A tudatosan végzett állatterápia 1980 körül kezdett elterjedni az Egyesült Államokban. Az ötletet hamarosan átvette a nyugat-európai országok többsége, de Magyarországon csak az évezred végén kezdték el alkalmazni. Így például a Rex Kutyaotthon Alapítvány éveken át biztosított kutyákat terápiás foglalkozások keretében idős, magányos emberek részére. Szombathelyen a Korai Fejlesztő Központban mentálisan sérült gyerekek fejlesztésének elősegítésére vesznek igénybe kutyát, és az utóbbi időben a budapesti TETRA 2002 Alapítvány kezdett bele többféle terápiás, fejlesztő programba is. A Kutyával az Emberért Alapítvány az autista és a halmozottan sérült vak gyerekek foglalkoztatásához biztosít kutyákat. Segítő szándékunkat a kutatómunka is ösztönzi, szeretnénk ugyanis megismerni azt, hogy pontosan milyen hatásmechanizmusok révén működik az állatterápia.

A közhiedelemmel ellentétben ahhoz, hogy egy kutyából terápiás kutya legyen, nem kell túl sok kiképzési ismerettel rendelkeznie, de ugyanakkor meglehetősen egyedi “személyiségjegyekkel” kell bírnia. Alapvetően emberszeretőnek és magas ingerküszöbűnek kell lennie. Nem ijedhet meg a szokatlan, váratlan ingerektől, és a furcsa emberi viselkedést (artikulálatlan hang, koordinálatlan mozgás, vad simogatás) is jól kell tolerálnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kutya a rászorulók kényére-kedvére ki lenne szolgáltatva, hiszen a terápiás foglalkozáson a kezelt személyen kívül mindig jelen kell legyen a terapeuta és a kutyáért felelős kiképző is. Ha az állat számára kellemetlen vagy fájdalmat okozó a terápiás munkában való további részvétel, a kutya kivonulhat a szituációból. Jellemzően vadász- és juhászkutyák végeznek ilyenfajta feladatot, de mindig az egyedi tulajdonságok döntik el az alkalmasságot. Mivel az egész “gyógyító folyamatban” fontos szerepe lehet a kellemes tapintási ingereknek is, ezért a tömött, meleg érzetet keltő, selymes bundájú kutyák előnyt élveznek. A jó érzetet kiváltó tapintás speciális, pozitív agykémiai elváltozást okoz az embernél. Kellemes érzést ad, ami depressziócsökkentő hatást eredményez.

Az állatterápia lényege, hogy a különböző pszichés problémákkal küzdő és értelmi fogyatékos emberek számára jótékony hatással van, ha a terápiás foglalkozásba (legyen az valamilyen készségfejlesztő avagy egyszerűen csak depresszió csökkentő) bevonnak valamilyen állatot. A kutya az állatterápián belül kiemelt helyet foglal el, éppen azért, mert a kutya nagyon jól kommunikáló, fejlett szociális intelligenciával rendelkező lény. Nagyon érzékenyen képes lereagálni az ember érzelmeit, kikényszeríti az emberből a vele való kommunikációt. Például az autizmussal élő gyermekek esetében jellemző lehet, hogy teljes mértékben elzárkóznak a terapeuta munkájától és nem kommunikálnak vele. Ebben az esetben – meglepő módon – egy kutya, a maga “erőszakosan” kommunikációra felhívó viselkedésével és provokálásával ki tudja billenteni az apatikus állapotban lévő gyermeket, aki elkezd kommunikálni a kutyával. Ezt a nyitott állapotot pedig ki tudja használni a terapeuta a maga fejlesztő céljaira. Banális dolgokról van itt szó. A terapeuta által eldobott labdát lelkesen visszahozza a kutya és további játszadozásra akarja rábírni a gyermeket, például a kezébe adja a játékot. Ugatással, böködéssel vagy nézéssel erősíti meg óhaját (akaratát) és ez a látványos és eseménydús produkció kibillenti elzárkózó, passzív állapotából a terápiában résztvevő gyermeket.

Alapvetően kétféle kutyaterápiás eljárás van. Az egyik az úgynevezett simogatásos terápia. Idősek otthonában, depressziós, pszichésen sérült személyeknél vagy hospitalizált betegek esetében alkalmazzák. A kutya ilyenkor alapvetően passzív szerepet tölt be, egyszerűen csak örül a simogatásnak, amit különféle módon ki is fejez – nézéssel, törleszkedéssel, kéznyalással. Mindez olyan érzelmi plusz motivációt jelent az illető kezelt személy (személyek) számára, ami segíti a fizikai, a lelki és a szellemi állapot javulását, a frissesség megtartását. A terápiás foglalkozások másik típusában a kutya aktív, cselekvő szerepet tölt be. Ilyen esetben a terapeuta különböző gyakorlatokat mutat be a kutyán keresztül – apportírozás, különböző testhelyzetek felvétele – és ezek a gyakorlatok szerves részévé válhatnak egy-egy fejlesztő foglalkozásnak.

