Volt egyszer egy ország...

Volt egyszer egy ország, az volt ám az ország!

Aranyos napfényben fürödtek az orcák.

Aranyos napfényben ragyogott az élet.

Boldog volt a vándor, aki odatévedt:

Szíve, lelke éledt!

Boldogan mosolygott a kék ég le rája.

Aranykalászt érlelt tünde rónatája.

Boldogságot adtak a hegyek, a völgyek.

Lombbal koszorúzták évszázados tölgyek:

Büszke, sudár tölgyek!'

Méhében érc, só, szén, minden kincs megtermett.

Boldog volt a felnőtt, boldog volt a gyermek.

Aranyos napfényben fürödtek az orcák.

Volt egyszer, egy ország, volt egyszer egy ország

Volt egyszer egy ország, az volt ám az ország!

Aki ott született, áldotta a sorsát.

Csörgő patak mellett bogárhátú házak.

Öröm vetett ottan boldogságnak ágyat

S ringatta a vágyat...

Istenfélő, dolgos nép volt a lakója,

Háztetején vígan kelepelt a gólya.

Kéményen át a füst ég felé gomolygott.

Apró ablakokban muskátli mosolygott.

Pirosan mosolygott...

Eresz alá fecske vígan rakta fészkét,

Pacsirtadal hintett boldogságot, békét.

Aki ott született, áldotta a sorsát:

Volt egyszer egy ország, volt egyszer egy ország,

Volt egyszer egy ország, az volt ám az ország!

Igazi Kánaán, földi, szép Mennyország,

Egy dicső nép élt itt büszke ezer évet.

Vésszel és viharral bátran szembenézett,

Harcolt és ekézett! /boldogsága ára.

Vér, könny és verejték

Ámde állt szilárdan ősi, szent határa!

Vér, könny és verejték omlott a rögére,

Televénnyé tette omló piros vére:

Ez volt kincse vére.

S adott a föld dúsan: kenyeret, kalácsot

És adta Petőfit, Kossuthot, Madáchot!

Nevök hallatára kigyúlnak az orcák;

... Volt egyszer egy ország: szép Nagy-Magyarország.

Volt egyszer egy ország, az volt ám az ország!

Hogy mi lett belőle: halljátok a sorsát.

Tomboló, vad orkán száguldott keresztül

Szent bércén s tölgyeit kitépte tövestül;

Fakadó rügyestül!

Hegyeinek kincse rablóknak harácsa,

Martalóchadé lett kincse és kalácsa;

Elriadt a fecske, ...elriadt a gólya.

Bogárhátú háznak rab most a lakója

S könny csupán a sója!

Mondjam még tovább is?... Jött egy kor, mely beteg

És amit megkímélt a zúgó fergeteg.

Hagyta elrabolni a gyáva botorság;

Ó nincs többé, jaj, nincs szép Nagy-Magyarország!

Nem csüggedünk!... Várunk!... Lesz még nagy az ország

S lakolni fognak még, akik bitorolták!

Amely nép Rákóczit szült és volt Kossuthja,

Annak csillagokhoz vezet csak az útja:

Kálváriás útja!

Föl a fejjel, bátran! Él szívünkbe hű hit:

Támad új Kossuth és várunk új Petőfit!

Nem maradhat e nép sötétségben, árván,

Győzelmet nem ülhet igazságon ármány:

Kél már szép szivárvány...

Aki hisz és remél, győzni csakis az bír;

Oltalmunk az Isten, harsonánk Lord Radzmir!

Várjatok! Lesznek még pirosak az orcák:

Lesz még újra boldog szép Nagy-Magyarország!