Sóhaj a csillagok felé

Átkom, szerelmem, megaláztatásom,

visellek én méltóságteljesen;

szemem rajtfügg az örök planétákon,

a titkukat fürkészem, ellesem.

Fejemet többé nem hajtom a porba,

keményen, daccal az égre szegem,

a Tejútról rám pislognak a csorba-

ragyogású csillagok részegen.

Föl a magasba! Ott, ahol világol

csillag-lelkem sok testvére, s ragyog,

essék közénk bár száz fényévnyi távol,

de én is közülük való vagyok.

Részeg mosollyal, - nézd Csillagtestvérem, -

visszavágyik, ki lelkeddel rokon!

Szeretnék mint ti, oly izzófehéren

mosolyogni a földi gondokon.