Reményik László

Ezermester kutyák

ELŐSZÓ

A kutya és az ember között lévő kapcsolat szorossága több oldalról is igazolható. Ezt szemléletesen bizonyítja például a "kutya" szó gazdag szókapcsolat-rendszere a magyar nyelvben:

Kutya baja, kutya-macska barátság, egykutya, kutya élet, fakutya, kutyahűség, olyan, mint egy kivert kutya, kutyakomédia, kutya kötelessége, kutya dolga van, kutya élet, kutya hideg, kutya rossz idő, kutya éhes, kutyafáját!, kutyafuttában, kutyafüle!, kutyafülű, kutyagol, kutyaházi, kutya kötelessége, kutyálkodik, kutyaszorító, kutyatej, kutya teremtésit!, kutya természete van, kutyaütő, kutya világ, nagykutya, kutya nehéz, olyan, mint a veszett kutya, a kutya mindenét!

Nézzünk néhány szólást, közmondást is:

Egyszer volt Budán kutyavásár. Nem eszi meg a kutya a telet. A kutya ugat, a karaván halad. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Egyik kutya, másik eb. Itt van a kutya elásva, eltemetve! Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál. Leforrázott kutya az esőtől is fél. Nem csak egy tarka kutya van a világon. Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó. Kutyaharapást a szőrivel gyógyítják. A kutyaugatás nem hallatszik az égig. Pénz beszél, kutya ugat stb.

Tehát a szavak erejével is igazolható, hogy ezer szállal kötődünk egymáshoz.

Hogy melyik ember milyen érzelemmel gondol, fordul az állatvilágból az emberhez legjobban kötődő, hozzá az utolsó leheletéig hűséggel kitartó nagyszerű lényhez, a kutyához, az leginkább olyan apróságokon múlhat, hogy egy kutya adott esetben szeretetet ébreszt-e a gyermekben. Nekem is volt egy görbelábú barátom kiskoromban. Imádtam őt, amit a következő történet bizonyít a legékesebben: tíz évesen a határban gondolkodás nélkül ugrottam az önfeledten szimatoló keverék házőrző és a hirtelen megjelenő, az őt rögvest lelőni akaró, merev arcú vadőr puskacsöve közé – cingár testemmel ekként oltalmaztam kurtalábú barátom egyszeri életét.

Tehát gyermekkoromban a keverék házőrző, Pici volt, míg felnőttként a német juhász vakvezető, Kicsi van jelen életemben. Sem időben, sem térben, de még szakmájukat tekintve sem hasonlítható össze egymással a két kutya. Ha mégis közös vonásokat keresnék közöttük, megemlíthetném a külsejüket és a nevük jelentésének azonosságát. De vajon ez csak a véletlen műve?…

Ám egy gyermek életében az is könnyen megeshet, hogy a kutya félelmet kelt benne. Ennek kapcsán pedig egy olyan történettel hozakodnék elő, ami mindenki számára meggyőzően fogja bizonyítani, hogy a gyermekben a páni félelmet másodperceken belül fel lehet oldani, ha az adódó alkalmat jól megragadjuk: éppen végeztünk a szakorvosi rendelőben. A német juhász vakvezetővel, Kicsivel lefelé tartottunk a valahányadik emeletről. A lépcsősorok száznyolcvan fokban törtek meg az emeleteken, és persze a lépcsőfordulók szintjén is. Az egyik ilyen félemeleti kanyar felé tartottunk. Egy anyuka iparkodott felfelé a kisgyermekével, s éppen a szűk kanyarban futottunk össze velük. Az anyuka és az óvodáskorú gyermek közé ékelődtünk be. – Gyere, simogasd meg a kutyust – szóltam a kisfiúhoz. Ám ő ahelyett, hogy tutujgatni kezdte volna Kicsit, behúzódott a sarokba és remegni kezdett. A gyermek mamája észbe kapott és gyorsan felvilágosított: a fia rettenetesen fél a kutyáktól, mert egy már megharapta őt. – Ez a kutya nagyon szeret téged! – fordultam a sarokban reszkető gyermekhez. – Be is bizonyítom neked! És meg sem várva a fiúcska válaszát, azt mondtam a német juhásznak: ha szereted ezt a kisfiút, akkor: ülj le! És mivel köztudott Kicsiről, hogy imádja a gyerekeket, azon mód leült. Tovább folytattam: – Kicsi, ha szeretnéd, hogy megsimogasson téged ez az aranyos kisfiú, akkor: feküdj le! És persze, hogy a kutya akarta a simit. Ekkor biztatóan szóltam a hátam mögött lévő kisfiúnak: nyugodtan simogasd meg Kicsit, hiszen ő azt nagyon szeretné. – Nem kell biztatni a fiamat, már jó ideje azt teszi – mondta elhűlt hangon a meglepett édesanya.

Mit is mond a közmondás? Kutyaharapást a szőrivel gyógyítják. Remélem, hogy a jól nevelt, kiképzett vakvezető örökre kiűzte a rettegést a kedves, megszeppent kisfiúból, és talán egyszer neki is lesz egy kutyusa, akit nagyon fog szeretni.

Húsz évvel a mezőn történtek után, egy három évtizeden át tartó látásromlás vége után hét évvel lépett szorosan lábam mellé a német juhász szuka, hogy az addigra fénytelenné vált szemem helyett még a sasénál is élesebb szememmé váljon. Ha az előbbiekben közreadott két rövidre fogott összegzés alapján akarnék mérleget vonni a Picinek tett, magától értetődő gesztus, és az időközben Kicsitől kapott, szintén magától értetődő segítő magatartás összevetéséből, akkor nem vitás, bőven én maradtam az ő kettejük adósa.

Az Ezermester kutyák című kötet alapvetően az általam fellelt, legkülönbözőbb kutyafoglalkozások részletes bemutatásán alapszik, valamint a kutya-ember kapcsolat egy humánus, számomra alapvető szegmensének érzékeltetésén. A kutyakiképzés területén dolgozó elismert magyar szakemberek osztották meg velem szakmai tudásuk legjavát. A kötet anyagának zöme közvetlen beszélgetések alkalmával került a birtokomba, de más kötetekből vett és az internetről származó, magyar és külföldi cikkeket is közreadunk az alábbiakban.

Jó olvasást kívánunk!

Reményik László és Kicsi (www.extra.hu/remlac)

I. rész TERMÉSZET ADTA

1 Természet adta

dr. Thuróczy Julianna (Ph. D., egyetemi adjunktus, klinikavezető)

A kutya ivar-és tenyészérettsége két különböző fogalom. A nőstény kutyák ivarérettségüket a pubertás idején, az első ivarzás után érik el. A kisebb testű fajták hamarabb, fél-és egyéves koruk között, míg a nagyobb testűek később, egyéves koruk után válnak ivaréretté. Kanoknál ez a folyamat hasonló korban zajlik, de klinikai jelei kevésbé látványosak. A tenyészérettségüket mind a nőstények, mind a hímek idősebb korban érik el. Ebben az életkorban már elérték végleges testméretüket és a nőstények ivari ciklusa is szabályosan jelentkezik. Ez az életkor szukák esetében másfél-két év, egyes nagytestű fajtáknál valamivel több.

Az egészséges szuka ivarzása hathavonta, rendszeresen követi egymást. Ebben bizonyos mértékig egyedi változatosságok lehetnek. A rendszeresen, négyhavonta jelentkező ivarzás már normálisnak mondható, bár egyes egyedek vagy meleg égövön található fajták, mint például a basenji évente csak egyszer mutatnak ivarzási tüneteket.

Olykor, bizonyos betegségek hatására az ivari ciklus hossza megváltozik, rövidül vagy megnyúlik. Ilyenkor mindig a rendellenesség hátterében fennálló betegség megállapítására kell törekedni.

A kutya ivari ciklusa négy szakaszból áll. Az ivarzás első jelei, a petefészek tüszőinek falában termelődő, női nemi hormon (ösztrogén) hatására kialakuló élettani változások következtében jelentkeznek. Az egész szervezetre jellemző az érfal áteresztőképességének növekedése, így folyadék és vörösvérsejtek lépnek ki az érpályából. Ennek látható jelei a péra duzzanata és a hüvelyben a savós-véres jellegű váladék megjelenése. Az ivarzás ezen kezdeti szakaszát proösztrusznak nevezi a szakirodalom. Ebben az időszakban az ösztrogén hatására a kankutyák számára vonzó, feromon hatású anyagok szabadulnak fel, mely anyagokat a szuka vizeletével is igyekszik séta közben lehetőleg a legnagyobb területen elhelyezni és így a kanok figyelmét felkelteni.

A tüszőérés során a tüszők falában nem csak ösztrogén, hanem egyre nagyobb mennyiségben a progeszteron nevű hormon is termelődik. Az ösztrogén mennyiségének csökkenése és a progeszteron koncentráció emelkedése együttesen az ivarzás jeleinek megváltozásához is vezet. Csökken a hüvelyváladék mennyisége és elveszti véres jellegét is. A nőstények fogamzó képessége az érett tüszők megrepedése és az érett petesejtek kiszabadulása után közvetlenül éri el csúcspontját. Egészséges nőstényekben a fogamzó képes időszak 3-5 napig tart. Lehetnek egyedi eltérések, olykor ez az időszak csak néhány órára korlátozódik.

A hormonális változások laboratóriumi módszerekkel pontosan nyomon követhetők, így a fertilis időszak meghatározható. Ez az alapja a szukák olykor távoli országokban történő fedeztetésének, vagy a messziről érkező hűtött spermával történő termékenyítésnek, mikor nincs lehetőség a pároztatás többszöri megismétlésére. A hormonmérések mintegy tíz évre visszanyúló meghonosítása következtében számos olyan nőstény is tenyésztésben maradt, amely a korábban, az ivarzás 9-13. napja között végzett pároztatással nem fogamzott. Ennek oka az ovuláció eltérő időpontja, vagy nagyon rövid fertilis időszak volt. Az ovuláció időpontjának meghatározása segíthet a vemhesség korának a meghatározásában is és így egyes fajtáknál a császármetszés megfelelő időben elvégezhető.

Az érett petesejtek kiszabadulásuk után a petevezetőbe jutnak. Itt olyan érési folyamatok zajlanak le, melyek felkészítik a megtermékenyülésre. Párzás után a hímivarsejtek kémiai ingerek vonzó hatására jutnak a petesejt felszínéhez, ahol minden petesejtet egy hímivarsejt termékenyít meg. Természetes körülmények között a nőstény igyekszik a domináns hímmel párzani, azonban előfordul, hogy egy ivarzás alatt több kan is fedezi. Ez alapján előfordulhat, hogy egy alomban minden kölyöknek más az apja. Háziasított körülmények között erre igen kicsi az esély, azonban a fertilis időszakban a szukához bejutó idegen hím szintén sikeresen fedezhet, minek következtében fajtatiszta és keverék egyedek egyaránt születhetnek.

A petesejt megtermékenyülése a petevezetőben történik. A megtermékenyülés után a petesejt a méhbe jut, és csak a 17-18. napon tapad a méhnyálkahártyához. Eddig az időpontig szabadon úszik a méh üregében. Előfordulhat, hogy az egyik petefészekből származó petesejt az ellenoldali méhszarvban tapad meg.

A megtapadás után megkezdődik a placenta és a magzati függelékek kialakulása. Ezek az embrió táplálásában és védelmében játszanak fontos szerepet. A magzat táplálásának legfőbb szerve a placenta, amelyen azonban nemcsak tápanyagok és oxigén juthatnak keresztül, hanem káros anyagok, így gyógyszerek is. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül sok gyógyszer, illetve különböző káros környezeti hatások súlyos károsodásokat idéznek elő a magzati szervezetben.

A vemhességet ultrahanggal a huszonegyedik naptól tudjuk kimutatni. Ilyenkor apró, pici, folyadékkal telt kerek hólyagot látunk az ultrahang képernyőjén. A vemhesség első időszakában, az első néhány napban, a vehem növekedése rendkívül gyors. Gyakorlatilag nem lineáris, hanem exponenciális növekedés látható. Egyik napról a másikra megháromszorozza, megnégyszerezi méretét. Ilyenkor az embrió szervei még nem felismerhetők, sűrűsége kisebb a magzatvízénél, így annak felszínén úszik.

A vemhesség 25-30. napja között a magzat szívverése már elkülöníthető, és egyre inkább elkülöníthetők egyéb szervei is. A 35. naptól a koponya, a test is elkülöníthetővé válik.

Ebben az időszakban a magzatok száma is könnyebben meghatározható.

A 40. nap után már a belső szervek, a gerincoszlop, bordák is felismerhetők. Látható a folyadékkal telt húgyhólyag és gyomor is.

A vemhesség végére a magzati szervek – különösen a nagy testű egyedek esetében – annyira jól vizsgálhatók, hogy ultrahangos felvétel segítségével egyes fejlődési rendellenességekre is következtetni tudunk. A belső szervek kóros elhelyezkedése, koponyaűri deformitások ultrahangos vizsgálatára is sor kerülhet a magzati élet során. A kutya vemhessége hatvankét-hatvanhárom napig tart.

Ha egy szukát állandóan fedeztetnek, annak az lesz a következménye, hogy a méh nem tud felkészülni, nem tud pihenni a következő vemhességre. Mivel a méhfal nem tud regenerálódni, ezért egyre kisebb alomszámban, egyre csököttebb kölykök születnek, amelyek egyre kevesebb és rosszabb minőségű táplálékhoz jutnak, mivel egyre kedvezőtlenebb környezetben fogannak meg, illetve fejlődnek ki. Mivel az ivarérettség nem egyezik meg a tenyészérettséggel, ezért a szuka kétéves kora és hétéves kora között a legalkalmasabb a vemhességre. Ez idő alatt négy-öt alomnál többet várni tőle nem szabad.

A vemhességet a progeszteron tartja fenn, amit a harmincadik naptól a prolaktin szekréciója is segít. A prolaktin elsősorban majd a laktáció, a tejelválasztás kialakításában hordoz jelentős szerepet. A progeszteron a vemhesség végéig viszonylag magas koncentrációban van jelen; ennek a központi idegrendszer hő-központjára van stimuláló hatása. Amikor a stimuláló hatás a vemhesség végén megszűnik, a progeszteron koncentrációja hirtelen csökken, és ezzel párhuzamosan a kutya testhőmérséklete hirtelen és rövid időre (pár órára) néhány fokkal a fiziológiás érték alá csökken - harmincnyolc-harminckilenc fokról harminchat fokra. Ha ezt a folyamatot hőmérővel nyomon követjük, akkor a kutya ellésének az előrejelzésére jó diagnosztikai jel áll rendelkezésünkre. Az ellés megindulásával a szuka testhőmérséklete visszaáll az eredeti szintre, tekintettel arra, hogy a méhizomzat összehúzódása hőt termel.

Az anyakutya is készül a szülésre. Biztonságot nyújtó helyen vackot készít magának és az alom számára, majd oda elbújik. Nyugtalansága már néhány nappal megelőzi az ellést. Beindulnak a jósló fájások és a tejelválasztás is. Első lépésként a vemhesség alatt a méhszájat elzáró nyálkadugó oldódása következik be – ez egy közepes mennyiségű, tojásfehérjéhez hasonló váladéknak az ürülése --, ami közvetlenül a méhszáj megnyílását előzi meg. Az ellés során megkezdődik a lágy és a csontos szülőút tágulása, amit részben a magzatburok is segít. Ekkor kezdődik meg a kölykök születése. Egymást követően jönnek világra. Az ellés néhány órán belül, de maximum egy nap alatt lezajlik. A kölykök megszületését közvetlenül vagy néhány órán belül követi a magzatburok, illetve a méhlepény megszületése. Amennyiben ez nem következik be, akkor az súlyos, kóros állapotokhoz vezethet.

Az anyakutya minden egyes megszületett kölyke után érdeklődik. Általában kibontja őket a burokból és elrágja a köldökzsinórt – ha ezt nem teszi, úgy azt a segédkezőnek kell megtenni (ellenkező esetben a kölykök megfulladnának). Az anyakutya folyamatosan mosdatja és tisztogatja kölykeit, valamint elfekszik és őket emlőire engedi. A szoptatás közben felszabaduló oxitocin serkenti a méh összehúzódásait, ami a további kölykök, illetve a magzatburkok világrajövetelét segíti elő. Abban az esetben, ha valamilyen probléma adódik – kölyök vagy magzatburok marad vissza --, akkor az anyakutya általában nem foglalkozik az alommal: nem szoptat, fájlalja a hasát, a környezete iránt nem érdeklődik, esetleg magas láza van. A kölykök természetes módon napjában többször, igényük szerint szopnak. Mesterséges táplálás során két-három óránként kell őket etetni. A kölykök energiaháztartása rendkívül instabil, csupán néhány órára elegendő energiatartalékkal rendelkeznek.

A szopóreflex már a vemhesség ötvenedik napjában megjelenik a magzatban: ez magával hozott képesség. A szemek és fülek kinyílása kb. két hetes koruk körül következik be. Az érzékszervek használatához azonban tanult folyamatok vezetnek. A kölyköknek meg kell tanulniuk a különböző ingerek jelentését. A tájékozódásban elsősorban a szaglásuk segíti őket, látásuk nem éles még felnőtt korban sem. A látás és hallás felnőttkori elvesztését, különösen ismert környezetben, szaglásukkal olyan jól pótolják, hogy felületes szemlélő nem is veszi észre a mozgásukon. Anyjuk és a fészek szagát már újszülöttként felismerik, így képesek visszatalálni az alomba. Az anyakutya a születés pillanatától kommunikál kölykeivel, annak ellenére, hogy a hallás is egy hosszabb, tanult folyamat eredménye. A szemek és fülek kinyílása után tanulnak felállni, bár újszülött koruktól képesek kúszó mozgással haladni.

A méhlepényen az anyai szervezetben jelen lévő ellenanyagoknak csak 5 százaléka jut át. Ezek a viszonylag nagy molekulájú fehérjék nem képesek a magzat szervezetébe jutni, viszont a különböző vírusok igen. Ezért a vemhesség ideje alatt beadott oltások, mivel nagyrészt gyengített kórokozókat tartalmaznak, inkább károsak, sőt a magzatok elhalásához is vezethetnek. Az újszülöttek saját ellenálló képességük kifejlődéséig az anyatejjel, a születés után 48 órán belül felvett ellenanyagokkal védekeznek a fertőzések ellen. Ezt a nagy ellenanyag tartalmú tejet kolosztrumnak hívjuk. Az ellenanyagok átjutása a bélfalon 48 óra alatt lezajlik, ezután a bélfal “záródik” és többé nem képes ezeket a molekulákat átengedni. A későbbiekben a szoptatásnak elsősorban a kölykök optimális fejlődése szempontjából van jelentősége. Egyhónapos koruk körül kezdenek fokozatosan érdeklődni anyjuk tápláléka iránt, bár a szoptatás időszaka hat-nyolc hétig tart.

A kutyák tenyésztése eleinte munkacélból történt: pásztor, őrző-védő stb. Az elmúlt ötven–száz évben a külalak változtatása vált a tenyésztés fő irányává, az egyes fajták fokozatosan elvesztették eredeti munkájukat. A tenyésztés különböző szőrtípusok, színek, méret és a testforma kialakítására irányult. Ezeknek a kívánatos jellemzőknek a megteremtéséhez a külső jegyeket hordozó egyedeket egymással pároztatták, ami a kívánt külalak mellett egyes örökletes betegségek gyakoriságának növekedéséhez is vezetett.

II. rész VADÁSZKUTYÁK

A Nemzetközi Kinológiai Szabályzat szerint a vadászkutyák a következő

fajtacsoportokra oszlanak:

Terrierek

Az egészen kis termetűeket, mint például a yorkshire terriert egér és patkányfogásra tenyésztették ki. A rövidlábúak föld alatt dolgoznak, rókát vagy borzot hajtanak ki az üregből, például: foxterrier, welsh terrier, míg hosszúlábú fajtatársaikat vaddisznóhajtásra használják, mint például az airedale terriert, ír terriert stb. Manapság a népes terrier fajtacsoport legnagyobb részét kedvtelésből tartják, talán egyedül a német jagd terrier maradt meg a mai napig is vadászkutyának.

Kopók és vérebek

A kopókat a vadak felhajtására és a vadász elé terelésére veszik igénybe. Magyarországon a jelenlegi törvények értelmében vadászatra nem használhatók, mert hajtással nem szabad vadat elejteni. A használhatóságuk bemutatása képességvizsgálat útján történik. A vérebek a vérnyomon követik a megsebzett nagyvadat, és annak megtalálásával segítik a vadászt. Több napos nyomon is képesek elmenni és célt érni. Munkájuk segítségével a sebesült vadat mielőbb megváltják szenvedésétől, azonkívül egy-egy értékes trófeás vad esetében milliós hasznot hajtanak.

Vizslák

A vizslák között vannak specialisták, ezek az angol vizslák (például pointerek, szetterek), és vannak az úgynevezett mindenes vizslák, ezek a kontinentális, az Európában fellelhető vizslák (például magyar és német). Az angol fajtákról elmondható, hogy szinte mindegyik specialista, a kontinentális vagy mindenes vizslák a vadászat összes ágát kiszolgálják, kezdve onnantól, hogy megkeresik és állják a vadat, a vízi munkán át, egészen a vércsapa munkáig.

Retrieverek és spánielek

A retrievereket kifejezetten a lövés utáni munkára, a vad visszahozására tenyésztették ki, bár egyes vadászati kultúrákban a vad megkeresésére és kiugrasztására is használják őket. A retrieverek között sok fajta kimondottan alkalmas vízi vadászatra.

A spánieleket eredetileg sűrű, bokros területen a szárnyasvad és nyúl megkeresésére és kihajtására tenyésztették ki. Néhol, főként hazájában, Angliában egyes egyedeit még használják vadászatra, azonban Európában kedvtelésből tartott kutya vált belőlük.

Agarak

Szemmel keresik meg a vadat, majd üldözik. A vadász gyalogosan vagy lóhátról követi őket. A magyar vadászati törvény ezt a fajta vadászatot tiltja, mivel az kimondja: állatnak állat által történő elejtése nem megengedett.

2. Terrierek – német vadászterrier

Vidovic Jovica A német vadász terrier című kötete alapján

fordította Szalai Zoltán (tenyésztő, sportvadász)

A faj keletkezése. A XX. század elején, pontosabban az 1900-1920-as években Németországban a foxterrierek igen közkedvelt fajta volt. Ekkortájt kezdődött a szétválás a tenyésztésben. Egyik irányzat a szép, az angol szabványnak megfelelő kutyákat helyezte előtérbe, a másik irányzat pedig a jó vadásztulajdonságokkal rendelkező kutyákat kedvelte. Foxterrierekkel egyre többet lehetett találkozni a kiállításokon s ez nagyon tetszett az angol bíráknak. Ami a vadászokat illeti, azok igen nehéz helyzetben voltak emiatt. Németországban a foxik nagyobb hányada drótos típusú volt. Akkortájt ez volt a közkedvelt szőrminőség a használhatóság szempontjából. Az egyik legismertebb és legtapasztaltabb vadász, aki foxikkal vadászott, egy idős úr volt, Walter Zangenberg. Vadászatok alkalmával sokszor megtörtént, hogy olyan kotorékot találtak, ahol öt-hat borz élt. Ilyen esetben előfordult, hogy harc közben a kemény, fogós kutyák elpusztultak a föld alatt. Az ilyen jellegű vadászatokkal megkezdődött a kutyák edzése, felkészítése a műkotorékokban: rókával és borzzal. A német vadászok a már jól bevált foxijaikat és ó-angol terrierjeiket keresztezték: igen jó vadászebeket kaptak belőlük. A további fedeztetések alkalmával csak a sötét színű kutyákat engedélyezték, a sok fehér szín kizáró oknak számított. Fontos tulajdonságként vették figyelembe a vörös színt a fejen és a lábakon.

Jelleme: bátor, harcias, erős, akcióra kész, kitartó és vitális, rámenős, makacs, hozzáférhető és irányítható, ha megijesztik, még agresszívebb lesz.

A német vadász terrierek munkájára vonatkozó szabályzat a következő vizsgafeladatokat tartalmazza: az öröklött tulajdonságok felmérése, mindenes munkavizsga, földalatti munkavizsga, földfeletti munkavizsga vaddisznóval.

Az öröklött tulajdonságok vizsgáján azok a kutyák vehetnek részt, amelyek betöltötték a kilenc hónapos kort, és pozitív osztályzatot kaptak a küllem vizsgán. A vércsapa előkészítéséhez őz vagy szarvas friss, higított vérét lehet használni. A kotorékmunka folyamán esedékes vadkihúzáshoz használható: róka, borz vagy vadmacska.

A kotorékmunka alkalmával a kutya vezetője köteles időben jelezni a fogást, hogy elkerüljék a vad szükségtelen sérülését.

A vad kihúzására alkalmas kotorék legalább négy méter hosszú (ajánlott az öt méter hosszúság). A kotorék feletti felületet ki kell betonozni, deszkákkal beborítani. A kotorék hátsó végét lemezzel kell befedni, ahol annak a kötélnek a kifeszítéséhez készül egy nyílás, melyre megkötik a vadat. A kotorék magassága 20 cm, a szélessége 78 cm. A kotorék enyhén lejt lefelé. A vad kihúzására szolgáló kotorékrész a kotoréktól legalább ötven méterre helyezkedik el. A munkára előkészített kotorékot másfél méter magas kerítéssel kell körülvenni. A műkotoréknak legalább 30 m hosszúnak kell lennie, három lejtőt kell biztosítani és szélességében egy 16 cm-est, hosszúságában 50 cm-est, magasságában pedig egy 18 cm-es beszűkítést kell kiépíteni benne, A műkotorék többi részén a magasság 20 cm, a szélesség pedig 18 cm. A kotorékhoz ki kell építeni egy 45x45 cm méretű és egy 300x60 cm-es katlant. A kotorékot be kell fedni deszkákkal és el kell sötétíteni.

Öröklött tulajdonságok vizsgája.

Kotorék munka. Versenykategóriák: keresés a kotorékban, fogósság, állhatatosság a kotorékban, hang a kotorékban.

Keresés a kotorékban. A munka kezdetén a kutyát ösztönözni, bátorítani lehet a vad keresésére. A tapasztalt és jó kutya nem kezdeményezhet keresést egy vad által nem használt kotorékban. A rókát vagy a borzot be kell hajtani a kotorékba a legelején, hogy az végigmenjen egészen a katlanig, amit majd rázárnak. A kutyának két perc áll rendelkezésre a kereséshez. A vad meglelését a kotorékban a kutya rács előtt kitartó és szüntelen ugatással jelzi.

Fogósság. A ragadozó előtti rács felemelésével kezdődik a fogósság vizsgája, amellyel 10 másodperc időt adnak a kotorékban való elhelyezkedésre (előkészület a közvetlen összecsapáshoz). A megadott idő eltelte után felemelik a rácsot a kutya előtt és két percig mérik annak fogósságát. Fogás után a kutyának 30 másodpercig kell tartania a vadat.

Állhatatosság a kotorékban. Az állhatatosságot és kitartást a kotorékban a vad megtalálásától kezdve vizsgálják.

Mezei munka. Nyúlcsapa követésén vizsgálják a kutyák nyombiztosságát. Osztályzásnál mindenképp figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek uralják a pályát – például erős szél, felázott terep, árnyékoltság, mező, út a pályán stb. A kutya munkáját olyan nyúlnak a csapáján osztályozzák, amelyet a kutya saját szemével nem látott és amely egy réten át halad. Az orrminőség vizsgálatához használhatnak fácán vagy fogoly csapát is. Az orrminőséget a látványra hangos kutyáknál is vizsgálni kell. A fent megnevezett vizsgaszakasznak nagyon nagy jelentőséget kell adni, mivel a mezei munka eredményét a mindenes munkavizsgán figyelembe fogják venni.

Állhatatosság a nyomkövetésben. Magában foglalja a nyomcsapa kitartó követését, a kutya szüntelen igyekezetét, hogy az esetleg eltévesztett csapát újra megtalálja. A vizsgaszakasz a kutya nyomkövetésen tanúsított állhatatosságáról szól. A nyomkövetésben tanúsított kiemelkedő állhatatosság nem befolyásolhatja a kutya irányíthatóságát.

Hangerősség a nyomkövetésen. A nyomkövetéshez kapcsolódó hangerősséget a mezőn nyúlcsapán mérik. A kutyát akkor teszik a csapára, ha a nyúl a látóhatáron kívül van. Csak azok a kutyák vehetnek részt ebben a versenyszámban, amelyeket a bírók kijelöltek.

Vízi munka. Ez alkalommal a kutya vízi munkára való öröklött hajlamát vizsgálják. A vízfelületnek álló vagy nagyobb kiterjedésű folyók vize is megfelel, ha könnyen megközelíthető. A kutyának úsznia kell a vízben, nem szükséges, hogy apportírozzon. A vízi kiképzést szigorúan el kell határolni a vízi munkára való hajlamtól.

Irányíthatóság. A kutya az egész vizsga időtartama alatt tanúsított szófogadó viselkedésében és általános magatartásában nyilvánul meg. Az öröklött tulajdonságok vizsgáján hosszas távolmaradás, valamint a hosszadalmas keresés nem befolyásolhatja a kutya irányíthatóságát.

Lövésállóság. A vizsga kezdetén végzik ezt az ellenőrzést, mégpedig abból a célból, hogy kizárják az ijedős, a lövéstől ideges kutyákat. Azokat a kutyákat, amelyek a lövésre ijedtté, idegessé válnak és el akarnak menni a gazdától, póráz nélkül külön is vizsgáztatni kell.

Mindenes vagy összetett munkavizsga.

Kotorékmunka. Ebben a versenyszámban a következő tulajdonságokat osztályozzák: orrminőség, hang a rácson, fogósság és állhatatosság.

Tetemkihúzás a kotorékból. A kotorék végén egy vadtetem van elhelyezve (róka, borz, macska), fejjel a kutya felé fordítva. A vezető eldöntheti, hogy ezt a versenyszámot hosszú póráz segítségével vagy a nélkül végezteti a kutyával.

Mezei munka.

Vadkeresés fedett területen (fiatal fenyves, kukoricás). Egyszerre csak egy kutya vizsgázhat. A vezető a kijelölt helyen marad, kutyáját csendes biztatással küldheti a sűrűbe, ahol feltételezhetően vad tartózkodik. A szőrmés vadat ki kell hajtani a tisztásra, hogy az felismerhető legyen (nyúl, őz, disznó). Minden ebnek még le nem dolgozott szűz területet kell biztosítani. A kutyának a meghatározott időn belül vissza kell térnie a vezetőjéhez, hogy a többi kutyát ne zavarja a munkában.

Vércsapázás. Legkevesebb hat méter hosszúságú pórázzal és az aláírt nyakörvvel történik. A vércsapa hossza négyszáz méter, melyen vért csöpögtetnek a vadtetemig. A vércsapa száz méterre az erdőtől kezdődik, majd kötelezően az erdőben folytatódik. A rálövés helyét, azaz a vércsapa kezdetét zöld ágacskával jelölik meg. A csapa végén helyezik el a vadat (őz, vaddisznó). A vércsapa legkevesebb 2, legfeljebb 8 órás lehet.

Dermedtre ugató és vadmegmutató munka. Ugyanazon a csapán vizsgáztatják, mint a vércsapa munkán, csak 550 méterre meghosszabbítják a csapát.

Az apróvad elhozása, apportozása. A vizsga nyílt terepen vagy szálerdőben történik.

A szárnyas vadvonszalék hossza ötven méter (fácán, kacsa, galamb). Szőrmés vadvonszalék hossza kétszáz méter (üregi nyúl, süldő mezei nyúl). A vonszalékot széllel szemben kell állítani. A vonszalék vonala két helyen megtörhet, irányt változtathat. A kutyának önállóan kell a megtalált vadat átadni a vezetőnek.

Lövésállóság, póráz nélkül. A kutyák külön végzik a feladatot. A feladat elvégzése közben a vezető döntése szerint pórázzal vagy anélkül vizsgázik a kutya. A vezetőnek el kell távolodnia a kutya látóköréből. Ezek után kettő lövést adnak a levegőbe. A kutyának a vezető visszatéréséig nem szabad elmozdulnia a helyéről.

Lövésállóság pórázon. Hosszú pórázzal egy fához kötjük a kutyát. Ezt követően hangzik el a lövés.

Vezethetőség pórázra. Ezt a képességet sűrű erdőn keresztül haladva osztályozzák. A pórázra fogott kutya semmilyen jelzéssel nem zavarhatja a vezető mozgását. A fatörzsek mentén a megfelelő módon kell haladnia.

Szabad mozgás láb mellett. A szabadon engedett kutya vezényszó nélkül a vezető lába mellett halad. A vezető legalább egyszer meg kell, hogy álljon és ezután a kutyának követnie kel őt.

Keresés fedett vadászterületen, vadkacsa nélkül. Először minden kutyát vadkacsa nélkül vizsgáztatnak a fedett területen; ez egy náddal és gyékénnyel benőtt terület. A vízfelületnek eléggé szélesnek és vegetációval kellőképpen fedettnek kell lennie. Felderítése a fedett területnek, biztatásra van szükség a vezető részéről. A keresést kétszer-háromszor újra kezdheti a kutya.

Keresés fedett vízterületen, vadkacsa alkalmazásával. A vadkacsát vízre engedik és megjelölik a helyet – az előkészületet a kutya nem láthatja. Miután a vadkacsát beengedték a vízbe, a bírák a vezetőt a megjelölt helytől negyvenöt méterre állítják, és megmutatják a kacsa beengedésének irányát. A vezető keresést parancsol a kutyának. A kutyának csendesen kell vízbe menni és megkeresni a vadat. Amint a kutya kihajtja látható helyre a kacsát, a bírák utasítására lehet lőni, ha a biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik - a lelőtt vadkacsát a kutyának önállóan kell kihoznia a vízből.

Vadbehozás mély vízből. Azoknak a kutyáknak, amelyeknek az előző versenyszámban nem volt lehetőségük a kacsát apportírozni, utólag adhatnak lehetőséget: egy lelőtt vadkacsát messzire a vízbe dobnak, bírói engedéllyel lövés is leadható a kacsa irányába.

Speciális kotorék verseny.

Vizsganemek: helyben maradás lövést követően, tetem kihúzása a kotorékból, kotorékmunka (keresés, kitartás, hang, fogósság).

Speciális vaddisznós munka.

Vizsganemek: keresés, kitartás, fogósság, hang.

A vaddisznós munkát egy 100x240 méter alapterületű, bekerített terepen vizsgálják. A terep sűrűn fedett növényzettel, pontosan olyan mint a vaddisznó természetes rejtekhelye. Ezen a terepen, többek között egy magasles van, amelyről a bíró figyeli a kutya munkáját. A keresésre megszabott idő 7,5 perc; a kutya összesen 15 percet dolgozhat.

Állhatatosság, kitartás. Attól a perctől vizsgálják, amikor a kutya megtalálja a disznót és hajtja azt.

Hangerősség. Ezt a képességet attól kezdve vizsgálják, amint a kutya megtalálja a disznót.

Egyedválasztás és a kutyával való foglalatosság.

A kutya megvásárlását követő napokban látható már, hogy milyen felnőtt kutya lehet belőle. Tudni kell azonban, hogy a kutyus másképpen is viselkedhet, mint amilyen a szülői alomban volt. A kölyök magatartása a folyamatos szűköléstől és a sarokba húzódástól egészen a vidám, játékos magatartásig terjedhet. A kis kutya nevelésében az első fontos lépés a mielőbbi kapcsolatteremtés, amely a mindennapos barátkozással, sétával érhető el. A séták alkalmával, amikor kiengedjük a kutyust a rétre, megfigyelhetjük, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A német vadász terriernek nagyon jó orra van és ezt az adottságot megfelelően fejleszteni kell, mégpedig úgy, hogy a kölyköt rá kell vezetni a vadcsapára: hagyni kell, hogy kövesse a csapát, de ha túlságosan eltávolodik, azonnal vissza kell hívni. Amikor a kutya visszaért, le kell ültetni, megdicsérni és megsimogatni. Ezt követően folytatódhat a vad keresése. Ha ezt a folyamatot gyakran megismételjük, a játékon keresztül a kutyus jó kapcsolatba kerül a vezetőjével. Helytelen a kutyát hosszasan pórázon vezetni, mert ha az ilyen kutyát elengedik, nem fog visszatérni a gazdájához. Természetesen pórázon tartósan haladni is meg kell tanítani, de csak lassan és fokozatosan. A szabadon mozgó kutya a mezőn meg fogja találni a vadcsapát és a jól végzett munka után elégedetten vissza fog térni a gazdához. A szabadon engedés nagyon hasznos dolog, ha van rá lehetőség: nagy kiterjedésű mezőkön kell futtatni a kutyát, amely bátran fogja keresni a vadat és nem fog vágyódni a gazda lábához. Az a kutya, amelyiket kezdettől fogva szabad mozgásra nevelnek, idejében kezdi az egyébként az öröklött tulajdonságok vizsgakategóriájába tartozó hanggal kísért nyomkövetést, hiszen korábban felébred benne az ösztönös viselkedés, mint egy olyan kutyában, amelyet pórázon vezetgetnek. A helyesen nevelt kutya gyorsabban megtalálja a vadat, tökéletesen összpontosít a csapára és nem retteg a gazda büntetésétől. A német vadász terriert úgy kell nevelni, hogy a vadászatot segítse.

A tizenkét hónapos kutyának már biztonságosan kell dolgozni a mezőn. Arra mindenképpen figyelni kell, hogy ne hajtsák túl a kutyát a kiképzésben. A kutya fegyelmezett keresőképességét más vizsganemben, mezőn és vízben egyaránt kamatoztathatja.

Fél év múlva, amikor már az állandó fogak kibújtak, kezdődhet a kotorékmunkát előkészítő gyakorlatok sorozata.

Az első gyakorlat a kotorékba bújás és a mászás. Nem szükséges azonnal versenypályára vinni a fiatal ebeket: kezdetben egy kis karámmal ellátott, kisebb és rövidebb pályán kell gyakorolni. A kutyának önként kell bemennie még a legsötétebb kotorékba is. Helytelen a kutyát betolni a kotorékba, inkább ösztönözni, bátorítani kell az indulásra. Az első alkalommal a kotorék és a folyosók tetejét fel kell nyitni, hogy a kutya világosban végigmenjen az útvonalon, majd lassan kell csukogatni a fedlapokat, hogy a kutya megszokja a sötétséget. A bemenetelt addig kell gyakorolni, amíg a kutya nem jut el a rácsig és nem ugat.

A tavaszi alomból származó kutyákat öthónapos kortól már megpróbálhatjuk vízre vinni. Könnyebben megy a kutya a vízbe, ha mi vele együtt bemegyünk és megpróbáljuk fenntartani a víz felszínén, amikor úszni kezd; ezzel ugyanis megelőzzük a víztől való félelem kialakulását.

Amikor a fegyelmet gyakoroljuk, egészen másképp kell viselkednünk a kutyával. A kiképzés ebben az esetben is játékon keresztül valósul meg, de szigorúbbnak kell lenni és nem engedékenynek.

Az öröklött tulajdonságok vizsgáira való felkészülés. A vizsgára való felkészítéshez a kutyának be kell töltenie a tízhónapos kort, a fogváltáson túl kell lennie, ezenkívül egészségesnek és kiképzésre felkészültnek kell lennie. Felkészültség alatt azt értjük, hogy a kutya szellemileg stabil, és érdekli a mezei munka. A kutya belső pszichikai egyensúlyát lövéssel kapcsolatos viselkedésén figyelik meg. A versenyen vagy vizsgán a kutya közelében lövést adnak le és figyelik annak viselkedését. A jó kutya már tudja, mi következik lövés után és annak megfelelően áll meg. A lövés alkalmával megijedhet a kutya, ilyenkor jól meg kell vizsgálni, hogy ez öröklött tulajdonsága-e, vagy csak rosszul lett nevelve. Az erre vonatkozó kiképzést úgy kell csinálni, hogy a kutyát póráz nélkül futtatjuk és amikor valami felkelti az érdeklődését, nagy csattanást (hangos taps vagy fadarabok összeütése) kell produkálni. Ilyen bevezetéssel a kutya érdeklődését nem zavarja meg a csattanás, tehát megfeledkezik a félelemről. Ha már erre a hangra semmiképp nem reagál, leadható a lövés a riasztó pisztolyból, majd később a vadászpuskából. Ha a kutya négy hét elteltével sem szabadul meg a lövés hallatán érzett félelmétől, egy olyan idősebb kutyával kell együtt felvezetni, oktatni, amelyik nem fél a lövéstől.

A kotorékmunka alapvető szabálya, hogy a kutya jó kedvvel dolgozzon. Amikor a kutya először találkozik a kotorékkal, elég, ha egy méter távolságig bemegy. A kotorékban történő kereső munka fél óráig tart és megismételhető minden nyolcadik napon mindaddig, amíg a kutya nem kezd ugatni a rácsnál. Ezek után ezt a vizsgát nem kell megismételni. Ha a kutya biztonságosan, határozottan támad a rácsra, ki kell őt venni és újra indítani a rácshoz.

A fent leírt kiképzéssel párhuzamosan kell képezni a kutyát nyúlcsapa követésére, mégpedig úgy, hogy meg kell mutatni a nyulat ahhoz, hogy a kutya azonosítsa a szagot. Ezzel a módszerrel felébreszthetjük a kutya hanggal kísért nyomkövetési képességét. Ez a képesség általában a fogcsere idejében, tehát hat hónapos korban jelentkezik. A kiképzést úgy kell kezdeni, hogy a nyulat friss nyomra vezetjük, de azonnal nem szabad megmutatni neki a nyulat. A gazda pórázon vezeti a kutyát a csapán, mindaddig, amíg nem bizonyosodott meg, hogy póráz nélkül is a csapán marad a kutya. Ha a kutya eltéveszti a csapát, nincs értelme visszatérni az elejére, mivel a csapa már kihűlt, így nem lesz eredményes a nyomkövetés. Kezdetben nem az a lényeg, hogy a kutya ugat-e vagy sem, hanem az, hogy jó kedvvel keressen és, hogy használja az orrát. Természetes akadályok esetén –– például utak, víz –– a kutya vezetője azzal segíthet, ha pórázon rávezeti a kutyát a csapára. A munka folyamán távcsövet kell használni ahhoz, hogy a nyúl haladási irányát követni tudjuk és hogy a kutyát a keresésben kiigazítsuk. Ha tavasszal a kutya nagy ugatással zavarja kétszáz méteren a nyulat egy bokros terepen, nem kaphatja meg a legmagasabb osztályzatot. Ha azt akarjuk, hogy a kutya maximális pontszámot érjen el, akkor a csapakövetést körülményessé kell tenni, hiszen a versenybírónak meg kell mutatnunk, mire képes a kutya a csapakövetésben, be kell mutatni a kutya orrminőségét, valamint a követési készségét, kedvét.

Ha a kutyát ősszel tanítjuk a nyomkövetésre, meg kell különböztetnünk az őszi száraz fűben történő nyomkövetést a tavaszi nyomkövetéstől. Amennyiben kutyánkkal a legmagasabb osztályzatra pályázunk, nehéz terepre kell vinni és régebbi nyom követésére kell ösztönözni. A hanggal történő csapakövetés veleszületett tulajdonság, persze a kutya képes lehet a látvány alapján történő nyomkövetésre is. A kölykök kiválasztásánál ezt a hiányosságot kiszűrhetjük a szülők képességeinek vizsgálatával. Alapvető szabály a csapakövetésben az, hogy a kutyának soha sem szabad őz vagy szarvas csapát mutatni, őt csak a nyúlcsapával szabad megismertetni.

Vízi munka. A kutyával kicsi korától kezdve meg kell szerettetni a vizet. A vízből elhozás gyakorlása alkalmával elegendő, ha a kutya mindössze kétszer kihozza a sportfát a vízből, még abban az esetben is, ha nagyon szereti a vizet. Amennyiben a kutya nem kedveli a vízi munkát, meg kell próbálni kacsával a vízbe csalni, azzal a feltétellel, hogy a kutyának induláskor látnia kell a szárnyast. A kacsa lábára hosszú sárga spárgát kell kötni, hogy ne tudjon elszökni.

A vízi munka folyamán nagy szerepet játszik a kutya vezetője is, hiszen bár az a kutya, amelyik fogós, hangosan kíséri a csapát és kedveli a vadász munkát, nem sokat ér, ha nem tartja a kapcsolatot gazdájával vagy a felvezetőjével. Csak akkor lesz használható a vadászatban – például önállóan kidolgozza a nyúlcsapát –, ha a saját nyomvonalán vissza is tud menni a gazdájához.

A kutya felkészítése az összetett vagy mindenes versenyre.

Ajánlatos minden fiatal kutyát vadászatra vinni, hogy hallja a lövést és hogy találkozzon a vaddal. A felkészítési idő alatt azonban aktívan nem vehet részt a vadászatban.

Lövésállóság. Mielőtt ezt a képzést elkezdenénk, a kutyának pórázon vezethetőnek kell lennie és hallgatnia kell a “pihenj!” parancsra. Az “ülj!" vezényszót akkor gyakorolta be a kutya tökéletesen, ha a parancs elhangzásakor a gazdája előtt leül és figyeli a további utasítást. Amikor a kutya leül, a vezető eltávolodik két-három lépésre, majd a "maradj!" vezényszóra kinyújtja a kutya felé a karját. Amennyiben a kutya a helyén marad, a vezetője visszatér hozzá és megdicséri. Jó eredményt akkor érünk el, ha a kutya a helyén marad öt percig, amíg a vezető a közelben mással van elfoglalva. Amikor a vezető visszatér a kutyához, egy-két alkalommal megismétli a “maradj!” vezényszót, szóval is megerősíti a kutyával kiépített kapcsolatot. A lövésállóságnál az a legfontosabb, hogy a kutyát soha sem hívjuk magunkhoz, hanem minden esetben mi megyünk vissza a kutyához.

Apportírozás. Ez a képesség nagyon fontos, gyakorlására naponta vissza kell térni. Lényegtelen az, hogy hány hétig gyakoroljuk, fontos az, hogy a kutya biztos legyen a feladatában. A gyakorlás a tárgy megismerésével kezdődik. A gyakorlás alkalmával könnyebb apportfát használjunk. Kezdetben az apportfát egy ronggyal kell betekerni, később pedig szőrmével. Először a kutyát leültetjük, bal kezünket a fejére tesszük, jobb kézzel pedig az apportot mutatjuk, majd az “apport!" vezényszót ismételgetjük, hiszen ez a kutya számára ismeretlen szó. A tárgy felvételét úgy gyakoroltatjuk a kutyával, hogy bal kezünkkel kinyitjuk a száját, a jobb kezünkkel pedig behelyezzük a tárgyat oda, miközben tovább tartjuk azt az eb szájában. Ismételgetjük az "apport!" vezényszót. A kutya ebből a helyzetből szeretne elmenekülni, de egy kis ügyesség és erőszak segítségével meg fogja a tárgyat tartani a szájában. Amennyiben nyugodt marad és tartja a sportfát, a "tartsd!" vezényszó mellett elengedjük kezünkkel a fát. Ezt a pillanatot a kutya ki fogja használni és kiengedi a tárgyat a szájából, ekkor a "pfuj!" vezényszót használjuk, majd megdorgáljuk a kutyát. Egy percnél hosszabb ideig nincs szükség tartani a sportfát. Naponta lassan növeljük az apport megtartásának idejét, de csak annyival, hogy a kutya ezt ne vegye észre. A kutya ülő helyzetben biztosan tartja a sportfát, a vezető pedig két-három lépésre távolodik el tőle, majd magához hívja a kutyát. Ekkor a kutya vagy ülve marad, vagy kiengedi a sportfát, és odafut a gazdához. Ha ez történt, akkor vissza kell tenni a sportfát a szájába és spárgával a szájához kötözzük azt. Amikor a kutya odajön az apporttal, nagyon megdicsérjük. Néhány ismétlés után a kutya meg fogja érteni a feladat lényegét. A kutyának azt is meg kell tanulnia, hogy csak vezényszóra engedheti el a tárgyat. Ezt általában könnyen elsajátítják a kutyák, mert alig várják, hogy letehessék a tárgyat a szájukból. A vezető a kutya álla alá helyezi a kezét és az “elengedi!” vezényszóra a kutyának el kell engednie az apportfát.

Ezek után át lehet térni a sportfa felvételére a földről. A kutyát le kell ültetni és elé kell tenni az apportot. Ahhoz, hogy a kutya felvegye az eszközt, fel kell keltenünk az érdeklődését és meg kell értetni vele, hogy mi a szándékunk. Ezt a következőképpen érhetjük el: nyúlnunk kell a sportfáért, mintha el akarnánk azt venni, és ezt a mozdulatot megismételjük néhányszor. Ezek után, amikor lehajolunk a fáért, a kutya pórázát is meghúzzuk a sportfa felé, hogy a kutya is közelítsen. A gyakorlatot néhányszor meg kell ismételni, mert a kutyának meg kell értenie, hogy a sportfát fel kell venni a földről.

A következő feladat az, hogy a kutya felveszi a sportfát és odaviszi a gazdájához. Ezt a képességet a következő feladatsorral tudjuk begyakoroltatni: a kutyát ültessük le, a látóterébe helyezzük el a sportfát, majd távolodjunk el tőle. Ezt követően a kutyának fel kell vennie az apportot és oda kell vinnie a vezetőhöz. Ha a kutya első alkalommal szabályosan behozza a sportfát, meg kell jutalmazni és dicsérni őt. A kutya akkor örül legjobban, ha a vezető kiviszi magával a rétre. A finom falatok mint jutalom a nagy testű kutyáknál fontosak, a kis testű kutyáknak nem ez a legmegfelelőbb megoldás a jutalmazásra.

A behozás következő szakaszának gyakorlásához nagyobb, bekerített udvarra van szükség.

A gyakorláshoz változó súlyú sportfát használjunk: Kezdetben észrevehető, hogy a kutya a nehezebb sportfát nem akarja a szájába venni, mivel ez új számára. Mivel a kutya ismeri a dorgálás és a pórázra kötés jelentését, így gyorsan átáll az egyik szakaszról a másikra, hiszen azt kell neki csinálni, amit már megtanult. A jagd terrier elég erős ahhoz, hogy madarakat és kisebb súlyú szőrmés állatokat behozzon. A sportfa súlya nem lehet három kilónál nehezebb.

A gyakorlás folyamán nagyon fontos a bekerített terület, mivel a kutya pórázon ritkán dolgozik, így szeretne szabadulni a munka alól. Amikor már a nehezebb apportot is behozza a kutya, betekerhetjük a fát macska- vagy nyúlprémmel. Ez az átállás két-három napig tarthat. Az utolsó szakaszban meg kell tanítani a kutyát, hogy a vadat testközépen ragadja meg. Amennyiben nyulat akar apportíroztatni és annak egyik oldalát ragadja meg, megtörténhet, hogy a szabadon hagyott oldalában, lábában megbotlik a kutya. Mivel botladozik a vadban, könnyen megeshet, hogy ott fogja hagyni a vadat. A vezető feladata az, hogy még mielőtt hasonló esetekre kerülne sor, a vadat a kutyával a megfelelő helyen fogassa meg. A legtöbb kutya ilyen esetben ösztönösen a gazdához megy, de ha mégsem, a hosszú póráz használatával néhány nap alatt megtaníthatjuk erre.

A fentiek elsajátítása után áttérhetünk a homokkal megtöltött szőrme zsákra. A vad behozásának tanítása következik. A vezető leülteti a kutyát, a vadat elviszi öt méterre és leteszi azt a földre. Visszatér a kutyához és apportot vezényel. A kutya feladata, hogy elmenjen a vadért és átadja a vezetőjének. Amikor ezt már jól csinálja, kimehetünk a kutyával a rétre a szabadba. A gyakorlat lényege, hogy a kutya felszabaduljon és az igazi vadászat hangulatához közelebb kerüljön. Lehetőleg kaszált réten kezdjünk gyakorolni, később pedig magasabb fák közé vigyük, mivel a behozás távolsága is nő. Amikor a vezető elviszi a vadat, észrevehető nyomot kell hagyni a kutyának a kereséshez. A használt vad lehet frissen lőtt vagy kiolvasztott, amelyet előzőleg fagyasztóban tároltunk.

A következő gyakorlat előtt a nyulat 30 méter távolságra tesszük le, letépünk egy szőrpamacsot a (kiolvasztott) nyúlról, majd visszatérve a kutyához, megszagoltatjuk vele, és csak ekkor vezényeljük apportra. A kutyának meg kell találni a nyulat és vissza kell hoznia. Ha már biztosan behoz póráz nélkül, fokozatosan növelhetjük a távolságot.

Ha a kutya biztosan apportozza a nyulat, áttérhetünk a szárnyas vad behozására. A kutyát kivisszük a rétre és az “apport!” vezényszó előtt leadunk két lövést. Ezt azért tesszük, hogy a kutya a versenyen, a lövés után nyugodtan várja meg az “apport!” vezényszót.

Tetemkihúzás a kotorékból. Az apport gyakorlása után a vízi munkára kellene áttérni, de mivel ez a legnehezebb feladatok közé tartozik, célszerű utoljára hagyni. A gyakorlásnak a célja elsősorban a vezényszavak betartása és a minél jobb kapcsolat kialakítása a kutyával. A vízi munkát arra az időre kell elhalasztani, amikor a kacsázás megkezdődik. Ezt az időszakot tehát arra kell kihasználni, hogy a kutya megtanulja eredményesen kihúzni a ragadozót a kotorékból. Sokan meg vannak győződve, ez egy ösztönös tulajdonság és hogy ennyi elegendő a kutya munkájához. Ez nem így van, mivel az apport egy különleges fajtájáról beszélünk, hiszen a kutyának behozáskor nyújtott lábakkal hátrafelé kell haladni. Mivel a kutya megtanulta az igazi vadat behozni, ugyanazzal a vaddal kellene ezt a munkát is gyakorolni. Vadtetem hiányában bőrdarabbal is gyakorolhatunk. Ehhez a gyakorláshoz egy egyenes, katlan nélküli kotorékra van szükség, melynek a hosszát változtatni tudjuk. A kotorék belső méretei: 24x18 cm széles és négy méter hosszú. A kotorék végére egy lyukkal ellátott deszkát helyezzünk el. A lyukon keresztül vezetjük át azt a zsineget, melyet a ragadozó lábára kötünk. A kotorék bejárata elé egy bemélyedést ásunk, amely kilenc méter hosszú és harminc centi széles.

A gyakorlást úgy kezdjük, hogy a vadtetemet mindössze öt méterre, fejjel a bejárat felé helyezzük el. A hátsó lábára pedig ráerősítjük a zsineget, amely hosszabb, mint a kotorék. A zsineget minden méteren láthatóan jelöljük meg, mert segítségével meg tudjuk állapítani, mennyire húzta ki a vadat a kutya. A gyakorlás megismétlésekor a zsineg segítségével húzzuk vissza a vadtetemet.

A gyakorlatot úgy kezdjük, hogy a kutyát pórázzal a nyakán lefektetjük a kotorék bejárata elé, majd apportot vezényelünk neki: a kutya bemegy a kotorékba és megáll a vad előtt. Ezt meg is figyelhetjük, hiszen ilyen távolságról még látszanak a kutya hátsó lábai.

Akkor érünk el eredményt, ha a kutya a tetemet úgy húzza ki a kotorékból, hogy a fejét lehet látni. Ha a kutya jól végzi a gyakorlatot, napról napra növeljük a távolságot. Amikor a pórázon lévő kutya sikeresen kihúzta a tetemet, áttérhetünk a póráz nélküli gyakorlásra. Fontos, hogy a pórázon lévő kutyát soha se húzzuk kifelé, hanem csak egy kicsit segítsük.

Nyúl vércsapa. A gyakorláshoz művér-csapát kell készíteni. A feladat gyakorlásához szükség van egy segédre. A vércsapázást a reggeli órákban kell gyakorolni. A versenyen negyven méter hosszú vércsapát állítanak fel, ahol két éles kis ágjelzést alakítanak ki. A vércsapa kialakítása után két órával kezdődhet a gyakorlás vagy a vizsga. A kutyára mellkas hámot helyezünk, mivel a nyakörv zavarná a munkában.

A kutyát a vércsapától tíz méter távolságra kell lefektetni. A vezető megfigyeli a nyomokat, majd a kutyát a vércsapa kezdetéhez vezeti és azt a kutyával megszagoltatja. Ha a kutyát öröklött tulajdonságai miatt érdekli a csapa, kezdődhet a gyakorlás. Arra kell ügyelni, hogy a vércsapa követése folyamán a kutya a csapáról ne térjen le más, friss nyomvonal miatt. Ha a vezető észreveszi, hogy a kutya eltévesztette a csapát, rögtön meg kell állítani a munkát. Ilyenkor a vezetőnek meg kell jelölnie azt a két utolsó vércseppet, amelyeket a kutya még észlelt. Ilyenkor legjobb visszatérni a csapa elejére és újra kezdeni a munkát. Amikor a kutya jó irányt vesz, figyelni kell, hogy a csapát követi-e, vagy csak sejti a jó irányt. A vezetőnek meg kell figyelni, hogy a kutya hogyan viselkedik a vadtetem megtalálása után, mert vannak kutyák, melyek megrágják a vadat. A gyakorlás alkalmával nem szabad megengedni, hogy a kutya nyalogassa, mivel az a vad tépéséhez vezethet.

A következő lépés a vércsapázás gyakorlásában a csapa útvonalának meghosszabbítása. A vércsapázás gyakorlása szorgalmat és nagy kitartást igényel, ezért csak olyan kutyákkal érdemes gyakorolni, amelyek maximálisan örökölték az ehhez szükséges tulajdonságokat. Vízi munka. Ebbe a versenyszámba három feladat tartozik: keresés vadkacsa nélkül, keresés vadkacsával, vadelhozás-apportozás a vízből.

A kutyát először olyan helyre vigyük, ahol sok vízimadár tartózkodik. Az ilyen területet legkönnyebben csónak segítségével közelíthetjük meg. A víznek mélynek kell lennie, ahol a kutya úszni is tud. A kutyának munka közben találkozni kell vadkacsákkal és más vízi madarakkal, hogy a különböző szagokkal megismerkedjen. Ha a csónakban ülve észre vesszük, hogy a kutya vadat észlelt, akkor a mellénél fogva óvatosan a vízbe engedjük. A kemény és a vizet kedvelő kutyák bátorítás nélkül is a vízbe fognak ugrani. A feladat teljesítése céljából mi semmiképpen nem dobhatjuk a kutyát a vízbe. Amikor a kutya a vad irányába úszik, őt a vezető a csónakkal lassan követi. Ez biztonságérzetet ad a kutyának. Néhány perc vízi munka után a kutyát kivesszük a vízből és a csónakban pihentetjük. A későbbi gyakorlások folyamán a kutya önállóan indul a munkába és önállóan tér vissza a csónakba megpihenni. Ha csónak nem áll rendelkezésre, mindezt a partról kell gyakorolni. Amikor ki akarjuk hívni a kutyát, hogy megpihenjen, egyszerűen távolodjunk el a parttól, majd hívjuk a kutyát.

Most már elkezdhetjük az élő kacsával a gyakorlást. Ehhez annyi vadkacsát kell beszereznünk, ahány edzést szeretnénk tartani. A kutyával az előre kiszemelt vízpartra megyünk, a parttól távolabb lefektetjük, majd a kacsát levisszük a vízre és két-három vonszalékot készítve, egy madzaggal a vízbe engedjük. Ezután visszatérünk a kutyához és a “keresd!” vezényszóval a kacsa után engedjük. A jó öröklött tulajdonságokkal rendelkező eb előnyei igazán most jutnak kifejezésre. A vizet kedvelő, jó orrminőségű kutyák rögtön fogják venni a szagot és nagy kedvvel vetik magukat a vízbe a kacsa után. Most jut igazán kifejezésre az állhatatosság, kitartás, amikor a kutya ugatva, csaholva igyekszik utolérni a madarat.

Amennyiben az eb ezt a feladatot többször is sikeresen elvégezte, jöhet a következő lépés. A kutyát pórázra tesszük, láb mellé ültetjük és a kacsát messzire vízbe dobjuk, majd utána küldjük a kutyát. Az így betanított kutyákkal öröm versenyezni és vadászni.

3. Kopók

Kovács Ágnes (vadgazda mérnök, MEDE vadászkutya munkabíró)

A kopók és az agarak ősi típusú vadászkutyák, valamennyi vadászebfajta elődjei. Nyugat-és Kelet-Európa kopótípusait már az időszámításunk előtti évszázadokból származó leírásokból, ill. óegyiptomi ábrázolásokból ismerhetjük. A nyugati típust a kelta kopó képviselte, melyet Xenophón mutat be, feltételezett pannóniai elterjedését pedig a rómaiaknak köszönhette. Keleten a finnugorok és a türkök lajkái, illetve más hajtó ebei kereszteződésével jöhetett létre a tatár kopó őse, melyből kialakult az a kopó, melyet honfoglaló eleink magukkal hoztak. Az itt talált kelta kopóval való keveredés az évszázadok során elsősorban a használhatóság szigorú szelekciójával kialakított egy olyan kopófajtát, amelynek leszármazottait nemzeti kutyafajtánkként ma erdélyi kopónak hívunk. A kopók, melyekkel már az Árpád-házi királyok és az őket követő uralkodók, fejedelmek vadásztak, nagy becsben éltek, egy-egy kiváló kopóért akár egy jó csikót is megadtak. A jó kopót sohasem a képzettsége után ítélték meg, hiszen az emberi segítség nélkül dolgozó kutyák kizárólag képességeikre, tapasztalataikra hagyatkozhattak.

Ugyanerről a gyökérről erednek Közép-Európa más nemzeti kopófajtái is, így Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és a balkáni térség kopói is.

1886-ban a Magyar Vadászeb Törzskönyvben rovatot nyitottak a magyar kopónak, de egy példányt sem vezettek be. Törzskönyvezése a XX. század elején kezdődött, ám az első világháborúval meg is szakadt. 1941-ben 27 egyedet írtak össze, de a II. világháború és Erdély elvesztése a kopózásnak sem kedvezett. Egy 1947-ben kelt román törvény az erdélyi kopót dúvadnak mondta ki és elrendelte valamennyi egyed kiirtását. E rendelet jelentősen megtizedelte az amúgy is kis létszámú kopóállományt, azonban így is sok eldugott hegyi falu lakói őrizték e kutyákat minden veszély ellenére, mint hovatartozásuk, nemzetiségük egyik bizonyítékát, s nem kevésbé dolgozó vadásztársukat. A székely mentalitás, önérzet, valamint az általa megszerzett haszon mentette meg az erdélyi kopót a teljes kipusztulástól. Az akkoriban megőrzött, továbbtenyésztett egyedek lehetnek a mai magyarországi állomány számára is biztosíték a genetikailag is változatos, egészséges állomány megőrzéséhez. Ez azért is különösen fontos, mivel az 1968-ban "kimenekített" két példányra és az őket követő néhány egyedre alapozott tenyésztés nem jelentett elég nagy számú tenyészanyagot, így elkerülhetetlen volt a rokontenyésztés. Mivel az Erdélyben élő állomány sem túl nagy létszámú, inkább a munkára történő szelektálás miatt kialakult jó minőség indokolja a néhány éve behozott kutyák tenyésztésbe vonását. Az erdélyi kopó fajta a létezés értelmében "megmentettnek" tekinthető, a következő feladat, hogy biztos, elismert helyet vívjon ki a kutyás világban és ne veszítse el használati jelentőségét.

A mai vadászati törvények és egész vadgazdálkodásunk, természeti adottságaink az erdélyi kopó vadászati alkalmazásának a vaddisznóhajtásokat és a sebzett nagyvad utánkeresését teszi lehetővé. Ez elegendő ahhoz, hogy a fajta megőrizhesse mindazokat a képességeket, amelyek meghatározták kialakulásakor.

Alaptulajdonságuk az önállóság; az irányítás elfogadásának készségét nem volt érdeke kialakítani a kopókban a régmúlt vadászainak. Ha a kopók a kürt hangjára visszatértek, illetve füzéren vezethetők voltak, már minden képzettséggel rendelkeztek, melyekre az embernek szüksége volt. Ami viszont vadászati tudományukat illette, egy tapasztalt, jó kopótól, az erdőt és vadat jól ismerő vadásztól és főleg saját élményeikből gyűjtötték be mindazt a készséget, amiért uralkodók, fejedelmek ragaszkodtak hozzájuk.

A kopó igen jóindulatú, vidám alaptermészetű kutya. A vadászat végeztével a hajtókhoz, vadászokhoz csapódik, már első vadászatán is egyértelmű számára, hogy akikkel együtt vadászott, azokhoz tartozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kopó nem kötődik gazdájához, de ezt is olyan sajátságos módon érzékelteti, hogy a vizslához, pásztorkutyához szokott ember kissé mellőzöttnek érezheti magát. Rendkívüli tájékozódó képessége sokszor hasznára válik, és ezt nem csak az erdőn, de városban is számtalan példa bizonyítja. Ha megértjük, hogyan alakult, honnan "jött" az erdélyi kopó, könnyebben együtt élhetünk vele, megtaníthatjuk a jelen kor szabályai szerint élni. A kopók nem képezhetetlen fajták, példa erre számos jól képzett, mutatványok egész sorát tudó kopó, de hogy ez nem csak a jelen kor igénye, azt bizonyítja Nikolits György 1941-ben a Vadászati Útmutatóban megjelent írása a tacskókopóról: “Egy jól vezetett tacskókopó mindenkor engedelmes és ez nála valami természetes tulajdonság. Tehát ez a tanítási eredmény nem valami ritka dolog vagy művészet annál inkább, mert dacára, hogy például a nyulat szenvedélyesen hajtja és keresi, mégis köteles az erdőn póráz nélkül is gazdáját nyugodtan követni a cserkészeten, akárcsak les ülésen, a lent hagyott hátizsák mellett nyugodtan feküdni.” Természetesen figyelembe véve, hogy a német vagy osztrák nép már ősidők óta a fegyelmet mint legelső erényt megbecsülte és megkövetelte, nem véletlen, hogy kutyáik s így kopóik is híresen fegyelmezettek voltak. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy ezek a kutyák mégis szenvedélyes vadászösztönük miatt váltak népszerűvé a világ vadászai körében. Ez lehet iránymutatója az erdélyi kopó tenyésztésének is, hiszen ma már igen kevesen vállalhatják őseink kopó-tartási szokásait (úgymint kopókonyha, pecérek, biztosan bekerített udvar, korlátlan vadászati lehetőségek és határtalan vadászterületek).

A kopóval való foglalkozást célszerű minél korábban elkezdeni, így a kialakult szoros kapcsolat megkönnyíti a későbbiekben a dolgunkat. Ha az alom nálunk születik, úgy óvatos teszteléssel már a kiskutyák öthetes korára kiválaszthatjuk a legjobb szaglású, legönállóbb vagy legjobban kommunikáló egyedet. Ezek vizsgálatára a kölyköt különítsük el testvéreitől és anyjától, és eleinte csak figyeljük viselkedését. Négy-öthetes korban (néha már előbb is), ha a kölyök már nem csak szopik, hanem ismer és szeret más ennivalót is, készítsünk neki rövid csapát, figyeljük, milyen gyorsan, milyen magabiztosan halad a csapán. Ezek a gyakorlatok azért megfelelőek a kölyök számára, mert a legjobb és kezdettől fogva használt érzékszervére kell hagyatkoznia. Tesztelhetjük öt-hathetes korban azt is, mennyi érdeklődést mutat a vad szaga iránt. Vaddisznó csülökkel, vagy szarvaslábbal próbáljuk minél jobban felcsigázni kíváncsiságát, majd korának és tapasztalatának megfelelő hosszúságú csapát készítve segítsük hozzá minél nagyobb sikerélményhez. Nagyon jó, ha a kopó egész kiskorában megismeri és megszereti a keresést, csapázást és a vad szagát, de mindez felnőtt korban is elkezdhető. A kölyökkutya kíváncsisága, játékossága azonban olyan nagy segítség a képzési folyamatok elsajátításában, hogy ezt az előnyt mindenképpen célszerű kihasználni. Egy erdélyi kopó rendszeres gyakorlás után 68 órás, 500 méteres csapát is kidolgozott.

1989-90 között három erdélyi kopóval vérebvezető tanfolyamon vettünk részt Mezőkövesden, ahol a gyakorlások alkalmával mindhárman jól szerepeltek, de sajnos a vizsgát már csak az egyik kopó érte meg, aki 1991-ben sikeres vizsgát tett és a 12 vizsgázó véreb közül is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezek a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az erdélyi kopók sem igényelnek több és fáradságosabb kiképzést más, csapázásra használt fajtánál ahhoz, hogy megbízhatóan alkalmazhatóak legyenek a sebzett vad utánkeresésénél.

A kopók fegyelmezéséről minden szakkönyv úgy nyilatkozik, hogy igen "keményen" kell bánni ezekkel a kutyákkal, mert önfejűek, figyelmetlenek, szemtelenek. Közelítsük meg azonban a kérdést az alapvető tulajdonságaik felől és ezekből kiindulva lássunk hozzá a kölyök neveléséhez. Mikor kopónk ideálisan 8 hetes korában hozzánk kerül (vagy ha nálunk születik, akár korábban), kezdjük olyan helyre hordani, ahol nagy, biztonságos terület és kevés idegen kutya van. Az állatorvosi vélemény, miszerint az utolsó oltásig ne vigyük ki a kertből, a lakásból, természetesen megalapozott, de egy négy hónapos kölyköt már sokkal nehezebb szocializálni vagy kötődését minden körülmények között kialakítani. A kopóknál pedig a feltétel nélküli kötődés, egy ember követése olyan tulajdonság, ami az egészen kis kutyában még benne van, de ahogy korosodik, úgy lesz egyre önállóbb, makacsabb. Ezért sok későbbi bosszúságtól megkímélhetjük magunkat, ha a 8-10 hetes kölyköt naponta szabadon sétáltatva hozzászoktatjuk ahhoz, hogy minket kövessen. Egy pásztorkutya vagy vizsla esetében ilyen intenzív szoktatás nélkül is boldogulunk, ám a teljes önállósághoz szokott kopó, vagy amelyik csak 6-8 hónaposan ismeri meg tágabb környezetét, minden rossz szándék nélkül otthagy majd minket akár a város közepén is, csupán kíváncsiságától hajtva. Egy ilyen túl önálló, magának való kopó nem éppen ideális társa a városi kutyatartónak, de a vadásznak sem. Éppen ezért tekinthetjük a legfontosabb dolognak a kötődés kialakítását, ami minden további képzés alapja lesz és amit kölyökkorban még nagyon könnyen kialakíthatunk. Ha kopónk jól ismeri közelebbi és távolabbi lakókörnyezetét, megszokja, hogy rendszeresen, viszonylag szabadon bejárhatja a "területét", akkor valószínűleg nem fog veszélyes, önálló felfedező körutakra menni. A többi gyakorlat tanításánál arra kell figyelni, hogy ne "egzecíroztassuk" túl sokat a kis kopót, mert elveszíti érdeklődését az értelmetlenül sokat ismételt feladatoktól. Tanítsuk meg pórázon menni, ülni, feküdni. A helyben maradást is elkezdhetjük 3 hónapos kor körül gyakorolni, de csak annyira, hogy a kutyát meg tudjuk kerülni, hogy ismerje a vezényszót. Egyéves kora körül néhány perces helyben maradást már elvárhatunk a kopótól és fokozatosan egyre hosszabb ideig már úgy is kifektethetjük, hogy nem látja gazdáját. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy ez a gyakorlat inkább testhezálló az egyébként is nyugodt vérebeknek, a kopók tanításánál ilyenkor sok türelemre, következetességre van szükség.

Sokkal inkább bevezetésről, mint képzésről beszélünk a kopók hajtóösztönének tesztelésénél, használatánál. A klasszikus kopózás idején a füzéren vezetett kopók közül általában először a legtapasztaltabbat engedték el, a fiatal kutyák akkor mehettek, mikor az öreg hajtani kezdett. Így az idősebb kopó után mentek a többiek, míg világossá vált számukra a feladat. Hazánk vadászati törvényei szerint a kopók használhatósága kizárólag a vaddisznó-hajtásokra és a sebzett vad utánkeresésére korlátozódik. Így lehetőségeinket szem előtt tartva arra kell törekednünk, hogy kopónk csak vaddisznót hajtson, és ennek elérésében nagy szerepe van a vadászatba való bevezetés módjának.
Ha valaki vadászni szeretne erdélyi kopójával, vadászismerősein vagy a Kopó Klubon keresztül ezt megteheti. A kutyák mindig a hajtósorból indulnak, így a kopó vezetője részt vesz a hajtásban. Vaddisznóhajtásra lehetőleg olyan kutyát célszerű vinni, amelyik már legalább gyakorlókertben találkozott vaddisznóval. Szintén nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a kutya idegrendszerének stabilitásával. Egyrészt ismernünk kell, hogyan reagál a lövésre, mert a hajtóvadászatokon nagyon sokat lőnek, egy gyenge idegrendszerű kutya pánikba esik és elmenekül. Másrészt a hajtókkal szemben is közömbösnek kell lennie, mert azok hangoskodva, fákat ütögetve egy agresszióra hajlamos kutyából könnyen támadást válthatnak ki. A kopó első vadászatának lehetőleg zárt kertben kell történnie, mert így minimális az esélye annak, hogy a fiatal kutya elvész, és valószínű, hogy főleg vaddisznóval fog találkozni. Annak is megnő az esélye, hogy éppen előtte ejtik el a vadat, így a kopónak már hamar lesz sikerélménye, előbb megszereti a vaddisznóhajtást, mint ahogy megismerné például az őzhajtás szenvedélyét.
A kopó (és minden disznóskutya) bevezetésekor törekedni kell arra, hogy a fiatal kutya ne hibázhasson, esetünkben ne váljon belőle szarvas- vagy muflonvadász. A zártkerti vadászatoknál a kopó megszokja, hogy a hajtó sor előtt mozogva keressen, hogy mekkora távolságra hajtsa a vadat. Szabad területen célszerű a hajtósor elindulásakor a fiatal kopót a terepviszonyoktól függően 30-50 métert még pórázon vezetni, mert az érzékenyebb szarvas, őz sokszor a hajtás legelején visszatör. Jó, ha ilyenkor addig el sem engedjük a felbőszült kutyát, amíg tapasztaltabb "kollégái" nem akadnak rá vaddisznóra. Ilyenkor a felhangzó hajtóhang szinte megrészegíti a többi kopót, és főként a fiatalok árkon-bokron át igyekeznek a hang irányába. Ilyenkor oldjunk le mindent a kopóról, nehogy fennakadjon egy erősebb ágban vagy kerítésen. Ha jó képességű, edzett kopónk van, első alkalommal sem fogja túlterhelni egy egész napos vadászat. Minden esetben célszerű azonban a vadászatba vétel előtt edzeni a városi körülmények között sokszor ellustult kopót.
A kopózás, így az erdélyi kopóval való vadászat is maximum öt kopóval történik, a vadászok gyalog mennek, bár régi feljegyzések beszámolnak a lóhátról történő kopózásról, amikor a sűrűből nyílt, lóval járható terepre hajtották a kopók- nem egy falkányi kopó! - a vadat. A sűrű erdőből kihajtott vadat azután vagy a kopók állították meg, a lovas pedig lándzsájával ejtette el, vagy agaraikat engedték utánuk, amelyek lefogták vagy megölték az űzött vadat. Mindkét esetben a vad terítékre került, legalábbis az eredeti szándék szerint, mert a kopók és az agarak ha tehették, sokszor kikezdték, megették az elejtett zsákmányt. Később gyalog várták a kopókat, a vad váltóit, "forgóit" jól ismerve álltak fel, és a menekülő állatot itt lőtték meg. Ekkor a kopók hamar szíjra kerültek, és természetesen a vad bontásakor részesültek a zsákmányból. Az alapvető különbség a kopászat (falkavadászat) és a kopózás között, hogy míg az egyik csupán erőpróba és kedvtelés, addig a másik fő célja mindemellett a zsákmány megszerzése, a vadászat. Az agarak számára kielégítő helyettesítés a pályán futtatás a műnyúl után, vagy a vadászatot jobban megközelítő "coursing" versenyek, ahol a nyúl menekülését utánozva nem körbe-körbe, hanem cikk-cakkban futtatják a kutyát, és a falkakopók is örömmel szaladnak az ánizsolaj-csapán, de mi maradt az erdélyi kopónak?

Kétségtelen, hogy a fiatal, tapasztalatlan kopó mindent hajt, ami elé kerül, és addig űzi, amíg el nem fárad, de ez nem korrigálhatatlan tulajdonság. Gondoljunk csak a vizslák közt is mindmáig meglévő "beugrásra", vadűzésre! Mennyi fárasztó munkájába kerül a vadásznak, mire az ilyen – nem is ritka – hibát kijavítja, míg végül teljesen megbízható lesz vadásztársa. Ugyanígy kell a kopót is módszeresen bevezetni a vadászatba: "bevadászni". Bár a régi írások más szokásokról tanúskodnak, ha munkát akarunk adni az erdélyi kopónak, úgy megfelelő képzésben kell részesítenünk. Ennek módja, hogy a fiatalon csapázásra és fegyelemre szoktatott kopónak ne legyen alkalma az "elvadulásra". A jól bevezetett kopó a hajtásban legfeljebb néhány tíz métert szalad a megriasztott szarvasrudlival, majd folytatja a keresést a vaddisznók után. Sokkal nehezebb feladatnak tartom a kopót arra nevelni, hogy mindenkor behívható legyen, mint hogy csak a vaddisznót hajtsa. Az elmúlt tíz-tizenöt évben rendszeresen hajtottunk erdélyi kopókkal a Börzsönyben, Cserhátban, Zalában. Évről-évre visszahívják ugyanarra a területre a kopósokat, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az ott élő vadállomány nem látja kárát a kopós vadászatoknak, míg eredményessége és nem utolsó sorban hangulata miatt igen nagyra értékelik mind a magyar, mind a külföldi vadászok. Vannak olyan esetek is, ahol a kutyáknak sikerült minden "vádpontnak" megfelelni, mert ahányan voltak, annyi fele szaladtak ki-ki őz, muflon, vagy szarvas után. Ha jól bevezetett, összeszokott kopókat mutatunk be, ma ezek is törzshelyeink lennének, és nem rémülne meg a fővadász az erdélyi kopók láttán.
A kopó nagysága hátrány lehet a sűrű bozótosban a vaddisznóval szemben. Erre a veszélyre minden új helyen figyelmeztetnek a hajtók, mondván, hogy "felvágja ezeket a disznó!". Az országban erdélyi kopóval vadászók többségét ismerve elmondhatom, hogy bár előfordulnak sérülések, a halállal végződő balesetek nagyon ritkák. Ez főleg annak köszönhető, hogy a kopók általában nem kapaszkodnak a zsákmányba, így a kellő távolságot megtartva vigyáznak magukra. Igen jó tulajdonsága még a kopóknak, hogy viszonylag sokukban erős a dermedtre csaholásra való hajlam, és ez jól fejleszthető és hasznos. A sebzett és sűrűbe behúzódott vaddisznót pontosan és kitartóan kell jelezni, amíg megérkezik a vadász.

A kopó nagy területhez szokottsága, illetve az, hogy gyakran elvész a vadászaton nem igazolódott be. Mert valóban nem minden hajtás után találkozunk ugyanannyi kopóval, mint amennyivel elindultunk, de a vadásznap végére a kopók visszajönnek. Persze nem cél, hogy kutyánk egyedül járja az erdőt, de a vadászatok mai menetébe fiatalon beleszokott kopó megérti és betartja a hajtások határait. Elveszni pedig csak igen szélsőséges esetekben szoktak, mivel bámulatos a tájékozódó képességük. Sebzett nagyvad utánkeresésére nagyon kevesen használnak erdélyi kopót. Ezekből a tapasztalatokból messzemenő következtetéseket levonni merészség lenne. Azonban a csapázókészségre viszonylag nagy számban letesztelt erdélyi kopók igen jó eredménye azt mutatja, hogy érdemes foglalkoztatni a kopót a vérebmunkában is. Nehézséget jelenthet, hogy hajtóösztöne felülkerekedhet a fegyelmen, de igen értékes tulajdonsága a fent leírt dermedtre csaholó hajlam, amit nagyra értékelnek a vérebes szakemberek is.

Mind zártkerti hajtóvadászatokon, mind szabad területen az erdélyi kopók jól vizsgáztak. Úgy vélem, használhatóságuk vaddisznóhajtásokon ma már nem lehet kérdéses, sokkal nagyobb feladat megteremteni a feltételeket a kopók teszteléséhez, tanításához, bevezetéséhez. Ugyanilyen fontos a kopózás, kopóvezetés hagyományainak megteremtése, hiszen a jó vadászkutya csak jó vezető mellett öregbíti a fajta hírnevét.

4. Vérebek

Buzgó József ( a Magyar Véreb Egylet elnöke)

A jelenlegi nyugat- és közép-európai vadászkutyafajták őse az időszámításunk kezdete óta az ugyanezen a területen vadászatra használt kelta kopó. A kiváló vadásznépként ismert kelták az egészséges vad felkutatására a “Segusius” kutyát használták, mely feladata a hagyományos vadászeszközök - íj, lándzsa, szarvasgyilok, stb.- használata idején abból állt, hogy a falkavadászatok előtt nyomkereső kutyaként az egészséges vad hideg csapáját a vad nappali tanyájáig követte. A vadászkutyák használata idővel kettévált, a hajtóvadászatok előtt a legjobb orrú, legkiegyensúlyozottabb kutyákkal felkutatták a vadat, melyet aztán a gyors és kitartó kopó jellegű kutyák segítségével ejtettek el. Nagy Károly frank uralkodó idején (i.u. 800 után) kezdtek az önálló kereső vadászkutyafajta tenyésztéséhez, amely a többi kopótól erőteljes felépítésével, valamint erős, tompa pofájával különbözött. Ugyancsak Nagy Károly idejére tehető a nyomkereső kutya vezetési módszerének – hosszúvezetéken - kifejlesztése és annak első leírása is. A XVII. - XVIII. századbeli ábrázolásokban gyakran előfordul a fehér szín is, míg a fekete szín az ardenneki Szt. Hubertus apátság híres fekete kutyáinak az öröksége. A Hubertus kutyák voltak több kereső kutyafajtának, így az angol vérebnek, a bloodhoundnak is az ősei.

A lőfegyverek vadászatban történő megjelenésével a nyomkereső kutya munkája fokozatosan átalakult, hiszen a hangsúly az egészséges vad tartózkodási helyének felderítéséről az igencsak kezdetleges, lőporos fegyverrel rosszul meglőtt, sebzett vad megkeresésére tevődött át. Ez a változás a tenyészcél módosulását eredményezte, hiszen a lassú, megfontolt nyomkövetés mellett a véreb feladatává vált az elugró sebzett vad kitartó üldözése és erőteljes csaholással történő megállítása is. E cél elérése érdekében keresztezték az ősi fajtát kopó jellegű ebekkel, míg kialakult a ma ismert véreb fajta, illetve fajták. E tenyésztésben kiemelkedő szerepet játszott a Hannoveri vadászudvar, melyet több fejedelemséghez tartozó vadászközpont (udvar) egyesítésével 1772-ben hoztak létre.

A véreb megalapozott tenyésztési- és kiváló munkaeredményei miatt terjedni kezdett. A magashegyi vadászathoz a robosztus felépítésű véreb túlságosan nehéznek bizonyult, ezért a tiroli kopóval történt keresztezéssel kialakították a lényegesen könnyedebb bajor hegyi véreb fajtát, és hogy a két fajtát jól el tudják különíteni, az ősi véreb alak 1885-ben megkapta a “hannoveri véreb” nevet. Ez utóbbi fajta tenyésztésére és a régi vadászati szokások ápolására 1894-ben megalakult Németországban “Hirschmann Verein” néven az első véreb egylet.

Az elmúlt évtizedekben több nemzet csatlakozott a mozgalomhoz. Magyarországra osztrák közvetítéssel jutott el a véreb, amit jól példáz, hogy immár több mint száz éve, 1901-ben alakult meg az Osztrák-Magyar Véreb Egylet, mely esemény tiszteletére jubileumi vérebversenyt rendeztünk az évben.

Magyarország tenyésztési és munkaeredményei a hannoveri véreb vonatkozásában kiemelkedőek. A múlt század elejétől kezdve, mikor is gróf Esterházy László és Thurn Rumbach István felkarolták a véreb tenyésztését és tartását, kiváló vadászati szakemberek, neves vadászok egész sora öregbítette – és öregbíti ma is - a vérebezés hírnevét.

A jól-rosszul meglőtt vad megkeresését és a sebzett vad utánkeresését ketté kell választani. Sok esetben még a jól meglőtt vad is kisebb-nagyobb távolságra elugrik – gyakran vér nélkül – a rálövés helyéről. A lövést követően szinte azonnal, vagy alig 1-2 óra elteltével a meglőtt vad keresésére indulni az egyik eset, és egy egészen más kategória az előző napi vagy uram bocsá’ még egy nappal régebbi lövés után elindulni. E két típusú feladat többnyire meghatározza a vad keresésére alkalmazható kutya fajtáját is, hiszen az azonnali keresések feltételezik egy fogós eb részvételét. Az ilyen típusú munkák során többnyire vezeték nélkül, szabadon dolgozik a kutya. A tíz órás vagy annál is régebbi sebzést kidolgozni már csak kevés fajta tud, hiszen ez a feladat már más tulajdonságokat feltételez, és más ismereteket követel a kutya vezetőjétől is, hiszen ezt a munkát mindig hosszú vezetékkel végezzük és a kutya és vezetője sokkal jobban egymásra van utalva, mint az azonnali kereséseknél.

Mely fajták használatosak Magyarországon a sebzett vad keresésére?

A tacskót említeném először, hiszen sokoldalúságára jellemző, hogy az egyéni vadászatok résztvevőjeként szinte állandóan jelen van. Remek orrával, fogósságával, intelligenciájával igen eredményes lehet, különösen az esti vadászatban meglőtt vaddisznó felkutatásában. Jól használható a tacskó a klasszikus utánkeresésre is, tehát egy előző napi csapa hosszú vezetéken történő kidolgozására is alkalmas, és társas vadászatok hajtókutyájaként is megállja a helyét. A sok eredmény ellenére elmondható, hogy a tacskó inkább a vadászat idejéhez közeli, viszonylag friss sebzéseknél nyújt segítséget. Bármily intelligens és kiváló is tud lenni a tacskó, egy-két gondot az alkalmazhatóságával kapcsolatban el kell mondani. Nehéz, sűrű terepen a túl fogós kutyát gyakran megtámadja a vad, ami a kutya sérülését, sőt sajnos akár pusztulását is okozhatja. Meredek hegyi terepen, vagy vízállásos, mocsaras részeken, valamint hóban a kutya teljesítménye nagyban lecsökken.

Vizsla. Ez esetben végül is inkább egy fajta-csoportról van szó, hiszen jómagam is, vadászbarátaim és hivatásos kollégáim is különböző fajtájú vizslákat vezettünk eredményesen. Elég gyakori, hogy magyar vizsla dolgozik sebzett vad nyomán, mégpedig eredménnyel. Talán még több német vizsla eredményes az utánkeresésekben, hiszen ez a fajta jellemzően keményebb, fogósabb, mint a magyar vizsla. Ismertem német vizslát, amelyik éjszaka képes volt bármekkora sebzett disznót a legnagyobb sűrűben vagy éppen járhatatlan nádrengetegben is leállítani nem sokkal a lövés után. A vizslák alkalmazhatóságának korlátait itt is a méret jelenti, mint a tacskó esetében, csak itt éppen ellenkező előjellel. Ezek a fajták túl nagyok ehhez a munkához, hiszen egy disznó után a szederindába vagy galagonyabokorba bújt kutyában a hirtelen, a vackából felugró, vagy visszaforduló sertevad nagy kárt tehet. Leggyakrabban és legeredményesebben a sebzett őz keresésére használjuk ezeket a mindenes fajtákat.

Felsorolásra méltó fajtának tartom a kopót, a griffont, a szettereket, a lassan elterjedő münsterlandit, annak kis- és nagy változatát egyaránt.

Szót kell ejteni a fajtatiszta kutyák mellett azok keverékeiről is, amelyeket szokás ugyan korcsként emlegetni, de aki megtapasztalta már az ilyen származású kutyák “tehetségét”, az nem sérti meg őket ezzel a lebecsülést sugárzó titulussal.

Sokszor már a fajta megválasztásánál eldőlhet, hogy a vezető és kutya alkotta páros eredményes lesz-e, avagy csak hosszantartó bosszúságban lesz-e egymás mellett részük. Egy kemény kezű, akaratos vadász, hasonló temperamentumú kutyával népiesen szólva “nem sok sót eszik meg” a munkában. Egy fajtán belül is jelentős különbség mutatkozik az ivarok között, mert a nőstények általában lágyabbak, kezelhetőbbek, a férfikézhez jobban igazodnak, mint az önfejűbb kanok. Fontos az embernek tisztában lenni azzal, hogy ha kutya tartására vállalkozik, akkor arra esküdött fel, hogy annak lelkével is minden nap kell foglalkoznia.

A klasszikus utánkeresést végző ebeknél feltétlenül kölyköt kell választani. Itt ugyanis olyan feltétlen bizalomnak, mondhatnám bensőséges kapcsolatnak kell kialakulnia kutya és vezetője között, amely felnőtt korú kutya esetében rendkívül ritka. Az alom igen sokat változhat az első egy-két hónapban, ezért érdemes, ha lehetőségünk van rá, többször is megnézni a kölyköket a választás előtt. Napjaink egyik legtehetségesebb hivatásos vadásza, Ny. Andris négyszer volt alomszemlén, míg kiválasztotta a számára legszimpatikusabb vérebkölyköt, Körcsönyei Ellát, mellyel mára az ország egyik legeredményesebb, hazai- és nemzetközi versenyeken bizonyított párosát alkotják. Volt, hogy két óra hosszán át ült vagy éppenséggel állt a kertben szaladgáló, játékosan egymással böllenkedő, vagy éppen az etetőedény köré gyülekező kölykök között. Néha, mintegy véletlenül leejtette a kulcscsomóját, figyelvén a kölykök spontán reakcióját, vagy beszélt hozzájuk, figyelvén a kapcsolatteremtő képességeket. Végül is, a negyedik alkalommal, mikor már ismerős volt a kölyköknek, az egyikük mintegy “kiválasztotta” magának, és a friss vadvérrel bekenődött vadászbakancsáról szinte nem lehetett a kis szukát levakarni. Mikor mégis elfáradt, odagömbölyödött a bakancs mellé, így fejezte ki bizalmát jövendő gazdája felé. Mielőtt a kiválasztott kölyköt elhozzuk, kérdezzünk rá a tenyésztőre, hogy mivel etették és napjában hányszor a kölyköket, mivel a radikális táplálékváltás problémákat okozhat – az oltáskönyvet pedig ne felejtsük elkérni.

A kölyök tényleges bevezetésével még kicsit várnunk kell, hiszen a legfőbb teendő ilyenkor az, hogy a kölyköt megismertessük új családjával, annak emberi és esetleges négylábú tagjaival egyaránt. Ha ebben előrehaladtunk és a kölyökkutya kiigazodik új környezetében, komfortérzése kezd kialakulni, elkezdhetjük végre a rég várt betanítást. Ne számítsunk gyors sikerre, a vérebet gyakran még hároméves korában is tanítani kell. Fontos szempont, hogy a gyakorlások során szakítsuk ki kedvencünket az otthoni környezetből, mert akkor sokkal jobban figyel ránk, hisz az ismeretlen környezetben ránk van utalva. Szokja az autót, az idegen embereket, más kutyákat és környezetet. Szerencsés, ha minél előbb megismerkedik az erdei környezettel, ezért minden konkrét cél nélkül is vigyük magunkkal.

A legtöbb négyhónapos kölyökkutya élénken érdeklődik a számára ismeretlen, markáns illatok után, ezért sokszor elég egy szarvaslábat vagy egy vad fejét madzagon elhúznunk úgy, hogy a kutya azt semmiképp ne lássa, majd mintegy véletlenül arra sétálva, úgy intézzük, hogy a kölyök orra beleakadjon a nyomba. Ha érdeklődik, izgatottá válik az új ingertől, nagyon dicsérjük meg és bíztassuk. Az első csapa hossza ne legyen több 10 m-nél. Ha véletlenül azt tapasztalnánk, hogy az ismeretlen szag nem érdekli a kölyköt, húzzunk neki a kedvenc ételéből (leginkább a főtt hús alkalmas erre) csapát, azt minden bizonnyal örömmel fogja keresni – a jutalmazás nem maradhat el. A fegyelmi gyakorlatok közben pedig ügyeljünk arra, hogy a vérebtől nem kell elvárnunk, hogy a jól idomított vizslához hasonlóan kézemelésre vagy síphangra droppoljon (hasaljon) vagy a behívó parancsra vágtában közeledjen felénk, de az mindenképpen szükséges, hogy a maga, kissé nehezebb felfogású módján, minden feladatot megértsen és végrehajtson.

Amikor már örömmel dolgozik a kölyök a neki húzott vonszalékon, akkor fokozatosan nyújthatjuk annak hosszát és növelhetjük a nyom fektetése és kidolgozása közötti időt. Figyelnünk kell a kutya terhelhetőségére, mert a túlzásba vitt, átmenet nélkül nehezülő, éppen ezért sikerélményt, örömet nem adó gyakorlásokkal nehezen helyrehozható hibát követhetünk el. Bella nevű szukakutyám 5 és fél hónaposan 36 órás, mintegy 400 m-es csapafektető bottal készített nyomot dolgozott ki.

Miért emeltem ki, hogy “csapafektető bot”? Az első csapa készítésénél vonszalék húzásáról beszéltem. A vonszalék kidolgozása azonban egy bizonyos tapasztalat megszerzésével túlságosan könnyűvé válik. A vad négy lábon járva (ami néha három) pontszerű nyomfüzért hagy maga után, amely lassú jármódban eléggé folyamatos ugyan, de a menekülő vad vágtaugrása semmiképp nem hasonlítható a vonszalék szagfolyosójához.

Mi is az, ami tulajdonképpen a sebzettet megkülönbözteti az egészséges vadtól, és aminek az egészséges csapák közül való kiválasztását elvárjuk kutyánktól? Az interdigitális mirigy igen jól látható csülkös vadfajaink hátsó lábai alsó részének belső oldalán: egy kisebb, tízforintos nagyságú kiemelkedő szőrcsomó, amely az állat izgalmi állapotában figyelhető meg leginkább. Ilyenkor olyan képet mutat, mintha más színű lenne ott a szőrzet. Ez alatt a felálló szőrfodor alatt található a korábban leírt mirigy, amely stresszhatásra válik aktívvá, és kezdi termelni azt a váladékot, ami csakis és kizárólag arra az adott vadra jellemző. Sokféle izgalmi hatás érheti a vadat (egymástól is megijedhetnek, más állattól vagy ismeretlen hangtól, távoli lövéstől stb.), de ezek hatása viszonylag rövid időn belül elmúlik, a mirigy váladéktermelése leáll. Más a helyzet viszont a megsebzett vadnál, hiszen az első ijedtség elmúltával ott marad a szúró-égő fájdalom, amit néhány óra multával csak fokoz a vérveszteség és a lázas állapot. Az ilyen állatnál nem múlik el a stresszhatás, hanem fokozódik, ami a kutya számára lehetővé teszi a többi, egészséges vad nyoma közül való kiválasztást. A vonszalékok közül a legjobb a vad lábával készített, mert ez a testrész rendeltetésszerűen érintkezik a talajjal és az ujj közötti mirigy váladékát itt már tudja érzékelni a kutya.

A csapafektető bot használata során egy nyélre szerelt vascsőbe rögzített szarvasláb lépésenként való földhöz érintésével alakítjuk ki a nyomfűzért. A botot, melynek végéből csak a szarvasláb csülkös vége áll ki, olyan erősen kell minden alkalommal lenyomni, hogy a csülök lenyomata a puha talajon meglátszódjék. A bot használata esetén vért is csöpögtetünk a nyom készítése közben, hatszáz-nyolcszáz m hosszú csapára mintegy 2,5 dl alvadásgátlóval összekevert vért használjunk fel. Praktikus szarvas vért használnunk, ha eleinte ezen a vadfajon kezdjük a bevezetést.

A “rálövés” helyét intenzív szaganyaggal, vágott szőrrel, apró bőr- vagy csontdarabokkal és sűrű vércseppekkel szoktuk jelölni. A “meglőtt” vad megugrását utánozva legtöbbször egyenes vonalban hagyjuk el a helyet, miközben a csapafektető bottal, illetve a másik kezünkben lévő csöpögtető alkalmatossággal utánozzuk a vad nyomát. A csapa vonalvezetése során törekedjünk arra, hogy a fiatal kutya találkozzon minden olyan élethelyzettel, mint amilyen a természetes munka során előfordulhat. Szoktassuk a kutyát ahhoz, hogy ezeket az intenzív csapajeleket az orrával mutassa nekünk. A bevezetés során növeljük a csapa nehézségét azzal, hogy derék- vagy hegyesszögű töréseket és úgynevezett visszatöréseket alakítsunk ki, vagyis tegyük azt, amit a sebzett vad gyakorta megtesz. A csapát igyekezzünk domborzatilag és növényzet szempontjából változatos helyeken fektetni.

Eleinte ügyeljünk arra, hogy a vezető tudja, merre vezet a csapa, hiszen idő kell ahhoz, hogy a kutya és vezetője megismerje és megszokja egymást, és a vezető már a kutya magatartásából, faroktartásából vagy izgalmi állapotából következtetni tudjon arra, hogy jó nyomon vannak-e. Megfelelő gyakorlat után már nem szükséges a vezetőnek ismernie a csapa pontos vonalvezetését, hanem kénytelen-kelletlen rábízza magát a kutyára, és innentől a dolog majdnem olyan izgalmassá válik, mint a tényleges utánkeresések.

Általánosságban elmondható, hogy húsz-harminc csapa után elvárható egy kölyöktől, hogy egy előző este fektetett nyomot már ki tudjon dolgozni.

A csapafektető cipő. Ez leginkább egy fatalpú szandálhoz hasonlító eszköz bőrszíjakkal van mindkét bakancsra-csizmára felcsatolva úgy, hogy a cipő talpára van a szarvas csülke felrögzítve. Az eddig ismertetett módszerek közül ez kelti a legjobb illúziót a kutya számára.

Legcélszerűbb kölyökkortól arra szoktatni a kutyát, hogy minden alkalommal fektessük el a “rálövés” helye” közelében, tehát 10-15 m-en belül úgy, hogy jól láthasson bennünket, amint a lőjeleket lehajolva-leguggolva vizsgáljuk, s az “elugrás” irányában pár métert előrehaladunk. A tavaszi kiskutyákkal nyáron elkezdett munka eredményeképp ősszel már próbálkozhatunk a már kizsigerelt, száz méter távolságon belül “elfekvő vad” kerestetésével. Amennyiben hozzájutottunk egy-két rövid “valódi” munkához, utána mindenképpen gyakoroljuk a már ismert mesterséges munkát is, lehetőleg minél hosszabbat, hogy a kölyökben ne rögzüljön a gyors és könnyű siker.

Általában nyolc-tízhónapos kor körül megtörténhet az első “éles” munka. Első feltétel, hogy a vad mindenképpen “meglegyen”, vagyis olyan lövést kapott, ami biztosítéka annak, hogy a rálövés helyétől párszáz méteren belül kimúlva fekszik. A megtalált vad mellé érve hagyjuk, hogy kutyánk örömét és izgalmát kifejezhesse, roppant módon dicsérjük meg és engedjük, hogy zsákmányát módján birtokba vegye.

A rálövés helyének vizsgálata: Ezt megelőzően már tisztáztuk a lövést leadó vadásszal, hogy milyen szituációban dördült el a fegyver, miként jelzett a vad, s azt, hogy ki mit követett el ezek után: a vad hogyan oldott kereket és a vadász mi mindent tett meg eddig annak kézre kerítésére. Mindezek után először is megkeressük, majd megvizsgáljuk a rálövés helyét. Megtaláltuk, majd megkeressük az elugrás nyomát. A hirtelen zajra, dörrenésre minden közelben tartózkodó vad megugrik, de amelyiket találat ért, az sokkal nagyobbat ugrik a többieknél, ezért a talajon jól elkülöníthető mélyebb csülökbevágást hagy maga után. Innentől kezdve az utánkeresést végző már néha többet tud a meglőtt vad fajára, korára, néha ivarára vonatkozóan, mint maga a sebző. Ezután tüzetesen meg kell vizsgáljuk a rálövés helyén fellelhető vért, szőrt, csontokat.

A sebzett vadat kereső kutyát munkája során az esetek jelentős részében a vezetőnek, érzékszervei csökevényesedése miatt, nem áll módjában a rendkívüli koncentrációt igénylő tevékenységében segíteni, főként a teljesen egyedül végzett hajsza során. A kutyának a vezető feltétlen bizalmát kell éreznie a kutya akkor, mikor már több száz méter óta vér nélküli csapán dolgozik, s abszolút biztosnak kell lennie abban is, hogy amikor a sebzett vadat több kilométeres hajsza után leállítja, a gazdája mindent elkövet azért, hogy az ő hívó hangjára mielőbb megjelenjen. E miatt a feltétlen bizalom miatt csahol olyan kitartóan a kutya néha 10-12 órán át is.

ÉLETKÉPEK

Az általam ismert, sok kiváló tacskó közül a Maszat névre hallgató zsemlesárga színű szálkás szukámat említeném példaként, aki amellett, hogy a disznóhajtásokban sokszor egyedül tartotta “szóval” a hajtást, az esti vaddisznóvadászatok résztvevőjeként a lövés után elugró konda nyomára engedve teljes biztonsággal választotta ki a meglőtt vad csapáját. Ezen aztán eliramodva vagy kegyelemlövésig állította a beteg vadat, vagy jellegzetes tompa hangon jelezvén a kimúlását, dermedtre csaholt, megkímélvén bennünket a kefesűrű erdőben éjszaka bemutatandó cseppet sem veszélytelen “szabadon választott gyakorlattól”, melyet hétrét görnyedt testtartásban, egyik kezünkben zseblámpával, másik kezünkben a fegyverrel a sebzett nyomán bujkálva szoktunk volt előadni. Abban az esetben azonban, ha a vadat a vadász “kegyelemben részesítette”, vagyis elhibázta, akkor a disznó nyomára tett kutya 5-10 perc elteltével visszajött hozzánk, így jelezvén az aznap esti vadászat sikertelenségét. Maszat kutyám több lábon lőtt szarvas, köztük nem egy bika kézre kerítésében is közreműködött, igen hamar megállt a szarvas a nem túl agresszívan, de ragadáncs módjára lerázhatatlanul ugató kutyának. Élete két és fél éve alatt 25 sebesült – ebben a gázolt is benne van – őzet keresett meg!

Egy vércsapa verseny bíróiként fektettük a nyomot, amikor hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy nejlonzacskóban fogjuk magunkkal vinni a vért, mert az igen praktikus, nem dugulhat el, kis helyet foglal stb. Hát el valóban nem dugult, de hogy volt akinek a kabátzsebében durrant szét, volt akinek a kökénybokor hasította ki a “zacskóját” az szentigaz, így esett aztán, hogy egyik csapát sem tudtuk tisztességesen vérjelekkel befejezni.

A közelmúltban a Zselici Erdészetnél vettem hasznát tacskómnak, amikor egy, a kollégák által rég óta ismert öregedő bak elejtését kaptam lehetőségül s a bak majdhogynem sötétben jött meg, ráadásul a legkevésbé várható irányból s ezért meglehetősen kifacsart testhelyzetből adtam le a lövést a kb. 130 m-re a repcében csipegető vadra. M. Attila kollégám, aki jelezte nekem a bakot s akivel a bakvadászat ürügyén jól kidolgoztuk magunkat a lesen, a lövés után rögtön jelezte, hogy kissé hátul érte a találat a bakot. Mivel erősen sötétedett, rövid várakozás után a vad keresésére indultunk. Bélsárral és májdarabokkal szennyezett vért találtunk az elugrás helyén. Minekutána egy hosszú és fárasztó irodai napot követően mentünk ki a területre, ezúttal nem volt velem Darázs kutyám, aminek az lett a következménye, hogy zseblámpával keresgéltük az aljnövénnyel jócskán fedett szálerdőben a nagybeteg bakot, míg nem kb. 200 m. után felmértük, hogy ide bizony kutya kell! Mobiltelefonon keresztül sikerült nejemet rábeszélnem, hogy a tacskót hozza el fele útig, a másik felét mi vállaltuk magunkra. Darázs kutyám ezen praktikáknak köszönhetően egy órán belül a helyszínen volt és a sebzett vadat alig egy-két perc multán, már kimúltan fellelte. A beteg állat gyakorlatilag addig ment előttünk az első kereséskor, amíg erejéből futotta; attól a helytől, ahol abbahagytuk a keresést, alig 50-60 m-t ment el. Persze ez a vad kutya nélkül is terítékre került volna, de nagy a valószínűsége, hogy csak másnap reggel indultunk volna el a sebzett vad nyomán, ami figyelembe véve az éjszakai 20-22 fok meleget, egyet jelentett volna a vad húsának befülledésével.

A hétfő délután háromkor megsebzett szarvastehén csapáját először egy hannoveri véreb próbálta meg követni. A sebzett a bal hátsó combján, valamint a hasaalján kapta a lövést, és a rudlival együtt ment el. A rálövés helyén vágott szőrt és bőrdarabot találtak, később vért is. Az éjszaka leesett 6-8 centis hó betakarta a csapát. A véreb egy darabig követte a nyomot, majd amikor azt egy frissebb, egészséges csapa keresztezte, átváltott arra. Vezetője nem is tudta rávenni kutyáját, hogy kövesse ismét a sebzett állatot, így feladta a versenyt. Ezután következett a tartalék, amely a bíró utasítására nem a rálövés helyétől, hanem az utolsó vértől vette fel a csapát. Betyár, a hároméves bajor véreb kan, nagyon szépen követte a nyomot, amely egy patakba vezetett. A kutya a patak két partján felváltva haladt előre. Vezetője, Sz. J. sportvadász – és élete első vérebe – már-már feladta a reményt, szerencsére a bíró jóval nagyobb rutinjával látta Betyáron, hogy fogja a nyomot. Körülbelül 400 méter után a szarvas kiváltott a patakból, s mintegy hatszáz méteres csapázás után a véreb elérte a már dermedt tehenet.

5. Angol vizsla

Gyárfás Marianne (aranykoszorús mestertenyésztő és mestervezető, a Vadászkutya Teljesítmény Bírói Testület tagja és a Magyar Pointer Klub elnöke)

A pointerekről először a XV.-XVI. században történik említés. Ez a kutya - mely állja a vadat - az Ibériai-félszigeten volt őshonos. Angol katonák számoltak be róla, hogy Spanyolországban van egy olyan kutyafajta, amelyik kővé meredve megáll, amikor az orrába csap a vad szaga, és így mutatja annak helyét a vadásznak.

Az eb lassú, nehézkes mozgású volt. Nem véletlenül. Akkoriban még hálóval ejtették el a vadat - a vadász odalopózott hozzá és hálójával együtt rávetette magát. A puskák megjelenésével és modernizálódásával a pointerek egyre karcsúbbá és gyorsabbá váltak. A mai pointerek, illetve szetterek az 1800-as évek második felében alakultak ki olyan formára, ahogy manapság kinéznek. Ekkor már versenyeket és kiállításokat is rendeztek számukra.

A pointerek, illetve a szetterek mezei munkája a szárnyas vad megkeresése. Nagy kiterjedésű, sík vidéken - egyedül vagy párosával elengedve -, a kutyák széllel szembefordulva, óriási sebességgel, a vadász előtt kígyóvonalban keresik a vadat, szisztematikusan vizsgálva át a terepet. Amikor a vad szagcsóvája az orrukba csap, szoborrá merevednek, az orruk iránya mutatja a vad helyét (az angol point szó magyar jelentése: mutatni). Az "állás" képessége annyira rögzült bennük, hogy addig állnak mozdulatlanul, amíg akár nagy távolságról is odaér a vadász. Ha a kutya netán a kelleténél távolabb állna meg az észlelt vadtól, úgy az elszaladna, ha pedig túl közel kerülne, akkor felreppentené. Az orrába jutó vadszag erősségéből meg kell éreznie, hogy mennyi az a köztük lévő legkisebb távolság, amely még meglapulásra készteti a vadat. Ehhez rendkívül kifinomult orra, precíz agymunkára, tapasztalatra van szüksége. Alapvetően a terep- és időjárási viszonyoktól függ, hogy milyen távol áll meg a kutya a vadtól, ez általában tíz és húsz méter között van - sűrű takarású helyen akár három méterre is megközelítheti, de feljegyeztek már nyolcvan méteres állási távolságot is. Amikor a vadász a kutya közvetlen közelébe ér, akkor az lassú, óvatos léptekkel "ráhúz a vadra", míg el nem ér egy olyan távolságot, amikor a vadnak elfogy a bátorsága, és felrepül, illetve elfut. A vadász ekkor kiváló célponthoz jut (a közelről leadott lövés biztos találat, a távoli viszont okozhat súlyos sérülést, azáltal pedig szenvedést a vadnak).

A fácán vagy fogoly felrebbenésekor az angol vizslának szigorúan egy helyben, mozdulatlannak kell maradnia, ami jelenthet állást vagy fekvést. Ez saját biztonságát és a vadászat eredményességét is szolgálja. Az angol vizslákat is tanítani kell annak ellenére, hogy nagyon sok mindent örökletesen tudnak. Ahhoz pedig legalább egy év, hetente két-három nap kemény munka kell, hogy versenykutya váljék belőlük.

Kiképzésükhöz nagy tapasztalat, türelem, nagy kiterjedésű tréningterület szükséges. Gyorsaságuk, nagy terület igényük miatt, nálunk a mindennapi vadászatra ritkán használják őket, inkább versenykutyák. Ők a vizslák Forma-1-es versenyzői!

