24. Tengerbe fejestugró hegyek — Montenegró (2022)

A Montenegrót jellemző vad ormokhoz, a Durmitor Nemzeti Parkban a Fekete-tónál kerültünk testközelbe. Aki előzetesen nem készített listát a meghódítandó csúcsokról, semmi baj, csak meg kell keresnie a tájékoztatótáblát. Minden fontos információ leolvasható róla. Az 1450 méter magasan lévő alapszintről, a 2600 méteren lévő csúcs jelentheti a legnagyobb kihívást. A sziklás, gyakran görgeteges, csúszós mészkövek világába érdemes túrabotot vinni. Gatyát időben felkötni, mert errefelé kilométerenként száz méternél is nagyobb lehet a szintemelkedés. A kitűzött cél elérése nem csak az erőnléttől függ, könnyen bekavarhat a szeszélyes időjárás. A Két betervezett hegymenet közül, inkább a másodiknak sorra kerülő, 2330 méter magas Planinica csúcsa karcolta a felhők hasát. Vad kanyonokra, és törpefenyőkre láthatott rá, a túrán nélkülem részt vevő feleségem. Privát tervünkből a Fekete-tó körbegyalogolása nem maradhatott ki. A táv 5 kilométer, de laza sétában ne reménykedjen senki se. A magashegyi környezet jellegzetes vonásait ez az út is magán viselte a sziklakövekkel. A Durmitor Nemzeti Park nem feltétlenül a fehér botos turisták paradicsoma. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Montenegróba természetjáró utazási irodával tartottunk Katival, még árnyaltabb a kép. Az első túra alkalmával a terepet vehettem volna. Féltávnál mégis másként döntöttünk. Részben, a kezükben túrabottal felfelé törő csapatot nem akartam lassítani, másrészt, a sziklás terepen az ereszkedés nagyon időigényes lett volna. Mi csak egy-egy túrabotot használunk. Ezúttal nem csak én fáradtam el a szokásosnál hamarabb, de a feleségemnek is elege lett, a lépésről lépésre helyek hajszálpontos közvetítéséből. Ha csak kettesben ugrottunk volna neki a hegynek, semmi gond. Féltávnál egybehangzóan a visszafordulás mellett döntöttünk. Ekkor a csapat utolsó harmadának elejében helyezkedtünk el. A következő túrára már nélkülem ment el a feleségem, és maximálisan kiélhette a hegyek iránt érzett olthatatlan vonzalmát.

A kétezer lelket számláló Zabljak település, és a Durmitor Nemzeti Park sziámi ikrek. Budapestről Podgoricába repülővel, onnan pedig tíz euróért, két és félórányi buszozást követően is meg lehet érkezni. Szállás, mint tengerben a vízcsepp. A nemzeti parkba gyalogosan három euró a beugró. Bő hetet simán el lehet tölteni túrázással. Mindez megfejelhető vadvízi evezéssel is. A Tara-kanyon innen negyven kilométerre. A világ három legmélyebb szurdokának egyike. Igaz, a vízmosta árok legmagasabb fala, csak többszöri áttételt követően éri el a 900 méter mélységet. A gumicsónakos attrakció nem állítja komolyabb ügyesség és erőpróba elé a kalandort, így menet közben bőven marad idő a meseszép környezetbe belefeledkezni. Lehetőség adódott a zipline kipróbálására is. 800 méter hosszú drótkötélpályán, 150 méter magasan lehet a folyó felett beülővel átsiklani. Ez utóbbival még kacérkodott is Kati, de mivel a raftingolás és a zipline közös fakultatív programra lett felfűzve, inkább lemondott róla. Helyette magánakcióban felfedeztük Zbljak települést. Csak hüledeztünk a több száz tönkrement hotelen, apartmanon. Közben épültek az újak. Pékségben megkóstoltuk az ország egyik nemzeti harapnivalóját, a bureket. Jelképes keserű szájíz maradt utána. Csöpögött a zsírtól.

Természetjáró utazásunkat a Montenegró és Albánia határán elterülő Skodra-tó irányába folytattuk. Mesterséges földnyelv szeli át a vizet. Ezen bonyolódik a közúti, és vasúti forgalom. Télvíz idején a vízfelület nagysága megközelíti a Balatonét (592 négyzetkilométer). Az egykori kis halászfaluban, Virpazarban számtalan kikötő szolgáltatása között lehet választani: hajó, kenu, kajak. Nyár közepe lévén alacsony a vízállás. Ilyenkor nagyobb ingoványos területekké alakulhatnak át a hatalmas kiterjedésű nádasok. Háromszáznál is több madárfaj szállás, és költőhelye. Az egyik félreeső kölcsönzőhelytől lagúnán át, hosszas lapátolást követően érhető el a nyílt vízfelület. Mi nem, de a többiek sétahajóra szálltak. A tóban gyakoriak a sziklák. Hátborzongatóan szép a zord albán hegyek látványa. A víz tisztasága változó. A kikötőben, valamint tágabb környezetében, a partról könnyen megláthatók a nagyobb, és kisebb halak. A vízi élet megszállottjainak igazi eldorádó.

A Kotori-öböl felé gurultunk. Érdemes a Crnojevia-folyó legszebb kilátópontjánál időzni. A Gellért-hegy nagyságú magaslatot a széles folyam félkörben kerüli. Közelében ősidők óta falu éli mindennapjait. A pár háznyivá zsugorodott településen mára a vendéglátóipar vert tanyát. Nem messze tőle, a keskeny kétszer egysávos főút szélében, ahonnét a legpazarabb rálátás nyílik a mélyben kanyarodó folyamra és a hegyre, az évezredforduló táján szálloda épült. Az alsó szint táblaüvegei betörve, a bejárati ajtót valaki elvitte. Odabent épségben megmaradt bútorok, hűtőszekrény. Néhány szoba ajtaját viszont rács védi. Áramszolgáltatásból kikötve. Az enyészet vette át a háziúr szerepét. Valamiképpen mégis csak hasznosul a szellemépület, mert az arra járó turisták az erkélyről lelkesen fotózzák a tájat. Egykori reményteli álom, pénz az ablakban.

