Hajnalok hajnalán a fapadosokat fogadó kettes terminálra megérkeztünk a feleségemmel. Mivel a szállást déltől lehetett elfoglalni és az első reptéri busz hatkor indult, ezért átsétáltunk az öt percre lévő fényes, világos és kifelé dőlő üvegfalú egyes terminálra. Mennyezete rácsos, hatszögletű lámpatestek bújnak meg közöttük. Formatervezett, mákgubóra emlékeztető pavilonok. Az utastájékoztató tábla szerint, innen Perm, Novoszibirszk és Vlagyivosztok irányába is továbbutazhatunk. Tapasztalatunk szerint, a városban itt váltják legrosszabbul a külföldiek pénzét. A hat és huszonhárom óra között közlekedő, félóránként induló városi busz az egyes terminál elöl indul. Menetideje harminc perc. Baki Card kártyával vehető igénybe, mely az egyes terminál előtt lévő automatából megvásárolható. Kialudtuk magunkat, kisütött a nap. Buszra szálltunk, irány a főpályaudvar. Az aszfaltcsíkot mindkét oldalról gondozott park övezte. Fű, bokor és fa katonásan sorakoztak egymás mellett. Errefelé a szemetet ki kell találni még. A távolban a családi házak és a szalagházak világa mellett feltűnt, a felemásra sikeredett, 1980. évi nyári olimpiai játékokra felhúzott stadion körvonala is. Tornyos-ablakos imitációjú, hosszasan elnyúló téglafal a városba vezető országút szélében: csupán dekoráció lenne?
Már az elején leszögezem, nem tucat város az azeriek fővárosa. Szembeszökő, ahogyan a száz évnél régebbi épületek és a Szovjetunió idejében emelt házak, a szénhidrogénmezők bevételéből megépült, modernitást sugárzó épületekkel, egymással harmonikusságot árasztva, változatos utcaképet alkotnak. Dübörög a járműforgalom, de Zsigulit, Zaporozsecet vagy Zil típusú teherautót még nagyítóval se keressen senki se. Kockalámpás Ladából is csak kettővel találkoztunk. Két autószalon is árulkodik a változásról: Ferrari, Bentley.
Szűkebb belvárosnak, a főpályaudvar és az óváros közötti területet azonosítottuk be. Fő tájékozódási ponttá a területet kettészelő Bülbül utca vált, mely levezet a promenádhoz. Az egész nem nagyobb egy-két négyzetkilométernél. Az indokolatlanul sok aluljáró mellett, a járda szintjét lépten-nyomon megtörő le és fel irányú lépcsők, valamint a rámpák, folyamatosan keresztbe tesznek a gondtalan bámészkodásnak.
Ha valaki bármilyen okból megállna egy-egy minisztérium épülete előtt, melyet gépfegyveres rendőr vigyázz, ne lepődjön meg, ha gyors továbbhaladásra inti. Fotózásra alkalmas eszközét még véletlenül se vegye elő. Küllemre tipp-topp házak között vagyunk, de nem árt egy-két kapualj mélyére, az udvarba betekinteni. A sétálóutca emeletes házának udvarában szemétkupac. A lakók hokedlin üldögélnek. Másutt a belső udvar a szovjet időket lopta vissza, mintha azóta semmi nem történt volna a felújítás, renoválás terén.
Aki a politikán és a hozzá fűződő viszonylatokban, illetve az olajiparban keresi a betevőre valót, annak itt sincs anyagi problémája. A bérből és fizetésből élők kétféleképpen szegények. Bakuhoz képest a vidék, de legfőként a falvak népe, csóró. Az országban a havi átlagjövedelem háromszázötven euró. Hogy a fővárosban csak egy hajléktalannal találkoztunk, aki lépcső aljában húzta meg magát, az csak az erős rendőri jelenlétnek köszönhető. Tenyerét tartó emberrel nem találkoztunk. Az utcazenészek csak az aluljáróban kalapozhattak. Vélhetően engedéllyel tartózkodhattak odalent. Voltak olyan napok, hogy a belváros utcáin ötven méterenként párosával vagy akár négyesével posztoltak az egyenruhások. A biztonság garantált. De egy város tényleges közérzetét, vajon nem inkább a jelenlétük nélkül létező rend jelentené? A teljhatalom nagy úr, messzire elér a keze.
