�-t évvel az improvizációs kórus életre hívása után, 2014. március 7-én az Iparművészeti múzeumban szerezhettem személyes benyomást róluk. Kíváncsian foglaltam helyet az első sorok egyikében. Hangfelvevőt nem vittem magammal, mert előzetesen nem egyeztettem a karmesterrel, Tóth Árpáddal; nagyon elpuskáztam a dolgot.
Szerintem nincs olyan nyitott füllel járó hangorientált ember, aki ne beszélne elismerően vagy inkább szuperlatívuszokban, egy ilyen élményszámba menő előadásról. Esetemben a második kitétel a helyénvalóbb, mert engem, mint egy felkészületlen „szüzet” ért a behatás. A hatalmas csarnok egész terét „belakta” a százharminc tagú kórus, méghozzá olyan aprólékosan, hogy a széksorok között is énekelve vonultak. Egyre inkább éreztem a két fülem elégtelenségét, amelyet a fejem egyre gyakoribb jobbra és balra forgatásával próbáltam ellensúlyozni. Szükség is volt a panorámahallásra. Megelevenedtek a természet hangjai: szélsusogás, eleredő eső, ide-oda lecsapó mennykő, majd kisütött a nap. Nem maradhatott el a madárhangok utánzása sem. Négy év elteltével az előadás részleteire nem emlékszem vissza pontosan. De nincs is rá szükség: a kórus nevét örökre megjegyeztem! (A közreadott fotó máshol készült.)
December 12-én az újabb produkcióra már felkészülten érkeztem. A mikrofonállvány optimális helyének megválasztásában és a mikrofonok irányának meghatározásában segítségemre sietett Árpád. A „Zarándokatyák” című darab került előadásra, ismét teltházas előadáson.
Egy XII. kerületi iskola a helyszín. Aki járt már hegyvidéki iskola tornatermében, az képben lehet; egyik oldala teraszos kialakítású. A teljes tér kiaknázásának lehetőségével itt is kiválóan élt a kísérletező kórusvezető. Telt-múlt az idő és rá kellett ébrednem: másik mű, másabb hatások. Utólag úgy vélekedek róla, hogy: a két darabot fordított sorrendben lett volna szerencsésebb megismerni. Ez a kitétel azonban nem von le semmit sem az előadás művészi értékéből. Most pedig következzék a „Zarándokatyák” című produkció; a két mikrofonnal rögzített felvétel a térhatást csak részben képes visszaadni.
Nem mehetek el szó nélkül a karizmatikus személyiségű karvezető, Tóth Árpád személye mellett, akit egyszerűen csak a „perpetuum mobile”- kifejezéssel illetek. Miért? Sorolom: kifogyhatatlan energiacellák sora rejtőzhet benne; száz szemmel és ezeregy füllel figyel egyszerre a kórusra; tizedmásodpercek alatt dönt; az összes gyeplőt egy kézben tartja és mindezek mellett van humora. Ezeken túlmenően még kedves és segítőkész is a hozzáfordulókkal. Emiatt felkértem őt a 2015. májusi Ezer arc klub második vendégének egy kiadós párbeszédre.
