189.
SZINKRONBAN EGYMÁSSAL – pro és kontra (2000)
Vajon hogyan követi a falkavezérnek
tekintett embert a vakvezető? A veszélyes eset csak az én nagyfokú felelőtlenségemnek
tudhatóan állhatott elő. A gyógyszertárból az utcára kilépve, a forgalom
dinamikájából tudtam, hogy a Váci út túloldalára nem érhetünk át Kicsivel,
mégis felelőtlenül nekivágtam. Az üzletajtótól átlósan a forgalmas kétszer
háromsávos főútvonal felé sietve a záróvonalon találtuk magunkat. Ekkor a
tőlünk jobbra várakozó autók motorja hangosan felpörgött. Pár másodperccel
később mind a hat sávban nyolcvannal-százzal robogtak tova a járművek. Meg sem
mertem moccanni. A bal lábam mellett rezzenéstelenül álló vakvezető hulla
nyugodtan vette tudomásul a beállt helyzetet. Mintha egy madárcsicsergéstől
hangos erdő közepén hanyatt fekve lazulna. Alig vártam, hogy a jobbról érkező
autóhullám pirosat kapjon. Fellélegezhettem és határozott léptekkel átsiettünk
a túloldali járdára.
A következő
tanulságos eset egy könyvbemutatón állt elő. Idejekorán érkeztünk a terembe. A
vakvezető nyakörvéből kiakasztottam a pórázt. Mielőtt elkezdődik a program,
rácsatolom – gondoltam. A helyiség szélét körberakták székkel. Helyet
foglaltam. Lábam előtt két méterre leheveredett a rajzos szuka. Eközben lassan
szivárgott a közönség. Telt-múlt az idő. Semmilyen jel nem utalt a kezdésre. A
terembe vezető folyosóról öles léptekkel berobbant az operaénekes, és a
kutyától egy méter távolságban közkedvelt áriát kezdett énekelni. A lehetséges
baj előszele akkor csapott meg igazán, amikor a tenor fokozatosan kiengedte a
torkát. Már régen késő, nem tudom magamhoz hívni Kicsit. Feszült lettem. De az
ária leghangosabb részénél sem adott jelt magáról a kutya. Vége lett a
dalműnek. Mellettem egy idősebb férfi ült. Tőle tudtam meg, hogy az állát két
mellső lábán nyugtató kutya a leghangosabb résznél rám nézett és látva, hogy
továbbra is nyugodtan ülök, oldalára dőlt.
A következő
helyszín egy HÉV-állomás. Ki akartam próbálni, ha egy közelünkből kiinduló
jármű elé akarnék lelépni, vajon mit tesz a német juhász? Az indulásra várakozó
szerelvény kürtjelzéssel figyelmeztetett az indulásra. A pórázt nagyon rövidre
fogtam, és egy lelépés mozdulatot mímeltem, mire a négylábú is elindult volna,
ha a póráz engedte volna. Ennél az esetnél teljesen megbízott bennem.