyiktől óránkénti jelentést követelt a sereg közeledtéről. A várbeliek nem ijedtek meg a hatalmas had megjelenésétől.
09. 09-e éjjele 09. 10. hajnala. Ostrom előtti portya: Maklár és Füzesabony irányába indultak, hogy az Arszlán székesfehérvári bég vezetése alatt közelgő török előhad felvonulását zavarják meg. Az ilyen ostrom előtti kitöréseket "kapdosásnak" nevezték. A vár négy főhadnagya, 90 válogatott gyalogossal, kevés huszárral rajtaütött a török előőrsön. Lesből megrohanták a nyugovóra tért kis tábort. A csapat bízott erejében, hiszen rendelkezett a siker előfeltételeivel: fegyelmezett harcosok és a cselvetés mesterei voltak. Kalauzuk, Fekete István, a vidéket és az utakat jól ismerte. Az Ostoros erődnél lesből olyan rohammal támadták meg az átvonuló török tábort, hogy szétszórták azt. Sok oszmánt lekaszaboltak és gazdag zsákmánnyal tértek haza (pl. pár perzsa és frigiai díszítésű sátort, főzőedényeket, fegyvereket, arannyal és ezüsttel díszített sisakokat, lószerszámokat, lódíszeket [pl. vizilófarkakat, melyeket a lovak nyakára szoktak díszül erősíteni], szőnyegeket, nagy értékű prémmel bélelt bíbor és tarka ruhákat, mellvérteket, arannyal, drágakövekkel és gyöngyökkel művésziesen kirakott sisakforgókat raboltak.) A nap folyamán egynéhány felvidéki ember elszökött a várból.
09. 10. (szombat) 2. nap Hajnalban árverés a piactéren. Öt megrakott szekeret és hozzá nyolc apró török lovat sikerült rabolni az előző napi portyán. Ahmed pasa levelét Dobó István nyomban Bécsbe küldte Vas Miklóssal Oláh Imre egri püspöknek – saját levelével egyetemben –, hogy járjon közben a királynál katonai segítségnyújtás ügyében. (G. G.) Varsányit Dobó István kiküldte kémkedni a törökök közé. (G. G.) Eskü a vár palotájában a tisztikar részére. Szigorú haditörvénnyel kívánták biztosítani a katonai fegyelmet, melynek hiánya oly sok magyar vár vesztét okozta. § Minden török levelet a közösség előtt elégetnek. § A török ostromlók kikiáltóinak, hírnökeinek semmit sem válaszolnak. § Mindenféle beszélgető csoportosulás tiltott ("súgna, settegne".) § Az altisztek a hadnagyok tudta nélkül, a hadnagyok a két kapitány intézkedése nélkül a csapatokon nem rendelkezhetnek. A vár megadásának bármiféle felvetése, bárki előtt halált érdemel. Kiegészítés: § A két kapitány a várat érintő fontos kérdésekben a hadnagyokkal való előzetes tanácskozás után dönthet, ha ezt a hadnagyok közül akár csak egy is igényli. Dobó István ezt csak úgy fogadta el, hogy ha ez csak az ostrom szüneteiben lesz érvényben. Így fogadták el. Ezután a fentiek értelmében megesküdtek. Dobó István külön is, majd ismertette a csapatok elhelyezkedését, és a főtisztek elosztását. A gyűlés után Dobó István összetrombitáltatta a vár piacterére a katonaságot, elmondta nekik is az öt esküpontot, felszólította a félőket, hogy szereljenek le és menjenek el. Majd kibontotta előttük a vár kék-vörös zászlaját, összefogta a nemzeti lobogóval és megeskette őket. A végváriak a "szörzést egy akarattal magukévá tették" és ez erős összetartozás érzést adott nekik. Dobó István eredetileg egyszerűen haditörvényeket akart hozni, azonban a katonák, a környékbeli parasztok túlmentek ezen. Levett kalpaggal, kucsmával ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a várat utolsó leheletükig védelmezni fogják. Ezután az egyes csapatok tisztjeik vezetésével elfoglalták kijelölt helyüket a falakon és a bástyákon, vagy a "tartalék" seregen. (G. G.) Az ostromra való közvetlen előkészület keretében, a gyújtólövedékek (tüzes nyilak, stb.) veszélyének a megelőzésére leszedték a várbeli épületek tetőit. Minden épületét! Nedves marha- és juhbőröket is készenlétbe helyeztek, hogy a feltámadó tüzet, vagy a gyújtólövedékekkel azokat leborítva elfojthassák. A várfalon túl a várkapitány szisztematikusan felégette Eger városának összes épületét, hogy ne szolgáljanak védelmül a törököknek. Ezzel segítette a puskások és pattantyúsok dolgát. A török sereg előhadának előőrsei is megérkeztek a városhoz, de nem tudtak bejutni, mert lángokban állt. Ezért a vadaskert felé húzódtak. Közben a környékről és Egerből jöttek a menekültek. Felnémetről harminc paraszt jött kiegyenesített kaszákkal, pöröllyel, cséphadaróval, amit szöggel vertek ki. A parasztok kocsival hozták az élelmiszert, poggyászt, feleségüket, gyermekeiket. Ekkor menekült be az egri bíró, a maklári molnár, egy pap, egy varga, stb. Dobó István minden bemenekültnek tömegszállást tudott biztosítani, de elvárta tőlük a munkát. Legelőször a férfiakat beterelték a kapubástya szögletébe, s addig nem mehettek beljebb, míg nem esküdtek meg mint katonák. Mekcsey ott azonnal fegyvert is osztott nekik. A pap a jelenlétével is segítette a harcot, de prédikálniuk is kellett. Feladatuk volt az utolsó kenet feladása, a temetés, stb. Az asszonyokat elosztották a konyhák, sütőkemencék közé, de a katonák tömegének máshol is szüksége volt az asszonykézre. A törökök elkezdték a vár körülzárását. Első lépésként a vár kapui körül gyülekeztek és meggátolták a várba bejutást, illetve az onnan való kijutást. Nagy Lukács portyázása és kinnrekedése: Nagy Lukács egy egri gyalogos tizedes volt, aki Vác felé portyázva kint rekedt a várból. Amikor huszonegy emberével megjelent, még nem tudta, hogy elkésett. Későn vette észre a kapuk előtt várakozó nagyszámú lovas törököt, de még időben egy másik kapu felé vette az irányt. De mivel már azt is lezárták elvonult a vár alól. (G. G.) Este Dobó István vacsorát adott főbb hadnagyainak és néhány más fontosabb személynek. (G. G.) Akkor tudták meg, hogy a török már Maklárt is elfoglalta. (Kb. 10 km.)
09. 11. (vasárnap) 3. nap Hajnal: Hadim Ali budai pasa serege megérkezett a vár alá. A felderítők a várat lőtávolon kívül körüljárták, hogy a védművek elhelyezkedését, megépítettségét, a terepviszonyokat, s a várható ellenállás mértékét kipuhatolják. A portyázók is dúltak a környéken, hogy felderítsék az esetleg létező segítséget, és távol tartsák a vártól. Hadim Ali budai pasa a táborát a vártól északra, egy dombos-völgyes óriási térségen állította fel. Almagyar falutól egészen Felnémet faluig elért a tábor. Ezzel elvágták az útját a Felvidék felől érkező esetleges felmentő seregnek és élelmiszer utánpótlásnak. Az előhad még nem vette körül a várost. A csapatok északkelettől északnyugatig egy félhold alakú területen, de egyelőre még lőtávolon kívül készítették elő harcállásukat, építették sáncaikat, futóárkaikat. A pasa csak a tüzérséget tolta előre tüzelőállásaiba, mögöttük még laza gyalogsági hálózat zárta a területet a táborig. Az ágyúikat földdel töltött kasok között állították fel. Ezek védelmére szolgáltak a vesszőből font védőfedelek is, melyek a pattantyúsokat védelmezték. A pasa az ostrom kezdetét három nagy öbű ágyúból lőtt tüzeléssel jelentette be a várbelieknek. A három ágyúból háromszor lövetett, de a magyarok keményen visszatüzeltek. Az ilyen belövésekkel tapasztalta ki az ellenség, hogy lőállása és a várfal közötti távolságot át tudja-e lőni. A domb lejtője és a terep egyenetlenségei akadályozták ugyanis a távolság pontos megállapítását. A golyók vagy a várfal elé vagy mellé hullottak. Ferdinánd király augusztus 22-én útnak indított három zászlóalj cseh zsoldost, de ezek lekéstek Szolnok ostromáról, ezért most úgy intézkedett, hogy a háromból kettőt Egerbe, egyet pedig Kassára küldjenek. (Végül a csehek Egerből is elkéstek.) A törökök várfoglalási lépései: 1. A fősereg megérkezéséig az előhad körülzárja a várat, kipuhatolja a gyenge pontjait és az ellenséges lőtávolon kívül felállítja az ágyútelepeket. Esetleg el is kezdheti az ágyúzást. 2. A fősereg megérkezése után előretolja a sereg minden ágyúját, amelyek eddig a távolság miatt nem tudták kifejteni teljes erejüket. 3. A várat övező vizeken átvezető töltéseket létesítettek, a viziakadályokat lecsapolták, az árkokat feltöltötték, a vár előműveit (ha voltak) lerombolták, a külsővárakat és a város falait bevették. 4. Ezután hosszabb-rövidebb ideig a vár erősségének megfelelően lőtték a várat és utána megpróbálkoztak egy-két rohammal. 5. A gyalogsági roham sikertelensége esetén hozzáfogtak az ún. módszeres ostromhoz. A bástyákat, kapukat igyekeztek aláaknázni és felrobbantani, a falakat és a vár területét közben állandóan tűz alatt tartották. 6. Amikor a falak elég szélesen leomlottak legalább 2-3 helyen és könnyen megmászhatóvá váltak – rések keletkeztek – akkor intézték a vár ellen a fő rohamot. A védők lemészárlása volt az eszköz a feladás kikényszerítéséhez. Mikor nyilvánvalóvá vált az erőfölény feladták a várat. Máskor mindenkit lemészároltak, és/vagy rabul ejtettek, majd elfoglalták a várat. Az első roham a törököknek mindig is erőpróba volt. A tapasztalat szerint az első roham sikertelensége nem jelentett komoly veszélyt a viadal kimenetelére. Eredménytelenség esetén visszavonultak a sáncok mögé és folytatták a várfalak rombolását ágyúzással és aknázással. További céljuk, hogy az elcsüggedt védők elveszítsék kedvüket a védelemtől az egymást érő meglepetések következtében és az állandó készenléttől testileg és lelkileg elcsigázva álljanak a romokon az utolsó roham alkalmával. A törökök az ostromnak ebben a szakaszában kihasználták az összes fortélyaikat. Éjjel-nappal folytatták a kisebb rohamokat, hogy a védők ellenállását felőröljék. Árulókat kerestek közöttük. Az egymást érő meglepetéseket állandó ágyúzás támasztotta alá. Ágyúikat közelebb hozták a várfalakhoz, tüzes golyókat is nagyobb számban lövettek a várba.
09. 11. (vasárnap) SZÁSZSEBES (Sebeş): az erdélyi hadak végre összegyűltek ugyan a szászsebesi táborban, ahová Gianbattista Castaldo a német és spanyol zsoldosokat is összevont, de nem indultak el Eger felmentésére. Csak Erdély megvédésére összpontosítottak.
09. 12. (hétfő) 4. nap EGER: a topcsik közelebb hozták ágyúikat kb. egy nyíllövésnyi távolságra és tüzet nyitottak. Dobó István ekkor lövetett rájuk egyszerre 12 ágyúból. A monostor kettős tornyán elhelyezett négy nagyobb tarack első lövéseire az először felállított három török löveg rongálódott meg. Két török ágyú felfordult, egy darabokra szakadt. A kasok és a lafetták szétrombolódtak. A királyszékére felállított ágyúk mind használhatatlanná váltak. Két topcsi aga is meghalt, egy harmadik tisztet ponyvában vitték el az ágyúk mellől. "A téren nem maradt egyéb, mint a feldőlt és széttört kasok, három holt teve, nyomorékká lőtt ágyúk, ládák és darabokban heverő ágyúkerekek." A topcsik kénytelenek voltak javításhoz fogni. A javítás hamar elkészült és az új ágyúsánc újból teljes erővel rontotta a falakat. A vár első sebesültjei és halottai a bástyaőrségből kerültek ki. Bornemissza Gergely éjfélkor kitört és húsz paripát és egy öszvért ragadott el a törököktől. A kőművesek és ácsok éjjel kezdték el az első töréseket javítani. A munka oroszlánrészét a parasztok végezték, kik a váron belül "sürögnek-forognak": "Valának szorgalmatosak tisztökben. Faluról is parasztok harmincnégyen." A katonák 09-től 12-ig kis lovascsapatokkal ki-kicsaptak, hogy ameddig csak lehet, így morzsolják a törökök erőit. Természetesen, ahogy zárult az ostromgyűrű úgy csökkent a kicsapások száma is és rövidült a hatósugara is. A kicsapások távol tartották a törököket a várfalaktól.
09. 13. (kedd) 5. nap. Éjjel a törökök is dolgoztak. 12 ágyúnak készítettek meteriszeket. Sok vesszőből font és földdel töltött kast, ágyásokat és jókora földhányást emeltek az ágyúk elé. Ezzel elkezdték a várfalak lövetését. Dobó István ellentűzzel válaszolt, sikeresen talált is, de "a feldőlt kasok mögött új kasok emelkedtek, s azok mellett új ágyúk." A topcsikat, hogy ne meneküljenek el erőszakkal tartották a veszélyes tüzelőállásban "Szöges korbáccsal ült mögöttük egy dandár vértes dsebedzsi." A várost még a magyar lovasság uralta, a törökök még nem kezdtek harcot érte. Ekkor érkezett meg a derékhad "a császár derék erejével". Ahmed pasa nagyvezír és Szokollu Mohamed beglerbég "békökkel, szandzsákokval, besliákval, akancsákval, janicsárokval" (Istvánffy M.) erős tüzérséggel, sok podgyásszal, tevékkel és öszvérekkel, amelyek a sátrakat és podgyászt szállították. Jött sok mesterember, szolganép és paraszt is a táborral. Ekkor szállták meg teljesen a várost és környékét. Eger a szó szoros értelmében körül volt kerítve; minden oldalról egymást érte a rengeteg sátor és sűrű embertömegek lepték el a vár körüli területet. A beglerbég serege alkotta az utóvédet és szorosan követte a derékhadat. A törökök sok lövést adtak le a várra egész estig. Dobó István kőművesei aztán "előszedték a vakolókanalakat, és még világossal megkezdték a munkákat: berakták a töréseket kővel." A török ütegek királyszékéről elsősorban a székesegyház tornyait vették célba, mivel onnan Dobó Istvánék az egész török tábort áttekinthették. A törökök jó helyzetfelismerésének a jele, hogy a Töltést is ágyúzták és lövéseket adtak le a belső vár területére is, de oda csak bizonytalanul irányzottan. Dobó István az ellentüzet a székesegyház tornyából, egy-egy sugárágyúval végezte. A beállítást nem bízta másra. "Lám onnat szép álgyuk zönögnek vala, Ki miá terekök búsultak vala, Mert belől Dobó fenforgolódik vala, Monostorról oly erősen lő vala.
Szertelen nagy kárt törökök vallának, Királyszékin mert nagy álgyuk hullának, Álgyú-kerekek, álgyúk elromlának, Fő pattantyúsok jelösek halának” A többi ágyúkat a tüzérek használták. A védők az első ágyúszótól hangos napon erős ellentüzelést végeztek. Kiváltképp a Szentély bástya és a Töltés pattantyúsai szaporázták nagy űrméretű lövegeikkel a tüzet. A törökök egész táborukkal megérkeztek és várhatóan másnap teljesen ostrom alá fogják venni a várat – írták a várkapitányok Ferdinánd királynak. Az eddig távolabb eső csapatok is közelebb jöttek a várhoz. A cél az volt, hogy a várat közelebbről tudják lövetni. Dobó István a város megvédésére nem vállalkozott a gyenge falak, a nagy alapterület és a kevés védő miatt. A város kapuőreinek meghagyta, hogy azonnal vonuljanak vissza, amint a török a falakon megjelenik. Tehát mikor a városfalakat ezer meg ezer török lepte el, szervezetten, dobszóra, ellenállás nélkül elhagyták a kapukat és visszavonultak a várba.
09. 14. (szerda) 6. nap "Akkor Arszlán bég a Boldogasszony temploma mellé húzatott négy nagy falrontó ágyút, és azokra a bástyákra irányozta, ahol a magyarok néma (?) ágyúi állottak." Arszlán bég már jobb eredményességgel tüzelt, mint Hadim Ali budai pasa. Leginkább a Föld bástyát ágyúzta. Sok lövés érte a vár város felőli várfalát és a palánkot. A golyók legtöbbje kárba veszett, de amelyik talált, bontott a falakon. A délelőtt folyamán a városbeli templomok tornyáról a törökök leszedték a kereszteket és holdakat tettek a helyére. "Az oltárokat kiszórták. A képeket elégették. S délben már a tornyok ablakából énekelték az..." imára felszólító éneket. Dobó István mindjárt az első napokban felfigyelt az óriási lőporfogyasztásra, ezért "a szüntelen való lövést tágítá." Leállította a rengeteg lőport fogyasztó nagy öbű lövegeket és a kisebbekkel ("taraszkokbul") is csak "ritkán lőnni parancsolta." Ebédnél jelentették neki, hogy Nagy Antal hadnagyot ellőtte egy ágyúgolyó. A térdét és a bordáit törte össze, egy golyóbis benn is maradt a testében. Mivel már a város is török kézre került, a várkaput Dobó István parancsára bezárták és eltorlaszolták. Megtiltotta a felvonóhíd reggelenkénti leeresztését, sőt hogy az "orgonákat" leengedjék egy kivételével, hogy azért egy ember mégiscsak ki- bejárhasson a kapun. A felvonóhíd felhúzott állapotban kapuként is szolgált, mert egy keskeny vasajtó volt bele szerkesztve. (G. G.) A kapu bezárásáig az ágyúzás szüneteiben a várbeli parasztok hordták fel a várbelieknek és az állatoknak a vizet, sőt le is hajtották a barmokat itatni. Tudták a törökök, hogy ha a kaput megrohamoznák a védők rögtön szétlőnék őket. Innen védték ugyanis a parasztokat, bár a távolság miatt az itatás és a vízhordás kétségtelenül kockázattal járt. A parasztok túszt is ejtettek az egyik vízhordás során. Így írt belőle egy epizódot Gárdonyi Géza az Egri Csillagokban: A kapu előtt fegyveres őrt sem lehetett látni, igaz, hogy beljebb százhúsz katona állt állig felfegyverkezve. "Az is igaz, hogy a toronyőr ott ül az ablakban, s egy mozdulatára lezuhan az orgona, vagyis azok a vasrudak, amelyek a kapu alját orgonasípok alakjában fogják védeni. Egy mozsárágyú is vigyáz beljebb a kapu alatt. A hidat még akkor is fel lehet húzni, mikor tele van emberrel." A vízhordók hordták a vizet a várbeli kőmedencébe, bár volt kút is a várban, de a sok embert és állatot nem igen tudta ellátni egy kút vízzel. A patak túlsó partján meg a törökök itattak a közepén derékig érő vízből. Nekik még több víz kellett a hatalmas sereg miatt. Kút ugyanis nem volt a városban, csak két csorgó a hegy oldalán. A két parton itató katonák csoportja (öt-hat fő) szóváltásba keveredett egymással. Átkiabáltak egymásnak, hívogatták egymást. "Egy (...) kurd a sebes lábát mossa a túlsó parton. Térdig fel van gyürkőzve." Fölkelt és odagázolt a patakon át az egyik magyarhoz, hogy megverekedjenek. Ekkor azonban a körülöttük álldogálók közül az egyik magyar elkapta a török karját és berántotta a magyarok közé. Ezután négy paraszt erővel vonszolta fel a várba, a többiek meg dárdát szegeztek a társainak, úgy tartották távol őket. A kurd hiába ordítozott. Turbánja leesett, ruhája elszakadt, orra vérzett. Ekkor levetette magát a földre, de akkor a lábánál fogva húzták be a várba. Aztán maga Dobó István hallgatta ki őt... A csapatok szervezése egyre magasabb szintű lett és a török ostromzár 14-én már halálos szorítással vette körül a várat. Ettől kezdve csak magukra számíthattak az egriek.
09. 15. (csütörtök) 7. nap A várat folyamatos ágyútűz alá vették. Egy török topcsi alakulat a Dobó palotát vette célba, és jól irányzott lövésekkel már háromszor úgy találták el, hogy az épület belső szerkezete károsodott. Ekkor Dobó István kiment a Tömlöc bástya tetejére, megkereste a palotájára tüzelő ágyút, nekiirányozta három ágyúját és egyszerre süttette el. A török lőállást ezzel sikerült felforgatni, abbamaradt a főhadiszállás ágyúzása. (G. G.) Az ágyúzásnak ez az első hulláma 28-ig tartott. "Mind a két részen éjjel-nappal igen heves volt a harc és küzdelem – írta Dzselálzáde Musztafa török történetíró – miközben ez ágyúknak felszálló füstje felhőkké alakult, dörgésük siketté tette a világot, a puskák és szakállasok golyói úgy hullottak, mint az eső." Az intenzív és szisztematikus ágyúzás 13 napig tartott. A várat két ponton érte a legtöbb lövés: a Föld- és a Tömlöc bástya mellett kezdődve egészen a Sándor bástyáig, a palotáknál húzódó fal mentén és az Ókapunál, amely a Bebek bástyáig tartott. A paloták mellett a faltoldásoknál nagyobb méretű rések is tátongtak. Az Ókapunak a tornya rongálódott meg. A lőtt területek már előre jelezték a gyalogsági rohamok súlyponti helyeit. Éjjelente a várfalak sérüléseit a kőművesek nagy erőkkel javítgatták. A várfalakon szolgálók őrsége éjjel éberen, egymást is ellenőrizve figyelmezte a várat: "Minden öt percben lámpás villanik ki a lövőrésekből. A lámpás dárdára van tűzve és húszöles fényszárnyat röpít szét a falon és az árkon túl. Aztán a dárdát ismét bevonják és a fényszárny a másik bástyánál lövell ki az éjszakába." (G. G.: Egri Csillagok) Ezen az éjjelen Varsányi János Dobó István egyik legjobb kéme és levélhordója bekéredzkedett a kapun és rossz híreket hozott. Azt állította, hogy Hadim Ali budai pasa holnap az összes ágyújából elkezdi lövetni a várat. A város felől két helyről, a dombokon három helyről törik majd a falat a nagy várromboló ágyúk, és ötven felől ontják majd a golyókat más, kisebb ágyúk. A déli imádság ideje alatt pedig a lovas kumbaradzsik fogják kopjákon, parittyákon szórni a tüzes szerszámokat. (G. G.) Dobó István új megbízatást adott kémének. Egy levelet írt és ezt Szarvaskő kicsiny, sziklabércen emelt magánvárába kellett elvinnie. Ott kellett várakoznia Vas Miklósra, míg vissza nem érkezik a királytól, meg a püspöktől és együtt visszatérni a várba. (G. G.)
09-hó második fele. ERDÉLY: Gianbattista Castaldo támadási haditerve: Mikor látta Szász Móric veszteglését javasolta, hogy induljanak meg mindketten Eger irányába és egyesített haderejükkel támadják meg a törököt. Ez a bölcs elgondolás azonban meghiúsult a felek rideg tartózkodása miatt.
