Aki Ciprusra vetődik, hamar szembesül a ciprióták és a macskák közötti meghitt viszonnyal, a kóbor macskákat országszerte etetik és itatják. Talán nem véletlenül alakult így?
2004 áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták – ez a legrégebbi bizonyíték a macska háziállatként tartására.
Lárnaka Ciprus legrégebbi lakott városa. Egy legenda szerint az első települést Noé dédunokája, Kittim alapította. Ciprus más ókori városaihoz képest, amelyeket elhagytak a lakosaik, Lárnaka a 6000 évvel ezelőtti alapításától kezdve ugyanott létezik.
Április végén napsütéses, 22-27 fokos időjárás fogadott, és rendkívül erős, kilences erősségű UV-sugárzás. A helyiek hosszúnadrágot és hosszú ujjú felsőt viseltek.
A tengerparti sétánytól pár utcával beljebb, turista számára ideális helyen szálltunk meg. Közel volt a buszpályaudvar, a Finikoudes buszmegálló – itt az összes helyi és távolsági busz megállt – és a személyhajó kikötő.
Utazásunk tervezésekor nem figyeltünk oda, hogy az ortodox húsvét napjai közelednek. Ebből támadt egy kisebb kavar, a Szent Lázár templomot és a Hala Szultán Tekkesi-t vasárnap zárva találtuk.
A tengerparti sétány közelében, egy kisebb téren találhatunk rá az árkádos kialakítású Szent Lázár templomra. Hangszórók segítségével a misét az utcán is lehet hallgatni. Pár percig ezt tettük, majd beljebb kerültünk. Az oltár felett három-négy sorban festett ikonok. Története röviden. A város első püspöke az a Szent Lázár volt, akit Jézus az Újszövetség szerint feltámasztott. Lázár Kr. u. 45-63 között töltötte be a püspöki tisztet, és halála után itt temették el. Sírja fölött áll ma a Szent Lázár ortodox templom (Agios Lazaros). Altemplomában ma is megtekinthető a feltámasztott püspök sírja. Szent Lázár testét 890-ben találták meg ezen a helyen, de Konstantinápolyba vitték, ahonnan később Marseille-be került, így ma a templom altemplomában csupán az üres szarkofág tekinthető meg.
A húsvét hétfőt követő körmenetet megtapasztalhattuk, melyen jóformán csak idős emberek vettek részt.
A 18. századi vízvezeték rendszer (Kamares) jelentős régészeti emlék. A vízvezeték a Limassol felé vezető út mentén, egy családi házas környék szélében látható. 1745-ben kezdték építeni a törökök, hogy javítsák a város vízellátását, és egészen 1939-ig használatban is volt. Kedvelem a számokat. Az általam megvizsgált boltív közel négy méter magas volt, a két lábazat közötti távolság is cirka ugyanannyi. A tartóoszlopok magasában vezető csatorna teljes szélessége 130 cm.
A repülőtér felé vezető főútvonal mellett haladtunk. Balra újszerű lakótelep, jobbra pedig az egy négyzetkilométernyi kiterjedésű, sekély vizű sóstó, a flamingók költőhelye következett. A Hala Sultan Tekke a sóstó túlsó végében várt ránk a messzeségben. Pálmafákkal és olajfákkal vegyített liget mellett elhaladva érkeztünk meg a mecsethez. Érdemes tudni róla. Ezen a helyen van eltemetve Mohamed próféta nevelőanyja, Umm Haram. Az arabok ciprus elleni hadjárata során férjét követve 647-ben járt a szigeten, és a mai lárnakai mecset közelében halálos balesetet szenvedett. Sírja fölé 1760-ban emeltek kupolát. Másokat is örök nyugalomra helyeztek itt. A kertben több kőből készített fejfa látható. A körülbelül tornaterem méretű mecset és minaret közelében forrás ered. A komplexum a muzulmánok legfontosabb zarándokhelyei közé tartozik.
