3. TÁVIRÁNYÍTÁS – szürkeállomány (1997)

A sikeres csepeli vakvezető átadóvizsga után hazatértünk a német juhásszal. Pontosabban, én hazatértem, ő meg jött velem az új otthonába. Az első hónap mindkettőnk számára telis-tele volt újdonsággal. Eltelhetett egy kerek esztendő is, mire a másikat kiismerve, megértve és elfogadva, egymásra találtunk.

Dolga intézése közben öt méter hosszú futópórázzal gazdálkodhatott Kicsi. Én a járda bal szélén haladtam, ő a füvön kóricált. Megfeszült a zsinór, a pergő csilingelését a továbbiakban nem hallhattam. Az előállt helyzetről készségesen felvilágosított egy járókelő, de addigra már kiokoskodtam a szituációt: a hosszúpóráz zsinórjával felcsavarta magát egy fára a kutya. A figyelmes férfi felajánlotta a további segítségét, de azt udvariasan megköszönve nem kértem. Tudtam a dolgom.

– Fordulj, balra!

Ha nem is az első vezényszóra, de némi lamentálás után megtette. A zsinór lecsavarodott a fáról. Örömmel futott hozzám. Éreztem rajta, hogy a malőr miatti feszültség szép lassan elillan belőle.

A következő helyszín a Börzsöny-hegység tisztása. Labdát dobáltam a szukának. Boldogan rohant utána, elégedetten kapta a szájába. Szép vagy nem szép, de a gömbölyű zsákmányt gyakran nem akarta visszaadni. Elvárta volna, hogy előbb kergessem meg, úgy szerezzem vissza. Na, még csak az kellene!

A következő dobás után eltűnt a labda a sűrű zöld bokor mélyében. Erről a mellettem álló férfi világosított fel. Gyakorlatias ember lévén már mondta is, hogy a vakvezetőhöz képest milyen irányba keresendő a laszti. Irányszavakkal a bokorhoz navigáltam, majd vele szembe helyzetbe állítottam Kicsit. A fő nehézség ekkor következett be. Rá kellett vennem egy olyan cselekedetre, melynek értelme erősen kérdőjeles lehetett neki. Mivel megbízott bennem, kiadtam a számára furcsa parancsot:

– Előre!

Jól érződött rajta az izgatott hezitálás, miközben többször is megfordult és rám nézett. Én viszont egyfolytában azt szajkóztam a tőlem harminc méterre lévő Kicsinek, hogy:

– Előre!

Nagy sokára elszánta magát. Kétharmad részig eltűnt a bokorban, de utána szájában labdával került elő. Az íjból kilőtt nyíl sebességével rohant vissza hozzám. Aki őt akkor látta önfeledten örülni, soha nem feledi.