09. 16. (péntek) 8. nap EGER: Haditanács (diván) a török táborban: Miután meghallgatták Hadim Ali budai pasa felderítésének eredményét, tájékoztatását a várról, kipuhatolt véderejéről, a feltételezett gyenge pontok figyelembevételével döntöttek az ostrom megszervezéséről és lebonyolításáról. Először az ágyúzás tervét döntötték el. Hadim Ali budai pasa lője továbbra is a vár északi oldalát, s a palotasor mögötti falakat, a Föld- és Tömlöc bástyát a nagyobb ágyúkkal. Ugyanakkor Arszlán bég ugyanezt a két bástyát az eddigi helyéről. Állítsanak ágyúkat az Ókapu és a Bebek bástya közötti fal ellen is. A puskával és nyíllal felszerelt katonák pedig a védőket tartsák távol a falaktól. Ha rés keletkezik valahol, vagy észrevehetően lanyhul az éberség, akkor a kisebb csapatok rohammal próbálkozzanak, hátha megvethetik valahol a lábukat. A haditanácsozás után a törökök a Királyszéke északi részén azonnal megkezdték az Ahmed pasa által hozott ágyúk számára a sáncásást és erősítést. Régi sáncaikat is magasították, erősítették. Kasokat tettek rájuk, hogy védelmet nyújtsanak a találatok ellen, és biztosítsák a szabadabb mozgást is. A nap folyamán a töltött kasokat és sánckosarakat folyton előbbre tolták, többnyire azért inkább éjjel, amikor a védők nehezebben vették észre őket. Teljes török blokád a vár körül: A törökök alaposan megszervezett módon, hermetikusan lezárták a várat. Ezzel a védőket teljesen elszigetelték a külvilágtól. Közben Hadim Ali budai pasa 5 ostromlövege és sok kisebb ágyúja folyamatosan szórta golyóit a várra, majd felállították a további ütegeket a vár köré a diván határozatainak megfelelően. AZ EGRI VÁR A TÖRÖK ÁGYÚZÁSOK ALATT: A kezdeti ágyúzások a falak őrségéből szedték áldozataikat, leginkább a paloták falánál. Több vitéznek "lőn álgyú miatt elszaggatása" – írja Tinódi Lantos Sebestyén. Ágyúgolyó találta 09. 16-án Nagy Balázs gyalogoshadnagyot és Deli Pál puskás katonát, amikor a paloták hátulsó falát földdel töltött kasok és üres boroshordók felállításával próbálták védeni az ágyúlövésektől. Akik nem álltak őrségben azok a faljavításoknál segédkeztek. Közlekedni persze nehéz volt, mert állandóan hullottak a szakállas ágyúk és tarackok lövedékei. A legtöbben ezektől sebesültek meg, de több kővel, nyíllal, dárdával ejtet sebesülés is előfordult. Fokozta a veszélyt, hogy nemcsak a golyók, hanem az általuk szétpattogzott kődarabok is okoztak sebesüléseket. Még rosszabb volt a helyzet a falak közelében, különösen ott, ahol már rongálódások is voltak. Ott nem lehetett fedezék, oltalom mögött meghúzódni, mert dolgozni kellett. Földdel töltött hordókat, kasokat vittek a törésekhez, földhányásokat készítettek a falak mellett, vagy vastag cölöpöket ástak le a földbe, hogy közüket legalább ideiglenesen ki tudják pótolni. S hogy a falakon ütött réseken, a leomlott falrészeken a törökök ne tudjanak benyomulni, helyükbe "nagy szál-fákkal erős falt csináltanak". A nagyobb munkákra csak este kerülhetett sor. Sokszor alig készültek el egy-egy falrész javításával, egy újabb találat megsemmisítette munkájuk eredményét. Ilyenkor a várvédők újra kezdték a munkát. A Bécsből érkezett kőművesek is éjjel-nappal dolgoztak a falsérülések kijavításán. Olyan nagy volt a várbeliek fáradozása és kézsége Eger védelmében, "hogy amit az ellenség napközben ágyúinak féktelen tombolásával lerontott, azt ők éjjel, megszakítás és pihenés nélküli munkával gyorsan kijavították." (Istvánffy Miklós) "Az ellenség nem győzte serénységüket csodálni." – jegyezte meg Zsámboki János történetíró. Az előrelátó Dobó István az erős ágyútűz következményeivel is számolt, ezért építőanyagokkal is bőven ellátta a várat. Amikor a törökök látták, hogy a falaknál már egyre többen dolgoznak és sikeresen építgetik újra a sérüléseket, bevetették ellenük a "tüzes szerszámokat". Puskaporral és gyúlékony anyaggal töltött labdák, csuprok robbantak a munkások között és súlyos sebesüléseket okoztak. Bőven ontották rájuk a nyilakat is. Ezek végére kócot, kanócot tettek, azt zsírba, vagy égést elősegítő folyadékba mártottak, s úgy lőttek be a várba. A levegő súrlódása elősegítette, hogy a becsapódás pillanatában hirtelen erős nagy lángot vessen. Mindezek veszélyeztették a hevenyészett faljavításokhoz odahordott faanyagot is. Az őrségnek azonban nem kellett fáradnia, hogy tűzoltási munkákat végezzen. A várba bejött parasztok, nők s a nagyobb gyerekek vállalták ezt a feladatot. A puskás törökök is a réseknél mozgó magyarokra kezdtek lövöldözni. A faljavítók halottai közt volt Lengyel Miklós tihaméri parasztember, aki nemrég még a vár falairól nézte végig, hogyan dúlják föl a házát a törökök. A belső vár északi oldalán a paloták falánál a falomlások is veszélyesek voltak és sok embert temettek maguk alá. Mikor a törökök egy-egy rést tovább akartak bővíteni, méteres részeken gyengült meg és omlott le a fal, amely egyszerre több embert is eltemetett, vagy megsebesített. A konyha és a sütőház találatai: A paloták lövetésekor több találat érte a sütőházat is. Itt a főző és sütőasszonyok dolgoztak férfisegítség nélkül. A konyha előtt osztották ki az ételt, a sütőház előtt pedig a cipóosztás történt. A kiosztással járó nagy mozgást észrevette az ágyúk tüzét irányító török tüzérség és ráirányította lövedékét ezekre az épületekre. Az ágyúzás szinte lehetetlenné tette az ételosztást és a főzést is. Sőt, az állatokban is nagy kárt tettek a lövedékek, amelyek a konyhától nem messze lévő istállóban voltak elhelyezve. Amikor az első találatok megremegtették a konyha falait, leverték az edényeket a falról, asztalokról, az asszonyok is összefutottak. Nem keletkezett pánik. Hozzászoktak a becsapódásokhoz és végezték munkájukat. Amikor pedig az étel- vagy cipóosztásra került sor, ketten, hárman ragadtak meg egy kondért, és nem törődve a hulló golyókkal, a falak tövéhez tapadva átvitték olyan helyre, ahol nehezebb volt a belátás és nem lőtték a terepet. A MAGYAR VÉDELEM LEHETŐSÉGEI AZ ÁGYÚZÁS ROMBOLÁSA ELLEN: 1) Emberi sérülések, veszteségek: a sebesülteket a legsürgősebben az akkori tábori kórházba, a borbélyhoz vitték, a halottakat a templom előtt gyűjtötték össze. 2) Helyreállítás: a késő esti órákban, s az éj leple alatt a kőművesek irányításával, a várba vonult parasztok, sőt vitézek segítségével folyt a helyreállítás. A falak romlását gerendák beállításával pótolták. Ahol pedig nagyobb falszakasz dőlt le, ott e részek mögé magasabb töltést emeltek földből. 3) Védelmi berendezések: • az őrhelyeken (várták) fából összerótt ideiglenes védőtetőket – úgynevezett "oltalmak"-at készítettek védelmül. Ezek az egész viadal alatt jól beváltak és sok vitéz életét mentették meg. Az ilyen oltalmakat talán legelőször Zoltai építtette a Bolyky bástya körül. Ezek az alkotmányok a falomlás veszedelmét is csökkentették. • a Külső várban árkokat ástak, és ezekben tartózkodtak és jártak a katonák. A Külső vár elleni ágyúzás ugyanis más taktikát követett, mint a belső váré. Itt inkább az álló sereget, a tartaléknak rendelt erő első sorait kezdték ágyúzni. Ha meg tudják zavarni a tartalékot, azok igyekeznek valamilyen védett helyre menekülni és nem lesz, aki nagyobb faltörés esetén javításba kezdene, vagy az ostrom alkalmával egységes irányítással menjen a falakra. Egy ilyen szétszóródott csapat sokat veszít harci értékéből. Az árkok ásását Bornemissza Gergely rendelte el és parasztok végezték a munkát. A földet kihányták kívülre az ágyúzás felé, tetejét kasokkal magasították és ez jó védelmül szolgált. A példa ragadós volt. "Ennek példájára a vártákon lévő többi katona is, kik a bástyákon teljesítettek szolgálatot, úgy gondoskodott magáról, hogy igen mély és hosszú árkokat ásott." (Istvánffy Miklós) • a palánkok magasságát megnövelték ott, ahol erős ágyúzás érte a várat. (A külső várban a falak megerősítését Zoltay István irányította. Elsősorban a Bolyky bástya körül. Zoltay egyik rokona Drégely várának védői között szerepelt, bátran harcolt haláláig. Az építmények tűz és ágyúzás elleni védelme: • A palota ágyúztatásakor Dobó István és Mekcsey parancsára a pincét és a lövetés irányába eső földszinti helyiségeket földdel töltötték fel, így növelték meg az épület stabilitását és gátolták meg az összeomlást. • A palánkok tűzveszélyes farészeit nedves állatbőrökkel burkolták be. • A gyújtólövedékeket is nedves állatbőrökkel fojtották el. Erre egy kisebb csoport állandóan készen állt. • Az istállóknak gyúlékony tetőik voltak. Ezeket is leszedték, hogy tüzet ne fogjanak. • A belső várban minden fölösleges szálastakarmányt és szalmát megsemmisítettek, vagy befedtek. (A megsemmisítés módja az elégetés volt. Csak a legszükségesebb mennyiséget hagyták meg, de vizes tehénbőrökkel, vízbe mártott szőrtakarókkal és pokrócokkal ezeket is letakarták és melléjük a könnyebb sebesültekből őröket állítottak fel.) • A kenyeret adó búzát elvermelték. A föld remegett a sok ágyú lövése és a becsapódások ereje miatt. Az ágyúkból nagy füst szállt fel, ami egy idő után már eltakarta a napot is és az eget. A bástyák, a falak és a vár épületei mindenhol ropogtak és recsegtek. Mindenfelé ágyúgolyók henteregtek, forogtak és füstölögtek. Dobó István parancsot adott, hogy gerendákat, hordóval teli vizet és földdel megtöltött zsákokat készítsenek a vár kb. 6 pontjára, hogy a fal beomlása, repedése esetén gyorsabban el lehessen végezni a javítgatásokat. Minden edényt, fazekat, kancsót vízzel töltöttek fel, hogy a keletkező tüzet bárhol, bárki könnyen elolthassa. Az épületek pincéiből és földszinti helyiségeiből mindent kihordtak és ágyakat raktak be. Az élelmiszerek (zöldségek, só, stb.) felsőbb szintekre kerültek. Bizonyos értelemben légoltalmi pincéket alakítottak ki ezzel. Az istállók belsejét is kimélyítették, így átlag egy méterrel kerültek az állatok mélyebbre. A házak északi és keleti oldalát behányták földdel, így védték és erősítették a házakat az ágyúgolyók ellen. A piactéren megfigyelték a golyók becsapódási helyét és oda egy árkot ástak, majd földhányást emeltek eléje. Ezzel a golyók belehuppantak a földhányásba, onnan meg az árokba, ahol senkinek sem árthattak. A házak padlását is vizes bőrökkel fedette be a várkapitány. A borbélyoknak mindjárt az első órában tíz sebesültet kellett varrniuk és timsózniuk. Egy óra múlva a golyók maguk mutatták meg, hogy mely épületek, mely falak veszélyesek. Azok a falak, amelyek sértetlenek maradtak jelezték, hogy hol pihenhetnek a katonák és hogy hol dolgozhatnak a mesteremberek nyugodtan. Dobó István folyamatosan látogatta a bástyákat, jelenlétével és szavaival bátorította az őrséget. A puskapor kíméletes használatára utasította a tüzéreket. Teljes harci díszbe öltözött. Fején ragyogó acélsisak, mellén vért, karján és lábán védővasak, kezén vaskesztyű volt, így járta a várat. A Királyszékét ellepő török tábor ilyen lehetett a várból: "Sátorok és boncsokok, s közte a tarka hadi nép bözsgött-nyüzsgött mindenfelé a vár körül. A török tábori zene hol itt szólamlott meg, hol amott, a sípok, trombiták és réztányérok zenéje kísérte az ágyúk szakadatlan mennydörgését." A TÖRÖK SEREG EGER KÖRÜLI ELHELYEZKEDÉSE: • Ahmed pasa tábora a város alatt, az Eger patak nyugati oldalán, a püspöki vadaskerttől (ma: a Népkert s a tőle délre elterülő Csákó városrész) le egészen a 10 km-re fekvő Nagytályáig nyúlott. • Szokollu Mohamed beglerbég sátortábora pedig a pataktól keletre terült el egészen Tihamér faluig (ma a város délkeleti része, a putnoki vasútvonal melletti úgynevezett tihaméri vasútállomás és a Maklári út környéke.) • A hadsereg fő ütőerejének számító janicsárokat a szomszédos Almagyar-hegy nyugati oldalának dimbes-dombos-völgyes térségében állították fel. Ugyanis őket a külső vár déli, délkeleti oldalának ostromára szánták. (A táboruk helye ma a várhoz dél felé vezető Almagyar utca s Maklári út keleti oldala, illetve mögöttes területe.) • Arszlán bég csapatai a városban, a Föld- és Tömlöc bástyákkal szemben a Boldogasszony kolostornál – a többiektől csaknem különválva – foglaltak helyet, s ott földdel telt kosarak, védőtetők és sáncok nélkül négy ágyút helyezett el. A vár nyugati oldalát nem szállták meg, mert ott a patak mocsaras kiöntései úgyis elzárták a várat a külső segítségtől. Így helyezkedett el tehát a hatalmas sereg. Északon Hadim Ali budai pasa, délen Ahmed pasa és Szokollu Mohamed beglerbég állomásozott. A TÖRÖK ÁGYÚPARK: • "Zarbuzán": nehéz, falrontó ostromágyú. Vasreszelékkel töltve seregbontóként is alkalmazták. • "Baljámez": nagy kaliberű ágyú. • "Kolumburna": messze hordó, nehéz ágyú. • "Sáhintop": a legnagyobb török ágyú elnevezése. • "Kumbara": kisebb ágyúfajta. • "Prangi". • "Badaluska": a könnyűtüzérség ágyúja. • "Sakalosz": a szakállas puska nagyságával megegyező méretű lőfegyver. Ezen ágyúfajták a kor legtökéletesebb ágyúi voltak. • Ahmed pasa és Szokollu Mohamed serege összesen 32 nagy űrméretű ostromlöveggel ostromolta Temesvárat, és 100 kisebb ágyújuk is volt. Több meghibásodhatott ezek közül, így kb. 25-30 lövegük lehetett. • Hadim Ali budai pasa 5 ostromlöveggel és legalább 8-10 kisebb ágyúval támadt. Összesen tehát 30-35 ostromlöveg és minimum 108 kisebb ágyúfajta vette ostromtűz alá Egert. Az ostrom során a 30,25 kg-tól a 16,8 kg-os ágyúgolyókat számították nagy öbű ágyúkból származóknak. Ezek vasgolyók voltak. 6 ezer darabot találtak belőlük az ostrom után a várfalakban, a várban, stb. A kisebbeket számba sem vették. Ezeket nevezték akkoriban tarackoknak. Lövedékük 12-15 kg. körül mozgott. A nagy öbű ágyúk golyóit kész állapotban hozták magukkal. Dobó Istvánéknak – emlékeztetőül –, 4 kisebb ostromlövege és 18-20 kisebb ágyúja volt!
09. 17. (szombat) 9. nap Teljes török tüzérségi ágyúzás: Elszabadult a pokol: a török tüzérség ütegei megkezdték a vár kíméletlen erejű ágyúzását. A XVI. század ágyúinak tűzgyorsaságát természetesen nem hasonlíthatjuk össze a maiakéval. Még a XIV század elején hatalmas tűzgyorsaságnak számított, ha napi három lövést le tudtak adni egy nagyobb ágyúval. A XVI. század közepére már a jól kiképzett török tüzérek le tudtak adni egy-egy ágyúból 20-25 lövést. A törökök az ágyúsáncokat folyton közelebb és közelebb építették meg. Többnyire éjjel végezték a futóárkok és ágyúsáncok földmunkáit. Janicsárok felfegyverkezve és egy rövid kapával kezükben végezték a munkát. A tüzérségük 12 napon át (17-28-ig) intenzíven rombolták a várat. A tűzgyűrűt igen szorosra vonták a vár körül! A várfalaktól átlagban 200 méternyire építették ki lövegállásaikat. Az alacsonyan fekvő város felől csak 125-130 méterre. Itt az elhárító tüzelés sem volt jelentékeny és közelebbről meghatványozhatták a lövegek erejét. A dombos részekről viszont a magas röppályájú lövedékekkel még a belső vár területét is ágyúzhatták. Az ágyúzást felváltva, hol csak egy helyen, hol pedig egy időben több helyen végezték. Ezzel azt akarták elérni, hogy a védők átcsoportosítását összezavarják, és a védelmi erőket megosszák. Ha valahol sikerült jelentősebben megbontani a falat, rátértek a "réslövésre", egyre tágítva a fal omlását. A törökök gyújtólövedékeket is bevetettek Egernél. A gyújtogatás minden várostromnál jól bevált módszer volt. Az ágyúzással párhuzamosan tüzes nyilakat és tüzes labdákat tömegével szórtak be a várba. Céljuk az volt, hogy tűzbe borítsák a vár épületeit. Ezeket "globi ignei"-nek nevezte az akkori haditechnika. Főleg lóistállókra, a szalma- és szénakazlakra s a halomban álló gabonára lőtték, mely a templom mögött jobbra volt felhalmozva. Bakocsai István közvitéz hőstette: A külső várban harcolt, amikor egy helyen a janicsárok felhatoltak a falakra és kitűzték az első zászlót a várra. Ő egymaga rohant oda és egyszerre több janicsárral küzdve visszatartotta a törököket, sőt kitépte a zászlót a vár fokáról és visszadobta nekik. Este nekiláttak a kőművesmunkáknak. A falak szélén hasra fektetett puskások vigyázták a kőművesek munkáját. Egy kőműves kötélen megpróbált leereszkedni a várfalról, hogy egy gerendát erősítsen kívülről vaskapoccsal a falba, de a puskás janicsárok lelőtték és leesett a mélységbe. Ezután Pethő Gáspár főhadnagy parancsot adott, hogy csak belülről javítsák a várfalakat. De a tüfenkcsik igyekeztek leszedni az építőmunkásokat minden éjjel. (G. G.) A védelemhez tartozott a világító golyók használata éjjelente. Mozsárágyúból lőtték ki időnként és úgy működött, hogy a golyó egy bizonyos magasságban szétpattant és vörös fénnyel világította be a vár előtt a teret. Így figyelték a törökök éjszakai akcióit.
A TÖRÖK SEREG CÉLPONTJAI ÉS FŐBB ÁGYÚÁLLÁSAI: - Föld bástya: kezdetleges megépítettsége és a várfalak védett övezetéből való előreugró kialakítása miatt vonzó célpont volt. A városbeli Boldogasszony Templom elől lőtték. (Ma a Május 1 utcai szervita templom áll a helyén.) A székesfehérvári bég ütegei, – Arszlán bég, akinek a vitézségét és vakmerőségét még az egykorú magyar krónikások sem tagadják meg. Istvánffy Miklós szerint Eger ostrománál ő tüntette ki magát legjobban – támadták e bástyát négy tarackkal. - Sándor-, Tömlöc-, Földbástya, Püspöki palota, Töltés. A királyszékéről nyílott tiszta kilövési lehetőség. Itt volt az egyik legjelentékenyebb ütegállás. (Ma a Darvas és Bérc utcák déli végén.) - Dobó-, Tömlöcbástya, Nyugati várfal: a városból az akkori Nagyprépost kertjéből (ma a Knézics utcai török minaret területén) lőtték ezeket a védműveket. A kertbe nagy sáncokat "vetettek" és a sáncokba 14 öreg ágyút és több tarackot vontattak. Felfelé kellett lőni kb. 30 m. magasságba ugyanúgy, mint az Arszlán bég ütegeinek. Elsősorban a székesegyház tornyait célozták, de a Szentély bástya melletti Töltés lövegállásait és a Belső vár területét is. - Szeglet palota, Bebek- (Bolyky) torony: ezeket már az Almagyar-hegy magaslataira telepített ütegállások közül az északkeleti ütegállásból lőtték. Ez kb. azonos magasságból lőtte a Külső várat. - Bebek- (Bolyky) torony, Bebek-, Szentély bástya, Töltés: ezeket az Almagyar hegy tetején felépített ütegekből lőhették. Ez kb. 35 méterre (!) magasodott a Belső vár szintje fölé és 200-250 méterre volt tőle. - Ókapu-, Bebek bástya: ezeket a délkeleti ütegállásból lőtték. Ez az állás is kb. azonos magasságban volt a külső váréval.
09. 18. (vasárnap) 10. nap Hajnalban visszatért Varsányi János és Vas Miklós. A visszatérés nagyon nehéznek bizonyult. A táboron sikeresen átjutottak, de amikor a várkapuhoz értek és sípjelet adtak le egy csapat török rohant rájuk és véres harcba bocsátkoztak velük. Egy kísérőjüket – bizonyos Szűrszabó Istvánt –, meg is ölték. Vas Miklós átadta Ferdinánd király levelét Dobó Istvánnak, Varsányi pedig hírt hozott Nagy Lukácsról. Még a hajnali órákban valamikor vissza akart jönni a várba csapatával és nagyon bánkódott, hogy kiszorult a várból. Ezután Dobó István visszaküldte a sebesült Vas Miklóst Szarvaskőre egy új levéllel. A levél a püspöknek és a királynak szólt. (G. G.) Dobó István ismét kérte az ország "gazdáját", és az egri püspököt, a vár gazdáját, hogy küldjenek segítséget. Oláh Miklós "nagy szép bíztatások"-kal tartotta a várbelieket. Az ostrom tizedik napján már berakatlan omlásokra is találhatott a török sereg. Egyszerűen nem bírták valamennyi rést az éjjel betömni, kijavítani.
09. 18. (vasárnap) BÉCS: I. Ferdinánd király írta Schőneichez, hogy nem tud Gianbattista Castaldónak Erdélybe erősítést küldeni, mivel csekély seregét a bányavárosok védelmére Léván kellett összpontosítania.
09. 19. (hétfő) 11. nap EGER: az egriek jó harci szellemét mutatja, hogy Dobó István engedélyével, száz katona kíséretében három főtiszt – Pethő, Zolthay és Figedy – kiütött a várból. Gárdonyi Géza az Egri Csillagokban így írja le az esetet: "A janicsárok félre-figyelmében egyszer csak megszűnik az itatás a patakban, megáll a vízhordás. Csak két-három percnyi szünet ez, hát hogy tűnne fel? Még azt se pillantják meg, hogy a falakon szaporodik az ember, kivált a nyilas meg a puskás. De már arra bezzeg megrándulnak, hogy valami nagy robogás támad. Amint a várra fordul a szemük, megdördülnek a falon a tarackok, és mindenféle szöget, golyót, vasszemet pöknek a szemük közé. A várkapun a lovak és lovasok hosszú vonala robog elő. Mint fergeteg ugratnak át a patakon, s mikorra ők kardot kapnak, csihi-puhi! – csapkodják, vagdalják őket." Átvágtattak a törökökön és a püspöki templom (nagytemplom) körüli füves térre értek. Ott történetesen sok török gyalogos volt. Némelyik menekülni, némelyik kardot rántva harcolni kezdett. A magyarok közibük csaptak és szétkergették őket, de az utcákból már elkezdett özönleni a török lovasság, a puskás és dárdás janicsárok serege. Horváth Mihály altiszt veszélyes helyzetbe került: a lovát szügyön döfte egy janicsár, mire az eldőlt. "Horváth leugrik róla és agyonvágja a janicsárt, meg még egyet. Azon eltörik a kardja. A harmadikat már csak öklével üti orrba, s megindul futva, gyalog a lovasok nyomában (...), vissza a vár felé" Több lovas még mindig előretört. "A lovak lába is embert tipor." Budaházy István hatlovas tisztet lövés érte, mikor a ház oldalába szorult janicsárok puskával lőttek rájuk. (Istvánffy Miklós szerint Mikor Oroszi Gábor látta, hogy társa Budaházy István megsebesült, rögtön segítségére sietett. Úgy találta el a puskagolyó, ahogy saját testével oltalmazta bajtársát. Oroszi lefordult a lováról, és ott lelte halálát. Budaházy István megmenekült.) A kard kiesett a kezéből és a lova nyakába borultan vágtatott visszafelé. (Később a sebész öt darabban vette ki a vállcsontját.) Ez volt a fordulópont. Mindenki visszafordult ezután. Jókor, mert a főutcán ezer akindzsi robogott a magyarok felé. Az egyik főtiszt kikerülte őket és egy S betűt leírva a Káptalan utca felé kanyarodott. De ott is nyüzsgött a török, habár több volt a gyalogos, mint a lovas, s ahogy a gyalogosok menekültek csak zavarták a török lovasokat, akiknek a saját katonáikra ügyelniük kellett. Ezek a lovasok perzsa gurebák voltak és a magyar lovasok félretiporták, félresodorták és levágták őket. "Most látszik csak, hogy a testes, erős magyar ló mellett micsoda gyönge az apró keleti ló. Tíz magyar lovas szétnyom száz török lovast, ha nekirohan." A magyar vitézek tehát robogtak visszafelé. "Dobó aggódva látja, hogy a kis utcákból hogyan rohannak még mindig az akindzsik és dzsebedzsik a többi török segítségére. Tüzet kiált. A falon megdördülnek a puskák, és megpendülnek az íjak. A török csapat eleje visszatorpan s megtorlódik." A magyar lovasok ekkor, – a törökök megzavarodásából – vígan vágtattak fel a várba. Lovaik habosak, véresek, izzadtak, de a védők diadalkiáltással fogadták őket. A viadal még fertályóráig sem tartott, de ahol harc volt sok halott, sebesült, sántító ló maradt hátra. A kitörés célja a bég ostromműveinek, ütegállásainak megrongálása, elpusztítása és általában a támadás késleltetése volt. Amikor a meglepett törökök elfutottak a magyarok az ágyúk kerekeit szekercékkel és fejszékkel szétvagdosták, az ágyúk csöveit vasszögekkel beszögezték. Lyukait elzárták. A korabeli várharcban a kitörés taktikai szempontból igen lényeges mozzanata a védelemnek!
09. 19. (hétfő) BÉCS: a király utasította a komáromi, pápai, lévai és csábrági vár kapitányait, hogy jó és biztos hírszerzőket tartsanak és engedelmeskedjenek Móric szász választófejedelemnek. Tehát Ferdinánd király Bécs és a bányavárosok védelme szempontjából fontos várait a választó gondjaira bízta.
09. 20. (kedd) 12. nap EGER: folytatódott az intenzív tüzérségi előkészítés, azaz erőteljesen ágyúzták a várat reggeltől estig. A falak ekkor még viszonylag jól tartották magukat és a várbeliek is megtanultak együtt élni a folytonos ágyúzással. A romlásokat teljes erejükkel igyekeztek újraépíteni, bár ez nem mindenhol sikerült. Kiemelkedő jelentőségű eseményről nincs tudomásunk ezen a napon.
09. 21. (szerda) 13. nap SZÁSZSEBES (Mühlbach): Gianbattista Castaldo írta a királynak, hogy igen nagy a veszélye annak, hogy Erdély a győzelmes török hadjárat hatására elszakad a Habsburg uralkodótól és újból aláveti magát a szultán gyámkodásának. Mind II. Szulejmán szultán fermánjai, mind Mircea vajda s a hódoltsági török vezérek felszólításai vagy János Zsigmond visszahívására, vagy új fejedelem választására hívták fel a rendeket. De egyben mind megegyeztek, hogy Gianbattista Castaldo féktelen zsoldosainak kiűzésére buzdították őket. E levelek célja egyértelműen az volt, hogy újból a törökök oldalára állítsák az elpártolt erdélyi rendeket.
09. 22. (csütörtök) 14. nap EGER: Török László hőstette: A Bebek bástyát és az Ókaput összekötő falnál a vár fokáról, az ágyúzás miatt leesett egy magyar zászló. Kiesett a törökök közé. Azonban egy magyar katona – Török László – kiugrott a falszakadékon, néhány pillanattal megelőzött egy törököt és bevitte a zászlót, mielőtt elvihették volna. Vas Miklós várbeli apród még vissza sem tért bécsi útjáról Egerbe, amikor Dobó István szeptember 22-én Varsányi Imrét útnak indította Szarvaskő várába. A szarvaskői várnagy, Szalkai Balázs Dobó István kérésére írt a megyéknek, városoknak, főuraknak, hogy küldjenek segítséget. (G. G.)
09. 22. (csütörtök) SZÁSZSEBES (Mühlbach): Gianbattista Castaldo azt írta a királynak, hogy a rendek egyik gyűlésükön kijelentették, hogy úgy döntöttek addig nem nyugszanak, míg magyar király nem kormányozza őket. Haller Péter – szebeni főbíró – pedig Gianbattista Castaldo beleegyezésével a román vajda közbenjárásával megindította az egyezkedést a magyar rendek és a török porta közt. Kászim bég Ahmed pasa segítségével a Temesvárott, Lippán és más környező helyeken maradt török őrséggel Déva felől továbbra is fenyegette Erdély kapuját, és lekötötte Gianbattista Castaldo erőit, hogy ne tudjon segítséget nyújtani az ostromlott váraknak. Ezért 22-én azt írta a királynak, hogy az ellenség – kihasználva szorult helyzetét – egészen Déváig kalandozik, s mivel ott csekély ellenállásra talált, elhatározta, hogy még tovább nyomul.
09. 23. (péntek) 15. nap Gianbattista Castaldo tudomására jutott, hogy a törökök Eger elfoglalása után Kassát fogják megtámadni. Kérte tehát a királyt, hogy gondoskodjék elegendő katonáról, hogy Kassa el ne vesszen, mert amíg az áll, addig azon az úton ő is kaphat segítséget. A jelentésében így összegezte helyzetét: nincs pénze, nem is igen kap senkitől; fizetetlen katonái lázonganak. Éjjel-nappal vigyáznia kell, nehogy saját katonái őt magát is kirabolják; büntetni sem mer, nehogy még nagyobb csüggedés szállja meg őket; az éhségtől és a hidegtől katonái úgy hullanak, mint a legyek ősszel.
09. 24. (szombat) 16. nap EGER: egy Hont megyéből, Csábrágból jött vén paraszt jelentkezett a kapunál. Dobó István a piacon kérdezte ki, hogy kiféle, miféle és mit akar. Kiderült – és ez nem volt jó ajánlólevél Dobó Istvánnál –, hogy abból a Csábrág várából jött, amelyik önként meghódolt Khadim Ali budai pasa seregének miután Drégely vára elesett. Azért jött Egerbe is, hogy tizenhat szekér lisztet hozzon a sereg élelmezésére. Ezt a törökök (valószínűleg magyar) helytartója küldte az ostromlóknak. Tulajdonképpen egy levelet hozott a törököktől Dobó Istvánnak, mely fenyegetést tartalmazott. Dobó István elolvasatlanul egy fazéknyi parázsra dobta a levelet és a vén paraszt fejét a parázs füstjébe nyomatta, míg az majdnem megfulladt tőle. Azután kalodába verette és a piacra tétette ki közszemlére. Amikor a paraszt a várba bement elhallgattak az ágyúk, mert a török várta a választ. A várfalon egy fekete koporsó jelent meg, amelyet a sarkánál két vasláncon, két kopja tartott. A két kopja nyelét a kőrésekbe tűzték. Ez azt jelentette, hogy mindhalálig küzdeni fognak, a várat élve nem adják fel. Ezután a török ágyúk újra tüzelni kezdtek. A fentebb leírt e napi események csak az Egri Csillagokban olvashatóak.
09. 25. (vasárnap) SZÁSZSEBES (Mühlbach): Gianbattista Castaldo védekező akcióra szánta el magát. Georg Helfensteint, Perussith Gáspárt és Török Jánost küldte ki csapataikkal, hogy a törökök által a Maros mellett megerősített régi kastélyt Déva és Lippa között rombolják le. Mihelyt a sereg a kastélyt megközelítette, a törökök visszavonultak Lippa felé. Arra kérte a királyt, hogy a szász választót küldje seregével az egriek segítségére. Tehetsége szerint ő is kész támogatni a választót Erdélyből Tokajon keresztül.
09. 25. (vasárnap) 17. nap EGER: a védők hangulata az intenzív ágyúzás tizedik napján egyáltalán nem volt olyan, mint ahogy a törökök szerették volna. Pedig a magyar főurak közül már többen elbúcsúztatták Eger védőit. Gersei Pethő János írta 09. 25-én Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak: "... ezt beszélik köz hírrel bizonnyal, hogy Egret megvették volna, kit inkább hiszek, hogy bizonyos legyen, hogy nem kétes volna, de bátor aggya az úr Isten, hogy én hazuggyak." Az egri vár falain nem megrendült emberek várták az első gyalogsági rohamot, hanem olyan megedzett vitézek, akikben az ágyúzás alatt összegyülemlett az elszántság, és a gyűlöletük az ellenséggel szemben fokozódott.
09. 25. PÁPA: szeptember 25-én híre ment, hogy Ali budai pasa azt a kijelentést tette, hogy addig nem nyugszik, míg Pápát meg nem szerzi, „és itt az földet el nem rabolja és el nem foglalja”.
09. 26. (hétfő) 18. nap DÉVA (Deva) KÖRNYÉKE: Gianbattista Castaldo azt írta a királynak, hogy Schőnaich lovasai oly kegyetlenül viselkedtek Déva környékén, hogy a nép inkább akart a törökök rabszolgája lenni, mint a zsoldosok rablásait és kegyetlenkedéseit szenvedni.
09. 27. (kedd) 19. nap EGER: erős tüzérségi tüzelést végeztek a vár ellen. A magyarok már teljesen megtanultak együtt élni az ágyúzás okozta kellemetlenségekkel, bár a vár omlásai egyre nőttek és számuk is gyarapodott. Ezenkívül a törökök futóárkai is egyre szaporodtak a vár körül. Sok közülük egészen megközelítette a vár falait. Ezeket leginkább akkor ásták, amikor sötét volt, hogy ne adjanak célpontot a végváriaknak. Mindez azt jelentette, hogy a gyalogsági roham időpontja vészesen közeledik. (A gyalogság rohamait szinte mindig futóárkokból hajtotta végre. Nyílt terepen nem közelítették meg a várakat, mert a védők szembetűzébe kerültek volna és ez öngyilkosság lett volna, még akkor is, ha számításba vesszük a XVI. századi lőfegyverek pontatlanságát, kiszámíthatatlanságát és tűzgyorsaságát.)
09. 28. (szerda) 20. nap EGER: ez volt az intenzív tüzérségi előkészítés utolsó (13-ik) napja. A törökök az addiginál is jóval erősebb ágyútűzzel árasztották el a falakat, hogy nagyobb legyen a rés, és másnap nehezebben lehessen betömni. Varga János története: A feszült helyzetben egy magyar katona nevetségessé tette a törököket gúnyolódásával. A Bolyky Tamás csapatából való katona kiugrott a várfalnak az egyik ágyúgolyóktól leomlott résén a földhányásra és az ellenséggel szemben állva megfenyegette őket a kardjával. A magyarok nagy derültséggel fogadták a falakon a jelenetet. Mikor megunta visszaugrott a védelmező falak mögé. De a nagy nevetést látva másodszor is kiugrott a résen és megfenyegette a törököket. "Már akkor puskáztak rá a tüfenkcsik, s ő a puskalövéstől még gyorsabban ugrott vissza, mint az előbb. Erre mégjobban kacagtak. Ezt már Dobó is látta. Dicsérőn intett neki a fejével. Varga János, hogy a Dobó tetszését megpillantja, uccu neki: kipattan harmadszor is, és a golyókkal mit sem törődve, emberül ráfenyeget a bőszülten fölfelé törekvő törökre." A golyók, bombák és dárdák tengerében ez nagyon vakmerő tett volt. Dobó István később egy forint jutalmat adott neki és megdicsérte. (G. G.) Este már 15 nagy szakadék tátongott a falakon. A nagyobb falsérülések helyei: 1. "Szeglet"; közel a Külső és Belső vár összekapcsolódási pontjához. Itt állt egy kis torony is a falban, ezt nevezték "szeglettorony"-nak. 2. Az Ókapu toronynál két helyen is, sőt a "magas őrtornyot úgy összelövöldözték, legfőképpen derékon, hogy nem lehetett érteni, mi tartja, miért nem dől le." Magát a kaput is beszakították, de azért használható volt. 3. A Föld- és Tömlöc bástyánál. 4. A paloták falánál. 5. A Külső vár falán sok helyen, leginkább a Bebek bástyánál és a Bebek toronynál. Képtelenség lett volna egy éjszaka minden sérülést helyreállítani. Jó lett volna, ha csak a felét sikerül valamelyest kijavítani. De azért a nem fegyveres haderő megfeszített tempóban végezte a munkát egész éjjel. Mindenkit oda rendelt Dobó István! Dobó István ezen az éjjelen parancsot adott a katonáinak, hogy aludjanak. Még a négy főkapitányt is kötelezte az alvásra, bár ehhez némileg várkapitányi tekintélyét is alkalmaznia kellett. Őrségként 80 pihent, puskás katonát rendelt a vár védelmére. A legénység a falak mellett, szalmán és árkokban aludt. Rajtuk és mellettük kardjaik és dárdáik. A palánkok és sövények mellett a puskásoknál a puska a falra fektetve, fölporozva, lövésre peckelve, ronggyal, csepűvel takarva, hogy a harmat ne nedvesítse be. Az ágyúknál is, a tornyokban is. Dobó István tudta, hogy holnap kezdődik a gyalogsági roham. A törökök mély árkokat ástak egész közelre a várfalakhoz. A tüfenkcsik tömegével álltak az árkokban és éberen figyelték a munkálatokat. Ha csak egy ember is megjelent a romlásban golyózápor fogadta. A magyarok jobb híján vesszőkasokkal igyekeztek eltakarni a munkaterületet, de inkább csak a saját munkájukat nehezítették meg ezzel. Az éjjel folyamán a törökök minden eddiginél jobban a falak közelébe húzódtak. Mindenhol a janicsárok zsákvászonból készült sátorait lehetett látni, amelyekben tízen-húszan is aludtak egyszerre. A sárga-piros zászlók ott lobogtak a sátrak előtt és az ostromlétrák is oda voltak készítve már. Ezekből a jelekből világos volt Dobó Istvánnak, hogy holnap indul a roham. Bolyky Tamás halála: Bolyky Tamás és emberei a szeglettoronynál végezték a helyreállítási munkákat. Erősen lőtték őket a tüfenkcsik, de ők is viszonozták a tüzet, sőt tüzes bombákat is szórtak rájuk. Azonban amikor Bolyki egy gerendát vett fel, hogy a repedésbe helyezze lövés érte és "hamar meghótt vala". Ezt a tornyot aztán őróla nevezték el és egész fennállása idején így is hívták.