Az angol vizslák részére rendezett vizsgák és versenyek:

Az angol vizslák első vizsgája, amely pointer esetében a tenyésztésbe vétel feltétele is, a képességvizsga. A képességvizsgát a fiatal vizslák örökletes, /nem tanult/ képességeinek elbírálására fejlesztették ki. Vizsgálják a keresési stílusát, orrjóságát, gyorsaságát, vadálló készségét, és viselkedését a lövés hangjára. Elbírálják a kutya kezelhetőségét, viszonyát idegen emberekhez, kutyákhoz. Itt viszont még nem vizsgálják az idomítottságát, fegyelmezettségét.

A felnőtt, kiképzett angol vizslák versenye és a tenyészkiválasztás bázisa a mezei verseny vagy Field Trial.

A field trialon az angol vizsláknak teljesítményük, idomítottságuk maximumát kell adni. A kutyáknak szédítő gyorsasággal, a fajtájukra jellemző stílusban kell keresni a vadat, szoborszépen és fixen kell állni azt, amint megérezték, egészen addig, amíg gazdájuk oda nem ér, majd a gazdával együtt lépésről lépésre megközelíteni a lapuló vadat, s annak kirepülésekor mozdulatlanul maradni. Ezeken a versenyeken nem lövik a vadat, csak a levegőbe lőnek, elbírálandó, hogy a kutya lövésre nyugodtan helyben marad-e.

Ez a sport Európa szerte nagyon népszerű, már nálunk is űzi maroknyi lelkes angol vizsla tulajdonos.

Az összes fajtára vonatkozik!

A vadászkutyák nagyon szépek és okosak, ezért az utóbbi évtizedekben sokan városokban, családi kedvencként tartják őket. Ezen az új területen is remekül megállják a helyüket, de emiatt, generációkon keresztül nem vizsgálták képességeiket. Nagyon fontos, ha valaki vadászkutyát, versenykutyát szeretne magának, akkor alaposan nézzen utána, hogy honnan veszi a leendő kölyköt. Olyan szülőktől vásároljon, amelyeknek közeli őseit használták vadászkutyának, de mindenképp legyen képességvizsgájuk.

Érdemes odafigyelni arra is, hogy olyan kennelből kerüljön mellénk kölyök, ahol meg volt a lehetősége a szocializálódásra (több kutyával volt együtt, emberekkel és különféle zajokkal találkozhatott). A kölyök életének első nyolc hete meghatározó jelentőségű. Az egyed megválasztása nem könnyű feladat.

A jövendő gazda a következőkre figyeljen oda: a kölyök érdeklődő és barátságos legyen, de ne izgága, és ne tűnjön nehezen kezelhetőnek, ne féljen a zajoktól, hamar találja fel magát új körülmények között.

Miután beszereztük jövendő vadászkutyánkat, pár heti magunkhoz szoktatás után meg kell ismertetni vele azt a területet, ahol majd végezni fogja munkáját. Erdőn-mezőn ismerkedjen szagokkal, a különböző vegetációval, más kutyákkal, emberekkel, autóval, és egyre közelebbről a lövészajjal. Emellett intenzív fizikum-erősítésre kell befogni. Ez napi egy órás, póráz nélküli futást, játékot jelent. A kutya temperamentumától függően úgy nyolc-tizenkét hónapos kora között lehet elkezdeni a célzott, fajtának megfelelő, rendszeres tréninget.

A Magyar Ebtenyésztők Egyesületének fajtaklubjai készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére. Megfelelő tenyészeteket ajánlanak, segítenek a fiatal vadászkutya kiképzésében, illetve a fajtaklubok rendezik fajtáik számára a vizsgákat, versenyeket.

6. Kontinentális vizslák

Gyárfás Marianne (aranykoszorús mestertenyésztő és mestervezető, a Vadászkutya Teljesítmény Bírói Testület tagja és a Magyar Pointer Klub elnöke)

Az angol vizslák, de legfőként a pointer az a fajta, amelyből az összes kontinentális fajtát kialakították, modernizálták. Mai formájukban az 1900-as évek táján alakultak ki, és akkor már rendeztek nekik versenyeket is. A mai kontinentális vizslák a XX. század közepére érték el véglegesnek ismert formájukat. Munkájukkal a vadászat teljességét felölelik, de annak egyik vállfaját sem művelik olyan magas szinten, mint a specialisták. Hazánkban a két legismertebb fajtája a magyar és a német vizsla.

A következő feladatokra használhatók: mezei munkára (vad felkutatása, fixálása), meglőtt vad keresésére és behozására, vízi vadászatra, erdei vércsapa munkára (vérnyomon követés).

Ami a kiválasztásban eltér az angol vizsláktól: egy kontinentális vizsla esetében előnyös, ha jó apportkészségű. Szívesen vegye fel a földről a tárgyat, elejtett vadat, és vigye oda gazdájának. Ez öröklött, vele született tulajdonsága: ezt természetesen lehet tanítani, de sokkal jobb, ha a kutya ezt már a génjeiben hozta magával. A kölyök kiválasztására mindaz igaz, ami az angol vizslák esetében - ez kiegészül az apportkészségre figyeléssel.

A mezei munkájuk különbözik az angol vizslákétól. Mivel a kontinentális vizslák “puska alatt keresnek” (csak olyan messzire távolodnak el a vadásztól, ami a puskalövés távolsága), ezért ezekkel a kutyákkal már fiatal korban gyakorolni kell, hogy ne menjenek messzire a tulajdonostól. Ugyanúgy meg kell állniuk a vadat. A különbség az, hogy a lelőtt állatot vissza kell hozniuk. Lényeges, hogy minél finomabban fogják meg a vadat - azt ne cibálják, ne tépjék. A kutyának az ez iránti képessége alapvetően öröklött. (A képességvizsgán – amelyen csak az örökletes adottságait vizsgálják – kizáró ok, ha a kutya rágja, tépi, vagy elássa a vadat.) Az apportirozás /vadvisszahozás/ gyakorlásánál fontos, hogy a fiatal vizsla minél több tárggyal, majd vaddal ismerkedjen meg.

Sebzett és elpusztult vad megkeresése. A mindenes vadászkutyák legfőbb feladata, hogy megkeressék a lelőtt vadat.

Kétféle vadkeresési metódus van, az egyik a légszimaton alapul (a levegőben terjedő szag alapján keres), a másik pedig a vonszalék munka (a meglőtt vad földön hagyott szagnyomán kutatja fel). Ha a kutya látja, hogy hová esett le a lelőtt szárnyas – rekettyésbe, nádasba stb. –, akkor annak irányába szalad és a vad közelében annak a levegőben terjedő szaga alapján fogja megkeresni. Amennyiben nem láthatta a vad leesésének helyét, úgy őt a vadásznak irányba kell küldeni. Elszaladó állat - szárnyán megsebzett fácán vagy meglőtt nyúl - esetén a kutyának meg kell mutatni a vad menekülésének feltételezett irányát, aki földre szegzett orral elindul keresni a nyomon, a vad földön illetve a növényi részeken hagyott nyomán.

Erre a munkára tanítani kell őket. Versenyen a vadat visszahozó kutyának le kell ülnie a gazda elé, vadászaton pedig kezébe kell adnia azt.

Vízi vadászat. A vizslák vízi munkája két részből áll. Az egyik, hogy a nádasban megtalálja és felhajtsa a vadkacsát (nádi kajtatás). A beküldött kutyának szisztematikusan át kell fésülni a nádast, fel kell rebbentenie a vadat, és figyelnie kell, hogy lelövése után az hová esik le. A felkutatott vadat vissza kell vinnie gazdájának. A vízi munka másik fajtája, amikor a tó közepéről vagy annak túlsó feléről kell begyűjtenie az elejtett állatot. A vadásznak tehát nem csak szárazon, de vízen is különböző irányba kell küldeni a kutyát– egy jó vadászkutyát szárazon és vízen is a vadhoz lehet irányítani. A vízi vadászat specialitása a vízicsapa munka: a meglőtt, sérült vad szagát vízen követi a vizsla, majd ha megtalálta, megfogja vagy puska elé hajtja.

Erdei munka: vércsapa- és erdei vonszalék munka. Az erdőben kétféle munkája van egy vizsla fajta kutyának: a meglőtt, de elszaladó apróvad követése és visszahozása, illetve a megsebzett nagyvad – vaddisznó, szarvas, őz - vércsapán követése. Ez utóbbit nem szabadon, hanem egy hét méter hosszú vezetéken (pórázon teszi). Ez véreb munka: ha nem is olyan magas szinten, de egy kontinentális vizslának is tudnia kell pár órás, nem túl hosszú vércsapát követni, a sebesült vadat megtalálni.

A meglőtt vad vérveszteségétől, az aljnövényzet sűrűségétől, és az időjárási viszonyoktól is nagymértékben függ, hogy milyen távolságban képes a kutya megtalálni a vadat. Több napos nyom esetén vérebeket vesznek igénybe.

A hivatásos vadász mellett – télen-nyáron – dolgozó, már fiatalon befogott vadászkutya nagy igénybevételnek van kitéve. Tízéves korukban már megérettek a nyugdíjazásra: addigra hallásuk, látásuk és szaglásuk mellett az izületeik is megkopnak. A nyugdíjba vonulás előtt álló tapasztalt vizsla még nagy szolgálatára lehet gazdájának. A helyére szánt fiatal kutya betanítása ugyanis sokkal könnyebben megy, egy nagy tapasztalatú “öreg” mellett. A tanítás ideje körülbelül egy év, ám a már kiképzett kutyán is élete végéig van mit csiszolni.

7. Spánielek és retrieverek

Gyárfás Marianne (aranykoszorús mestertenyésztő és mestervezető, a Vadászkutya Teljesítmény Bírói Testület tagja és a Magyar Pointer Klub elnöke)

A spánielek elsősorban Nagy-Britanniában számítanak specialistának. Ellentétben a pointerrel, nem a nagy kiterjedésű mezőkön használják, hanem a bozótos, fás, sűrű növénytakaróval fedett területeken. A kutya puskalövés távolságon belül dolgozik. Munkáját kígyóvonalban keresve végzi, a megtalált vadat nem állja meg, hanem felriasztja és helyben marad. A leterített vadat megkeresi és a gazdájához viszi. A spánielek egyre inkább házi kedvenccé váltak és kiállítási kutyák lettek, ami miatt Nagy-Britanniát kivéve, Európa más országaiban szinte alig használják vadászatra.

Retrieverek (retrievering magyar jelentése: visszahozni). Ezeket a kutyákat kifejezetten a már elejtett vad visszahozására tenyésztették ki. Több fajtája is van. Magyarországon a golden- és a labrador retriever a két legismertebb. Mindkét fajtára igaz, hogy eredetileg kiváló vadászkutyák voltak, manapság a legelterjedtebb családi kutyák. A goldenretrieverek között már alig találni olyan vérvonalat, amelyek jól vadásznának. A labradorok tekintetében valamelyest más a helyzet. Nem olyan régóta mondható “kiállítási” kutyának, ezért még nem veszítette el kiváló vadásztulajdonságait. Külföldi kitekintésben a labrador még ma is az egyik legjobb és leginkább elterjedt vadászkutya.

Eredetileg a nagy terítékű vadászatokon, a vad összeszedésére használják a retrievereket. Olyan vadászat is van, ahol a retriever felhajtja a vadat ,a lelőtt állatot megkeresi és gazdájához viszi.

Munkájuknak megfelelően küllemükben és vérmérsékletükben is mások, mint a vizslák. Hozzájuk képest nehézkes, hengeres testű kutyák, ami miatt nem alkalmasak a mezőn száguldozásra, de órákon át képesek behozómunkát végezni. Vastag bundájuk miatt a téli vadászatokon is számítani lehet rájuk. Mivel testüket fedőszőr fedi, ami alatt vastag aljszőrzet található, ezért vízi vadászkutyának is kiválóak. Hosszú időt kell eltölteniük télen a vízben ahhoz, hogy bundájuk teljesen átázzon. Nyugodt, kiegyensúlyozott vérmérsékletű kutyák, békésen elülnek gazdájuk lába mellett – várva a munkára -, de amikor elérkezik a dolog ideje, fáradhatatlanul végzik feladatukat. Jó tulajdonságuk, hogy szépen, finoman fogják szájukban a vadat. A többi fajtával szemben speciális tulajdonságuk: a jelölőképességük és nagyszerű irányíthatóságuk.

Jelölő készség: a kutya ül a gazdája lába mellett. Folyik a vadászat, a lelőtt vadak potyognak le. A retriever jó memóriájának köszönhetően hihetetlen precizitással emlékszik a vadak fellelési helyére, amit szakszóval jelölésnek mondunk. Amennyiben a meglőtt vad sebesülten el tud menni, úgy a kutya az állat maga után hagyott nyomát követi. A retrievernek a megsebzett állatot nem szabad megölnie, a versenyen úgy kell visszahoznia a vadat, hogy a fogoly esetében annak egy bordája sem törhet el (pedig az igazán törékeny alkatú madár).

A spánielek és a retrieverek esetére is érvényes: az abszolút engedelmesség, az irányíthatóság, a sípra megállás és fordulás, valamint a vízi jártasság megléte a legfontosabb ahhoz, hogy vadászatra vagy versenyre használni lehessen őket. Emellett fontos, hogy a visszahozó feladatát a legrövidebb úton a legnagyobb gyorsasággal végezze. Mivel a retriever nem kívánja széltében-hosszában beszáguldani a mezőt, ezért őt egy kisebb alapterületű helyen – nagyobb kertben, futballpálya nagyságú helyen is ki lehet képezni.

A retrieverek se tartásra, se takarmányozásra nem kényesek. Rettentően jó evők, könnyen elhíznak. Ha fiatal korban a tápláló anyagokat nem megfelelő arányban kapja, csontosodási és izületi problémák adódhatnak. Imádja a hideget, szívesen fekszik ki a hóra. A meleget nem szíveli, nyáron hűs tartózkodási helyet és sok vizet igényel. Természeténél fogva szinte lehetetlen vele úgy elmenni egy tó vagy folyó mellett, hogy abba bele ne menjen fürödni.

8. Agarak

Vétek József (tenyésztő)

Az ősi vadászkutya űző típusú kutya volt. Zsákmányát szemmel és szag alapján derítette fel. Ahol a domborzati viszonyok (sík terep) és a növénytakaró (sztyeppe) megfelelő volt, szelekcióval alakultak ki az agár jellegű kutyák. A világ minden részének meglett a maga agara: magyar, angol, orosz, afgán, perzsa stb.

A magyar agár története homályba vész. Az biztos, hogy az ország földrajzi adottsága kedvezett az agárvadászatnak. Több írás is beszámolt a Mátyás király udvarában falkaszám tartott agarakról és kopókról. A nagyobb vadászatokon száz agár is részt vett. E kor agara még tiszta vérű volt. Két fajtáját különböztették meg: a sima- és a drótszőrűt. A későbbiekben nemesi kiváltság lett az agarászat, erről több helységnév is árulkodik: Agárd, Bolhás. A földesurak cigánypecéreket foglalkoztattak, akik együtt laktak az ebekkel és gondozták őket.

A török hódoltság alatt az oszmánok hozták magukkal agaraikat is, és azok keveredtek az őshonos fajtával. A további századokban érkezett még néhány keleti agár is, mint pl. az orosz hortaja, amely nem elismert fajta. Ennek ellenére elmondható, hogy a magyar agár a XVIII. század végéig megmaradt ősi állapotában.

Az 1800-as években hazánkfiaira rátört az anglománia. Megkezdődött az angol agár behozatal, amiben élen járt gróf Széchenyi István. Az importagár a magyarnál sokkal gyorsabb volt, viszont a honi vadászatokra teljesen alkalmatlannak bizonyult. A honi vadász egykor lóra pattant, kilométereken át ügetett a vad után, miközben agarai futva követték. Amint vadra akadt, máris ráindította a mozgásban lévő kutyákat, akik sebességet váltva üldözőbe vették és elejtették. El lehet képzelni, hogy milyen fizikumúak voltak ezek az agarak. A vékonyabb csontozatú és nagyobb izomzatú angol agarak nem bírták a kitartó futást. Tehát meg kellett változtatni a vadászat módját. A villám lábú kutyákat szekérre tették, télen még pokrócba is csavarták őket, nehogy megfázzanak, és kikocsiztak velük a terepre. A hajtók eközben a szekér felé terelték a nyulakat, és a pihenten leugró ebeknek már könnyű dolguk volt. Az istenített angol agár törékeny alkatú volt és mivel közös tenyésztésbe vonták a magyar agárral, annak vadászértékét fokozatosan lecsökkentette.

Az 1900-as évek elején már nem különböztették meg egymástól a két fajtát. Amelyikük Magyarországon született az (magyar) agár lett még akkor is, ha az alom tagjai két frissen behozott angol agártól származtak.

Az 1800-as években kezdődött el a díjagarászat. Télen, tarlón rendezték meg a versenyeket. A kutyákat kettesével engedték rá a nyúlra. Azokat nekik el kellett fogniuk. Az ebek párviadalát a kutyák gazdái és a versenybíró lóhátról figyelte. A későbbiekben az agaraknak már nem kellett megfogni a nyulat. Ekkor már az esztétikus futás vált a verseny fő céljává, a kutyákat pedig a nyúlfordítás száma szerint pontozták. A nagy sebességre képes angol agárnak kimondottan kedvezett ez a változás, mert hamarabb utolérte a vadat, mint a nála jóval kitartóbb, de lassabb magyar agár. A XX. században jóformán csak importból származó angol agarak nyerték ezeket a versenyeket.

A II. világháború alatt szinte teljesen kipusztult a hazai állomány. Parasztoknál, illetve rabsicoknál maradt még néhány példány belőlük. A régi hagyományokon alapuló vadásztatással némileg sikerült javítani rajtuk.

1963-ban Makk Károly forgatni kezdte Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című kosztümös filmjét, amihez korhű magyar agarakat keresett. A filmesek nehezen találtak ilyen kutyákra, és ez valamelyest ráirányította a figyelmet az eltűnőben lévő fajtára.

A magyar agár mind a mai napig magán viseli az angol agár vérvonal károsító hatását. A mai szűkös vadásztatási lehetőségek pedig tovább konzerválják ezt az állapotot.

Egykor farkasra, vaddisznóra, sőt medvére is vadásztak agarakkal. A nádasban rejtőző ordasra négy-öt kutyát is ráküldtek, és bár ők nem bírták leteríteni a fenevadat, de tudták állni. A kutyák csaholására odaérkező pecérek feladata volt a ragadozó leterítése. A vaddisznóra kopókat engedtek rá, nem egyszer agarakkal együtt (őket előzetesen egymáshoz szoktatták). Bár ritkán, de előfordult, hogy a kopók lefogták a sertét, ám a magyar agárnak van egy specialitása: hatalmas fogaival ráfog a vaddisznó fülére. Kisebb példány esetén (ötven-hatvan kiló) ez akár eredményes is lehet, de egy kifejlett vaddisznó a rajta csüngő kutyát egy jól irányzott oldalvágással, az agyarával könnyen halálra sebezheti (éppen ezért ma már orvvadász körökben sem használják ilyen feladatra az agarat). A medvét is kopókkal és agarakkal hajttatták fel az erdő mélyéről. Ha a kutyák hozzáfértek a bundáshoz, már támadták is, de vele nem bírtak el. Mivel a medve tőlük csak egyféleképpen szabadulhatott meg, fára mászott. A bundást végül is az odaérkező vadászok terítették le.

Még manapság is legendának tartják, hogy szarvasbikát fognak az agarak. Nem az. Erről a saját szememmel győződhettem meg (csak nagy sokára sikerült elérni, hogy a rabsicokkal mehessek). Öt agár (harminc kilósak voltak) kényszerített földre egy kifejlett, hatalmas agancsú bikát (vele nem végeztek). A kutyák elölről támadták. A fejét leszegő, agancsával védekező bika orrába egyiküknek sikerült belecsimpaszkodnia. A nagyvad orra rendkívül érzékeny, és levegővételre is szolgál. Emiatt ez a leggyengébb pontja.

Az agárvadászat lényege: az agár szemmel észleli a vadat, majd gyors üldözéssel el kell fognia. Egyes esetekben, mint pl. szarvasvadászaton, nem kell vadat terítenie, hanem meg kell állítania azt és a vadász érkezéséig tartani kell. (Magyarországon a legális agárvadászatra – sok évtized tilalom után – csak néhány éve van lehetőség és az is csak nyúlra és rókára korlátozva engedélyezett. A vadászat mint elfogó vadászat, továbbra is tiltott. E mellett el kell mondani azt is, hogy az agárvadászat csak úgy maradhatott fent, hogy mindig is voltak orvvadászok, akik előszeretettel vadásztak agárral. Az ilyen vadászatokon használt kutyák megőrizték és genetikailag tovább örökítették ősi tulajdonságaikat.)

A vadászati szezon szeptembertől áprilisig tart – nyáron a nagy hőség és a terület fedettsége miatt (kalászosok) nem érvényesülhet az agár gyorsasága. A honi vadászatok első számú elejtendő vada a nyúl, ezen kívül: róka, őz, szarvas, és még vaddisznó is szerepel zsákmánynak (Ausztráliában kengurura, Amerikában prérifarkasra is vadásznak velük). Mivel az agarak különböző nagyságú és gyorsaságú vadat képesek elejteni, ezért vadászfeladatuknak megfelelően más és más elvárásoknak kell megfelelniük, például a magyar agárnak a megfogott nyulat vagy rókát be is kell hozni. A vadászat formájától függetlenül az agárnak erős fogazatúnak kell lennie.

A magyar agár nemcsak szemmel vadászik, fejlett a szaglása is. Ritkás erdőben vagy nádasok szélében nemcsak a felugró vad után veti magát, hanem a vadszagot követve is ejt zsákmányt. A többi agárfajtához képest kiváló az apportkészsége is. Ennél fogva, ha egy nyulat a rástartolás helyétől mondjuk két kilométerre kap el, akkor az elejtett vadért gazdájának nem kell utánamenni. Fajtatulajdonsága még a rendkívül erős bőr és talp, hatalmas, kemény körmökkel.

Az agárszukák a nagy fizikai igénybe vétel miatt a többi kutyafajtától eltérően később, három éves koruk körül kezdenek el tüzelni. Az almok nagy létszámúak, nyolc-tizenkét egyedből állnak. A hathetes kiskutya kicsinyített mása felnőtt önmagának. Testfelépítéséből sok mindenre lehet következtetni. Szemrevételezéssel is lehet szelektálni: fejhossz, a fej és az orr aránya, derékhossz, csontozat.

A kölyökválasztás elsődleges szempontja, hogy mire akarunk vadászni – mindenes vagy specialista kutyára lesz-e szükségünk?

Nyúlvadásznak szikár, finomabb felépítésű, de ennek ellenére erős mancsú, nagy karmú, hosszabb pofájú (orrú), erősebb fogazatú egyed való. Az Alföldön tenyésztett agarak kiválóan alkalmasak erre a feladatra – gyorsak, fordulékonyak, könnyű testalkatúak, inasak, kifejlett mellkas és erős talpak jellemzik.

Nagyvadra: őzre, szarvasra, illetve kopó mellett vaddisznóhajtásra erőteljes, rövidebb derekú, vastag csontú és izomzatú, szilárdabb felépítésű egyedre van szükség, amelynél feltétel az erős állkapocs és fogazat. Mivel a vadfogás általában közös bukással végződik, ezért a kutya bőrvastagsága sem mellékes. A Dél-Dunántúlon tenyésztett agarak kimondottan nagyvadra alkalmasak – marmagasságuk hetven centi felett van, súlyuk harmincöt kiló.

Specialistának, például terrierek és kopók által üregből vagy nádasból ugrasztott rókára rámenős, bátor példány szükségeltetik. Ilyenkor nem az egyed felépítése az elsődleges szempont, mivel a róka gyorsasága elhanyagolható, hanem a harcossága (a róka végül is tűhegyes fogú ragadozó).

A temperamentumos kölyök könnyen kiválasztható: védi játékát, bátran verekszik, és ha megharapják, nem vinnyog fel. Mihamarabb falkakutyává kell válnia, ugyanis vadászat közben az agaraknak egymással összhangban kell dolgozniuk. Nemcsak az alom vagy gazdája idősebb kutyáival kell kijönnie, hanem idegen ebekkel szemben is békésen kell viselkednie. A nem szocializálódott – magányosan, ingerszegény környezetben felnövő – agár alkalmatlan a falkavadászatra.

A kölyök számára igényeinek megfelelő mozgásteret kell biztosítani, hogy az inak és izmok, amelyek később nagy igénybevételnek lesznek kitéve, alaposan megerősödjenek. Ideális, ha két-három kölyök nő fel együtt. Egymást kergetve játszanak, s ezzel tulajdonképpen a vadfogást utánozzák. Szép lassan felkészítik egymást a későbbi vadászatra.

Az öthónapos kölyköt vaddal megkapatják: a mezőre kivitt kutyát sikerélményhez kell juttatni. Vele már a gyors fordulásokat is lehet gyakoroltatni. A pecabot damiljára nyúlbőrt kell kötni és azt a kutya orra előtt jobbra-balra kell mozgatni. A himbálózó zsákmányt olykor-olykor meg is szerezheti magának. A féléves kölyköt már ki lehet vinni terepre és két tapasztalt agár mellé harmadiknak el lehet engedni. Az agár hajlamos a vadtépésre, erről mihamarabb le kell szoktatni. Erre régen egy úgynevezett “védagarat” használtak, aki egyben falkavezér is volt. A jó fizikumú és már betanult kutya a vadejtés után morgással állta útját a nyúl- vagy őzhúsra éhes társainak. Nagyobb vad elejtése esetén hamar oda lehet érni a terítés helyére, ahol a kutyát a sikeres vadászatért azonnal meg kell dicsérni, de ha a zsákmányt tépni kezdi, akkor pofáját erősen össze kell fogni, és cselekedetéért meg kell szidni – ezek arányára rá kell érezni. A vadat agresszívan tépő vagy azt elfogyasztó kutyákat nem szabad tovább vadásztatni, illetve tenyésztésbe vonni.

Az első vadászat időpontját illetően viták vannak agarászkörökben. Az egyik oldal váltig állítja, hogy meg kell várni a kutya teljes kifejlődését, a másik nézet szerint a féléves agarat két tapasztalt társa mellett már lehet használni. Mint mondják: a fiatal agár a vadászatban járatos társai munkáját figyelve megtanulja a vadejtés fortélyát. Csupán néhány alkalomról van szó, de az átélt események beleolvadnak a tudatába. Egyes agarászok a tavaszi alom tagjait azért szokták fagyos terepen futtatni, mivel véleményük szerint az edzi és egyben keményíti is a kutya talpbőrét.

Nyúlvadászat: az agárnak a nyúl a legméltóbb ellenfele, nem is mindig sikerül elfognia. Általánosan használt módszer: egy tapasztalt (legalább hároméves) és egy tapasztalatlan (minimum másféléves) kutya párba állítása. A kezdő agár még nem ismeri a nyúl leleményességét: vágta közben képes megfordulni és az ellenkező irányban, valamint cikk-cakkban futni. A tapasztalt kutya ráfut a nyúlra, aminek következtében az élesen útirányt változtat. A fiatal agár az idősebb társa mellett fut (tőle egy-két méterre) és tőle kissé lemaradva – egy sorban sohasem futhatnak. Mozgásával, mozdulataival gyakorlott társát igyekszik utánozni. A fogásra tanításkor a kutyának (kutyáknak) a felvezető lába mellett kell haladni – úgynevezett corkán is vezethetőek (páros, önkioldó póráz). A rejtekhelyéről felugró nyúlra azonnal rá kell startolniuk. A két kutyának egymás testközelségét meg kell szokni, illetve a fiatal kutyának azt is, hogy felemelt fejjel, előretekintve haladjon – a corka csak ilyen fejtartás mellett oldódik ki, ha futásnak indul a kutya. Minél előbb iramlik a nyúl után, annál nagyobb a siker esélye. A figyelés mellett a fogás technikáját is meg kell tanulni. Ehhez pedig már a nyúl fordulása előtt rá kell fognia, máskülönben eredményt sosem fog elérni. Az Alföldön élő nyulak kevésbé félénkek, mint a Dél-Dunántúlon lévők, ezért az agarak számára könnyebben elejthetők. A kutya ez irányú felkészítése egyben sportértékű kiképzés is.

Rókavadászat. A kutyának ez esetben is fejét előreszegve, a mutatott irányba, élénken kell figyelnie. Kétféleképpen lehet rókát ugrasztani. A kopó bemegy a nádasba, felveri a lompos farkút, mire az rejtekhelyéről kimenekül. Eközben az agárnak úgy kell helyezkednie a nádas szélén, hogy szagát ne érezhesse meg a ravaszdi. A nyílt terepre ért vadat a kutya üldözőbe veszi, és bár a róka képes oldalirányú váltásra, de az agárral szemben még így is esélytelen. A kutyának meg kell tanulni, hogy melyik testrészén fogja meg az áldozatát. Ha rossz helyen fog rá, úgy a róka őt könnyen orron vagy fejen haraphatja, tehát nem érdemes farkon ragadni. Rókalyukból terrier is ugraszthat rókát. Az ilyen esetekre is igaz, hogy bokros, dús aljnövényzetű terepen az agár nem képes rókát fogni. A nyúl és a rókaejtés után a kutyát meg kell tanítani a behozásra. Mielőbb oda kell érni a leterített vadhoz és azt a kutyával utánunk kell hozatni. Hamar meg fogja érteni, hogy az elejtett állatot tépni és megenni nem szabad.

Nagyvad. A magyar agarak közül néhány egyed, vérvonalbeli adottsága révén a nagyvadat egyszerűen becserkészi! A kutya itt is szemmel keres – vagy figyelmét a vadra kézjelzéssel fel kell hívni – és a kutya mindaddig cserkelve (lapulva) halad előre, míg a kiszemelt állat futásnak nem ered. Ha a vadat huszonöt-harminc méterre meg tudja közelíteni, és már elég ügyes vadász, akkor azt képes állni. Erre őt nem lehet tanítani. Az ilyen kutya a vadászatokon is csak egymagában használható.

Tartása és táplálása. Az agár nagyfokú mozgásigényét mindvégig szem előtt kell tartani. Nagy területű, homokos vagy füves talajú, bekerített udvar alkalmas rá. Nyugodt természete miatt a családdal is együtt élhet – természetesen mozgásigényét akkor is ki kell elégíteni. Az átlagos kutyánál több törődést nem igényel. Táplálására a nagy fizikai igénybevétel miatt magas kalóriatartalmú és tápértékű takarmányra van szüksége. Arra viszont vigyázni kell, hogy a jellegzetes elvékonyodó agár has megmaradjon, ezért a nagy mennyiségben bevitt híg táplálék adása kerülendő.

Egy megfelelően tartott és táplált kutya kb. nyolc-kilenc éves koráig képes vadászni. A kemény munka megkoptatja izületeit, szív és tüdőgyengülés is kialakulhat nála, de élete végéig megmarad a nagy mozgásigénye. Akár tizennégy-tizenhat éves koráig is elélhet.

ÉLETKÉPEK

Mekkorát tud ugrani egy agár? Fáklya kis testű szuka volt. Mivel kutyáimat akkor még csak szüleim házánál tudtam tartani, ezért kennelben voltak. A szűk környezetben a szuka csak úgy tudta kielégíteni mozgásigényét, hogy egész nap a kennelt körbevevő kerítés magasáig ugrált. Túl voltam az építkezésen, a kutyák visszakerültek hozzám. Több macskánk is volt. Azok idővel megszokták, hogy a hátsó épület ereszmagasságában (kb. kétszáznyolcvan centi) nyugodtan ellehetnek a kutyáktól. Kinyitottam a kennel ajtaját, mire a macskák máris felmenekültek oda és ott peckesen le és fel sétáltak. Fáklya az eresz alá ment. Felnézett, majd ugrott egyet, elkapta az egyik macska lábát, és a cirmost leszedte a tetőről. Az esetnek közeli szemtanúja voltam. Odaugrottam a szukához és szájából kimenekítettem a macskát. Mi volt érte a hála? A cirmos átharapta az egyik ujjamat, úgyhogy mehettem az orvoshoz egy tetanuszoltásért.

Az RTL Klub forgatott nálam. Menjünk ki a határba, és természetes környezetükben vegyük fel az agarakat, javasolta a rendező. Találtunk egy minden szempontból ideális helyet és a kamera előtt elengedtem az öt kutyát. Magam köré ültettem őket, amikor tőlünk mintegy hetven méterre három őz kelt fel a barázdából és futásnak eredtek. A póráz nélkül lévő kutyákat elkapta a vadász szenvedély és üldözőbe vették a sutákat. A kamera pedig vett mindent. Fürkész kutyám száguldott az élen (többszörös Európa és egyszeres világbajnok volt). Az őzek útirányukat egy mellékforgalmú aszfaltút felé vették, amit mindkét oldalról árok szegélyezett. A vadak tétovázás nélkül átrobogtak rajta, de az élen haladó kutyán egy pillanatra észre lehetett venni, hogy gondban van. Tempóján nem változtatva az árokszél előtt egyet dobbantott és repült, egészen a túl oldali árok túlsó partjáig. Az őzeket azonban nem tudta utolérni, mert azok a közeli nádasba menekültek. A számomra is elképesztő produkció után a stáb tagjaival együtt elmentünk a műúthoz és lemértük az ugrás hosszát. Az kerek tíz méter volt!

Mivel Fürkész magasat is szeretett ugrani, ezért fejem fölé gyakran tartottam egy karikát, hogy azon át kedve szerint ugorhasson. Ahhoz pedig legalább két métert kellett átvinnie, mivel száznyolcvanegy centi magas vagyok.

Milyen természetűek az agarak? Ismerősöm pajtájában róka kölykezett (tizenegy utódot hozott világra). A barátom értem üzent, és tőlük egy rókakölyökkel a hónom alatt térhettem haza; jól tudta, már sok árván maradt vadkölyköt neveltem fel: őzet, nyestet, baglyot. Nem az első rókám lett az épphogy kinyílt szemű apróság, Mogyoró. Vele egyidős agárkölykeim voltak. Együtt cseperedtek fel (a kis ravaszdit eleinte még cumiztatni kellett). Jó testvérek lettek. Hatalmasat kergetőztek az udvarban. A rókafi macska módjára ugrott az agarak hátára. Együtt ettek-ittak. Végérvényesen betagozódott a két agár közé. Teltek múltak a hónapok. Mogyoróból felnőtt róka lett. Futóláncra kötöttem, úgy szaladgált és játszott az udvarban. Akkoriban sokan kopogtattak be hozzánk, hogy csodájára járjanak a róka és a vadászagarak barátságának (az agarak akkortájt már rókára is vadásztak). Mikor Mogyorót már képesnek tartottam az önálló életvitelre (két és fél éves volt), biciklire pattantam és a két agár kíséretében kilométerekre elkarikáztam vele. Egy erdőszélen elengedtem, majd nem nézve hátra, haza indultam. A falu szélénél tartottam már, mikor is lassítottam és visszapillantottam: a két agár mögött ott kocogott Mogyoró. Mi mást tehettem volna, újra befogadtam. Telt az idő. Egyik éjszaka a róka valahogy kiszabadult a ketrecéből és az egyik öreg agaram, amelyik nem ismerte őt, megfogta.

Hogyan viselkedik egy verseny- és egy vadászagár terepen? Kaptam egy szenzációsan gyors angol agarat. Triton azért kerülhetett hozzám, mert bár jó sportkutya volt, de futás közben oda-odakapott a többi agárnak, ezért őt a versenyből rendre kizárták. Magyar agaraimmal együtt Tritont is kivittem futni a határba. Már két kilométeren voltunk túl, mikor egy belvizes kukoricaföld mellett megálltunk, hogy a kutyák fürödjenek egyet és lehűtsék magukat. Alig hogy elengedtem őket, a tócsa mögött lévő egyik bokoraljból felugrott egy nyúl, a kutyák meg utána. Az angol agár gyorsasága révén élre vágott, pillanatokon belül utolérte a vadat és már fordította is. Elkapni viszont nem tudta, mert ahhoz nem értett. A tapsifüles átfutott egy földúton, majd az azt határoló gazoson is, a kutyák meg utána. Amikor a távoli lucernásban újra feltűnt a nyúl és az utána vágtázó kutyacsapat is, az angol agár már nem volt közöttük. Keresésére indultam. A gazosban több akácfa kivágott, földből kiálló tuskójára bukkantam. A versenypályák akadálymentességéhez szokott Triton teljes sebességgel nekifutott az egyik ilyen facsonknak és összetörte magát (a magyar agarak rutinosan vették a magas növénytakaróban megbúvó váratlan akadályt és a dombtetőn megfogták a nyulat).

Milyen az agárösztön? Kutyáimat mezei utakon szoktam futtatni, volt, hogy hármasával, volt, hogy nyolcasával. A vadőrökre és a vadakra tekintettel őket szájkosárban szoktam tréningeztetni. Forró nyári nap volt. Kutyáimmal egy kis halastó felé igyekeztünk, hogy futás után abban lehűthessék magukat. Azon a területen addig nyulat még nem láttam. A kutyák egy kisebb tócsából lefetyeltek, amikor is a földúton átszaladt egy tapsifüles. Váratlanul ért az eset. Nem voltam rá felkészülve. A pórázt nem fogtam elég erősen és Dinamit pórázzal és szájkosárral a nyúl után eredt. A tapsifüles egy nyílt, sík terepre futott ki, a kutya viszont hiába érte többször is utol, a rajta lévő szájkosár miatt nem tudta megfogni. Öt percbe is beletelt, mire egy bokrosban oltalmat talált magának a tapsifüles. A kutya az üldözés vége felé már jól láthatóan kezdett lassulni, majd a szemem láttára összeesett a mezőn - teljes erőből, végkimerülésig kergette a nyulat. Hozzárohantam és már kaptam is ölbe Dinamitot, hogy felhevült szervezetét minél előbb lehűthessem. Szerencsére esős napokon voltunk túl. Az egyik traktorkerékvágásban megállt a víz, abba fektettem bele a kutyát. Félóra is eltelt, mire a légzése helyreállt és Dinamit tudatához tért, megmenekült a váratlanul rátörő végtől.

9. Német fürjészeb

Varga Aladár (munka-bíró)

A fürjészebek a középkorból származnak, úgy a XVII. századból. A fürjvadászat módja akkoriban az volt, hogy a fürjészeb a mezőn légszimattal megkereste a megbúvó madarat. A betanítás eredményeként lefeküdt előtte, ezzel jelezve, hogy ott fürj rejtőzik. A vadászok egy borító hálóval, oldalról megkerülték a kutyát és a madarat, majd a hálót óvatosan mindkettőjükre ráborították, mivel a fürj egészen közelre bevárja a kutyát.

Napjainkban Németországban található a legtöbb fürjészeb. A Német Fürjészeb Klubnak jelenleg háromezer ötszáz tagja van, a kutyák száma ennél jóval több. A fajta terjed Dániában, Svédországban, Svájcban, Ausztriában, Luxemburgban, Szlovákiában, Csehországban, és újabban Magyarországon is. Hazánkban 1996-ban alakult meg a Magyarországi Német Fürjészeb Klub, a Meoe Sárvári Szervezet keretében. Jelenleg mintegy húsz példány található belőle Magyarországon.

Annyira kevés fürj van Európában, hogy már nem szabad vadászni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a német fürjészeb a mai vadászatokon ne jutna szerephez. Munkája a spánielek és a vizslák munkája közötti átmenetben hasznosítható. A fürjészeb ezért nem sorolható sem a spánielek, sem a vizslák közé (az FCI– Nemzetközi Kutyás Szövetség - szerint a fürjészeb nem alkot külön fajtacsoportot).

Sokoldalú vadászatra használatos kutyafajta. Erős, közepes nagyságú, hosszú szőrű kajtató eb. Alkata a hannoveri vérebhez hasonlóan hosszú, robosztus. Magassága ötven centi körüli, a kanok néhány centivel magasabbak, mint a szukák. Színe minden lehet, csak fekete nem (barna, barnás szürke, vörös, vöröstarka).

Jellemzői: idegrendszere jó, természete kiegyensúlyozott. Az emberekkel szemben barátságos, más kutyákkal szemben már kevésbé. Temperamentumos, vadászaton valóságos “ördög”.

A fürjészeb többféle vadra használható, mindenes kajtató eb. A vadat nem állja, bár vannak köztük vadat megálló egyedek is. Használatos a mezőn: nyúlra, kopó jellegű munkára, az erdőben nagyvadra: őzre, szarvasra, illetve vaddisznóhajtásra, valamint vércsapázásra is. Vízen kajtat az élő réce után, a lelőtt madarat behozza.

Erdőn, bokrosban és másfajta magas takarású területen – kukoricásban –, a fürjészebet nem mindig látni, de csaholása rendre elárulja hollétét. A vad csapáját mélyen tartott orral dolgozza ki. Vércsapázásnál biztosan dermedtre csahol, ill. dermedtre vezet – ezek a vérebekre jellemző tulajdonságok. A kisebb ragadozókat, mint például a rókát, macskát megfogja és behozza. Társasvadászatokon is használják, de ő jellemzően a magányosan dolgozó vadász kutyája.

A tenyésztés a barna és a barnaszürke típusok között elválasztva történik. A kutyának egészségesnek, örökletes rendellenességtől mentesnek kell lennie.

Szaporításának elsőrendű szempontja a vadászatra való használhatósága. A fajtát hangsúlyozottan csak vadászatra tenyésztik (Németországban 1903-tól). A Német Fürjészeb Klub tagjai kimondottan csak vadászati célokra adhatnak el belőlük egyedeket. Ellenkező esetben kizárják őket a tagságból. A kutyáknak képességüket vadászvizsgán kell bizonyítaniuk.

Kölyökválasztáskor a standard leírást kell alapul venni: kissé kos (hajlott) orr, farok kurtítása, láb tartása. Oda kell figyelni a diszpláziahajlamra (szülők vagy régebbi ősök a betegségtől való mentességére). A farkaskarom kerülendő, de egy fiatal kutya lábáról az még könnyen leoperálható.

Az orrjóságot már három hónapos kölykök esetében is egyszerű módszerrel ki lehet próbálni: a kerítésen belül tíz-tizenöt méterre elhúzott szalonnadarab csapáját melyikük tudja precízebben lekövetni. Fontos, hogy mindegyik kölyöknek egyenlő feltételeket biztosítsunk, és érdemes őket többször is tesztelni. Az sem mellékes, hogy hogyan reagál a rátalálására: elugrik, megtorpan, meglepődik, magabiztos. Az idegrendszerét sem árt megvizsgálni: erősebb csettintés, kulcscsomó leejtése. Ha egy kölyök ideálisnak tűnik, de egy apróbb hiányosságot mégis tapasztaltunk nála, az a későbbiekben következetes munkával korrigálható.

A kiválasztott egyeddel minél többet menjünk közösségbe, emberek és kutyák közé, ahol a világról jó tapasztalatokat kell szereznie. Ellentétben másokkal, én annak a híve vagyok, hogy a kölyökkel játékos formában lehet, sőt kell is “gyakorolni”. Párhuzamos példának ilyenkor a kisbabákkal való foglalkozás szükségességét szoktam felhozni. Azzal a gyerekkel, akivel mondjuk hat éves koráig nem foglalkoztak kellően, bizony sok gond lesz a későbbiekben.

A hozzám került kölyköket már az első pillanattól kezdve tanítgatni kezdtem. Az első feladat a névhez szoktatás. Tízhetes korában vele a pórázon való haladást és a behívást is lehet gyakoroltatni. Ha pórázon haladás közben a kutya lemarad vagy túl előre megy, azt azonnal enyhe pórázmozdulattal kell korrigálni. A mindennapos élet adta szituációk erre természetes alkalmat adnak. A kutyával való együttélés lehetőséget teremt számára, hogy alaposan megismerje gazdáját – ez fordítva is igaz. Az összeszokott kettős egyike adott esetben a másikhoz könnyen tud majd alkalmazkodni.

A helyben maradás képessége alapvetően fontos a fürjészeb esetében – vadászatok alkalmával akár három-négy órán át is egy helyben kell maradnia. A kölyköt a földre dobott póráz vagy a gazda letett hátizsákja mellé kell szoktatni. A fokozatosság elvét betartva, a kezdeti egy perc helybenmaradástól egészen az egyórás fektetésig el lehet jutni a kutyával annak egy éves koráig ( eredményt erőszakkal sosem, csak következetességgel lehet elérni). A későbbiekben a kutya már letett tárgy nélkül is helyben fog várakozni.

Nagyvadra vadászás esetén a kutyával szemben alapvető elvárás a helyben maradás. A kutya a cserkelés, a vadejtés ideje alatt várakozik. Őt a vadásznak nem szabad magához behívni, hanem amikor a munkájára szükség lesz, érte kell mennie. Ez két okból is fontos. Egyrészt, a vadászat során a kutya nincs “láb alatt”, másrészt pedig így továbbra is rögzül benne, hogy kijelölt helyét csak az érkező gazda engedélyére hagyhatja el.

A különböző vonszalék (őz, fácán), illetve a vércsapamunkát is kell vele gyakoroltatni. A vonszalék út hossza csak fokozatosan növelhető (tíz-ötszáz méter). A vonszalék bármilyen vad lehet, mivel a kutyának a csapát mindenképpen kell követni.

A magyar vadászati törvény lehetőséget ad rá, hogy egyéves kutyával ki lehessen menni vadászni. Ekkor egy egyéni vadászat keretében lehet rávezetni, hogy az addig megszerzett tudása alapján, nyugodt körülmények között dolgozhasson. A kétéves kutya már “közösségben” dolgozik, és nemcsak a gazdájának. Egy vadászat akkor szép, ha a vad lelövése után addig megállnak a vadászok, míg egy kutya be nem hozza az elejtett állatot. A német fürjészebet a mai kor vadászkutyájának azért merem mondani, mert egy vadász ezzel az egy kutyával végül is minden munkát végre tud hajtatni (méreténél fogva a kotorékmunkára természetesen nem alkalmas).

Kétféle vadászvizsga van számukra:

Másfél éves koráig kerülhet az A-vizsgára. Bírálati szempontok:

Mezőn: orr: orrérzékenység, orrhasználat. Csapázás: csapahang, csaholás, csapán való kitartás, csapabiztonság, csapatartás nyúlra.

Fedett terepen, erdőn: kajtatás képesség, erdőben keresés, vadszag csaholással jelzése.

Vízi munka: vízkedvelés, vízi vad elhozása.

Ezen kívül még a lövéstűrést is vizsgálják.

B-vizsga. Ezen másfél évesnél idősebb kutyák vehetnek részt. Az A-vizsga követelménye kiegészül a vércsapa- és a vonszalékmunkával is. A vízi munka pedig a vízi kajtatással.

Lehetőség szerint a kutya ne lakjon lakásban. Ez vastag szőre miatt sem lenne ajánlatos. Ideálisnak tartom a kennelben tartást. Annak ellenére is, hogy a vadászkutyák között ennek a fajtának az egyedei a leginkább gyermekszeretőek, mégis, számára ajánlatos zavarásmentes helyet biztosítani.

Régebben nem, de ma már abszolút híve vagyok a kutyák száraztáppal etetésének. Egy mindenes munkakutyának való táppal takarmányozom kutyáimat. Ha kondíció- vagy netalán szőrproblémák jelentkeznének, úgy kikérem az állatorvos tanácsát.

Több mint három évtizedes kutyás tapasztalatom szerint tizenkét-tizenhárom éves koráig lehet munkára fogni egy vadászebet. A tíz évnél idősebb kutyától természetesen már nem szabad elvárni a nagyon megterhelő munkát (kajtatás), elég, ha láb mellett jön és a behozást végzi. A kutya fizikai képességét szem előtt tartva, ilyenképp biztosítani lehet az “örök” elfoglaltságot számára.

ÉLETKÉPEK

Ha a kutya egy általa ismert területen veszti el a vadszagot, akkor saját szagnyomát követve visszatalál a kiindulási helyére. A hannoveri véreb és a német fürjészeb viszont toronyiránt megy vissza. Kilométeres távolságokból, ötven-hatvanméteres pontossággal.

Hannoveri vérebem egy alkalommal hosszú hajszára kényszerült, hiába vártam vissza, nélküle kellett hazamennem. Elválásunk helyére letettem a pulóveremet. Minden nap kimentem az otthagyott ruhámhoz, de kutyámat egyszer sem találtam. Már egy hét is eltelt elveszése óta, mikor a közeli falu egyik lakójával összefutottam. Tőle tudtam meg, hogy kutyám a faluba minden nap bejárt kosztolni, és pechemre én őt mindig épp akkor kerestem a levetett ruhánál.

Nyáron, a hajnali órákban, úgy nyolc-kilenc óráig, nagyon szépen lehet csapamunkát végeztetni. Az elkövetkező négy órában viszont a kutyák szinte teljesen képtelenek a szagkövetésre: a levegő egyszeriben nyomottá válik, a talajról a szagpára nem áramlik felfelé. A tapasztalt vadász tudja ezt, és saját érdekében ki is használja. Ugyanis, ilyenkor a vad, így például a róka, az őz sem érez szagot, ezért óvatlanul bukkannak fel a vadászles környékén. Vérebemmel ezért délelőtt sosem kerestettem tovább a csapaszagot, hanem délután folytattuk a félbehagyott munkát. A nyári hőség idején végzett keresőmunka során nem árt tudni, hogy a kutya orra hamar szárazzá válik, és azzal arányosan csökken a szagérzékenysége is. Ilyenkor ajánlatos az orrát benedvesíteni, őt megitatni és nyugtatgatni.

Tudomásom van egy hannoveri véreb szinte hihetetlen szagmunkájáról. A kutya közreműködésére egy bizonyítási eljárás részeként került sor. Gyilkosság áldozata lett egy személy. A nyomszakértők a tetthelyen, a feltételezett elkövető szagát egy ott fellelt ruhadarabon tudták rögzíteni. A bizonyításra bírósági tanúk jelenlétében az eset elkövetése után nyolc nappal került sor. A kutya az orra alá dugott szagnyom alapján a csapát húsz perc elteltével tudta felvenni. A hannoveri véreb műúton és patakvízen át, a tetthelytől mintegy másfél-két kilométerre egy ház ajtajában állt meg. A “célba érés” után a kutya pszichésen és fizikailag is annyira ki volt fáradva, hogy gazdája az ölébe véve tette be az autóba.

Sokat járom az országot autóval. Szeptember elején feltűnő számban jelennek meg az útszélre kitett kutyák – az addigi kedvencek az iskolakezdéskor már “láb alatt” vannak. Ezeknek a kihajított kutyáknak a szemükön keresztül gyakran láthattam a lelküket: itt volt az autónk, és még itt érzem a drága gazdám szagát is, hol vagytok?! Az ilyen kutyákat napokig el sem lehet onnan kergetni. Csak ülnek nagy szomorúan, egy-egy autónak utána iramodnak, majd visszakullognak a “búcsú” helyére. Az ily módon kitett kutyák aztán falkába verődnek, és nem egyszer támadólag lépnek fel az emberrel szemben – egyik vadásztársamat egyszer négy kidobott kutya vicsorogva fogta közre.

A német fürjészeb, Astor kölyökként került hozzám. Eleinte bent a házban lakott. Bár nem neveltük rá, teljesen szobatiszta volt. Felnőttként is meglepett intelligenciájával. Vele a munkavizsgára az ausztriai Passaun keresztül autóval mentünk. Miből érezte meg, hogy hosszú út előtt áll, nem tudom, de az utazás előtt, de még közben sem evett és nem is ivott. Ha őt ilyenkor megkínálnám vízzel, nem fogadná el. A továbbiakban sem akarom misztifikálni kutyámat, de olykor elcsodálkozom rajta. Nem egyszer fordult elő a következő eset: a kutya a kocsi első ülése előtt, a padlón fekszik. Az öt-hatszáz kilométer út után, mikor az utcánk elejében lévő emlékműnél autómmal befordulok a házunk felé – annak környékén szoktam futtatni –, felül és kikéredzkedik a kocsiból (az autó ablakai zárva vannak).

Március-április hónapban érkeznek hazánkba a szalonkák. Nappali rejtekükből este, az utolsó lővilág húszpercében szállnak fel. Német fürjészeb kutyám szépen elfekszik a neki kijelölt helyen. A szalonka sajátos hangját, illetve reptét kiválóan felismeri. Fülét ilyenkor “meghegyezi”, és éberen figyel a madarak érkezési irányába. Ilyenképp segít a vad fellelésében, a találat után pedig behozza.

Kutyám minden gond nélkül fel tud menni a magaslesre (nem teljesen függőleges létra esetében). Lejövetelkor mellső mancsával a jobb vállamban megkapaszkodik, hátsó lábaival pedig betámaszt a csípőmhöz. Ha a lesre felvezető létra túl meredek, akkor őt elfektetve lent hagyom.

A tapasztalt vadász a vadnak a meglövés pillanatában tett mozdulatából következtetni tud arra, hogy az állatot milyen tájékon érte a golyó. A halálra sebzett vad még egy utolsó nyolcvan-százméteres, úgynevezett halálvágtát fut be. Lövés után tíz perccel a kutyát vérnyomra lehet tenni, és az elejtett vadat lehet zsigerelni (kereső kutya hiányában gyakran elvész a vad).

A vadászterület végében fácánra vadásztunk. Tiszteletbeli elnökünk meglőtt egy madarat. Kutyámmal a hajtóvonalban voltunk. A madár földre érésének helyére mentünk, a kutya felvette a csapát. A szagfolyosó a közeli műúthoz vezetett, ami a vadászterület szélső határa volt (puskás vadásznak azon nem illik túlmenni). Feleségem minden vadászatra elkísér. Mivel ő nem “puskásként” volt jelen, vállalkozott rá, hogy kutyámmal tartva, tovább keresik a meglőtt madarat. A műúttól mintegy kétszáz méterre lévő kis kazalig vezetett útjuk. A kutya a fácánt a farkánál fogva kihúzta alóla és behozta nekem (a madár akkor még élt). A vadász a feleségemnek kézcsókkal, a kutyának pedig puszival köszönte meg a szép munkát.

Fürjészeb fővizsgára mentünk Astorral. Pénteken 9-órakor, esőben fektették le a másfél kilométer hosszú csapát egy őzbőrrel. Mikor sorra kerültünk – huszonnyolc órával a szagfektetés után – még mindig esett az eső. Ilyen mostoha időjárási viszonyok között Astor a csapát úgy dolgozta ki tökéletesen, hogy közben egy elhullott őztetem és egy lovas karám mellett is elhaladtunk (az utóbbi esetben a kutyáról a pórázt le kellett csatolni, hogy a külső, “zavaró” vadnál a viselkedését meg lehessen figyelni. Az őzbőrre találáskor azt dermedtre csaholta, amíg a bírók neki meg nem köszönték a közreműködést.

III. rész MUNKA-TÁRS

10. Szarvasgomba vadász

Mezősi Tamás (amatőr szarvasgomba-gyűjtő)

Szarvasgombának általában a föld alatt termő gombákat nevezik. Ez ugyan nem a tudományos elnevezésük, a célnak mégis megfelel. Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint a föld alatti gombák mintegy hetven faja fordul elő, ám ezek közül alig tíznek van gasztronómiai szempontból jelentősége. A szarvasgombák rendszerint egy fával, annak gyökérzetével élnek szimbiózisban, úgynevezett mykorizza kapcsolatban. Nem minden erdőben van esélyünk szarvasgombát találni. Lelőhelyként Magyarországon elsősorban a tölgyesek jönnek számításba, egyes bükkösökben is érdemes keresgélni. Az egyes fajok környezeti igénye jelentősen eltér egymástól. Az úgynevezett nyári szarvasgomba és általában a fekete szarvasgombák a meszes talajt kedvelik, a fehér szarvasgomba inkább a savanyú talajhoz kötődik. Magyar specialitásnak számít a homoki szarvasgomba, amely homoki akácosokban fordul elő. A szarvasgombák leginkább talán gumókhoz hasonlíthatóak, színük fehér, sárgás, sötétbarna, sőt fekete is lehet. Felszínük sima, vagy épp jellegzetes rücskök borítják, alakjuk változatos. Súlyuk a néhány grammostól kivételes esetben egészen a félkilósig terjed. Illatuk is különböző, azonban egy-egy faj illata nagyon sajátos, jellegzetes, például főtt kukoricára, eperre, fokhagymára stb. emlékeztető. A szarvasgombákat elsősorban fűszerként használják, önálló étel csak ritkán készül belőlük. Rendkívül finom, karakteres illatú és aromájú fűszernövények. Jól harmonizálnak májjal, tojással, garnélarákkal, illetve egyes sajtokkal is kiválóan társíthatók. Tészták is készülhetnek szarvasgombás öntettel. Felhasználásuknál fontos szempont hogy erős, jellegzetes ízük és illatuk miatt nem valók erős fűszerek mellé, valamint hagymás ételekbe. A szarvasgomba aromája rosszul viseli a főzést, ezért azok közé az alapanyagok közé tartozik, amelyeket az ételkészítés utolsó stádiumában használnak föl. Hogy a gomba íze megfelelően érvényesüljön, hártyavékony szeletekben teszik a kész sültre, illetve lereszelve adják az ételhez, például mártásokhoz.

Magyarországon a szarvasgombászás legújabb kori története egy akadémiai pályázatra készült munkához, Hollós László 1911-ben megjelent, Magyarország földalatti gombái című monográfiájához kötődik. Ezt a kötetet azzal a céllal írta a szerző, hogy felelevenítse a már-már elfelejtett hagyományokat, felhívja az erdőjáró emberek figyelmét az erdő talajában megbúvó kincsekre. Idézzünk egy témánkhoz illő rövid részletet a műből: "Eleink már felismerték, hogy a sertést csak olyan területen lehet sikeresen használni, ahol a szarvasgomba bőven terem. Ahol a szarvasgomba nincsen sűrűn, s a felkutatásához nagyobb területeket kell bejárni, ott jobb szolgálatot végez a fáradhatatlan, fürge kutya, mint a lassú járású disznó. A kutyával való keresés később fejlődött ki. Feljegyzésekből tudjuk, hogy II. Ágost lengyel király 1720-ban Olaszországból tíz gombakereső kutyát hozatott, s darabjáért száz tallért fizetett. A szarvasgombát kutyával gyűjtik Itáliában, Franciaország egyes vidékein, Németországban és hazánkban. A szarvasgomba keresésére Piemontban kis, fekete uszkárokat képeznek, Németországban kisebb fajta uszkár, vagy mopsz, ritkábban juhászkutya használatos. Nálunk közönséges házi kutyát tanítanak be. Általában bármilyen faj használható." Magyarországon a modern, kutyával való gyűjtés elterjedése még jó ideig váratott magára. Újabb munka született valamikor az 1960-as években, Szemere László tollából, aki lényegében befejezte a Magyarországon található földalatti gombák rendszerezését. A kutatók azonban még ekkoriban is kapával járták felderítő útjukat a rengetegben, és mondhatni, vakon keresték a gombákat. Az elmúlt évtizedben kezdődött el a "gombavadászatra" használatos kutyák szervezett képzése. Megalakult az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület, amely szarvasgombász és keresőkutyás tanfolyamokat is szervez. Az erre a feladatra kiválasztott kutyák mellett számos szarvasgomba-kereső kutya került ki más munkakutyák átképzéséből is.

Erre a munkára minden olyan kutya megtanítható, amely megfelelő kereső kedvvel bír és jól fegyelmezhető. Jól használhatók a vadászkutyák, különösen bevált a labrador retriever. A kutyával szemben a következők az elvárások: legyen engedelmes, ne legyen érzékeny az erdőben előforduló zavaró tényezőkre, legyen közömbös az állatokra és persze nagyon szeressen keresni.

Ha szarvasgombászásra szeretnénk a kutyát nevelni, legyen szó akár házi kedvencről, aki "másodállásban" végzi ezt a munkát, akár professzionális gombászkutyáról, a kiválasztásnál vegyük figyelembe az élénkséget és az apportkészséget. A kutya legyen stabil idegrendszerű, és ne legyen félős. Ezen kívül jó, ha kíváncsi, azonnal az elgurított labda után veti magát. Mutassa mindazokat a tulajdonságokat, amelyekből a későbbiekben feltehetőleg komoly apportéhség alakul ki.

Az első év a szarvasgombász-kutyáknál is a szocializálódás időszaka. Ekkor kell megtanulnia a más állatok iránti közömbösséget, azt hogy semmiképpen nem léphet fel támadólag velük szemben. Nagyon jó, ha sikerül cicával összebarátkoztatni, és ha rendszeresen lát lovat, kecskét, birkát, mindenféle jószágot. Soha nem szabad megengedni a kutyának, hogy ezeket az állatokat kergesse, űzze. Ezen kívül amennyire csak lehet, érdemes az apportot, mint játékot szenvedéllyé fokozni a kutyában. Ebben a korai időszakban lehet ugyan ismerkedni magával a gombakereséssel is, de ennek valójában nincs nagy jelentősége. Inkább az előzőekben említett közömbösség elsajátítása lesz az, ami el fogja dönteni a kutya későbbi használhatóságát.

A kutyát a gombakeresésre megtanítani rendszerint könnyű. Ugyan magának a gombácskának a szaga a kutya számára közömbös inger, ám bármilyen pozitív megerősítéssel, jutalomfalattal, labdával gyorsan ki lehet váltani a kutyánál, hogy ezt a szagingert szívesen keresse. Egyszerű és közkeletű módszer hogy egy olyan rongylabdát készítünk, aminek a belsejébe egy szarvasgombát helyezünk el, és ezzel apportíroztatjuk a kutyát. Ezt a labdát aztán be lehet dobni magasabb fűbe, és a kutya gyorsan rá fog jönni, hogy orra segítségével könnyebben felfedezheti kedvenc játékát a sűrű növényzetben. Amikor a játékos keresés már jól megy, akkor a gombakeresés vezényszavának tanítása következik. El kell érni azt, hogy a kutya egyszeri szóbeli ingerre tudja a feladatát. Ennek tanításához vegyük pórázra a kutyát, dobjuk el a gomba szagú labdáját, majd rövid szünet után, vezényszó kíséretében engedjük el keresni. Növelve a szünetet egyre inkább a szóbeli utasítás lesz majd a keresés kulcsingere. Ha ez mégsem sikerülne hibátlanul, akkor sem szabad ingerültnek lenni a kutyával szemben. Inkább ajánlatos visszatérni a játékos formájú tanításra. Csak ha már a vezényszó elhangzására is megbízhatóan megy a munka, akkor érdemes tovább nehezíteni a feladatot a keresett tárgyat néhány centivel a föld alá süllyesztve. Ezt ajánlott védett helyen, mondjuk egy kertben gyakorolni. Később már ne a labdáját, hanem csak védő tokokba, például átlyuggatott Kinder-tojásokba vagy filctoll kupakokba helyezett szaganyagot rejtsük a föld alá. Mikor a kutya ezeket megtalálja, kerüljön elő a labda, mint jutalom a jól végzett munkáért cserébe. Ha a kutya lelkesen apportírozik, engedelmes és készséges, akkor mindezeket egy-két hónap alatt elsajátíthatja. A kezdők a fő feladatnak többnyire azt tartják, hogy a kutyát megtanítsák gombát keresni, pedig rendszerint ez a kiképzés könnyebb része. Ami az igazi problémát szokta okozni,az az erdőben rejlő sokféle, a kutya számára izgalmasabbnál izgalmasabb szaginger.

Amit a kutya mesterséges körülmények között gond nélkül megcsinál, az gyakran nem sikerül a rengetegben. Kezdéshez érdemes egy parkot, gyümölcsöst, később olyan erdőt - például egy nyárfást - kiválasztani, amelyben biztosan nincs szarvasgomba. Ilyen körülmények között remekül megfigyelhető, hogy miként viselkedik a kutyánk. A magunkkal hozott és az erdőben számunkra jól azonosítható helyre elrejtett gombácskák felkutatásakor szemmel kísérhetjük a szimatot kapó kutya viselkedését. Ez a praktika még abból a szempontból is hasznos, hogy már a rátalálás első pillanatában dicsérni tudjuk az okos, ügyes kutyát. Csak ha már ily módon sikeresen dolgozik a kutya, akkor menjünk olyan terepre, ahol valóban találhatunk gombát. Nem véletlenül hívják ezt a munkát gombavadászatnak. A kutya munkája leginkább a vadászatra emlékeztet, mert szimatmunkáról van szó, és ha a kutya kellőképpen motivált, ugyanazt az izgalmat mutatja, mint egy vadat kereső kutya. A kutya akár ötven-hatvan méterről szagot foghat légszimattal, majd ahogy közelít a gombához és erősödik az illat, úgy tartja az orrát mind közelebb a talajhoz, és mint egy nyomkövető kutya, úgy dolgozik a "zsákmány" megtalálásáig. (A kutya farok-csóválásán is megfigyelhető ez a változás: ahogy egyre közelebb jár a gombához, úgy fokozódik a kezdeti bizonytalan legyezgetés vad, örömteli, már-már eufórikus csóválássá.) Hogy mi módon jelezze a kutya a találatot, arra több bevált megoldás is van: a jel lehet kaparás, leülés, lefekvés stb. De ha sikerül, akkor érdemes a kutyát megtanítani a gomba behozására is. Erre persze csak az ún. "puha szájú" kutyáknál van esély, amelyek szájukkal finoman tudnak fogni: ilyenek pl. a retrieverek. A nevelésen is sok múlik. A gombász munkára szánt kutyának kölyök korában sem szabad hagyni, hogy megrágja apportra használt játékait. A játékot ezért csak addig szabad a kutya számára hozzáférhetővé tenni, amíg azzal a gazdájával közösen játszanak, utána el kell zárni előle.

Labrador retriever fajtájú, Labda névre hallgató kutyám a gombát kiássa, majd apportírozza nekem. Ilyenkor csak úgy nevet a kutya teste, mozgásából sugárzik a boldogság. Előfordulhat, hogy a gomba olyan helyen van, ahonnan a kutya nem tudja épségben és hiánytalanul kiszabadítani. Ha nem tudja sérülésmentesen kiemelni a gombát, akkor megáll a munkában és átengedi nekem a terepet. Ehhez egy olyan kicsiny csákányra emlékeztető botot használok, amelynek kihegyezett végű nyele könnyen leszúrható a földbe, a foka pedig acélból van. Ezzel a szerszámmal könnyen fellazítható a föld, eltávolítható a kő és félretolható az akadályozó gyökér. A szarvasgomba a talajszinttől harminc centi mélységig fordul elő az erdő talajában. Ha én tudom csak kiemelni a gombát, kutyám folyamatosan ellenőrzi, amit csinálok. Végül megszagolja, megböki orrával az eredményt és persze ugyanúgy jár neki a jutalom, mintha ő hozta volna elő a gombát. A keletkezet lyukat természetesen már az én dolgom befedni. A gyökérzóna védelme érdekében ez elengedhetetlen.

A keresőmunka idejének növelésében is a fokozatosság elve érvényesüljön. Egy kiváló keresőkutya teherbírása vetekszik az emberével, képes egy álló napig kutatni. Ugyanakkor egy kezdő nagyon jól teszi, ha kezdetben alig tíz percet gyakorol, mert a kutya óhatatlanul figyelmetlenné válhat. Különösen akkor, ha ez alatt az idő alatt nem jut sikerélményhez. Mindenképpen javasolt tehát a kezdeti, erdei bevezetésnél, hogy a gazdánál legyen olyan minta, amit végszükség esetén el tud rejteni a kutyának. Mindenféleképp alakítsa úgy a keresést a gazda, hogy tíz perc elteltével a kutya felkutathasson egy gombát. Ezzel számára megadatik a sikerélmény, ami további keresésre fogja ösztökélni. Az úgynevezett üres keresés időtartamát fokozatosan lehet növelni, de természetesen továbbra is sikerélményhez kell juttatni a kutyát, mert különben a figyelme lankadni fog.

Ha egy kutya tanítását akkor kezdjük el, amikor az első minták a rendelkezésünkre állnak, vagyis nyáron vagy kora ősszel, annak a termőidény végén, december táján már eredménye lesz, és meg fognak születni az első saját találatok. De ez még nem jelenti azt, hogy a kutya igazán érett kereső lenne! Valószínűleg csak a második, esetleg harmadik évadban fog kiderülni, hogy az lesz-e valaha. A gazdának addig még rengeteg türelemre lesz szüksége, nagyon oda kell figyelnie arra, hogy kutyájára semmiképp ne szóljon rá dühösen; attól ugyanis annak elmegy a kedve a kereséstől, és szenvedélyes gombakeresővé már soha nem válik. A kutyán mindig jól meglátszik a jókedv, de a fáradtság apró jelei is. Fontos, hogy ezeket időben észrevegyük és pihentessük a kutyát. Mint mindenféle keresőmunkát, így a szarvasgomba felkutatását is nehezíti a hőség. Ilyenkor jelentősen romlik a kutya teljesítőképessége. Hűvösebb időben intenzívebbek a szaghatások, és persze a kutya is felélénkül. Ez a munka olyasmi a kutyának, mint embernek a biciklizés: ha egyszer megtanulta, többé már nem felejti el. A következő idény első néhány sétája lesz a visszaszokás időszaka. A kutya hamar ráérez megint a keresés ízére. Ha egy kutya jól elsajátította a gombászást, akkor ez számára már vadászat lesz, ami szenvedélyévé fog válni. A városlakó gazdának sem kell, hogy fájjon a feje, hiszen az esetleges hosszabb kihagyás után is van lehetőség játékos gyakorlásra, emellett a városi parkok öreg fái alatt is nem egyszer előfordulnak szarvasgombák. Szívem szerint én minden nap az erdőt járnám; sajnos ezt a legtöbben nem tehetik meg. De a kutyát is óvni kell! Az intenzív keresőmunkát végző kutyának két dolgos nap után mindenképp jár egy pihenő. Ahhoz, hogy a kutyát az erdőben a vadászok és az erdészek elfogadják, és ne gondoljanak a kereső kutyák láttán semmi rosszra, az Első Magyar Szarvasgombász Egyesületben egy vizsgát vezettek be, amely a kereső munkán túl a kutyákon számon kéri az alapvető engedelmességet, és a biztonságos erdőjáráshoz szükséges legfontosabb tudnivalókat. A vizsgázott kutyák megkülönböztető jelzést, egy messziről is jól látható "gombakereső" mellényt kapnak, kis pergővel. Ez utóbbinak az a "feladata", hogy a vadakat már távolabbról figyelmeztesse az eb közeledésére. A kutyák ennek köszönhetően rendszerint nem is kerülnek közvetlen kapcsolatba az erdőben élő állatokkal. Ez az egyik módja annak, hogy az erdőben biztonsággal mozogjunk a kutyával, de ettől függetlenül a gombakereső kutyákat úgy kell nevelni, hogy tökéletesen közömbösek legyenek mindenféle négy- és kétlábúval szemben.

Mivel ezek a kutyák az erdőben dolgoznak, ugyanazok az ápolásbeli kérdések merülnek fel velük kapcsolatban, mint a vadászkutyák esetében. Vigyázni kell szőrük tisztaságára, gondoskodni kell a kullancsok eltávolításáról, sőt, lehetőleg a kullancsok megtelepedését is meg kell előzni a kereskedelemben kapható hosszú távon is hatásos kullancsriasztó-szerek valamelyikével (nyakörv, spray, csepegtető, ultrahangos készülék). A séta után ajánlatos a mancsok ellenőrzése, a hosszabb szőrű kutyáknál a bogáncsok eltávolítása és a kefélés. Igen fontos a fül rendszeres ellenőrzése, hiszen erdei, bozótos utakon könnyen akadhat valami a kutya fülkagylójába, és ha valami oda bejut, az nagyon veszélyes lehet. A gombakereső kutyákra leselkedő speciális veszély a férgekkel való fertőződés lehetősége, az erdei talajjal való érintkezés kapcsán. A rendszeres féregtelenítést ezért jóval sűrűbb időközökben kell elvégezni, mint más kutyák esetében: a havonkénti féregtelenítés sem túlzás. A gombakeresésre gyakran alkalmazott labrador retrieverről tudni érdemes még, hogy falánk és egyben hízásra hajlamos fajta. Én úgy etetem Labda nevű labradoromat, mintha életünk egyetlen összefüggő fogyókúra lenne.

A gombász kutya várhatóan öreg koráig képes munkáját elvégezni. Az idős kutya számára is egészséges elfoglaltság az erdőjárás, ami rohangálást, megfeszített tempót nem követel meg a kutyától. Ameddig a kutyának a kereső kedve megmarad, addig ezt a munkát nyugodtan végezheti. Ártani biztosan nem árt neki.

ÉLETKÉPEK

Labda kutyám kezdő gombászkorából való az első történet. Hosszabb ideje jártuk már az erdőt, minden eredmény nélkül. Persze, mint bárki hasonló helyzetben, én is aggódtam, vajon komolyan keres-e a kutyám, vagy csak mímeli, amikor egyszer csak néhány lépés távolságra berohant a bokrok közé, és vad iramban nekilátott ásni. Egy pillanat alatt kiásott vagy egy harminc centi mély gödröt, majd nagy lelkesen jött hozzám. Szemmel láthatóan boldog volt. Én el nem tudtam képzelni, hogy minek tud ennyire örülni. A kutya azonban csak csóválta a farkát s közben ott nyámnyogott előttem éppen úgy, ahogy az ember szokta a nyelvével piszkálni a lyukas fogát. Mikor már végkép nem értettem a dolgot, egyszer csak kidugta nyelve hegyét és legnagyobb meglepetésemre kiadott a szájából egy pirinyó, legföljebb két milliméter nagyságú szarvasgombácskát. E gombácska, amit azóta is őrzök, gyűjteményem igen kedves darabja, s arra emlékeztet, hogy tökéletesen megbízhatom kutyám jelzéseiben!

Labda kutyám egyébként, mint a jól nevelt gombász kutyák általában, teljes békében él a macskákkal. Az ismerős macskákkal összeszimatol, a kölyök cicáinkat, mikor voltak, napjában többször leellenőrizte a kosarukban, és az anya ezt teljesen normálisnak tartotta. Csak a kamaszodó cicusoktól tart egy kicsit... Ennek története a gombászáshoz is kötődik. Egyéb célból autóztunk át a Bükkön, de hazafelé, mikor már ráértünk, próbát tettünk gomba- ügyben is néhány helyen. Egyszer, ahogy megálltunk, keserves sírással az autó mellett termett egy növendék cica. Ahogy kiszálltunk és nekiindultunk sétálni, csatlakozott hozzánk. Szép kis állat volt egyébként, de látszott, hogy az egyik lábával baj van. A mozgásban mindenesetre nem nagyon akadályozta, tartotta velünk a tempót. Azt hiszem, egyedülálló látvány lehettünk: a kedvesem, aki a kalapos gombáival volt elfoglalva, a kutyám, akit a gombázásból szintén nem lehet kizökkenteni, és én, aki árgus szemmel figyeli a kutyát no meg a kiscica, aki hol egyikünkhöz, hol másikunkhoz, hol a kutyához szaladgál. Nem volt hosszú séta, mert nem sok mindent találtunk. Visszatérve az autóhoz, a macska még mindig velünk tartott, úgyhogy alaposabban szemügyre vettük. Rendkívül kezes volt, és mint látszott, születése óta egyik lábára kacska. Történetét illetően csak találgatni tudtunk: bizonyára a közeli faluban lehetett egy gyermek kedvence, de a szülők nem akarták, hogy nyomorék állat legyen a háznál, úgyhogy inkább kihozták az erdőbe. Úgy véltük, nincs más választásunk, minthogy magunkkal vigyük, de erről ő is hasonlóan gondolkodhatott, mert amikor kinyitottuk az autó ajtaját, hamarabb beugrott, mint a kutya. Mi sem akartuk másképp, gondoltuk, jól el lesznek együtt a hátsó ülésen. Néhány perccel indulás után azonban az én híresen fegyelmezett kutyám valahogy egyre nyugtalanabb lett, és amit soha nem tett meg, röviddel később a két ülés között előre préselte magát. Már épp hangot akartam adni mérhetetlen felháborodásomnak, amikor megjelent utána a macska is, akit nyilvánvalóan egy cél vezérelt: elszántan próbálta újra és újra birtokba venni rémült kutyám emlőit! A cicának egyébként végül jóra fordult a sorsa. Befogadta egy néni, akit csöppet sem érdekelt, hogy a macska három lábon szalad, annál inkább értékelte szelídségét. Kutyámban azonban mély nyomokat hagyott az ügy, mert azóta, ha kölyök macskák közelítenek a hasához, pánikszerűen menekülőre fogja a dolgot.

11. Állatok körül

dr. Magyar Gábor (családorvos és állattenyésztő)

Van egy program, melyet Aranyos Szegelet Életmód Rekonstrukciós Programnak hívnak. Többen – fiatalok, gyerekek, barátok, változó létszámban és változó aktivitással vesznek részt benne, ami alapvetően az én nem kis kiterjedésű családomat jelenti. Fizikálisan és mentálisan is ki tudom próbálni magamat, és ezt szeretném tenni a továbbiakban is. Egészen másképpen látom a világot. Nem hiszek a mátrixba ágyazott, úgynevezett emberi világban, mert ez már egyre kevésbé kultúr-jellegű. Nem szeretném, ha gyermekeim csak egyféle lehetőséget kapnának az élettől. Ez a tevékenység főként a Szentendrei szigeten zajlik, de az ország több helyén is megvalósul – legtávolabb Tokaj-hegyalján, Tarcalon. Ott tenyésztjük például a hucul ősmagyar lovat, de Kazahsztánból származó zsábi fajtájú lovakat is.

Megpróbálunk azon értékrend alapján, valamint olyan gazdasági alapokon létezni, ahogy elődeink léteztek – ugyanis nem lehet úgy hagyományt őrizni és feleleveníteni semmilyen régmúltban lezajlott eseményt, hogy ha nem az egészet rekonstruáljuk, csak az elemeit. Nem lehet csak úgy hagyományt ápolni, hogy mondjuk népitáncolunk vagy valamiféle kézműves technikával foglalkozunk, hanem ezt úgy lehet jól csinálni, hogy ha azok a körülmények mind fennállnak, vagy legalábbis a legtöbb eleme fennáll, mint ami annak idején meghatározta az egész működést. Tehát mi állatokat tartunk, mégpedig külterjesen. Úgy és olyan körülmények között élünk, ahogy eleink éltek – nyilván mai ésszel. Lakóhelynek a magunk által készített jurtát használunk. Tizenegy van belőle, a legkisebb átmérője öt méter, míg a legnagyobbé nyolc. A jurta nem más, mint egy kerek nemez ház. Olyan eszközökkel és tárgyakkal van berendezve, amelyeket mi magunk készítettünk. Ismerjük a bőrkikészítés módjait, a tejfeldolgozás, a hús- és a tejtartósítás fortélyait is, és el tudjuk készíteni azokat az eszközöket, amelyek ezekhez kellenek. Az állattartásban is olyan eszközöket alkalmazunk, amelyek arra a korra, a magyar honfoglalás korára voltak jellemzőek. Ez több ezeréves életforma, amely a mai napig létezik, hiszen Ázsiában rengeteg nép él így magas civilizációs szinten mind anyagi, mind kulturális tekintetben. Mi ezt próbáljuk rekonstruálni. Ázsiából próbálunk tapasztalatot szerezni – Kazahsztánban, Mongóliában gyűjtő utakon, sőt most egy mongol mester is van nálunk, aki ezt tanítja. Ezen kívül megpróbálunk a magyar hagyományrendszerben, a néprajzban kutakodni, hogy mik lehettek azok a pontok, amelyeket ma az ázsiai tudás alapján lehet rekonstruálni. Ebben a tenyészetben ezernél több juh van, száznál több ló, valamint szarvasmarhák és tevék. Ennek megfelelően, ebbe az életmódba, ebbe a ritmusba bekapcsolódva tizenöt-húsz kutya van a négy nyáj mellett. Közöttük vannak keverékek és tiszta vérű egyedek is.

Gyerekkorom óta kutyatenyésztéssel foglalkozom; jelenleg ezt a foglalatosságot egy ideje szüneteltetem. Tizenhárom évesen magyar agárral kezdtem, aztán jött a kuvasz, majd amikor a mudi kiveszőfélben volt, vele. Mivel a kutyákat volt módomban nyáj mellett kipróbálni, ezért jó egyedek kerültek ki kezem közül és úgy érzem, idővel sok jó tenyésztő is kikerült mellőlem. A tenyésztéssel felhagytam, helyét a természetes kiválasztódás vette át. Elsődleges értékmérővé a kutya munkakészsége vált: területi szilárdság, fegyelmezhetőség, használhatóság – nálam a küllem másodlagos szempont. A jövőt tekintve az egyetlen járható útja a magyar kutyafajták valódi fenntartásának (fennmaradásának) a munkára való megfelelés elsődlegessége – mert egyébként elvesztjük a fajtákat, úgy, mint a pulit.

Az általam követett életmód a kutyák szempontjából egy nagy jelentősége van, a folyamatos együttlét. A kutyák igazából nem is velem vannak együtt, hanem a pásztorokkal. Ez állandó és kiegyensúlyozott kapcsolatot jelent. A kölykök kiválasztása eleve úgy kezdődik, hogy melyikük marad életben a teljesen nomád feltételek mellett. Ez a kemény, de természetes szelekción átesett kutyák közül pedig azok az egyedek fognak munkakutyának kiválasztódni, amelyek feladatukat tökéletesen el tudják végezni. Csak azok maradhatnak meg, amelyek a legkevesebb bajjal a legkönnyebben kiképezhetők, és a legjobban elvégzik a munkát. A kiválasztódott kutyák folyamatosan ott élnek a működési körzetükben, a nyáj, valamint a pásztor mellett, akivel együtt dolgoznak. Így nagyon könnyen és hamar tanulnak, ugyanis maga az élethelyzet adja a teendőket a kutya számára. Konkrét kiképzésről nincs szó, a kölyökkutya a másiktól játékos formában eltanulja a feladatot. A későbbiekben pedig a pásztor formálja tovább a kutya tudását. Ezek a kutyák hihetetlenül kemények, gyorsan reagálnak, nem félnek semmitől. A hosszú szelekció, a valóságos helyzetben való tevékenység nagyon fejlett kommunikációt alakít ki a pásztor és kutyája között. A jó terelőkutya folyamatosan figyel gazdájára: szemkontaktus.

Külterjes állattartással foglalkozunk, lovas-nomád életmód rekonstrukciót végzünk. Ez a magyarság alapvető foglalkozásai közé tartozott a honfoglalás idején, illetve az azt követő rövid időszakban, bár már némi növénytermesztéssel is foglalkoztak. Az élet valamennyi területén a kutya komoly szerepet játszott. Egyrészt maga az állattartás és az a körüli teendők ellátásában, másrészt pedig a vadászatok alkalmával. Nyájak mellett alapvetően kétféle kutyára van szükség, a nagy testű, őrző-védő pásztorkutyákra, és a kis testű terelőkutyákra, bár meg kell mondani, az ázsiai mintákat figyelembe véve, ott ezek a terelőkutyák hiányoznak. A terelőkutyák vélhetően akkor kezdtek kialakulni, az ember segítségére lenni, amikor már szűkebb területek álltak rendelkezésre, amikor a szántók miatt már nem lehetett szabadjára engedni a nyájakat. Ez az időszak a középkor második felére teendő. Vélhetően a magyar terelő kutyafajták ekkor alakultak ki. Időrendi sorrendben: puli, pumi és a mudi. Ezen fajták kialakulásának időrendi sorrendjét a használhatóságuk határozta meg. Ma a leghasználhatóbb terelőkutya fajta a mudi, pumi, majd – sajnos utolsónak – a puli következik. Nagyon rossz szelekcióval, nagyon elrontott, küllem alapján történt válogatással a puli munkajellegét teljesen elvették. Ha a puli standart leírását veszem alapul, az a következőképp kezdődik: “a puli egy terelőkutya fajta…”, akkor ma már nincs puli. Mai “utódai” gyakorlatilag megtaníthatatlanok a terelésre.

A középkorban, illetve azt megelőzően is a magyar kutyafajták alapvetően az őrzőkutyák sorából kerültek ki. Három nagy testű pásztorkutya létezett: kuvasz, komondor, szelindek – ez utóbbi fajta sajnos már nem létezik. Mindezeknek megfelelően az összes párhuzamot megtaláljuk, kivéve talán a komondort, mely teljesen egyedülálló fajta (a kuvasznak több ázsiai párhuzama is van, például Mongóliában és Kazahsztánban, a szelindek mai fajtatársai például a dogok, masztiffok, kaukázusi pásztorkutyák). A szelindek ma már csak festményről csodálható meg. Mongóliában még manapság is csak egyfajta kutya látható a nyájak körül. Érdekes módon a kipcsák török népeknél (a kazahoknál és a kirgizeknél is) a kuvaszhoz hasonló kutyák találhatók meg, mint őrzőkutyák.

Van egy zseniális kutyám, Bogáncsnak hívják. Erről a mudiról soha senki nem tudta azt, hogy milyen fajta, míg nem egyszer majdnem elütöttem, mert átszaladt előttem az úton. Megdöbbenve láttam – már akkor is olvasgattam a magyar kutyafajtákról –, hogy az általam elérhetetlennek tartott mudiból ott szaladt el egy az orrom előtt. Megnéztem, melyik ház portájára fut be a kutya, majd utána mentem. A kutya gazdája váltig állította, hogy az ő kutyája puli. Bogáncs végül is hozzám került, beneveztem egy kiállításra, és törzskönyvet kapott. Tenyésztésbe lett fogva.

Miből is áll Bogáncs egyedisége? Fergeteges munka készségű, hihetetlen felfogással párosulva. Első alkalomra kiválasztotta a kért tárgyat, kiválóan apportírozott. A víz alól felhozta a követ és ha kellett, fára mászott. De ennél sokkal okosabb dolgai is voltak. Olyan tanyaudvaron élt, ahol többféle állat is élt: szamár, kecske, juh, szarvasmarha, sertés, és csirke. Bogáncs mindegyiküket névről ismerte. Ezen felül még azt is megjegyezte, hogy például melyik koca melyik ólba való. Amikor este jöttek be a kocák, amelyek szabadon legeltek, ő ezt a folyamatot önállóan felügyelte, és ha a koca nem a saját helyére ment be, akkor addig acsarkodott vele, míg elvárása szerint el nem rendeződött az ügy. Mindenféle külön beavatkozás nélkül önmaga elrendezte, hogy minden állat bekerüljön a helyére, és attól kezdve már nem jöhettek ki. Az ólak ajtaját akár hajnalig is nyitva lehetett volna hagyni. Bogáncsból remek bemutató egyed lett, őrző-védő munkája tökéletes volt, keményen csibészelt, nagyon fegyelmezhető volt. Ha lefektettem egy tárgy mögé, és elmentem, majd szóltam: gyere ide! – akkor a tárgy nélkül jött oda hozzám. Ha viszont úgy hívtam magamhoz: hozd! – akkor behozta a tárgyat. Százból százszor. Képes volt arra, hogy ha menekült valaki egy bugyorral a kezében – bemutató alkalmával –, és úgy küldtem utána a kutyát, hogy: hozd vissza! – akkor a táskával a szájában tért vissza. Ha pedig: csibész! – akkor ráfogott a szaladóra. Mindemellett a kutya küllemileg is nagyon szép. Ő volt a Babérkoszorús Magyar Champion. Sajnos mivel nagyon heterogén tenyésztési folyamat előzte meg őt, ezért kölykei nem tudtak ilyen jól dolgozni.

A mudi már nem úgy van veszélyben – bár úgy sem a legrózsásabban áll –, mint a puli, hogy a munka jellege nem kerül előtérbe. Mivel már konszolidálódtak a nyájaink melletti állapotok (nem kellő gazdálkodási helyzet, szűkös anyagi feltételek), ezért újra indul a muditenyésztés. A jelenlegi állományból megpróbálunk az “én” régi vérvonalaimból szerezni kutyákat. Ezekből több egyedet is kipróbálunk, és újra kezdjük!

12. Emberek között

Bodó Attiláné, Ica

Szeretném megemlíteni, hogy 1983 és 1998 között egy fehér szőrű fiú pulikutyám volt, akit a törzskönyvében beírtak szerint Góbékának hívtunk, mely név azt jelenti, furfangos. 1983-ban, az akkor tizenhárom éves kislányunknak vettük. Egyébként a kutya és a kislány egymást választották, tekintettel arra, hogy a gödöllői kertünk végében egy fehér szőrű pulikutya tenyésztő élt. Kislányom kivárta a kölykök születését. Lement az alom tagjaihoz, és a kis Góbé azonnal hozzá szaladt. A kis kutyát gyermekem felhozta hozzánk, és attól a perctől elválaszthatatlanok lettek egymástól. Nagyon okos, hűséges kutyus volt. Családtagként élt köztünk.

1990-ben húszévesen elgázolták egyetlen gyermekünket, aki sajnos belehalt a sérüléseibe. A tragédiát Góbé is megérezte, hulló könnyeivel jelezte, hogy mennyire szenved ő is gazdija elvesztése miatt. A kislány halála után, több mint hét éven át vigasztalt bennünket ragaszkodó szeretetével. A lábunk elé feküdt, bebújt mellénk az ágyba – kis eszével így próbálta enyhíteni fájdalmunkat. Kislányunk elvesztése miatt, 1998-ban nagyon megbetegedett Góbé. Szívelégtelenség lépett fel nála. 1998. február 21-én sajnálatunkra belehalt betegségébe. Mi is szörnyű fájdalmakat éltünk át elvesztése miatt.

Én akkor azt mondtam a férjemnek: nekem nem kell többé kutya, én még egy ilyen szívfájdalmat nem szeretnék többé megélni. De férjem azzal vígasztalt, hogy ő olyan kutyafajtát keres nekünk, amely jó lelkű, szeretetet adó, hűséges, ember és gyermekbarát. Elkezdtük olvasni a kutyaújságokat. Az egyik lapban (A kutya) a leonbergi fajtáról írottak ragadták meg figyelmünket.

A leonbergi, akinek nem csak a szőre, de a szíve is arany, a XIX. század 30-as éveinek elején jelent meg Németországban. Egy Leonberg nevű városban élt Heinrich Essig, tekintélyes városi tanácsos és nagy állatbarát. Udvarában mindenféle állatot megtalálhattunk: rókát, kutyát, macskát, galambot és varjakat. Egy szép napon a tanácsos fejébe vette, hogy kutyái kereszteződéséből létre hoz egy olyan kutyafajtát, mely leginkább hasonlít városának címer állatához, az oroszlánhoz. Egy fekete-fehér újfundlandi szuka és egy Nagy Szent Bernát Menedékházból származó, Barry nevű kan nászából felnövekedett egyedeket keresztezte pireneusi hegyi kutyákkal. Így jött létre a fajta, amelyet németül leonbergernek hívnak, és amelynek első egyede hivatalosan 1846-ban látta meg a napvilágot.

A leonbergi rengeteg kitűnő tulajdonságot örökölt őseitől, így a hegyi kutya éberségét és kiegyensúlyozott kísérő, védő természetét. A bernáthegyi és az újfundlandi jámborságát és emberközpontúságát. A kiinduló fajták hatalmas termetét, impozáns megjelenését, és a kimagasló intelligenciát. Mivel Essig nem csak állatbarát, de kitűnő üzletember is volt, a leonbergi karrierje hamarosan magasra ívelt. Királyok kutyája lett, és ára a magasba emelkedett. Kilenc hatalmas, ezüstszínű leonbergit tartott Ausztria és Magyarország legendás királynéja, Erzsébet királyné, Sissy. Leonbergiek népesítették be III. Napóleon francia császár, I. Umberto olasz király udvarát, és még Oroszország cári udvaraiba is eljutottak. Ilyen kutyája volt Richard Wagnernek és Garibaldinak is. A XIX. század végén származási helyén Németországban a leonbergit alapvetően paraszt kutyának tartották.

A leonbergi nagy, erős, izmos, ám mégis kifejezetten elegáns kutya. Harmonikus testfelépítéséhez öntudatos nyugalom, ugyanakkor élénk temperamentum társul. Impozáns nagyság párosul benne a tökéletes arányossággal, és ez teszi elegánssá az óriásokat. A kutya színe vörös, vörös-fekete szőrvégekkel, oroszlán sárga, homok színű vagy krémszínű, ezek minden kombinációja mindenkor kötelező, mélyfekete maszkkal, amely az egész arc-orr részt takarva a szemek fölött végződik. A fekete maszkban szinte elvesző, sötét szemek teszik a leonbergi intelligenciát, barátságot sugárzóvá, kölcsönzik neki azt az arckifejezést, amely minden kutyabarátot megragad jellegzetes, a lógó, nagy háromszög alakú fekete szegélyekkel szegélyezett fül résszel együtt.

A “leo” lelke. A leonbergi hatásossága hatalmas testében, harmonikus arányaiban és mindenek előtt természetében rejlik. Felépítése magabiztosságot kölcsönöz a kutyának. Kiegyensúlyozott nyugalmából nehéz kibillenteni a szelíd óriást. Több évtizedes német tenyésztői munka eredménye a mai leonbergi természete. Így jött létre a kutya, akiben valóban “vakon” bízhatunk. Magabiztos kiegyensúlyozottsága és rajongása az ember iránt tökéletesen megbízhatóvá teszi. Napjainkban is kötelező, és a német klub által szigorúan felügyelt tenyészvizsgán a következő tulajdonságokat követelik meg: magabiztosságot, nyugalmat, és a teljesítő készséget.

A leonbergi valódi családi kutya, csak a családdal együtt tud élni. Kennelben vagy egyedül, elzártan nem tartható. Aki azonban testi-lelki jó barátot akar, aki lesi minden gondolatát, akivel minden problémáját megoszthatja, akit minden gond nélkül mindenhová magával tud vinni, akiben a végsőkig megbízhat, aki családjában szeretne szeretetet adni és kapni vágyó új tagot, az ismerkedjen meg a fajtával személyesen, s aztán nem lesz nehéz dolga a döntés meghozatalával. Bár sokat emlegettük a “leo” emberszeretetét és alapvetően barátságos természetét, egy kísérő-védő kutya esetében magától értetődik, hogy családja veszélybe kerülésekor azonnal és félelem nélkül támadásba lendül anélkül, hogy erre tanítanunk kellene. Ugyanez az intelligencia biztosítja, hogy ok nélkül soha senkit nem fog megtámadni. Bár óriás testű az eb, bőséges mozgásra van szüksége, szívesen tesz nagy sétákat, úszik, és a kutyasportra is alkalmas. Előnyös tulajdonsága miatt a leonbergit használjuk katasztrófa-kutyaként, vízi mentésre, de bevált vakvezető- és sportkutyaként is.

Nem közhely, gyermekbarát. A család védelme természetes a leonbergi fajtának, és külső támadóval szemben minden esetben habozás nélkül fellép. Egyetlen dolog, mellyel zavarba lehet hozni, az a családon belüli veszekedések esete. Így például előfordul, hogy a haragos szülőre ráugrálva próbálja őt eltávolítani gyermekétől, akit éppen dorgál. A gyermekek mindenekelőtti szeretete a “leo” esetében nem elcsépelt frázis, mely bizonyos mértékig minden kutyára ráhúzható, hanem valóban igaz, éppen a szigorú német tenyészvizsgák és az állandó családban élés eredményeként.

Az előzőekből is kitűnik, hogy mennyire családszerető a leonbergi, akinek, mint már mondtam, nemcsak a szőre, hanem a szíve is arany. A fajtáról leírtak jó benyomást keltettek bennünk. E fajta mellett döntöttünk. 1998. februárjában felvettük a kapcsolatot a tenyésztők egyikével, H. Zsolttal. Megtudtuk tőle, hogy március végén várják a kis leonbergiek születését. Március 25-én hét darab leonbergi csemete született, többek között a mi kis Rocky kutyánk is – családi nevén: Csitármenti Julián barát Rocky. Én a férjemmel előre megbeszéltem, hogy amikor majd megyünk Szombathelyre a kis kutyacsemetéért, nekem az a kutyus kell, aki engem választ magának. 1998. május 19-én megérkeztünk a tenyésztőhöz, aki kinyitotta annak a helyiségnek az ajtaját, ahol a kölyköket tartotta. Volt nagy futás, ugatás, öröm. Rocky hozzám szaladt, és kérte, vegyem az ölembe. Össze-vissza csókolt, de én is őt. Akkor néztük meg a fülén lévő törzsszám alapján, hogy ő fiú, és Rocky. Ő volt az összes közül a legapróbb, akiről azt mondta a férjem: de hát ő a legkisebb! Nem bánom, mondtam, hisz megegyeztünk abban, hogy aki hozzám jön először, és ő választ engem, az lesz a miénk. Így lett a miénk Rocky – egyébként három fiú és négy kislány volt az alomban.

Nagyon boldogan jöttünk haza Szombathelyről, mind a hárman, ugyanis az akkor nyolcvanhét éves nagymama anyósom is eljött velünk; ő is Rockyhoz ragaszkodott, mivel őt is megcsókolta, az ő ölébe is felkéredzkedett. Elég hosszú volt az út a nagymamáig – mi közel két hétre Görögországba utaztunk utána. Amikor visszajöttünk a nyaralásból, már egy “nagyra” nőtt Rockyt láttunk viszont. Meghallotta a hangunkat, s máris szaladt elénk, nem felejtett el minket. Nagyon boldogok voltunk mind a hárman.

Az eltelt öt év alatt nagyon sok örömet, szeretetet és boldogságot adott nekünk. A termeténél csak a lelke nagyobb. Nagyon tanulékony – bár azzá kétéves kora körül válik (későn érő fajta). Rendszerető, és nem követelődzik. Minden reggel “kezet csókol”, ha velünk reggelizhet. Ő is kap egy “katonát” – olyat, mint amilyet mi is eszünk. Nem lehet becsapni. Ha én például mézes kenyeret eszem, neki pedig májkrémet teszek a kenyerére, a fejével, a szemével és a lábával jelzi, hogy ő is olyat kér. Akkor meg kell neki mondani, meg kell neki mutatni, hogy ebből neked nem szabad enni – megérti. Ha az evést befejezte, odahozza a szájtörlő ruháját, hogy töröljük meg a száját. Imád sétálni. Gyakran elvisszük a gödöllői erdőbe. Útközben pontosan tudja a helyeket, hol szokott megpihenni gazdijával, már előre szalad, és mutatja a helyet, hogy oda üljenek le. Nagyon okos, nagyon hűséges társ. A gondolatunkat is kitalálja, mindig a kedvünkbe jár – mi meg az övébe. Imád autózni. Gyakran visszük magunkkal, vagy ha nem jöhet, megmondjuk neki: te most nem jöhetsz, vigyázol a házra! Ő pedig elfoglalja helyét a neki elhelyezett szőnyegen, és szomorú arccal néz ránk. Akkor őt meg kell puszilni, s máris minden rendben van, mehetünk. Azt a boldogságot nem lehet leírni és elmondani, amikor mi megérkezünk. Hozzánk szalad, ölel, csókol, szó szerint, az első két nagy erős lábával átölel minket. Sokszor felér egy emberrel – ez nem közhely, hanem való igazság.

Június közepétől augusztus végéig úszni járnak a gazdival a Domony-völgybe. A vízparton megállva megvárja férjemet, aztán előre szalad: ez meg van engedve neki, megnézi a vizet, hogy jó-e. Visszaúszik és várja a gazdit: minden rendben. Amikorra a férjem is partot ér, mindkettőjük számára kiterítem a fürdőlepedőt, de még véletlenül sem feküdne a gazdiéra. Szárazra töröljük a kutyát, aztán ő is kap egy szendvicset. Vissza az autóba. Rocky előre hajolva figyeli az utat, közben többször is arcon- és fülön nyalja férjemet, így köszöni meg a fürdést. Egyébként gyakran húzza ki a vízen háton fekvő gazdáját a tóból – mindketten remekül úsznak. Vízi mentésre kiváló fajta a leonbergi. Életének legmeghatározóbb momentuma a gazdának, a családnak önfeledt szeretete, segítése, védelme. Alaptermészete mindig kiegyensúlyozott, hiszen vakvezetésre csak a legmegbízhatóbb idegrendszerű kutyákat használják. Csodálatos társa lehet minden olyan embernek, aki szeretettel és odafigyeléssel fordul feléje. Idős korban épp úgy megőrzi kedvességét, szívesen játszik. Az igaz, hogy kölyök korban neki is minden szeretetet meg kell kapnia: simogassuk, dicsérjük, s mindezt azért tesszük, hogy növeljük az önbizalmát, hogy az emberekkel bizalmas és félelemmentes kapcsolata alakuljon ki. Nagyon szeret másfajta kutyákkal játszani. Nagyon békésen játszik, de ha látja, hogy a másik fél, vagy durva, máris kilép a játékból. Ha a másik vele szemben goromba, máris figyelmezteti: mellső lábával odaüt a másik kutya orrára.

Nagy szeretettel fogadja a hozzánk érkező vendégeket. Imádja a gyerekeket. A vendég gyerekekkel játszik, labdázik, a csemeték keze gyakran félig bent van a kutya szájában. Rocky ilyenkor önfeledten boldog. De ha az egyik anyuka rácsap rosszalkodó gyermeke fenekére, a kutya kettőjük közé fekszik, testével oltalmazva a gyermeket. Ha netalán közöttünk van vita, akkor közénk fekszik mindaddig, míg úgy nem érzi, vége a közöttünk kialakult nézeteltérésnek. Rockyt gyerekként szeretjük. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a fajtát.

IV. rész SEGÍTŐKUTYÁK

13. Vakvezető

Reményik László (vakvezető kutyával közlekedő)

Az első vakvezető vagy vakot kísérő kutyára utaló nyom egy jó állapotban fennmaradt falfestmény. Az ókori Görögország Herculaneum városának helyén folytatott ásatások során került elő. A városokat – Pompeii és Stabiae sorsához hasonlóan – a Vezuv emlékezetes kitörése pusztította el i. sz. 79-ben. A feltárt freskó idős férfit ábrázol, aki baljával botra támaszkodik, jobb kezével egy zsinórra kötött kutyát tart. Egy asszony alamizsnát nyújt feléje, és mivel a férfi nem nyúl utána, feltételezhető, hogy vak. A vakot kísérő kutya alakja később az irodalomban is jelentkezik. A német monda szerint az Odran kelta király által megvakított Helmhold germán fejedelem egy hűséges kutya segítségével jut át a Taunus sűrű őserdején.

A középkorban a közgondolkodás a testi fogyatékosokkal, így a vakokkal szemben is – a rokkantságot az égi hatalmak büntetésének tartván – ellenséges, jobb esetben közönyös volt. A vakok elhagyatottan, alamizsnán tengődve vándoroltak városról-városra és szinte természetes, hogy egy-egy hozzájuk csapódó kutyában leltek társat, barátot. Ezek a kutyák minden tanítás nélkül is sokat segítettek a vakoknak a közlekedésben, hiszen a kor gyér és lassú forgalma mellett ösztönösen is kikerülték az akadályokat, a tömeget vagy az útjukba kerülő szekereket, állatokat.

1685-ben Nürnbergben, J. G. Endter betűivel könyv jelent meg. A címe: Sajátos Cynographia, azaz a kutya leírása, egyben módszerek és törvények furcsa, tréfás és ostoba megfigyelésekkel, titkokkal és kérdésekkel, kiegészítve Joh. Cajus Libell De Canibus Britannicus és Joh. Henr. Meibon De Kynosophia című munkáival. Szerzője Christiana Franciscus Paullini. Így ír a IV. fejezet 1. §-ában korabeli hivatkozások alapján: “Németországban és másutt vak koldusok kutyát választanak maguknak, mely őket hűségesen vezeti.” A XVIII. század végén már felbukkannak – feljegyzések tanúsága szerint – a “valódi” vezetőkutyák. 1780-ban, a már akkoriban is híres párizsi vakmenhely, a Des quinze-vingts lakói kutyáikat vakvezetésre tanították. 1797-ben A. F. J. Tréville így ír a Híres kutyák története című könyvében: “Az a mód, ahogy a kutya a vakok bizonytalan lépéseit vezeti, valóban csodálatot kelt és elismerést érdemel. Micsoda okosság, türelem és gondosság van ebben a jótevő állatban! Sohasem tévesztik el, hogy megálljanak annak az ajtaja előtt, aki alamizsnát szokott adni gazdájuknak. Nagyon gondosan kerülik ki az útjukba kerülő taligát, málhásállatot és teherszállítmányokat, és pedig már a lehető legnagyobb távolságból. Láttam már néhányat…, amelyek nem mentek végig egy sima és egyenes úton csak azért, mert mély, vagy vízzel telt árkok voltak rajta. Ezért ezek az óvatos állatok másik, görbébb földutat választottak, ahol viszont gazdájuk nem volt veszélynek kitéve.”

Az első céltudatosan és módszeresen felkészített vakvezető kutya tanítómesterének egy német iparos legényt, Josef Reisingert tekinthetjük, aki vándorlása során 1780-ban, húszévesen veszítette el szeme világát és spicc fajtájú kutyáját olyan eredményesen tanította meg a vezetésre, hogy ismeretlenek gyakran látónak vélték. Johann Wilhelm Klein, a bécsi Blindeninstitut alapítója 1819-ben megjelentetett, Tankönyv a vakok oktatására című művében nem csak megemlíti a vakvezető kutyát, de már néhány tanácsot is ad a kiképzésükhöz. Ő volt az első, aki először használt merev vezetőkantárt és ezzel lényegesen pontosabbá és érzékelhetőbbé tette a vezetőkutya jelzéseit. Egy svájci vak, A. Birrer 1847-ben könyv alakban kiadott életrajzában külön fejezetet szentel a vezetőkutyákkal szerzett tapasztalatainak ismertetésére és a legnagyobb elismerés hangján méltatja a kutyák ilyen irányú képességeit.

Az első világháború tömeges szemsérülései juttatták Senfelder osztrák orvost arra a gondolatra, hogy a megvakult katonák rehabilitációját vakvezető kutyák segítségével könnyítse meg. Az osztrák-magyar állam azonban nem tartotta fontosnak a problémát annak ellenére, hogy a magyar ebtenyésztő egyesületek és az Österreichsche Polizei und Sanitatshundeverein támogatták és kutyák felajánlásával közvetlenül is segítették az elgondolást. Az első vakvezető kutya-iskola végül is Németországban kezdte meg működését 1916-ban Oldenburgban. Megszervezése Stalling titkos tanácsos és a Deutscher Verein für Sanitatshunde érdeme. Az iskola sikerein és eredményei ellenére nem sokáig működött, mert anyagi nehézségei támadtak és nem volt képes magát adományokból fenntartani. Az általa elért vitathatatlan eredmények viszont a vakvezető kutya kérdést világszerte az érdeklődés előterébe állították. A felmerülő problémák megoldásában a kutyatenyésztők gyakorlati tapasztalatai mellett egyre jelentősebb szerepet kaptak a tudományos igények alapján meghatározott módszerek. Az első világháború után különösen Dr. J. V. Uexkuell és munkatársa, dr. Sarris kutatásai és gyakorlati eredményei voltak nagy jelentőségűek a vakvezető kutyák kiképzésében. Az általuk konstruált úgynevezett tankocsi, amelyet később dr. Brüll tökéletesített a ma is használatos formájára, hazai gyakorlatunkban is a kiképzés egyik alapvető segédeszköze.

A vakvezető kutyaképzés technikai-kinológiai fejlesztésében kiemelkedő eredményeket értek el az Egyesült Államokban. Először 1942. elején a Littermann Hospitalban, az amerikai hadsereg egyik szemkórházában vetődött fel egy ilyen kutyákat biztosító intézmény létrehozásának gondolata. Megalakult a Guide Dogs for The Blind Inc. és 1942 májusában hivatalosan bejegyezték, mint a vakoknak vezetőkutyát biztosító emberbaráti egyesület. A kutyakiképzést kezdetben Los Gatos-ban (Santa Cruz), majd 1946-tól a mai napig San Rafaelben (Kalifornia), az ott erre a célra épült iskolában folyik. A kutyák iskola előtti nevelésére a mezőgazdasági kormányzat felügyelete alá tartozó ifjúsági szervezetet hoztak létre 9-19 éves fiatalokból, akik vállalták a kutyák felnevelését és szakszerű előkészítését. Az intézet anyagi helyzete lehetővé tette egy tudományos kutatási program beindítását is, amely a vakvezetésre alkalmas kölyökkutyák kiválasztásának kidolgozására irányult. A kutatási program végrehajtását megkönnyítette, hogy 1942 óta az iskolán megforduló valamennyi kutyáról részletes és kinológiai szempontból értékelhető adatokkal, feljegyzésekkel rendelkeztek.

Világhírre tett szert az angol iskola is, különösen a forgalomban végzett kiképzési munka rendszerének kidolgozásával, de a nyugat-európai országok is szinte kivétel nélkül megszervezték vakvezető kutya-képző intézményeiket.

Hazánkban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége irányítása alatt dolgozik a Vakvezető Kutyakiképző Iskola. Az intézmény szükségességét hazánkban elsőnek Rithnovszky János – baleset következtében egyik karját, hallását jórészt, és mindkét szeme világát elveszítette - vetette fel, aki 1961-ben a vakvezető kutyával való közlekedéshez szükséges alapfokú ismereteket litografált könyvében is összefoglalta. Kezdeményezésére indult meg az iskola felépítése. A Vakvezető Kutyakiképző Iskolát teljes egészében önzetlen társadalmi összefogás teremtette meg. (Kerti Krisztina mezőgazdasági főiskolai diploma munkája alapján - állattenyésztési szak.)

A vakvezető kutya feladata, hogy a nem- vagy gyengén látó gazdáját biztonságosan vezetve, segítse őt az utcai közlekedésben. Az ember a kutyát parancsszavakkal irányítja, illetve a munkáját útközben folyamatosan kontrollálja.