Nehéz lenne eldönteni a turistának, hogy a fővárosban a rendőrség vagy netán a kertépítő vállalat-e a nagyobb foglalkoztató. Baku olyan érzetű várossá vált számunkra, melyben a parkok területe és a lakóterületek nagysága, némi túlzással azonosak. A zöld oázisok az általunk megismert városrészeket lépten-nyomon jellemezte. Kár, hogy a fűre lépni tilos kitétel, errefelé betartandó szabály. A parkok mérete széltében és hosszában száz méterekben adható meg. Napi rendszerességgel gondozzák a kertészek. Munkaerőből nincs hiány. A promenádon az esőzés után rálépéskor a kőlapok között sáros víz bugyogott fel. Ketten fűzfaseprűvel söpörték félre a vizet, a harmadik a főnök volt. A nagy fokú precizitáson is akadt folt. A járdák sok helyütt elhanyagoltak, máshol a térkövek kilazultak. Azerbajdzsán kirakatában Baku parkvárosként jelenik meg. Másvalaki viszont kendőzetlenül tette közszemlére a valót. A belvárosban két fa közé kihúzott kötélre, a tisztára mosott ruhákat teregette a háziasszony.
Legyen szó férfiről vagy nőről, alacsony termetűek az azeriek. Magasságuk százhetven centiméter körüli, testsúlyuk magasságukhoz igazodik. Európai öltözetet viselnek, de láttunk talpig feketébe öltözött nőket is. Mivel az indiai turisták után lélekszámban az arabok következnek, ezért a talpig fekete ruhában látott hölgyek mindegyike lehetett akár külföldi is. Munkaidő végeztével megtelnek az utcák, de vasárnap talán még annál is többen korzóznak. Az első napokban többször is angolul és oroszul feltett útba igazító kérdéssel fordultunk az utca emberéhez " kevesen beszélik az angolt, az oroszt szinte mindenki érti. Gyakran ránk sem bagózva mentek tovább, máskor készségesen álltak a rendelkezésünkre. Egy alkalommal, miután a hölgy észrevette, hogy a megszólított azeri nem tud a javunkra lenni, odalépett hozzánk és készségesen sietett a segítségünkre angolul.
Utazásaink során, Kati akaratának megfelelően, az elutazás előtt, első ízben Azerbajdzsánba regisztráltunk konzuli védelemre. Második nap személyesen felkerestük a szolgálatot. Első fontos eredménye lett számunkra, hogy az azeri vízum csak egy belépésre jogosít fel.
A vérzivataros történelmi időket szerencsésen túlélve, jó állapotban maradt fent a szinte teljesen épp várfalú óváros. Képzeljünk magunk elé egy nagyjából kör alakú kisebb területet, melynek középpontjában magasodik a Sirvan Hasas palota. Körülötte, A labirintusszerű sikátoros utcaszerkezetben, sárga homokkőből házak. Mindenütt lombos fák, bokrok és lépcsők. Nem csak madártávlatból hangulatos a város eme büszkesége, hanem a macskaköveket róva is. Hotelek, motelek, utcai árusok és a vendéglők mellett, néhány lakóház is akad még. Nem csak a vendéget fogó éttermi alkalmazott várakozik az utcán, hanem az alkalmi idegenvezetőnek felcsapó, angolul is beszélő fiatal.
Egész Bakura jellemző, hogy az utcafronton csak a hotelek vannak táblával jelezve. A náluk alacsonyabb kategóriájú szállásokat jóformán csak helybeazonosító eszközzel lehet megtalálni, vagy még azzal sem. Aki magánszervezésű úton jár Azerbajdzsánban, a szállásfoglalás terén nem árt körültekintőnek lennie. Könnyen érheti kellemetlen meglepetés a szálláshelyen, a furfangosan ügyeskedő tulajdonosok kapzsisága miatt. Érdemes hotelben foglalni, vagy a helyi magyar konzulátus honlapján előre tájékozódni, tanácsot kérni. Térjünk vissza az óvárosra. Mivel az országban vallásszabadság van, ezért hitét mindenki szabadon gyakorolhatja. Számomra mindig kellemes hangulatot teremt a müezzin imára hívó éneke. Aki fél egy után öt perccel itt vagy a közelben tartózkodik, kiválóan hallhatja a hangszórókból megszólaló éneket.