09. 29. (csütörtök) 21. nap Az első gyalogsági roham: A rohamhoz a gyülekezést a hajnali órákban is folytatták. Könnyű fegyverzetben, ostromlétrákkal felszerelve gyülekeztek a sáncokba és a paloták hátsó falához a csapatok. Az első rohamhoz nem vetettek be minden erőt, mert számítaniuk kellett arra is, hogy ha nem sikerül az első roham, akkor a következő alkalomra legyen olyan csapat, amely mögött nem áll az elszenvedett kudarc emléke. Ahmed pasa adta meg a jelt a rohamra. A nagy zajkeltés is a taktika része volt; így még nagyobb tömeg érzetét keltették ellenfelükben. A legelső rohamot a könnyű fegyverzetű, ostromlétrás csapatok kezdték meg. Ahol nem jutott létra és a várfal nem volt túl magas úgy segítettek magukon a katonák, hogy egymás hátára állva élő létrát alkottak, úgy segítették fel társaikat a fal tetejéig. Mások kapócsákányokkal, kampós rudakkal igyekeztek lehúzni a védőket a falakról. Sokan a falak megmászásakor a foguk közt vitték jatagánjukat. A többiek, akik még nem érkeztek el a falhoz, nyíl és puskalövésekkel árasztották el a védőket, hogy biztosítsák társaik feljutását. A magyarok a fal felé törtető seregre nyílzáport zúdítottak. Tüzes nyilakat használtak, mert azoknak nagyobb volt a hatása. Három ponton támadták a várat első alkalommal. ØA Püspöki palota várfalánál ØAz Ókapu bástyánál ØA Bolyki bástyánál Az első hullám a Püspöki palota és az északi várfal ellen támadt. 27 zászlónyi katona indult rohamra itt. A rohamot Gárdonyi Géza színes leírással tette emlékezetessé: „ Mindenekelőtt a reggeli imát mondták el a török harcosok, iszlám szokás szerint. A sok ezer talpig fegyverbe öltözött katona arcra borult, majd térdre emelkedett, mindeközben a müezzinek fennhangon énekelték az ima szövegét. Az imádság befejeztével rendezték soraikat és – Biszmillah (Isten nevében)! kiáltással óriási ágyútüzet zúdítottak a várra. Az eget-földet reszkető dörgésbe a dobok, kürtök, trombiták lármája, százezernyi török Allah üvöltése vegyül. A tábor felől, a futóárkokból "sáskák sokaságaként ugrálnak elő az aszabok, janicsárok, delik, dzsebedzsik s mindenféle gyalog török. Az ostromlétráknak erdeje száll s megrombolt falak és bástyák felé, s a létrák mögül a nyilak zápora suhog magas ívekben a falakra. A tábori zenekar harsogó zenét játszott. A várbeliek ellentüzelést kezdtek. A lefelé irányzott ágyúk lángot, vasat, ólmot és üvegcserepet okádnak oda, ahol a legsűrűbben sokadozik a török. Százak borulnak vérbe, s ingadoznak, dőlnek (ki). De százak tolonganak (...) az elesettek fölé. A kénbűz gomolygó füstben terjedez a várban is. Az ostromlétrák (horgai) belecsattantak a kőbe, a vasba, a gerendába és szinte futva emelkedik fölfelé a falakon a sokaság. A fejeken pajzs. Az egyik kézben szakállas lándzsa, a szájban (...) görbe kard." A törökök csatakiáltásai hangzottak a falakon: –Allah akbar! La illa il Allah! Ja kerim! Ja rahim! Ja fettah! A magyarok is kiabálnak, buzdítják egymást: –Falra! Falra! Segítsetek! Jézus, segíts! Utánam fiúk! Ne hátrálj!" A magyarok ekkor teljes erővel kezdték dobálni a gyújtólövedékeket. A harcnak ebben a szakaszában a laptáknak és a kézifegyvereknek volt a legnagyobb szerepe. A laptákat nagy gúlákban halmozták fel a romlások közelében, ott várva a legerősebb támadást. Hetek óta készültek már, tehát igen sok összegyűlhetett. Bornemissza Gergely egy belső töltést is rakatott beléjük. A lapták azzal kétszeres erejűvé váltak. Először akkor sültek el, mikor levetették őket; másodszor, mikor kiesett a magvuk. Azután percekig égő, nagy fehér szikrák szökelltek belőle széjjel, s akinek a ruhájára, arcára pattantak, bezzeg ugrott tőle. Százával verte le a törököket a falakról. Ez egy olyan újítás volt a deáktól, amit itt használtak először! „ A tüzes szerszámok hatásairól: A tüzeket egyébként is nehezen lehetett oltani, de a rohanó tömegben nem is volt lehetőség az oltásra. Ki kellett kerülniük, de a ruhájukba így is belekapott. Letépték a ruhájukról a meggyulladt részt és igyekeztek feljutni a falakra. Ahol sűrűbb volt a tömeg, és több volt a meztelen felsőtest, ott égő szalmakoszorút dobtak rájuk. A szurok égése lassúbb, a bőrre égő vagy forró állapotban valósággal ráragad, egy-két mozdulattal nem lehet leseperni, és rettenetes fájdalmat okoz. De az ostromló tömeg nem hátrál(hatott) meg. Ha az első sor megtorpant, akkor is tovább kellett kúszniuk, mert a mögöttük jövők lökdösték, nyomták őket. A hátul jövők taszítása pedig nem szűnhetett meg, mert az agák, bégek és a tábori csendőrség korbácsa biztosította az előrenyomulást. A törökök olyan veszedelmesen szaporodtak a falakon, hogy a vár piacán álló seregből többször kellett segítséget hívni. A katonák a falakon a létrák horogvasát verték szekercével, csákánnyal, fejszével. Hullottak is vissza a létrák szép számmal, rajtuk gyakran 15-20 emberrel. Egymást törve zuhognak alá, s utcát csapnak a lent nyüzsgőkön. A tüzérek sem pihentek: A Tömlöc bástyáról és a Sándor bástyáról iszonyatos oldalazó tűzzel pusztították a törököket. A kereszttűzbe került iszlám harcosokat a Töltésről nagy öbű ágyúkkal is lőtték, sőt valószínűleg a székesegyház északi tornyában felállított sugárágyúval is. A pattantyúsok arctűzzel a bevetésre tömörült csapatokat lőtték. A törökök azért itt támadtak legelőször, mert a várfal itt több helyen leomlott és megnyílt. Itt könnyebben betörhetnek a várba – gondolták. Egy helyen vészhelyzet alakult ki. Balogh Balázs vitte a hírt Dobó Istvánnak, hogy a palotánál kiszakadt a tömés. Dobó azonnal száz embert vezényelt az álló seregből oda, és maga is odavágtatott. A gerendákat, amik a rést vízszintesen és függőlegesen átfogták elmozdították a helyükről. A falból, – ahova be voltak kapcsozva és falazva – kilazultak. A tömítőanyag kihullott és úgy kellett kézi erővel, dárdákkal, kopjákkal megtartani a gerendavázat, hogy ne essen ki az egész. A környező falakon tolongott a török sereg. Dobó István úgy döntött, hogy ki kell dönteni a gerendákat a falból. Vezényszóra kilódították és a gerendák magukkal söpörték az alattuk létrákon felfelé igyekvő törököket. "Nagy lyuk tátong utána a falon. Mindegy: egy-két öllel feljebb, vagy lejjebb, küzdeni kell a feltolakodók ellen." Dobó István parancsára a tüzérek az ágyúkkal, a falak tövénél mélyebben lőttek, hogy saját katonáik életét a kavarodásban ne veszélyeztessék. Sikerült szívós ellenállással visszaverni a paloták falánál a rohamot. Az Ókaput később a janicsárok vették kemény ostrom alá, kisebb erők pedig a Bebek bástyát rohanták meg. Itt Pető Gáspár vezette a várvédők csapatát. Puskásai hosszú flintát és széles, görbe kardot tartottak kezükben, mások pedig az íjat és a nyilat helyezték készenlétbe. Hullámokban érkezett a janicsárok serege a kapuhoz és a falakra. De amikor a janicsárok nem rohamoztak a topcsik 30 kg-os kőgolyókkal szaggatták a falakat. Az Ókapu torony nagyon megrongálódott, a déli oldalon kilógott belőle a csigalépcső "s annak is el volt törve négy foka." A kaput bezúzták az ágyúzások, ezért berakták, azaz falat emeltek belülről még az előző napokban. A betömött kaput csáklyákkal és ásókkal verte, rombolta a török sereg. Az orgona oszlopaiból es sikerült már hármat kitörniük. A helyzet súlyosra fordult. Dobó István azonnal ötszáz embert rendelt a helyszínre az álló seregből, amely csaknem az egészet jelentette. Még Mekcsey is tizedmagával idejött harcolni. Rettenetes látvány fogadta. A kapu alatt, a kapu bástyáján és a réseknél úgy hullottak a törökök, mint a légy. Pető Gáspár nagy hangon vezényelte katonáit, miközben ő maga is csurom véresen küzdött, hol karddal, hol csákánnyal, egyébbel. A falakra kapaszkodott janicsároknak – hátrább álló társaik puskatüzének fedezete alatt – sikerült feljutniuk a kapubástya tetejére. Miután a janicsárok bevették magukat a torony bejáratába Dobó István és tiszttársai a válságos helyzetben lóra pattanva kemény szavakkal buzdították a védőket a janicsárok kiűzésére, de ekkorra már ezen a falszakaszon túlerőbe kerültek a törökök. Több létrát is a falakhoz támasztottak és ha azokat ellökték a védők egymás vállán kapaszkodtak fel a falak félmagasságáig. Tovább nem is kellett, mert itt a fal felső része már törmelékként hevert az árokban. Győzelmük jeléül több zászlójukat is kitűzték, hogy hirdessék diadalukat, bátorítsák az utánuk jövőket s megrémítsék a védőket. Először csak a torony alsó lőrésein tudták kidugni egyet-egyet. Ahogyan a csigalépcsőn felfelé hatoltak, új és új zászlók jelentek meg körbe a tornyon, mintegy jelezve a kint harcolóknak az elért eredményt. Amikor már az utolsó védekező katona is elesett a lépcső legfelső fokán és a torony tetején is megjelent a lófarkas zászló a lőrésekben előtűntek a puskacsövek is, hogy lőjenek a falakra siető katonákra. A védők megdöbbentek a torony falára kitűzött zászló láttára. Mekcsey hiába küldött segítséget az oda irányított harcosok már nem tudtak felfutni a falakra, mert a toronyba befészkelődött janicsárok gyilkos tűzzel távol tartották őket. Sőt "A mieink közül kik a vár piacán egy tömegben álltak, s várták parancsnokaik utasításait, puskagolyóikkal igen sokat megsebesítettek és megöltek." A torony kőfala teljesen biztonságosan védte a janicsárokat. A várkapitány folyamatosan jelen volt a vár eseményeinél: "Vitéz Dobó mindenfelé forgódék, Hol gyalog, hol lovon ő serénködék." A vár belsejében rémület morajlott át. A vár körül százezer török diadalüvöltése reszkettette meg a levegőt. A már-már tragikussá vált veszélyt Dobó István gyors és jó helyzetfelismerése mentette meg. Észrevette, hogy a segítségnyújtás megakadályozásával és a belső mozgások megzavarásával el akarják szigetelni a falak védőit addig, amíg az ostromlók felmorzsolják erőiket és feljutnak a falakra, illetve bejutnak a várba. A törökök ezt a taktikát más váraknál is szívesen alkalmazták. A terv sikeres is lett volna, de Dobó István nem vesztette el a fejét. Amíg a janicsárok, kb. 300 katona a tornyon tüzelt és a magyarokkal harcolt a monostor tornyán és a Szentély bástyán felállított négy sugárágyúból tüzeltetett az Ókapu tornyára. A pontos célzás eredményes volt. A torony megingott, félig megcsavarodott, és a bentlevőkkel együtt nagy robajjal összeomlott. A környéken lévő törökök közül is sokan súlyosan megsebesültek. "Tére hamar töltésre az álgyúhoz, Kiket régen szerzett vala ostromhoz, Igazítván, löve bástya tornyához, Kőfalához, zászlókhoz, janicsárokhoz. Rontaték az kőfal, megfutamának, Az terek zászlók megcsavarodának, Terökökben ottan sokan elhullának, Sokan bennük sebben elszaladának." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Sok török és magyar azonnal meghalt. A rettenetes katasztrófától rémülten a törökök legtöbbje lemenekült a várfalakról. Az Ókapu és környéke tele volt szétroncsolt hullákkal kívül és belül. A magyarok kihasználták a toronyomlás okozta zavart és gyorsan a falakon termettek, hogy elűzzék az ott harcoló janicsárokat. Öt perc múlva üresen állt mind, de nem álltak meg ott, hanem a vakmerőbb magyarok után leugráltak azokról és a menekülő törökök után vetették magukat, s űzték őket egészen a sáncokig. A janicsárok eszeveszett futással a táborba menekültek. „ Komlósi Antal hőstette: az egyik támadási hullámban az akindzsik egyikének sikerült a toronyra is feljutnia. Már kitűzte a török zászlót is. "Lenn viharos diadalordítás üdvözli a zászlót. (...) No, nem leng az ott két percig se. Odarohanó vitézeink a további feltolakodókat agyalják. Egy rozsdás sisakú magyar vitéz már macskaként kúszik az akindzsi után az oromra. Megveti a sarkát egy kőben, s irtózatos csapást mér rá. Levágja a zászlós török karját úgy, hogy a kar a zászlóval együtt hull le a magasból." Az utána zuhanó török harcos teste több társát sodorta magával. Az ostrom szünetében asszonyok hordták a vizet a falakon és a bástyákon. A törökök a várak elfoglalásánál a tömegek elsöprő erejében bíztak. "Csak egyszer be tudjon törni tíz! A nyomában már egymást tolva, óriási folyamként dőlne be az egész had." De a Püspöki palotánál és a Bebek bástyánál nem sikerült feljutniuk a falakra. Gyakran a falak meglepően magas volta miatt két létrát kellett használni a falak megmászásához. Először egy nagyon hosszú ostromlétrát támasztottak a falaknak, aztán kisebb létrákat egymásnak adogatva fel az ostromlétra tetején állók a várfal felső párkányára akasztották ezeket. Bolyky bástya ostroma: Bornemissza Gergely parancsára a kisebb létrákat egyszerűen felhúzták és elvették a törököktől. A törököket meglepetésként érte ez, mert ők csak azt ismerték eddig, hogy a védők szétverték a létrák horogvasát, és magát a létrát visszadobták nekik, így azt újra fel tudták használni. A magyarok jó párat már elzsákmányoltak így tőlük mire rájöttek a cselre és úgy akasztották fel a kislétrát azután, hogy a katona már a saját súlyával rá is nehezedett. Így jóval nehezebb volt felhúzni a létrát, de a magyarok behúzták akár az emberrel együtt is. A kopja, vagy lándzsa végét belökték a létra utolsó fokai közé és erőkart képezve, nekifeszülve felhajtották. Gyakran lefordították a létrát mielőtt behúzták volna, így a csimpaszkodó leesett a tömegbe. A törökök úgy is védekeztek, hogy krokodilbőr pajzsot erősítettek a sisakjukra, így felülről védve voltak a szúrófegyverekkel szemben. Erre azt találták ki, hogy a kopja vastagabbik végével, csákánnyal, buzogánnyal rettentő ütést mértek a pajzsos fejre. Itt küzdött hősiesen Bornemissza Gergely, Zoltay István, Figedi János. Sok törököt vertek vissza a falakon, jó példával járva elől. "Dobó lóháton nyargal egyik ostromlott helyről a másikhoz. Itt ágyút irányoz, amott a sebesülteket hordatja." Sürgette a tüzéreket, most nem engedte a takarékoskodást. Több lövést parancsolt. "Kopját, lándzsát hordat oda, ahol a fegyver fogytán van. Bíztat, dicsér, korhol. Két apródját minduntalan futtatja az "álló sereghez", amellyel Mekcsey a belső várban rendelkezik." Száz embert parancsolt az álló seregből a Püspöki palotához. Ötvenet a Bebek bástyára, ötvenet az Ókapura. A harcoló csapatokat félórai harcolás után leváltották. "Izzadtan, véresen, puskaportól büdösen, de lelkesülten vonulnak be pihenni a vár két kocsmája elé..." A központi tartalékerőből a katonák harci vágytól égve váltották le a harcolókat. Mekcsey a katonákat bíztató szavakkal küldte harcba. A harctéren az élők üvöltve ugráltak át a halottakon. A lóháton nyargalászó jaszaulok parancsosztó kiáltozásai, a bombaropogás a paripák nyerítése, a haldoklók hörgése, a létrák recsegése hallatszott mindenhol. Az előterep e bástyánál itt volt a legalkalmasabb az ostromra. A törökök itt gyorsan fel tudtak érni a faltörésekhez. Megfontoltan, de mégis villámgyorsan kellett itt annak gondolkodnia, aki a védelmet vezette. Az ostromlétrák ledöntésével erőt kíméltek meg a védők, mert távol tudták tartani az ostromlókat. Sokszor nem csupán egyet sikerült a mélybe taszítani. Egy-egy létrán füzérben lógtak a törökök. Visszahultukban még azokat is felborították, vagy hadonászó kardjaikkal megsebesítették, akik a fal tövében voltak. A törökök sok embert veszítettek el ennél a bástyánál. Tinódi azt írta: "Az terekek itt is semmit nyerének, Sokan meghalának, sebesödének. Ebe szégyenökre meg elmenének.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Dél felé a többi helyen is megszűnt a harc. Aznap már a jaszaulok nem tudták rávenni a katonákat az ostromra. A várban és a váron kívül a levegő reszketett a sebesültek szüntelen kiáltozásától. Mindkét oldalon nagyon sok sebesült volt. Zoltay István egyik embere, aki titokban kijött a várból, arról adott hírt, hogy a törökök közül az ostrom kezdete óta több mint 600 ember pusztult el a táborban, a budai pasa csapataiból pedig több mint 300 ember vesztette életét a harcokban Az Ókapunál Pető főhadnagy is annyira megsebesült, hogy véglegesen át kellett adnia a parancsnoki tisztét. (A lába sérült meg, de úgy hogy összeesett fájdalmában. A viadal közben a toronyról leesett tégladarabok sebesítették meg.) A gyógyászati ellátás a várban: A vár piacán látták el a sebesülteket. A borbélyok és az asszonyok voltak az "egészségügyi személyzet". Az eszközeik: vizes tál a sebek kimosásához, gyolcs, tépés, timsó, árnika Először a kéz és lábsérüléses sebesülteket látták el. Bekötözték, ahogy tudták. A többieknek csak kimosták a sebeiket. Egy Arany Mihály nevű egri puskás sírt és kiáltozott. Sok sebet kapott. Kilőtték a szemét és a fején más sérülések is voltak. Ő és sok társa nagy kínokat éltek át. Mivel alig tudták ellátni a sebesülteket a konyhából és a sütőházból egymás után jöttek át az asszonyok, hogy segítsenek. Így a konyhában váltás nélkül, egymás helyett dolgozva, egymáson segítve biztosították az ellátást. A 29-i ostrom után kelt híradásokból és jelentésekből: Paksy János komáromi kapitány az Eger alatti török táborból visszatért felderítőjének közlése alapján jelentette, hogy a törökök négy oldalról igen nagy rohamot intéztek Eger ellen, de egy ponton sem tudták kiostromolni a várat. A falak már annyira romosak, hogy legfeljebb a védők válláig érnek. Károlyi Zsigmond tisztje írja, hogy "hajnalkor kezdötték el, (ti. az ostromot) kilenc óráig ostromlották (ti. az egri várat)... Az németeket Komáromnál mondják, hogy vannak... az vármegyék Balassival Rakamazon." A végváriak helytállását nagyban támogatta, hogy főtisztjeiket, parancsnokaikat mindig ott látták, ahol legkeményebb volt a harc. "Itt vitéz Zoltai István forgódék, Az vitéz Gergöly deák verítözék, Népöket bíztatják, törésre vivék, Kiki mind vitéz módra cselekedék.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A vitézekben az első közelharc tűzkeresztségének poklában érlelődött meg véglegesen annak tudata, hogy csakis saját maguk erejében, bátorságában és helytállásában bízhatnak. "Nem sok népbe, álgyúba, sok élésbe, Sem az magyar urak segéllésébe Isten után köztük nagy egyességbe." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Az ostrom utáni tevékenységek: Idézet Gárdonyi Géza: Egri Csillagok c. könyvéből. " A várban Circumdederunt zsoltár hangzott. Lent a vár körül a tábori dervisek és papok szedték szekerekre a holtakat meg azokat a sebesülteket, akik a maguk erejéből nem bírtak továbbmozdulni.” A vár kívül-belül feketéllett a vértől. A bástyákon és az ostrom négy helyén az asszonyok hamut és kőport hintettek a vértócsákra. A szeglettoronnyal (ti. Bolyky bástya) leomlott janicsárokat a várbeli hóhér dobálta le. Zászlóikat behordták a lovagterembe. Fegyvereiket odaszórták a katonáknak: kinek mi tetszik, válogathat belőle ingyen. Minden janicsárnak a ruhájában, övében vagy süvegében találtak pénzt. Ezüstöt, rezet, olykor aranyat is. Nem sokat. Azt a vár ládájába, "pecsétes zacskóba" tették. Az ostrom után szét fogják osztani. Dobó István utasítást adott a várfalak kijavítására. A katonáknak is segíteniük kellett a munkákban. az Ókapu tornyának leomlott köveit elhordták. Még a gyermekeket is megbízták kisebb munkákkal. Például össze kellett hordaniuk az ágyúgolyókat. A nagyját a nagyágyúk alá, az apraját a kiságyúk alá gyűjtötték.
09. 30. (péntek) 22. nap Reggel Dobó István buzdító beszédet tartott katonáinak. Négy vitéz jutalomban részesült. • Bakocsai István közvitézt tizedessé léptették elő, ötven dénárt és egy öltözet új ruhát kapott. • Török Lászlónak egy aranyforintot és egy öltözet purgomál-posztó ruhát, • Komlósi Antalnak jutalmul két aranyforintot és egy öltözet ruhát, • Soncy Szaniszlónak egy aranyforintot és két rőf stamet posztót adtak. Soncy Szaniszló hőstette: A Föld bástyán küzdött vitéz módra, de amikor a tömés kiszakadt és hirtelen százával dőlt volna be a török ő egymaga ugrott oda, nem nézve hányan vannak és agyba-főbe verte a törököket addig, amíg a segítség meg nem érkezett. (Nem tudjuk mikor történt.) Dobó István mindegyiknek megígérte, hogy személyesen fogja őket előterjeszteni királyi jutalmazásra. (G. G.) Az ostromot követő napon teljes erővel folyt a kíméletlen erejű ágyúzás. Ereje kétszer akkora volt, mint az előző napok bármelyikén. Az állandó lövetés napról-napra szedte az áldozatait. Valamikor a nap folyamán váratlanul ágyúgolyó csapódott a falba és nagy porfelhőt vert fel. András deák holtan esett a várkapitány lábai elé. Ő volt Eger városának bírája és ő vezette Eger férfilakosságát a várba. Halálával pecsételte meg városa iránti szeretetét. "Ím az palotákat meglőni kezdték, Holott szegén egri bírót ellövék, András deák holtig itt jól forgódék." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Ettől kezdve főleg magyarul kiáltoztak a várba az ágyúzás szüneteiben a törökök, de hallatszott német, spanyol, olasz, szlovák, lengyel, román, sőt még latin szó is. Korabeli kifejezéssel élve, "szép beszéddel " uszították a katonákat a küzdelmek befejezésére. Az ígéreteik egyre csábítóbbak, a fenyegetéseik egyre borzalmasabbak lettek. Azt gondolhatták, hogy itt is Európa minden részéből összesereglett érdektelen zsoldosokkal álnak szemben, ám az egriek egy szívvel és egy lélekkel ellenálltak a törökök ígérgetéseinek. Bornemissza Gergely az általa védett falszakaszra kivezényelte a saját csapatainak dobosait, trombitásait, kürtöseit s valahányszor odakint a törökök kiáltozni kezdtek, éktelen zenebona szólalt meg a falon. Hamarosan követték a példájukat a többi falakon is. A vár három síposa is, csatlakozott a zajongókhoz, sőt később a vitézek közül, akinek vaspajzsa volt, az azt csattogtatta. Így aztán nagy lárma fojtott el minden bekiáltást. Újabb török békeajánlat: A törökök újabb békeajánlattal kísérleteztek ezen a napon. Követségbe küldtek egy parasztembert – bizonyos Sári Andrást – egy levéllel. A küldője Arszlán székesfehérvári bég volt. "A parasztot a tisztek fogadták. A levelet anélkül, hogy elolvasták volna, kétfelé szakították, felét a tűzre dobták, felét a szájába nyomták... Aztán ő is bekerült a tömlöcbe, s gondolkodhatott arról, hogy nem jó a töröknek szolgálni semmiképpen se. Egy óra hosszáig várt a pogány had, hogy kijön-e az ember megint a kapun vagy sem. Mikor látták, hogy az egriek nem leveleznek, újra megdördült minden ágyújuk a falak körül. A magyarok, csak azzal válaszoltak, hogy még jobban igyekeztek az Ókapu tornyát kijavítani. A levél tartalmáról magától Sári Andrástól tudunk, aki az ostrom után elmondta mi volt a levélben. A bég nagy esküvel kijelentette, hogy sértetlenséget biztosít a várbelieknek kivonulásuk esetére. Ha pedig – Losonczy István esetéből tanulva – cseltől tartanának, biztosítja őket, hogy ágyújával a vártól három napi mérföldnyire (25 km) visszavonulnak, s addig nem térnek vissza, míg Dobó István és övéi a várból kivonulva biztonságos helyre nem érkeznek. Ezalatt Arszlán bég túszként és kezesként kívánt Dobó Istvánéknál maradni. Ha azonban továbbra is makacskodnak, "mindent ott levágattat." (Istvánffy Miklós) Paksi Jób kiütése: (A történet az Egri Csillagokban olvasható, idézetek onnan.) Engedelmet kért a várkapitánytól, hogy hadd üssön ki a kiáltozókra. "Herkulesi erejű, szép szálas legény volt..." Nagy bajuszt viselt. Az ostromban pallossal dolgozott. Egyetlen vágással kettéhasított egy sisakos törökfejet, úgyhogy az erős sisak is kétfelé esett. Csak száz embert kért. Dobó István nem engedte őt ki. "De Paksy Jób égett a haragtól. Lefelé licitált, mint Ábrahám a szodomai úton: Csak ötvenet. Csak húszat." A végén meg csak tízet. De Dobó István hajthatatlan maradt. "Hanem akkor már csoportosan sorakozott Paksy mellé a sok viszkető markú katona." Kiáltozva kérlelték Dobó Istvánt, hogy járuljon hozzá az akcióhoz. "Dobó attól tartott, hogy ha még tovább is ellenkezik, nem az ő okos óvatosságának tulajdonítják, hanem annak, hogy kevesli már a várbeli erőt." Tehát megadta az engedélyt kétszáz fő részére a kitörésre. Paksy kiválasztott kétszáz jó harcost és a "patakra nyíló kapu"-n (Varkoch kapu (?)) kirontott. "Déltájban történt ez. A patak tele volt végig-hosszat lóitató és teveitató török néppel. A kapu előtt főképp akindzsik itattak. A kétszáz katona villámként csapott rájuk." Sokat gyilkoltak le közülük. "Paksy, ahogy elöl ment, utcát rombolt rajtuk, s páncélja, lova piroslott a jobb oldalán a vértől." A többi magyar is az akindzsik közé vágtatott "s az akindzsihad az ijedelem kiáltozásával, egymást törve fordított nekik hátat." Igen ám, de az éber janicsárok már ezrével közeledtek hozzájuk kétfelől. Dobó István jól látta a várból a veszélyesre forduló helyzetet és azonnal visszavonuló jelet fúvatott. "De azok lenn nem hallották. A verekedésbe beledühödve ölték, vágták a janicsárokat. Paksynak a lova egyszer csak megriad egy tevétől, s oldalt ugrik. Ő meg "éppen akkor mért egy drótinges szpáhira egy iszonyú vágást. Lelódult az oldalt ugró lóról. A lovát szügyön döfték. A ló végighemperedett rajta, "s ott maradt mellette. A többi legény ezt látva odacsoportozik Paksy köré, s vagdalkozik, hogy a hadnagynak ideje legyen fölkelni. Paksy azonban nem kel föl. Kificamodott a lába. Ültében is bőszülten forgatja a kardot. Szúr-vág maga körül. A sisak leesett a fejéről. Egy janicsár a fejére vág. A várfalakon erősen harsognak a trombiták: vissza! vissza! A legénység megfordul és áttörtet a török sokaságon. Csak tíz legény marad ott Paksy körül. Azokat egyszer csak dárdaerdő környékezi. – Adjátok meg magatokat! – kiáltozzák nekik a törökök. A tíz legény, egyik a másik után bocsájtja le a kardját. – Gyávák! – kiáltozzák haraggal a várból. Mekcseyt alig lehetett visszaszorítani, hogy ki ne rontson. (...) Egy óra múlva magas, tányér alakú emelvényt ácsoltak a Királyszékén. A török hóhér ott a dombon, a várbeliek szeme láttára, azon az emelvényen törte vaskerékkel össze a sebesült egri vitézeket, Paksy híján valamennyit." A várban a szörnyű látvány hatására az "Az asszonyok sírtak.", a férfiak pedig annyira felzaklatódtak, hogy magukból kikelve ki akartak ütni a várból és egy öngyilkos akcióval minél több törököt kardélre akartak hányni, azonban Dobó István lezáratta a kaput. Szántó Imre szerint Paksy Jób és Viszási Mátyás (Perényi Gábor lovasainak parancsnoka 200 válogatott lovassal rátámadtak a takarmányszerző törökökre és azokra, akik a táborból fáért és más szükséges dolgokért kimentek. De az őrségben álló török lovasság Paksy Jóbot társaival együtt körülvette és elfogta. Paksy Jóbot néhány zászlóval Isztambulba küldték. Viszási a csatában esett el, társaival pedig a várbeliek szeme láttára páratlan kegyetlenséggel kivégezték. Ahmed pasa az ágyúk sáncain – hogy a védők is jól láthassák a várból – nagy vasdorongokkal lábszárukat, karjukat és mellüket összetörette. Istvánffy Miklós után. (Tinódi Lantos Sebestyén és Forgách nem említik meg az esetet.) A törökök ezután újra elkezdték a bekiabálásokat. Arszlán bég csalárd módon azt kiáltatta be a várba, hogy a királyi felmentő sereget legyőzték s abból végeztetett ki néhány foglyot. Ezért a várat fel kell adniuk. A várvédők azonban észrevették a megtévesztésükre szánt hazugságot. Mindenesetre a védők hangulata egy pillanatra elkomorult. Hegedűs hadnagy ekkor szóváltásba keveredett Bornemissza Gergellyel. Ugyanis ő hitelt adott annak, amit Ali pasa kiabáltatott be a várba. Bornemissza Gergely azzal kontrázta meg ezt, hogy egyetlen zászlót sem mutattak nekik a császári seregből. Dobó István tanúja volt a jelenetnek, ami majdnem párbajjal végződött, de megtiltotta az ostrom ideje alatt az ilyen összezördüléseket. Ez a templombástyán történt és tanúja volt Cecey ..., Zoltay István, Fügedy János és Márton pap is. Talán ez volt az első hang a várban, ami gyengíteni próbálta a védők harci morálját. Hegedűsről annyit lehet tudni, hogy Serédy György kassai főkapitány gyalogos segédcsapatának hadnagya volt. Dobó István egy másik elszomorító élménnyel is "gazdagabb" lett. Amikor a piacon ment keresztül a kocsmából kijövő, dülöngélő katonákat látott. A kocsmázók között volt mind a négy kitüntetett és megjutalmazott katona is, akik nagyon igyekeztek a "bátorság jutalmának elivásában." Dobó István ezután magához hívatta a vár két kocsmárosát Debrőy Györgyöt és Nagy Lászlót. "A két ember zavarodottan állt a főkapitány haragos szeme előtt. – Kocsmárosok! – harsogott rájuk... – Ha még egyszer részeg katonát látok a várban, azt a kocsmárost, akinél az ember megrészegedett, felakasztatom! S megfordult és továbbment." A két esemény leírása és idézetei Gárdonyi Géza: Egri Csillagok-jából származnak. Az ágyúzás aztán folytatódott. Éjjel újra építették a ledöntött falakat. Dobó István az első roham után látta, hogy a törökökkel egyedül megbirkózni szinte lehetetlen. Komoly katonai vélemények szerint sem lehetett egy végvártól két hétnél hosszabb kitartást követelni ekkora és ilyen jól felszerelt török sereg ellen. A királyi hadvezetőség sem adott két-három hétnél több időt Eger biztosra vett elestének. A küzdelem végső kimenetelét nem az ostromlottaknak, hanem a felmentő seregnek kellett volna nyílt csatában eldönteni.
