Miként hajad, szürkülnek a napok
Anyám, emlékszel-é, kicsiny koromban
Be sokszor bújtam meg sírón öledben?
Bohó meséknek fantomrémeit
Ki tudta nálad messzeűzni jobban
És felzaklatott gyermekszívemet
Ki tudta elcsittítni, - mint te, - szebben?
Emlékszel-é, hogy remegett a testem
S a szív piciny motorja, hogy dobolt?
A térded átölelte két karom.
Így, ajkadon mohóan csüggve lestem,
Hogy szólj s szavadra nyomban messzetűnt
Az óriás sas, gonosz kobold.
Elhessegetted mind a rút meséket:
Piroska farkasát s a gonosz mostohát
És jött helyette Csipkerózsika...
Titokban azt kívántam, bárha véget
Ne érne ajkadon a sok mese
s unszoltalak nyűgösködőn: - Tovább!
Peregtek, mint a drága gyöngyszemek
De egy nap elfogyott a sok mese;
Miként hajad, - szürkültek a napok
És álmaim azóta nincsenek.
Otthontalan, sorsüldözött bohém
A tündérek szegény szerelmese.
Azóta hajh, be megtiport az élet:
Csak tüske van, ezer, - sehol a rózsa.
Kardom hiába irtja, nő a gaz,
Kemény, kegyetlen, rossz utakra tévedt
A lábam. Tüske van csak, mindig az,
A vár sehol: a gyönyörök adósa!
Anyám, miért mondtál Csipkerózsikát
Miért meséltél szép, hazug mesét
Rajongó lelkű, álmodó fiadnak?
Hiába küzdtem, bérül ó, mit ád
Az élet? És az emberek mit adnak?
Tövist csupán... A rózsa ó mi szép!
Anyám, megint, miként kicsiny koromba'
Kínzott fejem öledbe bujtatom.
Ölelj, simítsd le tépett fürtjeim
Rossz volt az élet, álnok és goromba;
A két kezem s a lábam szirtjein
Fölvéreződtek. Éget, fáj nagyon.
Anyám, csókold meg vérző homlokom
Szorítsd magadhoz csüggedt, vén fiad.
A száraz ajkam érje a kezed,
Míg könnyeim ki nem panaszkodom.
Kisírja szívem mind, mit szenvedett,
Zokogjunk együtt, míg ki nem virrad! ...