Ki vagyok én

 

 

Ki vagyok én, megmondom néked;

Legyen tőlem egy vers-emléked.

 

Vagyok a hit és vagyok a kétely,

vagyok szent mámor és vagyok a métely.

 

Vagyok a vágy: a gyönge óhaj,

vagyok hiába küldött sóhaj.

 

Vagyok, ki szívét balgán kitárta,

vagyok, ki hívét hiába várta.

 

Vagyok ködös ősz, borús november,

húnyt tüzü vulkán, befagyott tenger.

 

Vagyok, ki egyre a fényt epedte,

vagyok, kit árván talált az este.

 

Vagyok szomorú fekete felleg,

vagyok, ki senkinek 'se kellek.

 

Vagyok sebes szív, barázdás homlok,

vagyok kőszikla, mely porba omlott.

 

Vagyok, kit csalnak, vagyok, kit űznek,

vagyok a hamva egy régi tűznek.

 

Vagyok, kinek szomjas a lelke,

vagyok, ki sorsát megérdemelte.

 

Vagyok egy néma barna árnyék,

vagyok, ki valamire vár még.

 

Vagyok, ki indult messzi útra,

vagyok, ki el nem ért a csúcsra.

 

Vagyok, ki megállt a félúton;

vagyok...

 Ki vagyok?...

 Nem tudom.