Üzenet partizánfiamnak

 

 

Iván fiam, neked szól itt e pár sor,

míg írom, könny futja el szememet.

A kósza széltől elkérdezem százszor:

eljut-e hozzád ez az üzenet?

Útnak eresztem szelek zúgó szárnyán

e pár ákom-bákom írásjelet,

legszívesebben két karom kitárnám,

hogy forrón szívemre öleljelek.

De nem lehet, mert elválaszt a távol,

ki tudja, hol jársz, édes pajtikám?

De büszke vagyok rád, ember vagy javából:

szabadságharcos lettél, partizán!

 

Száz napja, hogy utószor együtt ültünk

kis otthonunkban, mi a nagy család,

ágyúdörgés visszhangzott körültünk,

golyók fütyülték a halál dalát.

Én börtönből szöktem, fakón, kopottan,

a náci önkény oda juttatott

s még aznap este útnak is indultam,

vállamon zsák, kezemben meggyfabot.

Bujdosók útja hajh, göröngyös, rossz út,

előre hajt csak, vissza nem visz ám!

Földönfutó apádért állsz most bosszút:

szabadságharcos lettél, partizán!

 

Hány éves is vagy? Most leszel tizen...négy,

de jól tudom: nem vagy többé gyerek,

Karod acélos és éles az elméd,

helyén a szíved: menj, nem féltelek!

Ragadj hát fegyvert, menj te hősi gyermek,

keményen, bátran álld meg a helyed,

szórj száz halált és ne ismerj kegyelmet,

ALKUDNI BESTIÁKKAL NEM LEHET!

Harcolj puskával, foggal, tíz körömmel,

ez a harc férfit, erős kart kíván,

a szabadságért küzdj büszkén, örömmel:

szabadságharcos lettél, partizán!

 

Szabadság!... Én is eszmélek e szóra,

az öreg szív is, lásd, tüzet fogott.

Mert nincs már messze, közeleg az óra,

fegyverré lesz majd mind a meggyfabot.

Minden bujdosó katonává válik,

minden sorsüldözött testvér, rokon;

lehet, hogy elveszünk majd mind egy szálig,

de győznünk kell a barikádokon.

S ha egy napon majd véget ér a rabság,

találkozunk a végső harc után,

vagy meghalunk e szent szóért : szabadság! -

vén harcos én, s te ifjú partizán....

 

- Budapest, 1944. december 9.