113. VÍZFÜGGÖNY – tisztánlátás érdekében (2004)

Valahonnét hazafelé tartottunk a vakvezetővel. Anno hiába ecsetelgettem egy taxisnak, hogy a nem látásnak van előnye is, mert annak ellenére, hogy érveimet néhány példával közérthetően alátámasztottam, továbbra is erős hitetlenkedésének adott hangot. Térjünk vissza az utcára. A legnagyobb lelki nyugalommal gyalogoltunk a kapualj felé, a szukával. Belépve a lakásba, a résnyire nyitva hagyott konyhaablakon át tompa zúgást hallottam. A felhőszakadásból özönvíz mennyiségű csapadék zúdult a városra. Amennyiben láttam volna, észlelve a fenyegető veszélyt, egészen biztosan kivert volna a víz, így ezt megúsztam.

A másik ideillő történet úgy kezdődött, hogy egész nap szakadt az eső. Ahol van kutya, de nincs kert, ott nincs mese, mert a blökinek is vannak alapvető szükségletei. Elérkezett az idő a déli sétára. Ötpercenként kifüleltem az ablakon. Sokadik alkalom után érzékeltem úgy, hogy elérkezett a kellő pillanat. Hámot nem tettem a német juhászra, a nyakörv karikájába beakasztottam a hosszúpóráz karabinerét. Mire fél perc múlva megérkeztünk az elülső kapuhoz, az égi csapokból szinte áthatolhatatlan sűrűségű vízfüggöny szakadt alá. Feltárult a kapu, mire a viharos erejű szél úgy bevágta a vizet a lépcsőházba, hogy ijedtében hátraugrott a kutya. A visszafordulás lehetőségén tizedmásodpercig elgondolkodtam, de letettem róla. Nagyobb élményt jelentett az ítéletidőbe kimenni, mintsem előle gyáván megfutamodni.

Tudtam, a szukának nem volt ínyére bőrig ázni, néhány méter után centrifugázásra érdemleges állapotba került. Füstölt a járda a víztől. Emlékezetem szerint ilyen pazar felhőszakadásban addig még nem volt szerencsém sétálni. A csapadék zúgásán kívül nem hallottam semmit sem. Szerencsére a vakvezető még behunyt szemmel is eltájékozódott volna a környéken.

Az első keresztutcán áthaladva érzékeltem, álló víz borítja az aszfaltot. Utána jött a füves terület, melyen a tíz centi magas vízoszlop lakótelepi beltengert eredményezett. A hosszúpóráz vége állandó mozgásban volt, de hogy mit sikerült összehoznia a rajzos szukának, azt rajta kívül csak Henderson, az esőkirály tudná megmondani. A nap fő attrakciója a következő keresztutcán történő átkelés lett. A féllábszárig érő gumicsizmába az aszfalton felgyülemlett ár belefolyt. Kis híján a kutyának átkeléskor tempóznia kellett. A kaviccsal felszórt parkban mintha delfinek vetődtek volna fel. Nem sorolom tovább.

Mindketten örömmel léptünk be a lépcsőház nyújtotta menedékbe. Sokan hallatják abbéli véleményüket, hogy milyen jó lenne, ha a kutyák tudnának beszélni – hááát…