Szarvasgombának általában a föld alatt termő gombákat nevezik. Ez ugyan nem a tudományos elnevezésük, a célnak mégis megfelel. Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint a föld alatti gombák mintegy hetven faja fordul elő, ám ezek közül alig tíznek van gasztronómiai szempontból jelentősége. A szarvasgombák rendszerint egy fával, annak gyökérzetével élnek szimbiózisban, úgynevezett mykorizza kapcsolatban. Nem minden erdőben van esélyünk szarvasgombát találni. Lelőhelyként Magyarországon elsősorban a tölgyesek jönnek számításba, egyes bükkösökben is érdemes keresgélni. Az egyes fajok környezeti igénye jelentősen eltér egymástól. Az úgynevezett nyári szarvasgomba és általában a fekete szarvasgombák a meszes talajt kedvelik, a fehér szarvasgomba inkább a savanyú talajhoz kötődik. Magyar specialitásnak számít a homoki szarvasgomba, amely homoki akácosokban fordul elő. A szarvasgombák leginkább talán gumókhoz hasonlíthatóak, színük fehér, sárgás, sötétbarna, sőt fekete is lehet. Felszínük sima, vagy épp jellegzetes rücskök borítják, alakjuk változatos. Súlyuk a néhány grammostól kivételes esetben egészen a félkilósig terjed. Illatuk is különböző, azonban egy-egy faj illata nagyon sajátos, jellegzetes, például főtt kukoricára, eperre, fokhagymára stb. emlékeztető. A szarvasgombákat elsősorban fűszerként használják, önálló étel csak ritkán készül belőlük. Rendkívül finom, karakteres illatú és aromájú fűszernövények. Jól harmonizálnak májjal, tojással, garnélarákkal, illetve egyes sajtokkal is kiválóan társíthatók. Tészták is készülhetnek szarvasgombás öntettel. Felhasználásuknál fontos szempont hogy erős, jellegzetes ízük és illatuk miatt nem valók erős fűszerek mellé, valamint hagymás ételekbe. A szarvasgomba aromája rosszul viseli a főzést, ezért azok közé az alapanyagok közé tartozik, amelyeket az ételkészítés utolsó stádiumában használnak föl. Hogy a gomba íze megfelelően érvényesüljön, hártyavékony szeletekben teszik a kész sültre, illetve lereszelve adják az ételhez, például mártásokhoz.

Magyarországon a szarvasgombászás legújabb kori története egy akadémiai pályázatra készült munkához, Hollós László 1911-ben megjelent, Magyarország földalatti gombái című monográfiájához kötődik. Ezt a kötetet azzal a céllal írta a szerző, hogy felelevenítse a már-már elfelejtett hagyományokat, felhívja az erdőjáró emberek figyelmét az erdő talajában megbúvó kincsekre. Idézzünk egy témánkhoz illő rövid részletet a műből: "Eleink már felismerték, hogy a sertést csak olyan területen lehet sikeresen használni, ahol a szarvasgomba bőven terem. Ahol a szarvasgomba nincsen sűrűn, s a felkutatásához nagyobb területeket kell bejárni, ott jobb szolgálatot végez a fáradhatatlan, fürge kutya, mint a lassú járású disznó. A kutyával való keresés később fejlődött ki. Feljegyzésekből tudjuk, hogy II. Ágost lengyel király 1720-ban Olaszországból tíz gombakereső kutyát hozatott, s darabjáért száz tallért fizetett. A szarvasgombát kutyával gyűjtik Itáliában, Franciaország egyes vidékein, Németországban és hazánkban. A szarvasgomba keresésére Piemontban kis, fekete uszkárokat képeznek, Németországban kisebb fajta uszkár, vagy mopsz, ritkábban juhászkutya használatos. Nálunk közönséges házi kutyát tanítanak be. Általában bármilyen faj használható." Magyarországon a modern, kutyával való gyűjtés elterjedése még jó ideig váratott magára. Újabb munka született valamikor az 1960-as években, Szemere László tollából, aki lényegében befejezte a Magyarországon található földalatti gombák rendszerezését. A kutatók azonban még ekkoriban is kapával járták felderítő útjukat a rengetegben, és mondhatni, vakon keresték a gombákat. Az elmúlt évtizedben kezdődött el a "gombavadászatra" használatos kutyák szervezett képzése. Megalakult az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület, amely szarvasgombász és keresőkutyás tanfolyamokat is szervez. Az erre a feladatra kiválasztott kutyák mellett számos szarvasgomba-kereső kutya került ki más munkakutyák átképzéséből is.

