(Angyalföldi Likőrgyár)
Budapest, Forgách utca 9/b.
Angyalföldön is több szeszgyár és ecetgyár működött a XIX. században, ezek azonban a XX. század elejére, vagy az új évszázad első évtizedében sorra megszűntek. Egy 1840-es keltezésű a szeszgyártáshoz kapcsolódó dokumentumban találkozhatunk először e terület nevének Angyalföld megnevezésére.
Bővebben:
Hazai Likőr- Rum- és Szeszárugyár:
Angyalföld első írásos dokumentummal említett szeszfőzdéjének pontos helye sajnos ismeretlen. Viszont az erről a manufaktúráról hírt adó cikkben (1840. május 5-én) olvasható állítólag először nyomtatott formában az Angyalföld helységnév (Ueber dér Branntweinbrennerei zu Engelsfeld bei Pesth). Ismert viszont az Első Budapesti Szesz- és Sajtolt Élesztőgyár pontos helye. A kis üzemet az akkor még VI. kerületi Lehel utca 17. szám alatt alapította 1852-ben Aranyvári József, ami aztán egy bő évtized múlva, 1869-ben már Krausz Mayer és fiai tulajdonaként van bejegyezve. A századforduló után már a Singer és Reichfeld cég a tulajdonos, akik nem tudni, mi célból, de egyszer csak 1910-ben elkezdtek telkeket vásárolni a Forgách utcában, a Lomb utca sarkán. A területet attól az Eisele Józseftől vették, akinek nem messzire ide gőzkazán gyára is volt a Váci úton, illetve azt épp ez idő tájt értékesítette Láng László számára.
Adásvétel Eisele Józseffel. A feljegyzések tanúsága szerint több telek összevonásával tekintélyes földterület került a Singer és Reichfeld cég birtokába, és ezen a területen indult el a Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár története.
A szeszgyár alakuló közgyűlését 1910. október 8-án tartották, aminek tanúsága szerint:
„Ezen részvénytársaság az 1910. évi október havi 8.ik napján tartott alakuló közgyűlés által elfogadott és az alakuló közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján az igazgatóság által kiigazított alapszabályok szerint keletkezett.
Székhelye: Budapest.
A vállalat tárgya: a „Singer s Reichfeld” budapesti cég üzletének, és a szeszárúsítás és kereskedés körébe tartozó más üzleteknek folytatása.
Tartama 50 év.
Az igazgatóság: 5-7 tagból áll. Az alakuló közgyűlésen az igazgatóság tagjai megválasztottak: Gritentag Gusztáv - Singer Vilmos, Kerpel Vilmos, Radó Viktor és Radnai Arnold, kiknek ebbeli minőségük és cégjegyzési jogosultságuk, továbbá Singer Gyula társulati tisztviselőnek cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett.
A cég alkotmányos jegyzése akként történik, hogy az előirott, nyomtatott vagy címbélyegzővel előnyomott cégszövege alá két igazgatósági tag, vagy egy igazgatósági tag és egy cégvezetői jogosultsággal felruházott társasági tisztviselő bejegyzett névaláírásaikat írják.
Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmény az „Az Est” czimű hírlapban fog közhírré téteni.”
A Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár a korabeli pesti nagy likőrgyárak közül a 4. alapítású volt a Braun, a Zwack és a Gschwindt után. 1911-ben kiadott alapszabályának 3-4. paragrafusa szerint ”a részvénytársaság célja és tárgya a Singer és Reichsfeld budapesti cég üzletének és a szeszárugyártás és kereskedés körébe tartozó már üzleteknek folytatása. A részvénytársaság alaptőkéje 600,000 korona, melynek beszerzése végett 600 darab bemutatóra szóló, 1000 korona névértékű részvény bocsáttatik ki.”
A hivatalos cégbejegyzést 1913-ban keltezték, és valószínűleg ekkor indult meg a Forgách - Lomb utca sarkán a gyár építése is. A likőr és más szeszes italok készítésére az első meglévő bizonyíték 1914-ből származik. A gyár működésének első éveiből fennmaradt árjegyzék meglehetősen széles italkínálatot mutat. Összesen ekkor 78 terméket forgalmaztak.