A mindenkori muzulmán hitű uralkodó palotájában tartózkodunk. Épületen belül és azon kívül is, akár jelentős szintkülönbségek nehezítik a közlekedést. A múzeumban régi kardok és tőrök, nagy méretű szőnyegek, de összességében vajmi kevés tárgyi emlék utal a múltra. Ekkor még nem lehettünk tisztában vele, mint az utolsó napokban a Nemzeti Galériát végigjárva (magyarországi kisvárosi szintű intézmény), hogy az ország alig rendelkezik történelmi korú tárgyi emlékkel. Ami van, arra viszont nagyon odafigyelnek. A lekövezett udvaron lévő, egy méter magas állványzaton nyugvó kőfaragásos leletek fölött plexi tető. Körülötte lombos és pálmafák, virágzó bokrok. Külön épületben hat kőkoporsó. A mecset tornya nem látogatható. -sszességében hangulatos, korát megidéző épületegyüttes. Udvarán leülve gyorsan megfeledkezhetünk a huszonegyedik századról.
Közelében a Szűz torony. Kívülről három torony benyomását kelti. Első emeletére fémlépcső vezet fel, utána szűk kőlépcső a tetejére. Útközben keskeny lőrés vagy kitekintő nyílás, valamint jelentéktelen tárgyi emlék. Ide nem mentem fel. Kati véleményére hagyatkozva, elég kívülről megtekinteni. A Karaván szeráj pechünkre renoválás alatt. Mellette korabeli működő kőkút. Előtte, osztályfőnökük körül általános iskolások csoportosultak. A pedagógust oroszul kérdeztem, ő egyik tanítványához fordult, aki kérésemre pergő nyelvvel megfelelt. Kértem, hogy ne beszéljen gyorsan, mire megkukult. A középkori fürdő épületében ajándékbolt. A járófelületbe üvegbetekintőt építettek. Alatta a méter mélyen lévő régi kőmedence romja. Mellette ásatás feltárt kőemlékei, valamint filagória. Az óvárost a dupla kapun át elhagyva, pár perc séta a Kaszpi-tenger öble.
A város másik büszkesége a hét kilométer hosszú promenád. A repülőtér felé eső végét autóparkoló zárja le, míg a másik végében, a szinte teljesen kör alakú, húsz emelet magasságú üvegkapu. Három szinten lehet az öböl mentén sétálni. A vízhez legközelebb eső parton csak részben, míg a fölötte lévő promenádon végig, ugyanúgy az utcaszinten lévő sétányon. Odatartva legtöbbször a Bülbül utcát vettük igénybe, amelyen a sétányra megérkezve ötvenféle kaktusz szolgál igazodási pontnak.
Az autóparkolótól indulunk terepszemlére. Az óriáskerékig tartó bő kilométernyi szakaszt elfuserálva térkövezték le. Keveseknek tűnik fel, mert alig járják. Nyolc napot töltöttünk Bakuban, azalatt élénk szél űzte a fellegeket. Hogy mennyire jellemző az erős légáramlás a városban, nem tudom, de erős szélben aligha járatják az óriáskereket. Nagyobb bevásárlóközpont után a világ első szőnyegmúzeuma. A tizenötödik században épült Juma mecsetben került kialakításra és 1967-ben átadták. Stílszerűen, alakja felcsavart szőnyegre emlékeztet. A hátizsákot zárható szekrényben kell hagyni, a fotózást tábla tiltja: vajon miért? Meglepetésre, csak egy emelet látogatható. Ezt a teret is nehezen sikerült tartalommal megtölteni: szőnyegek, kőkorsók, festmények, és mivel mégis csak Szőnyeg múzeumban lennénk, kézi szövőszéken folyamatosan dolgozó hölgy. Ennyi és nem több.
Tőszomszédságában Mini Velence. Építésének idejét Ekkor nem ismerhettük még, de a Szovjetunióban létezett már. Alaposan meglepett. Vajon mi az a Mini Velence? A kövezett aljú lagúnákban több elektromos meghajtású, négyszemélyes gondola szeli a vizet. Végében velencei divat szerinti, kék-fehér csíkos pólójú, szalmakalapot viselő gondolás. A vízi út Fától, bokortól és virágtól pompázó szigetek között kanyarog. A lagúnák fölött kőhidak ívelnek. Mi sem természetesebb, a Mini Velence telis-tele vendéglővel. Ezek hiányossága, hogy az előttük elvezető járda csapnivaló. Ezt leszámítva, igazi turista attrakció. Nyitás után indiai csoport váltott jegyet a gondolákra.
