Hunyd be a szemedet

 

 

Égi fény ne vakíts,

te betű ne taníts,

tűznap ne világolj,

lássátok, lássátok,

mi lett a világból.!

 

Dallam, ne andalíts,

kellem ne kancsalíts,

pillangó ne cikázz;

az élet, az élet

csupa gyász, csupa gyász.

 

Szép álom ne ringass,

csábítás ne ingass,

ne ragyogj szivárvány;

az úr ma a földön

az ármány, az ármány.

 

Bimbócska ne virulj,

kis csillag ki ne gyúlj,

sápadj el telihold;

s ha dal zendül benned:

ne dalold, ne dalold.

 

Hunyd be a szemedet,

dugd be a füledet

s ha ostor vág rajtad,

ne sírj és ne jajongj;

harapd be az ajkad.

 

Hunynak a fároszok

pusztulnak városok,

én vagyok a tanú:

a kultúra kincse

immár por és hamu.

 

Életek romlanak,

templomok omlanak

és e romok között

isten már nem lakik;

felhőkbe költözött.

 

Piros vágy, ne lobogj,

bolond szív ne dobogj;

kár itt már remélni.

Egyetlen bölcs dolog

meghalni, nem élni!

 

- Szeged, 1944. április 30.