Teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba a filmezéssel. Egy reklámfilmhez bobtailt kerestek, és mivel a filmes cégnél dolgozó ismerősöm tudta, hogy járatos vagyok a kutyakiképzésben, továbbá sok tenyésztőt ismerek, az egészet rám bízták. Kerestem egy barátságos, kiegyensúlyozott kutyát, aki mindenkivel hajlandó elmenni, barátságos és jól motiválható. Nem voltak túl egyszerűek a feladatok, hisz a meleg időben Winnie-nek a paplan alatt kellett lihegés nélkül aludnia, a tányérját tologatni és vinni (nem volt túl apportos, ráadásul utálta a fém edényt, a gyártás pedig ahhoz ragaszkodott), stb. Végül is felkészültünk, de akkor még nem tudtam, amit mára már sokszor átéltem, hogy reklámfilm forgatáson gyakran borul a papírforma, azaz a forgatókönyv. A megrendelő vagy a rendező újat talál ki, a trénernek pedig alkalmazkodnia kell. A felvételre három hétig készültünk, majd a forgatás megkezdése előtt két nappal csörgött a telefon: Whoopy Goldberg, a film főszereplője nem szeretne együtt szerepelni egy kutyával – állítólag nem vette észre a forgatókönyvben, hogy kutya is van a filmben. Így Winnie mégse lépett a sztárok útjára.

Nyolc éve foglalkozom állatok forgatásra való felkészítésére, és az egyik tanulsága ennek az időszaknak, hogy száz százalékosan nem lehet felkészíteni a kutyát (állatot) a forgatásra. A szereplő kiválasztásánál jó, ha a kutya már alapképzett, jól szocializált, jó a kommunikációs készsége és jól motiválható. A változó igények miatt sokszor kell improvizálni, ilyenkor fontos a tréner rugalmassága és tapasztalata, ill. a szereplő négylábú ismerete.

Évente 15-30 forgatáson veszek részt. Sok a külföldi megrendelő: izraeli, amerikai, ír, francia, belga, és persze a magyarok is megkeresnek. Általában a külföldi stábokkal könnyebb a munka, ott az állat-trénerek munkájának már hagyománya van, megértik, hogy az a költségkímélő és praktikus, ha hallgatnak rám. A külföldiekre jellemző még, hogy általában időben elküldik a forgatókönyvet, a vele kapcsolatos szakmai véleményemet elfogadják, sőt, kérik is. Sokszor előfordult már magyar stábbal való munka közben, hogy órákig erőltettek egy beállítást, amit már elsőre kivitelezhetetlennek tartottam és jeleztem is. Végül úgy vettük fel a képet, ahogy én javasoltam, de a próbálkozással időt vesztettünk, csúsztunk, és hát az idő pénz… A felvétel sorrendje sem mindegy – az állatok fáradékonyak –, ráadásul egy-egy jelenetet akár tízszer is meg kell ismételni, mire megszületik a megálmodott képsor.

Az első játékfilm, amelyben dolgoztam Salamon András Közel a szerelemhez című mozija volt. A film rövid kezdő sztorija: egy autóbalesetben meghal a Bernát nevű kutya gazdája, s az állat összebarátkozik az egyik helyszínelő rendőrrel. Aztán történnek a dolgok. A rendező a következőt akarta látni: a baleset áldozatát berakják a koporsóba, azt pedig a hullaszállító autóba, majd az elindul. A kutya pedig utána rohan. A legegyszerűbb “hullamegoldás” én lettem. Kiterítettek az út közepére a roncs mellé, a kutya pedig odafeküdt mellém. A kiérkező hullaszállítók előbb hullazsákba csomagoltak, majd betettek az egyik koporsóba, aztán bekerültem a fekete, közepesen lestrapált autóba is. A hivatásos hullaszállítók útnak indultak velem, kutyám pedig a gépjármű után rohant. Elég nyomasztó volt.

A tréner sose látható a forgatásokon. Hol az íróasztal alatt kuporgok vagy egy fotel mögé bújok, de leginkább valamelyik kamera mögött helyezkedem el. Nekem és a kutya gazdájának is ügyelni kell rá: olyan helyről irányítsuk a kutyát, hogy az ne nézzen ki a képből. Van amikor hangjelekkel irányítjuk a kutyát a képen kívülről (ha nem vesznek fel hangot), ha azonban hanggal veszik a felvételt, akkor kézjeleket használunk. Ez sokkal nehezebb, nagyon kell vigyázni a kutya koncentrációjának megőrzésére. Van, amikor egyszerűen elrejtett jelekkel irányítjuk a kutya mozgását, pl. be kell futnia és felugrania kanapéra: ebben az esetben jutalomfalatot vagy lasztit dugunk el a párnák közé. És aztán van néhány eset, amikor a tréner képbe kerül, ha nehezen kezelhető a négylábú sztár, vagy ha a kutyát vezető statisztát helyettesítjük; így jártam a Szeret, nem szeret egyik forgatásán is, amikor meglepetésszerűen be kellett öltöznöm vámosnak, mert az erre a feladatra kijelölt statiszta félt a jelenetben szereplő kutyától.