Leginkább bevált fajták: a labrador- és a golden retriever, valamint a német juhász szuka. De előfordult már leonbergi, magyar vizsla, airdale terrier, rottweiler, újfundlandi, kuvasz, angol szetter, ír szetter, német dog, és bernáthegyi is. A vakvezetők között jelentős számban vannak keverékek, de azok vérvonalában jellemzően dominál a három fő fajta valamelyike. A kutyákat nemüktől függetlenül ivartalanítva adják át gazdáiknak.

A vakvezető kutyával szemben támasztott követelmények: jó egészségi és idegállapot. Ne legyen se félős, se ingerlékeny, támadó. Az emberhez ragaszkodó legyen, könnyen és gyorsan tanuljon. Megfelelő fizikai erővel kell bírnia, mert gazdáját húzással vezeti. Emiatt a kutyának legalább húszkilósnak kell lennie.

Kölyökválasztás, és a vele való teendők. Hogy egy adott egyedből válhat-e majd vakvezető, az a kutya egyéves kora után fog kiderülni. A Csepelen lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskola (VKI) saját tenyészállománnyal rendelkezik, de célzott, körülbelül egyhónapos tesztelés után elfogad vagy vásárol is egy-másfél éves kutyákat. Ettől függetlenül, a vakvezető segítségére szoruló személy kérheti az iskola vezetőjétől, hogy számára az ő saját kutyáját képezzék ki. Ha az egyed megfelel a tesztkövetelményeknek, akkor annak betanításának további akadálya nincs. A saját kutyában gondolkodó látássérültnek azzal a lehetőséggel is érdemes számolni, mi lesz akkor, ha a kölyök korában kiválasztott és már megszeretett kutyából nem válhat vakvezető. Ha ennek ellenére is kitart az általa választott és felnevelt kutya mellett, akkor a következőkre érdemes figyelnie: a kölyök ne legyen hipermozgékony, de éber, és kifogástalan egészségi állapotnak örvendjen – a választás előtt érdemes kikérni a kutyaiskola vezetőjének tanácsát.

A VKI törekszik rá, hogy a saját tenyészállományából kikerülő kölykök közül minél több kerüljön nevelőszülőhöz. Ez a kölykök három hónapos korától lehetséges. A nevelőszülő feladata, hogy a kölyköt rendszeresen vigye emberek közé, ismertesse meg a város zajával, vele gyakorta utazzon tömegközlekedéssel. A kutyát nem kell tanítania, csak biztosítania kell a normális kapcsolat és tartás feltételeit. Az iskola biztosítja a kölyök számára szükséges tápot és orvosi ellátást. A nevelőszülőnek a kölyköt havonta vissza kell vinnie a kutyaiskolába, és ott róla referálnia kell. Az erre vállalkozók mindezt önzetlenül teszik.

A kutya kiválasztása. Ezt a feladatot a VKI szakemberei végzik. A kutya nem félhet: odahívják például egy asztalhoz, és amikor odaér, pálcával rácsapnak az asztallapra, vagy a kutya mellett működésbe helyeznek egy porszívót. Ha a kutya hanyatt-homlok elszalad, nem alkalmas vakvezetőnek: az utcán megijedne egy hangos csattanástól, szirénahangtól. Szűk helyre is be szokták zárni őket. Ha elkezd vonyítani, vagy ki akar törni, az azt jelenti, hogy nem szívesen menne be például a liftbe. Ha támadja fajtársait, az sem jó előjel. A leendő vakvezetőnek orvosi vizsgálaton is át kell esni, betanítása csak ezután kezdődhet el.

Kiképzés. A kutyák tanítása csak egyéves koruk után kezdődhet el, és körülbelül fél évet vesz igénybe. Kétévesnél idősebb egyedek ritkán kerülnek a tanpályára. A kiképzés helye a VKI területe, illetve az azt övező utcák, valamint Csepel belvárosa.

Minden vakvezetőnek tudnia kell az alapengedelmességet (ülj, állj, fekszik). Ezen felül behíváskor, ha a leendő gazda jobbkezes, akkor a kutyát bal láb mellé tanítják bejönni – a látássérült a jobb kezével fogja a fehér botot. A “fordulj” vezényszóra a kutyának ekkor jobb felé kell indulnia, és úgy kell megkerülnie száznyolcvan fokban az egy helyben megforduló kiképzőt (menet közben is megvalósítható feladat). Fontos, hogy a kutya megtanulja a különböző irányokba való haladást (jobbra, balra, előre), ami által őt majd irányítani lehet. E feladatok tanításakor pórázt kell használni, és jó teljesítés esetén a kutyát dicsérni, jutalmazni kell – ez a továbbiakra is érvényes. E munkára elegendő két hónap.

A vakvezetéshez szükséges feladatok betanítása. A vakvezető egyik alapfelszerelése a hám, mely a kutyára simul. A kutya húzással vezeti gazdáját, ugyanis annak számára az jelenti az akadálymentes közlekedést. A kiképzőnek a kutyát rá kell venni, hogy lépjen előre az ember mellől, akinek szorosan a lába mellett áll, és őt vontatva haladjon tovább. A már húzó kutya mellett lépkedő kiképzőnek a hámot fogó keze könyökben kissé be van hajlítva. Ennek célja, ha azt hirtelen kiengedi, a kutya megijed a váratlanul megszűnt súlyhiánytól, és megáll. Ez a módja a kutya menet közben történő megállításának. Ha ez már megy, akkor lehet újabb feladatokat gyakorolni. A kutyát úgy szoktatják, hogy az a járda közepén haladjon. Fontos, hogy minden szintbeli különbséget megállással jelezzen, például a járdáról le- és fellépést, és ugyanez vonatkozik a lépcső esetére is. A kutya a járda végén automatikusan le fog lépni az úttestre. Ekkor a hámot fogó kiképző megbotlást mímel, mire a kutya megijed, és felfigyel; ilyenkor egy “pfuj!” vezényszó, illetve a kézben lévő bottal a járdaszél megcsapkodása szükséges.

A kutya mellett haladó személynek szélessége és magassága is van, amire fel kell hívni a vakvezető figyelmét. Erre egy keréken guruló tankocsit szoktak igénybe venni az oktatók. Az eszközt a kutyának ahhoz az oldalához erősítik, ahol majd haladni fog mellette a gazdája. A szélesség és magasság figyelésének tanításához még szükség van egy magasugró akadályra is. A két függőleges oszlop egymáshoz viszonyított távolságát egyre szűkebbre veszik, mígnem a kutya az oldalához erősített guruló eszközzel már nem fér el közöttük, így a tankocsi oldalán lévő oszlop fel fog dőlni. Sok-sok gyakorlással a kutya már szemmértékre fogja tudni, hogy milyen szűk helyre mehet be – ilyen például a parkoló járművek közötti áthaladás esete. A tankocsira idővel egy embermagasságú, függőleges állású rúd lesz erősítve, a magasugró oszlopokra pedig keresztbe téve felkerül egy léc. Eleinte a verőléc olyan magasan ível át a kocsival elhaladó kutya felett, hogy azt nem fogja leverni a kocsira szerelt rúd. Aztán igen. A léc csörögve fog a kutya orra elé esni, amitől ő megijed. A kiképző feladata, hogy felhívja a vakvezető figyelmét a magasban rejtőző akadályra (a kutya magától csak a legritkább esetben néz felfelé), például fejmagasságban lévő faágra, alacsonyan lévő napellenző rúdra. Ennek megtanulásához sok időre van szükség.

Akadályok kerülése. Cél, a kutya úgy kerülje az akadályt, hogy mellette ő haladjon el közelebb – a későbbiekben a kerülés irányát belátása szerint dönti el. Ha az akadály túl nagy ahhoz, hogy a járdán továbbhaladva azt kikerülhesse, akkor, ha van rá módja, ne az úttest felől kerülje. Ha erre nincs lehetősége, akkor jelezve a lelépést, lépjen le az úttestre, és az akadály vonalán túlhaladva, a lehető leghamarabb térjen vissza a gyalogjáróra. A le- és fellépést csak kiképzője utasítására teheti meg. A gyakorlott vakvezető a kerülhető akadályt menetlassítás nélkül, rutinosan veszi.

A kutya számára kerülendő akadály a tócsa is – némelyik még a nagyobb kutyagumit is kikerüli. A kutya eleinte minden teketória nélkül belevezeti kiképzőjét a vízbe. De erről könnyen le lehet szoktatni. Az oktató megáll a tócsa közepén, és gumicsizmába bújtatott lábát a tócsába csapkodja. A kutya utálja a fröcskölést, tehát néhány kényszerfürdőzés után kerülni fogja az újabb alkalmat.

Tömegközlekedés. Az utcai közlekedés tanításakor a kiképző együtt fogja a hám- és a pórázfogót. Ezen két esetben változtat. Ha várakozik – például járműre –, akkor a hámfogót elengedi, mert az a kutya számára munkaszünetet jelent, és akkor leül vagy lefekszik. A másik a járműre való fel- és leszállás esete. A kutyát ezzel kapcsolatban meg kell tanítani az ajtó és a lépcső felismerésére, például “balra, ajtóhoz!”, “keresd a lépcsőt!”. A tömegközlekedési jármű nyíló ajtajához kell küldeni a vakvezetőt, aki az előtt megáll. Ekkor a hámfogót ki kell ejteni a kézből, és máris felhangozhat: - Előre! A kutya felugrik a járműre: a póráz és az azt fogó kar hossza elegendő ahhoz, hogy a kutya ne rántsa magával a kiképzőt. A leszálláskor viszont először a személy száll le, a kutya pórázát fogva, majd amikor már az utcaszinten van, maga után hívja a kutyát. Ennek megtanítása egyszerű feladat.

A vakvezető ismeri a “megállóhoz!” vezényszót is. A megállóban lévő oszlopra általában fel van szerelve egy műanyagból készült, színes hulladékgyűjtő edény. A kiképző arra tanítja meg a kutyát, hogy az két mellső mancsával a szemetesre feltámaszkodva jelezze gazdájának a megálló helyét – a mindennapos gyakorlatban ez nem használt tudása a kutyának.

Egyéb közlekedési szituációk. Alapvető a felfestett gyalogos átjáró, a zebra felismerése is. Általános és téves vélekedés, hogy a vakvezető kutya ismeri a jelzőlámpák jelzését. A vakvezető nem azért áll meg a járda végén, mert pirosat mutat a jelzőlámpa, hanem mert szintbeli különbség van. A látássérült dönti el, hogy mikor mondja kutyájának “tovább, előre!”. A kiképzés során baleset elhárításra is tanítják a kutyákat – a sofőr felkért személy. A kiképző az érkező autó elé indítja a kutyát, és amikor a vakvezető lelép az úttestre, az érkező járműt hangos fékcsikorgással blokkolja a sofőr. A tényleges baleset lehetősége kizárt! A vakvezető kutya utazhat metrón, de a mozgólépcső használata kerülendő (a kutya talpa könnyen becsípődhet az összezáródó lépcsőfokok közé) – a VKI tiltja is. Az álló mozgólépcső viszont használható.

A kutyák jelzései. A szabadon szaladgáló, szaglászó kutya helyét a nyakörvén lógó, karikába fűzött pergő csilingelése jelzi. A gazda hívására hozzárohan a kutya. Ha ilyenkor a vakvezetőn nincs pergő, akkor, ha nem ér a gazdájához, az őt akár észre sem veszi. Ezért a vakvezetőt arra tanítják be, hogy megérkezését testkontaktussal valamiféleképpen jelezze: orrával bökje meg gazdája kezét vagy lábát, testével dőljön gazdája lábának, esetleg lábával taposson gazdája cipőjére. Amennyiben a kutya helyes jelzést ad le egy akadály kapcsán, de azt gazdája nem érti meg, akkor a kutya viselkedése nyugtalanná válik, amit egy rutinos gazda azonnal felismer.

Vakvezető kutya és a macskák közötti barátság. A kiképzés egyik feladata, hogy a kutya munkaútvonala közelében, egy külön erre a célra tartott macskát ültetnek le. A vakvezetőnek úgy kell végrehajtani kijelölt feladatát, hogy közben ne reagáljon a macskára.

A vakvezető önállósíthatja-e magát? Igen, amennyiben a gazdája sehogyan sem látja át a kialakult szituációt, és annak megoldásában nem tud kutyája segítségére lenni. Ilyenkor a gazda szájából elhangzik a “keress utat!” vezényszó, és ekkor a kutya egymaga kényszerül megbirkózni a feladattal.

A vakvezető megtagadhatja-e gazdája utasítását? Igen, amennyiben az veszélyezteti gazdája vagy saját maga testi épségét.

Mi a teendő, ha hibázik a vakvezető? Akár a kiképzés során, akár gazdája mellett hibázik a kutya, a rosszul végrehajtott feladatot ismételtetni kell a vakvezetővel. Az iskolai munka egy kutyánál egyhuzamban nem tarthat tovább fél óránál.

A VKI a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) alá tartozik. Állami költségvetési pénzből működik. Magyarországon mintegy 150 vakvezető dolgozik, a létszámuk állandónak tekinthető. Vakvezető kutyát az a magyar állampolgár igényelhet a VKI-tól, aki tagja az MVGYOSZ-nak. A már nem az első kutyájukért jelentkező tagtársak eleve annyi pontelőnnyel kerülnek fel a várólistára, hogy a még kutyával nem rendelkezők elé kerülnek – a Vakvezető Kutyával Közlekedők Szakosztálya közreműködésével készült a hatályban lévő pontrendszer. A várólistán 40-50 fő szerepel folyamatosan; évente tizenhat-tizennyolc vakvezető kutyát adnak ki, az először jelentkezők átlagos várakozási ideje két év.

A kutyaigénylés beadása után minden jelentkezőt behívnak a kutyaiskolába, hogy ott elbeszélgessenek vele, illetve egy próbautat tegyen egy már majdnem kiképzett kutyával. A leendő gazdának lehetősége van, sőt, számára kimondottan ajánlatos, hogy minél előbb, és lehetőleg minél gyakrabban keresse fel leendő kutyáját. Róla a kiképzés kezdete körül tudomást szerez. A már kiképzett kutya egy kéthetes, bentlakásos átadó tanfolyam keretében kerül az igénylőhöz, ha a vizsgán megfelelnek. Az első alkalommal jelen lévő igénylőket az oktatók megtanítják a vakvezetővel való közlekedésre, míg a már tapasztalatok birtokában érkező öreg kutyások számára igazából már csak a kutyával való összeszokás a kérdés. A vizsga hitelességét kutyához értő, meghívott külső szakemberek is igazolják aláírásukkal. Az a vizsgázó páros, amelyik bármelyik fél hibájából nem tudott eredményes vizsgát tenni, az egy újabb vizsgán kényszerül megjelenni. Előfordul, hogy olyan jelentkező vagy vizsgázó is akad, aki végül is nem képes a vakvezető kutyával való biztonságos közlekedésre. A vizsgát eredményesen letevő személynek jelenleg 10 ezer forintot kell fizetni egy kiképzett vakvezetőért. A kutyához többek között teljes menetfelszerelés (hám, póráz, nyakörv, szájkosár, pergő, vöröskereszt ábrájú jelvény) és egy vakvezető kutyaigazolvány is jár. Az új kutyásokat néhány napon át segíti a hozzájuk kijáró kiképző. A vakvezetőknek további tanulásra nincs szükségük; amennyiben utólagos hiányosságot észlel nála gazdája, úgy természetesen szívesen segítenek neki a kutyaiskola dolgozói.

A Vakvezető Kutyával Közlekedők Szakosztálya és a Vakvezető Kutyakiképző Iskola dolgozói minden évben közösen klubnapot szerveznek. A késő tavasszal vagy kora ősszel megtartott rendezvény fénypontja az ügyességi-gyorsasági verseny, amely az iskola területén lévő nagy tanpályán szokott lezajlani. A verseny értékelése: a teljesen hibátlan munkáért járó kétszáz pontból levonják az akadályoknál vétett hibák összpontszámát, a páros egymással nem összhangban lévő munkájáért járó büntetőpontokat és a szint idő túllépéséért levonandó pontokat. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a győzelemre törő párosnak száznyolcvan pont feletti teljesítményt kell produkálnia. A klubnapi rendezvény nyilvános.

A vakvezető kutya erős szellemi és közepes fizikai terhelésnek van kitéve. Ajánlott, hogy számára több órai munka után pihenést biztosítson gazdája. A nem kellő rendszerességgel dolgozó kutya felejt, ezért folyamatosan kell velük foglalkozni. Elengedhetetlen, hogy gazdája szeresse a kutyát, törődjön vele, beszéljen hozzá, játsszon és kiránduljon vele, rendszeresen ápolja. A kutyát évente kétszer kell ellenőrző orvosi vizsgálatra vinni, amiről írásos jelentést kell küldeni a VKI részére. Mivel a vakvezető talán az összes kutya közül a legtöbb időt és a legszorosabb kötelékben tölt gazdája mellett, ezért még ha lehetőség lenne is rá, nem ajánlatos udvaron tartani. Ő legjobban úgyis a gazdája mellett szeret lenni. Táplálása nem igényel semmiféle különlegességet – egy közepes terheltségű munkakutyának ajánlott, teljes értékű táp elegendő neki – de ismerve a gazdák kutyaszeretetét, a vakvezetők minden jóban dúskálnak.

Általánosságban elmondható, hogy munkájukat tíz-tizenkét éves korukig el tudják látni, persze fiatalos gyorsaságukból és reagáló képességükből fokozatosan veszítenek. A munkából kiöregedett hűséges segítő további sorsa gazdája kezében van. Az idős kutyákra jellemző, hogy ha gazdája nyúl a hámért, még akkor is lábra áll és elindul feléje, ha már rendre az új kolléga nyakába kerül a hám…

ÉLETKÉPEK

Kicsi német juhász szuka. Mindketten szeretünk gyalogolni. Egy rendezvényre voltunk hivatalosak. Tempósan indultunk a lakástól körülbelül öt kilométerre lévő székházig, ahol azelőtt még soha nem jártunk. Változatos útvonalon haladtunk odáig. Az út egyharmadát tettük meg, amikor az ott lévő általános iskola kapuja előtt megállt a német juhász. – Most nem ide jövünk! – mondtam a vakvezetőnek, aki erre tovább indult. Sok-sok útkereszteződés után jobbra fordultunk. Újabb kilométer megtétele után áttértünk a főútvonal túloldalára, bementünk az onnan nyíló mellékutcába, és rövidesen azon is átkeltünk. Ekkor már erősen figyeltem, mivel tudtam, hogy a keresett épületnek a második keresztutca előtt kell lennie. Utunk során másodszor is öntevékennyé vált a vakvezető. Hirtelen jobbra fordulva felvezetett egy lépcsősoron, egészen az épület kapujáig. Az ott álló, kapóra jövő embertől a keresett házszám után érdeklődtem. – Épp ott vannak! – felelte nem kis meglepetésemre. Felsétáltunk az emeletre. Mivel Kicsi illemtudó kutya, ezért miután pergőjét kiakasztottam nyakörvéből, nyugodtan szabadon engedtem, s nem is akárhol, hanem a zenés műsorral egybekötött könyvbemutató helyszínén. A közönség a fal mentén körben foglalt helyet. A kutya pedig idővel tőlem nem túl távol leheveredett a terem közepe táján. Elkezdődött a sajtóbemutató. A műsorvezető bejelentette, Bizet Carmen operájából a Virágária fog felhangzani. A folyosóról határozott léptekkel érkezett az előadó, aki a vakvezetőtől alig két méterre állt meg. Az ária érzelemdús és egyben szenvedélyes is. Tág skálahatárok között adható elő. Hogyan reagált az előadásra a kutya? Fejét két mellső lábára hajtva, becsukott szemmel feküdt. Az ária leghangosabb részénél a vakvezető fejét megemelte, és érdeklődve előbb rám, majd körbe nézett. Mikor látta, hogy továbbra is mindenki nyugodtan ül a helyén, fejét visszahajtotta két előrenyújtott lábára, és tovább szundikált.

Kicsi szervezetében egy máig beazonosíthatatlan allergia kering. A kór látható jele hol a bőrén, szemén, száján, vagy épp a fülén ütközik ki. A szükséges gyógyszercsöpögtetéstől legjobban a fülét félti. Leültem a szőnyeg végébe, és magamhoz hívtam a német juhászt. Ő ahelyett, hogy hozzám szaladt volna, nekem háttal, a szőnyeg másik végében foglalt helyet, és tekintetével a vele szemben lévő szekrényajtó tükrébe meredt. A tükör játéka által a háta mögött lévő teret tökéletesen belátta. Vajon érti-e, amit benne lát? – vetődött fel bennem. Jobb kezemet a kutya fejmagassága fölé emeltem, és mutatóujjamat kissé begörbítve, az ismert módon őt magamhoz hívtam. A nekem továbbra is háttal ülő kutya ekkor fejét erősen balra fordította, rám nézett, majd farkát lengetve hozzám sietett.

Kutyasétáltatáson történt. Én a járdán haladtam, fehér botommal pásztázva az utat, mialatt Kicsi úgy öt méterrel a hátam mögött a parkoló autók között szimatolt (nem volt munkában). Lassan ahhoz a szakaszhoz értem, ahol bal felé elágazik a járda – utunk általában arra szokott továbbvezetni. A vakvezető egyszer csak hátulról a bal oldalam mellé vágódott, hosszúkás orrát a fehér bot jobb oldalához nyomta, és azt egy erőteljes fejmozdulattal bal irányba kilendítette. A következő másodpercben a német juhász már szaladt is a jelzett irányba, és velem mit sem törődve, tovább szaglászott.

Napi sétánk útvonalát egy már nem használt iparvágány is keresztezi, amelynek nemrég kezdték meg a felszámolását. Fülsiketítő robajjal dolgozott a légkalapács. Kicsi elért a járda végébe, ahol két útvonal között választhatott: távolról vagy közelről kerüli meg a bontás helyét. Ő a rövidebb utat választotta. Mintha dallamos madárcsicsergéstől zengett volna a munkaterület, olyan nyugalommal vezetett el engem, úgy egy méterre, a hatalmas hangerővel munkálkodó légkalapács mellett, miközben én majd megsüketültem.

Az egyik metróállomás peronján haladtunk. Bosszantott a kutya cammogó tempója, ezért többször is gyorsabb haladásra nógattam. Mindhiába tettem. Aztán végre valahára megvilágosodtam: Kényelmes léptekkel két idős hölgy haladt előttünk. Felismerve a helyzetet, fehér botom kemény műanyag végét többször is nekiütöttem a burkolathoz, mire a két hölgy hátra nézett, és Kicsi közöttük máris tovarobogott. Nem sokkal később megálltunk. Hamarosan megszólított engem az egyik idős hölgy: – Miért néz ránk olyan haragos szemekkel a kutyája? – erről a tényről persze fogalmam sem volt. Azért, feleltem neki, mert a lassú haladása miatt éreztettem vele, hogy neheztelek, és ő a rajta esett sérelem okát magukban látja. A hölgy ekkor elnézést kért tőlem. – A hibát természetesen nem önök, hanem én követtem el, mert nem figyeltem eléggé! – válaszoltam.

Kutyámmal rendszeresen eljárunk egy gyermekeknek szervezett barlangász-túratáborba, ahol egymagam szoktam lenni nem látó. Legutóbb gyakran jelent meg egy kantáron vezetett ló a táborban. Kicsi mindig hangos csaholással jelezte a paripa érkezését. Egyik nap – messze a tábortól – alkalmam nyílt szőrén megülni a lovat. A barátom kezébe nyomtam a kutyapórázt, és elindultam a paci felé. Kicsi azon mód elkezdett nyüszíteni. Felpattantam a lóra, az pedig kantáron fogva körbeindult. A német juhász továbbra is nyüszített. A lóháton úgy éreztem magam, mintha derekasan be lennék rúgva, miközben alattam erősen rengene a föld. Tíz perc lovaglás után lekászálódtam a paripáról, és elindultam a még továbbra is egyfolytában nyüszítő kutyához. Mikor odaértem hozzá, megsimogattam. Lábam köré csavarodott a vakvezető, és Kicsi azon mód felhagyott a nyüszítéssel (a későbbiekben már nem ugatta meg a lovat).

A táborozó gyerekek mindig nagy érdeklődéssel fordulnak a vakvezető felé. Bevált játék: az egyik gyerek beöltözik vakvezetőnek (hám, póráz, nyakörv pergővel), kutyaként négykézlábra áll, míg egy másik gyereknek mindkét szemét bekötjük, majd egyik kezébe a hámfogót nyomjuk, a másikba pedig a fehér botot. Ez az alkalmi páros pedig elindul a falu főutcáján népes, vihogó társaság kíséretében. Az egyik “kutya” hamar lebuktatta a gazdáját. Az útjába eső kocsma ajtaját engedély nélkül célba vette, és azon át gazdáját bevezette az ivóba – az majdnem hasra esett a lépcsőben –, majd se szó, se beszéd, az újdonsült vakvezető a másik kocsmaajtón át őt visszavezette az utcára. Az asztal mellett sörözgető emberek megjegyezték: szegény kutya! Ám a “kutya” az út vége felé fáradni kezdett, és mire a tábor közelébe ért, már alig bírta vonszolni magát. Mármint négykézláb. Közderültséget keltve felhagyott a kutyasággal, és valóságos nyusziugrásokkal tette meg a hátralévő útszakaszt.

Mint közismert, a vakvezetőket a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége alá tartozó Vakvezető Kutyakiképző Iskola szakemberei képezik ki. A hűséges vakvezetők egész életükön át odaadó szeretettel és szorgalommal viseltetnek gazdájuk iránt. Ám ha a gazda vakvezetőjével el szeretne menni nyaralni a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége tulajdonában lévő balatonboglári üdülőbe, azt csak kutyája nélkül teheti meg: ugyanis oda nyaralási céllal vakvezető kutya nem teheti be a négy lábát!

14. Mozgássérültet segítő

dr. Gácsi Márta (a Kutyával az Emberért Alapítvány kiképzésvezetője, etológus)

A II. világháború során rengeteg amerikai katona szenvedett maradandó mozgáskorlátozottságot. Az Egyesült Államok egyik polgárában felvetődött, hogy a vakvezető kutya mintájára mozgássérülteket segítő kutyát is lehetne képezni. Az elgondolás támogatásra talált. Az európai országok közül elsőként a hollandok honosították meg, majd az angolok, és utána már egész Nyugat-Európában elterjedt. Tőlünk délre és keletre még nem képeznek ki mozgássérülteket segítő kutyát, bár alapítványunkat kapcsolatteremtés céljából már felkeresték Romániából. Csehországban pedig mostanság kívánják beindítani a képzést.

1996-ban jött létre a Kutyával az Emberért Alapítvány, azzal a céllal, hogy az általunk kiképzett kutyák révén segítségére legyünk a magyar mozgássérülteknek. Az első évek tapasztalatgyűjtéssel teltek, az osztrák és az angol iskola munkáját kísértük figyelemmel. Jellemző a különböző országokban folyó munkára, hogy az mindenhol egyedi elképzelésen és metodikán alapszik. Egységes leírása nincs. A begyűjtött sokféle tapasztalatot a kollégákkal átbeszéltük és összegeztük, majd adaptáltuk. Nagy-Britanniában például idegen személy nem nyúlhat a kiképzett, munkáját végző kutyához – ettől mi eltekintettünk. Viszont nagy örömmel vettük át az angol iskolától az úgynevezett Clicker-módszert, amelynek azonban nem ők voltak a kitalálói. Az Egyesült Államokban – többek között – delfinidomítással is foglalkoznak. A feladatát jól végző emlőst nem lehet azonnal jutalmazni, ezért egy úgynevezett klikkerhanggal jelezték neki, ha a tőle elvártak szerint hajtotta végre a gyakorlat egyik köztes elemét. A pozitív hangmegerősítésre jól emlékezett a delfin, és amikor befejezte a produkciót, már úszott is a medence széléhez, hogy mielőbb megkapja a jutalomhalat. Az e módszerben rejlő lehetőséget mi is nagy szeretettel használjuk a képzésben.

Más jellegű normát is szívesen elfogadtam volna a hazai munkához. Ez pedig az intézmények és a magánszemélyek nagyfokú toleranciája a kiképzés alatt álló kutyával, és a mozgáskorlátozott-segítő párossal szemben. Az egyik angol kórházban a lifthívás gyakorlása folyt. Az arra vetődő orvosok, ápolók és betegek nem kezdtek el szentségelni a kutya láttán, hanem nagyrabecsülésük kinyilvánítása után kerestek maguknak egy másik felvonót. Nem volt ez másként az áruházban sem, ahol a polcról történő árulevételt gyakorolta az egyik kutya. Ha a szájával megfogott tárgy kiesett belőle, akkor azt zokszó nélkül – akár tízszer is – az eladók visszatették a polcra. Nálunk azért korántsem mennek ennyire gördülékenyen a dolgok. A kasszánál való fizetés gyakorlására csak a Skála áruházban adtak lehetőséget. A Lurdy-ház vezetői és dolgozói is minden dicséretet megérdemelnek, mert ők mindig készségesen állnak rendelkezésünkre. A mozgáskorlátozott ember kutyával történő munkába állása területén is óriási még a különbség. Míg Nagy-Britanniában – ha ott egyáltalán előfordul olyasmi – netán egy vezető vagy alkalmazott akadékoskodik az új “kutyás” kolléga felvétele ellen, úgy a többi munkatárs egyként lép fel a diszkrimináló személlyel szemben. Ezzel szemben mi van nálunk? Ha a láthatáron megjelenik egy kutyával érkező, munkára jelentkező mozgáskorlátozott, máris körlevelet küldenek szét a cégnél, hogy van-e ellene bárkinek is kifogása.

Alapítványunk sem kiképzésre alkalmas telephellyel, sem a kutyák számára állandó szálláshellyel nem rendelkezik. A kölyökkutyákat egyéves korukig nevelőszülőkhöz adjuk ki, akik a hivatásos kutyakiképzők irányítása mellett alap- és speciális feladatokra is megtanítják a náluk lévő kutyát. Nagyon fontos, hogy a kutya már kölyökkorától kezdve megtanulja és használja is a kétirányú kommunikációt. Ezáltal valósulhat meg, hogy a kutya társként lesz jelen a gazdával való kapcsolatban. Az egyes mozgáskorlátozott emberek más és másféle betegség által váltak azzá. A kutyák általános alapfelkészítése azonos, de utána már speciális képzést kapnak, a leendő gazda állapotát alapul véve.

dr. Topál József (etológus)

Az első segítőkutyát 1999-ben adtuk ki. Szervezetünk csak önkéntes munkatársakból áll, akik szabad idejük rovására, ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül foglalkoznak a kiképzéssel. Az alapítvány évente három-négy kutyát képez ki. Számos oka van annak, hogy nem igazán vagyunk arra kényszerítve, hogy jelentősen növeljük az évente kibocsájtott kutyák számát. Bár a mozgássérültek között nagyon sokan szeretik a kutyát és sokan is jelentkeznek, a jelentkezők túlnyomó többsége (esetleg a hozzátartozójuk) vagy irreális elvárásokat támaszt a kutyával szemben, vagy nem képes vállalni azt az erőfeszítést, mely a kutyával való együttműködés elsajátításával jár. Fontos, hogy a sérült ember teljes értékű társa, gazdája legyen a kutyának, mely magába foglalja a kutya gondozásával járó felelősség vállalását is. A segítségre szorulók szájából gyakran hangzik el: majd a családtagom fogja sétáltatni és etetni a kutyát. Ez alapvetően helytelen elgondolás, hiszen ha más látja el a gazda szerepét, akkor a kutya átpártol hozzá és hiába kapott magasszintű speciális kiképzést, nem fog a sérült embernek dolgozni. A rászoruló személy számára sokszor nagy fizikai leterheltséget jelent a kutyával való labdázás, mégis az ő kötelessége lesz csakúgy mint a sétáltatás, és az etetés is. A másik tényező, mely alaposan megrostálja a jelentkezőket szintén egy széles körben elterjedt tévhiten alapul. Többen úgy gondolják ugyanis, hogy a már kiképzett kutyát bárki automatikusan képes használni. Ez távolról sem igaz. Ahhoz ugyanis, hogy a leendő gazda képes legyen a kutya segítő képességeit kiaknázni, neki magának is rengeteget kell tanulnia. Nem elég elsajátítani az egyes vezényszavakat, tudni kell azt is, mikor mit és hogyan kell a kutyának mondani ahhoz, hogy az állat megértse, mit akarunk tőle. Végül pedig sok törődést és szeretetet kell befektetnie kettejük kapcsolatába, mert a jó munka alapja a szoros érzelmi kötődés. A kemény tanulás és gyakorlás nem minden igénylő álma-vágya. Az említettek miatt tíz jelentkezőből jó, ha egy megfelel és le is tud vizsgázni. Ezért ma még sokszor jelent problémát számunkra, hogy egy jól felkészült, jó adottságú kutyát megfelelő gazdához tudjunk társítani. Pedig meggyőződésem szerint a mozgássérült-segítő kutya mással nem pótolható segítséget jelent a mozgáskorlátozott személyek számára.

Ami a fajtakérdést illeti: nem lehet egyértelműen meghatározni azoknak a fajtáknak a körét, amelyek alkalmasak komplex segítőmunka elsajátítására, hiszen nagyon nagy szerepe van az egyedi képességeknek, készségeknek. Általánosságban mégis elmondható, hogy bizonyos fajták között nagyobb valószínűséggel lehet alkalmas kutyát találni, míg más fajták között kisebb eshetőséggel. Alapvetően a juhász- és vadászkutya fajtákon belül sok alkalmas egyedet találhatunk. Alapvetően belga juhászokkal és retrieverekkel dolgozunk, de több országban keverékeket is betanítanak mozgássérültet segítő munkára. Végül is minden fajtában lehet alkalmas egyedre találni, mert az ilyen típusú képzés alapvetően más, mint az a fajta munka, melyben egy konkrét célfeladat kerül elvégzésre. A mozgássérültet segítő kutyát ugyanis arra kell megtanítani, hogy problémát oldjon meg, mégpedig olyan módon, hogy gazdája viselkedését “leolvasva” próbálja meg a problémahelyzetet felismerni és a speciális kiképzés alatt kapott eszköztár révén azt megfelelően értelmezze.

A kutyák intenzív tanítása egyéves korukban kezdődik meg, és körülbelül három hónap alatt kiképezhetők. Az “intenzív” nem azt jelenti, hogy napi huszonnégy órán át gyakoroltatunk velük, hanem napszaktól és helytől függetlenül rendszeresen végrehajtott, korlátozott idejű tanulást. Ennek révén a kutya megszokja, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben is képes legyen az elsajátított ismeretek szerint viselkedni. Bármilyen típusú és bármelyik konkrét feladat tanítására igaz, hogy egy alkalommal az 5-15 percnél hosszabb ideig nem tarthat. A kiképzés során az oktatótól a jó feladat végrehajtása esetén pozitív megerősítést kap a kutya. Csak végszükség esetén szabad az enyhe fenyítés vagy a mértéktartó kényszerítés eszközével élni. Ha a kiképző kemény rábírással oktatná a kutyát, az hamar megbosszulná magát, mivel a kutya nagyon hamar felméri a mozgássérült személy fizikai korlátozottságát, és máris tisztában van vele, semmit sem tud rákényszeríteni. Emiatt minden dugába dőlne. Szívesen és örömmel kell dolgozni a kutyának és nem utolsó sorban azért, hogy gazdája kéréseinek meg tudjon felelni, ami bizony nem könnyű. A külső szemlélő számára lassú “mozgásúnak” tűnnek a mozgássérültet segítő kutyák mozdulatai – úgy látszik, mintha sokat hibáznának -, ez azonban amiatt van, hogy bonyolult információcsere játszódik le gazda és kutya között egy-egy feladat végrehajtása közben.

A könnyebben megtanítható feladatok sorába tartoznak a navigációs feladatok. A tanulás komplex feladat, így nehéz konkrétan kijelenteni, hogy egy-egy feladatot hányszor kell gyakorolni egy kutyának ahhoz, hogy azt már végleg tudja. Általánosságban elmondható, hogy 5-10 alkalom szükségeltetik hozzá. A nehezebben megtanulható feladatok közé tartozik, ha mondjuk egy tárgyat fel kell venni a földről és azt egy másik tárgyba kell helyezni. Legyen rá két gyakorlati példa: kiesik a pénztárca a kosárból és azt vissza kell tenni, vagy a földön lévő szemetet el kell juttatni a hulladékgyűjtő edénybe. A kutya számára mindkét feladat értelmetlennek tűnik, mivel a “tárgyat” nem a gazdához kell vinnie. Akár több hónapig is eltarthat, mire bekattan a kutya fejében, hogy mit is kell tennie. A kutya számára “furcsa” dolgok megtételére kiváló tanítási lehetőség a Clicker-módszer. Lényege, hogy a kutyát egy mesterséges, úgynevezett klikkelő hang segítségével pozitíven megerősítenek a feladat jó végrehajtása közben. Ilyen módon az ember nagyon gyorsan és pontosan tud visszajelezni a kutyának, hogy annak mozdulata helyes vagy sem.

A kutya a kiképzése során mintegy 50-60 vezényszót tanul meg, amivel a gazdája őt majd irányítani tudja – közel, távol, testpozíció beállítása stb. –, továbbá megtanulja, hogy számára fontosak a gazdája kommunikációs jelei – merre néz, hová és mire mutat, merre bólint stb. -, ugyanis majd abból kell kikövetkeztetnie, milyen feladatot kell végrehajtania, melyik tárgyat kéri tőle a gazda. A kiképzés korántsem arról szól, hogy például a “hozd ide a telefont” feladatot úgy tanítanánk meg, hogy a “telefon” szó jelentését valamiképpen beleverjük a kutya fejébe. A kutyának ugyanis a telefon szó ismeretére egyáltalán nincs szüksége a feladat sikeres végrehajtásához, ráadásul elmeműködésének sajátosságai miatt eleve reménytelen feladat lenne számára különböző tárgyak neveit nagy számban megtanítani neki. Teljesen más elven működik a képzés. A gazda test- vagy hangjellel a megfelelő irányba elküldi a segítő kutyát, miközben folyamatos oda-visszajelzés van a két fél között, ami által állandó –pozitív vagy negatív – megerősítést kap a kutya, hogy megfelelő irányba tart-e és a megfelelő tárgyat vette-e a szájába. Tehát a kutya alapismereteket tanul meg és problémamegoldó stratégiát sajátít el a kiképzése során, ami a specialitása lesz. Valójában nemigen lehet és érdemes őt felkészíteni a legkülönbözőbb szituációkra, hiszen abból rengeteg adódhat a mozgássérült ember számára, helyette egy apport és egy kommunikációs képességen alapuló tudásra (képességre) épül a tanítás stratégiája.

A kiképzés másik része a gazda megtanítása a kutya megfelelő irányítására és annak jelzéseinek az értelmezésére. Korántsem egyszerű feladat, hiszen ez nagyon bonyolult, folyamatos interakciós kapcsolat. Ha a mozgássérült ember nem képes a kutyával való gördülékeny kapcsolattartásra, akkor az ugyanolyan probléma, mintha a kutya lenne alulképzett. Tehát a segítségre szoruló embert is fel kell készíteni – kiképezni -, éppúgy, ahogy a kutyát.

A konkrét feladatok egy része tipikusan apportírozó munka. A tárgyak behozását olyan módon tanítjuk meg, hogy a kutya megtanulja a megfogott tárgyat nem csak odavinni a gazdához, hanem tetszőleges ideig a szájában tartani – tetszőleges szögben és magasságban –, hiszen sok mozgássérült nehezen és lassan tudja mozdítani a kezét. Vezényszóra pedig a kutyának ki kell ejteni szájából a behozott tárgyat. A tárgyak neve persze semmit sem mond a kutya számára. De, ha azt hallja, hogy “hozd ide az újságot”, abból a “hozd” vezényszót ismeri, általa fogalma lesz a tőle elvárt feladatról, és a “keresőmunka” közbeni folyamatos gazda-kutya kommunikáció révén előbb-utóbb el fog jutni az újsághoz. Ha rossz tárgyat választ ki – ajánl fel elhozásra -, akkor elutasító jelet ad számára a gazda. Látszólag ez a módszer alacsonyabb szintű megoldást eredményez, mintha a kutyák tudnák a tárgyak nevét. A kutyák nehezen tanulnak tárgyakat névről, az számukra alig értelmezhető feladat. Helyette megtanul kifinomult módon kommunikálni a gazdájával.

Az apport kapcsán nemcsak az a fontos, hogy a kutya különböző módon hozza és tartsa a tárgyat, hanem hogy különböző anyagú és nagyságú tárgyat is behozzon. Legyen rá példa egy tízforintos érme és a kerekes szék. A pénz esetében azt lényegében fogaival felcsippenti, vagy nyelvével “felnyalja” a földről, majd tartja a szájában, kérésre pedig a gazda tenyerébe ejti. A kerekes szék valahová való odahúzása is fontos segítség lehet. A segédeszköz elakadhat egy gödörben, meredekebb kaptatóra kellene feljutni vele, vagy az ágyból felkelni akaró gazdának szüksége van rá. E feladatból logikusan következik, hogy a segítőkutyának megfelelő erősnek kell lennie, hiszen a kerekes székben ülő gazda összsúlya akár 70-100 kiló is lehet. A kutya a szájával húzza a tőle megkívánt irányba a segédeszközt. Az ágyból való felkelés kapcsán más irányú segítséggel is rendelkezésére tud állni gazdájának. Az ágyból a fekvőhely mellett álló kerekes székbe való eljutás sem mindig egyszerű feladat a mozgáskorlátozott számára. Az átmászás művelete közben a kutya a támasz szerepét is betöltheti. Gazdája ugyanis akár teljes testsúlyával is ránehezedhet a kutyára, annak lába nem fog berogyni, mereven fog állni. A teljes testsúllyal történő ránehezedés persze nem tarthat “órákig”, de pár másodpercig károsodás nélkül is terhelhető a kutya. Bármilyen apportfeladat betanítására érvényes, hogy az játéknak tűnjön a kutya szemébe és ne kényszerű feladatnak. Mivel csak bátor és nyitott szemléletű kutyák jöhetnek szóba segítőkutyának, ezért akár fémből készült vagy nem középsúlypontú tárgy (seprű, partvis) szakszerű hozására is meg lehet tanítani őket. Fontos, hogy ne ijedjen meg, ne essen kétségbe, ha a hozott tárgy beleakad valamibe útközben, esetleg kiesik a szájából és zajt csap.

A feladatok másik típusa a tárgyakkal való manipuláció. Ilyen például a lámpa felkapcsolása, amire akkor képes a kutya ha a villanykapcsoló “billenős” típusú, a lift hívása, ami orral való gombnyomással történik és az ajtó nyitása illetve csukása –itt a kilincses változat a legpraktikusabb. De ugyanolyan fontos feladat a fiókok kihúzása és visszatolása is. A tanítás lényege a feladat megértetése és hogy a tanultakat bárhol alkalmazni tudja a kutya.

A kiképzés harmadik része a jó navigálhatóság megteremtése. A gazdának a feladat kijelölésekor - vezényszóval vagy kéréssel - megfelelő pozícióba kell állítania a kutyát. Ez lehet párhuzamban végrehajtott haladás, láb mellett (mankóval történő közlekedés esetén) vagy kerekes szék mellett. Előreküldés vagy lemaradás, kerekes szék kerülése. Adott irányba való beállás, illetve testpozitúra elfoglalása (ülés, fekvés). Ezek tudása alapfeltétele a közös, biztonságosan végrehajtott utcai közlekedésnek.

Mikor a segítőkutyák elérik a mintegy nyolcvan százalékos tudásszintet, az előre kiválasztott gazdák bekapcsolódnak a munkába. Az első találkozások alkalmával a kutya természetesen jóval nagyobb konkrét tudással rendelkezik, mint a leendő gazda. Eleinte egy-két hetente találkoznak, jellemzően hétvégeken és akkor pár órát együtt töltenek. Aztán beindul az oktató jelenlétében és irányítása mellett történő összeszokás és tanulás. A végső szakaszban pedig a gazda már haza is viheti a kutyát, amikor nap mint nap gyakorolhatnak. Három-öt hónap gyakorlás után következik a vizsga, amely előre meghatározott feladatokból áll. A vizsga ideális helyszíne a mozgássérült lakóhelyén az adott település egyik nagyobb kereskedelmi egysége. Tíz-tizenhárom feladatot kell teljesíteni a vizsgázó párnak, míg a vizsgabiztosok tíz-tizenöt méter távolságból követik őket. Végrehajtandó feladatok: lifthasználat, mosdóhoz való eljutás – a kutyának az ajtó előtt kell maradnia –, asztal mellé helyezkedés, leejtett tárgy felvetetése a kutyával, ennivaló földre ejtése – azt a kutya nem eheti meg –, idegen emberrel történő kutyasimogatás – nem szabad ellenségesen viselkednie az emberrel –, váratlan zajjal való megijesztés stb. A vizsga másik része a mozgássérült lakásában zajlik. A várhatóan minden nap adódó feladatokból kell teljesíteni néhányat, például behozza az etetőtálját, villanyt kapcsol, ajtót nyit és zár, néhány tárgyat a megfelelő helyre visz stb.

A mozgássérültnek sem a kutyáért, sem a vizsgáért nem kell fizetnie. A levizsgázott kutya továbbra is a Kutyával az Emberért Alapítvány tulajdona marad, de a vele kapcsolatban felmerülő összes költségeket és egyéb terheket a gazda viseli.

ÉLETKÉPEK

A Kutyával az Emberért Alapítvány meghívást kapott az Európai Unió PHARE (Együttműködés a Hátrányos Helyzetű Emberek Társadalmi Beilleszkedéséért) elnevezésű konferenciájára, amely Brüsszelben, az EU fővárosában került megrendezésre. Az Alapítványt Kubinyi Enikő, Réthelyi Barbara és Filip nevű kutyámmal mi képviseltük. (Az indulás előtt a legtöbb problémát a kutya kiutaztatásához szükséges papírok beszerzése okozta.)

Korán reggel értünk ki a reptérre. Izgatottan tanakodtunk: valóban tudnak-e az érkezésünkről, és Filipet felengedik-e a fedélzetre, ahogy ígérték. Végül is egy segítőkész magyar pilóta szervezte meg kis csapatunk utazását: amikor az EU által megbízott belga légitársaság arra hivatkozva, hogy járatainak fedélzetén csak vakvezető és hallássérültet segítő kutya utazhat, elutasított bennünket, akkor ő elintézte, hogy a MALÉV járatán ingyen utazhasson Filip, mégpedig mellettem. Más miatt is izgatott voltam: hogyan viseli majd az utazást a kutya? Bár tudtam, hogy nagyon fegyelmezett, de kiképzése során nem volt mód a repülés gyakorlására. Kiléptetéskor nem kérték a belga juhász papírjait, pedig azok beszerzése mennyi utánajárásba és idegeskedésbe került! Elsőként engem vittek fel a gépre, Filip szemlátomást aggódott értem, talán – juhászkutya lévén – attól félt, hogy elveszítjük egymást (a hölgyek mindvégig mellette maradtak). Miután velük együtt a belga juhász is megérkezett az utastérbe, gyorsan megkeresett, és a lábam elé feküdt. Felzúgtak a hajtóművek, és a gép futása annyira felgyorsult, hogy az ülések alatt Filip elkezdett hátracsúszni, de Barbara még időben elkapta őt, megnyugodtam. A repülés és a leszállás is eseménytelenül telt el, Filip végigaludta az utat.

A brüsszeli vámos sem kérte el a kutya papírjait, pedig az alapítványnál három nyelven írtak igazolást róla: Filip mozgássérültet segítő kutya. Megkerestük csomagjainkat. A belga juhász szájába vette kosarát, amiben az etetőtálja, a tápja és a bemutatóhoz nélkülözhetetlen kellékek voltak. Kis csapatunk nagy feltűnést keltett: mosolyogva mutogattak ránk az emberek, és közben úgy bámultak minket, mintha még nem láttak volna fess belga juhászt – legalábbis kosárral a szájában. Néhány belga megjegyezte: de szép ez a malinois! Önérzetesen javítottuk ki, őket: – Tévednek uraim, Filip egy tervueren! Az, hogy Magyarországon nem ismerik fel, az még hagyján is, de, hogy az óhazában összekeverjék a különböző belga juhászokat, ezt azért nem vártam volna tőlük.

Külön busszal érkeztünk meg Brüsszel központjába, a szálloda elé. A szobafoglalás nem kis izgalommal járt, ugyanis elsőre egy olyan szobát kaptam, amely ajtaján nem fért be a kerekes szék. Reklamálás után máris egy kimondottan mozgássérültek számára kialakított szobát kaptam – utána Filippel rögtön felderítettük a legközelebbi zöld területet. Már minden el volt rendezve, amikor városnéző sétára indultunk. Éhesek voltunk, és ráakadtunk egy gyorsétteremre. Előtte megállva hosszasan tanakodtunk: Hogyan csempésszük be oda, Filipet? – a hazai viszonyok belerögzülnek az ember zsigereibe. Beosontunk az étterembe, és gyorsan leültünk az ajtóhoz legközelebb eső asztalhoz, a kutyát pedig az alá rejtettük. Pár perc múlva, amikor egyáltalán körül mertünk nézni, láttuk, hogy a mellettünk lévő asztalnál egy stafford szuka figyeli falatozó gazdáját. Utána persze jót nevettünk, magunkon! Míg megebédeltünk, három kutyát láttunk ki- és bejönni az étterembe gazdáikkal. Városnézés közben több épületben is megfordultunk: kisebb-nagyobb üzletekben, könyvesboltban, és egy múzeumban is – a négylábú segítő jelenléte miatt egyik helyen sem szóltak. A kutyákhoz “értő” belgák Filipet most is malinoisnak nézték, és amikor kisérőim felvilágosították őket, hogy egy tervuerennel van dolguk, értetlenkedtek. Lehet, hogy itt az óhazában, a belgajuhász malinois? Természetesen Brüsszel egyik-másik nevezetességét is felkerestük. A Grand Place – Brüsszel főtere – a régi idők hangulatát idézte. Innen nem messze, az egyik utcasarkon látható a Manneken Pis. Elég furának találom, hogy egy pisilő kisfiú legyen egy város jelképe – most fel volt öltöztetve, de ez sem segített rajta.

Másnap esett az eső. Enikővel mégis abban maradtunk: elmegyünk az egyik múzeumba. Bőrig áztunk, mire odaértünk, és lám: a múzeum már öt éve nem üzemel. További sétánk során észrevettünk egy “Kutyát bevinni tilos” táblát is – egy internetes kávézó ajtajára volt kifüggesztve. Talán a szűk hely miatt? Délután ismét a közeli gyorsétteremben vacsoráztunk meg. Enikő elment rendelni, ezalatt helyet foglaltunk. Kisvártatva mellénk lépett egy alkalmazott, és franciául kezdett beszélni. Szavából egy kukkot sem értettem. Megijedtem: most dobnak ki bennünket! Aztán csak megoldódott a nyelvi probléma: – Hozhatok vizet a kutyának? – tudakolta a hölgy.

Este egy fogadáson vettünk részt a hotel éttermében a konferencia többi résztvevőivel együtt. A szervezők bevallották: tartottak Filip viselkedésétől, de látva békés természetét, megnyugodtak. Még jó! Az előbb simogatta őt végig a fél szálloda. Sokak érdeklődését felkeltette. Ilyenkor rögtönzött bemutatót tartottunk: pórázt vagy a ledobott pénzérmét vetettem fel vele, amivel osztatlan sikert aratott, de a simogatáshoz való ragaszkodása még annál is jobban tetszett a körülöttünk állóknak. A spanyol szervezet képviselői lázasan érdeklődtek a segítőkutya téma iránt (ők is kerekes székesek voltak).

A konferencia másnap 9,30-kor kezdődött. Több mint százhúsz meghívott, hatvannégy szervezet képviselője adott egymásnak találkozót: angol, francia és német nyelven. Erre a tanácskozásra azok a civil társadalmi szervezetek kaptak meghívást, amelyek az EU Mozgáskorlátozott és Hátrányos Helyzetű Emberek Társadalmi Beilleszkedését Segítő programjain dolgoztak. Számos előadás hangzott el a különböző kelet- és közép-európai országokban megvalósult programokról: a litvánok például tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek és felnőttek iskoláztatását segítették elő, a románok vak emberek munkához jutásának módszerét dolgozták ki, Bosznia-Hercegovinában pedig rámpákkal, liftekkel, és speciális mosdókkal szerelték fel a főváros egyik egyetemét, és még sorolhatnám. Ezalatt Filip az asztal alatt szunyókált. Rajtunk kívül mások nem foglalkoztak segítőkutya képzéssel. A program egyik vezetője külön kiemelte: mi voltunk a PHARE történelmének legolcsóbb projektje, noha ugyanakkor mi valósítottuk meg az egyik legragyogóbb munkát, amit minden országban meg kéne honosítani! A konferencia időbeosztása alapján arra számítottunk, hogy délután bemutatót tarthatunk, ezért a szüneteket gyakorlásra használtuk fel. Izgatottan vártuk a lehetőséget, mégis kellemetlen meglepetés ért bennünket. A kinézett programpontnál a munkacsoportok beszámolóinál is kisebb csoportokra oszlott fel a társaság, ráadásul külön termekbe vonultak. A mi kis csoportunk előtt Enikő röviden bemutatta az alapítványunkat és jelezte, hogy néhány perces bemutatóval is készültünk; ez a csoport minden tagját érdekelte volna, de a csoportvezető rendre elutasította. Lelombozódtunk, hiszen az napra már csak egyetlen programpont volt hátra, ami a programelőzetesben Napi Összefoglaló címszó alatt szerepelt, amelyen a konferencia tanulságait szokás levonni. Elhatároztuk: ha végképp nincs mit tenni, akkor a kávészünetben tartjuk meg a bemutatót, de azért teszünk még egy utolsó kísérletet a konferencia vezetőjénél. Enikő elment őt megkeresni, és boldogan jött vissza, hogy engedélyezték a bemutatónkat, mégpedig a napi záró plenáris ülés kezdetén!

Mikor a hosszú asztaloknál mindenki elfoglalta a helyét, belekezdtünk. Enikő angol kommentálása mellett és Barbara segítségével számot adtunk tudásunkról: előreküldtem Filipet és az: Ül!, Fekszik!, Hempi!, és az Ül! Köszönj! fegyelmező gyakorlatokkal melegítettünk be. Behívás után az ölbe ugrás következett: nem kellett kétszer mondani, máris pattant a kutya. A felhangzó elégedett morajlásra és a fényképezőgépek kattogására körbenéztem: mindenki minket figyel! Előre tudtam: ez a gyakorlat lesz a legnépszerűbb. A nagy érdeklődés láttán megijedtem. Filip mintha megérezte volna, és odabújt hozzám, majd megnyalta a kezemet. Az emberek ekkor felálltak, és körénk sereglettek. Mi pedig tovább Folytattuk: sapka-kesztyű levétele, pénzérme-kesztyű felvétele, tárgybehozás – Barbarától kapott újság – messzebbről, csörgő telefon behozása messzebbről, majd a behozott telefont utasításomra Filip belerakta a tőlem távol lévő kosárba, majd azt behozta nekem. Utolsó feladatként egy lámpa fel-lekapcsolását mutattuk be. A végén megkérdezte Enikő: ki kér az alapítvány bemutatkozó prospektusából? A jelentkezőknek a lapokat Filip a szájában hordozva kézbesítette ki. Óriási tapssal és ovációval gratuláltak nekünk. A fórum hivatalos rendje egyszeriben felborult. Mikor mindenki visszaült a helyére, az ülésvezető egyszerűen bezárta a konferenciát: – Úgy gondolom, nem kérdéses, hogy ki volt a mai nap legjobb előadója. A mai nap konklúzióját majd holnap levonjuk, és most még egyszer tapsoljuk meg Filipet, ezt a nagyszerű ebet! Ezután elárasztottak minket az érdeklődők. A nap végére a prospektusunk kevésnek bizonyult – belőle fénymásoltatni kellett.

Este újabb sétára indultunk Enikővel, kipihenni a fáradalmakat. Ám eltévedtünk, ráadásul egy rossz kinézetű környéken bolyongtunk. De csak hazataláltunk. Filip eddig is épp elég simogatást kapott a szállodában, de azért cserébe már pacsit vagy épp puszit kértek tőle az “adakozók”, vagy adtak neki! Már név szerint ismerték őt, és “Have a nice evening. See you tomorrow!” (Töltsék kellemesen az estét, holnap találkozunk) köszönéssel búcsúztak tőle.

Reggel megtudtuk, hogy a résztvevők közül az előző nap néhány hölgynek ellopták az útlevelét és a pénzét is. Ráadásul egyiküket még le is ütötték az utcán. Enikő elmesélte, nekik, hogy előző este milyen kétes helyen sétáltunk és megegyeztek benne: jó, hogy velünk volt Filip. Aznap nem került sor bemutatóra, de a tanácskozás záróbeszédében az elnök nem mulasztotta el megköszönni – mindenki részvétele és munkája mellett –, Filip fáradozását. Derültség és taps kísérte szavait. A konferenciát követő búcsúzáskor odajött hozzánk egy bosnyák fiú, aki az elmúlt napokban többször is érdeklődött a kutyával kapcsolatban, és örömmel mesélte: nagyon félt a kutyáktól, de hála Filipnek, már megváltozott a véleménye róluk. Eleinte nem értettem: miért akarja Filip magát annyira simogattatni ezzel a fiúval, hiszen szemmel láthatóan a srác fél tőle (így utólag: lehet, hogy Filip érezte a fiú bizonytalanságát). A srác fényképet is készíttetett, amelyen Filip szájában fogva viszi neki a prospektust – bizonyítékként a barátnőjének.

A brüsszeli reptéren most sem kérték tőlünk a kutya papírjait, pedig reménykedtünk benne, ugyanis egy szigorú arcú vámosnál jelentkeztünk. Egyik rendész meglátva Filipet, odajött hozzánk, és megállapította: elég nagy testű a tervueren – végre egy szakértő! Mint kiderült, őt otthon 5 belga juhász várja. Érdekes, hogy a négy nap alatt csak egy belga juhásszal találkoztunk, az viszont valóban malinois volt, egy rendőr oldalán bandukolt. A fedélzetre lépéskor ugyanaz a kapitány fogadott minket, aki idejövet is vezette a gépet. – Szevasz, Füles! – üdvözölte a belga juhászt. A személyzet tagjai most is kedvesek és segítőkészek voltak. A légikisasszonyok külön menüt szolgáltak fel Filipnek, amit csak a földetérés után adtam oda neki. A visszautat ismét végigaludta a belga juhász, én meg az előzőnél már jobban viseltem az utazást. A magyar vámosok sem voltak kíváncsiak a kutya papírjaira...

Filip imádja a teniszlabdát. Ha tehetné, egész nap csak futna utána, és hozná vissza az ölembe. Ám az is igaz, hogy nagyon szeret dolgozni. Eleinte riadtnak tűnt és szolgamód szaladt hozzám, ha megmozdultam. Talán attól félt, hogy mellőlem is elkerül? Most, több év elteltével is ugyanúgy pattan és jön velem, mintha össze lennénk kötve. Sok időt, energiát és figyelmet kellett fektetnem ebbe a kapcsolatba, hogy ilyen kiválóan együtt tudjunk működni. Egyebek között meg kellett tanulnom, hogy megfelelően használjam azt a több mint ötven vezényszót, amit már ismert. Hála a kölcsönös szimpátiának, napról napra jobban megértettük egymást. Már nem próbáltam görcseimmel birkózva kiülni a kerekes székbe, hogy eljussak az ágytól a csörgő mobilhoz (amit mindig rossz helyen hagyok). Nem kellett segítséget kérnem akkor sem, ha az asztalon felejtettem a tévé távirányítóját, vagy ha fáztam, és takarót kívántam volna magamra húzni. A segítségemre sietett akkor is, ha a fürdőkádban jutott eszembe, hogy nem érem el a három méterre lévő törülközőt. Mellettem termett akkor is, ha elgurult mellőlem a kerekes szék, amikor az ágyra csusszantam, és akkor is, ha nem tudtam felvenni az elgurult aprópénzt vagy a leejtett kulcsot.

Lecsúszott a kerekes székem a járdáról, és elakadt a házunk melletti homokpadon. Megkértem Filipet, hogy hozza ki a telefont a házból. Bizonytalanul adtam ki az utasítást, mert addig még egyszer sem gyakoroltuk, hogy a házból hozzon ki valamit. Nagy lelkesen benyitott, és az újsággal a szájában tért vissza. Ékes szóval elmagyaráztam a farkát csóváló kutyának, hogy én a telefont kértem. A dolgos kedvű eb visszaszaladt, és nemsokára megjelent egy könyvvel. Rájöttem, hogy Filip az éjjeliszekrényem tetejét lomtalanítja — a telefonom is ott szokott lenni. Tovább kértem tőle a mobilt, ő pedig engedelmesen hordta ki egymás után az újabb újságot, a kenőcsöt, két kispárnát, a kosarat, a szerszámos ládát és cipőimet – páratlanul. Miután már a saját etetőtálját is kihozta, leállítottam az egyre nagyobb lendülettel serénykedő blökit. Szorult és kínos helyzetem ellenére nevettem és megdicsértem Filipet. Végül is feleségem anyukája jött át a szomszédból, mert gyanúsnak találta a látottakat.

Amint kiszabadultam a kényszerű fogságból, első dolgom a mobil felkutatása volt. Az étkezőasztal közepén hagytam. Rögvest megértettem, hogy miért nem hozta ki Filip. Először is nem vehette észre az asztal közepén árválkodó telefont, mert az túl magasan volt. Másrészt illedelmes kutya lévén, eleve nem szokott az ebédlőasztalon kutakodni. Tanultam az esetből: azóta fix helye van a készüléknek.

Heti rendszerességgel járnak hozzánk kutatók az ELTE etológia tanszékéről. Azt tanulmányozzák, hogyan működik a kutya elméje. Filipnél is a problémamegoldó képesség érdekli őket. Az egyik kísérlet roppant érdekes volt. A mobilt kellett elhozatnom Filippel. Átmentem egy másik szobába és onnan kértem a telefont. A kísérletvezető azonban látványosan zsebre vágta a készüléket, úgyhogy a kutya nem tudott megfelelni óhajomnak. A megelőző kísérletekben mindig a helyén volt a mobil, ezért könnyen és gyorsan hozta. Most eleinte bökdöséssel jelezte az etológusnak, hogy nagy szüksége lenne az elvett tárgyra, de nem kapta meg. Berohant hozzám, és kérdően nézett rám. Továbbra is ragaszkodtam a telefonhoz. Erre kiszaladt és “üzletet kötött” a kutatóval. Bevitt neki egy, a közelben fellelt tárgyat, és cserébe megkapta a telefont. Boldogan rohant hozzám, szájában a mobillal. A kísérlet elején a kutatók úgy állapodtak meg, hogy a kísérletvezető átadja a mobilt Filipnek, mihelyt a kutya valami jellegzetes, újszerű viselkedést produkál, erre a csereberére azonban egyáltalán nem számítottak; ilyesmire sohasem tanítottuk. Hasonló viselkedést korábban csak emberszabású majmoknál figyeltek meg.

Az elmúlt évek alatt Filip szinte észrevétlenül megváltoztatta az életemet. Új kapukat nyitott a világra. Önállóságot adott nekem, emellett új kapcsolatokat, életkedvet és a paragility nevű sport lehetőségét.

15. Halló (siketet segítő)

dr. Topál József (etológus)

Igen népszerűek a “halló” kutyák – Nagy-Britanniában, Franciaországban, Ausztriában, valamint az Egyesült Államokban, és Ausztráliában. Magyarországon azért nincs még hallókutya, mivel a Kutyával az Emberért Alapítvány tagjaiként úgy gondoltuk, a mozgássérültet segítő kutya sokkal többfunkciós feladatot lát el – és kiképzésük egyben nagyobb kihívást jelent számunkra – ezért a hallókutyák képzése háttérbe szorult.

A kutyák kiválasztásában fajtakorlátok nincsenek. Mindössze annyi a kritérium, hogy képesek legyenek a különféle jelzésekre.

Elég jól behatárolható az a szerep, amelyet a halló kutyának be kell töltenie.

Elsődlegesen azzal segítenek, hogy a hallássérült emberek számára a nekik nem hallható hangokat jelzik – pl. ajtócsengetés, telefoncsörgés, mikrohullámú sütő jelzése stb. A kutyákat úgy tanítják be, hogy a különböző eredetű “zaj” hangokat más-más vizuális jellel jelezze gazdája számára – megböki, elé áll –, így abból egyértelműen tud következtetni a siket, hogy a lehetséges négy-öt hangforrás közül épp melyik hallható vagy volt hallható a közelben. Hogy erre képes legyen a kutya, ezért őt a konkrét hangjelek egyedi jelzésére kell betanítani. Másrészt viszont, mivel a hallássérült emberek jelentős része egyensúlyzavarral is küzd – épp a hallószervi sérültségük miatt –, ezért szükségük van (lehet) rá, leginkább az utcai közlekedés során, hogy adott esetben a póráz segítségével egyensúlyban tudjanak maradni vagy erősebb billenés esetén meg tudjanak támaszkodni a kutyába.

16. Speciális jelző-diagnosztizáló kutyák

dr. Topál József (etológus)

Arra vonatkozó információim, hogy egyes kutyák képesek gazdájuk közelgő epilepsziás rohamát felismerni és jelezni, Angliából, baráti beszélgetésből származnak. Ezek szerint ma még csak kutatási részeredményekről lehet beszélni. Úgy találták, hogy néhány egyed valóban képes volt felismerni az epileptikus rohamot megelőző állapotot, és viselkedésével a gazda “tudomására is hozta” a közelgő veszélyt. Erre a spontán jelenségre alapozva néhány esetben sikerült olyan tréninget ráépíteni, melynek révén a kutya nagy hatékonysággal képes volt a rohamot megelőző, még tünetmentes, korai állapot felismerésére és jelzésére. Valószínűnek tartom, hogy a roham előtt hirtelen átalakul a beteg agy kémiai tevékenysége, ezáltal az illető élettani funkciói is megváltoznak, és ezt érzékelheti a kutya a beteg bőrén át, vagy a leheletéből kicsapódó szagok alapján. Az is lehetséges, hogy a kutya érzékeli a gazda viselkedésének számunkra észrevétlen és a beteg részéről sem tudatos apró megváltozásait és erre reagál.

Újabban olyan híreket is lehet hallani, hogy egyes kutyákat sikerrel alkalmaznak a rák bizonyos fajtáinak diagnosztizálására. Köztudott, hogy a rákbetegségek gyógyíthatóságának egyik legfontosabb előfeltétele a korai felismerés. Ugyanakkor azonban nagyon sok esetben csak a betegség előrehaladottabb állapotában jelentkeznek olyan tünetek, melyek egyértelművé teszik, hogy a betegség kialakult. Sajnos ebben a stádiumban általában már jelentősen romlanak a gyógyulás esélyei, a korai felismerés pedig csak bonyolult műszerekkel és laboratóriumi eljárásokkal lehetséges. Ebből a szempontból nagy jelentősége lehet annak, hogy a kutya rendkívül kifinomult szaglása révén képes lehet felismerni az ember által kilélegzett levegőben azokat a kémiai anyagokat, melyek a rák következtében megváltozott anyagcserét jellemzik. A módszer még kísérleti stádiumban van, de meglehet, hogy elsősorban a tüdőrák diagnosztizálásában sikerül a kutya bevonásával költséges diagnosztikai módszereket helyettesíteni.

Ezzel azonban még nincs vége a kutyában rejlő “diagnosztikai” lehetőségeknek. Egyes kutyák képesek a cukorbetegeknél a normális mértéktől eltérő inzulinszint észlelésére és jelzésére is. Ahogyan az feltehetőleg a rákos beteg felismerése esetében is történik, a cukorbeteg által kilélegzett levegő kémiai összetétele egyértelműen jelezheti egy erre a célra kiképzett kutya számára az anyagcsere kóros megváltozását. Ennek jelzése adott esetben életet is menthet, hiszen a súlyos cukorbetegségben szenvedők esetében akár végzetes is lehet, ha például elfelejtik beadni maguknak a szükséges inzulint.

A kutyát kifinomult szaglása, az emberi viselkedésre való rendkívüli érzékenysége egyedülállóan alkalmassá teszi arra, hogy speciális kiképzéssel ilyenfajta egészségmegőrző szerepet is vállalhasson. Sajnos az még nagyon távoli lehetőség, hogy ilyen kutyákat nagy számban alkalmazzanak. Ennek oka, hogy még nem vagyunk pontosan tisztában azzal, milyen mechanizmusok révén ismeri fel a közelgő epileptikus rohamot, rákos állapotot vagy a kóros inzulin szint eltérést a kutya. Márpedig ahhoz, hogy kutyákat nagy számban lehessen kiképezni ilyen feladatokra, ezek az ismeretek elengedhetetlenek.

17. Terápiás

dr. Topál József (etológus)

A tudatosan végzett állatterápia 1980 körül kezdett elterjedni az Egyesült Államokban. Az ötletet hamarosan átvette a nyugat-európai országok többsége, de Magyarországon csak az évezred végén kezdték el alkalmazni. Így például a Rex Kutyaotthon Alapítvány éveken át biztosított kutyákat terápiás foglalkozások keretében idős, magányos emberek részére. Szombathelyen a Korai Fejlesztő Központban mentálisan sérült gyerekek fejlesztésének elősegítésére vesznek igénybe kutyát, és az utóbbi időben a budapesti TETRA 2002 Alapítvány kezdett bele többféle terápiás, fejlesztő programba is. A Kutyával az Emberért Alapítvány az autista és a halmozottan sérült vak gyerekek foglalkoztatásához biztosít kutyákat. Segítő szándékunkat a kutatómunka is ösztönzi, szeretnénk ugyanis megismerni azt, hogy pontosan milyen hatásmechanizmusok révén működik az állatterápia.

A közhiedelemmel ellentétben ahhoz, hogy egy kutyából terápiás kutya legyen, nem kell túl sok kiképzési ismerettel rendelkeznie, de ugyanakkor meglehetősen egyedi “személyiségjegyekkel” kell bírnia. Alapvetően emberszeretőnek és magas ingerküszöbűnek kell lennie. Nem ijedhet meg a szokatlan, váratlan ingerektől, és a furcsa emberi viselkedést (artikulálatlan hang, koordinálatlan mozgás, vad simogatás) is jól kell tolerálnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kutya a rászorulók kényére-kedvére ki lenne szolgáltatva, hiszen a terápiás foglalkozáson a kezelt személyen kívül mindig jelen kell legyen a terapeuta és a kutyáért felelős kiképző is. Ha az állat számára kellemetlen vagy fájdalmat okozó a terápiás munkában való további részvétel, a kutya kivonulhat a szituációból. Jellemzően vadász- és juhászkutyák végeznek ilyenfajta feladatot, de mindig az egyedi tulajdonságok döntik el az alkalmasságot. Mivel az egész “gyógyító folyamatban” fontos szerepe lehet a kellemes tapintási ingereknek is, ezért a tömött, meleg érzetet keltő, selymes bundájú kutyák előnyt élveznek. A jó érzetet kiváltó tapintás speciális, pozitív agykémiai elváltozást okoz az embernél. Kellemes érzést ad, ami depressziócsökkentő hatást eredményez.

Az állatterápia lényege, hogy a különböző pszichés problémákkal küzdő és értelmi fogyatékos emberek számára jótékony hatással van, ha a terápiás foglalkozásba (legyen az valamilyen készségfejlesztő avagy egyszerűen csak depresszió csökkentő) bevonnak valamilyen állatot. A kutya az állatterápián belül kiemelt helyet foglal el, éppen azért, mert a kutya nagyon jól kommunikáló, fejlett szociális intelligenciával rendelkező lény. Nagyon érzékenyen képes lereagálni az ember érzelmeit, kikényszeríti az emberből a vele való kommunikációt. Például az autizmussal élő gyermekek esetében jellemző lehet, hogy teljes mértékben elzárkóznak a terapeuta munkájától és nem kommunikálnak vele. Ebben az esetben – meglepő módon – egy kutya, a maga “erőszakosan” kommunikációra felhívó viselkedésével és provokálásával ki tudja billenteni az apatikus állapotban lévő gyermeket, aki elkezd kommunikálni a kutyával. Ezt a nyitott állapotot pedig ki tudja használni a terapeuta a maga fejlesztő céljaira. Banális dolgokról van itt szó. A terapeuta által eldobott labdát lelkesen visszahozza a kutya és további játszadozásra akarja rábírni a gyermeket, például a kezébe adja a játékot. Ugatással, böködéssel vagy nézéssel erősíti meg óhaját (akaratát) és ez a látványos és eseménydús produkció kibillenti elzárkózó, passzív állapotából a terápiában résztvevő gyermeket.

Alapvetően kétféle kutyaterápiás eljárás van. Az egyik az úgynevezett simogatásos terápia. Idősek otthonában, depressziós, pszichésen sérült személyeknél vagy hospitalizált betegek esetében alkalmazzák. A kutya ilyenkor alapvetően passzív szerepet tölt be, egyszerűen csak örül a simogatásnak, amit különféle módon ki is fejez – nézéssel, törleszkedéssel, kéznyalással. Mindez olyan érzelmi plusz motivációt jelent az illető kezelt személy (személyek) számára, ami segíti a fizikai, a lelki és a szellemi állapot javulását, a frissesség megtartását. A terápiás foglalkozások másik típusában a kutya aktív, cselekvő szerepet tölt be. Ilyen esetben a terapeuta különböző gyakorlatokat mutat be a kutyán keresztül – apportírozás, különböző testhelyzetek felvétele – és ezek a gyakorlatok szerves részévé válhatnak egy-egy fejlesztő foglalkozásnak.

Például ha a szellemi fogyatékos gyerekekkel olyan szavak jelentését, használatát kell elsajátíttatni mint az alatt, felett, akkor a kutya bevonása nagy segítséget jelenthet. Az asztal alá vagy az asztalra dobott labda mozgásra készteti a kutyát és már lehet is kérdezni a gyerekektől: hol van a kutya? A szellemi fogyatékos gyerekek nehezen motiválhatók tanulásra, de maga az állat jelenléte olyan mértékű motivációt vált ki belőlük, hogy jobban odafigyelnek a pedagógusra – és általa a foglalkozásra – s már egymást túlkiabálva fogják mondani: a kutya az asztal alatt van! Az effajta katalizáló, rásegítő hatás révén sokszor meglepő eredményeket lehet elérni.

Miért van ilyen aktivizáló hatással az adott embercsoportokra a kutya? A kutya evolúciós múltjában keresendő és található meg a felelet. Évezredek óta él az ember társaságában, és a nem kis idő alatt a két faj egymásra hangolódott. Az ember speciális élettani változásokkal reagál a kutya jelenlétére, amit például a keringésében beálló változás is mutat; ezt tudományos kutatások eredménye bizonyítja. Ez nem azt jelenti – mint sokan gondolnák –, hogy a kutya jelenléte csökkenti a vérnyomást, hanem általa megnő az ember stressztűrő képessége. Például a veszekedő vagy érzelmi stresszhelyzetben lévő személyek esetében hamarabb helyreállt a normális alapállapot, mint azoknál, akik mellett nem volt ott a kutya. Ez azt jelenti, ha hosszú távon valaki folyamatosan stresszhelyzetnek van kitéve, a kutya jelenléte a szervezetre rótt megterhelést csökkenti és ilyen módon lehet élethosszabbító, egészségmegőrző szerepe is. Ez egy biológiai mechanizmus, amelynek megvan a maga biológiai oka. Ám mindez fordítva is igaz! A stresszhelyzetben lévő kutyára sokkal kevésbé van megnyugtató, stresszcsökkentő hatással egy másik kutya, mint az ember. Kölcsönös, oda-vissza hatásról van tehát szó.

ÉLETKÉPEK

“Két évvel ezelőtt döntöttem el, életem hátralévő részét idősek otthonában fogom eltölteni. Szeretett feleségem halála után rám szakadt a magány és a nyolcvanadik életév küszöbén már nehéz elviselni a csendet. Szeretet és társaság után vágytam. Már gyermekként is erősen vonzódtam a gazdaszerető, hűséges kutyához. Életre szóló barátság lett belőle. Életemnek egyetlen éve sem telt el kutya nélkül. A hosszú sorban a legelső egy bernáthegyi volt, Úrfinak hívtam. Utána különböző fajták és az általam csak “parlagi”-nak nevezett, keverékkutyák következtek. Az utolsó két évtized alatt viszont csak német juhászom volt. Fogékony, okos kutyák. Sok mindenre rá lehet venni őket. Én például egyiküket megtanítottam létrára mászni. Mancsával ügyesen megkapaszkodott a létrafokokban és a végén már macska módjára mászott föl rajta. A nagyobb gond a lejövetellel volt. Türelmesen tanítgattam technikájára. Mivel bízott bennem, tette, amit mutattam neki. Tudtam, a kutyának nem szabad magasról leugrani, mert könnyen meghúzhatja, esetleg eltörheti a lábát. Az utolsó kutyám lebénult. Hátsó lábaira már nem bírt támaszkodni. Azt mondta az állatorvos, ne hagyjuk tovább szenvedni…

Könnyen beilleszkedtem az otthon lakói közé. Szobatársaim is elfogadtak. Megbecsüljük, tiszteletben tartjuk és szeretjük egymást. Közös a sorsunk. Fél évvel az ide kerülésem után látogatott meg bennünket először egy a “hivatását” végző kutya. Az otthonnak van egy kis zárt udvara. Ott vártunk az érkezőkre. A hölgy gazda bemutatta és mesélt kutyájáról, a szakállas skót juhász Meloriról, és elmondta, terápiás céllal jöttek. Mintegy húsz-harmincan lehettünk az udvaron. Szeretetünkkel elkényeztettük a kutyát. Kapott kekszet, és tömérdek simogatást is. Aztán előkerült egy labda. Boldogan futott utána, majd hozta vissza és kézbe adta. Ekkor már vagy tizenöten hívták közülünk egyszerre magukhoz a kedves, pajkos kutyát. Úgy vettem észre az otthon lakóinak azon részén, akik a terápiás kutya foglalkozáson rendszeresen részt vesznek, hogy azt kedvelik, számukra kikapcsolódást jelent. A kutyaterápiára hetente egy alkalommal, pénteken délután kerül sor. A másfél óra hamar eltelik. Az otthonnak sok lakója ágyhoz kötötten éli napjait. Hozzájuk szobáról szobára látogatva érkezik meg Melori.”

“Unokám kilenc évvel ezelőtt párkapcsolatra adta a fejét. Bár munkás éveimet én és a fiam is szorgos munkával töltöttük el, unokám és barátnője számára az első lakhely mégis az albérlet lett volna. Úgy gondoltam, kenyerem javát már megettem, a fiatalok ne a más, hanem az én lakásomban kezdjék el élni a közös életüket. Egyik magára maradt barátnőmmel egyeztetve, bevonultunk az idősek otthonába. Egy szobába kerültünk. Az évek múlása már a sokadik otthonlakót sodorta mellém. Mostani szobatársam nehezen tudja megfogalmazni gondolatait. A beszédet alig érti. Ezért inkább leírom neki a mondanivalómat. Úgy egyszerűbb. Az eltelt 92 év sok emléket hagyott maga után. Fiam betegsége nem tette lehetővé számára, hogy önfeledten játszhasson pajtásaival. Mégsem volt magányos. Kutyánk személyében hű barátra lelt. Odaadó szeretettel voltak egymás iránt. Egy anya ezt sosem feledheti. Én nemcsak a kutyákat, de az embereket is szerettem. Bár nem egyszer megesett, hogy közülük egyesek megbántottak, de a békesség kedvéért túltettem rajta magam. Sokat olvastam és kedvtelésből verseket is írogattam. Némelyiküket még el tudom mondani fejből, a többit olvasgatni szoktam. Amikor hírét vettem a terápiás kutyafoglalkozás beindulásának, felidéződött bennem az elmúlt évek sok-sok kutyás emléke. Hálával és nagy tisztelettel gondoltam vissza kutyáinkra. Mivel már jó ideje ágyhoz kötötten telnek el a napjaim –csak a mosdóba szoktam kimenni -, ezért a szobánkban tudom fogadni Melorit és a gazdáját. Egy reszketeg, idős kéz számára a puha, meleg érzetet adó kutyabunda sok mindent jelent. A simogatás által pedig szeretetet adok ki magamból. Aki tiszteli és megbecsüli az életet, annak vannak érzelmei és azt ki is akarja fejezni. Ám nem szabad megfeledkezni a szem szerepéről sem. Nekem elég ránézni Melori bájos arcára és máris elönt a melegség, amire neki is oly nagy szüksége van, nemcsak a magamfajta idős asszonynak. Igaz, a kutyaterápiás csoport hetente csak egyszer látogat el az idősek otthonába, de a mi szobánkban már állandóan jelen van Melori. Még karácsonykor kaptam róla egy fotót a gazdájától. A képet az ágyam mellett lévő éjjeli szekrényre tettem, hogy közel legyen hozzám, hogy jól láthassam. Időközben a sok gyógyszer helyet követelt magának a kis szekrényke tetején, ezért a kutyafotó a szobában lévő asztalra került. Onnan is jól látom. Tekintetem naponta többször is oda vetődik. Kicsit megpihen rajta, lelkem feltöltődik szeretettel, és segít elviselni a gyakran rám törő fulladásos köhögésrohamot.”

Mlinkó Renáta (gyógypedagógus)

A Gézengúz Alapítvány Lepke csoportjában – az épületben működő III. kerületi, Medgyessy utcai bölcsődével együttműködve – integráltan foglalkozunk halmozottan sérült gyerekekkel. A nagyfokú mozgáskorlátozottság mellett nehezített vagy sérült a gyermekek értelmi fejlődése, emellett beszéd és kapcsolatteremtési problémákkal, valamint esetenként látás- és hallásproblémákkal is küszködnek a négy-ötéves apróságok. Fejlődésüket hetente öt napon át, napi négyórás korai fejlesztőprogrammal próbáljuk elősegíteni. Csecsemő- és kisdedkorban még egyénileg, személyre szabottan foglalkoztunk velük; a fejlesztés a szülők bevonásával történt.

A csoportosan végzett gyógypedagógiai munkát a későbbiekben – immár egy éve – a Tetra Csoport terápiás kutyái segítik. Rajtuk kívül még egy Léna nevű sziámi cica is besegít. Az eltérő színű és nagyságú négylábúak látványa különböző élményekhez juttatja a kicsiket, akik kedvencüket ez által, illetve hangjuk, tapintásuk, nagyságuk alapján választják ki maguknak.

A terápiás foglalkozásra megfürdetve érkeznek a kutyák, és mielőtt belépnének a csapatmunkának helyet adó terembe, lábukat tisztára törlik. A gyógypedagógiai munka egy alaposan kiérlelt terven alapszik; annak lépcsőfokai a gyerekek fejlődésére épülnek (egyrészt mozgást és értelmi fejlődést céloz meg, másrészt pedig inger- és érzelmi töltést kíván adni). Az apróságok a földön ülő gyógypedagógusok ölében ülnek; legtöbbjüknek törzsét és fejét meg kell támasztani. A kutyákat név szerint sorra bemutatjuk; a gyerekek tekintetét közben az épp soron lévő állat felé irányítjuk. A tapintásos érzékeltetés alapvetően simogatást, tapogatást jelent, de a kutya bundáján a gyerekek meztelen talpát is végighúzzuk, sőt, egész testükkel a kutyához bújhatnak. A simogatás révén megpróbáljuk fogásra késztetni a gyerekeket; arra ugyanis nagyrészük képtelen vagy alig képes. A fogás tanítására sokféle játék keretében sor kerülhet. Például ilyen gyakorlat, amikor egy kisebb karikát fogatunk meg a gyerekekkel. Erre őket úgy próbáljuk rávenni, hogy az egyik terápiás kutyát ráharaptatjuk a gyűrűre; őt gazdája erre előzetesen betanítja. A mozgásra való motiváltság megteremtése is fontos szempont. A megfelelő idő elérkeztekor a kutyák már kúszni is tudnak. A négylábú kedvenc mozgása utánzó kéz- és lábmozdulatokra készteti a gyerekeket és ők képességeik szerint próbálkoznak. Ez által az önálló mozgást próbáljuk elősegíteni. Amennyiben egy erősebb testalkatú kutya is jelen van, úgy ő a felülésben is segítheti a gyerekeket – a kutya szájában tartott segítő eszközben a gyerekek megfogódzkodnak –, és még a “hátasló” szerepét is betöltheti. Ilyenkor a kötött izomzatú gyerekek meztelen combja, lábszára hozzásimul a puha, meleg érzetet keltő bundához. A gyerekek vizuális koncentrálóképessége széteső. A számukra érdekes és ingergazdag élményanyag előbb-utóbb odavonzza tekintetüket, azt rásegítéssel próbáljuk fokozni. A kutya testrészeinek megnevezésével, megmutatásával, majd azok megfogatásával, valamint a kutya és a gyerekek azonos testrészeinek beazonosításával fejlesztjük a gyerekek testképét, énképét. A csoportos foglalkozásokon részt vevő gyerekek létszáma maximum hat-hét fő. A közösség működési elve – egymásra odafigyelés, az egyén sikerének közösen meg- és átélt öröme, a változatos cselekvéssor –, inspirálóan hat az óvodásokra. A gyakorlatok között közös énekléssel biztosítjuk az átmenetet, amely idő alatt kipihenhetik magukat a fáradékony gyerekek. A hétfőtől csütörtökig előre begyakorolt készségfejlesztő játékos feladatokat erősíti meg a pénteki kutyaterápiás foglalkozás. A kutyának inspiráló szerepe van. Lényéből adódóan pozitív érzelmi hatást kelt és vált ki az emberekből – így a gyerekekből is –, ezt a képességét használjuk ki. Általuk lehetővé válik a társas interakciók, érintések, gesztusok gyakorlása, ami hasznos a kortársakkal való kapcsolatteremtés során.

Az elmúlt egy év tapasztalatát a következőkben tudnám összegezni: nőtt a gyerekek odafigyelő és koncentráló képessége, a nehezebben megnyíló gyerekek oldottabbá, befogadóbbá váltak, a csoport tagjai egymásra nagyon odafigyelnek, és a tanult nagy- és finommozgásokat is eredményesebben, pontosabban hajtják végre.

A foglalkozásokat fényképek és videofilm készítésével folyamatosan dokumentáljuk, hogy azok által nyomon lehessen követni, és bizonyítani lehessen a gyerekek fejlődését. A terápiás kutyák jelenléte erős motivációt jelent számukra. A fejlesztőmunka eredménye alapján úgy gondolom, hogy még sok kiaknázatlan lehetőség rejlik a kutyákban, más típusú és súlyossági fokú sérülések esetén, különböző életkorokban. További terveinkben szerepel, a különböző egészségi-, mentális-, és pszichés problémákkal küzdő embertársaink részére megfelelő fejlesztőprogramok kidolgozása az állat-asszisztált terápia keretében.

V. rész GAZDÁK KUTYÁIKÉRT

18. Vak

Kassai Ágnes

Nyolchetes korában került mellém az angol cocker spániel. Pedro szófogadó és tanulékony kutyának bizonyult. Hamar megértette: a járda végén meg kell állni – míg oda nem értem, leült –, és az úttestre csak akkor lépett le, ha azt kézintéssel jeleztem. Kezdeményező is volt. Magától ment be a vízbe és ennek megfelelően imádott úszni. Az étkező tálja előtt is aktívnak bizonyult. Nem volt verekedős fajta – mindig ő húzta a rövidebbet.

Nyolc éves lehetett, amikor jobb szemén szürke hályog keletkezett; annak beérésével, három év alatt fokozatosan elveszítette látását. Ez idő alatt derült ki, hogy másik szemével sem lát. Addigi virgoncságát alábbhagyva, egyre óvatosabban közlekedett – a parkban már nem rohangált, inkább csak bóklászott. Mára már teljesen elbizonytalanodott. Nem játszik kutyákkal, és a vízbe is épp, hogy csak bemegy úszni, néhány tempó után már jön is ki onnan. A többi kutya nem támadja őt. Azokat csak akkor veszi észre, ha szagukat megérzi - a másik kutyát körbeszaglássza, “megnézi”, hogy az milyen nemű. Szárazföldi közlekedése során szaglására támaszkodik. Útközben orra végig a földet söpri. A lépcső irányát úgy állapítja meg, hogy orrát egyre lejjebb nyomja, és ha annak hegye talpa vonalánál alább van, akkor tudja: le kell lépni. Ellenkező esetben pedig felfelé vezet az út. Utcán csak pórázon sétál. Óvatosan, megfontoltan lépked. A lakásban megszokásból közlekedik. Az útvonalakat ismeri, bátran halad. Ha egy tárgyat – széket, szemetes edényt, ajtót – véletlenül nem teszünk a helyére, nem nyitjuk ki, és az a kutya szabadnak tudott útvonalába esik, annak nekimegy. Az egyik ajtót elfelejtettük sarkig tárni. Pedro a maga tempójában a szobába be akart menni, ám a zárt ajtón nagyot koppant. Viselkedése bizonytalanságot tükrözött: talán nem jó felé mentem? A hozzánk való viszonyában is beállt némi változás: sokkal “gazdisabb” lett. Más kutyákkal már nem barátkozik, velünk viszont egyre többet akar játszani. Minden este odajön hozzám és a lábával elkezdi lehúzni rólam a zoknit. Kezemmel azt annyira letolom, hogy annak végét Pedro szájával meg tudja fogni. Nagy morgással szerzi meg zsákmányát. Boldogan viszi a helyére és azt mindenkitől védelmezi. Ha el akarom venni tőle a zoknit, akkor szájába kapja és mutatja: ez az enyém! Végül is, ha továbbra is nagy szükségem van a zoknira, úgy azt odaadja nekem – soha sem harapna meg.

Látásvesztése óta erősen csipásodik a szeme. Naponta legalább tízszer törlöm ki szeme sarkából a megkeményedett váladékot; eleinte a szemrésében gyűlt össze, majd áttevődött szemsarkába. Egyébként Pedro maga is a mancsával szokta törölgetni a szemét.

Látásának gyengülésével egy időben hallása is kezdett romlani. Hiába hívtam őt magamhoz, nem reagált rá. Az éles hangokra egy ideig még felfigyelt, de hallása is teljesen elveszett. Mivel Pedro világéletében szófogadó volt, ezért hallásromlásának legelején nem feltételeztem róla, hogy szavamat nem akarja meghallani.

Két évvel ezelőtt történt. Sétálni indultunk volna. Pedro az ajtó előtt állt, mikor hirtelen oldalára dőlt és elkezdett rángatózni. Szája nem habzott. Sokáig maradt ebben az eszméletvesztett állapotban – a kutya mereven feküdt, feje féloldalt felfelé ágaskodott. Az állatorvos agyérgörcsre vagy epilepsziás rohamra gyanakodott. Az utóbbi változat jött be. Pedro nyugtatót kap rá: időjárási front esetén belőle negyed szemet kell bevennie. Kutyám izületei is megkoptak. Első jele az volt, amikor a nagy melegben hideg kövön feküdt és amikor lábra akart állni, már nem volt képes. Betegségére zöldkagyló kapszulát kap, ami tünetmentessé tette.

Pedro ma már tizennégy éves. A sok baj ellenére köszöni szépen, jól van.

19. Mozgáskorlátozott

dr. Kapás Sándorné, Katalin

Kinéztem a virágüzlet ablakán. Egy sárgás-vöröses, félhosszú bundájú kutya haladt el előtte. Fürgén szedte lábát. Mind a hármat. Imádom az állatokat – kutyám és kanári madaram is van –, a sorsa nem hagyott nyugodni. Az állatorvos segítségét kértem. Azt, hogy a keveréknek mitől csonkolódhatott térdtől lefelé az egyik mellső lába, nem tudhatom, mondta az orvos, de hogy a seb szépen be van hegedve, az egészen biztos (az orvos csak méterekre tudta megközelíteni a német juhász forma ebet).

Minden nap egy tál ételt tettem ki a sorsverte kutyának. Csaba – ez lett a kutya neve – rendkívül bizalmatlan volt. Magához közel senkit nem engedett. Viszont az ételt elfogadta. A közeli bokor aljában gödröt ásott magának. Elmúlt a nyár, egyre hűvösebb szelek fújtak. Aggódni kezdtem: mi lesz vele télen? Egyik barátnőm révén egy fából ácsolt kutyaól került az üzlet mellé. Bár Csaba középtermetű volt, a ház mégis alacsonynak bizonyult. Egy ügyvéd vette magának a fáradtságot és megmagasítatta, kipofoztatta a kutyaólat. Esőálló tető került rá, azt hungarocellel bélelt falak tartották, és belül törölközővel kibélelt lakosztály várt rá. Ám ő oda nem volt hajlandó bemenni még az ételért sem. A szabadsághoz szokott világfi nem kért a bezártságból. Egy cukrászda üzemelt a közelben. A főnök minden nap adott nekem egy pohár tejszínt, és azt testvériesen elosztottam a két kutya között. Csabi adagját egyre közelebb tettem üresen árválkodó házához, míg végül oda betettem. Hogy az orrcsiklandó finomság mellett mennyire volt rá unszoló hatással a novemberi cudar idő, nem tudhatom, de amikor odanéztem, egy kutyaorr lógott ki a házikóból.

Eltelt egy év is, mire hagyta magát megsimogatni. Egyre közkedveltebb figurája lett a Vizafogó lakótelepnek. Ha néhány napra távol maradtam, nem maradt ellátatlanul. Volt, aki télen, éjjel egy órakor meleg húslevest hozott le neki csirkemájjal, mert azt Csabi nagyon szerette. A bőségtáljába került: disznótoros, pörkölt, bejgli, és még ki tudja, mi minden. Az ól lakója egyre jobban gömbölyödött.

A lakótelepen lakó, dr. Havas Ottó állatorvos elvállalta a kutya szakszerű ellátását. Jött is a kötelező oltás szérumával, ám láttára vagy talán szagára Csabi kereket oldott. Nem maradt más: reggelijébe nyugtatótablettát kevertem, amitől elálmosodott. De még így, fél éber állapotban is, az orvost észrevéve futásnak eredt, mi pedig loholhattunk utána. A fél lakótelepet befutkosta már, mikor egy parkoló autó alá hasalt. Én jobb felől toltam ki alóla, balról pedig injekciózta őt az orvos. Sorra nyíltak ki az emeleti ablakok és ellentmondást nem tűrő hangon szóltak le onnan az emberek: az a lakótelep kutyája, ne merjék bántani! – De hát én a virágboltos Kata vagyok, aki őt befogadta – válaszoltam. Ja, az teljesen más, drága Katikám, hallottam, és sorra becsukódtak az ablakok. A következő évben – okulva az előző év tapasztalatából – Csaba a virágboltban lett beoltva, ugyanis bódult állapotban könnyen egy autó elé szaladhatott volna.

Nagy kujon és csavargó volt. Egy tüzelő szuka után akár még a Lehel piacig is hajlandó volt elmenni, nem egyszer hozták őt onnan vissza az ismerősök. De gyakran nézett szét az Árpád hídi aluljáróban is. Félteni mégsem kellett. Csodálatosan tudott közlekedni. Leült a járda szélére, és türelmesen nézegette a robogó járműforgalmat. Amikor az utolsó gépkocsi is elsuhant az orra előtt, átbandukolt az úttest túloldalára.

A második év közepére oldódott fel benne az emberek iránt érzett félelme. Akkor már bárki megsimogathatta őt, és magától bejött az üzletbe is. Ám autóba továbbra sem volt hajlandó beszállni – ebből arra következtettem, hogy talán mégis csak balesetben veszíthette el a lábát. A környék-szerte kedvelt ebre egyesek mégis szúrós szemmel néztek. Egy pedagógus mindenféle nyomorék, undorító mocskos dögnek elmondta. És ha egyszer magával is történne ilyesmi? – szegeztem neki a kérdést.

Egyik télen történt. Cefetül hideg volt. Közeledett a hétvége. Törtem a fejem, mi legyen Csabival? Szombat délután tettem be neki vizet és élelmet az üzletbe, majd másnap délelőtt megint. Hétfőn reggel nyitom a boltot és megdermedek a látványtól: ami odabent mozdítható volt, az mind a földön hevert, a függöny széttépve terült el a vázákon. Valaki kívülről ingerelhette őt, vagy rátört a klausztrofóbia? – ki tudja. Többé nem lett oda elkvártélyozva (utána hozzám sokáig nem volt hajlandó bejönni). A zord tél fagyos szele továbbra is süvítve söpört végig a Duna parton. A közelben lakó Ildikó befogadta volna Csabit, csakhogy a lakására őt sehogyan sem tudta felcsalni, mígnem kiötölte: egy tüzelő szukával fogja megtenni! Csabi barátunk az orránál fogva lett vezetve. Eltelt az éjszaka, légyottról persze szó sem lehetett. Ildikó reggel leindult a kutyával, hogy az elvégezhesse a dolgát. A jóakaró befogadó nem volt bikaerős alkat, ezért bár a befogadott pórázon volt, mégis bemászott az első útjába akadó autó alá. Négy órán át könyörögtünk az alváz alatt kuksoló ebadtának. Ránk sem hederített. Ildikóval mi meg kezdtünk összefagyni. Nincs más megoldás, megkerestük a gépjármű tulajdonosát, és kértük volna tőle, hogy ijesztésül indítsa be a jármű motorját. Igen ám, de közel negyvenegy fokos lázzal, nagybetegen az ágyat nyomta. Végül is az egyik családtag megkönyörült rajtunk, és a felberregő motorzaj előcsalta Csabit.

A keveréket egyáltalán nem zavarta a negyedik láb hiánya. Magabiztosan ment vagy futott. Nemcsak a felnőtt kutyákkal játszott szívesen, hanem a kölyökkutyákkal is, vitte magával játszani őket. Nászának tanúja egyszer sem voltam, de ismerve vérmérsékletét, biztosan nem volt magányos. Vígan élte napjait, oda se neki. Egy fiatalember nyitott be a virágboltba: a barátaimmal összedobjuk a lábprotézisre valót, ha meg tetszik engedni, mondta. – Ő nagyon jól megvan a hárommal is, a protézis csak zavarná – feleltem.

Egyik nap egy szukakutyával jött fel a Duna-partról – airdale terrier és német juhász szülőktől származhatott. Van kaja meg pia, gondolhatta Csabi, bútorozzunk össze, ajánlhatta neki még ott a vízparton. Keménynek kellett mutatkoznom a kedves kis szukával szemben, hisz a közelben lakók nem mindegyike nézte megértő szemmel kutyamániámat. Hiába keményítettem meg szívemet – nem adok neki enni és inni –, olyan szép szemekkel nézett rám, hogy attól elolvadtam. Fáni itt ragadt. Csaba házába nem ment be – a bokor tövében vackolta el magát –, de hozzám az üzletbe azért belátogatott. Záróra után három kutya kísért haza. Fáni jött is volna fel hozzánk, de azt nem akartam; az én saját kutyámat sem szíveli mindegyik szomszéd.

Ildikóval egyre többet tanakodtunk azon, hogy Dorogon lakó szüleihez miként kerülhetne le Csaba? Sok problémát vetett fel a terv: ki helyettesít engem az üzletben, míg leviszem, az állatorvos épp ráérjen (az altatás miatt), úgyhogy volt mit egyeztetni. A kijelölt nap reggelén épp a bolt közelében őgyelgett a keverék. Megkapta az altató szurit, és még mielőtt Dorogra lett volna fuvarozva, az orvos leszedte a fogkövét, kinyomta bűzmirigyét, beadta a kötelező oltásokat. Mire az autó megállt a családi ház előtt, már ébredezett kábulatából a kutya. A nagyszobában tért magához – Alex kutyám és egy spániel szuka keverék is volt ott –, de ő egyszeriben megzavarodott. Össze-vissza rohangált, dülöngélve persze. Teljesen pánikba esett. Kiengedtük a kertbe. Ott pisilt egy nagyot, majd jobb kedvre derült és elbóklászott a zöldben.

Csaba évek óta Ildikó szüleinél lakik, a konyhába már bemegy, de abba a szobába, ahol ébredt, a mai napig sem! A Jézuska gyapjútakaróval bélelt, kacsalábon forgó kutyaólat hozott neki, amelyben sokadmagával is kényelmesen elférne. Ildikó – bár nem veti fel a pénz – igencsak megnézi, hogy az eladó milyen húsárút csomagol kedvencének. Otthon megfőzi és fagyasztva viszi le a szülői házba. Csabi ugyanis csak az ő főztjéből ehet!

Fáni a megürült kutyaólba nem volt hajlandó beköltözni. Hiába próbáltuk újjá suvickolni a házat, a szuka tiszteletben tartotta Csabi “tulajdonjogát”. Jött a tavasz, az pedig a tüzelés időszaka. Könyörögtem anyukámnak, fogadja be Fánit. Egy feltétellel vállalta, ha ivartalaníttatom a szukát. A műtőasztalról a barátommal vittük hozzá. Jó természetű, hűséges párának bizonyult. Teltek az évek. Húsvét volt. A kutya napok óta nem evett és ivott, de egyre terebélyesedett. Doktor úr, Fáninak nagy baja van – fordultam az ügyeletes állatorvoshoz. A kutya cukorbeteg, állapította meg. A májfunkció vizsgálat eredménye egyértelműen jelezte, Fáni mája már teljesen szétesett. Fáni utánozhatatlanul meleg és gyönyörű szemével még elbúcsúzott tőlünk – anyukám öt napig bírta kutya nélkül.

Talán már egy éve is volt annak, hogy Csaba Dorogra került. Nagy örömömre találkozásunk első pillanatában rám ismert. Vinnyogva rohanta körbe-körbe a birodalmát, boldogan mutatva meg nekem. A szukakutyával azóta puszipajtások lettek, és egymástól elválaszthatatlan barátok. Mikor a hosszúra nyúlt beszélgetés után kijöttem Ildikó szüleivel a házból, odavágódott mellém Csaba. Kiléptünk a kapun, Csabi a lábamhoz dörgölődzött. Elkísért a ház sarkáig, majd ott lefeküdt, ezzel jelezve nekünk: nagyon szeretlek benneteket, nem felejtettelek el, de én már ide tartozom (Csabi a túlélés bajnoka!).

Schopper Ildikó

Csabát azóta ismerem, hogy őt Katika magához fogadta. Az első pillanattól kezdve rokonszenveztem vele. Sorsát folyamatosan figyelemmel kísértem. A nagy hideg elől Csaba az egyik panelház kapuján akart bekéredzkedni. Néhány lakó a sintér kihívását fontolgatta. Ekkor határoztam el, hogy őt szüleimhez fogom vinni.

Dorogon szeretettel fogadták Csabát. Az intelligens, jó alkalmazkodó képességű kutya hamar beilleszkedett az új környezetbe. A szintén befogadott, ivartalanított spániel szukával jól megvannak. Míg a lakótelepen félénknek bizonyult – többször is hasba rúgták, saját szíjával elverték (belső vérzése lett a rúgásoktól), addig mára karakán házőrző lett belőle. Az utolsó év telét már a konyhában vészelte át, de a jó idő kezdete őt az udvaron fogja találni.

Fél évvel megérkezése után a kerítésen egy maga alakította lyukon átfúrva magát, kiszökött az utcára. Elment a város nagy forgalmú útkereszteződéséig, ott leült és míg rá nem akadtunk, egyfolytában az autóforgalmat nézte. A nosztalgiázó kutyát haza vittük, és azóta nem szökött el, imádja a kert természetközeli világát.

A lakótelep újabb kutyát fogadott be, igaz, Kóbit már nem szeretik annyian, mint a régit. Negyedik éve lakik a panelházak árnyékában. A nagy testű kutya egy külön neki készített kutyaólban lakik. Kóbit több kutyásgazda is rendszeresen kiviszi sétálni a szigetre. A kutya póráz nélkül tart velük. Míg egészségügyi sétáját végzi, azalatt Margit néni lemegy a kutyaólhoz, kitakarítja, rendbe teszi. A munka végeztével pedig egy tál ételt hagy ott. Kóbi jól tudja, este fél hét órakor – órára nincs szüksége az idő megállapításához – már terített asztal fogja várni. Fürgén érkezik meg. Orrát a csajkához dugja és lemeózza az ételt. De nem nyúl hozzá. Megvárja, míg odaér első számú kegyeltje, Gina. A szuka nekilát a falásnak. Kóbi ezalatt tíz méterre áll házától és védi a területet. Mikor a szuka száját nyalogatva arrébb áll, csak akkor kezd neki az evésnek (két kutyának való étel van a tálban).

20. Siket

Dezmand Éva

Bagira fekete színű, amerikai cocker spániel. Sok fajtatársával és egy vizslával együtt él nálam. Bagira ifjú korában minduntalan kihasználta a nála nagyobb termetű vizsla védelmét. Előszeretettel rohant ugatva a nála termetesebb kutyák felé, majd oltalmat keresve száguldott vissza a vizsla háta mögé. Annak mentalitása érdekes volt: ha őt egy kutya megtámadta, nem védte meg magát, de ha a spánielre vicsorgott rá egy másik kutya, annak nekiment, még akkor is, ha az nála kétszer akkora volt.

Három évesen ellett Bagira. Kölykei már négy hetesek voltak, amikor elkapta őt az eklapsziás görcs – ez ellés után két héten belül szokott előfordulni. Ez a kór egy szájgörcs, ilyenkor a kutya száját mielőbb szét kell feszíteni, máskülönben megfullad. A kalcium hiánya okozza. Orvosi kivizsgálás követte az esetet, ami szívbetegségre utaló jelet állapított meg nála – többé nem is pároztattam Bagirát. Egyik pillanatról a másikra tört rá a szívgörcs. A kutya szeme hirtelen kimerevedett, oldalára dőlt, mint egy zsák, a lábai megfeszültek. Eközben alig kapott levegőt, egy-két percig tartott az eszméletvesztett állapot. Szíve tájékát masszírozni kezdtem és hideg vízzel lelocsoltam. Hamarosan éledezni kezdett, talpra pattant, megrázta magát és mintha mi sem történt volna, boldogan szaladgált. Élete végéig, évente kétszer-háromszor tört rá a szívelégtelenség.

Nyolcéves lett a spániel. Ha halkan szóltam hozzá a füle botját sem mozdította, ha hangosan tettem, azonnal odajött hozzám. Az orvos fülcseppet írt fel neki, de megmondta: a kutya fokozatosan el fogja veszíteni a hallását. Eleinte még meghallotta éles füttyömet, de később már azt sem. Egyre többször keresett meg szemével, így pótolva a hallás hiányát.

Szeme tükrén nem vettem észre, hogy romlik a látása; ekkor úgy tízéves lehetett. Erre úgy figyeltem fel, ha a széket nem toltam vissza a helyére, nekiment. Eleinte értetlenül toporgott körülötte, majd óvatosan kikerülte és tovább ment. Sajnos a látását sem lehetett megmenteni. A kutyát viszont naponta többször is le kell vinni. Második emeleten lakom, a házban nincs lift. Bagirát pórázra vettem és a körfolyosón elindultunk a lépcsőhöz. Előtte megálltam – a pórázt kissé visszahúztam –, majd elindultam és ő követte a vezetőzsinór irányát. Hasonlóképpen történt a járdáról való lelépéskor is. A parkban eleinte még elengedtem – tíz-tizenöt méterre elbóklászott tőlem –, de a későbbiekben már nem mertem szabadon engedni, nehogy baja essék. Együtt sétáltunk a füvön, a fák között. Magabiztosan lépkedett mellettem, mintha makkegészséges volna. Teljesen megbízott bennem. A többi kutya egyszer sem támadta meg őt.

Ez a sokféle baj nem változtatta meg Bagira alaptermészetét. Anyjával és öt testvérével jól kijött, nem idegenkedtek tőle. A hozzám való viszonya is változatlan maradt. Szívesen ugrott fel mellém az ágyba. Bár nem hallott, de valahogyan mégis csak érzékelte lépteim zaját. Amerre mentem – a lakásban vagy a szabad ég alatt -, ő egyenletes tempóban követett. Látható jele nem volt, de a tájékozódásban egyre inkább támaszkodhatott orra segítségére.

Bagira már elmúlt tizenhárom éves, amikor az őt már hat éve hatalmába kerítő emlőrák – később egész testére kiterjedt – legyengítette.

(Bagira mamáját egy beltenyészetből származó, szívbeteg kannal fedeztettem be – erről csak később szereztem tudomást.)

21. Epilepsziás

Király Zita

Amigo másfél éves korában került hozzám. A labrador vidám alaptermészetű és kiegyensúlyozott vakvezetőnek bizonyult. Gyengénlátó vagyok, vele nagyobb biztonságban érzem magam az utcán. Az emberek nem kellő odafigyeléséből mégis bekövetkezett néhány kellemetlen esemény. Esett az eső, amikor villamosra szálltunk. Egy ingatag lábakon álló, bizonytalan beszédű nő megjegyezte: miért jön fel kutyával, teljesen összepiszkolja az utasteret? Az egyik közelemben lévő férfi a nő felé fordult és megszólalt: nem látja, hogy milyen kutya fekszik a hölgy lába mellett?

–Látom én, hogy vöröskereszt jelzés van rajta – felelte a megkérdezett.

–Na és az mit jelent?

–Unicum – felelte rá a nő.

Szomorúan vettem tudomásul a szeszgőzös választ. Továbbra is vigyáztam Amigo testi épségére. Mégis mi lett a vége? A kutyával az álló mozgólépcső igénybevételével a metró peronszintjéről gyalogosan haladtunk fel az utcaszintre. Az út felét már megtettük, amikor valaki elindította a lépcsőt. Megijedtem, mivel a labrador nem volt a mozgólépcső használatához szoktatva. Amint a talpa alatt lévő fokok vízszintbe rendeződtek, azok a kutya bal hátsó lábának talpáról az összes párnát letépték. Hetekbe telt, mire felgyógyult – bár volt áfás számlám, akiknek kellett volna segíteni, nem tették. A labrador továbbra is talpraesett kutya maradt, de már nagy ívben kerülte a mozgólépcsőt.