Jóleső érzéssel fordultunk a közeli, ki tudja milyen múzeum elé, amely zárt kapuval fogadott minket. Mivel hamarosan kisebb kitérőt teszünk a belváros felé, ezért essen pár szó a sétány mellett végighúzódó parkról. Elég annyit mondani, hogy kinézete alapján le a kalappal előtte. Állapotát tekintve hercegi, vagy akár királyi rezidencia környezete is lehetne. A sétányon nincs hiány padból. Idilli hely a városi ember számára. Csak hát, fűre lépni szigorúan tilos, és szükség esetén terelőkorlátokkal irányítják a gyalogosforgalmat. A kandeláberek díszesek és szépek, a korlátok rozsdamentesek, a hulladékgyűjtők formatervezettek. Nem sajnálták rá a pénzt, meglátszik rajtuk. A hattyús szökőkút kiemelt helynek számít. Káváján talpig muszlimba öltözött nő ül " ő a fekete hattyú.
A lámpaoszlopokban elhelyezett hangszórókból váratlanul nemzeti érzelmű műdalok és zenekari darabok hangzottak fel. Közeledik május 28-a, az azeriek függetlenné válásának ünnepe. Ennél tökéletesebb hangillusztrációt az Azerbajdzsánról szóló útleíráshoz aligha találhattam volna. A szerencse továbbra is mellém pártolt, mert innen pár perc sétatávolságra, éppen ideális helyen tartózkodva, az óvárosban megszólalt a müezzin imára hívó éneke. Egyenesen tökéletes.
A főváros újkori jelképe a gázlángot szimbolizáló, három kék színű épületből álló, úgynevezett lángtornyok. A sétánytól a hegyre közlekedő funiculár pár percre. Nézzünk szét odafent. A felvonóra csak bankkártyával lehet jegyet váltani. Aki bízik lábizomzatában, a jármű épületétől balra lépcsőn is feltornázhatja magát. Megérkeztünk. Közelben zárva lévő mecset. Jobb felé a jelképpé vált három kék színű középület. Nincs értelme közelebb menni, aligha látogatható a közintézmény benyomását keltő szimbólum. Balra, mintha panteonban örök tűz lángja lobogna magasan. Odatartunk. 1990. januárjában az örmények az Azerbajdzsánhoz tartozó, de többségében örmények lakta Hegyi-Karabahot megtámadták és elfoglalták. A csetepatéban több fiatal azeri katona vesztette életét. Nos, nekik itt fent a hegyen létesítettek emlékparkot. A jelképes kőkoporsók mindegyikén három-három szál élő vörös szegfű. Miután az azeriek az újonnan feltárt szénhidrogénmezők bevételéből anyagilag megizmosodtak, jelentősen fejleszthették katonai képességüket. 2020-ban a török légierő hathatós támogatásával visszafoglalták az elcsatolt területet. Azóta oda csak engedéllyel lehet belépni. A funiculár mellett levezető lépcsőn tartottunk vissza a tengerpartra. Így derült fény arra, hogy a jármű vonalának teljes hosszában, a fák sűrűjében, fegyveres katonák posztolnak.
Az öböl vize egyszer zöldes, máskor kékesszürkés. Fürdésre nem alkalmas, lehetőség nem lenne rá. Aki ilyesmire gondol, távolabb strandokra találhat. Tenger ide vagy oda, de sirályrikoltását egyszer sem hallottam. Bár nem sikerült megpillantania Katinak, de hangja után, mintha a mediterránon megszokott sárga-zöld papagájok csivitelését hallottam volna. Megérkeztünk a Bülbül utca vonalához. Erre az ötven különféle kaktuszból álló promenád melletti park emlékeztetett. Kissé távolabb három afrikai baobabfa, közismert nevén majomkenyérfa. Legidősebbje kétszáztizenötéves. A két öreg mellett ötvenéves cseperedik. A távolban tablók. Közelebb érve kiderül, fotókiállítás. A téma, Baku múltja és legújabb kori jelene. Az időválasztó év a Szovjetuniótól függetlenné válás éve. A régi időkről fekete-fehér fotók vallanak, a maiakról színesek. Minden városnak érdemes lenne, ilyen állandó fotókiállításon bemutatkoznia. A majomkenyérfa életkorából kiderült, hogy a fákkal tarkított park már a tizenkilencedik században is létezett. Fekete-fehér fotóról láthattuk a Mini Velencét. A lángtornyok és az óriáskerék színesben került elénk. A hattyús szökőkútra a régiek között találtunk. Az 1920-as évekről tanúskodó képek erősen mákosak. Alig-alig kivehetők a témák. Láthattunk régi villamost, azóta az összes vonalat felszámolták. Okosodtunk, feltöltődtünk és útnak eredtünk.