Forgattam már macskával, fehér egérrel és papagájjal is. A macska a legritkább esetben hajlandó kétszer ugyanazt a feladatot végrehajtani. Az otthonukban sztárjelöltnek tűnő cicák idegen környezetben “lámpalázassá” válnak, utána már elég bajos velük dolgozni. Félnek a zajoktól, félnek az ismeretlen környezettől, a lámpák mögött megbúvó sötétség jobban érdekli őket, mint a tréner kezében a finomság. Ilyenkor figyelni kell, hogy csendben, a stáb mozgolódása nélkül dolgozzunk, és általában már a próbákat is felvesszük.

Egy amerikai film (az HBO-n is játszották, Bébiszitter címen) részére fehér egereket kellett betanítani. A film rész-sztorija: a gyerekek el akarják üldözni a nevelőnőt. Távirányítású tűzoltóautójukra felmásznak az egerek, a járművet a kölykök beirányítják a szobájában fekvő hölgy ágyához. A piros autó létrája az ágy széléig emelkedik, az egerek pedig azon felmászva, ellepik a bébiszittert, akit az aktuális pillanatban telefonon ébresztenek fel a gyerekek. A filmben pár másodperc lett ez a jelenet, de tizennégy órán át forgattuk! A valóban lenyűgöző tűzoltóautó és a fehér egerek – szám szerint negyvenen – nálam laktak. A forgatásra az összeset elvittem, így a különböző fázisokat más-más egérrel tudtuk felvenni. Otthon és a helyszínen is sokat gyakoroltunk, eledelükből előbb a piros járműre, majd annak létrakosarába szórtam. Az egerek pedig mentek az orruk után – rengeteg gyakorlás és sok türelem kellett hozzájuk.

Emlékezetes reklámfilm volt az Elektroworld-é. A sztori: az egyik horgász hívja horgászni barátját, de az nem tud menni, mert meghalt a kutyája. A közelükben lévő kutyakosárra néznek, amelyben egy élettelennek látszó kutya fekszik hanyatt. Amikor a két férfi elfordítja a tekintetét, a kutya bandzsít egyet, majd a pecázásra invitáló haver távozása után felugrik, gazdájához fut, és együtt néznek a távozó után. Kutyám betanítása nem került sok fáradtságba. Feküdni tudott, a hanyattfekvést már gyakorolni kellett, éppúgy, mint adott jelre a szemnyitást, majd a mozgást, hisz a jelenetet hanggal vettük fel.

Egyre gyakrabban fordul elő a színház világában, hogy kutyát kérnek fel epizódszereplőnek. Míg a filmforgatáson kérhetek öt-tíz perc szünetet – hogy rendbe szedjem a kutyát –, addig a színházban erre nincs mód. Belga juhász Kevin kutyám felkérést kapott a József Attila színházban műsorra tűzött Légy jó mindhalálig című darabba. Feladata az volt, hogy szájában fogva egy újságot vigyen be a színpadra és azt odaadja a széken ülő gyereknek, majd az asztal alá feküdjön. (A kisfiú hangosan olvassa az újságot.) A szöveg adott részénél a kutyának fel kellett ugatni, majd kimenni a színpadról. Sokáig rendben is mentek a dolgok – Kevin fegyelmezett, szabálytisztelő kutya. Csakhogy nagyon szereti az embereket. Már nem is tudom hányadik előadáson voltunk túl, amikor szokás szerint bekocogott a színpadra, de nem a gyerek felé indult el, hanem a színpad széléhez. Vigyorgó pofával rábámult a meglepett nagyérdeműre, és élvezte a közönség nagy ovációval kísért tapsviharát. A belga juhász pedig csak állt és állt, és egyfolytában csóválta a farkát – ekkor már a szereplők is nevettek. Az eset után epizódpróbát kértem. Az újabb felsülés elkerülése érdekében úgy döntöttünk: a színpadon lévő asztalon az addig dekorációként jelen lévő pogácsa helyett egy valódi virsli lesz a tányéron: Kevin így biztosan bemegy a széken ülő kisfiúhoz, aki az újságért cserébe azt idővel odaadja neki. Eleinte minden simán ment. Aztán a kutya megint önállósította magát. Az újságot ugyan átadta a kisfiúnak, de utána nem ment be az asztal alá, helyette megállt előtte és árgus szemekkel nézte a rajta illatozó falatot. Mivel azt – a számára kellő időben – nem kapta meg, elkezdett ugatni. Ez a magánszáma is kitörő nevetést eredményezett. Rájött: a színpadra már nem ér el a gazdi keze, és hiába, imádott szerepelni! Kevin egyébként aktív mentőkutyaként dolgozott, ezért önállóskodása megengedhetetlen volt számomra, az évad végén elköszöntünk a színpadtól.