10. 01. (szombat) 23. nap EGER: a törökök október elsejétől egy ideig lanyhábban folytatták az ágyúzást, mivel elfogyott a puskaporuk, és élelmük sem volt elegendő. A vár ostromának teljes ideje alatt a szomszédos várak és városok felderítői kémlelték az ostromló sereget távolról és belülről is, hogy a vár védelméről híreket szerezzenek, amelyeket aztán tovább adtak a többi végvárnak. Ilyen forrásból tudhatta Files Miklós csábrági várnagy, hogy "Egy egész hétig nem lőtték a várat, mert elfogyott a poruk, globisuk." Mihelyt feltöltötték készleteiket, fokozottabb erővel folytatták a vár további ostromát. A várfalak nagy része csakhamar összelőtt romhalmazra emlékeztetett. Ha rövidebb időre szünetelt is az ágyúzás, a törökök a védők harci szellemének megtörésére a lélektani fegyverekhez nyúltak. Nyílra kötve görög, latin, magyar és cseh nyelven írt cédulákat lövöldöztek a várba. Mikor látták, hogy a védők azokat el sem olvassák, szóban ismételték el tartalmukat. A bekiáltók azzal próbálkoztak, hogy éket verjenek a tisztek és a legénység közé. Főleg Dobó Istvánt rágalmazták. Sikertelenül. Sípot, dobot, vettek elő, hogy elnyomják a törökök kiáltozásainak hangját. A vezetőkre szórt rágalmakat sem hitték el. Pedig a törökök még németül, csehül, románul, olaszul, lengyelül és latinul es megismételték alaptalan vádaskodásaikat és hitegetéseiket.
10. 01. (szombat) SZÁSZSEBESI (Mühlbach) TÁBOR: Gianbattista Castaldo azt írta a királynak, hogy az erdélyi lakosság azonnal a törökökhöz pártolna, és ellene támadna, ha a táborból valami (más) biztos helyre (amilyent nem ismer!) vonulna seregével. Azt forgatták a fejükben, hogy a törököket adóval és János Zsigmondnak fejedelemként való elismerésével kiengesztelhetik.
10. 02. (vasárnap) ERDÉLY: Gianbattista Castaldo látva, hogy hiába kérleli Szász Móric választófejedelmet Eger felmentésére, mert csak azt kérte tőle, hogy legalább a látszatát keltse, hogy Esztergomig nyomul előre. Gianbattista Castaldo igen fontos volt Eger és Kassa megmaradása az utánpótlás biztosítása végett.
10. 02. (vasárnap) 24. nap EGER: az egri vár tornyaiban és a falaknál lévő aknafigyelők az ellenség föld alatti titkos aknaásását észlelték. Ezeket a megfigyelőhelyeket igyekeztek pincékbe, várfalak alá telepíteni. Az ellenséges akna készítését jelző "berendezés"-eket: edényt tele vízzel vagy dobot kifeszített bőrére szórt borsó- vagy sörétszemekkel – tették oda. Ha a közelben a törökök egy akna üregét csákányozták, a szerszámok csapásai keltette talajrezgés a víz finom gyűrűzését s a dobra szórt szemek mozgását idézte elő. Dobó István megparancsolta, hogy az őrök minden fordulásnál vizsgálják meg a "berendezés"-eket.
10. 03. (hétfő) 25. nap Hajnalban kitudódott, hogy Hegedűs István kassai katonái körében elégedetlenkedik, kritizál. A hírt egy Sárközi nevű cigány jelentette, aki véletlenül éppen fültanúja lett a hadnagy sustorgásainak. Reggel Hegedűs István előállt követeléseivel. A végvári katonaság körében létezett egy külön jövedelem, mégpedig az "ostrompénz". Ezt azokra a napokra fizették, amikor az ellenséges sereg rohamot intézett a vár ellen, vagy a teljes ostrom időtartamára. Összege a zsoldos zsoldjának kétszerese volt. Ennek követelésével tüzelte környezetét Hegedűs hadnagy. Dobó István elzárkózott a kérés teljesítése elől. Hegedűs ezután súlyos lépésre szánta el magát. A Sárközi és Hegedűs esetének leírását csak Gárdonyi Géza: Egri Csillagok-jában olvashatjuk. „ A törökök reggeltől estig ágyúzták a várat. Új török ostromtaktika: A várárok feltöltése, ostromdombok építése. Szinte a teljes török lovasság eltűnt a táborból. Sőt a 900 tábori teve is hiányzott. A várbeliek bizonyára örömmel nyugtázták és bizonyára azt gondolták, hogy a felmentő sereg ellen vonultak a lovasok. Csak este jöttek rá, hogy sajnos más oka volt. A katonák visszajöttek és töménytelen mennyiségű rőzsét, gallyat hoztak magukkal, meg a környékbeli szőlőskertekből kivágott szőlőket. Tevéken nagy zsákokban földet szállítottak. Hosszú sorokban kígyózott a tevék menete a Bajusz-hegy felől. (G. G.) Dobó István rájuk lövetett az ágyúkból, de már annyira besötétedett, hogy nem volt értelme pontos célzás nélkül tüzelni ellenük. Csak a puskásokkal lövetett a falakhoz közel merészkedő munkásokra. A törökök megfeszített tempóban dolgoztak az árkokban. Jól lehetett hallani a jaszaulok parancsolgatását. (G. G.) "Dobó a várbeli lámpások nagy részét a falak réseibe hordatta. Úgy rakták le a lámpásokat, hogy a falat kívülről mindenfelé megvilágítsák, de alulról se nyíllal, se golyóval meglőni ne lehessen. A vár belülről sötét volt. Csak imitt-amott égett egy lámpás. Így figyelték, hogy nem kísérletezik-e az ellenség éjszakai rohammal. Főleg a Bebek bástya felől hozták a kettős kasokat, kővel, földdel telt hordókat a vár felé és a bástya ellenében töltést csináltak. Az volt a cél, hogy az árkokat fával, ágakkal, végül földdel feltöltsék, míg a palánk magasságát elérte. Faágak helyett gyakran földdel töltött zsákokat és kasokat használtak az árok betömésére. „ Hegedűs István árulása: Hegedűs veszélyes aknamunkájának híre terjedt. Tinódi azt a megjegyzést is megkockáztatta, hogy már sokan hajlottak szavára. A vár parancsnoki és tisztikara azonban jó korán fojtotta el oly sok magyar vár méltatlan vesztének okát: az árulást. Elfogták és kínvallatással szedték ki belőle a vár elárulásának tervét. Gárdonyi Géza így írt erről: Hegedűs három ízben is beszélt a törökkel a vár egy félreeső helyén az Ókapu toronynál egy hasadékon keresztül a vár átadásáról. Először egy piaddal, másodszor már egy agával, harmadszor magával Arszlán béggel. A bégtől becsületszót kért biztosítékul és száz aranyat. Azt mondta neki, hogy ásasson aknát a kapu mellett, ahol a nagy rézdobot szokták verni. Ugyanis ő egy éjjel járt a vár víztározójában, s egy abból nyíló alagútra akadt, amely az Ókapu toronyhoz vezet, de ott be van omolva. Az omlásnál, a feje fölött hallotta a magyarok rézdobát szólni, és a katonák lépéseit is észlelte, tehát sokat onnan már nem kellett ásni. E nap éjfélére beszélték meg a vár átadását. Azt is bevették az egyezségbe, hogy az Ókapunál álló kassai katonákat nem bántják. Az egyezség megszületett. Éjfélkor Hegedűs az omlásnál várta volna a törököket, hogy bevezesse őket a várba. Janicsárok, aszábok erősen felfegyverezve álltak készen a vár elfoglalására. Első hullámként háromezer válogatott katona volt rendelve. A had többi része azt várta, hogy az Ókapu és egy másik kapu mikor nyílik meg. Mivel a terv kitudódott az egészből nem lett semmi. „ Dobó István parancsot adott, hogy a víztartóból nyíló járatokat be kell járni és ameddig lehet a végéig el kell menni. Ha túlterjedne a vár falain be kell omlasztani és be kell falazni azt. A hónap első napjaiban Szirmai Pál és Balogh András nyílt ütközetben kirohant a várból egy kisajtón kevesedmagával, s "kőfal mellett sok török levágaték", azaz megtisztították a falak tövét a törököktől. Balogh András fél szemét vesztette el ekkor.
10. 03. BÉCS: a hónap első napjaiban Ferdinánd király azt tervezte, hogy Móric választófejedelem Eger felmentésére indul, s ennek érdekében e napon ki is adta neki a parancsot. A választófejedelem azonban egyszerűen fittyet hányva I. Ferdinánd király utasítására, továbbra is győri táborában töltötte a drága időt. A király arra szólította fel őt, hogy nyomuljon előre és gondolkodjon arról hogy lehetne elűzni a törököket Eger alól.
10. 04. (kedd) 26. nap EGER: a vár körül reggelre mindenhol friss hányású töltés emelkedett. "Az a mély árok, amely északról kerítette a várat, helyenként be volt töltve. Árok volt; domb lett." A várfalak töréseivel, nagyobb repedezéseivel szemben emelkedtek a frissen összehányt dombok. "Alul rőzse, erdei haraszt, nyalábbá kötött venyige; fölül föld. Ezt a munkát bizonyára addig folytatja a török, míg csak egy-két helyen olyan magas nem lesz, hogy át is lehet ágyúzni, és be is lehet rohanni a várba létrák nélkül." Dobó István végigjárta a várat és megszemlélte az ostromműveket. A törökök terve az volt, hogy (főleg a Bebek bástya felől) ágyútűz és tüzes szerszámok támogatásával, tárgyak oltalma alatt el tudjanak jutni a falakhoz. Hegedűs István hadnagynak és társainak ítélete: Gárdonyi Géza művében érzékletesen írja le a tárgyalást. E szerint így zajlódhatott le összefoglalva. Az ülést a vár lovagtermében tartották, miközben a várat ágyúzták a törökök. A következők vettek részt az ítélethozatalban. A négy főhadnagy, egy hadnagy, egy őrmester, egy tizedes, egy közlegény. A civilek közül Mihály deák a cipóosztó képviseltette magát. A terem sarkában vörös posztóba öltözött hóhér várta, hogy parancsszóra teste kényszerítéssel, kínzással, veréssel beismerő vallomásra kényszerítse az árulókat. Mellette egy serpenyőben szén égett. A serpenyő mellett ólomdarabok és harapófogó. Kezében fujtatót fogott, azzal tartotta izzásban a szenet. A várkapitány fekete posztóruhát vett föl, és sisakja csúcsán kapitányi sastoll díszlett. Ezt viselték abban az időben a katonaságnál a várparancsnokok, ha jelezni akarták a környezetüknek, hogy az igazságszolgáltatás legfelső fokán lévő főbírói tisztségüket töltik be. A vádlottakat egyenként végighallgatták. Persze az előző éjjeli kínzások hatására a vádlottak mind beismerő vallomást tettek. A tárgyalás kb. egy óráig tartott. Az ítélet Hegedűs István hadnagynak kötél általi halál, a vele egy követ fújt kisebb bűnösöknek, a "párt-tartók"-nak pedig fül levágás volt. (Ők hárman voltak) Hét embert megláncolt lábbal belső munkára rendeltek. Egy óra múlva a vár piacterén végrehajtották az ítéleteket. „ Dobó István statáriális eljárásának mérhetetlen erkölcsi hatása volt. A parasztok, közkatonák látták, hogy a tiszt is ugyanazt a büntetést kapja, mint, amivel őket büntették. "Sokan csudálták ez csuda esetet." jegyzi meg Tinódi Lantos Sebestyén is, aki országjáró ember létre nem hallott hasonló esetről még soha. A kassai várban szép számmal voltak Eger ügye iránt érdektelen zsoldosok. A védőkben ekkor tudatosult még szilárdabban küldetésük és feladatuk jelentősége. "Ím mely nagy kár veszödelem lész vala, Egy Hegedüs miá Egör vész vala, Egész felföld terekké lészön vala." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A lőporraktár felrobbanása: A sekrestyében és a templom boltozatos helyiségében felhalmozott puskapor fogott tüzet. A többi várban is rendszerint a kőtoronyban, vagy az egyházi épületekben tartották a lőszert, puskaport, stb. "Tapló miatt gyúlt meg", vagy a törökök gyújtották fel nem lehetett tudni. Voltak, akik úgy vélték, hogy "a tűzvész nem véletlenül, hanem vagy belső, vagy ellenséges csalárdságból támadt." (Istvánffy Miklós) Mások tudni vélték, hogy "a robbanás árulók műve volt". Megint mások a törökökre gyanakodtak. Gárdonyi Géza így írja le az eseményt. " Ebben a pillanatban vörös lángtorony lövődött fel a templombástyából. Fellövődött az égig, s fekete deszkák, gerendák, kövek, fadarabok, emberek repültek benne. A várat olyan dördülés rázta meg, hogy mindenki megsüketült s a földre bukott. A levegőből kőzápor, vér, fegyver, fa és donga hullott alá. Minutákig tartó, halotti csend követte ezt a robbanást. Halotti csend a várban és a váron kívül, a török táborban is. Mindenki kábultan nézett maga elé." A robbanás helye körül 10 méteres körzetben lángolt a szétvágódó tüzes lőpor. A székesegyház sekrestyéjében raktározott lőporkészlet egy katona gondatlanságából felrobbant. A légnyomás nagy pusztítást végzett, még a várfalban is komoly kárt okozott, és mindkét lőpormalmot romba döntötte. A szörnyű detonáció a védőket méltán megriasztotta. Egyesek árulásnak, vagy éppen a már várba jutott törökök munkájának tulajdonították és a kétségbeesés úrrá lett rajtuk. Ide-oda futkostak, fegyvereiket elhányták, az asszonyik jajgattak, a lovak fékeiket elszakítva, megvadulva csatangoltak. " Az asszonyok a gyermekeiket kézen ragadva és ölbe kapva futkoztak a kormos köveken, kormos gerendákon, tüzes üszkökön át összevissza. Mindenki menekült, és senki se tudta hova. A levegőből sűrű fekete hó hullongott. Oly sűrűn, hogy tízlépésnyire nem lehetett benne látni. Pörnye volt az. (...) S eléktelenedett holttestek és vérző emberi tagok hevertek itt-ott a szétszórt köveken és gerendákon. " Sok embert feketére festett a pernye és sokan súlyos égési sérülésektől szenvedtek. De odakintről diadalmas üvöltés, majd ostromlétrák emelkedése s a vár felé hullámzó fegyveresek ezreinek hangjai törtek elő. A válságot ismét Dobó István jó ember és helyzetfelismerése, nem kevésbé mindenekfelett álló tekintélye mentette meg. Nyomban a helyszínen termett, felmérte a tragikussá növekedő vészhelyzet lényegét és kemény kézzel rendet teremtett. A megriadt embereket bíztatta, bátorította, s a vártákra, falakra parancsolta fejvesztés terhe mellett. Sok katonát a félelem kerítette hatalmába. Nem értették meg, hogy még nem foglalták el a várat., csak egy belső robbanás történt. E rémült embereket a várkapitány ordítva, bottal hajtotta a bástyák és falak védelmére. A hadnagyokat késedelem nélkül csapataik mellé rendelte, hogy erőt öntsenek a megfáradtakba és további helytállásra serkentsék a küzdőket. A tűzoltást a várban tartózkodó parasztokra bízta. "...bízzunk élésünkbe, sok porunkba, Népinkbe és az mi erős voltunkba." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Dobó István tisztán látta a veszélyt, de "félelmét... nem mutatja" – mesélte Tinódi Lantos Sebestyén – sőt katonáit azzal bíztatta, hogy a lőpornak csak a kisebb része pusztult el. "Csak huszonnégy tonna puskapor volt a sekrestyében." Mindenkinek azt mondta, hogy személyes fellépésükkel állítsák helyre a rendet, hogy a törökök ne találják üresen a falakat. Önmaga is jó példával járt elől; a legkényesebb helyre, a paloták falához ment harcolni és az embereket a falakra vezényelni. Aztán a főtisztek és tisztek – akinél kellett akár bottal, törött lándzsanyéllel is – helyükre zavarták a kábult és az engedetlen katonákat. Szükség is volt erre, mert a falakon már megjelentek a törökök, akik igyekeztek a pillanatnyi zűrzavart a maguk javára fordítani. Nagy lármázás közepette az ágyúkhoz és a sáncokhoz rohantak. A védőket arra akarták rávenni, hogy kíméljék meg az életüket, ne pusztuljanak el. A most eltávozóknak sértetlenséget ígértek. Dobó István és Mekcsey nyomban parancsot adott, hogy fújják meg a trombitákat, verjék meg a dobokat, hogy a törökök szavait a várbeliek ne hallják. De a legtöbben külön vezénylet nélkül is a belső térről a falakra futottak s harcoltak. A török seregben is rendezetlenség és káosz uralkodott el. Egymást nyomva tolultak fel a várfalakra. Főként oda tömörültek, ahol a robbanás kárt okozott a falban. Gárdonyi Géza regényében Bornemissza Gergely ekkor napon levest öntetett a törökökre. Amikor az egyik erősen támadott falszakaszra sietett, segíteni, útközben az üstök mellett haladt el, amelyekben azoknak a levese főtt, akik délben a vártán voltak s most kerültek volna sorra az ebédelésben. Felötlött benne egy gondolat. Rögtön parancsot is adott, hogy mind a nyolc főzőüstöt tele levessel hozzák a várfalra és zúdítsák le onnan az ellenségre. Ez óriási pánikot keltett alant, és fejvesztve menekültek a táborukba. Az ostromot voltaképpen a leves verte vissza. A török hozzá volt szokva a puskatűzhöz, laptához, kézifegyverhez, de a forró vízhez még nem. Amint az első létrán végigsöpört a leves, az embereket mintha lefújták volna. "A létrák alján tolongó had is szerteugrott. Ki a kezéhez kapott, ki a nyakához, ki az arcához. A fejüket pajzzsal takarva kotródtak el a fal alól." (...) "Csak a roham visszaverése után szemlélték meg, hogy a robbanás micsoda kárt okozott. A templombástya jobb oldala a sekrestyével együtt fekete tátongó üredék volt. A várfal az éjjeli építéssel együtt ledőlt azon a helyen, s a két szárazmalomnak, amelyik ott dolgozott, csak a düledéke volt meg. A sekrestye oldalában harminc vágni való marha állt. Azok vérükben döglötten hevertek. A vártán volt nyolc legényt darabokra tépetten találták meg. Odaveszett egy hadnagy is, Nagy Pál, akit Báthori György küldött harminc drabonttal Erdőd várából. S a közelben álló katonák is sokan megsebesültek. Egy Horváth Gergely nevű vitéznek vállban szakította le a karját a robbanás valami köve. Még aznap meghalt..." bó István a megrongált törésekhez is kőműveseket rendelt Benedek mester vezetésével. Az nem törődött sem a golyózáporral sem az ágyúgolyókkal, mert érezte, hogy munkáján múlik a védők jó hangulatának visszatérése. Így a mesteremberek odaadó munkája azt eredményezte, hogy a várban az ostrom idején nem volt hiány lőporban. Az alábbi mozzanatok az Egri Csillagokból származnak: „ Dobó István utasítást adott a molnároknak és az ácsoknak, hogy a két rommá lőtt lőpormalomból nagy sebesen készítsenek egy újat, hogy haladéktalanul megkezdhessék a bőviben lévő kén-, salétrom- és faszén készletből a lőporgyártást. A feladat fő kivitelezője Gergely molnár és ácsmester volt. Meghagyta Sukán számtartónak, hogy amikor a malom kész lesz adjon ki a pincéből anyagot ehhez. A munkát éjjel-nappal végezték, a vár nem maradhatott lőpor nélkül. Török akció a Sándor bástyánál lévő átjárókapu ellen: Dobó István arra lett figyelmes, hogy a törökök erősen lövik a Sándor Bástyát. A szokatlanul erős koncentrált tűz zavarodást keltett a katonák közt, akik ott jártak keltek, ugyanis ott lehetett átjárni a külső várfalról a belsőre. "Olyan volt az átjáró a két fal között, mint csaton a pecek." A törökök egy ágyút vontattak a hegyre és erősen ágyúzták az átjáró kiskapuját. Alig egy óra alatt sokan sebesültek meg és vagy öt ember meg is halt. Ekkor a belső várfal palánkját magasabbra emelték, hogy eltakarják a kaput. De ekkor már az ágyúk be voltak állítva és átlőtték a magasított palánkot is. A kapu továbbra is tűz alatt maradt, valami mást kellett kitalálni hát. Bornemissza Gergely aggódva jött le a Bolyki bástyából. Ugyanis leginkább az ő katonáit érte az ágyútűz. Sajnos Dobó István nem tudta ellentüzeléssel visszaszorítani a török topcsikat, mert a lőpormalom még nem működött. Bornemissza Gergely ekkor egy jó mentőötlettel állt elő. Azt javasolta, hogy törjék át a falat máshol és a katonák ott járjanak át a várfalak közt. Így is tettek. Ezután hiába lőttek a törökök az ajtóra azon senki sem járt már. Ezt Szántó Imre máshogy írja: A Közép kapu külső vár felé nyíló – csapóhíddal ellátott – kijáratát, amelyet hat-nyolc ágyú állandóan lőtt, úgy tették biztonságosabbá, hogy a fő benyílás mellett jobbról és balról keskeny alig észrevehető kijáratot törtek a falba a gyalogosok számára. Éjjel ismét hordták a földet és a rőzsét a várfal töréseivel szemközti földhányásokhoz. Négy ilyen hely volt. Néhány ágyúval rájuk lőttek, de Dobó István leállította a tüzelést annak eredménytelensége miatt. Viszont új feladatot adott a puskásoknak. A négy romláshoz odarendelte az összes puskás katonáját. "Egy sor fekvő fölött, egy sor térdelő. A térdelők fölött egy sor előrehajló" A törökök, amikor már a földhányás tetejére értek jó célpontot nyújtottak, mert apró kézilámpások világítottak nekik a munkában. Ekkor tüzeltetett rájuk Dobó István és nagy zavar és ordítás követte a támadást. Egynéhány tüfenkcsi puskázott csak vissza, de senkit sem találtak el. Később az építést már magukat mindig jól eltakarva végezték az oszmánok. A robbanás után újra megkezdték a kőfalak, az Ókapu tornya, a Föld- és Tömlöc bástya felől az ágyúzást. A törökök a vár belső épületei ellen fordították kisebb ágyúikat. Megfigyelték, hol van a legtöbb mozgás a várban és tűz alá vették. Elkezdték a sáncok ásását és a falak közelébe nyomultak. A nagy faltörő ágyúikat egészen a Föld bástya elé hozták, hogy onnan rombolják le. A Királyszékén felállított nagyobb ágyúk a Tömlöc bástyát omlasztották. A Föld bástyát Arszlán bég ütegei és a Nagyprépost kertjében megépített állásokból romboltak.
10. 04. (kedd) BÉCS: I. Ferdinánd király két zászlóalj német gyalogost küldött – már értelmetlenül – Egerbe. Ha az egri várba nem tudnának bejutni, akkor a parancs értelmében egyenesen Kassára, az ottani őrség megerősítésére kellett vonulni.
10. 04. (kedd) KOMÁROM: Paksy János kémei azt jelentették, hogy az egri török táborban az a hír terjedt el, hogy a választó mintegy 40 ezer fős sereggel érkezett s ha most valamelyik várat ostromolni kezdené Ahmed pasa azonnal feloldaná Eger ostromát. Móricz azonban a harc helyett inkább Győr erődítési munkálatainak vezetését vette át. A király meghagyta a megyéknek, hogy a jobbágyság huszadrészét, melynek táborba kellene szállnia, használja inkább az erődítési munkálatoknál. Engedélyezte továbbá, hogy 400 sáncásó legényen és a jobbágyok közmunkáján kívül hat krajcár napidíj mellett még 500 landsknechtet is felhasználjanak az erődítési munkáknál. A valóságban a választó serege 5000 lovasból és 6000 gyalogosból állt és nem volt akkora, hogy azt a király a dunai utánpótlási vonaltól eltávolítva Eger felmentésére merte volna indítani. Paksy János szerint Ahmed pasa Temesváron, Szokollu Mohamed Budán fog táborozni, hogy jövő tavasszal újra kezdjék a háborút. De ekkortájt kapta meg Ahmed pasa a szultán levelét a mielőbbi hazatérésre. A MAGYAR RENDEK NEM VÁLLALTÁK A HAZA VÉDELMÉT: A rendek húzódoztak az áldozatvállalástól. A dunántúli megyei katonaságot Nádasdy Tamás nem tudta a Győr környezetében összegyűlt királyi haderőhöz csatlakoztatni, mert a megyék vonakodtak csapatokat küldeni oda. (Néhány zászlóalj kivételével). A magyar uraknak nem tetszett e késői időszakban és csekély haderővel megkezdett hadjárat, melytől nem lehetett eredményt várni. Sőt, méltán tarthattak attól, hogy Szász Móric hadainak távozása után a budai pasa még "ingerültebben" fogja támadni a Felvidéket és a Dunántúlt. Azt agyalták ki a főurak, hogy Nádasdy Tamás a seregének nélkülözhető részét Kassára küldi, amelynek megjelenésétől azt várták, hogy annyira fellelkesíti majd a felső magyarországi megyék lakosait meg a délebbi területekről a törökök elől oda menekült magyarokat, hogy azok a királyi sereggel egyesülve annyira megnövelnék a választó seregének létszámát, hogy az már képes volna eredményesen szembeszállni a török sereggel.
