Kozma Béla életrajzi címszó
Amikor 2021. júliusában végre eljutottam az Országos Széchenyi Könyvtárba, az egyik szabadpolcos teremben végighaladtam az összes kitett lexikonon, s ahol esélyt láttam, ott felütöttem a K betűt. Egyszercsak találtam egy olyan lexikont, amiben - számomra legalábbis – új információkat véltem felfedezni. Kimásoltam egy cetlire a címszót betűről betűre, pontról pontra. Fotót nem mertem készíteni. Ez állt ott:
Kozma Béla kézdiszentléleki és papi (Ruttka, Túróc vm., 1898. ápr. 4. -): hírlapíró. – Középisk. Miskolcon és Trencsénben elvégezvén, 1916: a Reggel c. miskolci lap munk., majd bevonult katonának. Leszerelése után: 1919: visszatért az újságíráshoz, s egy ideig a M. Jövő-nél dolgozott. 1920: Szegedre került. 1921 6 22: Sátoraljaújhelyen élt, mint a Zemplén felelős szerk.-je, aztán visszatért Miskolcra, ahol a Reggeli Hírl. munk., utóbb a Vidéki M. Élet c. szính. és műv. folyóirat szerk.
-
Arcok és
harcok. Versek. Miskolc. 1923.
-
1926: sajtó alatt Afrodité lírai reg.
Hajdú – Baz. Miskolc 1926:
Csongrád vm. – Bp. 1938:
in (a Lexikon impresszumát idemásolom): Magyar írók élete és munkái (XVII. kötet)
Megindította: id. Szinnyei József
Új sorozat Gulyás Pál adatgyűjtéséből
sajtó alárendezte Viczián János
Bp. 1995 Argumentun Kiadó
Azonnali észrevételek:
- A születési év nem stimmel! Az ugyanis 1899.
-
Az elhalálozás éve nincs feltüntetve, pedig a kötet
-
Középiskolái: Miskolc, Trencsén,és
17 évesen már újságíróként dolgozik
-
Egyetem nincs, helyette katona
-
a Hajdú és a
Csongrád kezdetű rövid sorokat nem értem
-
A lexikont lapozgatva megtaláltam benne, hogy ez egy
korábbi lexikon „frissített” kiadása (bár azt nem tudni, Gulyás Pál
adatgyűjtése mire irányult és mikor zárult le), de a munka rettentő lassan haladt és valószínűleg meg is akadt.
Mert lássatok csodát, ez a XVII. kötet a sorban (tehát 1995-ben még a felénél
sem tartottak) és valószínűleg ez volt az utolsó, mert a polcon többet nem
találtam. Micsoda szerencse, hogy Nagyapó még éppen bekerült.
-
Jó lenne a lexikon korábbi kiadását is megnézni, hátha
ott bővebb címszó szerepel.
(Kozma Ilona)