Kétéves múlt a kutya. Munkahelyemen voltam. Amigo váratlanul feszültté vált, mellső lábai kimerevedtek. – Mi a baj, Amigo? A labrador lábaival dobbantott egyet, majd oldalára dőlt és elkezdett rángatózni. Vagy tíz perc telt így el, közben vizes ruhával borogattam, mikor végre nagy erőfeszítések árán lábra kapott és tántorogva elindult. Ami útjába került, annak nekiment (ezért az öntudatlanul haladó epilepsziás kutya útjában lévő tárgyakat előle el kell húzni). Öt perc öntudatlan bolyongás után (a kutya fejét lehetőleg le kell fogni, nehogy beüsse valamibe) Amigo újra elvesztette az eszméletét. (A kutya száját ilyenkor szét kell nyitni, nehogy a nyelve a torkán akadjon és megfulladjon). Az állatorvos – a vérvétel után – megállapította, hogy Amigo epilepsziás. Elvittem őt a Vakvezető Kutyaképző Iskolába is, ahol az állatorvos egy EEG – agyi hullámokat mérő – műszerrel megvizsgálta a labradort. A kapott pirulák nyolc hónapra tünetmentessé tették, de utána öt hónapon át, hetente újra és újra rátört a roham. Azok viszont teljesen másként zajlottak le, mint a betegség kezdetekor. A kutya hátsó lábai elkezdtek remegni – olyan volt, mint aki épp készül megfagyni. Közben pedig nagyokat nyelt. Tíz-tizenöt percig tartott nála ez az állapot – ez alatt a kutya egyszer sem vesztette el az eszméletét –, hidegvizes borogatást tettem rá. Újra állatorvoshoz vittem, mégpedig egy harmadikhoz. Az orvos nyugtató- és vitamintablettával egészítette ki az addigi két gyógyszert. Belőlük naponta háromszor kell adni a kutyának. Az eltelt másfél év alatt a labradorra egyszer sem tört rá az epilepsziás roham.

A betegség kezdete óta alaposan megváltozott a kutya. Ugyan továbbra is szeret vezetni, de nagyon lelassult. Ha egy autó hirtelen fékez, a csikorgástól megriad. Régebben mit sem törődött a durranó petárdák hangjával, ma már elkapja ilyenkor a reszketés. Amigo idegei teljesen tönkrementek. Gerincében keletkezett egy idegbecsípődés; gyógyszert kap rá. A labrador magányossá is vált, azóta még jobban ragaszkodik hozzám, mint az előtt. Kezemet állandóan puszilgatja (nyalogatja). Ha leülök, úgy fekszik mellém, hogy testével lábamhoz érjen; azelőtt elég volt neki, ha a közelemben telepedett le. Régebben, ha a nagyszobából kimentem a konyhába – onnan a kutya nem láthatott – nem jött utánam. Mióta epilepsziás lett, az előszobáig jön utánam, hiszen onnan szemmel tud tartani. A gyógyszereknek köszönhetően naponta sokszor vizel, három óránként le kell vinni, máskülönben megtörténne a baj. A parkban sétálva már ki nem állhatja a macskákat, de a dogot sem.

A kutyaiskolában felajánlották nekem, hogy adjam le a kutyát. Azt nem, feleltem. Én arra képtelen lennék!

22. Rákos

Gál Andrásné Nagy Ibolya

Az angol szetter – szokatlan kutyafajta a vakvezetők között – másfél évesen került mellém. Másban is rendkívüli teremtés volt. Imádta a nyers burgonyát, sőt a hámozatlan sárgarépát is. Ezt a sarki zöldséges sehogyan sem akarta elhinni, és próbaként egy sárgarépát dugott a szetter orra alá, aki a neki csemegének számító zöldséget jó ízűen befalta (két kiló ajándékba kapott sárgarépával térhettünk haza). Ezek után kutyámat már csak Nyuszinak hívtam. Mellesleg, megbízhatóan végezte napi vakvezető munkáját: gyorsan és határozottan vezetett. Mellette tanultam meg biztonságosan közlekedni.

Ami nagyon jól esett tőle – nem is mertem volna gondolni rá –, hogy az állatokkal is rendkívül barátságos lesz, így hullámos papagájunkkal, Robi úrral is, “aki” ki tudta mondani a saját nevét. Amikor első alkalommal hazaértünk, Nyuszi leült a szoba közepére, és nézte a körbe-körbe repdeső madarat. Odavittem hozzá a papagáj kalitkáját, megszagoltattam a szetterrel, majd rámutattam a köröző madárra: nem szabad bántani! Eleinte a kutya még felkapta fejét a madár után, ilyenkor ujjammal Nyuszi kobakjára koppintottam. A későbbiekben akár már rá is szállhatott Robi úr, a szetter békésen tűrte.

Gyakran tértünk be a közeli állatkereskedésbe is. Egyik nap azzal állt elő a tulaj, hogy a kutya orra elé letesz egy élő nyulat, ha azt megfogja a szetter, akkor a tapsifüles a cég húsvéti ajándéka lesz. Nyuszi nemhogy nem fogta meg a nyulat, hanem láttára még hátra is hőkölt.

Idővel lett egy macskánk is. Nyuszi és az ő barátságát korántsem a “kutya-macska” perpatvarviszony jellemezte. A cirmos viszont nagyon szerette volna megkaparintani a papagájt. Ám drága kiskutyám mindig résen volt, és azonnal rámordult a tilosban járóra.

Beregfürdőn, egy kutyás táborban nyaralt a család. Megkértem a Vakvezető Kutyakiképző Iskola vezetőjét, hogy nézze meg Nyuszi emlőjét: csomókat észleltem benne. Ha visszautaznak Budapestre, mondta a szakember a tapintás után, keressék fel az Állatorvosi Egyetemet. A vidám, pajkos kutyát szeptember 24-én műtötték először daganattal, éppen a házassági évfordulónk napján. Nyuszi akkor hatéves volt. Pár hónappal később a lábain, majd az oldalán is megjelentek a kóros dudorok. Utána már sorra követték egymást az operációk.

Az orvos a szetter három lábát és a hasát vágta fel. Műtét után a kutyát még bent akarták tartani az egyetemen, de neki mehetnékje volt: amint az altatásból felébredt, máris keresett és nem volt hajlandó békén megmaradni. Az állatmentő hozta haza, a fiúk már úgy ismertek bennünket, mint a tenyerüket. Volt is nagy öröm. Letettük Nyuszit az ágyára. Valamivel később, elővigyázatosságból szóltam neki: maradj nyugodtan, kiugrom a postáért, mindjárt jövök, kiskutyám! Mire perc múltán visszatértem a konyhába, a kutya már annak küszöbéig csúszott-mászott.

Mikor egy-egy műtét után talpra állt, kifogástalanul vezetett. Ha akadályt észlelt, fejét bal lábam elé fordította, és ha nem figyeltem fel erre, akkor képes volt teljes testtel elém állni. Mindenfelé mehettem vele, csak az egyetem felé nem. Ha a közelében lévő troli megállóba értünk, megmakacsolta magát és egy tapodtat sem volt hajlandó tovább menni. Mondhattam én neki bármi “finomat” és kedveset (sárgarépát vagy labdát), semmi foganatja nem volt.

Az osztrák vakvezető kutya oktatók nem akarták elhinni, hogy angol szettert vakvezetőnek ki lehet képezni. Kimentünk Csepelre és tartottunk nekik egy bemutatót. Az osztrákok alig hittek szemüknek: annak ellenére, hogy sokadik műtétjén volt túl Nyuszi, kifogástalanul végezte munkáját. Ausztriában ezután fogtak bele a szetterek képzésébe.

Fulladni kezdett Nyuszi a rátörő légszomjtól. Asztmagyógyszert kapott rá. Áttételesnek bizonyult a rák, megtámadta a máját is. Már támolyogva vezetett az utcán, de minden akadályt precízen bejelzett – ekkor nyolcéves volt.

Már a húszadik műtét után lehettünk. Nemrég jött ki a klinikáról. A közeli téren sétáltunk. Odajött hozzánk egy család és megszólítottak:

–Jaj, de gyönyörű angol szetter! – mondták lelkesen. – A miénk is ilyen, de nincs benne ez a piros.

–Milyen piros van a kutyámban? – tudakoltam meglepve.

–Hát piros az oldala, meg a háta is!

–Ja, az nem a színéhez tartozik, hanem csak jód – feleltem.

Tíz évesen már nagy beteg volt. Ennek ellenére sohasem nyüszögött. Ha fájdalmai már végképp kibírhatatlannak bizonyultak, bement a fotel és az asztal között lévő szűk területre, és a lábával erőteljesen kaparni kezdte a szőnyeget – az ki is lyukadt. Máskor meg a piros rongyát húzta körbe a lakásban. Egyszer kérdem tőle: mi bajod van, kiskutyám? – mert olyan csendben volt. Odajött hozzám, és megfogtam a fejét. A szetter merő remegés volt, de meg sem nyikkant (a hüvelyéből egy nagy, kacsacsőr formájú daganat türemkedett ki).

A Béres csepp valamelyest meghozta Nyuszi addig nem létező étvágyát. Igaz, épp hogy csak evett valamit, de az is több volt a semminél. Az állandóan nálunk vendégeskedő keverék szuka, a kis Dorka is segítségünkre volt. Férjem átvitte Nyuszit a klinikára. Én addig otthon voltam a ránk bízott kutyával. Az egyszer csak felpattant, kirohant a konyhába és elkezdett nyüszíteni. Mi a baj, kis Dorka? Nem sokkal rá hazatelefonált a férjem: nagy a baj, siessek a szülészetre!

Az orvosok sorra nézték meg a kitüremkedő daganatot, addig olyat még egyikük sem látott. Közel négy órán át tartott a műtét; az altatás kezdetén azt mondta nekünk az orvos: a kutyán múlik, hogy életben fog-e maradni. Ha élni akar, akkor élni fog. Az altatás után haza indultunk gyengénlátó férjemmel – el is tévedtünk az egyetem területén. Nyuszi nagyon szeretett minket, ezért életben akart maradni. Négy nap után térhetett haza. Boldog volt, rohangált a lakásban, senki sem akarta elhinni, milyen nagy operáción van túl.

Az első műtéttől kezdve az utolsóig Csillik Zoltán doktor hajolt az angol szetter fölé. Biztos kézzel operálta. Abban az évben, hónapokon át Hollandiában, egy szakmai konferencián tartózkodott. Várjuk meg, míg visszajön a doktor úr, tanácsolták a kollégái Nyuszi daganatokkal teli teste láttán.

A kutya már nem evett, nem kelt fel, nem akart az utcára kimenni. Ám továbbra sem panaszkodott. Csak az én ágyam mellé volt hajlandó lefeküdni. Mivel már alig mozdult, és ráadásul nagy meleg is volt, kimentem a konyhába, és onnan hoztam neki egy tál friss vizet. Belelefetyelt kettőt – az udvariasság kedvéért –, majd kivánszorgott a konyhába, és ott, a saját táljából teleitta magát.

Teljesen tanácstalanok voltunk. Már nem vécézett, igaz, nem is evett. Férjemmel ketten emeltük fel és vittük ki őt a levegőre. Nyuszi hasán hatalmas, millió színben játszó daganat éktelenkedett. A hasának háromnegyed részét el kellene távolítani, mondta az egyik doktornő. A beavatkozást talán túlélné a kutya, de a sebet aligha. Porig sújtva mentünk haza.

Nyuszit összesen huszonnyolcszor operálták meg daganattal.

23. Cukorbeteg

Serfőző Szilvia

Stefi amerikai cocker spániel. Esetében következményes cukorbetegségről van szó, mivel hasnyálmirigy gyulladás előzte meg. Eredete mindmáig tisztázatlan, lehet, hogy az ellés után felborult a hormonháztartása, de az is lehet, hogy valamilyen táplálkozási szokás váltotta ki. Az akut időszak megviselte Stefit: hányt, émelygett, lázas volt. Egész nap feküdt és egyfolytában nyöszörgött. Az erős görcsök miatt minden kijött belőle, még a víz is. Mindez kisebb-nagyobb visszaesésekkel három hónapig tartott. Az orvos infúziós- és antibiotikumos kezeléssel próbált rajta segíteni, a hányást pedig hányáscsillapító gyógyszerekkel és kúpokkal igyekezett mérsékelni. A betegség tönkretette a hasnyálmirigy szövetállományát, ezért az már nem volt képes megfelelően inzulint termelni. (A cukorbetegségről akkor még nem tudtunk.)

A pontos kórképet az István utcában, az Állatklinikán diagnosztizálták, s azt mondták, talán meg is kell műteni a kutyát, mert előfordulhat, hogy az ivarszervei okozzák a gyulladást, de erre mégsem került sor. A klinikán megpróbálták Stefi inzulinadagját beállítani. Egy hetet töltött kórházban és mikor bementünk érte, már nagyon sovány volt, a gyengeségtől remegett, nagyon elesett állapotban volt. Stefi kölykei ekkor már egyévesek voltak. Hat kölykéből négy életképtelennek bizonyult, egyet elajándékoztunk (róla nincs információm), a meghagyott kölyök, Betty lumbágós.

Stefi hazakerült. Naponta kétszer adtunk neki inzulint, de mivel egységét csak hétköznapi körülmények között lehet pontosan beállítani (a mozgás és a táplálkozási habitusa otthon másként alakul, mint egy kórházban), így az hosszadalmasabb folyamat volt állandó megfigyelés mellett. Az adag egyszer kevésnek, máskor meg soknak bizonyult. Ha kevés volt, a kutya rosszul lett (alig volt tudatánál, reszketett, mozgáskoordinációs problémái voltak, nyüszített, a teste hidegnek mutatkozott). A cukorszint megemelkedésére a sok vízivás utalt (kirívóan magas érték esetén a kutya eszméletét veszti), illetve az állat hiperaktív módon viselkedett. Az akut időszakban a kutya csak pépes ételeket kaphatott. Pár hónap eltelte után sikerült stabilizálni Stefi állapotát.

Egy kutya esetében ezt a betegséget sosem lehet olyan előírásszerűen kezelni, mint az embernél. Sokszor fő a fejünk a kutya étkeztetése kapcsán. Minél kevesebb zsírt és meghatározott mértékű szénhidrátot kell kapnia, viszont fehérjéket (húst és sajtot, zöldségféléket) bőségesen fogyaszthat. A szénhidrát az inzulin beadása után fél órával szükséges, és ideális esetben a napi szénhidrát adagot ötszöri étkezés alkalmával kellene elosztani. Ha Stefi épp akkor nem akar enni, amikor feltétlenül muszáj lenne (fél órával a hosszú hatású inzulin beadása után), akkor erőszakkal kell a szervezetébe táplálékot juttatni (tejet például fecskendőben). Az emberhez hasonlóan, naponta ötször kéne ennie, de nála ez sem betartható. A hasnyálmirigy gyulladása miatt az emésztőenzim termelése elégtelen, ezért azt tablettával kell elősegíteni. Minden étkezés előtt a gyógyszert porrá zúzzuk és belekeverjük a kutya ételébe, mert így képes kifejteni maximális hatását.

Stefi figyelmét az inzulin beadás idejére nem kell felhívni. Szervezete azt előre jelzi neki, de a látható, hallható előjelekből is ki tudja “szimatolni”. Abszolút nem foglalkoztatja az injekciótű bökése, utána már megy is ki a konyhából a dolgára. Betegsége nem befolyásolta mindennapi kutyateendőinek ellátásában. Ha volt mit megugatni, megtette, ha nem, csinált helyette mást. A magához vehető tápanyag összetétele mellett azért is állandóan éhes Stefi, mert finnyás – talán gazdájának köszönhetően? Olykor még a húst is hosszasan szimatolja, majd otthagyja. Talán ettől, talán nem, de kissé nyugtalan.

A diagnosztizálástól eltelt öt év alatt a cukorbetegség teljesen tönkretette a kutya látását (szürke hályog alakult ki szemén), talán a fényt valamennyire még érzékeli. Mozgása látásának csökkenésével arányban lelassult. Kertes házban lakunk. Stefi orrát a földhöz nyomja, így indul ki a konyhaajtón. Lassan, óvatosan lépkedve halad előre. Nemcsak az előkertbe szokott kimenni, hanem a hátsóba is, gyakran fekszik ki a kapuba és ugatja meg az arra járókat. Naponta bejárja megszokott útját. Ha magunkhoz hívjuk, akkor sem sietős a dolga. Útközben néha nekimegy egy ottfelejtett, váratlan tárgynak – locsoló kanna –, ilyenkor koppan egyet, majd komótosan folytatja útját.

24. Depressziós

dr. Király Péter és Floki – állatorvos, a Rex Alapítvány alapítója

Flokit, a fekete-fehér foltos vizsla méretű keverék kutyust néhány évvel ezelőtt drámai lelkiállapotban, hatalmas, duzzadó emlőkkel hozta be a Rex Kutyaotthon Alapítványhoz egy jólelkű állatbarát. Elmondása szerint nem sokkal a szülés után a kutya szeme láttára lapáttal verték agyon a kölykeit, majd egy jól irányzott oldalbarúgással kihajították az utcára. A szerencsétlen állat minden zajra és a legkisebb kézmozdulatra is vonyítva menekült, és kifli alakba kucorodva remegte át az első napokat. Úgy gondoltuk, hogy egy szerető családban sokkal gyorsabban elfelejti majd a vele történt szörnyűségeket, ezért magunkhoz vettük. Ennek most már lassan négy éve. Azóta már képes önfeledten szaladgálni, de egy-egy hangos szóra még most is összerezzen: tudja, hogy az emberek alapvetően jók, de tudnak szörnyűségesek is lenni. És ezt a bevésődést a legnagyobb szeretet sem feledteti el vele.

VI. rész MENTŐKUTYÁK

25. Lavinakutató – hegyi mentő

Leczki Sarolta (mentőkutya kiképző)

Már a XVI. század elejétől maradtak ránk írásos, képi, és történeti emlékek a lavinakutató kutyáról (hegyi mentő). Az ősök a legkülönbözőbb hegyi keverékek voltak, azok leszármazottaiból alakult ki a bernáthegyi fajta. Magánházaknál és kolostorokban egyaránt tartottak kutyát. Adottságait felismerve, a hegyek között eltévedt, eltűnt személyek felkutatására is igénybe vették őket. Kiváló volt a szaglásuk (az ember szagérzékelésénél körülbelül kétszázszor erősebb a kutyáé). Keresőmunkájukat télen-nyáron természetes ösztönük szerint végezték.

A mai lavinakutató kutyák céltudatos kiválasztáson és felkészítésen esnek át. A klasszikus lavinakutyát – bernáthegyi, rumoshordóval a nyakában – el kell felejteni, hiszen már a XX. században sem ők teljesítettek mentőszolgálatot a hegyekben. Tömegüknél fogva (70-80 kiló) váltak alkalmatlanná a téli keresőmunkára. Az ilyen tömegű kutya mélyen belesüpped a laza szerkezetű hóba és hamar kifárad. Mellőzésüknek másik oka is van. A mai mentőalakulatok már másként érkeznek meg a katasztrófa helyére, mint a régiek. A sílécen sikló keresőemberek haladását jelentősen lecsökkentené a termetes és súlyos kutya lassú tempója; a mai harminc-negyven kiló súlyú kutyákat a sível haladó a két lába között, kissé megemelve futtatja, esetleg hátára veszi. A helikopteres kiszállás esetén is körülményes lenne bernáthegyivel érkezni a hóra. Helyette német juhász, belga juhász, gordon szetter, alaszkai malamut, óriás schnauzer, és különböző retrieverek, tehát középtermetű fajták vették át a szolgálatot.

Magyarországon lavinakutató vizsga megszerzésére nincs lehetőség. A környező országokban, Szlovákiában, Ausztriában és Szlovéniában viszont igen. A különböző hegyi mentő szervezetek hirdetik meg a lavinakutató tanfolyamot, ami után vizsgát lehet tenni. Egy ilyen felkészítésen vettem részt – a négy magyar egyikeként – Szlovákiában, a Magura hegyen. A négy képesítést szerzett kutya között volt belga juhász Kevin kutyám is, aki ma már nyugdíjas napjait éli.

A lavinakutató kutya kiválasztása sem egyszerű dolog. Jó mozgáskészség, jól motiválhatóság, kifejezett keresőkedv és atletikus anatómiai felépítés a célszerű erre a feladatra. Ezeket a kutyákat lehetőség szerint már kiskoruktól szoktatják a “munkahelyükhöz”, azaz a havas hegyvidékhez. Sok mozgatással jó fizikai kondícióban tartják őket, hisz a hóban való közlekedés komoly izomzatot feltételez. A lavinakutató vizsga letételéhez több hónapos munka szükséges, és minimum 18 hónapos kortól lehet letenni.

A vizsga két alapkövetelménye: a kutya tökéletes fegyelmezhetősége, irányíthatósága és persze a tökéletes szimatmunka. A vizsga során nem csak embereket, hanem használati tárgyakat is meg kell találniuk a kutyáknak, például sílécet vagy egy hátizsákot, mert azok megtalálási helye is utalhat az eltűnt pozíciójára.

Hegyi menedékházban laktunk. A vizsgára készülés egy hétig tartott, hisz már előképzett kutyákkal mentünk ki, mindegyikünk kutyájának volt már terület vagy romkutató vizsgája. Elméleti felkészítést kaptunk a lavina természetével kapcsolatban. A lezúduló lavina állhat porhóból, de jeges hóból is. Ezeket a terepviszonyok ismeretével kombinálva, következtetni lehet a lavina alakjára: nyújtottabb, esetleg szélesebb háromszög, trapéz – ha egyenes terepen szakadt le a hó. Ezek az alapismeretek elengedhetetlenül fontosak az eltűnt személy keresési helyének beazonosításához. Keresés közben a szerencsétlenül járt személy valamely használati tárgyának megtalálása nagyban elősegíti a kutatók hatékony munkáját. A katasztrófa bekövetkeztekor elveszített síléc, síbot, sí szemüveg, sapka és kesztyű arra utal, hogy a megtalálás helyétől távolabb kell keresni az eltűnt személyt – ezek a tárgyak a hó felszín közelében lelhetők fel. A hátizsák viszont a hó mélyebb rétegéből kerül elő, ami arra utal, hogy annak közelében érdemes keresni a tulajdonost. A kutyákat ezért kell betanítani tárgyfelkutatásra is, ami számukra jóval nehezebb feladat, mint a személykeresés.

Keresendő tárgynak csak olyan ruhadarabot vagy felszerelési tárgyat praktikus használni, amely szervesen kapcsolódik a sízéshez vagy túrázáshoz. A gyakorlás legelején az egyik kedvenc tárgyával célszerű apportíroztatni a kutyát. A későbbiekben a kutya szeme láttára kell előbb kis, majd nagyobb, míg legvégül akár méternél is mélyebbre elásni a különböző tárgyakat. Aztán mindezt a kutya szeme elől elrejtve kell megtenni. A kutyát minden sikeres akció után jutalmazni kell.

Ha egy terület- vagy romkereső kutyát akarunk kiképezni lavinakutatóvá, akkor ő automatikusan embert fog keresni. Ezért őket talán még nehezebb rávenni a tárgykutatásra.

A személykeresés tanításakor Kevin szeme láttára beástak a hóba. Félelmetes volt, hogy még a tíz-húsz centi vastag hótakarónak is óriási a súlya, alatta megmoccanni szinte lehetetlen. Másodszorra még mélyebbre kerültem. Utána megnehezítették Kevin dolgát. Látótávolságon kívülre vezették, és ismét beástak a hóba. Utolsó alkalommal pedig két és fél-három méter mélyre lettem eltemetve. Hátborzongató érzés volt odalent. Figyelembe véve a jelen lévő, tapasztalt hegyimentők tanácsát, egy megfelelő nagyságú, gömb alakú teret alakítottam ki a fejem körül, hogy körülbelül egy órára elegendő oxigént biztosítsak magamnak. Kevin rám talált, és ezzel véget ért a gazdakeresés feladatsora. A továbbiakban már egy idegen személyt kellett felkutatnia.

Zaj és szagterhelés nem éri a lavinakutató kutyát. Munkáját – legalábbis ebből a szempontból – nyugodt körülmények között végzi. A hó kiváló szigetelőanyag. Minél régebben temette be áldozatát, annál inkább telítődik szagával. Nem kívánom senkinek sem, de ha valakit mégis elsodor egy lavina, és közben valamelyest sikerül megőriznie lélekjelenlétét, próbáljon meg folyamatos mellúszó mozdulatokat végezni. A hómozgás leálltakor a keze így nem kerül a testével párhuzamos helyzetbe, és képes lesz életmentő teret képezni. Hogy a földhöz képest épp milyen testhelyzetben van, azt a nyálának kicsurgatásával tudja megállapítani. Ha sikerül egy kisebb üreget kialakítani, az fél óra biztos esélyt ad a megmenekülésre. Egy óra múltán szinte alig marad rá esély.

A hegyek között felnőtt, kiképzett és nagy gyakorlattal rendelkező kutatókutyák is hetente legalább öt napot gyakorolnak. Az egész éven át tartó foglalkoztatás teszi lehetővé számukra a – teljes koncentrálóképességet igénylő – megbízható szimatmunkát. Ha nincs lefagyva a hóréteg, az alatta három-négy méterre lévő embert a kutya közel száz százalék biztonsággal fogja megtalálni. Lefagyott hóréteg alól élve ritkán kerül elő ember. A kutyák hallótávolságon belül dolgoznak. Rossz időjárási viszonyok esetén pedig látótávolságon belül – pórázt nem használnak a felvezetők. A nyomra akadó kutya körözve halad a célpont felé, odaérve kaparni kezd, és szinte extázisba esik: őrült iramban kezd ásni, és közben eszeveszetten vinnyog. A hangrezonáció előidézhet hócsuszamlást, ezért a lavinakutató kutyákat nem tanítják ugatásra.

Alkalmanként – ez függ a kutyától, az időjárási viszonyoktól stb. – átlagosan fél órát szabad gyakorolni. Ez naponta többször is megismételhető. Ezt az időbeosztást alkalmaztuk az egyhetes tanfolyamon is. A folyamatos munka közben így mindegyik kutyának jutott idő pihenésre. Délelőtt két-három, délután pedig három-négy órát tréningeztünk.

A lavinakutató kutya igazi vizsgája az éles bevetés. Az osztrák, a szlovén és a szlovák gyakorlat a következő: a lavinakutató kutyák gazdái többnyire a területi hegyimentő egyesület tagjai, így riasztás esetén elsőként ők kerülnek bevetésre. Riasztáskor a keresendő személyek számáról már van számadat, így az ügyeletes annak tudatában határozza meg a keresőcsapat létszámát. Mire az ügyeletes bevetési parancsnok csoportjával együtt megérkezik a helyszínre, a központból újabb csoportokat értesítenek, és azok indulásra készen állnak. Szükség esetén újabb és újabb egységek vethetők be óraműpontossággal.

Egy-egy kutya – ideális időjárási viszonyok esetén – húsz-negyvenméteres sávot kutat fel. Ennek szélességét a terepviszonyok is jelentősen befolyásolják. A kutyás keresőcsapat csatárláncba áll fel, őket egy másik, “technikával” felszerelt társaság követ, a szondásoké. A szonda nem más, mint egy három-négy méter hosszú ruganyos bot, amellyel a hó alatt lévő terepet lehet érzékelni. Ezt a keresőtechnikát tanfolyamon tanítják. Egy ilyen felállású csapat három-négy órán át kutat, utána felváltják őket. Ha nehezen közelíthető meg a lavina helye, vagy ha zord időjárás uralkodik a mentés helyszínén és a felmentő csapat nem érkezik meg időben, a terepen lévő egység mindaddig folytatja a munkát – pihenés közbeiktatásával –, míg megérkezik a váltás, de csak maximum egy napig. Amennyiben a kutya határozottan jelez, akkor a helyszínt átvizsgálják szondákkal – van teleszkópos és nem kihúzható rúd is. Ha a bot ruganyossága által érzékelt jel nem utal egyértelműen emberi jelenlétre, akkor egy másik kutyával kontrolláltatják az első munkáját. A kontrollkutya jelzésére a hátizsákokból előkerülnek az alapfelszerelésnek számító ásók, és őrült iramban folyik a menekítés. A hó fogságából kiszabadított személy mentésének további folyamata sok mindentől függ. Ideális esetben érte mentőhelikopter érkezik, de ha viharos szél fúj, vagy erős havazás áll be, akkor előkerül a szintén alapfelszerelésként jelen lévő, könnyű szerkezetű mentőágy, amelyen a hegyimentők leszállítják a sérültet a legközelebbi településre.

A különböző járművek használata mentés közben elkerülhetetlen, ezért a kutyákat szoktatni kell: a helikopter rotorzajához és a katonai szállítójárműveken való utazásra is. Mivel ilyen esetekben kis helyen sok személy és sok tárgy zsúfolódik össze egy légtérben, ezért a kutyáknak nyugodtnak, közömbösnek kell lenniük. Mivel a lavinakutató munka a kutyáktól nagy állóképességet és erős koncentráló készséget igényel, ezért táplálásukra oda kell figyelni. Vannak kimondottan nagy igénybevételnek kitett munkakutyák részére kifejlesztett száraztápok. Az ideális minőségű táp esetén kondíciójuk feljavul, mozgékonyabbá válnak, szőrük kifényesedik, szükségüket rendszeresen fogják végezni, székletük jó és teljes emésztésről fog árulkodni. A tápok adagolásánál elsősorban a kutya fizikai állapotát veszem alapul. Az én mércém: a kutya bordája szemmel ne legyen látható, de kézzel jól lehessen tapintani, és ugyanez vonatkozik az ülőcsontjára is; a túlsúly tönkreteszi a kutya izületét. A lavinakutató kutyák esetében – a rideg időjárásból adódóan – némi plusz súly megengedhető.

A lavinakutató kutyák nyolc-tízéves korukig dolgoznak: ezt leginkább az állóképességük határozza meg. A gazda számára figyelmeztető jel, ha hívó szavára már nem érzi ugyanazt a lelkesedést a kutyán, mint korábban.

A katasztrófamentő csoportok közül a lavinakutatók vannak leginkább magukra hagyatva. Feladatukat az infrastruktúrától távol végzik, munkakörülményeik zordak, és nem utolsó sorban életveszélyes terepen kutatnak.

ÉLETKÉPEK

Megtörtént a riasztás. A kutatócsoport egy futballpálya nagyságú terület láncszerű átfésülésébe kezdett. A negyven-ötven főből álló csapat háromszor járta végig a völgyet, de keresőszondájukkal nem találtak nyomra. Valami ok miatt a szokásosnál később érkezett meg a két lavinakutató kutya. Azonnal munkához láttak. Egyikük negyedórán belül jelzett. Hiába iparkodtak az ásók, a szerencsétlenül járt sízőt már nem tudták élve kiszabadítani. A szondával kutatók is bejárták azt a területet, ahol a kutya a betemetett ember szagát megérezte. A hajlékony rúddal azonban csak egy kidőlt fenyőfa törzsét tudták beazonosítani, ráadásul a lavina által elragadott ember teste fölött fenyőágak voltak. A kutya pedig úgy is rátalált…

Kanadában történt. Lavinaveszély állt be. Ennek ellenére az egyik bányatulajdonos a barátjával felment az üzemhez, hogy annak kapuját megerősítsék. Már lefelé igyekeztek, mikor a hóomlás elsodorta őket. A bányatulajdonos nem veszítette el lélekjelenlétét. A lavinában úszómozdulatokkal haladt a völgy felé. A hótömeg alázúdult és megállt. Mivel a férfi keze a feje előtt volt, maga körül üreget tudott képezni, majd sziszifuszi munkával tíz óra alatt kiásta magát. Csakhogy, mire kijutott a felszínre, már öreg este volt. Úgyis fogják keresni, gondolta, a sötétben nem érdemes nekiindulni, határozta el, és visszament pihenni a lyukba. Tehette, melegen volt öltözve. Reggel, amikor felébredt rájött, éjszaka egy újabb lavina temette be! Kezdhette elölről! De kiásta magát, s miközben mindenki az első lavina helyén, a hegy teteje közelében kereste, ő békésen besétált a faluba. Eközben a fél város őt és a barátját kereste. Közel egy napot raboskodott a hó fogságában a magát végül is szerencsésnek mondható bányatulajdonos. Ez az eset egyedülálló a világon, ilyen sokáig és ráadásul két lavinát még nem élt túl senki.

26. Romkutató

Szalánczi Gábor

Minden ma létező katasztrófa-mentő munka a lavinakutató kutya munkájából származik. Ott jöttek rá az emberek, hogy a kutya orrát (szaglását) fel lehet használni a bajba jutott emberek mentésére. Az 1960-70-es években az Egyesült Államokban kezdtek el romkutató kutyák képzésével foglalkozni, hogy a földrengés miatt vagy más okból összedőlt épületek romjai közül kimenekíthessék az embereket. A kezdeti lendület a hetvenes évtized közepére felerősödött: Nagy-Britanniában, majd Európa más országaiban is elkezdtek foglalkozni ezzel. Az első magyar Mentőkutyás Egyesület 1993-ban alakult meg. A romkutatás történetének még nincs írásos, összefoglaló dokumentációja, de nem is fontos. Az idevágó szakirodalom csak a kutyák képzésével és metodikájával foglalkozik.

A következőképp tudnám összefoglalni a romkutatás lényegét: emberi, technológiai, vagy természeti okból bekövetkezett baleset után, összedőlt házak vagy épületek romjai alatt lévő személyek felkutatása.

Mentőkutyának elméletileg minden kutya alkalmas, amely tanítható. A következő képességekkel kell rendelkeznie: legyen intelligens és tanulékony, valamint jó szimatmunkát végezzen. Előnyös, ha kreatív; korábbi tapasztalataiból ismeretlen feladatot is képes legyen kikombinálni. Testfelépítése ne akadályozza a törmeléken való biztonságos mozgásban.

Legjobban két fajtacsoport vált be: a juhász- és a vadászkutyák. Mindkét fajtacsoportra igaz: sokat dolgozik az emberrel is, önállóan is. A juhászkutyák általában jobban taníthatók – ez az én véleményem és nem biztos, hogy ezt a vadászkutya kiképzők osztják velem –, s a kapcsolattartásuk is jobb az emberrel. Hajlamosak tőle több utasítást elfogadni.

A vadászkutyák ugyanakkor nagyon jó kereső ösztönnel rendelkeznek, nekik inkább azt kell megtanítani, hogy a keresést a mi céljaink szolgálatába állítsák.

Ha fajtákra bontjuk, akkor: a német juhászkutya, a belga juhászkutyák (malinois, tervueren vagy groenendael), a border collie, a vadászkutyák közül legjobban a golden és a labrador retriever vált be. Ezek olyan fajták, amelyek népesek, sok van belőlük, sokukat eleve munkaképességük alapján tenyésztik - van miből kiválasztani a jobb egyedeket.
Egy mentőkutyának szánt kölyök kiválasztásakor a legfontosabb, hogy az élénk, érdeklődő és motiválható legyen. Ha arra szoktatjuk, hogy milyen jó a labdával játszani, akkor a későbbiekben könnyű lesz vele a dolgunk, mert a labdáért cserében nagyon sok mindent hajlandó lesz megtenni. A kutyák zsákmányért dolgoznak: ez a munkakutyák esetében labdát vagy jutalomfalatot jelent. Én jobban szeretem, ha a kutya a játékért dolgozik, mert az a kiképzés vagy a bevetés során nem fogy el. A kutya rendkívül érdekes lény: egy idő után már azért is dolgozik, mert annak örül a gazda. A falkavezér feldobott állapota, öröme kielégíti őt, és már nem igényli a jutalmazást. A kutya teljes fizikai kifejlődéséig nem kell vele komolyabban foglalkozni. A későbbi motiváltság érdekében viszont sokat kell vele játszani, és érdemes neki megtanítani az alapfegyelmezési feladatokat: ül, fekszik, áll, gyere ide!

Mindenféle keresés tanítása azzal kezdődik, hogy eldöntjük: hogyan jelezzen a kutya – valahogy jeleznie kell a megtalált személyt (vagy apportot). Ez leggyakrabban a kutya ugatásával történik. Ehhez először meg kell tanítani a vezényszóra felhangzó, erőteljes hangadásra, majd, ha bizonyos testhelyzetben lévő személyeket is így jelez, akkor megkapja "zsákmányát". Ennek tanítása a következőképp történik. Egy személy a kutya szeme láttára kezébe vesz egy labdát, előbb leguggol, majd később le is fekszik azzal. A kutya menne a játékáért, de mivel pórázra van kötve, nem teheti. Erre ideges lesz – egy kis hergeléssel még be is lehet segíteni neki –, mire egyszer csak ugatni kezd. Abban a pillanatban oda kell adni neki a labdát. A tanítás további célja, hogy minél hosszabban ugasson és tanulja meg: ha olyan személlyel találkozik, aki ül vagy fekszik (tehát nincs életszerű helyzetben), és ha őt hosszasan megugatja, akkor játékot kap. Azért fontos a hosszú és kitartó ugatás, mert egy katasztrófa helyszínén könnyen előfordulhat, hogy gazdájától messze kell dolgoznia, és míg hozzá odajut, addig eltelik egy kis idő. A kutyák számára nagy igénybevétel a kitartó, erőteljes hangadás, erős légzést igényel, ami fárasztja őket. Saját kutyámat, Bocit is a hosszan tartó ugatásra tanítom, akár két percig is ugat folyamatosan, erre körülbelül két hónap alatt tanítottam meg.

A későbbiekben a labdát magánál tartó személyt egyre jobban elrejtjük a kutya szeme elől, például egy romos épületben. Budapesten még van pár lebontatlan, omladozó épület, amelyek az összeomlás különböző fázisaiban vannak. Ezeken a helyeken úgynevezett búvóhelyeket építünk ki, ahova segítő személyt rejtünk el. Eleinte még csak félig fedjük el, fahulladék vagy ajtó alá rejtjük, csőbe helyezzük, téglarakás mögé bújtatjuk. A végén már a kutya semmit sem lát az imitált áldozatból, csak a szagát fogja érezni. Ilyen módon végül is a játékát keresi, mert tudja, hogy van egy ember a terepen, akinél ott van a játéka. A kutya gyakorlatilag végigrohan a romos épületben, orrát bedugja minden helyiségbe és már tudja is: van-e ott ember, és ha igen, akkor megkeresi. A félig-meddig elrejtett személytől a teljes fedésben lévő ember megtalálásáig körülbelül négy hónap gyakorlással lehet eljutni. Az épületeket, illetve a területeket váltogatjuk, hiszen fontos, hogy a kutya minden szituációval találkozzék.
Nemcsak törmelék alá rejtünk személyt, hanem a kutya normál keresőszintjéből kieső területen is, így például fejmagasságban: kiszögellésre, párkányzatra, de föld alá is, például egy aknába. A kutya feladata: amilyen közel csak tud, férkőzzön oda a keresendő személyhez, hisz ez a romeltakarítást végző emberek munkáját nagyban megkönnyíti, nem kell fölösleges bontómunkát végezniük. Elméletileg kaparással is lehetne jeleztetni a kutyát, de nem praktikus. A nagyon instabil helyen ekként jelző kutya akár még egy újabb omlást is előidézhet.
A keresendő személyt mind jobban elrejtjük a kiképzés során. Attól kezdve, hogy letakarjuk egy hullámbádoggal, eljutunk odáig, hogy egy műanyag csőbe bújtatjuk az illetőt, annak végeit frissen odahányt földdel elfedjük, majd az egészet téglahalom alá rejtjük; a műanyagcsövön ütött két lyukon keresztül kap levegőt a vállalkozó kedvű személy. A Népligetben van egy valamikor volt vendégfogadó, amelynek tulajdonjoga máig tisztázatlan. Oda is nagy előszeretettel járunk, a pincerésze kiválóan alkalmas a sötétben gyakorlásra. A teljes sötétben nem dolgozik a kutya, de a szeme gyorsan hozzászokik a sötéthez (gyorsabban mint az embereké), de amíg nem lát rendesen, addig csak az orrára támaszkodhat. Máskor pedig egy építési törmelék lerakóhelyre megyünk, ahová például a leégett Budapest Sportcsarnok elbontott, nagy méretű betonelemeit is szállították. Mindkét hely igazán életszerű. Erre nagy szükségünk is van. A kutyának ugyanis nagy biztonsággal kell mozogni az ilyen területeken. Ha nem képes erre – vagy nem eléggé begyakorolt –, akkor nem fog ugatni, ugyanis csak a minden szempontból magabiztos kutya adhangjelzést! A romhalmon történő gyakori munka rutinossá teszi.
Felvetődhet: mi védi a kutya lábát? Létezik bőrből készült lábbeli a mancsukra, de attól idegenkednek, mivel zavarja őket mozgásban, nem tudnak benne kapaszkodni. Ezt a problémát mi, emberek oldjuk meg. A gyakorlás vagy az éles bevetés helyszínét előbb átnézzük, és a kutya számára esetleg sérülést okozható tárgyakat – cserépdarabokat, üveggyapotot – eltávolítjuk az útjából. A kutyának persze sokkal jobbak a reflexei, futtában is jól látja, hogy mire, vagy hova lép, a talpát pedig vastag bőr védi. A romkutató vizsgának van egy idevágó feladata: a gazdának ölbe kell kapni a kutyát, néhány méteren át cipelni, majd átadni egy másik, a kutya számára teljesen ismeretlen személynek, aki a kutyát ölben tartva elviszi még egy darabon. A kutyának ezalatt a legnagyobb nyugalomról kell tanúskodnia – ezt rendszeresen gyakoroljuk. A Széna tér közelében, a volt Ganz-Mávag épületének felrobbantott romjai között már hasznát vehettük ennek, a föld ugyanis tele volt üvegcseréppel.
Nekem border collie-m van, Boci névre hallgat. Nagy-Britanniában átlagos munkakutyának számít (szinte minden munkára alkalmas, kábítószerkereső, mozgássérült segítő, vakvezető, mentőkutya, stb.), az egyik legjobb terelő fajta, és egyben a világ egyik legintelligensebb kutyája. Tudatosan választottam ezt a fajtát, mert tudtam: munkakutyának fogom képezni. A fajta még remekül őrzi őseinek eredeti tulajdonságait, jól képezhető, és az sem utolsó szempont, hogy kiállásában és esztétikailag is szép. Két évesen vizsgázott le "A"-szinten, egy évre rá megismételte, két évvel később letette a "B"-kategóriájú vizsgát is. Most ötéves – ő hazánkban az első border collie, aki B-vizsgával rendelkezik. Büszke vagyok rá még azért is, mert a fia az idén teljesítette az "A"-vizsgát.
Azért dolgozom juhászkutyával, mert az igényli az emberrel való kontaktust. Visszanéz rám, és úgy kéri a következő parancsot; erdőben sétálunk, eltűnik az egyik kanyarban, majd kisvártatva visszajön, és rám néz. De ha keresés közben megakad, akkor is felveszi velem a szemkontaktust. A találatot ugatással jelzi, de gyakran megteszi, hogy közben rám emeli tekintetét, majd utána ismét a romra néz, ami alatt ott van a személy. Ez a tulajdonsága egyszerűen lenyűgöz! Mivel a különböző irányokba – le-fel, jobbra-balra, előre-hátra – gyorsan és pontosan kell irányítani a kutyát, ennek magas szintű módja a szemmel irányítás technikája. Ez lett az én kedvenc foglalatosságom, fokozottan gyakoroljuk.
Gyakorlás közben nem használok pórázt. Élesben viszont elképzelhető, mert az ismeretlen terep esetleg veszélyes: amíg a romon haladok, addig nem tudok a kutyára figyelni, és ez fordítva is igaz. Póráz nélkülözésével is el lehet érni mindezt. Amíg én haladok a romhalmon, addig megállítom a kutyát, majd amikor már stabil helyre érek és ott megállok, továbbküldöm. A sok munka kialakítja a kutyákban, hogy szisztematikusan és széliránnyal szemben keressenek. A vadászkutyákat nem kell tanítani a szélirány hasznosságára, a vadászkutya versenyen kiválóan megfigyelhető, amint épp ráfordulnak a szélirányra, a juhászkutyáknak viszont tanítani kell a megfelelő keresést. Ha netalán egy kisebb területet kihagyna a keresésből, úgy húsz-harminc méter távolságból vissza tudom irányítani.
A magasban való keresés nem a kutya ösztöne szerint van, tehát meg kell rá tanítani a romkutató kutyát. Míg az ember három dimenzióban gondolkodik, addig négylábú barátja csak kettőben. Egy magasban lévő faágra rá kell ültetni egy embert, és őt kerestetni kell a kutyával. Az eb körözni kezd a fa törzse körül, egyre közelebbről és közelebbről, a végén pedig felböki az orrát, meglátja a személyt és elkezd ugatni. Ha számára addig ismeretlen módozatokat is megtanul, úgy annál sokoldalúbb lesz a kombinatív készsége. És jöjjön rá egy példa. A "B"-vizsga előtt centiről centire feltérképeztük a romos házat és úgy hittük, mindent kipróbáltunk a kutyákkal. A bíró mégis tudott olyan helyre személyt tenni, ahova nem is mertük volna gondolni. Olyan kis, rozsdás tűzhely mellett kezdett el csaholni Boci, hogy biztos voltam benne: oda teljes képtelenség valakit bepasszírozni. Ennek ellenére hittem a kutyám szimatának. Szétbontottam a kupacot és valóban, alóla előkerült egy cingár, "hat lapra" hajtogatott srác.
Fontos, hogy a legkülönbözőbb állagú talajon is mozoghasson a kutya: erdőben, mezőn, nádasban, ártéri erdőben, sziklás talajon stb. Emellett a legváltozatosabb járművekkel is meg kell barátkoztatni őt, mindenekelőtt a tömegközlekedési járműveken utazást kell vele gyakorolni. Ha hozzászokott ezekhez, kerüljön bármilyen helyre, nyugodtan fog viselkedni.
Gyakorlással a legextrémebb helyzetekre is megpróbálunk felkészülni. A kutyát hámba bújtatjuk, majd a gazdájával együtt vagy egyedül egy sziklafalról kötél segítségével leeresztjük – ennek gyakorlásában alpinisták voltak a segítségünkre. Az előgyakorlat az volt, hogy a szintén hámban lévő kutyát – egy faágon átvetett kötél segítségével – előbb egy, majd több méter magasra felhúztuk, közben persze nyugtatgattam Bocit.
Egy kutya keresőmunkája sosem száz százalékos, bármi előadódhat, a kutya nem gép. A jó romkutató kutyák kilencven-kilencvenöt százalékos találati pontossággal végzik munkájukat. Éles helyzetben, ha a keresőkutya jelez, lehívjuk onnan, és odaküldünk egy második, egy kontrollkutyát. Elméletileg ha az első kutya kilencven százalék biztonsággal jelzett, akkor a második kutya a fennmaradó tíz százalékot is ugyanolyan arányban biztosan jelzi, így kettőjük jelzése szinte száz százaléknak tekinthető.
A keresés nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is erősen leterheli a kutyát, rohan, mászik, ugrik, és az intenzív levegővétel is (szimatolás) megterheli állóképességét. Romkutatás esetén kilencven-százhúsz percen keresztül végzi munkáját megbízhatóan, utána ugyanannyi pihenő jár neki. Ennyi idő alatt körülbelül két-három tizenkét lakásos, négyemeletes, súlyosan megrongálódott épületet képes átvizsgálni. Sok mindentől függ, hogy a törmelék alatt milyen mélyen lévő embert képes megtalálni – így a törmelék anyagától és nagyságától, a legkülönbözőbb időjárási összetevőktől is –, de szerintem tíz méterig biztosan.
Boci szakmai munkáját erőnléti tréningezéssel is kiegészítem. Napi egy-másfél óra kerékpározás nekem is egészségemre válik, meg az utánam vagy épp előttem loholó kutyának is. Másrészt pedig biciklizés közben remekül lehet gyakorolni a kapcsolattartást. Míg taposom a pedált, addig Boci csak engedélyemmel léphet le a járdáról. Agilis kutya lévén
imád rohanni, így gyakorta ő ér előbb az adott járdaszakasz végére. Kell is a jó kondi: volt, hogy hóval borított hegyvidéken, éjszaka tíz órakor kezdtük meg a mentést, hegynek föl - völgynek le, és egészen másnap délig folytattuk (persze pihenők közbeiktatásával). Kutyám visszales rám, és egy szóra vagy az intésemre már át is szalad az úttesten. Én csak akkor jelzek, ha már belátom az útkereszteződést.
A megfelelő élelmezésnek is fontos szerepe van a kutya jó kondíciójában. Én hiszek a garantáltan jó minőségű, teljes értékű kutyatápban: támogatási szerződésünk van az egyik tápszergyártó céggel, én csak az ő termékeikkel etetek. Kutyám magas kalóriatartalmú, kifejezetten munkakutyáknak készült tápot kap: a húszkilós kutya harminc dekát. Az étkezés terén is nagyon okos a kutya. Ha gazdája hozzászoktatja a házi koszthoz, úgy máris el van rontva. A kutyának nincs szüksége a változatosságra, de ha ahhoz szoktatják, akkor azt igényli majd.

Az ilyenfajta táplálásra ugyanis nincs szüksége, arra csak a gazdának van, mert sokszor így akarja kifejezni a kutya iránt érzett szeretetét. A kutyatáp gyártó cégeknek pedig jó a szimatuk és már kínálják is az ilyen meg olyan extrém dolgokkal kevert eledeleket. Kutyám tehát egyfélét kap és eszik, azt mindig jó étvággyal falja be, és mivel erőnléti és szellemi képessége egyaránt kitűnő, ezért nem áll szándékomban felhagyni az ez idáig bevált étkeztetéssel. A táp ráadásul praktikus is, könnyen szállítható, viszonylag kevés helyet foglal a csomagban, nem romlékony.
A már mindkét romkutató vizsgán túl lévő kutyámmal csak szinten tartó kiképzést folytatunk, napi átlagban tíz percet gyakorolunk, és nem is minden nap. Hetente egyszer viszont mindig tartunk keresés-gyakorlást, amit a többi mentőkutyással együtt végzünk. Egy hónap teljes leállás esetén már szembetűnő változásokat lehetne tapasztalni rajta, bár erre még nem adtam neki alkalmat: kevésbé lelkesen, nem azzal az odafigyeléssel keresne, precízségéből és szisztematikusan végzett keresőmunkájából is veszítene.
Más a helyzet az első vizsgájára készülő, jó képességű eb esetén. Alapkiképzés után, heti két kereső, és napi tizenöt perc egyéb munkával egy év alatt neki lehet vágni a vizsgának, a megmérettetésnek.
Kétféle vizsgát különböztetünk meg egymástól, az "A" és a "B"-szintűt, amelyek a keresési szint nehézségében különböznek egymástól. A vizsga három részből áll: fegyelmező, ügyességi- és szimatmunkából. Az utóbbi fontosságát jelzi, hogy az összesen adható háromszáz pont kétharmada ott kapható, mármint hibátlan teljesítés esetén. A fegyelmi- és ügyességi munkáért ötven-ötven pont kapható. Minden egyes fázisban legalább hetven százalékos teljesítmény kell ahhoz, hogy eredményesen záruljon a vizsga.
A fegyelmi vizsga alapjában véve megegyezik a többi munkakutya esetében elvártaknak: láb mellett követés – lassú, közepes, és gyors járás közben –, menet közben ültetés és fektetés. Csoporton áthaladás: a kutya láb mellett követi gazdáját. Fektetésből és állításból behívás,
sík terepen és akadály felett apportírozás, valamint helyben maradás és előreküldés. Míg ezeket a feladatokat végzi a kutya, őt különböző hanghatásokkal, tudatosan próbálják folyamatosan zavarni: lövés, sziréna, ütvefúró, fűnyíró gép, autómotor zajával stb.
Az ügyességi munka sok akadályból áll. Ezek azokat a szituációkat modellezik, amelyekkel a kutya keresési munka közben találkozhat. Ezáltal lemérhető a fizikai képessége, a fegyelmezettsége, és a gazdával való együttműködése.
Pallóakadály. Két hordó van lefektetve, azokra egy öt méter hosszú és negyven centi széles deszkát helyeznek. A kutyának fel kell rá ugrani, mire az egész akadály megmozdul. A kutya azonban csak gazdája parancsára indulhat meg a pallón és ugorhat le róla. Mérleghinta. A kutyának fel kell mennie rajta egészen addig, míg az át nem billen a másik oldalára.
A kibillenés pillanatában viszont azonnal meg kell állnia, és tovább csak utasításra mehet. Fekvő létra. Fél méter magasan, vízszintes helyzetben van. Rá egy pallón megy fel a kutya. A létra négy méter hosszú, a fokai negyven centi távolságban vannak egymástól. A kutya csak
a létrafokokra léphet, a két oldallécre nem. Szerintem ez a legnehezebb feladat, mert a kutyától nagy koncentrálást követel. A hátsó lábával pontosan ugyanoda kell lépnie, ahová az elsővel, miközben a feje előrébb van, tehát nem látja a helyet, ahová lép. Távolugrás. A kutyának 20-40 cm magasban elfektetett lécek fölött másfél métert kell ugornia, a talajérés pillanatában pedig meg kell állnia, nem szabad onnan elmozdulnia, csak engedélyre. Áthaladás idegen anyagon. Ami lehet: fa- fém- műanyaghulladék, autógumi, nejlonfólia, kerítés rács, tehát bármi, ami idegen anyag számára, mozog, csörög, zörög. A kutya a gazdája lába mellett halad át a labilis terepen. A bíró közben figyeli: mennyire magabiztosan lépked a kutya, mutat-e félénkséget. Mikor átérnek a lomakadályon, a vizsgázók megfordulnak és a visszaút felénél a gazda erre a kellemetlen anyaghalomra ülteti le a kutyát – ez azért fontos, mert a kutya csak olyan helyen ül le szabad akaratából, amelyet biztonságosnak tart. Kúszóakadály. Egy fél méter átmérőjű és három méter hosszú csövön kell átkúsznia, amiből kiérve fekve kell maradnia. Irányba küldés. Három, egyenként fél méter magas, hatvan centi oldalhosszúságú, stabilan álló asztalból áll, melyek egy képzeletbeli egyenlő oldalú háromszög csúcspontjai. A másik kettőtől való távolságuk negyven méter. Mértani középpontjukban egy bója van. A kutyavezető kutyájával megáll az akadályon kívül, és a bíró utasításának megfelelően, a középpontba küldött kutyát arra az asztalra irányítja, amelyet számára kijelölt a vizsgáztató. Mikor már mindhárom asztal tetejére felugrott a kutya, akkor őt behívja gazdája. Utolsó a kutyavivés. A gazdának ölbe kell kapni ebét, vele tíz métert kell haladni, ott egy vadidegen személynek átadja ölbe a kutyát, aki a gazdától újabb tíz méterre viszi. Ott leteszi az ebet, akinek vissza kell futni a gazdájához.(a rom-, a területkereső és a nyomkövető kutyák e két vizsgája egy és ugyanaz.)
Szimatmunka. A romterület nagysága meg van adva – ez kb. három-négyszáz négyzetméter. Az "A"-típusú vizsgán a kutyának két személyt harminc perc alatt kell megtalálnia, míg "B"-szintű vizsga esetén dupla akkora területen öt embert negyven perc alatt. Ekkor egy-egy személy felkutatására kevesebb az ideje, és jóval nagyobb területet kell befutnia. Hogy ekkora területet átvizsgáljon, a keresési idő felét futással kell eltöltenie, közben pedig intenzíven szimatol. A cél persze az elrejtett személyek megtalálása, és annak biztonságos módja. A "B" vizsgán Boci tizennyolc perc alatt találta meg az öt személyt. (Magyarországon pillanatnyilag három "A" és hat "B" képesítésű, érvényes vizsgával rendelkező romkutató kutya van.)

ÉLETKÉPEK

Hivatalosan, szervezett formában csak úgy működik a mentés, ha egy katasztrófa sújtotta ország nemzetközi segítséget kér, és ha azzal az országgal van a magyar államnak kölcsönös segítségnyújtási szerződése. A Külügyminisztériumon keresztül értesítést kap a Polgári Védelem, amely értesíti a mentőcsapatokat, megszervezi és irányítja a mentést. Kína és az Egyesült Államok a maga erejében bízva szokta megoldani a mentést, de például Törökország mindig nyitott a romkutatók előtt.
Mivel romkutatás közben (földrengés) akár többnapos hullával is találkozhatunk, erre is felkészülünk. A mentőápolói tanfolyam és a földrengéssel kapcsolatos elméleti képzés mellett több boncolást is végignéztünk. Kis társaságunk minden tagja jól bírta, ezzel pszichésen készültünk fel a tragédiára.

Az elmúlt öt év alatt romkutatásra egyszer adódott lehetőség hazánkban. A Váci úton egy gyárfalat bontottak, és az rádőlt a feladatát végző két munkásra. Hogy közülünk ki és hova mehet kutatni, az sok mindentől függ. Ha eltévedt vagy elveszett embert kell keresni erdőn-mezőn, mindenkit riasztanak, akit elérnek. Ilyenkor mindent magunk után hagyva sietünk a
bajbajutott megsegítésére. A romkutató kutyákkal területkeresést is gyakorolunk, hiszen Magyarországon jellemzően ilyen esetre hívnak keresőkutyákat; az ilyenfajta munkából évente egy-két tucat fordul elő.

A Mátrában egy osztály kirándult. Tagjai úton voltak, ennek ellenére közülük hárman még bújócskáztak is. Egyikük lemaradt, és miközben a társai után sietett, egy útelágazásban elvétette az irányt. A tizenegy éves, városban lakó fiúnak halvány fogalma sem volt arról, mit tegyen. Ez délután négy órakor történt, először az osztálytársak keresni kezdték őt, de hasztalan. Az esetet bejelentették a Polgári Védelemnek, a riasztás este húsz-huszonegy óra környékén érkezett hozzám. Gyors egyeztetés a társakkal, a mentőcsapat az M3-as autópálya egy meghatározott pontján találkozott, és már úton is voltunk. Recsken pontos információkhoz jutottunk. Átnéztük a térképet, szektorokra osztottuk magunk között az átfésülendő területet, stratégiát egyeztettünk, és elindult a keresés. Hajnali négy óra volt már, amikor az egyik kutya rátalált az összegömbölyödve alvó fiúra. Úgy öt kilométerre találtuk meg a kiindulási ponttól. Október vége volt, szerencséjére egy melegfront miatt a hőmérséklet csak plusz öt fok körül járt.

Keresés közben az összes kutya ugyanolyan precizitással végzi munkáját – mezőn 60-80, erdőben 40-50 méterről is megérzik az emberszagot. Ez a munka igazi csapatmunka. A kutyák többsége romkutatásból vizsgázik, de rendszeresen gyakorlunk velük területkutatást is, ahol ugyanolyan jó munkát tudnak végezni. Az eltűnt személy utolsó ismert tartózkodási helyéről indul a keresés a feltételezett irányba, majd koncentrikus körökben folytatódik. A kutya a terepen széles, “S” alakban fut előre, fejét közben felszegi, légszimatot keres.

Sajnos, jellemző és gyakori az öngyilkosok felkutatása. Ezek az emberek sokszor egy bizonyos séma alapján követik el tettüket. Ha tettét feltételezhetően erdős területen követhette el – útszélén hagyott gépjármű jelzi ezt, vagy netalán látták őt oda bemenni –, kikérjük az erdész tanácsát: hol van erre alkalmas fa, hol van szakadék, netalán elbújásra alkalmas zug?

Erdőben az utolsó útjukra indulók a járművet többnyire egy turistaút indulószakaszánál hagyják. A kitaposott erdei úton 3-500 métert haladnak, majd letérnek róla, és harminc méter után, a sűrűben elkövetik tettüket. Volt már rá eset, hogy e megfigyelésre alapozva, félórán belül végzett a kereséssel a csapat.

2001. szeptember 11-én társaimmal egész nap néztük a tévét. Amikor New Yorkban leomlott a két ikertorony, tudtuk: az épületkomplexumban a dolgozókon kívül több száz tűzoltó, mentős és katasztrófavédelmi szakember van – szörnyű érzés volt látnom ezt a tragédiát. Ráadásul éppen aznap minket is riasztottak. Délután megcsörrent a telefon, és már indultam is. A keresés elkezdése után fél órával csoportunk rátalált az eltűnt személyre.

Gyakran megkérdezik tőlem (is), hogy a te kutyád hány embert talált már meg? Egyet se és az összest, szoktam rá felelni. Ha több szektorra van felosztva egy terület, akkor az egyik helyen kereső kutya nem találhatja meg a másik zónában lévő eltűnt személyt. Ilyen módon szerencse kérdése, hogy melyik kutya fogja fellelni az eltévedt embert.

Nem vagyok gazdag. Fotós vagyok, kutyákat fotózok újságoknak és tenyésztőknek. Van egy kis lakásom, egy rozzant kocsim. Nincs sok pénzem, annyi semmiképpen sem, hogy adakozhassak. De így, a kutyámmal, a munkámmal tudok másokon segíteni. A fotózást is azért szeretem, mert amikor a kutyatulajdonos meglátja a képeket, és így kiált fel: szebb, mint az életben!, akkor jól dolgoztam. Adtam valamit, amit csak én adhattam, és örömet szereztem embereknek. Sokat utazom, sok barátom van. Sokan segítettek nekem, amikor szükségem volt rá. Nem tudom éppen nekik visszaadni azt a segítséget, amit nekem nyújtottak. De én is segítek másokon, akiknek én tudok. És ha ők is segítenek másoknak, ez, akár egy lánc, körbeérhet. Az az álmom, hogy ha mindenki akár csak egyvalakinek segít, az összességében már nagyon sok segítség, és akkor sokkal jobb lesz az élet ezen a bolygón.
Sokan idealistának neveznek, hogy önzetlenül, saját szabadidőmben megyek másokon segíteni. Igen, az vagyok. Egy bölcs zsidó barátom mondta, a Talmudban az áll: aki egy életet megment, a világot menti az meg. Ez lett az én mottóm is. Ha életem során akár egy embert is megmentek, nem éltem hiába.

27. Területkutató

Szabó Gábor (Mentőkutyás Egyesület Elnöke, mentőkutya-kiképző)

Magyarországon 1993-ban indult útjára a mentőkutya-kiképzés, amikor a Magyar Katasztrófakutyás Egyesület a megalakulását követően felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Mentőkutyás Szervezettel (Internationale Rettungshunde Organisation – IRO). Az IRO kiképzői Ausztriából érkeztek hazánkba és egy pár napos tanfolyam keretében szakmai előadásokat tartottak nekünk. Az elkövetkezőkben mindegyikünk az ott hallottak és az addig megszerzett saját tapasztalatok alapján kezdett a területkereső kutyák képzésébe. Mindez olyan jól sikerült, hogy a 2000. évben megrendezett világbajnokságon született egy magyar bronzérem is. A kutya Zénó névre hallgatott, a fajtáját tekintve német juhász volt, nem igazolt származással. Ezen kívül számos éles bevetésen sikerült visszaadni eltűntnek hitt hozzátartozókat az őket kereső családoknak a képzett kutyák segítségével.

Magyarországon jelenleg tizenöt olyan szervezet van, melyeknek neve arra utal, hogy foglalkoznak mentőkutya-kiképzéssel, de tudomásom szerint ezek közül eddig mindössze három rendelkezik vizsgázott mentőkutyákkal. A mentőkutya kiképzés egész embert kíván, aki valamennyi szabadidejét hajlandó kutyájának kiképzésére áldozni. Az olyan megszállottaknak való, akik kielégülést találnak kutyájuk viselkedésének jó értelemben vett manipulálásában, és képzett kutyájuk segítségével szívesen vesznek részt mentési akciókban.

A területkereső munka lényege, hogy a kutya eltűnt, eltévedt embert vagy embereket bármilyen területen légszimat alapján felkutasson és a “rátalálás” tényét gazdájának kitartó ugatással jelezze.

Egyik kutyafajtáról sem mondható el, hogy e szakterület specialistája lenne. Legfeljebb azt lehet kijelenteni, hogy bizonyos fajtákon belül egyes populációk között nagyobb létszámban vannak olyan egyedek, amelyek alkalmasak e feladatra. Fajta és méret szerint a spánieltől egészen a német juhászig bezáróan bármelyik fajtából kerülhetnek ki alkalmas példányok (a túl rövid, vagy éppen túl hosszú szőrű kutyák nem praktikusak). Nem szabad megfeledkezni a keverékekről sem, mert közülük többen is kiváló munkát végeznek.

Ami viszont mindent megelőzve a legfontosabb, hogy rendkívüli zsákmányösztönnel (apportkészséggel) rendelkezzen a kutya. Ezen felül természetesen emberszeretőnek, jóindulatúnak és nyitottnak is kell lennie. Fontos szempont még a jó problémamegoldó képesség és a terhelhető idegrendszer is. A kutyának jó mozgáskoordinációval kell rendelkeznie, mélyben és magasban biztonságosan kell tudni mozognia.

Természetesen egy ilyen interjú nem képes, és nem is ez a célja, hogy kimerítően taglalja a mentőkutyák kiképzésének mélyrehatóbb elméleteit. Néhány kérdést azonban muszáj legalább érintőlegesen megvilágítani.

A kölyökválasztás az első és legfontosabb szempontja a kiképzés elkezdhetőségének. Egy jó kiképző arról ismerhető fel, hogy ha nem is száz százalékos biztonsággal, de nagyon jó eséllyel ki tudja választani, mely kölykök rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek megfelelő nevelés mellett alkalmassá teszik őket a mentőkutya kiképzésre. A legfontosabb tulajdonság az ún. zsákmányösztön, amelynek meglétéről néhány egyszerű teszttel meggyőződhetünk. Egy nagyon olcsó és egyszerű módszer segítséget nyújt ennek pár hetes korban történő vizsgálatára. Egy papírgalacsint a kölykök közé gurítva szembetűnő különbségek szoktak mutatkozni a viselkedésformák között.

Az alom tagjai közül több alkalommal történő megfigyelés után kiválaszthatók a legerősebb zsákmányösztönt mutató egyedek. Ahhoz, hogy az alkalmasságról pontosabb képet kapjunk, még nagyon sok különféle tesztet kell elvégeznünk. Példaként néhány: tegyük fel a kiskutyát egy lapos doboz tetejére és figyeljük meg a viselkedésüket: bátorság, oldott viselkedés, kiváltható zsákmányösztön: ezek mind pozitívumok. A félelem, vagy az egyébként szívesen játszó kutya visszafogott játékkészsége kizáró ok. Remek tesztelési lehetőség a zuhanyozótálcába vagy az alapjáraton járó autó alá bedobott játék, stb. A zsákmányát bátran megszerző kölykök viselkedése a kívánatos. A tesztelési lehetőségek skálája végtelen, mindenkinek csak a saját lehetőségei és fantáziája szab határt, természetesen a kölyök egészségének és testi épségének szem előtt tartásával. Figyelembe kell venni a kiskutya tanulási képességeit. Semmi esetre sem szabad kizárni a kiképzésből azokat az egyedeket, amelyek első alkalommal nem szerezték meg a zsákmányt, de miután felmérték a valós veszélyhelyzetet, már képesek voltak megoldani a feladatot. A teszteken való megfelelés nem bizonyítja azt, hogy az egyedből feltétlen mentőkutya válhat, de a meg nem felelés mindenképpen kizárja azt. A kiképzés későbbi szakaszában még nagyon sok más probléma adódhat.

Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy figyeljünk oda a kölyök táplálkozására is. Ha hazavisszük és otthon nem hajlandó ugyanazt az élelmet magához venni, mint azelőtt, az mindig utal valamire: szervi vagy pszichés problémára. Ha meg csak idegen helyen nem eszik, az meg azért dilemma, mert többnapos bevetés esetén az ilyen kutya akár csontsoványra is lefogyhat.

A szakirodalomban foglaltak alapján kijelenthető, hogy már a kölyökkutyákat is lehet és érdemes is tanítani.

Eckhardt Lind osztrák kiképző bizonyította, hogy a tízhetes német juhász kölyök ül, fekszik, láb mellett szabadon követ, behívást és láb körül kerülést hajt végre anélkül, hogy tanulása során bármilyen negatív élmény érte volna. A gyakorlatok megértetését a kiképző instrumentális tanítási módszerrel érte el. Ez a módszer a spontán cselekvés élelemmel vagy zsákmánnyal történő megerősítését jelenti. Vegyük példaként a legegyszerűbb gyakorlat, az “ül” vezényszó ilyen módon történő tanítását: a kölyök elé egy falatkát tartok úgy, hogy azt ne érhesse el. Minden bizonnyal ugrálni fog, és a legkülönbözőbb módon igyekszik megszerezni, míg végül fáradtan leteszi a kis fenekét. Ez az a pillanat, amikor meg kell, hogy kapja a falatkát, amiért küzdött. Ha ezt következetesen ismételgetjük, a leülések mind gyorsabban következnek be. Ezen a ponton beépítem az “ül” vezényszót, és minden sikeres gyakorlatot élelemmel jutalmazok. Rövid kondicionálás után a vezényszót hallva a kiskutya automatikusan ülő testhelyzetet fog felvenni. Jürgen Zank neves német kutyakiképző azt a módszert részesíti előnyben, hogy először kialakít a kölyök testén úgynevezett érintési pontokat. A nyolchetes kiskutyát egy kiképző-asztalra teszi és ott etetgeti. Néhány alkalom után a kiskutya a kapott pozitív élmények miatt örömmel veszi, ha felkerülhet az asztalra. Ekkor az első alkalommal lenyomjuk a kutyus farát úgy, hogy ülő testhelyzetbe kerüljön, amit azonnal élelemmel jutalmazunk. A gyakorlat többszöri ismétlésével a kutya hátsó részén kialakul egy érintési pont, amelyet ha megérintünk, azonnal le fog ülni. Később, amikor az érintésre már a kutya gyorsan reagál, az érintést megelőzően beiktatjuk az “ül” parancsot, majd hozzáérünk a kialakított érintési ponthoz. Így a kutya rövid idő alatt kondicionálódik a gyakorlat gyors és tökéletes végrehajtására, tehát az "ül" vezényszó elhangzása után már nem várja meg, hogy hozzáérjünk, hanem automatikusan végrehajtja a feladatot. Ugyanilyen módszerrel tanítható a fektetés és az állítás is. Láthatjuk tehát, hogy a kutya tanítása már egészen pici korban is lehetővé válik megfelelő módszerek alkalmazásával.

A keresőfeladat kimondottan olyan tevékenység, amiben a kutya számára semmi kényszer nincs. Belső indíttatásból fakad, tehát a feladat tanítása bármikor elkezdhető.

A kiskutyát először is arra tanítom meg, hogy a nálam lévő labdát ugatással meg akarja szerezni. Így aztán vérévé válik, hogy felnövekvése során mindig ugatnia kell, ha labdához kíván jutni. Leguggolok és játszadozom a kezemben lévő labdával, úgy, hogy a kutya ne érhesse el a számára oly ismerős játékszert. Az erős ösztönökkel rendelkező kutyákban általában perceken belül olyan magas szintre fokozódik a megszerzési vágy, hogy mindent elkövetnek azért, hogy a labda a birtokukba kerülhessen. Eleinte ugrálnak a gazdára, később, ahogy veszni látszik a remény, egy-egy vakkantással jelzik elégedetlenségüket. Ez az a pillanat, amikor lehetőséget engedünk arra, hogy a kutya is játszhasson a labdával, hogy üldözhesse és birtokolhassa azt. Az ilyen módon történő kondicionálás azt eredményezi, hogy az ülő, guggoló pózban lévő ember látványa mind könnyebben, és mind hamarabb váltja ki az egyre folyamatosabbá és kitartóbbá váló ugatást.

A következő lépcsőfok tanításakor pórázra veszem a kutyát és a nálam lévő labdát átdobom a velem szemben álló segítő kezébe, aki guggoló testhelyzetet vesz fel és a labdát úgy tartja, hogy a kutya ne férhessen hozzá. A kutya felismerve a szituációt, amit előzőleg a gazdájával már megtanult, örömmel fogja ugatni az idegen személyt, aki a kitartó ugatást eleinte rövid, később egyre hosszabb idő után a labda játékba hozásával jutalmazza. A későbbiekben a segítő fokozatosan növelve a távolságot, egyre távolabb és távolabb fut el a labdával, míg végül eltűnik a kölyök szeme elől egy bokor, vagy bármilyen tereptárgy mögé. A kutya eleinte a látottak alapján könnyen megtalálja az elbújt személyt, de később, ahogy egyre nehezebb feladat elé állítjuk, szüksége lesz, hogy használja az orrát, amelynek érzékenysége összehasonlíthatatlanul jobb az emberénél.

Az elkövetkezendő tréningeken egyre távolabb és távolabb kell a személynek az erdőben elbújnia, betartva persze a fokozatosság elvét, alkalmat adva a kutyának arra, hogy keresési tapasztalatokat gyűjtsön. Amikor már 100-150 m-re az erdőben elbújt személyt a kutya rutinosan fel tudja kutatni anélkül, hogy én egy lépést is tennék utána, és azt számomra egyértelmű, kitartó ugatással jelzi, áttérhetünk a két segéddel történő gyakorlásra. Első lépésként helyezkedjünk el az erdő szélén egy úton úgy, hogy tőlünk jobbra és balra is kb. 30-30 m-re egy-egy segítő áll. Először az egyik, majd azt követően a másik is a labda pattogtatásával és megmutatásával hívja fel magára a figyelmet, és rejtőzködjön el az erdőben lehetőleg a vezetőtől és kutyájától nem túl távol. A kutya emlékezetében ez esetben az marad, hogy mindkét irányban találhat személyt. Így a gazda bármelyik irányba küldi, szívesen fog arra keresni, majd amikor a jelzést követően megkapta a labdáját, örömmel fut a gazdához, aki a labdát elvéve a másik személy felé küldi. Eközben az első személy néhány m-rel beljebb ment az erdőbe. Vele párhuzamosan a gazda is befelé halad, majd újra felé küldi a kutyát. Miközben az első személyt másodszorra is megtalálta, a második személy is bentebb haladt és újabb rejtekhelyet keresett. Ezután a kutyát újra a második személyhez küldjük, és miután elérte a jutalmát, és azzal hozzánk fut, nagy, kielégítő játéknak kell következni. A későbbiekben a rejtőzködések számát és távolságát fokozatosan növeljük.

Ezzel a módszerrel tréningezve hamarosan elérünk arra a szintre, hogy az erdőben haladva a kutyát jobbra és balra tudjuk irányítani úgy, hogy ne egyszerűen elfusson a jelzett irányba, hanem személyt keresve tegye ezt, és biztosak lehetünk benne, hogy ha jól tréningeztünk, akkor minden megtalált személyt folyamatos ugatással fog jelezni számunkra.

Egy megfelelő tanulási szint elérése után azt is gyakorolnunk kell, hogy ha a kutya nem talál személyt egy bizonyos területen, térjen vissza a vezetőhöz. Ezt azonban csak nagyon ritkán, sok sikeres keresés után szabad beiktatni. Mivel a sikertelen keresés után behívásomra a kutya hozzám “eredmény” nélkül tér vissza, ezért őt visszaérkezése után azonnal jutalmazni kell. Erre legjobb egy pár korty hideg víz – ekkor már úgy is “földig lóg a nyelve” (pozitív megerősítés a behívás teljesítésére).

Az igazán magas szinten képzett mentőkutyákat tanítjuk az úgynevezett feltétlen engedelmesség megtagadására is. Ez azt jelenti, hogy amikor a vezetőjétől távol lévő kutya már érzékelte szaglásával a keresendő személy közelségét, de még nem tudta pontosan behatárolni azt, nem hathat rá a kutyavezető hívó parancsa. Ilyenkor döntenie kell, és a hívó parancs ellenére is a személy felkutatását kell választania. Ez azonban csak sok éves gyakorlás után várható el. Ezáltal el lehet kerülni, hogy éles helyzetben egy majdnem megtalált emberről lehívjuk kutyánkat.

Minden élőlénynek, így az emberi testnek is van kipárolgása. Az egyedi szag terjed a levegőben és a kutya az orrával ezt a szagfelhőt keresi. A már egy órával korábban elrejtőzött személy szagát jó szélirány esetén akár 30 méter távolságból megérzi és jelzi is. Ha kutyánkat úgymond “mindenkit” megtaláló keresővé akarjuk kiképezni, akkor az elrejtett személyek kiválasztásakor oda kell figyelni a nemek és a korosztályok sajátosságára is.

Ugyanez a sokszínűség igaz a terepgyakorlatok színhelyének (domborzati – mező, dombos, hegyvidéki, sziklás; növényzetének – gazos, bokros, fával sűrűn benőtt terület; épületének – romos, elhagyatott építmények; ill. talajadottságainak – felszántott föld, mezőgazdasági tábla, lápos mocsaras terület) megválasztására is. Egy kutya ugyanis csak akkor mondható jó területkeresőnek, ha feladatát minden körülmények között el tudja látni, ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha mindenhol gyakorolunk vele.

A kutya mindennek úgy másfél-két év tanulás és gyakorlás után fog a birtokába kerülni, és öt-hatéves korára érik be. Az ilyen korú kutya már szinte mindenféle helyzettel találkozott, mégis adódhatnak számára olyan feladatok, amelyek megoldása csak a kutya fejlett problémamegoldó képességére hagyatkozva képzelhető el.

A területkutató vizsga az IRO vizsgaszabályzatban foglaltak szerint történik.

Egy alapfokú területkutató vizsgánál a teljesítendő feladat egy egyhektáros – növényzettel, romos részekkel, szakadékkal és más tereptárgyakkal fedett – terület átkutatása, amelyen a felvezető gyakorlatilag egy U-alakot leírva haladhat, vagy ha a terület nem szélesebb hetvenöt méternél, akkor annak a közepén mehet végig. Ez esetben a felvezető hang- és kézjelekkel irányítja kutyáját, akinek a területen két személyt kell megtalálnia.

Az emelt szintű vizsgán a kutyának már egy háromhektáros területet kell felkutatni – terepváltós terepen – és azon öt személyt kell jeleznie.

Mindkét vizsga természetes környezetben zajlik. Az alapfokú területkutató vizsgán a két személy megtalálására – a jelző gyakorlat teljesítését is beleértve – húsz perc áll a team rendelkezésére, míg az emelt szintű vizsga esetében ez az idő negyven perc.

Következőképpen néz ki egy vizsga a gyakorlatban. A bíró elmondja a körülményeket: például eltűnt két gombászni indult nénike. Megmutatja a feltételezett helyet (egy hektár kiterjedésű területet). A tényleges keresés előtt a kutyának a jelzőgyakorlatot kell teljesítenie. Itt tudja a bíró felmérni közvetlen közelről látva, hogy a kutya jelzési stílusa megfelelő-e, hogy nem jelent-e veszélyt az eltűnt személyre, és, hogy megfelelő kitartással képes-e jelzést adni. A vezető elindítja a kutyát a kb. harminc méterre guggoló segédhez, majd annak előtte megállva – hozzá nem érve – az embert egyértelmű ugatással kell jelezni. Ezt követően a bíró engedélyére a kutyavezető a kutyájához megy, lefekteti. A személyt fölsegíti, majd a kutyát hozzáengedi, jelezve ezzel a kutya személy felé irányuló jóindulatát. A bíró jelzésére a kutyavezető a már újra láb mellett lévő kutyával elindul, a bíró követi a párost. A gazda jobbra-balra küldi a kutyát, akinek mindkét elrejtett személyt időn belül kell megtalálni, és azt kitartó ugatással kell jeleznie. Az elvégzett munkát a teljesítmény-bíró kritikus szemmel pontozza, és összehasonlítja a vizsga követelmény-rendszerével. A sikeres vizsgához minimum az előírások 75 százalékát kell teljesíteni.

Az emelt szintű vizsgán a háromhektáros területen öt személy van elrejtve. A vizsga az “A” szintnél sokkal tagoltabb terepen zajlik. A célja itt is az elrejtett öt személy időn belüli megtalálása. Extrém esetben előfordulhat, hogy csak négy személyt talál meg a kutya, de még így is – igaz, a legminimálisabb pontszámmal – átmehet a vizsgán. Én úgy gondolom, ha a kutya időhiány miatt nem talált rá az ötödik személyre, akkor megfelelhet, ha a többi jelzése kifogástalan volt, de ha a teljes terület átvizsgálását követően nem jelzett akár csak egy személyt is, úgy a kutya nem teljesített megfelelően.

A vizsgának van még egy úgynevezett pályamunka része is, ami engedelmességi és ügyességi gyakorlatokból áll – ez a területkutató, a nyomkövető és a romkutató kutyák vizsgáján egy és ugyanaz (a Mentőkutya-vizsga fejezeten belül részletesen olvasható róla – a szerző).

A kutya tartásával kapcsolatban különböző vélemények alakultak ki. Van, aki a lakóházban, kennelben, és van, aki az udvarban tartásra esküszik. Én a kennelben való tartást részesítem előnyben, mert egy jól elkészített, kényelmes kennel biztonságot és nyugalmat jelent a kutyának. Az idő alatt, amíg ő itt tartózkodik, nagyon kevés inger éri, és így tökéletes pihenést tesz lehetővé. Az így élő kutyák kontrasztos életet élnek, mivel a kennelben lévő abszolút passzivitás után a munkában teljes aktivitást mutatnak. Természetesen vannak egyedek, amelyek nehezen viselik a kennelben tartást, nekik más megoldást kell választani.

ÉLETKÉPEK

Törökországi földrengések

A két törökországi mentésnél a Magyar Speciális Mentőkkel együtt dolgozva a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet logisztikai hátterével összesen 12 napot dolgoztunk a romokon. Több mint 100 holttestet és 15 élő személyt jeleztek kutyáink. Közöttük több gyermek is volt. Az egyik ilyen egy 9 éves kisfiú, akinek hangját egy angol mentőcsoport fedezte fel a rengést követő harmadik napon, kb. 14:00 óra körül. A több emeletes épület, ahonnan a hang kiszűrődött, oly mértékben károsodott, hogy egy-egy szint plafonja és padlója mintegy 60 cm közelségre került egymáshoz. A megmaradt szűk helyet az összetört bútorok, berendezések és a közfal anyaga töltötte ki. A túlélési esély minimális volt. Ez a fiú szerencséjére mégis olyan helyre került, ahol nem sérült, csak kisebb zúzódásokat szenvedett, de erről csak a mentés legvégén tudtunk megbizonyosodni, ugyanis az angol mentőcsoport a hang alapján azonnal bontani kezdett, de kb. éjfélig tartó munkájuk még mindig eredménytelen volt. Ekkorra az irányt adó hang teljesen megszűnt, és a bontó csoport segítségért fordult hozzánk. Az általuk létrehozott nyíláson a szűk üregbe küldtük be Rexit. Általában Zénó és Rexi egymást kontrollálták, de ez esetben Zénó a bázison maradt, hogy takarékoskodjunk energiájával. Kontrollkutyát a mellettünk lévő sátorban táborozó német csoportból rendeltek ki. Rexi jelzése rendkívül határozott volt, tehát biztosak voltunk abban, hogy érzi a közelben lévő sérültet. Testtartása azonban a megszokottól eltérően nem utalt arra, hogy hol érzi pontosan a kipárolgó szagot. Percekig figyeltük, hogy talán felfedezünk viselkedésében valamit, ami egy bizonyos helyet jelöl meg, de ő továbbra is csak az üreg közepén ugatott. Kezdtünk elbizonytalanodni, amikor észrevettük, hogy Rexi feje fölött néhány cm-rel egy repedés látható, és akkor megvilágosodott, hogy a hang, amit az angolok hallottak – csakúgy, mint a szag, amit Rexi érzett – egy emelettel fentebbről jött. Mivel a plafon és a padló közötti szűk hely miatt Rexi nem tudta felemelni a fejét, nehezen értettük meg, mit akar közölni velünk. Ezen a ponton azonban biztosan tudtuk, hogy hogyan folytassuk a keresést. Egy újabb mentőcsoportra volt szükség, amely endoszkópos kamerával volt fölszerelve, és a szűk nyíláson a kamerát bevezetve megláttuk a már eszméletlen, de még lélegző kisfiút. A bontócsoport még további két órát dolgozott, amíg sikerült kiemelni és kórházba szállítani a kis sérültet.

Egy tipikus történet

2001. október 30. este 10 óra. Éppen lefekvéshez készülődtünk, amikor megcsörrent a telefon. A Heves Megyei Rendőrkapitányság más mentőkutyás egységekkel együtt minket is riasztott egy eltűnt gyermek felkutatásához. Mindössze annyi információt kaptunk, hogy egy 14 éves budapesti fiú még a délután folyamán leszakadt egy kirándulócsoporttól a Mátrában. Bővebb információ a recski benzinkútnál. Kb. 25 percbe telt, amíg az 5 kutyavezető kutyájával indulásra készen állt. 23 óra 20 perckor a helyszínen voltunk. A miskolciak után másodikként érkeztünk, nem sokkal utánunk a budapesti és hevesi mentőkutyás egységek is megjelentek. A rendőrség és a katasztrófavédelem vezetői már vártak ránk. Elmondásuk alapján kiderült, hogy kb. 15 óra óta 70 emberrel keresték az eltévedt fiút. A térképek segítségével felosztottuk a területeket, hogy minden mentőkutyás csapatnak nagyjából azonos feladat jusson. Éjjel kettőkor – bár már sok-sok hektárnyi erdőt, hegyet, völgyet, szakadékot átkutattunk – még mindig semmi eredmény nem volt. Közben megérkeztek az aggódó szülők és az ajkai mentőcsoport is. A kutatás folytatásához olyan emberre volt szükségünk, aki jól ismeri a környéket és lehet elképzelése afelől, hogy arról a helyről, ahol a fiút utoljára látták, merre indulhatott még. Ez egy rendőr törzszászlós volt, akinek az információi alapján egy dózerútra bukkantunk. A csapat egy tagja a mentőautóval a hegyet megkerülve annak túloldalára ment, ahová a térkép szerint a dózerút vezetett. Négyen pedig kutyáinkkal folytattuk a keresést. Úgy gondoltuk, hogy az utat szándékosan nem hagyta el a fiú, tehát ha nem tud közlekedni, annak valószínűleg az az oka, hogy vagy kimerült, vagy a csúszós erdei avaron a sötétben botorkálva becsúszhatott egy patakmederbe, vagy az arrafelé nem ritka kisebb szakadékokba, és megsérülhetett. Szerencsére nem ez történt. Úgy határoztunk, hogy az utat és annak két oldalát vizsgáljuk át. Kb. 2 óra múlva az út Y-ba ágazott szét, de egy pillanatra sem maradtunk tanácstalanok, hiszen a 4 kutya teljes biztonsággal az Y jobb ágán indult el. Viselkedésükön rendkívüli érdeklődés volt megfigyelhető. Aktív szaglászással és fokozott farok csóválással jelezték, hogy a levegőben már érzik egy közelben lévő ember szagát. A fáradtságtól kimerült legénykét ettől a helytől kb. 100 méterre találtuk meg. A lámpáink fényére és az általunk keltett zajokra ébredt. Elmondta, hogy már minden reményt feladott, csak abban bízott, hogy nem hagyják abba a keresést, ugyanis délután többször hallotta a tőle több km-re lévő rendőrautók szirénáinak hangját, de visszajelzést adni nem tudott.

Csodálatos érzés visszaadni valakinek az elveszett családtagját. Reméljük, hogy minél kevesebbszer lesz szükség a munkánkra, de ha már menni kell, szeretnénk mindig ilyen eredményesen dolgozni.

Egy érdekes eset

Van úgy, hogy nem találjuk, akit keresünk. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés: vajon mi hibáztunk, vagy valahol máshol van? Csak nevek nélkül, röviden egy furcsa eset: történt egyszer nemrégiben, hogy egy lakossági riasztásra 5 kutyás csapattal vonultunk ki egy eltűntnek hitt 72 éves bácsi keresésére. Mintegy 12 órás kutatás után, amikor már minden lehetséges helyszínt átvizsgáltunk, fájó szívvel adtuk fel, és hagytuk abba a keresést. A hazaúton próbáltuk nyugtatgatni magunkat, hogy valahol biztosan él, és hamarosan hírt kapunk róla. De ott volt a kétség is bennünk, hogy hol, hiszen az összes rokonnál, ismerősnél, kórházakban, sőt a halottas házban is érdeklődtek az elkeseredett családtagok. Akkor hol lehet? Két nap múlva, amikor a bácsi fia a reményt még mindig nem feladva szórólapokat osztogatott a városban, egy, az út mellett álló rendőrautóhoz lépett és mutatta a járőröknek az édesapja fotóját azzal a szándékkal, hogy talán látták, vagy látják majd valahol. Szerencséje volt. A reagálás őt is meglepte: pár napja mi vittük be a pszichiátriára, mondták a rendőrök. A bácsi ugyanis súlyos érelmeszesedésben szenvedett, és nem tudott semmilyen információt adni önmagáról. A történet érdekessége, hogy bár minden lehetséges helyen érdeklődött a család, abban a bizonyos kórházban és a rendőrségen is, mégis a véletlenen múlott, hogy a bácsi végül megkerült.

Megtörténik, hogy a leggyorsabb reagálás ellenére sem tudunk segíteni

Pécs mellett egy kis faluban történt. Egy nénike eltűnt otthonról. Mivel Mindenszentek ünnepe volt, a család feltételezte, hogy a közeli temetőbe ment ki. Tán elfelejtett lefordulni a temető felé vezető útról és így az erdőbe jutott – vélték a rokonok. Valóban így is volt. Csoportunk ezt a logikát követve kezdte meg a kutatást. Keskeny ösvényen haladtunk, amelynek egyik oldalán mély árok húzódott. Abban bíztunk, hogy a néni önszántából nem hagyta el az utat. A csapatot két részre osztva az út két oldalát vizsgáltuk át. Nem kellett messzire mennünk. Kola és Zénó szinte egyszerre futottak az árok egy mélyebb pontjához, megváltozott viselkedésükkel, érdeklődő magatartásukkal magukra vonták figyelmünket. Ám amikor lent a mélyben rátaláltunk az idős asszonyra, sajnos már nem lehetett rajta segíteni.

Zénó, aki szakmai körökben legendává vált

Mérlege: háromszoros Nemzeti Mentőkutya bajnok, háromszoros Nemzetközi Mentőkutya bajnok, a Mentőkutyák Világbajnokságán 2000-ben a 3. helyet ért el. Mindezek eltörpülnek amellett, hogy több mint 30 család hozzátartozójának felkutatásában segített. Úgy gondolom, ezeknek a családoknak már nem kell magyarázni a mentőkutyák munkájának jelentőségét.

28. Nyomkövető

Szabó Gábor (Mentőkutyás Egyesület Elnöke, mentőkutya-kiképző)

A nyomkövetés nem kifejezetten a mentőkutyák feladata. Ilyen munkára kutyát leginkább a rendőrség vett (vesz) igénybe a tanyai lopások és a víkendházfeltörések tetteseinek felderítésekor, de motorizált világunkban egyre kevesebb olyan eset adódik, amelyek szükségessé teszik bevetésüket. Szinte csak olyan területeken tudnánk alkalmazni őket, ahol járókelők nem, vagy csak elvétve járnak, ha a keresett személy gyalog haladt az új tartózkodási helyig, ha a kiindulás helye pontosan behatárolható, és az eltűnés 6 órán belül történt. Lakott területen a nyomkövető kutya használata szinte lehetetlenné válik; tízéves praxisom során még nem találkoztam olyan esettel, amikor bevetették volna őket. Ezért a kutya nyomkövető tudását szinte csak sportcélokra használjuk. A fentiek ellenére a mentőkutya képzéshez a nyomkövetés tanítása szorosan hozzátartozik.

A fajtaválasztás szempontjai és a kutyától elvárt veleszületett tulajdonságok, megegyeznek a területkutató fejezet idevágó részében foglaltakkal.

Nyomkövető kutyák esetében a kölyök kiválasztásánál rendkívül fontos az erős táplálkozási ösztön megléte. Ugyanis a nyomkövetés tanítása erre az ösztönre épül. A zsákmányösztön is nagyon fontos szempont, de a kiemelkedő táplálkozási ösztön nélkülözhetetlen.

A nyomkövetésről hozzáértő szakemberek egy egész könyvet betöltő ismeretanyagot gyűjtöttek össze, tehát nagyon nehéz róla néhány mondatban érthető összefoglalást adni.

A tanításához szükségünk van a talaj színéhez hasonló élelemre. Erős ösztönű kutyák esetében megfelel a száraz táp is, mert ezeknek ez is elég motivációt biztosít ahhoz, hogy a nyomhoz kötődjenek. Oktatási helyszínként kezdetben legcélszerűbb egy puha szántást választani. Körülbelül egy négyzetméter területet alaposan be kell járni, rajta saját szagnyomot hagyva. Utána ott egy marék száraztápot kell szétszórni. Ezt követően a pórázra vett kutyát odavezetjük és hagyjuk, hogy a földön lévő eledel egy részét felszedje, de még mielőtt az egészet felcsipegetné, óvatosan elhúzom őt onnan – ösztöne nem elégülhet ki teljesen. Miközben eszeget, néhányszor kimegy a letaposott négyzeten kívülre és megtapasztalja, hogy ott nem talál élelmet. Néhány gyakorlat után a kutya fejében a szagnyomom és az élelem megszerzésének lehetősége azonosul. Amikor ezt elértem, az egy négyzetméteren hagyott nyomból elindulok valamerre és minden egyes lábnyomba teszek egy-egy darabka élelmet. A szimatmunkát odáig kell fejleszteni, hogy a kutya több száz méter nyomot tudjon úgy követni, hogy minden egyes lábnyomban van élelem.

Az egyed felkészültségének megfelelően, fokozatosan csökkentve, lábnyomomban egyre ritkábban hagyok élelmet. Fontos, hogy azt más-más kihagyási sorrendbe tegyem. Ilyenformán akár több kilométer távolságba is el lehet jutni – annak végén a kutyát bőségesen meg kell jutalmazni. Ezt a módszert alkalmazva, kitartó gyakorlás mellett néhány hónap alatt biztonságosan nyomkövető kutyánk lehet. Azt viszont senki se gondolja, hogy amikor a kutyát kiképeztük, minden további munkától mentesülhetünk. Éppúgy, ahogy a képzés más területein, a munkánk csak akkor marad eredményes, ha a kutyát egész életén keresztül tréningben tartjuk.

A vizsgaszabályzat előírja, hogy a területkutató kutyához hasonlóan a nyomkövető kutyát is meg kell tanítani a megtalált személy ugatással történő jelzésére. De másra is.

A kutyának a nyomkövető útja közben talált legkülönbözőbb tárgyakat is jeleznie kell. Erre a legkülönfélébb módszerek állnak rendelkezésünkre. Például: élelmet rejtünk egy gyufásdobozba, amit a nyomvonalon helyezek el. A feladatát végző kutya nyomkövetés közben megérzi az élelem szagát és orrát a skatulyához nyomja. Felhangzik a “fekszik!” vezényszó, mire a kutya hasra vágja magát – ekkor megkapja a jutalmát, és már indulunk is tovább. Megfelelő számú gyakorlás után a kutya minden, a nyomon talált tárgynál parancs nélkül le fog feküdni, mert megérti, hogy ha tárgyat talál és lefekszik mellé, egy falat finomsághoz juthat. Közben a feladatot egyre nehezebbé tesszük. Mind hosszabb és hosszabb nyomokat fektetünk, mind több és több időt hagyunk ki a nyom fektetése, és kidolgozása között. Egy-két év alatt akár a hat órát is megközelíthetjük az időkiesésben.

Számtalan tréningen keresztül el kell jutni odáig, hogy a kutya ne csak egyfajta területen – gyepen, szántáson stb. – hanem ezeknek az egymást követő váltásában is tudjon egy bizonyos nyomot követni. Nyilván ilyen körülmények között a követett szag megváltozik, hiszen ha gyepen haladt a követett személy, annak szaga a gyep illatával keveredett, ha utána pedig szántáson haladt, akkor annak illatával. Nincs tehát könnyű feladata szegény nyomkövető kutyáknak.

Ahhoz, hogy egy nyombiztos kutyát képezzünk ki, legalább másfél-két évre, és egy egész életen át tartó tréningezésre van szükség.

A nyomkövető kutyák vizsgája

A nyomkövető-A vizsga engedelmességi és ügyességi gyakorlata megegyezik a rom- és terület-kutató kutyák vizsgájával. A szimatmunka részben ezer lépéses, idegen személy által hagyott terepváltós nyomot kell a kutyának kidolgoznia, melyen öt törés és öt tárgy található, a nyom végén pedig az ülő vagy fekvő testhelyzetben lévő személyt jeleznie kell. A nyom fektetése és kidolgozása között 90 perc időkiesés van.

A B-szinten legalább kétezer lépéses, idegen személy által hagyott, többszörösen terepváltós nyomot kell a kutyának kidolgoznia úgy, hogy azon hét törés és hét tárgy található, a törések közül kettő hegyesszögű, a nyom végén ülő vagy fekvő személlyel, akit a kutyának jeleznie kell. A nyom fektetése és kidolgozása között 180 perc időkiesés van.

A nyomkövető vizsgán a bíró a nyomkövető teamet követve pontozza a biztonságos szagfelvételt, a kutya nyomtartását, a tárgyak korrekt jelzését és a személy-jelzést is.

29. Tűzfészek kutató

Leczki Sarolta (mentőkutya kiképző)

Az 1980-as évek elején az Egyesült Államokban kezdtek el először kiképezni kutyákat vegyianyag kutatásra. Rájöttek, hogy a kutyák nemcsak a kábítószereket és a robbanóanyagokat képesek megtalálni, hanem egy tűzeset helyszínén is megtalálják a gyújtogatásra alkalmas anyagokat. A veszélyes anyagokat kutató kutyák segítenek abban, hogy tűzesetek színhelyét gyorsan átkutassák, így sok időt megtakarítanak, melyet a hagyományos eljárások igényelnének. Ez az értékes kutya segítséget nyújt mind a laboratóriumnak, mind pedig a tűzeset okát kutató tűzoltónak abban, hogy lehetséges bizonyítékokat kutasson fel. Ő csak ESZKÖZ, mely a tűzoltó munkáját segíti a tűzeset színhelyén. A kutyák a tűzvizsgálókkal dolgoznak együtt, de vannak olyan országok, ahol a rendőrség keretein belül dolgoznak. Nemzetközi gyakorlat szerint csak azok a kutyák végezhetik ezt a munkát, amelyek a vizsgán 91,6 százalék feletti eredményt produkálnak – más területen a hetven százalék is elegendő. Nem véletlenül magas a velük szemben támasztott követelmény. Sok országban bizonyítékként fogadják el a kutyák jelzését, ezért a tűzeset utáni munkájukat videofilmre rögzítik, majd jegyzőkönyvezik, és ha jelzik a gyúlékony anyag jelenlétét, azt a bíróság bizonyítéknak fogadja el. Európában Nagy-Britanniában, Svájcban, Németországban, Ausztriában és Szlovéniában, valamint Dél-Afrikában is rendszeresítettek ilyen munkakutyákat. Magyarországon két éve képeznek ilyen célra kutyát.

Itthon 2001-ben indult meg a tűzfészek kutató kutya képzés. Sam nevű labrador kutyám aktívan dolgozik. A Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság állományába tartozik, helyileg pedig az I.-II.-XII. kerületi Tűzoltó Kapitányságra van beosztva, ahol a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Mentőkutyás Szolgálatának vezetőjeként dolgozom. A kutya fizetést nem, de teljes körű ellátást kap a tűzoltóságtól: élelmezés, orvosi ellátás stb.

Ha egy tűzeset után felvetődik a gyújtogatás eshetősége, a tűzvizsgálók ebben az irányban is vizsgálódnak. Megpróbálják azonosítani a tűz keletkezésének helyét, a megolvadt anyagokból pedig következtetnek a tűz intenzitására. Ha a jelek alapján szándékos tűzokozásra gyanakszanak, akkor a leégett területen mintát gyűjtenek, amit laboratóriumban vizsgálnak meg.

Tételezzük fel: gyújtogatás következtében lobbant lángra egy lakás. A benzinnel lelocsolt fotel gyulladt meg. A kiérkező tűzoltók vegyszeres vízzel oltják a tüzet. Az oltás után még sokáig ebben a vízben ázik a lakás berendezése, így a felgyújtott bútor is. Tehát rengeteg egyéb szaggal itatódik át az ominózus tárgy, de a környezet is. A tűzfészek kutató kutya szerepe az, hogy jelezze az égésgyorsító jelenlétét. A konkrét vegyület – benzin, aceton, gázolaj, alkohol, stb. – azonosítása természetesen nem az ő feladata, az labormunka eredménye. Ha a fotelből vett mintán a vegyészek kimutatják a benzin jelenlétét, úgy feltételezhető a szándékos károkozás. A vizsgálati eredményt a nyomozás érdekében átadják a tűzvizsgálóknak és a nyomozást végző rendőröknek.

Tűzfészek kutató képzésre leginkább a labrador retrieverek, a német és belga juhászkutyák, illetve spánielek és vizslák ajánlottak. Fontos, hogy kiegyensúlyozott, apportos kutyát válasszunk erre a célra, aki nem idegenkedik az idegen anyagoktól, a kellemetlen felületű környezettől.

A tanítás kezdetén egy kilyuggatott műanyag csövet dobálok a kutyának, annak szagát beazonosítja, és tudja: azt a tárgyat kell keresnie. A továbbiakban már elrejtem a műanyagot – például egy téglarakásba –, és úgy kerestetem a kutyával. A sikeres szimatmunka után a kilyuggatott csőbe tiszta pelenkát teszek, amire fecskendőből egy csepp ötven százalékban elpárologtatott benzint csöppentek. A kutya első alkalommal még a műanyag cső szagát keresi, de egy idő után már az erősebb szagot árasztó anyagot fogja keresni. Természetesen mind a tizenkét gyúlékony anyag megkeresését gyakorolja a kutya, közben a vegyületek töménységét fokozatosan csökkentem. Az elrejtés helyét úgy választom ki, hogy az a kutyát egyaránt késztesse le és fel irányú munkára. A kutyának egyértelműen kell jelezni. Én a mozdulatlan ülést kívánom meg tőle, ilyenképpen nem semmisíthet meg bizonyítékot. A mintavételhez szükséges pontos helymeghatározás érdekében a “mutass” parancsra lábával enyhén kaparni kezd, de ez a legtöbb mozgás, amit a felderítés helyén végezhet. A temperamentumos, hiperaktív kutya épp az elevensége miatt nem igazán alkalmas a tűzfészek kutató munkára, illetve nagyfokú technikai felkészítést követel alkalmazása.

Mivel tűzoltó vagyok, ezért magam is kijárhatok a tűzesetekhez, vagy megkérem kollégáimat, hogy a legkülönbözőbb elégett anyagokból gyűjtsenek be számunkra mintát. A gyakorlás második, haladó szakaszában már az elégett tárgyakat használom fel. A következőképpen gyakorolunk: az égésgyorsító folyadékból rácseppentek egy cseppet – idővel mind a tizenkettőből – az égett anyagra, és azt az egymás mellé felsorakoztatott égett tárgyak közé teszem. Legvégül pedig már csak olyan tárgyakat jelölök meg szaggal, és azokat csak olyan tárgyak közé teszem, amelyek már érintkeztek tűzoltóvízzel. Ha még ezek után is nagy biztonsággal választja ki a kutya a megfelelő tárgyat, úgy alkalmas lesz különböző vegyületek felkutatására. Ennek a munkának is a rengeteg gyakorlás az alapja.

A kutya szempontjából a gyakorlás és az éles bevetés egy és ugyanaz. Mindkét esetben az ismert szagot kell megtalálnia. Nemrég voltunk egy leégett bőrdíszmű kereskedésben. Az üzlet a legkülönbözőbb alapanyagokból készült termékkel volt tele. Bokáig gázoltunk maradványukban. Az egyik kupac előtt megállt a kutya, és hosszasan szimatolta az egyik táska maradványait. Munkája megkönnyítése céljából a figyelmét felkeltő darabot kivettem a többi közül, majd öt-tíz perc pihenőt engedélyeztem Sam-nek, és közben elvittem sétálni. Visszaérve újra munkához látott, de érdeklődését már nem keltette fel a táska. Tehát a szag emlékeztette valamelyik tanult szagra a többi illatanyag között, de kiemelve már nem adott érdeklődésre okot. Ezen a területen érdemes egy kontrollkutyával is megvizsgáltatni a terepet, így abszolút biztosak lehetünk a kutyák jelzésében. Sam mellett még csak egy alapfokon begyakorolt labrador áll rendelkezésre, Tonic, Sam fia.

A bevetésnek két feltétele van: ha a tüzet már eloltották, és a keletkezési ponthoz vezető útvonalat biztosították, mivel a kutyavezető nem teheti ki kutyáját veszélynek. A felderítés során a kutya nyugodt körülmények között dolgozik; átlagos időjárási körülmények mellett a tűzeset után tizennyolc órával még képes felvenni a szagot. A veszélyt jelentő tárgyaktól – például törött üvegcserepektől – ha lehet megtisztítom a terepet, bár Sammy lassú és óvatos mozgása miatt még sose sérült meg. Hosszú, laza pórázon bejárja a helyszínt, a lábán bőrből készült mancsvédő csizma van, én csak kísérem. Fejét jobbra-balra forgatja, és beleszippant a levegőbe. Gyanús jel esetén elindul annak irányába. Kezdődhet az aprólékos munka. Leszegett fejjel, komótosan halad, orrával analizál. Körkörös haladással keresi meg az árulkodó hely gócpontját. Mikor biztosra veszi az égésgyorsító szagát, leül, rám néz, és kéri a jutalomfalatot.

Figyelemreméltó tény: a laborba került, ember által vélelmezett vizsgálati anyagok ötven százaléka volt pozitív, míg a kutyák által jelzett égésminta esetében ez már kilencven százalék volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a kutyák munkája során lényegesen kevesebb mintaazonosításra került sor, az eredmény még szembetűnőbb. Mindez nem véletlen: a kutya szaglószerve képes érzékelni egy anyag minimális nyomatait is. Nagyjából 0,01 mikroliter petróleum mennyiséget tud észlelni normál körülmények között.

30. VÍZI MENTŐ Német (fordította: Sass Manuela) és magyar internetes cikkek alapján

Mint minden fajta, az újfundlandi története is az idők homályába nyúlik vissza. A fajta történetével összefüggő első dokumentált időpont 1497, amikor John Cabot felfedezi Új-Fundland szigetét. Ettől az évtől számíthatjuk a fajta történetét. Az észak-amerikai indiánoknak mindig is voltak kutyáik. 1547-ből származik az első feljegyzés, mely az indiánok ebeit is leírja. A beohut indiánok kutyái közepes méretű, sötét szürke vagy fekete, de mindig egyszínűek voltak. Karcsúbbak voltak a mai újfundlandinál, csontozatuk és fejtípusuk is gyengébb volt. Ezeket a kutyákat az indiánok vízi vadászatra használták tavakban és mocsarakban. Az őslakók által tartott kutyák fontos jellemzője az egyszínűség, ugyanis közvetlen leszármazottai az amerikai fekete farkasnak. Az indiánok bevett szokása volt, hogy tüzelő kutyáikat éjszakára az erdőben egy fához kötötték, azt remélvén, hogy a farkasok befedezik őket.

Az amerikai kontinensre érkező európai telepesek a kutyáikat is hozták magukkal, masztiff, illetve hegyi kutya jellegű tarka (!) egyedeket. A telepeseknek értelemszerűen nagy és erős kutyákra volt szükségük. A bevándorlók ebei keveredtek a bennszülött kutyákkal, így fokozatosan hosszú szőrű, sűrű, tömött aljszőrzetű, "időjárásálló" kutyák alakultak ki. Lokálisan bizonyos mértékben eltérő típusok jöttek létre. A fajta kialakulására nagy hatással voltak a spanyol masztiff-, illetve pireneusi hegyi kutya-szerű ebek, akárcsak az ír vízi kutya. A XVII–XVIII. századon végighúzódó folyamat révén a XIX. századra kialakult az újfundlandi mint fajta, ekkortól beszélhetünk tenyésztésről.

Az európai kutyák közreműködésével kialakult fajta egyedei a XIX. század folyamán meg-, illetve visszaérkeztek a kontinensre, azon belül is Angliába. Ezek a kutyák nagyok voltak és fehér-fekete színűek. Méretük és fogyasztásuk révén az arisztokrácia körében váltak igazán ismertté és kedveltté. Ezeket a fehér-fekete példányokat a bernáthegyi tenyésztésébe is bevonták. Bizonyára sokan ismerik Sir Edwin Henry Landseert, aki lelkes festőművész volt, s annyira megszerette a fehér-fekete újfundlandikat, hogy e kutyák minden képén szerepeltek. Sir Landseer 71 éves korában, 1873-ban hunyt el. Ekkor kezdtek Európában is megjelenni az egyszínű fekete újfundlandik, így a fehér-feketéket megkülönböztetendő, a főnemes festő emlékére landseernek nevezték el. Amerikában a fehér-fekete újfundlandikat manapság is landseernek hívják, de a színváltozatok között típusban nincs különbség. Csak a kontinensen, az FCI országaiban saját standarddal rendelkező külön fajta a landseer.

A fekete újfundlandik korábban valamivel kisebbek, így használhatóbbak, igazi mindenes kutyák voltak. Vadásztak, halásztak, őrizték a házat, kocsit húztak, télen szánt. A vízből mindent kihoztak, hajókötelet, vízbe esett tárgyakat, a halászoktól elszökött halakat, bizonyos esetekben élőlényeket is. Az újfundlandi született mentési képessége azonban csak legenda. Ezzel a kutyával valóban nem lehet együtt fürödni, de nem azért, mert az embert minden áron kimenti a vízből, hanem éppen ellenkezőleg: csupa szeretetből inkább vízbe fojtja gazdáját, miközben hatalmas testével ráúszik, vagy csak több kilós mancsát helyezi az emberre. Régen a tengerészek gyakran hajóikon is magukkal vitték kutyáikat, az újfundlandi minden szituációban helyt állt, de emberek mentésére csak előzetes kiképzés után alkalmas. Amerikában ma is nagy hagyománya van a dolgozó újfundlandinak, számtalan klub foglalkozik szán- és kocsihúzó versenyek rendezésével, de más engedelmességi és ügyességi vizsgák is léteznek.