10. 05. (szerda) 27. nap EGER: Török ágyúzások új célpontok ellen: a török tüzérség a városbeli ütegállásából (a nagyprépost házánál felépített ütegnél) erős ágyútüzet zúdított a Tömlöc bástya tornyára. Három zarbuzánnal végezték az ágyúzást. A lövés irányában álltak a katonák lakóházai. Egy sor alacsony építésű ház volt itt, amely mind a várfalnak támaszkodott hátfalával. Azokra hulltak azok az ágyúgolyók, amelyek nem kaptak elég puskaport. De a várnagyi palota nyugati fala is kezdett szakadozni, repedezni. Ezen épületeket inkább a kisebb ágyúkkal vették célba. A katonák kimenekültek házaikból és Dobó István a monostorba vezényelte át őket, mert azt akkor nem lőtték (pontosabban az épületet nem csak a tornyait.) Lőtték a vár piacán elhelyezett álló sereget, az ágyúállásokat és a Közép kaput. Ahol sűrűn hullottak az ágyúgolyók ott a védők árkokat ástak. A golyók a pattantyúsokat is megsebesítették. Például Martin Hermann súlyosan megsebesült, járni nem tudott, mégis az ágyúkhoz cipeltette magát és a nehéz helyzetekben mások szállították egyik ágyútól a másikig, hogy részt vehessen a lövegek irányításában. Török harcászati aknamunka a Föld- és Tömlöc bástya ellen: A törökök új lendülettel vetették bele magukat a munkálatokba. A Föld- és a Tömlöc bástya környékén kezdtek aknaásásba. A Királyszéke felől indították az elsőt a Tömlöcbástya alá. Ezt felfedezték a védők és Mekcsey maga vezetett egy csapatot az ellenakna ásására. Az akna bejáratánál hatalmas védőtető állt. A felfedezett akna miatt megerősítették a bástyákon és a falaknál az aknafigyelést. (A nedvesség miatt használhatatlanná vált dobok helyett vizes tálakat használtak.) A topcsik a Boldogasszony temploma mellől erősen tüzelték a Föld- és a Tömlöc bástyát. Sőt a Királyszékéről is támogatták e bástyák ágyúzását. A nagyprépost házánál telepített ütegállás pedig a mai török minaret térségében helyezkedett el. Innen eddig a nyugati falat rombolták, de most átállították az ágyúkat a Föld bástya ellen. Tehát már három oldalról lőtték e védművet, így teljes kereszttűzbe fogták. Török terv a Varkoch kapu elleni rohamra: A törökök terveztek ebben az időben egy erős rohamot e kapu ellen is, de ebből sohasem lett semmi. Mindenesetre elkezdték a kapu melletti várfal lövetését. Ez a mai Almagyar utca, illetve az Eger patak hídja (Buda felé vivő út) környékén tüzelőállásba vontatott lövegek feladata volt. Közben a Föld bástya palánkjának a faváza a heves lövetés hatására szabaddá, fedetlenné vált. Az ellenség mindent megtett, hogy a védművet felgyújtsa. E célból tüzes golyókat lőttek be a bástyába. Kezdetben azonban csak tüzes nyilakkal árasztották el a Föld bástyát, de a magyarok ekkorra, már jól megtanulták, hogyan kell védekezni ez ellen. Nedves állatbőrökkel fedték be a palánkot, ugyanúgy, mint a vár más részein is tették. Ez sikerrel védte meg a bástyát, de új taktika bevezetésére sarkallta a törököket. (A faváz szabaddá válása azt jelenti, hogy a sár, agyag és földborítása lehullott róla.) A kilazult faoszlopokat kötelekkel behúzták és vasláncokkal összeerősítették. A pihenő tartalék seregben ekkor már alig voltak, legfeljebb csak a könnyebben sérültek. Dobó Istvánék észrevették, hogy a törökök erősen építik a vár négy nagy repedésénél a töltéseket. Vesszőhányásokat, sok árok- és deszkasövényt építettek már más helyekre is és így védték magukat a magyarok puskatüzétől, sőt magasabbra is kerültek a vár szintjénél! Azonban a janicsárok más feladatot kaptak, nem töltés építést. A törökök "tárgy" építési taktikája: A magyarok "tárgy"-nak nevezték azt a deszkából készült koporsófedélszerű, lábakon álló és mozgatható védőtetőzetet, amelynek védelmében megbújt harcosok viszonylag biztonságban közelíthették meg harci célpontjukat. A tárgyakat négy kopja segítségével mozgatták. Az alapanyagokat a városból szedték össze. Éjjel nehezebb volt ellene védekezni. A törökök egészen az őrszemekig mentek előre, berontottak a falak résein és rávetették magukat az őrre. Magyar kiütés a Sándor bástyánál: Gárdonyi Géza így írt le egy eseményt, ami a Sándor bástyánál történhetett. „ A törökök ott már annyira felmagasították a töltésüket, hogy az már a várfalnak az ágyúgolyóktól lerombolt részéig ért. A várnak ezt az érzékeny pontját mindkét oldalról erősen őrizték. Török részről húsz puskás és egy töltött mozsárágyú, míg a magyarok részéről sok puskás, és ők már a töltést is figyelték, hogy mikor tudnának egy-egy földmunkást kilőni. A sötétség a törököket segítette. A védelem fő vezetője itt Bornemissza Gergely volt. Egyszer csak azt vették észre, hogy kb. 20 török katona – mindegyik nagy venyigecsomóval a fején – igyekszik fel a földhányásra. Bornemissza Gergely engedélyével egy Gasparics nevű vitéz kirohant a vár repedésén, átugrott a török töltésre és egy ott munkálkodó jatagánokkal bőven felfegyverkezett törököt mellbe szúrt, aki meg is halt. Ezután visszatért a várba a nyíláson át. A magyar kőművesek dolgoztak már a résen, de akkora volt, hogy akár egy szekér is bemehetett volna rajta. Gasparics sikerén felbuzdulva még három védő tett ugyanígy. Kiugrottak a résen, lándzsáikkal mindhárman egy-egy törököt leterítettek, majd gyorsan visszatértek. A törököknél zűrzavar keletkezett, kiabálás hallatszott. A rőzsehordás megszakadt. Kis idő múlva újra magyarok rohantak ki, de most már egyszerre tízen, ki karddal, ki lándzsával. Sok törököt sebesítettek és gyilkoltak meg, majd visszaindultak, de a nyomukban vagy harminc ember futott tajtékozó dühvel. Bornemissza Gergely ekkor a fal tetejéről gyilkos sortüzet parancsolt. Egyik török a másik után bukott le holtan. Egy Kálmán keresztnevű magyar tizedes súlyosan megsebesült a mellkasán úgy tért vissza. A sérülést egy lándzsaszúrás okozta. Bornemissza Gergely újra tüzelési parancsot adott, de most a lentieknek. Ekkor már vagy negyven török fetrengett vérében, vagy holtan az omlás előtt. A többiek a társaikon átgázolva kézifegyverekkel hadonászva rohantak a résnek. Bornemissza Gergely újra tüzet parancsolt, most ismét a fentieknek. A hangokra Dobó István is felfigyelt és odasietett. A sortűz újra sok embert terített le, volt, aki visszafordult, volt olyan, aki dárdájával beszúrt a résen és betört a várba. Dobó István éppen ott állt oldalt a résnél. Az utóbbinak az arcába csapott és ugyanakkor Gasparics lándzsájával átdöfte. A törökök ezt látva mind visszafordultak, és eltűntek a töltésről. A halott törököt kidobták a várból a kőművesek. Dobó István Gasparics Mihályt előléptette tizedessé. „ A védők szorgalmasan készítették a tüzes szerszámokat az olajlámpák fényénél. A rossz, berozsdásodott puskákat is felhasználták. Csöveiket arasznyi darabokra vágták, megtöltötték az ismert módon és a két végét fával verték be. Dróttal jól összefogták és így nagyon pusztító, gránátszerű fegyvert kaptak. Magyar kiütés a Föld bástyánál: A törökök kihasználva a tárgyak védelmét, az éj leple alatt néhány csoportba tömörülve feljutottak a Föld bástyát körülvevő földkúp tetejére. A veszedelmes helyzetet egy bátor kis csapat mentette meg, mely kitört a bástyából és a faalkotmányokat az oltalmukban megbújt törökökkel együtt a dombról letaszította a mélybe. A törökök nem hagyták abba a kísérletezést. Éjjel-nappal próbálkoztak ezen a helyen is. Török futóárok és sánc építése az északnyugati falszakasz előterében: Ezt a futóárkot a mai Knézich utcai török minaret környékén kialakított ütegállástól építették ki egészen a Föld bástya földkúpjának a lábáig. A kiásott földből magas falat emeltek, így másnap már viszonylag biztonságban járhattak itt, és folytathatták az árok biztonságosabbá tételét. A törökök a tárgyak és a sáncművek védelmében munkásokat vezényeltek a Föld bástya cölöpjeihez. Csákányokkal, szekercékkel a palánk alapjait ásták ki, hogy így meggyengítsék, azután a gerincét alkotó faoszlopok férkőztek hozzá. Vaskampókat akasztottak rájuk, s kötelekkel, láncokkal igyekeztek helyükből kimozdítani. Ha meggyulladt a palánk, a tűz elhamvasztotta a cölöpsor közötti összekötő gerendákat is és az építmény váz nélkül maradt. A védők csak nehezen tudtak kilövést találni a törökökre, hogy elzavarják őket. Csak ezután tudták a palánk tüzét eloltani. A palánkra ezért állandóan figyelni kellett. Szántó Imre szerint az egriek a Királyszéke felé ellenárok ásásával igyekeztek hatástalanítani a törökök támadását. A belső vár védelménél a módszeres ostrom alkalmával már nem vált el élesen egymástól az őrség és a tartalék sereg. Oda mentek az emberek, ahol szükség volt rájuk. Akik nappal a műhelyekben dolgoztak, azok éjjel őrszolgálatot adtak. A mesteremberek egész nap dolgoztak, tömték a réseket, vagy ácsolták a gerendákat, őrölték a lisztet, puskaport, stb., de éjjel kint voltak a vártán. Jakab felnémeti kovácsmester pedig valahányszor ostrom volt rögtön megjelent a falakon, és vitézül harcolt.
10. 06. (csütörtök) 28. nap A törökök a hajnali órákban folytatták a töltések és az árkok építését a tárgyak fedezete alatt. Napközben pedig a vár erős ágyúzását végezték. Az északnyugati falnál épült futóárok töltését mégjobban megmagasították. Még több földet és hordók százait hordták a sáncra. A törökök feltörték a városbeli pincéket, kieresztették a bort a hordókból és a taposókádakkal együtt a vár alá hordták. Végül egy egész nagy hordófal épült a várfallal szemben, amely mögött biztonságosan járkálhattak és bármikor megrohamozhatták a Föld bástyát. A munkákhoz az egész török gyalogságot és lovasságot munkára parancsolták. A védekezést kezdetben lehetetlenné tette, hogy a futóárok és a hordófal a védők lőfegyvereinek holtterében létesültek. A Dobó bástya és a Tömlöc bástya ugyanis csak szűken, a várfal előtti terület oldalazó tüzelhetőségét biztosította, ellenben a futóárok kissé kijjebb húzódott. A várfalszakaszról (lakóházak falszakasza) lehet hogy lőttek a hordóhegyre. Az egyik forrás szerint nem lőttek, hanem egy másik várfalszakaszon törtek lőrést és onnan vették sikeres puskatűz alá a törököket. Bebek bástya lövetése: A török tüzérek ágyútűz alá vették ezt a bástyát is.
10. 06. (csütörtök) ?–BÉCS: Zrínyi Miklós arról adott hírt I. Ferdinánd királynak egy török fogoly vallomása alapján, hogy a "perzsák nagyon kellemetlenkednek a szultánnak. A Perzsia ellen már elküldött hadinép támogatására kénytelen lesz Ahmed pasát visszahívni, amelyre a parancsot már ki is adta."
10. 07. (péntek) 29. nap EGER: a nap eseményeit Gárdonyi Géza jól illusztrálja: „ Hajnalban a törökök megindultak támadásra a futóárkokból. Sok tárgy tűnt fel az árkokban, amelyek egyre jobban megközelítették a Föld bástyát. A törökök fáklyákkal indultak a támadásra. Ebből tudhatták Dobó Istvánék, hogy legelőször is fel akarják gyújtani a bástya palánkját. Dobó István vizet készíttetett ki a bástyára a tűzoltáshoz és olvasztott faggyút üstökben, meg szurkos szalmakoszorút a tárgyak ellen. Hozatott még vasmacskát, horgot, csáklyát jó sokat, hogy a tárgyakat fel tudják fordítani a bástya magasából is. Így várták a rohamot. De a Bebek bástyán is készültek a rohamra. Az előző napi ágyúzás ugyanis erre utalt. Ott is ugyanígy voltak felszerelkezve, mint a Föld bástyán, mert a török ott is nagy tárgyak alá húzódva indult a vár ellen. Itt Bornemissza Gergely parancsnokolt. Készen álltak az Ókapu toronynál is. Itt Mekcsey volt a parancsnok, aki inkább ágyútüzeléssel és hagyományos módon akart szembeszállni a törökkel. Roham a Föld bástya ellen: A Fügedy által védett bástyán megindult a harc. A tárgyak által védve erős puskatűzzel támadták a palánkot. A bástya elég megviselt állapotban volt ekkorra és védelmi értéke lecsökkent. A törökök néhány tárgyak alatt végrehajtott rohamot intéztek a vár ellen. A futóárok végéből egy meredek földkúpon kellett felmászniuk a palánkig erős szembetűzben. Tekintve a nehéz, ormótlan tárgyakat ez igencsak bravúros cselekedet lehetett, de mégis sikerült nekik fáklyákkal felgyújtani a palánkot. A magyarok felülről hiába puskáztak rájuk, nem lehetett lelőni őket. Ők viszont a tárgyak alól óvatosan lövögetve visszatartották a tűzoltástól a magyarokat. Végül egy alacsony helyen megbontották csákánnyal a vár kőfalát és onnan tüzeltek a tárgyak alatt megbúvó törökökre. Sőt egyes védők az égő palánk aljából lőttek az ellenségre, iszonyú hőségben és dacolva a tűz okozta sebesülésekkel. Mások vízzel locsolták a palánkot. A tűzoltás sikeres volt, hála az előrelátó vezetésnek. Most viszont a magyarok borították el tűzzel a törököket. Olajba és faggyúba mártott, tüzes szalmakoszorúk tízesével repültek a tárgyak felé. Némelyik lángra is kapott. Ezek alól fejvesztve menekültek a törökök, jó célpontot nyújtva a puskásoknak. Amelyik tárgy közel volt a falhoz azt megcsáklyázták és felfordították, vagy ellökték. Közben repültek az égő szalmakoszorúk és a bástya földkúpja tűzbe borult a sok égő tárgytól, embertől, és fegyverektől. Akik otthagyták tárgyaikat tűztengeren és golyózáporon keresztül jutottak le a futóárokba, hordók fedezékébe. Mikor a roham véget ért és a támadókat visszaverték kezdődött a bástya ágyúzása. Szaggatták a golyók a palánkot. A várkapitány hasra fektette a katonákat, hogy az ágyúgolyók ne találják őket. Egy idő múlva a palánkcölöpök közül kettőt sikerült a török ágyúknak ellőniük. "A palánk megingott, és negyven öl hosszan (kb. 76 méter) ropogva-recsegve hajolt kifelé." Azzal fenyegetett a helyzet, hogy kiesik a helyéről az egész és ezzel meglazul a többi cölöp is. Fügedi parancsot adott a csáklyásoknak, hogy fogják meg a cölöpöket. Vagy ötven csáklya kapott a kifelé hajló ölfákba. "Vasláncok és kötelek, új cölöpök és karók kerültek elő. A palánk csakhamar ismét az előbbi állásba helyezkedett. (...) A Föld bástya védőinek helytállása minden oszmán fortéllyal, ágyútűzzel és elsöprő túlerővel szemben meghozta gyümölcsét." "Ott es terekök semmit sem ártának, Mert magyarok bátor szívvel valának." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A Bolyki bástya elleni támadás ( + földbástya építés): A törökök itt nagy gonddal szervezték meg a támadást. Tornyot építettek a torony ellen. A bástyát övező várárkot feltöltötték és földdel töltött zsákokból magas töltést emeltek. Ez még a várfal alsó lőréseit is eltakarta, vagy eltömítette, úgy, hogy a védők a torony felső részére szorultak. Egyébként a szerény ágyúparkból a külső várba legfeljebb 1-2 kisebb falkonétára, vagy egy mozsárra futotta. Ezen a tornyon, illetve a szomszédos Bebek bástyán a tudomásunk szerint nem volt egyetlen ágyú sem. Csak puskások védték a külső vár keleti részét a várfal közvetlen előterében. A törökök tornya elég közel volt a bástyához és a magassága is elérte azt. A katonák egymást nyomva tolakodtak fel a széles tárgyak alatt. Hullt rájuk az égő szurkos és faggyús koszorú, de mégiscsak sikerült végre feltolakodniuk a földtornyuk tetejére. Felülről a magyarok hiába lőttek rájuk. A törökök viszont a "tárgy" fedezete mögül vadul lövöldöztek, sőt sok "kispuskát", azaz ökölnyi robbanógolyót is dobtak az egriekre. A Királyszéke felől már ezernyi fegyveres török rohant a bástya felé. A toronyból a védők csáklyái és kopjái taszigálták, kapartak, vágták, horgolták a tárgyakat. A törökök lőttek, nyilaztak, lándzsát vetettek, gránátokat dobtak a bástyán harcolókra. Végül egy páncélos szpáhi halált megvető bátorsággal beugrott a Bolyki bástyára. Páncéllal borított karjával szétverte a felé szúró csáklyákat és kopjákat. De már jöttek a többiek is a nyomában. Hármukat végül buzogánnyal leölték, de egy kis csoport betört és egy tárgyat a bástya tornyának a tetejére toltak fel. Onnan tüzeltek a magyarokra, akik a bástyán harcoltak a janicsárokkal. Diadalüvöltés hangzott fel a török seregben. Bornemissza Gergely és Zoltay főhadnagyok irányításával a magyarok tovább folytatták a benyomulók elleni véres küzdelmet. Végül is sikerült gátat vetni a törökök rohamának és az eddig átjutottak kelepcébe kerültek. Bár a torony belsejében harcoló katonák nem árthattak a föléjük tolakodott janicsárságnak a többiek, akik kívül voltak a bástyán és a falon, mindannyian a tüzes szerszámokhoz nyúltak és a láng hamar elborította a tetőt. Sokuk ordítva vetette alá magát a toronyból, vagy kifelé, vagy be a várba, de mindenhol halál várt rájuk. Kívül a nagy mélység miatt szörnyethaltak, belül meg a vár népe csépelte halálra a szerencsétleneket. További török aknaásások a Föld bástya ellen : A törökök több aknát is ástak a Föld bástya ellen az éj leple alatt. Nem jártak sikerrel, mert ezt nem csak egyszerű alapozással építették a földkúpon. "Fal falon áll le húszölnyi mélységig, mintha ismeretlen időkben a völgyből építették volna a várat, s a következő kor népe meghordta volna a régi várat földdel, s föléje építette volna a maga várát, míg végre jött Szent István király népe, s a váron vár fölé fölfalazta a mai várat." Éjjel minden eddig elkezdett helyen folytatódott a sáncok magasítása a törököknél. A változás annyi volt, hogy most már inkább fát használtak. Először csak a földsáncokból kidobálták a fákat, majd amikor már elég magas volt a fahányás és eltakarta őket elkezdték elrendezni. "Az előbbi éjszakák csöndes munkája helyett csupa zuhogást és kopácsolást lehetett hallani mindenfelől." Fabástya a Bolyki bástya ellen: A törökök az éjszaka folyamán feltöltötték a várárkot fával. A széles és mély árkot teledobálták fahasábokkal az árok külső partján lévő 1.9 méteres magas sánc mögül. Így mindig fedezékből végezhették munkájukat. Azután már csak magasították és növelték a farakást, és egyre közelebb kerültek a várfalhoz. Lassan a kör alakú bástyát mintegy félkörívben kerítő hatalmas fahalom a bástyához ért és eltömítette a lőréseket. Ezzel elszigetelték a védőket! Bornemissza Gergely előtt világossá vált, hogy a törökök a faltöltésen át szándékoznak rohammal a várba hatolni. De "orvosságot arra es gondolának". Gergely deák úgy döntött, hogy a fatornyot fel fogja gyújtani. Azt találta ki, hogy szurok, faggyú, olaj és kén keverékébe mártogatott búzakévéket, 10 mázsa faggyút, meg húsz egész oldal szalonnát dobálnak az épülő fahasáb toronyra a sok hasábfa és rőzse közé. Később zsindelyt is dobáltak a várból. Ezeket a várbeli építmények tetőiről verték le az ostrom kezdetén a tűzvédelem jegyében, ugyanis az olajfestékes zsindely nagyon gyúlékony építőanyag volt. A törökök ekkor még nem sejtették, hogy mi készül. A várból mindig is dobáltak ki ezt-azt rájuk. "Kő, csont repedt fazék, döglött macska s miefféle repült közéjük minden percben. Ha éppen meg is nézte valamelyik, vagy nem ismerte, mire való, vagy ha ismerte, utálattal nézte." Nem tulajdonítottak jelentőséget neki, hogy mi esik a farakásba. Így tüzes szerszámokat is sikerült bejuttatni. Főleg "bögréket". Ezeket a szalmába pólyált cserépbögréket sárral betapasztották és dróttal körülfonták. A belsejükben puskapor volt, meg töltött csődarabok s ujjnyi darabokban kén. Az éj leple alatt pedig lőpor, szurok, kén, gyanta keverékével töltött ökölnyi agyaggolyókkal, az ún. kispuskával megrakott hordókat gurítottak melléjük. Bornemissza Gergely egész éjjel felügyelte a munkákat. Dobó István pedig aludni tért. A Bolyki bástyán is volt alvási lehetőség egy egyszerű, katonai heverőn. Tarján Kristóf, Dobó István apródja ott állt kivont karddal a torony ajtaja előtt. "Apródi kötelessége volt ez. Őrizte az alvó oroszlánt."
10. 07. után BÉCS: I. Ferdinánd királyt október első hete után értesítették a hírszerzők, hogy a török seregben pestis, vérhas, tífusz arat.
10. 08. (szombat) 30. nap EGER: Hajnal: a nap eseményeinek elmeséléséhez Gárdonyi Gézához fordulunk: „ A török fabástya már majdnem olyan magasra nőtt, mint a vár fala. Körülbelül csak 2,8 méter hiányzott, hogy ugyanolyan magas legyen. Bornemissza Gergely két, régi, rossz ágyúcsődarabot tömetett meg puskaporral és végeiket fával tömette el. Ezek is a fabástyába kerültek, de a roham alatt, amikor már lángra kapott az építmény. Napkeltekor a török sereg rohamozott a Bolyki bástyánál. Még az utolsó pillanatokban is építették a tornyot. Végül is sikerült egyenlő magasra felhúzni az ostromművet. A magyarok sűrűn dobták az égő koszorúkat a faalkotmányra meg a rajta feltoluló tárgyakra. De nem árthattak a tehénbőrrel bevont fának. Éles síphangra és ezernyi torokból felhangzó "Biszmillah" ordításra hivatalosan is megindították a rohamot. A torony megtelt tárgyakkal, és alóluk előtolódtak a rövid ostromlétrák, hogy áthidalják a két bástya közti űrt. Égő szalmakéve és tüzes koszorú borította el a fatornyot. A várfalra érkező törököket csáklyákkal, kopjákkal, majd karddal, csákánnyal, tüzes furkókkal és láncos buzogánnyal fogadták. Az ellenség ellepte a tornyot és tömegestül a tűzön át rohantak a várba. De akkor elkezdtek robbangatni a tüzes szerszámok a lábaik alatt és szerteszét dobálták az égő ként. Olvadt a faggyú és a szalonna robbant a bögre, gyulladt az ölfahasáb. A törökök próbálták vízzel eloltani a tüzet, de már nem lehetett. Az emelvény óriás máglyává változott át. A két rossz puskacső ekkor durrant szét hatalmas dördüléssel és ott szétvetette a fát és az embereket. A janicsárok magukból kikelve, ordítva menekültek volna. Némelyikük az ostromlétrákon át a kőfalra, némelyikük le, de mindkét lehetőség halálos. Akik nem is próbálkoztak lejutni próbálták eltaposni a tüzet, de ez volt a legértelmetlenebb dolog, amit tehettek. Csakhamar égett emberhús szaga terjengett a levegőben. A forróság miatt a várfalról elvonultak a puskások tartva a puskapor begyulladásától. A várfalon vízzel locsolták a fa ostromállásokat. A torony hamarosan porig égett és a végén a hordók kispuskái is egymás után robbantak fel. Sok török égett össze és halt meg kínok közt ekkor és a "terekek ámultak, futnak az sáncokba". "A mieink pedig a falakról és a tornyokról a lobogó láng fénye mellett az ellenségre dárdákat hajigáltak, s a puskagolyókkal igen sokat leterítettek, úgyhogy nagy kárt szenvedve a törökök arra kényszerültek, hogy a tűz oltását abbahagyják és visszavonuljanak" (Istvánffy Miklós) De Ahmed igaz hitű harcosai a második kudarc után sem tágítottak a Bolyki bástya aljából. "Igen szép álgyút" vontattak a várárok partjának sáncába, s csupán néhány méterről lőtték a védművet. Ez sem hozta meg azonban az annyira óhajtott eredményt, mert bár vékony volt az építmény fala, de ügyes előrelátással belül vastag földtöltéssel megerősítették, biztosították azt. Szántó Imre szerint Bornemissza Gergely találékonysága űzte el a törököket a fal alól. Egy sószállító szekér kerekét két oldalt deszkával fedték be, s az így keletkezett űrt gyúlékony anyaggal töltötték meg, kívül pedig szurokfáklyákat, megtöltött puskákat és muskétákat illesztettek rá, s meggyújtva legörgették az ellenségre. Az égő kerék, az elsülő puskák sokakat megsebesítettek a meglepett törökök közül, mire azok otthagyták a már odavontatott ágyút. (Istvánffy Miklós után) „Serén vala Gergely deák dolgában: Hordót, kereket ő hamar hozata, Kerék küllőit deszkával borítá, Töltött puskákat beléje alkotá.
Ezt nehezen az bástyára tolyatá, Felgyújtatá, árokba taszíttatá. Hordó, kerék fut széllel az árokba: Az terekök vesznek, futnak az sáncba.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Ezután a külső vár más szakaszait is intenzíven ágyúzni kezdték. Földtorony építése a Bolyki bástya ellen: Éjjel a törökök új, földből és rőzséből épült torony építésébe kezdtek. Lovak és tevék százai hordták az anyagot. Az építményt folytonosan öntözték is.
10. 08. (szombat) SZÁSZSEBES (Mühlbach): az egri török táborból már 10. hó első hetében (!) – Castaldo értesülései szerint – "a Tisza felé vonulnak vissza elcsigázva, zavarogva", minthogy nem boldogulnak a várral. Ez a híradás arra utal, hogy egyes török alakulatok még az ostrom "hivatalos" befejezése előtt engedéllyel vagy önkényesen otthagyták az Egert ostromló társaikat.
10. 08-, 10-14. között valamikor EGER: az egri hősök jó harci morálját és összetartozás érzését bizonyította Nagy Lukács egri gyalogos tizedes visszatérése a teljesen körülzárt és ostrom alatt álló várba. Nagy Lukács visszatérése: Gárdonyi Géza így írta le a betörést. „ Vajda János hadnagy a Varkoch kapu őrségvezetője nagy zajt észlelt a városban. Egy csapat török ruhás lovas vágtatott a kapu felé. Közben megszólalt Varsányi sípja és ebből tudhatták, hogy nem ellenség érkezik, sőt magyar kiáltozás is hallatszott. "– Kaput nyissatok! – kiáltja Dobó... – Kaput nyiss! Lukács jön!" kiáltottak a közeledők is. Vajda János látta, ahogy Nagy Lukács csapata áttör a piacon éjszakázó dzsebedzsik seregén a vár felé. Rögtön eloltatta a kapu fáklyáit, mert úgy vélte, hogy biztonságosabb sötétben bejönniük a várba. A hidat azonnal lebocsátották, s az orgonát is felvonták. Puskásokat, dárdásokat rendeltek sebtiben a kapu térségébe. A lovascsapat tagjai egymás után ugrattak be a kapun. De nyomukban a várba nyomultak az üvöltöző törökök. Véres harc kezdődött el a kapu alatt. A kis csapat tagjai mind megérkeztek már, de a törökök egyre csak áradtak be a nyitott kapun. A helyzet kezdett nagyon veszélyessé válni. "Egy mezítlábas piad macskaként fut fel a híd láncán. A szájában keresztbe fogott handzsár. Azt a fáklyatartó őr megpillantja. Egy percig farkasszemet néznek. Az őr aztán úgy vágja a pofájába a fáklya tüzes végét, hogy a török hanyatt esik vissza a sötétségbe." Ekkor Dobó István parancsot adott a felvonóhíd felhúzására. Ebben a pillanatban eldördült a puskások sortüze. sok török holtan esett össze, de még mindig sok volt a hídon. emiatt nem lehetett felhúzni. Bornemissza Gergely ekkor ért oda. "Elkapja a fáklyát egy őrtől, s a mozsárhoz törtet vele. A következő pillanatban lángot okádva dördül el a mozsár, s utcát söpör a hídon rajzó törökök között." A hidat ezután sikerült felhúzni, igaz a törökökkel együtt. Belülről az orgona oszlopai lehullottak. Kb. ötven török bent rekedt a kapuközben. "Azok dühösen forognak, csapkodnak mindenfelé, mígnem rakásra hullanak a lövéstől és a dárdaszúrásoktól. Egynéhány perc múlva hörgő és vonagló emberdomb marad a sötét kapu alatt. Dobó István a piactéren fogadta a kis csapatot. Elmondták, hogy Szarvaskőn várakoztak, ki-kirontottak a törökökre, hogy ruhát szerezzenek tőlük. Mára lett meg mind. Varsányi meg odaadta a sípját nekik. Négyen elestek közülük. A csapattal jött be Dobó István legkisebb apródja Balogh Balázs is. (Idézetek: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok)
10. 09. (vasárnap) 31. nap EGER: Bornemissza Gergelynek most már új taktikát kellett kitalálnia a törökök fortélyával szemben. Tinódi szavaival: "Talám ily fortélt kevés embör látott, Gergely deák mint szörzé ez bölcs dolgot." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A tüzes szerszámok készítésében járatos főhadnagy új, pusztító eszközöket alkotott. A tüzes malomkereket, a tüzes kerekeket és a tüzet okádó hordókat. A tüzes malomkerék egy elrongálódott, régi, használaton kívüli malomkerékből lett kialakítva. Csak két küllője volt kitörve és egy pedig laza. A lakatosok megjavították a hibákat és rozsdás törött puskacsöveket kötöztek a kerékbe, úgy, hogy mindkét oldalra lőhessenek. A puskacsövek közötti teret megtömték forgáccsal, kénnel, faggyúval, szurokkal. Ezt bedeszkázták oldalról. Végül széles deszkatalpat készítettek a kerékre körös-körül, hogy el ne dőljön. Dobó István is meg volt elégedve a fura alkotmánnyal, ezért egy mozsárágyút adott Bornemissza Gergelynek, hogy szereljék a közepére. Annak kellett utoljára elsülni. A tüzes kerekeket a fentiekhez hasonlóan készítették, csak kicsiben. A bedeszkázott kocsikerekekben kialakított üreget forgáccsal, kénnel, faggyúval, szurokkal s a jól bevált kis puskák robbanógolyóinak tucatjaival rakta tele. Sőt az ördöngös hadiszerszám oldalaiba, töltött szakállas puskákat is erősített. Égő kanócokkal gurították az ellenség közé. Tinódi megjegyzi erről: "Talám ily fortélt kevés embör látott". Istvánffy "csodálatos és azelőtt még nem látott alkalmas eszköz"-nek nevezte. A tüzet okádó hordó is ezekhez hasonlóan készült. A jobb gurulás elősegítésére köveket is raktak beléjük alul, fölül, oldalt. Befenekelték erősen, csak egy lyukon lógott ki a gyújtózsinór. Jól megabroncsolták, körüldrótozták, megszögezték. Kb. ötven ilyen hordót készítettek! A közepébe különösen sok port tettek, és ezt a "magot" úgy burkolták be kóccal, hogy később robbanjon. Végébe a kékhez hasonlóan hosszabb-rövidebb puskacsövet helyeztek, apróbb golyókat szórtak bele, és ként öntöttek a golyók és a puskacsövek közötti hézagokba. A hordókat a kerék után engedték, miután a kanócait meggyújtották. A guruló hordók először csak szikráztak, füstöltek, de mikor a török sáncokhoz értek, elégtek a kanócok, meggyújtották a puskacsövekben lévő puskaport és egymás után repültek ki a lövedékek a puskacsövekből. Közben meggyulladt a kén is. Fojtó bűz terjengett. Az égő kén a puskaporral vegyítve pattogott, sercegett, szinte köpködött a hordó. Akinek a bőrére esett csak egy borsónyi is az üvöltve menekült. Mikor a kén már elfogyott izzásba kezdett a puskapor kócburka. A már ártalmatlannak látszó hordókhoz már közelebb merészkedtek a vakmerőbb törökök. A burok átizzott, felrobbant a "mag", és a köré helyezett vas- és kőgolyókat olyan erővel vágta széjjel, hogy azok a közelben mindenkit megsebesítettek. A hirtelen kicsapott erős láng következtében és a szétvágódó golyók sebesítő hatására többé nagy ívben elkerülték a hordókat a törökök. Már ha megjelent a várfal ellenség felé eső lejtőjén, mindenki menekült, aki csak tudott. "A törökök már azt hitték – írta Zsámboki –, hogy ez az ördöngös mesterség nem is embertől, hanem szellemektől származik." A védők látva, hogy siker koronázza elgondolásukat, tömegesen vetették be a hordókat. Először csak a Bolyki- és a Bebek bástya közt és csak a roham előtt. Később a paloták falánál is sikerrel alkalmazták, sőt a rohamozók közé is gurítottak belőlük. Bornemissza Gergely e szerkezeteket állandóan változtatta és fejlesztette. Rájött, hogy a felrobbanó lövedék hatásosabb tűzerőt jelent, mint a robbanótöltettel kilőtt golyó. A törökök nappal ágyúzták a várat, éjjel építették a földtornyot a Bolyki bástyával szemben.
