Nem ér a nevem

Nem ér a nevem

már egy fabatkát,

a dicsőségből

mi sem maradt hát.

Rám is mosolygott

a kék, derűs ég,

volt osztályrészem

a népszerűség.

Lángoló szívek,

lobogó lelkek

körülrajongtak,

s hogy ünnepeltek!

Hír és dicsőség

volt pályabérem:

babérkoszorú

fityegő érem.

Azóta eltelt

egy emberöltő,

névtelen senki

a régi költő.

Sorsom megáldott

sokféle jóval,

azután megver

bottal, mankóval.

Koszorúm fonnyadt,

a zörgő babért

már odaadnám

egy tányér babért.

Égi behívóm

ha küldik nekem,

felkiabálok:

- Nem ér a nevem!

-Buda, 1974.