3.
TÁVIRÁNYÍTÁS – szürkeállomány (1997)
A sikeres csepeli vakvezető átadóvizsga
után hazatértünk a német juhásszal. Pontosabban, én hazatértem, ő meg jött
velem az új otthonába. Az első hónap mindkettőnk számára telis-tele volt
újdonsággal. Eltelhetett egy kerek esztendő is, mire a másikat kiismerve,
megértve és elfogadva, egymásra találtunk.
Dolga intézése
közben öt méter hosszú futópórázzal gazdálkodhatott Kicsi. Én a járda bal
szélén haladtam, ő a füvön kóricált. Megfeszült a zsinór, a pergő csilingelését
a továbbiakban nem hallhattam. Az előállt helyzetről készségesen
felvilágosított egy járókelő, de addigra már kiokoskodtam a szituációt: a
hosszúpóráz zsinórjával felcsavarta magát egy fára a kutya. A figyelmes férfi
felajánlotta a további segítségét, de azt
udvariasan megköszönve nem kértem. Tudtam a dolgom.
– Fordulj,
balra!
Ha nem is az
első vezényszóra, de némi lamentálás után megtette. A zsinór lecsavarodott a
fáról. Örömmel futott hozzám. Éreztem rajta, hogy a malőr miatti feszültség
szép lassan elillan belőle.
A következő
helyszín a Börzsöny-hegység tisztása. Labdát dobáltam a szukának. Boldogan
rohant utána, elégedetten kapta a szájába. Szép vagy nem szép, de a gömbölyű
zsákmányt gyakran nem akarta visszaadni. Elvárta volna, hogy előbb kergessem meg,
úgy szerezzem vissza. Na, még csak az kellene!
A következő
dobás után eltűnt a labda a sűrű zöld bokor mélyében. Erről a mellettem álló férfi világosított fel. Gyakorlatias ember lévén már mondta
is, hogy a vakvezetőhöz képest milyen irányba keresendő a laszti. Irányszavakkal
a bokorhoz navigáltam, majd vele szembe helyzetbe állítottam Kicsit. A fő
nehézség ekkor következett be. Rá kellett vennem egy olyan cselekedetre,
melynek értelme erősen kérdőjeles lehetett neki. Mivel megbízott bennem,
kiadtam a számára furcsa parancsot:
– Előre!
Jól érződött
rajta az izgatott hezitálás, miközben többször is megfordult és rám nézett. Én
viszont egyfolytában azt szajkóztam a tőlem harminc méterre lévő Kicsinek,
hogy:
– Előre!
Nagy sokára
elszánta magát. Kétharmad részig eltűnt a bokorban, de utána szájában labdával
került elő. Az íjból kilőtt nyíl sebességével rohant vissza hozzám. Aki őt
akkor látta önfeledten örülni, soha nem feledi.