10. 09. GYULA: a városban állomásozó csapatok kapitánya, Horváth Bertalan írt segélykérő levelet Castaldónak, beszámolva arról, hogy a katonák – zsold híján – nem akarnak tovább szolgálni. Mivel a városnak nincsenek erődítései, a mezei hadak állandó veszélyben vannak.
10. 10. (hétfő) 32. nap GYŐR: Móric szász választófejedelem továbbra is Győrben vesztegette az időt és nem vonult az egriek segítségére. Némi érdeklődést azért mutatott. Fülekkel kapcsolatban tette fel ezeket a kérdéseket Eger helyzetéről: "Valójában hányan is vannak a törökök Eger alatt, s hogy eddig mit végeztek, meddig tartanak ki, s nem vonultak-e már vissza, vagy mikor fognak visszafordulni és, hogy annak utána a fegyverüket ki ellen fordítanák..."
10. 10. (hétfő) RAKAMAZ: (Tokajtól 5 km-re) Balassa Menyhért tábora itt volt a megyei felkelő sereggel.
10. 11. (kedd) 33. nap EGER: Török roham a vár ellen: hajnalban indult a sereg. A magyarok fokozott izgalommal várták a támadást. Hideg, esős nap volt. Két helyre irányult az ostromnak minden ereje. Keletről és déli irányból rohamoztak. Az események jobb megértéséhez ismét Gárdonyi Géza színes leírásához fordulunk: „ Szólt a tábori zenészek csinnadrattája, harci ordítás, fegyverek zörgése. "Nyüzsög a török had. Lobognak a lófarkas, holdas zászlók. Elöl a janicsárok sárga-piros (vörös) zászlaja. Hátrább az ulufedzsik fehér csíkos zöld lobogója (és a zöld egyszínű zászlója). Térdig érő pajzsokkal takartan, vasba öltözötten dübörögnek elő a szpáhik. (...) Kezükben lándzsa, vagy kopja. A csuklójukon szíjon lógó, meztelen kard. A derekukon másik kard. Futva indulnak az árokból sűrűn a bástyáknak. " Ekkor került bevetésre a tüzes hordó és a tüzes kerék. A bástyákról és a falak repedéseiből gördítették az ellenség közé a robbanó, sistergő tüzes alkotmányokat. Az oszmánok ész nélkül menekültek az útjukból. Sokuk a tömeg miatt nem tudtak elmenekülni. Azok ugráltak, a falhoz lapultak, de akit eltalált a nyolc méteres tűzláng az azonnal elterült. A többiek rájuk tapostak. A tüzes malomkerék bevetése: Egy bástyáról indították el a palánkfal félrenyitásával. "A kerék közepe füstöl; füstöl és sistereg. Lefordul, lezuhan a kőfalról. Megindul a tömött ezerek seregének,... Még oda sem ért jóformán közéjük; kidurran belőle az első villám s egy ötvenöles tűzfecskendés, amelynek minden cseppje kék lánggal ég tovább a kilövellés után, akár élőre, akár holtra esett... A török had eleje rémülten vágódik arcra, hogy azt az ördögkereket a hátán engedje legurulni. De az már sziklás tűzkerékké változik közöttük. Lángot lő, égő olajat pököd, violaszín tűztulipánokat szór a tar fejekre, harci köntösökre. Sisteregve, pattogva, dirregve-durrogva ugrál rajtuk tovább. Küllőiből kígyózó sugarakban szórja, fecskendezi a vörös, kék és sárga csillagokat... A legvitézebb csapatok is rémülten hátrálnak, egymásra nyomakodva menekülnek e pokoli csoda elől. S a kerék (...) A futókat leüti lábukról, befecskendezi őket eleven tűzzel szemüket, szájukat, fülüket, nyakukat úgy, hogy bukfencet vet tőle még a haldokló is... Lángokba öltözteti a csapatokat, amelyek mellett elrohan. S nyomában nem maradnak mások, csak tűzkínban fetrengő, égő halottak, őröltként ugrándozó égő elevenek. S immár felhőbe öltözötten gurul a kerék tovább, százával lövellve a villámokat... S a magyarok még rá kirontanak a romláson, s aki a kerék útján fektében vagy a rémület dermedtségében ott maradt, ütik, vágják, kaszabolják irgalmatlanul... S Gergely alig bírja a legényeit visszaparancsolni. " "Sokan az terekek földre borulnak, Csudálkoznak, mondják Isten haragjának, Csak ő bölcsességének, hatalmának." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Ekkor találták meg az Ókapu toronynál ásott egyik akna bejáratát is! "...sok kárt tettek az terekbe, hogy kiitettek úgy találkoztak az veremre, hol kezdték ásni az várat." (A csábrági tiszttartó leveléből.) Módszeres ostrom az Ókapu ellen: • A kapu aláaknázása. A Mekcsei parancsnoksága alatt védelmezett Ókaput a janicsárok ostromolták. Először az Ókapu bástya felrobbantásával kísérleteztek. Három irányból is ástak aknát a föld alatt a kapubástya faláig. Sőt a mélyben még a falak alá is sikerült befúrniuk magukat, hogy az üregben elhelyezett lőportöltettel a levegőbe röpítsék a külső vár főbejáratát. A próbálkozás azonban a végvári vitézek éberségén meghiúsult. Mekcsey és társai ugyanis a legkeményebb támadások időszakában is ki-kicsaptak az ellenségre és felfedezték az aknákat és mivel "felvetéstül ő igen tart vala", azért ellenakna ásását rendelte el. Amikor a föld mélyében egymással szemben haladó aknászok egészen közel kerültek egymáshoz, a segítségül jött Bornemissza Gergely leereszkedett a föld alatti járatba tíz puskással és várták a török lagumdzsik áttörését. Abban a pillanatban, amikor beütött az egyik csákány az üregbe egy kb. 70 cm átmérőjű lyuk támadt. Bornemissza Gergely nagy öbű mordály puskájával a török akna üregébe irányította a fegyvert s hasba lőtte a munkát irányító "főpatyolatos" törököt. Ezután visszaugrott onnan és parancsot adott a legényeknek a lövésre. Egymás után tették a lyukba a puskákat és tüzeltek. Egy magyar kémjelentés arról is hírt ad, hogy itt "sokat rekkentettek el az terekben, hogy belől rájuk találkoztak". Az életben maradtak fejüket vesztve iramodtak ki az akna üregéből és fel is hagytak az aknaásással. A másik két falrobbantási kísérletet is meghiúsították Mekcseyék. A törökök rohamozni kezdték a várat és ekkor már nem lehetett kiütni, de miután minden ilyen próbálkozást észrevettek és megakadályoztak néhány kísérlet után "az ásást elhatták, mert semmit nem tehetnek az ásással". • A kapufelgyújtási kísérlet: A törökök következő kísérlete az volt, hogy felgyújtották az Ókapu kapuszárnyait, hogy ott törjenek be, de persze vastag erős falat találtak a kapu mögött. "Idejekorán berakatta azt Mekcsey" Agyaggal összetapasztott téglákkal falazta fel, fával és gyeppel erősítette meg. • Újabb török rohamok az Ókapu ellen: Egész nap, még éjjel is rohamozták a janicsárok az Ókapu tornyot és környékét. Egymást követő vad hullámokban zúdultak a falakra. A sűrűn felzárkózott tömegek jó célpontot nyújtottak a magyar puskásoknak és a tüzes szerszámokkal harcolóknak. Kúszva-mászva vagy létrákon próbálták elérni a falak peremét. De a sűrű puskatűz és a garmadával dobált tüzes szerszámok végül is meghátrálásra kényszerítették a támadókat. Lángot kapott ruhával, sajgó égési sebekkel menekültek vissza sáncaik oltalma mögé. A törökök kísérlete a külső vár felgyújtására: A muszlim sereg nádkévéket, rőzsehalmokat, fahasábokat dobált nagy mennyiségben a várba, majd nyomukba tüzes labdákat vetettek azért, hogy lángra lobbantsák. Mekcsey és emberei azonban felkészültek erre is. készenlétbe helyezett nedves állatbőrökkel fojtották el a gyújtogatási kísérletet, majd elvitték a bedobált gyúlékony anyagokat. Janicsárok próbálkozása az Ókapu falánál: Amikor a roham hevessége alábbhagyott az Ókapunál csak a tüfenkcsik maradtak a helyükön és lőttek szakadatlanul. Igyekeztek eltalálni a fal hasadékai mögött, és a várfal tetején, meg a bástyán felbukkanó magyarokat. Egy csapat janicsár oda merészkedett a falhoz, tudván, hogy se felülről, se oldalról nem lőhetik őket le. Némelyiküknél zsák volt, némelyiküknél kő és azon mesterkedtek, hogy a puskaréseket begyömöszöljék az ellenséges tüzelés ellen. Az efféle töméseket iparkodtak a védők kilökdösni belülről, meg ki-kiszúrtak a törökökre is. Azok persze ahogy a magyar lándzsa kilükkent a falból, elkapták. Belekapaszkodtak ketten-hárman is, úgy húzták, míg végül kirántották a várból. Már több lándzsát is sikerült ily módon rabolniuk és aztán belőttek a várba a védelem nélkül maradt nyílásokon. Sőt a lándzsáikkal és a dárdáikkal beszurkáltak. Mekcsey és vitézei erre ravaszul, megizzított vashegyű gerelyt dugtak ki a réseken és a lőréseken és amikor azt a janicsárok ki akarták rántani, a forró vashoz sült a tenyerük bőre – így váltak egy időre harcképtelenné. "Nyárs gerellyel hevítvén kiszurának, Kit terekek kézzel megragadának, Tenyere bőre soknak ott maradának, Rút szitkokkal átkozódának.
Terekek szégyenlök, búsultak vala, Belöl az vitézek kacagnak vala...” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A több mint egy hónapja tartó fanatikus kitartással és egyre megújuló lendülettel végzett ostrom minden eredmény nélküli helyben topogássá vált. Bár a vár védőinek száma megfogyatkozott, s a harcosokat kemény próbára tette a viadal emberfeletti irama, a velejáró szenvedés és sebesülés, mégis az ostrom ötödik hetében is elszántan állták a küzdelmet. A segítség végleges elmaradása miatt a katonák elkeseredetten szidalmazták I. Ferdinánd királyt és szövetségeseit, akik sok keserűséget és csalódottságot okoztak a magyar népnek. "Fejedelmeknek sok gonoszt mondanak"–utalt Tinódi Lantos Sebestyén a végváriak kifakadásaira. A harcnak ezekben a napjaiban a tisztek felelőssége óriási volt. Katonák között járva szép szóval bíztatták őket, nehogy az eddigi példás katonai fegyelmet és harci kedvet felborítsa a fáradtság és csüggedés. Segítő akciók az egriekért: A várat vasgyűrűbe ölelő török sereg körül tíz felvidéki várból, meg Kassáról való "jámbor vitézök" portyáztak, s bele-belemartak a törökbe, de ezek a csekélyke akciók nem enyhítették az ostromgyűrű fojtogató szorítását. Az ő segítségük csak akkor ért volna valamit, ha együtt működhettek volna a király és az "ország" hadával. Mindenesetre bátor és dicséretre méltó próbálkozás volt, amit sajnos nem követtek más, nagyobb csapatok. "Ezenkívül nagy sok jámbor vitézök, Szomorkodnak jámbor szegén legényök, Tíz várból, Kassából csatáznak vélök, Sokat hordanak és levágnak ébennök.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A vár állapota: a pusztulás olyan nagy mértékűvé vált, hogy nem egy helyen akár lóval is át lehetett volna a falakon ugratni! A romosodás kivált a Dobó- és a Tömlöc bástya között, a Föld-, a Tömlöc-, a Bolyki- és a Bebek bástyán, az Ókapunál, valamint a palotán és az előtte húzódó északi falon volt súlyos. Gárdonyi Géza így ír erről: " Az Újbástya (Dobó bástya (?) és a Földbástya között V betű alakú nyílás tátong a falon. A tömlöcbástya oldala leomlott a mélybe. A Földbástya csupa lyuk, mint a darázsfészek. A Bolyky-toronynak csak két fala áll. A szeglettorony olyan, mint a fölülről földig odvas fa. Palánk csak itt-ott. A belső épületek is kidőlt-bedőlt, tetőtlen falak. A palotában csak épp három szoba lakható még, azokba is beesik az eső. A piac is elmásodott. Öles mély árkok szelik keresztül-kasul. Azokban kell járni, mikor lő a török. Máskor a rájuk tett hidakon, pallókon... A faltoldozó munkán már nappal is dolgoznak. Gerendák és deszkák toldozzák a lyukakat. Amennyire lehet. A kő már csak támaszték mögöttük. Az Ókapunál Mekcsey maga is hordja a követ. A fáradtakat bíztatja, az Istent segítségre emlegeti. Előre látható, hogy ott dühös lesz az ostrom. A falat hol Dobó, hol Gergely, hol Mekcsey vizsgálja. Mind hárman azt látják, hogy a szeglettorony nem védi többé a kaput; kézibombákra van szükség. A faállványokat hát bombával hordják meg. A résekre gyakorlott puskásokat állítanak. Gergely a szurokkoszorúkat, tüzes labdákat, furkókat gyártja, és hordatja mindenfelé. Zoltay a Sándor-bástyán épít. Fügedy az Újbástya töréseit láncokkal kötteti be. Dobó lóháton jár, hol itt, hol ott, a lovának hely van hagyva körös-körül a vár fala mellett, az állványok alatt... Ügyel és rendelkezik, hogy a munka haladása egyforma legyen... Azon a napon Pető is lóra ült. A lába be van pólyázva térdig. Sápadt, de a bajusza ki van húzva. Mekcsey őhelyette dolgozik az Ókapunál, ő most a Mekcsey helyén van a belső haddal." Láthatóan rossz állapotban, de szép beszédekkel buzdította a magyarokat a hősies harcra. Jó szónoklatait a vitézek örömmel hallgatták. "A török ágyúgolyó annyi már a várban, hogy úton-útfélen botlanak bele. A parasztok nyírfa seprővel verik félre az apraját az útból, nehogy az ostrom alatt bukdossanak rajtuk. A nagyját az ágyúkhoz meg a falakra hordják." Török pszichológiai hadviselés: Az ostrom eredménytelenségét látva és számolva a hosszú viadal okozta fáradtsággal, ismételten pszichológiai praktikákkal kísérelték megtörni a védők harci szellemét a törökök. a) Újabb levél: egy Kovács István nevű paraszt hozta be, de hallván követ elődei sorsáról megpróbálta letagadni a levelet. Csak megmotozása után került elő a "nagypecsétes pergamen levél", amit Dobó István azonnal a tűzbe dobatott. A parasztot azonnal vasba verték és tömlöcbe vetették. (G. G. után) b) Török követ békeajánlattal: a törökök egy követet küldtek a várba kedvezően hangzó békeajánlattal, de mindhiába, a vár kapitánya hajthatatlannak bizonyult. c) Nyíllal belőtt mézes-mázas hangú üzenetek: ezek a katonák előtt a szabad elvonulás lehetőségét csillogtatták meg, de a védők ezúttal sem méltatták válaszra ezeket a kísérleteket. d) Kikiáltók: újból tolmácsok álltak a sáncokra és mindenféle nyelven hangos szóval ígérgették az egrieknek a szabadságot. De bizony a magyar, szlovák, rác, horvát, német, román, görög és török kikiáltók hasztalan erőlködtek. A magyar hadnagyok gátat vetettek a bekiáltozásnak és ígérgetésnek. Erősen durrogtatták fegyvereiket, dobbal, trombitával és síppal lármáztak "zünögtenek", hogy köznépek kiáltást ne értsenek." Az általános helyzetre egy helyszíni magyar kémjelentés talán a legjellemzőbb: "...hogy ha az várban nem fogyatkoznak vagy élés miá (miatt), vagy por (azaz lőpor) miá, úgy az terek bizon semmit sem tehet neki..." Egy másik kémjelentés szerint: "...erős ostromot tettek az terekek Egerben, de semmit neki nem árthattak és az ostromon sok terek veszett el... az várban vígan laknak, trombitáltatják magokat. Háromszor ütöttek ki a táborra, nyereséggel jártanak..."
10. 11. (kedd) BÉCS: I. Ferdinánd király ismét írt Móric választófejedelemnek, hogy a győri tábort hagyja el és siessen Eger felmentésére.
10. 12. (szerda) 34. nap EGER: A koncentrált kétnapos befejező ostrom első napja: ezen a napon is hideg, őszies idő és eső volt. Az ostrom kora reggel kezdődött és napnyugtáig dúlt. A várúr kémjelentésekből tudta, hogy ezen a napon teljes erejű roham lesz. Ezért már 12-ére virradó éjjel megkezdték az előkészületeket a nagy viadalra. "...a török a sáncokba gyűlt. Dobó csak háromszáz katonát hagyott pihenni. A többinek a törések körül készen kellett állania." Bőven ellátták a bástyákat a szükséges lőszerrel, fegyverrel, tüzes szerszámmal. A kétnapos küzdelem sikerének egyik biztosítéka a kifogástalan lőszerellátás volt, amit bizonyít, hogy a jó szervezés csak 12-én 20 mázsányi lőport biztosított a puskásoknak és a pattantyúsoknak. Ez igen jelentős mennyiség volt, de szükség is volt rá. Dobó István felhívására a polgáriak is fegyvert fogtak. Például Bálint pap, a kocsmárosok, a molnárok, az ácsok, a mészárosok, a belső munkás parasztok, stb. Ahmed pasa, nagyvezír azért döntött a befejező, koncentrált kétnapos ostrom megkezdése mellett, mert a táborban kezelhetetlenné vált az ellátási probléma, pusztító járvány terjedt, egyre hűvösebbé vált az idő és újra fellángolt a harc a perzsákkal szemben. Az ostromhoz a szomszédos területeken elhelyezett török csapatok közül is rendeltek néhány zászlóaljat, hogy nagyobb támadó tömeget biztosítsanak. Még a lovaikról leszállított lovasokat is rohamra vezényelték. A csapatokat Ali, Uleman és Arszlán bégek vezették rohamra. A több bástya ellen egyszerre indított gyalogos rohamok szüneteiben heves ágyútűz alatt tartották a bástyákat és zavaró belövésekkel nyugtalanították a vár belterületét. A támadás csak azon négy bástya ellen irányult, amelyikeket már előzőleg szétágyúztak és várhatólag éjjel sem lehet már helyreállítani még ideiglenesen sem. A belső várban a Föld- és a Tömlöc bástya, a Külsőben pedig az Ókapu és a Bolyki torony ellen. A támadásra összevont erő első nap kb. 18-25 ezer fő volt. Napfelkeltekor a csausok az összes fegyvernemet riadóztatták, a reguláris és az irreguláris katonaságot egyaránt. Az Ókapu torony ellen 28 ortával (8-11 ezer fő), a Föld- és a Tömlöc bástya ellen "sok zászlóval" (kb. ugyanennyien lehettek, mint az előző roham során (7.5-11 ezer oszmán)) és végül a Bolyki torony ellen a legkisebb erővel: 8 ortával, azaz kb. 2.5-3 ezernyi oszmánnal – vezetőjük Arszlán székesfehérvári pasa – támadták. Az Ókapu ostroma 10. 12-én: Az ostromot az Ókapunál kezdték, de hamar bekapcsolódott a harcba a többi iszlám csapat is. A törökök, ahol egyszer a janicsárságukkal már sikert értek el, ott újból és még erősebben folytatták a harcot. A törökök most is a védőerők szétforgácsolására, elaprózására törekedtek. Az ostrom részleteinek leírását Gárdonyi Gézától idézzük nem szó szerint: Ágyútűz jelezte a roham kezdetét, amely öt percig tartott. Utána sok ezer torokból hangzott fel a Biszmillah! és az Allah! üvöltés és az óriási tömeg szinte repült a falakra. A toronynál és a falakon harminc helyen égett a tűz, gyújtották a bombákat a laptákat, a tüzes koszorúkat és kalácsokat. Nagy szikrázó ívekben repültek a hajnali sötétben a törökökre. Mekcsey még a támadás elején meg tudta szervezni, hogy a falakon levők és a "pihenők" roham közben váltsák egymást. Tudta, hogy a módszeres ostrom után a nagy roham hosszabb szokott lenni, ezért nem engedte, hogy egy ember végig küzdjön a falakon. De azok mókusokként szöktek felfelé, főleg a janicsárok és az aszabok. Csattogott a csákány és a fejsze a létrák kampóin és horgain, de a leesett létrák helyét jók foglalták el. A leesett, összetört katonákon át új csapatok özönlöttek a falakra. Olyan sűrűn rajzottak a falon, hogy nem is lehetett látni azt. Ha sikerült is feljutniuk a fal tetejéig, akkor buzogánnyal verték vissza az ostromlókat. Sok helyen a réseken kiszúrtak a magyarok a lándzsáikkal, ott leestek a törökök, de nyomban ott volt egy másik. Ki sem kerülték a veszedelmes létrafokokat, csak a szerencsére bízták, hogy hasukba vagy máshova megy a lándzsaszúrás. Az egyik begerendázott falszakadékot létrákon álló törökök fejszékkel bontották sűrű zuhogással. Arrébb egy fal tetejére épített palánkra vagy ötven ostromló mászott fel. A palánk recsegve, ropogva kifelé hajlott, mire Mekcsey egy harci bárddal a palánkot tartó egyik kötélre vágott. Erre az mindenestül lezuhant és magával söpört még vagy száz katonát, megtisztítva egy időre azt a falszakaszt. Mivel a falrész védelmi értéke lecsökkent azonnal oda parancsolt még védőket és ő maga is ott harcolt egy ideig. A védők, amíg tartott a tüzes csupor, "kalács" és "koszorú", addig azokat dobálták a törökök közé, de amikor már elfogyott, akkor köveket, nagy négyszögletes alakú kockatömböket és a zarbuzánokból belőtt és összegyűjtött félmázsás vasgolyókat, és egyéb, a kezük ügyébe kerülő súlyosabb tárgyakat hajigáltak a várfalról. Kívülről meg nyíl és parittyakő zápor szállt felfelé. Ettől sebesült meg Mekcsey István is a fején. Amikor megtisztult a várfal a rohamozóktól a létrákat is eltolták a faltól. „ A Föld bástya és a Tömlöc bástya védelme: A védelem vezetője itt Dobó István volt, az ostromé Khadim Ali budai pasa. Itt is éppen olyan erősen folyt az ostrom, mint az Ókapunál, de a rohamot máshogyan kezdték el. Szántó Imre szerint miközben az Ókapunál már heves harc alakult ki váratlanul török íjászok és janicsárok egy csapata meglepetésszerűen megjelent a Föld bástyán. A vár meghódítására a váratlanság taktikát találták ki. A legmerészebbek mentek elől, hogy gyors nyilazásukkal legalább egy helyen áttörjék a védekezés frontját, ott megvessék a lábukat, és sűrű nyílzáporral távol tartsák a védőket az áttört falszakaszon, míg a janicsárok kézitusában legyőzik a falakon levő harcosokat. Amikor a törökök felbukkantak a vár ezen pontján, akkor ott nem állt senki. A bástyán válságos állapot alakult ki!! A védők figyelmét és erejét az Ókapu erődítményének védelme kötötte le. A közelben lévők meglepetésükben mozdulni sem tudtak. Először Sukán János támadt rá a betörő törökre, majd rögtön mellette termett Pribék János és együtt már a második töröknek mentek neki. Lélekjelenlétük és vitézségük láttán a védők felébredtek meglepetésükből. Dobó István is odafutott csapatával, s éppen kellő időben vitt segítséget. Kétes kimenetelű és hosszú ideig tartó harc alakult ki, de miután Pető Gáspár is segítségül érkezett friss csapatával megfordult a kocka. A törökök az új erő bevetése után nemsokára megfutottak a falakról. Visszavonulásukat erős puskatűzzel fedezték. A vár falára kitűzött zászló is ennek a pusztító tüzelésnek esett áldozatul. A zászló lobogása messze hirdette a védőknek, hogy még tartják magukat, leesése azonban elcsüggedést okozott. Dobó István észrevette a zászló lehullását és rögtön intézkedett. Az álló sereg zászlaját elhozatta és Nagy Istvánnak, a zászlótartónak adta azzal a paranccsal, hogy tűzze ki. (Gárdonyi Géza úgy írta le ezt, hogy a zászlótartónak csak az ostrom szünetében kellett volna lecserélni a zászlót, de ő magától úgy döntött, hogy nem vár addig.) Ő felmászott a zászlótartóhoz hogy kitűzze a zászlót, de egy golyó szíven találta és elvágódott a falon az ágyú mellett és meghalt. Dobó István akkor a leesett zászlót egy Bocskay nevű katonának adta oda, de neki csak tartania kellett addig, amíg majd ki tudja akasztani. (G. G.) Dobó István katonái megbecsülésének szép példáját adta, amikor a parancs teljesítése közben hősi halált halt zászlótartó holttestét a vár lobogójával takartatta le. A támadás első hullámaiban csak a Föld bástyát ostromolták, a Tömlöc bástyát még érintetlenül hagyták, de aztán ezt a bástyát is ostromolták. Gárdonyi Géza némileg másként írta le regényében az eseménysort. Például a vitézeket Dobó István szólítja át a Tömlöc bástyáról a Föld bástyára segíteni a harcban, minek következtében válik szinte üressé a Tömlöc bástya, ahol – szerinte – lezajlik a törökök betörése. A védők a Föld bástya harcaiban egy sajátságos trükköt is alkalmaztak a falra feltolakodók ellen. Ugyanis, amikor a török már a falak tetejére jutott, az oda előzőleg felfektetett gerendákat rájuk vetették, így azok tisztára söpörték a területet egy időre. Inkább akkor alkalmazták ezt, amikor egy csoportnyi töröknek sikerült felmászni és ekkor két-két védő felkapta az előkészített, öles gerendát, hirtelen feltolták embermagasságig és így taszították le a janicsárokat. Azok legfeljebb egy-két lépést tudtak hátrálni, majd talajt vesztve buktak le és zúzták össze magukat a falak alatt. Szántó Imre megállapítása szerint ezt Mekcseyék találták ki az Ókapu ostrománál. Bolyki bástya ostroma: Itt támadtak a legkevesebben ugyan, de a janicsárok közül a legmerészebbek, legtapasztaltabbak, a legkipróbáltabbak. "Fejükön sisak; arcukon, nyakukon acéldrót fátyol; a mellükön, karjukon vas; a lábukon könnyű szattyáncsizma." Egyelőre nem mertek nagyobb erőt bevetni itt, mert erről a helyről indultak el a "tüzes csodák", amitől igen tartottak. A védelmet Bornemissza Gergely és Zoltay István vezette. A török itt támadott utolsóként, több órával a másik két helyszín után. Az ostrom részleteinek leírását ismét Gárdonyi Gézától idézzük nem szó szerint: Kétszáz aszáb vízzel telt tömlőkkel sorakozott fel a bástya elé, de azért a magyarok tüzet szórtak rájuk. A janicsárok itt más hadifortéllyal támadtak. Megfigyelték, hogy a magyarok mikor gyűltek össze a falakon és akkor iszonyatos kő és nyílzáport zúdítottak rájuk. Itt sebesült meg Zoltay István is. Mivel volt rajta harci sisak csak az álladzójának a forgószögét törte el egy parittyakő. Később egy óriási méretű tárgyat hoztak a bástya felé. Vagy ötven aszáb kellett a hordozásához. Alája befért vagy kétszáz janicsár. Az egész csurom víz volt és még tehénbőrökkel is jól be volt borítva. Bornemissza Gergely tüzes hordót készíttetett ki ellene. Amikor a tárgy a bástya lejtőjére ért Bornemissza Gergely valami furcsát vett észre és hirtelen hatalmasat ordított. – Hasra! A legények nem értették miért, de azonnal földre vetették magukat. Ez mentette meg sokuk életét. Egy irtózatos sortűz érte a bástyát. A törökök a nagy tárgy tetejét puskacsövekkel rakták körül. Orgonasípokként álltak a csövek a vár felé. Aztán talpra parancsot adott és a tüzes hordót közéjük guríttatta. A törökök már annyira fásultak voltak, hogy nem törődtek a hordóval csak átugrottak rajta, vagy félreugrottak előle és utat törtek előre. Persze emiatt sokuk súlyosan megsebesült, vagy meghalt, amikor a hordó tüze elérte őket. Nemsokára még két hordót löktek a muszlim harcosok közé. A harmadikat maga Bornemissza Gergely igazgatta irányba és gyújtotta be. Ezek utcákat söpörtek a lent nyüzsgő sokaságban. A harmadikat egy merész janicsár elkapta és egy gödörbe lökte. Földet hányt rá, majd ráállt, de ekkor az felrobbant és az égbe vetette őt és még vagy húsz közel merészkedőt. A tömeg meghőkölt, de folytatni kellett az ostromot. Ezután már Bornemissza Gergely parancsot adott, hogy csak köveket dobjanak. A továbbiakban a szokott módon zajlott a roham ezen a falszakaszon is egészen napestig. Este a dervisek összeszedték a halottakat. Mindenhol ezrével hevert a holttest, a haldokló ember meg a sebesült. "...ej vá jetisim! és meded Allah! (jaj, Istenem) kiáltozása, nyöszörgése hallatszott mindenfelől. De a vár is halottakkal és sebesültekkel volt tele, s a falak és állványok belül is pirosak voltak a vértől. A vitézek fáradtan, bágyadtan hordták össze a sebesülteket és halottakat." A várbeliek veszteségei e napon a következőképpen alakultak (G. G.): Ókapu torony: 65 halott; 78 súlyos sebesült; 5 mázsa puskapor. Bolyki bástya: 30 halott; 110 súlyos sebesült; 8 mázsa puskapor. Tömlöc és Föld bástya: 25 halott; 50 súlyos sebesült; 3 mázsa puskapor. összesen: 120 halott; 238 súlyos sebesült; 16 mázsa puskapor. Hírszerzői jelentések: Este Varsányi János és Vas Miklós is megérkezett. A vármegyéknek és a városoknak írt levelekre, amit Szalkay írt csak ímmel-ámmal gyülekeztek a katonák. Vas Miklós a püspök semmitmondó levelét hozta Dobó Istvánnak. Ő válaszlevelet írt a püspöknek, amit még ezen a napon elküldött Varsányi Jánossal és Vas Miklóssal Szarvaskő várába. Utóbbinak kellett a levelet Bécsbe vinnie. Ez volt a harmadik segélykérő levél az ostrom alatt, amit küldött a várnagy az Osztrák Főhercegség fővárosába. Szántó Imre szerint csak két segítségkérés történt. Mindenesetre a módszeres ostrom utolsó napjaiban sem jött királyi, főpapi, vagy nemesi segítség. A segítségnyújtás végleges elmaradása miatt a várbeliek elkeseredetten fakadtak ki Ferdinánd király és szövetségesei ellen. (G. G.) A török táborból viszont jó híreket hozott. Például: tegnap egy nógrádi ember öt szekér lisztet hozott. "Tálakban és süvegekben hordták széjjel. Még csak azt se várták, hogy tészta legyen belőle: ették marokkal, úgy nyersen, ahogy a zsákokból kiszedték. De mi volt az ennyi embernek?" Erre Dobó István megparancsolta, hogy a mészárosok a legénységnek ma a legszebb marhákból vágjanak le és pecsenyét egyenek aznap és holnap is. (G. G.) Varsányi szólt arról is, hogy a janicsárok lázongtak. A tüzes szerszámok miatt panaszkodtak leginkább a főtiszteiknek. (G. G.) Egy, az egri török táborban járt magyar kém azt jelentette, hogy "levelet hozta az nagybasának (ti. Ahmednek, hogy az néppel haza menne, mert az császárnak (ti. a szultánnak) nagybasája (nagyvezíre, Rusztem pasa) ment volt Kazul basára (a perzsa sah ellen) és azt Kazul megverte..." A korabeli levelekből kiderül, hogy a török sereg elkeseredése már a 13-i ostrom előtt is csaknem parancsmegtagadássá, sőt lázadássá fajult (!), s csak Ahmed pasának arra az ígéretére csillapodott le, hogy a következő (okt. 13-i) ostrom lesz az utolsó harc. "...az terekek igen íveltettek az basára, hogy nagy éhesség vagyon kezettek, lovak el hitvánkodott, hagyj elmenni alóla (ti. Eger alól). Az basa azt mondott nekik, hogy egyszer megostromlok még, ha meg nem vehetjük, menjünk el.” (Files Miklós) Ahmed pasa állítólag megneheztelt Khadim Ali budai pasára mert rávette Eger ostromára, azt állítván, hogy kevés ember védi és gyenge erődítettségű. Őszre járván az idő a pasák legszívesebben abbahagyták volna az ostromot, de Ahmed pasa félt a végleges kudarctól és a szultáni udvar haragjától. Ezért a nagyvezír és a többi vezérek gyűlést tartottak, és elhatározták, hogy még egy utolsó rohamot kísérelnek meg, mielőtt véglegesen engednének a katonák hangulatának. Minden erőt be terveztek vetni, még a biztosító egységeket is. Nemcsak a janicsárokat, az aszab és a többi gyalogosokat, hanem a beslia- és az akindzsi lovasokat és a testőr szpáhikat is a falak ostromára irányították. A rohamra felkészültek még a martaloszok is, akik eddig a környéket pusztították, és élelmet szereztek a sereg számára.
