Puskin versek fordítása:

A dada

Magányos napjaim barátja,

édes galambom, jó dadám,

a fenyvesek ölén te drága,

ott vársz te rég, gondolva rám.

Ablakodnál, - pillád se rebben, -

csak állsz aggódón és híven;

kötögető, ráncos kezedben

a tű gyakorta megpihen.

Nézed kapunk s a messzeséget,

az országút hol ködbe vész;

balsejtelem s kín gyötör téged,

soha szívedről nem enyész.

- - - - -

A fogoly

Nyirkos börtönömnek ablakára száll

egy rabsorban élő ifjú sasmadár.

Csattogtatja szárnyát az ablakon át

búmnak társa, és csap véres lakomát.

Csipeget, eldobja és majd hirtelen

rám néz, mintha egyet gondolna velem.

Meglengeti szárnyát, hívón integet,

mintha mondaná: Jer, szántsuk az eget.

Szabadnak születtünk! Ó, mért nem lehet

kergetni a távol fehér fellegeket,

hol tenger kék mélye és a kék magas,

hol csak szél kereng és én, a büszke sas!

- - - - -

Szibériában

Bányatárnák bús homályán,

rabmunkán, Szibériában,

ércet fejtve, könnyet ejtve,

szenvedéstek nem hiába.

Balsorsnak remény a társa,

fényt derít a földi mélybe;

lelketek szent hittel várja:

véget ér a kínok éje.

A szeretet és barátság

minden résen behatolhat,

szétfeszítve börtön rácsát,

szabadságot hoz majd holnap.

Bilincs csattan, zár lepattan

s kezeitek megragadják,

mit testvérkéz nyújt felétek:

a szabadság büszke kardját!