Erre a munkára minden olyan kutya megtanítható, amely megfelelő kereső kedvvel bír és jól fegyelmezhető. Jól használhatók a vadászkutyák, különösen bevált a labrador retriever. A kutyával szemben a következők az elvárások: legyen engedelmes, ne legyen érzékeny az erdőben előforduló zavaró tényezőkre, legyen közömbös az állatokra és persze nagyon szeressen keresni.

Ha szarvasgombászásra szeretnénk a kutyát nevelni, legyen szó akár házi kedvencről, aki "másodállásban" végzi ezt a munkát, akár professzionális gombászkutyáról, a kiválasztásnál vegyük figyelembe az élénkséget és az apportkészséget. A kutya legyen stabil idegrendszerű, és ne legyen félős. Ezen kívül jó, ha kíváncsi, azonnal az elgurított labda után veti magát. Mutassa mindazokat a tulajdonságokat, amelyekből a későbbiekben feltehetőleg komoly apportéhség alakul ki.

Az első év a szarvasgombász-kutyáknál is a szocializálódás időszaka. Ekkor kell megtanulnia a más állatok iránti közömbösséget, azt hogy semmiképpen nem léphet fel támadólag velük szemben. Nagyon jó, ha sikerül cicával összebarátkoztatni, és ha rendszeresen lát lovat, kecskét, birkát, mindenféle jószágot. Soha nem szabad megengedni a kutyának, hogy ezeket az állatokat kergesse, űzze. Ezen kívül amennyire csak lehet, érdemes az apportot, mint játékot szenvedéllyé fokozni a kutyában. Ebben a korai időszakban lehet ugyan ismerkedni magával a gombakereséssel is, de ennek valójában nincs nagy jelentősége. Inkább az előzőekben említett közömbösség elsajátítása lesz az, ami el fogja dönteni a kutya későbbi használhatóságát.

A kutyát a gombakeresésre megtanítani rendszerint könnyű. Ugyan magának a gombácskának a szaga a kutya számára közömbös inger, ám bármilyen pozitív megerősítéssel, jutalomfalattal, labdával gyorsan ki lehet váltani a kutyánál, hogy ezt a szagingert szívesen keresse. Egyszerű és közkeletű módszer hogy egy olyan rongylabdát készítünk, aminek a belsejébe egy szarvasgombát helyezünk el, és ezzel apportíroztatjuk a kutyát. Ezt a labdát aztán be lehet dobni magasabb fűbe, és a kutya gyorsan rá fog jönni, hogy orra segítségével könnyebben felfedezheti kedvenc játékát a sűrű növényzetben. Amikor a játékos keresés már jól megy, akkor a gombakeresés vezényszavának tanítása következik. El kell érni azt, hogy a kutya egyszeri szóbeli ingerre tudja a feladatát. Ennek tanításához vegyük pórázra a kutyát, dobjuk el a gomba szagú labdáját, majd rövid szünet után, vezényszó kíséretében engedjük el keresni. Növelve a szünetet egyre inkább a szóbeli utasítás lesz majd a keresés kulcsingere. Ha ez mégsem sikerülne hibátlanul, akkor sem szabad ingerültnek lenni a kutyával szemben. Inkább ajánlatos visszatérni a játékos formájú tanításra. Csak ha már a vezényszó elhangzására is megbízhatóan megy a munka, akkor érdemes tovább nehezíteni a feladatot a keresett tárgyat néhány centivel a föld alá süllyesztve. Ezt ajánlott védett helyen, mondjuk egy kertben gyakorolni. Később már ne a labdáját, hanem csak védő tokokba, például átlyuggatott Kinder-tojásokba vagy filctoll kupakokba helyezett szaganyagot rejtsük a föld alá. Mikor a kutya ezeket megtalálja, kerüljön elő a labda, mint jutalom a jól végzett munkáért cserébe. Ha a kutya lelkesen apportírozik, engedelmes és készséges, akkor mindezeket egy-két hónap alatt elsajátíthatja. A kezdők a fő feladatnak többnyire azt tartják, hogy a kutyát megtanítsák gombát keresni, pedig rendszerint ez a kiképzés könnyebb része. Ami az igazi problémát szokta okozni,az az erdőben rejlő sokféle, a kutya számára izgalmasabbnál izgalmasabb szaginger.