A vízben bajbajutott emberek kimentése az újfundlandi legismertebb és legnagyobbra tartott képessége, amellyel egyetlen egy fajta sem veheti fel a versenyt. Ösztöneinek és adottságainak – vízhatlan szőrzet, úszóhártyás lábujjak, erős testalkat és állóképesség – köszönhetően ezt a feladatot tökéletesen képes ellátni és a történelem folyamán rengeteg embert mentett meg a biztos vízbefúlástól.

A vízben bajba jutott emberek kimentésére két fő technikát alkalmaznak attól függően, hogy a fuldokló tudatánál van-e vagy sem. Az első esetben a kutya a fuldoklót hátulról közelíti meg, majd a bajba jutott mellé úszik, így lehetőséget adva az embernek, hogy a kutyába kapaszkodjon, ezután pedig erőteljes mozdulatokkal kivontatja a vízből. Az utóbbi esetben, amikor a bajba jutott már elvesztette eszméletét – és csak ebben az esetben – a kutya megragadja az ember karját a könyökénél és így kezd neki a vontatáshoz. Ez a speciális fogás alkalmas arra, hogy az ember feje a vontatás alatt kiemelkedjen a vízből és így megakadályozza a fulladást. Előfordulhat, hogy a mentéshez két kutya érkezik, ilyenkor a két kutya két kart fog és így végzik a mentést.

Az újfundlandi remek tulajdonságának köszönhetően a vitorlás kereskedelmi hajók korában bevett szokássá vált, hogy a fedélzeten legalább egy újfundlandit tartottak, "aki" a legénység megbecsült tagja, kabalája volt. Ezek a kutyák számos emberéletet mentettek meg a háborgó vizeken, elsősorban akkor, amikor a hajó nem túl messze a parttól zátonyra futott. A feljegyzések szerint egy újfundlandi képes volt egy kisebb csónakot a partra vontatni vagy a vízben lévő legénységnek jelezni, hogy merre van víz alatti földnyelv vagy zátony, amelyre a hajózók kiúszhattak.

Az újfundlandik életmentő képességeit és eredményeit számos dokumentum igazolja. Az 1800-as évek Angliájában minden egyes tengerparti életmentő szolgálat csapatába két újfundlandi tartozott. 1919-ben egy Tang nevű újfundlandit tüntettek ki Angliában, mert segítségével sikerült megmenteni egy utasszállító hajó összes utasát.

Napjainkban is a világ számos helyén alkalmazzák és képzik a fajtát a különböző – főleg vízi – életmentő tevékenységekre. Ezen helyek egyike a Montana (USA) állambeli FEKETE MANCSOK elnevezésű szervezet, amely kifejezetten újfundlandi kutyákat és vezetőket képez ki kutató és vízi, illetve szárazföldi mentőmunkára.

A csoportok kiképzési anyaga között szerepel a légszimat munka elsajátítása, amely alkalmassá teszi a kutyát arra, hogy a nem látható, bajba jutott embert megtalálja. Ez a tréning arra alapoz, hogy az embereknek jellegzetes a szaguk amikor bajba jutottak vagy sérültek.

Szárazföldi kutatómunka: a vadonban, lakott helyektől távol bajba jutott emberek felderítése. A kutatandó terület nagysága pár száz métertől egy-két hektárig terjedhet.

Vízi mentőmunka: A kutyákat kiképzik az emberek felkutatására és kimentésére a vízben, illetve a hajóról vagy csónakról történő mentőmunkára.

Lavinák kutatása: A lavina által eltemetett emberek felkutatása, kimentése, illetve holttestek vagy testrészek megkeresése.

Természeti és egyéb más jellegű katasztrófa helyszínek felkutatása, pl.: földrengés, földcsuszamlás, autó-, vonatbalesetek stb.

Az újfundlandi a vele született víz iránti szenvedélyének köszönhetően a született vízi mentőkutya. Testi adottsága miatt a vízben más fajtájú kutyával szemben előnyben van. Szőrének vastag, erősen zsíros az alsó rétege. Sokan ismerik olyannak az újfundlandit, amely nyugodt, szinte már lustának is tűnik, mert naphosszat csak fekszik. De a víz közelében, és főleg benne a temperamentuma megváltozik. A kutyák – képességük és tudásuk figyelembe vétele mellett –, különböző szinten edzenek. Alapvető szempont, hogy nem szabad őket munkára kényszeríteni.

Németországban kevés professzionális vízi mentőkutya van. Az edzéshez tartozó feladatok: csónakvontatás, egyedül vagy kettesben, gyakorlóbaba (dummy) apportírozása a vízből, a mentőövvel a kijelölt helyre kell úszni.

Nyári ünnep a weisweili Vízi Sportklubban: volt egy feladat, amely sok érdeklődőre gyakorolt óriási hatást. Cathy és Frederic If és Lancelot nevű újfundlandi kutyáikkal először voltak itt. Mit tesz a szakképzett eb, ha gazdája nem hívja munkára? Vízközelben figyelni kezd, mindent észrevesz a környezetében, főleg a vízben történteket. Egy csónak besiklik a kikötőbe, és belőle egy ember vízbe pottyan. A mentőkutya egy másodpercig sem haboz. Még parancs se kell neki, azonnal vízbe veti magát és odaúszik a segítségre szoruló emberhez. Csuklójánál fogva megragadja és kihúzza a vízből. A gyakorlatok egyre nehezebbek: a kutya megment egy “szerencsétlenül” járt embert: viszi neki a mentőövet, partra vontatja, majd kötelénél fogva a csónakot is. A szóban forgó újfundlandi hároméves, két év munka van háta mögött. Az első vizsga meglehetősen könnyű. A kutyának kétszáz métert kell úszni, majd a vízből egy tárgyat kell kihúznia. A második vizsga negyedóra úszásból áll – csónak mögött tempózva –, és a vízből egy harminckilós bábút kell kihúzni. A harmadik vizsga követelménye: fél óra úszás, egy kötelet a csónakhoz vinni, és egy eszméletlen embert a vízből kimenteni. Ha a negyedik vizsgán is megfelel, akkor mesterkutya minősítést kap – nemcsak a parancsok teljesítése esetén, hanem a kutya fizikai állapota alapján is –, tehát kialakul egy olyan kutya, amelyben az ember minden tekintetben megbízhat. Észak-Olaszországban is mentőkutyákat készítenek fel. A legjobbak találkoznak, hogy vészhelyzetekre gyakoroljanak. A Mas nevű kutyának és edzőjének, Ferruggio Pilengának ma van a nagy napja. Itáliában évente mintegy száz vízi mentőkutya van szolgálatban, legtöbbjük újfundlandi. A nyolcezer kilométer hosszú tengerpartra ez nem sok. A mentőkutyák és gazdáik helikopterrel néhány percen belül a helyszínre érkeznek. Értékes időt lehet ezzel megtakarítani, ami sokszor életről és halálról dönt. Következik az ugrás, mégpedig a kutya számára félelmetes magasságból. A mentésnél Mas és edzője összehangoltan dolgozik. A robusztus újfundlandi a fulladozónak segít és őt a part felé húzza. Pilenga ezalatt újraélesztést végez. Ezt a sikeres módszert az olaszok a hajószerencsétlenségeknél is alkalmazzák a nyílt tengeren, amit Pilenga így ír le: belekapaszkodom a kutyába, és ő kihúz engem a partra. Ezután sokkal több erőm marad a tulajdonképpeni mentés végrehajtására.

A mentőkutyának három képessége a legfontosabb: a fizikai erő, a kitartás a vízben, és örülnie kell a játéknak. Ha mind a három feltétel adott, és azok jó mentőösztönnel párosulnak, akkor az állatot egyszerű lesz vízi mentésre tanítani.

A vízi mentőkutyáknak hihetetlen erejük és kitartásuk van. Csónakokat képesek vontatni és fuldoklókat segítség nélkül menteni. Figyelemreméltó, hogy kutya ösztönétől vezérelve képes kihasználni a víz sodrását és így rövidebb időn belül partot érni. Az utóbbi években Mas több mint ötven ember életét mentette meg. ÉLETKÉPEK

Hogyan viselkedik az újfundlandi a gyerekekkel?
Az újfundlandi híres a gyerekek iránt érzett szeretetéről. Nagyon türelmes velük és olyan tortúrákat is szó nélkül elvisel, amelyek hatására más kutyák odakapnának vagy elmenekülnének. Természete miatt ideális társa a gyermekeknek, de a szülőknek feltétlenül meg kell védeniük a kutyát a gyerekek gyakran felelőtlen cselekedeteitől.

Védelmezik-e a házat és a családot?

Igen! Hasonlóan a többi nagy termetű kutyához, megbízhatóan őrzik és védik a családot. Egyes fajtákhoz viszonyítva azonban a védő ösztönük kevésbé fejlett. Nem jellemző rá, hogy a kertben rohangáljon és acsarogjon, ehelyett termetéből adódó magabiztossággal figyeli az őrizendő területet. Az újfundlandira nagyon jellemző, hogy a család tagjai és az idegen közé áll. Nem fenyeget és nem morog, inkább a két fél között marad, így jelezve, hogy "szolgálatban" van, és amint a családot veszély fenyegeti, azonnal akcióba lép. Az újfundlandi megfelelő intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy felismerje a veszélyes helyzeteket. Rengeteg feljegyzés tanúskodik arról, hogy a család újfundlandija életeket mentett tűz, gázszivárgás, stb. esetén. Talán legtöbben a méltán híres életmentő ösztönéről ismerik e nemes fajtát. Akinek van gyereke, az tudhatja, hogy a vízparton az újfundlandi követi a vízben lévő gyermek minden mozdulatát.

Sokat esznek?

Az első életévében az újfundlandi fél kilóról közel ötven kilóra gyarapodik. Természetesen ahhoz, hogy ezt a nagy és gyors növekedést biztosítani tudják, rengeteg táplálékra van szükségük. Amikor elérik a teljes kifejlettséget, sokkal kevesebbet fogyasztanak.

Sokat nyáladzanak?

Alkalmanként igen. A legtöbb újfundlandi kevesebbet nyáladzik, mint például egy bernáthegyi, de ha kimerültek vagy meleg van, bizony elered a nyáluk. Amikor pihennek vagy hűvösebb az időjárás, jóval kevesebbet csorgatják nyálukat.

Vedlenek?

Igen. Az aljszőrzet legalább egyszer egy évben lecserélődik. A vedlés ideje alatt rendkívül fontos a szőrzet ápolása, kefélése. A régi aljszőrzetet mindenképpen ki kell kefélni, különben összecsomósodik. Napi kb. tíz perc szőrzetápolás elegendő ahhoz, hogy a szőrzet szép és egészséges maradjon. Fontos a körmök ápolása, vágása is, mert így elejét vehetjük a sérüléseknek. A legtöbb újfundlandi tavasszal és ősszel vedlik, de az őszi vedlés általában kevésbé intenzív, mint a tavaszi.

Milyen sokáig élnek?

Az újfundlandi viszonylag rövid életű fajta. Átlagos életkoruk 8–10 év.

Az újfundlandiak csupán fekete bernáthegyiek?

Nem, az újfundlandi különálló fajta, bár sok ember veti össze őket a bernáthegyiekkel és a pireneusi hegyi kutyákkal. Az újfundlandi kicsit "kockább" fejjel, meredekebb stoppal és mélyebb mellkassal rendelkezik, mint a pireneusi hegyi kutya. A másik két kutyafajtának közösek az őseik, a pireneusinak fejlett a terelőösztöne, míg a bernáthegyi inkább szárazföldi mentőkutya. Az újfundlandi elsősorban vízi mentő kutya és a temperamentuma is kissé lágyabb, mint a másik két fajtáé.

VII. rész FEGYVERES TESTÜLETEK

31. A rendőrkutyázás múltja és jelene

Koskovics István (rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Kutyavezető-képző Iskola

igazgatója)

A rendőrkutyák alkalmazása régebbi időre nyúlik vissza, mint a rendőrségek létrehozása. Írásos dokumentumok vannak arra vonatkozóan, hogy Angliában már az 1700-as évek közepén bűncselekmények felderítésére alkalmaztak olyan kutyákat, amelyek a bűnözők nyomát követték. Alkalmaztak már különböző területek, objektumok védelmére is kutyákat. A rendőrkutyázás tehát Angliából indult ki, majd terjedt át Európába.

A kontinensen a rendőrkutyák képzése és alkalmazása az 1800-as évek elején kezdődött, mégpedig Németországban. Néhány év elteltével Hollandiában és Belgiumban, majd Franciaországban is megkezdődött a kutyák ilyen irányú képzése és alkalmazása. Ezekben az országokban, hasonlóan a szigetországhoz, elsősorban nyomkövető kutyákat, illetve területvédő és objektumőrző kutyákat alkalmaztak, a későbbiekben pedig járőrkutyákat is. Feladatuk akkor is, és manapság is az, hogy a kutyavezető testi épségét óvják és intézkedését biztosítsák.

Később újabb feladatokat kaptak a kutyák, mert gazdáik felismerték, hogy képességeik igen szerteágazóak. Kifinomult a szaglásuk, nagyon bátrak és magabiztosak, ragaszkodóak és egyben óvják gazdájukat. Saját territóriumuk mellett a gazda környezetét is védik.

Az 1800-as évek közepén Németországban már nagy számban alkalmaztak rendőrkutyákat. A nagyobb városokban, mint például Münchenben (1860-ban), a rendőrségen belül kutyás szolgálatok álltak fel. Ekkorra a rendőrkutyák feladata jelentősen kibővült, mert időközben felismerték, hogy a kutya nemcsak az emberi nyomot tudja követni a bűncselekmény helyszínéről kiindulva, hanem arra is képes, hogy az egyes emberek szagát is megkülönböztesse egymástól. Néhány évtized múlva kísérletek alapján bizonyították, hogy minden egyes embernek egyedi szaga van. Ezt a csak rá jellemző szagot a kutya kitűnően képes érzékelni, másrészt pedig meg tudja különböztetni a másik emberétől. Az 1800-as évek vége felé már léteztek szagazonosító kutyák is.

Természetesen nem abban a formában végezték a személyek azonosítását, mint ahogy manapság teszik – ez konzervált szagok alapján történik –, hanem úgynevezett tárgyazonosítás, majd az 1900-as évek elejétől már személyazonosítás formájában.

Az 1800-as években természetesen még nem a ma ismert német juhászkutya volt a klasszikus rendőrkutya-fajta. A mai modern német juhászkutya ekkor még nem is létezett, hanem első rendőrkutya-fajtaként az irodalom a bloodhoundot (angol véreb) jelzi. Könyvekből és filmekből egyaránt tudhatjuk, hogy az 1800-as években, a rabszolgatartás időszakában, a

szökött rabszolgákat bloodhound falkákkal üldözték. Ennek a fajtának nagyon jó a nyomkövető képessége, szinte tanítás nélkül képes nyomot követni. Később már az Egyesült Államokban is előszeretettel alkalmazták. A fajtát Angliában és gyarmatbirodalmának területein idővel kezdte felváltani az airedale terrier, amelyet még a mai napig is szolgálati kutyának minősítenek. Magyarországon mindössze egyetlen példány van szolgálatban, mégpedig a határőrség kötelékében.

A német juhászkutyának, mely ma a világon mindenütt elterjedt, és az összes szolgálati kutyák számához viszonyítva kilencven százalékos arányban fordul elő a fegyveres testületeknél, az 1800-as évek vége felé kezdődött el céltudatos kialakítása. A fajta végleges formába öntése Max von Stefanitz és Arthur Maier nevéhez fűződik. Max von Stefanitz lovas kapitány volt, aki a kutyákat is nagyon kedvelte. Ők és a melléjük szegődő társaik alkották meg az első német juhászkutya standardot; ezt a fajtát kifejezetten hadi szolgálatra álmodták meg. Ez az álom az elmúlt száz évben valóra vált, mert az egész világon elterjedt. A legalkalmasabb szolgálati kutyafajtává vált, elsősorban rendőri és katonai szolgálatoknál alkalmazzák.

Az első világháború nagy lendületet adott a kutyatenyésztésnek, több ország nagy számban alkalmazott úgynevezett hadi kutyákat, amelyeknek elsősorban a hírek továbbítása volt a feladatuk, de részt vettek a lőszer és egyéb anyagok szállításában, sebesülteket kutattak fel, gyógyszereket és kötszereket vitettek velük a sebesültekhez és természetesen már ebben az időszakban is volt a kutyáknak őrző-védő feladatuk is.

Amikor hazánkban még nem voltak klasszikus rendőrkutyák, történt egy bűncselekmény, amelynek egy kutya járt a végére. 1886-ban Budapesten, a Váci úton egy tüzelőanyagot árusító telephely tulajdonosát kirabolták és megölték. A bűncselekmény tettesének kézre kerítéséhez egy magyar vizsla szerű kutyát vettek igénybe. Alkalmazása eredményesnek bizonyult, ennek köszönhetően az elkövetőt elfogták.

Magyarországon a rendőrkutyázás az 1900-as évek elején kezdődött el. 1910-ben Gödöllőn létrehozták a Csendőr Kutyakiképző Központot, amelynek az egyik neves oktatója – több könyv szerzője is – Zajcsek Alfonz nyugalmazott csendőr százados volt, akinek művei még ma is megtalálhatóak könyvesboltok és könyvtárak polcain. A Csendőr Kutyakiképző Központ mellett a rendőrségnek Esztergom városában lett egy kutyakiképző központja. Az 1920-as években létrejött egy rendőr kinológiai egyesület, amely a rendőrkutyázást és a rendőrkutyával való foglalkozást karolta fel. Ennek a testületnek lett egy önálló, a mai A kutya című laphoz hasonló újságja, amely mintegy tizenöt éven keresztül jelent meg. Az első világháború után a rendőri, csendőri szervek elég nagy számban alkalmaztak szolgálati kutyákat. A két világháború közötti időszakban sok kísérletet végeztek arra vonatkozóan, hogy mely kutyák alkalmasak rendőrkutyának. Megpróbáltak óriás pulit rendőrkutyának képezni, és kuvaszokkal is kísérleteztek. Hazánkban ekkoriban a dobermann számított a klasszikus rendőrkutyának – a fajtát szolgálati célokra manapság is alkalmazzák, bár kevésbé elterjedt.

Sajnálatos módon az addig meglévő két kutyakiképző iskola beszüntette működését és a második világháború végére erősen visszaesett a hazai rendőrkutyák képzése és alkalmazása.

1948-ban Kispesten kezdődött meg újra szervezett formában a kutyakiképzés, Budán pedig a Törökugrató környékén jött létre egy kiképzőhely. Később Budapesten a Hős utcában is megalakult egy kisebb csoport, amely szintén rendőrkutya-képzéssel foglalkozott. 1948-től már tanfolyamokat is szerveztek. Eleinte járőrkutya kiképző tanfolyamokat, később már nyomozókutya kiképző tanfolyamokat is. Mivel ekkoriban egyre nagyobb igény mutatkozott a rendőrkutyák és a katonaságnál alkalmazható kutyák iránt is, ezért felvetődött a kutyakiképző központok létesítésének igénye. Először Dunakeszin a határőrség kutyakiképző központját építették fel, amely 1951-ben kezdte meg működését, majd néhány évvel később Kerepesen, a rendőrség kutyakiképző központját adták át. A két centrum párhuzamosan egymás mellett működött, egészen 1964-ig, ekkor azokat egyesítették. Dunakeszi székhellyel létrejött a BM Kutyakiképző Iskola – később Kutyavezető-képző Iskola.

Az 1950-60-as években Magyarországon többségében járőrkutyákat alkalmaztak. A rendőrségen leginkább nyomozókutyák voltak szolgálatban, amelyek természetesen ki voltak képezve személykeresésre, személyazonosításra és tárgyazonosításra is.

Ekkoriban a kutyákat már tanították fegyver-, lőszer- és lőszerhüvely-keresésre is. A határőrségnél elsősorban nyomozókutyákat alkalmaztak, valamint járőrkutyákat és speciális elfogókutyákat, amelyek a riadócsoportba voltak beosztva, és a határsértőket a

szagnyomon követve, üldözve derítették fel, illetve fogták el. A kábítószer-kereső kutyák, a robbanóanyag-kereső kutyák, valamint az egyéb speciális kutyák képzése és alkalmazása az 1970-es években, illetve a következő évtized elején kezdődött el hazánkban.

Iskolánk minden szakterületen képez kutyavezetőket, így: őrkutya, kábítószer- és robbanóanyag-kereső, speciális terrorelhárító, szagazonosító, ezen kívül hullakereső és egyéb más kereső (tűzfészek-kutató) kutyák képzését is végezzük. Nálunk nem, de más országokban már léteznek bankjegykutató kutyák, valamint illegális alkohol- és dohányszállítmány felkutatására alkalmazott kutyák is. Az amszterdami repülőtéren hat ilyen dohánykereső kutya van szolgálatban.

Miért lehet alkalmas ilyen sokféle, szagmaradvány alapján történő keresőmunkára a kutya? Tudományosan bizonyított tény, hogy a kutya minden magából szagot kibocsátó anyag keresésére megtanítható. Márpedig környezetünkben a legtöbb anyagnak van valamilyen szaga, és ezt, akár minimális mennyiségben a kutyák jól érzékelik. A számukra közömbös, esetleg undorító, taszító szagok keresésére is kiképezhetők. Hiszen például a kábítószer vagy a robbanóanyag szaga sem található meg a kutyák táplálkozási láncában, mégis a vegyi szagok keresésére és azonosítására is meg lehet tanítani őket.

A Kutyavezető-képző Iskolán négy oktatási szakcsoport működik. A Kutya Kiképzési Szakcsoportban huszonegy kolléga dolgozik, ők kutyakiképzők, szakoktatók, tanárok, főtanárok és az őket irányító szakcsoport vezetőjéből áll. A Kinológiai Szakcsoport a kutyával tudományos alapon foglalkozó szakemberek közössége, így az ő feladatuk nem a képzés, hanem a képzéshez tartozó különféle tudományos kutatások elvégzése, a kutyák tartásával, takarmányozásával és gyógykezelésével kapcsolatos kutatások, és tényleges tevékenységek folytatása tartozik. A Rendvédelmi Szakcsoport főtanárai oktatják a kutyavezetőknek szükséges jogi- és szakmai ismereteket, valamint rendőri önvédelmet. A Bűnügyi Technikai szakcsoport feladata a Magyar Köztársaság Rendőrsége és Határőrsége részére a bűnügyi technikusok, helyszínelők és balesetvizsgálók, valamint hat területen kriminalisztikai szakértők képzése, továbbá a kereső-kutyavezetőknek a kutatás taktikájának, a felhasználható krimináltechnikai eszközöknek és módszereknek oktatása.

A kutyavezetők képzése tanfolyamrendszerben történik. A különböző tanfolyamok ideje eltérő. A legegyszerűbb, és ezért a legrövidebb az őrkutya vezetők képzése két hónap, a járőr kutya vezetők képzése három és fél hónap, a kábítószer- és robbanóanyag-kereső vezetők képzése négy hónap, ettől magasabb időtartamban oktatják a nyomozó, a szagazonosító és a speciális elfogó kutyavezetők képzését, ami öt-hat hónap.

A képzést képzetlen kutyavezetőkkel és képzetlen kutyákkal kezdjük meg. A kutyavezető a szakoktató és a kiképző irányításával közvetlenül a saját kutyájának kiképzését végzi – vannak olyan országok, ahol a nálunk szokásosnál rövidebb időtartamú tanfolyamon oktatják a kutyavezetőket, de ott a kutyákat profi kiképzők előképzik – a kiképzés időtartama tehát rövidebb, de az általunk használt módszer hatékonyabb, mert egy oktató több emberrel tud egyszerre foglalkozni, és így elérjük azt, hogy a kutyavezető önállóan is képes lesz egy új kutya kiképzésére. Mi nemcsak arra tanítjuk meg a kutyavezetőket, hogyan kell a kutyával foglalkozni, hanem a kiképzés teljes folyamatára, és továbbképzés, szintentartó képzés módjára is. A tanfolyamok végén önállóan dolgozni tudó kutyavezetőket bocsátunk ki.

A kiképzési munka nemcsak gyakorlati részből áll, hanem az ehhez szükséges elméleti ismereteket is megtanítjuk a vezetőknek, így a kutyás tanfolyamainknál nagyon széles körben foglalkozunk például etológiai és kinológiai témakörökkel, hiszen ezen alapszik a kutyakiképzés. Ezen felül foglalkozunk még reflexelméleti kérdésekkel, a kutyakiképzés metodikájával, módszerével, taktikájával is. A kutyavezetőket megtanítjuk a szükséges jogi és szakmai alapokra, mert fontos, hogy tudják: mikor, hol, hogyan és milyen körülmények között alkalmazhatják a kutyájukat saját testi épségük védelmére kényszerítő eszközként.

A kutyának több funkciója van. Ezek közül az egyik a védelmi funkció, amely lényegében a rendőr személyét vagy a rendőrségi objektum védelmét jelenti. A másik a kényszerítő funkció, például garázda személlyel szemben alkalmazható, vagy egy súlyos bűncselekményt elkövető személy elfogásakor. A harmadik pedig a kereső és azonosító feladatuk, amikor különböző anyagokat és személyeket keresnek meg, illetve azonosítást végeznek.

A tanfolyamok végén a kutyák és vezetőik vizsgát tesznek. A kutyavezetőknek szóban, írásban és a gyakorlatban is ellenőrzik tudását. Gyakorlati vizsgájuk része kutyájuk teljesítménybírálata.

Az iskola vizsga- és teljesítménybírálati rendje szerint – amely minden szaknál más és más – kell a kutyákat vizsgáztatni, a szaknak megfelelő követelmények szerint. Például a járőrkutyának elsősorban fegyelmezettnek, engedelmesnek kell lenni és az is fontos, hogy nagyon pontosan és hatékonyan tudja végrehajtani az őrző-védő gyakorlatokat. Egy nyomkövető kutya esetében a legfontosabb a nyomkövető képesség. A kutyák teljesítményét százalékos arányban mérjük. Legalább hetven százalékos teljesítményt várunk el a kutyától, az ez alatti teljesítmény nem elfogadható. Kiváló teljesítményt ér el az a kutya, amelyik kilencven százaléknál jobb teljesítményt produkál. A kutyákat a tanfolyam végén minősítjük, erről igazolást kapnak. Kiváló, jó, megfelelő vagy nem megfelelő minősítést kaphatnak. Nekik rendfokozat nem jár.

Az emberektől eltérően a kutyák minősítése csak egy évig érvényes, ezért minden évben újra kell minősíteni őket. A vizsgafeladatokat újra végre kell hajtaniuk. Egyik évben az iskolán, a másik évben pedig a szolgálati helyükön minősítjük a kutyákat. A kutyavezetők az állami oktatásnak megfelelő vizsgákat tesznek, és annak megfelelő bizonyítványt kapnak. A kutyavezetőknek lehetőségük van arra, hogy többféle bizonyítványt szerezzenek, például megszerezzék a belügyminisztériumban érvényes járőr, nyomozó, vagy kábítószer-kereső kutyavezetői igazolványt, és megszerezhetik az államilag elismert, az országos képzési jegyzékben szereplő kutyavezetői szakképesítést is. Ez természetesen nemcsak a rendőrség vagy más fegyveres testületek kutyavezetői előtt nyitva álló lehetőség, hanem bármely magyar állampolgár számára; aki államilag elismert kutyavezetői igazolványt akar szerezni magának, az ezen az iskolán teheti meg. Ez a tanfolyam komoly követelményeket támaszt a jelentkezőkkel szemben. A képzésre vállalkozónak rendelkeznie kell egy saját maga által

kiképezhető kutyával.

A vizsgák után a kutyavezetők kutyáikkal együtt mennek ki a szolgálati helyükre, ami lehet: rendőrség, határőrség, honvédség, fegyveres biztonsági őrségek, valamint vagyonvédelmi szervezetek.

A Magyar Köztársaság rendőrségénél jelenleg kilencféle szolgálati kutyát alkalmaznak, így az általános rendőrkutyát is. Az általános rendőrkutya lényegében egy járőrkutya, de a feladatrendszere kiegészül a nyomkövetéssel. Tehát olyan rendőrkutyák, melyekkel a körzeti megbízott eredményesen vonható be nyomozati cselekmények végrehajtásába

Jelenleg a rendőrség kötelékében hatszáznyolcvan szolgálati kutya található. Mintegy négyszáz járőr és általános rendőrkutya, negyven-negyven kábítószer- és robbanóanyag-kereső kutya, nyolcvan nyomozókutya, ötven szagazonosító kutya, tizenkét elfogó kutya, hat hullakereső kutya és néhány őrkutya teszi ki a létszámot. A határőrségnél négyszáz, a honvédségnél száz, a Vám és Pénzügyőrségnél negyven, a Büntetés Végrehajtó Intézeteknél pedig ötven-hatvan van szolgálatban.

Az elmúlt tíz évben körülbelül egyharmadával csökkent a szolgálati kutyák létszáma. Elsősorban a határőrségnél fogyatkozott meg a számuk – a nyugati határszakasz védelme egykor sok kutyát igényelt. A bűnügyi kutyák száma növekszik, de a járőrkutyák és az őrkutyák létszáma csökken. A nyomozókutyák alkalmazásának feltételei a megváltozott életmód-körülményeknek betudhatóan – a bűnözők autóval távoznak a tetthely környékéről, továbbá a környezetszennyezés, a kemizáció és az aszfaltborítású járdák elterjedtsége miatt – fokozatosan romlanak. Ezért például Budapesten alig alkalmaznak nyomozókutyákat, viszont vidéken, természetes környezetben még elég nagy számban dolgoznak. Álljon itt egy példa arra, hogy akár Budapesten is hatékonyan tud nyomozni egy kutya: emlékezetes esemény volt a Szépművészeti Múzeumban történt képlopás. A főváros szívében a nyomozókutya eredményesen dolgozott, hiszen az épületet körbeölelő állványzat aljától indulva, az Állatkert előtt lévő autóparkolóig követte a tettesek nyomát. Később, a kihallgatások során bebizonyosodott, hogy a kutya a feladatát jól végezte, jó helyre vezette a rendőröket. Meg kell jegyeznem, a nyomozókutyát hajnali négy órakor indították a nyomon, amikor a levegő hőmérséklete még alacsony volt, a páratartalom viszont magas, ami nagyban hozzásegítette, hogy az aszfalton is ki tudta dolgozni a nyomot.

A rendőrségnél általában egy kutyavezetőnek egy kutyája van, de a bűnügyi technikai osztályok alárendeltségében dolgozó kutyavezetők többsége két kutyával dolgozik. Általában egy nyomozókutyával és egy kábítószer-kereső kutyával, vagy egy nyomozó és egy szagazonosító kutyával.

A kutyavezetők és a kutyák részére továbbképzéseket is szervezünk, túl a rendőr-főkapitányságok területén végrehajtott szintentartó képzéseken.

Évente vagy kétévente, kéthetes időtartamra minden kutyavezetőnek be kell vonulnia az iskolába. Ilyenkor az oktatóink ellenőrzik a kutya képzettségét, az esetleges hibákat kijavítják, az új feladatokra pedig megtanítják a kutyát. A továbbképzéseken történik meg a kutyák újbóli minősítése is.

Az ORFK Kutyavezető-képző Iskola az elmúlt tizenöt évben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki. Az Iskola ma már nemzetközi tanintézetnek számít a kutyakiképzés terén. Az elmúlt években tizenhét ország rendőrsége és csendőrsége számára – például Horvátország, Lengyelország, Csehország, Belgium, Franciaország, Mongólia, Üzbegisztán –, mintegy száztíz kutyavezetőt képeztünk ki. Elsősorban kábítószer-kereső, szagazonosító és speciális elfogó szakra tanítottuk őket.

Két nagy nemzetközi programban is részt vettünk az elmúlt években. Az ENSZ Kábítószer Ellenőrzési Programjával (UNDCP) közösen a Közép-európai országok – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és Magyarország – részére olyan kutyás szakoktatókat képeztünk ki, akik saját hazájukban a kábítószer-kereső kutyák képzését végzik azóta. Ennek a programnak a keretében hat nyelven tankönyveket és oktató csomagot készítettünk. A másik program nagyobb lélegzetű volt. Az Interpol Európai Bizottsága keretében Iskolánk kezdeményezésére, létrehoztuk a kriminál-kinológiai munkacsoportot, ami nem más, mint egy bűnügyi kutyás munkacsoport, amely négy évig dolgozott. Minden évben egyszer Magyarországon, és egyszer egy másik országban ülésezett. Tizennégy ország vett részt ebben a tevékenységben, például Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság, a skandináv államok, Horvátország, Csehország, Lengyelország. A munkacsoport feladata az volt, hogy különböző kutyával kapcsolatos ajánlásokat dolgozzon ki az INTERPOL tagállamok számára. Tizennégy ajánlást dolgoztunk ki melyek már megtalálhatók az INTERPOL védett web-oldalán. Elsősorban a szolgálati kutyák képzésével, alkalmazásával kapcsolatos ajánlások ezek, de megtalálhatjuk köztük a kutyák tartásával, beszerzésével kapcsolatos dokumentumokat is.

Jelenleg francia tanulóknak az 1970-ben az iskolánkon kidolgozott konzervált egyéni szagazonosítás metodikáját tanítjuk. Hamarosan vizsgázni fognak belőle. Utána az általuk nálunk képzett kutyákkal mennek Franciaországba és a lyoni régió bűnügyi technikai központjában fogják a szagazonosító kutyájukat alkalmazni. Hamarosan Bosznia-Hercegovinából érkeznek tanulók, akik a robbanóanyag-kereső kutyák kiképzését fogják elsajátítani.

Összességében elmondható, hogy a magyar kutyázásnak nemcsak Európában, hanem másfelé is elismert híre van. A Dunakeszi Kutyavezető-képző Iskola nevét a világon nagyon sokfelé ismerik. Az általunk írt különféle nyelvű tankönyvekből, oktatócsomagokból nagyon sok fegyveres testület tanítja a kutyavezetői ismereteket. Legutóbb Kanadából kaptam egy levelet, amelyben kérték, hogy küldjük meg nekik a legújabb tankönyvünket.

Nemcsak a magyar rendőrkutya-vezetőknek, de a magyar rendőrkutyáknak is nagy híre van a világban. Szinte mindenhol megtalálhatók a magyar tenyésztésű német juhászkutyák a rendőri és katonai szerveknél egyaránt.

A 2001. szeptemberi, Egyesült Államokbeli emlékezetes terrortámadást követően az Államokban több ezer kutyával kezdték megerősíteni a repülőtereket és a hajókikötőket. Ehhez a kutyák nagy részét Európából szerzik be az amerikaiak, és bizony igen sok, nagyon jó képességű magyar kutya is teljesít már szolgálatot a különböző rendőri és katonai szerveknél.

32. A kutyák kiválasztása

dr. Szilágyi Zoltán (rendőr őrnagy, kinológiai szakcsoportvezető)

A rendőr- és a határőr kutyák kiválasztása a következőképpen történik. A Dunakeszi Kutyavezető-képző Iskola a területén minden szerdán kutyavásárt rendez, ahová a tenyésztők elhozzák egy-három éves, előképzett kutyáikat. A tesztelésen kétféle kutyát különböztetünk meg: a kereső (kábítószer-, robbanóanyag-, hulla-, nyomozó), valamint az őrző-védő feladatot ellátó kutyákat (a rendőrség vagy a határőrség állományába kerülnek).

Az egyedek kiválasztása szempontjából háromféle szempontot veszünk figyelembe. Általános alkalmasság: legyen jó idegrendszere, jól kezelhető, emberbarát, ne féljen a tömegtől, magasságtól, mélységtől, lövés zajtól, valamint bátran viselkedjen autóban, tömegközlekedési járművön. Keresőkutyák esetében nézzük: az apportkészséget (hogyan játszik különböző tárgyakkal, milyen kontaktusban van a vezetőjével), keresőkészséget (a kutyának szabad területen úgy dobunk el egy tárgyat, hogy a kutya csak az irányt láthassa, és azt neki meg kell keresnie), orrjóságot (milyen távolságból képes a magas fűbe dobott játékot megtalálni), kitartását (milyen kitartóan képes keresni, kutatni, erre mennyi ideig hajlandó). Megvizsgáljuk, hogy különböző talajon hogyan viselkednek (csúszós kövezet, fapadló alatti üreg), és hogy ilyen feltételek mellett képes-e ugyanolyan kereső munkára. Épületen belül különböző tárgyakba (szekrénybe, ágyba) elrejtjük kedvenc játékát, és megfigyeljük munkáját.

Keresőkutyának a következő fajták jöhetnek szóba: német juhászkutya, vadászkutyák (közülük kiemelkedik a labrador), néhány spániel (springer, cocker), valamint egy-két magyar- és német vizsla is. Véleményem szerint a keverékek is alkalmasak e feladatkör ellátására. Egy a lényeg, hogy a fenti képességek is meglegyenek az egyedben. A kutyák ivara e területen megoszlik.

Az őrző-védő kutyák kiválasztásakor ugyanúgy megvizsgáljuk munkájukat szabad területen és zárt objektumban is (sötét helységben, csúszós talajon). A kutyák feladata: szájkosárban támadás elhárítás – egy rejtekhelyről kilépő segéd megtámadja alvezetőt, őt a kutyának szájkosárban aktívan kell védeni (ráugorva, szájkosárral ütni). Ugyanezt a feladatot szájkosár nélkül is el kell végeznie, a segédet megfogva (a segéden védőkar van). Ez alkalommal nézzük a kutya fogáskészségét és lendületét, s azt, mennyire veszi komolyan a munkát.

Ezután bátorságpróba következik: amikor a menekülő segéd látja, hogy utoléri a kutya, visszafordul, és megpróbálja elzavarni. A kutyától bátor, határozott viselkedést várunk el, a segédet addig kell fogva tartania, míg oda nem ér hozzá a vezető. Ugyanezeket a próbákat végezzük zárt helyen is, és megfigyeljük, hogy az egyedül hagyott és kikötött kutya hogyan viselkedik, ha megtámadják. Fontos, hogy önmagát is megvédje, tehát ilyen esetben támadnia kell. Ha bármelyik szituációban a kutya félelmet mutat, az kizáró ok, belőle sem rendőr, sem határőr kutya nem lehet. A kutyának a segéd után sötét helyiségbe is be kell menni, majd a segéd után egy üres aljzatú dobogóra is fel kell ugrania.

Őrző-védő kutyának a következő fajták alkalmasak: német juhászkutya, rottweiler, elvétve dobermann, óriás schnauzer, de van egy airedale terrier is. A kutyák általában kan ivarúak.

A fentiekben vázolt feladatok elvégzésére körülbelül húsz-harminc perce van egy-egy kutyának. A tesztelésen megfeleltek két hétre hozzánk kerülnek, ami alatt náluk elvégezzük a diszpláziára és egyéb más betegségekre kiterjedő orvosi vizsgálatokat, valamint tovább teszteljük őket. A vásárlás ezután történik meg. Ekkor kerülnek a képességüknek megfelelő tanfolyamra: nyomkövető, ideje 6 hónap, robbanóanyag-kereső, ideje 4 hónap, kábítószer-kereső, ideje 4 hónap, hullakereső, ideje 5 hónap, szagazonosító, ideje 6 hónap, járőr, ideje 3,5 hónap, terrorelhárító, ideje 5 hónap. Több év átlagát tekintve évente mintegy százharminc-száznegyven kutyát képeznek ki Dunakeszin.

33. Járőr

Cserkuti István (rendőr törzszászlós, oktató)

A kutya az ember barátja. A járőrkutyákat viszont épp a bűnelkövető emberek ellen alkalmazzuk. A járőrkutyák képzésénél elsősorban a kutyákban rejlő védekező- és zsákmányszerző ösztönt használjuk fel a tanítás hatékonysága érdekében. Ezt a védekező ösztönt nemcsak a kutya saját magát védő képességének kifejlesztése céljából használjuk fel, hanem a kutyavezető védelmének érdekében is. E feladat tanítása során egyfajta bizalmatlanságot kell kialakítani a többi idegen emberrel szemben. A menekülő bűnöző megállításánál pedig a kutya zsákmányszerző ösztönét használjuk fel. Ezáltal válhat belőle megbízható járőrkutya vagy sokoldalú általános rendőrkutya.

Ezen kutyáknál az erős idegrendszer, kiegyensúlyozott magatartásmód fontos követelmény. A jó őrző-védő képesség mellett az irányíthatóság és engedelmesség is fontos.

Erre a feladatra, mint általában a többi szolgálati feladatra is, elsősorban német juhászkutyákat alkalmazunk. Mellettük előfordul még malinois, rottweiler, dobermann és óriás schnauzer is. Régebben a határőrség kötelékében voltak még más fajták is: bokszer, kaukázusi juhászkutya. Az alkalmazott kutyák meghatározó többsége kan ivarú.

A járőrkutyák kiképzése 3,5 hónapig tart, mely idő alatt fegyelmező- és ügyességi gyakorlatokat, valamint őrző-védő munkát végeznek. A fegyelmező gyakorlatoknál a kutyáknak pórázon és póráz nélkül is végre kell hajtaniuk a feladatokat: menet közben ültetés, fektetés, állítás, előre küldés, behívás, apportírozás, helyben maradás. Az ügyességi gyakorlatoknál: árokugrás, egy méter magas akadály átugrása, létrán járás, palánkmászás, gépjármű platójára fel és leugrás. Az őrző-védő munka során a kutyának részben aktívan, részben pedig passzívan kell feladatát ellátnia, tehát különbséget kell tennie támadó és nem támadó személy között - ez igen nehéz feladat a kutya számára.

A tanfolyam megkezdése előtt a szakoktatók felmérik a kutyák alkalmassági szintjét. A hallgatók bevonulásakor az oktató elbeszélget a kutyavezető jelöltekkel, majd ezután következik a várva várt kutya kiadás. A hallgatók ekkor ismerkednek meg a jövendőbeli járőrtársukkal. Rövid ismerkedés után megkezdődik az érdemi munka.

A tanfolyam elején elsajátítják az alapvető pórázkezelési technikákat és a fontosabb szabályokat, majd az alapvető fegyelmező gyakorlatokra tanítjuk meg a kutyákat. Ezek után kezdjük meg az őrző-védő munka tanítását. A fegyelmező- és ügyességi gyakorlatokat ösztönző módszerekkel tanítjuk, ugyanakkor megköveteljük tőlük, hogy minden esetben engedelmeskedjenek a vezetőjük utasításának. Az őrző-védő munka tanítását három nagyobb részre oszthatjuk. A tanfolyam első harmadában alapozó gyakorlatokat hajtunk végre: szájkosárral felszerelt, illetve anélkül dolgozó kutyákkal. Itt megtanítjuk a kutyáknak a biztos fogást és azt, hogy biztosan küzdjenek szájkosárral felszerelve. A második harmadban a magabiztosság fejlesztése mellett megtanítjuk, hogy az alapvető fegyelmező gyakorlatokat őrző-védő szituációkban is végrehajtsák (például: "lábhoz!", "ülj!", "feküdj!", "ereszd!"). Ezeket a feladatokat iskolai gyakorlatnak nevezzük. A harmadik harmadban az eddig tanultak gyakorlása mellett úgynevezett szituációs feladatokat gyakoroltatunk a kutyákkal. Ezen feladatok a mindennapi életben a leggyakrabban előforduló bevetési helyzetek: intézkedés garázda személyekkel szemben, fegyveres személy elfogása stb. A helyzetek sokfélesége miatt ezek a feladatok nem képezik vizsga tárgyát.

A kutyák felkészítése változatos feltételek mellett történik (városi környezet, különböző napszakokban, kocsmai körülmények között, egy vagy több segéd közreműködésével stb.). Olyan szituációkat és szituációs körülményeket próbálunk beállítani, amelyek leképezik a lehetséges mindennapi helyzetek változatosságát. A megteremtett feltételek között úgy próbáljuk beállítani a gyakorlatokat, hogy az a kutya, illetve a kutyavezető számára optimális biztonságot jelentsen a jövőre nézve akár fegyveres személlyel szemben, tömeggel szemben, rendezvénybiztosítás esetén. Fontos még, hogy a kutyavezető a járőrkutyájával bármilyen közlekedési vagy tömegközlekedési eszközön minden gond nélkül tudjon utazni.

A rendőrség már több éve létrehozta a körzeti megbízotti rendszert. Ezen kollégáink részére általános rendőrkutyákat képzünk ki. A kutyáknak teljeskörűen ismerniük kell a járőrkutyák feladatkörét, valamint körülbelül ötven százalékos mértékig a nyomozókutyáktól megkövetelt vizsgafeladatokat. Az általános rendőrkutyák képzése öt hónapig tart. A levizsgázott kutyák a körzeti megbízottakhoz kerülnek.

A járőrkutya őrző-védő vizsgafeladatai: A kutyavezető igazoltatást hajt végre, majd őt megtámadja a segéd. A kutyának a támadás lendületének megtörésével a kutyavezetőt meg kell védeni a támadó személytől. Következik a ruházatátvizsgálás. A kutyavezető lefekteti a kutyát, a földre került segédet pedig felállítja. A kutyának biztosítani kell a vezetőt, miközben ő ruházatátvizsgálást hajt végre a segéden. A kutyának eközben fekve kell maradnia. Nem támadhat és folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a segéd mozdulatait.

Kísérés: a ruházat átvizsgálás után a kutyavezető kutyája mellé lép, felülteti és a közelében lévő segédet elindítja egy irányba. A kutyának láb mellett, fegyelmezetten kell haladnia, laza pórázon. Menet közben két irányváltás után a segéd szökni próbál. Mivel a kutyavezető előzőleg már figyelmeztette a segédet az esetleges szökés következményeire, ezért a kutyát azonnal ráküldi a segédre. Mivel a kutyán szájkosár van, ezért a segédre ráugorva dönti le a lábáról. A földre került ember ekkor megpróbálja elkergetni az őt egyvégtében támadó kutyát. Míg újabb parancsot nem kap addig a segédet földön kell tartania.

Váratlan támadás: a kutyavezető a szájkosár nélkül lévő kutyával (amelyet pórázon vezet) egy rejtekhely felé halad, ahol előzőleg megbújt egy segéd. Az elrejtőzött személy váratlanul előugrik a palánk mögül, rátámad a kutyavezetőre,és úgy próbálja megütni, hogy közben a kutyát is támadja, megpróbálja elkergetni (rákiabál a kutyára, a kezében lévő bottal rácsap). A kutyának az őt ért támadást oly módon kell elhárítania, hogy megragadja a segédet. A kutyavezető felszólítására a segéd beszünteti a támadást, és a felszólítás után a kutyának az "ereszd!" vezényszóra el kell engednie a segédet, majd tovább őriznie, míg a kutyavezető el nem veszi tőle a botot. A kutyavezető ezután odalép a kutyához, a segédet pedig előrébb lépteti. Ezt követően pedig haladnak.

Menekülő személy elfogása: a segéd elkezd szaladni, a kutyavezető felszólítja megállásra. A segéd ennek ellenére tovább fut. A kutyavezető újfent felszólítja, de az most sem áll meg. A kutyavezető az elszaladó segéd után küldi a szájkosár nélkül lévő kutyát a "fogd!" vezényszóval. A kutyának magabiztos fogással el kell kapnia a segédet, és mindaddig fogva tartani, míg vezetőjétől nem kap más irányú parancsot. A kutyát ezután lábhoz rendeli a kutyavezető, majd ruházat-átvizsgálás következik, és a végén a járőr elkíséri a segédet.

A kutyák kiképzésére három és fél hónap áll rendelkezésünkre. Bár ez az időtartam alapvetően elegendő, de a szituációs gyakorlatokra még több idő kellene. Ez esetben sokkal változatosabb variációkat is be tudnánk állítani és azokat be is gyakoroltathatnánk a kutyavezető-kutya párossal. Kollégáimmal az a véleményünk, hogy egy-egy járőrkutya tíz-tizenkét emberrel is felér , a kutyáknak óriási a visszatartó erejük!

A kutyák egyedi adottságától és a munka intenzivitásától függ, hogy egy kutya hány éves koráig képes ellátni feladatát. Van, amelyiküket már hétéves korában nyugdíjazni kell, mások még tizenkét évesen is szolgálatot teljesítenek. A német juhászkutyák viszonylag tovább képesek ellátni feladatukat, mint másfajta társaik. Az ő nyugdíjazásuk ideje nyolc-tíz éves korukra tehető.

ÉLETKÉPEK

Rottweiler fajtájú kutyám Bitang hívónévre hallgat. A főváros egyik kerületében már hosszabb ideje fosztogatott egy bűnelkövető, aki besurranásos módon követte el tolvajlásait. Egyik éjszaka épp arra a területre vezényeltek ki kolléganőmmel, illetve a kutyáinkkal együtt, ahol a lopássorozat történt. Hajnali két órakor öt személyre figyeltünk fel, akik az egyik utcasarkon álldogáltak. Mire járőrtársammal megközelítettük őket, már csak négyen voltak. Jólöltözött fiatalok voltak, egyikük egy hölgy. Arra lettünk figyelmesek, hogy a kis csapat körül eldobált ruhaneműk vannak a földön. Kolléganőm lehajolt és felvette az egyik ruhadarabot, amely nyirkos volt, és még magában őrizte az öblítőszer illatát. - Mit csinálnak itt? - fordultam a kis társaság egyik tagjához. - Csak álldogálunk és beszélgetünk! - jött a nem túl meggyőző válasz. Míg kolléganőm biztosította őket, addig én visszamentem a szolgálati autóhoz és kivettem onnan Bitangot. A szájkosarat nem tettem fel. Épp indultam volna a kutyával az ötödik személy felkutatására, amikor az egyik fiatalember megszólalt: - Nem szeretnénk, hogy baj legyen, a barátunk az egyik közeli bokor mögé rejtőzött! - és a fiú egyik ujjával rámutatott a búvóhelyre. Már újra együtt volt a díszes társaság, amikor kolléganőmmel újfent elkezdtünk érdeklődni a körülöttük szanaszét heverő ruhadarabok eredete iránt. Mint a későbbiekben kiderült, nem a fiatalok között volt a keresett besurranó tolvaj, ők valószínűleg kedvtelésből, valamiféle vagányságból követték el a ruhatolvajlást.

Az egyik legnépszerűbb futballklub stadionjába voltunk kivezényelve. A csapat egyes szimpatizánsai a mérkőzés után nem voltak hajlandók eltávozni a szektorból, ahol nem kimondottan építő jellegű tevékenységet folytattak: az általuk nem kis munkával feltépett üléseket és a kezük ügyébe kerülő sörösüvegeket a játéktérre dobálták. Az egyik, kutya nélkül dolgozó bevetési csoport az illető szektorba lett vezényelve: a kiérkező rendőröket köpdösni kezdték a randalírozó csoport vehemensebb tagjai. A kollégák hiába szólították fel távozásra a rendbontókat, ők annak nem tettek eleget. A parancsnok ekkor a kutyás rendőröket küldte be a szektorba az intézkedő kollégák megerősítésére. Amikor észrevettek bennünket a kemény mag tagjai, két személy kivételével mindenki kereket oldott. A két ottmaradó férfi viszont kijelentette: - Innen mi nem megyünk el! - Ekkor kollégámmal és a velünk lévő két, szájkosárban és szolgálati pórázon tartott kutyával szép lassan elindultunk a két végsőkig elszánt személy felé. A kutyák már messziről megpróbáltak ráugrani a férfiakra, akik az első figyelmeztető jelre a társaik után siettek.

A déli határszélen voltunk szolgálatban a német juhászkutya Párizzsal. Lakossági bejelentés érkezett, miszerint az országhatár felől érkezve két idegen személyt láttak az egyik faluban. Kimentünk a helyszínre, ahol nem sokkal később két iraki személyt fogtunk el. Megbilincseltük őket, majd bekerültek a határőrség kirendeltségére, ahol ruházat- és csomag átvizsgálásba kezdtem. A kutyámat szájkosár nélkül a fogda sarkába fektettem. Már tartott az ellenőrzés, amikor észrevettem, hogy a kutya minden idegszálával összpontosít. Egyfolytában hörgött-morgott a két irakira. A fogós kutya jól tudta: most nem gyakorlás van, hanem éles helyzet. Amikor végeztem a ruha és a csomag átvizsgálással és az egyik irakit már átkísérték egy másik fogdába, behívtam két kollégámat. Közéjük állítottam az ott marasztalt határsértőt, a kutyára pedig feltettem a szájkosarat. A kutya pórázra volt fogva, úgy próbáltam ki, melyiküket fogná meg. Természetesen a határsértőt! Különböző embertípusoknak más és más szaga van (néger, arab, távol-keleti, fehér, kreol). Emellett az is igaz, hogy a kutya megérzi az ember félelmét és arra akár agresszívan is reagálhat - az adrenalin-szint emelkedésének hatására az izzadság a bőrön át intenzíven kipárolog.

Ezen a határszakaszon egy időben nagy “sláger” volt a jelentős értékű, lopott személygépkocsik átcsempészése a zöldhatáron. Két járőr volt kint a határszakaszon. Egyikük Párizs nevű kutyám kan ivarú leszármazottjával volt jelen. A kollégák felfigyeltek a földúton két halkan érkező Volkswagen Passat típusú személygépkocsira. A járőrök a megfelelő időben kiugrottak a bokor mögül és megállásra szólították fel a két nem magyar állampolgárságú sofőrt. Az elől haladó autót egy olyan személy vezette, akinek ez volt az első illegális útja - szerencséjére a két járőrnek -, mert később a másik jármű vezetője elmondta: ő nem állt volna meg a figyelmeztetésre, hanem rátaposott volna a gázpedálra. A két sofőr kényszeredetten kiszállt a volán mögül, a német juhászkutyáról pedig lekerült a szájkosár és a póráz is. A két személy fel lett szólítva: "kezeket fel!", és egyiküket az autó mellé állította a járőr, mivel az autó motorja járt, s azt ő le akarta állítani. Eközben a határsértő valami okból megmozdult, de abban a pillanatban már rajta volt a kutya, és keményen fogta a célszemélyt. Nem tudni, hogy egy járőr elleni támadást vagy netán szökési kísérletet akadályozott meg a résen lévő kutya. Az viszont biztos, ahol járőrkutya is jelen van, ott az elfogott személynek semmi esélye nincs a menekülésre.

A Saku nevű német juhászkutya rendkívül nagy testű egyed, amelynek hatvan-hetven centi a marmagassága, a testsúlya pedig negyven kiló. Koszovói albánok érkeztek a zöldhatáron át Magyarországra. A határőrök hiába szólították fel megállásra a tizenhét főből álló csoport tagjait, azok szétszaladtak. Egy tizenöt főből álló csapat indult el a keresésükre, terepkutatást végezve. Én a szolgálati kutyámmal voltam jelen a csoportban. Épp egy búzatáblát fésültünk át. A kutyával a csoport közepén haladtunk. A tábla közepén letarolt részek voltak láthatók, s nem lehetett tudni, hogy azokat őzek vagy emberek taposták-e ki. A kutya továbbra is láb mellett haladt, de már érezhető volt rajta a feszültség. Az első két letarolt részen nem volt senki, de mikor a harmadik ilyen rész felé közeledtünk, a kutya kitámadt és valakit már le is ütött. Az elfogott emberről leparancsoltam a kutyát. A földön fekvő férfi feltápászkodott, tántorgott néhányat majd elhányta magát és összeesett; három napja nem evett és nem ivott, a kutya érkezése miatt pedig gyomorgörcs kapta el. A történtek láttán a közelben rejtőzködő többi határsértő azonnal felállt és megadta magát.

34. Őr és objektum őr, vagyonbiztonsági kutyák

Suszter Ferenc (rendőr százados, kiképzési szakcsoportvezető-helyettes, a járőrkutyák, a speciális elfogó kutyák, valamint az őrkutyák és az általános rendőrkutyák terület felelőse)

Az őrkutya feladata, hogy egy objektumot vagy egy épületet őrizzen, ami általában egy őrrel együtt történik. A kutya további feladata, hogy a védett területre történő behatolást ugatással jelezze, valamint ha az őrzött területen szabadon van engedve, az idegen személyt elfogja vagy mozgásában korlátozza, míg az őrszemély oda nem ér és intézkedik az elfogott személlyel szemben.

Egy kutya különféle módon őrizhet területet vagy épületet: lehet blokk-láncon tartva (egy bejárati ajtó előtt), futó láncon (hosszabb szakasz védelme), két drótkerítés között (meghatározott terület), szabadon (nagyobb körbekerített terület, vagy zárt épület). Ilyen tanfolyamokat javarészt a honvédség állományába kerülő kutyák számára szervezünk.

Az őrkutyával szemben támasztott követelmények: magabiztos viselkedés, stabil idegrendszer, jó őrző-védő képesség, továbbá –– alaptermészetéből adódóan –– bizalmatlannak kell lennie az idegenekkel szemben.

A kiképzés mikéntje az alapozó időszakban nagyon hasonlít a járőrkutyák képzésére, annyi különbséggel, hogy ezeknek a kutyáknak nem kell annyi fegyelmező gyakorlatot tudni, az őrző-védő munkánál is inkább csak az alapokat követeljük meg tőlük, a szituációs feladatoknál is kevesebb a velük szemben támasztott követelmény – nem kell elrohanó segéd után futniuk, tömeggel szemben fellépniük-. A majdani őrző-védő pozíciójukat figyelembe véve (kikötve vagy szabadon tartva) fejlesztjük a kutyák ilyen irányú őrző-védő képességét.

Ez olyan terület, ahol a rendőrség illetve a honvédség javarészt német juhászkutyákat alkalmaz, de vannak erre más alkalmas kutyafajták is, melyek klasszikus őrkutyák, bár az megfigyelhető, hogy ezek az őrkutyák – kuvasz, komondor, kaukázusi juhászkutya – általában csapatban nyújtanak megbízható védelmet. Ezen kutyák hiányossága még, hogy általában nem megfogják a behatoló személyt, és fogva tartják egy fogással, hanem össze-vissza harapdálják. Alig hajlandók az emberrel kontaktust kialakítani és tartani. Inkább egygazdásak, s emiatt a szolgálati rendszerben személyváltáskor nehezen adaptálhatók, mert nehéz nekik új gazdát találni.

A legtöbb család őrzési feladatra szokott kutyát vásárolni magának. A kutyák tanítását leginkább erre a célra szokták kérni a kiképzőktől. Ez a feladat sokkal nehezebb annál, mintsem azt a kutyához nem értő laikus gondolná. Igaz, majdnem minden kutyának megvan a veleszületett territoriális ösztöne, amely által a saját életterét védelmezi, illetve a behatolót jelzi. Erre a legtöbb kutya lényétől fogva alkalmas. De arra, hogy felmerje venni a harcot, például sötét éjszaka egy a kerítésen át beugró tolvajjal szemben, a házőrző kutyák kilencven százaléka nem alkalmas. Az őrkutyának olyannak kell lennie, amelyet megtanítottuk rá, hogy bátran merje felvenni a harcot a betolakodóval szemben, akár a gazdájától távol is.

Talán ezek a szolgálati kutyák vannak legkevésbé igénybe véve az alkalmazásuk során. Feladatkörüket általában mindaddig megfelelően el tudják végezni, míg meg nem romlik látásuk vagy hallásuk.

A vagyonbiztonsági kutyák a járőrkutyák civil megfelelői. A kutyák a vizsgáztatása az Iskolán történik, ahol hasonló feladatokat kell végrehajtaniuk, mint a járőrkutyáknak. Közöttük az igazi különbség az, hogy ezeket a kutyákat gazdáik csak a jogos védelem és a végszükség esetén alkalmazhatják. Például menekülő bűnöző elfogására nem, csak ha a saját vagy mások élete, vagy testi épsége olyan veszélyben van, amit másképp nem lehet elhárítani. A kutyák képzése is egy kicsit ebbe az irányba tolódik. Nekik ugyanúgy végre kell hajtani a fegyelmező-, az ügyességi- és az őrző-védő gyakorlatokat is.

A kutyákat a vizsgára általában a gazdáik önállóan készítik fel, de iskolai körülmények között is megoldható, kéthónapos tanfolyam keretében. A saját kiképzésű kutyák gyakran alulképzetteknek bizonyulnak a vizsgán, vagy pedig képességeik nem teszik alkalmassá őket erre a feladatra; előfordult már, hogy a vizsgázó kutya nem merte megvédeni gazdáját a rátámadó segéd ellen.

Az eredményes vizsgát tett kutya a gazdájával együtt közterületen szolgálatot láthat el. A vagyonőr kutyák alkalmazásának két nagy területe van: az objektumőrzés és a járőr feladatkör.

ÉLETKÉPEK

Egykor hosszú határszakasz választotta el egymástól az NSZK-t és az NDK-t. A határsáv keleti oldalán hosszú kilométereken át két szögesdrót kerítés között húzódott egy nem túl széles sáv, melynek őrzését kutyákra bízták a keletnémet határőrizeti szervek vezetői.

A Szovjetunióban hatalmas lakatlan térségek voltak, ahová rejtett célú objektumok voltak telepítve. Mivel azok az építmények olyan távol voltak minden lakott településtől, hogy csak helikopterrel lehetett oda eljutni, azok őrzését csak kutyákkal látták el. A kutyák légi úton érkeztek meg a szolgálati helyükre, kötélen leeresztették őket, élelmet is ledobtak nekik, majd magukra hagyták őket. Táplálékhoz juttatásuk a felettük meghatározott időnként átrepülő légi járműről történt. Az e feladatot ellátó kutyák utána már nem találkoztak emberrel, ha csak egy kém nem vetődött arra.

35. Terrorelhárító

Suszter Ferenc (rendőr százados, kiképzési szakcsoportvezető-helyettes, a járőrkutyák, a speciális elfogó kutyák, valamint az őrkutyák és az általános rendőrkutyák terület felelőse)

A terrorelhárító kutyákat a magyar rendőrségnél speciális elfogó kutyának nevezik. Ebben a megnevezésben benne van az is, hogy olyan esetekre képezzük ki őket, amely a járőrkutyák szintjét már meghaladja, illetőleg olyan helyzetekre, ahol a kutyának egy bevetési csoporttal együtt kell a feladatot végrehajtani. A kutyák fő feladatkörébe tartozik az épületben elrejtőzött fegyveres személyek illetve bűnelkövetők felkutatása, a menekülési útvonalak biztosítása, valamint elfogás speciális körülmények között, például: helikopterről történő leeresztés után. Sötét helyeken, így pincében és bányajáratban is bevethetőek, épület tetejéről kötélen aláereszthetők.

Nagyon fontos, hogy a kutya alkalmasságát igen alaposan meg kell vizsgálni. Elmondható, hogy minden alkalmasnak látszó járőrkutyából valójában csak minden huszadik-harmincadik alkalmas erre a feladatkörre. A kutyának tökéletes idegrendszerűnek kell lennie, emellett legyen bátor, magabiztos, és átlagon felüli őrző-védő képességekkel kell rendelkeznie. Emellett még az is fontos, hogy a kutya a vezetőjével jó kontaktusban legyen. A kutyák képzése az iskolán öthónapos tanfolyam keretében zajlik. A tanfolyam első időszaka megegyezik a járőrkutya tanfolyam metodikájával. Megtanítjuk nekik az alapvető fegyelmező-, ügyességi és őrző-védő gyakorlatokat, a kutyák megtanulnak szájkosárban harcolni, különféle védőfelszerelésekkel ellátott segédekre dolgozni: védőkaros, védőruhába beöltözött személyre.

Gyakorlati példa a speciális elfogó kutya alkalmazására: míg egy járőrkutyának egy mérkőzésen kell tömeggel szemben helytállni, addig az elfogókutyának zeg-zugos, sötét helyiségben is magabiztosan kell megkeresnie azt az ott elbújt személyt, akinél esetleg fegyver is van és akár tűzharc során is helyt kell állnia. Egy járőrkutya alapszinten erre fel van készítve, de nem ez a fő feladata, viszont az elfogó kutyának a legritkább esetben kell tömeggel szemben helytállni.

Tehát maga a képzési mód a járőrkutyákéval egyező, csak a szituációk mások, mármint a tanfolyam második felében. Az épületen belüli helyzetek gyakorlása olyan sorrendben van kialakítva, hogy elősegítse a kutya fejlődését: egyre nehezebb és egyre komolyabb szituációkat kell megoldaniuk. A speciális képzés annyit jelent, hogy a kutyákat elvisszük különböző épületekbe, és ott különféle helyzetekben elrejtőzött segédet kell felkutatni és elfogni; a segéd mindig máshová, más módon bújik el.

Ekkortájt kezdődik el az akklimatizálódási folyamat, amikor a kutya elkezdi megszokni, hogy nem csak egyetlen ember tartózkodik a közvetlen környezetében, hanem akár egy egész csoportnyi is (bevetési egység). A kutyának meg kell tanulnia, hogy ne a kutyavezető mögött lévő embereket hatástalanítsa, hanem az előtte elbújva lévő személyt, személyeket. Kemény kutyáknál bizony kemény helyzetek is előfordultak már a képzés elején, mert ők csak a gazdájuk mögött lévő személyt látják. Megtörtént már, hogy a kutya a kiképzőt is megfogta. Ami szintén nagyon fontos ezeknél a kutyáknál, hogy akkor is próbálják végrehajtani a feladatot, ha akció közben valamilyen sebesülést szenvednek (meglövik, megütik őket). Amíg képesek rá fizikálisan, próbálják a célszemélyt megfogni, fogva tartani, illetve a figyelmét oly módon elterelni, hogy addig a csoport többi tagja tudjon azzal az emberrel szemben intézkedni. Gyakorlati példák: míg egy épületet rejtve megközelítenek az elfogó csoport tagjai, a kutyának is csöndben kell maradnia. A kutyavezető a megállását apró, finom jellel is tudtára adhatja a kutyának, ennek módja rajta múlik, arra ő tanítja meg a kutyát. Míg a “rendőrség!" felszólítás el nem hangzik, a kutyának csöndben kell maradni. A játékfilmekben látott jelenet, miszerint ilyen helyzetben a kutya kúszva közelíti meg az épületet, csak a celluloid szalagon történik meg. Bár néhány külföldi rendőrségen elkezdtek védőöltözéket rendszeresíteni a terrorelhárító kutyáknak, a magyar rendőrségnél ez még nem történt meg. Ez egy speciális hám, első látásra olyan, mint az agaraknál az a takaró amivel lefedik őket, hogy izomzatuk melegen maradjon. A speciális kevlár anyagból készült ruha valójában könnyített golyóálló mellény – azért könnyített, hogy a kutyát mozgásában ne akadályozza. Ez a védőruha fedi a kutya szügyét és az oldalát is. Történtek olyan kísérletek is a nagyvilágban, hogy a kutya fejére mini kamerát szereltek és őt úgy küldték be az épületbe és amit látott, ahogy odabent forgatta a fejét, azt a rendőrök is látták kint a képernyőn, s így meg lehetett állapítani, hogy épp merre jár vagy kit és hány embert lát. Ezek az információk segítették az elfogócsoport tagjait abban, hogy a legkisebb kockázat árán tudják elfogni a keresett személyt.

A járőr- és a terrorelhárító kutyának nem a gazdája helyett kell intézkednie, nem az a cél, hogy önállóan végrehajtson egy elfogást, hanem az, hogy a jelenlétével biztosítsa a rendőr intézkedését, vagy elterelje az elkövető figyelmét a rendőrökről, s amíg az elkövető megpróbálja hatástalanítani a kutyát, addig van ideje a csoport többi tagjának az illető biztonságos elfogására.

A vizsga tulajdonképpen hasonló mint a járőrkutyák esetében. Fegyelmező, ügyességi és őrző-védő gyakorlatokból áll. A különbség annyi, hogy az őrző-védő gyakorlatok a szakágnak megfelelő elemeket tartalmaznak, például: épületátvizsgálás, csapdagyakorlatok, menekülő személy elfogása (akár százötven-kétszáz méter távolságban is).

Magyarországon több terrorelhárító kutya is van szolgálatban. A parancsnokok ritkán vállalják fel, hogy őket éles körülmények között bevessék, illetve ha igen, akkor csak szájkosárban. Viszont egy terrorelhárító kutya épületen belül szájkosárban nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mint szabad területen. Ugyanis a szájkosaras munkánál a nagy lendület a fő fegyvere – amivel fel tudja borítani az embert –, azt épületen belül nem tudja kamatoztatni. Ha a kutya szájkosár nélkül dolgozhat, akkor végtagot fog, vagy próbál megragadni. Ez által okozhat sérülést az elfogott személynek, de az kevésbé súlyos, mintha tűzharcban egy komolyabb találat érné. Ha a rendőr úgy ítéli meg, nem csoportos akció alkalmával, hanem mondjuk egy járőrszolgálat kapcsán, hogy testi épsége veszélyben forog, és azt csak a kutya segítségével képes megóvni, akkor választhat: szájkosárban vagy szájkosár nélkül küldi akcióba a kutyát. Egy bevetési csoportban jellemzően egy kutya dolgozik. Van lehetőség rá, hogy több is lehessen – mivel úgy képezzük ki őket –, és két-három kutya együttesen is tudjon dolgozni anélkül, hogy összevesznének azon, melyikük fogja el az elkövetőt. De – ahogy azt már említettem az előzőekben – még egyetlen kutyát is csak ritkán vetnek be a parancsnokok, nemhogy egy egész “falkát”!

Ha a kutya egészséges, fizikailag és szellemileg is jól bírja magát, akkor egészen addig végezheti szolgálati feladatát, míg azt jó szinten végre tudja hajtani.

ÉLETKÉPEK

A német juhászkutya kan neve Killer (gyilkos), és méltán viselte ezt a nevet. Kiképzése során ő volt az a kutya, aki a vezetője mögött álló oktatót megfogta. Killer egy másik gyakorlás alkalmával rendkívüli bátorságról tett bizonyságot: a háztetőről egy kötélhez erősítve aláeresztették egy emeleti szintig, amely hat méter magasban volt. Ekkor "valaki" bekopogott az ablakon, majd amikor a lakásban tartózkodó segéd kinyitotta az ablakot, annak karját a kutya azonnal és erősen megragadta.

A vidéki kapitányságon megcsörrent a segélyhívó telefon: sürgősen jöjjenek a kondícióterembe, mert az egyik vendég "túlfűtött" állapotba került, és közveszélyessé vált. Az egyik kigyúrt testalkatú vendég hajigálta a tízkilós fémtárcsákat a kiérkező rendőrök felé. Mivel a Toldi Miklóst játszó férfi vastagon volt beöltözve (felkészülve a rendőrökkel való közelharcra), a kollégák úgy ítélték meg a helyzetet, hogy nem velük, hanem Killer kutyával fog megküzdeni az orrát és száját nedves zsebkendővel eltakaró férfi (könnygáz-támadás ellen viselte). A német juhászkutya parancsot kapott az épületbe való behatolásra, tette a dolgát. Amikor a kondícióteremben tartózkodó fiatalember észrevette a sebesen érkező négylábú ellenfelét, egy húszkilós vasrúddal megpróbálta megütni, ám pechére elvétette az ütést. Killer pedig egy erőteljes harapással belecsimpaszkodott a vastag öltözékben lévő férfi egyik oldalába. Ebben a pillanatban el is dőlt a mérkőzés kettejük között, mert a több mint százkilós férfi lerogyott a földre és hangosan segítségért jajongott: – Mindent megteszek, csak vegyék le rólam a kutyát! A kollégák természetesen megtették neki ezt a felebaráti szívességet. (Killer amúgy harminc kilót nyom.)

A következő történet Magyarországon képzett kutyával esett meg, de külföldön. Abban az országban elég sok fegyver van kint az embereknél. Az egyik volt katona bankrablást hajtott végre. Több embert is lelőtt, de mivel cselekedete nem maradt titokban, az épületből gyorsan kimenekült a közeli parkba. Befészkelte magát a sűrűbe és onnan tüzelt a kiérkező rendőrökre, akik végül is az elfogókutyát ráküldték a továbbra is lövöldöző fenegyerekre. A német juhászkutya vágtában – akár ötvenöt-hatvan kilométeres sebességre is képes – odafutott az elbújt személyhez és a lábánál fogva megragadta. A kutya ezzel nem elégedett meg, a bankrablót már húzta is ki a rejtekhelyről. Az közben megpróbálta őt lelőni (ha nem is súlyos sérülést okozva, de eltalálta). Amíg az elvetemült gazember harcolt a bátor kutyával, a mesterlövészek sikeresen leküzdötték őt. A munkáját kiválóan végző kutyáról az adott ország médiája dicshimnuszt zengett, nemzeti hős lett belőle, az egész ország figyelemmel kísérte gyógyulását.

36. Nyomkövető

Sasvári Frigyes (rendőr főtörzszászlós, szakoktató)

A nyomkövetés lényege: egy helyszínen hátrahagyott emberi szagnyomot változatos talaj és terepviszonyok mellett is tudjon követni a kutya, illetve a menekülési útvonalon a követett személy által eldobott tárgyakat is jelezze. E feladatkör még kiegészül azzal, hogy ezeket a kutyákat alkalmazzuk eltűnt gyermekek vagy más személyek felkutatására is.

Nyomkövetésre a német juhászkutyák a legalkalmasabbak. A kutyák tanítása elég változatos, úgy szoktuk mondani: minden kutya alkalmas nyomkövetésre, amelyiknek négy lába és orra van. A kutyák ez irányú adottságát kell tudatosan kihasználni és tovább finomítani. Az emberi szagnyom követése speciális feladat a kutya számára, hiszen természetes környezetében fajtársai vagy más állatok szagnyomát szokta követni, emberét nem. A tanítás hatékonyságában az élelem utáni vágy és az apportírozó kedv kielégítése rejlik. Kívánatosnak vesszük, ha a kutya azért megy az emberi nyomon, hogy a végén a kedvenc tárgyához jusson. Annak érdekében, hogy a kutya ezt folyamatosan végrehajtsa, élelmet szoktunk igénybe venni. Ez a következőképpen néz ki a gyakorlatban: a kutyának a földön lévő emberi szagmaradványt követve kell haladnia. Első alkalommal egy puha, szántott talajra megyünk ki a kutyával, majd az előzetesen lefektetett friss lábnyomokba főzőkolbász karikákat helyezünk el. A kutya ekkor a lábnyomok nagy részében még talál jutalomfalatot, a nyom végén pedig rátalál a kedvenc játékára. A képzés további részének is ez az elve, csak már váltogatott, de továbbra is természetes eredetű talajon, majd aszfalt- vagy kőborítású felületen - ésszerű határokon belül – a követési távolságot egyre jobban nyújtjuk (egy-két kilométer). A jutalomfalatok mennyisége a kutya tudásszintjének fejlődésével arányosan csökken. A megváltozott infrastruktúra miatt egyre többet dolgoztatjuk a kutyákat ilyen felületen. Ezeknek a burkolóanyagoknak rendkívül rossz a szagmegtartó képességük, ezért a kutyákat elég nehéz nyomkövetés.

Ez az a munka, ahol rengeteg variáció van a kiképzésre. Mivel a kutyáknak sem egyforma az idegrendszere, ezért, ha a kutya intenzíven apportozik, akkor vigyázni kell arra, hogy nyomkövetés közben ne legyen sokat jutalmazva kedvenc játékával, inkább a jutalomfalat kerüljön előtérbe, ellenkező esetben a kutya kapkodva fog dolgozni, légszimat alapján fog keresni, hogy mielőbb játszhasson. Egy apportot kedvelő kutya esetében járható út, ha a lefektetett nyomvonal mentén több kedvenc játékát is elrejtjük, a rátalálás öröme a nyomkövetésre fogja sarkallni őt. A gyengébb apportképességű kutyákat élelemmel lehet motiválni. Esetükben jutalomfalatokkal teli dobozkákat elrejtve helyezünk el a nyom vonalán, így a sikeres munka eredményeként hozzájut a csemegéhez. A kutyákat általában minden nap foglalkoztatjuk. Van, amelyiküknek kötelező a napi munka, mert ha kihagyna két-három napot, akkor túlságosan is feltöltődne, és elkövetkezendő munkáját viharos gyorsasággal végezné. A kutyának pedig nyugodtnak kell lenni ehhez a tevékenységhez. Ösztönös cselekvését mindvégig kordában kell tartani, máskülönben belőle jó nyomkövető nem válhat. A kiképzés során esetenként finom kényszerítéseket kell gyakorolni a kutyára de vigyázni kell arra is, nehogy túlságosan visszaszorítsuk benne az ösztöneit, mert azáltal a megfelelő és szükséges önállóságát elveszíti. Több oktató kollégámmal együtt valljuk: a kutyakiképzés koronája a nyomkövető kutya.

A kiképzés során oda kell figyelni az aktuális időjárási viszonyokra is. Kánikulában a kutyákat nem érdemes dolgoztatni, mivel a szagok melegben elvesztik erősségüket, valamint a kutyák sem bírják a hőséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nyár uborkaszezon lenne számukra. Nekik ilyenkor hajnali négy-öt órakor kezdődik a munkanap. Erős szél esetén a nyomot úgy kell lefektetni, hogy a kutya haladási irányával szembeszél ne fújjon. Ugyanis az erős légáramlás akár húsz-harminc méterről is a kutya orrába sodorná az út szélén elrejtett tárgy szagát, így orrát a nyomról felemelné és légszimat alapján azonosítaná be a keresett tárgy helyét. Idős, tapasztalt kutyával már lehet, sőt érdemes is szembeszélben gyakorolni. Egy átlagos erősségű eső elősegíti a kutya munkáját, mert a magas páratartalom felerősíti a szagokat, de egy hosszan tartó, esetleg égszakadás mennyiségű csapadék teljesen elveri a nyomot. Hótakaró esetén nem szoktunk kutyával dolgozni, hiszen a süppedő csapadékban kiválóan lehet látni a lábnyomokat. Ilyen esetben előfordult, hogy a terepen lévő kutya nem az orrával a szagnyomot, hanem szemével a lábnyomot követte és amikor talpa alól elfogyott a hó, a kutya elveszítette a nyomot. A szemmel történő nyomkövetést szigorúan ki kell iktatni a kutya repertoárjából.

A hat hónapig tartó tanfolyamot vizsgával zárjuk le. Egy két kilométer hosszú, egy személy által lefektetett nyomot kell kidolgozni a kutyának, amelyben van három derékszögű, valamint egy-egy hegyes és tompaszögű törés. A nyomvonalon három tárgy van elrejtve. Ezeket kell a kutyának kidolgozni, lehetőleg úgy, hogy a nyomot minél szorosabban kövesse. A kutyának egy víkendházakkal beépített területen egy háromszáz méter hosszan lerakott nyomot is ki kell dolgozni. Útközben két derékszögű törést próbálunk beiktatni és két tárgyat rejtünk el. A továbbiakban tárgyról-nyomra azonosítást kell végrehajtani, valamint egy nyomvég-jelzést kell tenni - például, amikor az elkövető egy idő után autóba száll (a kutyavezetőnek a nyomkövető kutyája közreműködésével kétméteres átmérőjű körön belül meg kell állapítani, hogy hol szakadt meg a nyom). A kutyáknak még végre kell hajtani fegyelmező- (póráz nélkül közlekedni, ülni, feküdni, állni, apportírozni, előreküldést végrehajtani, helyben maradni) és ügyességi gyakorlatot (létrajárás és különböző más jellegű akadályok leküzdése). Ezek mellett a nyomkövető kutyáknak még minimális őrző-védő gyakorlatnak is meg kell felelniük (a vezetőjét a rátámadó segédtől megvédeni, menekülő személyt elfogni). Véleményem szerint a kutyák képzésére rendelkezésünkre álló hat hónap nagyon kevés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy évbe is beletelik, mire a vizsgázott nyomkövető kutyából igazi nyomkövető válik.

Ez a munka komoly fizikai terheléssel jár a kutya számára. Kilométereken át lehajtott fejjel, koncentrálva kell haladnia. Természetesen a végzett munkához szükséges szellemi leterheltségről sem szabad megfeledkezni. A képzett és már munkába állt kutyáknak, ha netalán nem lenne munkájuk folyamatosan, akkor gyakorlásokat kell beiktatni. Az emberi szagnyom követése ugyanis nem ösztönük szerint való cselekedet, és míg a robbanóanyag- és kábítószer-kereső kutyáknak életük végéig az orrukban maradnak a megtanult szagok, addig a nyomkövető kutyák esetében ilyen nincs. A nyomkövető kutyák körülbelül hároméves korukra érnek be igazán. Ismerek olyan kutyát, aki jelenleg is kiválóan dolgozik, és már tizenkét éves. A kutyáknak idővel gyengül a látásuk és a hallásuk is, de szaglásuk nem, sőt, esetleg még javulhat is. Amíg fizikailag bírja magát egy kutya, addig nagy valószínűséggel munkáját elláthatja.

ÉLETKÉPEK

Schindl Róbert (rendőr törzszászlós, nyomkövető-kutyavezető)

Tizenhárom éve dolgozom kutyavezetőként, nyomkövető és szagazonosító kutyákkal. Abban a szerencsében van részem, hogy a hobbim egyben a munkám is. A nyomkövető kutyák helyzete egyre nehezebb, és viszonylag kevés az olyan helyszín, amely ideális lenne a nyomkövető munkára. Tyúk- és burgonyalopás áldozata lett egy falun élő idős asszony. Német juhász fajtájú kutyámmal forró nyomon indulhattunk el. A földúton haladva elértük a temetőt, majd követve a nyomot, haladtunk tovább. Egyszer csak észre vettem, hogy Rush nyomot tévesztett. Visszamentem vele odáig, ahol még nyomon volt. Az újraindítás után a német juhász már végig magabiztosan vezetett. A nyom egy lucernás szélében húzódott a falu másik végébe, majd a kutya nem sokára befordult egy ház udvarába – addig egy-másfél kilométert tettünk meg a tavaszi langymelegben, a nyomfelvétel óta mintegy tizenöt-húsz perc telhetett el. A jelzett helyen a velem tartó biztosító járőrrel rátaláltunk az ellopott tyúkok közül nyolcra (a többit addigra már eladták a kocsmában), egy permetező kannára és az eltulajdonított két vödör krumplira is. Az elkövető nagyon meglepődött érkezésünkkor, de nem tehetett mást, beismerte a tettét – a lopott tyúkok nyakán a tollat megtépte, nehogy véletlenül a sajátján adjon túl.

Emeletes társasházak között történt. Betörtek az egyik cég irodájába. Készpénzt és számítástechnikai eszközöket vittek el a hívatlan látogatók. Míg én helyszíni elváltozásokat próbáltam rögzíteni, a kollégám nyomról inditotta a kutyát. A nyomkövető szagot fogott és a nagyváros egyik aszfaltborítású járdáján elindult. Ment a kutya, ment, míg orra elől el nem fogyott a szag. A kialakult szituáció alapján kollégámmal arra gondoltunk: az elkövető itt autóba szállhatott és úgy ment tovább. Mint a környék lakói el is mondták nekünk, az általunk jelzett helyen valóban parkírozott egy személygépkocsi. A szemtanúk egyike emlékezett a jármű típusára, a másik pedig a jármű rendszámára vonatkozóan tudott információt adni. Ezek után már könnyű volt rátalálni a feltételezett elkövetőre. Szagmintát vettünk róla, ami megegyezett a betörés helyén rögzített, illetve konzervált szaggal. Az ügy kapcsán nemcsak a kutya vizsgázott kitűnőre nyomkövetésből és szagazonosításból, hanem a bűnügyi technikusok is, hiszen az elkövető ruházatán és annak személygépkocsijában is találtak olyan anyagmaradványokat, mint amilyeneket a cég irodájában rögzítettek.

Az egyik éjszaka eltűnt egy idős, fogyatékos személy. A városban szolgálatban lévő nyomkövető a nyomratétel után nem sokkal szagot vesztett, és azt képtelen volt követni: a nyom hosszú volt, a kutya meg koros. Bennünket hívtak segítségnek. Rush-t az idős ember egyik hátrahagyott zoknijáról próbáltam indítani. Az idő hideg volt, egy erdős-bokros területen jártunk. A német juhászkutya “felvette a szagot” és mintegy másfél kilométeren át követte a nyomot. Ekkor légszimatot fogott és toronyiránt akart a fák sűrűjébe menni; többszöri ráhatásomra sem akarta orrát a földre szegni. Ekkor terepkutatásra indítottam. Akkoriban még ifjú és gyakorlatlan volt, ezért az idős embert nem sikerült felkutatni. Ahol a légszimatra felkapta az orrát Rush, ott elengedtük a koros nyomkövetőt, aki onnantól mintegy ötven méterre rátalált a bácsira.

Az ország egyik déli határszakaszán történt. Ananász nevű szolgálati kutyámmal nem sokkal korábban végeztünk a dunakeszi iskolán. A gépkocsikat kifelé vitték, az embereket pedig befelé hozták a csempészek azon a határszakaszon, ahová be voltunk osztva. Az országhatár közelében szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek egy Renault buszra, amely üresen tartott a határsáv felé. Követték a járművet és figyelemmel kísérték az útját. Tizenhat illegálisan érkező kínai szállt be a járműbe az éjszaka folyamán, és megindultak az ország belseje felé. A buszt nem sokára megállították a rendőrök, mire ahány kínai volt benne, annyi felé szaladtak szét. Egy használaton kívül álló Volán roncstelepre vetették be magukat, a telepre kiöregedett kutyák vigyáztak, akik békésen aludtak. A rozsdatemetőt erdő vette körül. Nekem, mint nyomozókutyásnak szóltak, hogy menjek ki a helyszínre, mert elfogás van kilátásban. Mint kiderült, a busznál csak négy kínait tudtak elfogni a rendőrök, a többi elmenekült. Idő közben lekerült a lakat a telep kapujáról és kutyámmal munkához láttunk. A nyomkövető kutyaoktatók vallják: a sok ember által hagyott szagnyomból a kutya kiválasztja magának az egyik ember szagnyomát és a későbbiekben azt fogja követni. Ahogy kutyámmal egyre beljebb haladtunk a telepen, egyszer csak, tőlünk körülbelül tizenöt méterre az egyik kínai előbújt rejtekhelyéről és megadta magát; az, hogy épp az ő nyomát követte-e a kutya, az már sosem fog kiderülni. Újabb elfogás már nem történt a telepen.

Egy füles alapján már várták a határőrök azt az illegálisan érkező, afgánokból és irakiakból álló csoportot, amelynek tagjai Magyarországon át akartak eljutni Európa nyugati részébe. Férfiak, nők, idősek és gyerekek egyaránt voltak közöttük. Hatvankilencen voltak. A két embercsempész közrefogta a csoport tagjait, úgy vezették a menekülteket, akikkel nagyon keményen, sokszor brutálisan bánnak az embercsempészek, pedig munkájukat busásan megfizetik a zöldhatáron át érkezők. A határőrök a mintegy harminc főből álló csoport tagjait megállásra szólították fel, ám azok elfutottak a határba. Az éjszaka kellős közepén érkeztünk ki a nyomozókutyával. Kerestem egy olyan szűz nyomterületet, amelyet még nem tapostak össze a határőrök (az autók reflektorfényénél erősebben világító keresőlámpáink vannak, azok három-négy kiló súlyúak). A szagnyomba néhány kolbászkarikát dobtam és már indult is a kutya. Hamarosan egy vasúti töltés közelébe értünk. Itt kissé elbizonytalanodtam, mert a nyomozókutya ilyen szituációban még nem volt. A kutya azonban mit sem törődve az új helyzettel, a laza töltéskavicson felment a töltés tetejére, majd a másik oldalon aláereszkedett. Három kilométert is megtettünk már, mikor egy felszántott földterületre értünk. Hiába lámpáztunk társaimmal, a barázdák aljába elfeküdt embereket nem láthattuk meg. A kutya végül is a nyom végére járt – az ott talált, fekvő embereket örömében képen nyalta.

37. Robbanóanyag és kábítószer-kereső

Maticsek János (rendőr főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos, szakoktató)

A keresőkutyák és kiváltképp a robbanóanyag-kereső kutyák esetében elengedhetetlenül fontos, hogy vezetőjével kiváló viszonyt tudjon kialakítani. Ebben a szolgálati ágban dolgozó kutyának a kutyavezető szavára mindig és azonnal kell engedelmeskednie. A szakág speciális volta miatt a kutyának bármilyen közlekedési eszközön bátran és magabiztosan kell viselkednie.

A kutyák a katonai, az ipari , a házilag előállított robbanóanyagok, illetve ötféle kábítószer keresésére vannak felkészítve. A tanfolyam négy hónapig tart, és mivel alapvetően kiképzetlen kutyákkal és kiképzetlen kutyavezetőkkel dolgozunk, ez az időtartam mindannyiunk számára nagyon rövid.

A kutyákkal szemben támasztott legfőbb követelmény: a kutya, köznapi nyelven fogalmazva, játékos legyen, valamint, ha a kedvenc tárgya kikerül a látóteréből, akkor azt feltétel nélkül és nagy ambícióval keresse meg. A tanítás módja, hogy a kutya kedvenc játékát elrejtjük épületbe, járműbe, vagy bármilyen más helyre, ahol azt meg kell keresnie, és erre a tárgyra alakítjuk ki nála a kereső készséget. Amikor a kedvenc tárgyát már mindenféle helyiségben és a legváltozatosabb szituációkban is megtalálja, akkor bevonjuk az iskolagyakorlatba, ami annyiból áll, hogy például egy B-30-as tégla egyik üregébe robbanóanyagot vagy kábítószert rejtünk (a kábítószert olyan anyagba csomagolva rejtjük el a téglában, hogy ha azt a kutya meg tudja kaparintani, akkor az semmiképpen se kerülhessen a nyálkahártyájára!). Jó jelzés esetén a kutyavezető annak kedvenc tárgyával megjutalmazza. A kutyák fokozatosan találkoznak az összes olyan anyag szagával, amelyeket a későbbiekben fel kell ismerniük. A tanítás további célja, hogy az egyre fifikásabb helyre elrejtett célanyagokra is rátaláljon a keresőkutya. Ennek érdekében az iskolán kialakítottunk tanszekrényeket, tan-kukákat, amelyekben ha rátalál és jelzi a kutya mondjuk a TNT-t, akkor azt leteszteljük épületen belül és járműbe elrejtett esetben is. Ha a kutya ekkor is produkálja a fekve jelzést a megfelelő helyen, akkor elkönyvelhetjük: a kutya ismeri a TNT szagát. A többi robbanóanyag és a rendelkezésünkre álló kábítószerek kerestetését ugyanezzel a módszerrel tanítjuk meg.

Az, hogy egy robbanóanyag-kereső kutyának milyen mennyiségű anyagot kell felkutatnia, attól függ, hogy az elkövetők mit akarnak felrobbantani. Előfordulhat, hogy egy golyóstollba tesznek robbanóanyagot, vagy egy parkoló autóba, de az is, hogy egy épület alá. Az is változó, hogy a különböző helyre elrejtett különböző összetételű anyagokat hány méterről érzi meg a kutya. Függhet a kutya orrérzékenységétől, a légáramlástól, de általában egy kiváló képességű keresőkutya két-három méterről felismeri az általa ismert robbanóanyag szagát. A keresett szag forrásának pontosítása viszont sokkal nehezebb feladat a számára, mint annak behatárolása.

Kábítószerkereső-kutyák esetében a következő anyagok felismerésére tanítjuk meg őket: marihuána, hasis, heroin, kokain és amphetamin.

A robbanóanyag és a kábítószerkereső-kutyák jelzése között lényegi különbség van. A robbanóanyag-kereső kutyának passzív jelzést kell adnia a kutyavezetőnek, ami lehet ülés vagy fekvés. Az is utal valamire, hogy e két jelzésmód közül épp melyiket használja a kutya. Ha ülve jelzi, akkor az azt jelenti, hogy az ő orrszintje felett van a keresett anyag, míg a fekve jelzés esetén a keresett anyag földközelben található. A kábítószer-kereső kutyák intenzív jelzéssel, gyors és vad kaparással jeleznek. Heves vérmérsékletű egyedek esetében az anyag helyére történő harapás is előfordulhat.

A negyedik hónap végén vizsgáznak a keresőkutyák. A vizsga összevont fegyelmező- (pórázon vezetés, szabadon követés, ültetés, fektetés, állítás, behívás, helyben maradás) és ügyességi (a munka közben adódó akadályoknak a leküzdésére való készség erősítése: létrára mászás, magasabb szintre felugrás) részből áll, valamint szimatmunkából. A kutyának számot kell adnia helyiségkutatásból (tanterem, iroda, háló terem), személygépkocsi-kutatásból , utána egy tömegközlekedési vagy egy tömegárú szállítására alkalmas jármű átvizsgálása következik (busz, vonat, teherautó). Ezen kívül a kutyának végre kell hajtani csomagátvizsgálást is (pl: postai szállításra feladható papírdobozban lévő ruhaneműk közé van rejtve a keresendő anyag).

Sok év tapasztalata arról tanúskodik, hogy nyolc-kilenc évi szolgálat annyira megterheli a kutya idegrendszerét, hogy megérdemli már a nyugdíjazását.

ÉLETKÉPEK

A kolléga a kutyájával az első munkanapját töltötte a határállomáson. Néhány személygépkocsit már átvizsgált a frissiben kiképzett kábítószer-kereső kutya, amikor egy, a határátkelőn rendszeresen ki- és beközlekedő autóbusz érkezett vámvizsgálatra. A kolléga felment a már előzőleg kiürített járműre, ahol a kutya szisztematikus átvizsgálásba fogott. Már a busz leghátsó ülésénél járt, amikor annak vadul nekiugrott és már kaparta-tépte is az üléshuzatot. A kutyavezető nagyon megijedt: mekkora kártérítést kell majd fizetni ezért! Ám a kutya jól volt kiképezve: a már foszlányokban lévő kárpit alól több kiló kábítószer került elő – a hátsó ülést jóformán egy laza kézmozdulattal ki lehetett venni. Az eset kapcsán az egész kiterjedt hálózatot sikerült felgöngyölíteni, sőt a történteket a kollégák visszamenőleg is fel tudták deríteni, mivel a buszsofőr mindenre kiterjedő részletes vallomást tett.

38. Hullakereső

Cserkuti István (rendőr törzszászlós, szakoktató)

A hullakereső kutyákat, mint a többi keresőkutyát is, főként a zsákmányszerző ösztönükre építve tanítjuk. A hullakereső kutyák annyiban különböznek a többi keresőkutyától, hogy míg ők egy bizonyos fajta, mindig azonos szagú célszagot keresnek, addig a hullakereső kutya folyamatosan változó bomlási szagot keres. Miért is nehéz ez a tevékenység? A földbe ásott hulla szaga keveredik bizonyos vegyi-, kémiai- és a természeti anyagok bomló gázaival (széndioxiddal, kén és nitrogén alapú gázokkal), velük szagegyveleget alkot. Tudományosan kimutatott tény: nincs olyan anyag a természetben, ami ne bomlana le. A kutyának e sokféle szag közül kell kiválasztani a nem stabil állapotú hullaszagot, annak helyét pontosítania és jeleznie kell. Erre nagyon nehéz megtanítani. Téves felfogás az, hogy mivel a kutya zsákmányszerző lény, ezért a szag alapján magától is rátalál a hullára. Ez csak egy bizonyos fokig van így, mégpedig, amely esetben a hulla alig van elfedve földdel. Az ilyen esetekre vonatkozó bűnügyek alkalmával viszont, a kutyának jellemzően egy-két méter mélyre elásott emberi tetemet, tetem maradványokat kell felderíteni. Jelenleg az e feladatra alkalmazott kutyák egy labrador kivételével német juhászok. Többségük szuka, de nem azért, mintha ők alkalmasabbak lennének a kanoknál, hanem mert több szukát állt módunkban tesztelni. A kutyák kiválasztásakor a szag iránti érdeklődésen felül még fontos a kutya apportkészsége, szocializáltsága, valamint az állatokkal szemben mutatott közömbössége. A kutyák elővizsgálata és kiképzése. Elsőrendű elvárás a kiképzésre kerülő kutyától, hogy vonzódjon a szagokhoz. Sajnos, a hullaszag jellemzően taszítja a kutyákat. A kutyák vonzódását vagy nem vonzódását a hullaszaghoz teszteléssel állapítjuk meg. Van közöttük olyan, aki a szag hatására menekülésre fogja, hátán tüskésen feláll a szőr - ezek az egyedek természetesen nem alkalmasak e feladatra. A szaganyag alapja, amit a kiképzés során használunk, a sertéshús - különböző erjedtségű szag előállításához különböző mértékben rohasztott húsra van szükség. Azért használunk sertéshúst, mert anatómiailag az állatok közül a sertés felépítése áll legközelebb az emberéhez, valamint annak húsának szaga, szagbomlása is hasonlatos az emberéhez. A sertés testéből nem használjuk fel annak bőrét, csülkét és belét sem. A hullaszag annál erősebb, minél több fehérjét tartalmaz a tetem, illetve a hulla. Már ebből kifolyólag sem lehet azonos a két szag. De két különböző emberi tetem szaga is lehet egymástól nagyon eltérő, aminek oka az elhunytak táplálkozási rendjében keresendő - ez alapvetően a bevitt fehérje mennyiségétől függ. A rohasztani való húst egy üvegbe tesszük majd a kiképzésnek megfelelő idő múltán, a bomló húsra Ágnes pelenkát teszünk, ami átitatódik az erjedt hús szagával, majd azt belerakjuk egy csőbe, a fertőződés veszélye így a legminimálisabb. Ezt a csövet pedig apport tárgynak használva, egyre messzebb és egyre rejtettebb környezetbe dobáljuk el a kutyának, így: mezőn, romon, pincében, bányában, padláson stb. Ezt követően a kutyafelvezető már nem eldobja a csövet, hanem elrejti. A következő fokozat, a fokozatosság elve szerint, hogy az apport tárgyat elássuk, pontosabban, elfedjük egy vékony földréteggel. A kiképzés vége felé egy méter mélyre kerül elásásra a szagmintát magában foglaló cső. A kutya számára a mélyen elásott szag már nem lesz ugyan az a szag, amit korábban megszokott, hiszen a talaj szerkezete jelentősen képes hatni a szagmintára, például eső esetén egy egyszerű savbázis reakció indul be, az eső ugyanis savas kémhatású. Befolyásoló tényező még a hőmérséklet, hogy a talajban mennyi féreg, kukac, hangya és más rovar, valamint bogár él - ezek jelentősen befolyásolják a szagminta alakulását, változását. A kutyának végül egyre hosszabb ideje föld alatt lévő szagot kell felkutatni, akár egy-másfél méter mélyre elásottat is. A kutyákat öt és fél hónap alatt tanítjuk meg a keresőmunkára. Ez egy alapvizsgához szükséges tudás megtanításához elegendő idő. Sajnos ez nem elegendő minden feltételezhető szituáció beállításához és gyakorlásához. Hiszen nem mindegy, hogy egy kutya Budapesten, Dunakeszin, Nyíregyházán, Pécsen, Pakson vagy éppen Százhalombattán fogja végezni keresőmunkáját. A településeken, illetve az azok környékén működő gyárak és üzemek által kibocsátott szennyező anyagok ugyanis jelentősen befolyásolhatják a föld kémiai összetételét. Ez igaz azon mezőgazdasági területekre is, amelyre kemikáliát szórnak ki, illetve ahol nagy számban tartanak haszonállatokat: az általuk ott hagyott trágya következtében a földben kialakuló magas ammóniatartalom jelentősen befolyásolhatja a végzett munka eredményét. Ha Magyarországon hullakeresésre van szükség, akkor a hullakereső kutya, kutyavezetőjével együtt, Dunakesziről kerül bevetésre. A hat kutya közül kettő az iskolán, kettő a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, kettő a Készenléti Rendőrség állományában van. Amennyiben egy valószínűsíthető bűneset felderítésére kerül sor, úgy a mentőkutyások is besegítenek. A keresések alkalmával előfordulhat, hogy a kutyák egy-egy állattetemet jeleznek. A kutyák szolgálati idejét leginkább a munkavégzésük gyakorisága, intenzivitása határozza meg. Az általában nyolc-tíz év. A kutya munka közben nem egy egyszerű sétát végez, mint egy járőrkutya, hanem sok-sok kilométert kell mennie egy bevetés alkalmával. Egy nap alatt egy- két hektár kiterjedésű területet képes átvizsgálni. Előbb szabadon, és a terep természetes állapotában vizsgálja át a kutatandó területet, majd a földbe szúrt szondacsövek mentén járja végig, aminek végén akár nyolc hektár is kijöhet területnagyságnak, a kéthektáros terület többszöri átvizsgálása miatt.

ÉLETKÉPEK

Egy féltitkos ügy kapcsán folyt a nyomozás. Négy keresőpárost vezényeltek ki. A terület egyik pontján érdekes viselkedést mutatott a dolgozó kutya. A területre felvezetett második kutya is engedett sejtetni valamit, majd a harmadik kutya már jelzett is. Kézbe kaptuk az ásót, de hamarosan ránk sötétedett. Másnap újra nekiláttunk az ásásnak. Odaérkezett hozzánk egy idős bácsi és érdeklődni kezdett a végzett munkánk iránt - akkor már két méter mélyen jártunk és egyre-másra szedtük ki az ott talált csontokat. A bácsi elmondása szerint a két világháború között ott egy dögkút volt használatban, amit már legalább ötven éve betemettek. Az egyik kolléga egy bizonyos helyen kutatott. Kutyája nem találta meg a hullát. Másnap egy másik páros vizsgálta át a területet, ők már eredménnyel jártak. A holttest mintegy tíz centire volt elfedve a föld alatt. Miért nem talált rá a keresett szagra az első kutya? Nehéz megmondani. A terület, ahol végül is meglett az emberi tetem, egy nagy létszámú állattelep mellett, a trágyadomb közelében volt elfedve - a föld és a környezet is erős ammóniaszagot árasztott magából. Az a kutya, amelyik nem talált rá a hullára, egy másik alkalommal egy másfél méter mélyre elásott hullára viszont rátalált. Kutatások során lehetőségeimhez képest, kontrollkutyákat alkalmazunk az eredményesség érdekében.

39. Szagazonosító

Kovács Róbert (rendőr százados, kiemelt főtanár, a szagazonosítás és a nyomkövetés szakértője)

A szagazonosítás azon alapszik, hogy minden ember rendelkezik olyan egyéni szaggal, ami csak rá jellemző. Ezt a leváló emberi hámsejtek, a faggyúmirigyek, illetve a verejtékmirigyek váladéka hordozza. Ezt az emberek, anélkül hogy tudnának róla, ott hagyják, ahol mozognak Így természetesen a bűncselekmények elkövetői is a tetthelyen hagyják ezt a szagot, amit később a bűnügyi technikus vagy a kutyavezető rögzíteni tud. Később a rögzített szagkonzervekkel szagazonosítást tudunk végrehajtani.

Amennyiben bűncselekmény elkövetője kerül képbe, róla szagmintát veszünk, és a későbbiekben a szagazonosítás során a szagmintát, illetve a helyszínen rögzített szagnyomot összehasonlítjuk. Ez úgy történik, hogy a kutyának megmutatjuk az egyik szagot, a másikat pedig kihelyezzük az öt szagkonzerváló üveg egyikébe – a négy másik üvegben más és más személy szaga van elhelyezve. Azok egy sorban vannak a tartókba rakva, egymástól körülbelül egy méterre. A kutyának, amennyiben azonos személytől származónak ítéli meg az indító szagot, illetve a kihelyezett egyik szagot, úgy azt fekvéssel, passzívan, de egyértelműen jeleznie kell. Az eljárás során ezt ötször kell megismételni. Amennyiben azonosság volt, a sorból egy alkalommal ki kell venni a jelzett szagot, és üres keresést kell végrehajtani, ami azt jelenti, hogy a kutyának, amennyiben nem találja meg a keresett szagot, vissza kell térnie vezetőjéhez.

A szagrögzítés lényege, hogy ha valahol hosszabb időn át tartózkodunk vagy valamit megfogunk, ott marad a szagmaradványunk. A szagmaradvány helyére szagrögzítő textíliát helyezünk egy hosszú orvosi csipesszel, majd rá alufóliát teszünk.. Azt fél órán át a szaghordozó felületen hagyjuk. Az idő eltelte után egy új, a felhasználás előtt tisztára mosott szagkonzerváló üvegbe helyezzük. A konzerválást hitelesítjük, róla jegyzőkönyvet veszünk fel. A szagkonzervet utána szagbankba küldjük, ahol azt tárolják. Alapesetben három évig kell tárolni a szagot, élet elleni ismeretlen tetteses bűncselekmény esetén ez az időtartam tíz év. A kutyák minden gond nélkül tudnak dolgozni ezekkel a szagkonzervekkel.

Magát a szagazonosítást közvetett bizonyítékként fogadja el a bíróság. Ahhoz, hogy a bűnösséget megállapítsák, valamilyen más közvetett bizonyítéknak is kell lennie. Önmagában a szagazonosítás nem elegendő ahhoz, hogy a bűnösséget megállapítsák, iránymutatásnak fogható fel. Amikor elkezdjük képezni a szagazonosító kutyákat egy és hároméves kor között vannak. Jellemzően német juhászkutyák és kan ivarúak. Bár a szukák valamivel jobb szaglásúak, de tüzelés idején szaglásuk drasztikusan romlik, és az idő tájt kevésbé megbízhatóan dolgoznak, míg a kanok folyamatosan, kiegyensúlyozott munkát végeznek.

A szagazonosító kutyák nem dolgoznak sehol másutt, csak a saját, begyakorolt szagazonosító helyiségükben, egy folyosón, azért, hogy onnan kiszűrjük a külvilág ingereit. Ezért aztán, a többi kutyától eltérően, a vizsgáztatásuk is a saját helyükön történik. A szagazonosító kutyák féléves tanfolyamon vesznek részt, amelyen elsajátítják a szagazonosítás alapjait a kutyavezetőikkel együtt, a kiképző szakoktató irányítása alatt. A tanfolyam végén vizsgát kell tenniük. Alapvetően kétféle motiváló eszközt használunk a kiképzés során: jutalomfalatot, illetve labdát. Szagazonosításra nem lehet kényszeríteni a kutyát, csak motivációval lehet nála eredményt elérni. Az elején úgy alakítjuk ki a sorolást a kutyának, hogy mind az öt szagkonzerváló üvegbe jutalomfalatot, illetve a labdás módszernél az egyik üvegbe labdát helyezünk. A kutyának bele kell szagolnia minden üvegbe, majd azokból kiöntjük a benne lévő kolbászkarikákat, amiket jutalmul megkap a kutya. Ezáltal egy reflexláncot alakítunk ki benne, ami által megtanulja: ha beleszagol az üvegbe, érte jutalom jár. Később egyre kevesebb üvegbe kerül kolbászkarika, míg végül már csak kettőbe-egybe; a kutyának ekkorra már a megfelelő szagkonzerváló üveggel szemben, fekvéssel kell jelezni a találatot. Aztán az öt üveg közül egybe már egy frissen levett szagmintát hordozó textília kerül (a levett mintának a későbbiekben minimum huszonnégy órásnak kell lenni ahhoz, hogy vele dolgozni tudjon a kutya), a többi négybe pedig tiszta textília kerül. A következő fokozatnál már pár napos, majd később néhány hetes szagminta kerül az egyik üvegbe. Amikor már ezt a nehézségi fokozatot is flottul tudja a kutya, akkor négy üvegbe zavaró szag kerül – más személytől származó –, amelyek nem egyeznek meg az indítóüvegben található szaggal. A kutyát utoljára az üres keresésre tanítjuk meg. Mind az öt üvegbe indifferens szagot helyezünk, a kutya azokat végigszagolja, és ha bennük nem talál rá a keresett személy szagára, akkor onnan el kell jönnie és a vezetője elé le kell ülnie. Alapvetően a kutyától függ, hogy mindezt hány hónap alatt tanulja meg. Ez a munka nem öröklött, illetve veleszületett tevékenység nála. Önmagától ilyet sosem tenne. Nem érdekli az emberszag, a konzervált szag pedig még kevésbé. Szeparált környezetben végzi feladatát, ezért kevés szereti ezt a tevékenységet. A monotonitást hamar megunja, számára nehéz motiváltságot teremteni. Ez az a kutyás munka, amelyre nem lehet kényszeríteni. A jobb orrú kutyák négy-öt hónap alatt megtanulják a tőlük elvárt munkát, a többieknek erre maximum hat hónap áll rendelkezésükre.

A tanfolyam végén a kutyáknak vizsgát kell tenniük. Ez az alapvizsga. Az egyik gyakorlat során két személyszagot kell összehasonlítani a kutyának, aztán egy személyszagot egy helyszínszaggal, a harmadik variációban pedig két különböző helyszínszagot kell egybevetnie, hogy azonos személytől származnak-e. E gyakorlatoknál egy-egy alkalommal öt indítás van, plusz egy “üres” keresés. Emellett van egy minimális fegyelmezőgyakorlat, pórázon vezetés, ültetés, fektetés, helyben maradás, illetve ügyességi gyakorlatok. Más jellegű munkát a szagazonosító kutyák nem végeznek, kivéve azokat, amelyek a szagazonosítás mellett nyomkövetéssel is foglalkoznak.

A szagazonosítás a tárgykiválasztásból alakult ki, a nyomkövetés egyik gyakorlata volt a tárgykiválasztás, illetve a személykiválasztás, amikor a kutyának a nyomhoz tartozó tárgyat, illetve személyt kellett kiválasztania Az eredeti kutyás munka, a nyomkövetés során nem volt sem tárgy-, sem személykiválasztás, tehát amikor a kutyának a nyomhoz tartozó tárgyat, illetve személyt ki kellett választania. Ez szubjektív volt, mert aki félt a kutyától és a kutya azért választotta ki őt – az emberi félelem szaga miatt vagy mert megmozdult –, s a kutya nem a szagazonosság alapján választott, hanem a stressz állapot alapján. A tárgyválasztás esetén is lehetett befolyásoló szag, például a tárgy bőrillata. Azért, hogy ne legyenek ilyen befolyásoló szagok, ezért ma már textil nyomrögzítő anyaggal dolgozunk, aminek szaga egyforma, a kutyát semmilyen irányba nem befolyásolja.