Limassol a sziget déli oldalán, az Akrotiri öbölben fekszik. A település helyén már valószínűleg Krisztus előtt 2000 évvel is éltek emberek, amint erre a feltárt sírok utalnak. 70 km buszos utazás után érkeztünk meg a sziget második legnagyobb településére. Miután a szemgyönyörködtető sétányhoz érkezett a távolsági busz, a sofőr jóhiszeműen leszállásra bíztatott minket. Vacilláltunk-vacilláltunk, és a járaton maradtunk. A végállomás a New Port-on volt. Egy esőbeálló és egy járdasziget jelezte a buszvégállomást. Teherhajó kikötő a javából, lepukkant rozsdaövezettel határolva. Úgy döntöttünk,nem szállunk vissza a járatra, hanem szétnézünk a környéken és utána gyalogosan vissza a centrumba. Hamarosan túl voltunk a zárt fallal kerített kikötőn. A Lidlnek megörültünk ugyan, de húsvét hétfő lévén zárva találtuk. A nívósabb motorcsónak szaküzlet előtt viszont lecövekeltünk, mert ilyen kínálatú portállal nem találkoztunk eddig. Mosolyra fakadtunk a kishajó kikötőben, ahol a Katerina nevű motorcsónakot lágy hullámok billegtették.
A parti sétány keskeny. A város felöl kétszer kétsávos forgalmas főút határolja, plusz egy parkolósáv. A strand rész viszont kórosan anorexiás. Nehezen képzelhető el, hogy itt nyáron üdítő lehet az élet. Másik elgondolkodtató negatívum az étkezdék által nyújtott minőség. A turisták által hátrahagyott tányérok félig tele voltak ételmaradékkal. De lett okom a hurrá optimizmusra. Perkupa község BAZ-megyében található. Itt éltem át először, hogy nyáron egy teraszon üldögélve ellazultam annyira, hogy a fejemen kívül más testrészemet nem érzékeltem. Nos, itt Limassolban az egzotikus fák árnyékában ücsörögve ugyanaz a fantasztikus érzet kezdett hatalmába keríteni.
De vajon mi van mögöttük? – vetődött fel bennünk. Mármint a főútvonallal párhuzamosan épített lakótelepi házak mögött? Útra keltünk.
Hétemeletes házak között földszintesek. Citromfa terméssel, negyedik emelet magasságáig felérő pálmafa, a harmadikig nyújtózó kaktuszfa, egy ideig fás szárú, utána kaktuszjellegű. Élénk színű virágzatban pompázó hibiszkuszbokor. Némely járda szélében hosszasan elnyúló virágcserépsor. Hatalmas kiterjedésű zöldbe boruló park játszótérrel, melyet rendőr felügyelt. Békebeli nyugalom, leszámítva az örökmozgó lurkókat.
Elgondolkodtatott a tengerparti plázs és a parkos rész kontrasztja. Ha a szabadidőmet nyáron Limassolban tölteném, csak fürödni járnék át a főút túloldalára. Pihenni, semmiképpen nem. Aki viszont szívesen átsétálna a tengerpartra, annak érdekesség lehet a zebra kialakítása. Az átkelő nem végig egyenes vonalban vezet át a túloldalra, hanem középen méterekkel oldalirányba eltolva, megtörve. Ezzel is csökkentve a figyelmetlen gyalogosok balesetveszélyét. Egyre több turistát várnak ide, három harmincegyemeletes apartmanház komplexum áll átadás előtt.
A ciprusi ortodox húsvétot több oldaláról is megismerhettük. Mint köztudott, igazságát ugyan erősen vitatják a hazai zoológusok, de mifelénk a nyúl csokitojást szokott tojni. Lárnakában viszont dinoszauruszhoz illő méretű műanyag tojásokkal vannak teleszórva az utcák. Az egész városra kiterjedő napokon át tartó folyamatos petárdázás jellemezte a sötétedéstől virradatig tartó időszakot. Szállásunk utcára néző teraszáról szemlélődtünk, hallgatóztunk. Éjfélkor megszólaltak a katolikus templomok harangjai és a müezzin is bejelentkezett. A vérzivataros háború zaját idéző durranások közepette úgy hatottak, mint a vallásháborúra asszociáló szürreális film aláfestő nyitóhangképe. Fiatalok és idősebbek is, kezükben mécsessel jártak-keltek az utcákon, templomba menet vagy jövet lehettek éppen. Bár a suliban tilos a petárdázás, húsvét előtt az iskolaudvar mégis hangos a durranásoktól.