10. 12. ÓNOD: Heney Miklós ónodi udvarbíró írta Balassa Menyhártnak "Egret igen megtörték, és ma az budai pasa ostromlotta, holnapon pedig az nagy pasa ostromolja."
10. 12. CSÁBRÁG(Cabraď’)-NYITRA(Nitra): Files Miklós csábrági várnagy Thurzó Ferenc nyitrai püspöknek: "...szerdán erős ostromot vettek a törökök Egerben, de semmit neki nem árthattak."
10. 13. (csütörtök) 35. nap EGER: Összehangolt és koncentrált befejező ostrom második napja: Végostrom a végostromban a gyalogosokon kívül még a lovasokat is a falak ellen zúdították. Ezért minden túlzás nélkül 25-30 ezerre tehetjük a rohamozók számát. Az ostrom délben kezdődött s "vecsernyéig" tartott. Azért kezdődött ilyen későn, mert Ahmed pasa szinte minden használható és nélkülözhető fegyveresét, és – szokatlan módon – még a paripáikról leszállított lovasokat is gyalogsági rohamra vezényelte. Ennek a hatalmas embertömegnek a vár köré való szervezett felvonultatása csak igen nehézkesen történt, s tíz óra hosszat vett igénybe. Tehát már hajnalban elindultak a csapatok a távolabbi táborokból. A tiszteknek csak nagy kiabálás, üvöltözés, fenyegetés közepette sikerült katonáikat a falak ellen rohamra kergetniük. Harcosaik elvesztették immár a győzelembe vetett hitüket, pedig a sáncokban megjelent a hadsereg egész parancsnoki kara, Ahmed pasa szeraszker, Szokollu Mohamed beglerbég és Khadim Ali budai pasa is. A támadások sorrendje e napon így alakult: 1. Föld- és Tömlöc bástya elleni rendkívül erős roham 2. Bolyki torony elleni roham 3. Ókapu torony elleni roham E "rettenetös ostrom" alatt roham rohamot követett. A hosszú, gyilkos küzdelem minden egyes vitéznek teljes testi-lelki összeszedettségét, bátor elszántságát próbára tette. A viadalban a parancsnokok, a tisztek és a tizedesek is az első sorokban küzdöttek s példamutatásuk jelentősen elősegítette a sikert. De a védők emberi arcához tartozik az is, hogy amikor az Ókapunál már-már lankadni látszott néhány katona harci kedve, Mekcsey először "szép beszéddel" kérte ezeket a további küzdelemre, de "a rettegőket" már alaposan "meg pirongatta", sőt ellentmondást nem tűrő szigorral, bottal parancsolta a falakra. Tudta, hogy egynéhány megijedt vagy gyengébb idegzetű vagy jellemű ember fegyelmezetlensége az egész vár tragédiáját okozhatná. A közelharcban sok volt a halott, még több a sebesült. Az újonnan rendezett török seregben a bégek és a janicsárok tartották fenn a rendet és a fegyelmet. A futárok és kisebb parancsnokok bátorították a félénkeket és habozókat. De nem csak bátorító szóval, hanem – ahol szükség volt rá – karddal és vasdorongokkal igyekeztek elfeledtetni a kudarc okozta elkeseredést. Így azonban nem volt könnyű a fegyelmet fenntartani. Sokan voltak, akik elhagyták a gyülekezőhelyet! 13-án egész délelőtt folyt a csapatrendezés. A roham kezdetekor egyszerre lőtték ki minden ágyújukat és egyszerre rohamoztak mindenütt! Nem akartak időt engedni a védőknek, hogy ostrom közben átcsoportosítsák erőiket. Dobó István – bizonyára tudván, hogy ez az utolsó roham, vagy arra gondolt, hogy egy következőt a vár népe már úgysem tudna visszaverni – maga is kézitusába bocsátkozott a Tömlöc bástyán, ahol ő maga vezényelte az őrséget. Két helyen, jobb kezén és lábán megsebesül, amikor ünneplő ruhában – mintegy halálra készen – fogadta és verte vissza a támadást. De a nagy lendületű roham a Tömlöc bástya ellen csak csel volt. A törökök ezzel próbálták álcázni a nagy rohamot, amit közben a Föld bástya ellen intéztek. A Tömlöc bástyáról visszavonuló törökök is csatlakoztak a Föld bástyát ostromlókhoz, amikor ott már elvégezték feladatukat. Dobó István is a Föld bástya felé rohant. "A hevesen szorongató ellenséggel nemcsak a katonákat, hanem a parasztok csapatát is, fegyvert és puskát adva nekik, szembeveti." (Istvánffy Miklós) Utasította az asszonyokat, hogy hordjanak oda követ, hogy legyen tömeges dobni való a védők keze ügyében. Mikor Dobó István odaért a Föld bástyához, már javában folyt az öldöklés a falakon. Ekkor bort hozatott a védőknek. A legelkeseredettebb küzdelem a Föld bástyánál fejlődött ki. A törzskarával jelenlevő Khadim Ali budai pasa igyekezett kézbe venni a vezetést. A szorongatott Dobó Istvánnnak Pető Gáspár sietett segítségére tartalék csapataival. A viszonylag pihentebb tartalék megérkezése után még szívósabban folyt a védekezés. Az ostrom leírása Gárdonyi Géza műve alapján (idézetek onnan): Napfelkeltekor még mindig sok holttest feküdt a vár körüli földeken. A dervisek és sebesültszállítók nem tudták elhordani őket. Ágyúzás nem volt már. A várbelieknek is sok munkát adott a halottak elszállítása. A munkát a várbeli parasztok és asszonyok végezték. A belső várban saroglyákkal hordták a halottakat a temetőbe, a külső várban pedig az Ókapunál gyűjtötték össze a holttesteket és szekérrel vitték a belső várba. Bálint pap temetett, Márton pap a haldoklókat látta el utolsó kenettel. Egyre csak gyűltek és gyűltek a távoli hegyekről a török csapatok a vár alá. A vitézek most ébredeztek hosszú álmukból a tegnapi kemény harc után. Dobó István engedte ezt, de meghagyta nekik, hogy a bástyák körül háljanak. A bástyákon is csak egy-egy őr vigyázott. A tisztek is együtt aludtak a csapataikkal. Előkészületek az ostromra: a) A nagy öbű ágyúkat és mozsarakat apró vasszeggel töltette meg Dobó István a gyalogság elleni kartácstűzhöz. b) A földig leomlott falhasadékokhoz és romlásokhoz néhol kővel megrakott szekeret vonatott. Máshol hordóval, gerendával, bőrre s más effélével tömetett. c) A falak párkányát a kőművesek egyes helyeken lefaragták, hogy az ostromlétrák kampói ne tudjanak megkapaszkodni. d) A falak tetejét meghordták kővel. e) A konyháról minden üstöt és kondért kihordtak és megtöltötték vízzel, majd forralni kezdték. f) A bástyára az üstök mellé minden szurkot kihordtak, ami csak található volt a várban. g) A palotán lévő óncsatornát darabokra tördelték és széjjelosztották az ágyúkhoz. h) A mészárosoknak délre ökröt kellett sütniük nyárson. i) A kenyeret kihordták a piacra, oda, ahol a várakozók és a pihenők helye volt. Összehordták halmokba. Mihály, a cipósdeák már minden korlátozás nélkül engedte a fogyasztást. Számadásába már csak ennyit írt be "Okt. 14. Hétszáz tzipó." Tíz órakor összetrombitálták a vár népét. Misét tartottak. A piac közepére három zászlót állítottak fel. Egyiken Szűz Mária, másikon István király, harmadikon János apostol képe volt. Selyemzászlók voltak, de kifakultak már. A székesegyház átalakítása során vesztették el helyüket. János apostol azért szerepelt a többiek közt, mert az első egri kővárat kezdetben "Szent János várá"-nak, "Szent János evangélista várá"-nak emlegették – utalva nevében az egri egyházmegye védőszentjére. A papok egy asztalból hevenyészett oltárnál celebrálták a misét violaszínű miseruhában. A misézés a katolikus vallásosság miatt igényeltettetett volna az eddigi ostromok előtt is, de Dobó István nem engedte, hogy a halottak szentségét emlegessék! ! Talán jobban akart bízni a királyi felmentő sereg élő erejében. A papok helyett Mekcsey beszélt és imádkozott. Márton pap mellette állt és mondta neki, hogy mit beszéljen. A mise után mindenki elfoglalta a helyét a falakon és várt. Dobó István körülnézett mindenfelé a várban. Látta odakint, hogy a törökök lovai nagy csoportokban, katonák nélkül legelnek az egri dombokon. Csak a fővezérek, a bégek, az agák meg a jaszaulok ülhettek lóra, a többieknek mindnek gyalog kellett csatasorba állni. A török seregben nagyon feltűnő volt a sok színes csapatzászló közt egy nagy fekete lobogó. Ezt még nem látták eddig a magyarok. Csak a tisztek tudták mit jelent ez a védőkre nézve: Nincs kegyelem! Halál fia mindenki a várban! "Déltájban megdördültek a török ágyúk, s megharsant a két török tábori zenekar. A levegő megtelt füsttel." A csapatok "Allah Akbart"-t üvöltve rohantak a vár felé. Nagy trombitálás és hangzavar keletkezett. A várban mindenki, aki csak élt és mozgott feladatot kapott, de az emberek átérezték a helyzet súlyosságát és maguk is aktívan keresték a segítési lehetőségeket. "Pokoli dörgés-dübörgés, ágyúduhhanások, trombitaharsogás, Jézus! kiáltozás, Allah! ordítozás. Befelé terjengő nehéz füstfelhők." A parasztok és az asszonyok az üstök feltöltését vízzel, kátránnyal és a forralást végezték. Nagy segítséget nyújtottak a falakon harcoló katonáknak, mert jórészt ők végezték az ellátást lőszerrel és hadiszerekkel meg vízzel és borral. A sebesülteket és a halottakat is ők szállították el a falakról. Még a betegek is kivánszorogtak. Aki csak megbírt állni a lábán, az is ment segíteni. Ha mást nem, akkor rendelkező kiáltást vagy hívást kiáltott tovább. "Volt olyan, akinek mind a két karja fel volt kötve, s mégis előballagott. Odaállt egy tűzrakáshoz, hogy lábával tologassa az üst alá időnkint a fadarabokat. A belső házakban nem maradt senki, csak a gyermekek meg a palotában két asszony." Úgy harcoltak, hogy senki nem gondolt "sebbel és halállal". (Tinódi Lantos Sebestyén) Az ostrom megkezdése után nem sokkal annyi sebesült lett hirtelen, hogy mind a 13 borbély kevés lett a feladat ellátásához. Az első egy térdben ellőtt fiatal katona volt. A borbélyok nagyjából bekötötték, de minek is vesződnének vele, csak egy-két órai reménységnek kötötték be a lábát, úgyis elvérzik. A másodiknak az egész arca egy véres roncs. Mindkét szeme hiányzott, fogai kilátszottak az arcából. A harmadik a nyakában nyílvessző állt. A negyedik a jobb oldalára tapasztja a kezét. Ujjain át patakokban csordogál a friss vér. Leül a földre, és vár hangtalanul, "mígnem a szemére ráhomályzik a halál." Balogh Balázs halála: Dobó István a tömlöcbástyán harcolt apródja mögötte állt, mint mindig leeresztett rostélyú acélsisakban. A várkapitány lándzsáját, buzogányát s egy másik kardját tartotta a hóna alatt. Dobó István a heves küzdelemben megizzadt és ezért lecsatolta a fejéről a sisakját és odaadta Balogh Balázsnak. Megtörölte a homlokát és tovább küzdött. Balogh Balázs nem tudta hova tenni a drága és feltűnő aranyos sisakot: a fejére húzta. Rövidesen egy puskagolyó találta el a derekán és mindent eldobva elvágódott a földön. Fejéről leesett és elgurult a díszes sisak. Dobó István két katonát intett oda, akik a palotába vitték a fiút. A golyó a derekán ment be és a nyakán jött ki. Azonnal meghalt. Ezt az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette: "Méne Dobó tömlöcz mellé romlásra, Aranyos sisak apródja fején vala, Mely hamar ellövék, apród meghala, Dobó keze, lába sebesölt vala.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A nők és asszonyok vitézsége: Oly kegyetlenül erős volt a török nyomás a Föld bástyán, hogy mintegy utolsó mentőkötélként, Dobó István hívó szavára még a várbeli parasztasszonyok – sőt egy helyszínen szerzett forrás szerint még a gyermekek is – a falak védelmére siettek, és köveket dobáltak a felfelé kúszó ellenséges tömeg sűrűjébe. "Ekkor találta halálos lövés Katalin asszonyt, Vas Ferencné anyját. Itt sebesült meg folyótól és kőtől Kocsis Gáspár és felesége, Margit asszony” A bécsi Burgban élt Ortellius német krónikaíró így számolt be az egri nők vitézségéről: "Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, az asszony nem temette el addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe vetette. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült." Tinódi Lantos Sebestyén "vitéz asszonyok"-nak emlegette a hősöket, akiknek emlékét napjainkig megőrizte a hagyomány. "Itt azután még az asszonyok bátorságát is megcsodálhatta az ember" – írta Zsámboki. Baloghné (Balogh Balázs anyja) Dobó István mellett viaskodott a bástyán egy törököt lefejezett kardjával, sokat megsebesített. Végül egy lándzsaszúrás ölte meg és leesett a bástyáról az állványra. Dobó István parancsára, amikor a Föld- és Tömlöc bástya védelmében a vitézek már teljességgel kimerültek, akkor a pincékből az asszonynéppel bort hordattatott ki a vártákra: "viadalhoz azzal jobban támasztja", azaz hogy egy-egy kupa boritallal pillanatnyilag felfrissítse őket. Imre deák fegyveresen járt fel s alá a pincék előtt, de azonnal kinyitotta a kaput az asszonyok előtt, amikor a főkapitányi parancsot meghallotta. Otthagyta a pincéket és rohant a Tömlöc bástyára harcolni. "De földbástyát mindenfelől erősen Víjják, ostromolják terekek vakmerőn. Dobó futamék bástyára hirtelen.
Ott minden népét erősen bíztatja, Az köveket asszonynépvel hordatja. Fáradt népnek csöbörrel borát hordatja, Viadalhoz azzal jobban támasztja.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Veli hatvani szandzsákbég szerencsétlen támadása: a már-már kritikussá váló helyzetben Veli bég a budai pasa lobogójával a Föld bástya ellen támadt. Ez a zászló egy aranyhímzéstől ragyogó, betűs, széles ünnepi lobogó volt. Harminc vár és várkastély ormán hirdette már ezen a nyáron az iszlám török birodalom diadalát. A bég és csapata emberfeletti erővel küzdött a diadalért. A bástyán már meg-megjelent egy zászlós alak, meg vissza is tűnt a mélybe. Mindenhol por és füst. A szurokkoszorúk és tüzes kalácsok üstökösként repültek a törökök fejére és vállára, égetve a húst és csontot. Dobó István is itt küzdött. Szőr Tamás a maklári molnár egy kőtől eltalálva esett össze mellette. (Három árvája és özvegye maradt.) Dobó István "Rajta! Rajta!" kiáltásokkal buzdította katonáit. Azok magyaros káromkodások közt öldökölték vissza a törököket. Miközben Dobó István egy vállas, izmos, derbendi acélba öltözött törököt megfojtott valaki egy lándzsát dobott rá és az a lábikrájába talált. Felordított, mint egy oroszlán és térdre rogyott Tarjáni Kristóf apród segítőkészen odaugrott hozzá. Dobó István ekkor kirántotta a lándzsát a lábából és eldobta. Egy percig összeszorított ököllel és szájjal állt, amíg a kín első mérge elmúlt. Aztán egyet rúgott, próbálgatta, hogy eltört-e a lába, de nem, csak átlyukasztotta a húst és vérzett. Egy perc múlva már tigrisként küzdött ismét a bástyán. (A megtörtént eseményt G. G. színesítette ki az Egri Csillagok c. művében.) Betörés a Föld Bástyánál: Két rés is volt a bástyán, ahol nagyon próbálkoztak betörni. Az egyiknél a keresztbe elhelyezett gerendák beszakadtak a kívülről támadó törökök százainak nyomása alatt. Ott győzelmi ordítással ugráltak fel a bástyára a katonák, anélkül, hogy falat kellett volna mászniuk. Hirtelen vészhelyzet alakult ki. Egyesek a harcoló asszonyokkal és a végváriakkal hadakoztak, mások a hátrébb várakozó sebesülteket és utánpótlást biztosító nőket rohanták meg. Közben az egyikük vasazott lábával odarúgta a tüzet a bástya állványának faoszlopához. A tűz nyaldosni kezdte a tákolmányt és az a veszély fenyegetett, hogy tűzbe borul az egész bástya. (G. G.) A sebesülteket levágták, de az asszonyok és a parasztok hősiesen ellenálltak. Dühös rikoltással öntötték a tűzforró vizet az üstökből és kondérokból a törökök testére. Itt kell kiemelni Kocsis Gáspárnét hősies fellépéséért. Az elsők közt öntött arcon egy nagy szakállú agát, úgy hogy a szakálla a kezében maradt. (G. G.) Egy másik asszony egy hasábfával vert arcba egy törököt. A többi asszony már fegyverrel szállt szembe az ellenséggel. (G. G.) Itt küzdött és halt meg az egyik felnémeti kovács is. Segítségül sietett az asszonyokhoz egy pöröllyel a kezében. Három török hadakozott ott az asszonyok csapatával úgy, hogy hátukat egymásnak vetették. Az egyiknek sikerült a fejét egy ütéssel szétloccsantani, de a másik a jatagánját markolatig döfte a kovács hasába. Ám az még egyszer, utoljára meglódította a feje fölött a félmázsás pörölyét és szétzúzta ellenfele fejét sisakostul. Utána ült csak le a földre és később belehalt sérülésébe. (G. G.) Habár az asszonyok elszántsága a harcokban megkérdőjelezhetetlen volt, a kézifegyveres harcban való teljes gyakorlatlanságuk kiszolgáltatottá tette őket ellenfeleikkel szemben. Kardjukkal szinte semmiféle védekezést nem tettek, ezért a legelső ellencsapásnál is már megsérültek, vagy meghaltak. De lelkes vagdalkozásukkal visszatartották, vagy legalább is megállították a török betörést egy időre, amíg a képzettebb és/vagy gyakorlottabb haderő megérkezett. Pető Gáspár, amikor odaért és meglátta az asszonyok hősies küzdelmét megéljenezte az asszonyokat és egy vödör vízzel rögtön eloltotta a lángra gyúlt oszlopot. Rögtön hozott egy pihent csapatot erősítésként. Utána még arra is futotta erejéből, hogy egy akindzsit leterítsen, aki már-már bemászott a bástyába. (G. G.) A török győzelmi zászló elvétele: A pihent csapat katonái nemcsak hogy kiverték a bástyából a betolakodókat, hanem még ki is törtek a bástyán támadt résen, ahol az imént még a törökök törtek be. Habár Dobó István ordítva parancsolta vissza katonáit a várba a katonák nem hallották meg a hangját. Egy Tóth László nevű közvitéz egyenest Veli bég felé tartott. Néhány társa is követte őt. Mikor a közelébe ért a lőfegyverével mellbe lőtte és kiragadta kezéből a budai pasa aranyhímzéses lobogóját. Egy másik mozdulattal a testőr janicsárok egyikének a képébe vágta a fegyverét. Közben öt társa a többi janicsárral vívott harcban elesett, és ő is visszahátrált a résen a vár biztonságába a zsákmánnyal. Miután visszatértek a magyarok Pető Gáspár egy lángoló fahasábbal begyújtotta az időközben a résbe állított mozsárágyút. A lobogó után tóduló janicsárokat ez a lövés szinte elsöpörte. A közvetlen közelről sűrű embertömegbe lőtt kartácstűz irtózatos vérontást okozott. A mozsárágyút újra töltötték Dobó István parancsára. Négy emberének kiadta a feladatot, hogy kővel és gerendával tömítsék el a rést amennyire lehet. Ezután folytatódott a vérzivatar a bástyán, és átcsapott a külső várban a Bolyki toronyra, majd pedig az Ókapura.(A megtörtént eseményt G. G. kerekítette ki.) A Bolyki torony és az Ókapu torony ellen vezetett rohamok: Az Ókapu torony elleni rohamban az elején janicsárok támadtak rendkívül szívósan. Súlyosbította a helyzetet, hogy a várfalak nagymértékben romlottak voltak és a torony is – a Szent Mihály napi ostromban – teljesen szét lett lőve, sőt a törökök a kapuszárnyakat is teljesen felégették. Persze a kaput Mekcsey már réges-régen agyagba rakott téglával berakatta, sőt rajta a puskások részére lőréseket is készítettek. A törököket itt Arszlán bég vezette a harcba. Mekcsey 500 puskása fogadta a támadókat, a janicsárok parancsnokát testőrgyalogságával, a besliákkal és az akindzsikkel. A janicsárok meg akarták mutatni ügyességüket és harci erényeiket. Sikerült is feljutniuk a falra, de Mekcsey és katonái visszaverték őket. "Az egész viadal alatt talán az Ókapu torony védelmében vetették be a legtöbb tüzes szerszámot." Fontos, hogy a Bolyki torony ellen folyt kétnapos ostromban is igen hatásosnak bizonyultak ezek az 'ördöngös' találmányok. Jól ellensúlyozták azt, hogy az egész huszárvárban csupán 1-2 kisebb falkonéta vagy mozsár lehetett. Az idő előrehaladtával azonban már nem csak janicsárok támadtak a bástyákra, hanem feltűntek a bőrsapkát viselő aszábok és a piros sapkás akindzsik is. Volt olyan pillanat is, amikor a janicsárok létra nélkül, a várfal kiálló kövein rugaszkodtak fölfelé. Itt olyan volt a várfal, hogy ezt meg lehetett tenni, csak veszélyes volt. Egyikük-másikuk kötéllétrát vitt magával és hozzákötözte a végét egy-egy alkalmas kőbe, így aztán az alul állók azonnal meg is indultak rajta felfelé. (G. G.) Amikor ezt észrevette Bornemissza Gergely három utasítást adott ki. A bástyán lévő ágyút megtöltette gyantával és a kötőgátra irányozta, az asszonyok és a parasztok számára megparancsolta a kövek felhordását a falra és onnan ledobatta azokat, valamint hogy rúdra öltött üstökben forró ólmot és forró olajat cipeljenek fel a falra. Ezután összehangoltan folyt a falak megtisztítása: először kövek garmadájával söpörték le a falakat. Utána nyakukba öntötték a forró folyadékokat. Végül pedig azokra, akik ezután is fent maradtak a falon rásütötték falkonéta ágyút és a gyantás ágyút. Az ágyúból lángoszlopként lövellt ki a gyanta. "Még azok a törökök is elugráltak a falakról, akiket az ágyúnak csak a szele ért." Sokan megsebesültek ekkor és nagy riadalommal futottak vissza a sáncokba. A jaszaulok és agák már csak kardcsapásokkal tudták visszakergetni őket a falakhoz, ahol újabb magyar ágyútűzzel fogadta a vár katonasága őket. (G. G.) A törökök ezen a falszakaszon sok "tárgyat" használtak a várfalhoz való odaférkőzéshez. Már bádoggal vonták be a tetejüket, hogy semmiképpen ne lehessen csáklyával leszaggatni a tetejét. Ezeket összekapcsolták a fal tövében és így egy mozgékony és jó védelmi rendszert hoztak létre, ami alatt viszonylagos biztonságban lehetett mozogni, élőerőt átcsoportosítani, stb. Gyakran innen indultak a falra felmászók csapatai és a sebesülteket is ide hozták vissza. A másik sikeres taktika a tüfenkcsik rendszeresen ismétlődő puska sortüze volt. A törökök így már néhány zászlót a fal tetejére emeltek, s már-már győztesnek érezhették magukat. Ez ellen a magyarok ellen-sortüzeléssel és kövek lehajigálásával védekeztek. Egy-egy mázsás kő már össze tudta zúzni a kezdetleges fatákolmányokat. Sokszor öntöttek rájuk forró vizet is. Ahova kövekkel nem tudtak elérni oda a forró víz eljutott. "Ekkor Bornemissza Gergely egy skorpió ágyút kilövetett, amelynek golyóitól Arszlán bég alvezére és több harcosa elesett s a védők újult lelkesedéssel rohamoztak rájuk. Végül sikerült itt is visszaűzni és megszerezni Arszlán bég arannyal átszőtt, bíbor zászlaját." (Istvánffy Miklós) Végül már a törökök mindenhol próbálkoztak betörni. Befurakodtak a réseken, felmásztak a kőomladékokon, de minden kétségbeesett próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Bornemissza Gergely jobb kezén megsebesül, Zoltay István is sebet kapott a vállán, Figedynek pedig egy buzogánnyal a fogát ütötték ki. Bálint pap is ezen a napon esett el. Ő volt az egyetlen bent maradó pap. A papság legalsó fokozatához tartozott, prédikálni nem tudott, tevékenysége bizonyára csak a halottak eltemetésére szorítkozhatott, de kivette a részét a legnehezebb testi munkákból és a harcból is. Egy másik öreg pap kívülről jött a várba menedéket keresni. Ténykedéséről semmit sem tudunk. "Ime az sok pap közül csak egy volt vala Ki benn marada, az Bálint pap vala. Másik egy futotta pap, Márton pap vala, De prédikálni nem tudnak vala." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Estére a törökök fejveszetten, irgalmatlan káromkodások közepette visszavonultak. Súlyos veszteségeik és nagy kudarcélményeik keresztülhúzták a vár elfoglalására vonatkozó terveiket! Az ütközet este véget ért. "Ostrom után egy terek így bészólla: Jámborok, vitézek vattok ez várban, Immár semmit ne féljetek ez útban." (T. L. S.: E. v. v. v. é.) A kétnapos kimerítő ostromban sok-sok sebesült volt a várban is és valamennyi főhadnagy sebet kapott. A Dobó István által kitalált "várta rendölés" végig bevált az ostrom ideje alatt. Ennek révén biztosították a parancsnokok, hogy a falakon dúló közelharc poklában a testileg-lelkileg kimerült csapatokat viszonylag pihentebb tartalékerővel váltsák fel. A védők rugalmas elosztása, az ügyes manőverezés lehetővé tette, hogy a pillanatnyi helyzetnek megfelelően vezényelhettek bármelyik bástyára némileg frissült erőt.
10. 13. BÉCS: I. Ferdinánd király tudatta Gianbattista Castaldóval, hogy a választó Győrnél táborozik és ezáltal az ellenség kényszerítve (!?) lesz abbahagyni Eger ostromát. Már ekkor tudta Ferdinánd király, hogy az egri török táborban éhínség és döghalál pusztít, és hogy Ahmed pasa és Khadim Ali budai pasa között feszültség van Eger miatt. E hírekben bizakodva írta I. Ferdinánd király Gianbattista Castaldónak, hogy a törökök már nem maradnak hosszabb ideig Eger alatt, "se nektek, sem Egernek kárt okozni nem fognak, mert egy könnyű lovascsapat az ellenség földjére ütött, és Vált (Fejér megyében) felégette." I. Ferdinánd király írt Balassa Menyhártnak, aki 10. hó elején Rakamaznál táborozott, hogy a főurakat s a megyéket azonnal szólítsa fel a segítségadásra, s a fegyvereseket saját csapataival együtt vezesse Eger felmentésére.
10. 13. ERDÉLY(?): Castaldo generális, I. Ferdinánd király erdélyi hadainak főparancsnoka felmentését kéri az uralkodótól.
10. 14. péntek 36. nap EGER: egész nap puska és ágyútűz pusztította a várat. De mindennemű ostromtevékenység ezen kívül szünetelt. A törökök halottaikat hordták el a vár alól. A derviseken kívül fegyvertelen aszabok is hordták az elesett katonákat. Csupán a huszárvár falai alól 8 ezer halottat szállítottak el. "Az árkokban a vértől akkora volt a sár, hogy néhol gerendapallót tettek át rajta, hogy járhassanak." A törökök összeszedegették a fegyvereket, pajzsokat, boncsokokat és páncélokat is. A takarítás éjjel-nappal tartott. Eközben a had többi része készülődött az elvonulásra. (G. G.) A váron belül is összeszedték a halottakat. "Márton pap az ostrom után való délelőttön egyszerre háromszáz halott fölött énekelte el az "Absolve Dominé"-t." Hosszú sorokban fektették őket el a közös sírgödör köré. (G. G.) A vár nevezetesebb hősi halottai: Bálint pap, Cecey ..... (lefejezték), Nyolc hadnagy, Balogh Balázs apród és édesanyja, Szőr Máté, maklári molnár..... Gergely, felnémeti kovács, Gasparics Mihály főlegény, Vas Ferencné, Katalin asszony, András deák, egri bíró, "asszonyok, leányok, megismerhetetlen arcú, csonka és véres halottaknak nagy és csendes sokasága. Néhol csak egy fej. Néhol csak egy kar. Néhol csak egy véres ruha, s benne egy sarkantyús csizmás láb." Miután a pap "beszentelte" a halottakat Dobó István beszélt röviden, elcsukló hangján a visszafojtott sírásnak. Kezében ott lobogott a vár zászlója. Csak egy csúsztató deszkán, koporsó nélkül bocsátották alá a halottakat a tömegsírba. (G. G.)