Például ha a szellemi fogyatékos gyerekekkel olyan szavak jelentését, használatát kell elsajátíttatni mint az alatt, felett, akkor a kutya bevonása nagy segítséget jelenthet. Az asztal alá vagy az asztalra dobott labda mozgásra készteti a kutyát és már lehet is kérdezni a gyerekektől: hol van a kutya? A szellemi fogyatékos gyerekek nehezen motiválhatók tanulásra, de maga az állat jelenléte olyan mértékű motivációt vált ki belőlük, hogy jobban odafigyelnek a pedagógusra – és általa a foglalkozásra – s már egymást túlkiabálva fogják mondani: a kutya az asztal alatt van! Az effajta katalizáló, rásegítő hatás révén sokszor meglepő eredményeket lehet elérni.

Miért van ilyen aktivizáló hatással az adott embercsoportokra a kutya? A kutya evolúciós múltjában keresendő és található meg a felelet. Évezredek óta él az ember társaságában, és a nem kis idő alatt a két faj egymásra hangolódott. Az ember speciális élettani változásokkal reagál a kutya jelenlétére, amit például a keringésében beálló változás is mutat; ezt tudományos kutatások eredménye bizonyítja. Ez nem azt jelenti – mint sokan gondolnák –, hogy a kutya jelenléte csökkenti a vérnyomást, hanem általa megnő az ember stressztűrő képessége. Például a veszekedő vagy érzelmi stresszhelyzetben lévő személyek esetében hamarabb helyreállt a normális alapállapot, mint azoknál, akik mellett nem volt ott a kutya. Ez azt jelenti, ha hosszú távon valaki folyamatosan stresszhelyzetnek van kitéve, a kutya jelenléte a szervezetre rótt megterhelést csökkenti és ilyen módon lehet élethosszabbító, egészségmegőrző szerepe is. Ez egy biológiai mechanizmus, amelynek megvan a maga biológiai oka. Ám mindez fordítva is igaz! A stresszhelyzetben lévő kutyára sokkal kevésbé van megnyugtató, stresszcsökkentő hatással egy másik kutya, mint az ember. Kölcsönös, oda-vissza hatásról van tehát szó.

“Két évvel ezelőtt döntöttem el, életem hátralévő részét idősek otthonában fogom eltölteni. Szeretett feleségem halála után rám szakadt a magány és a nyolcvanadik életév küszöbén már nehéz elviselni a csendet. Szeretet és társaság után vágytam. Már gyermekként is erősen vonzódtam a gazdaszerető, hűséges kutyához. Életre szóló barátság lett belőle. Életemnek egyetlen éve sem telt el kutya nélkül. A hosszú sorban a legelső egy bernáthegyi volt, Úrfinak hívtam. Utána különböző fajták és az általam csak “parlagi”-nak nevezett, keverékkutyák következtek. Az utolsó két évtized alatt viszont csak német juhászom volt. Fogékony, okos kutyák. Sok mindenre rá lehet venni őket. Én például egyiküket megtanítottam létrára mászni. Mancsával ügyesen megkapaszkodott a létrafokokban és a végén már macska módjára mászott föl rajta. A nagyobb gond a lejövetellel volt. Türelmesen tanítgattam technikájára. Mivel bízott bennem, tette, amit mutattam neki. Tudtam, a kutyának nem szabad magasról leugrani, mert könnyen meghúzhatja, esetleg eltörheti a lábát. Az utolsó kutyám lebénult. Hátsó lábaira már nem bírt támaszkodni. Azt mondta az állatorvos, ne hagyjuk tovább szenvedni…