A közelben rátaláltunk a hattyús szökőkút központ itteni megfelelőjére. Erről megint a kandeláberek hangszóróiból felhangzó nemzeti érzelmű zenék árulkodtak. A sétány bal oldalában hatalmas bevásárlóközpont, tele a világmárkák üzleteivel. Kétszer jártunk odabent, még a szupermarket rész is kongott. A tömeget az eladók jelentős száma jelentette. A távolban feltűnt a majdnem kör alakú, hatalmas üvegkapu, mely a hétkilométeres séta végpontját jelentette.
A kaktuszparktól a Bülbül utca felé éppen egy metróaluljáróban gyalogolunk. Két földalatti vasút közlekedik Bakuban, a piros és a zöld. A piros vonal az óváros szélében ér véget. Talán fölösleges említeni, az aluljárók ragyognak a tisztaságtól, falfirkáknak nyoma sincs. Hatalmas tablókon gobusztáni sziklarajzok kerülnek elénk. A biztonság kedvéért lefotózza a feleségem, jól jöhet még.
A Nizami sétálóutca és a Bülbül utca sarkán, frakkos csokornyakkendős férfialak szoborba öntve. Ő lenne Bülbül örök életű mementója. Közelében lakásmúzeumot rendeztek be. Patinás épületben vagyunk. A földszinten galéria. Textíliára és vászonra fakó színekkel festett táj- állat- és női portré témájú képek. Egyikük sem fogott meg minket. A folyosó végében Falnak támasztott vásznak. Helyük kialakítva, felavatásuk még ki tudja meddig várat magára.
Innen, egy ajtón keresztül, mintha lakóház lépcsőházába léptünk volna. Az emeleti lakásban hivatásszerűen hárman tartózkodtak. Mivel ott kristálytisztán nem derült fény a jeles férfiú kiben létére, ezért utánanéztem a neten. A tévedés jogát fenntartva, mintha török származású azeri énekes lett volna. Hálószoba, nappali és dolgozószoba zongorával. Nagyjából ennyi a tárlat tárgyi tartalma. Pár perc elteltével bekapcsolták a magnót. Zenekari művet énekével férfi kísért.
Tervbe vettük a Vasúti múzeum felkeresését. A vilniuszi Vasúti múzeum remek tárgyi relikviái után reménykedve léptünk be a régi idők pazarul felújított épületébe. Odabent a mindenes pénztáros és a biztonsági őr. Jó nagyot néztünk a majdnem semmin: néhány vasúti alváz, játékvasút modellek, imitált hálókocsi pár fülkével, tekerős telefon, régi és új fotók. A második világháborút néhány légitámadását mozgóképen felelevenítették és Hitlert is képbe hozták. Bakut a kőolaj kincse miatt nagyon el akarták foglalni a nácik, de szerencsére nem sikerült. Ennél számomra érdekfeszítőbbnek bizonyultak az 1920-as évek vasúti világát bemutató kockák. Csupán egyvalami hozott lázba, jelesül a pályaőr kézi lámpája. Gyermekkorom régóta elfeledett tárgyi emléke. A lámpatest egy függőleges irányú téglalap, melynek két átellenes oldala fémmel lezárva. A másik két ellenkező oldal egyikét, emlékezetem szerint tejszínű üveglap határolja, a vele szemben lévőt pedig piros. Tetejében kézi fogantyú. Sötétedés után, a vágány mellett úgy haladt a munkáját végző pályaőr, hogy a piros üveg a háta mögé essen, a fehér pedig előre. A lámpatestben kocsi gyertya szolgált fényforrásnak. A mai kor igényét mélyen alulmúló kiállításról ennyit. Azerbajdzsánban a bakui körvasúton túl csupán két fővonal bonyolít forgalmat. Szívesen szétnéztünk volna az ország távolabbi vidékén is, de a szóba jöhető város, ahol semmilyen érdemleges látnivaló nem lett volna, négyórányi távolságban. Könnyen letettünk róla. Viszont még elutazás előtt alkalmat teremtettünk magunknak, a főváros körüli, valóban kuriózum számba menő látványosságok felkeresésére.