Amit a kutya mesterséges körülmények között gond nélkül megcsinál, az gyakran nem sikerül a rengetegben. Kezdéshez érdemes egy parkot, gyümölcsöst, később olyan erdőt - például egy nyárfást - kiválasztani, amelyben biztosan nincs szarvasgomba. Ilyen körülmények között remekül megfigyelhető, hogy miként viselkedik a kutyánk. A magunkkal hozott és az erdőben számunkra jól azonosítható helyre elrejtett gombácskák felkutatásakor szemmel kísérhetjük a szimatot kapó kutya viselkedését. Ez a praktika még abból a szempontból is hasznos, hogy már a rátalálás első pillanatában dicsérni tudjuk az okos, ügyes kutyát. Csak ha már ily módon sikeresen dolgozik a kutya, akkor menjünk olyan terepre, ahol valóban találhatunk gombát. Nem véletlenül hívják ezt a munkát gombavadászatnak. A kutya munkája leginkább a vadászatra emlékeztet, mert szimatmunkáról van szó, és ha a kutya kellőképpen motivált, ugyanazt az izgalmat mutatja, mint egy vadat kereső kutya. A kutya akár ötven-hatvan méterről szagot foghat légszimattal, majd ahogy közelít a gombához és erősödik az illat, úgy tartja az orrát mind közelebb a talajhoz, és mint egy nyomkövető kutya, úgy dolgozik a "zsákmány" megtalálásáig. (A kutya farok-csóválásán is megfigyelhető ez a változás: ahogy egyre közelebb jár a gombához, úgy fokozódik a kezdeti bizonytalan legyezgetés vad, örömteli, már-már eufórikus csóválássá.) Hogy mi módon jelezze a kutya a találatot, arra több bevált megoldás is van: a jel lehet kaparás, leülés, lefekvés stb. De ha sikerül, akkor érdemes a kutyát megtanítani a gomba behozására is. Erre persze csak az ún. "puha szájú" kutyáknál van esély, amelyek szájukkal finoman tudnak fogni: ilyenek pl. a retrieverek. A nevelésen is sok múlik. A gombász munkára szánt kutyának kölyök korában sem szabad hagyni, hogy megrágja apportra használt játékait. A játékot ezért csak addig szabad a kutya számára hozzáférhetővé tenni, amíg azzal a gazdájával közösen játszanak, utána el kell zárni előle.

Labrador retriever fajtájú, Labda névre hallgató kutyám a gombát kiássa, majd apportírozza nekem. Ilyenkor csak úgy nevet a kutya teste, mozgásából sugárzik a boldogság. Előfordulhat, hogy a gomba olyan helyen van, ahonnan a kutya nem tudja épségben és hiánytalanul kiszabadítani. Ha nem tudja sérülésmentesen kiemelni a gombát, akkor megáll a munkában és átengedi nekem a terepet. Ehhez egy olyan kicsiny csákányra emlékeztető botot használok, amelynek kihegyezett végű nyele könnyen leszúrható a földbe, a foka pedig acélból van. Ezzel a szerszámmal könnyen fellazítható a föld, eltávolítható a kő és félretolható az akadályozó gyökér. A szarvasgomba a talajszinttől harminc centi mélységig fordul elő az erdő talajában. Ha én tudom csak kiemelni a gombát, kutyám folyamatosan ellenőrzi, amit csinálok. Végül megszagolja, megböki orrával az eredményt és persze ugyanúgy jár neki a jutalom, mintha ő hozta volna elő a gombát. A keletkezet lyukat természetesen már az én dolgom befedni. A gyökérzóna védelme érdekében ez elengedhetetlen.

A keresőmunka idejének növelésében is a fokozatosság elve érvényesüljön. Egy kiváló keresőkutya teherbírása vetekszik az emberével, képes egy álló napig kutatni. Ugyanakkor egy kezdő nagyon jól teszi, ha kezdetben alig tíz percet gyakorol, mert a kutya óhatatlanul figyelmetlenné válhat. Különösen akkor, ha ez alatt az idő alatt nem jut sikerélményhez. Mindenképpen javasolt tehát a kezdeti, erdei bevezetésnél, hogy a gazdánál legyen olyan minta, amit végszükség esetén el tud rejteni a kutyának. Mindenféleképp alakítsa úgy a keresést a gazda, hogy tíz perc elteltével a kutya felkutathasson egy gombát. Ezzel számára megadatik a sikerélmény, ami további keresésre fogja ösztökélni. Az úgynevezett üres keresés időtartamát fokozatosan lehet növelni, de természetesen továbbra is sikerélményhez kell juttatni a kutyát, mert különben a figyelme lankadni fog.