Ez a meglehetősen nagy kínálat az alábbi italkülönlegességekből tevődött össze: „consum” likőrök, finom asztali likőrök, finom „szalon” likőrök, legfinomabb „szalon” likőrök, legfinomabb „szalon créme” likőrök, Hollandi likőrkülönlegességek (Hollandi módra készített créme likőrök), Kávéházi Créme Likőrkülönlegességek. Ott található a felsorolásban az orosz Allasch, a Curacao Triple sec, Triple sec (a la Cointreau), Pippermint, Menthe Glaciale, Chartreuse és a Zárda Likőr (a Iá Benedictine) is, csak úgy mint az Absynth, Kontuskovka, Jarzebinka és a Whiskey. A gyár igazi specialitása volt a Millenium Keserű, amelyet étvágygerjesztő hatása miatt rendkívül jó gyomorlikőrként tartottak számon. Az italt az Unicumhoz kísértetiesen hasonló gömb palackban forgalmazták, összetételét szigorú titok övezte. A termék törvényesen bejegyzett védett terméke volt a Hazainak. A belföldi rumok, finom tearumok, rumkülönlegességek, mint: Costa Rica Rum, Dock Rum, „California” Rum, eredeti Jamaicai Rum, mellett közvetlen angol és amerikai rumbehozatallal is foglalkozott a cég. (Csak érdekességképpen említhető, hogy az import rum esszenciából készített, California Rum termékére első körben nem kapta meg a gyár a Kereskedelmi és Iparkamarától a védjegyet, mert a címkén csak angol nyelvű felirat volt eredetileg, s így az a vevőben tévesen azt a hitet keltette volna, hogy az áru angol eredetű. A gyár természetesen nem hagyta annyiban, és „őnagysága, a kereskedelmi miniszter” elé terjesztette az ügyet.) Cognacokat hatféle változatban értékesítettek, a hetedik pedig egy igazi különlegesség volt, a Hazai Gyógy Cognac. A hirdetés szerint ez a „legfinomabb ó magyar cognac! Lábadozóknak különösen jó hatású erősítő szer.” Az égetett szeszek között volt négyféle Törköly (Tokaji, Hegyaljai, Moóri, és Eredeti ó magyar), Szerémi-, Szilágyi-, Bánáti-, Boszniai- és Záda Szilvórium valamint Erdélyi- Hegyaljai- és Eredeti ó Seprőpálinka illetve Barackpárlat. Szintén híres terméke volt az angyalföldi gyárnak az egyszerűen csak Boróka néven forgalmazott különlegesség. Ahogy írták akkor „saját főzdénk különlegessége ezen valódi boróka párlat, amelynek valódi minőségét a gyár szavatolja ” Speciális termék volt a Luna Sósborszesz, amelyet kifejezetten sportolóknak ajánlottak, a „Mindent gyógyít!” jelszavával. Foglalkoztak még különféle spanyol borok forgalmazásával is, illetve készültek finom gyümölcsszörpök is a For-gách utcában citrom és kárpáti málna ízesítésben.
Császárkörtés díszhordó
„Hazais ” termékek az 1930-as években
Millenium gyomorkeserű Gourmand likőr Curacao Triple-sec Hazai Brandy
A gyárépítő tulajdonosokat pár évvel később a Léderer család képviselői keresték fel vásárlási szándékukkal, akik a kor egyik legsikeresebb vállalkozói voltak. Győrben lévő szeszgyáruk az ország akkori szesztermelésének mintegy 25%-át adta. Az adás-vétel meg is történt, és az új tulajdonos részvénytársasági minőségben a megvásárolt telken hozzálátott a likőrgyár modernizáláshoz. Erről a vásárlásról egy pár évtizeddel későbbi levelezésből értesülhetünk. A második világháború befejezése után ugyanis a gyárat azzal „gyanúsították meg”, hogy az német érdekeltségben van. A likőrgyár természetesen igyekezett ezt az állítást cáfolni, és egy 1945. szeptember 24-én kelt levélben az akkori vezetőség így vezeti le a gyár alapításának történetét: „A Győri Szeszgyár és Finomító Rt az ország akkor legnagyobb szeszgyára, vállalatunk részvényeit még 1916. évben vásárolta meg a Magyar Országos Központi Takarékpénztár budapesti Főintézetétől. Azóta a részvények kizárólag az említett vállalat tulajdonában voltak és vannak ma is. Ez a vállalat soha német kézben nem volt, részvénybirtokosai sem voltak soha németek. Főrészvényes és elnöke eredetileg Léderer Ágost, majd később annak fia, Erich volt, mindketten magyar állampolgárok. Léderer Erich a zsidótörvények következtében elhagyta Magyarországot és Zürichben telepedett le, ahol részt vett a svájci “Pratum” vállalatnak a Schwezerische Bankgesellschaft, Zürich, közbe jöttével való megalapításban. A “Pratum” svájci vállalat társtulajdonosa Bogdánffy Jenő, szintén magyar állampolgár, aki jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik. A “Pratum” azután megvásárolta a Győri Szeszgyár és Finomító Rt összes részvényeit, s azok ma is tulajdonában vannak.”
