Aranylelet

Budapest, Keszkenő utca 43.

 

Angyalföld legrégebbi tárgyi emlékei.

 

 

Bővebben:

1925 márciusában, a Rákos-patak fölött, a Béke utcától keletre, házalapozási munkálatok közben, Antony János napszámos a felszíntől vagy egy méternyi mélységben aranytárgyakat talált. Titokban ezeket értékesíteni igyekezett, de meglopták s így vált a lelet ismertté. A nagy értékű és hazai viszonylatban egyik legjelentősebb aranylelet kalandos utakon és a rendőrség segítségével juthatott méltó helyére, a Nemzeti Múzeumba. A lelet egyik legértékesebb darabja (füles csésze) ismeretlen módon a londoni Britisch Múzeumba került. Tompa Ferenc leírásából tudjuk, hogy a lelet 22 darabból állott, melyből három aranycsésze, egy aranytál és tizennyolc kisebb-nagyobb tárgy (aranygömbök, aranyspirálok és aranygombok) mintegy egy kilogramm súlyban.

A lelet darabjai ornamentika és forma szerint egységes kiképzést mutatnak s valószínű, hogy egy készlethez tartoznak és halstatti korúak.

Az aranyleletek korát i. e. 800-ra teszik a muzeológusok. A XIII. kerület mai területének történetének ez a legrégibb tárgyi emléke.

Meseszerű elemek is tartoznak az aranylelethez. Az ekkor iban megjelenő Tolnai világlap egyik cikkében a következők voltak olvashatók:

A képen látható Faragó Kató, - Edit és -Lili itt ásta ki játék közben a 2500 éves kelta aranytárgyakat
"Az angyalföldi kincs 1925-ben Budapesten, Angyalföldön talált, négy aranytálból, egy aranyozott madáralakból és több kisebb aranytárgyból (aranygyöngyök, aranyszalagok tekercsben és gombolyagban, aranyozott gombok, aranyszalag-töredékek) álló lelet; nyilván mint kincset rejtették el. A Kr. e. VII.-VI. században feltehetőleg helyben készült edények (az egyik a londoni British Museumba került, a lelet többi része az Országos Történeti Múzeum tulajdona) a magyarországi kora vaskori fémművesség fejlettségét és formáinak messze ágazó kapcsolatait mutatják."

Álljon itt egy másik forrásból származó részlet is:

Tompa Ferenc (1893-1945) régész professzor az 1928-as Archeológiai Értesítő 42. számában ír az angyalföldi aranyleletről és feltalálásáról. Ez alapján

megállapíthatjuk, hogy a Föveny utca nyugati végénél (ez ma a Keszkenő utca) a megyeri Krausz örökösök tulajdonában levő, Klein Dávid által bérelt homokbányában Antony János napszámos találta. A tudatlan napszámos leletével egy lelkiismeretlen társaság kezébe került, a lelet értékesítésére egy egész bűnszövetkezet alakult, amely a lelet körülményeket is hol egybevágó, hol ellentmondó hazugságok egész tömegével akarta minél sűrűbb homályba burkolni.

Legvégül álljon itt egy 2015-ből származó rövidke ismertető az aranyleletről.

Budapest-angyalföldi preszkíta aranykincsek

A mai Budapest területének északi részén, a Margitsziget és az Óbudai-sziget találkozásának magasságában a korai vaskorban minden bizonnyal átkelőhely

volt a Dunán, amely a környező vidéket fontos kereskedelmi, s ezen keresztül hatalmi jelentőséggel ruházta fel. Ennek bizonyítéka a Budapest-Angyalföldről

ismert két, preszkíta korra keltezhető aranylelet: az 1892-ben előkerült együttest kisebb arany és bronz ékszerek alkotják, míg 1925-ben négy egymásba

helyezett, ékszerekkel feltöltött, míves aranycsésze került napvilágra építkezések során. A csészék közül egy külföldre került, ma a British Museum őrzi, míg a másik három darab a Magyar Nemzeti Múzeum nagy becsben tartott kincse. A csészék stilisztikai és technikai elemzése fontos eredményeket hozott, többek között rávilágított a Duna–Tisza-vidéki preszkíta aranyművesség formai forrásaira. Az edények közül kettőn vízszintes pont- és bütyöksorokból álló díszítés látható. Ez a díszítmény, illetve a tálkák formája egyértelműen a Tisza-vidék késő bronzkori fémműves hagyományaira és bronzból készült előképekre vezethető vissza. Ezzel szemben a harmadik, laposabb, gömbszelet alakú csésze nem helyi ötvöstermék. Elő-ázsiai és balkáni területek korai vaskori, Kr. e. 9–8. századi leletanyagában ismertek hasonló tálkák, amelyek stílusjegyeik alapján az észak-kaukázusi fémművesség köréhez kapcsolhatóak. Az edény formája és a testét borító függőleges trébelt – azaz hidegen domborított – bordadísz egyaránt visszaköszön a híres michałkowi (Felső-Dnyeszter-vidék, Lengyelország) aranykincs csészéjén.