A világon fellelhető sárvulkánok egyharmada-fele Azerbajdzsánban található. A vulkánok számát, sokszínűségét és aktív tevékenységét alapul véve, nincs még egy ilyen terület a világon. Csak Gobusztánban több mint száz sárvulkán található. Negyven vulkán olajat hoz a felszínre. A Bakui-szigetcsoportban pedig kilenc iszapos vulkáni szigetet tartanak számon. A Lökbatan nagyon aktív iszapvulkán. Első rögzített kitörése 1864-ben volt. Órányi gurulás után az utazási iroda kisbuszát taxira cseréltük. Negyedórás országúti robogás után terepre váltott a sofőr. Amennyiben sok eső esik, a terület a süppedő sártól gépjárművel járhatatlanná válik. Kopár síkterület vett körbe minket. Egykoron az ősóceán ringhatott itt. Hét működő sárvulkán várt ránk. A legkisebb sárkúp átmérője harminc centiméter. Földkáva magassága feleakkora. Vizébe kézzel belenyúltam: hideg és szagtalan. Sikamlós érzet maradt utána. A föld alól feltörő gáz a vizet megbugyogtatja. Amennyiben a gáz felhajtóereje erős, a tavacska aljának földtartalmát a magasba kilövi. Miután a nagyobb átmérőjű sárvulkántól eltávolodott a japán csoport, hatalmas robajlással vödörnyi sarat repített szét a környezetébe. Egyiktől a másikig sétáltunk Katival, amikor a keresztnevemet mondta valaki. A budapesti repülőtéren hosszasabban beszélgettünk egy jó karban lévő nyolcvanas férfivel, aki a bakui magyar külképviseleten dolgozó lányához igyekezett. Viccesen megemlítettem, ha meglátnak minket, füttyentsen egyet. Nos, nem füttyentett, hanem a keresztnevemen szólított. A témaként felvetődő helyi és hazai kérdésekben is, mind a négyen egyet értettünk.
A gobusztáni sziklarajzok és hasonmásaik, melyek szinte az összes földrészen fellelhetők, az emberiség mesélő ősképei. Szememben felbecsülhetetlen kulturális értéket jelentenek. Ez egy igazi sziklaerdő, ahol különböző, több emelet magasságú kőhegy uralja a tájat. Egy-egy sziklán belül, egymástól elkülönülve, csak szürke és sárga színek. A térségben az utolsó jégkorszakot követően, az éghajlat melegebbre és csapadékosabbra fordulásával, tízezer évvel ezelőtt jelent meg az a népesség, amelynek településnyomai és művészi sziklarajzai mindmáig fennmaradtak. Barlangokban éltek, a közeli füves szavannákról szerezték be élelmüket, illetve a Kaszpi-tengerben halásztak. A barlangok közelében közel hatezer különféle ábrázolás látható mintegy ezer mészkősziklán. Ezek nagy részén emberek és állatok szerepelnek, valamint ruházat, testdíszek, eszközök. Az állatok korai háziasítására utal, hogy egynémely rajzon a marha-/kecskefélék nyakán stilizált kötél látható. A képek véséssel, karcolással, pontozással vagy csiszolással készültek, kő- és fémeszközök segítségével. Némelyiküket megfestették. A legrégebbi sziklarajz korát nyolcezer évre becsülik. A hasadékokban a kővésetek ma már nehezen felismerhetők. Demonstrációs tábla segíti a rajzok beazonosítását. Hangilag érdekes a Gaval-daş nevű, három kisebb kővel alátámasztott nagy és lapos szikladarab, amely – ha egy másik kővel megkoccintják – kongó hangot ad.
Bibiheybat. A mecset a hetedik síita imám - Moussa al-Kazim lányának sírjára épült, aki Bakuba menekült, hogy elkerülje a kalifák üldöztetését. Ezt követően a teológusoknak tartott sejkek a mecset köré építették otthonaikat. A szent hely régóta híres volt csodálatosnak tartott tulajdonságairól, például egy évvel a fohászkodást követően, a meddő hölgy áldott állapotba került. Az 1920-as bolsevik hatalomátvétel után, a Szovjetunióban megindult a vallásüldöztetés. 1936-ban a komplexum több szerkezete az első robbantást követően összeomlott, a minaret a harmadik után. Miután az elpusztításra kijelölt szent helyeket lerombolták, a történelmi jelentőségű műemlékek megőrzéséről szóló álságos moszkvai határozatot követően, Azkomstarisa Salamov, az ősi művészeti és természeti emlékek védelmével foglalkozó azerbajdzsáni bizottság vezetője, a mecset elpusztításáért húsz évet töltött a szibériai táborokban. Az Oroszországtól függetlenné vált Azerbajdzsánban régi fotók alapján eredeti állapotába újraépítették és 2008-ban felavatták. A cipőket az előtérben kellett hagyni. Ugyanott, tálban helyi, különleges csokoládé. Megkóstoltuk, ízlett. Belülről a zöld kupola aranyozott hatású. Túlzó díszítés ajtón és falon. Egy terem látogatható, melyben koporsók. A szomszédos teremben délidőben fohászkodó muzulmánok. A mecset előtt nagy terasz, rálátással a bakui teherhajó kikötőre.