Az 1916-os adás-vétel után az angyalföldi gyár profilja bővült. A korábban szintén Léderer-féle csoport érdekeltségéhez tartozó trencsényi gyárat áttelepítették Budapestre, a Felvidéken pedig ezt követően már csak csökkentett termelés folyt. (Elsősorban a helyi környezetben honos növények szeszipari feldolgozását végezték itt, például nagyon híres volt a Trencsényi Borovicska. Ennek gyártását később aztán már a Hazai látta el.)
A pesti gyár közben egyre jobban kivívta a maga elismertségét, jó nevű likőrgyárrá nőtte ki magát. A részvénytársaság nem kizárólag szeszes italok előállítására korlátozta termelését, hanem olyan cikkeket is gyártottak és forgalmaztak, amelyeknek a holt idényben volt piacuk. Akkoriban ugyanis a szeszes italok fogyasztása idényjellegű volt, elsősorban a téli hónapok alatt voltak kelendőbbek az édesített röviditalok. Ezért gyártottak már a kezdetben is, kommersz és különlegességi likőrön, rumon és pálinkán kívül ecetet, gyümölcsszörpöt, bor- és gyümölcspárlatot és sósborszeszt is.
A választékos csomagolásnak, az előnyös fizetési feltételeknek, a magas technikai felszereltségnek, igényes termékeknek köszönhető gyors karriert az első világháború sem törte meg, inkább a trianoni Magyarország keretei okoztak gondot működésében.
A trencsényi gyárról le kellett mondania a csoportnak (Trencsén az akkori Csehszlovákiához került), bár ekkorra tulajdonukba került Debrecenben és Tiszakécskén egy-egy egység. Előbbiben inkább ecetgyártás folyt, utóbbiban pedig pálinkafőzés. Pesten pedig borókafőzdét, rumeszencia gyártó üzemrészt, továbbá szeszszabadraktárat létesítettek.
Az 1930-as évek gazdasági válsággal terhelt korszakában valószínűleg ez a termékskála-növelés segített a gyárnak abban, hogy talpon tudott maradni. Szigorúan és következetesen a piac igényeit kutatva az akkor divatos likőrök gyártását szorgalmazta és több hangulatos nevű, külföldön is sikeres terméket állított elő. Rumok, brandyk, krémlikőrök és a híres Millenium gyomorkeserű jelentette a paletta fő színeit továbbra is.
A jó üzletpolitika nem csak a válságon segítette át az üzemet, de a három nagy versenytárs (Gschwindt, Braun, Zwack) mellett is versenyben maradhatott a Hazai. Kommersz rum-pálinkát 11, a különlegességit 8 - mindkettőt többféle szesz-térfogat-százalékban - a kommersz likőrt 10, a krémlikőröket 15, a brandyt 5 különféle ízű választékban hozta forgalomba, mégpedig állványüvegben, demizsonban, ill hordós és palackos kiszerelésben egyaránt. Az akkori termelés azonban a napi egy folyóvagont (lOezer liter) nem haladta meg, ellenben a későbbi évtizedek 3-4 vagonjával. A szeszes ital gyártás legtöbb művelete kézi erővel történt. Ennek ellenére a Forgách utcai likőrgyár már az induláskor a legkorszerűbb technológiai színvonalat képviselte a likőriparban. Bor, gyümölcsök, esszenciák és drogok lepárlására szolgáló készülékekkel, sőt még hydraulikus málnapréssel is rendelkezett. A termelésnövekedés természetszerűleg együtt járt a gyár területének megnagyobbodásával is: a ’30-as évek végére a Forgách u. - Lomb u. - Fáy u. - Teve u. által határolt tömb felét a Hazai foglalta el.
Az áruszállítás saját eszközökkel történt, amiben nagy áttörés volt, hogy 1940-ben a lovaskocsikat felváltották az első teherautók, amiknek fogadására a Fáy utcai oldalon megépült egy garázs.
