Köszönet a korbácsokért
Hozsánna néked, Én Uram,
Hogy rám mosolygott szent kegyed;
Ím, hódoló alázatom,
Mit nyújt szívem: Cserébe vedd.
Hozsánna néked Én Uram,
hogy nem örök a sivatag;
Most már tudom: a Kánaán
mézének volt a böjtje csak.
Hozsánna néked Én Uram,
Hogy ismerem a szenvedés
gyötrelmei. Csak most tudom:
Ily édenért ez is kevés.
Hozsánna néked, Én Uram,
Hogy jég-pokolból ím kivett
Te szent kezed és nékem adta
A legparázsosabb szívet!
Hozsánna néked, Én Uram,
Hogy rám mosolygott szent napod;
E boldogító fényözönt
Add nékem, míg csak adhatod!