A legtöbb tűztemplom Indiában található. Szerencsére, akadt egy Azerbajdzsánban is, az Ateshgah. A tűztemplom a zoroasztrizmus istentiszteleti helye. A szent helyeken nincsenek képek vagy szobrok, az egyetlen szentség egy örökké égő kis tűz, amely Ahura Mazdá örök világosságát és dicsőségét hirdeti. A zoroasztriánus vallásban a tűz a tiszta vízzel együtt, a rituális tisztaságot szimbolizálja. A hívők nem imádják istenként a tüzet, csupán úgy tekintik, mint a ragyogásnak, dicsőségnek és fényességnek a jelképét, mint Istennek a legtökéletesebb szimbólumát, mint az ő isteni fenségének legjobb és legmagasztosabb képviselőjét. A zoroasztriánusok számára a templomban lévő rituális tűz azt a különleges helyet képviseli, ahol közvetlenül is tapasztalható Isten jelenléte. A meglátogatott tűztemplomot három méter magas zárt téglakerítés ölelte körbe. Körülbelül tíz félszobányi méretű, alacsony bejáratú kiállítókunyhó látogatható: kövek, életképek (nyak-rabláncra fűzött férfi, szamarat etető gazda, teázó emberek). Az udvaron három helyen lobogott a lángnyelv. Kettő szabad térben, a harmadik kupolás, négy oldalról nyitott panteonban.
Yanardag az égő hegy. Folyamatos gázszivárgás táplálja a felszín alól. Állítólag csak akkor fedezték fel, amikor az 1950-es években egy pásztor véletlenül meggyújtotta. A megfigyelések szerint azóta sosem aludt ki itt a tűz. Kőlapokkal lerakott katlanban az alacsony sziklák rései között a föld alól feláramló gáz öt méter szélesen és fél méter magasan ég. Körülötte a kövek kormosak.
Heydar Aliyev Látogató Központ. Domb tetején magasodik a teljesen szabálytalan alakú, meglepően látványos épület. Hatalmas füvesített nyílt terület veszi körbe. Az épülethez számtalan lépcsősor és mozgólépcső vezet. Tágabb környezetében korunk lakóházai magasodnak. Ide időhiány miatt már nem tudtunk bemenni.
Vidéken az országút mellett gyakran tűnt fel hosszú zárt téglakerítés, mely szolgálhatott zajvédő falként és a szegénység elleplezésére is. Esztétikus műtárgy. A világ első kőolaj kitermelő kútjai Bakuhoz köthetők. Útközben a buszból láthatóvá vált néhány demonstráció célját szolgáló bólogató kút.
Az egész napos vándorlás során két utastárssal alakult ki személyes kapcsolat. A busz végében ülőtársammá a huszonhétéves londoni lány, Lucy vált. Vajon milyen nyelven próbáltunk meg beszélgetni? Leginkább oroszul, meg a mobil fordítóprogramja segítségével. Kiderült, hogy a lánynak szimpatikussá váltak az orosz emberek és a kultúrájuk. 2020-ban tervezte, hogy Moszkvába költözik és ezért elkezdett oroszul tanulni. Végül az egészből nem lett semmi sem, mert eredeti tervétől elidegenítette az orosz politika. Egyébként sajnálta, hogy Nagy-Britannia kivált az Európai Unióból és egyetlen egy angol politikust sem kedvel. A másik kapcsolat a nyugdíjas stockholmi házaspárral alakult ki. Ez esetben, sem az orosz nyelv, sem a fordítóprogram nem sietett a segítségünkre. Értettük egymást úgy, ahogy értettük. Ők egy -rményország Georgia Azerbajdzsán magánúton jártak éppen. 2006-ban megfordultak Budapesten is. Mindezeken túlmenően lett egy új szál is a két alkalmi ismeretség kapcsán: a következő utunk Londonba vezet, utána a második, a svéd fővárosba. A skandináv házaspárnak sikerült tudtára adni, hogy börtönszigeten fogunk megszállni, amelynek nevét már mondta is a férfi.
