Roessemann és Kühnemann Gépgyár

Budapest, Váci út 113-115.

 

A vállalatot 1885-ben a vasúti jelző- és biztosítóberendezéseket gyártó berlini Roessemann és Kühnemann Gépgyár alapította. Előzőleg a gyár 1880-ban vezérképviseletet létesített Budapesten, amelynek vezetésével Kaufmann Bertalan tehetséges fiatal mérnököt bízták meg.

 

 

Bővebben:

A vasúthálózatát nagy ütemben kiépítő Magyarországon való erőteljesebb jelenlét érdekében és egy új üzem létesítésének előkészítésére Kaufmann egyéni cégként 1885-ben engedélyt kapott „gépfölszerelő ipar" gyakorlására. 1886-ban jegyezte be a cégbíróság a Roessemann és Kühnemann közkereseti társaságot az V. Nádor utca 84. sz. alatti műhelyével, a berlini gyár fióktelepeként.

A vállalkozás az osztrák-magyar piacot kívánta ellátni elsősorban vasúti biztosítóberendezésekkel, jelzőárbocokkal és sorompókkal, amelyeket kezdetben az anyavállalattól hoztak és itt szereltek össze. A Budapest-Bécs vasútvonalon felszerelt berendezésekkel egy csapásra ismertté tették a nevüket.

Az ekkortájt fellendülő nagyüzemi mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripari üzemek - elsősorban a szaporodó számú cukorgyárak -, az erdő-gazdaságok nagy keresletet támasztottak a keskeny nyomtávú mezei vasutak iránt. A vállalkozás - a berlini Koppéi Artúr cég közreműködésével - hamarosan felvette ezek gyártását is, de a szerény üzem ezek gyártásához már elégtelennek bizonyult, s 1889-ben megvásárolták a Külső Váci út 79. sz. alatti 1600 négyszögölnyi - a Váci út - Föveny u. - Madarász u., délről pedig a Rákos patak jobbpartján álló régi kocsma, valamivel feljebb az Ördög-malom telkei által határolt - telket. A következő évben már újonnan épített és folyamatosan bővített gyártelepen folytatták a munkát, sőt az ekkor megvásárolt Knutzen-féle reszelőgyár üzemi berendezéseit is ide telepítették át.

1894-ben tovább bővítették az üzemet és ettől kezdve a vállalat foglalkozott a különböző, speciális rendeltetésű sodronykötélpályák és függőpályák, felvonók készítésével is. A gyár organizációjával négy termelőegységet alakítottak ki: a vasúti berendezések-, a kisvasúti berendezések- és a drótkötél-pálya osztályokat, valamint a reszelő és acélgyár egységet. Elsősorban a vasútbiztosító berendezések, valamint a keskenynyomtávú vasúti berendezések gyártása jelentett-ausztriai és balkáni exportban is megnyilvánuló - sikereket. A nagy megrendelések teljesítése érdekében a gyári telekhez hozzávásárolták a Föveny u. 5., valamint a 4. és 6. sz. telkeket, ahol több műhelyt és nyitott szerelőfészereket állítottak fel.

1896-ban mintegy 150 munkással és egy 24 lóerős gőzgépével - és nem elhanyagolható fejlődési ütemével - a vállalat a gyorsan erősödő középüzemi gyári kategória egyik ismert vállalata lett. Az elismertségét fokozta a millenniumi kiállításon -több bemutatóhelyen is - történt sikeres szereplése, amit csak fokozott, hogy a kiállításon közlekedő villamos kisvasút kocsijait a gyár készítette el. A szakmai rangot az is emelte, hogy a vállalat vezérigazgatója, Kaufmann Bertalan az 1899-ben megalakult Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének egyik alapítója volt.

A századfordulón már 250 munkással és 20-nál is több műszaki alkalmazottal dolgozó vállalat a szinte teljes körű kisvasúti berendezés- és eszközellátás mellett állományok sorába vette a különféle ipari hűtőgépeket és jéggyártó berendezéseket, később a különféle függő szállítóberendezéseket, teherfelvonókat, elevátorokat, szállítószalagokat. A vállalatnak már 1899-től Prágában képviselete, majd 1913-tól nagy forgalmú, virágzó gyártelepe, Bécsben, Lembergben és Zágrábban pedig fióktelepei működtek.

A vállalat az I. világháború kezdetétől hadiüzemként elsősorban gránáthüvelyeket, később tábori vasutakat és függőpályákat gyártott s a behívások ellenére is ezekben az években már 600 munkást és 100 tisztviselőt foglalkoztatott. A haditermeléstől kimerült erőforrásokat már csak bankkölcsönnel tudta a vállalat pótolni, s a tőkeinjekció érdekében 1918-ban a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank égisze alatt Roessemann és Kühriemann Részvénytársaság néven átalakult. A 4 millió koronában megállapított alaptőkéjű részvénytársaság vezérigazgatója Kühnemann Pál lett, a társaság elnökségében a hazai fináncoligarchia kiemelkedő alakjai foglaltak helyet: dr. br. Madarassy-Beck Marcell elnök az említett bank vezérigazgatója, mellette a bank több igazgatója, vagy éppen br. Hatvány Károly, br. Kohner Willy.

Az első világháborút követő zavaros időkben a termelés jelentősen visszaesett, a munkások nagy részét elbocsátották (1919 végén mindössze 55 munkás) fokozódó mértékben kapcsolódott be a fejlődő fővárosi villamos teherkocsik és különleges járművek - gyártásába.

A román megszállás alatt minden ellenszolgáltatás nélkül elszállították a gyár gépeinek és nyersanyag-készleteinek több mint a felét. Annak ellenére, hogy a megváltozott határok között termékei egy jelentős hányadát nem tudta a vállalat elhelyezni, az újjászervezett termelésének és erőteljes piackutatásának köszönhetően az első világháborút követő években is folyamatosan nyereséges volt.

A piaci pozíció erősítése érdekében több céget is az érdekkörébe vont, így a Gaál István-féle reszelőgyárat, a Saturnus Műszaki és Gépkereskedelmi Rt.-t, 1922-ben a Harmatta- féle Vashordó és Tartánygyár Rt.-t. Az Épp és Fekete Gépgyár Részvénytársaságot - amely már 1920 óta érdekkörébe tartozott- 1925 októberében fúzió útján magába olvasztotta. Az összevonással létrejött vállalat a Roessemann és Kühnemann - Épp és Fekete Egyesült Gépgyárak Részvénytársaság nevet vette fel.

A vezérigazgatónak kinevezett Fekete Henrik (Kühnemann Pál az alelnök lett) a jobb adottságú és nagyobb Váci úti gyártelep el lenére az Épp és Fekete Gépgyár Rt. római-fürdői telephelyét jelölte ki az egyesített vállalat székhelyéül, ahová hamarosan meg is kezdődött és 1926-ra be is fejeződött a teljes átköltözés. A Váci úti telephelyen hátramaradt irodaépületet bérházzá építették át.