Könnyen beilleszkedtem az otthon lakói közé. Szobatársaim is elfogadtak. Megbecsüljük, tiszteletben tartjuk és szeretjük egymást. Közös a sorsunk. Fél évvel az ide kerülésem után látogatott meg bennünket először egy a “hivatását” végző kutya. Az otthonnak van egy kis zárt udvara. Ott vártunk az érkezőkre. A hölgy gazda bemutatta és mesélt kutyájáról, a szakállas skót juhász Meloriról, és elmondta, terápiás céllal jöttek. Mintegy húsz-harmincan lehettünk az udvaron. Szeretetünkkel elkényeztettük a kutyát. Kapott kekszet, és tömérdek simogatást is. Aztán előkerült egy labda. Boldogan futott utána, majd hozta vissza és kézbe adta. Ekkor már vagy tizenöten hívták közülünk egyszerre magukhoz a kedves, pajkos kutyát. Úgy vettem észre az otthon lakóinak azon részén, akik a terápiás kutya foglalkozáson rendszeresen részt vesznek, hogy azt kedvelik, számukra kikapcsolódást jelent. A kutyaterápiára hetente egy alkalommal, pénteken délután kerül sor. A másfél óra hamar eltelik. Az otthonnak sok lakója ágyhoz kötötten éli napjait. Hozzájuk szobáról szobára látogatva érkezik meg Melori.”

“Unokám kilenc évvel ezelőtt párkapcsolatra adta a fejét. Bár munkás éveimet én és a fiam is szorgos munkával töltöttük el, unokám és barátnője számára az első lakhely mégis az albérlet lett volna. Úgy gondoltam, kenyerem javát már megettem, a fiatalok ne a más, hanem az én lakásomban kezdjék el élni a közös életüket. Egyik magára maradt barátnőmmel egyeztetve, bevonultunk az idősek otthonába. Egy szobába kerültünk. Az évek múlása már a sokadik otthonlakót sodorta mellém. Mostani szobatársam nehezen tudja megfogalmazni gondolatait. A beszédet alig érti. Ezért inkább leírom neki a mondanivalómat. Úgy egyszerűbb. Az eltelt 92 év sok emléket hagyott maga után. Fiam betegsége nem tette lehetővé számára, hogy önfeledten játszhasson pajtásaival. Mégsem volt magányos. Kutyánk személyében hű barátra lelt. Odaadó szeretettel voltak egymás iránt. Egy anya ezt sosem feledheti. Én nemcsak a kutyákat, de az embereket is szerettem. Bár nem egyszer megesett, hogy közülük egyesek megbántottak, de a békesség kedvéért túltettem rajta magam. Sokat olvastam és kedvtelésből verseket is írogattam. Némelyiküket még el tudom mondani fejből, a többit olvasgatni szoktam. Amikor hírét vettem a terápiás kutyafoglalkozás beindulásának, felidéződött bennem az elmúlt évek sok-sok kutyás emléke. Hálával és nagy tisztelettel gondoltam vissza kutyáinkra. Mivel már jó ideje ágyhoz kötötten telnek el a napjaim –csak a mosdóba szoktam kimenni -, ezért a szobánkban tudom fogadni Melorit és a gazdáját. Egy reszketeg, idős kéz számára a puha, meleg érzetet adó kutyabunda sok mindent jelent. A simogatás által pedig szeretetet adok ki magamból. Aki tiszteli és megbecsüli az életet, annak vannak érzelmei és azt ki is akarja fejezni. Ám nem szabad megfeledkezni a szem szerepéről sem. Nekem elég ránézni Melori bájos arcára és máris elönt a melegség, amire neki is oly nagy szüksége van, nemcsak a magamfajta idős asszonynak. Igaz, a kutyaterápiás csoport hetente csak egyszer látogat el az idősek otthonába, de a mi szobánkban már állandóan jelen van Melori. Még karácsonykor kaptam róla egy fotót a gazdájától. A képet az ágyam mellett lévő éjjeli szekrényre tettem, hogy közel legyen hozzám, hogy jól láthassam. Időközben a sok gyógyszer helyet követelt magának a kis szekrényke tetején, ezért a kutyafotó a szobában lévő asztalra került. Onnan is jól látom. Tekintetem naponta többször is oda vetődik. Kicsit megpihen rajta, lelkem feltöltődik szeretettel, és segít elviselni a gyakran rám törő fulladásos köhögésrohamot.”

A Gézengúz Alapítvány Lepke csoportjában – az épületben működő III. kerületi, Medgyessy utcai bölcsődével együttműködve – integráltan foglalkozunk halmozottan sérült gyerekekkel. A nagyfokú mozgáskorlátozottság mellett nehezített vagy sérült a gyermekek értelmi fejlődése, emellett beszéd és kapcsolatteremtési problémákkal, valamint esetenként látás- és hallásproblémákkal is küszködnek a négy-ötéves apróságok. Fejlődésüket hetente öt napon át, napi négyórás korai fejlesztőprogrammal próbáljuk elősegíteni. Csecsemő- és kisdedkorban még egyénileg, személyre szabottan foglalkoztunk velük; a fejlesztés a szülők bevonásával történt.