Ha egy kutya tanítását akkor kezdjük el, amikor az első minták a rendelkezésünkre állnak, vagyis nyáron vagy kora ősszel, annak a termőidény végén, december táján már eredménye lesz, és meg fognak születni az első saját találatok. De ez még nem jelenti azt, hogy a kutya igazán érett kereső lenne! Valószínűleg csak a második, esetleg harmadik évadban fog kiderülni, hogy az lesz-e valaha. A gazdának addig még rengeteg türelemre lesz szüksége, nagyon oda kell figyelnie arra, hogy kutyájára semmiképp ne szóljon rá dühösen; attól ugyanis annak elmegy a kedve a kereséstől, és szenvedélyes gombakeresővé már soha nem válik. A kutyán mindig jól meglátszik a jókedv, de a fáradtság apró jelei is. Fontos, hogy ezeket időben észrevegyük és pihentessük a kutyát. Mint mindenféle keresőmunkát, így a szarvasgomba felkutatását is nehezíti a hőség. Ilyenkor jelentősen romlik a kutya teljesítőképessége. Hűvösebb időben intenzívebbek a szaghatások, és persze a kutya is felélénkül. Ez a munka olyasmi a kutyának, mint embernek a biciklizés: ha egyszer megtanulta, többé már nem felejti el. A következő idény első néhány sétája lesz a visszaszokás időszaka. A kutya hamar ráérez megint a keresés ízére. Ha egy kutya jól elsajátította a gombászást, akkor ez számára már vadászat lesz, ami szenvedélyévé fog válni. A városlakó gazdának sem kell, hogy fájjon a feje, hiszen az esetleges hosszabb kihagyás után is van lehetőség játékos gyakorlásra, emellett a városi parkok öreg fái alatt is nem egyszer előfordulnak szarvasgombák. Szívem szerint én minden nap az erdőt járnám; sajnos ezt a legtöbben nem tehetik meg. De a kutyát is óvni kell! Az intenzív keresőmunkát végző kutyának két dolgos nap után mindenképp jár egy pihenő. Ahhoz, hogy a kutyát az erdőben a vadászok és az erdészek elfogadják, és ne gondoljanak a kereső kutyák láttán semmi rosszra, az Első Magyar Szarvasgombász Egyesületben egy vizsgát vezettek be, amely a kereső munkán túl a kutyákon számon kéri az alapvető engedelmességet, és a biztonságos erdőjáráshoz szükséges legfontosabb tudnivalókat. A vizsgázott kutyák megkülönböztető jelzést, egy messziről is jól látható "gombakereső" mellényt kapnak, kis pergővel. Ez utóbbinak az a "feladata", hogy a vadakat már távolabbról figyelmeztesse az eb közeledésére. A kutyák ennek köszönhetően rendszerint nem is kerülnek közvetlen kapcsolatba az erdőben élő állatokkal. Ez az egyik módja annak, hogy az erdőben biztonsággal mozogjunk a kutyával, de ettől függetlenül a gombakereső kutyákat úgy kell nevelni, hogy tökéletesen közömbösek legyenek mindenféle négy- és kétlábúval szemben.

Mivel ezek a kutyák az erdőben dolgoznak, ugyanazok az ápolásbeli kérdések merülnek fel velük kapcsolatban, mint a vadászkutyák esetében. Vigyázni kell szőrük tisztaságára, gondoskodni kell a kullancsok eltávolításáról, sőt, lehetőleg a kullancsok megtelepedését is meg kell előzni a kereskedelemben kapható hosszú távon is hatásos kullancsriasztó-szerek valamelyikével (nyakörv, spray, csepegtető, ultrahangos készülék). A séta után ajánlatos a mancsok ellenőrzése, a hosszabb szőrű kutyáknál a bogáncsok eltávolítása és a kefélés. Igen fontos a fül rendszeres ellenőrzése, hiszen erdei, bozótos utakon könnyen akadhat valami a kutya fülkagylójába, és ha valami oda bejut, az nagyon veszélyes lehet. A gombakereső kutyákra leselkedő speciális veszély a férgekkel való fertőződés lehetősége, az erdei talajjal való érintkezés kapcsán. A rendszeres féregtelenítést ezért jóval sűrűbb időközökben kell elvégezni, mint más kutyák esetében: a havonkénti féregtelenítés sem túlzás. A gombakeresésre gyakran alkalmazott labrador retrieverről tudni érdemes még, hogy falánk és egyben hízásra hajlamos fajta. Én úgy etetem Labda nevű labradoromat, mintha életünk egyetlen összefüggő fogyókúra lenne.