Miután ezt a tanfolyamot elvégezték a kutyák, és le is vizsgáztak, hazamennek a szolgálati helyükre, s ott a vezetőjük tovább dolgozik velük. Körülbelül három-hat hónap múlva megteszik a második, a minősítő vizsgát, ami jogosítja őket arra, hogy szagazonosítást hajtsanak végre. Ekként közel egy év alatt jut el a kutya odáig, hogy tényleges bűncselekmények felderítésében aktívan részt vehessen. Egy szagazonosító kutyának csak egy kutyavezetője lehet, de egy kutyavezetőnek két kutyája is lehet.

A szagazonosító munkát végző kutyák motiváltságának folyamatos fenntartása nehéz feladat a kutyavezető számára. Ilyenkor kétféle végletbe lehet esni: vagy nem viszi sehová a kutyát, és akkor az depressziós lesz, vagy túlságosan is sokat dolgoztatja és annak következtében a kutya rájön: “a szagazonosítás munka, kint pedig játék vár, tehát a szagazonosító munkát nem szeretem”. Nagyon nehéz egyensúlyt tartani, hogy a kutyát ki is vigyük, játsszunk is vele, legyen élete, de azért a szagazonosítóban is hajlandó legyen dolgozni. A mérték arányai mindig a kutyától függnek. Van olyan kutya, amelyik imád a bokszban lenni, szeret dolgozni, és a sétát nem is nagyon igényli. A másik pedig lelki beteg lesz, ha nem viszik sétálni, nem játszanak vele. Egy felkészült kutyavezetőnek nem okozhat gondot a kutya fitten tartása. A szagazonosító munka nagyon erősen megterheli a kutyák idegrendszerét, olyannyira, hogy a szolgálati kutyák közül ők kezdenek leghamarabb őszülni. Az intenzíven foglalkoztatott azonosító kutya általában hamarabb “kikopik” a munkából, mint a kevésbé igénybe vett kollégája. Napi munkájuk két-három végrehajtott szagazonosításból áll, ami esetenként öt-öt azonosítást jelent, plusz a napi rendszerességgel végzett gyakorló azonosítások. Egyhuzamban a kutya húsz percnél tovább nem dolgoztatható.

Alapesetben kora alapján, kilenc évesen lehet nyugdíjazni egy szolgálati kutyát. Előfordult már azonban, hogy tíz-tizenkét éves koráig is dolgozott egy-egy szagazonosító. Ők kiegyensúlyozott idegrendszerű, nyugodt kutyák voltak.

ÉLETKÉPEK

Ez az eset egy nyomkövető kutyával történt meg, de lényegében szagazonosítást hajtott végre. Az egyik vidéki főkapitányságon riasztották az egyik kutyavezetőt: lopás történt. Kiment a helyszínre, ahol meglepetésére egy öltözőbe hívták be – ehhez tudni kell, hogy a nyomkövető kutya épületen belül nem dolgozik-. Egy néptánccsoport tagjai voltak ott, és immár sokadik alkalommal egyikük pénztárcájából pénz tűnt el. A művészegyüttes csoportvezetője most csapdát állított a szarkának: a társaság tagjai előtt fennhangon és látványosan jelentős összeget tett a pénztárcájába, majd elment. Mire újra visszatért az öltözőbe, tárcája már lapos volt. A kárvallott minden ajtót bezáratott és kihívatta a rendőrséget, gondolván: az esetet majd felderíti egy nyomkövető kutya (csakhogy ez a fajta munka ezer esetből csak egyszer sikerül neki, ha egyáltalán sikerül). A kutyavezető a kutyájával mégis megszagoltatta a pénztárcát, a kutya pedig elindult, átment az öltöző másik részébe és ott, az egyik táska előtt elkezdett erőteljesen kaparni, mint ahogy a kábítószer-kereső kutyák szoktak jelezni. A jelzett táskában rátaláltak az eltűnt pénzre – azok sorozatszámát a tánccsoport vezetője előzetesen felírta.

A Ferihegyi repülőtér csomagszortírozójában tolvajok garázdálkodtak. Egy alkalommal az egyik európai nagykövetség munkatársának bőröndjét pakolták ki. Nagy hibát vétett az egyik enyveskezű elkövető, véletlenül a bőröndben felejtette azt a kesztyűt, amiben lopásait hajtotta végre. Az országból, ahová megérkezett a majdnem üres bőrönd, a benne talált kesztyűt a kollégák visszaküldték számunkra. A reptéren dolgozóktól azon részétől, akik munkájuk révén hozzáférhettek a csomagokhoz, rejtett módon szagmintát vettünk. A szagmaradvány alapján pedig, a kutyák segítségével, egyértelműen be tudtuk azonosítani az elkövető személyét. Mivel ez még nem volt elegendő bizonyíték – a szagnyom csak közvetett bizonyíték – elkezdték figyelni az illetőt és a feltételezett társait is. A megfigyelés alapján a kollégák hamarosan elfogták a csomagdézsmáló társaság tagjait. Az elkövetők rács mögé kerültek.

VIII. rész SPORT

40. Agárverseny

Hangyássy László (agártulajdonos, tréner)

Az agár az egyik legősibb vadászkutya. Az évezredekkel ezelőtt élő, vadászó életmódot folytató közösségeknek szükségük volt egy gyors kutyára, amely képes volt kis- és nagyvadak űzésére, megfogására és leterítésére. A mai kor agarainak kialakulását nagyban elősegítette a népvándorlások során bekövetkezett, inkább véletlenszerű, mintsem tervezett fajtakeveredés. A honfoglaló magyar ősökkel agarak is érkeztek a Kárpát-medencébe. Történelmünk során több náció is megszállta országunkat, és a magukkal hozott kutyák szintúgy keveredhettek az őshonos magyar fajtákkal, így az agarakkal is. A nemesek, de főként a királyok kedvelt időtöltése és egyben sportnak is felfogható szórakozása volt az agarászat. E főúri passzió jótékonyan hatott a faj fennmaradására és a kutya tulajdonságainak fejlődésére. A XIX. század vége felé viszont egyre nagyobb, addig ugaron lévő földterületet vontak mezőgazdasági művelés alá, csökkent az agarászásra alkalmas terület nagysága.

A ma közismert agárverseny alig százéves múltra tekint vissza. Elődje a coursing, ami Nagy-Britanniában a XIX. században nyert teret. A két párhuzamban álló agár elé egy nyulat engedtek és már rajtolhattak is (a modern coursing pályán húzott műnyúl cikk-cakk irányú haladásra készteti a kutyákat). Mivel az agarak gyorsabbak, mint a tapsifüles, ezért egyre jobban megközelítik. A nyúlnak van egy egyedi képessége. Ha üldözője leheletét a nyakában érzi, tengelye körül száznyolcvan fokban megpördül és az ellenkező irányba inal. A nyúl minden egyes fordulása pontot eredményezett a fordító kutya számára. E versenyből fejlődött ki a körpályás verseny. Az élő nyúl szerepét egy elektronikusan mozgatott műnyúl vette át, és mivel a pálya jól belátható, a futamok egyre nagyobb nézőközönséget csaltak ki a lelátóra.

A coursing Magyarországon is kedvelt sport lett. Mivel a világ leggyorsabb kutyája az angol agár (akár 90 kilométeres sebességgel is képes futni), ezért a XIX. század második felétől többet is behoztak hazánkba, a magyar agarak futóteljesítményének feljavítására. Ennek a jobbító szándéknak azonban lett egy hátulütője. Bár a magyar agarak lassabbak (60-70 kilométeres sebességre képesek), mint a szigetlakó társaik, de azoknál jóval kitartóbb futók. A magyar agár a coursing versenyen akár hétszer is meg tudta fordítani a nyulat, erre angol fajtatársa sosem lenne képes. Kezdett felhígulni a magyar állomány. Lépni kellett. 1906-ban megszületett a magyar standard, amely bármilyen hasonlatosságot kizár az angol agárral.

A II. világháború után szinte teljesen kipusztult a fajta. A hatvanas években egy Mátyás királyról szóló filmet kezdtek el forgatni és ahhoz szükség lett volna néhány agárra. Felkutatásukra országos hajtóvadászat indult. Apró falvakban, eldugott tanyákon találtak rá néhány egyedre. Valóssá vált a veszély: ha nem történik sürgősen lépés a populáció szaporítására, akkor végleg kipusztul a fajta. Ma már jobb a helyzet, de büszkeségre koránt sincs okunk. Európa számos országában jóval több magyar agár él, mint hazánkban. Németországban van belőle a legtöbb.

A X-es fajtacsoportba az agarak tartoznak. Versenyfutásra legalkalmasabbak: az angol, magyar, afgán, orosz, spanyol, arab, perzsa, kis olasz és a whipet. Az agarak sajátos kinézetűek: áramvonalas testalkat, hosszúkás fej, háta – fajtánként változó mértékben – ívet zár be a farával, mélyen ülő mellkas és hosszú lábak jellemzik. Vágtázás közben három-négy méter a lépéshossza. A magyar agár versenypályán 480 métert harminc másodperc alatt tesz meg. Hosszú farkával kiválóan tudja kormányozni mozgását. Az ír farkas agár a legtermetesebb, akár száz kilónál is nehezebb lehet, a magyar fajta közepes a maga 25-40 kilójával, míg az egy kiló súlyú kis olasz agár miniatűrnek számít, de nagyon lelkes versenyző!

Az átlagember ritkán találkozik agárral. Legélénkebben az afgán agár képe élt bennem. Aztán kezembe került egy fotó, egy csodaszép magyar agárról készült. A kép hatása alá kerültem. Nem sokkal rá kilátogattam a csepeli agárpályára. Ha rágondolok, még ma is előjön bennem az a bizsergető érzés, amikor a kutyák kitörtek a boxból és a műnyúl után iramodtak. Másnap fellapoztam az egyik kutyaújságot, majd felhívtam egy tenyésztőt. Kedvesen fogadott, és mivel nem értettem a kutyákhoz – bár már volt dobermannom és német juhászom is –, megkértem, válasszon nekem egyet az alomból. A tenyésztő jó szeműnek bizonyult. Az általa választott agár 1999. év legeredményesebb kiállítási agara lett, ráadásul jó futó is volt. A sors nem volt kegyes hozzá, fiatalon megmérgezték. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy vele szinte párhuzamosan választottam egy másik agarat. Ez a kölyökválasztás már tudatos volt. Napokon át jártam a tenyésztőhöz. Első alkalommal az alom fele egyformán tetszett. Másnap már csak két kölyök vetekedett a szívemben. Harmadnapra kiderült: nekem Frakk kell! Ő volt a legelevenebb, és ő startolt rá legdinamikusabban az előtte elhúzott szőrpamacsra. Mindezek mellett a három hónapos gömböc formájú kölyök gyönyörű teremtés volt.

Közel lakom a Dunához. Akadt egy pecabot a házban. A damil végére nem horog és rá kukac, hanem a már ismert szőrpamacs került. És már kezdődött is Frakk ösztönerősítése. A játszadozás során ügyeltem rá, hogy az orra előtt huzigált csalit soha se tudja megkaparintani. A játék egyszer sem tartott két-három percnél tovább. Közben jó nagyokat sétáltunk a Duna parton. Úgy kilenc hónapos lehetett Frakk, mikor biciklire pattantam – ő pórázon volt – és napi egy alkalommal öt-tíz kilométert hagytunk a hátunk mögött. A tempódiktálás során ügyeltem rá, hogy ne késztessem vágtára, csak maximális ügetésre. Arra viszont mindig. Ugyanilyen fontos a fokozatos terhelés elve.

Tízhónapos korára az agárnak kifejlődnek az izületei. Elkezdtük a versenykutya szint eléréséig vezető munkát. Kimentünk a csepeli pályára. Eleinte szoktuk a pálya zaját, a műnyulat mozgató géphangot és annak hangulatát. A bokszajtó felcsapódása után a száguldó agarak látványa lenyűgöző volt. Frakk fejét tenyerembe fogtam és tekintetét mindig a figyelni érdemes mozzanatokra tereltem. Aztán már tette magától is. Érteni kezdte a látottakat. Elérkezettnek láttam az időt a próbafutásra. Nem bokszból indulva Frakk rástartolt a műnyúlra és mire elérkezett volna a kanyar, a műnyúl már ki is dobódott. Következett a nyitott bokszból, majd az elölről zárt, és végül a szabályosan zárt bokszból való indulás gyakorlása. Végül pedig már magától akart bemenni a starthelyre, és nem véletlenül. Lázban égett a futásért. A szájkosár és a mez eltűrése különösebb problémát nem okozott neki. Már magabiztosan futotta a köröket. A versenyen hat kutya fut egyszerre, tehát gyakorolni kellett a csoportos futást is. Ekkor már minden a versenyszabályzatban lefektetettek szerint történt. Frakk hamar belerázódott a kötelékben végre hajtott futásba. Versenyen csak az a kutya indulhat el, akinek van licencengedélye. Megszerzése két különböző típusú futás eredményén múlik. Először egymagában kellett körbe futnia a pályát, majd kétszer csoportosan. Akkor két alapvető elvárásnak kellett megfelelnie, a szabályos előzésnek, és a kötelékben való futásnak. Frakk megkapta a licencengedélyt.

Első versenye a Kölyök derbi volt, amit megnyert. És innen páratlan karrier indult el, az elkövetkező huszonnyolc versenyből huszonhéten győzött. A most három és fél éves Frakk háromszoros magyar-, kétszeres Európa-, és egyszeres világbajnok.

Agaras berkekben nem szokás kiadni a teljes edzéstervet. Én is csak részinformációkhoz jutottam, ehhez tettem hozzá a magam elgondolását. Számomra az agársport fejlődése a legfőbb szempont. Legyen minél több igazán kiváló sportkutya. Az mindenki javát egyformán szolgálja, legfőként a feltörekvő egyedek fejlődését. Ezt szem előtt tartva tárom fel az edzésmunkánkat.

A napi tréning megkezdése előtt egy kiadósat sétálunk, Frakk-kal, közben szimatolhat és a szükségét is elvégezheti. Utána pedig alaposan átmasszírozom a testét. Ha “kerékpáros” nap van, akkor öt kilométer folyamatos, erőteljes ügetés vár rá. Másként zajlik a “motoros” nap. Az indulás után szintén ügető tempót diktálok. A táv felénél – úgy négy kilométer után – egy kb. százötven méter hosszú, enyhén emelkedő szánkódomb kezdődik. Mire odaérünk, a kutya izomzata már bemelegedett, ott gázt adok a motornak, amivel maximális erőbedobásra késztetem a kutyát. A szánkódomb után visszaveszek a sebességből. A hátralévő kilométereket tempós ügetéssel tudja le a kutya. Frakk versenyzési stílusát jellemzi, hogy a cél előtt kétszáz méterrel begyújtja a rakétákat és hosszú véghajrát nyit. Ezzel éri el, hogy húsz-harminc méter előnnyel ér célba. Ez óriási különbség! Az edzések végén újra átmasszírozom, majd következik a megérdemelt pihenés.

Éves áttekintéssel a következő időbeosztással folyik az edzésmunka. A napi tréningre a reggeli órákban kerül sor, hét-nyolc óra között. Csak hétköznapokon edzünk, mert a hét közben dolgozó kutyások hétvégén tömegesen lepik el a terepet.

(Nem a kirajzó invázió miatt szüneteltetem a hétvégi felkészülést, hanem mert a kutyások egy részének mentalitása kritikán aluli. Közveszélyes vagy gazdáik szavára fittyet hányó kutyák tobzódnak szerte szét. Frakkra nemegyszer rontottak rá a szabadság eldorádóját élvező engedetlen ebek. Ilyenkor a kutyám pártjára állok és máris kialakult egy, akár az atrocitásig is elvezető vita. Előző kutyámmal történt, hogy odaugrott hozzá egy rottweiler és egy nagyobb húsdarabot kimart belőle. Ezek után kinek van kedve a hétvégi kutyázáshoz?) Nyár közepén a nagy meleg miatt nem rendeznek versenyt. A kutyák izomzata viszont továbbra is megkívánja a folyamatos munkát. Az edzések idejét korábbra tolom, azt hét órára mindig befejezzük. November végén lezárul az éves edzésmunka. A megérdemelt pihenés egészen március elejéig tart.

Az agár ideálisan tartható, akár lakásban is. Én kertes házban lakom és a meglévő adottságokat összekombinálva alakítottam ki Frakk lakóterét. Nyári lakja a kennel, ami össze van kötve egy fűthető garázzsal. A billenő ajtó használatával bármikor be tud menni az építménybe, annak sarkában számára fekhely van kialakítva. A garázs télen tizenöt fokra van felfűtve. A kutya részére adott a ki-bejárás lehetősége, így egész éven át szabályozni tudja hőháztartását. Versenyszezonban csak a kennelt veheti igénybe (az udvart és a kertet nem). A kutya mozgáskorlátozása elősegíti a mozgás utáni vágy erősödését, hogy kirobbanó energiáját az edzéseken és a versenyeken élje ki.

Egy speciális sportkutya számára nem mindegy, hogy milyen takarmányt kap. Hallgatva a régóta agárral foglalkozók tanácsára, én is azzal a táppal etettem Frakkot, mint amilyennel ők a saját kutyáikat, míg egyszer ki nem próbáltam az “Acana de lux” tápot (nagy mozgásigényű kutyák számára javallt). Kutyám teljesítőképessége lényegesen feljavult. Általa erősebb, gyorsabb és kitartóbb lett, szőre pedig kifényesedett. Verseny előtt a tápot darált marhahússal feljavítom, azért darálttal, mert azt könnyebben emészti a kutyagyomor. (A verseny kezdete előtt egy héttel, a kutya testsúlya szerint ajánlott tápmennyiséget megfelezem, ahhoz húsz deka marhahúst keverek.) A reggeli edzés befejezte után egy szelet rozskenyeret kap Frakk – méltán. Egyébként kutyám mindenevő, imádja a zöldséget, a dinnyéről nem is beszélve. A nagy igénybevétel miatt sok folyadékra van szüksége. Emiatt a tápot beáztatva kapja, és táljából sosem fogyhat ki a friss víz. Versenyek után szőlőcukorral állítom helyre a lecsökkent vércukor szintjét.

Az évente megrendezett Európa- és világbajnokságokra kvalifikációs versenyeken át vezet az út. Minden ország fajta és nem szerint hat-hat kutyát nevezhet be. Az agárverseny kimondottan európai sport. (Európában mintegy harminc pálya alkalmas a nagy nemzetközi versenyek lebonyolítására. A mezőny népes, hiszen akár ezer agár is összegyűlhet. A faluvá dagadó kempingben az egyes nációk kolóniában helyezkednek el. A versenyek két napig, míg az éjszakai népünnepély pirkadatig tart.)

Minden verseny előtt tüzetes orvosi vizsgálaton esnek át a kutyák. Ez dicséretes, mert egy szerető gazda számára mindennél többet ér kutyája egészsége. Sajnos egyes kutyatartók nem riadtak vissza a doppingolástól, amivel nemtelenül kívántak babérokra törni, annak érdekében pedig feláldozzák kutyájuk egészségét. Ennek kiszűréséért doppingvizsgálatra is sor kerül a futamok előtt. Az agárpálya az atlétikapályához hasonlatos. A kisebb testűek számára – kis olasz agár, whipet – a táv háromszázötven méter, a négyszáznyolcvan méter középtávot pedig a többi fajta futja. A pálya alakja egy fektetett O-betűhöz hasonló. A mezőny a pálya bal oldali egyenes kezdőszakaszáról rajtol el. A kutyák indítása bokszból történik, belőle hat van. Elülső ajtaja rácsos, azon kilát a kutya, míg a hátsó tele ajtó. A négylábú versenyzőkön nemcsak szájkosár van, hanem mez is. A bokszok a pálya belső felétől indulva vannak megszámozva, az indulás helyét sorsolással döntik el.(A döntőket jellemzően két előfutam előzi meg. A fináléba került legjobbak sorrendjét az előfutamokban elért időeredmény szabályozza. A leggyorsabbnak bizonyuló kutya indulhat a legbelső starthelyről és így tovább.) A kutyák megkülönböztethetősége érdekében különböző színű mezben futnak. Az 1-es rajthelyről induló piros, majd a továbbiak, kék, sárga, fehér , fekete, míg a külső szélen futó fekete-fehér csíkos mezt visel. A verseny a bokszajtók együttes felcsapódásával kezdődik. A kutyák egy kupacba kerülnek. Mire a százötven méter hosszú egyenes végén elérik az első kanyart, már egymás mögé rendeződnek. Egy kör négyszáznyolcvan méter, belőle másfelet futnak a kutyák. (Vagy a pálya vonalvezetése, vagy a bokszok felemelése teszi lehetővé számukra a másfél kör akadálytalan megtételét.) A kutyáknak a versenyszabálynak megfelelő viselkedését versenybírók figyelik. A futás közben acsarkodó vagy a pályát elhagyó kutyát a versenyből azonnal kizárják. A döntőre kialakult erősorrend előrevetíti a finálé eredményét is. De mivel balesetek és csodák egyaránt előfordulhatnak, egy tömeges bukás esetén vagy egy magát felszívó, addig hátul kullogó kutya is nyerhet. A szukák és a kanok külön futamokon indulnak. Csak akkor vehetnek részt egy mezőnyben, ha azt a versenyre benevezett kutyák alacsony száma indokolja. A szuka némileg lassúbb, mint a kan, de ez nem jelenti azt, hogy vele szemben egy szuka ne indulhatna el győzelmi eséllyel. Az évenként kétszeri tüzelés viszont lehetetlenné teszi a szuka indulását. Az angol agarak versenyén más agár nem vehet részt, mert fajtatársaiknál jóval gyorsabbak (az angol agár 480 méteren akár ötven-hetven métert is ráverne a többire). A döntő – sőt már az előfutamok befejezése – után levezető mozgással fejeződik be a verseny.

Létezik “profi” agárverseny is, amit tagjai számára tilt a Nemzetközi Kutya Szövetség (FCI). A profi szó pénzdíjas versenyt takar, és ennek megfelelő értékű egy-egy kutya élete is. Az “agárgyárban” megszületett alom tagjai között már a világra jövetel után elkezdődik a szelektálás. Az első ránézésre nem nyerő kölykök máris elköszönhetnek az élettől. De a még életben maradók is csak reménykedhetnek a szebb jövőben. Ám végül is szinte mindegyikük sorsa meg van pecsételve. A nem dobogós kutya nem hoz pénzt a tartójának, és tőle érzelemmentesen megszabadul. Megteheti, sosem szerette őt, életének kioltását semmilyen törvény nem tiltja.

A Nemzetközi Kutya Szövetség betiltotta a hosszú távú versenyeket. A verseny hossza nem érheti el a kilométert. Ez a rendelkezés a kitartó futásáról híres magyar agarat érintette a legérzékenyebben. Ez a változtatás hátrányos rá, sőt egyenesen veszélyes. Hogy miért? Szervezete a hosszú távú futásokra fejlődött ki, a versenyek alkalmával pedig rövid vágtára kényszerül. Mivel a szervezet alkalmazkodó képessége nagy, ezért hosszú távon megnőhet az esélye annak, hogy elveszti kitartó futóteljesítményét. Az 1906-ban lefektetett honi standard pedig kimondja: a magyar agár semmiben sem lehet hasonlatos az angolhoz.

ÉLETKÉPEK

A magyar agárnak van egy specialitása. Emiatt vannak, akik lopják, és rabsickodásra használják fel őket. Tartója válogatás nélkül ráküldi a mezei és erdei állatokra. Gyors vadászkutya lévén egyesélyes a küzdelem. Amiben a magyar agár egyedülálló: elbír a vaddisznóval is. Fültövön harapja a veszélyes nagyvadat, amitől az lebénul és így le tudja dönteni. Ám ez a vadászat már kétesélyes. Ha elsőre nem sikerül megfelelőképp elkapni a vaddisznót, az könnyen a kutya életébe kerülhet. Aki ilyen cselekedetre kényszeríti kutyáját, az csak haszonszerzésből tartja. Ezekre az emberekre jellemző, hogy az agarat sanyarú körülmények között tartják és amint romlik a vadászteljesítménye vagy megbetegszik, megszabadulnak tőle.

Az agár rettenetesen falánk állat. Első kutyám állandóan megszökött a kennelből. Tehette, mert álló helyzetből is könnyen átugrotta a két méter magas kerítést. A háztól tíz-tizenöt percnél tovább sosem volt távol. Észrevettem, hogy portyázó útja után mindig hoz valamit. Hol egy pár füstölt kolbászt, hol egy oldal szalonnát, de olykor sonka is akadt zsákmánynak. Hazaérve pedig jó ízűen belakmározott belőle. Napokig törtem a fejem: vajon honnan hozhatja? Egyik nap utána osontam. Néhány utcával arrébb volt egy berni pásztorkutya által őrzött ház. Lakói szorgalmas és a jó ízeket szerető emberek voltak. A ház végében lévő füstölő nem tétlenkedett, három méter magasra voltak benne felakasztva a füstölni valók. Ezt az orr- és ínycsiklandó helyet látogatta oly nagy előszeretettel a kutyám. A ház lakói nap mint nap szembesültek a fogyatkozó készlettel. Sehogy sem értették a dolgot, hiszen van egy remek házőrzőjük, tehát ki más is lehetne a torkos látogató? (Hogy a sok elcsent húsáru miatt mit kaphatott a berni házőrző, arról ő tudna beszámolni.) Miután kiderült a kutyám stiklije, elnézést kértem a megrövidített lakóktól és felajánlottam az utólagos számlakiegyenlítést. A derék emberek nem fogadták el.

Otthon sem bizonyult szűkebb bendőjűnek a kutya. Népes vendégsereget vártunk. Feleségem két kiló krumpliból, tizenöt tojásból, három pohár tejfölből, meg egy tisztes méretű kolbászból rakott krumplit készített. Az alapanyagokat már belehelyezte a tepsibe, amikor csöngettek. A postás volt, feleségem átvette a küldeményt, pár szót talán még váltott is a munkáját végző emberrel, majd visszament a konyhába. Hiába tekintett körbe, a púpozott tepsinek nyoma veszett. Az asszony ekkor kiszaladt az udvarra. A tepsi üresen árválkodott a kennel közelében. Drágalátos kutyánk pedig úgy nézett ki, mint egy anakonda, amely az imént egy tehenet falt fel. A torkos blöki jól kibabrált magával. Az éjszakát ugyanis nem alvással, hanem kínkeserves nyögdécseléssel töltötte el.

A kutya gyermekcentrikussága tiszteletre méltó. Állandóan a fiam közelében volt, ha őt lefektettük a kiságyba, mellé telepedett le. Barátságukat mi sem bizonyítja jobban, hogy a teraszon lévő kutyaágy gyakran látta vendégül a fiamat. De nemcsak a pihenés, de a lábra kapás kapcsán is segítségére volt a kutya. A kapaszkodós korába lépő gyerek a kutya nyakörvébe csimpaszkodott és akár házon belül, akár a kertben, együtt sétáltak. Nyugodtan kimondhatom, fiamat a kutya tanította meg járni. Ez az idill nem tartott sokáig. A torkosságáról elhíresült kutyát ugyanis növényvédő szerrel megmérgezték. Hiába vittem orvoshoz, javulást nem eredményezett a kezelés. A végső stádium alatt bent lakott a lakásban. Nagy erőfeszítések árán felállt, orrát előbb a feleségemhez, majd hozzám, és legvégül a gyerekhez dugta. Aztán kikéredzkedett az udvarra. Ott összerogyott és meghalt. (Még sikerült újraélesztenem, de az már csak hattyúdal volt.)

Hatalmas hó esett. Fogtam a hólapátot és nekiálltam. Fél munkát sosem végzek, ezért az udvaron álló kisbusszal kiálltam az utcára. Tettem a dolgom. Utána beszálltam a járműbe, visszatolattam az udvarba. A kaput bezártam és mint aki jól végezte a dolgát, bementem a házba. Aznapra nem volt programom. Jóval később valamiért kimentem a garázsba. Sehol nem láttam Frakkot – eleinte ő is elszökdösött a háztól. Bebarangoltam utána a környéket, még kutyamenhelyekre is telefonáltam. Minden eredmény nélkül. Kegyetlen érzés volt a hiábavalóság, de mit tehettem? Álomra hajtottam a fejem. Másnap reggel kimentem a garázsba. Kinyitottam az autó ajtaját és nem kis meglepetésemre egy potyautasra találtam benne. Nem tudtam rá haragudni, mert Frakk úr volt.

Zárulhat-e csalódással az a verseny, aminek végén Európa-bajnok lesz a kutya? Nekem igen. Négy éven át rendre egy német férfi agara nyerte a kontinensbajnokságot meg a világbajnokságot is. Ez magabiztossá, mi több, kissé nagyképűvé tette őt. Mindenkivel éreztette tekintélyét. Első világbajnokságán hatodik lett Frakk. A rákövetkező évben is bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe. Az eltelt egy év alatt sokat fejlődött a kutyám. Elstartolt a finálé mezőnye. Frakk lábában már ott volt a szánkódomb kaptatójának vágtázással legyőzött ereje. A hat kutya együtt futott, mígnem Frakk begyújtotta rakétaműveit és harminc métert verve a mezőnyre, elsőként futott át a célvonalon. Nem sokáig örülhettem a páratlan, a többi kutyára nézve megalázó győzelemnek. A döntőben induló kutyák gazdái ugyanis azonnal megóvták a futamot. Doppingvétségre hivatkozva tették. Az orvosi vizsgálat mindent rendben talált Frakknál, ennek ellenére senki sem gratulált nekem a megérdemelt győzelemért. A német arcára pedig jobb nem is visszagondolni. Voltam én “unfair”, meg minden, csak tisztességes ember nem!

Következett a világbajnokság. Mivel azon 800-1000 kutya indul el ezért, hogy senki ne késse le a futamát, több állomáshely után jutnak el a rajtbokszba. Az előre léptető helyek első pontján odajött hozzánk a versenyorvos, és amilyen vizsgálatot csak el lehet végezni egy versenykutyán, azt mind megtette. Ez a feltűnő figyelmesség tisztán rámutatott a velem szemben továbbra is meglévő bizalmatlanságra. Bosszantott és rosszul is esett. Szerencsére nem nekem kellett rajthoz állni. Frakkot pedig nem izgatták a körülötte fodrozódó hullámhegyek, mert futott és futott, s világbajnok lett.

Egy agár hétéves koráig versenyez. Most épp félidőben vagyunk. Sporttársai egyre jobban meg fogják szorítani Frakkot. Elérkezik majd az a pillanat is, amikor nem ő fog elsőnek átrohanni a célon. Ez természetes velejárója a sportnak.

41. Agility

Sebők István (agility bíró)

Jelentős társadalmi eseménynek számít Nagy-Britanniában a Crufts Show. A nagyszabású szórakoztató program rendezői 1977-ben felkérték Peter Meanwellt, hogy szervezzen egy addig még nem látott kutyás bemutatót a kiállításra. A bemutató nemcsak a laikus nézők tetszését nyerte el, róla a sportkutyások is nagy elismeréssel szóltak. A zsúfolt nézőtéren foglalt helyet John Gilbert kutyakiképző is, aki azonnal felismerte a produkcióban rejlő lehetőséget, s máris egy új kutyasport kezdett körvonalazódni a fejében. Mivel ugróakadályok vételére már addig is tanították a kutyákat, ezért a már meglévő tudásra építve kívánta létre hozni az agility sportot. Rajta kívül természetesen másokat is megérintett az újfajta kihívás, aminek következtében 1978-ban már sokadmagával fáradozott az akadályok megtervezésén és a hatékony edzésmódszer kidolgozásán. A vállalkozó kedvű és lelkes emberek rá egy évre megnyerték szponzornak a Pedigree Chum-ot. Az anyagiak megléte lehetővé tette számukra a versenyek tervszerű létrehozását, így például a II. Angol Kutyakiállításon, Leicesterben is. A pálya vonalvezetése akkoriban még nyolcas alakú volt. Az indítás a képzeletbeli nyolcas közepén felállított asztaltól történt. A kutyáknak végig kellett robogni az egyik száron, majd a rajtvonalon áthaladva, bejárták a pálya másik szakaszát is. A végén pedig visszaérkeztek a pálya centrumában lévő start-célhelyre. Akkoriban futhatott össze John Gilbert és Peter Lewis, akik ma már az agility sport atyjainak számítanak. Az ott látottak és az addig tapasztaltak alapján a két szakember megosztotta egymással a gondolatait, azokat kielemezték és alaposan megvitatták. Ennek eredményeként alapvetően megváltozott az agility verseny szerkezete. Megszűnt a kötött akadálysorrenddel bíró nyolcas alakú pálya, a helyébe egy olyan gyakorlat lépett, ami minden versenyen más és más vonalvezetésű és kialakítású pályát eredményezett. Ez mind a mai napig így van. Az edzésmetodika terén is újat teremtettek, valamint a bírálatokat illetően is átfogót alkottak. 1981-ben két nagy érdeklődést kiváltó eseményt is bevontak az új sport népszerűsítésébe, a Crufts- és az Olimpic Show-t. Mindkettő jelentős kutyakiállítás. Az agilityvel első alkalommal ott találkozhattak a nem szigetlakó európaiak. A belga kutyások lettek rá a legfogékonyabbak. Amint hazaértek, máris nekiláttak az új sport meghonosításának. Tőlük jutott el az agility a franciákhoz; ma már Franciaországban van az FCI agility központja, melyet a francia Jean-Paul Petitdidier irányít.

Magyarországra videokazetták által jutott el az agility, úgy 1989 táján. Kutyás körökben nagy tetszéssel fogadták az új sportot. Több budapesti kutyaiskola is felvette programjába az ügyességet és gyorsaságot egyaránt megkívánó sport oktatását. Az első hazai agility bemutatóra 1991-ben, Budapesten került sor, a tavaszi CACIB-on. Az Óbudai Kutyakiképző Iskola csapata mutatta be ott a tudását. A magyar versenyzők két évre rá már részt vettek az Arnhemben megrendezett Európa-bajnokságon, annak ellenére, hogy az első országos bajnokságot csak egy évvel később, 1994-ben rendezték meg Komáromban, ahol mintegy negyven versenyző mérte össze a felkészültségét. Az évek múlásával jelentős változás állt be a nemzetközi versenyporondon. 1996-tól már világbajnokságot rendeznek belőle, ami évenként ismétlődik. Rendezője az FCI (Kutyatenyésztők Nemzetközi Szövetsége), amely azonban csak a fajtatiszta kutyák számára teremtette meg az egyenlőség elvét. Hogy a fajtatiszta és a keverék kutyák is azonos eséllyel indulhassanak el, Petra Fuchs (Olaszország) kiötlötte és megvalósította az IMCA-t (International Mixed & Breed Championship in Agility), a Fajtatiszta és Keverék Kutyák Nemzetközi Agility Versenyét, ami mára világbajnoksággá nőtte ki magát. Ebből a versenyből a harmadikat Gyulán rendezték meg, 2002. szeptemberében. A hazánkban lebonyolított viadalnak külön érdekessége volt, hogy azon belül egyben egy Paragility világbajnokság is lezajlott. A rajthoz álló magyar sportemberek mellett indult még Egyesült Államok-beli, holland, szlovén, és még jó néhány ország versenyzője is, összesen tizenegyen voltak, köztük egy alig látó cseh hölgy is. Az agility sportot világszerte egyre többen űzik, népszerű az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Izraelben, és természetesen szinte egész Európában. Világversenyeken a franciák, hollandok, finnek, belgák a legsikeresebbek. Hazánkban mintegy három-négyszázan hódolhatnak e sportnak.

Az agility olyan kinológiai sport, mely minden kutyafajta számára nyitott, így a keverékekre is. Elősegíti ember és kutya alkalmazkodó képességének fejlődését, mind egymás, mind a környezet felé. Kimagasló partnerkapcsolatot kíván meg. Elnevezése angol, illetve latin eredetű, jelentése: tevékeny, ügyes, életre való, gyors, mozgékony. Jellege és látványossága alapján a díjugratáshoz hasonlatos verseny. Az agility gyakorlati részéről röviden annyit: a pálya térbeli kiterjedése hússzor negyven méter, rajta tizenkettő-húsz akadály található, melyek áthaladási sorrendje, útvonala kötött. Az akadályokon a kutyának póráz és nyakörv nélkül kell áthaladni, őt a gazdája kéz és hangjelekkel irányítja. A verseny értékelésénél a legfőbb szempont a hibátlan teljesítés, a gyorsaság másodlagos.

A versenyek általában egy agility és egy jumping futamból állnak. Az agility versenyen indulóknak minden olyan akadály fel van állítva a pályán, ami ehhez a sporthoz tartozik, tehát a zónások is. A jumping futamok alkalmával pedig csak az ugró és kúszó akadályok, valamint a szlalom vannak felállítva. Ez a verseny lényegesen gyorsabb ritmusú, mint az agility. A versenyek alkalmával három méretosztályt különböztetünk meg. A legkisebb kategóriába tartozó kutyák marmagassága maximum harmincöt centi lehet (S-kategória), a közepes méretűeknél harmincöt és negyvenhárom centi (M-kategória), míg a nagy testűeknél ez negyvenhárom centi fölött van (L-kategória). Az agility – mivel kortól és nemtől függetlenül bárki gyakorolhatja – alkalmas arra, hogy akár tömegsporttá váljon. Űzése nem kívánja meg drága felszerelések beszerzését. Gyakorlása nem évszakfüggő, teremben is végezhető. Viszonylag rövid képzési idő után is lehet vele látványos eredményt elérni. A kutyák rendszeres részvétele agility edzéseken csak egyéves koruk után ajánlott. Versenyen tizenöt hónapos koruk után indulhatnak. Felső korhatár nincs megszabva, a hét éven felüli kutyák a veterán korosztályban indulhatnak.

Essék szó a pálya tartozékairól.

Magasugró akadályok (verőléces akadályok).

Ezek teljesíthetők a legkönnyebben. A három kategóriába sorolt versenyzőknek természetesen más és más magasságban lévő szintet kell megugrani (S-kategória 25-35 centi, M-kategória 35-45 centi, L-kategória 55-65 centi). A verőléc szélessége százhúsz centi. Sokféle kialakítása lehet: egyetlen léc (a leggyakoribb), egymás fölött több léc, sövényimitáció fölé helyezett léc, stb. Belőle dupla akadályt is fel lehet állítani. A két akadály léceinek magasságkülönbsége tizenöt-húsz centi, és a haladási iránytól távolabbi a magasabb. A dupla akadályt is egy ugrással kell teljesíteni a kutyának. Ez a távolság az S-kategóriában 30 centi, az M-kategóriában 40 centi, míg az L-kategóriában 55 centi.

Ugróakadálynak számít még a viadukt és a téglafal is. A viadukt alsó részében két lyuk van kialakítva, azok bármelyikén kényelmesen átférne egy kutya, de azt ők nem szokták igénybe venni, inkább ugranak. Az akadály falvastagsága húsz centi. A téglafal leküzdésében is az jelenti a legfőbb nehézséget a kutyának, hogy azon nem lát át. Ezeken a léchez képest széles pályaelemek tetején leverhető kúpcserép imitáció van elhelyezve, amit egy hosszában kettévágott műanyag csővel oldanak meg, mégpedig a domború felületével fölfelé.

Karika. Motorkerékpár gumiból vagy könnyen hajlítható PVC csőből készül. A karika négy pontját rögzítik átlósan kötél vagy lánc segítségével egy téglalap alakú keret sarkaihoz. A karika átmérője harmincnyolc és hatvan centi között változhat. Fontos szempont, hogy a földtől milyen magasan van a kör középpontja. Annak értéke kategóriánként változik (S-M kategória 55 centi, L-kategória 80 centi). Ha gépjármű gumiköpenye a karika, akkor a belső vájatot valamilyen anyaggal ki kell tölteni, hogy abba egy kutya lába se akadhasson bele. Ez a pályaelem is stabilan áll a földön.

Távolugró akadály. Fából készül. Kategóriától függően két-öt részből állítják össze. A legalacsonyabb elem 15 centi magas, a legmagasabb 28 centi. Szélességük pedig 120 centi. Tetejük enyhén ferde. A pályán úgy vannak elhelyezve az elemek, hogy azok alacsonyabb oldala legyen az érkező négylábú felé. A kettő vagy maximum öt elemből álló akadály mind a négy sarkát rudakkal jelölik. Az elemek egyenlő távolságban sorakoznak egymás mögött, de azokat a kutyának egy szökelléssel kell átugrani. Az ugrás hossza a következők szerint lett meghatározva: S-kategória negyven-ötven centi (két elemből áll), M-kategória hetven-kilencven centi (három-négy elemből áll), L-kategória százhúsz-százötven centi (négy-öt elemből áll).

Asztal. Hagyományos asztal értendő rajta, melynek a legkisebb oldalmérete kilencvenszer kilencven, míg a legnagyobb százhúszszor százhúsz centi lehet. Alakjának mindenképp négyzetesnek kell lenni. Magassága megegyezik a különböző méretosztályok ugrásszintjével. A verseny közben a kutyának fel kell ugrani az asztalra, ahol kerek öt másodpercet kell tartózkodnia. Régen azt még a bíró által megkívánt pózban kellett tennie. Manapság már kötetlen testhelyzetben időzhet rajta. Ez az akadály kissé ellentmond a verseny egyik céljának, a gyorsaságnak, ugyanis a lendületben lévő kutya ritmusát alaposan megtöri. Az öt másodperc mérése nem egyszerű feladat a bíró számára, hiszen a számolás nem megbízható, ha pedig stopperral méri az időt, nem tud a versenypályára figyelni. Létezik már asztallapba építhető elektronikus óra is, de annak ára nem két fillér. Az asztalakadálynak stabilnak, billenés- és csúszásmentesnek kell lenni.

Szlalom. Nyolc, tíz, vagy tizenkét rúdból tevődik össze. Az oszlopok magassága száz és százhúsz centi között van. A rudak egymástól ötven-hatvanöt centi távolságra, egy sorban helyezkednek el. A világbajnokságokon kötött az oszlopok közötti távolság, hatvan centiben van meghatározva, Ez standard méretté vált a mindennapi gyakorlatban. A kutyának úgy kell megkezdeni a szlalomon való áthaladást, hogy az első rúd tőle balra legyen. Amikor átfűzte magát az oszlopok között és kijött, akkor bal felé kell továbbhaladnia.

Zónás akadályok. Azért hívják így őket, mert mind a fel-, mind a lejáró részük föld felé eső részénél van egy olyan jól láthatóan, az alapszíntől eltérő színűre festett szakasz (érintőzóna), amibe legalább egy lábbal, bele kell lépni a kutyának. A fel- és a lemenő ágon azért hozták létre a zónaszakaszt, hogy azokon a részeken ne ugorhasson nagyot a kutya, mert számára az balesetveszélyt jelentene. Háromféle zónás akadály létezik.

Palló. Három, teljesen egyforma hosszúságú részből áll, az egyes részek hossza háromszázhatvan és négyszázhúsz centi között lehet. A palló szélessége harminc centi. Az akadály vízszintes részének magassága százhúsz és százharmincöt centi között lehet. A fel és a lejáró részeken huszonöt centinként egy-egy fából készült kapaszkodó léc van felrögzítve, melyek felülete le van gömbölyítve.

Hinta (mérleghinta). Hosszúságának háromszázhatvanöt és négyszázhuszonöt centi között kell lenni, magassága középen a hossz egy hatoda. Szélessége harminc centi. Kapaszkodó lécek nincsenek rajta. Fel- és lejáró részén a kontaktzóna kilencven centiméter. Ezt az akadályt úgy kell megépíteni, hogy amikor lelép róla a kutya, az magától visszabillenjen. Ezt ellensúllyal lehet biztosítani.

Palánk-akadály. Két trapéz formájú táblaelemből áll, amelyek a keskenyebbik részüknél, felül egymáshoz illeszkednek. A felső él kilencven centi, míg a földdel érintkező rész száztizenöt centi széles. A két oldal által befogott szöget tetszés szerint lehet állítani. Az L-kategóriában derékszögbe van állítva, így a csúcspontnak a földtől mért legmagasabb távolsága százkilencven centi. S-M kategóriában ezt százhetven centire leengedik, tehát nem zár be derékszöget, lankás lesz az akadály. A zónaterület itt a leghosszabb, százhat centi. A fel és levezető részekre itt is kell kapaszkodóléceket szerelni.

Kúszóakadályok. Kétféle van belőle: a merev alagút (kukac) és a szövet alagút (zsák). Az első esetében egy három-hat méter hosszú és hatvan centi átmérőjű csövet kell elképzelni, ami például teherautó-ponyvából készül. Belülről merevítő karikákkal van ellátva. A cső vonalvezetését tetszés szerint lehet alakítani (félkörív, u-alak, s-alak). Sátorcövekkel igen jól lehet rögzíteni ezt az akadályt, a legfontosabb, hogy az akadálynak se az eleje, se a vége ne mozdulhasson el. Zárt helyen tornazsámolyokkal és az ugrószekrény elemeivel szokták stabilizálni.

A zsákos kúszó boltívszerű a bejárata hatvan centi széles és hatvan-hatvanöt centi magas, a hossza pedig kilencven centi. Ehhez egy kétszázötven-háromszázötven centi hosszú zsák kapcsolódik, amit általában szintén vízhatlan anyagból készítenek. A toldalékrészben nincsenek merevítő elemek. Ennek következtében a zsákba berohanó kutyának az orrával kell utat törni magának.

A rajtnál és a célnál fotocella érzékeli az indulás és az érkezés idejét. A startakadály egyben a cél is lehet. Ez a változat csak akkor javallt, ha kevesen indulnak el a versenyen (a következő versenyző starthoz állását késlelteti az egykapus megoldás).

A felvezetővel kapcsolatos elvárások: szeresse a kutyáját és a vele való közös játékot. Törekedjen a jó kontaktus kialakítására és megtartására. Kutyájával legyen mindig kiegyensúlyozott és következetes. Ismerje annak idegtípusát, jó és rossz tulajdonságait, valamint reakcióit külső tényezők hatására - például időjárás, zaj, tüzelő szuka. Ismerje négylábú társának szellemi és fizikai terhelhetőségét. Maximálisan legyen tisztában a kutya jelzéseivel. Rendelkezzen gyors helyzetfelismerő, valamint nagy fokú koncentráló- és jó állóképességgel. Fogadja el: az agility elsődleges célja, hogy kutya és gazdája jól érezze magát a pályán.

A kutyákkal szemben a következő elvárásokat lehet megfogalmazni. Fajta szerinti megkötés nincs, de előnyben vannak a könnyebb testalkatú, magas intelligenciaszinttel rendelkező négylábúak. Ki kell emelni a terelőkutyákat, hiszen azokat az ember évszázadokon át azért tartotta és tenyésztette, hogy a gazda legkisebb jelzését is villámgyorsan megértsék és megfelelő módon reagáljanak rá. Fajtákat tekintve legideálisabb a border collie és a belga juhászkutyák, miniosztályban pedig a sheltie. Tartozzon a kutya bármelyik fajtához, fontos, hogy játékos legyen, a jó apport képesség mellett rendelkezzen nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőséggel. Legyen közömbös más ember és kutya iránt, viselje el a tömeget és a tömegzajt. Önállóságát megtartva bírjon alapfokú engedelmességgel.

Gazda és kutya kapcsolata az agility sport szempontjából. A szabályzat előírja, hogy verseny közben semmiféle tartozék nem lehet a kutyán. Őt csak hang és testjel segítségével lehet irányítani a pályán. Következésképpen nagyon sok utasítást adunk neki a mozgására, haladási irányára és az akadályokra vonatkozóan. A kutya számára a gazda jelzései csak akkor hordoznak információt, ha azok jelentését a kutya meg is érti. Az állatok kommunikációjában a legnagyobb szerepe a vizuális jeleknek van. A hangadás csak kiegészítő eszköz. Az emberi mimika, a mozgás és a testtartás is félreérthetetlenül képes egyszerű fogalmakat közölni. A kommunikációs jeleket persze minden alkalommal azonos módon kell leadni, hogy azok egyértelműek legyenek a kutya számára. Az eltérő jelentésű testjelek legyenek egymástól jól elhatárolhatók, alkalmazásukban pedig törekedjünk következetességre. A kézjelek a kutya szemmagasságából indulnak, ez elsősorban a tanítás kezdeti időszakára vonatkozik. Mindig a kutyával és az akadállyal azonos oldali kar adja a jelzést, amit azzal erősítünk meg, hogy közben kilépünk a mutatott irányba. A testbeszédben a közlendő mértékére a jelzés intenzitása utal, tehát minél nagyobbat kell ugrani a kutyának, annál nagyobbat kell lendíteni a kézzel. A gazda, a falkavezér a legfőbb vonzerő a kutya számára. Azzal is irányítjuk a kutyát, hogy az akadály, illetve a pálya megfelelő pontján helyezkedünk el.

Hangjelekkel akkor is tudunk információt közölni, ha a kutya látóterén kívül vagyunk, például ha előttünk fut. A vezényszavak legyenek rövidek, egymástól jól megkülönböztethetők. Használjuk ki és használjuk következetesen azt a lehetőséget, ami a hang erejének, színezetének és magasságának változtatásában rejlik.

Nagyon fontos, hogy a kutya bármilyen parancsot azonnal és villámgyorsan hajtson végre, mégpedig a gazda jobb- és baloldalán egyaránt. Meg lehet tanítani a kutyát arra is, hogy különböző irányokba – előre, jobbra és balra – vezényszó alapján önállóan induljon el. A kutyákat ösztönző módszerrel tanítják az engedelmességre. A motiváció általában labda vagy jutalomfalat. A lényeg az, hogy gyakorlás és verseny közben amolyan játszótéri hangulat uralkodjon el a kutyán.

A pályaelemek tanítása. A metodika alapvető szempontjai: a fokozatosság, a következetesség és a tudatosság. Általános szabály: nem a kutya tehet róla, ha hibázik. A különböző akadályokat az áthaladás módja szerint eltérő vezényszavak és testjelekkel jelöljük. A zónás akadályok esetében például "fel", kúszóakadályoknál "kússz", karika és más ugróakadályoknál "hopp". Az ugrások nagyságát a kézmozdulat megfelelő ívével is lehet a kutya tudtára adni. Az akadályokon úgy gyakoroljunk, hogy a kutya egyszer a jobb, másszor a bal oldalunkon fusson. A kezdeti próbálkozásoktól eltekintve a kutyát ne helyből - ülésből vagy állásból -, hanem mozgásból vezessük vagy küldjük az akadályra, hiszen verseny közben valahonnan érkezik az adott pályaelemre. Az agility pálya területén gyakorláson kívül, pihenés és játék közben is kerüljük az olyan szituációkat, amelyek a versenyszabályokkal ellentétesek - például a verőléc alatt nem ildomos elgurítani a labdát. Úgy tanuljon, hogy meg se ismerhesse a hibázás lehetőségét. Az apporttárgyat mindig időzítve kell az épp akadályt vevő kutya orra elé dobni, hogy földet érve már rohanhasson is utána. Ez a csali folyamatos mozgásra fogja sarkallni.

A léces ugróakadály tanítása.

A kutyát gazdája szembe ülteti a pályaelemmel, és az akadály másik oldaláról hívja őt, vagy a pórázánál fogva vezetve, vele együtt átlép az alacsonyra állított léc felett. A következő fokozat, hogy a kutya háta mögött állva, onnan a léc fölött át kell dobni a labdát, és utána kell küldeni a kutyát.

A viadukt akadály tanításának csak akkor célszerű nekifogni, ha már a verőléces akadály legmagasabb szintjét is biztonságosan ugorja meg a kutya. A tanítás első fázisában célszerű a viadukt tetejére az úgynevezett kúpcserepeket a félgömbölyű oldalával lefelé elhelyezni, mégpedig azért, hogy ugrás közben azon ne tudjon megtámaszkodni lábával a kutya.

Karika. Tanításának kezdeti szakasza hasonlatos a lécakadály tanításához. Ami viszont speciális benne, hogy a karika és a keret között viszonylag nagy hely van. Ezért eleinte úgy függesztik fel a karikát, hogy annak alja súrolja a földet, így a kutyának csak át kell szaladni rajta. A későbbiekben pedig időlegesen el kell fedni a karika és a keret között lévő réseket, hogy eszébe se jusson a kutyának, hogy az oldalrések valamelyikén haladjon át.

Távolugró akadály. Különösebb problémát nem szokott okozni a tanítása. Az akadály fölött átdobott labda ívének megfelelő nagyságú ugrásra fog törekedni a kutya. Az ugróelemek számát természetesen csak fokozatosan szabad növelni. Ha a kutya hajlamot mutat arra, hogy ugrás helyett átgyalogoljon az elemeken, gyakorláskor azokat felborítják, így támaszkodásra alkalmatlan felületet képeznek.

Kúszóakadályok. A három-hat méter hosszú merev alagutat (kukacot) össze lehet tolni, így a kutyának a tanulási szakasz elején csak kb. egy méter hosszú, egyenes irányú alagúton kell áthaladnia. Míg a felkért segítő a pórázánál fogva tartja a kutyát, aközben annak gazdája bedugja fejét az alagútakadály túloldalán a csőbe és magához hívja a kutyát. Ahogy halad a tanulás, úgy lehet egyre jobban növelni a cső hosszát, míg az végül eléri a maximumát. Utána következhet az enyhe, majd erősebb vonaltörés, míg végül u-alakúra formálható az akadály.

A zsákos kúszó tanítása is hasonló. Érdemes visszafelé felcsavarni a zsák lapos végét, és úgy megmutatni az átjárhatóságát, és egyben rávenni a kutyát az azon való áthaladásra. Alkalmazható az a megoldás is, hogy a kutya gazdája a zsák lapos végét emeli meg (így a szilárd bejárati részen remekül ki lehet látni), és a normális haladási iránnyal ellentétes oldalról küldi be a kutyát. Ha egyszer-kétszer sikerült átsegíteni az ebet, már könnyen megy a gyakorlás. A kutya az orrával fogja túrni a lapos anyagot. A haladásra nemcsak a gazdája bíztatása fogja serkenteni, hanem a hátát simogató anyag melengető érzése is arra ösztökéli.

Érintőzónás akadályok. Tanításuknál alapvető szempont, hogy a kutyának mind felfelé, mind lefelé legalább egyik mancsával érintenie kell a kontaktzónát. Ennél fogva a négylábúaknak valamelyest le kell fékezni a futásuk tempóját. A feljáróra való megfelelő rávezetés is befolyásolja azt, hogy a kutya belelép-e a fölfestett zónába. Kezdetben úgy célszerű a kutyát a zónás akadály felé vinni, hogy az előtt kb. egy méterrel már egyenesen futhasson felfelé, ne pedig oldalról, hogy a zónát ezáltal esetleg átugorja. Lefelé haladáskor a zónába lehet eledelt tenni, ott le lehet fektetni vagy meg lehet állíttatni a kutyát.

A tanításnak van egy másik szisztémája is, miszerint nem a zóna helyét kell megtanítani a kutyának, hanem olyan haladásra kell kényszeríteni, ami által biztosan belelép a zónába, de közben nem veszít sebességéből. Ez a következőképpen érhető el. A feljáró rész elé egy karikát kell rögzíteni a földbe, amelyen a kutyának át kell haladnia. A karika átmérője ne legyen sokkal nagyobb a kutya marmagasságánál. Természetesen ennél a módszernél külön meg kell tanítani a kutyának azt, hogy ezen a karikán át kell bújnia. A nagy sebességű áthaladás csak úgy lehetséges a kutya számára, ha kissé összehúzza magát, ezáltal mozgása megváltozik, laposabban fog futni, ezáltal könnyen belelép a kívánt részbe. A lefelé haladáskor is hasonló hatású a palánk végébe helyezett karika.

A palánk esetében (A-alakú) tanításkor minimálisra csökkentik a fel- és a lejáró rész meredekségét.

Hinta. Mivel gyakorlás közben lehet nyakörv a kutyán, ezért a mérleghintára történő rávezetéskor azt érdemes megfogni, és úgy átsegíteni rajta. A mérleghintát eleinte nem a kutya fogja mozgásba hozni a testsúlyával, hanem egy segítő ember, aki nagyon óvatosan fogja a másik oldalára billenteni a hintát. Ez az akadály első próbálkozáskor könnyen okozhat ijedtséget a kutyákban, mivel lábuk alól elveszítik a talajt. A billenés végén pedig jellegzetes puffanó hangot ad a szerkezet, esetleg el is mozdulhat. Ezért a tanítás során óvatosnak és türelmesnek kell lenni.

Asztal. Ha már megy a léc átugrása, akkor nem fog nagy problémát okozni az asztalra való szökkenés elérése. A rajta való időzés megtanítása a nehezebb feladat. A gazdának érdemes az asztal átellenes oldalához állni, így szemből fogadni a lendületesen érkező kutyát. Labdát vagy jutalomfalatot is lehet az asztallapra helyezni, ami nem csak a felugrást motiválja, hanem – mivel azt a kutya a szájába akarja venni - az azonnali leugrást is meggátolja. Ha viszont gyakorlás közben az asztal egy több akadályból álló kombináció utolsó eleme, akkor ajánlott más sporttárs segítségét igénybe venni, hogy a kutya lendületét valamilyen motivációs eszközzel, vagy akár kézzel fékezze.

Szlalom. Ezt a legnehezebb megtanítani a négylábúnak. Alaphelyzet: az első oszlop a kutya bal vállánál van. A gazda szembe fordul a négylábú társával, és a kezében lévő jutalomfalatot felülről belógatja az első két rúd közé, majd azt szlalomszerű kígyózó kézmozdulat kíséretében végig vezeti a többi karó között is. Mivel a versenypálya kialakítása mindig egyedi, ezért adódhat úgy is, hogy a gazdának jobb kézre fog esni a szlalom. Ha a kutya azt szokta meg, hogy szlalomban mindig a gazda bal oldalán halad, a másik oldalra kerülve megzavarodik és be sem megy a rudak közé. Ezért úgy is kell gyakorolni, hogy a kutya gazdája a pályaelem jobb oldala mellett halad, és onnan bíztatja a négylábú társát. Mint minden akadály gyakorlása közben, ilyenkor is sűrűn kell dicsérni és jutalmazni a kutyát.

A tanítás elején egy-egy akadályt tanítunk meg a kutyának, aztán néhányat összevonunk belőle akadálysorrá, de a gyakorlás vonalvezetése továbbra is egyenes irányú. Utána következhetnek az egymástól enyhe ívben elhelyezkedő akadálykombinációk. A következő fázisban kerül sor a száznyolcvan fokos fordulatok, visszahívások, éles törések és hirtelen irányváltások, majd speciális akadálykombinációk gyakorlására.

Egy általánosnak mondható edzés a következőképpen zajlik. Tíz-tizenöt perc fegyelmezőgyakorlattal indul, amely keretet ad a kutyának a munkára való ráhangolódásra. Utána a kezdő és a haladó versenyzők külön csoportra oszolnak, és tudásuknak megfelelően gyakorolnak. Edzésen viszonylag ritkán futnak le teljes pályát, helyette többféle akadálykombinációt gyakorolnak (öt-hat pályaelemből állót). A lényeg az, hogy mind a kutya, mind vezetője megtanuljon minden akadályt a legkülönbözőbb rávezetési szögekből teljesíteni. Napi tíz-tizenkét kombinációs gyakorlat egyaránt tökéletesen elfáraszt kutyát és gazdát. Egy-másfél óránál nem tart tovább egy edzés. Már az első egy-két gyakorlás alkalmával az összes akadállyal megismerkedik a kezdő kutya, ezáltal gazdájával együtt sikerélményhez jut.

Szabályzat. A három méretosztályról már esett szó (S, M, L). Három teljesítményosztály is van: A1, A2, A3. A1 besorolást kap a kezdő versenyző. A továbblépéshez három különböző versenyen, két különböző bírónál, egy-egy hibátlan futamot kell teljesíteni - nem muszáj nyerni. Ugyanilyen feltételekkel lehet A2-ből A3 osztályba is lépni. A pálya vonalvezetésének minimális hossza száz, míg maximális hossza kétszáz méter. A rajta felállított akadályok száma tizenkettő és húsz között változik, ebből legalább hétnek ugróakadálynak kell lenni. A pályába épített akadályok száma és egymáshoz képest való elhelyezésük bonyolultsága a versenyzők tudásával arányosan nő. Két egymást követő akadály között öt-hét méternek kell lenni. Míg a szlalom csak egyszer lehet a versenypálya része, addig zónás akadály akár három-négyszer is, de nem egymást követően. Az asztal és a kontaktzónás akadályok nem lehetnek rajt vagy célakadályok. A karikát és a távolugró akadályt úgy kell elhelyezni a pályán, hogy azt a kutya egyenes ráfutással tudja megközelíteni.

Pályaépítés. A pálya útvonalának megtervezése a bíró feladata. Kialakításánál szem előtt kell tartania a rajta induló versenyzők tudását. A1 szinten oda kell figyelnie, hogy úgy következzenek egymás után az akadályok, hogy azok ne tévesszék meg a versenyzőket, számukra ne teremtsenek csapdahelyzetet. Mivel a világbajnokságon már csak abszolút profik indulnak el, ezért ott már belefér a rostálásba a csalafinta pályakialakítás is. A felállított pályának a gazda haladásához képest legalább két irányváltást kell tartalmazni a kutya számára. Az akadályok sorrendjét számozással jelölik. A verseny napján és helyszínén mindenféle edzés tilos a pályán. A futam előtt a felvezetőknek öt-tíz perc áll rendelkezésére, hogy azalatt megismerjék a pálya vonalvezetését. Aközben pedig kidolgozhatják a versenytaktikájukat - fantomjátékkal eljátsszák a tényleges versenyfutamot. A futam előtt a bíró ismerteti a verseny részleteit, a szint- és a maximálisidőt (jumping versenyen harminc-negyven, míg agility versenyen negyvenöt-ötvenöt másodperc között szokott lenni a szintidő). A kutya bármilyen testhelyzetből kezdheti a futamot. A felvezető számára engedélyezett, hogy a kezdés előtt beálljon a pálya tetszés szerinti pontjára és onnan indítsa kutyáját. A felvezető csak hang-, kéz-, és testjelekkel irányíthatja a kutyát. Az akadályokat a számozás sorrendjében kell teljesíteni. A verseny a kutya célvonalon való áthaladásával ér véget. A futam során kétféle büntetőpont adható: szintidő túllépéséért, illetve a pályán elkövetett hibáért. A pályán szerzett hibapontok értéke öt, a szintidő túllépése után másodpercenként egy büntetőpont jár. A maximális idő túllépése esetén kizárás a büntetés. Az időt századmásodpercre mérik, és az így kapott hibapontérték is századpontosságú.

Egyszerű hibák a pályán. Ilyen az ugróakadály lécének vagy a viadukt kúpcserepének leverése, zónahiba - ha a kutya egyetlen lábával sem lép bele a felfestett szakaszba. Megtagadás: megtorpan vagy megpördül közvetlenül az akadály előtt (a harmadik megtagadás már kizárást von maga után) , ha a kutya bármelyik testrészével túlhalad az akadály vonalán, ha ugrás helyett átgyalogol a távolugró akadályon, ha a karika és annak tartókerete között ugrik át, ha a szlalomozást rossz irányból kezdi.

Kizárást jelentő hibák. A felvezető tiszteletlen magatartása a bíróval szemben, a kutya bántalmazása, a maximális futamidő túllépése, a harmadik megtagadás, az akadályoknak nem a megadott sorrendben való teljesítése, az akadály rossz irányból való vétele. A bírói döntés ellen nincs helye óvásnak.

ÉLETKÉPEK

Még a hőskorban történt, 1994-ben, valamikor kora tavasszal. Nagyjából fél éve folyt az iskolánkon szervezett agility kiképzés (akkor még nem edzésnek hívtuk). Akadt olyan is a kezdő csoportban, aki aktív munkakutya-versenyző volt, és az agilityt kiegészítésképpen űzte, csak azért, hogy kutyájának valami olyan tevékenységet is biztosítson, amelynek során az – bizonyos korlátok között – felszabadultan rohangálhat. Legalább is ez volt a gazda eredeti elgondolása.

Amikor először jött a pályára, kutyája – egy dobermann – természetesen már tudott akadályt ugrani. Igaz, nem olyat, ami szinte csak egy vízszintes lécből áll, de pár perc alatt ezt is megtanulta, sőt, három-négy egymás után, egy vonalban elhelyezett ugróakadályon is át lehetett vezetni. A kutyának tetszett a dolog, futott, ugrott, szaladt a labdáért, már lihegett. Első alkalomra ennyi bőven elég lett volna, de a gazda ragaszkodott hozzá, hogy megpróbálkozhasson a szlalommal is. Nos, rendben van, elmagyaráztuk és megmutattuk neki, hogy miképp kezdjen hozzá. Csak a dobermannak nem mondtuk, hogy mit csináljon, és ez majdnem végzetes lett. A kutya eddigi tapasztalatai azt mutatták, hogy minél nagyobbat ugrik, annál boldogabb a gazda. Így amikor gazdájával odaléptek a szlalomhoz, szinte állóhelyből elrugaszkodott és ugrott. Át akarta ugrani a szlalomot, de nem ám keresztben, hanem hosszában. A kutya mintegy húsz centivel a durván méteres rudak csúcsa fölött repült. Biztosak voltunk benne, hogy leérkezéskor felszúrja magát az egyikre, a kérdés csak az volt, hogy túléli-e. Ordítani kezdtünk, ki a kutya nevét, ki azt, hogy "nem!", valamelyik lány sikított. Lehet, hogy ez hatott, lehet, hogy a dobi jött rá, hogy valami nem stimmel, minden esetre a harmadik rúdnál elfordította a testét és valahogy a karók közül kikeveredve, a szlalom mellett landolt, szerencsére sértetlenül. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, odament a gazdájához, egy kicsit értetlen, egy kicsit rosszalló tekintettel és elkezdte orrával böködni a gazdi kezében lévő labdát, amit gazdája a nagy ijedség miatt még mindig szorongatott, de ő – semmi kétség – megérdemelt.

A következő hétvégén a gazda – megelőzendő a további balesetveszélyes helyzeteket – változtatott a stílusán. Úgy járt-kelt az agility pályán, ahogy munkakutyázásnál szokásos: a kutya szorosan bal láb mellett, minden forduló sarkos és pontosan derékszögű. Az akadályok előtt rövid, erélyes vezényszavakat adott, sikeres teljesítés után kurtán megdicsérte dobermannját, majd azonnal visszahívta láb mellé. A kutya leszegett fejjel ügetett egyik akadálytól a másikig, szeme menet közben folyamatosan a gazdája jobb kezében, mellmagasságban tartott labdán volt. Így érkeztek az asztalhoz is. A gazda kiadta a "hopp" vezényszót, és a labdát tartó jobb kezét előrelendítette. A kutya, aki eddig csak ezt a kezet nézte és fogalma sem volt arról, hogy mi van előtte, előreszökkent és lefejelte az asztalt. Szerencsére ismét megúszta sérülés nélkül, de a gazdáját ez után a nap után hiába kérdezgettük: mikor jössz agilityzni?

A nőnemű gazdát a természet bőkezűen ellátta domborulatokkal ott fenn, ahol a férfiember szeme szívesen megpihen, olyannyira, hogy e hihetetlen bőség zavarta őt a futásban. Ha csak tehette, nem is választotta ezt a közlekedési módot, illetve, ha mégis rákényszerült, karjait elől összefonta. Szerencséjére egy nagyon jó képességű német juhászkutyát mondhatott magáénak, akivel nem kellett sokat szaladgálni: hat-nyolc méterről is a kívánt akadályra tudta küldeni. Messzebbről már nem volt célszerű próbálkozni, mert Niki ilyenkor elbizonytalanodott és többször megfordult a tengelye körül, ezt pedig – ha az akadály előtt közvetlenül teszi –versenyen 5 hibaponttal büntetik.

Meleg nyári nap volt, versenycsapat edzés. Nem akartuk a kutyákat nagyon kifárasztani a hőségben, ezért úgy döntöttünk, hogy sok rövid kombináció gyakorlása helyett kirakunk egy teljes pályát, és azt – versenyt imitálva – mindenki lefutja egyszer, majd keresünk egy árnyékos helyet meg egy hideg kólát. A pályán az akadályok mellé, csak úgy, mint versenyen, kiraktuk a sorrendet jelző számtáblákat is.

A kutyaiskola kerítésével párhuzamosan egy földút vezetett el, azon túl néhány méterre pedig ott volt a Duna. Hétvégenként sokan sétáltak erre kutyával, gyerekekkel, meg-megálltak és nézték a bent zajló eseményeket. Legtöbben akkor torpantak meg - és maradtak ott vagy fél órára –, amikor elkezdődött a pályabejárás. Ez úgy zajlik, hogy futam előtt a gazdák, kutyáik nélkül, pár percig ismerkednek az aktuális pályával. Először csak az akadályok sorrendjét figyelik és az útvonalat tanulják meg, aztán többször végigfutják a pályát úgy, mintha a kutya is velük lenne. Az avatatlan szemlélő ebből annyit lát, hogy emberek szaladgálnak össze-vissza, eközben motyognak, hadonásznak, leguggolnak, tapsikolnak, szóval itt valami tömeges szellemi hanyatlás történhetett.

Ezen a napon 18 akadályból állt a pálya. A kerítés túloldalán álló alkalmi nézők – papa, mama és két gyerek – mindenkit megtapsoltak, aki már lefutotta a pályát; ezt persze boldog vigyorgással nyugtáztuk. A már említett hölgy volt az utolsó. Kiültette Nikit a startakadály elé, aztán besétált a pályára a harmadik ugróakadályhoz. Elindította a kutyát, aki megszabadulva a várakozás feszültségétől kilőtt, és igen gyors tempót diktált gazdájának. Emiatt kénytelen volt sétából kocogásra váltani, majd karba tette a kezét és futni kezdett. Néhány laza ív és éles kanyar után már csak a célegyenes volt hátra: négy magasugró akadály. Ekkor a hölgy megbotlott és elesett. Ennek ellenére nem adta fel a futamot, és mialatt kászálódott fel a földről, tovább küldte a kutyát. Niki ment is, ugrott, ahol kellett, de mivel a távolság kettejük közt már vagy tizenöt méterre nőtt, kikerült a gazdi hatósugarából. A legutolsó akadály előtt – természetesen – elkezdett pörögni. A lány kiabált neki: "tovább! Hopp! Menj tovább!", de hiába. Közben sikerült közelebb jutnia a kutyához, elővette a labdát és az utolsó akadály fölött átdobva – maga sem tudta, hogy miért – az akadály számát üvöltötte oda: "tizennyolcaaas!". Na, erre Niki végre hajlandó volt átszökkenni a célon. Ekkor az egyik, a kerítés túlsó oldalán álló kisgyerek megszólalt: "Látod, anya, milyen okos kutya? Ismeri a számokat!"

Kutyakiállítások és esetenként egyéb rendezvények alkalmából nagyon sok bemutatón vettünk részt az elmúlt években. Ezeket többnyire bíró közreműködésével szokták lebonyolítani, sőt, a futamidőket is mérik. Ugyanúgy, mintha igazi verseny volna. A közönség körében általában nem azok a kutya-gazda párosok aratnak elsöprő sikert, akik precíz technikával, jó futamidővel, hiba nélkül mennek végig az akadályokon. Persze nekik is jut az elismerésből, de aki egy expresszvonat sebességével száguld át a pályán, még ha le is veri az összes lécet, nagyon nagy tapsot kap. Néha nagyobbat, mint az adott futam győztese. Főleg, ha a kutyavezető is produkál valami különlegeset...

A gazda és kutyája, Raszter már első pillantásra különleges volt. Középmagas, feltűnően vékony fiú, mellette pedig egy olyan hatalmas német juhász kan, amilyennek a piroskaevő farkast képzeltem gyerekkoromban. Nagyjából egy súlyban lehettek. Agilityzni 1993-ban, tehát az "úttörők" között kezdtek. Edzéseken – ahol nem tétre megy a játék – meglehetősen ügyesek voltak, a versenyzést azonban nem nekik találták ki. Volt persze néhány szép futamuk is, de nem ez volt a jellemző. Az első zóna- vagy verőhiba után – tehát amikor eldőlt, hogy dobogósok már nem lehetnek – a gazdát csak a sebesség érdekelte: minél jobb időt akart futni. Mindig tudtuk, mikor adja fel magában a versenyt, mert ilyenkor a szokásos hangerejének többszörösét használva felüvöltött: "húzd meg, Raszti!". És indult a vágta, dübörgött a föld, potyogtak a verőlécek, döngött a palánk oldala. A szlalomban végig bíztatta a kutyát: "hajrá, Raszti, hajrá Raszti! Ez az, húzd meg!". Raszti pedig futott, mint a megszállott. Egyszer Ausztriában olyan lendülettel vágódott a szlalomba, hogy két rúd a tövénél elreccsent és pár métert repült. Persze meg sem állt egy ilyen apróság miatt, hisz ő már tört verőlécet, sőt, mérleghintát és palánkot is.

1995-ben, nyár elején, a székesfehérvári CACIB-on bemutatóztunk. Rasztinak elég hamar, már a második akadályról sikerült levernie a lécet, és kezdődhetett a jól ismert hajsza a másodpercekért. Persze a legjobb időt ők futották és persze az összes lehetséges hibát elkövették. A közönség tombolt a gyönyörűségtől.

A bemutató után pár héttel a száguldó fiú Olaszországba utazott nyaralni. Egyik este, amikor egy tengerparti étterem teraszáról nézte a naplementét és a hullámokat, arra lett figyelmes, hogy a szomszédos asztalnál két nő magyarul beszélget. Nem akart hallgatózni, de mivel kutyákról folyt a szó, mégiscsak fülelni kezdett. Kiderült, hogy az egyik hölgy ott volt a fehérvári bemutatón és élményeit a következőképp foglalta össze: "Jaj, hát nagyon ügyesek és okosak ezek a kutyák, de nekem az a srác tetszett a legjobban, amelyik végig ordított a böszme nagy farkaskutyájának, hogy hajrá, hajrá...". Így lett a fiú az első magyar agilitys, akiről külföldön is beszéltek.

Az agility versenyek meglehetősen hosszú ideig tartanak. A nagyjából száz résztvevő számára legtöbbször három futamot rendeznek. Egy agilityt, ahol a kutyák teljesítményosztályuknak, azaz felkészültségüknek megfelelő pályán futnak, egy nyílt jumpingot, ahol minden kutya ugyanazon a – zónás akadályoktól mentes –pályán halad át, és valamilyen csapatversenyt, aminek számtalan változata létezik. Tehát egy-egy páros a nap folyamán mindössze háromszor egy percet tölt agilityvel, a fennmaradó idő várakozással telik. Van olyan gazda, aki egész nap együtt akar lenni a kutyájával, és olyan is van, aki inkább leteszi egy nyugodt helyre, hogy ne fárassza feleslegesen. A versenyek területén viszont kevés olyan félreeső zugot lehet találni, ami árnyékos és csendes, pihenésre alkalmas. Ezért sokan, ha nincs túl meleg, a kocsi hátsó ülését nevezik ki kutyaháznak. De ez nem mindig szerencsés ötlet.

A Hajógyári Szigeten versenyeztünk. A naptár szerint nyár volt, de aznap kegyetlen szél fújt és az eső is szemerkélt olykor. Bajusz, a másfél év körüli mudi védett helyről, egy Citroen ablakából leste, mikor jön vissza hozzá a gazdája. A parkoló jó háromszáz méterre esett a felállított pályától, ember nem járt arra, kutyák is csak a szomszédos autók üvegein keresztül látszottak. Bajusz módfelett unatkozott. Aztán feltalálta magát.

Nem tudom, mennyi időt töltött egyedül, én már csak a végkifejletet láttam, amikor valamit ki akartam venni a saját kocsim csomagtartójából. Bajusz egy szivacshalmon állt, ami valaha az anyósülés támlája lehetett, és épp a tetőkárpitot tépte le. Nem cafrangosan, hanem precíz, lassú mozdulatokkal, egészben. A hátsó ülés huzatával már korábban végezhetett, mert egy része ott fityegett a szétrágott kormánykeréken, mindjárt a félig leszakított visszapillantó tükör alatt. A kutya szemmel láthatóan elégedett volt.

Gazdája, akinek persze azonnal szóltam, tajtékzott. Becsületére váljon, hogy tettleg nem bántalmazta a derekas munkától még mindig lihegő mudit, de embert ilyen hosszan, ilyen hangosan és ilyen csúnyán káromkodni ritkán hallottam.

Tobi elképesztően nagy, erős és gyors keverék kutya. Német juhász biztosan van az ősei között, meg talán alaszkai malamut és ír farkaskutya is. Fejét magasan tartja, fülei állnak, teste erőtől sugárzik, igazi "kigyúrt állat" benyomását kelti. A gazdáját egyszerűen imádja. Ha a férfi fél percre magára hagyja, sértődötten vonít a kutya.

Éjszakai versenyen vettünk részt Dunakeszin. Este kilenckor kezdődött az agility futam. Tobi fél tízre már túl volt az első körén, és minthogy a következő pályára lépése valamikor éjfél után volt esedékes, gazdája megitatta és betette az Opel kombi hátuljába. Gondolta, a kocsinak otthonszaga van, ott majd nyugodtan elfekszik és csendben marad a kutya. A hátsó ablakokat pár centire lehúzta, hogy legyen bent levegő, azután visszament a versenyt nézni.

Tizenegy óra körül Tobi blazírt pofával odasétált a gazdihoz és leheveredett mellé. Gazdája elképedt. Rosszul zárta volna be az ajtót? Vagy valaki kiengedte a kutyát? Nem kellett sokat vizsgálódni, hogy kiderüljön, mi is történt. Az üvegtörmelék megmutatta, hogy Tobi az ablakon át jött ki. Lehet, hogy a szellőzés miatt hagyott résbe dugta a lábát vagy az orrát, és úgy feszítette ki az üveget, de az is lehet, hogy túl sokat nézte Rex felügyelőt, és az ő példáját követve egyszerűen nekiugrott az ablaknak. Szerencsére Tobi megúszta sérülés nélkül. De sosem árulta el, hogy csinálta.

Az agility nem tartozik a veszélyes sportok közé. Az elmúlt tíz év versenyein senki sem sérült meg komolyabban. Esések előfordulnak, mert meg lehet botlani egy fűcsomóban, akadályban, vagy el lehet csúszni. Én magam is dobtam már akkora hátast bírálat közben a palánk mellett, hogy megrezdültek a verőlécek. A föld felé félúton még be tudtam inteni a zónahibát. Megtapsoltak.

A következő történet sem klasszikus sportsérülésről szól, bár az esemény kiváltó oka közvetve a versenyzés. A férfinak két pointere van, egy fekete meg egy fehér. Mindkettővel A3-as osztályban indul, a legjobbak között. Kutyái gyorsak és pontosak, így az évek folyamán számtalanszor állhattak a dobogón. Többször is előfordult, hogy egy versenyről két-három kupával tértek haza. Ez egyetlen kutyával is sikerülhet, amikor nemcsak összetett eredményt hirdetnek, hanem a futamokat külön-külön is értékelik, sőt, esetleg a csapatversenyben összejön az első három hely valamelyike. A gazdi szobája régebben sporttrófea szaküzlethez hasonlított: a szekrény tetején, az asztalon, de még a tévé mellett is kupák álltak. Aztán már mindenhol, ezért úgy döntött, hogy dupla polcot szerel az ágya fölé, és azon tárolja gyűjteményét. Egy idő után ez a megoldás is szűkösnek bizonyult és minden új szerzemény felhelyezése előtt össze kellett tolni a régebbieket. Alig egy év múlva már vagy fél köbméter csillogó-aranyló serleg súlya alatt hajlottak a polcok.

Október utolsó szombatján rendezték azt a versenyt, ahol Feri megint nyert. Este bepréselte új kupáját a többi közé és lefeküdt aludni.

Nem tudta megmondani, hogy a dübörgésre vagy a fájdalomra ébredt fel. Hajnaltájt ugyanis leszakadt a két megfáradt polc, a rajtuk lévő ötven kiló nyereménnyel együtt. Pár serleg összetört vagy deformálódott, az egyiknek a talpa pedig keményen fejbe találta a jóembert és két-három centi hosszan felhasította a bőrét. Dőlt a vér belőle. Autó, ügyelet, aztán a sebész bestoppolta.

Persze sajnáltuk, de azért ugrattuk is: " Halljuk, fejedbe szállt a dicsőség".

1996 előtt még nem volt fotocellánk. Bár a manuális módszernek megvan az az előnye, hogy legalább az egyik óra biztosan elindul, nagy hátránya viszont az emberi reakcióidőből eredő pontatlanság. Egy alkalommal előfordult, hogy az első és második helyezést mindössze egy századmásodpercnyi különbség döntötte el. Nem állíthatom biztosan, hogy gépi időméréssel ugyanazt a végeredményt kaptuk volna – persze az ellenkezőjét sem.

Megesett olyan is, hogy még a fotocella segítségével sem lehetett különbséget tenni két kutya munkája között. Néhány éve egy futam első és második helyén, holtversenyben két német vizsla állt. Hiba nélkül és századmásodpercre azonos idővel. A szabályzat előírja, hogy ha a holtverseny az első három helyezés valamelyikére vonatkozik, akkor az érintett párosok újra lefutják a kört, és az így kialakult eredményekből kell a végleges sorrendet megállapítani. Ez alkalommal azonban eltekintettünk az újrafuttatástól. Ugyanis a két eb, Döme és Spuri gazdája - és egyben felvezetője - egyazon személy volt. Ráadásul a vizslák családi kapcsolatban is állnak egymással: apa és fia.

A hölgy 1996-ban lépett először pályára Barneyval, egy óangol juhászkutyával. A bobtail alkata agility szempontból nem éppen ideális. Erős felépítése miatt futása nem elég könnyed, a farok hiánya pedig – nincs mivel kormányozni – hátráltatja a gyors fordulatokban. Szellemi képességeit nem engedi könnyen a felszínre törni, kitartó munkával kell előcsalogatni belőle. Rendszeres foglalkozás mellett gazdájának bármit megtesz, de nem bármikor, csak ha ő maga is úgy akarja. Tanítása épp ezért egy átlagos német juhászkutya oktatásába fektetett energia két-háromszorosát igényli. Mindezek ellenére a hölgy kutyája egyre ügyesebb lett és az évek folyamán szépen fejlődött, bár nem töretlenül: időnként előjött jellegzetes makacssága.

John Gilbert, az agility "feltalálója", 1996 augusztusában járt először Magyarországon. Tartott egy kétnapos szemináriumot és ő bírálta az év egyik legrangosabb versenyének agility futamát.

Ezen a versenyen az előzőekben említett hölgy is elindult kutyájával. Barney ekkortájt épp az egyik dackorszakát élte: az asztalon csak állni vagy ülni volt hajlandó. Nem mintha a fekvést nem tanulta volna meg korábban, sőt, a talajon most is első szóra hasra vágta magát, de a magaslaton méltánytalannak tartotta az erre irányuló felhívást és passzivitásba vonult. A gazdi persze kellőképpen drukkolt, hogy Gilbert úr ne építse be a pályájába ezt az akadályt, de hiába. És az akkori szabályzat szerint az asztalon az A1 szinten a kötelező pozíció a fektetés volt.

Az augusztusi hőség ellenére futamuk jól indult. Az első tizenkét akadályon hibátlanul és gyorsan haladtak végig. A "hopp! fekszik!" vezényszavakra Barney felugrott a tizenhármas számmal jelzett asztal tetejére, megállt és úgy maradt. Gazdája megismételte a "fekszik"-et, aztán még egyszer és még sokszor, de hasztalan. Barnika csak pislogott a fehér szőrfüggöny mögött, ásított zavarában, és azon törte a fejét, hogy vajon miért erősködik Mami furcsa, sziszegő hangon, és miért egyre ingerültebb. Tudata legmélyén halványan felderengett, hogy a probléma eredetét esetleg a fekvés körül lehetne keresni, de Mami most zaklatottnak látszott, és Barney – mint ilyenkor mindig – megszeppent. Jobbnak látta, ha nem csinál semmit. Mert ha mondjuk lefekszik, de esetleg mégsem azt kellett volna tennie, csak tovább fokozza a feszültséget. Gazdája eközben minden tőle telhetőt megtett, hogy kutyáját hasra könyörögje: próbálta kedvesen, erélyesen, halkan, hangosan, egy, majd mindkét kezével az asztal lapjára mutogatva.

A helyzet kezdett kényelmetlenné válni, így hát Barney letottyant a fenekére. Egyik elülső lábát megemelte és megpróbálkozott egy bocsánatkérő pacsival, hiszen előfordulhat, hogy Maminak ettől megesik rajta a szíve. Most azonban nem jött be az "aranyos bobtail" című praktika, mert gazdája továbbra is ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez, így hát Barnika kissé előredőlt testtel, rózsaszín nyelvét kidugva, különösebb érdeklődés nélkül állt ellen továbbra is a gazdi egyre inkább reményvesztett kísérleteinek. Az angol bíró lassan elindult az asztal felé. Az eltelt két-három perc ellenére sem látszott rajta türelmetlenség, hanem komótosan, jóindulatú mosollyal közeledett a gazdához. Ránézett, azután Barneyra, majd halk, esdeklő, de biztató hangon, a szót kissé elnyújtva annyit mondott: "please!". És a bobtail, mint aki ilyen őszinte, szívből jövő kérésnek nem tud ellenállni, mancsait centiről centire előre tolva, lassan lefeküdt.

Megkönnyebbülten tapsolt mindenki és magunkban levontuk a tanulságot: angol kutyával csakis gentleman módjára, angolul szabad beszélni. No és azért abban a tizenhármasban is lehet valami...

42. Breitensport

Sass Manuela

A breitensport lényege, hogy a négy teljesítendő feladatsorból a gazda-kutya párosnak hármat együtt, egymással szinkronmozgásban kell végrehajtani, egy feladatot pedig a kutyának önállóan.

A következő típusú feladatokból áll össze a játékos verseny: fegyelmi munka, szlalom, akadálymunka és terepfutás.

Fegyelmi gyakorlat: Alapállásból indulva láb mellett követés, belőle jobb-bal irányba elfordulás és továbbhaladás. A gazda megáll és a vezényszavára a kutyának le kell ülni. Az egyhelyben maradó négylábútól a gazda húsz lépésre eltávolodik, hozzá vissza csak a bíró engedélye után térhet. Fekvést parancsol a kutyának, majd eltávolodik. A fekvő testhelyzetben lévő négylábút csak egy perc várakozás után, a bíró utasítására lehet behívni. Az ebnek élénken kell befutni, és gazdája előtt le kell ülnie. Ez után a “lábhoz!” vezényszóra a gazdát jobb felől megkerülve, annak bal lába mellé kell ülnie.

Szlalom: Teljesítése során kutyának és gazdának együtt és egymással párhuzamban kell haladni. A pálya hossza hetvenöt méter. Rajta embermagasságú karók vannak vastalapzatba letűzve. Az oszlopok két sorban, jobb-bal eltolásban követik egymást, cikkcakk alakban. Az egy sorban lévő karók között tizenöt méter a távolság, a másik sor oszlopa közöttük félúton, megfelelő oldaltávolságban, egymástól szintén tizenöt méter távolságban helyezkednek el. Az első rudat a gazda kerüli testközelből, a következőt pedig a kutya, és így tovább. E gyakorlat sikeres teljesítésében a kutya fegyelmezettsége alapvető, hiszen a gazda futósebességéhez neki kell igazodni, vele mindvégig párhuzamban és mellette szorosan kell haladnia, a letűzött rudakat felváltva, más-más pozícióból kell kerülnie, és útközben gazdájára nem szabad felugrania.

Akadálymunka: Nyolc feladatból tevődik össze. Ötven méteren belül három, a kutya marmagasságától függően harmincöt vagy ötven centi magas és két méter széles akadály van egy sorban – ezt a párosnak együtt kell teljesíteni. A következő feladatok csak a kutyára vonatkoznak. Lépcsőn egy méter magasba fel- és lemenni. Csövön, egyenes vonalvezetésű négyszögletű alagúton és karikán áthaladni. Továbbá két lépcsőn feljutva egy négyszázötven centi hosszú létrán áthaladni, annak végén pedig újabb két lépcsőfokon lejönni. Következik egy magasugrással (harmincöt vagy ötven centi) kombinált távolugrás (egy méter), majd egy hatvan centi átmérőjű és kilencven centi hosszú hengeren átjutni.

Futás: Kettő vagy öt kilométer a közösen teljesítendő táv.

Az értékelés szempontjai: az akadályok technikai teljesítése, a szinkronmozgás folytonossága és a közös időeredmény. A német és az osztrák versenyek szabályai némileg eltérnek egymástól.

43. Canicross (kutyás terepfutás)

dr. Svéda István (MKSSZ szakági vezető, versenyző)

A canicross sportág abból ered, hogy sokan vannak kutyások, akik szeretnek futni, illetve sok kutyatulajdonos futó van. Ezek az emberek rendszeresen együtt futnak a kutyájukkal parkokban, mezőkön és az erdőkben. Az ember felteheti a kérdést : miért ne versenyezhetnének valahogy együtt? Ez a gondolat találkozhatott össze és ölthetett testet a sportágat megteremtő franciák fejében is, akik a homo ludens - a játékos ember újabb bizonyítékaként egy kötéllel összekötötték valamikor az 1980-as évtized végén a futót és a kutyát. Ez a Franciaországban született új sport, a canicross azóta Európa-szerte követőkre talált. Kiváltképp Belgiumban, Csehországban, Svájcban, de közkedvelt lett Hollandiában, Szlovákiában és Lengyelországban is. A nemzetközi elterjedést követte az első Európa -bajnokság megrendezése a franciák által 1998-ban. Azóta már a hatodik Eb megrendezésére kerül sor idén Lengyelországban. A hetediket 2004-ben pedig mi magyarok rendezzük. (Megjegyzem, hogy az igazi kihívás nem az EB, hanem a sportág legnagyobb versenye a Franciaországban minden évben megrendezett, öt napos, több futamból álló hegyi verseny.) Az első kontinensbajnokságról az internetről szerzett tudomást a sportág hazai megteremtője, Balástyai István. Gondolt egyet és kiutazott a versenyre. Veteránkorosztályban állt rajthoz és tizenkettedik lett, ami kiváló eredménynek számított. Pista hazajőve nekilátott a canicross hazai megteremtéséhez és annak népszerűsítéséhez. Igaz, Magyarországon már akkor is rendeztek – kissé más szabályok szerint – kutyás futóversenyeket, mégpedig a kutyafogathajtó - szánhúzó - versenyek keretében. A fogathajtók ugyanis külön edzést tartanak a vezérkutyával, mert ezeket az ebeket külön meg kell tanítani a parancsszavak értelmezésére és teljesítésére. A Magyar Canicross Sportegyesületet – az MCSE-t – 1998-ban alapítottuk meg. Szervezetileg ez a legnagyobb canicrossal foglalkozó sportegyesület. A sportág egyébként a Magyar Kutyafogathajtó Sportszövetséghez tartozik, ezen belül a bikejöringesekkel és a síjöringesekkel együtt külön szakágat alkot. Én vagyok a szakági vezető. Egyesületünknek, amelynek most én vagyok az elnöke, mintegy húsz versenyzője van. Mivel más egyesületekben is vannak canicrossosok, így az összlétszámunk mintegy negyven főre tehető. Minden évben rendezünk országos bajnokságot. 2002-ig mindig tavasszal lett megtartva, de 2003-tól áttettük őszre, ami által közelebb kerül a nemzetközi versenyek idejéhez. Ezt az is indokolja, hogy a magyar versenyzők egyre jobb eredményt érnek el a kontinens-bajnokságokon. Babinyecz József 2001-ben a huszonöt kilónál nehezebb kutyás kategóriában Európa-bajnok lett! Rá egy évre ezüstérmet szerzett, míg Józsa Balázs harmadik lett a juniorkorosztályban. A gyermekek versenyén Koch Gabriella ezüstérmet szerzett. Az ebben az évben megrendezett első világbajnokságon Józsa Balázs szerzett juniorként ezüstérmet.

De mi is ez a sport? Nos, a canicross lényege: páros sport, ahol a páros egyik tagja, az ember egy flexibilis pórázzal össze van kötve a páros másik tagjával, a hámban lévő kutyával, és így teljesítik együtt futva a versenytávot. A versenyzőre egy tíz-tizenöt centi széles öv vagy egy hegymászó beülő van felcsatolva. Erre csatlakozik a 205 cm hosszú póráz. A hám kétféle lehet: canicross hám, amely majdnem olyan, mint a vakvezető kutyákon lévő hám – hátközepén kapcsolódik rá –, vagy a szánhúzóknál alkalmazott hám, amely a kutya egész testét befedi és a póráz a törzs végén kapcsolódik fel. Fajtától függetlenül minden kutya alkalmas e sportra. Természetesen vannak olyan fajták is, így például az ír farkas, dog, leonbergi, bernáthegyi, új fundlandi, akik túlontúl robosztusak vagy nem a futóteljesítményükről híresek. A kutya kiválasztása során elsődleges szempont, hogy hipermozgékony és békés természetű legyen. Hogyan kerül kapcsolatba az ember a canicrossal? Jellemzően úgy, ahogy az elején mondtam, hogy szeret futni és van egy kutyája is. Aztán tudomást szerez róla, hogy ha összekötve teszik ugyanazt, az már nevesített sport. Ebben az esetben már ki van választva a kutya, de idővel, ha a gazda első kutyája már kiöregedett a mindennapos futásból, megtörténik a tudatos fajta- és egyedválasztás. Első szempont ekkor a fajtaválasztás. A következő fajtákból érdemes társat választani: német vizsla és pointer, valamint ír szetter, angol szetter, magyar vizsla, belga juhász, border collie, dobermann. Aki pedig kistestű – huszonöt kilónál könnyebb – kutyával kíván versenyezni, annak a whipetet – ez kis angol agár –, a springer spánielt vagy a Jack Russel terriert ajánlanám. Az északi fajták – malamut, husky, szamojéd – is alkalmasak erre a sportra, de hátrányuk, hogy kevésbé bírják a meleg időjárást. A második szempont az egyed: egy jó anatómiai felépítésű, ép idegrendszerű szülőpártól származó alom tagjai között nagy valószínűséggel rá lehet találni a megálmodott egyedre. Konkrétan: érdemes a legmozgékonyabb, “legcsibészebb" kölyköt választani. A versenyzésre való fizikai felkészülés a gazdára is vonatkozik. Ez kőkemény versenysport, amit a kutya nemhogy megkönnyebbít, hanem még nehezebbé is tesz, hiszen fokozott fizikai igénybevételt kíván a kutyával való futás. Ezért aki igazán akar ezzel a sporttal foglalkozni az amint teheti – évszaktól és időjárástól is függetlenül – rendszeresen fusson, amit váltogatva sík és változatos domborzatú talajon tegyen. A táv szabadon választható a felkészültség és a fizikai állapot függvényében, de az ajánlatos penzum a napi nyolc, tíz kilométer. A legeredményesebb canicross versenyzők közül többen aktív atléták, de a veteránok közül is sokan indulunk egyéb futóversenyeken, többek között fél- és teljes maratoni távokon. (Az elmúlt évek során volt olyan negyedév, amely alatt ezernégyszáz kilométert futottam, de olyan év is, amikor az évi penzum háromezer-hatszáz kilométer volt.) Természetesen minden érdeklődőnek szívesen adunk tanácsot, segítünk az edzésterv összeállításában. A kutya felkészítése is fontos, erre nincs egyértelmű recept, azonban szerintem én elég jól csinálom, ezért elmondom a saját gyakorlatomat.

Nos, én a következőképpen kezdek el edzeni a kölyökkutyával. Hathónapos koráig csak sétálok vele, közben ő persze nagyokat rohangál a többi kutyával, de ebben az időszakban is igyekszem olyan helyekre vinni, ahol a terep adottságai miatt is erősödik, mint például Budapesten a Gellért hegy oldala. A lejtőn való labda utáni le és felrohangálás kiválóan fejleszti és erősíti a kutya teljes izomzatát, így a vállét is. Hat hónapos kora után viszont elkezdődik a póráz nélküli közös futás, ami általában hat kilométert jelent, naponta-kétnaponta. Síkvidéki futásra általában a Népligetet vesszük igénybe, de gyakran látogattunk el a budai hegyekbe. Arra mindenképpen oda kell figyelni, hogy a különböző futóedzések során egyszer se készüljön el erejével a kutya. Különösen fontos ez akkor, amikor már felcsatolva "együtt" végezzük az edzést. Erre jó példa a váltogatott – fartlek – edzés vagy a résztávos futás. Ez azt jelenti, hogy az erősen megfutott hatszáz-ezer-kétezerméteres távok után a következő erős futásig biztosítani kell a regenerációra megfelelő időt. Nem szabad elfelejteni, mivel ekkor már kötelékben futunk, a kutyák általában hamarabb elfáradnak a húzás miatt, mint az ember. A fizikai edzéseken kívül persze speciális ismeretekre is meg kell tanítani a kutyát, mégpedig az irányok ismeretére. Ez azért fontos, mert verseny közben alapvetően a gazda hangjelzésére kell a helyes irányba kanyarodnia. Erre egy erdei földút vagy egy parki ösvény kereszteződése kiválóan alkalmas. Amikor a pórázon vezetett kutyával odaérünk a kereszteződéshez, a gazda kiadja a vezényszót: jobbra! A kutyának persze fogalma sincs róla, mit vár el tőle a gazda. Ekkor újra megismétli a "jobbra" parancsot, és csak ebbe az irányba engedi tovább haladni. A kézben lévő póráznak mindvégig lazának kell maradni, vele semmilyen utaló jelet nem szabad adni, hiszen a kutya akkor a pórázbillentés irányát összekötné az adott irányba történő fordulással és ahhoz a későbbiekben is ragaszkodna. Amint elindul a helyes irányba, meg kell dicsérni, sőt az elején jutalmazni is lehet. Sok-sok türelemre és gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a kutya fejébe belevésődjön a bal, jobb, és az előre szó értelme. Persze a versenyre is fel kell készíteni őket. Erre egy csomó gyakorlat van, például amikor néhányan bolyba tömörülve, nem túl nagy iramot diktálva futnak, és őket hátulról meg kell előzni. A kutya ezt szívesen meg is teszi, de ennél a fázisnál már előjöhet a probléma, hogy a tömeg félelmet vált ki a kezdő kutyában, vagy éppen elkalandozik a figyelme, ezért egy határozottan mondott "tovább” paranccsal át kell futni a bolyon és tovább kell haladni. Vigyázat! Az agresszív magatartást is vissza kell szorítani – vicsorgás, odakapás –, mert ez a canicross szabályzatába ütköző cselekedet. A csoport tagjai felváltva gyakorolják a jobbról és balról előzés technikáját. A kutya felkészítésének másik fontos eleme, hogy megszokja: gazdája mindig mögötte van és őt maga után kell vontatni. A kölyökkutya séta közben felveszi a sétáltató tempóját, a rajta lévő pórázt sosem feszíti meg gyors járással. Mire kész versenyző kutya lesz belőle, már tudni fogja: ha rákerül a hám és két karabiner is kattan, akkor indításra őrült iramot diktálva egyenletesen kell a gazdát húzva futnia. A rángatás nélküli egyenletes húzás megtanítását a következőképpen szoktam elsajátíttatni a kutyával: ráteszem a hámot, arra rákapcsolom a pórázt, annak végére pedig ráakasztom egy kisebb gépjármű kerékgumiját. Elindulok a vezetőpórázra fogott kutya mellett és magam után hívom. A gumi súlya és a surrogó hangja ugyan zavarja a kutyát, de mivel mellette vagyok és egyre csak bíztatom a továbbhaladásra, ezért azt megteszi. Következő lépésként már én is felcsatolom magam a kutyára és így futunk, immár hármasban – ekkor még úgy futok a kutyával, hogy engem nem kell húznia. Az utolsó fázisban elbúcsúzunk a gumitól, akkor viszont már a testsúlyom terhét magán érzi a kutya. Ha több kutyánk van és új kutyát akarunk megtanítani a húzásra, akkor a már gyakorlott kutya mellé be lehet kötni a zöldfülűt; ily módon azonban csak ideig-óráig szabad gyakoroltatni velük. Az alapozó edzések után következik a versenyre való rákészülés időszaka. Alapjában véve mindössze annyi változás áll be az addigi metódushoz képest, hogy a megszokott gyakorlások hosszabb távon és nagyobb intenzitással folynak. A felkészülés időszaka a melegebb hónapokban is lehet. Ha a napi csúcshőmérséklet eléri vagy meghaladja a 18-20 fokot, akkor érdemes a kora reggeli órákra tenni a gyakorlás idejét. Ha az nem valósulhat meg, akkor viszont a kutya számára biztosítani kell a kímélő futás és a hűsölés lehetőségét, ami jelenthet: árnyékban történő futást, vizes árokban mártózást, és persze az ivást. Ha túl meleg van, akkor ajánlott csökkenteni a távot. A versenykategóriák a következőképp oszlanak meg. A kutya súlya szerint: huszonöt kilónál kisebb és az annál nehezebbek. Ez a külföldi versenyeken többnyire igaz, a hazaiakon viszont nem, mert ahhoz kevesen vagyunk. A kategória-kialakítás másik alanya a versenyző, annak neme és kora – gyerek, serdülő, junior, felnőtt, és veterán – szerint határozzák meg a kategóriákat. A canicross verseny jellemzően két egyéni és egy váltófutamból áll, ami két napra oszlik el. Az első nap öt-hét kilométer szokott lenni a táv, míg másnap általában ennek a fele. Az egyéni verseny befejezése után egy órának legalább el kell telni, és csak akkor indulhat el a váltóverseny. A csapatok három főből állnak. A verseny kezdete előtt a kutyák már tisztában vannak a rájuk váró feladattal. Lázasan égnek a vágytól, hogy mielőbb nekivághassanak a távnak. Türelmetlenségüket tombolással, vad csaholással jelzik. (Előző kutyám ilyenkor hihetetlen fenséggel nézett körbe, és egyben nézte le a többi versenyzőtársát, mert tudta, ő a legjobb. Mostani kutyámat alig lehet visszatartani az indítás előtt – közben fejhangon vonít –, mert már menne.) Az egyéni hosszú távú futam és a váltóverseny is csoportos indítással startol el. A rajtvonalon való pozíciókeresés taktikai elem, mert a szélről elstartolók könnyebben vághatnak élre. Visszaszámlálással történik a mezőny indítása. A pálya erdőn át szokott vezetni. A kanyarodási helyeket szalag jelzi, mégpedig a kanyarodás oldalán. A kanyarodást piros, az elágazásnál egyenes irányú továbbhaladást kék, míg a veszélyes szakaszt sárga színű szalag jelzi. A célba vezető szakasz általában hosszabb szalagozással van jelölve. Az elstartolásnál érdemes rögtön élre vágni, a csoportban való futás miatt másodperceket veszthet a gyorsabb futópár. A kutya irányítása jellemzően szóparanccsal történik, de vannak közöttük olyan kifinomult elméjűek is, akik saját maguk építik fel versenytaktikájukat. (Előző kutyámmal egy bolyt értünk utol. Tizenöt-húsz másodpercet is kivárt a kutyám, mikor észrevette, hogy rés támadt az előttünk futó tömegben és a lehetőséget azonnal kihasználva, megelőzte a csoportot.) A kutya tehát egyenlő félként van jelen a kétszemélyes egységben, hiszen másban is tud "partner" lenni. (Különböző okok miatt nem voltam elég fitt. A kutyám a maga – magunk – szokott tempóját diktálva robogott volna a pályán, de én képtelen voltam. Többször is próbálkozott a gyorsítással, de hasztalan. Rájött, kár a gőzért. Tempóját visszavette és úgy haladt tovább. Hajrázni meg már nem volt hajlandó. Célba érkezés után pedig kifejezetten kedvetlen volt, mintegy lenézett.) A jó canicross kutya folyamatosan és egyenletesen húz. Épp ezért ma már gumírozott kötelék köti össze a párokat. Ez valamelyest csökkenti a kutya gerincoszlopára nehezedő súlyterhelést. Mivel a pályák dimbes-dombosak, ezért a meredeken való lefutásnál testsúlyáthelyezéssel enyhén ellent kell tartani a kutya húzásának, máskülönben könnyen arcra bukhat a versenyző. Persze adódhat baleset is. A kutya amint tud, megáll, ám addig némi radírozást fog végezni a versenyzőtárs. A különböző természetes akadályokkal – nagyobb kő, gödör, mélyen lehajló faág – szemben másként viselkednek a kutyák. Van, amelyikük kerüli, míg másikukat kevésbé érdekli. Nem mindegy a versenyző és a kutya súlyaránya. A nagyobb súlykülönbség jobban kifárasztja a kutyát, de az sem szerencsés, ha mindketten egy súlycsoportba tartoznak. A kutya akkor tudja a nagyobb sebesség elérésében segíteni a gazdáját, amikor annak egyik lába sem éri a talajt. Az erős húzású kutya plusz centiket tud hozzáadni a lépéshosszhoz – a repülőfázishoz –, ami hat kilométeren sok-sok méter előnyt jelent. Célba érkezés után kutya és versenyző elválik egymástól. A négylábúak leheverednek a vizes tál mellé – közben a lábukat és testüket enyhén át kell masszírozni –, míg a kétlábúak levezetőmozgással csillapítják le felpörgetett szervezetüket. Második nap is van egyéni verseny. Akkor hendikep vagy fordított hendikep rajtolással indulnak a versenyzők. Az indítás formájától függően rejlik benne a szépség. Ha a gyengébb versenyzők indulnak előbb, az húzóerőként, inspirálóan hat az utánuk haladókra. A másik esetben pedig erősorrendben indul el a mezőny és ily módon a sorrend jól nyomon követhető. A váltóversenyt is a második nap rendezik meg. A csapatok három főből állnak, időeredményük összeadódik. (Számomra a váltóverseny a leglátványosabb és egyben a legizgalmasabb kihívás. Az összes kutya egy kupacban, mindegyiküknek mehetnékje van és azt egyedi módon ki is fejezik. Varázslatos élmény ilyenben részt venni, de látványnak sem utolsó!)

A versenyszabályok egyes elemeit már érintettem (felszerelés, kategóriák, versenytáv és -fajták). A kutyának érvényes oltási bizonyítvánnyal kell rendelkeznie. Csak megfelelő egészségi és fizikai állapotban lévő kutya állhat rajthoz, a kutyák mérlegelése verseny előtt történik meg. Húsz fok feletti hőmérséklet esetén biztosítani kell a vízvétel lehetőségét verseny közben. Amennyiben a táv tíz kilométernél hosszabb, csak egynapos versenyt lehet rendezni. Ha kétnapos van meghirdetve, azon csak ugyanazzal a kutyával lehet részt venni – chippel vagy festékszóróval jelölik meg a kutyákat az első nap. A másnap rajthoz álló kutyákat újra ellenőrzi a versenybíró, és ha nem tudja beazonosítani, kizárja a versenyből. A versenybíró hatáskörébe tartozik az új kutyával való versenyzés engedélyezése, ha az a verseny ideje alatt valamilyen okból kiesik. Az ember ruházata tetszőleges – futóöltözék –, a szöges cipő használatára viszont engedélyt kell kérni a versenybírótól. Alapszabály, hogy a kutyát sem a verseny során, sem az előtt vagy után nem szabad bántalmazni. Az viszont engedélyezett, hogy a kanyarodás irányának jelzése végett a flexibilis pórázt kézzel a megfelelő irányba húzza a versenyző. Ha valamelyik kutya verseny közben rátámad fajtársára, akkor le kell vele maradni és meg kell várni, hogy elhaladjon mellettük a mezőny. A második kihágás a versenyből való kizárást is eredményezheti.

A canicross elvén valósul meg a síjöring, a pulka és a bikejöring is. A jöring kutyás sífutás. A kutya és a sífutó egymáshoz van kötve és a canicross elve szerint haladnak. A pulka abban tér el a kutyás sífutástól, hogy a kutya még egy kis szánt is vontat maga után. E változatnak az a logikája, hogy a kutyának a hó miatt nem kell nagy erőt kifejteni a sítalpon utána igyekvő ember húzására. Ezt ellensúlyozza a plusz teherként megjelenő szán. Kutyás sífutásban világbajnokságot is rendeznek, a szánhúzókéval együtt. A bikejöring – a kutyás terepkerékpározás – lényege: a kitűnő technikai állapotban lévő mountainbike elé be van fogva a hámban lévő kutya és úgy halad a versenyzővel. Van olyan változata, amikor a kerékpáron van hajtólánc, meg olyan is, amikor nincs. A kutyát és a biciklit összekötő zsinór – ami körülbelül kétszázötven centi hosszú – általában a kerékpár kormányoszlopához van erősítve. A kerékpároszlopon egy vezető szál is rögzítve van, amely megakadályozza, hogy hirtelen fékezéskor a póráz a kerékre csavarodjon. A versenyen kötelező a térd- és könyökvédő, valamint kesztyű és bukósisak használata. A versenytáv általában hat kilométer. A pályát úgy alakítják ki a szervezők, hogy minél kevésbé legyen balesetveszélyes. A verseny egyéni indítású. Ezek a párosok szemkápráztató sebességgel száguldanak végig a pályán! Míg nagyobb nemzetközi versenyeken általában mintegy kilencvenen állnak rajthoz, addig a hazai versenyeken tíznél kevesebben.

ÉLETKÉPEK

A szerelék fontossága. A kölcsönkapott kutya nagy iramot diktált. Tehette, fürge lábak követték. A második kanyar vételekor a kutya kissé kisodródott és oldala az egyik jelzőcölöpnek súrlódott. A nyomás hatására a patentos kapcsolású canicross hám szétnyílt és leesett a kutyáról. A szerencsés, de mégis peches baleset megállásra kényszerítette a párost. A kutya újraöltöztetése közel fél perc időveszteséget okozott a győzelemre is esélyes párosnak. A másnapi futamot viszont megnyerték, de az összesített eredmény nem arany, hanem ezüstérmet eredményezett az Európa-bajnokságon.