A naplemente fényeit a riviéra fölé magasodó, Osztrák-Magyar Monarchia idejében épített Kosmac-erőd romos magasából élvezhettük. Lefelé jövet a susnyásból feltörő szamárbőgéshez hasonló hang megállásra késztette az élen haladókat. Már-már üdvözöltem volna kedvenc füles állatomat, amikor nyilvánvalóvá vált, komor kiállású házi bivaly a hangadó. Ráadásul, korántsem barátságosan indult meg felénk. Csak jókora kerülő árán tudtunk túljárni bumfordi eszén.

Nem akármilyen helyről pillanthattuk meg a tágabb értelemben veendő Adriát. A magas hegyek aljában, a fjordszerű hatást keltő tengerpartra, buszos ereszkedés közben nyílt rálátás. A Kotori-öböl legszebb helyén található, egykor virágzó középkori városban, Perastban vagyunk. A lanka szélében aszfaltcsík, annak túloldalában már a köves tengerpart. Alig pokrócnyi hely a strandolók számára. Inkább kínlódás, mintsem örömforrás. Példának álljon itt az ügyességet kívánó, mozgalmas túralehetőség. Idejövet 950 méter tengerszint feletti magasságban lefékezett a sofőr. A járműből a társaság zöme Katival együtt kiszállt, hogy 6 kilométert követően, gyalogosan megérkezhessenek a tengerpartra. A Lovćen-hegységből a régi hadiutat követve ereszkedtek. A sziklás talaj, hol fenyvesben, hol nyílt terepen vezetett, de a tűző napot nem kerülhették el. Madártávlatból élvezhették a Kotori-öböl látványát. A gyors lábú túravezető és egyben idegenvezető, az őt követni képes személyekkel együtt hamarosan eltűntek a többiek szeme elől. A görgős kavicsok többek útját is alaposan megnehezítette. Egymást segítve haladtak. Jelzés nélküli útelágazások is nehezítették a vonuló csapatot. Saját érdekükben összetartottak, mást nem tehettek. A bokatörő és ízületet nem kímélő túra összefolyt a városnézéssel. A világörökség részét képező óváros fölé épült erőd titkos hátsó bejáratán keresztül, tyúklétraféle segítségével lőrésen átszuszakolva magukat, kisebb csoportokban szállingózva megérkeztek Kotorba. A városka óvárosa csöppnyi. Megismerése jóformán egy sarkon perdülést igényel. Ennél jóval több energiabefektetést követel a 60 kilométer hosszú Kotori-öböl nagyos megismerése. Hogy milyen az itteni természetközeli tengerpart? Budvából ugorjunk át egy pillanatra az onnan 8 kilométerre lévő Sveti Stefanig. Montenegró egyik legtöbbet fotózott látványossága, de nem emiatt hoztam szóba. A Hotelsziget közismert európai személyek nyári búvóhelye. Minket viszont a szigetbejárótól induló, az attól ellenkező, jobb kézre húzódó mezsgye érdekel. A főúttól hosszas lépcsősoron juthatunk le a hullám nyaldosta partig. A víz széle keskeny, a sóderbe bokáig süllyed a talp. Délelőtt még árnyékos, de a zenitre hágó nap elől, a lanka fenyői közé menekül a jó nép. Nem csak a parti sáv egyenetlen. A csúszós kövek, a laza szerkezetű talaj, és az egyéb nem várt másféle buktatók miatt, a vízben gázolva is résen kell lenni. Többen már a parttól alig tíz méterre lévő mély víz elérése előtt nyakig vizesek lettek. Miért említettem meg ezt a strandhorrort? Pár éve még százhúsz euróért lehetett bejutni ide.

Jó messzire hajítsuk el a bakancsot, a túrabotot, de még a fürdőgatyát is. Nézzünk szét Budvában. Rendezett, tiszta város, ahol egyre több szálloda, apartmanhotel várja a vendégeket. Az utca emberén nem látszik a szegénység, de nem minden kerül ki az ablakba. Az óváros forgatagában kolduló gyerekek közössége. Szemfülesebbje gyümölcsöt, euróért kagylót kínál. A történelmi óváros itt is csöppnyi. Néhány sikátorba bekanyarodtunk, de hamarosan telibe fal késztetett visszafordulásra. Látványnak csábító, de vannak, akik életvitelszerűen laknak itt — ruhaszárító kötélen női fehérnemű száradt. Felkerestük a Helytörténeti múzeumot. Nem nagy szám. Ettől függetlenül a lila színű porcelán szappanos doboz megdobogtatta a feleségem szívét. Péntek este sikerült a balkáni néptánc eseményt mikrofonnal megcsípni: montenegrói, romániai, bolgár táncosok baráti találkozója. Másik ilyen jellegű emlék, az üresen kongó étterem zenészének siralmas, vendégűző klimpírozása. Csupán egy utcazenésszel találkoztunk. Barokkban utazott, és a Citadella előtt kalapozott. De ne feledkezzünk meg az örök utcazenészről, a templom messzire elhangzó, konduló harangjáról se.

Montenegró kissé megakadt a torkunkon. Eleinte nem értettük okát. Lassacskán megvilágosodtunk. A hegyek és a tengerpart átmenet nélküli egymásba olvadása következtében, erősen beszorított térhelyzetben éreztük magunkat. A tengerbe fejestugró hegyek kissé kifogtak rajtunk.