A szigetet a makulátlan tisztaság jellemzi. Szemetet eldobva nem találtunk. Boltnyitás előtt a járdát vízzel mossák fel.
A nálunk megszokott rácshálózat-szerkezetű utca/városkép kialakítás nem ismert itt. Mindenféle magasságú, kinézetű vagy stílusú épület békésen megfér egymás tőszomszédságában. Ennek a kacifántos városképnek is meg van a maga varázsa, a kiismerésre váró rejtélyes összevisszaság. A másság.
A másság máshol is tetten érhető volt. Egyik reggel útbaigazításért megszólítottunk egy férfit. Örömmel sietett a segítségünkre, utána pedig jelezte, hogy ő egy mix: ciprusi és orosz szülők keveréke. Pár nappal később egy élelmiszerüzletben találkoztunk, mosolyogva üdvözöltük egymást.
Csalódottan fordultunk ki a Pierides múzeum kapuján,odabent cserepek, flamingókat ábrázoló gyermekrajzok, lezárt emeleti rész, de legalább egy figyelemre méltó aprócska kőszobor is akadt a régmúltból.
Pozitív meglepetés is ért minket. A Hala Sultan Tekkesitől indultunk visszafelé. Próba szerencse alapon megpróbáltunk helyi járatot stoppolni, hiába. Pár perccel később mellettünk fékező autóból dudáltak ránk, angolul szólt az invitálás. Egy két évtized óta itt dolgozó magyar anyuka és nagykamasz lánya ültek a járgányban. Mint elmondták: látták a hiábavaló stoppolási szándékot, és az első alkalommal visszafordultak értünk, így utólag is megemelem előttük a nem létező kalapomat. Tőlük tudtuk meg többek között, hogy a házak tetején lévő fehérre festett műanyag hordók a melegvíz-szolgáltatás alapjai. Errefelé nem csak az áram méregdrága, hanem a meleg víz is. Talán a konyhában azért van két csapja a hidegvíznek, mert egyikük megnyitása a hordó feltöltését szolgálja. A munkahelyen a főnök kezében nincs vízilókorbács a beosztottak ösztönzésére. Ha nem ma, majd holnap. Az idei tél rendkívül hidegnek bizonyult, mert a tengerszinten mínuszokat is lehetet mérni. Egy muszájból beszerzett télikabát lett az ára. A nyár is alaposan kitesz magáért a negyven fokot is meghaladó hőséggel. Július és augusztus hónapok pokolian kegyetlenek tudnak lenni, viszont a szeptember, de még az október eleje is alkalmas strandolásra.
A lárnakai kikötőből induló hajókra az utazás időtartamától és a szolgáltatás minőségétől függően 12-120 euróért válthatunk jegyet. Érdekesség, hogy a Finikoudes központi buszmegállóban mindkét irányból érkező járatok ugyanannál a járdaszigetnél állnak meg. A buszokon minden üléshez tartozott leszállást jelző nyomógomb, ülve lehetett utazni rajta, felállni csak megállás után volt szabad.
Az ősi város Nicosia a 7. században vált az ország fővárosává. A buszpályaudvartól 1 kilométer távolságban található a demarkációs vonal, és a gyalogos határátkelő. A határsávban ENSZ békefenntartók állomásoznak.
Ég és föld a kettészakított két városrész. Átlépve a határt, a török oldalon három céltalanul strázsáló rendőrbe és szótlan zsibárusok piacába botlottunk. Bármerre néztünk Lefkosiában, üresen ásítozó, máladozó vagy leomlott falú házak sokasága. Tízből nyolc épület lakatlan, közel fél évszázada nincs, aki igénybe venné. Az egyik emeletes ház kapuján levert lakat, bárki bemehet. A főútvonalakon sem más a helyzet. Az üzletek jelentős része üres – ez részben igaz a görög ciprióták által lakott területekre is – az emeleteken csak elvétve lehet élet nyomát felfedezni. Embert elvétve látni az utcán. Gyermekkel pedig egyáltalán nem találkoztunk. Az egyik mellékutcában lévő üzlethelyiségben két fekete férfi kvártélyozta el magát. Ingyen lakás, és talán innen járnak át a görög oldalra dolgozni? Az utcákon barangolva favázas székeket készítő kisiparosra találtunk. A bolt előtt néhány idősebb férfi kávézással ütötte agyon a tengernyi időt. A szegénység szembeszökő. Igazi szellemvárosban róttuk az utcákat. Egy nagy csarnokban piac. Még azt sem mondhatnám, hogy áruhiány lett volna, de vevő az ablakban. Lám-lám. Pénz, paripa, fegyver és öt évtized múltán egy virágzó édenkert helyett csak gazosra lelni. Visszafelé ballagtunk már. A bíróság hatalmas épülete felújítva, a helynek illően öltözött munkatársak az utca túloldalán lévő kávézóban kvaterkáztak. Jóhiszeműen mi is betértünk egy feketére: jégkockával erősen felturbózott majdnem löttyöt kaptunk, 2 euróért. Később egy cirka 30 méter magas müezzin mellett haladtunk el, délben megszólaló imára hívó éneke a görög oldalon ért utól minket.