A kutya pszichéje. Szintén a kontinensbajnoksághoz kötődik a történet. A gazda több kutyával volt jelen. Hol az egyik, hol a másik négylábúval edzett. A favorit kutya szomorúan vette tudomásul, hogy gazdája nem mindig vele gyakorol. A mellőzés érzékenyen érintette a kutya lelkivilágát. Eljött a verseny napja. Az időközben búsképűvé vált kutyával állt rajthoz a gazda. Négylábú társát ugyan fűtötte a győzelmi vágy, de lelkileg még nem tudta kiheverni a felkészülés során őt ért csalódást, és bár mindent megtett a győzelem érdekében, mivel önmagához képest indiszponáltan versenyzett, győzelmi babérokra nem számíthatott a páros.

A kutya elméje. Az első verseny még amolyan ízlelgetés a kutya számára. Ismerkedik a légkörrel, átragad rá a többi kolléga izgatottsága. Elkapja a versenyszenvedély, a versenyláz. Bár "egy életem-egy halálom" alapon fog végigloholni a pályán, elméjébe precízen belefényképeződik a pálya vonalvezetése, rögzülnek a terep adottságai. Ennek a képességnek jótékony hatása éppúgy van, mint negatív. Ha nem is gyakran, de előfordul, hogy a pálya vonalvezetését jelző szalagok – egy-egy vicces kedvű ember keze nyomán – elkerülnek az eredeti helyükről. Ez a véletlen vagy szándékos "cölöptologatás" nemigen téveszti meg a kutyákat. Segítségükre van memóriájuk, ami végigvezeti őket a pályán. De van ennek egy fonákja is. A pálya szabályszerűen ki van jelölve, ám útvonala most másként kanyarog, mint ahogy az előző alkalommal. A versenyen nem kijelölt, de a kutya számára mégis bekanyarodásra késztető helyeken a négylábú rendre irányt akar változtatni, úgyhogy ilyenkor a gazda folyamatos irányítására van szükség. A nagyszerű kutyaelme másként is segít. Nemcsak az útvonal, hanem a terepviszonyok változása és azok egymást követő sorrendje is rögzül a kutya fejében. Ilyenképp önszabályozóan tudja megválasztani az erőbeosztást, és a megfelelő időben fogja megnyitni a véghajrát.

A versenyláz. Nagyon elszántan versenyzett az egyik kutya. Minden tőle telhetőt megtett a győzelem érdekében, de gazdája mintha ólomlábakon lépkedett volna utána. Épp megelőzésükbe fogott egy páros. A kialakult vérlázító szituáció már végképp sok volt a mindenáron babérra vágyó kutyának. Kétségbeesett: hogyan akadályozhatná meg ezt a szégyent? Mivel jobb ötlete nem támadt, fogaival belecsimpaszkodott a mellette épp ellépő versenyző nadrágszárába és így próbálta visszatartani.

A kiváló versenyző kutyája lebetegedett. Kölcsönkutyával állt rajthoz. A kutyát jól ismerte, tudta, mit várhat el tőle. Elindult a verseny. Az új páros szélvész gyorsan száguldott a pályán. Sorra előzték a versenyzőtársakat és már az élen loholtak. A kutya kiválóan ismerte a pályát, így őt nem kellett irányítani. Befordultak a célegyenesbe. Már csak két-háromszáz méter volt hátra. A belelkesedett versenyző nem tudta tovább türtőztetni magát és elkezdte bíztatni a kutyát: gyerünk, gyerünk, fuss még gyorsabban! A kutya ekkor észbe kapott, hogy nem a gazdájával fut. Megállt. Megnézte magának a potyautast, majd szemével megkereste a mezőnyben loholó gazdáját, és a kétségbeesett versenyzőt maga után húzva visszafordult.

44. Dog-dancing

Karlyik Nóra (agility versenyző)

Az agility sport megteremtője, John Gilbert 1990-ben felkérte Mary Rayt – neves obedience és agility versenyző –, hogy tartsanak egy párbeszéden alapuló szemináriumot az egyik klub versenyzőinek. Mivel John jól tudta, hogy Mary félénk és szűkszavú teremtés, indítványozta neki, hogy a beszélgetés után tartson egy fegyelmező gyakorlatot a kutyáinak. Ha lehet – tette hozzá John –, zenére csináljátok. A két kutya egy-egy háromperces komplett engedelmességi gyakorlatot mutatott be. Az angol hölgy valószínűleg néhány nem szokványos elemet is beépített a gyakorlatba (például mindkét láb mellett végrehajtott fegyelmezést), amitől a zenével megfűszerezett produkció már az újdonság erejével és egyben inspirálóan hatott a jelenlévőkre. Tehát Mary volt az első, aki nagy létszámú közönség előtt nem szokványos fegyelmező mozdulatokat produkáltatott kutyákkal. A körülbelül százfős közönség nagy tetszéssel fogadta a látottakat. Nigel Cutts – valószínűleg egy agility versenyző – még az nap este felvetette, hogy a látott jópofaságból akár egy új versenysport is kinőhetné magát. Felvetése azonban pusztába kiáltott szó maradt, legalábbis 1992-ig, amikor John és Mary megismételte a két évvel azelőtt megtartott előadást, aminek végén még az előző bemutatónál is attraktívabb fegyelmezőgyakorlattal rukkolt elő az angol hölgy. Néhány hónappal később a közönség is szembesülhetett a “táncikáló” kutya látványával – azóta az már elmaradhatatlan része lett a szórakoztató jellegű kiállításoknak. Végül is az első versenyt 1996-ban rendezték meg belőle. A létrehozók azóta is elszántan küzdenek azért, hogy az Angol Kennel Klub ismerje el versenysportnak a Dog-Dancingot. A hivatalos el nem ismertség ellenére mégis fejlődőképes maradt az új kezdeményezés, részben, mert egyre többen kapnak rá kedvet, másrészt pedig a már szervezetbe tömörült sporttársak háta mögé állt szponzornak a Pedigree Chum. Más vonalon is folyik a szócsata e sport körül, mégpedig az amerikaiakkal, mivel a jenkik azt állítják magukról, hogy ők találták ki a Dog-Dancingot (az angolok Heelwork to musicnak nevezik – szinkronmozgás zenére –, illetve a továbbfejlesztett változatát Musical Freestyle-nak – szabad stílusú szinkronmozgás zenére). A Heelworknek nevezett sport manapság már lényegesen több és nehezebben kivitelezhető elemet tartalmaz, mint a hőskorban. Az óceán túlpartján viszont egy jóval szabadabb stílusú változat (Freestyle) vált meghatározóvá. Annak viszont lett egy olyan vadhajtása, amelyben ugyan a gazdák vígan ropják a táncot, de a kutyák aközben jóformán csak pisloghatnak.

Az agility-edzők számára 1999-ben továbbképző tanfolyamot szerveztek Magyarországon, amelyen John Gilbert társaságában egy osztrák agility versenyző hölgy is megjelent, aki heelwork bemutatót rögtönzött a szemináriumon. A látottak jó néhány jelen lévő fejében megragadtak. Manapság mintegy húszan lehetünk, akik belefogtunk az új sport honi megteremtésébe. Még mindenki a saját elképzelése szerint tanítja kutyáját a gyakorlatokra, de az idő múlása összefogásra, szerveződésre fog késztetni bennünket. A Dog-Dancing egyik első hazai bemutatójára a budaörsi kutyaiskola szervezésében került sor. Már évek óta létezik egy Magyar Kutyás Bemutató Csoport névre hallgató társaság, akik kiállításokon és rendezvényeken szoktak fellépni magyar fajtájú kutyáikkal, és közülük többen bemutattak néhány heelworkos elemet, igaz, még nem zenére.

A “Heelwork to music” lényege: a kutya a vezető jobb vagy bal oldalán, figyelmesen és jókedvűen láb mellett halad, úgy, hogy lapockája a kutyavezető térdével egy magasságban van (heel pozíció), vagy közvetlenül a kutyavezető előtt helyezkedik el (front pozíció). A kűr kb. 75 százaléka szabadon követés, a zene által megkívánt mozdulatokkal kiegészítve. Néhány freestyle elem megengedett. A kutyavezető mozdulatai eleganciát sugároznak. A kűr folyamán a kutya 10 másodpercnél hosszabb ideig nem maradhat mozdulatlan és százhúsz centinél (4 láb) messzebbre nem távolodhat el a gazdájától. Az előadás tiszta képet ad a kutya felkészültségéről, valamint bemutatja összpontosító képességét és ruganyosságát. A kűr zenéjét, illetve az arra bemutatott produkció koreográfiáját a versenyző szabadon választja meg és alakíthatja ki. Elméletileg bármelyik kutyafajta alkalmas a heelwork elsajátítására. Akár még behemót alkatú négylábúak számára is lehetőség nyílik e sport űzésére, hiszen bírálatkor figyelembe veszik a fajtából eredő adottságokat is. A legfontosabb szempont persze az, hogy a kutya kedvére való legyen a tanulás, illetve a gyakorlás. Ennek elérésében meghatározó szerep jut a gazdának.

A Musical Freestyle lényege: a kűr a hagyományos heelwork elemeken kívül bármilyen mozgásformát, figurát tartalmazhat, ami a kutya és/vagy a kutyavezető testi épségét nem veszélyezteti. A kutyavezető a zenével és a kutya mozgásával harmonizálva táncolhat is, de a kutya munkája az elsődleges bírálati szempont. A kűr folyamán a kutya 10 másodpercnél hosszabb ideig nem maradhat mozdulatlan. Az előadás tiszta képet ad a kutya felkészültségéről, valamint bemutatja figyelmességét és ruganyosságát. Gazda és kutya itt már százhúsz centinél messzebbre is eltávolodhat egymástól (távmunka), csak arra kell vigyázniuk, hogy a ring területén túlra ne terjeszkedjenek. Mivel a kutya már minden heelwork gyakorlatot ismer, ezért a freestyle kűr kivitelezéséhez már csak a gazdától nagyobb távolságban történő gyakorlatok végrehajtására kell megtanítani őt. Távmunka háromféleképpen lehetséges: 1. a gazda eltávolodik a kutyától. 2. a kutya távolodik el a gazdától. 3. kutya és gazda egyszerre távolodnak. Az első verzió azt feltételezi, hogy a kutya tud helyben maradni, a másik kettő pedig azt, hogy a gazda el tudja küldeni magától. Küldés tanítása: egyenes irányú küldés esetén valamilyen motivációs eszközt (például labda) kihelyezve/kidobva annak irányába a megfelelő vezényszóval kell küldeni a kutyát (például előre). A kűr részeként ez úgy funkcionál, hogy a gazda elküldi a kutyát egy adott irányba, aki ott csinál valamilyen produkciót önállóan, majd visszamegy a gazdához. Nagyon látványos lehet azonban az is, ha a kutya egyszerűen fut egy nagyobb kört a gazdi által meghatározott irányban. A tanítás egyik lehetséges módja, ha kerültetünk a kutyával egy bokrot vagy fát. Eleinte a tárgyhoz közel állva, aztán már egyre távolabbról kell rávenni az objektum kerülésére. Később be lehet vezetni a nyolcas alakú kerülést, aminek egyik pontja a gazda, a másik pedig a távolban lévő tetszőleges tárgy. Felkészülés. A Dog-dancing mindkét ágában (Heelwork to music, Musical Freestyle) egyaránt legelőször is arra kell megtanítani a kutyát, hogy mindig arra akarjon menni, amerre épp tart a gazdája, s tekintete aközben mindvégig rajta lógjon. Erre akár már kölyökkorától kezdve lehet tanítani. Az állandó figyelés megkönnyíti a további tanulást. A láb mellett való haladás okítását póráz használatával érdemes elsajátíttatni a kutyával. A kötelék szerepe nem a kiválasztott irányba való kényszerítésben rejlik, hanem azzal kell megakadályozni a nem kívánt irányba való haladásban. Az egész folyamat a pozitív megerősítésre épül. A jól végrehajtott mozdulatok eredménye a jutalomfalat és a dicséret meg a simogatás, ami a továbbiakban is igaz.

Gyakorlatok és azok tanítása a kutyának. Verseny közben hátráló és oldalazó mozgást is végrehajt a kutya. A hátramenet közben mindvégig párhuzamban kell maradnia a gazdájával, míg az oldalirányú mozgás közben a kutyának teste hossztengelyére merőlegesen kell haladnia az adott irányba. A hátrafelé és az oldalirányba való haladás tanításának alapvető pillére, hogy a kutya már kifogástalanul tudjon lábhoz igazodni. Ez azt jelenti, bármerre is halad a gazda, őt láb mellett követi a négylábú. A láb mellett történő oldalirányú haladás tanításakor plusz segítségként kézzel is a kívánt irányba kell terelni a kutya farát. Fontos, hogy az oldalirányú lépegetés során a négylábú gerincoszlopa mindvégig egyenes maradjon. A következő a twist elem, ami egy háromszázhatvan fokban végrehajtott fordulatot jelent. Annak iránya lehet bal és jobb irányú is. A szűk kör megtételére nem ördöngösség rávenni a kutyát. Orra előtt egy csali falatot kell elhúzni úgy, hogy az utána haladó végül is egy szabályos kört tegyen meg. Szlalom: a gazda lépked és a kutya a lépkedő lábak között szlalomban halad előre vagy hátrafelé, a gazda haladási irányától függően. A tanítás kezdetén a gazdának terpeszállásba kell helyezkednie, majd a kutya orra előtt elhúzott jutalomfalattal rá kell venni őt, hogy a kívánt irányból és az elvárt útvonalon haladjon végig a lába között. Legyen rá egy példa. A gazda bal lába mellől befordul a kutya lábközbe, majd a jobb lábat hátulról megkerülve újból láb közé kerül, majd hátulról megkerüli a bal lábat is. Ezzel egy nyolcas alakot írt le. Ha már rutinszerűen megy a nyolcas útvonal teljesítése, akkor megkezdődhet a lépegető lábak között történő szlalomozásra való tanítása. Ha előre haladás közben már jól megy a szlalom, akkor meg lehet próbálkozni azzal, hogy a gazdi hátrafelé lépeget. Front pozíció. Kutya és gazda szemben áll egymással. Ebből adódik a hátrafelé haladás. Tanítása csak akkor kezdődhet meg, ha a kutya már képes a gazda lába mellett és azzal párhuzamosan hátrafelé haladni. Ha az már megy, akkor be kell fordulni a kutya felé (például jobb oldalával szemben állni) és őt hátrálásra kell bírni, mialatt a tanító oldalazva halad mellette, balra. Fontos, hogy a kutyának egyenes vonalban kell lépkedni. A legvégén pedig szembe kell állni a négylábúval és úgy kell elérni nála a tolatást. Mivel a kutya e gyakorlat közben nem természetes irányú mozgást végez, ezért eleinte jobb vagy balirányba ki fog térni. Annak kiküszöbölése végett érdemes fal vagy kerítés mellett gyakoroltatni vele a tolatást, de szükség lehet a kézzel való besegítésre is. Lábemelgetés. Szemben vagy egymás mellett áll a két fél, esetleg egymással párhuzamosan halad. Lényege, hogy mindig ugyanaz a lábuk mozduljon egyszerre (bal-bal vagy jobb-jobb). Ez nem előírás, de azáltal lesz látványos a gyakorlat. Tanítása azzal kezdődik, hogy a kutya álló testhelyzetben megtanulja a váltott lábbal történő folyamatos pacsi adást - tehát emelgeti az elülső két lábát. Ülő testhelyzetben szívesebben teszi, de állva látványosabb, mert a lábemelgetéstől a kutya egész teste ringatózni fog, úgy tűnik, mintha valóban táncolna. Amikor már rutinszerűen megy a gyakorlat, akkor a kutyának bőven elég a gazda mozduló lábának látványa, s azt már teszi is, minden vezényszó nélkül. Egymással szemben állva, egy irányba történő oldalazás. Alapja a láb mellett való tökéletes oldalazás tudása, majd rá kell szoktatni a kutyát – a fokozatosan végrehajtott vele szembefordulás közben –, hogy a már vele szemben lévő gazdájával egy irányba lépkedjen, oldalazva. Eleinte állandóan láb mellé akar igazodni, de sok-sok türelemmel és kézzel való segítéssel meg lehet értetni vele, hogy merre és miként haladjon. A hajolgatással való rásegítés több szempontból is kerülendő. Legfőként azért, mert a kutya megszokhatja a segítő mozdulatot és azt könnyen beazonosíthatja jelnek. Félfordulat után behátrálás. A kutya szemben áll a gazdával, majd tesz egy fél fordulatot és farral behátrál a gazda lába közé. Fordulás közben a kutya mellső lábai alig mozdulnak el a helyükről, a mozgást a hátsó felével teszi. Tanítása akkor kezdődhet el, ha már megy az önmaga körül végrehajtott forgás és ha már tudja a hátrafelé menetet is. A két gyakorlatot össze kell vonni, és az által már fog menni a befordulás is. A gazdával szemben álló kutyának ki kell adni a “fordulj” vezényszót, majd amikor száznyolcvan fokban félfordulatot tesz, akkor kézzel meg kell állítani a mozgását – “állj” vezényszóval rá lehet segíteni, majd utána jöhet a “hátra” parancs kiadása. A láb között való áthaladás egyenes vonalát elő lehet segíteni kézzel. A kutyának teljes testhosszában végig kell haladni a lábak között. Tolatva kerülés. Az egy helyben álló gazdát a kutya hátrahaladtában kerüli meg. Ezt a gyakorlatot úgy lehet megcifrázni, hogy közben a saját tengelye körül forog a gazda, a kutya mozgásirányával megegyezően vagy akár azzal ellentétesen is. A fordított irányokban végrehajtott forgás gyorsnak tűnik, és impozáns látványt nyújt. A már ismert “hátra” vezényszó hallatára megindul visszafelé az eleinte még szorosan láb mellett álló kutya, kezünkkel a farát úgy tereljük, hogy végül körbesétáljon körülöttünk. A tanulás kezdeti szakaszában a gazdának nem szabad forogni. Amikor már megy a körbehátrálás, akkor a gazdának el lehet kezdeni a saját tengelye körüli forgást. A gyakorlat végrehajtásának másik módja, hogy a kutya a gazdinak csak az egyik lábát kerüli meg tolatva. Ha a kutya mindkét irányból tudja a tolatva kerülést, könnyű megtanítani a hátrafelé szlalomozást is (ilyenkor a hátrafelé lépegető gazda lábai között a kutya valóban teljesen visszafelé szlalomozik). Bukfenc vagy inkább hempergés. Az álló kutya lefekszik, oldalára dől, majd átgördül a másik oldalára. Ezt a gyakorlatot is lehet cifrázni: több egyirányú vagy oda-vissza történő hempergés. A későbbiekben a gazda lába felé is megteheti, aki rajta oldalirányba átlép vagy felette átugrik - ez az oldalváltás egyik fajtája. Tanításánál alapkövetelmény, hogy a kutya már tudjon első szóra, lehetőleg egyenes testtartással feküdni. Finom kézmozdulattal az oldalára kell dönteni a kutyát, majd lassú mozdulat kíséretében a lábánál fogva át kell penderíteni a másik oldalára, ezt követően azonnal jutalmazni kell. Különböző ugrógyakorlatok is beépíthetők a versenyszámba. Kitartott kéz, kinyújtott láb, a leguggolt gazda vagy a két kéz által formált karikán való átugrattatás lehet a feladat. Könnyebb testű kutya esetén akár a gazda hátára történő felugratás és az ott való tartózkodás is lehet kűr gyakorlat. Tehát kutya és gazda egymással kerülhet testi kontaktusba, így a kutya ugorhat ölbe, lábait felteheti a gazda vállára stb. A négylábú akár két hátsó lábára is emelkedhet és foroghat saját tengelye körül vagy épp lépkedhet, de fontos, hogy az egész bemutató ne keltse cirkuszi attrakció benyomását. A meghajlás (nyújtózó mozdulat) megtanítása sem komplikált feladat. Az álló kutyát fekvésre kell bíztatni, ám közben az egyik kezünket a kutya hasa alá kell tenni, a másik kezünkkel pedig óvatosan le kell nyomni a kutya elejét. Minél csúcsosabb lesz a hátsó fertálya, annál tökéletesebb a gyakorlat. Bevett elem a kúszás. Ez történhet a gazda előtt, mellett, háta mögött, láb között át, illetve szlalomozva. A fekvő kutya orra előtt el kell húzni a csali falatot, miközben a kéz segítségével meg kell akadályozni őt a felállásban. Általánosságban elmondható, hogy egy alkalommal kettő-öt percnél többet nem szabad gyakoroltatni a kutyával és ezt is csak napi egy-két alkalommal szabad megtenni. Az egyes elemek különböző nehézségi fokozatúak, illetve azok bonyolultsága más és más lehet az egyes kutyák számára. Épp ezért, egy-egy gyakorlat gördülékeny betanulásának ideje pár nap és akár három hét között is lehet. Legtovább a hátrafelé végrehajtott mozgások megtanítása tart. Ám ez csak az egyik része a kűrnek, hiszen a versenyen folyamatosan kell végrehajtani a megtervezett koreográfiát, mégpedig harmonizálva a zenével. Azt pedig elegáns mozdulatok kíséretében kell megtenni. A kezdeti tanulástól akár egy év is eltelhet, mire eljutunk odáig, hogy már nekifoghatunk a gyakorlatok zenére való adaptálásához. És akkor hol van még a vége! A már versenyző kutyának ugyanúgy szüksége van a további rendszeres gyakorlásra, mint a zongoraművésznek. A kűr kivitelezésének gördülékenynek kell lenni, aminek alapfeltétele a különböző gyakorlatok jól egymáshoz kapcsolhatósága, hogy ezáltal a zene ritmusának megfelelő tempójú szinkron- vagy harmonizáló mozgást hajtson végre kutya és gazda. A Heelworkkel ellentétben a Freestyle-ben már sokkal szabadabb és attraktívabb mozdulatok tehetők mind a kutya, mind a gazda részéről. A fent leírt gyakorlatok a heelworkben is bemutathatóak, ám ezek csak huszonöt százalékban tehetik ki a heelwork versenyprodukció 1,5-5 percben limitált idejét (hetvenöt százalékban az engedelmességi gyakorlatoknak kell dominálni). A különböző kéz- és testjeleket érdemes beépíteni, elrejteni a táncmozdulatokba, ami által még sikkesebbé válik a produkció. Óhatatlan, hogy a kutya ne hibázzon, de a vele jó kontaktusban lévő gazda javíthat a bakin. Csak annyit kell tennie, hogy mozdulatait a kutya mozgásához korrigálja, tehát megpróbál vele szinkronban maradni. Ez sikerülhet annyira is, hogy az rejtve marad a nem szakértő szemek elől.

Általános tudnivalók. A különböző gyakorlatokhoz különböző vezényszó, kézjel vagy testjel tartozik. A parancsszó mindig tetszőleges – annak nem kell megegyezni valós nyelvi értelmével –, de arra érdemes figyelni, hogy azok rövidek legyenek és egymástól jól megkülönböztethetők, valamint arra is, hogy a kiejtett szó sebessége utalni fog a kutya számára a tőle megkívánt tempóra. Bármelyik elem tanítása kezdetén a kutyát már a legkisebb megfelelő mozdulat, tőle elvárt mozgás esetén is jutalmazni kell. Ahogy halad előre a tanulásban, úgy kell nyújtani a jutalmazás elérkezésének idejét. Az elemeket olyan sorrendben érdemes tanítani neki, hogy azok logikailag szervesen egymásra épüljenek. Minél többet tud a kutya, annál szívesebben tanul és produkálja magát.

Általános érvényű szabályok. A ring nagysága. Egyéni: tizenötször tizenöt, páros (BRACE): húszszor húsz méter. Felszerelés, ruházat. Az értékelés szempontjából kívánatos, hogy a felvezető a zene stílusához illő ruházatot viseljen. A kutya a zene jellegéhez illő nyakörvet viselhet (például skót zene esetén kockásat). Amennyiben nyakörve elütne a zene stílusától, akkor nyakörv nélkül kell felvezetni. A zenéhez illő nyakörvön kívül a kutya öltöztetése nem megengedett. Hosszú szőrű fajták esetén - a látás biztosítása érdekében - hajgumi vagy csat használható. A versenyző magatartása. A kutyát vezetője kontroll alatt - szükség esetén pórázon - köteles a ringbe bevezetni. A bírók üdvözlése után a team elhelyezkedik a ringben és felveszi a koreográfiának megfelelő kezdő állást. A kűr végén a kutya és vezetője a koreográfiát záró pózban megáll és néhány másodpercig úgy marad. A kutya bántalmazása, illetve az erre utaló mozdulatok alkalmazása tilos. A kutyavezető köteles alkalmazkodni a versenyszervező rendelkezéseihez. Rosszhiszemű kihágás a további munkából való kizárással büntethető. Az ezzel kapcsolatos döntések megtámadhatatlan joga minden esetben a bíróké. Látható és hallható jelzések. A kutyavezető hallható jelzéseket szabadon használhat. A látható jelzéseket az előadásba kell integrálni. A felvezető és a kutya fizikai kontaktust is létesíthetnek. Részvételi feltételek. Versenyen részt vehet minden egészséges, 12 hónapnál idősebb fajta- és keverék kutya, amely érvényes oltási bizonyítvánnyal rendelkezik. Tüzelő szukák csak a verseny végén indulhatnak. Ugyanabban az osztályban több kutyával is lehet indulni, de egy kutyával egy versenynapon csak egy osztályban. Hatnál kevesebb nevező esetén a szervező dönti el, hogy a versenyt megrendezi-e. A verseny kezdete előtt legalább fél órával az adminisztrációs asztalnál jelentkezni kell. Ekkor kell leadni a feliratozott (teljes névvel és a zeneszám címével ellátott) CD-t vagy kazettát is. A kazetta csak a kűr bemutatásához használni kívánt zenét tartalmazhatja és ezt az “A” oldal elejére kell felvenni. A zeneszámról biztonsági másolatot a felvezető hozhat magával. Minősítés. Kitűnő 80 százalék, nagyon jó 70 százalék, jó 50 százalék. Versenyosztályok. Egyéni (1 felvezető + 1 kutya) zene hossza: 1,5-5 perc. Tandem (1 felvezető + 2 kutya, póráz használható, zene hossza: 1,5-2,5 perc. Páros (Brace , (2 felvezető + 2 kutya, póráz használható) zene hossza: 2-3 perc. Csapat (több felvezető + több kutya) zene hossza: 3-5 perc.

Heelwork to music – (szinkronmozgás zenére). Versenyszabályok: minden mozgásforma – például fordulat, oldalazó-, átlós-, vagy hátramenet – végrehajtása közben a kutyának heel vagy front pozícióban kell maradnia. A kutyavezető lépéseinek üteme követi a zene ritmusát. A kűr kb. 75 százaléka szabadon követés, a zene által megkívánt mozdulatokkal kiegészítve. Néhány freestyle elem megengedett. A koreográfiában az egyes elemek megismételhetőek, amennyiben ezt a zene alátámasztja. A túl sok ismétlés nem kívánatos, a gyakorlat pontértékét csökkenti. A kutya és vezetője nem távolodhatnak el egymástól kb. 1,2 m-nél messzebbre (kivéve Brace). Nagy testű kutyáknak a ring területét 75 százalékban, kis testűeknek 50 százalékban kell kihasználniuk. Segédeszközök – pálca, kalap, kendő, szalag – használhatók. Olyan segédeszköz használata tilos, amely a kutya számára motivációt jelent (például labda, sípoló játék). A segédeszközök nem jelenthetnek veszélyt a teamre nézve és használatuk nem akadályozhatja a bírálatot. A ringbe jutalomfalatot és játékot tilos bevinni. Kizáráshoz vezető hibák: a kutya elhagyja a ringet, a kutya a ringben ürít, jutalomfalat használata, túl hosszú vagy túl rövid zene (a megengedettnél több mint 15 másodperccel hosszabb vagy rövidebb), kutya és vezetője a megengedettnél távolabb kerülnek egymástól, ha a versenyző bántalmazza a kutyáját. Bírálat: az értékeléshez négy bíró közreműködése szükséges. Minden bíró önállóan pontoz, kettő a technikai részt, kettő a művészi értéket bírálja. Az adott pontszám 0,5 pontosságú lehet. A technikai rész két bírója által adott pontok átlagát és a művészi benyomást értékelő két bíró által adott pontok átlagát összeadva kapjuk egy-egy versenyző összpontszámát. Technikai értékelés (max. 10 pont). A figurák mennyisége, tartalom és előadás: 3 pont, A figurák kivitelezése 3 pont, a figuraváltások gördülékenysége, folyamatosság: 2 pont, az előadás nehézségi foka: 2 pont. Művészi benyomás értékelése (max. 10 pont): motiváció, mozgás, figyelem, a kutya és vezető közti harmónia: 3 pont, koreográfia, a figurák kivitelezése: 3 pont, a ring területének kihasználása:1 pont, a zene interpretációja: 2 pont, az előadás és a zene stílusához illő ruházat: 1 pont. Minden teamet értékelni kell. Bírálatkor tekintetbe kell venni a kutya fajtájából eredő adottságait is. Felesleges ugatás (több, mint a kűr idejének egyharmada) pontlevonással büntetendő. A bírók a kivitelezés pontosságát abból a szempontból is figyelik, hogy a kutyavezető hány plusz vezényszót használ. Az értékelés közvetlenül a kűr után, a pontszámok felmutatásával – a műkorcsolya pontozásához hasonlóan – történik. Az első ismertetésre kerülő pontszám a technikai részre, a második a művészi benyomásra vonatkozik. A bírók a ring oldalán, a közönséggel szemben helyezkednek el. Az első három helyezettet díjazzák.

Musical Freestyle (szabad stílusú szinkronmozgás zenére). Versenyszabályok: a kutya és vezetője közti távolság nincs meghatározva (távmunka is lehetséges). Lábszlalom, ugrás, előreküldés stb. engedélyezett. A kutyavezetőnek a zene ütemére kell mozognia. A páros az egyes elemeket minden pozícióból bemutathatja (jobbról, balról, szemből, egymásnak háttal). A koreográfiában az egyes elemek megismételhetőek, amennyiben ezt a zene alátámasztja. A túl sok ismétlés nem kívánatos, a gyakorlat pontértékét csökkenti. Nagy testű kutyáknak a ring területét 75 százalékban, kis testűeknek 50 százalékban kell kihasználniuk. Segédeszközök – pálca, kalap, kendő, szalag – használhatók. Ezeket a segédeszközöket az előadás részeként a kutya a szájába is veheti. Olyan segédeszköz használata nem megengedett, amely a kutya számára motivációt jelent (például labda, sípoló játék). A segédeszközök nem jelenthetnek veszélyt a teamre nézve, és használatuk nem akadályozhatja a bírálatot. A ringbe jutalomfalatot és játékot tilos bevinni. A kizáráshoz vezető hibák és a bírálat szempontjai lényegében megegyeznek a heelwork szabályzatában foglaltakkal.

 ÉLETKÉPEK

Világszerte is fiatalnak számító, országunkban azonban eddig szinte ismeretlen kutyás sport hazai bemutatkozását élvezhették végig azok, akik 2003. május 24-én ellátogattak a Pestújhelyi Közösségi Házba. Itt rendezték meg az I. Magyar Dog-dancing versenyt. Egy szabadtéri rendezvény sikerének egyik meghatározó tényezője az időjárás. Szerencsére erre semmi panaszunk nem lehetett. Verőfényes napsütésben, de hatalmas jegenyefák árnyékában mérhették össze felkészültségüket a versenyzők.

Három kategóriában érkeztek nevezések az ország több tájáról, méghozzá szép számmal, ám a verseny napjáig néhányan visszaléptek. Például – legnagyobb sajnálatunkra – Mányik Richárd Filipjének előző nap szakadt le az egyik karma, pedig az aszfaltozott kosárlabdapályán remekül gördülhetett volna a kerekes szék is. Szombat reggel végül is tizenhárom team adta le saját koreográfiájához tartozó zenéjét kazettán vagy CD-n az adminisztrációs asztalnál. A három páros (két kutya két felvezetővel) mellett tíz egyéni induló volt: öten Heelwork to Music, öten pedig Musical Freestyle kategóriában. A benevezett fajták változatossága is mutatta, hogy ez a sport valóban nyitott minden kutya számára. Megjelent itt bearded és border collie, bobtail, Parson Jack Russel terrier, német juhászkutya, kelpie, óriás schnauzer, labrador, egy halom mudi és persze keverékek. Legalább ekkora változatosságot mutattak a zeneszámok is, amelyekre a versenyzők előadták kűrjeiket: balkáni zenétől a dzsesszig, magyar táncházi muzsikától az elektronikus zenéig.

A rendezvény menetét bizonyos logika szerint szerkesztettük meg. Egyes startszámmal indulni a legnehezebb dolog, főleg egy első verseny első indulójaként. Ezt a hálátlan feladatot az Aczél Eszter-Karlyik Nóra duó magára vállalta. Ebből adódóan a párosok bemutatójával indult a nap. Őket az egyéni Heelwork to Music kategória követte. Ezt azért tartottuk célszerűnek, mert így a végére maradhatott a közönség számára leglátványosabb rész, az egyéni Music Freestyle. A jóval kötöttebb, a kutya és vezetője között állandó szoros közelséget megkövetelő heelwork (forgásokkal, lábszlalommal, stb. színesített szabadon követés) inkább a kutyakiképzésben jártasak számára volt élmény, míg a könnyedebb, felszabadultabb, változatosabb koreográfiájú freestyle a közönség egészét magával ragadta.

A négytagú zsűri – a jégtánchoz hasonlóan – két szempontból értékelte a produkciókat. Egyrészt a kutya által végrehajtott figurákat és azok kivitelezését figyelték, másrészt a koreográfia harmonikus bemutatását és a zene interpretációját. Magasabb pontszám megszerzéséhez elsősorban a bemutatott figurák minősége – és nem a mennyisége – a mérvadó. Bírálatkor tekintetbe veszik azt is, hogy a felvezető milyen mértékben találta meg az egyensúlyt a zene és a kutya fajtájából eredő adottságai, temperamentuma között.

Gondoltuk, hogy a közönség ízlése nem feltétlenül egyezik meg a bírók szakmai véleményével, ezért mindenki leadhatta szavazatát az általa legjobbnak tartott "táncospárra". Ez esetben azonban a nézők és a zsűri megítélése találkozott, így a közönségdíjat Karlyik Nóra, a Freestyle kategória győztese vehette át, aki a Padödő-szám szövegének értelmét is felhasználva rövid történetet adott elő a munka helyett rádiózó takarítónőről. A legeredményesebb versenyző Hanga Piroska volt, aki mindhárom kategóriában elindult egy-egy mudival, és két első és egy második helyet szerzett.

A verseny elérte célját, hiszen a Dog-dancing iránt érdeklődők találkozhattak, inspirációt kaptak egymástól a továbbfejlődéshez és pozitív visszajelzést a nézőktől. Reméljük, hogy a jövőbeni rendezvények még több résztvevővel, de ugyanilyen jó hangulatban telnek el és a közönség részéről hasonlóan szívélyes fogadtatásra találnak majd.

45. Flyball (avagy a bűvös repülő labdák)

Szabó István (a Magyar Agility Szövetség elnöke)

A flyball – az agilityhez hasonlóan – Nagy-Britanniában született. A bemutatók a kutyás műsorokon és -kiállításokon a nézők szórakoztatását célozta meg. A produkciók látványosak voltak: két csapat két pályán küzd egymással. Mindezt még tetézte, hogy a kutyáknak lábukkal egy szerkezetet kellett mozgásba hozni. E sport nem csak az őshazában, hanem Európa nagy részén és a tengerentúl is nagy népszerűségnek örvend.

Először a Milleneumi Kutya Iskola tagjai a CACIB kiállításokon és egyéb más kutyás rendezvényeken rendszeresen tartottak flyball bemutatókat. Pár évvel ezelőtt az osztrák flyball versenyzők inspiráló hatására Magyarországon is elkezdődött a sport népszerűsítése. Jelenleg alig néhányan űzzük ezt a sportot.

A flyball látványos és nagy ügyességet kívánó sport. A kutya feladata, hogy négy akadályon át kirohanjon a flyball gépig, hozza működésbe – a gép egy teniszlabdát lő ki – majd a labda elkapása után a négy akadályon át vigye vissza a labdát a gazdájának.

Alapvetően fontos, hogy a kutya gyors legyen és szeressen labdázni, apportirozni. Erre a pásztorkutyák a legalkalmasabbak, de igazából egyedfüggő. Külföldön leginkább border collie-val és ausztrál pásztorkutyákkal versenyeznek. A magyar őshonos fajtáknak – pumik, mudik – számára óriási lehetőség lenne e sportba bekapcsolódni. Ugyanis minden adottságuk megvan a jó szereplésre. Erre a célra az alomból én a legmozgékonyabb kölyköt választanám. Amelyik a legelszántabban veti magát a labda után, azt érdemes hazavinni.

A céltudatosan választott kutyát már kölyökkorában rá lehet hangolni, az alapokra megtanítani. A kutya számára a labda kilövése a legnehezebb feladat. A kölyköt hozzá kell szoktatni a géphez. A szerkezettől távolabb lévő négylábút szóbeli behívással vagy egy labda felmutatásával könnyen a gép közelébe, mellé lehet csalni. A szoktatásra egy alkalommal tíz-tizenöt percnél több időt nem kell szánni – naponta egy-két ilyen játszadozás bőven elegendő. Kis feladatok nagy következetességgel – ez az én hitvallásom. A kutyának fel se tűnjön, hogy épp “dolgozik”, neki a végzett munka játéknak tűnjön – ez nagyon fontos! Erre a kutyasportra is igaz: játéknak kell tekinteni és nem “vérre” menő küzdelemnek. Az edzésnek tekinthető tanulási, begyakorlási folyamatra a kutya egyéves kora körül kerülhet sor.

A flyball a feladatok szempontjából egyszerű sportnak számít. Az elrajtolás után a kutyának négy, könnyen vehető ugróakadályt kell teljesítenie, majd lábával működésbe kell hoznia a labdát kirepítő szerkezetet, aztán a labdát a szájába kapva a kutya az ugróakadályokon át visszarohan a rajt-célhelyre. Első lépésként a szerkezet működtetésére és a kirepülő labda elkapására kell megtanítani. A gép közvetlen közelében elhelyezkedik a gazda. A körülötte lévő kutyát jutalomfalattal, játékkal vagy szép szóval magához csalja. Mikor a négylábú odaszalad a szerkezethez, akkor a gazdának a gép takarásából úgy kell feldobni a labdát, mintha a szerkezet lőtte volna ki. Minden sikeres befutást, labda elkapást dicsérettel kell jutalmazni. A kutyák általában féltik a mancsukat, alaposan megnézik, hová teszik le. A kutyát be kell hívni a szerkezethez, de már csak akkor kaphat jutalmat, ha testével hozzáér a géphez vagy lábával a pedálhoz. Az igazi rávezetés, ha lábát rátesszük a pedálra és a gép már repíti is a labdát. Ennél a fázisnál oda kell figyelni, hogy a kutya ne a lábát babráló kézre, hanem a megjelenő labdára koncentráljon. Ha egy fegyelemre szoktatott kutyával gyakorolunk, úgy őt – szorosan láb mellett – pórázon felvezetve el lehet vinni a gépig, és ott rá lehet léptetni az indítószerkezetre. A tanulás előrehaladtával a gazdának egyre távolabb kell maradni a géptől. Ha a kutya agya “rákattan” a feladat értésére, akkor már magától is nagy örömmel fogja csinálni. Ha a kutya számára a gazda megtalálja a legideálisabb metodikát, akkor minderre akár két hét is elegendő. Ennek a fázisnak a “csiszolásához” tartozik, hogy a kutya huszonhét méter távolságból robogjon be a labdáért, majd azzal visszaszaladjon az indulási helyére. A magasugrás tanítása az agilityben megszokottak szerint történik. Kezdetben egészen alacsony akadályon kell gyakorolni. A labdát az akadály felett a két tartóoszlop között át kell dobni. Az akadály magasságát fokozatosan kell növelni - a flyball esetén negyven centi az elérendő maximális szint. Ennek megtanítására szintén elegendő két hét. De nem az a kutya tud flyballozni, amelyik már ismeri a teljesítendő feladatokat, hanem az, amelyik azt úgy tudja megcsinálni, ahogy azt tőle elvárják. Az egész feladatsort tökéletesen, nagy futósebességgel kell végrehajtani. Ahhoz, hogy egy kutya alapszintű versenyzőnek számítson, körülbelül negyed év gyakorlásra van szükség. Ahhoz viszont, hogy profivá váljon, ahhoz éveken át tartó folyamatos edzésre. A precíz technikai tudás után a kutya futógyorsaságának növelése a cél. A géphez iramlását a labda motiválja, a gond inkább a visszaúton haladás “lanyha” tempója szokott lenni. A gyorsításhoz azt az eszközt kell megtalálni, amely a leginkább hat a kutyára – ez lehet labda, jutalomfalat, vagy bármi más (teljesen kutyafüggő). Talán a legcélravezetőbb, ha a kutya gazdájával együtt teszi meg a befutószakaszt.

Egy csapat általában hat kutyából áll, közülük négy indulhat el egy-egy futamon. A kutyák egymáshoz szoktatása alapvető követelmény a sikeres csapatmunka érdekében. Ehhez őket először is alapfegyelemre kell tanítani és az egymáshoz szoktatás időszakában a másikhoz való viszonyulására erősen oda kell figyelni. A barátságba került kutyákkal már lehet gyakorolni a váltóindítást. Lényege, hogy amikor a szájában labdával robogó kutya eléri a rajt-célhelyet, a soron lévő “sporttárs” már induljon is. A kutyák olyan gyorsan teljesítenek, hogy a váltásoknak óraműpontossággal kell zajlani. Minden kutyát a saját gazdája indítja el. A négy kutya – ha jól képzettek – a versenyt tizenöt másodpercen belül befejezik, a pályán tizennyolc kilométeres átlagsebességgel száguldoznak.

A már felkészült kutyáknak heti két-három gyakorlásra van szükségük. Az edzések alapgyakorlata a sprintfutás. A váltások minél gördülékenyebb végrehajtása is kiemelt feladat. A végén pedig az egész feladatsort egyben kell gyakorolni. Egy hat főből álló csapat részére alkalmanként negyvenöt perc gyakorlás elegendő. Egy kutyával addig szabad flyballozni, amíg azt szívesen teszi és arra egészségileg alkalmas.

Egy team négy kutyát nevezhet a versenyre. Jellemzően egy kis és három nagyobb testű egyedből áll össze, az akadályok ugrómagasságát a legalacsonyabb termetű kutyához igazítják. Kieséses alapon zajlik a verseny, a két csapat közül a győztes jut a következő fordulóba. A világbajnokság első szűrője a nemzeti bajnokságok, amelyeken a legjobbak kerülnek össze.

A pálya adatai – ezen az egymással párhuzamosan felállított két pálya értendő: a pálya hossza huszonhét, szélessége pedig kilenc méter. A belső két pályának egymástól három-hat méter távolságban kell lenni. Egy-egy pálya százharmincöt centi széles. Az ugróakadályok szélessége hatvan, míg magasságuk negyven centi. A rajthelytől az első akadály két méterre van, a többi három pedig három méterenként követi egymást. Az utolsó akadálytól öt méterre van a katapult. Minden csapat a saját gépét használja, ezért a labda kirepülő magassága nincs szabályozva – tíz-ötven centi között van. A kilövés irányának szempontjából kétféle irányzat létezik. Az angol hátulról felfelé lövi fel a labdát – ezt használjuk mi is –, az amerikai változat pedig a labdát vízszintes vonalban szinte belövi a kutya szájába.

A verseny szabályszerű lebonyolítására két bíró felügyel. A kutya minden felszerelés nélkül versenyzik. A felvezető a pálya területére nem léphet be. A kutya buzdítása, serkentése engedélyezett tapssal és szóval is. A labda elhagyása vagy akadály kihagyása esetén a hibázó kutyának a feladatot meg kell ismételni. A célba érkező kutyák időeredményét fotocella jelzi.

A kutyát fehérjében és zsírban gazdag táplálékkal kell etetni. Erős mozgásszervi igénybevétele miatt izületerősítő szereket is kell kapnia. A jó eredményre ambicionált gazda kiváló minőségű táppal eteti kutyáját. Tartásával kapcsolatban a kutya nagyfokú mozgásvágyának kielégítésére kell törekedni.

ÉLETKÉPEK

Egyszer egy törpe schnauzer nagy elszántan vette az akadályokat, majd lábával rálépett a pedálra. A kiröppenő labdára azonban ügyet sem vetett, helyette felmászott a szerkezetre és érdeklődve nézegetni kezdte. Mit tegyünk, műszaki érdeklődésű volt…

46. Kutyás dobókorong

Árkosi József (Aquincum Agility Sportegyesület elnöke, tenyésztő)

A kutyás korongdobás két részre osztható: Szabad stílus (freestyle) - zenére bemutatott egyedi gyakorlat -, és a távolsági verseny. Mindkét ágazatban rendeznek külön- külön is bajnokságokat, de a nemzetközi versenyeken mindkét ágazatban indulnak a versenyzők, és a két eredmény összesítése adja a végeredményt. A versenyeken minden tizenöt hónapos kort betöltött kutya részt vehet. Tüzelő szukák a verseny végén futhatnak. Kizárás terhe mellett tilos a kutyák bántalmazása, fenyítése.

A freestyle egyhelyben űzhető, a kutyától nagy fokú attraktivitást igénylő sport. A felvezető által függőlegesen feldobott, majd leeső korongot úgy kell elkapni a kutyának, hogy közben egy tetszőlegesen kivitelezett, attraktív mozdulatot tegyen. Néhány példa rá. Miután földobta a korongot a gazda, lehajol, a kutya felpattan a hátára, majd onnan elrugaszkodva kapja el a visszahulló korongot. Hídba is lemehet a gazda, a kutya pedig fölötte átugorva szerzi meg azt. A kutya több apport-tárgyat is képes úgy begyűjteni a szájába, hogy az egyik mellé megfogja a másikat. Ehhez persze a korongot is megfelelő ritmusban kell egymásután feldobni. Ez a sport a látványosságra épül és annak megfelelően értékelődik. A párosok csak egy gyakorlatot mutathatnak be, a versenybírók pontozásos értékelése szubjektív.

Szabályzat:

a./ A párosok maximum 90 másodpercet tölthetnek a pályán, a gyakorlatnak legalább 60 másodperc hosszúnak kell lennie. Az időszámláló abban a pillanatban indul, mikor a korong először a levegőbe repül, vagy a kutya, esetleg a gazda először mozdul el a talajtól. A visszaszámlálás során időközönként jelzik a még hátralévő időt: 60 másodpercnél, 30 másodpercnél, 10 másodpercnél és az idő lejártakor.

b./ Ha a résztvevő saját zenét hoz, köteles azt a verseny előtt bemutatni a rendezőségnek. A zenét CD-n vagy kazettán, a versenyző nevével megjelölve kell leadni, a kívánt zeneszám kezdetére állítva vagy azt pontosan megjelölve. A freestyle családi szórakozás is, így a választás során kerülni kell az olyan zenét, mely alkalmatlan arra, hogy egy egész család élvezze.

c./ Felszerelés: maximum 5 db dobókorong.

d./ A bírók érvénytelennek tekintik azokat a gyakorlati elemeket, melyek nem tartalmazzák a frisbee eldobását (kivéve a gurítást). Ha a versenyző egyenesen a kutyának dobja a korongot, erre az elemre nem kaphat pontot.

2. Pontozási rendszer:

Az egyes elemekre 1-10 pont adható fél pontonként számolva, az alábbi négy kategóriában:

1. Összbenyomás: A gyakorlat folyamatossága, szórakoztató volta, érdekes koreográfiával és jó eszközkezeléssel.

2. Atletikusság: A kutya rugalmassága és aktivitása a gyakorlat végrehajtása közben, sebessége, ugrásainak könnyedsége és magassága (utóbbiak természetesen a kutya méretéhez viszonyítva).

3. Látványosság: Újszerű, egyedi trükkök és mozgásformák sikeres végrehajtása, többek közt a korong elkapása közben bemutatott forgások. Ha a páros teljesen új, ismeretlen mozgásformát mutat be, vagy ha egy már ismert elemet újszerűen old meg, megkapja a kategóriában elérhető legmagasabb pontszámot.

4. Végrehajtás: A gyakorlatsor minél kevesebb hibával való bemutatása.

A frisbee mindenki által jól ismert játék. Akár többen is játszhatják. A műanyagból készült lapos korongot egy jól irányzott csuklómozdulattal a partner felé kell röpíteni. A korong kiképzése miatt annak aerodinamikája lehetővé teszi, hogy a játékszer egy adott táv után a levegőben megálljon, ott egyhelyben pörögjön, míg le nem esik. A korongdobásban rejlő lehetőséget a kutyatartók is hamar felismerték. Ezt a játékot a gazda-kutya párosra az amerikaiak adaptálták. Az 1990-es évektől pedig már világbajnokságot is rendeznek belőle.

A frisbee olyan sport, amely a gazdától és a kutyától egyaránt ügyességet és gyorsaságot igényel, és az pontszerzésre irányul.

Mitől verseny a dobókorong sport, hiszen a kutyák nagy része magától is visszahozza az eldobott apporttárgyat? A verseny egy speciális alakú-, méretű és egyenletes szélességű sávokra felosztott pályán zajlik. A terület trapéz alakú. A versenyző a pálya hosszabb alapvonala előtt helyezkedik el. A játékterület öt egyenlő szélességű, de egyre csökkenő hosszúságú sávokból áll, melyek más és más színnel vannak jelölve. Az öt sáv egyenkénti hosszúsága nyolc-nyolc méter, a pálya hossza ezért negyven méter – kézilabdapálya hosszúságú –, legalábbis Magyarországon.

A verseny lényege: az alapvonal előtt álló gazda eldobja a frisbee-t, azt a pálya adott pontján birtokba veszi a kutya, majd visszaviszi gazdájának, aki újra eldobja. Ez a játszadozás egy percig tart. Ám nem mindegy, hogy az milyen eredménnyel zárul. A korongot eldobó személynek meghatározó szerepe van benne. A dobókorongot úgy célszerű elrepítenie, hogy az a tőle legtávolabb eső sáv közepe felett térjen át lebegő mozgásra, méghozzá a kutya számára olyan magasságban, hogy azt egy kisebb szökelléssel könnyen le tudja halászni.

A korong első elröpítésekor a pálya bármelyik pontján tartózkodhat a kutya. Az elkapott koronggal villámgyorsan visszaszalad gazdájához, hogy ő azt minél gyorsabban újra eldobhassa. A kutyás dobókorong sportnak van egy olyan változata is, ahol a pontszerzés több koronggal folyik. A kutyának ekkor nem kell feltétlenül kézbe adni a frisbee-t, elég, ha azt az előírásoknak megfelelő távolságban ejti gazdája elé. Ily módon a ritmus még pörgősebbé válik.

A távolsági korongdobást a következőképpen érdemes megszerettetni, gyakoroltatni a kutyával. A korongot eleinte csak közelre és kis intenzitású pörgetéssel szabad eldobni. Eleinte a földre hullott korongot fogja elkapni a kutya, de hamar rá lehet venni őt a levegőben úszó tárgy begyűjtésére is. Amikor a kutya már érti a játék lényegét, lehet növelni a dobáshosszt és a pörgés erejét is. A gazdának érdemes bemérni a maximális pontszerzésre legideálisabbnak távnak adódó harmincöt métert. A korongröpítés röviden meghúzott, szögletes csuklómozdulatát ehhez kell optimalizálnia. Az ilyen technikával kidobott frisbee rendkívül gyorsan pörög, ezáltal viszont lassan halad. A gyakorlat leglátványosabb része, amikor a forgó tárgy után felugrik a kutya: a levegőben pördül egyet a tengelye körül.

Szabályzat:

Két osztályra tagolódik: Mini, 40 cm marmagasságig, Maxi: 40 cm marmagasság felett.

A versenyzőknek egy korong áll rendelkezésükre: ezzel kell 60 másodperc alatt minél több pontot gyűjteniük. Ha a futam alatt a versenyző úgy találja, hogy az eszköz nem biztonságos (törött vagy repedt), jelezheti a bírónak, aki alapos vizsgálat után kicserélheti: erre az időre a stoppert természetesen leállítják. A visszaszámlálás során időközönként jelzik a még hátralévő időt: 30 másodpercnél, 10 másodpercnél és az idő lejártakor.

1./ A gyakorlat tényleges megkezdése előtt a versenyző két próbadobást végezhet (tetszőlegesen kutyával vagy anélkül) a pálya felmérésére.

2./ Az időmérő beindítása előtt a versenyző kutyájával a dobóvonal mögött helyezkedik el. Ha felkészültek, a vonalbíró kézfelemeléssel jelez. Ekkor adják ki a startjelet, és ezzel egy időben indul az időmérő is. A versenyző elkezdhet dobni, illetve a kutyának utasításokat adni.

3./ A versenyzőnek a korong eldobásakor a dobóvonal mögött kell tartózkodnia, egyébként szabadon mozoghat. A dobás érvénytelen, ha a versenyző dobás közben lábával érinti vagy átlépi a dobóvonalat. Ha a korong a levegőben van, amikor az idő lejártát jelzik, az adott dobás érvényesnek számít.

4. Pontozás: A pontozás aszerint történik, hogy a kutya a korong elkapása után melyik zónába érkezik négy lábbal. Ha mancsaival több zónát is érint, akkor a dobóvonalhoz közelebbi számít érvényesnek. Ha a kutya a pályán belülről ugrik el, de azon kívül ér földet, az elugrás helye szerinti pontot kapja, de csak abban az esetben, ha a korongot a levegőben kapta el.

A pontozás az alábbi táblázat alapján zajlik:

1. zóna (0-8 m) 0 pont

2. zóna (8-16 m) 1 pont

3. zóna (16-24 m) 2 pont

4. zóna (24-32 m) 3 pont

Végzóna(32-40 m) 5 pont

A zónáért járó ponton felül plusz fél pont adható minden olyan dobásért, amelynél a kutya sikeresen elkapva a korongot, mind a négy mancsával ugyanabba a zónába érkezik, ahonnan elugrott.

Ha holtverseny alakul ki az első, második vagy harmadik helyen, a verseny végeredményét a következő módszerekkel lehet eldönteni:

–Mindenki egyet dob, és az a győztes, akinek a kutyája magasabb pontszámot ér el.

–Ha az állás ezután is döntetlen, addig kell az úgynevezett hirtelen halál-módszert folytatni, míg az egyikük magasabb pontszámot ér el, mint a másik. A rendezőség engedélyezhet közben pihenőt a kutyáknak, ha szükségessé válik.

47. Mentőkutya-vizsga

Szabó Gábor (Mentőkutyás Egyesület Elnöke, mentőkutya-kiképző)

A mentőkutya szó hallatán általában mindenki a földrengéseknél, lavináknál bajbajutottak után kutató, kiváló szimatú négylábúakra gondol. Csak kevesen tudják, hogy évente többször rangos nemzetközi versenyeket rendeznek világszerte, sőt a szakma legjobbjai évről évre a mentőkutyák világbajnokságán is összemérhetik tudásukat, hogy bizonyíthassák az éles helyzetekre történő felkészültségüket. Nagy jelentősége van itt a bizonyításnak, hiszen ha mondjuk egy földrengés után egy szimpatikus kutya így vagy úgy, de talál egy túlélőt, a média segítségével azonnal hőssé válhat, ettől azonban ő még nem mentőkutya, mert lehet, hogy nemes cselekedete csak a véletlen műve volt. Az éles bevetésen ugyanis senki nem tudja ellenőrizni, hogy voltak-e még mások is a romok alatt, akiket képzetlensége miatt nem jelzett. Ezért van nagy jelentősége a vizsgának, a versenyeknek. Ezeken a rendezvényeken szakmailag magas szinten képzett bírók előtt kell felkutatni a furfangosan elrejtett személyeket, és amelyik kutya nem teljesít megfelelő szinten, az nem kaphat mentőkutya vizsgát. Éppen ezért hamarosan hazánkban is törvény szabályozza majd a mentéseknél bevethető kutyák vizsgakövetelményeit.

Nem szükséges egy kutyát mindhárom szakterületből levizsgáztatni. Választani lehet romkutatás, területkutatás és nyomkövetés között, sőt bizonyos esetekben a lavinakutató és a vízimentő vizsga is megszerezhető. A kutyák képzettségi szintjét figyelembe véve lehetőség van az alapfokot: “A”, vagy az emelt szintet: “B” teljesíteni.

A rangosabb versenyeken, így a világbajnokságon is csak “B” szintű vizsgával rendelkező mentőkutya vehet részt. Az “A” és “B” szint közötti különbséget a szimatmunka nehézségi foka adja, a pályamunka, tehát az engedelmességi és ügyességi gyakorlatsor minden esetben ugyanaz, amelyet egy kettéosztott futballpályán bonyolítanak le.

Engedelmességi munka:

Az engedelmességi munkára kettesével osztják be a résztvevőket. A bírónál történt jelentkezés után sorshúzással döntik el, hogy melyik vizsgázó fekteti ki helyben maradásra kutyáját, és melyik végzi eközben az engedelmességi gyakorlatokat. A feladatsor alapállással kezdődik, amely azt jelenti, hogy a kutya a vezető bal lába mellett ülve foglal helyet. Ebből a helyzetből indul, és ebben a helyzetben végződik minden gyakorlat. Az engedelmességi munka első része a szabadon követés, amikor az egész pálya hosszán normál tempóban végighaladó kutyavezetőt kutyája szorosan bal láb mellett követi. Az előre, hátra, vagy oldalra történő kilengések és a gazda haladásában való akadályozás is hibának számít. A pálya végén hátraarc, majd 10 lépés futás, és ugyanennyi lassú lépés következik, miközben a kutyának igazodnia kell a gazda ütemváltásaihoz. Ezt két jobbra át és egy hátraarc követi, miután alapállás következik. Ezután két balra át jön és az ekkor felvett alapállással a kutyavezető kutyájával ismét a kiindulóponthoz kerül. Innen egy 4-6 tagú ember-csoportba mennek szabadon követésben, amelyen áthaladva hátraarcot mutatnak be, és a csoportba visszaérve alapállást vesznek fel. Innen újra a kiindulóponthoz mennek, majd alaki gyakorlatok következnek.

Menet közben ültetés, amikor a vezető bal lába mellett haladó kutyának az “ül” vezényszó hallatán azonnal le kell ülnie, miközben a kutyavezető megtorpanás, hátranézés vagy más testjel nélkül tovább halad 15 lépést. Ott a kutyával szembe fordul és a bíró jelzésére visszamegy hozzá. Ezt a kutyának testhelyzete változtatása nélkül türelmesen ki kell várnia. Ezután jön a menet közben fektetés, amely hasonlóképpen történik az előzőhöz, de itt, miután a kutyavezető megfordul, be kell hívnia a fekvő testhelyzetben hátul hagyott kutyáját. A “hozzám” parancsra a kutyának habozás nélkül a gazdához kell futnia, és vele szemben leülnie. Az alapállást a “lábhoz” parancsra veheti fel. A menet közben állítás is az előzőek mintájára zajlik, és ezt is behívás követi. Az alaki gyakorlatok végzése közben a kutya nem válthat testhelyzetet, nyugodtan kell megvárnia a visszaérkező gazdát vagy a hívó parancsot. A ferde ülés, vagy fekvés, az állításból történő lépkedés, gazdához való lassú haladás mind hibának számít.

Apportírozás: ez a gyakorlat először sík talajon, a kutyavezető egy használati tárgyával történik (cipő, elemlámpa, kistáska stb.). A kutyavezető 10-15 m-re eldobja a tárgyat, miközben a kutya alapállásban marad. A “hozd” vezényszóra a kutya érte rohan, élénken gazdájához viszi, és szabályosan beül vele. A tárgyat addig tartja, amíg gazdája el nem veszi tőle. Ugyanezt a gyakorlatot egy 150 cm magas, “A” alakú ferde palánkon keresztül is végre kell hajtani. A kutya a tárggyal a gyakorlat közben nem játszhat és nem rághatja.

Előreküldés: az alapállásból elindulva néhány lépés után a kutyavezető utasítására a kutya addig fut előre, amíg kb. 40 lépésnyire “feküdj” parancsot nem kap. Ott a kutyának azonnal le kell feküdnie és nyugodtan megvárnia, míg a gazda oda nem érkezik hozzá. Ha a kutya a parancsot követően nem fekszik le azonnal, vagy a parancs előtt tempót vált, esetleg végig lassú tempóban halad előre, vagy eltér az egyenestől, hibának számít.

Amíg az egyik kutyavezető kutyájával az engedelmességi feladatsort végezte, addig a másik helyben maradást mutatott be, ami azt jelenti, hogy a pálya szélén kijelölt helyen lefektetett kutyát magára hagyja, és tőle kb. 50 m-re megáll. A kutyának mindaddig ott kell maradnia, amíg a pályán az első vizsgázó a gyakorlatsort végzi. Majd csere következik, az eddig aktívan dolgozó kutya megy a helyben maradásra, és az eddig helyben maradó kezdi a gyakorlatsort.

A vizsga közben két lövés, valamint különböző zavarózajok is felhangzanak, mint például sziréna, motoros fűrész stb. (jellemzően a gyakorlatsor elején).

A gyakorlatok végén a bíró értékeli a munkát.

Ügyességi munka.

Vízszintesen mozgó akadály: a szer két lefektetett hordóból és egy azokra helyezett 4 m hosszú pallóból áll, melyre a kutyának a megfelelő parancsot követően fel kell ugrania, és annak ellenére, hogy a lába alatt lévő palló vízszintesen mozog, meg kell rajta állnia. Ekkor a kutyavezető melléje léphet, és a kutya vele azonos tempóval végighaladhat az akadályon, majd a végén le kell ugrani róla. Hasonlóképpen az engedelmességi gyakorlatokhoz, itt is minden gyakorlat alapállással kezdődik és végződik.

Mérleg hinta: a parancsot követően a kutyának a libikóka átbillenő pontjáig kell haladni, és testsúlyával átbillenteni azt, de az átbillenést követően automatikusan meg kell állnia és hasonlóképpen a vízszintesen mozgó akadályhoz, csak a kutyavezetővel együtt haladhat tovább és hagyhatja el azt.

Vízszintes létra: a kutya lábai a vízszintes létrán történő közlekedésre tulajdonképpen alkalmatlanok. A mentőkutyáknak mégis meg kell tanulniuk az ezen való közlekedést. Magas fokú mozgáskoordinációra van szükség ahhoz, hogy ezt sok éves gyakorlás alatt tökéletes szinten elsajátítsák. A vízszintes létra 4 m hosszú. Egymástól 40 cm-re lévő, kb. 4-5 cm-es létrafokokból áll. Ezen végighaladva a kutyát a kutyavezetőnek le kell róla emelni, mintegy bizonyítandó, hogy amennyiben kutyánk éles helyzetben bajba kerül, elfogadja a vezetőjétől kapott segítséget.

Távolugrás: a kutyának a talaj fölött kb. 15 cm-re lévő vízszintesen elfektetett lécek fölött másfél métert kell ugrania, és a földet érés pillanatában vezényszóra meg kell állnia. Kúszóakadály: egy fél méter átmérőjű és három méter hosszú csövön átkúszva a kutyának parancsra le kell feküdnie.

Áthaladás idegen anyagon: ez lehet fa- fém- és műanyaghulladék, autógumi, nejlonfólia, kerítés rács, tehát bármi, ami a haladás szempontjából idegen és kellemetlen a kutya számára. A kutya szabadon követésben halad át a labilis terepen, majd hátraarc következik, és visszaérkezve az idegen anyag közepén a vezető megáll és a kutyának vezényszó nélkül le kell ülnie.

Irányba küldés: három, egyenként fél méter magas, 60 centi oldalhosszúságú, stabilan álló asztalból áll, melyek egy képzeletbeli egyenlő oldalú háromszög csúcspontjai, az egymás közti távolságuk 40 méter. Mértani középpontjukban egy bója van. A kutyavezető kutyájával megáll a megjelölt helyen, a háromszögön kívül, és a középpontba küldött kutyát a bíró utasításának megfelelő sorrendben az asztalokra küldi, majd az utolsóról behívja. Ez a gyakorlat az egyik legszükségesebb a pályamunkák között, hiszen a mentőkutyák munkája során rendkívüli fontossággal bír az irányíthatóság.

Kutya szállítása és átadása idegen személynek: a kutyavezetőnek fel kell emelnie a kutyáját, és a mintegy 10 m-re álló idegen személynek át kell adnia, aki újabb 10 m-re cipeli, és ezt a kutyának teljes nyugalommal tűrnie kell. Nem lehet agresszív, és a nyugtalanság legkisebb jelét sem mutathatja az idegen személy kezében.

A fenti gyakorlatokat a mentőkutya-vizsgákon és mentőkutya-versenyeken, magas szinten képzett teljesítménybírók előtt kell a kutyáknak és vezetőiknek bemutatni. Mind a vizsgán, mind a versenyen csak azok kaphatnak magas pontszámot, akiknek teljesítménye, precizitása a legapróbb részletekig megközelíti a mentőkutyás vizsgaszabályzat szigorú követelményrendszerét. A versenyeken azonban a szabályzat által nem minden esetben meghatározott, vagy pontosított momentumok is eredményezhetnek pontlevonást. Például egy vizsgán az “ül” parancs elhangzása után ha a kutya leül, a gyakorlat megfelelt. A versenyeken azonban azért is pontlevonás jár, ha mondjuk lassan ül le, vagy éppen ferdén ül. Vagy nézzük a jelzés minőségét: ha a vizsgán egy kutya a megtalált személynél viszonylag folyamatosan ugat, a személy-jelzése megfelelő. A versenyen azonban a nem ritkán 3-4 percen keresztül ugató kutyának az ugatása, ha egyszer megszakad, már nem kaphat maximális pontszámot.

ÉLETKÉPEK

A 2000. évi Mentőkutyák Világbajnokságán Zénó kutyámmal területkutatásban indultunk. A negyedik személy felkutatásakor Zénó egy mocsáron átgázolva egy bokor alatt heves ugatásba kezdett. A bíró rám nézett és közölte, hogy a mocsár nem járható, csak ezt megkerülve mehetek a kutyához. Ez néhány percet vett igénybe, és ezalatt ő végig szemmel tarthatta a személyt jelző kutyát. Kb. a harmadik percben járhattunk, amikor Zénó egy pillanatra abbahagyta az ugatást, kidugta a fejét a bokorból – talán ellenőrizni akarta, hogy jövök-e már – és miután nem látott, tovább folytatta a jelzést. Ez a néhány másodperces megszakítás mínusz 6 pontot eredményezett. A sors fintora, hogy a világbajnok mindössze 5 ponttal gyűjtött többet kutyájával, mint mi.

A mentőkutya-vizsga legfontosabb része a szimatmunka, amely választható.

48. Mobility

Sass Manuela

A mobility nem kimondottan versenysport, hanem egy olyan, versenybíró által értékelt “szabadidős” elfoglaltság, amely által a kutya-gazda kapcsolatban megalapozható és elmélyíthető a bizalom.

Környezetünket egyre több kidobott tárgy terheli. A kutyák viszont mindig alaposan megnézik, hogy párnás talpukat hova teszik le, és rájuk jellemzően, csak biztonságos helyre lépnek. E kettősségre épül a mobility.

A kutyák számára lomból (rács, fólia, cső, pala stb.) és törmelékből (tégla, beton stb.) egy nehezen járható, instabil pályát építenek fel. A meghatározott útvonalon bejárandó pályán a kutyának még létrára is fel kell mászni, meredek falon átjutni, valamint csövön áthaladni. Lényegében a versenypályán bármilyen akadályelem szabadon kialakítható és felállítható.

A versenyértékelés alapja, hogy mennyire mozog biztonságosan a lim-lomból kialakított pályán a kutya. A mutatott teljesítményre kétféle minősítés adható: megfelelt vagy nem felelt meg.

Ez a sport kiválóan alkalmas a fiatal kutya gazdája iránti bizalmának megalapozására és fokozására. Egy tapasztalatlan vagy netán félős kutya ekként játékos formában ismerkedhet meg a veszélyes terepen haladással, vagy szabadulhat meg gátlásosságától. Ez a sport abban is segít neki, hogy mint tudjuk, a félős kutya ingerlékeny. Stresszes állapotából adódóan gyakran indokolatlanul is támadólag lép fel társaival vagy épp az emberrel szemben. Az sem mellékes, hogy a mobility által még elővigyázatosabb és körültekintőbb lesz. A gazda pedig alaposan megismeri kutyáját, ami által viselkedését, cselekedeteit egyre jobban fogja érteni. A kutyában megteremtett vagy elmélyített bizalom pedig tovább fogja erősíteni kapcsolatukat.

49. Munkakutya-sport

Suszter Ferenc (aranykoszorús mesterkiképző, többszörös magyar bajnok, négyszeres magyar válogatott)

A munkakutya-sport, illetve általában a kutyasport a német juhászkutya tenyésztésének kezdetére nyúlik vissza. Eleinte ez még nem őrző-védő sport volt, hanem pásztorkutyák szintfelmérése, majd később Stefanitz kapitány munkássága révén a kutyák használati értékeit is kezdték figyelembe venni. Ezen használati értékek szelektálása során alakult ki a ma kutyasportnak nevezett munkakutya-sport tevékenység. Az első versenyeket 1900 körül rendezték meg, az első német bajnokságot pedig tudomásom szerint 1906-ban. A világon a legrangosabb munkakutya sportversenynek a mai napig is a német számít. A tevékenység kidolgozásában, a ma is érvényes standardok tekintetében mindmáig Németország az iránymutató. Az első időszakban csak német juhászkutyák, majd az első világháború után másfajta kutyák számára is rendeztek őrző-védő munkakutya versenyeket. A későbbiekben egészen 1988-ig Európa-bajnokságot, míg 1988-tól évente világbajnokságot rendeznek belőle. Körülbelül húsz-huszonöt ország nevez be rá, és mintegy száztíz-százhúsz kutya indul el a megmérettetésen, amelyek komoly előselejtezőkön vívják ki maguknak az indulás jogát.

E sport magyarországi története a világháború utáni időszakra tehető. Eleinte nem is inkább a kutyasport, hanem a szolgálati teendők szakszerű ellátása volt a cél. Kotoff Olivérnek, a neves szolgálati kutyakiképzőnek és kinológusnak köszönhető a meghonosodása. Lényegében pár év eltéréssel kezdődött el az ebek munkakutya-sportra való kiképzése. Az első versenyeket még csak a szolgálati kutyák részére rendezték meg, majd később a civil szféra is bemutatkozhatott. Ekkoriban több kutyaiskola is alakult. Igazából a második világháború után, az 1960-as évek elején kapott lendületet ez a sport. Ekkortól élte reneszánszát Magyarországon. Európai viszonylatban komoly eredményeket értek el a magyar versenyzők. Magyarországon ekkor minden hétvégén rendeztek NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as versenyeket is. Minden év végén, az egész éven át tartó selejtező sorozatból került ki a legjobb iskola, illetve a magyar bajnok. Ebből a bőséges kínálatból jól profitált a rendőrség is, hiszen nagyon jól képzett német juhászkutya állománnyal rendelkezett az ország. Ez az állapot az 1980-as évek közepéig tartott. Kinyíltak a határok. A kiváló minőségű, munkakutyának alkalmas egyedeket jó pénzért elkezdték kivinni az országból. Ekkoriban jött divatba Németországban az az újfajta típusú német juhászkutya, amelyek leszármazottjait most a különféle kiállításokon láthatjuk. A magánúton exportált kutyák helyett pedig behozták az ezeket a küllemvonalat képviselő kutyákat, amelyeknek a munkaképessége alig volt értékelhető. Ez a változás alaposan rányomta bélyegét a magyar munkakutya sportra.

Az 1990-es évek közepére már alig-alig lehetett komoly szintre alkalmas kutyát találni. Gyakorlatilag onnantól kezdődött az újra felfejlődése az ilyen irányú, célzatos kutyatenyésztésnek. Ma már elmondhatjuk, hogy az országban van négy-öt olyan tenyésztő, akiknél olyan minőségű kölyök-, illetve növendék kutyákat lehet vásárolni, amelyek világviszonylatban is megállják a helyüket, mert munkakutyának születtek. Tehát sikerült visszatérnünk oda, ahol 1970-ben tartottunk. Azoknak a kutyáknak az ősei is munkakutyák voltak. És ami még külön érdekesség, ezek a munkakutya-tenyésztőktől való kutyák formájukat, anatómiájukat tekintve is azokat a kutyákat idézik, mint a régmúlt kutyái. Tehát gyakorlatilag a küllem és a munkaképesség elvált egymástól a német juhászkutyánál. Míg a küllemversenyek eredményes szereplői a munkában nem állják meg a helyüket, addig a szolgálati kutyák a küllemversenyeken nem szerezhetnének babérokat maguknak.

Mi is az őrző-védő kutyasport? Három fő részből áll, ami a szolgálati érdekeket is követi: nyomkövetés, fegyelmezhetőség és őrző-védő munka. A munkakutya sportnak nagyon fontos része az egyedválasztás, mert ez a sport nem öncélú tevékenység, hanem bizonyos kutyafajták munkaképességének fennmaradását szolgálja. Csak olyan kutyák érhetnek el eredményt benne, amelyek jó adottságokkal születtek, és bizonyos ösztönös adottságaik jóval az átlagosnál magasabb szinten vannak. Ezért akármilyen kutyával nem lehetünk az őrző-védő sportban eredményesek, hiába a legjobb kiképzés is. Az őrző-védő munkakutya-sportra különféle fajták alkalmasak, ilyen például a malinois, a német juhászkutya, a rottweiler és a dobermann. Ezekben a fajtákban fellelhetünk munkavonalakat (legmarkánsabban a malinois-nál és a német juhászkutyáknál). Ezeknél a tenyésztőknél a munkaképesség esik latba a tenyésztés során. Aki a munkakutya-sportban szeretne eredményt elérni, annak egy munkaorientált tenyésztőt kell felkeresni és tőle kell megpróbálnia kölyköt beszerezni. Ha megvan a tenyésztő, akkor érdemes többször is felkeresni őt, tájékozódni a kutyáiról, milyen munkaképességűek a szülők (ha lehet, nézzük meg a szülőket munka közben, és gyűjtsünk be róluk minél több információt). Ha a szülők jól dolgoznak, és úgy látjuk, hogy komoly tenyésztővel van dolgunk, akkor érdemes az almot többször is felkeresni. Először hathetes koruk körül ajánlatos megnézni a kölyköket. Akkor már azon a fejlettségi fokon vannak, amikor egy jó adottságú kölyök már jelzi zsákmányszerző képességét és eléggé magabiztos viselkedésű, ami a következőkben nyilvánul meg: bátran közelít az emberek felé, s nem fél a különböző szagoktól. Legoptimálisabb a kiskutya kiválasztásának szempontjából a nyolchetes és a három hónapos kora közti időszak. Ekkorra mozgása már stabilizálódik, tökéletesedik a látása, érzékszervei kifejlődtek és minden külső ingerre, behatásra nyitott. Ilyenkor meg kell nézni azt, hogy a kiskutya mennyire magabiztos (talán ez a legfontosabb keresendő tulajdonsága). A kiskutyákat érdemes kivinni az alomból idegen környezetbe (a kifutó másik részébe, egy másik szobába), és ha ott is ugyanazt a magabiztos, élénk viselkedést tapasztaljuk nála (bátran mozog, jár a farka), akkor jó idegrendszerű egyedről van szó. Ezek után már érdemes alaposabban megszemlélni. Következik a kutyában rejlő ösztönös adottságok felderítése: az apportkészség és a zsákmányszerző ösztön megléte. A labdát élénken kergető, majd azt birtokló és védő kölyök viselkedése a legmegfelelőbb. A zsákmányszerző ösztönt egy spárgára kötött bőrdarabbal vagy kitömött zoknival is ellenőrizhetjük. Az alom tagjainak a húzott tárgyra rá kell rontaniuk, azt meg kell ragadniuk és elkezdődhet azzal a huzakodás. Komoly almokban akár öt-tíz percen át is elhuzakodnak a kölykök. Találkoztam már olyan nyolchetes kiskutyával is, aki annyira fogta a tárgyat, hogy azzal együtt fölemelődött a talajról (ilyen kiemelkedő képességű egyedek csak viszonylag ritkán fordulnak elő). Fontos, hogy a kiskutya ne csak puha, hanem kemény tárgyat is hajlandó legyen szájába fogni.

A képzés szempontjából legalább ilyen jelentőséggel bír, hogy a kölykök jó étvággyal egyenek. A válogatós, finnyásan, nyámmogva evő egyed kerülendő. Megfigyelhető, hogy bizonyos ösztönformák valamilyen szintig kapcsolódnak egymással, például a válogatós kutya kevésbé intenzív a játékban, sőt kan esetében, felnőtt korában akár a fedezés terén is. Érdemes megvizsgálni a kiskutya viselkedését csúszós kövezeten, asztal tetején, valamint számára ismeretlen zajinger hallatán is. Az érdeklődő, bátor, felderítő hajlam előnyös. Ha kiválasztottuk magunknak a kiskutyát, győződjünk meg egészségi állapotáról (oltások, féregtelenítés, kan esetén a két here megléte, jó harapás, törzskönyv, fültetoválás stb.).

Érdemes úgy hazaérni a kölyökkel, hogy odakint még világos legyen. Számára időjárástól függetlenül megfelelően meleg vackot kell készíteni, és lehetővé kell tenni neki a környezetének önálló, de ellenőrzött körülmények között történő felfedezését. A kiskutyával történő játék során arra kell törekedni, hogy azokat a képességeit csalogassuk elő, amelyekre a képzés során szüksége lesz. Ilyen például a labda- vagy tárgyelhozás, madzagon húzott tárgy üldözése. A későbbiekben ez lesz az őrző-védő munka alapja. Ezt bátran lehet gyakorolni a kölyök négy hónapos koráig. Ekkor érdemes leállni a "zsákmányszerző" játékkal, mivel ekkor érkezik el a fogváltás ideje. A kiskutyát tízhetes kora körül pórázhoz kell szoktatni és rövidebb sétákat tenni vele, hogy a tágabb világot is megismerje. Nézetem szerint, ha bár egy kölyök még nem kapta meg a kötelező három védőoltást, de a környéken nincs parvo vírus veszély és ha nem a környék kutyái által látogatott területre visszük ki a kölyköt sétálni, akkor a "felfedező körút" kutyánk fejlődésére pozitívan fog hatni. Ugyanis ez a szocializálódás időszaka. Az emlékezetébe bevésődött emlékképek nagyon sokáig elkísérik a kiskutyát. Ha számára pozitív szakaszon megy át, akkor magabiztos kutya lesz belőle. Négy-öt hónapos időszaka körül kezdődik el az a szakasz, amikor elkezd kinyílni a tágabb világ számára és kialakul a veszélyérzete a kiskutyának. Ebben az időszakban kezdi vizsgálgatni azokat a tárgyakat, amelyeket eddig észre sem vett(szürkületben szemeteskukát, zörgő zacskót, szél lengette zászlót). Ez a kutya idegrendszeri érésének természetes velejárója. Ha ilyenkor kisebb bizonytalanságot tapasztalunk a négylábú növendéknél, az nem olyan nagy baj. Amennyiben alapos felderítés után legközelebb már bátran közelít az adott tárgyakhoz, akkor minden rendben van. Ha viszont még több hónap múltán is félsszel közeledik a már megvizsgált tárgyakhoz, az idegrendszeri problémára utalhat a kölyöknél.

A tényleges munkát a kutyával, ami lényegében előképzés a munkakutya-sport számára, körülbelül az egyed nyolchónapos kora körül lehet megkezdeni. Ilyenkor, kedvező időjárás esetén, a nyomkövető gyakorlatokat el lehet kezdeni a kutyával, ha elég érett hozzá. A fegyelmező gyakorlatokban az alapvető parancsok: ül, áll, fekszik, illetve pórázon vezetés. Mindezt csak játékos formában szabad tenni, kényszerítve nem! Őrző-védő munkában pedig a fogáskészséget lehet tanítgatni a kutyának. Ennek a tanításánál viszont nem a gazda, hanem a segéd dolgozik a kutyával. A kutya egyéves koráig el kell jutni odáig, hogy nyomkövetésben a kutya egy-kétszáz lépéses nyomot lekövessen (a lábnyomba tett jutalomfalatokat összegyűjtve, a nyom végére letett tárgyakat megtalálva). A fegyelmező gyakorlatban az alapengedelmességek megléte a cél, illetve, hogy a gazda pár méterre úgy tudjon eltávolodni, hogy közben a kutya egyhelyben maradjon. Őrző-védő munkában pedig a kutyának meg kell ragadni a védőkart, és a gazdájára "támadó" segéddel szemben a pórázvégen bátran kell viselkednie.

Kiképzés. A nyomkövetés (A-ágazat) tanításnál a legfontosabb, hogy erre a feladatra (és az őrző-védő munkára is) nem lehet kényszeríteni a kutyát. A nyomkövető munkánál mindenféle kényszerítés, illetve a kutyának a befolyásolása a szabályzat szerint azonnali befejezését jelenti a gyakorlatnak. Tehát olyan módszereket kell alkalmazni a képzésben, amelyek által a kutya érdekelt a sikerben, s ezért ő maga kutatja fel a nyomot. Ennek a tanítási mechanizmusnak az első lépése az, hogy optimális időjárási viszonyok között kimegyünk egy olyan területre, ahol viszonylag puha altalaj van. A gazda lefektet egy rövid nyomot a kutya számára úgy, hogy körülbelül két-három lépésenként minden lábnyomba egy-egy jutalomfalatot helyez el. A nyom végére pedig elhelyezi egyik kedvenc játékát, vagy egy tálba a kutya táplálékát. A kutyát odavezeti a szimatkatlanhoz (ahonnan a nyom indul), s a kutyával megszagoltatja (itt néhány szem jutalomfalatot is el kell helyezni). A kutya a táplálékszagot megérezve (jó evő kutyánk van) azonnal aktív szimatolásba kezd. A gazda megmutatja neki a következő jutalomfalat felé vezető utat, s a fiatal kutya rájön: ha a lábnyomokat végigszagolja, akkor megtalálja a jutalomfalatokat, és később odaér a kedvenc játékához. Ezt megfelelő ideig gyakorolva elérjük, hogy a kutya megérti: az emberi szagnyomot követve eljut a kedvenc játékáig. A kiképzés folyamán a jutalomfalatok száma egyre csökken, a nyom hossza pedig egyre növekszik. A későbbiekben beiktatjuk a kutyának a tárgyjelzést. Ezt úgy tanítjuk meg a kutyának, hogy ezekbe a tárgyakba élelmet rejtünk, és azt csak akkor kaphatja meg, ha fekvéssel jelzi a tárgyat. A későbbiekben elmarad az élelem a tárgyból, akkor a gazda kézből ad neki jutalomfalatot.

A fegyelmező gyakorlatok tanításánál (B-ágazat) elsődleges a kutyának a játékkedve, illetve az apport készsége. Ha jól neveltük a fiatal kutyát, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy a nálunk lévő játékát megszerezhesse és azt birtokolhassa. A gazdának nincs más dolga, mint bizonyos vezényszavakra, s abban a pillanatban, amikor a kutya a kívánt viselkedést mutatja, megjutalmazni az egyedet. A kutya rájön arra, hogy ha a vezényszóra egy bizonyos időn belül a megfelelő viselkedési formát végzi, akkor a gazdától megkapja a jutalmat. Figyeljünk arra, hogy a kutya gyorsan hajtsa végre a feladatokat. Enyhe kényszerítést szükség esetén nyugodtan lehet alkalmazni (ez számára természetes, hiszen a falkában az erősorrend kialakításában is alkalmazott praktika a kutyáknál). A gyakorlatsort úgy építsük fel, hogy a kutya később csak a bonyolultabb, nehezebb feladatoknál kapjon jutalmat. A végén pedig eljutunk odáig, hogy a kutya jutalom nélkül is végrehajt egy-egy feladatsort.

Az őrző-védő munkánál (C-ágazat) a kutyában lévő valamennyi ösztönös adottságot kihasználjuk. Itt a zsákmányszerző-, a védő- és a küzdőösztönt emelném ki. Ezekre alapozva építsük fel a kutya őrző-védő munkáját. Először csak a zsákmányért vívott konkurenciaharc formájában, amit a segéddel vív meg a kutya. Amikor a kutya már jól fogja a zsákmányt, akkor azt neki átengedi a segéd. Később már csak egyre nehezebb és egyre keményebb küzdelem után kaphat zsákmányt a kutya. Vannak olyan gyakorlatok is, amikor a védőkészségét fejlesztjük. Amikor agresszió éri, megpróbálja magát megvédeni, de az őrző-védő gyakorlatoknál ezt az agresszivitást és a zsákmányszerző ösztönt ötven-ötven százalékban kell terhelni a kutyában, és ekkor kiegyensúlyozott kutyát kapunk. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az őrző-védő munkára kiképzett kutya nem egyenlő a harapós kutyával. Az őrző-védő sportra kiképzett egyedek általában az átlagnál sokkal kevesebb baleset- és veszélyforrást jelentenek a környezetükre, mint egy rosszul nevelt vagy elhanyagoltan felnőtt kutya.

Hogyan épül fel a munkakutya-sport? Az első időszakban klasszikusan, őrző-védő és nyomkövető feladatokra képeztek ki kutyákat. Ehhez pedig szükség volt arra, hogy a kutya fegyelmezett legyen. Kézenfekvő volt az a megoldás, hogy három ágazat legyen: a nyomkövető képesség, a kutya fegyelmező munkájának és az őrző-védő munka elbírálása. Ez a három ágazat maradt meg tulajdonképpen már az 1910-1920-as évek óta. A gyakorlatok természetesen változtak, finomodtak, így például a nyomkövetés hossza és kidolgozása, valamint a tárgyak jelzésének módja. A fegyelmezőmunkánál sem az a lényeg ma már, hogy a kutya végrehajtja-e az adott feladatokat, hanem az, hogyan hajtja végre. Mennyire lelkesen, mennyire pontosan és közben milyen kontaktusban van a kutyavezetővel. Az őrző-védő munkánál pedig az első időben az volt fontos, hogy a kutya bátor legyen és támadjon, utána már az lett vele szemben a követelmény, hogy a kutyák úgymond kezelhetők is legyenek: ne csak támadjanak, hanem, ha arról van szó, akkor képesek legyenek az akciót beszüntetni, illetve egy mozdulatlan embert a kutyák ne bántsanak, csak hanggal jelezzék a kutyavezetőnek. Ezen a gondolatmeneten finomodott odáig a szabályzat, hogy a kutyákon meglátszik a csiszolódás: egyre részletesebb, egyre pontosabb munkára lesznek képesek. Az 1970-ben bajnok kutyák ugyanazzal a képzési metodikával mára már a kvalifikációs szintet sem érnék el a jelen versenyeken.

A mai szabályzat, amely egyébként nemrég változott meg, ha az "A-ágazatot", a nyomkövetést nézzük először, egy hatszáz-nyolcszáz lépéses, idegen személy által lefektetett nyomot egy óra időkéséssel kell lekövetni a kutyának. Ezen a nyomon három tárgy van elhelyezve és négy derékszögű irányváltás (törés) nehezíti a kutya munkáját. A kutyáknak ezt a nyomot érdeklődéssel, mélyen tartott orral, intenzíven kell kidolgozni és lehetőség szerint, a nyomvonaltól nem szabad eltérnie. Ha eltávolodik a nyomszártól, vagy túlmegy a törésen, az hibának számít. Az útközben talált nyomhoz tartozó tárgyakat a kutyának pontosan, az előírásnak megfelelően kell jeleznie. Többféle jelzésmód is elfogadott. Leggyakoribb, és a szolgálati kutyáknál az egyedül elfogadható a fekve jelzés. Ebben az esetben a kutyának úgy kell feküdnie a tárgyat, hogy annak nyomvonalával párhuzamosnak kell lenni és a tárgy a kutya két mellső lába között foglaljon helyet. Ha a kutya ferdén fekszik vagy a lábát ráteszi a tárgyra, esetleg az a hasa alá kerül, az már pontlevonással büntetendő. Mind a három ágazat száz-száz pontot ér. A tökéletes munka pontosan meg van határozva és az ettől való eltérést mínuszpontokkal büntetik (egytől kezdve, súlyos hiba esetén akár húsz pontig is). A nyomkövetésnél például a tökéletes nyomkidolgozásért nyolcvan pont jár, ha nem jelzi a tárgyakat (a tárgyak jelzése tehát húsz pont). Ha a kutyavezető bármilyen módon befolyásolja, kényszeríti a kutyát, valamint ha a kutya a lefektetett nyom vonalától tíz méternél messzebb eltér, automatikusan megszüntetik a nyomkövetést és a kutya további munkája nem értékelhető.

A fegyelmező munka szintén száz pontot ér. Itt van szabadon követés, menet közben ültetés, futás közben fektetés behívással, futás közben megállítás behívással, sík terepen apportírozás két kilós apportfával, utána egy egyméteres magasságú akadály felett átdobott hatvanöt dekás apportfával, majd ferde palánkon át történő apportírozás egy szintén hatvanöt dekás apportfával. Ezt követi az előreküldés gyakorlat fektetéssel és az egyhelyben maradás gyakorlat. Ez a következőképpen néz ki. Két versenyző felmegy a körülbelül futballpálya nagyságú területre, ahol az egyik kutya helyben maradással kezd, ami alatt a gazda rejtekhelyre vonul. Ezen idő alatt a másik versenyző az előírt gyakorlatokat hajtja végre. A helyben maradó kutya nem foglalkozhat a pályán a munkáját végző ebbel. Amikor a pályamunkát végző kutya befejezte munkáját, azok feladatot cserélnek.

A kutyák idegrendszerét a fegyelmező gyakorlatok közben két módon is tesztelik. Az egyik, hogy egy hat milliméteres fegyverből két lövést adnak le szabadon követés közben, amit a kutyának figyelmen kívül kell hagynia, valamint keresztül kell haladnia egy négyfős csoporton, amelyet meg is kell kerülnie, s közben a kutya nem törődhet a csoport tagjaival (nem félhet tőlük, nem lehet agresszív velük). Az alapvető gyakorlat, amelyre a legfőbb hangsúlyt helyezik, hogy a kutya végig figyeljen, felvezetőjével mindvégig maradjon kontaktusban, gyors és pontos feladat-végrehajtó legyen. Mindez azt eredményezi, hogy a kutyák nagyon kihegyezett, feszült idegállapotban vannak végig. Csak azok a kutyák érhetnek el komoly pontszámot a szabályzat szerint, amelyek magas szintű apportkészséggel rendelkeznek, nagyon komoly terhelhetőségűek, koncentrálóképességük mindvégig maximális a fegyelmezőgyakorlat alatt. Például a behívásra a kutyának vágtában kell haladnia a felvezető felé, és előtte az utolsó pillanatban fékeznie kell, majd le is ülnie. Utána vezényszóra lábhoz kell mennie. Az apportfa kidobásánál nyugodtan kell ülnie, majd amikor őt a felvezető a tárgy után küldi, sebesen kifutnia a fáért. Azonnal fel kell vennie, majd ugyanolyan iramban be kell hoznia a kutyavezetőnek. Előtte le kell ülnie. A kutya az apportot e közben nem rághatja, azt a szájában nyugodtan kell tartania, vezényszóra azonnal át kell adnia gazdájának. Utána a "lábhoz!" parancsra rögtön lábhoz kell mennie.

A másik látványos feladata a fegyelmezőmunkának az előreküldés fektetéssel. Itt a kutyának a pálya egyik végéről, pár lépés megtétele után az "előre!" vezényszóra kell körülbelül harminc-negyven métert gyors vágtában megtennie, és a "feküdj!" parancsra azonnal lefeküdni. A magas szinten képzett kutyák ezt a feladatot úgy hajtják végre, hogy szabályosan csúsznak a fűben a "feküdj!" vezényszóra. Ennek a gyakorlatnak a modern szabályzatban a fektetési része a nehezebb feladat, mivel a kutyának gyors vágtából kell azonnal lefeküdnie. A következő ágazat az őrző-védő munka (C-ágazat). Itt a kutyának az első feladata, hogy a pályán, amelynek mindkét oldalán három-három fürkész palánk van elhelyezve, úgy kell azokat átvizsgálnia, hogy közben a kutyavezető középen marad (halad). A kutyát a felvezető felváltva jobbra és balra küldi, a kutya közben kerüli a palánkokat, mígnem elérnek a pálya végébe. A hatodik palánk mögött egy beöltözött, védőkarral és bottal ellátott segéd áll passzívan. A kutyának ugatással kell jeleznie, hogy személyt talált. Az új szabályzat szerint húsz másodpercig aktívan kell jelezni és őrizni a segédet, és csak ekkor mehet be a felvezető a kutya mögé. Közben a kutyának továbbra is ugatással kell jeleznie az elbújt személyt, s amikor a kutya megkapja a "lábhoz!" parancsot, annak azonnal eleget kell tennie (ekkor a felvezető a segédtől mintegy három-öt méterre áll. A felvezető a rejtekhely mögül kilépteti a segédet és a kutyát egy előre felfestett pontra fekteti. Itt a kutya és a segéd között öt méter távolság van. Régebben ekkor a felvezető elkezdte átvizsgálni a rejtekhelyet, a kutyának addig őriznie kellett a segédet, majd az "elkövető" megpróbált elmenekülni. Ezekből mára csak annyi maradt meg, hogy a kutyát egy meghatározott pontra szabadon követéssel ki kell vinni és ott le kell fektetni. A kutyavezető elmegy a palánk mögé, és ez idő alatt, a bíró utasítására a segéd megpróbál elmenekülni. A kutyának őt egy meghatározott pontig utol kell érni, és erőteljes fogással meg kell állítania. A védőkar megfogásának mélynek kell lennie, s a kutya szájának a karral tele kell lennie. Az ebnek nyugodtan kell tartania a védőkart, de csak a védőkart foghatja meg. A védőkar egy speciálisan kialakított védőfelszerelés, amely védi a segédet a kutya harapástól, de a kutya számára "kényelmes" fogófelülete van. A ráfogás után, amikor a segéd beszünteti a menekülést, a kutyának vezényszóra azonnal el kell ereszteni a segédet és aktívan őriznie kell. Aktív őrzés alatt azt értjük, hogy a kutyának vagy ugatnia kell és ezzel egy helyben tartani a segédet, vagy amelyik kutya "némán" őriz, annak nagyon feszülten kell figyelni, hogy ha a segéd megpróbálna menekülni vagy támadni, a kutya erre azonnal tudjon reagálni és megfogja őt. Ez esetben a kutya elkapja, majd elengedi a menekülő személyt, aki viszont öt másodperccel később rátámad és megpróbálja elkergetni. Ekkor a kutyának erősen rá kell fognia a segédre, aki a kezében lévő, sérülést nem okozó bottal két ütést mér a kutyának nem érzékeny testtájára (lapocka, comb). A kutyának az ütéseket figyelmen kívül kell hagynia, közben energikusan kell fognia a védőkart. Amikor a segéd felhagy a támadással, a felvezető parancsára a kutyának őt el kell eresztenie. Ekkor a kutyavezető odamegy a segédhez és kísérni kezdi őt: ellépteti a segédet magától mintegy öt méterre, ott megfordítja, és a bíró által meghatározott vonalon, mintegy harminc-negyven méteren át, kíséri a segédet. A kutyának ekkor szabadon követésben kell pontosan láb mellett lennie. Eközben a kutya szemének mindvégig a segéden kell csüngenie. A bíró jelére a segéd hirtelen megfordul és rátámad a kutyavezetőre. A kutyának ezt haladéktalanul, egy erős, energikus fogással meg kell akadályoznia, közben a segéd botütés nélkül fenyegeti a kutyát. A felvezető parancsára a kutya elengedi a segéd karját, majd ezt követően ruhaátvizsgálás következik (ami azt jelenti: belép a kutyavezető, leülteti a kutyát, ellépteti hátra a segédet mintegy három-öt méterre és vezényli neki a kézfeltartást, illetve a lábterpeszt, ekkor lefekteti a kutyáját, majd ellép a segéd mögé és egy jelképes ruha-átvizsgálást végez). Ezek az elemek tulajdonképpen a szolgálati kutya kiképzésből maradtak benne a sportkutyázásban. A felvezető az átvizsgálás után leteteti a segéd kezét, visszamegy a kutyához, a fekvésből felülteti és a kutyával beáll a segéd jobb oldalára. A kutya a felvezető és a segéd között helyezkedik el és szoros, mellette kísérésben haladnak. A kutya a segédet odakíséri a bíróhoz és ezt követően felmegy a pálya egyik végpontjára a felvezetővel, ahol sor kerül az úgynevezett szembetámadásra, vagy más néven a bátorságpróbára. (Ekkor egy másik segéd váltja fel társát.) A segéd a pálya egyik végéből szembefut a kutyavezetővel. A felvezető felszólítására a segéd nem áll meg, mire a felvezető elengedi a kutyáját, aki szembefut a segéddel. A kutyának ezt a szembefutást figyelmen kívül hagyva kell a segédre törnie. Őt nagy lendülettel, energikus fogással kell megállítania. A megfékezett segédet elengedi a kutya, ekkor a segéd újra visszatámad, az ismét lefogott segédet a kutya később újra elengedi. Az eresztéstől a gazda beérkezéséig (ekkor a kutya körülbelül harminc méterre van gazdájától) aktívan kell őrizni a segédet. A gyakorlat ruhaátvizsgálással és bekíséréssel ér véget. A munkakutya fontosságát az is mutatja tenyésztési szempontból, hogy nemcsak a német juhászkutyánál, hanem más, az úgynevezett munkavizsgára kötelezett kutyáknál is végre kell hajtani az alapszintű őrző-védő munkakutya sport gyakorlatot: ezen fajták a dobermann, rottweiler, bokszer, óriás schnauzer stb. (körülbelül tizenöt fajtát érint ez a korlátozás). Sajnos egyes szövetségek egyre jobban eltérnek ettől, és a kutyafajtákon belül a munkakutya sportra, illetve a szolgálatra egyre kevesebb egyed lesz alkalmas az egyéb fajtájú kutyák közül.

A munkakutya sportra kiképzett kutyák etetése. Időnként a szakemberek között is vitát szül a tápkérdés. Tapasztalatom az, hogy némi kiegészítéssel a jó minőségű táp megfelelő energiát biztosít egy sportkutya számára is. Kiegészítő élelemnek húst adok (disznóhúst csak főtt állapotában szabad kutya elé tenni, és a csirke combcsontját (üreges csont) sem szabad neki odaadni). Az is a táppal etetés mellett szól, hogy az esetleges otthoni "főzőcske" után a verseny időszakában tápot kellene kapnia a kutyának (főzési lehetőség hiányában), ám az élelemváltás hasmenést is okozhat a kutyának. Többünk véleménye, hogy nem minden táp esetén fedi a valóságot az, amit a gyártók tápösszetételnek feltüntetnek a tápot tartalmazó zsákon. Itt a beltartalmi értékekre, a felhasznált alapanyagok minőségére gondolok elsősorban. Ki kell választani egy olyan tápcsaládot, amitől a kutya széklete megfelelő állagú (könnyen végzi el a dolgát), s amitől kutyánk jól néz ki és szívesen is fogyasztja azt. Ha ezek a kritériumok teljesülnek, akkor teljesen mindegy, hogy mi a táp neve. Tapasztalatom szerint a sport-és versenykutyák számára ajánlott, a közepesnél jobb minőségű tápoknak az ára az átlagosnál magasabb. A táp beltartalmi értékére is oda kell figyelni. Általában a sporttápoknak 30 százalék a fehérje- és 18-20 százalék a zsírtartalma. Az én tapasztalatom az, hogy ezeket csak nagyon nagy megterhelésű, sokat és intenzíven mozgó kutya számára célszerű adni (például szánhúzó kutya). Egy munkakutya- sportban részt vevő kutya napi egy-másfél órát mozog intenzíven. Számukra megfelelőnek tartom a huszonöt százalék fehérjetartalmú és tíz százalék zsírtartalmú tápot. A túlságosan magas fehérjetartalmú tápoknak az a hátulütője, hogy a kutya veséje, illetve egyéb más szerve megsínyli a túl nagy energiabevitelt. Másrészt emiatt túlsúlyos lesz a kutya, ami kerülendő.

A kutya tartása. Általában a versenykutyákat mindenki kombinált módon tartja. Ez azt jelenti, hogy a kutya családban él, de nagyjából egy háromszor két méteres boksz az igazi lakhelye. Véleményem szerint versenyidőszakban nem jó, ha a kutya a nap huszonnégy órájában együtt van a gazdájával, mivel ekkor számos vezényszó hangozhat el, illetve olyan probléma adódhat, amelyeket rendezni kell. Mindez folyamatosan terheli a kutya idegrendszerét, és zavarólag hathatnak akkor, amikor a kutya kilép a pályára. Amíg nem közeleg a verseny, addig a kutyák teljes értékű családi életet élhetnek. A kutyák, amelyek így vannak tartva, sokkal feltöltöttebben lépnek pályára a versenyen és lelkesebben vesznek rajta részt, mint az egyvégtében kennelben tartott társaik.

ÉLETKÉPEK

A sportkutya fegyelmezettsége. Az első igazi versenykutyámmal, Tigivel történt. Megnyertünk egy versenyt, ami kupákat és kerékpárt is jelentett, ráadásul a tombolán a főnyereményt is mi gyűjthettük be: egy nagy szállítóketrecet. Olyan sokáig tartott a verseny, hogy mire minden elrendeződött, már este volt. Miközben az autóm felé igyekeztem, azon töprengtem, csomagtartójába miként fog beférni a sok nyeremény. Ha nehezen is, de megoldódott a kellemes probléma. De hát csak nem illik úgy tovább állni, hogy ne köszönjek el a többiektől, gondoltam, és visszamentem elbúcsúzni. Tigivel indultam vissza, akit nem akartam bevinni a büfébe, ezért az épület mellett lévő kerti székek elé fektettem őt. A barátok újabb gratulációáradattal halmoztak el a büfében. Néhány szót még a versenyről is váltottunk, majd sarkon fordultam és rohantam az autóhoz, s már indultam is. Négy kilométert tehettem meg, mikor egy éles kanyarban a temérdek holmi nagy zajjal megrázkódott a hátam mögött. Csak nehogy szegény kutyámra rádőljön a sok nyeremény! - fohászkodtam. Majd hirtelen a fejemhez kaptam: te jó ég, hát a kutyát a büfé mellett felejtettem! Erősen fékeztem, gyorsan megfordultam és már robogtam is vissza Tigiért. A büfé mellől a kerti székeket már elhordták, a büfé is bezárt, de a kutyám pontosan ott feküdt, ahol hagytam.

Dorisz kiképzésen volt nálam. Aktív kutya volt a munkában, de a macskakergetésben is. Én viszont ez utóbbinak már nem voltam feltétlen híve. Egyszer séta közben egy macska ugrott fel a kutya orra előtt, aki persze rögtön utána vetette magát. Hiába szóltam azonnal a zsákmányszerző ösztönének engedelmeskedő kutyának, az a füle botját sem mozdította a visszahívási parancsra. A kutya és a macska között egyre vészesebben csökkent a távolság, már-már a kutya orrát csiklandozta a macska farka, amikor rákiáltottam Doriszra: "feküdj!". A kutya azon minutumban hasra vágta magát és várta, hogy engedelmessége jutalmául megkapja tőlem kedvenc játékát, a labdát.

Az őrző-védő ösztön. Cicero rottweiler kan kutya volt, a szomszéd tulajdona, de nap mint nap foglalkoztam vele (tizennyolc hónapos korában sajnos elpusztult). Nagyon jó képességű kutya volt. Emiatt talán lelkesebben foglalkoztam vele, mint a sajátommal. Egy kaszálón haladtunk át a kutyával, amikor a földtulajdonos elég durva szavakkal belénk kötött. Szóltam a kutyának, hogy készüljön fel egy esetleges támadásra, majd a gazdától öt méterre lefektettem a rottweilert. Én pedig a gazdához ballagtam. Kultúrált emberhez méltó módon beszélgetésbe elegyedtem a hangerejéből egyre jobban leadó emberrel. Negyed óra is eltelt már, épp arról beszélt a férfi, hogy neki is van egy kutyája, meg nyulakat is tart. Közben le akarta rajzolni nekem a földre, hogy merre is lakik. Eközben lehajolt, és én sem figyeltem eléggé, mert az ember a földön lévő kapája felé nyúlt, hogy azt arrébb tegye. Alig emelte fel a kapát tíz centire a földtől, amikor a szájkosárban lévő kutya nekiugrott a mit sem sejtő embernek és szinte beledózerolta a földbe. A kutyát azonnal visszafektettem előző helyére, majd a gazdát felsegítettem a földről és magyaráztam neki, hogy miért is történt, ami történt. Az ember a kapát a földnek szögezve állt, szeme sarkából pedig egyfolytában a kutyát leste. Néhány perc múlva aztán gyorsan elköszönt tőlem a férfi, és sietős léptekkel hazafelé indult.

Az ösztönös képesség megnyilvánulása. Szomszédom következő kutyája is rottweiler fajtájú volt. Az volt a kutyatulajdonos kérése, hogy tanítsam meg ebeinek a házőrzést. Egyik barátomat megkértem, hogy játssza el a betörő szerepét, én pedig tanítgattam a két kutyát. Az esetnél jelen volt szomszédom négy hónapos rottweiler kölyke is. A kiskutya észrevette, hogy itt valamiféle harci szituáció van kibontakozóban. Támadás érte a portát! Fiatalos esetlenségével odament a segédhez és teljes erővel bokán harapta. Az ember lába szárán csimpaszkodott úgy, hogy róla a kiskutyát erővel kellett lefeszegetni - te még kicsi vagy, inkább menj sétálni! (A későbbiekben ezt a kiskutyát mindig el kellett zárni, ha házőrzésre tanítottam a többi kutyát.) A következő történetben szintén egy talpraesett rottweiler kölyökről lesz szó. Pici korában nézegettük a képességeit. Öcsém feladata volt, hogy "gonosz" emberként lépegessen a kutya felé. A kiskutya megugatta a testvéremet, én pedig bátor viselkedéséért megdicsértem a kölyköt. A harmadik gyakorlás után annyira felbátorodott a kiskutya, hogy előle öcsémnek nem maradt más menekülési útja, mint fára mászni. Ez a kutya később egy lovászhoz került. A kutya, lényegében minden képzés nélkül, nyolc hónaposan gazdája segítségére sietett. A lovászok egy része nem veti meg az italt. A kutya tulajdonosa a kocsmában összefutott egyik régi riválisával. Az illető egy karóval támadt a kutyatulajdonosnak. A fiatal kutya résen volt és egy pillanat alatt földre vitte a husángos embert.

50. Obedience avagy engedelmességi vetélkedő

Sass Manuela A kutyák engedelmességének egymással összevethető versenysportját az angolok és az amerikaiak hozták létre. Olyan akadályok vannak felállítva a pályán, illetve olyan feladatok vannak kitűzve a kutyák elé, amelyeket fajtától és mérettől függetlenül minden felkészült kutya tud teljesíteni.

Mikor kezdődik a kiképzés? Nem lényeges, hogy a kutyával obedience vagy más kutyasportot szeretnénk űzni, minden kutyára érvényes: minél előbb, annál jobb. Egy farkaskölyök a vele egykorú testvéreivel folytatott játékban mindazt megtanulja az alomban, ami szükséges az önálló életvitelhez. Ha ezt az első évben nem sajátítaná el, akkor később éhen halna, mivel nem tanulta meg a zsákmányejtés technikáját. Ezért kell a kiskutyának mindent az első életévében játékosan megtanulni. Alapvetően fontos, hogy az első tizennégy hét alatt környezetével megismerkedjen, és így sok élményhez jusson (de ne vigyük túlzásba!).

Régen úgy vélekedtek, hogy a kutyát egyéves koráig nem szabad tanítani, utána viszont kemény módszerekkel képezték. Hogyan is lehetne eredményes ez a metodika, ha a kutya egy évig azt tehette, amit akart? Tehát a tízhetes kölyökkel kell elkezdeni a munkát, őt kell tanítani játékosan, sok motivációval, vagyis jutalommal. Ne a teljesítmény legyen fontos, hanem a kutya öröme. Dolgozzon pozitív megerősítéssel. Tehát ha valamit jól old meg, mindig meg kell jutalmazni. Ha viszont valamit nem úgy hajt végre, ahogyan elvárjuk tőle, akkor ne büntessük korholással, és ne is csak az elhibázott részt ismételtessük vele, hanem az egész gyakorlatot. A kutya nem gondolja azt, hogy “ma sztrájkolok és semmit nem csinálok az edzésen”. A kutya csak azt fogja tenni, amit egyszer már jól vagy rosszul megtanult, tehát a feladatot végezheti úgy is, ahogy azt mi nem szeretnénk. A kutya annak megfelelően hajtja végre a gyakorlatot, ahogyan megértette, vagy nem értette meg. Meg kell találni azt a tanítási módszert, amire a legfogékonyabb. A gyakorlásokhoz pedig sok türelemre van szükség.

Ne válasszon olyan kutyaiskolát, ahol a kutyát jutalomfalat nélkül, csak pórázjelzéssel akarják tanítani. Először is érdeklődjön másoktól, vagy nézzen szét alaposan. Az ön kutyáját nem az edzőnek kell kiképeznie. A kutyának az ön utasítása alapján kell dolgoznia. Ha valamelyik feladatot nem tudja jól elsajátíttatni kutyájával, akkor ne arra kérje meg az edzőt, hogy ő mutassa meg a kutyának, hanem a saját kutyájával mutassa be a módszert.

A versenyeken különböző nehézségi szintek vannak megállapítva.

Az amerikai kennel-klub kezdő, haladó és munkakutya kategóriát különböztet meg.