Az épületbővítéseknek volt egy másik indoka is: 1941-ben megépült a Lomb utcai épület alá hatósági utasításra kötelezően az óvóhely. A vészterhes korszakot jelezte az is, hogy az új tárolóblokk már a föld alá épült. 1945 januárjában több belövés érte a gyárat, romba dőlt az egyik istálló és elpusztultak az akkor nagy kincset érő lovak is. Februárban átvonult a front, a készletek nagy része természetesen menthetetlen volt... A pince két alkalommal is kigyulladt, a szerencse az volt, hogy nagy hó hullott 1945-ben, és azzal oltottak.
Angyalföldi Rum- és Likőrgyár Nemzeti Vállalat:
A második világháború után újra indult a termelés. Néhány vagon ravaszul elrejtett málnaszörp és finomszesz jelentette az induló vagyont. A gyár régi vezetői nyugatra menekültek, és a kialakuló új társadalmi, politikai rend körvonalait észlelve végleg letettek hazajöveteli szándékukról. Már csak azért is, mert 1948-ban, az utolsó hullámok egyikében sor került a Hazai államosítására is, és ezzel egy teljesen másfajta profilt vett fel a gyár. Az államosítás célja a racionalizált és specializált nagyüzemi termelés kialakítása volt. Ennek érdekében a gyárak nagykereskedelmi tevékenysége megszűnt és a szeszesitalipar termékeit önálló kereskedelmi szerv, a Szeszforgalmi Nemzeti Vállalat értékesítette. A szeszesitalok kivitelének, illetve behozatalának lebonyolítására pedig létrehozták a MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalatot.
A különböző likőrgyárak már nem ellentétes érdekeket képviseltek, ezért lehetővé vált a termelés gyárankénti szakosítása. Az Angyalföldi Rum- és Likőrgyárban megszűnt a különleges italok előállítása és az ecetgyártás, 1950-től a bor- és gyümölcslepárlás, ill a palackozás is. A gyár feladata a kommersz rum-pálinka, a kommersz likőr és kommersz brandy termelése és állványüvegben, demizsonban, valamint hordóban való forgalomba hozatala lett. (Az úgynevezett kommersz likőrök szesz + víz + festék+ esszencia keverékéből álltak össze. A cukortakarékosság szem előtt tartása, valamint a fogyasztói ízlés változásának eredményeként a kommersz likőrök cukor-tartalma és alkohol százaléka korszakonként változott.) A gyümölcsszörpöket ezentúl a konzervipar készítette.
Az államosítás folyamatában a kisebb likőrgyárak fokozatosan megszűntek, s ezek berendezéseit, alap- és segédanyagait, többek között, az „új” gyár, az Angyalföldi Likőrgyár kapta meg, aminek segítségével elindulhatott a munka. A szakosodást követően az üzem termelése ugrásszerűen megnőtt. (1949-ben még 114 folyóvagon volt a termelés, 1950-ben már 354,1951-1956 között pedig már 550-700 folyóvagon.) Az igazsághoz hozzá tartozik azonban, hogy a mennyiségi igényeknek a kielégítése a minőség rovására ment. A gyár részben régi termékeinek felújításával - mint az Altvater és a Chartreuse - részben új különlegességi likőrökkel - Zöldnarancs és Borbolett - továbbá a különleges Paprikapálinkával járulhatott hozzá a vásárlók igényeinek kielégítéséhez, de alapvetően a kommersz italok termelésére szakosodott. Az Altvater sötétbarna színű, eredetileg a Szudéta-vidékről származó, német eredetű keserűlikőr, amely 48 tf % körüli alkoholtartalommal bír.
Ettől érdekesebb színfoltot képviselt a paprikapálinka eredete. A gyár történetéhez tartozó legenda szerint ugyanis az 1950-es évek első felében az illetékes szakminiszter Moszkvában járt, s hazatérve felháborodottan állapította meg, hogy bár Magyarország a paprika hazája,
neki mégis odakint nyílott életében először lehetősége paprikapálinkát kóstolni. A feladat innentől kezdve adott volt: ki kellett kísérletezni nálunk is ennek a csípős italnak a gyártási technológiáját. Azonban nagy siker-történetté nem vált az ital...
Az államosítás utáni kísérletezés másik „találmánya az Arató pálinka volt. Ennek a gyártását az ’50-es évek elején indította el az Angyalföldi likőrgyár, ahogy a neve is mutatja, a nyári nehéz munka enyhítésére. Ugyanakkor, hogy az üdítés ne menjen túlságosan a munka rovására, ezért jóval kisebb, a pálinka minimum alkohol értékét meg sem közelítő térfogat százalékkal forgalmazták. Ezért csak idézőjelesen lehetett az „Arató pálinka” pálinka. 1953. július hónap közepén, felsőbb utasításra, a nyári itóka gyártást az ütemezéssel szemben, lényegesen előbbre kellett hozni a vidék megfelelő ellátottsága érdekében. Ehhez a nyersanyagbeszerzés céljára még áthidaló hitelt is igénybe vett a gyár.