A terápiás foglalkozásra megfürdetve érkeznek a kutyák, és mielőtt belépnének a csapatmunkának helyet adó terembe, lábukat tisztára törlik. A gyógypedagógiai munka egy alaposan kiérlelt terven alapszik; annak lépcsőfokai a gyerekek fejlődésére épülnek (egyrészt mozgást és értelmi fejlődést céloz meg, másrészt pedig inger- és érzelmi töltést kíván adni). Az apróságok a földön ülő gyógypedagógusok ölében ülnek; legtöbbjüknek törzsét és fejét meg kell támasztani. A kutyákat név szerint sorra bemutatjuk; a gyerekek tekintetét közben az épp soron lévő állat felé irányítjuk. A tapintásos érzékeltetés alapvetően simogatást, tapogatást jelent, de a kutya bundáján a gyerekek meztelen talpát is végighúzzuk, sőt, egész testükkel a kutyához bújhatnak. A simogatás révén megpróbáljuk fogásra késztetni a gyerekeket; arra ugyanis nagyrészük képtelen vagy alig képes. A fogás tanítására sokféle játék keretében sor kerülhet. Például ilyen gyakorlat, amikor egy kisebb karikát fogatunk meg a gyerekekkel. Erre őket úgy próbáljuk rávenni, hogy az egyik terápiás kutyát ráharaptatjuk a gyűrűre; őt gazdája erre előzetesen betanítja. A mozgásra való motiváltság megteremtése is fontos szempont. A megfelelő idő elérkeztekor a kutyák már kúszni is tudnak. A négylábú kedvenc mozgása utánzó kéz- és lábmozdulatokra készteti a gyerekeket és ők képességeik szerint próbálkoznak. Ez által az önálló mozgást próbáljuk elősegíteni. Amennyiben egy erősebb testalkatú kutya is jelen van, úgy ő a felülésben is segítheti a gyerekeket – a kutya szájában tartott segítő eszközben a gyerekek megfogódzkodnak –, és még a “hátasló” szerepét is betöltheti. Ilyenkor a kötött izomzatú gyerekek meztelen combja, lábszára hozzásimul a puha, meleg érzetet keltő bundához. A gyerekek vizuális koncentrálóképessége széteső. A számukra érdekes és ingergazdag élményanyag előbb-utóbb odavonzza tekintetüket, azt rásegítéssel próbáljuk fokozni. A kutya testrészeinek megnevezésével, megmutatásával, majd azok megfogatásával, valamint a kutya és a gyerekek azonos testrészeinek beazonosításával fejlesztjük a gyerekek testképét, énképét. A csoportos foglalkozásokon részt vevő gyerekek létszáma maximum hat-hét fő. A közösség működési elve – egymásra odafigyelés, az egyén sikerének közösen meg- és átélt öröme, a változatos cselekvéssor –, inspirálóan hat az óvodásokra. A gyakorlatok között közös énekléssel biztosítjuk az átmenetet, amely idő alatt kipihenhetik magukat a fáradékony gyerekek. A hétfőtől csütörtökig előre begyakorolt készségfejlesztő játékos feladatokat erősíti meg a pénteki kutyaterápiás foglalkozás. A kutyának inspiráló szerepe van. Lényéből adódóan pozitív érzelmi hatást kelt és vált ki az emberekből – így a gyerekekből is –, ezt a képességét használjuk ki. Általuk lehetővé válik a társas interakciók, érintések, gesztusok gyakorlása, ami hasznos a kortársakkal való kapcsolatteremtés során.

Az elmúlt egy év tapasztalatát a következőkben tudnám összegezni: nőtt a gyerekek odafigyelő és koncentráló képessége, a nehezebben megnyíló gyerekek oldottabbá, befogadóbbá váltak, a csoport tagjai egymásra nagyon odafigyelnek, és a tanult nagy- és finommozgásokat is eredményesebben, pontosabban hajtják végre.

A foglalkozásokat fényképek és videofilm készítésével folyamatosan dokumentáljuk, hogy azok által nyomon lehessen követni, és bizonyítani lehessen a gyerekek fejlődését. A terápiás kutyák jelenléte erős motivációt jelent számukra. A fejlesztőmunka eredménye alapján úgy gondolom, hogy még sok kiaknázatlan lehetőség rejlik a kutyákban, más típusú és súlyossági fokú sérülések esetén, különböző életkorokban. További terveinkben szerepel, a különböző egészségi-, mentális-, és pszichés problémákkal küzdő embertársaink részére megfelelő fejlesztőprogramok kidolgozása az állat-asszisztált terápia keretében.