Széles körben elfogadott tudományos alapokon nyugvó állítás, hogy mintegy tízezer éve kialakult a mai ember. Hogy a mi elődeinknek az első generációját megelőzően az emberré válás folyamatában valamelyik előember-típus alkalmazta-e elsőnek a mai értelembe vett „archaikus” énekhangot vagy nem, annak eldöntésére csak feltételezések láthatnak napvilágot.
Én a tíz ezer évnél régebbi időkre valószínűsíteném az archaikus énekhang-kezdemény idejét. Az emberré válás egyik alappillére a hangképzés képessége és általa a beszélt nyelv kialakulása. Ehhez erős szálakkal kötődik az egyre fejlettebb agyi struktúrából fakadható szocializálódás lassú fokozatossággal végbemenő folyamata. Vélekedésem szerint, az állatvilág fejlettebb fajaiban értelemszerűen megjelenik: a félelem érzete, a sikeres menekülés kényszere miatt a stressz érzete, a nyugalmi állapot iránti vágyakozás érzete stb.
Amennyiben valamelyik előember-típus értelmesebb tagja lennék, valamilyen előttem ismeretlen késztetés okán valószínűleg, egyszer csak elkezdenék mondjuk félhangosan dünnyögni: pl. a kardfogú tigris elöli sikeres elmenekülésből fakadó feszültség levezetése okán. Eme hatásos módszer mellékhatásaként idővel ráérezhetnék a „mélyen magamba mélyedés” állapot jótékony hatására is. A csoport tagjai pedig egymástól oda-vissza ellesnek, eltanulnak dolgokat.
A kialakult ember az őseihez képest már tudatosabban állhatott az archaikus hanghoz vagy énekhanghoz. A természeti környezetre épülő különböző szertartások vagy később a természet fölötti hitvilágból fakadó szertartások rituáléjának összevont esetében fő szerepet kaphatott az egyéni vagy közösségi archaikus hangok világa. Az alapokból pedig szétágazik a különböző népek vagy népcsoportok által követett helyi változat sokfélesége.
Az archaikus hangmegszemélyesítője : -lvedi Gábor.