A pozitív találkozásokon túl akadtak csalódást keltők is. Az egész napos út idegenvezetőjét figyelmeztetni kellett, hogy az egyik belépőjegy árából öt manat visszajár. Hasonlóképpen jártunk a főváros élelmiszerboltjában, ahol a tizenkét manat összegű számlából négynek nem volt fellelhető áruja a kosárban. Eleinte értetlenkedett a fiatalember, utána egy helyi pénzt visszaadott, végül mind a négy manatot zsebre vághatta Kati. Elnézést nem kért. A legcsúnyábban a szállásadó akart elbánni velünk. Bejelentkeztünk a hostelbe és kifizettük a számlát. Pár órával később, a Bookingnál lemondta a szállást (ezt hazaérve tudtuk meg). A továbbiakban pedig azzal jött, hogy mi jobb szobában lakunk, mint amilyen járna " ennek a kulcsát kaptuk meg a recepción. Megpróbálta az eredeti összeg további háromszorosát bezsebelni. A bakui magyar konzulátushoz fordultunk segítségért. Miután telefonon felvették a kapcsolatot a szállás tulajdonosával, már minden rendben volt. Visszatérve a hostelbe, imamalomként mantrálták, ne menjünk többet a konzulátusra. Nekünk Azerbajdzsánban egyedül ez esetben vált hasznunkra a diktatórikus államrend " a hatóságoktól tartanak az azeriek.
Egyébként több szállás kommentjében is olvasható, hogy a szállástulajdonosok a legkülönbözőbb trükkökkel megpróbálnak jogtalan anyagi haszonhoz jutni. A konzulátuson javasolták, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett, ha Európán kívül járunk, nem ajánlott hotelnél alacsonyabb kategóriájú szállást foglalni. Minden más utazáshoz kapcsolódó kérdésben is szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Volt még valami, amivel kevésbé szimpatizáltunk, de ez már a színes rovat.
Ciprushoz hasonlóan itt is kultusza van a macskáknak. Bankban, élelmiszerboltban úgy grasszálnak, mintha ügyfelek vagy potenciális vevők lennének. A belvárosi házak előtt tányérokban macskaeledel és víz. De mintha itt is fordítva ülnék meg a lovat a helybeliek. Az egérkergetők többsége láthatóan beteg. Inkább ezen a téren lenne teendőjük az azerieknek.
Vajon hova kötelező magunktól elmenni, ahova mindig kissé félve lépünk be? Art múzeum. A festmények színvonala megüti az óvodások szintjét. Például emberi arc egyik felén két szem, jelentősen eltérő mellméretekkel nők és papírból kivágott torz fejű halak. Ezek egyedisége vastagon megüti a nullát, mert bárhol jártunk kortárs galériában, ilyen álremek-művek tömkelegével találkoztunk már. Egyetlen egy félig sikeredett alkotásra bukkantunk, melyet magamban azonnal továbbfejlesztettem, tehát a magam szintjére emeltem. Az egymásra felstócolt székeken fej nélküli ember ült. Ez nekem így nem mondott semmit sem. Az alsó szék alá a kortárs művész helyében én odatettem volna a nyakról hiányzó fejet és a következő címet adtam volna a remeknek: alulról jövő gondolat. Másodlagos haszonnal is járt a szállástól távol eső kulturális intézmény felkeresése. Az utazási iroda buszútja után testközelből is megismerhettük a város másik részét. A háromemeletes ház mögött huszonötemeletes, mellette üvegpalota. Mindezek egymással tökéletes harmóniában. A főutak mellett Széles járdák, sok pad, ahova szívesen leülnek az emberek. Kéregetőktől, hajléktalan hordáktól nem kell tartani. De két házzal beljebb szakadt alak int Katinak, ne készítsen szociofotót róla. Az úttest és a járda találkozásánál lombos fák sorakoznak a látóhatárig. Ez a zöld környezet az általunk megismert városrészekre mind igaz, mint ahogyan a hatalmas parkok is. Ne feledkezzünk meg a tíz-huszonöt emelet magas szalagházak rengetegéről se. Előttük, mellettük vagy éppen a közelükben egyirányú négysávos úton robog a gépjárműforgalom, vagy éppen áll a dugó.
Búcsúzásképpen az óváros peremén bolyongtunk Katival. Az előzőekben leírt városkép vett körbe minket. Sípjába fújt a rendőr egyszer, kétszer és még sokadszorra is hiába, mert fittyet sem vetett rá a szél hátán szabadon szárnyaló szemeteszsák.