Ebben az időszakban már palackozási tevékenységet is folytattak ismét a Forgách utcában, igaz, még kézi erővel. „A palackokat alumíniummal bélelt asztaloknál töltögettük. A parafadugót forró vízbe áztattuk, a dugó-morzsalékokat kipergettük, majd a dugót nedvesen a palack szájába húztuk. Ezután a kupakológép alumínium vagy ólomkupakot helyezett rá. A félautomata berendezésekkel napi 3-4ezer palackot gyártottunk. Összehasonlításképpen: a mai - értsd: 2000-es évek eleje - gépek 50-60 ezret tudnak - emlékezett vissza egy gyári dolgozó erre az időszakra. Ez a technológia sok problémával járt. Az 1953.évi 3. negyedévben készült mérlegbeszámoló ezt írja: „Ebben a negyedévben jelentkezik első ízben a vállalatunknál komolyabb mértékben parafadugó hiány. Állványüveg és a demizson kiszerelésünkhöz a parafadugó elengedhetetlen, mert egyéb lezárási mód nem adott kellő biztonságot az áru mennyiségét és minőségét illető illetéktelen beavatkozás ellen. Céljainknak teljes mértékben megfelelne a piacon egy rövid időre megjelent hulladék parafából készülő préselt dugó is, ami azonban amidőn bebizonyosodott, hogy állványüveg és demijon dugózáshoz is alkalmas, többé nem volt kapható. Javasoljuk az illetékes iparág vezetőség megkeresését ebben az irányban és felkérését a hulladékból készült préselt parafadugó gyártásának megindítására.”
A zömmel különlegességi áruk forgalmazására jellegzetes angyalföldi formaüvegeket vezettek be. Az Angyalföldi Rum- és Likőrgyár korszakában bizonyos dolgokban még törekedtek az egyediségre. Később ebben is változás következett be...
Falujárások, közös rendezvények, utcabálok, jelszavak... Tárolótér bővítés, új cukoroldó berendezés, szűrők, szivattyúk, javuló munkakörülmények, szociális ellátottság... Ezek lettek az új jelszavak.
A következő korszakot a gyár életében 1961 jelentette, amikor is megalakult a Magyar Likőripari Vállalat, a MALIV. Ez arra hivatott, hogy összehangolja az addig többé-kevésbé egymástól még mindig részben független likőrgyárak munkáját, sőt, a nagykereskedelmi tevékenység átvételével az értékesítést is. Az 1948-as államosítás után ez a lépés jelentette ténylegesen a gyár önállóságának feladását. A nagyobb gyárak, üzemegységek, a pálinkafőzdék, a raktárak, kereskedelmi telepek közös irányítás alá kerültek, a szakemberek szükség szerinti átcsoportosításával rugalmas termelést indítottak el. A korábbi önálló likőrkészítő cégek egyedi profiljai ugyan végleg megszűntek, viszont a nagyvállalat intézkedése nyomán, az egyes telephelyeken bővült a termékskála. Angyalföldön például különlegességi árukat is gyártottak immár, és egyes export termékek palackozását is itt végezték. Mivel minden közös volt, így történhetett meg az is, hogy az eredetileg a Braun testvérek által híressé lett Hubertus gyártását is Angyalföldön végezték. De itt készült - nevével ellentétben - a Budafok Brandy, Habana Rum is. 1966-ban jelent meg a Cherry dry, 1967-ben pedig az Aranyranett brandy.
Ez utóbbihoz megint csak tartozik egy anekdota. A hatvanas évek elején óriási termés volt almából az országban, és valamire használni kellett a rengeteg gyümölcsöt. Ekkor találták ki az Aranyranett elnevezésű különleges alma brandyt. Az ital olyan jól sikerült, hogy az italmérésekben - ha nem is mindenhol, de sok helyen - három féldeci után negyediknek már ezt adták a vendégnek, aki a különbséget észre sem vette...