A görög sétálóutca vendéglőinek terasza csurig vendéggel. Nem csak hangos zsibongást hallani errefelé, hanem visítozó gyermekekét is. Szembetűnő hogy ezen az oldalon húsosabbak a macskák, mint odaát.
Széles felüljáróhoz érkeztünk, melynek aljában vízesésekkel, csobogókkal és a járda széleiben futó patakocskákkal kialakított, zöld park csábított belépésre. A felüljáró alatti sáv remek hely a nyáron kegyetlenül pörkölő nap ellen. Bravúrosan gördeszkázó nagyobbacska gyerekek, tipegő emberpalánták és nyugalmat kereső idősek. Elektromos rollerral közlekedő, elsősegélyládával felszerelt parkőrök vigyázták a rendet.
Az óváros sikátor-jellegű utcácskái felé vettük az irányt. Az egyik szent hely kertjében arab férfiak gyülekeztek imára. Aki nem fért be, az a parkolóban terítette le az imaszőnyeget. Több százan lehettek.
Feketék és indiaiak uralták az utcaképet, arab és kínai nemzetiségű elvétve fordult elő. Utunkba akadt egy ószeres kirakata. A kínálat jelentős, az iránta való érdeklődés csekély. Közelében kétharangos tornyú templom. Távolabb talán imádkozhatott is valaki az orra alatt, egy nagyon szűk járdán az üzlet előtt egy pocakos férfi eregette a füstöt. Terjedelmes lénye teljesen elfoglalta a keskeny járdát. A lábfejére nehezedő cipősarok juttatta eszébe, hogy nem övé az egész világ. Errefelé is akadtak bezárt üzlethelyiségek, leomlott falú házak, de egyre több helyen épültek újak. Elvetődtünk a motorbicikli múzeum kerítéséig is, de a kaput zárva találtuk. A feketék által lakott városrészben található élelmiszerüzlet árfekvése igazodott a vevőkörhöz.
Érdekes volt a távolsági buszjegy árkalkulációja: míg idefelé hét eurót fizettünk darabjáért, addig visszafelé, négyet.
A 425-ös busz egyik végállomása a reptér, a másik Dekelia. Hosszú járat, két euróért. Dekelia egy szöges betonkerítésekkel körbeölelt hatalmas angol katonai körzet. Tábla tiltja a fényképezést. A végállomástól Lárnaka irányába a főút mentén Cirka négy km-t kellett gyalogolni, míg balra lekanyarodhattunk a tenger mellé.
Nagy csodálkozásunkra a dűnék között egy hatalmas alapterületű vegyesbolt került az utunkba, lakóépület sehol. Tőle valamennyivel távolabb találtunk rá a legszebb partszakaszra, az indigókék színben mutatkozó öblöt mindkét végében sziklák óvták, közbenső homokos partja zöldellt a fáktól, és fű is akadt bőven. Élelmiszert és főtt ételt is elfogadható áron kínáló üzlet növelte a komfortfokozatot. A víz itt is makulátlan, mint Lárnaka és vonzáskörzetének mintegy huszonöt km-s szakaszán, kék zászló jelzi a minőséget. Itt
még nem, de távolabb hét és fél euróért napernyőt béreltünk, a napágyakat ingyen lehetett használni, de napernyővel kombinálva már fizetni kellett. A lágyan hullámzó víz tizenhétfokos lehetett, lábszárig gázoltunk bele. Két óra elteltével véget vetettünk a tavaszi hurrányaralásnak és útra keltünk Lárnaka felé.