A kezdő kategóriában induló kutyával szemben támasztott követelmények: a felvezető lába mellett pórázon vagy anélkül haladás, és belőle balra és jobbrafordulás. A továbbra is bal láb mellett, pórázon haladó kutyával két személyt kell nyolcas alakban kerülni, többszöri menetsebesség váltással. A felhangzó “állj!” parancsszó után a felvezető tőle néhány lépéssel tovább megy. A versenybíró ekkor odalép a kutyához és megsimogatja. Neki azt békésen kell tűrnie – az ugatás, morgás vagy elfutás hibának számít. A felvezető leülteti vagy lefekteti a kutyát, és tőle tíz méterre eltávolodik. A kutyának helyben kell maradnia még akkor is, amikor például a mintegy tíz főből álló felvezető csapat a kutyákkal együtt elsétál mellette, majd őt körülveszi.

A haladó kategóriában a következő elemekkel bővül a feladatsor: a gazda által egy akadálymentes helyen eldobott tárgy behozása, majd utána ugyanez a feladat következik egy akadály felett áthajított tárggyal is. Távolugrás parancsszóra. A kutyának utána három-öt percig egyhelyben kell maradnia. Gazdája tőle látótávolságon kívülre távolodik.

A munkakutya kategória más típusú feladatokat is tartalmaz: a felvezető szagnyomát magán viselő tárgyat, például egy kesztyűt négy másik közé teszik, s a kutyának az öt egyforma tárgy közül kell kiválasztania azt. Az első feladat során a tárgy anyaga bőr, míg a második esetben fém. A tárgyak mindkét alkalommal a földön vannak .

Kesztyűbehozás. Több kesztyűt különböző irányokban helyeznek el a pályán. A bíró utasítása szerint a mondott irányból, a felvezető parancsával megnevezett kesztyűt kell behozni a kutyának.

Akadályugrás. A kutyát az “előre!” paranccsal két akadály felett át kell küldeni, majd a második akadálytól kb. hat méterre le kell ülnie. A kutya behívásának útvonalát a bíró közli a felvezetővel. A feladatsor végén a bíró újra számon kéri az “állj! gyakorlatot, de ezúttal már nagy távolságból végrehajtva, miközben a bíró odamegy a kutyához és megérinti. Az angol Kennel-klub figyelembe vette, hogy egy-egy kategórián belül is elég nehezek a gyakorlatok, ezért három-három szintet vezetett be a kezdőknek és a haladóknak is. A kezdő vizsgák egyszerűek, a rajta indulókat így motiválják a folytatásra.

Haladó.

A-osztály. Az “állj” gyakorlat annyiban tér el az amerikaitól, hogy a bíró úgy simogatja meg a kutyát, hogy a felvezetőnek mellőle nem kell elmennie. A helyben maradás egy-egy feladat során akár öt percig is eltarthat. Speciális keresőgyakorlat. A földre letett tíz tárgy közül a kutyának a felvezető holmiját kell kiválasztani. B-osztály. Egy érdekes variánssal bővül, a megnehezített előreküldéssel. A kutyának a bíró által meghatározott, de a felvezető által jelzett irányba kell előre mennie, majd le kell feküdnie. Utána visszahívják. Az apportfeladat azzal nehezedik meg, hogy a kutyának egy, a bíró által meghatározott tárgyat kell behoznia. A kutyának most már akár tíz percig is egy helyben kell maradnia úgy, hogy gazdáját nem láthatja. A szagmunka is nehezedik. Egy, a bíró által megnevezett, de a gazda által jelzett tárgyat tíz hasonló tárgy közül kell kiválasztania. Profi osztály. Új verziója lesz az előreküldésnek. Miután a kutya lefeküdt, megadott parancsra úgy kell felülnie vagy felállnia, hogy közben a helyéről nem mozdulhat el. A szagmunka során most már ruhadarabot kell tíz másik közül kiválasztania. A versenygyakorlat egybefüggő részelemeit kilencvenkilenc százalékban több részben gyakoroljuk. Szedjük szét a gyakorlatokat részekre, azokat külön-külön sajátítsuk el, és sok-sok ismétlés után már az egész versenyfeladatot számon lehet kérni. De mihelyt a kutya a teljes gyakorlatot tudja, fontos, hogy megint részekre bontva eddzünk, így biztosítva a változatosságot. Az apportírozást ne gyakoroljuk mindig versenyszerűen, mert a kutya így elveszti örömét és egyre lassabban fogja végrehajtani a feladatot.

51. Szánhúzó

Jankovics Attila

A legősibb szánhúzó a husky. A fajta eredetileg Kelet-Szibériában, közelebbről a Csukcs- és Kamcsatka félszigetén volt őshonos, az itt élő törzsek házasították, majd tenyésztették őket. Ez az időszak kb. i. e. 9000-6000 közé tehető. Írásos emlék azért nem maradt ránk egészen a XIX. század elejéig, mert ezek a paleoszibériai törzsek ősközösségi szinten éltek és nem ismerték az írást. Egy másik probléma a fajta történetének kutatásában, hogy az információk egy része szőrmekereskedők és vadászok beszámolóin alapul, aminek hitelessége igencsak megkérdőjelezhető. Tudni kell azt is, hogy a csukcs népcsoportnak csak azon része foglalkozott a fajta tenyésztésével, amely a tengerhez közel eső part menti sávban élt.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a meglévő információk nagy része az 1910-1920-as évek Oroszországában keletkezett, amely nagyon sokáig nem volt hozzáférhető külföldiek számára. A sztálini rendszer idején nem ismerték el fajtatisztának a huskyt, és kétségbe vonták, tagadták hasznosságát, mint szánhúzóét. A 30-as években azonban megértették, hogy a kelet-szibériai terepen a motorizált szállítás csődöt mond és így ismét előtérbe kerültek a szánhúzó kutyák.

Az 1800-as évek végén aranylelőhelyeket fedeztek fel Alaszkában, a Yukon és a Klondike folyó mentén és ez sajátos népvándorlást eredményezett, amit a közismert elnevezéssel “aranyláznak” hívunk. Az aranyláznak vége lett, de sokan ott maradtak, ki ezért, ki azért. A nélkülözhetetlen szánhúzó kutyák olyan sokfélék voltak, akár az emberek, akik a városban összegyűltek. Minden kutyafajta máshol bizonyult alkalmasabbnak. Volt, amelyik a jégen volt kiváló, volt amelyik rövid-, illetve hosszútávon. Természetesen mindegyik tulajdonos meg volt győződve róla, hogy az ő kutyái a leggyorsabbak. Végül Allan “Scotty” Allan - aki közismert alaszkai figura volt - állt elő a nagy szánhúzó verseny ötletével, hogy végre eldőljön, kinek vannak a leggyorsabb kutyái. Az első versenyre 1908-ban került sor. Nome és Candle városa között oda-vissza kellett megtenni az utat, ami 652 kilométer volt. A verseny győztese John Hegness lett.

Az első huskyk 1908-ban érkeztek Alaszkába. Az 1910-es versenyen már ezek a kutyák szerezték meg az első, a második és a negyedik helyet.

1924 telén Nome-ban torokgyík járvány tört ki, a csecsemők sorra fertőződtek meg. Oltóanyag azonban nagyon kevés volt és a legközelebbi utánpótlás 1600 kilométerre volt Anchorage-ban. Onnan még el tudták szállítani a vakcinát az 1052 km-nyire lévő Nenana városába, de tovább már nem. Az 1052 kilométeres út öt és fél napot vett igénybe, és míg a váltócsapatok egyike sem haladt nyolcvanöt kilométernél többet, addig Leonhard Seppala egymaga 548 kilométert tett meg. Ezzel nevét beírta nemcsak a kutyázás, de az amerikai nép történelmébe is.

(1930-ig a szánhúzó verseny olimpiai szám volt.)

1984-ben még az Ügetőpályán rendezték meg a CACIB kiállítást, és ott pillantottam meg egy lengyel tenyésztő által bemutatott huskyt. A kutya és általa a fajta is nagyon megtetszett. Mivel a Honvéd kosárlabdacsapatának kezdő embere és egyben a magyar válogatott tagja is voltam, gyakran utazhattam külföldre. A huskyval kapcsolatos szakirodalomhoz ott jutottam. Egyik gyermekkori barátom közbenjárására – külkereskedelmi kapcsolatait felhasználva – Svájcból egy szukahuskyhoz jutottam, amely nemsokára két fős szaporulattal ajándékozott meg. Ekkor még eszem ágában sem volt a szánhúzás. Pár évvel később hatalmas hótakaró fedte be az országot. A főváros közlekedése is megbénult. Ha már van néhány szánhúzó kutyám, és hozzájuk egy ajándékba kapott hám is, gondoltam, akkor próbáljuk ki, mi fán terem a szánhúzás? A két kutyát egy hagyományos gyermekszán elé kötöttem, ráültettem a feleségem, én pedig a szán mellett baktattam. Olyan jól sikerült az első utunk, hogy kedvet kaptam a szánhúzó sportra. Ebben az is közrejátszott, hogy súlyos térdszalag sérüléssel bajlódtam, és a válogatottban való további szereplésre már nem volt esélyem. Az addig elolvasott szakirodalomból és a saját kútfőmből merített elgondolásra építve vágtam bele a szánhúzó sportba.

Az első versenyen 1988-ban álltam rajthoz Ausztriában. Én voltam az első úgynevezett “szocialista” versenyző, nagy csinnadrattát csaptak körülöttem a sógorok. A rosszul tájékozottságom végül is erényemre vált. Úgy tudtam, hogy az első kategóriában indulóknak egy-négy kutyát lehet befogni a szán elé. Erre készültem. Ezzel szemben négy kutyával a második kategóriába, a négy-hat kutyával vontatott szánok versenyébe lehetett benevezni. A két kutya hátrány ellenére be tudtam fejezni a tervezettnél hosszabb pályát - a felsőbb kategória miatt volt hosszabb -, ráadásul két-három fogatot meg is előztem! Ezzel a nem mindennapi tettel sok barátot szereztem magamnak, akik a későbbiekben sokat segítettek; versenynaptárt, szabályzatot és a legapróbb európai településeket is jelző térképet küldtek nekem.

A hazánkban 1989-ben bekövetkezett politikai változás lehetővé tette, hogy attól kezdve korlátozás nélkül lehessen külföldre utazni, ami által teret kaptam a rendszeres versenyzésre: rajthoz álltam Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban. És jöttek az eredmények. Legnagyobb sikeremet 1992-ben értem el Franciaországban, a La Rosielé-ben megrendezett előolimpián, ahol hatodik lettem.

A Magyar Szánhúzó Szövetség 1992. végén alakult meg, aminek tevőleges részese voltam. Hat éven keresztül láttam el az elnöki pozíciót, majd a tisztújítás után más lett a szövetség vezetője. A szövetség annak idején három egyesületet fedett le – azok 15-25 fogattal rendelkeztek –, ma pedig hat egyesület van 15 fogattal. Minden évben rendeznek magyar bajnokságot. Míg versenyeztem, sok-sok bajnoki címet szereztem több kategóriában is. Ha a verseny idején nincs hó, akkor kerekes szánnal történik a versenyzés. Az utóbbi években a Gödöllőtől három kilométerre lévő Domony-völgyben rendezik a magyar bajnoki futamokat, mivel Magyarországon általában ott marad meg legtovább a hótakaró.

A szánhúzás voltaképpen sprint verseny, célja a táv minél gyorsabb teljesítése. Különböző kategóriák vannak. Sprint versenyen a legkisebb kategóriában nyolc, míg a legnagyobban huszonhárom kilométer a táv. A középtávú versenyeken harminc-negyven kilométert kell teljesíteni egy nap, míg a hosszú távú versenyeken – amelyek több napon át tartanak – naponta ötven-hatvan kilométert kell megtenni. A világ leghosszabb távú versenye Alaszkában van, Iditarod – Anchorage és Nome között, ahol kilenc nap alatt ezerhétszáz kilométer a distancia. Én azt vallom, hogy minden kutya alkalmas a szánhúzásra, az uszkártól egészen a dogig. A tipikus szánhúzó fajták – husky, alaszkai malamut, grönland hund, és a szamojéd – fajták jóval lassabbak, mint a keverékek. Nem véletlenül. A megálmodott szánhúzó egyedek alaposan átgondolt fajtakeresztezések - husky, agár, valamint különböző vadász és juhászkutyák – párosításából születnek meg.

A sprintversenyeken egy-négy kutyát lehet befogni a szán elé, a teljesítendő táv hat-kilenc kilométer, függően a terepviszonyoktól. A maximum hat kutyával induló fogatok esetén tizenkettő, nyolc kutya esetén tizenhat, az úgynevezett “király” kategóriában pedig korlátlan számú kutyával lehet rajthoz állni – általában tizennégy-tizenhattal vágnak neki a távnak a versenyzők –esetükben huszonhárom kilométer a teljesítendő táv. A kutyaszánok harminc kilométeres átlagsebességgel robognak végig a változatos domborzatú, esetleg hóval borított pályán. Ez igen tiszteletre méltó teljesítmény!

Régen fából, ma már alumíniumból és különféle ötvözetekből készül a szán. Súlya kb. tíz kiló. A szánnak két talpa van (síléchez hasonlatos), hosszuk két és fél méter. Nem egészen a szántalp elejétől, de annak nagyjából a közepéig tart egy úgynevezett rakodórész, aminek a teteje kétszer két elemmel van rögzítve a szántalphoz. Azon egy zsák van, az útközben esetleg megsérült kutyát abba kell belehelyezni és úgy kell szállítani. A rakodórész hátsó feléből egy fékpedál áll ki a versenyző lába felé. Közvetlenül a rakodórész mögött egy derékmagasságig érő, boltív alakú kapaszkodó van, e mögött helyezkedik el a hajtó. A versenyző talpa a szán lécén nyugszik, egy gumival fedett részen, ami megakadályozza a láb csúszását. A mindvégig berogyasztott térddel versenyző fogathajtó háta mögött még mintegy ötven centi van a szánból. A jármű kanyarodását testsúlyáthelyezéssel segítheti elő a versenyző. Ha például balra kanyarodik a szán, akkor a fogathajtónak a jobb talpát kell letenni a talajra – és azzal rollerező mozdulatokat kell végezni – ami által elő lehet idézni a legoptimálisabb ívű kanyarvételt. A kutyákat tartó vezérszál műanyagból van, az a rakodórész elejébe van rögzítve. Ebből a vezérszálból több oldalág ágazik ki, amelyekhez karabinerrel vannak kötve a szánhúzók. Egymás mellett két kutya fut. Az egymás előtt lévő, és az utolsó húzóknak a szántól való távolsága száz-százötven centi között van. A fogathajtó öltözéke a sífutókéhoz hasonlatos – aktív mozgásra alkalmas, jól szellőző, de mégis melegtartó ruha –, a bukósisak csak egyes versenyeken kötelező. A versenyző csak szóval irányíthatja a vezérkutyát – általa pedig a többit is –, hiszen nincs gyeplő. A verseny alatt a fogathajtó mindkét keze foglalt, hiszen útközben erősen kell markolnia a fogódzkodó rudat, nehogy a rázkódás miatt lepottyanjon a szánról.

A szánhúzásra leginkább alkalmasnak vélt kutya (kutyák) kiválasztása annak korától függetlenül történik. Ezt egy gyakorlati példával tudom megerősíteni. Egyik legjobb kutyám (a vezérkutya) első két-három évét lakásban, hobbikutyaként töltötte el. De akadtam olyan – igaz, hivatását nem túl buzgón végző – vadászkutyára is, aki aztán kiváló szánhúzó lett. A huskyk leváltásához nemcsak a koruk, hanem a keverékkutyákhoz képest gyengébb futósebességük is hozzájárult. Elsőként a vadászkutyákra alapozva válogattam össze az új fogat elé kerülő kutyákat: pointer, német vizsla (a magyar vizsla nem vált be). Ezek a kutyák mind felnőtt korukban kerültek hozzám. A szánhúzóvá válás legelemibb követelménye a kutyától, hogy szeressen futni, illetve arra motiválható legyen. A fokozatosan emelt munkaterhelés mellett rá lehet szoktatni őket, hogy szívesen és jókedvűen végezzék a rájuk rótt penzumot. A kutyával való foglalkozás egyik alapeleme, hogy nem lehet őt a végletekig kihajtani, halálig kergetni, hanem meg kell találni azt a maximális terhelés-szintet, amit még szívesen hajt végre. A jól végzett munka eredménye a dicséret és a jutalomfalat.

Az edzés mindennapos tréninget jelent, kivéve, ha a levegő hőmérséklete 18 foknál magasabb. Az őszi “edzőtábor” alapozó munkája labdázással kezdődik. Érdemes keresni egy közepesen meredek dombot, és annak tetejéről eldobni a labdát. A kaptató idővel egészségesen elfárasztja a mindig labdaéhes kutyákat. Az egy-két óránál tovább sosem tartó le- és felszáguldás alaposan megmozgatja és megerősíti azokat az izomcsoportokat a kutyában, amelyeknek erősödni kell a szánhúzáshoz. Az eredményesen végzett alapozó munka után következik a futtatás. A gazda számára az a legjobb, legajánlottabb mód erre, ha kerékpárra pattan és úgy mozgatja a kutyákat. Mivel a szánhúzás lényege a robbanékonyság és a gyorsaság együttese, ezt kell szem előtt tartani a futtatás során. A kutyákból mindig a képességükből fakadó maximális teljesítményt kell kihozni – figyelembe véve a terhelhetőségük felső határát –, ezért a már említett harminc kilométeres sebességet kell diktálni és elvárni tőlük. Tehát a robbanékonyság kifejlesztésére és fenntartására is kiváló technika a kerékpárral történő iramdiktálás. Eleinte rövidebb (500-1000 méter), majd később egyre hosszabb távon kell megfuttatni a kutyát, mígnem a versenyhossz lesz az edzéstáv. Ha a futásedzések tempója nem éri el az adott kutya terhelhetőségének szintjét, akkor az úgy fogja megbosszulni magát, hogy bár a kutya tudna gyorsabban is futni a versenyen, mint ahogy teszi, de ő csak a már megszokott tempóját fogja futni. A felkészülés harmadik fázisa az erőnléti edzés. A kutyahámhoz előbb kisebb, majd nagyobb méretű autó kerékgumit kell kötni, és úgy kell futtatni. Ebben az esetben elsősorban nem a húzott súly terhe fogja lefárasztani a kutyát, hanem a húzott tárgynak a földdel való tapadási felület nagyságából adódó fáradalmak. Ez a fajta edzésmunka azért elengedhetetlen, mert verseny közben a kutyáknak jelentős súlyt kell maguk után vontatni (versenysúlyom 100 kiló volt). A távot itt is fokozatosan kell növelni, egészen a versenytáv hosszáig. A felkészülési szakasz során azt is figyelembe kell venni, hogy a versenyen melyik kategóriában akar indulni a versenyző. A szeptemberben kezdődő edzésmunka egészen december közepéig eltart.

A négy hónapon át tartó mindennapos edzésmunka kiváló lehetőséget teremt a kutyák megfigyelésére, megismerésére. Mivel a különböző fajtájú edzések során eleinte csak egyesével érdemes foglalkozni a kutyákkal, ezért őket szinte a legrejtettebb zsigerükig kiismeri a gazda. Ennek akkor jön el a fontossága, amikor a hajtónak el kell dönteni, melyik kutya hová kerüljön, hiszen két egyforma adottságú kutya nincs. A jó állóképességű kutyák nem a leggyorsabbak, de jól tudnak terhet mozgatni, ezért a sorban ők kerülnek leghátra, legközelebb a szánhoz. A vezérkutyának viszont nem bivalyerősnek, hanem szélvészgyorsnak kell lenni, mivel feladata a tempódiktálás, így ő az első két hely egyikére lesz befogva. A vezérkutya szerepkör nem jelenti azt, hogy egyben ő tölti be a falkavezér szerepét is. A szánhúzó kutyák kiválasztása terén a nemek egyenlőségéről tudok beszámolni. A kanok fizikailag erősebbek, mint a szukák, az utóbbiak viszont jobban kezelhetők.

Egy fogat akkor jó, ha tagjai közül az összes vezérkutya szintű. A kutyák betanításakor mindegyikükkel úgy foglalkoztam, mintha vezérszerepkörbe szánnám. Az iramdiktálás mellett a másik fő feladat, ami rá hárul, a kanyarodás megkezdése és véghezvitele. Erre a következőképp tanítom meg. Pórázon sétáltatom a kutyát úgy, hogy előttem haladjon. A vezényszó elhangzása után az adott irányba való pórázbillentéssel, kilépéssel, vagy karmozdulattal sietek a segítségére. A következőkben a kutyát egy kerékpár elé kötöm be – azt húzatom vele – és úgy gyakoroljuk a kanyarodást. Bármire is tanítjuk, azt mindig következetesen tegyük. Kutyától függő, hogy mennyi idő alatt sajátítja el az irányokat. A gyakorlások ideje alatt az összes kutyáról kiderül, hogy milyen fejben és fizikailag, valamint milyen egyéb adottságai vannak. Ily módon a vezérkutyának nem valók lemorzsolódnak. A rostálódás viszont lehetőséget ad rá, hogy mindegyik kutya – az adottságai alapján – a legalkalmasabb helyre kerüljön a fogatba. Értelemszerűen a vezérkutya az első sorban futók egyike lesz. Egyes versenyzők – Jack Londonra hivatkozva – vallják, hogy a vezérkutya mellé be kell kötni egy “éretlent”, és őt a tapasztalt társ majd betanítja. Ezt az elgondolást messzemenően nem osztom. A vezérkutya a gazdája legapróbb jelzéséből is tudja, hogy mit kell tennie. A melléje befogott gyakorlatlan kutya mit sem ért az egészből – a kiadott parancsokra akár ellentétesen is reagálhat – és ez káoszhoz vezet. A fiatal, de a jövőben vezérkutyának szánt négylábút csak akkor szoktam betenni előre, ha a szánhúzás terén már megfelelő alapokkal rendelkezik.

A sok-sok gyakorlás mit sem ér, ha a feladatokra nem motivált a kutya. Kényszerűségből elvégzi ugyan a munkát, de sosem fog maximális erőbedobással húzni. Az állandó munkakedv megteremtésének egyik záloga az optimális ideig tartó tréning. Ennek ideje nem meghatározható. Mint ahogy nincs két egyforma ember, ugyanúgy nincs két egyforma kutya sem. A jó gazda együtt “kel és fekszik” kutyájával, közben pedig árgus szemmel figyeli. Ennél fogva tudnia kell, hogy mikor érkezik el az adott pillanat. A munkára való motiváltság másik fontos eleme a mindig futni vágyó kutya. Ennélfogva a szabad idejükben kötetlenül ténfergő ebekből soha nem lesz kiváló szánhúzó. A kutyának legyen ajándék az a mozgás, amit az edzés, a munka jelent. A profi szánhúzó kutyákat ezért világszerte kennelben, esetleg láncon tartják. Ez persze nem azt jelenti, hogy őket gazdáik kutyába sem veszik, csak azt, hogy kiéheztetik a mozgásra, a szánhúzásra, ami így már nem munka, hanem szórakozás lesz számukra, és így azt már szívesen fogják tenni. Ha a versenyzőnek a szánhúzó kutyákon kívül van más céllal tartott kutyája is, akkor azokkal másként kell foglalkozni, de őket egyformán kell szeretni!

A szánhúzó kutya erős fizikai igénybevételnek van kitéve. Ennek megfelelően egészen más kalóriamennyiségű táplálékhoz kell juttatni őket, mint a kedvtelésből tartott ebeket. Szénhidrátban gazdag, jó minőségű élelmet kell biztosítani számukra. Kiegészítőnek adható mellé: hús, máj, tojás. A laikusok gyakran mondják a versenykutyákra: olyanok, mint a gebék! Egy jó kondícióban lévő sportkutyának vékony, szálkás izomzatúnak kell lenni.

A versenypálya erdei sétáló utakkal jellemezhető, változatos domborzatú és vonalvezetésű terep. A veszélyes kanyarokat piros színű szalagozással jelzik, az esetleges kicsúszások helyét szalmabálákkal védik. A kanyarodás helyét attól mintegy húsz méterrel előrébb, az útnak a kanyarodás felőli oldalára kihelyezett sárga szalag jelzi. A versenyszituációt a sok fogathúzó jelenlétéből már jó előre megérzik a kutyák. Testük pattanásig feszül, mire a rajtvonal mögé felsorakoznak. Egyéni indítású versenyeken az indulási sorrendet sorsolással döntik el. A versenyzők egy vagy kétpercenként rajtolnak el. (A világbajnokság háromnapos verseny. A második és a harmadik nap már az előző napi verseny után kialakult erősorrendben történik az indítás. Aki 150 százalékkal rosszabb időteljesítményt produkál, mint amilyen az első három legjobb versenyző eredménye, az nem vehet részt a másnapi futamon.) Már vannak olyan versenyek is, ahol csoportos mezőnyindítás történik. Ekkor akár tizenöt fogat is nekilódulhat. Ilyenkor a startvonalnak szélesnek kell lenni, hogy az egyvonalban felsorakozott szánok kényelmesen elférjenek egymás mellett. A pálya kezdőszakaszának pedig olyan hosszan kell szélesnek maradni – közben persze fokozatosan leszűkül –, hogy a mezőny tagjai között ki tudjon alakulni a sorrend, és egymás mögé balesetveszély nélkül besorolhassanak. Sem az elstartolásnál, sem verseny közben nemigen nyílik lehetőség taktikázásra, hiszen a szánhúzó sportban csak egy taktika létezik: minél gyorsabban végigszáguldani a pályán! Lehetőség szerint verseny közben nem ajánlatos sokat beszélni a kutyákhoz. Csak akkor szabad, érdemes megszólalni, ha az rájuk iránymutatásként fog hatni. Így megszokják, hogy a szónak súlya van, és azt úgy is fogadják. A pálya első szakaszán még mindegyik kutya frissen mozog, és a későbbiekben is csak azt a kutyát kell bíztatni, amelyiknél lassulás figyelhető meg. Mivel a nagyobb versenyek több naposak, és minden alkalommal azonos pályán kell végighaladni, ezért a második és a harmadik nap már az irányokat sem kell bemondani a kutyáknak, mert már kívülről tudják. Ha valakit utolér egy fogat, akkor annak el kell engedni a gyorsabbat. Ha kell, lassítással, vagy akár megállással is elő kell segíteni az előzni akaró fogat haladását. Az előzési szándékot hangjelzéssel kell jelezni. Az alacsonyabb testsúlyú versenyzők előnyt élveznek súlyosabb társaikkal szemben, mivel kutyáiknak kisebb terhet kell vontatniuk.

ÉLETKÉPEK

A kutyák szállítása közben sok mindenre oda kell figyelni, kiváltképp, ha versenyre igyekszünk. Az utánfutóban utazó kutyák részére bokszok vannak kialakítva, de a mozgásigényüket ismerve, ideiglenes helyzetük távol van az ideális elhelyezésnek nevezhetőtől. Épp ezért kétóránként rá szoktam taposni az autó fékpedáljára, és mindegyik kutyával – az izomzatuk karbantartása céljából – sétálok néhány percet. Ezt a kis figyelmességet versenyteljesítményükkel hálálják meg a nem elgémberedett lábbal futó kutyák.

Ausztriában történt. Látásomat dioptriás, fotogén lencsével korrigálom. Az első futamon, egy szerencsésen végződött bukás következtében használhatatlanná vált a szemüvegem. A napsütéstől szikrázó hómező ugyan zavarta a látásomat, a hiányzó dioptriák pedig jelentősen csökkentették éleslátásomat, de mivel kutyáim kirobbanó formában voltak és én sem vagyok a nehézségek elől megfutamodó típus, ezért a másnapi futamon is elindultam. A fogat egy meredek lejtőn robogott le. Annak végében egy éles kanyar törte meg a száguldást, ami után egy vízmosáson átívelő keskeny fahíd következett. Mivel mindig maximális teljesítményt követeltem meg kutyáimtól, ezért még a lejtőn is hajtottam őket. A kanyart előírásszerűen vettük, a kutyák felrobogtak a hídra, ám a szán a híd előtt lévő jeges szakaszon megcsúszott és a híd mellé perdült. A kutyák futása megakadt, és míg értetlenül ácsorogva vesztegeltek a hídon, azalatt én a patak felett átrepültem a vízmosás túloldalára. Az esés következtében nem csak a ruhám hasadt szét, de a térdizületem is kinyílt. Nem vagyok nyavalygós, de cefetül összetörtem magam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha elfertőződik a szivacsos izület. Pesten tudtam meg: nagyon nehezen tisztítható ki, ennek következtében akár amputálással is végződhet a baleset. Erről persze sejtelmem sem lehetett a szirénázva robogó mentőautóban. Négy napon át nyomtam a kórházi ágyat és mivel balesetbiztosítást az idáig sohasem kötöttem, 14 ezer schillinget kellett otthagynom a kórházban.

Tizenkét kutya repítette a fogatot. Egy erdőn át suhantunk. Száguldás közben felfigyeltem egy velünk párhuzamosan vágtázó őzcsapatra. A kutyákra inspirálóan hatott a “másik csapat” megjelenése. Az addigi edzés átment igazi versenyfutásba. Kutyáim azon mód végsebességbe kapcsoltak, a “hajuk” csak úgy lobogott. Mintha mesében lennénk, olyan idilli volt a kép. Az őzekre jellemző, hogy előbb vagy utóbb keresztezni szokták a mellettük haladók útját. A mi esetünkben is ez történt. A vezérállat hirtelen bevágott a kutyák elé és átinalt előttük. Tette azt a többi suta is, ám az utolsók némelyike egy merészet gondolva, átugrott a robogó kutyák feje fölött, és úgy követték társaikat – a kutyák pedig mit sem törődve a történtekkel, tovább futottak!

52. Terelő

Árkosi József (MEOE Terelőkutyás Sportbizottság elnöke, tenyésztő)

A legeltetéses állattartás kialakulása és elterjedése után az emberek eleinte még csak őrzőszerepet szántak a kutyának. Az állatlegeltetéssel megbízott embereknek bőven volt idejük megfigyelni a kutya, de akár a farkas falka vadászmódját is. Valószínűleg ezek a viselkedési normák szolgáltak alapul a juhászoknak, hogy a kutyát nyájterelésre betanítsák. (A terelés során a pásztorkutya ugyanazokat a módszereket alkalmazza, mint a farkas, amikor vadászik, csak a végén nem ejt zsákmányt.) Ahogy egyre több népcsoport tért át a nomád életmódról a földművelésre, úgy vált egyre fontosabbá az általuk tartott legelő állatok szakszerű őrzése. Igazából ekkor érkezett el a kutya szerepe, hiszen ő jóval hatékonyabban tudta irányítani az állatok mozgását, mint a két lábon járó ember a bottal.

A XIX. században Nagy-Britanniában és Ausztráliában – a hagyományokra alapozva – már rendeztek terelőversenyeket. A gazdáiknak dicsőséget szerző kutyák nagy megbecsülésben részesültek, azok kölykeit célirányosan továbbtenyésztették. (A sportcéllal tartott kutyák sorsa elvált a legeltetésnél alkalmazott fajtatársaikétól.) A versenyeken jól szereplő kutyák iránt nagy érdeklődés és piacorientált kereslet alakult ki. A tudatosan beindult tenyésztés és a célorientált foglalkozások nagyban elősegítették a kutyafajták és egyedeik specializálódását.

Ekkoriban terelőversenyt még nem, csak virtuskodáson alapuló vetélkedést rendeztek Magyarországon. Ha több juhász gyűlt egybe, máris felvetődött közöttük: melyiküknek ügyesebb a kutyája? A próbatétel a csizma behozásától egészen az állatokkal való bánásmódig terjedt. Találékonyságuk, rátermettségük és ügyességük méretődött össze.

1970-től hazánkban rendszeressé váltak a mezőgazdasági eredetű juhászversenyek (például Hódmezővásárhelyen, a hagyományosan Szent György napján megtartott kihajtás népi ünnep). Ezeken a speciális megmérettetéseken nem a pásztorkutyák adnak számot felkészültségükről, hanem a juhászok a szakmai tudásukról. Zsíros Csaba nevéhez fűződik a honi terelősport megteremtése, meghonosítása és elterjesztése. Csaba az 1990-es évek elején létre hozta a Nyíregyházai Terelőkutyás Sport Klubot. Azóta több hasonló céllal megalakult egyesület jött létre, így ma már több száz olyan kutya van Magyarországon, amelyek letették a terelőösztön próbát – enélkül nem vehetnek részt versenyen (minimális engedelmességi szint és határozott jel a terelőösztön meglétére).

A terelőversenyek célja a terelőkutyák munkaképességének megőrzése és fejlesztése, a szervezett teljesítmény-minősítés és a kutyás sport ezen formájának népszerűsítése. A legnevesebb honi versenyeken negyven-ötven kutya indul el. Öt versenyből álló sorozaton mérik össze tudásukat. Nemzetközi terelőversenyeket eddig azért nem rendeztek, mert a különböző országok terelőhagyományai jelentősen különböznek egymástól. A közeli jövőben mégis létre szeretnénk hívni egy közép-európai versenyt, hiszen a Kárpát-medencében alapvetően azonosak a terelőhagyományok. A legnívósabb és a legtöbb indulóval az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában megrendezett versenyek szervezői büszkélkedhetnek.

Tavaly volt szerencsém részt venni a texasi versenyen, amely a fiatal terelőkutyák versenye. Közülük kétszázan vettek részt rajta. Az előselejtezők után a kilencven főre csappant mezőny három napon át továbbrostálódik, és a végén kialakul a döntő tízfős mezőnye.

A terelőversenyen a kutyák valódi terelőképességét, valamint a felvezető és a kutya összehangolt munkáját kérik számon. A pályán különböző akadályok vannak elhelyezve: szűkítő folyosó, híd, fakerülés, karámból ki és behajtás.

A hazai terelőversenyekre az őshonos magyar pásztorkutyák a legalkalmasabbak: a puli, pumi és a mudi. Európában, illetve a világ más pontjain, az angol border collie és az ausztrál keltie (az angol terelőkutya és a dingó keveréke) a legnépszerűbb fajta, amelyek szinte egyeduralkodók a mezőnyben. A német juhászkutyát jóformán csak hazájában indítják terelőversenyen. Viszont a német versenyek a legaprólékosabban szabályozottak.

Lehetőleg olyan szülőktől érdemes kölyköt választani, amelyek aktív múlttal rendelkeznek. Ennek nem kell feltétlenül a terelést jelentenie, kiváló ajánlólevél lehet a sportkutya múlt is. Az pedig nemcsak a fizikai képességekre, hanem a szellemi kapacitásra is utal. Minden egyedválasztásra igaz, hogy többször is el kell menni a tenyésztőhöz és szemügyre kell venni az alom tagjait, de nem közvetlenül az etetés után. Az élénk, rámenős, és mozgékony kölykök maguktól adják magukat. Érdemes elidőzni a közelükben. Azt kell megfigyelni, hogyan reagálnak a számukra új és meglepő dolgokra. A nyolchetes kölyök már elválasztható a mamájától, és már kezdődhet is a szoktatás.

A terelésre szánt kiskutyákat mihamarabb érdemes háziállatok közelébe vinni, hogy azok szagát és látványát szokja. Közben nem árt az óvatosság. Ugyanis ha valamelyik háziállat rátámad vagy alaposan megijeszti a pórázon lévő kiskutyát, annak akár életre szólóan is elmehet a kedve tőlük. Az ízig-vérig terelőkutya már kölyökként is megugatja a körülötte tartózkodó állatokat, jelezve elszántságát. A gazda szerepe ekkor még csak a bátorításra vagy épp a nyugtatásra korlátozódik. Ha a két fél között kialakul a konstruktív együttműködés, akkor a munkára való felhíváskor mindig tettre kész lesz a kutya. Ennek kiépítése a szeretetben rejlik.

A pásztorkutyával szemben alapvető követelmény a jól irányíthatóság. A jobbra és balra irányváltásokra, a küldésre és a megfelelő helyen való megállásra meg kell tanítani. E tananyag apránként adagolt befogadására már alkalmas a három hónapos kölyök agykapacitása, de a kiskutyát csakis játékos formában szabad tanítgatni. Ez ugyanis nála még a játék időszaka, és nem a képzésé. A labda eldobásakor be kell mondani annak röpirányát, az hajítható bokor mögé is, így a kerültetés is gyakoroltatható. (Az emberi derék nem kedveli a sok hajolást, ezért a labdára érdemes kötni egy hosszabb zsinórt.) Naponta öt-tízpercnél többet még ilyen játékos formában sem szabad gyakorolni. A hosszabb ideig tartó koncentrálásra még alkalmatlan a kölyökkutya idegrendszere. A rosszul teljesítésért semmi sem jár, még korholás sem, a jól végzett munka viszont mindig dicséretet és jutalomfalatot érdemel.

Amikor kialakul a teljes magabiztosság a kutyában, elkezdődhet a képzése. Ennek ideje teljesen egyedi, van olyan kölyök, aki három hónaposan is duzzad az önbizalomtól, míg a másik még egyéves korában is félénk. Az addig játékos formában gyakorolt elemeket most élesben kell tanítani. Ennek elengedhetetlen feltétele egy nyáj.

(A terelősportot választó emberek szinte mindegyike városlakó, így lakókörnyezetükben ritkán lelnek juhnyájra. A különböző terelőegyesületek szervezett keretek között sietnek akár a kezdők segítségére is. Mindegyik szervezet kapcsolatban van egy-egy aktívan dolgozó juhásszal. A tapasztalt versenyzők pedig jó tanácsokkal látják el a kezdőket.)

A terelőkutya munkája a következőkből tevődik össze: különböző irányokban való kerülés, az ellenszegülő állat kordában tartása, nyájmegállítás. A kutya alapközlekedése egy rövidszárú U-alakú útvonalra korlátozódik. (A pásztorkutyák többsége ezt a mozgást folyamatosan végzi.) Ezzel az ide-odajárkálással biztosítja a nyáj egyenletes haladását. Ha balra kell kanyarodni, akkor a képzeletbeli U-alak jobb szárán továbbhalad a kutya és így készteti irányváltásra a legelő állatokat. A nyáj megállítása kétféleképpen történhet. A jobbik esetben egy körbefutás is megteszi, de ha nem, akkor a nyáj elé kell vágnia és markáns, de nem durva viselkedéssel az ellenszegülő állatok fölébe kell kerekednie. Versenyen tilos a kiugró állat űzése, kergetése, azt eléállással kell jobb belátásra bírni.

(A versenyhez nem kapcsolódik, de valós életfeladat a pásztorkutya számára, hogy például orvosi vizsgálat céljára begyűjtse a juhokat. Ekkor egy konkrét állatot kell lefognia, esetleg kiszednie a nyájból. Ezek már magas szintű, speciális munkák.)

A terelést nem lehet tanítani a kutyának. Ha arra ösztöne ösztökéli, akkor fogja tenni magától is, ellenkező esetben kár a fáradtságért. A lényéből adódóan dolgozó kutyát a megtanult engedelmességi fázisok felhasználásával lehet irányítani. A munkavégzés során gazdája parancsának a kutya egyszer sem szegülhet ellen, önállóságra nincs lehetősége.

A felvezető feladata, hogy a kutyában működő ösztönöket és a kutya tevékenységét kordában tartsa, őt irányítsa. A jó adottságú pásztorkutyán is adódhat csiszolni való. A durváskodó, az állatokat indokolatlanul ingerlő kutyákat az általános fegyelmező gyakorlatok által jobb belátásra kell bírni. A régi juhászok ezt még a süvítve repülő kampósbottal érték el. Ez a módi mára divatjamúlt lett. Helyette tízméteres futópórázt alkalmazunk. Segítségével korlátozni tudjuk – például a juh űzésére irányuló – kutyamozgást. Terelés esetén pedig a két szélső oldal két legtávolabbi pontját tudjuk érzékeltetni vele.

A terelés gyakorlásához a harminc-negyven egyedből álló nyáj a legalkalmasabb. Ha azt ennél kevesebben alkotják, már nem tartja egybe őket a falkaszellem, tíz birka pedig száz felé szalad. A pásztorkutya akár reggeltől estig is hajlandó terelni, rajta tehát nem múlik az edzés hossza és gyakorisága. A versenyekre folyamatos gyakorlással kell készülni. Speciális edzéstechnika nincs rá.

Két versenyformát különböztetünk meg. A hagyományos verseny a mezőn végrehajtott természetes munka leképezése – a nyáj, a kutya és a felvezető együtt halad. A másik pedig a speciális – a border collie-ra kitalált – verseny. A felvezető a verseny ideje alatt egy fix, mozgásra lehetőséget alig adó, köralakban behatárolt területen tartózkodik. Onnan kell irányítania a tőle akár száz-kétszáz méterre dolgozó kutyát. Ez a versenytípus az Ausztráliában és az Egyesült Államokban honos ridegtartáson alapul.

(A több száz hektáros területen legelő nyájak, csordák mozgását pásztorkutyák felügyelik. Ilyen távolság esetén távmunkát végeznek.)

Minden verseny első mozzanata – így a hagyományos versenyé is –, hogy közös pályabejárás alkalmával a bíró a feladatokról pontosan tájékoztatja a felvezetőket. A pálya nagysága változó, a kézilabdapálya nagyságú területtől akár a hektáros nagyságig is terjedhet. A verseny a negyven-ötven állatból álló nyáj karámból történő kihajtásával kezdődik. A felvezető kinyitja a karám ajtaját – onnantól kezdve tetszése szerint mozoghat a pályán –, és eldönti, a kutyával együtt bemegy a karámba és vele úgy hajtatja ki a nyájat, vagy kívülről irányítva teszi ugyanazt. A nyájnak egyenletes, természetes sebességgel kell haladnia. A pályán három-öt különböző akadály van felállítva. Belőlük kerülésre okot adó lehet: egy oszlop, egy fa, egy gémeskút, netán egy szalmakazal. Nemcsak a kerülés iránya van meghatározva, hanem a kerülendő tárgy és a nyáj közötti legkisebb távolság is. Azt a felvezetőnek szemmértékkel kell megbecsülnie, kutyáját annak megfelelően fogja irányítani. A hídon való áthajtás nehéz feladat. Különösen, ha az a pusztában van felállítva. Ilyenkor a tereptárgy nem adja önmagát, hiszen patakmeder vagy árok nem indokolja ott létét. A hídra való felvezetést egy V-alakban kiépített szűkítő folyosó-elem jelzi. A korlátok a nyáj egyes tagjaiból ellenkezést szoktak kiváltani, ki akarnak törni. Ilyen esetben a terelés mellett a nyáj egyben tartása is teendőjévé válik a kutyának. Speciális feladatnak számít a szalaggal, felszórt salakkal, vagy bármi mással jelzett úgynevezett “tilos terület” előtt történő nyájmegállítás, ilyenkor egy autóforgalommal jellemzett úton való átkelés imitálódik. A felvezető parancsára a kutya a haladó nyáj elé kerül és – őket továbbra is egyben tartva – megállítja. A felvezető ekkor a nyáj elé megy, majd “szétnéz”: jön-e autó? Ezután a nyáj mögé küldi kutyáját, és folytatódik a terelés. A feladatsor utolsó előtti mozzanata a nyáj karámba érkezése, a karámajtó becsukásával pedig befejeződik a verseny. A verseny nem időre megy, az ugyanis ellenkezne a hagyományos tereltetés gyakorlatával.

A terelő szabályzat általános rendelkezései. A jelen szabályzat a juhok terelésére kialakított főbb szabályokat tartalmazza.

A Versenyek a rendezés módja szerint lehetnek hagyományos és speciális (angol-ausztrál-amerikai stílusú, “gyűjtő” rendszerű.)

A versenyen való részvétel egyes feltételei. A versenyeken csak az FCI tagszervezetek által rendezett terelési képességvizsgákon “megfelelt” minősítést szerzett terelő-pásztorkutyák, vagy a hivatásos pásztorok kezén lévő terelőkutyák indulhatnak. A versenyen egy párosnak számít az adott felvezető és kutyája. Egy versenyen vagy versenyfordulóban egy kutya csak egy felvezetővel alkothat párost. Tüzelő szukával a versenyen csak abban az esetben lehet részt venni, ha a tulajdonos a verseny szervezőit erről előzetesen értesíti a kutya elkülönítése érdekében. A kutya ebben az esetben is csak utolsónak indulhat. A versenyeken 9 hónapos kort betöltött kutyával lehet részt venni.

A hagyományos terelőverseny főbb szabályai: A terelőversenyek négy osztályban kerülnek megrendezésre: Kezdő (kisbojtár), Haladó (bojtár), Nyílt (öregbojtár), Hivatásos (számadó).

A verseny fázisai és értékelése

Az értékelést a terelés során kapható pontok összege adja. A Kezdő osztályban engedelmességi munkát kell bemutatni. A versenyző csak az engedelmességi gyakorlat “megfelelt” minősítése esetén indulhat a terelési munkán. Ha a pályán egy akadály leküzdése 5 perc elteltével is sikertelen, a bíró a versenyzőt a következő akadályhoz küldi, a kihagyott akadályra a páros nem kap pontot. Kizárást von maga után, ha a kihajtás 5 perc után sikertelen.

Engedelmességi munka:

Szabadon követés. A gyakorlatot háromszög alakzatban haladva kell végrehajtani, a háromszög csúcsaiban a kutyát leültetve. A kutyának ebben a testhelyzetben kell maradnia öt másodpercig.
Helyben maradás. A kutyát a kijelölt helyen hagyva tőle legalább 10-15 méterre el kell távolodni.

Behívás. A bíró jelzésére a kutyát a felvezető magához hívja. A kutyának első szóra a gazdájához kell futnia.

Terelési munka. A futam kezdete előtt az összes résztvevő számára biztosítani kell, hogy kutya nélkül bejárja a pályát, minek során a bíró ismerteti a haladási irányt, az akadályok leküzdésének általa megkívánt módját és ismerteti bírálati szempontjait, esetleges ajánlásait.

KEZDŐ osztály: A pályán összesen öt akadályt kell leküzdeni, beleértve a karámból ki- és behajtást is (ez a következő fokozatoknál is igaz). HALADÓ osztály: A pályán összesen hat akadályt kell leküzdeni. NYÍLT és HIVATÁSOS osztály: A pályán összesen hét akadályt kell leküzdeni.

A verseny feladatai és folyamata:

Kihajtás: A kihajtás kezdetén a versenyző kinyitja a karám kapuját. Az állatok kihajtása történhet oly módon, hogy a felvezető a kutyát kívülről küldi a karám mögé, illetve beküldi a karámba, vagy pedig a kutyával együtt mozog. Hibák: a kutya engedetlensége, indokolatlanul támadja, tépi az állatokat, a felvezető a kutya közreműködése nélkül hajtja ki az állatokat.

Haladás a pályán: A felvezetőnek a verseny során a terelt állatok felesleges zaklatása nélkül, nyugodt, egyenletes tempóban kell haladnia. Hibák: a szükséges beavatkozás során a kutya háttérben marad a gazda mögött, a felvezető futva irányítja a nyájat, a kutya elhagyja a pályát, illetve kikerül a vezető irányítása alól, a nyáj nem a bíró által meghatározott útvonalon halad egyik akadálytól a következőig.
Akadályok: kapu, szűkítő, híd, behajtás.

Az akadályokon való áthajtás során kerülni kell az állatok felesleges törését, azaz megfelelő időt kell hagyni számukra a szűk helyen való áthaladáshoz. Amennyiben az állatok egy része nem a kijelölt helyen halad át, ismételten meg lehet kísérelni az áthajtást a rendelkezésre álló időn belül. Hibák: a nyáj, vagy annak egy része nem a kijelölt helyen halad át, a szükséges beavatkozás során a kutya háttérben marad a gazda mögött.

Tereptárgyak kerülése. A pályán kijelölt tereptárgyakat a nyájnak a megjelölt oldalról és távolságból kell megkerülnie.

Tilos terület.

A pályán kijelölt vetést, utat jelképező területre a juhok nem léphetnek. A tilos területet egyértelműen ki kell jelölni.

A speciális – border collie – versenyen a felvezető a karámhoz közel, egy kör alakú területen tartózkodik – ahol egy oszlop is van –, annak területét nem hagyhatja el. A juhok a verseny kezdetekor a felvezető pozíciójától a pálya legtávolabbi pontján helyezkednek el. A kutya a felvezető lába mellett áll. Számára az első feladat az állatok felvétele. Ebben a feladatban az a nehéz, hogy az álló nyájnak az első lépéseit a felvezető felé kell megtennie. Ennek érdekében a kutya hatalmas ívet kerülve igyekszik a nyáj háta mögé, hogy a békés állatokat ne riassza meg. A sikeres kerülés után, a felvezető jeladására elkezdődik a már felvett állatok terelése. A felvezető a nagy távolság miatt még csak fütty- és kézjelekkel tudja irányítani kutyáját. Annak a nyájat egy kapun kell áthajtania, ami két, körülbelül három méter hosszú léckerítés-imitáció között lévő terület, majd tovább haladva a felvezető közelébe érnek. Ott adott irányból és egy adott távolságon kívül meg kell kerülni a kör közepén lévő oszlopot, és a nyájat be kell hajtani a karámba. A felvezető becsukja a karámajtót, és ezzel véget ér a verseny. Mindez egyszerű feladatnak látszik, de korántsem az. A távirányítással végzett precíz munka hallatlan összhangot kíván meg ember és kutya között.

ÉLETKÉPEK

A texasi az egyik legnagyobb terelőverseny. Az Egyesült Államok egész területéről érkeznek oda versenyzők. Főként border collie-k, ausztrál keltie-k, és azok keverékei versenyeznek. A pálya egy mélyen süppedő, vörös homok borítású, fedett lovarda területe. A kutyáknak juhok és birkák helyett egy háromfős, fiatal bikákból álló csapatot kell terelni. A fél tonna súlyú állatok ridegtartáson nevelkedtek – azokat közvetlenül a verseny előtt tréleren szállítják a lovardához –, ezért emberrel az idáig nem volt kapcsolatuk. Velük, de a kutyákkal szemben is bizalmatlanok a fiatal állatok, emiatt nehezen kezelhetők.

A felvezető és a kutya egymás mellett áll. A három bikát a pálya ellentétes oldalán eresztik be a lovardába. A kutyának első lépésként itt is a kapcsolatfelvétel a feladata. A pálya különböző alakú és kialakítású pályaelemekkel van megtűzdelve, ezek vételi sorrendjéről és más tudnivalókról a versenybírók idejében tájékoztatják a felvezetőket. A karám lehet U-alakú. Oda kell behajtani az ehhez nem sok kedvet érző, engedetlen bikákat, majd a felvezető által kinyitott karámajtón át a kutyának ki kell hajtani őket. A felvezető csak akkor nyithatja ki a kaput, ha a bikák már bent vannak a karámban. Az ember közelsége menekülésre készteti a szilaj állatokat. Ezt a terelőkutyának minden áron meg kell akadályoznia. A bikák sakkban tartására kiváló technikája van a rendkívül gyors és ügyes mozgású pásztorkutyának. Hátulról megközelíti az ellenszegülő bikát, egy vetődéssel annak egyik hátsó lábához dobja magát, és máris bokán harapja. Az akció után a kutya azonnal hátra veti magát, mert amint a bika megérzi a harapást, már rúg is. Marhaszállításra használt tréler is szerepel akadályként. A kutya a bikákat egy rámpán felhajtja a járműre, majd a tréleren végighaladnak, átsétálnak a jármű végén lévő ajtón, ott pedig nem túl magasról leugrasztja a bikákat. Létezik L-alakú folyosó is. A feléje terelt állatok nem látják, hogy a karám végében egy kijárati szakasz kezdődik, úgyhogy a karámba eszük ágában sincs bemenni. A különböző karámelemek minden alkalommal riasztóan hatnak a bikákra és ez jelentősen megnehezíti a terelőkutya dolgát. A texasi verseny szépségét épp ez adja. A három féltonnás állatra úgy kell ráhatni a húszkilós kutyának, ahogy azt tőle elvárja a gazdája.

Ez a verseny időre megy, mivel mindegyik kutya más-más három állatból álló bikacsapatot hajt. A hét perces szintidő leteltét dudaszó jelzi. A versenyt addig be nem fejező párost kizárják a versenyből. Az akadályok teljesítését és a kutya teljes körű viselkedését egy nagyon kimunkált pontrendszer alapján értékeli a bíró. Szinte elképzelhetetlen, hogy két kutya azonos ponteredményt érjen el. De ha mégis adódna ilyen, akkor a pályát gyorsabban teljesítő fog előrébb végezni.

Egy vemhes ausztrál keltie-vel esett meg a következő történet. Elérkezett az idő az ellésre. Két kölyköt világra hozott, majd se szó, se beszéd, elrohant otthonról. A meglepett gazda igencsak elcsodálkozott a kutya viselkedésén. El nem képzelhette az okot, amiért otthagyta kölykeit a kutya. Telt-múlt az idő. A kétségbeesett gazda arca nemsokára mégis felderült. A második kölyök világra jövetele után éppen eljött az idő, amikor ki kellett menni a nyájért, és haza kellett terelni az állatokat. A kötelességtudó keltie pedig tette a dolgát. A birkákat annak rendje és módja szerint beterelte a karámba, majd visszament a kölykeihez és megszülte a még benne lévőket is.

Texasban történt, a még nyeretlen kutyák versenyén. Az egyik versenyző születési rendellenesség következtében már gyermekként kerekes székbe kényszerült. Hangot alig tudott kiadni a száján, kezét is csak korlátozott mértékben tudta mozgatni. De felnőttként is kezdeni akart magával valamit. A terelősportot választotta. A férfi, mi sem természetesebb, egy elektromotoros kerekes székben jelent meg a lovarda mély homokján – egy kísérő segítette a kocsi mozgását, és ő segédkezett a karámajtók nyitásában és csukásában is. A versenyző két combja felett egy terminátor volt keresztben, tele nagy méretű gombokkal. Azok mindegyike egy sajátos hangforrás – hang és füttyjel – nyomógombja volt. A terminátor össze volt kötve a kerekes szék alá rögzített hangdobozzal. A kutya az onnan felhangzó különböző hangjeleknek megfelelően terelte a három bikát. A texasi illetőségű férfi kutyájával sikeresen fejezte be a versenyt – számukra nem volt érvényes a hétperces limitidő. (A verseny bevételét – a mozgáskorlátozott versenyzőt is rehabilitáló – Rehabilitációs Központ javára fordították.)

A rokkant férfi versenyprodukciója bemutató jellegű volt, utána elementáris ünneplésben részesült. A férfi egészségi állapota miatt arcmimikára képtelen volt, de mivel néhány szót tudtam váltani vele, ezért tudom: nagyon boldog volt, örült annak, hogy eljutott idáig, és hogy a versenyt eredményesen befejezte.

53. Vadászkutya sport

Kopók

Kovács Ágnes

A kopókkal történő vadászatnak többféle módja ismeretes. Általában a falkavadászat, a nyílt mezőkön 30-40, vagy még ennél is népesebb kopófalka és a nyomukban száguldó lovasok képe jelenik meg előttünk a kopókról. Azonban a falkavadászat a magyar vadászkultúrában sohasem volt szokás, bár Széchenyi István kísérletet tett a falkavadászatok meghonosítására. Először erdélyi kopókat próbált alkalmazni, de a fajta teljesen alkalmatlannak bizonyult erre. A falkavadászat lényege ugyanis, hogy a több tucat, összeszokott kopóból álló falkát a lovasok előtt a pecér (vagy pecérek) felvezetik és a zsákmány – nyúl, róka – megpillantásakor vagy nyomának felfedezésekor azokat hajszára engedik. Az így együtt hajtó falkát lovasok követik, vagy legalábbis megpróbálják követni. A zsákmányból, ha a falka utoléri, semmi sem marad. Ez a vadászati mód tehát elsősorban a száguldó-csaholó kopófalka látványának esztétikai élményét, illetve a professzionális lovas tudás megmérettetését hivatott kiszolgálni; elsősorban sport, s csak másodsorban vadászat. Ezért sem véletlen, hogy napjainkban a szinte mindenhol tiltott falkavadászat imitált formában mint sport, látványosság ismét fénykorát éli. A kopók egy ánizsolaj-vadszag koncentrátummal fektetett nyomon haladnak, s a vad szaga miatt még hajtó hangot is adnak. A csapa végén-kiadós futás után- valamilyen húst, "koncot" vetnek a kopóknak, amitől azok sikeresnek értékelik a vadászatot, hiszen megszerezték a zsákmányt, s legközelebb is töretlen lelkesedéssel vetik magukat a csapára. Természetesen ilyenkor is kitartó lovasok követik a falkát, és az élmény értékéből mit sem veszít attól, hogy a kutyák nem tépnek szét egyetlen állatot sem, s a vadászatot kevésbé kedvelők is szívesen részt vesznek ezen a nagyszerű
lovas "kutyafuttatáson".

Vérebek

Buzgó József

A Nemzetközi Szövetség fogja össze a hannoveri és bajor hegyi véreb fajták tenyésztését és az öt alapító egylet kétévente egymást váltva rendezi meg a nemzetközi vérebversenyt, ahol valamennyi tag és tagjelölt ország jogosult a részvételre. 2001 őszén Ausztria volt a verseny házigazdája, Magyarországon 2003-ban került sor a következő nemzetközi megmérettetésre. A nálunk eddig megrendezett nemzetközi véreb versenyek élénk érdeklődés mellett és hangos szakmai elismeréssel kísérve zajlottak, a 2003. évi versenyt megelőzően 1983-ban és 1993-ban Lábodon.

Angol és kontinentális vizslák, retrieverek

Gyárfás Marianne

A vadászatra alkalmas egyedeket nemcsak vadászkutyának, hanem sportcélra is használják. A verseny egyben tenyészpróba is.

Versenyek: angol vizsla (mezei keresés), kontinentális vizsla (a természetes vadászat imitációja), spánielek és retrieverek (dummy tesztek, cold game tesztek).

A fentiekben felsorolt versenyek azt a célt szolgálják, hogy olyan emberek, akik tenyésztik vagy tartják ezeket a kutyákat, kutyáikkal együtt sportolhassanak: úgy képezhessék őket és foglalkozhassanak velük, hogy közben jól érezzék magukat, és fokozzák kutyájuk tudását, tenyészértékét.

A Field Trial (mezei verseny); lásd az angol vizslákról írt fejezetnél.

A mindenes vizsláknak kiírt versenyeken a vizsláknak a vadászat minden ágát felölelő feladatokat kell végrehajtani, de nem éles vadászat közben, hanem hideg vaddal, az eredeti munka imitációjaként.

A retrieverek esetében is kialakult egy sport, ahol nem a vad elejtése, hanem a kutyával való foglalkozás a cél. Természetesen ezek a versenykutyák kitűnő vadászkutyák is. Kétféle versenyforma van : dummy teszt (zsákocskákat kell keresni), és a cold game teszt (lelőtt, kihűlt vaddal végzik).

Különösen Európa nyugati részén népszerű. egész éven át űzhető sport. Hazánkban az utóbbi pár évben honosodott meg.

A verseny a vadászat feladatait imitálja: a kutyának nyugodtan kell ülnie, míg a másik dolgozik, jelölnie kell, számára ismeretlen helyről behoznia kell. A vezetőnek bármilyen terepen és vízben a kutyát nagy távolságról kell tudnia irányítani, megállítani, továbbküldeni és behívni.

Kizáró ok, ha az ülő kutya felpattan és elrohan, ép vadat űz, nyüszít, károsítja a vadat, nem a kért apportot hozza be.

A verseny itt is párokban folyik. Az egyik kutya végzi a feladatát, a másiknak az alatt a felvezető bal lába mellett nyugodtan kell ülnie.

Amennyire csak lehet, a rendezők minden kutya számára megpróbálnak egyforma és objektív feltételeket biztosítani.

Agarak

Vétek József

Az agarászatot elsősorban sportnak kell tekinteni: díjagarászat. A versenyeket télen rendezik meg, mikor fedetlen a terület. A kutyákat sorsolással állítják párba és a bíró utasítására a felvezető egyszerre engedi el őket a felugró nyúl után (természetes környezetben és módon zajlik a verseny). A mai szabályzat szerint is az a fontos, hogy a kutyák üldözés közben miként előzik egymást, hányszor fordítják a nyulat. Ezek alapján értékelik teljesítményüket. Ha valamelyik agár kerít, kizárják a versenyből. Újabb futást csak akkor rendel el a bíró, ha két kutya egyforma eredményt ért el. Ez a sport az agár esztétikus mozgását és űzési technikájának fejlesztését szolgálja. Egy kutya kilencszer-tízszer is fordíthat nyulat (tapasztalt vad esetén), de megesik, hogy csak egyszer. A kemény talajú terület a nyúlnak kedvez, míg a sáros, fedetlen terep a kutyának.

IX. rész SZÓRAKOZTATÁS

54. Cirkusz

Varga Gyula (idomár)

Tudomásom szerint Magyarországon első alkalommal az 1900-as évek elején lépett fel kutya cirkuszban. Ez nem volt tudatos elhatározás műve. A komédiások akkor még cirkuszos kocsival járták az országot. Velük utaztak a háziállatok, így a kutya is. Történt egyszer: a publikum előtt dolgozó artistához berohant a kutyája, és valami jópofaságot adhatott elő, mert a közönség tapssal és hahotával jutalmazta. Ez arra sarkallta az eb szemfüles gazdáját, hogy az eset a későbbiekben már egy megtervezett koreográfia szerint történjen. A komédiásnak jó volt a szimata és az immár sztárkutya mellé vett egy másik ebet, és ezzel hosszú távra biztosította magának a biztos megélhetést jelentő szerződést (akkor még tojást, lisztet, cukrot és egyéb más élelmiszert kaptak fizetség gyanánt). Igazából a harmincas évtized második felében terjedt el hazánkban az idomított kutyával való fellépés: akkor már mint önálló állatszám volt jelen a porondon. Ekkoriban Kosányi és Ibisz volt a két legjelentősebb idomár.

Az artista vagy a saját cirkuszával utazott vagy megpróbált elszegődni egy vándortársulathoz, ha pedig szakmai tudása mellett még szerencséje is volt, felléphetett a Fényes igazgató úr által dirigált Nagycirkuszban. A II. világháború után az összes működő cirkuszt is államosították, és lett belőle a Cirkusz és Mozi Varieté Vállalat.

Szüleim mindvégig artistaként dolgoztak, de 1945 után már nem gyakorolták hivatásukat. Ennek ellenére nyomdokaikba léptem. Az Állami Artistaképző Intézet elvégzése után a Hortobágyi Ugrócsoportba kerültem középső fogónak. Kilenc év eltelte után a Hergott-csoportban folytattam, de öt évvel később, 1972-ben otthagytam őket. Váltani akartam. Felkerestem a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat akkori igazgatóját és művészeti vezetőjét is, akik egy állatszám létrehozását javasolták.

Az 1973-as évet a felkészülésre szántam. Választásom az őshonos puli fajtára esett, mivel a világszínpadon jóformán csak uszkárok léptek fel, és máskülönben is, szerettem volna magyar fajtával dolgozni. Vettem egy hétfős almot – csupa fehér szőrgombolyag. A változatosság kedvéért egy feketét is kerítettem melléjük. A kutyaidomár szakmában viszont kezdő voltam. Felkerestem a legnevesebb hazai szakembert, a mindenki által csak Szegedi bácsiként ismert öregurat, és a segítségét kértem. Elkezdtük a próbákat, de két hét múlva szívinfarktusban meghalt a nagy tudású ember. Más szakmabelitől nem kérhettem tanácsot – tőlük inkább félrevezetést kaptam volna, mintsem rávezetést. Ennek ellenére év végére mégis elkészült a produkció, igaz, az még csiszolatlan volt. A rákövetkező évadra szerencsére helyet kaptam egy Görögországba induló csoportba. Athénben és Szalonikiben léptünk fel fél éven keresztül. A szezon közepére a napi többszöri próbáknak és a folyamatos előadásoknak köszönhetően elfogadható szintre fejlődött a kutyaszám. A produkciót úgy építettem fel, hogy a kutyák közben rendszeresen “kiszúrjanak” velem, tehát: komikus és egyben eredeti legyen. Bevett szokás szerint a premierekre cirkuszigazgatók és ügynökök is ellátogattak. A következő évadra Norvégiába szóló szerződést kaptam.

Feleségemet 1975-ben ismertem meg, és azóta együtt dolgoztunk a kutyaszámokban. 2003-tól már nem lépünk porondra. Ennek ellenére nem kellett megválnom a cirkusztól, ugyanis én lettem a Fővárosi Nagycirkusz műszaki vezetője. Feleségem négy kiöregedett kutyával otthon van (a produkciót a még munkaképes kutyákkal együtt átadtam egy fiatal párnak).

Szakmai tapasztalatom szerint: alapjában véve minden kutyafajta alkalmas cirkuszi munkára, így a keverékek is. Máshol kell megvonni a kiválasztás mércéjét, mégpedig a kutya nagyságánál. Általában csak a németjuhásznál kisebb termetű egyedekkel érdemes foglalkozni, ugyanis a szállítás és az etetés nem mellőzhető szempontok. Artista szemmel nézve viszont elsődleges, hogy az előre kigondolt produkcióhoz milyen adottságú, méretű és külsejű kutya illik a legjobban. A kölyökkutyák beszerzésének manapság már komoly anyagi vonzata van – egy kutyaprodukcióban általában hat-nyolc állat lép fel, de már volt példa a tizenkettőre is. Van egy idevágó tapasztalatom: a keverékkutyák talán többre és gyorsabban vehetők rá, mint fajtatiszta társaik. Amikor elmentem kutyát venni, leginkább a megérzésemre hallgattam, az pedig a kölyökkutyával a helyszínen történő kapcsolatkialakításon és -tartáson alapult. Egy öt-hathetes kölyök már érzékelhetően reagál a hangra és játékkezdeményezésre is – a reakció foka mindig utal valamire. A nemek megválasztásakor a következőkre érdemes odafigyelni: egy számban csak egynemű kutyák szerepeljenek, kiváltképp a szukák évenkénti kétszeri tüzelése miatt (a párzásra alkalmas állapot nem rontja a nőstény munkáját). A kan kutyák általában jobban dolgoznak, mint a szukák, de vagányabbak és csibészebbek is, néha még el is mismásolják a munkát. A szukák viszont óvatosabbak és lustábbak, de a kanoknál jóval megbízhatóbbak. (Mindvégig pulikkal dolgoztam, volt kan és szukacsapatom is.)

A cirkuszi munkára kiválasztott kutyákkal egyéves korukig ugyanúgy kell foglalkozni, mint bármely más ebbel. Számukra megfelelő mozgásszabadságot és teret kell biztosítani, és sokat kell velük játszani. Az etetés módja és az éjszakai pihenés a manézs világában megszokott körülményekhez igazodik: zárt helyen és elkülönülten alszanak.

A cirkusz kapcsán nem beszélnék kiképzésről, helyette inkább játékos tanításról, mivel itt nincs szükség olyan fegyelemre, mint a munkakutyáknál. A közönség szórakozni, nevetni és szépet látni tér be a cirkuszba, és ezt minden produkciónak ki kell elégíteni, máskülönben az artista veheti a kalapját.

A kutyával való foglalkozás legfőbb segítője maga az eb: oda kell figyelni rá, és ő sok mindenre megtanítja gazdáját; önfejűséggel semmire sem megy az ember. Két kutyát ugyanazzal a módszerrel nem biztos, hogy jó ugyanarra megtanítani. Adott esetben ki kell találni: mit szeret az egyik, és mit a másik. Ha az egyik módszerrel két-három hétig nem ér el eredményt az idomár, akkor más praktikával kell próbálkozni.

Először is: meg kell tanítani a helyére menni a kutyát (kutyákat). Az ebet kézzel feltettem az ülőkére, és közben mondtam: helyre! Ugyanezzel a módszerrel történt az asztalra ugrás okítása is, ott a “hopp!” vezényszó hangzott el. Ezeknek az alapismereteknek az elsajátításához két-négy hétre van szükség. A soron lévő feladat a helyben maradás. Tanítása dicsérettel és jutalomfalattal történik. Ha ennek ellenére a kutya mégis elmegy a helyéről, azonnal vissza kell irányítani, és jutalmazni kell. Ezután következik az ebek egyenkénti behívása – a többinek közben a helyén kell maradni. A gyakorláshoz érdemes pórázt használni. (Ezekre az alapokra lehet felépíteni a konkrét produkciót.)

A mutatványok betanításához rengeteg türelemre és a gyakorlás közben sok játszadozásra van szükség. A beidegződést szép szóval és következetességgel lehet elérni.

Karikagyakorlat. A kelléket először egészen alacsonyan tartom a kutya elé, annak alja éri a földet. Rajta jutalomfalattal a “hopp” szó kíséretében átcsalom. Mikor a kutya már érti a vele szemben támasztott elvárást, akkor kissé megemelem a karikát, mindaddig, míg az el nem éri a bemutatandó gyakorlathoz szükséges magasságot. Az ugrás tudását másként is lehet hasznosítani: doboz vagy kutya, kutyák átugratása esetében.

Létrára fel- és lemászás. Egy fából készült, körülbelül százhatvan centi hosszú, egyágú létrát nekitámasztottam a falnak. A legtorkosabb kutyát odahívtam magamhoz. Orra elé egy kolbászdarabot tartottam, majd azt a létrafokok fölött húzva, a “föl!” paranccsal csalogattam őt a magasba. A jutalomfalatot minden alkalommal megkapta, ám érte idővel egyre magasabbra kellett kapaszkodnia. Legvégül a csemegét egy csipesz segítségével a létra tetejére helyeztem (oda már a létrától távol állva küldtem őt). A kutyát mindvégig szemmel tartottam. Ha megállt, mert még csak odáig terjedt az ügyessége vagy épp a bátorsága, levettem róla. Lemászni sokkal nehezebb. A létra tetején lévő kutya lábait, egy-kettő-három-négy ritmusban, kézzel segítettem – ezt a gyakorlatot már függőleges testhelyzetben végzi. Három-négy hónapba is beletelik, mire gördülékenyen fog menni. Tapasztalatom alapján adom közre: mikor már tökéletesen megy a fel és lemászás, azt a kutya örömmel teszi. Ezután következik a tényleges attrakció betanítása. Az egyágú létrát a fejemre teszem, leguggolok, és a kutyának fel és le kell mászni rajta. Feleségem a kutya lábait felrakja az alsó fokokra, és onnantól kezdve a kutya már teszi is a dolgát.

Kézenállás tanítása. A “hopp!” utasítást már ismeri a kutya. Kezembe veszek egy pálcát, és azt a kutya előtt fokozatosan emelve egyre magasabbra tartom, hogy átugorja. Minél magasabb akadályt vesz a kutya, annál meredekebb testhelyzetben érkezik mellső lábaira. Ekkor a két hátsó combja alatt meg kell fogni, és vele így egy-két lépést kell tenni (talicskázás). Minél inkább érzi gazdája örömét az eb, annál jobban produkálja magát. Tudni kell: a kutya csak ugrás után képes “kézen” állni, és abból haladni. Ismert kutyás szám: a kutya felugrik a porond szélére, átugorja az eléje tartott pálcát, és mellső két lábon haladva körbesétálja a manézs szélét. Az idomár ilyenkor a kutya közelében tartózkodik: ha az kibillen az egyensúlyából, akkor a pálcájával besegít.

Hordóbegörgetés. A stabilizált helyzetben lévő hordóra fel kell ugratni a kutyát, majd őt a hasa alatt meg kell fogni. Tanítás közben előre haladok, azáltal lépni kényszerül a kutya. Az alumíniumkellék átmérője mintegy ötven centi, ezért kényelmesen tud rajta haladni. Gyakorlás közben megérzi az ember, hogy mikor lesz a maga ura a kutya.

Tell Vilmos trükk. A kutya egy hordóban tartózkodik. Ha hátat fordítok neki, feláll, ha pedig szembefordulok vele, tüstént lefekszik – ekkor nem látható. A kutyát le kell ültetni, a kellékek közül az egyiket – a műanyagból készült almát – a feleségem átadja nekem, míg a könnyített alumíniumhordót azon állva egy kutya begörgeti a porondra. Egy “hopp!” és a szám főszereplője már benne is van az időközben felállított hordóban – az alján mindig talál magának ínyencséget –, és ekkor az almát ráteszem a fejére. Az elkövetkezőkben a kutya számára az lesz a “fekszik!” utasítás, ha vele szemben állok. Erre a farának enyhe lenyomásával lehet megtanítani (a későbbiekben a vele való szembefordulás pillanata lesz a jel). Produkció közben különböző kéz és testjelekkel adtam tudtul a kutyának, hogy mi a soron lévő feladat. Mikor a próbákon feléje megyek, az egyik kezemet a hátam mögé rejtem – abban egy kolbászdarab van –, ha viszont távolodok a hordótól, máris látni fogja a kezemben lévő falatot, és pitiző pózba vágja magát. A produkció alatt a kutya mindvégig ellenem cselekszik, de ebben rejlik a humor. Én, mint Tell Vilmos, a fején almával szolgáló kutyát persze sohasem fogom látni a hordóban.

Nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is megnevetteti ez a szám. A hordó a porond közepén van. Értetlenkedve kérdem a nézőtér egyik részén ülő gyerekektől: hol van a kutya? – mire azok a hátam mögé mutatnak. Erre elindulok a jelzett irányba; a kutyát persze sem az odáig vezető úton, sem a porond másik végében nem találom. Ott is érdeklődöm utána a gyerekektől, akik persze arra fognak mutatni, amerről épp odaérkeztem. Össze-vissza bolyongok a porondon, mire fülsiketítő kiabálásba kezd az összes apróság. Egy-két kölyök mindig be akart rohanni, hogy “megtalálja” nekem a kutyát. Nem egyszer fordult elő, hogy a berohanó gyerek felkapta a porond közepén lévő hordót, és alóla máris előkerült a békésen heverésző blöki. A Tell Vilmos számot én mutattam be először a világon.

Különböző átugrások és kúszás. Ha az eb már érti a “hopp!” lényegét, akkor már szabadon megválasztható, hogy mit akar átugrattatni vele az ember. Lehet: egymás mellett álló kutyákat oldalról vagy egymás előtt állókat is, jobbról-balról. Akadályokon átjutni a földön kúszva is megteheti a kutya - erre viszont külön meg kell tanítani. Olyan tárgyat kell kiválasztani segédeszköznek, amit a kutya nem tud átugrani, de alatta hason csúszva még átfér. Annak átellenes oldaláról hívom – pórázt érdemes használni – és közben még csemegével is csábítom.

Masírozás (záró poén). Az összes kutya két lábon haladva követi egymást úgy, hogy mindegyikük mellső két lába az előtte lévő hátának támaszkodik – a sor elején lépkedő kutya két mancsát a feleségem fogja – és a szám végén a csapat így hagyja el a porondot. A két lábra állás tanítása egyszerű. Az ínyencséget a kutya orra elé magasan fel kell tartani, közben mondani kell: “áll!”. Az első kutya tehát már áll, amikor annak háta mögött két lábra állítok egy másikat, és annak két tappancsát nekitámasztom az előtte lévő társának. Három-négy lépést teszünk meg így közösen, én ezalatt a második kutyát biztosítom, és így sorjában a többivel is.

A különböző számoknak a végére egységes egésszé kell összeállni. Első alkalommal a hat-nyolc részelem folyamatos végrehajtása akár egy órát is igénybe vehet, ami végül tíz-tizenkét percre fog letisztulni. Eleinte napi két próbát tartottam, amelyeket többször is megszakítottam és játszottam egyet a kutyákkal. A próbák hosszát mindig az ebek aktivitásához kell mérni: a már muszájból dolgozó, esetleg egyvégtében ásítozó kutyától nincs mit várni.

A szereplés nemcsak a kutyákra ró feladatot, hanem ránk, artistákra is. A porondon nekünk is meg kell tanulni mozogni: nem szabad elfelejteni, hogy a közönség körkörösen helyezkedik el a cirkuszban. Előre meg kell tervezni a haladási és fordulási irányokat, meg a legkülönbözőbb mozdulatokat is, méghozzá olyan precízen, mint a produkcióhoz illő ruhaviseletet. Az arcmimikának is alapvető szerep jut a sikerben. A kutyák mozgásával összhangba kell hozni a miénket is.

Egy előadás akár három próbával is felér. A közönség jelenléte inspirálóan hat a kutyákra. Erre még rátesz a zene és a világítás serkentő hatása is. Ettől azonban a kutyák nem fognak a betanultnál még jobban teljesíteni. Inkább – ha egyáltalán szabad ilyet mondani –: a próbákon megszokotthoz képest lelkesebben dolgoznak. A kutyák imádnak szerepelni. A nagyérdemű előtt vagányabbá és csibészebbé válnak, a taps és a nevetés feldobja őket. A szó szoros értelmében a kutya produkálja magát.

Amikor a kutyák már túl vannak az első fellépéseken – jó hallásuknak és kiváló megfigyelő képességüknek köszönhetően – pontosan tudják, hogy éppen hol tart az előadás. Már várják érkezésemet. Elengedem őket dolguk végzésére, átfésülöm bundájukat, majd bemennek a ketreces kocsiba, amit a színpadi függönyig húzok. A produkció befejezte után ugyanebbe a szállító járműbe futnak be. Ilyenkor még látszik rajtuk a feldobottság. A jól teljesítőket megjutalmazom, amelyik trehányul végezte feladatát, az szidást kap: szégyelld magad, pfuj! – és nem kap jutalomfalatot. Az értékelést kiválóan értik! A kutyák tizenhárom éves korukig dolgoznak, majd nyugdíjba vonulnak, de azután is nálam maradnak. A kutyacsapatnak mindig van falkavezére, a mi esetünkben ez én vagyok.

A cirkuszi kutyák gondozása nem tér el a kedvtelésből tartott ebek ápolásától. Azt magam szoktam végezni, sőt sok mindent ellestem az állatorvostól, így kisebb baj esetén magam látom el a kutyákat. Táplálásuk terén sincs semmi rendkívüli. Száraztáppal vagy kutyakonzervvel etetem őket, de szoktunk főzni rizst zöldséggel, amit összekeverünk a száraztáppal, majd húsz perc után odaadjuk nekik. A jutalomfalat általában száraztáp szokott lenni.

Szigorúan – a kutya számára kedvezően – van szabályozva a manézsban fellépő állatok tartása, szállítása. A hazai állatvédők gyakran ágálnak az állatok cirkuszi szerepeltetése ellen. Szívesen álltam volna bármelyikük rendelkezésére, de egyszer sem kerestek meg személyesen. Szerintem fogalmuk sincs róla, hogyan történik egy-egy gyakorlat betanítása. Valószínűleg nem ismerik a nyugat-európai állatvédő törvényeket sem, mert azok az állatok számára sokkal jobb feltételeket biztosítanak – így a kutyának is –, mint amilyet sok honfitársunk képes saját magának megteremteni. Szívesen ültem volna le velük beszélgetni, és utána elvittem volna őket a próbákra, de nem volt rá alkalmam.

ÉLETKÉPEK

A mi életvitelünk jól körbehatárolható, szigorúan pontos beosztású. Az évad elején beindul a gépezet, abba még homokszemnek sem szabad kerülni. Ezért a kutyákról és magunkról nincsenek említésre méltó sztorik. Annál inkább a közönségről.

A Tell Vilmos szám nagy sikert aratott Skandináviában. Sikongtak és nevettek rajta a gyerekek. Bulgáriában viszont néma csendben figyelte a publikum. Döbbenetes érzés volt, de nemcsak az én számomhoz viszonyultak így. Éppen egy tengerparti városban dolgoztunk. Az egyik előadásra jóformán csak nyugat-európaiak váltottak jegyet. A hangulat egy csapásra megváltozott: tapsvihar, nevetés, bekiabálás. Mindez feltűnt a bolgár direktornak is. Irodájából sápadt arccal rohant elő: vajon mi történhetett?

A még kevésbé ismert artisták bemutatkozó anyagot szoktak küldeni a direktoroknak; az ismert művészeknek erre már nincs szükségük. A cirkuszigazgató fejben összeállítja a műsort – ez tíz-tizenhat számból tevődik össze –, majd elkezdődnek a tárgyalások. A neki mindenáron kellő artistákat szó nélkül megfizeti, a többiek esetében pedig alkudozik. A műsorban lévő produkciók sorrendjét is ő határozza meg. Értelemszerűen két hasonló jellegű szám nem követheti egymást.

A több mint négy évtizeden át tartó cirkuszi pályafutásom alapján állítom – Afrika kivételével az összes kontinensen felléptem –: a világon az egyik legjobb közönség a magyar! A magyar ember ugyanis képes partnere lenni a porondon dolgozó művésznek. Az ugródeszkásokkal ugródeszkázik, a trapézossal fenn van a kupolában, ugyanúgy velem van a kutyaszám közben is. Meleg szívű partner. Egy artistának elsődleges feladata: amint belép a porondra, minél előbb meg kell nyernie magának a közönséget: fesztelen mozgással, határozott viselkedéssel, kifejező arcjátékkal, visszafogott, vagy éppen ellenkezőleg, teátrális gesztikulálással. Míg az olasz vagy német közönség előtt az első percben a nézők ötven százalékával tudom felvenni a kontaktust, addig a magyarok kilencven százalékát megnyerem magamnak: akárhányszor léptem be a manézsba, ott mindig más atmoszféra fogadott.

55. Film-színház

Leczki Sarolta (állat-tréner)

Teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba a filmezéssel. Egy reklámfilmhez bobtailt kerestek, és mivel a filmes cégnél dolgozó ismerősöm tudta, hogy járatos vagyok a kutyakiképzésben, továbbá sok tenyésztőt ismerek, az egészet rám bízták. Kerestem egy barátságos, kiegyensúlyozott kutyát, aki mindenkivel hajlandó elmenni, barátságos és jól motiválható. Nem voltak túl egyszerűek a feladatok, hisz a meleg időben Winnie-nek a paplan alatt kellett lihegés nélkül aludnia, a tányérját tologatni és vinni (nem volt túl apportos, ráadásul utálta a fém edényt, a gyártás pedig ahhoz ragaszkodott), stb. Végül is felkészültünk, de akkor még nem tudtam, amit mára már sokszor átéltem, hogy reklámfilm forgatáson gyakran borul a papírforma, azaz a forgatókönyv. A megrendelő vagy a rendező újat talál ki, a trénernek pedig alkalmazkodnia kell. A felvételre három hétig készültünk, majd a forgatás megkezdése előtt két nappal csörgött a telefon: Whoopy Goldberg, a film főszereplője nem szeretne együtt szerepelni egy kutyával – állítólag nem vette észre a forgatókönyvben, hogy kutya is van a filmben. Így Winnie mégse lépett a sztárok útjára.

Nyolc éve foglalkozom állatok forgatásra való felkészítésére, és az egyik tanulsága ennek az időszaknak, hogy száz százalékosan nem lehet felkészíteni a kutyát (állatot) a forgatásra. A szereplő kiválasztásánál jó, ha a kutya már alapképzett, jól szocializált, jó a kommunikációs készsége és jól motiválható. A változó igények miatt sokszor kell improvizálni, ilyenkor fontos a tréner rugalmassága és tapasztalata, ill. a szereplő négylábú ismerete.

Évente 15-30 forgatáson veszek részt. Sok a külföldi megrendelő: izraeli, amerikai, ír, francia, belga, és persze a magyarok is megkeresnek. Általában a külföldi stábokkal könnyebb a munka, ott az állat-trénerek munkájának már hagyománya van, megértik, hogy az a költségkímélő és praktikus, ha hallgatnak rám. A külföldiekre jellemző még, hogy általában időben elküldik a forgatókönyvet, a vele kapcsolatos szakmai véleményemet elfogadják, sőt, kérik is. Sokszor előfordult már magyar stábbal való munka közben, hogy órákig erőltettek egy beállítást, amit már elsőre kivitelezhetetlennek tartottam és jeleztem is. Végül úgy vettük fel a képet, ahogy én javasoltam, de a próbálkozással időt vesztettünk, csúsztunk, és hát az idő pénz… A felvétel sorrendje sem mindegy – az állatok fáradékonyak –, ráadásul egy-egy jelenetet akár tízszer is meg kell ismételni, mire megszületik a megálmodott képsor.

Az első játékfilm, amelyben dolgoztam Salamon András Közel a szerelemhez című mozija volt. A film rövid kezdő sztorija: egy autóbalesetben meghal a Bernát nevű kutya gazdája, s az állat összebarátkozik az egyik helyszínelő rendőrrel. Aztán történnek a dolgok. A rendező a következőt akarta látni: a baleset áldozatát berakják a koporsóba, azt pedig a hullaszállító autóba, majd az elindul. A kutya pedig utána rohan. A legegyszerűbb “hullamegoldás” én lettem. Kiterítettek az út közepére a roncs mellé, a kutya pedig odafeküdt mellém. A kiérkező hullaszállítók előbb hullazsákba csomagoltak, majd betettek az egyik koporsóba, aztán bekerültem a fekete, közepesen lestrapált autóba is. A hivatásos hullaszállítók útnak indultak velem, kutyám pedig a gépjármű után rohant. Elég nyomasztó volt.

A tréner sose látható a forgatásokon. Hol az íróasztal alatt kuporgok vagy egy fotel mögé bújok, de leginkább valamelyik kamera mögött helyezkedem el. Nekem és a kutya gazdájának is ügyelni kell rá: olyan helyről irányítsuk a kutyát, hogy az ne nézzen ki a képből. Van amikor hangjelekkel irányítjuk a kutyát a képen kívülről (ha nem vesznek fel hangot), ha azonban hanggal veszik a felvételt, akkor kézjeleket használunk. Ez sokkal nehezebb, nagyon kell vigyázni a kutya koncentrációjának megőrzésére. Van, amikor egyszerűen elrejtett jelekkel irányítjuk a kutya mozgását, pl. be kell futnia és felugrania kanapéra: ebben az esetben jutalomfalatot vagy lasztit dugunk el a párnák közé. És aztán van néhány eset, amikor a tréner képbe kerül, ha nehezen kezelhető a négylábú sztár, vagy ha a kutyát vezető statisztát helyettesítjük; így jártam a Szeret, nem szeret egyik forgatásán is, amikor meglepetésszerűen be kellett öltöznöm vámosnak, mert az erre a feladatra kijelölt statiszta félt a jelenetben szereplő kutyától.

Forgattam már macskával, fehér egérrel és papagájjal is. A macska a legritkább esetben hajlandó kétszer ugyanazt a feladatot végrehajtani. Az otthonukban sztárjelöltnek tűnő cicák idegen környezetben “lámpalázassá” válnak, utána már elég bajos velük dolgozni. Félnek a zajoktól, félnek az ismeretlen környezettől, a lámpák mögött megbúvó sötétség jobban érdekli őket, mint a tréner kezében a finomság. Ilyenkor figyelni kell, hogy csendben, a stáb mozgolódása nélkül dolgozzunk, és általában már a próbákat is felvesszük.

Egy amerikai film (az HBO-n is játszották, Bébiszitter címen) részére fehér egereket kellett betanítani. A film rész-sztorija: a gyerekek el akarják üldözni a nevelőnőt. Távirányítású tűzoltóautójukra felmásznak az egerek, a járművet a kölykök beirányítják a szobájában fekvő hölgy ágyához. A piros autó létrája az ágy széléig emelkedik, az egerek pedig azon felmászva, ellepik a bébiszittert, akit az aktuális pillanatban telefonon ébresztenek fel a gyerekek. A filmben pár másodperc lett ez a jelenet, de tizennégy órán át forgattuk! A valóban lenyűgöző tűzoltóautó és a fehér egerek – szám szerint negyvenen – nálam laktak. A forgatásra az összeset elvittem, így a különböző fázisokat más-más egérrel tudtuk felvenni. Otthon és a helyszínen is sokat gyakoroltunk, eledelükből előbb a piros járműre, majd annak létrakosarába szórtam. Az egerek pedig mentek az orruk után – rengeteg gyakorlás és sok türelem kellett hozzájuk.

Emlékezetes reklámfilm volt az Elektroworld-é. A sztori: az egyik horgász hívja horgászni barátját, de az nem tud menni, mert meghalt a kutyája. A közelükben lévő kutyakosárra néznek, amelyben egy élettelennek látszó kutya fekszik hanyatt. Amikor a két férfi elfordítja a tekintetét, a kutya bandzsít egyet, majd a pecázásra invitáló haver távozása után felugrik, gazdájához fut, és együtt néznek a távozó után. Kutyám betanítása nem került sok fáradtságba. Feküdni tudott, a hanyattfekvést már gyakorolni kellett, éppúgy, mint adott jelre a szemnyitást, majd a mozgást, hisz a jelenetet hanggal vettük fel.

Egyre gyakrabban fordul elő a színház világában, hogy kutyát kérnek fel epizódszereplőnek. Míg a filmforgatáson kérhetek öt-tíz perc szünetet – hogy rendbe szedjem a kutyát –, addig a színházban erre nincs mód. Belga juhász Kevin kutyám felkérést kapott a József Attila színházban műsorra tűzött Légy jó mindhalálig című darabba. Feladata az volt, hogy szájában fogva egy újságot vigyen be a színpadra és azt odaadja a széken ülő gyereknek, majd az asztal alá feküdjön. (A kisfiú hangosan olvassa az újságot.) A szöveg adott részénél a kutyának fel kellett ugatni, majd kimenni a színpadról. Sokáig rendben is mentek a dolgok – Kevin fegyelmezett, szabálytisztelő kutya. Csakhogy nagyon szereti az embereket. Már nem is tudom hányadik előadáson voltunk túl, amikor szokás szerint bekocogott a színpadra, de nem a gyerek felé indult el, hanem a színpad széléhez. Vigyorgó pofával rábámult a meglepett nagyérdeműre, és élvezte a közönség nagy ovációval kísért tapsviharát. A belga juhász pedig csak állt és állt, és egyfolytában csóválta a farkát – ekkor már a szereplők is nevettek. Az eset után epizódpróbát kértem. Az újabb felsülés elkerülése érdekében úgy döntöttünk: a színpadon lévő asztalon az addig dekorációként jelen lévő pogácsa helyett egy valódi virsli lesz a tányéron: Kevin így biztosan bemegy a széken ülő kisfiúhoz, aki az újságért cserébe azt idővel odaadja neki. Eleinte minden simán ment. Aztán a kutya megint önállósította magát. Az újságot ugyan átadta a kisfiúnak, de utána nem ment be az asztal alá, helyette megállt előtte és árgus szemekkel nézte a rajta illatozó falatot. Mivel azt – a számára kellő időben – nem kapta meg, elkezdett ugatni. Ez a magánszáma is kitörő nevetést eredményezett. Rájött: a színpadra már nem ér el a gazdi keze, és hiába, imádott szerepelni! Kevin egyébként aktív mentőkutyaként dolgozott, ezért önállóskodása megengedhetetlen volt számomra, az évad végén elköszöntünk a színpadtól.

X. rész EMBEREK A KUTYÁKÉRT

56. Állatsziget

dr. Király Péter (a Rex Kutyaotthon Alapítvány elnöke)

Milyen jó lenne, ha mindenki azonnal tudná, mire gondolunk, ha azt mondjuk: Állatsziget. Reményeink szerint ez a szó az építkezés előrehaladtával egyre több tartalommal fog bírni s ez nem kevés ember szívós munkájának köszönhető. Hiánypótló kezdeményezésről van szó, melynek elsődleges célja, hogy megteremtse Magyarországon azt a szemléletváltást az állatvédelem és az élet tisztelete terén, mely világszerte már számos helyen létezik. Fő célja, hogy hozzájáruljon a felelős állattartási kultúra kialakításához, valamint a fővárosi kóborállat létszám mérsékléséhez.

Az Állatsziget név a Budapesti Állat- és Természetvédelmi Kultúrpark rövid változata. Helyszíne: Budapest IV. Káposztásmegyer. Itt egy 2 hektáros területen épül az a komplexum, amely magába foglal egy európai színvonalú állatotthont, oktatóközpontot, parasztudvart és vizes élőhelyet.

Ki áll mindennek a hátterében? – teheti fel a kérdést az olvasó, hiszen az Állatsziget nem egy kisebbfajta beruházásnak tűnik. Valóban nem az, s hogy a Rex Kutyaotthon Alapítvány idén tavasszal elkezdhette a munkálatokat, az csak néhány hazai és külföldi állatvédő szervezetnek, az állatbarátok adományainak, a SZJA 1 százalékokból befolyt nagylelkű támogatásnak, és a pályázatokon nyert pénznek volt köszönhető. A teljes kivitelezéshez és a későbbi fenntartáshoz ugyanúgy – jelentősebb állami támogatás híján – az alapítványnak továbbra is szüksége van kiterjedt társadalmi összefogásra és adakozó kedvű szponzorokra.

A fent említett 2 hektáros területet (közművesítetlen és erősen szennyezett állapotban) hosszas tárgyalások után, 2000. őszén a fővárosi és IV. kerületi önkormányzat 20 éves időtartamra adta használatba a Rex Kutyaotthon Alapítványnak. A felmerülő váratlan környezetvédelmi problémák és az elhúzódó engedélyezési folyamat miatt azonban egyéves késéssel kezdődhettek meg a tereprendezési munkálatok. Nemrégiben aláírtuk az együttműködési szerződést az Alapítvány a macskákért szervezetével, mely szerint a macskaalapítvány vállalta egy több mint 100 férőhelyes macskaotthon megépítését.

A tervek szerint az építkezés első önálló egysége – a Társállat-örökbeadási központ épületei – 2003 első felében nyitja meg kapuit. Ugyanekkor kezdődik meg a kivitelezés második fázisa, a Kultúrpark fogadóépületének és oktatóközpontjának megépítése. A parasztudvar megvalósítása a Műemlékfelügyelet bevonásával történne. Ezt követően a vizes élőhely, illetve a dísztó kialakítására kerül sor. Az utolsó ütem tervei között szerepel a központi fogadóépület mellett felépítendő kb. 100 férőhelyes nagy auditórium megépítése, és ezzel remélhetőleg az Állatsziget valamennyi egysége elkészül.

Az első önálló egységként megépülő Társállat-örökbeadási központ az állatotthonból és a hozzá kapcsolódó épületekből (gondozói egység, takarmányraktár, állatorvosi kezelő és műtő) áll. Célja, hogy kulturált átmeneti szállást biztosítson bajbajutott állatoknak, valamint felelős gazdához juttassa őket. Az állatotthon lakói – kb. 150-200 kutya és macska – az angolszász országokban bevált, kör alakú, 250 négyzetméteres, jurtaszerű kennelekben, körkörös alakban lesznek elhelyezve. Utóbbi előnye, hogy az állatok látják egymást, és a folyamatos kapcsolattartás a megfigyelések szerint csökkenti a stresszt.

Az Oktatóközpont a bárka alakú fogadóépületben kap helyet, melyet a látogatók egy hajóhídon keresztül közelíthetnek majd meg. A tanterv – mely a tanárok és gyerekek javaslatai nyomán, jól bevált hazai és külföldi (a legtöbb oktatási anyagot az Angol Királyi Állatvédő Egylet tette hozzáférhetővé) példák felhasználásával jött létre – főleg a fiatal korosztályhoz szól. Az oktatási program fő célkitűzése, hogy naprakész információval szolgáljon az aktuális állat- és természetvédelmi kérdésekről, valamint, hogy az elméleti ismeretek megszerzése mellett gyakorlati tapasztalatot is adjon a diákoknak.

A Parasztudvar olyan őshonos magyar háziállatokat és sajátos hazai kultúrnövényeket bemutató tanyának készül majd, ahol a látogatók oktató táblák és tanösvények segítségével ismerkedhetnek meg a paraszti élet elfeledett világával. A háztáji állatok testközelből történő bemutatása különösen fontos napjaink elgépiesedett világában, a lakótelepek szomszédságában, ahol gyakran generációk nőnek fel anélkül, hogy lehetőségük nyílna például élő baromfival vagy egyéb háziállattal találkozni.

A Kultúrpark közepén egy jelenleg minimális vízkészlettel rendelkező, nagy kiterjedésű mélyedés terül el, ami adottságai révén alkalmas egy dísztó, illetve Vizes élőhely-bemutató kialakítására. Sajnos ez a terület szennyezett, rehabilitációja jelentős költséggel jár, ennek rendezését, mint konkrét környezetvédelmi feladatot kell megoldani pályázati támogatással, valamint szakemberek és önkéntesek bevonásával. Később itt alakítanánk ki egy madármentő állomást is a Magyar Madártani Egyesület segítségével.

Az Állatsziget életre hívása tehát egyet jelent egy példamutató állatvédelmi szolgálat megvalósításával: az emberi felelőtlenség áldozatává vált négylábúak megsegítésével. A remények szerint mindez hozzájárul majd, hogy az állatokat ne csak haszontárgyként tartsák számon, hanem érző lényként.

Az Állatsziget más módon is segít. A kiválogatásnak, tenyésztésnek köszönhetően ma már több mint 400 kutyafajta létezik, melyek legkiválóbb példányai világszerte népszerű “divatbemutatókon” (kutyakiállításokon) demonstrálják fajtájuk jellegzetességeit, szépségüket vagy éppen bizarr megjelenésüket.

A kutya igazi értéke azonban mégsem a külső jegyekben rejlik. Kimagasló intelligenciája, kombinációs képessége, érzékeny és árnyalt lelkivilága, illetve a gazdájához való önzetlen ragaszkodása teszi őt az ember valódi társává, és mindez független a pedigrétől. Ezt a tulajdonságát mégis sajnos nagyon kevesen ismerik fel.

Mai világunk száguldó embere igen messze került az állatoktól, és ez előbb-utóbb rányomja bélyegét életünkre. Az emberek nagy része érzelmileg sivár világban él, és ez az érzelmi sivárság az erkölcsi tartás elveszítését, az emberi kapcsolatok felbomlását és egy rideg, morál nélküli világ kialakulását eredményezi. Az ember és a kutya természetes kapcsolatát helyreállítva egyensúlyba kerülhet az ember kibillent lelki békéje, és a kutya is elnyerheti az őt megillető helyét a társadalomban.

Ez a felismerés vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy a Kutyabarátok Egyesülete és a Rex Kutyaotthon Alapítvány közösen a TOTALITY/ABILITY néven egy kutyás klub megalapításával izgalmas lehetőséget kínáljon a kutya igazi értékeinek megismerésére, a gazdik “kutyás tudásának” játékos fejlesztésére, és alkalmankénti megmérettetésére.

A TOTALITY/ABILITY kutyás klub célja az ember és kutya harmonikus kapcsolatának elősegítése, mégpedig a kutyakiképzés modern eszközeinek a közös játék örömének felfedezésével.

A Rex Alapítvány küldetése:

Az állatok ismeretének és tiszteletének népszerűsítése, a felelős állattartásra való nevelés, a kóbor állatok létszámának csökkentése, valamint természeti és környezeti értékeink megóvásának elősegítése az oktatás és ismeretterjesztés eszközeivel.

Célunk a Budapesti Állat- és Természetvédelmi Kultúrpark -rövid nevén

ÁLLATSZIGET- létrehozása, mely reményeink szerint a helyes

hazai állattartási kultúra kialakítását és az Európai Uniós elvárásoktól való lemaradásaink felszámolását egyaránt szolgálja majd.

XI. rész ÖRÖK VADÁSZMEZŐK

57. Örök vadászmezők

Kedves Laci!

Ne haragudj, hogy legújabb könyvedben nem vállaltam a riportalany szerepét.

Mikor az ember egy kutyát befogad az otthonába, akkor az életébe is befogadja. Nevet ad neki, és ő onnan kezdve személyiséggé válik, családtaggá, akiért felelősséggel tartozik, akivel együtt él éveken keresztül. Nem "egy" kutya, hanem "a" kutya lesz belőle. Vele ébred, vele alszik, idejének beosztásakor számolnia kell vele, szalad haza hozzá, hogy szükségét elvégezhesse, gondoskodik a kedvenc ételéről, egészségéről, a számára "kerek" világról. Szereti őt és élvezi a szeretetét. Együtt mennek sétálni hóban, esőben, kánikulában, hajnalban és késő este, sajátos módon beszélgetnek, közös nyelvet alakítanak ki, értik egymást. Végigéli kajla kölyökkorát, legszebb éveit, majd az öregség megjelenésével annak minden fájdalmát és kellemetlenségét. A végső stádiumban megadja neki azt a szerencsét, hogy a lassú agonizálástól megmentsék. Ez egy rettenetes döntés. Mindezek után nem tudtam elképzelni, hogy csirketáp legyen belőle és addig is kicsavart tagokkal dobálják mindenféle egyéb hulladékkal együtt. Elvesztése egy kutyának - de bármilyen más kedvenc állatnak is - épp elég fájdalmas és személyes, amit nem akarok és nem tudok megosztani senkivel. Szerencsére lehetőségem volt arra, hogy eltemethessük őt, ha ez nem lett volna, akkor is megtalálom a módját annak, hogy 14 és fél közös év után Lucának a végső tisztességet megadhassam.

Szia: Ági

EPILÓGUS

A kutya azért lehet alkalmas oly sokféle feladat elvégzésére, mert kialakulásának története az állatvilágban nagyon egyedi, speciális változásokkal kísért történet volt. A kutya a legrégebben háziasított állatunk, mely év-tízezredek óta él az ember környezetében, s ezen idő alatt speciális alkalmazkodási kényszereknek volt kitéve. Ennek eredménye lett az, hogy igen jól olvassa az ember kommunikációs gesztusait, jól érti az embert, képes vele érzelmileg összehangolódni. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy őséhez, a farkashoz viszonyítva szokatlanul jól korlátozható, irányítható a viselkedése. Nagyon könnyen elfogad külső korlátozásokat, le lehet például ültetni, és ott marad akkor is, ha számára semmi “értelmezhető ok” nincs az ülve maradásra. Bár ez az ember számára természetesnek tűnik, az efféle alkalmazkodóképesség egyáltalán nem jellemző a vadon élő állatokra. A kutya megjelenésével kialakult tehát egy olyan, az emberi igényekhez, társas életmódbeli követelményekhez alkalmazkodott állat, amely alkalmassá vált arra, hogy bonyolult kiképzési rendszerekben részt vegyen és ott különböző ismereteket szerezzen. Mindenfajta tanulásnak, kiképzésnek ugyanis két alapvető szempontja van: az állat képes legyen tanulni és képes legyen odafigyelni arra, amit meg kell tanulnia. Márpedig odafigyelni csak az tud a tanulásra, aki képes a tanulás ellen irányuló belső késztetéseit kordában tartani. A kutya az állatvilág egyetlen olyan faja, amely a figyelem fókuszálását gyakorlatilag ezzel a viselkedés- önkorlátozási képességgel megoldotta, így számára nem jelent akadályt odafigyelni az emberre. Nem túlzás azt állítanunk, hogy mindez egy állattól “emberfeletti” teljesítmény, hiszen a kutyának bolygónk legértelmesebb és legbonyolultabban kommunikáló lénye mellett kell lennie nap mint nap, és állandóan ki kell találnia, hogy az mit akar. Ez az a feladat, amelyet a háziasítás során lezajlott szelekció sikeresen megoldott, és a kutya ezáltal vált képessé a könyvben bemutatott sokféle feladat elsajátítására, végrehajtására, és az emberi környezetbe való beilleszkedésre.

dr. Topál József etológus

Elérhetőségi adatok

1. Természet adta - dr. Thuróczy Julianna

Mobil: 30/940-8569

E-mail: jthurocz@univet.hu

2. Terrierek – Szalai Zoltán

Mobil: 20/926-9825

Jagd terrier klub – Döme Lajos elnök

Tel: 63, 401-850 Mobil: 20/980-3492

3. Kopók - Kovács Ágnes

Mobil: 30/655-1432

4. Vérebek - Buzgó József

E-mail: buzgo.jozsef@sefag.hu

Magyar Véreb Egylet – Buzgó József elnök

7400 Kaposvár, Bajcsy Zsilinszky u.21.

5-7. Angol vizsla, Kontinentális vizslák,

Spánielek és retrieverek - Gyárfás Marianne

Tel: 25, 473-088 Mobil: 30/418-4275

E-mail: saregresikennel@freemail.hu

10. Szarvasgomba vadász – Mezősi Tamás

E-mail: mezositamas@freemail.hu

13. Vakvezető - Vakvezető Kutyakiképző Iskola

Tel: 1, 277-6566

14. Mozgássérültet segítő – dr. Gácsi Márta

Kutyával az Emberért

Szociális - Egészségügyi - Tudományos

Alapítvány

2040 Budaörs, Kovács u. 19.

Mobil: 30/385-6649 fax: 1,381-2180

E-mail: kea@axelero.hu Honlap: http://www.keanet.hu

Számlaszám: 11701004-20188748

Adószám: 18673663-1-13

15-17. Halló, Speciális jelző, diagnosztizáló,

Terápiás – dr. Topál József

E-mail: kea@axelero.hu

Gézengúz Alapítvány (Állat-asszisztált terápia - Mlinko Renáta

Tel: 243-8595

E-mail: gezenguz@gezenguz.hu

1039 Budapest, III. Medgyessy Ferenc u. 3.

24. Depressziós - dr. Király Péter

E-mail: kiraly@rex.hu

25. Lavinakutató – Leczki Sarolta

Mobil: 20/979-0186

26. Romkutató - Szalánczi Gábor

Tel: 1, 339-6915 Mobil: 30/ 241-4904

27-28. Területkutató, Nyomkövető - Szabó Gábor

Mobil: 30/982-0504

E-mail: mke@vnet.hu

SOS Mentőkutyás Egyesület – Szabó Gábor elnök

5100 Jászberény, Göncöl u. 26/a.

Mobil: 30/982-0504 vagy 30/953-7734

E-mail: mke@vnet.hu

Honlap: www.interj.hu/rescue

___Magyar Agility Szövetség (MAGISZ). Elnök: Szabó István

29. Tűzfészek kutató – Leczki Sarolta

Mobil: 20/979-0186

31-39. Fegyveres testületek – ORFK Kutyavezető-képző Iskola

Tel: 27, 341-899

E-mail: orfkkvki@mail.matav.hu

40. Agárverseny - Hangyássy László

Mobil: 20/560-8809

E-mail: hangyaprodukcio@axelero.hu

41. Agility - Sebők István

E-mail: bishman@agility.hu

Magyar Agility Szövetség – Szabó István elnök

Mobil: 20/332-8397

E-mail: rasztis@agility.hu

43. Canicross - dr. Svéda István

Mobil: 30/645-2771 vagy 20/965-8964

E-mail: i.sveda1@chello.hu

Magyar Kutyaszánhajtó és Canicross Szövetség

1223 Budapest, Naphal u. 42.

E-mail: sleddogsport@mail.datanet.hu

Magyar Canicross SE

1084 Budapest, József u. 33. 1/12.

Mobil: 30/645-2771

E-mail: i.sveda1@chello.hu

44. Dog-dancing - Karlyik Nóra

E-mail: Karlyikn@freemail.hu

45. Flyball – Szabó István

E-mail: rasztis@agility.hu

46. Kutyás dobókorong - Árkosi József

Mobil: 30/222-9258 E-mail: info@dogheart.hu

47. Mentőkutya-vizsga - Szabó Gábor

Mobil: 30/982-0504

E-mail: mke@vnet.hu

49. Munkakutya-sport – Suszter Ferenc

Mobil: 30/486-8882

51. Szánhúzó kutyák – Jankovics Attila

Mobil: 20/927-8919

E-mail: husky1@nextramail.hu

Honlap: www.szánhúzás.hu

52. Terelő – Árkosi József

Mobil: 30/222-9258 E-mail: info@dogheart.hu

54. Cirkusz – Varga Gyula

Mobil: 30/624-4441

55. Film-színház – Leczki Sarolta

Mobil: 20/979-0186

56. Állatsziget - dr. Király Péter

IV. ker. Újpest, Óceánárok utca

Tel/fax: 1, 230-4080 vagy 1, 435-0533

E-mail: rexiroda@elender.hu

Honlap: www.rex.hu

Bankszámla szám: 10402283-22802398-00000000

Adószám: 180 156 76-1-41

57. Örök vadászmezők – Koltai Ágnes

Mobil: 20/252-2795

E-mail: akoltai@netquick.hu

Epilógus – dr. Topál József

E-mail: kea@axelero.hu

Szerző – Reményik László

Honlap: www.extra.hu/remlac

E-mail: remlac@freemail.hu

Tartalom Előszó I. rész Természet adta 1 Természet adta II. rész Vadászkutyák Fajtacsoportok 2. Terrierek 3. Kopók 4. Vérebek

5. Angol vizsla

6. Kontinentális vizslák

7. Spánielek és retrieverek

8. Agarak

9. Német fürjészeb

III. rész Munka-társ

10. Szarvasgomba vadász

11. Állatok körül

12. Emberek között

IV. rész Segítőkutyák

13. Vakvezető

14. Mozgássérültet segítő

15. Halló

16. Speciális jelző-diagnosztizáló kutyák

17. Terápiás

V. rész Gazdák kutyáikért

18. Vak

19. Mozgáskorlátozott

20. Siket

21. Epilepsziás

22. Rákos

23. Cukorbeteg

24. Depressziós

VI. rész Mentőkutyák

25. Lavinakutató

26. Romkutató

27. Területkutató

28. Nyomkövető

29. Tűzfészek kutató

30. Vízi mentő

VII. rész Fegyveres testületek

31. A rendőrkutyázás múltja és jelene

32. A kutyák kiválasztása

33. Járőr

34. Őr és objektum őr, vagyonbiztonsági kutyák

35. Terrorelhárító

36. Nyomkövető

37. Robbanóanyag és kábítószer-kereső

38. Hullakereső

39. Szagazonosító

VIII. rész Sport

40. Agárverseny

41. Agility

42. Breitensport

43. Canicross

44. Dog-dancing

45. Flyball

46. Kutyás dobókorong

47. Mentőkutya-vizsga

48. Mobility

49. Munkakutya-sport

50. Obedience

51. Szánhúzó

52. Terelő

53. Vadászkutya sport

IX. rész Szórakoztatás

54. Cirkusz

55. Film-színház

X. rész Emberek a kutyákért

56. Állatsziget

XI. rész Örök vadászmezők

57. Örök vadászmezők

Epilógus

Hungarovox Kiadó, 2004

Beszerezhetőség: antikvárium.