10. 14. BÉCS: I. Ferdinánd király írt a megyéknek, hogy parancsának és a pozsonyi országgyűlés rendelkezéseinek engedelmeskedve, megmaradásuk érdekében kövessék az ő példáját, aki fegyveres népét már elküldte, csapataikat Balassa hadával egyesítve Eger felszabadítására siessenek.
10. 15. szombat 37. nap GYŐRI TÁBOR: a választó levélben kérte Bebek Ferenc gömöri főispánt, hogy értesítse őt az Eger ostromló törökök céljáról, számáról, eddigi működéséről, s hogy meddig akarnak ott maradni és onnét merre szándékoznak menni, "hogy ennek megfelelően ő biztosabban megtehesse intézkedéseit". Levele élesen jellemzi halogató, időhúzó taktikázását.
10. 15. EGER: a 14-ei naphoz hasonlóan telt ez a nap is.
10. 16. vasárnap 38. nap A 14-ei naphoz hasonlóan telt ez a nap is. A várbeliek már nem is építették az omladékokat, csak a réseket állták. Hideg, őszi, borult idő volt. Tarjányi Kristóf halála: Dobó István a Sándor bástyához lovagolt, amikor apródját a Bolyki bástyához küldte, hogy hozzon hírt az ottani állapotokról. Ő a Sötét kapunál az oszlophoz kötötte a lovát és gyalog futott át a külső várba, aztán végig a falon a bástyához. Az egyik szakadékon át ágyúgolyó csapta meg. Leesett a falról is. Az őr látta és szólt Zoltay főhadnagynak. Az odarohant, de olyan súlyos sérülést kapott a mellkasán, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Pár perc múlva halott volt. A török táborban megkezdődött az elvonuláshoz készülődés. Este a lövegeket kivontatták tüzelőállásaikból, de ekkor az egri vitézek rájuk törtek. Erősen megdézsmálták a lőporos zsákokat, sőt egy táborrészleget sikerült fel is gyújtaniuk.
10. 16. BÉCS: egy Martinengo Innocenzo del Monte kardinálishoz írt levélből idézünk, akinek az egri vár ostromának végével kapcsolatban ezt hozták a tudomására: "Sem rábeszélés, sem fenyegetés és büntetés nem volt elég arra, hogy újra támadásra bírják a katonákat. ...a pestis is naponta százakat rabol el közülük..."
10. 17. hétfő 39. nap EGER: Ahmed pasa és Szokollu Mohamed erősen megapadt serege eltakarodott a vár alól! A reggeli ébresztés már nem az ágyúszó volt. A vár körüli dombokon és völgyekben üresen hagyott sátrak álltak mindenhol. A törökök mindenhonnan eltűntek. Amikor a topcsiknak kiadták a visszavonulási parancsot a többi katona meg sem várta a reggelt, otthagyták sátraikat, málháikat és elindultak haza. Dobó István óvatos és elővigyázatos volt. Cselt gyanított, ezért a föld színe alatt az üregekhez, fent meg a szakadékokhoz állította az őrséget. Sőt a tisztek ezen a napon senkit sem engedtek ki a falak közül. Varsányi visszaérkezett a várba: "...elmondta, hogy a basák még egy ostromot akartak, de a janicsárok, mikor ezt tudatták velük, a basák sátora elé csapkodták le a fegyvereiket. S dühösen kiáltozták: – Nem harcolunk tovább! Ha mindnyájunkat felakasztattok is, nem harcolunk: Allah nincs velünk! Allah a magyarokkal van! Isten ellen nem harcolunk! Ahmed pasa ott a sereg színe előtt sírva és szakállát tépve szidta Ali pasát. – Alávaló nyomorult! – üvöltötte a szeme közé. – Rossz akolnak mondtad Eger várát, juhoknak a bennük lévő népet! Most vidd a császár elé ezt a gyalázatot magad! És csak a bégek közbevetődésén múlt, hogy a két pasa össze nem verekedett a hadsereg színe előtt. A tisztek között is nagy volt a hiány. Veli béget ágyon vitték el a harctérről. Dervis béget is félig agyonverten találták meg éjjel a falak alatt." Így írta le az elvonulást Gárdonyi Géza, és lényegében így zajlódhatott le. „ A hadban valóban nagy volt az acsarkodás. A vezérek is szidták egymást, a katonák meg a vezéreket becsmérelték. Ahmed pasa 10. 17-én kénytelen volt kiadni a parancsot az elvonulásra, belátta, hogy hiába veti újabb harcba a szultán hadát; az egriek harci ereje még most is töretlen: "...az várban vígan laknak, trombitáltatják, sípoltatják magukat." Ugyanakkor a török sereg demoralizálódott. "A vár alatt elesett vértanúknak nincsen száma" – írta Dzselálzáde Musztafa. Elvonulásuk előtt még vad dühükben porig égették a szomszédos Felnémet falucskát. Egerben a Szent Miklós utca dőlt romba, s ekkor vált végleg pusztává Almagyar falu. A fősereg (Ahmed pasa és Szokollu Mohamed) Jászberény–Szolnok–Szeged irányában indult vissza Belgrádba. Néhány napig még apró csatározások folytak a sereg körül.
10. 18. kedd 40. nap Khadim Ali budai pasa hadinépe is eltakarodott a vár alól Budára: Az elvonuló sereget erős hátvédbiztosítás védte. Dobó István továbbra is óvatos volt. Cseles, hirtelen visszafordulástól tartott, ezért, a vártákat továbbra is harci készenlétben tartotta. A bástyák ormára pedig a vár piros-kék zászlói mellé kitűzték diadaluk jelképét: a zsákmányolt sok török hadilobogót. Az embereket a jó hírek hallatára óriási öröm szállta meg. Táncoltak, a süvegüket a földhöz csapkodták, hálatelt diadalkiáltások közepette kilőtték puskáikat és ágyúikat. A harangot kiemelték a földből. A gerendát, amelyen függött, két oszlopra tették és megkondították (G. G.). Az egriek kimentek a várból és a gazdátlanul maradt sátorokat szekereken behordták a várba. "sok lőszert, élelmet és halottak sokaságát hátrahagyva" a török tábor feloszlott. Most a török derékhad ment előre; az utóvéd még ágyúzott, hogy az egriek esetleges kicsapásától biztosítsa az elvonuló sereget. Ekkor Dobó István engedélyt adott egy kis huszárcsapatnak a kiütésre. Vezetőjük Fekete István, hatlovas tiszt volt, aki már az első kiütésben is részt vett. Sikerült a törökök utóhadát megvagdalniuk Üllőnél Pest alatt. Ez is egy vérbeli végvári katonákhoz illő haditett volt. A "jó legényök"-ből összeválogatott kis csapat az ostrom utáni első portyáról is gazdag zsákmánnyal megrakodva tért haza az egri vár falai közé. "Gondban, bánatban terökök ballagnak, Pest felé mennek, senkitől nem tartnak, Szintén Üllőnél vitézök jutának Terekökben sokat ők levágának.” (T. L. S.: E. v. v. v. é.) Ezzel tetőzték nagy győzelmüket, amely méltán váltotta ki a magyar nép csodálatát.
10. 18. BÉCS: I. Ferdinánd király így írt a gyulafehérvári vikáriushoz: Az egriek "bátor lélekkel vannak és azt a helyet férfiasan védelmezik, semmit nem aggódhatunk – Isten kegyelméből – annak elvesztése miatt." Sőt azt írja, hogy reménye szerint a törökök nem sokáig időznek már Eger alatt; a pestis annyira tombol köztük, hogy naponként három-, négy-, ötszázan halnak meg; nemcsak az emberek pusztulnak igen nagy számban, hanem az állatok (igavonók) is.
10. 18. GYULA- SZÁSZSEBES (Mühlbach): a gyulai vár őrsége –konkrétan Vass László tiszttartó, Henyey István várnagy és Montaneis Péter várkapitány – újra segítséget kért Gianbattista Castaldótól, mert ekkor olyan hír terjedt el miszerint a török sereg Eger bevétele után a Tisza bal partjára fog vonulni és várakat fog elfoglalni. Gianbattista Castaldo nem segített a gyulaiaknak. A zsoldhiány egyre nyomasztóbbá vált. Mágocsy Gáspár, a mezei hadak egyik parancsnoka kijelentette, hogy török ostrom veszélye esetén is csak akkor vonul be a várba, ha a zsoldját megkapja. A következő hónapokban azonban csak annyi változott, hogy Montaneist Castaldo visszahívta, de helyette egyelőre senkit sem nevezett ki. A zsoldosok – mivel fizetést nem kaptak – a környék településeit fosztogatták.
10. 19. szerda 41. nap EGER: Dobó István, Mekcsey István, Pethő Gáspár, Bornemissza Gergely és Zoltay István jelentése a lefolyt ostromról Nádasdy Tamás országbíróhoz és dunántúli főkapitányhoz. A jelentés szerint a vár inkább nyílt mezőhöz, mint erődített helyhez hasonlított. Kiemelték a várbeliek hősiességét, azokat a károkat, pusztításokat, amelyeket a vár elszenvedett. Kérték, hogy a király fogadja a várbeli követeket, és azok kérése nyomán a várat őrséggel, hadi és egyéb felszereléssel kellőképpen lássa el: "A mindenható Isten elmondhatatlanul nagy kegyelme folytán a kemény ostrom tegnap óta megszűnt. Ebben az ostromban Isten segítségével törekedtünk minden hűségünket és erőfeszítésünket megmutatni a mi királyi felségünk ügye, és ennek a szerencsétlen, agyongyötört országnak védelme iránt, a velünk harcoló katonák nem kis pusztulásával, az ellenségnek a lehető legnagyobb veszteséget okozva..." Dobó István hadnagyai sorából Iványi György, Vajda János, Somogyi András és Kőszegi Albert személyében követséget küldött a Arszlán, Ali és Veli bégek zsákmányul ejtett három aranyos zászlóival Ferdinánd királyhoz Bécsbe. E küldöttséget nemcsak a király, Oláh Miklós egri püspök és más főurak, hanem Móric választófejedelem is nagy örömmel és gazdag ajándékokkal fogadta. Mekcsey István így írt feleségének Szunyogh Eszternek Ungvárba: "...azért semmit ne bánkódjál, hanem mindnyájan az Úristennek térden állva adjatok hálát (!), mert újonnan adott az Úristen ez világra az Ő nagy jóvoltából..."
10. 19-után A török had miután elvonult Eger alól nagy portyázósereget küldött mindenfelé. "Minden irányban akindzsiket küldtek ki, akik az országnak virágzó tartományait elpusztították és kirabolták. Sok zsákmányt szereztek s eltölték a világot foglyokkal." (Dzselálzáde Musztafa) Pecsevi és Szolakzáde szerint mindegyik sátorban volt egy-két ifjú vagy leány, az ezüst tárgyaknak és értékes áruknak pedig nem volt se szeri se száma.


A török 1552-es hadjárata ezzel véget ért. Haditervének fő célkitűzései: a Temesvári vár és a Temes-vidék elfoglalása, a Tisza vonalának birtokba vétele megvalósultak. E hadisikerek nyomán Erdély csaknem védhetetlen helyzetbe került! Az egri vár ostromának sikertelensége viszont azt jelentette a törököknek, hogy a budai vilajet keleti határvonala a temesvári vilajet érzékeny maradt a királyi csapatok támadásaira, és ezen nem sokat javított, hogy Hatvannál és másutt palánkot építettek.
VESZTESÉGEK: A hadjárat a vidék lakosságára nézve katasztrofális eredményezett. Heves megyében – főleg Eger körül – mintegy 48 falut kiraboltak és felégettek. Mekcsey István a törökök veszteségeiről így írt: "De az terekek is Isten tudja számát, sok vészen..." A várbeliek közül az ostrom alatt 300-an elestek, 200-an felül megsebesültek. (Tinódi Lantos Sebestyén és a többi egykorú forrás szerint.) A meghaltak között igen nagy számban szerepelnek Eger, Felnémet, Tihamér, Sarud lakosai. A sebesült zsoldos katonák és jobbágyok számát Szederkényi N. (II. 1890. 155.) 76-ra becsüli. Gárdonyi Géza a források nyomán összeállította az Eger ostromában részt vevő vitézek névsorát: Budapesti Hírlap, 1902. 10. 17. sz. Összegzés az egri vár ostromához: Az egri végváriak súlyos áldozatot hoztak az erőd megtartásáért. Tinódi Lantos Sebestyén több mint 300 halottról és 200-nál több sebesültről tájékoztatták. A sebesültek között 86 volt a súlyos eset – ezek karukat, lábukat, szemük világát vesztették el, testüket nyíl, golyó, vagy lándzsa járta át, csontjuk törött. Akadt olyan is, aki kezét-lábát elvesztette. Nemcsak a gyalogos katonákat, hanem a vár szakácsát, Mekcsey szolgáját, Dobó István apródját, stb., a mesterembereket, sőt a sebészborbélyokat sem kerülte el a halál és a sebesülés. Említésre méltó viszont, hogy a 200 lovas közül csupán négyen haltak meg. Mit segítettek a királyi seregek? a) Móric szász választófejedelem 11-15 ezer fős hadával. Szerepéről már olvashattunk a részletes leírásnál. Verancsics, a kortárs becsületes tárgyilagosságával állapította meg erről az expedíciós hadi vállalkozásról, hogy "semmit nem használnak, hanem mihent az terek Eger alól eloszla, ez nimetek is eloszlának..." Semmi biztosat nem lehet tudni, hogy igazából miért is jöttek akkor ide ezek a csapatok, ha Egernek a legkisebb mértékben sem szándékoztak segíteni. b) Miksa fővezér seregeivel: a felvidéki Rimaszombat térségében állomásozott. Jelentősebbnek nevezhető volt a rendelkezésére álló haderő, de ő a kisujját sem mozdította az Egriekért. c) Stájer-karintiai csapatok: Varasdnál állomásoztak. Mi volt az egri végváriak győzelmének a titka? 1) A védők egysége és győzelembe vetett hite, amelyet fenntartott és állandóan erősített az a harci közösség, amely a küzdelem poklában minden rendű és rangú embert összekovácsolt. A védők mindegyike maximális teljesítményt nyújtott és ez az adott viszonyok közt nem összeadta erejüket, hanem meghatványozta. 2) A bajtársias szellem 3) A végvári demokratizmus: ez megnyilvánult a tiszteknek a "vitéz legények"-hez való jó viszonyában; az alacsonyabb rangú és beosztású tisztek részvételében a várat illető parancsnoki döntések meghozatalakor. (Például a viadal előtti "szörzés" jelentősége.) 4) A végváriak halált megvető bátorsága, meghátrálást nem ismerő, fanatikus lendülete a 38 napos küzdelem alatt. 5) A keresztény ideológia ereje. A protestáns és a katolikus is. Tinódi Lantos Sebestyén szerint a bent tartózkodó két katolikus pap közül egyik sem tudott prédikálni (Eger vár viadaláról... 357-360 verssor), tehát "csak az jámbor hadnagyok prédikállnak, Isten igéjével ők bátorítanak". (Uo. 1283-1287. vs.) Máshol azt írja: "Oly igen bízjunk csak urunk Jézusba, Hatalmasságába, szabadulásba, Azután királyban, és ez országba, Kik most jönnek segítségől táborba." Máshol: "Reménységök önmaguknak nem vala, Csak a köznépet ők biztatják vala, Az Istennek ők könyörögnek vala, Megszabadulásukat hiszik vala." Verancsics Antalnál: "mert a magyarok, kik benne valának, az Istenben vetették vala minden reménységiket. Az Úr Isten velek lőn, nekik adá a jüzdelmet." Az egriek – Zsámboki szerint – hittek benne, "hogy az isteni segedelem mentette meg őket." Tinódi Lantos Sebestyén Istennek tulajdonította a sikert "Isten mint lőn Egernek megtartója" "nem emberi hatalom.. mívelé", hanem az "Úr Isten hatalmát jelönté." 6) Egzisztencia védelme, haza védelme: persze ez mást jelentett a nemes és mást a jobbágy számára. Egyiknek a feudális jogait a parasztság felett, a másiknak családja, házacskája, puszta, sanyarú életsorsa védelmét. A török mindkettőt fenyegette ezért fogott mindkettő fegyvert, és működött együtt. Az ország leggazdagabb földbirtokosai közé tartozó Dobó István, fegyverrel a kezében vállvetve harcolt a parasztokkal és a mesteremberekkel. 7) A fegyverek, lőszerek, élelmiszerek, stb. e korban, hazánkban szinte példátlan előrelátással való aprólékos megszervezettsége. A harc alatt nem adódott elő semmiféle szükségtelen fennakadás vagy kapkodás. Ezt lényegében Dobó István szervezte így meg. Zavartalan volt: • a lőszerellátás, • az élelmiszerellátás (minden ember megkapta a napi hús-, kenyér- és boradagját. • az elromlott fegyvereket megjavították. • a sebesültek orvosi ellátásban részesültek. • a lőpormalom összedőlése után hamar új malom őrölte a lőport. 8) Szigorú katonai fegyelem: ez a tiszti karra is vonatkozott. Tinódi Lantos Sebestyén többször említi, hogy Dobó István és Mekcsey bottal hajtott néhány vonakodó katonát a falakra harcolni. 9) A tartalék erőre épülő védelem; "álló sereg”-ek: ez példátlan volt abban a korban más végvárakkal összevetve. 10) A katonai hivatástudat: ennek jegyében rendelték alá magukat parancsnokaik szigorú utasításainak, a nélkülözéseknek, a sebesüléseknek, a rabságnak, a halálnak, stb. 11) A főtisztek egysége és magatartásuk, mellyel magasan kiemelkedtek a kor átlagos tiszti színvonala fölé. Kiváltképp Bornemissza Gergely. Mi volt a haditerve Bécsnek az egriek megsegítésére? A megoldás szerintük az volt, hogy könnyű fegyverzetű lovassággal s a biztonságban meghúzódott gyalogsággal "könnyű kézzel, gyorsan és rajtaütő fortéllyal" rohanják meg az Eger körül felvonult törököket. Ha nem lenne a kérdés olyan komoly, bátran nevetségesnek mondhatnánk ezt az elgondolást, hiszen öt nappal az utolsó török Eger alól való eltakarodása után nevezték ezt az elképzelést az ország vezetői "a stratégia kiváló művészeté"-nek! Következtetés: I. Ferdinánd királynak nem az általa vezetett Magyarország és népe megvédelmezése volt a célja, hanem hogy minden eshetőségre felkészülten a királyi seregek Bécs előterében oltalmazzák a Habsburg birodalmat. Ismerve az oszmán törökök hadviselési szokásait és törvényeit Szolnok eleste után egy csapatösszevonás és/vagy egy határozott erődemonstráció Eger irányában meggondolásra késztethette volna Ahmed pasát és a fővezéreket a vár ostromlásával kapcsolatban. Ez igaz az ostrom idejére is. A szokatlanul későn indított ostromot előbb is be lehetett volna fejezni egy agresszív Habsburg katonai segítségnyújtással megtámogatva. Találóan írták 1552 nyarán a pozsonyi rendek, hogy hazánk "Németország pajzsa" szerepét töltötte be, s néhány évtized múltán Illésházy Nádor leplezetlen őszinteséggel mondta ki az igazságot, hogy a császári csapatok csak Bécset s legfeljebb a Győrtől nyugatra eső területeket hajlandók védelmezni! A bécsi hadvezetés még arra sem vállalkozott, hogy az elvonuló, megvert ellenséget üldözze és megütközzzön vele. Mik voltak a törökök kudarcának okai? 1) Nagy emberveszteségek, sérültek óriási száma: Dzselálzáde Musztafa így tudósított erről: "a vár alatt elesett vértanúknak nincsen száma". Kb. 10 ezer halottal számolhatunk. 2) A győzelem minden reményének az elvesztése. Istvánffy Miklós ezt a következőkben foglalja össze: "Az alatt, amíg Szent Lukács evangelista napjára (okt. 17. -Sz. I.) északi szél támadt, s elég nagy, fagyos esővel kevert hó esett az égből, bizonytalan hírek érkeztek a táborba, hogy Móric szász herceg, aki már hadsereggel Németországból Győrbe érkezett, másfelől meg Castaldo és Báthori erdélyi csapatokkal az ostromlottak segítségére jönnek. Ahmed vagy a bizonytalan híreket hozta fel ürügyül, hogy meghiúsult ostroma, vagy a közeledő tél zordságától félt, avagy pedig ami valószínűbbnek látszik, minden reményét elvesztette, hogy a várat elfoglalhatja, mivel látta, hogy csapatai meggyengültek és kimerültek, miután a lovasok és janicsárok legkivállóbjai elestek, megsebesültek, s a hosszú ostrom elcsigázta őket. Éppen ezért elhatározta, hogy felhagy az ostrommal és hazatér." 3) Ismét fellobbant a perzsa-török háború. Tahmaszph sah csapatai a határon megverték a törököket s jelentékeny területet, sőt várakat is elfoglaltak a törököktől. II. Szulejmán szultán friss csapatokat küldött a határra, de a további fegyveres erőt már csak Eger alól tudta elvonni. Tény, hogy szeptember és október fordulóján Ahmed pasa megkapta a padisah parancsát a mielőbbi hazatérésre. Iszmail Mirza, a perzsa sah fia, harcosaival Erzerum ellen fordult, becsalogatta Iszkender pasát a hátországba és súlyos vereséget mért rá. Tulajdonképpen az 1551-52-es háborúban keleten a perzsák értek el kisebb eredményeket, holott ebben a korban majdnem mindig védekezésre kényszerültek a törökökkel szemben. Talán diplomáciailag érdemes lett volna kapcsolatba kerülni Ferdinánd királynak a sahval. Ezt igazolja az október 12-i kémjelentés is. (lásd ott.) 4) Súlyos élelmezési válság lépett fel. Az állami élelmezésből csak a zsoldoskatonák részesültek. A hűbéres alakulatok saját maguk biztosították élelmezésüket főképpen a saját birtokukon megtermelt árukból. Az irreguláris seregek úgy gondoskodtak magukról, ahogy tudtak, de leginkább portyázással, rablással. Minden hadjáratra jelentős élelmiszerkészlettel érkezett a had, így most is, de a túlságosan hosszúra nyúlt ostrom alatt lassan-lassan felemésztette a raktárkészleteket, sőt már messze környék minden elkobozható élelmiszerét elharácsolta. (Eger környékén 48 falut raboltak ki.) Az októberi aggasztóvá vált ellátási helyzetről így írt egy magyar hírszerző, aki lisztárusítás ürügyével járt a török táborban: "Ol szükség vagyon köztek, egy házi kenierért megadnak 16 pénzt, huszat." A beszállított lisztet "tállal osztottál el, még azon is csaknem vívtak meg rajta." Ez lázongásokat és fegyelmezetlenséget szült. Az utánpótlás problémáiról: Közeledett október vége, amikor a törököknek mindenképpen el kellett vonulniuk, hogy aldunai téli szállásaikat még időben elérhessék. Ugyanis azért kellett a kedvezőtlen őszi klíma beköszöntésével a hadjáratot tavaszig szüneteltetni, mert télen nem tudták biztosítani nagyobb létszámú sereg ellátását. A rossz utakon gyakorlatilag minden nagyobb tömegű szállítás leállt, sem takarmány, sem élelem ellátás nem volt lehetséges. Ez minden hadjáratnál gond volt, de főleg a nagy távolságra vezetett hadjáratoknál. A sereg minden felszerelését (sátor, lőszer, fegyverek, ostromszerek, tábori felszerelés, stb.) vinniük kellett az élelmiszer hatalmas mennyisége mellett. Itt is elpusztított, letarolt területeken kellett átvonulniuk, ahonnan élelmet nem tudtak szerezni. Mindezekhez majdnem kizárólag tevéket, öszvéreket, lovakat használtak, melyek a sereg állásakor fogyasztóvá váltak, etetésükről gondoskodni kellett. A helyzetet jelentősen rontotta a magyarországi útviszonyok hallatlan gyatra volta és a török szállítóeszközök elmaradottsága. A sereg vonulási idejére itt mindig sok napot kellett rászámolni, a helyzet annyira kiszámíthatatlan volt, hogy a birodalomból nem is szállíttattak maguk után semmit, hanem helyi beszerzésből és a hozott táplálékból éltek. Ezt az is indokolta, hogy a gabona szállítása olyan drága és nehéz volt, hogy a török sereg nem tudta megoldani (legalábbis megtérülően) az utánpótlást. Még a Dunán sem tudtak annyi élelmiszert magukkal hozni, amennyi elég lett volna (!). Az 1543-as hadjáratban is súlyos élelmezési válság alakult ki. A had most megcsappant élelmiszerkészlettel érkezett Eger alá és sehol sem volt gabona. A törökök a vidék letarolt gabonatermését ették fel száraztakarmányként szem és szalma formájában. 5) A késő őszi időjárás gátolta az ostromot. A hűvös hőmérsékletet egyre nehezebben viselték el a könnyen öltözött délszaki török katonák. A török sereg katonái és állatai általában kevésbé bírták a hideg időjárást. 6) A Korán tanítása szerint évente csak 8 hónapon át kellett harcolni a "hitetlen gyaurok" ellen. Ez volt a hadjáratra szánt idő, míg a többi négy a téli szállás pihenő ideje. E két évszak még élesen elkülönült e korszakban egymástól. A hadjárat ideje Kászim Gürü napjáig (okt. 26.) tartott. Az egri viadal végén már nagyon közelgett e dátum. 7) Járványos betegségek léptek fel a török táborban. Sokan meghaltak emiatt. 1552-ben országszerte pusztított a pestis. Egész nyáron Erdélyben és az elfoglalt Temesi bánságban dúlt a járvány, ott fertőződhettek meg a katonák. I. Ferdinánd királyt október első hete után értesítették a hírszerzők, hogy a török seregben pestis, vérhas, tífusz arat. Október 18-án pedig már Bécsben úgy tudták, hogy naponta 3-5 száz ember pusztul el a táborban A hiányos táplálkozás, a kemény tábori élet, meg a nehéz harcok legyengítették a török katonákat. Nem tudjuk biztosan, hogy ez csak pestis volt, vagy több más betegséget egybefogó gyűjtőnév. A pestist az eltemetetlen hullák, a romlott ételek, vagy az emberi fogyasztásra alkalmatlan anyagok fogyasztása okozhatták. A bomló tetemek a tífuszt és a pestist segítették elterjedni. A legyengült szervezetű, kiéhezett, egyhangú étkezéstől megundorodott, vitaminhiányban szenvedő törökök mohón vetették rá magukat az Eger környéki mosatlan, éretlen gyümölcsre és a szőlőre. Ez főleg a tífusz okozója lehetett. 8) A nagy lóállománnyal rendelkező sereg állatai igen megfogyatkoztak, elerőtlenedtek. (Kémjelentésekből.) Az egri vitézek katonai sikerüket nemcsak ellenállásuk és az ellenségnek közvetlen pusztítása révén érték el, hanem a végvárak egyik jelentős feladata révén: felőrölték a támadók erejét. Rendkívül fontos tényező volt az ostrom befejezésében, hogy több, mint 10 nappal az elvonulás előtt (okt. első hetében) már egyes csapattestek fellázadtak és önkényesen elhagyták a tábort. Őket aztán mások is követték, de mindegyikük rendetlen menetben, vert hadak módjára vonult el.
Az ostrom után: Dobó István nem maradt távol a harcoktól. Tinódi Lantos Sebestyén úgy mutatja be, mint aki igen gyakran fut, odarohan, ahol segíteni kell, beáll a várfalon küzdők közé és két kézre fogja kardját. Dobó István harcolt, megsebesült, életét kockáztatta. Az ostrom alatt 31 forintot, 20 dénárt osztott szét elismerés fejében a vitézek közt. Az ostrom után is gondoskodott a vár védőiről. 69 sebesültnek, 23 árvának s özvegynek a megjutalmazása tárgyában a királyhoz intézett egy előterjesztést. A jutalom általában némi posztó, vagy 2-4 forint, a legnagyobb jutalom 25 forint. Ez ritka volt abban a korban. Kiemelten, első helyen emlékezett meg a "műszaki alakulat", a mesteremberek munkájáról. Valamennyit név szerint felsorolja, javadalmazásra javasolja. A felnémeti Kovács Jakabot a várvédelem hősének nevezi. Nagy elismeréssel szól a bognárok, ácsok, molnárok érdemeiről. Molnár Gergely kiváló szolgálatot teljesített a faltörések kijavítása során, a felrobbant lőporos malmot négy nap alatt újjáépítette. Valamennyi mesterember szabad idejében puskát ragadott, s önként szaladt a falakhoz. Jutalmazásra javasolta a hősi halált halt parasztok közül a Sarudról, Harsányból, Felnémetről, Tihamérről és Maklárról származó egy-egy, Egerből bejött öt elesett paraszt özvegyét. Jutalmazásra javasolta még a Tihamérről és Maklárról hat, és a Felnémetről egy, a várba jött parasztot. Az egri völgy jobbágyai 6 évi adómentességet kaptak, akik pedig részt vettek a vár védelmében, azok életük végéig megkapták ezt az előjogot. 56 várbeli puskást és Bornemissza Gergely gyalogosát javasolta jutalmazásra.
Az 1553 évi soproni országgyűlésen a rendek is megemlékeztek Eger hős védőiről. Az elesettek özvegyei és árvái, továbbá a sebesültek megsegítésére s a török fogságba esettek kiváltására jobbágyonként – saját erszényükből! – tíz dénár hadisegélyt szavaztak meg. Így indokolták: "Mivel a (...) katonák (...) nagy részben az ostrom alatt súlyos sebeket kapván sokan testüknek tagjait részint elvesztették, részint megcsonkultak, élelmük keresésére idegen segélyre szorulnak, annál fogva, mivel az egész országnak használtak, mind érdemesek, hogy közönségesen, mindenkinek az adakozását tapasztalják..." Egy Eger ostroma után készített kimutatásból megtudhatjuk, hogy az egyik katonát, akinek a mellét átlőtték, és akinek a sebe „soha nem fog begyógyulni” 20 forintra és 1 rend ruhára tartották érdemesnek. Hasonló összeget kapott az is, akinek a bal kezét roncsolta szét egy ágyúgolyó, vagy akinek az átlőtt lábát levágták. Akinek a lövedék mindkét lapockacsontját szétroncsolta 1 rend ruhát kapott, akinek az arca és egyik keze a puskaportól összeégett és egyik szemét elveszítette, azt 5 forintra és 1 rend ruhára tartották érdemesnek. A XVII. század közepén egy köntös ára 12 forint, egy gyengébb minőségű dolmányé vagy egy ködmöné 3 forint, egy nadrágé és egy süvegé 2 forint, és egy pár cipőé vagy csizmáé 1 forint volt.