Pálmaerdőben hűsölő apartman házak, nívós szállodák, magánrezidenciák váltogatták egymást. Vízi eszközöket kölcsönző kereskedőre is akadtunk, az árakat kiírta. Az utunkba eső kondi gépek egyikét, a csípő kilazítására valót igénybe vettem. A vízpart homokos és köves változatban variálódott. Helyiek által látogatott, közkedvelt pavilon egyik hordóasztala mellett tanyát ütöttünk. Sokan fogyasztottak, ettek és ittak is. Mi az utóbbit választottuk, egy hatszázharminc mll-s pilseni típusú sör mellett döntve. Az itt töltött egy hét alatt ekkor volt a legmelegebb, huszonhét fok.
Utunk további részében a gáztelepek és az ipartelepek partszűkítő hatása miatt el kellett távolodni a tengertől. A benzinkúton kerozin is vásárolható. Sajnos egészen Lárnaka buszpályaudvaráig elfeledhettük a partot.
<
<
A lárnakai plázs déli végében található az aprócska vár. Az erődöt az oszmán fennhatóság alatt kezdték építeni 1625-ben. Az angol gyarmati időszakban a 20. századig használták börtönként és vesztőhelyként. Jelenleg múzeum. Megtekinthetők a régi hadieszközök, és a kivégzésekre használt terem, illetve bejárhatók a tengerre kilátást nyújtó falak is. Egy másik helységben cserép és fémedények tárlója, fegyverek mustrája, országszerte meglévő templomok fotóalapú bemutatása. Mi is alaposan körbenéztünk. Nekem a tengerre néző teraszra való kijutás módja tetszett meg. Olyan kőfal nyújtotta s-alakú emberszélességű résjáraton át lehetett átjutni rajta, mely csak egyenkénti közlekedést tesz lehetővé. Ennek két gyakorlati oka lehet. Az egyik a tűző nap elleni védelem a strázsáló katona számára, a másik az , hogy vész esetén egyszerre csak egy ellenséges katona képes átjutni rajta, az is csak körülményesen.
Az erőd mögött mecset. Három idős férfi vigyázta a rendet. Belépés előtt köntöst kellett magunkra ölteni, a női hajat a kámzsa alá kellett rejteni. Az egyik rebellis női hajtincset az egyik arab papa önhatalmúlag igazította a kámzsa rejteke alá. Megszabadultunk a lábbeliktől, és beléphettünk az imaterembe. Meglepve tapasztaltam, hogy áhitat idején is látogatható. Két oldalt is akadtak könyves polcok: egyiken könyvek sorakoztak, a másikon gyógyszerek. Az ablakok mindegyike szélesre tárva. A terem alját padlószőnyeg borította. Hiába fohászkodtam a müezzin megszólalásáért, Mohammed nem hallgatta meg kérésemet. Kifelé állt a rudunk. Nem is mertem volna gondolni, hogy a cipő lábra felhúzását követő mindennapos „masni a cipőfűző végére” gyors mozdulatsor milyen ámulatot fog kiváltani az arab őrszemekből.
Számunkra az ételfogyasztás nem a kuriózumok világa és nem is témája a társasági beszédnek, hanem a szükséges mértékű kalória bevitel., Írásos beszámolóimban ezért nem szoktam szót ejteni róla. Most viszont itt az ideje. A mecsetből az utcára kilépve a túloldalon egy negyedosztályú vendéglő kínálja magát a sarkon. Hetvenes éveit koptató görög pár viszi a kócerájt: néhány egyszerű asztal odabent, néhány pedig az üzlet utcafront fala mellett. Itt minden az ellenkezője, mint amely jellemzi korunk vendéglőseit: olcsó ár, óriási adag és ízletesen elkészített harapnivaló. Egy gírosz tál négy euró, míg fél kiló sült hal ugyanannyi sült krumplival két pitával és óriási tál görög salátával, tíz euró. Vajon hogyan képesek ennyiből haszonnal asztalra felszolgálni? Sok munka, aprópénznyi haszon vagy szerelemből? Aki arra jár, irány a vendéglő!
<>
<>
( Hangminőség: 24 bit, 48 kHz.)