A MALIV korszak természetesen technikai fejlődéssel is együtt járt: felváltva az addigi kézi, ill félautomata töltést, olasz palacktöltő gépsort helyeztek üzembe Angyalföldön. (Az 1960-as évek közepétől terjedt el az ún. „rolfer” alkalmazása, ami a ma is használatos csavaros fém palack zárókupakot jelentette.) 1971-re elkészült a For-gách utcai épület emeletráépítése, ahol szociális létesítményt rendeztek be, illetve felépült egy vasvázas palackozó csarnok is. A korszak egyik legjelentősebb fejlesztése az izoszörp alkalmazásának bevezetése volt. Az izocukor,
ill izoszörp egy olyan, általában kukoricából készülő édesítő szer, amely folyékony formában kerül a termelési folyamatba. Ezáltal alacsonyabb energiaigényűvé, gazdaságosabbá tette az előállítást, és az italok minőségén is javított.
1970-ben a gyár megvásárolta az olasz Isolabella cég licenszét, amelynek alapján külföldi alapanyagokból háromféle vermutot és egy új aperitif italt készítettek. Ez volt az országban - a Coca Cola után - a második külföldi licensz alapján gyártott ital, a szeszes italok közül pedig az első. Az ipar „ízlésfejlesztő választékbővítését” azonban nem váltotta valóra az Isolabella; úgy tűnik, a magyar ízlésnek idegen volt a vermut íze.
1971-ben a Magyar Likőripari Vállalat és a Szeszipari Országos Vállalat összevonásával megalakult a Szeszipari Vállalatok Trösztje, ami a centralizálás tekintetében az addigi csúcs volt. Már nem csak a szeszesipari termékek, de a sütőélesztő, keményítő, ételecet, üdítőital-gyártás, stb. termelése is egy cégben összpontosult. Az üzemek központi irányítással, de önállóan, egymás munkájától térben és időben elkülönítve termeltek. A trösztben likőripari termékeket az országban 4 vállalat végzett, s ezek egyike volt a BULIV, a Budapesti Likőripari Vállalat, amelynek 1-es számú gyáregysége az angyalföldi likőrgyár lett. Az új kor, a modernizálódás első jele volt az, hogy 1981 márciusában - több évig tartó beruházás eredményeként - számítógépet állítottak a munka szolgálatába a Forgách utcában. Az új VT-60-as Videoton számítógép a raktárkészlet nyilvántartásában, a megrendelések feldolgozásában, a túrajáratok szervezésében tehermentesítette a dolgozókat. Ugyanekkorra készült el a diszpozíciós raktár, aminek utána a gyár feladata lett Budapest és környékének palackozott szeszes itallal való ellátása.
Innen látták el Budapest és Pest megye, valamint Komárom megye bizonyos területét Császárkörte-, Meggy-, Őszibarack-, Dió-, Kevert likőrökkel, a Casino-, Portorico-, és kommersz rummal, Ginnel, Cseresznyepálinkával, Barackpálinkával, brandykkel. Ezzel egy időben szűnt meg a lédig - demizsonos - forgalmazás. A gyár kapacitása 150-170 folyóvagon érlelőtér lett, ami általában teljes kihasználtságú volt. Szintén ’81-ben fejeződött be egy másik nagy rekonstrukció is. Üzembe állítottak egy óránként hét-nyolcezer palack kapacitású töltőgépet, amihez elkészült az új palackozott ital raktár, a BULIV legnagyobb ilyen jellegű raktára, és megépült az új göngyöleg visszagyűjtő raktár is. A kor másik nagy előrelépése volt, hogy a Szeszipari Tröszt Szabadegyházán izocukor gyárat nyitott. így ezentúl már nem kellett az italokhoz adagolt kristálycukrot külön feloldani.
A rendszerváltás után a BULIV pár évig még tartotta magát, mígnem a privatizáció őt is elérte. A verseny-tárgyalásokat az akkor frissen Magyarországra visszatért Zwack Péter nyerte meg 1991-ben. így került a BULIV részeként az angyalföldi likőrgyár is a Zwack érdekeltségébe.
Az egyre kevesebb terméket eladó gyár történetéről nem sokat tudunk, hisz innentől kezdve az üzleti titok volt. 1994-ben a zárjegyek kötelező bevezetésével, 1995-től pedig az egyes italelnevezések szabályozásával történt jelentősebb változás. Az Angyalföldről kikerülő kommersz termékek a továbbiakban már nem viselhették például a brandy nevet (helyette egyes esetekben a Trendy elnevezést használták). Ugyanakkor ez a változás már nem sokat módosított az egykori Hazai Likőr- Rum- és Szeszárugyár életében. 1995-ben egy hosszabb nyári munkaszünet után a munkásoknak már nem kellett visszatérniük a Forgách utcába.
A gyár megszűnt...