A gombász kutya várhatóan öreg koráig képes munkáját elvégezni. Az idős kutya számára is egészséges elfoglaltság az erdőjárás, ami rohangálást, megfeszített tempót nem követel meg a kutyától. Ameddig a kutyának a kereső kedve megmarad, addig ezt a munkát nyugodtan végezheti. Ártani biztosan nem árt neki.

Labda kutyám kezdő gombászkorából való az első történet. Hosszabb ideje jártuk már az erdőt, minden eredmény nélkül. Persze, mint bárki hasonló helyzetben, én is aggódtam, vajon komolyan keres-e a kutyám, vagy csak mímeli, amikor egyszer csak néhány lépés távolságra berohant a bokrok közé, és vad iramban nekilátott ásni. Egy pillanat alatt kiásott vagy egy harminc centi mély gödröt, majd nagy lelkesen jött hozzám. Szemmel láthatóan boldog volt. Én el nem tudtam képzelni, hogy minek tud ennyire örülni. A kutya azonban csak csóválta a farkát s közben ott nyámnyogott előttem éppen úgy, ahogy az ember szokta a nyelvével piszkálni a lyukas fogát. Mikor már végkép nem értettem a dolgot, egyszer csak kidugta nyelve hegyét és legnagyobb meglepetésemre kiadott a szájából egy pirinyó, legföljebb két milliméter nagyságú szarvasgombácskát. E gombácska, amit azóta is őrzök, gyűjteményem igen kedves darabja, s arra emlékeztet, hogy tökéletesen megbízhatom kutyám jelzéseiben!

Labda kutyám egyébként, mint a jól nevelt gombász kutyák általában, teljes békében él a macskákkal. Az ismerős macskákkal összeszimatol, a kölyök cicáinkat, mikor voltak, napjában többször leellenőrizte a kosarukban, és az anya ezt teljesen normálisnak tartotta. Csak a kamaszodó cicusoktól tart egy kicsit... Ennek története a gombászáshoz is kötődik. Egyéb célból autóztunk át a Bükkön, de hazafelé, mikor már ráértünk, próbát tettünk gomba- ügyben is néhány helyen. Egyszer, ahogy megálltunk, keserves sírással az autó mellett termett egy növendék cica. Ahogy kiszálltunk és nekiindultunk sétálni, csatlakozott hozzánk. Szép kis állat volt egyébként, de látszott, hogy az egyik lábával baj van. A mozgásban mindenesetre nem nagyon akadályozta, tartotta velünk a tempót. Azt hiszem, egyedülálló látvány lehettünk: a kedvesem, aki a kalapos gombáival volt elfoglalva, a kutyám, akit a gombázásból szintén nem lehet kizökkenteni, és én, aki árgus szemmel figyeli a kutyát no meg a kiscica, aki hol egyikünkhöz, hol másikunkhoz, hol a kutyához szaladgál. Nem volt hosszú séta, mert nem sok mindent találtunk. Visszatérve az autóhoz, a macska még mindig velünk tartott, úgyhogy alaposabban szemügyre vettük. Rendkívül kezes volt, és mint látszott, születése óta egyik lábára kacska. Történetét illetően csak találgatni tudtunk: bizonyára a közeli faluban lehetett egy gyermek kedvence, de a szülők nem akarták, hogy nyomorék állat legyen a háznál, úgyhogy inkább kihozták az erdőbe. Úgy véltük, nincs más választásunk, minthogy magunkkal vigyük, de erről ő is hasonlóan gondolkodhatott, mert amikor kinyitottuk az autó ajtaját, hamarabb beugrott, mint a kutya. Mi sem akartuk másképp, gondoltuk, jól el lesznek együtt a hátsó ülésen. Néhány perccel indulás után azonban az én híresen fegyelmezett kutyám valahogy egyre nyugtalanabb lett, és amit soha nem tett meg, röviddel később a két ülés között előre préselte magát. Már épp hangot akartam adni mérhetetlen felháborodásomnak, amikor megjelent utána a macska is, akit nyilvánvalóan egy cél vezérelt: elszántan próbálta újra és újra birtokba venni rémült kutyám emlőit! A cicának egyébként végül jóra fordult a sorsa. Befogadta egy néni, akit csöppet sem érdekelt, hogy a macska három lábon szalad, annál inkább értékelte szelídségét. Kutyámban azonban mély nyomokat hagyott az ügy, mert azóta, ha kölyök macskák közelítenek a hasához, pánikszerűen menekülőre fogja a dolgot.